// Olvad //
*A köszöntése nyomán felhangzó bemutatkozásra csak biccent egyet. Neki is ismerős ám a lány, valóban sokszor találkoztak, így esedékes volt, hogy végre megismerjék egymást.*
- Örülök, hogy megismerhetlek. Nem zavartál meg, éppen végére értem ennek a darabnak.* pillant elgondolkodva mappájára, hogy vajon a másik kedvencét elhozta-e magával. Ekkor éri utol Jasmine utolsó mondata, mely hatására haloványan elmosolyodik.* - Ez igazán kedves tőled. Sajnos eddig nem sikerült túl sok dicséretet begyűjtenünk.*fintorog, majd szeretetteljesen megcirógatja a hegedűt, megmagyarázva ezzel, hogy nem skizofrén, csak az átlagosnál több figyelmet szentel hangszerének. Majd beljebb invitálja a lánykát, aki őszinte örömére továbbra is hajlandó megtisztelni a jelenlétével, még ha nem is járatos a hangszerek világában.*
- Nem baj, úgysem tűröm valami jól a negatív kritikát…*fintorog mosolyogva, mert iménti megállapítása nagyon is igaz: eme tulajdonsága egyértelműen a gyenge pontjait erősíti, bár erről a lánynak nem kell tudnia, elvégre az ilyesmit nem bölcs dolog csak úgy elkottyantani.*
- Hmm, nagy kár..*kommentálja a lány hangszertudására vonatkozó fejtegetést, bár már Jasmine tulajdon képen már az első mondatával megadta a választ erre a kérdésre is. Mivel hogy úgy látszik, kánonozni nem nagyon fognak ebben az életben, Dyliah maga alá teremt egy széket, hangszerét óvatosan visszahelyezi bársonnyal bélelt tokjába, majd egy bosszús sóhaj kíséretében nekiáll újrakategorizálni kottagyűjteményét.*
- Pár éve kezdtem, úgyhogy most már el tudok játszani érdekesebb darabokat is, mert őszintén szólva már kicsit untam a ti ti-tá gyakorlatokat.* felel engedelmesen a feltett kérdésre, majd kap egy újabbat, csak hogy addig se unatkozzon, míg kottát válogat.* - Sajna nem, de egyelőre van még hegedűből is mit tanulnom. Aztán ha majd azt tökélyre fejlesztettem, akkor jöhet a következő.* pillant derűsen a hangszerkupacra. Így első ránézésre mindegyik szimpatikus neki, amiben akár a legcsekélyebb nehézséget is fel véli fedezni, noha van még elég ideje eldönteni, melyik zeneszerszám titkait kutassa fel a jövőben.*
- Kérdeznék valamit a bállal kapcsolatban…* fog bele pillanatnyi habozás után, mert a különböző jelmezek miatt csak homályosan emlékszik a lány alakjára, és az azon az estén betöltött szerepére.*- Szóval amikor visszajöttünk, és Tom ott feküdt…* még ennyi idő múlva sem bírja érzelemmentes, tárgyilagos hangon előadni a fiú halálát, így pár percre szüksége van ahhoz, hogy összeszedje gondolatait* - Miután elmentem, mi történt pontosan? Hogy szereztétek vissza a …szívét?* nyel egy nagyot, hogy hangja lehetőleg ne remegjen annyira, hogy kavargó érzelmeit elárulja a lánynak. Igazság szerint a bál óta hegedül éjt- nappallá téve, hogy némileg rehabilitálja csapzott idegeit. De mivel nem ismer minden részletet, nem bírja fékezni kíváncsiságát, így előhozakodik elsőszámú kérdésével, amit magától sehogy sem sikerült megválaszolnia. Reméli, hogy majd a lány a segítségére lesz, így abbahagyja a papírokkal való zizegést, és bánatos, vörös íriszeivel inkább Jasmine arcát kezdi el fürkészni.*

A tanácsot szívesen fogadja, amivel annak ellenére, hogy a lányka nemrég zöldfülűnek titulálta magát, fején találja a szöget.*
- Igen, én is így gondolom, de kösz a megerősítést. Viszont a gyors, vidám darabok is hozzá tartoznak az elsajátítandókhoz.* fejezi ki magát szépen magyarosan, majd a következő témára ugrik.*
- Ha már itt tartunk, neked mihez van érzéked?* kíváncsiskodik udvariasan, kissé félrefordított fejjel hallgatva végig a lány eszmefuttatását, bár gondolatai már a bál körül forognak. Valószínűleg, amíg él, érzékeny téma marad ez a számára, mivel nagyon nehezen viseli, ha a számára fontos emberek ellökik maguktól, most pedig pontosan ez történt. Ez azonban nem menti fel érzékeny lelkét az alól, hogy alaposan kivizsgálja az esetet, ha másként nem, hát a diáktársaitól kapott információk alapján próbálja összerakni a történetet, mivel az mégsem volna túl okos húzás tőle, ha csak úgy rátörne Demien professzorra, hogy kérdések százait zúdítsa rá. Pedig legszívesebben ezt tenné, ennek ellenére nagyon is tudja értékelni a lánytól kapott információkat.*
- Igen, él. Valaki beforrasztotta a sebét, és szerzett neki egy szívet. De hogy kiét…valószínűleg az illetőnek egy ideje nincs rá szüksége…* mondja töprengő arcot vágva, bár a saját érdekében inkább most nem gondol bele a felélesztés körülményeibe.*
- Én a vezetőség helyében egy kukkot sem szólnék a mágiaügyiseknek.* ráncolja össze a homlokát*- Elvégre a tanáraink nem épp sültbolondok. Ha ők nem tudnak megbirkózni az esettel, akkor másnak sem hiszem, hogy sikerülne. Hacsak a kapucnis nő nem hoppanál önként a rácsok mögé…* jegyzi meg száját elhúzva. Nem a magisztereket akarja ezzel fényezni, csupán a saját meggyőződését hangoztatja, ami nem is alaptalan, elvégre ha valaki egy fél óra alatt visszahoz egy meggyilkolt fiút az élők sorába, akkor jó pár sötét trükköt ismerhet még.*


// Fagy //

*Dora, úgy érezi, hogy elég régóta van itt, hogy katasztrófa nélkül átvészelje a napot, így elindul megkeresni egy termet, ahol kiélheti alkotói válságát. Hallott egy teremről ahol csak hangszerek vannak. Egy egyszerű fekete tornacipő, és fekete farmer, Egy zöld- fekete kockás inggel, erre esik választása. Magával viszi szokásos fekete zöld táskáját, ami most tömve van papírokkal, és pennákkal.
Mikor rátalál a teremre, kinyitja az ajtót, és egy pillanatra megtorpan. A fürkésző szürke szempár élvezettel bámulja a hangszerek sokaságát. Kiskorától kezdve játszik hangszereken, és mindig is imádta őket. Pillantása a hegedűkre téved, és gyengéden kezébe vesz egyet.
Lágyan elkezdi játszani Bach 3. Brandenbourgi versenyének dallamát. Teljesen elfeledkezik a környezetéről, és átadja magát a feltörő gyerekkori emlékeknek.*

*Miután az utolsó dallam is elhalkul, valaki a háta mögül köszön neki. Gyorsan megfordul, és leteszi a hegedűt, ugyan oda, ahonnan elvette.*
-Szia* mosolyodik el amikor látja, hogy Jasmine lépett be a terembe. A dicséretre elpirul, majd félénken felpillant.*
-Köszi. Hát elég régóta. Bár a hegedű sosem volt a kedvencem. És nem is nagyon megy annyira, mint mondjuk a basszusgitár…vagy a dob. Igazából csak ezt az egy dalt tudom eljátszani végig. A többihez nem volt elég türelmem.* Megenged magának egy bátortalan mosolyt, és tovább nézelődik a teremben.*
-Nem hallottam még olyan varázsló suliról ahol van egy külön terem a hangszereknek. Te játszol valamin?* Fakó szeme kíváncsian fürkészi a másikat. Majd elvigyorodik amikor rápillant egy konga dobra.
-A bátyám mindig imádta az ilyen hangszereket.* Mondja, és szórakozottan elindul a hangszer irányába.*

*Amikor a kongához ér, hirtelen megfordul, és világos kezeit a sötét dob tetejére helyezi.*
-Igen. A kedvencem...azt hiszem a dob* mikor ezt mondja egy pillanatra elbizonytalanodik, de aztán vidáman pillant Jasmine-ra.*
-Hát elég sokan vagyunk testvérek. Három bátyám van, és egy öcsém. Az öcsém kivételével mind muglik. Ahogy a szüleim is. Neked vannak testvéreid? És a szüleid varázslók?* Kérdezi kíváncsian. Majd neki támaszkodik egy orgonának, és onnan nézelődik tovább.*
-Nagyon tetszik itt. Órákra szívesen mennék csak midig elfelejtem, hogy éppen hol, és mikor lesz az óra.* Pirul el szégyenlősen, majd átsuhan agyán egy kósza gondolat.* Ha szeretnél elmehetünk máshová beszélgetni.* Vetette fel a lehetőséget, mert a hangszerekkel, inkább egyedül szeret foglalkozni. Ilyen téren nincs nagy önbizalma.
Az ötlet elhangzása után elindultak vissza a klubbhelységukbe.*