A fellegtorony lépcsői

*Valóban kissé megijedt a fiú érintésétől, így egyértelmű ez a tekintet is, mely tisztán kiolvasható az arcából, de inkább érdeklődni kezd a másik iránt, hogy mit kereshet itt és ez a kívánság dolog is most olyan, amit nem ért, de csak azért, mert nem erre figyelt eddig.*
- Én, nem tudom, azt hiszem, hogy örülök, hogy látlak. *pillant a farkas szemekbe, majd ez után érzi kezén a másik kezét és már ki is húzza azt a fiú kezeiből.*
- Hagyjál most békén, nem vagyok olyan hangulatba. *veti oda a másiknak, talán kissé bántón is és lépeget hátra a falhoz, így hagyva meg kettejük között a távolságot, amire most szüksége van, de a fiú csak közelít felé...*
- Akkor ne is tedd és maradj ott! *de nem, Varg nem marad és már mellette ácsorog, így próbálva nyugtatgatni a lányt, akin nem használ most mindez, így a közelebb hajolásnál csak kislasszézik a fal melől, hogy most már a folyosó közepén álljon ismét.*
- Eddig... de most időre van szükségem. Nem akarok erről beszélni, tiszteletben tarthatnád. *kezeit össze is kulcsolja maga előtt, ezzel jelezve még jobban az elzárkózást tudatt alatt, majd fejét is elfordítja a fiútól, így kérdez rá arra, hogy vele mi van, de csak pár apró bólintással konstatálja, hogy érti a dolgot...*
- Jaj Varg, ilyen nehéz megértened, hogy nem akarok róla beszélni? *kérdi most már kissé ingerültebben, lényegesen hangosabban, majd a pálcája is előkerül, amit talán életében először irányít Vargra...*
- Ha közelebb jössz, esküszöm megtámadlak! Nem akarok erről beszélni, fogd fel, ez az én dolgom, majd lerendezem magamban és utána beszélünk... *makacskodik tovább, mint akinek nincs szüksége segítségre, pedig ez nincs így, egyszerűen fél és meg van ijedve, a múlt árnyai ismét a közelébe férkőztek és úgy érzi, hogy Vargtól is félnie kell, mivel férfi.*

//Olvadunk Varggal//

*A fiú nem érti, hát hogy is érthetné meg azt, ami lezajlik-e lány lelkében jelen pillanatban, ha nem árulja el neki, de a kérdésre most csak nemet int a fejével, jelezve, hogy egyszerűen nem lehet ennyire értetlen.*
- Nem tettél semmit, egyszerűen időre van szükségem. *na nem úgy mondja, mintha szakításról beszélnének, hanem a közelségre utal, ez tisztán érezhető. De ahogy a bántásos kérdésre kerül a szó, csak nyel egy aprót, úgy tekintve bele a szép szemekbe és végül bólint egy picit, hiszen igen, fél tőle, nagyon is, hogy kezet emel rá a fiú, hiszen ismeri, de most mégis fél mindentől egyszerűen, mindenkitől, aki férfi és valahogy úgy érzi, hogy meg kell magát védenie vele szemben.*
- És ne kérdezgesd már ugyanazokat, csak hagyj békén kérlek, nem akarok most veled beszélni... *és már meg is fenyegeti a másikat, a pálcáját elővéve, így jelezve, hogy támadni fog, hogyha Varg nem hagyja abba a további faggatózást, de nagyon úgy néz ki, hogy nem óhajtja és a közeledést sem, mivel folyamatosan lépeget Azaria irányába. Hallja ám a szavakat, melyek úgy zavarják és a keze is kissé megremeg közben. Valóban képes lenne bántani azt, akit annyira szeret? Igen? Nem... biztos benne, hogy Vargot nem bírná, így engedi hát le a kezét és ezzel együtt a pálcáját is, miközben lesüti szemeit, ahogy a másik őt nézi. Fáj neki ez a komorság, de ő se volt kedvesebb, ezzel tisztában van teljesen.*
- Az apámmal? Nem... dehogy, még csak az hiányzik... tényleg nem akarom, hogy tovább faggass... *lépeget hátrébb lassan, majd hátát neki is veti a falnak, miközben a pálca is kicsúszik a kezéből, így koppan az üres padlón, ő pedig most már aprókat kezd el könnyezni, fejét lehajtja és így fekete tincsei takarják csak el szép arcát, mely most oly bánatos, mint már régen nem... Nem tud mit mondani Vargnak, nem képes neki elmondani az igazat, hiszen akkor gyengének hinné, mely igaz is.*

*Csak megrázza a fejét, nagyon nem akaródzik neki beszélni, hiszen egyre nehezebb most mindez, nem tudja tovább titkolni, kikívánkozna belőle minden, hiszen Varg nem volt ott, hogy vigyázzon rá és megvédje. Azt hitte, hogy elég erős lett, hogy most már képes megvédeni saját magát, de sajnos ez nem így van, vannak még mindig nála sokkal, de sokkal erősebb mágusok.*
- Nem tudom... én már semmit se tudok. Nem szeretem a férfiakat. *fordítja el picit a fejét, majd ahogy egyre közelebb és közelebb sétál hozzá Varg, úgy ejti ki kezéből a pálcáját, képtelen megtámadni azt az egy férfit, kit tiszta szívéből szeret, de a további faggatózásokra már nem mond semmit, hanem csak csöndben könnyezik, fejét lehajtva és nézve a földet, miközben nem foglalkozik pálcájával, ami már kedvese kezében van, csupán csak akkor remeg meg, amikor a fiú keze az arcához ér, ahogy pedig lejjebb siklik, úgy néz fel rá ijedt tekintettel... viszont még mielőtt bármit is mondhatna, már érzi is a húzást, így kerül hamarosan Varg ölelő karjai közé, de ő csak áll, kissé még mindig meg-megremegő testtel, de kezei nagy nehezen csak átölelik a srác derekát, fejét pedig a mellkasába fúrja, miközben halkan sírdogálni kezd. Ki kell most adnia magából mindezt és jó pár percig nem is szólal meg. Ki tudja, hogy mennyi ideig még csendben marad, csak öleli a másikat, majd végül halk, de mégis jól érthető szavak hagyják el ajkát.*
- Bántott és meg akart erőszakolni... a hágónál egy férfi. Nagyon erős mágus volt, nem tudtam mit tenni ellene, alig tudtam elmenekülni. *emeli fel végül fejét és néz bele Varg szemeibe. Talán érti a fiú, hogy mit érez most a lány, a régi sebek ismét felnyíltak, ismét hatalmába kerítette a félelem, hiszen az a mágus az apjával nagyjából egy idős lehetett és talán még a külső jegyekben is hasonlóság volt közöttük.*
- Úgy féltem... *suttogja még halkan, miközben feje a fiú vállára hanyatlik és most már csendben öleli a másikat, nem szólva semmit.*

*Váratlanul éri a feltett kérdés, nem számított erre, így pislog párat és bármennyire is fél, a szíve a helyén van, tudja, hogy mit érez, így csak bólint egyet.*
- Senkit nem szerettem még ennyire. *adja meg a tökéletes választ, majd ahogy odalép hozzá a fiú és magához húzza, eleinte próbálna ellenkezni, de végül megadja magát, így tőr ki zokogásba mindez és pityereg is a fiúhoz bújva. Na de azért a szavak is áradozni kezdenek belőle, így meséli hát el, hogy mi történt, hogy kedvese is megtudja, mégis miért van most jelen pillanatban ilyen állapotban.*
- Bátor? Ha az lennék, most másképp kezelném mindezt. *motyogja vissza, majd felemeli fejét és a fiú szemeit kezdi el fürkészni, majd egész arcát és az ajkában lévő piercinget is, majd amikor meghallja a kemény szavakat, csak fejét rázza kissé.*
- Már biztosan rég elment, értelme se lenne. De azért köszönöm. *próbál mosolyogni, mégis nehezen megy most mindez a számára, majd ez után próbál bólogatni ismét, hogy majd elfelejti, de ehhez idő kell, sajnos nagyon sok minden érte kiskorában, olyan dolgok, amelyek miatt nehezen élhet teljes életet, de Varg megtörte már azt a bizonyos jeget.*
- Én örülnék, ha picit több időd lenne rám. *néz fel a másik szemeibe, majd ismét összebújnak, így hunyja be végül a cica szemeket és hallgatja a másik szavait, melyek szintén fájdalmasak, de tisztában van vele, hogy mi minden történt Varggal akkor, amikor hazament. Nem szól közbe, csak engedi, hogy picit eltávolítsák a közelségből, így hát újból egymás szemébe tudnak nézni és picit szipog még, de a könnyei nagy része már letörlődött, hála Varg ingének.*
- Tényleg büszke vagy arra, hogy velem vagy? Pedig... nálam ezerszer jobb lányokat is megkaphatnál. *mondja halkan, miközben gyengéden végigsimít a fiú kezén, majd most már picit bátrabban hajol közelebb Varghoz, hogy egy kis puszit adjon a fiú puha arcára, magába szívva az ismerős illatokat is.*
- Annyira boldog vagyok, hogy veled lehetek. *mondja halkan és kezd visszatérni az a régi lány, tehát a fal ismét át lett törve, Varg ehhez már nagyon ért.*

*Jól esnek ám neki a szavak, amelyekkel Varg kedvesekedik, hiszen tudja, hogy annak idején volt egy menyasszonya, de talán majd a jövőben ő is azzá válik, hisz már oly régóta együtt vannak. *
- Jó ám ezt hallani tőled. *mondja kedvesen, majd nemsokára már egymáshoz bújnak és úgy hallgatja a fiú bátorságról szóló rövidke mondókáját, mely meglehet, hogy igaz, de Azaria feje mostanra már eléggé zakatol, így nem tud most teljes mértékben belegondolni mindebbe, főleg, mivel agya még a nemrég elmesélt dolgon jár.*
- Én akkor se érzem magam bátornak. *böki ki végül, majd a következőkre már mosolyogni is próbál, de ez nem sikerül úgy, ahogy azt szeretné és kedvese szemét is kiböki ám a dolog, így jön a lágy megjegyzés, mely hallatán csak lesüti cseppet szép szemeit.*
- Ne próbáld! *kérleli még egy picit, hiszen nem kellene utána mennie annak a mágusnak, túl erős volt, Vargnál is valószínűleg erősebb, hiszen ők Azariával nagyjából egy szinten vannak. Viszont ahogy kiböki a lányka, hogy szeretne több időt a fiúval tölteni, úgy bújik hát ki a szög a zsákból, hogy Varg tervez ám valamit, méghozzá egy csodálatos, tengerparti utazást, melytől hamar csillogni kezdenek a szép szemek.*
- Tudod a válaszomat. Veled bárhová, a világ végére is. Majd szólj, hogy mikor és már mehetünk is. *mondja most már láthatóan jobb kedvűen és ez után pedig meg is hallja, hogy milyen büszke rá a fiú és hogy neki nem kell más. Ez puszit érdemel, melyet a fiú arcára ad, tehát ha viszonozza, nem is tudná csókká alakítani mindezt, így bújik arcával a másik arcától egy picit, majd végül a mai napra térnek át.*
- Így sorban tökéletes lesz. Amúgy meg, a külön igényt benyújtom, bár én viselkedtem csúnyán veled, nekem kellene a kedvenben járnom. *pirul el picit, hiszen tényleg így érzi, na de kezét a fiúéba helyezi, majd elteszi a pálcáját, hiszen valószínűleg Varg nem fogja magával tartani és ahogy az előbb a fiú felsorolja, együtt töltik a mai éjszakát, tehát felmennek a szükség szobájába, ahol megnéznek valami kellemes, romantikus-vígjátékot, majd ott helyben meg is vacsoráznak és már jöhet a kellemes masszázs, de minden testiség nélkül fognak ágyba bújni, ugyanis még nem képes rá a lány, hogy ismét odaadja magát Vargnak, tehát csak összebújnak és úgy alaszanak el késő éjszaka.*

*Krishana miután tegnap este megérkezett az iskolába eléggé kimerült az ideutazás során, így nem csoda, hogy egy alapos fürdés után egyből be is dobta a szunyát. Még a ládájából sem pakolt ki, pedig az este folyamán több dolgot is el akart intézni. Ezek közé tartozik az is, hogy levelet küldjön a szüleinek, melyben megkéri őket, hogy küldjék már utána becses házi kedvencét. Még csak egy nap telt el, de máris hiányzik neki a kis bestia, igazi rosszcsont a kicsike, mindig rossz fát tesz a tűzre, de a lány így szereti. Még szerencse, hogy tegnap este megtudakolta, hogy merre keresse a bagolyházat, így egyenest idejöhet. Igaz kissé eltéved párszor, de a Fellegtoronyba vezető útnak valahol erre kell lennie, az tuti. Igen ám, de a lánynak senki nem szól, hogy szeszélyesek errefelé a lépcsők, így nem is figyel oda hova lép, rohanva távozik a szobájából, csak a gyorsan összefirkantott levelet viszi magával, mást nem. Gyorsan rohan a lépcsőfokokon, nem nézeget most kifelé az ablakokon megszemlélve a gyönyörű tájat, mikor hirtelen nem tudja a bal lábát elmozdítani a lépcsőfokról.*
- Hát ez nagyszerű, pont ilyenkor! *Háborog hangosan magának, mialatt keresni kezdi a ruhája zsebeiben a pálcáját, de nem találja, így megpróbálja a lépcsőbe ragadt lábát kihúzni onnan, persze kevés sikerrel. Miután rájön, hogy ez így nem megy, szidni kezdi magában a lépcső tervezőjének anyai felmenőit, és leül a lépcsőre duzzogni és várakozni, hátha erre téved valaki.*

*Miután a lány szabadulási kísérletei nem járnak sikerrel, lecsüccsen a lépcsőfokra és két keze közé fogja fejét. Szabadon lófó fekete hajrütjei előre lógnak az arcába, takarva ezzel kicsit a lány látómezejét. Jó nagyon sóhajt, minek következtében egy-egy hullámos tincse felemelkedik, majd ugyanazzal a lenülettel vissza is hull az arcába. Forgatja agya fogaskerekeit, hogy is szabadulhatna ki pálca nélkül, de semmilyen ötlet nem jut az eszébe, ami nem jár hangos kiálltással vagy könyörgéssel. Ő pedig biztos, hogy egyik utat sem fogja választani, inkább addig ücsörög itt míg erre nem téved valaki. Szerencséjére vagy szerencsétlenségére - még nem tudni - egy hangra lesz figyelmes, és tekintetét felemeli a földről. Előtte egy felsőbb évesnek tűnő diák áll a falnak támaszkodva, és hangosan megállapítja azt a tényt, aminvel a lány már egy jó ideje tisztában van. Kissé dühös szemekkel méregeti a fiút, nagyon nem szereti ha rajta szórakoznak, de ha rázúdítja minden baját a fiúra, akkor lehet, hogy itthagyja és üldögélhet még itt egy jódarabig, végül válaszol.*
- Leültem pihenni és mikor tovább indultam volna hát nem itt ragadtam!? *válaszolja a lány és széttárja karjait mesélés közben, amiről mindketten tudják, hogy nem igaz, de hát szerencsétlen lányon így jön ki a frusztráltság, nem tehet róla. Majd kissé hűvös, de nem sértő hangnemben megválaszolja a fiú másik kérdését is.*
- Pálcám nélkül tényleg nem könnyű, de sikoltozni sem fogok, mint egy hisztis perszóna, de igazad van. *Néz komoly szemekkel a fiúra, ha azt hiszi, hogy egy törékeny kislány akkor nagyon melléfogott, de ezért van igazság a szavaiban, majd segítéséget kér a fiútól.*
- Lennél olyan lovagias és segítenél? *Barátságosabb hangon próbálja a kérését a fiú felé intézni, végül is nem ő tehet a helyzetről, nem kéne vele túlságosan bunkó lenni.*

*A lány megilletődik kissé mikor gondolkodásának megzavaróját a lépcső falánál látja meg. Nem ismeri a lány még a fiút, de látszik rajta, hogy nem elsős már. Örül a lány, hogy vérgre rátalál valaki, és nem kell sokat itt ücsörögnie, és már szóba is elegyedik a sráccal.*
- Igen az vagyok, mikor tegnap a Bagolyház felől érdeklődtem, valahogy elfelejtette megemlíteni a drága házam magisztere, hogy milyenek ezek a nyamvadt lépcsők. *Bosszankodik magában a lány, de azért elgondolkodtató eme tény vajon elfelejtette-e vagy dikert nem szólt róla. Majd miután befejezi mondandóját kissé fehérebb színt ölt az arca a fiú mondatainak hatására.*
- Nem direkt csináltam elhiheted. *Mérgelődik tovább a lány, majd kissé furcsán néz a srácra, mikor az közelebb jön hozzá és úgy folytatja tovább a beszélgetést. Kissé aggódik a lány, hisz nincs nála a pálcája és nagyon védtelen nélküle. Na jó, azért annyira nem védtelen, hisz apja tanításainak köszönhetően pálca nélkül is képes valamennyire megvédeni magát, de akkor is pálcával biztos a dolgában. Mérges a fiúra, mert úgy tűnik nem fog neki segíteni, nem a jobbik modorával kerül most szembe a lány, és csak most jön rá, hogy mekkora fegyert adott a fiú számára, mikor elárulta neki hogy nincs nála pálca. Gondolatba jópárszor elátkozza magát saját hülyesége végett, nem volt valami óvatos, sebaj most egy jó lecke lesz a lány számára ez.
Kissé elkomorul a lány tekintete a fiú szavainak hatására, és taktikát változtat, ha a fiú ezt a játokot választja, ő bizony nem fog meglapulni.*
- Megtehetnéd, úgysem tudná meg senki, hisz csak mi vagyunk itt, én teljesen védtelenül, még menekülni sem tudnék, teljesen esélytelen. *Közben ülő helyzetéből felemelkedik és egész közel hajol a fiú arcához, pár ujjnyi távolságra csak, és a tekintetébe fúrva a sajátját folytatja.*
- Mi értelme a vadászatnak ha fele annyira sem olyan fűrge és ravasz az üldözött vad, mint maga vadász? *Kérdezi a lány kissé költőiesre véve a kérdését, és nem hagyja magát megéfelemlíteni egy kicsit sem.*