Sideris Valbraith lakosztálya

*Bizony elhagyták a bál helyszínét. A férfi nem olyan ünneplős fajta bár régen az volt és még most is kellemes volt a hangulat elvégre a nő társaságánál nem is kívánhatott volna jobbat. De néha ideje elmondani dolgokat de ahhoz nem volt jó a hely.. Így lassan a nő szobája előtt lesznek. A férfi figyeli ahogy kinyitja az ajtót szeme még mindig fürkészően figyeli Siderist. A szavakra csak komolyan bólint de arcán feltűnik egy aprócska mosoly*
-Nem hinném hogy ha meg akarnálak lepni a szobádnál kezdeném , minden esetre ismersz tudod hogy tisztelem a tudásodat*mondja komoly hangon, bár nem féli a halált azért nem kockáztat, éppen azért mert tudja hogy a magisztertársa is nagy mágus. Lassan beljebb lépnek, a férfi körül is néz miközbe az ajtó valószínüleg becsukódik*
-Igazán szép. Azt hiszem vall rád ez a szoba, mindig is jó ízlésed volt*mondja csendesen az ital kínálatra csak közelebb lép*
-Maradjunk valami erősnél , azt hiszem egy Scotch alkalomhoz illő*mondja még mindig kissé fürkészően figyelve a másikat még a mozdulatokat is. A meséléssel majd ráér ha a nő majd kérdezi, elvégre még nem állmos*

*A kérdésre cask aprón oldalra dönti a fejét, jó kérdés, talán nem is olyan könnyű megválaszolni, a nő is okosan forgatja a szavakat ez mindig mosolyt csalt a férfi arcára is*
-Miért kezdeném valakinek a szobájával ha ismerem azt akié a szoba*kicsit elmosolyodik, tudja hogy ő nem árnymágus, neki teljesen más hatalma van, lehet hogy képes a halottból élőt teremteni, a démoni síkokat érinteni de a nő tudománya messze áll az övétől.*
-Azt hiszem ez az egy ami nem változott, emlékszem már a Durmstrangos szobád is ilyen színeket öltött. *mondja egy félmosollyal, bizony azért emlékszik még a múlt egyes részeire. Aztán a következőre aprón elmosolyodik , valóban mondta a nő*
-Azt hiszem mostanába kihagy a memóriám *mondja kissé halk mély barátságos hangon a nőnek a következő mondatra csak lágyan végig simít a saját állán de pillantása Siderisen pihen*
-Tudtad mindig is hogy az itallal hadi lábon álltam*mondja egy félmosollyal , bár nem kell azt hinni hogy nem bírja csupán ismeri a saját korlátait.*
-Ez esetben valamilyen konyak is megteszi*mondja nyugodt mély hangján, úgytűnik ténleg választani kell aztán térnek csak rá a többire*

*A nő válaszára halvány mosoly kez körvonalazódni a férfi arcán, Sideris okos mint régen, a logikája teljesen a helyén van. A férfi nem volt ilyen logikus gondolkozású talán töbször hallgatot a lelkére mintsem a józan észre*
-Látod azt hiszem most megfogtál. Minden esetre engedély nélkül nem lépek be a szobádba*fejezi be lágy hangon majd tovább hallgatja a nő szavait. Pillantását nem is veszi le róla mondhatni teljes figyelme Siderisnek van szentelve*
-Talán nem is annyira rég... mostanába az idő és tér kezd megváltozni a világlátásomba*mondja csendesen majd megtörténik az ital választás. Ezután a nő mutatja hogy foglaljon helyet és a férfi miután átveszi a poharat úgy is tesz. MEgvárja míg a nő is leül majd koccint vele*
-A te egésségedre*folytatja majd iszik egy kissebb kortyot megízlelve az italt. A nőnek ténleg jó ízlése van. BÁr ebben soha nem is kételkedett. Aztán a nő mondja hogy beszéljen és a férfi egy nagyobb levegő végel után bele is kezd*
-Előbb igérd meg hogy nem kérdezel ameddig végig nem mondom.*néz lágy pillantással a másikra. Majd ha bele egyezik ő bele kezd*
-Mindig is tudtam hogy vannak problémáim. Tudod nem ismertem a szüleimet, senki nem látta őket. Valahol újzéland partjainál találtak rám... Egy nevelő intézetben nevelkedtem 7 éves koromig, mint ezt már meséltem is régen...viszont azt nem hogy miért mentem el. Volt pár ember akit már akkor se szerettem.. sajnos meglett a vége megöltem őket.. ha nem is tudatosan de megtettem. Ezután keresett fel a nevelő apám akitől kaptam a Cornwlade nevet. Azt mondta hogy erős mágiát érez az aurámba, és hogy ez nem normális.MAgához vett később úgytűnik megtanultam kezelni a képességeimet pedig még tudatába se voltam hogy mire vagyok képes.. az egészet betegségnek fogtam fel. És különös víziók gyötörtek álmok.. egy kastélyról ami a víz alatt úszik, és ez fájt.. egy ideig azt hittem nem fogok normális életet élni. Téged már a Durmstrangba ismertelek meg. Azt hiszem az volt a legszebb időszakom amikor veled voltam.. olyasmi voltál mint levélnek az esőcsepp. Talán mondhatom így is. Kivirágoztattál akkor. A lelkemet is. Egy darabig ezek az álmok nem gyötörtek azt hiszem hogy maga a düh ami régen bennem volt is alábbhagyott. Nem tanultam meg kezelni viszont sikerült jó időre messzire elkerülnöm őket. *egy kicsit elcsendesedik közbe pillantását a másik szemébe fúrja*
-Pár év múlva a víziók ismétlődtek.. azt hiszem hogy valami feléledt bennem. Olyan érzés mintha a múltba tekintenék vissza de nem 27-28 évvel ezelőttre hane annál mélyebb folyamába az időnek... Ki akartam deríteni ennek az okát és azt hiszem nyomra bukkantam, tárgyakra emlékszilánokra, talán direkt hátra hagyott nyomokra.. és úgy döntöttem elmegyek.. *egy kicsit elcsendesedik kíváncsi a nő arckifejezésére bár százra veszi hogy őrültnek nézik*
-Nem akartalak elveszíteni, vagy így elmenni de féltem is hogy veszélyes lehet ha velem maradsz. És tudom hogy velem jöttél. Nem akartam derékba törni az tanulmányaidat se.. nem érdemelted volna meg azt az életet. PEdig nekem is fájt mégha nem hiszed el. Lényeg hogy elmentem, mondjuk úgy hogy az évek alatt bejártam a fél világot, sok helyen megfordultam. És nyomot találtam, most már valamennyire tisztábban látom a dolgokat de még mindig nem állt össze teljesen a kép. Hogy ki vagyok. Vagy mi vagyok.. Így találtam végül rá erre az iskolára, az álmaimra és a félelmeimre amik gyötörtek. És kezdem úgy érezni hogy már nem először élek itt... Nem sokkal utána találkoztam ismét veled.. és a démonnal.*fejezi be kicsit komolyabb hangsúllyal*
-Ennyi lenne röviden.. nagyon röviden.

//fagy//

*A férfi maga is rideg, viszont valahogy most mégis más lett. De tudja hogy nem tart sokáig, talán csak percek órák, talán egy pillanatig , de legalább érzi újból azt a kissé fura érzést. a kérdésre kicsit megcsóválja a fejét*
-Nem.. a múltból arra gondolok hogy a lelkem sokkal öregebb a valóm mint ez a test amit itt látsz, ne démonizációra, vagy tudathasadásra gondolj...inkább kicsit a keleti vallások felé.. lélekvándorlás, újjászületés, egy különös hurok a mágiába ami képes az eredetet vissza származtatni egy kezdő pontra, és újból szerves életet lehelni a lélekbe, és közbe megőrzi az emlékeit... az emlékeit amik régebbiek mint akár te vagy az apádé vagy az ő apjáé. Mint a rémálmok úgy jön elő, csupán azzal a különbséggel hogy ez valóság.. legalábbis volt*mondja miközbe megrándul az arca , de pillantását nem veszi le a nőről*
-Tudom, hogy most nem vagy az, nagyon nagy hatalmad lett mióta utoljára találkoztunk... vagyis majdnem utoljáram de akkor még te se voltál erős... maximum csak a hited amiért akkor bármit megadtam volna , hogy nekem is legyen.*mondja halk, kissé talán komorabb hangon. Aztán a kezei közé fogja az arcát és hallja a választ. Tudta hogy ezt fogja mondani, így csak lassan lehunyja a szemét és bólint*
-El... és ez csakis az én hibám*mondja majd a következőre lassan kinyílnak a szemei, csupán lassan lehúzza a másik arcáról a kezét, tudja mit fog felelni, ezt kell mondania mégha néha az ellen is szól amit szeretne. Ezen már úgyse tudnak változtatni. Jobb is lesz így*
-Onnan hogy nem foglak még egyszer cserben hagyni, mert nem kísérlem megpróbálni még egyszer hogy olyan helyre kerüljek a szívedbe mint régen, hogy cserbe hagyjalak, túl sok fájdalmat okoztam.*mondja lassan hátra dőlve a másikra pillantva. Nem akarta ezt mondani, még akkor se ha ez azt jelenti hogy a haláláig egyedül lesz, de tudja hogy ezt kell. Más világot élnek már.*

*Nehéz volt elmondania, főleg mivel ezt még senkinek nem mondta el, viszont a nő válaszára kicsit elkomorodik, nem pont erre gondolt bár igazából azt se tudja hogy mire is valójában*
-Nem érted..*kicsit megcsóválja a fejét lemondóan, majd lassan ismét a másikra szegezi a szemét*
-Olyan az egész mint egy rohadt amnézia, ami néha behasít, és nem tudsz ellene mit tenni. Én én vagyok nem voltam senki csak a múlt úgytűnik régebbi mint az hittem, de akit megismertél az vagyok most is*mondja mégha azóta változott is. Talán bölcsebb lett? Ki tudja annyi biztos hogy az emlékei kicsit már távolabbiak mint azt régen képzelte. Lassan jön az érintés, ami lehet talán az utolsó ilyen is és elmondja aminek igazából testestül lelkestül ellene volt meglátja a rideg, majd szomorú pillantást ő maga is lehajtja a fejét. Még akkor sem amikor a másik feláll, csupán megmarkolja az asztal szélét, ami mintha lassan lassan rohadni kezdene, mintha minden élő kipusztulna a fából*
-Azt hiszed hogy ezt az egészet olyan könnyű volt mondani, honnan is tudod hogy mit érzek*látszik rajta hogy elönti valami, hogy düh e vagy valami más azt már nem lehet megmondani, a szemei is mintha lassan kifehérednének. Miközben beszél látszik rajta mintha minden egyes szónál ordítani tudna, de vissza fogja magát , majd egy pillanat alatt vissza tér a szemszín is ő pedig gyorsan húzza el a kezét aminek hatására úgytűnik valamivel végig is vágja a tenyerét majd ő maga is feláll*
-Soha nem játszottam veled, és nem is menekültem, ha azt mondod nem értesz akkor elmondom néha én se téged... el utasítasz és van is miért és amikor viszont próbálok a kedvedbe járni úgy teszel mintha csak meg kéne mozdítanom a kisujjam és minden rendbe*mondja miközbe a falnak támaszkodik az ajtó mellett*
-A kérdés hogy te mit akarsz*emeli fel a fejét a másikra nézve most már ismét nyugalmat erőltetve az arcára*

*Úgy tűnik hogy sikerült kifejteni a dolgokat, és a nő talán most már pontosan érti miről van szó. Aztán kicsit más vizekre eveznek. Legalábbis személyesebb vizekre, a nő szavaira a férfi dühös is lesz. Nem csak a nőre, vagy magára, az egész helyzetre, szerencsére elég hamar sikerül megállnia és nemsokára, már az ajtó mellett a falnál köt ki, karjait maga előtt össze kulcsolva a mellkasánál. A nő válaszára viszont egy pillanatig nem mond semmit. Nem tudja kitalálni hogy ez valami bosszú e azért amit akkor tett vagy csupán még mindig lehet valami, viszont a férfi ezen a téren kétségek között vergődik, pedig szeretné. Amikor a nő lassan közelebb lép ő is tesz egykét lépést felé, így már megint előtte van, először csak sötéten de mégis valami fura ábrándal nézve le, mintha valahol máshol járna, talán a múltbéli lányt akarja látni benne, amikor még minden "rendben" volt. Most már az előbbi düh nem látszik az arcán, mintha egyszerre sokféle érzelem futna át. Csak lassan közelebb hajol a másikhoz majd ha az engedi megcsókolja, kérdés hogy mi lesz ebből. Miután elválik tőle fejét csak lassan a másik feje mellé húzza *
-És ettől még nem gyűlölsz ugyan úgy? te mondtad hogy elveszítettél. Ahogy azt is hogy már nem vagy az a naív lány aki egykor voltál. Tudod amikor elmentem éppen ettől is féltem de szerettem is benned te képes voltál azt hinni, hogy minden jó lesz, még akkor is ha én okozom a halálod, én ezt viszont nem lettem volna képes elfogadni *feleli csendesen majd lassan hátrál egy lépést még mindig a másikat nézve, miközbe keze lassan az ajtó kilincse felé nyúl*

*Néha jobb ha a dühöt is engedik előre. A nő engedte hogy a férfi az legyen, és úgytűnik hogy legalább tisztán , semmit se elhallgatva beszélgetnek egymással. Ez jó. Viszont az utolsó szavakra a férfi kicsit közelebb megy majd lassan meg is csókolja a nőt, aki ezt viszonozza is, sőt meg nyújtja. A férfi nem áll ellen az ölelésnek se, gyengéden viszonozza viszont tudja hogy ennél jóval hosszabb folyamat lesz míg ismét teljesen bízni fognak benne. Csak átadja magát a pillanatnak, de nem sokkal később már hátráll, egykét lépést az ajtó fele.*
-Nem fogsz... most már nem*mosolyodik el, kicsit bíztatóan miközbe tovább hallgatja a másikat, a szavakra csupán ellágyulnak az arcizmai*
-Én is csak ezt szeretném.. boldogság, fura egy szó és mégis mennyi mindent takar. A legtöbb boldogság fájdalom árán születik. Azt hiszem mi már tudjuk mi az*mondja a nőre nézve majd lassan kattan a kilincs, és a férfi menni készül, viszont amikor a másik lehajtja a fejét ő csak kinyújtja a másik álla fele a kezét és kicsit feljebb húzza hogy a szemébe nézhessen*
-Te is tudod hogy volt egykor egy bizalom... amit elvesztettél. Vissza kell szerezzem azt a bizalmat*mondja egy kicsit keserű mosollyal. Nem azért mert nem akarja, hanem mert rossz hogy egykor elvesztette, lassan kilép az ajtón de még nem csukja be*-Mondjuk a napokba meghívlak egy vacsorára.. de hogy hova azt majd meglátod*mondja majd biccent a nő felé*-További szép estét*köszön el becsukva az ajtót. Sokmindent beszéltek ma meg és éltek át újból, reméli hogy nem utoljára*

*Egy sötét árny tűnik fel az északi toronyba. Legalábbis a félhomályban, annak tűnik, de ha jobban megnézzük, észre vehetjük hogy egy ember az. Fekete ing van rajta hozzá illő nadrággal, a férfi arca, nem mondható gondterheltnek. borostyán szemeivel lassan figyeli az előtte lévő ajtókat, mígvégül el nem ér a jól ismerthez, ahol tegnap is volt. Elég sokat agyalgatott a tegnapi dolgokon, bizony régen nem volt ilyen nyílt bárkivel mint tegnap a nővel, de ezen nem is kell meglepődni. A kezébe egy kisebb borítékot tart, lepecsételve, hogy miért van nála kérdéses. Lassan megáll az ajtó előtt, majd egy kis várakozás után bekopog, remélve hogy a nőt a szobájába találja. A múltkor megtudta hogy elég erős mágiák őrzik Sideris szobáját, így nem is próbálkozna azzal hogy , csak benyit, persze ez az ő szobájára is áll, viszont ő nem árnymágus. Így csak vár míg valaki ajtót nyit*

*Úgytűnik, hogy az ajtó megnyílik, vagyis egyszerűen eltűnik a férfi előtt. A férfi lassan beljebb is lép, de nem látja a nőt.. Kezdi úgy érezni hogy bizony vagy nincs itthon vagy nem ér rá. De az ajtó eltűnése nem erre ad okot. ,viszont nemsokára bizony látja hogy a nő nem is akárhonnan de megjelenik . Egy kicsit még megfigyeli a különös bejáratot majd a másik magiszter felé emeli a tekintetét*
-Nem mondom ízléses*mondja egy félmosollyal, mind az ajtó eltűnésre, mind a koporsóra, miközbe egy pillanatig végig futtatja a másikon a szemét. Sejti hogy bizony az a lejárat valahova a nő saját kis kuckójába vezethet, de inkább nem kérdez rá, helyette válaszol a kérdésre. A pecsétet a levelet a másik felé nyújtva*
-Mondjuk úgy hogy félig kötelező ok , félig önszántamból is *feleli egy félmosollyal majd egy pillanatnyi reakció idő után folytatja*
-Az elhunyt srác, utáni papír ügyek, halotti jelentés és így tovább és így tovább. A szülei még nem kapták meg mindet. Szóval alá kéne írni, és aztán küldjük a baglyot. Bár azt hiszem ezesetben a holló stílusosabb lenne*mondja kicsit komor hangon majd vár egy kicsit és újból folytatja*
-Hogy vagy?*elég egyszerű kérdés, de azért a tegnapi után inkább megkérdezi, ő elég sokat gondolkozott, nem tudja hogy a másik hogy volt ezzel*

*A válaszra kicsit a férfi is lassan mosolyra húzza az ajkait, miközbe a nő felé néz, pontosabban a szemeit keresi*
-Hát, ha hasonló védőmágiákkal, van ellátva mint az ajtód akkor azt hiszem tényleg, balga egy lélek lenne aki engedély nélkül lemerészkedik... Gondolom valami személyes van oda lent nemigaz?*kérdezi érdelődő pillantással a nő felé, majd megtörténik a levél átadás, majd a nő aláírja, lepecsételi és vissza adja. A kérdésre kicsit elnémul. Nem válaszol azonnal*
-Csak kíváncsi voltam rá hogy vagy, meg tudod amit tegnap mondtam még mindig áll*mondja egy félmosollyal, ha a nő emlékszik a meghívásra akkor bizony tudni fogja mire gondol a férfi*
-Ennek örülök, jobb színben is vagy mint eddig amikor láttalak itt a kastélyban*mondja nyugodt hangon a másikhoz lépve. A kérdésre pedig csak lassan és komoly tekintettel bólint*
-Nem keveset gondolkoztam, de azt hiszem igazad volt*mondja végül, és ez elég fura is tőle. Kevészer ad igazat másoknak, de a nő úgytűnik kivétel*-Azt hiszem jól, de a tegnapi dolognak sok köze van ehhez*utal a történtekre majd egy kicsit elmosolyodik*
-Állhat még az ajánlatom? Mondjuk itt alig mullot dél, de talán a világ másik oldalán már este van*mondja komoly hangon, a vacsorás dologra*-Mondjuk egy olyan helyen amit régen szerettünk?*tesz fel egy ujabb kérdést, ha a nő elfogadja , akkor elfogadj, ha nem nem*

*Miután a lány ott hagyta elindult Sideris Valbraith magiszter asszony lakosztályát megkeresni,mivel nem szeret sokat várakozni.Már egy ideje körözött a kastélyban , folyosóról folyosóra vándorolt csak nem lelte,amikor megpillantotta az ajtón kiírva a nevét.*
-Végre megtaláltam! * sóhajtja megkönnyebbülve, már éppen azon gondolkozott hogy visszatér az aulába, hol elvált a diáklánytól, de szerencsére nem hiába való volt útnak indulása. Bőröndjeit lerakva lép közelebb az ajtóhoz. Kopogtat.*