A Trófeaterem

//NRT: Katherine & Lexie - 2014.01.28//

Kezd felmenni bennem a pumpa emiatt a lány miatt. Nem igazán szoktam hagyni, hogy felhúzzanak, de valamilyen durva,perverz módon élvezem egy kicsit ezt a kis szájharcot. Kicsit felengedek, és pofátlanul kacsintok is egyet a lányra, ami úgy tűnik, hogy őt is igencsak felhúzza. Pompás! Látom, ahogy vet egy pillantást Laz-ra, amire a menyét enyhén félősen bújik be a hátam mögé. Nem egy bátor lény, azt meg kell hagyni, de hogyha engem kell védenie, és fenyegetve érez engem, akkor igenis kiáll értem. Úgy tűnik, hogy most ezt nem érzi. Pech. Még a végén a lány azt hiszi, hogy milyen béna, félős famulusom van.
- Nyilván nem várom el, hogy tudd, mióta vagyok itt. Csak megjegyeztem, hogy ezért ismerek elég sok embert, köztük az újakat is, hiszen egy házba járunk - magyarázom lassan, szépen ejtve a szavakat, mintha valami gyengeelméjűhöz beszélnék. És még egy kis elnéző mosoly is megjelenik az ajkam szélén, ahogy lágyan a lányra nézek. A hajára teszek még egy megjegyzést, ugyanis baromira nem hiszem el, hogy egy ilyen sötétebb, gyönyörű vörös lehet természetes is. Biztos ezt akarja beadni az embereknek, hogy elaléljanak -ahogy én is tettem az elején -, közben pedig minden héten valamiféle extrém bűbájjal festegeti a haját.
~Már csak ezért is körül kéne néznünk a szobájában, hátha találunk valami festéket.~ -jut eszembe egy gondolat. Na igen, nem mintha arról lennék híres, hogy betörök mások szobájába, de hát...
- Oké, nyugi. Csak megdicsértem a hajszínedet, ha még rémlik - szólalok meg visszakozva és egy lágy mosollyal fel is emelem a kezeimet magam előtt és hátálok néhány lépést. Még a végén nekem esik és megtép, vagy leátkozza a hajamat a helyéről. Nem örülnék neki.
- Nincs. Itt mindenki búval bélelt, fekete mániában szenved és kórosan fél minden érintkezéstől és információtól, amit a másik ki akar belőle húzni. De szerencsére vannak néhányan, akik egészen jó fejek és kedvesek - válaszolok a lány fel nem tett kérdésére és ismét egy mosoly jelenik meg az arcomon. Nem is értem hogy vagyok képes mindig mosolyogni, de valahogy kezd mulattatni ezt az egész beszélgetés.
- Ja, és általában elég paranoiásak is az emberek, úgyhogy ne nagyon osonj senki háta mögé, mert a végén még leátkozza a... - mondanám, hogy a hajadat a fejedről, de mivel már annyira ki van bukva a témára, elharapom a mondatot és afféle "tök mindegy midet" pillantással bökök a fejemmel a lány felé.
- Szóval csak óvatosan - zárom le kicsit sután a mondatot és igyekszem nem vigyorogni azon, hogy hogyan is akartam befejezni a mondatot.

//NRT: Katherine & Lexie - 2014.01.28//

Ahhoz képest, hogy eléggé ellenszenves nekem a lány (és vélhetőleg én is neki), egész sok időt eltöltöttünk már itt a Trófeateremben beszélgetve. Beszélgetve? Vagy inkább acsarkodva, végül is a megfogalmazás teljesen mindegy. A helyzet az, hogy mivel általában átveszem a környezetem hangulatát, így én is kezdek kicsit kiakadni és ideges lenni, ám valamilyen furcsa oknál fogva mulattat is a dolog. Úgy vélem, hogy abszolút nem mondtam sértő dolgokat, vagy épen marhaságokat, egyszerűen csak a lány túl flegma és nem törődöm, hogy pont lesz@rja ezeket a dolgokat. Igazából már egy párszor elindultam kifelé, de valahogy mindig megálltam, hogy megmagyarázzak dolgokat ennek a lánynak. Komolyan, nem is értem, hogy miért vagyunk még itt. Laz is kezd egyre mogorvább lenni, és biztos vagyok benne, hogy legszívesebben fogná magát, és kimasírozna ebből a teremből, hogy a meleg ágyamban megvárja, amíg ez a cica-harc lemegy. Lexie elkezdi nézegetni a tárgyakat, totálisan figyelmen kívül hagyva engem, én pedig sóhajtva megcsóválom a fejemet.
~Remek. Akkor azt hiszem, le is zárhatjuk a dolgokat.~ -morgom, és imádkozom, hogy többször ne fussak össze a lánnyal, még a klubhelyiségben sem. Néhány apró megjegyzést még teszek az ide járó diákokról, mire Lex is elég furcsán osztja meg a véleményét.
- Valóban eléggé különbözik. Én nem nevezném a hangos köszöntést sunnyogásnak, és nem is akartam a hátad mögött lenni, pontosan ezért fedtem fel magam. De Úr Isten, tényleg ilyeneken vitatkozom veled? - magyarázom meg az én nézetemet egy kicsit, majd enyhén hisztérikusan és gúnyosan nevetek fel, enyhén megnyomva az utolsó szót. Ismét kicsit megcsóválom a fejemet, végül a táskámhoz lépek.
- Nincs. Örvendtem a találkozásnak - biccentek a lány felé, és hogyha nem állít meg, akkor bizony egygúnyos fintorral sétálok el mellette és hagyom ott a Trófeateremben.