Sophia Winterfors

Nem vagyok egy világszépség külsőre. 168 cm magas vagyok, szemem színe szürkéskék. Amivel még a mai napig nem békéltem meg az a hajam. Egyenes, barna színű tapintásra puha. Jobban szeretném, ha göndör lenne. Régebben éjjelente haj csavaróval aludtam ez megviselt rendszerint fáradt, letört voltam természetesen ezen már változtattam. Nem szeretem kiengedve, ha módomban áll, akkor lófarokban vagy összetűzve hordom. Eléggé rossz géneket örököltem, ami külsőre is látszik a fekete keretű szemüvegem miatt. Normál bőrű vagyok, az arcom sápadt vagy pirospozsgás. Amit változtatnék magamon az a jó pár anyajegy, ami az arcomon van. Kislánykoromban balettre jártam 2 évig aztán abba kellet hagynom a bokám miatt. Be kell, valljam, nem vagyok nádszál vékony, na persze annyira kövér sem. Kedvelem a kényelmes, könnyű cipőket, amiket előszeretettel hordok is. Nagyon kényelmes lapos talpú minden színű ruhámhoz van egy ugyan olyan cipő. Megjelenés számomra számít, egy ember legyen mindig pedáns, tiszta. A színes ruhákat kedvelem. Kedvencem a térdig érő szoknyám, a fehér blúzom, amit csíkos nyakkendőmmel hordok meg az ugyan olyan mintájú cipőm. Rendszerint hordom ezeket. Ritka mikor nadrág van, rajtam mivel nem szeretem. Körmeimet ápolom, de zavar, ha kivan, festve ezért soha nem festem.
Télen inkább fülvédőt vagy hajpántot hordok, mint sapkát. Gyűjtöm a hajpántokat és a fülvédőket egyébként, már lassan minden ruhadarabomhoz lesz egy külön darab.

Nem vagyok bőbeszédű, nem szeretek fecsegni kivéve akkor, ha van olyan téma, amihez hozzá tudok szólni. Szűkszavúságom határtalan, félénkséggel és bizonytalansággal telt. Szabadidőmben sokat olvasok ez meg is látszik rajtam. Megesik, hogy túlzottan beleélem magam a kedvenc regényeimbe olyankor képzeleterőmre hivatkozva elmerülök a gondolatok világában. „Örök álmodozó „ fajta vagyok . Nem vagyok felületes , nem ítélkezem első ránézésre, szeretem megismerni az embereket mielőtt véleményt, nyilvánítok. Racionálisnak mondanám magam, amikor nem a képzeletbeli életem élem, ahol valami természetfeletti mágikus lény vagyok irtó szuper keseségekkel (mint a könyveimben). Régen önbizalom hiányos voltam , ez a külsőmből kifolyólag természetesen azóta már megbékéltem magammal és elfogadtam olyannak amilyen vagyok. Barátokban sajnos nem bővelkedem, nem szeretem a kétszínű színes mázas embereket magamon körül. Gyakorlatilag nincs olyan ember, akire rosszat tudnék mondani, bár milyen is a személye. Optimista vagyok. Tapasztalatból szólva minden rosszban van valami jó.( Ha csak  parányi jóságnak tűnő, de akkor is van.) Mióta az eszemet tudom mindig kedves és barátságos voltam. Gyengeségem a félénkség az érzékenység a feltétel nélküli szeretet mások iránt (még ha az a legkegyetlenebb személy, akivel valaha találkoztam). Nem vagyok haragtartó sem kitartó. Van úgy, hogy belekezdek valamibe, és ha elsőre elrontom és kudarcot vallok, akkor ott kész vége, feladom. A hiszti azt kerülöm, mert csak a beképzelt lányok szoktak, akik meg vannak győződve arról, hogy körülöttük forog a világ. Alapelvem a megfontoltság, nem kapkodok, nem sietem el a dolgaimat. Az ártószándék messzire elkerül, próbálok mindig jó maradni még azoknak sem ártok, akik valaha keresztbe tettek nekem. Lustaság, lobbanékonyság, cinizmus, alattomosság ezek egyáltalán nem jellemzőek rám.

1998. április  20.- t írunk nevezetes nap ez a Winterfors háznál, új taggal bővült a család egy kislánnyal, de ne szaladjunk ennyire előre.
A Winterfors család egy hétköznapi mugli családnak számított Amszterdam külvárosában. Semmi különös nem volt bennük hétköznapi emberek, hétköznapi gondokkal. A Winterfors családban is voltak fekete bárányok,  akik kiváltak csak hogy saját útjukat járják a mágia világában, de erről is kicsit később. Amszterdam külvárosában járunk ahol nem éppen rózsás az élet. A bűnözés és az erőszak elviselhetetlenül bevéste magát az ott élők életébe megkeserítve mindennapjaikat. Winterfors család is épp ilyen körülmények között élte mindennapjait. A családfő Chars Winterfors , a rend őre és védelmezője. ~Igen, Chars rendőr ~  Felesége  Wioletta Winterfors.~ Egy igazi minta feleség~ Ápolónőként dolgozott a St. Margarett kórházban.  Friss házasokként nyugodtan élték mindennapi átlagos életüket, várva hogy végre bővüljön a család új tagokkal, de nem úgy történt, ahogy azt tervezték.  Kételkedtek abban, hogy valaha is lesz saját gyerekük, meglepetésükre még is összejött a dolog. Wioletta várandós lett majd 9 hónap múlva életet adott egy gyermeknek. Máig emlegetik azt a napot.
Viharos éjszaka volt, mikor megkezdődtek a fájások. A kórházban telt ház volt, szinte egy szabad ágy sem maradt, az akkor tomboló járvány miatt.
Az orvos kénytelen volt házhoz menni, de sikeresen levezette a szülést. Baba sírás zengett végig a ház folyosóin kisérve az orvos hangja.
-Kislány – visz hangzott a szobában Chars csalódottságát nem tudta leplezni fiúgyermekről ábrándozott.
-Milyen nap van ma?
-április 20.- t írunk asszonyom.
Az asszony tudta, hogy férje csalódottságát nem tudja mulasztani így csak azzal biztatta, hogy mindegy milyen az ő gyermeke és egészséges.
Egy hónapra rá a gyereket megkeresztelték Chars nagyanyja után kapta nevét így lett Sophia.
7 éves lehetett mikor balett iskolába íratták anyja erőltetésével, de mivel az általános iskola és a tánc nem ment egyszerre felhagyott a balettel.
Az általános iskola elvégzése után egy balesetben mind két szüleit elvesztette.
Folyton az árvaház és a nevelő szülők jártak a fejében, amire nem került sor.
Édesapja kitagadott unokatestvére Katherine Winterfors , ki félvér születésű  így jártas a mágia világába és maga is foglalkozik mágiával úgy döntött magához veszi az apátlan anyátlan lánykát, hogy kitanítsa a mágia rejtelmeire.
Sophie álma valóra vált hisz azelőtt mindig természetfeletti kepeségekről, boszorkányokról és mágusokról ábrándozott bár legvadabb álmaiban sem gondolta volna, hogy valóra válik.
Még mindig emlegetik az első találkozásukat, mikor Katherine elvitte magával a lányt egy ismeretlen helyre.
-Üdvözllek Sophia! Katherine Winterfors vagyok, igen jól hallottad Winterfors.
-Rokonok vagyunk? Hogy lehet, de nem volt több rokona apának csak Margaret néni ,aki eltűnt és Derek bacsi, aki meghalt.
-Hm Derek bácsi meghalt? Nem, drágám az apám nagyon is él. Habár igen Winterforsek számára halott, de ez hosszú történet. Katherine Winterfors vagyok Derek bácsikád lánya és a te másodkuzinod, de szólíthatsz a nagynénédnek is vagy csak siman Kat . Hagyjuk a rokoni formalitást.
-Na nem is örülsz? Olyan kis félénknek tűnsz , na majd megedződsz és nem leszel ennyire gyámoltalan.
-De… de… nagyon is örülök. Jó hogy van egy kuzinom mármint néném , bocsánat nem szoktam ennyire izgulni, de általában mikor ideges vagyok, mindig remegek.
-Nyugodj meg. Na menjünk be ne dideregjünk itt a hidegben. Nyisd csak ki bátran nem harap az ajtó.
Attól a naptól fogva Katherine lányának fogadta Sophia-t és megpróbált mindent megadni neki mire csak vágyott.  Pár hónap után Sophia megbarátkozott az új hellyel és a varázsló nagynénjére sem tekintett idegen szemekkel.  Örömmel vetette be magát a tanulásba, mininél többet tudjon meg arról a világról mi számára eddig csak a könyvekben létezett.
Egy nap viszont megmagyarázhatatlan furcsa dolog történt Sophiaval fokozatosan előjöttek a képességei mikről ezidáig fogalma sem volt.
Nagynénje már készült erre a pillanatra, hisz repesve várta, hogy bevezethesse neveltjét a varázslatok Csínja-bínjába.

-Az alapok már mennek Sophia, de nem taníthatok, meg neked mindent arra ott van az iskola.
-Iskola? De nénikém szükséges ez?
-Ne , ne is próbálj ellenkezni már döntöttem. Persze akkor jössz, haza mikor csak szeretnél. Csomagolj, holnap utazol.
-Már máris holnap? De… dee ..deee
-Nincs de!Mész és kész. Punktum téma lezárva.
 Ábrándokkal telt , könnyes szemekkel elhagyva otthonát Sophia a Mysterioba látogat ,  bővíteni  tudását . Hiszi hogy  új életet kezdhet az iskola falain belül.