Logan Holcroft
Mystrali lakos
Hozzászólások száma : 15
Csatlakozás : 2014. Feb. 01.
Rangok
Ház:
Betöltött poszt: Mystrali lakos
Évfolyam:
 |  Tárgy: Logan Holcroft  2014-02-01, 4:58 pm | |
| Főkarakter: Axel Knoxville
Név: Logan Holcroft
Születési hely: Új-Zéland, Wellington
Születési idő: 1983. március 19.
Vér: sárvér
Csoport: Mystrali lakos
Mágiahasználó-e?: igen
Hat választott tantárgy: Árnymágia, Spirituális ismeretek, Toxicologia, Tiltott mágia, Rítusmágia, Defenzív-offenzív mágia
Kinézet:
188 cm-s magasságomhoz megfelelő alkat társul, fizikumom erős, ahogyan csontozatom is annak mondható. Inkább erős vagyok, mint izmos: hiába végeztem rendőri munkát olyan sok ideig, s edzem is testem rendszerességgel, az izmok gyarapodása egy ideje megállt, és ami azt illeti, nem is akarok úgy kinézni, mint valami olajos testű, üres fejű akárki. Meg vagyok elégedve azzal, amit kaptam a sorstól, fizikális erőm nem is biztos, hogy kinézné belőlem bárki. Sötétbarna hajam divatosan viselem, fontos azért az ápoltság és a külső, némileg hiú vagyok férfi létemre, de azért nem az igénytelen másik végletét kell elképzelni rólam. Szemem színe mélyzöld, amely már-már barnába hajlik, arcomon pedig szinte állandó jelleggel látható némi borosta, ami kiemeli markáns, határozott, férfias vonásaimat. Ami ruházkodásomat illeti, ha olyan helyen kell megjelennem, természetesen az elegánsabb viselettől sem riadok vissza, ha viszont a Pokol Szájában dolgozom, mint pultos, kényelmesebb göncöket választok, de mégis olyanokat, amik illenek az ottani összképbe.
Jellem:
Évekig rendőrnyomozóként dolgoztam, sok esetben titoktartási kötelezettséggel bírtam, így nem véletlen, hogy bármivel, ha hozzám fordulsz, azt teheted bizalommal. Nem vagyok túlzottan hirtelen, sőt, meglehetősen higgadt természetem van, ami nem azt jelenti, hogy képtelen lenne bárki is kihozni a sodromból, vagy ne tudnék agresszív lenni és kemény, ha úgy alakul. Határozott vagyok, erős és férfias, amely tulajdonságaimat szeretem érezni, és gyakorolni is, akár egy nő mellett, akár általánosságban véve. A gyengébbik nemmel való szórakozás nem tartozik állandó elfoglaltságaim közé, hiába fordulnak meg olyan sokan azon a bizonyos szórakozóhelyen egy éjszaka leforgása alatt, s kapok is tőlük temérdeknyi ajánlatot, hol szóbeli, hogy pedig írott formában. Ez persze nem zárja ki azt, hogy néha nincs olyan kivétel, akivel szívesen töltenék el pár órát, de nem jellemző rám a kapcsolatfüggőség sem, nem erőltetem az ilyesmiket. Ha lehet ezt mondani, számító vagyok, nem is kicsit, hiszen mennyire jó is nekem, mint magánnyomozó az, hogy egy forgalmas helyen sok-sok emberrel találkozom, beszélgetek, és megtudok rengeteg mindent, nagyjából majdnem mindenkiről? Jó kis információforrás egy klub, az biztos.
No de ezek mögött azért ott van egy kis őrület is, hiszen nagy törés volt az életemben a mágia megjelenése. De alapvetően nem vagyok klinikai eset, nem keltek félelmet szándékosan, csak ha úgy érzem, szükséges. Anno éles eszem miatt választottam többek között a nyomozói pályát, ez a tulajdonságom pedig az évek során egyre csak fejlődött, s szerencsére emlékezőképességem is remeknek mondható, s ha nagyon egoista akarnék lenni, azt mondanám, simán lehet, hogy mindezek, és persze kapcsolataim miatt az egyik legjobb vagyok a szakmámban.
Előtörténet:
Egy tavaszi napon születtem, varázstalan emberek első és utolsó fiúgyermekeként, de nem egyedüliként, hiszen édesanyám, a születésem utáni négy esztendő alatt két egészséges, gyönyörű kislánynak, adott életet. Édesapám rendőrként szolgált Wellington őrsén, s már kicsi gyerekkoromtól kezdve arra próbált nevelni, azt sulykolta belém, nekem is, mint eddigi minden férfi felmenőmnek a családban ezt a hivatást kell majd választanom. Gondolom nem kell mondanom, hogy míg egészen kicsi voltam, érdekelt, vonzott a dolog, főleg a gonosztevők elkapása, a sorozatos jó cselekedetek, na meg mint egészséges kisfiú, a fegyverek viselésének gondolata is vonzóvá vált számomra, ám ahogy egyre csak nőttem, s cseperedtem, nagyot fordult velem a világ.
Húgaimra természetesen felelősen vigyáztam és ügyeltem, nekem viszont apám akaratával ellentétben igen csak balhésra sikeredett kamaszkori éveim eleje. Bandáztam, a nem jó fajtával, kerültem bajba nem egyszer, tulajdonrongálás, esetleges kisebb lopások miatt, aztán már olyan nagyon sikerült tökélyre fejleszteni az ilyen műveleteket, hogy ritkaság számba ment, mikor nem voltam képes túljárni a rend őreinek eszén. Mindemellett akadt egy másik problémám is, amely úgy nyolc-tízéves korom között jelentkezett, s azt hiszem, ez volt a fő kiváltó oka annak, megborult az életem, ami nem más, mint a mágia.
Persze mesekönyvekből ismerős volt, amit tapasztaltam magamon és a környezetemen, de annyira megijedtem attól, hogy ez valóban létezik, egyszerűen elfojtottam, így utólag belegondolva a könnyebb utat választva ezzel. Kissé tényleg tönkre mentem agyban ebben a problémában, tizenhét éves koromban pedig, mikor egy durvább kaland után, egy komolyabb bolti lopást követően csak hadováltam össze-vissza a rendőröknek, úgy döntött a család, orvosi kezelésre szorulok. Az volt az a pillanat, aminél tovább nem tudtam eltitkolni előlük és a világ elől azt, amit éreztem magamban, amiket cselekedtem, ami olykor csak kitört, s rosszabbodott, a muglik pedig, saját bevallásuk szerint jogosan raktak kalickába, egy új-zélandi klinika zárt osztályára, egy évre, amíg be nem töltöttem a tizennyolcat.
Ennyi időmbe tartott ugyanis meggyőzni a nővérkéket és orvosokat, valamint húgaimat, és egész családomat arról, csak egy pillanatnyi elmezavar volt az, amit ott és akkor produkáltam. Nem voltam sem ön- és közveszélyes, magántanár oktatott, hogy bizonyosan sikeresek legyenek az érettségijeim. Edzettem, rengeteget olvastam, tanulmányoztam az embereket, s megtanultam kontrollálni leginkább elmémet, az erőt, amit birtoklom az óta is, nem teljesen sikerült, de jó megoldásnak tűnt az elfogadás és a nem törődés. Elértem hát célom, kiengedtek idézőjeles börtönömtől, apám pedig, mivel akkorra vezető pozícióba került a helyi rendőrségnél, némi segítséggel akadémiára íratott, remek eredményeim és fizikumom, valamint sikeres pszichológiai alkalmasságom szolgáltak bizonyítékként arra, képes vagyok végig csinálni azt a pár évet, kitanulva a rendőrködés minden kis apróságát.
Különös érzés volt, mintha csak megjátszottam volna magam egészen végig, de belül én is akartam, nem éreztem késztetést arra, újra a menekülők táborát gyarapítsam, inkább saját tapasztalataimat alapul véve igyekeztem a nyomozói irányba elmenni, hiszen tetszett az, képes vagyok a bűnözők fejével, könnyű szerrel gondolkodni. Végtelenül egyszerű volt, sikereket sikerre halmoztam már akkor is, mikor még nem volt meg hivatalosan a papírom a rendőr nyomozóságról, de ezt is kézhez kaptam huszonnégy éves korom elején, egy munkaszerződéssel egyetemben, a helyi szervnél. Természetesen elfogadtam az ajánlatot, nem kaphattam volna ennél jobb ugródeszkát a szakmába, mint a fővárosi kapitányságon egy nyomozói kinevezést, s igyekeztem is nagyon, hogy úgy teljesítsek, ahogyan azt elvárják.
Mindeközben a mágia továbbra is háttérbe szorult az életemben, megpróbáltam ismerkedni vele olykor-olykor, de még mindig olyan idegenség érzésem volt az egésztől, hogy inkább maradtam a kézi fegyvereknél, a fizikai harcoknál és edzéseknél, valamint erőm fejlesztésénél. Ez egészen addig ment, míg meg nem ismerkedtem egy nővel, aki szintén nyomozóként került a kapitányságra egy évvel utánam, komolyabban megismertük egymást, s róla is kiderültek bizonyos titkok, miszerint hasonló erőket birtokol, mint én. Nem hittem neki, kértem, hogy bizonyítsa, jogom volt tudni mindent, hiszen sikeresen belé szerettem, összepasszoltunk, s olyan terveket szőttünk együtt, amelyeket bárki megirigyelhetne. Kérlelésem követelődzéssé fajult, alaphangon nyugodt természetemből kilépve agresszívabban léptem fel ellene, aminek a vége az lett, én lőfegyverrel, ő pedig pálcával.. egy varázspálcával állt velem szemben. Részemről egyetlen lövést sem adtam le, de mivel ő nem tudta rólam azt, mi vagyok valójában, hogy nagyon is hasonlóak vagyunk, ő maga használta azt a fránya pálcát, sebesített meg igen komolyan, s menekült is el előlem, hagyta ott munkáját, s lépett is ki az életemből örökre.
Jó nyomozó lévén a rejtőzködés mestere is Ann, így én hiába vagyok remek szintén, az egyik legjobb, mégsem voltam képes megtalálni őt, de egy idő után már nem is kerestem. Újra összetörtem viszont, kegyetlen évek következtek, de mivel felmértem azt, hogy ha a varázsvilággal is tartom a kapcsolatot, egyre szélesebb látókörrel fogok bírni, s talán idővel valakihez, végső kétségbeesésemben segítségért fordulhatok. Így cselekedtem, különböző ügyeket kezdtem vállalni már saját kontómra is, egyre jobb lettem, s olyan ügyletekbe keveredtem, olyan megbízóim akadtak, akik maguk is sárosak voltak valamiben: mágusok voltak, ez volt a legnagyobb titkuk. Egyikükkel személyes jó viszont sikerült kialakítanom, aki véletlenül szólta el magát előttem, 2010 elején, miszerint pontosan itt, Új-Zéland környékén feltámadott egy fekete mágus képző hamvaiból, s mint a főnix, úgy éledt újjá megint.
Huszonéves korom végén már balgaság lett volna beiratkoznom, de tudtam, ha nem keresek valami megoldást erre a „bajra”, az tesz tönkre engem, nem pedig én fogom leküzdeni azt. Ott hagytam tehát munkahelyem, annyi volt a magán meló, hogy feleslegesnek láttam más tehetséges nyomozók elől elvenni a lehetőséget, így pedig felkereshettem az iskola vezetőségének egyik tagját, Siderist, akinél egyfajta iránymutatásért kopogtattam. Nem kértem tőle, hogy rázzon gatyába, hogy istápoljon, egyszerűen csak tanácsok kellettek, hogy merre induljak, hogyan kezdjem, és mit tegyek azzal az erővel, ami egyre inkább csak felgyűlni látszott bennem. Segítségével saját utamra tértem, olykor visszalátogattam az iskolába, ő pedig az adósává tett: megígértem neki, ha szüksége van rám, ha valakit el kell kapjak, a kezére kell játszani akárkit, megteszem, azonnal, feltételek nélkül. A mai napig nem tartott igényt szolgálataimra, én viszont elfogadtam azt, hogy mi vagyok, hogy ezt hogyan kellene kezelnem és tanulnom, valamint fejlesztenem, és meg kell mondanom, munkám során rengetegszer hasznát is veszem mindannak, amit az elmúlt években elsajátítottam.
A nyomozás mellett, ha valaki igényt tart rá, jó pénzért le is szállítom az áldozatokat, de bérgyilkos az nem vagyok, hiába kell néha mágikus tudásom bizonyos emberek ellen fordítani, komolyabban. Öltem már, béreltek is fel, de erre meg nekem vannak meg a kapcsolataim, be kell ismernem, hogy vannak tőlem jobb álcázás nagymesterei is, én inkább az előszobát teszem járhatóvá a végső cél felé. De most, hogy úgymond magánpraxisba kezdtem, a családtól, szüleimtől távol, Seol pedig nincs túl távol eredeti lakhelyemtől, így úgy gondoltam, pár hónappal ezelőtt, ideje váltani. Kellett a vérfrissítés, a környezetváltozás, így pedig az Árnyas úton vásároltam egy házat magamnak, s munkát is intéztem, méghozzá a Pokol Szájában vagyok pultos, a kuncsaftok jönnek-mennek, keresem a pénzt, ahogyan azt kell, s éldegélek csendesen, csak annyira nyugalomban, hogy az se keltsen túl nagy feltűnést. Szeretek normális életet élni ahhoz képest, hogy alapjáraton sem én, sem pedig munkám, erőm nem túl átlagos jelenség a világban.
| |
|
Nagyon tetszett, rendkívül érdekes a karakter és ki tudja, hogy Ann is egyszer előkerül-e majd (esetleg, mint keresett karakter 
). 
