Wera A. Flinders

Tárgy: Wera A. Flinders 2014-01-11, 9:35 pm

Név: Wera A. Flinders
Születési hely: Ausztrália, Új-Dél Wales állam, Canberra
Születési idő: 1993. július 1.
Vér: Sárvér

Ház: Exortus
Évfolyam: Egyetemista

Főkarakter: Axel Knoxville

Kinézet:
170 cm magas, vékony, 60 kilót nyomhat maximum. Hátközépig érő, sötétlilás haja általában kiengedve hordja, az sem zavarja, ha kósza tincsei szemébe lógnak. Nem igazán sminkeli magát, feleslegesnek tarja, hisz sötétes szemei megteszik így is a kellő hatást, nem kell még inkább kiemelnie sötét jellemét. Orrában s nyelvében piercing található, hátán pedig angyalszárnyakat ábrázoló tetoválás díszeleg. Ruhatára nem túl változatos, általában sötét holmikat hord, s nem is mindig öltözik lányosan, de tud észvesztően csinos is lenni, ha úgy akarja. Állandó kiegészítője viszont egy medál, amit állandóan nyakában hord, ez az egyetlen emléke édesanyjától. Egy angyalszárnyat ábrázok ez is, édesanyáról kapta második nevét, tehát az Angel-t, ezért kötődik ennyire ezekhez a dolgokhoz.

Jellem:
Eddigi rövidke élete alatt muszáj volt megedződnie a leányzónak, így többnyire kemény, akaratos és gonoszkodó jellemét mutatja. Zűrös múltjából egyetlen ember az, akit igazán szeret és neki meg is tud nyílni, az pedig nem más, mint kisöccse, akiért életét is képes volna áldozni, mindennél fontosabb neki a kisfiú. Vonzódik a sötét dolgokhoz, de álmában sem gondolta volna, hogy egyszer még varázsló suliba járhat, egy szemernyi mágiát sem érzett magában eddig. Kissé türelmetlen, tartózkodó és hirtelen természet, s ez könnyen sodorja bajba. Alkalmatlannak érzi magát bármiféle normális emberi kapcsolatra, túl sok rossz dolog történt vele, s újra vissza kell nyernie az emberekbe vetett hitét és bizalmát. Egyébként szeret olvasni, s minél több tudást magába szívni. Határait nem ismeri és a legjobb barátja a lehetetlen.

Előtörténet:
1993 egy hűs téli napján született, egészen pontosan július 1-jén, Canberrában, Ausztrália fővárosában. A kicsi Wera édesapja még születése előtt meghalt, édesanyját pedig a szülés közben érte a vég. A kórházban egy ideig bent tartották, lévén, hogy egyetlen élő rokona sem volt a csöppségnek, a nagyszülők is mind meghaltak, sehol egy unokatestvér vagy egy rég nem látott távoli rokon. Egy kedves nővér fogadta hát örökbe a kislányt, s egész végig sajátjaként nevelte. A nőnek, akire egy idő után anyjaként tekintett, volt egy nagyon gonosz, utálatos és erőszakos férje, Hugh. Többször bántalmazta Werát, megverte, ha nem fogadott szót és a többi családi mizéria is előfordult. Nem csak Wera kapott egy-két taslit, de Helena is, akit tényleg tiszta szívből anyjaként szeretett a leányzó. Mikor épp betöltötte a kilencet, Helena bejelentette, gyermeket vár. Természetesen nem volt betervezve a csöppség, így a férj újabb indokot kapott arra, hogy ütlegelje feleségét, s a leányzót, aki nap mint nap sírva nézte végig, s kérlelte a férfit, hogy ne bántsa a terhes asszonyt. De mit sem ért a kétségbeesett siránkozás, Wera az ilyen alkalmakkor még több és nagyobb pofont kapott, s nem egy példa akadt az erőszakosabb közeledésre sem nevelőapja részéről, mikor Helena épp orvosnál volt, hogy megbizonyosodjon magzata épségéről. Ám mikor Helena a kilencedik hónapban járt, már nem bírta tovább sem teste, sem lelke a megpróbáltatásokat és bántalmazásokat. Békésen pihent ugyanis, Wera mellette ücsörgött az ágyban, ugrásra készen, hogy mikor kell majd segítséget hívnia a megszületendő babához, de még mielőtt erre sor kerülhetett volna, az iszákos, állandóan dühös és mérges férj hazaért. A kislány hiába könyörgött, hogy ne bántsa Helenát, aki állapotossága és állandó lila foltjai, zúzódásai miatt sem tudott már felkelni az ágyból, de megint hiábavaló volt minden próbálkozása. A férj olyan erővel ütötte meg a kislányt, hogy az a közeli szekrénynek vágódott, elveszítve ezzel pár órára eszméletét. S mikor feléledt, feje sajgásától egy ideig csak csukott szemmel feküdt a hideg padlón. Nem hallott mást, csak a madárcsicsergést beszűrődni a nyitott ablakon, így kissé megnyugodva nyitotta fel sötét szemeit, de bár ne tette volna. Amit látnia kellett, az egyenesen hátborzongató volt. Az ágyon ott hevert saját vérében fürödve Helena, mellette pedig az egyik tartógerendáról lógva a gonosz nevelőapa, aki valószínűleg miután halálra ütlegelte párját, akkor jött csak rá tette súlyosságára, s hogy ő ezzel a tudattal nem tudna élni. Nem csak a feleségét ölte meg, de a születendő fiát is. Legalábbis azt hitte. Wera kétségbeesetten szaladt orvosért, szegény azt hitte, mentheti a menthetetlent. Helena már nem élt, de az orvos kiemelte a babát a nő hasából. Hihetetlen, de a gyermekben volt annyi élet, még a nő pár órával azelőtt bekövetkezett halála után is, hogy a kórházig kibírja, ahol már jó kezekben volt, s túlesett az életveszélyen: inkubátorba helyezték a picinyke testet, aki mellől Wera el sem mozdult egy percre sem. Helenát megsiratta, nevelőapját sosem hiányolta ezek után. A kórház mindkettejüknek méltó temetést rendezett, ahol Wera már a kis Jeffrey-vel jelent meg karjaiban. Árvaházba kellett menniük a történtek után. Wera nem bánta, úgy érezte, végre jó helyük lesz valahol, s ez így is lett. Akadtak barátai, s öcsikéje is szépen cseperedett. Ám egy szép napon fura dolog történt. Bagoly kopogtatott az ablakán, lábához egy levél kötözve, így kért bebocsátást. Wera nem tudta mire vélni a helyzetet, de beengedte a hálás madárkát, majd izgatottan bontotta ki a levelet, s olvasta el azt a pár sort, ami rajta volt, s hívogatóan üdvözölte új diákjai között a Mysterioban. Nehéz döntés volt testvérét magára hagynia, de tudta, nem lesz baja a kisfiúnak, s megígérte neki, hogy minden hétvégén meglátogatja majd, meg amikor csak teheti. Így indult hát útnak a hányattatott sorsú leányzó ebbe az iskolába, élve az adódó lehetőséggel, hogy jobbra forduljanak zűrösebb napjai.

» Wera A. Flinders