Jane Smith

Tárgy: Jane Smith 2014-01-11, 9:52 pm

Név: Jane Smith
Születési hely: Nagy-Brittania, (Skócia) Edinburgh
Születési idő: 1993. július 12.
Vér: Sárvér

Ház: Exortus
Évfolyam: 1. évfolyamos diák

Kinézet:
„The sun, the moon and the stars would have disappeared long ago, had they happened to be within reach of predatory human hands.”

A szem a lélek tükre, és a szív, mi mindent megmutat.
Kinézetre kis vadóc Jane, de valójában nagyon színes egyéniség. Középhosszú feketés-barnás haja van, benne vörös melírral, és gyönyörű szürkés-zöldes szeme, ami irigylésre méltó. Nem túl magas a lány, mindössze 171 centiméter, de még így is kimagaslik a többiek közül. Vékony, törékeny kis alakja van, de valójában igencsak erős lány. Sokat küzdött a féltestvérével, és ebből kifolyólag elég erős alkatú. Bőre nagyon halovány, szinte már kísértetiesen fehér, és öltözködése is egyhangú. Legtöbbször egyszínű ruhákat vesz fel, és olykor feketét, de más színeket sem vet meg…

„It's better to regret something you have done than to regret something you haven't done!!”

Jellem:
”Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”

Nézz a szemébe, és gondold végig, hogy mit is akarsz. A zöld smaragd szemek tulajdonosa, Jane egy szinte teljesen különleges ember. Nehezen barátkozik, nehéz a bizalmába férkőzni, de ha sikerül, akkor nagyon közel lehet kerülni hozzá. Amolyan védőfalat húz maga elé, de akiknek sikerül ezen áttörni, azokkal roppant kedves és közvetlen. Ránézésre olyan, mint akit semmi nem érdekel, és keresztülnéz mindenkin, emiatt nemtörődömnek látszhat, de valójában rengeteg minden érdekli, és odafigyel a dolgokra. Imád tanulni, és szeret új dolgokat felfedezni. Kalandvágyó, ugyanakkor a veszélyektől se tart, de olykor neki is szüksége van a nyugalomra.
Kis vörös tincsei miatt gyakran gondolják, hogy lázadó, pörgő személy, de valójában nagyon nyugodt típus. Olykor mintha halott lenne, annyira nyugodalmas, persze nem minden a látszat. Rengeteg helyzetben érzi úgy, hogy neki van igaza, és olyankor roppant makacs és tüzes. Szinte ölni tudna a szemeivel, ha felidegesítik.
Sok minden történt vele élete folyamán, szülei folyton próbálták visszafogni, mert tudták, hogy a lányban különleges erők uralkodnak, emiatt féltek tőle. Próbálták az életét úgy alakítani, hogy ne vegye észre, hogy varázstudó, így későn döbbent rá a tudására.
Talán emiatt a hozzá állás miatt lett olyan, amilyen, mégis a szíve mélyén ott rejlik az a valaki, aki jó szülőkkel lehetett volna.

Előtörténet:
„For those who feel the world is a tragedy for those who think is a comedy.”

Történt egyszer, nem is olyan régen, 1992 novemberében, egy sötét éjszakán, mikor Jane megfogant. Szülei Carol Anne Rogers és Michael Smith voltak, akik tulajdonképpen viszonylag nemesi származásúnak mondhatták magukat. Egész nagy birtokuk volt, hatalmas földterület és egy szép nagy kúria. Nem volt számukra probléma a megélhetés, se az életben lévő apró problémák, mindent meg tudtak venni. Egyedül az, ami nem volt vehető, és a család egyik tagja sem volt képes megszerezni, az a szeretet. Jane édesanyja eleinte nem szerette volna a lányt, nem akart anya lenni, végül mégis beletörődött, és a 9 hosszú hónap alatt kezdett megbarátkozni a ténnyel, hogy lánya lesz. Lehet, hogy azért esett számára ennyire nehezesen a szülés és az anyaság, mert Carol szülei sem nagyon mutatták ki egy szem lányuknak, hogy szeretnék, így Ann szíve is kissé fanyar és fekete lett.

1993. július 12-én történt, hogy a kis Jane megszületett apró kis sötétbarna-fekete hajával és gyönyörű szép két szürkészöldes szemecskéjével. Aranyos kislány volt, és ahogy cseperedett, lassan feltűntek alapvető jellemvonásai. Szülei nem voltak varázstudóak, így mikor 1998. januárjában történtek Jane körül furcsa varázsdolgok, nagyon meglepődtek, és azonnal felkeresték a nagyszülőket. Carol édesanyja sem tudta, hogy mi is történhet egy szem unokájával, ahogy Michael szülei sem, de kezdtek félni a kis csöppségtől, és ezért a lehető legjobban visszafogták.

Évek teltek el úgy, hogy Jane-re lényegében egyáltalán nem fordult figyelem. Szülei mostohán bántak vele. Noha megadtak neki mindent: ruhát, ékszereket, elektronikai kütyüket, szóval tényleg mindent, ami tárgyilagos, mégis egy valamiből szegényesen jutott a lánynak, és az a szeretet. Jane vágyott volna olykor egy kedves anyai ölelésre, vagy néhány apai becézgetésre, de minden, amit mondtak neki, érzés nélkül volt, és ez áthatott a lányba is. Szófogadóan tűrte azt, amit vele tettek. Tanult, takarított, és megtette, amit tőle kértek, nem szólt egy rossz szót sem.

2004. augusztus közepe volt, egy esős, hideg este, ami Jane életének fordulópontja volt. Szülei leküldték a boltba, hogy hozzon tejet, kenyeret és még egy-két dolgot a vacsorához, és a lány – bár nem akart – eleget tett a szülei kérésének, és elindult lefelé. Tekintete könnyes volt, de nem láthatta senki ebben az esős komor időben. Akkor találkozott egy magas, sötét, feketehajú fiúval, aki a közeli villanyoszlop mellett állt. A lánynak rossz érzései támadtak, és próbálta lépteit meggyorsítani, de a fiú elkapta a karját, amiből kiesett a kosár, és minden a földre hullott. A tej, a kenyér ott volt a piszkos pocsolyában, és Jane megremegett.
- Mit akarsz tőlem? - kérdezte remegve, majd hatalmas szemeivel a fiúra meredt. Látta a nagy zöld szemeket, amik nyugtató hatással voltak a lányra, hiszen annyira szelídek voltak, mint még soha másé, érezte a lány a szeretetet is bennük. Pár másodperc múlva megszólalt az idegen.
- Gyere velem. – szólt teljesen nyugodt hangon, és a lány követte. 11 éves volt Jane, mikor eltűnt otthonról, de a szülei nem keresték. Bár bejelentették a rendőrségen, hogy a lánynak nyoma veszett, de közben örültek, hogy megszabadultak tőle, viszont féltek is, hogy mikor visszajön, bántani fogja Carolt és Michael-t.

„You were born and that was a good day. Someday you\\\'ll die and that is a shame, but somewhere in the between was your life what nothing and no one take away”

Sokáig senki nem tudta, hogy mi történt azon az éjjel. Senki nem látta Jane-t, és akik látták, azok sem tudnak mit mondani. Mintha elnyelte volna a föld a lányt, de valójában csak a fiúval tartott, aki egy elég erős mágus volt.
A lány követte az ismeretlent a sikátorig, ahogy a kedves, lágy hang ismét megszólalt.
- Velem kell jönnöd egy olyan világba, ami teljesen más, mint a mostani. – szólt a hang, és Jane csak bólintott egyet, mire az idegen valami furcsa port dobott maguk elé, és eltűntek a zöldes ködben.

Egy teljesen idegen helyen találta magát Jane, amitől borsózott a háta, nagyon félt a helytől. Kísérteties volt, de valahogy a fiú mellett nem félt. Gyorsan besétáltak a házba, ami teljesen elhagyatott volt, mintha ezer éve itt lenne a kastély, és senki nem lakta volna. Ráadásul egy sötét, sűrű erdő vette körbe az épületet.
- Biztonságos ez a hely? – kérdezte a lány, erre csak apró biccentést kapott válaszul, majd a fiú az egyik szobába kísérte a kishölgyet, és rátért a lényegre. Arcán lehetett látni, hogy nem tudja, hogyan térjen a dologra, de végül is egyértelműen kibökte.
- Féltestvérek vagyunk. – mondta ki a szavakat a fiú, és a lány hirtelen nagy kerek szemekkel nézett rá. Nem akarta elhinni, de mielőtt visszakérdezett volna, az idegen újból megszólalt.
- És nem csak féltestvérek, de varázslók is. Mindketten. Azért jöttem érted, hogy segítsek, és hogy kitanítsalak, hogy tudj majd varázslóképzőbe menni. Nem mehetsz vissza a szüleidhez, az anyádhoz és az apánkhoz. Ők ezt nem értik meg. – fejezte ki magát a fiú, majd lágyabb hangon a lányhoz szólt.
- Jacob Crew vagyok, pontosabban Smith, de anyám nevét használom.
Mondta a szavakat Jake, de a lány nem akarta elhinni, és ez a sok dolog teljesen sokkolta. Elájult…

Másnap reggel minden kitisztult Jane számára, és hitt a dologban. Ez volt az első lépés, hogy bátyja, vagyis féltestvére tanítsa.
Évek teltek így el, Jake teljesen kiképezte a lányt, aki innentől kezdve tudta az alapokat, és még talán többet is. Rengeteg mindenre felkészült, majd egy napon, mikor már betöltötte a 16. életévét, testvére felhívta a figyelmét, hogy innentől tanulhat mágusképzőben is, ha akar. Jane hamar eldöntötte, hogy hova akar menni, és beadta a felvételiét. Sokáig várta a levelet, mígnem egy napon megérkezett a boríték.

„Gratulálunk, Ön felvételt nyert a Mysterio Feketemágus képzőbe…”

Olvasta a szavakat, és örömében berohant a szobába, ahol eddig bátyja élt, lakott, majd szomorúan nézett maga elé. Sehol senki, elment. A gondolatok fájdalmasan cikáztak a lányban, de teljesen nyugodt maradt. Összepakolta cuccait, majd keserű boldogtalansággal elindult az iskolába. Hosszú út várt rá, de bátran szembenézett vele. Körülbelül félúton jött egy bagoly a lánynak hozva egy levelet, amiben a következő állt:

„ Kedves Jane!

Ne haragudj rám, de el kellett mennem. Tudtam, hogy ha ott maradok, akkor egyedül nem fogsz az iskolába menni. Tanulnod kell, és most már nem lehetek melletted. Neked kell élned az életed, és nem szabad hagynod, hogy más élje helyetted. Majd még látjuk egymást.

Szeretettel: Jake”

A levél fájdalmasan fúródott a lány szívébe. Boldogtalan volt, hogy nem tudott bátyjától elbúcsúzni, de tudta, hogy újra fogja látni, így már könnyebb lélekkel érkezett meg az iskola bejáratához. Boldog volt, mert tudta, hogy jó helyen van, és mert a fiú mindig mellette marad, még ha nem is úgy tűnt…