A Trófeaterem

Tárgy: Re: A Trófeaterem 2012-10-27, 4:02 pm

//NRT: Claire és Leo - 2012.09.30.//

*Nincs kedvünk tovább várakozni, ezért el is döntöm, hogy nézzünk körbe a kastélyba és szerencsére Claire is benne van a dologban. Ha úgy alakulna, egyedül is útnak indulnék, de mégis csak jobb társaságba, így legalább egy kicsit megismerhetjük majd egymást. El is kezdünk beszélgetni, így említünk hát jó pár témát és végül az én családom lesz a következő. Hogy gazdagok volnánk? Régen igen, mostanra pedig... jól élünk, de a gazdagságtól szerintem távol vagyunk, bár kinek mi, ez is nézőpont kérdése, mint oly sok minden.*
- Inkább negyed annyira. *pontosítok és bár ő elég vidámnak tűnik, én ezt most annyira nem tudom viszonozni. Igazából én soha nem éltem olyan gazdagon, én ebbe nőttem fel és mindig, mindenem megvolt, tehát tökéletes számomra az, ahogy most állunk. Viszont itt az ideje, hogy ne csak rólam legyen szó, tehát Claire-ről is kiderül, hogy ő Springfield-ből érkezett a Mysterioban, majd pedig az is, hogy miért is van pont itt, ahogy rólam is, bár túl sok szót nem akarok erre fecsérelni.*
- Igazából, ha egy kicsit jobban belegondolsz abba, amit már most tudsz rólam, akkor a választ is tudod, a nélkül, hogy tovább kérdezősködnél. *pillantok is bele azokba a szép szemekbe, tehát ha szeretné tudni bővebben, hogy miért vagyok itt és mi a célom, akkor csak el kell gondolkodnia. Na de ideje lépni, nem szeretem ezeket a témákat, még idegen nekem ez a lány, én pedig nehezen adom a bizalmamat, így nehezen is tárulkozom ki valakinek.*
- Szerintem nem fognak haragudni, elvégre ők nem jöttek időben. *mosolyodom is el, ezzel zárva le ezt a témát is és végül nyitok is be az egyik szimpatikus ajtón. Eleinte nem tudom, hogy mi lehet mögötte, de aztán hamar rájöhetünk, hogy egy trófeákkal teli teremben állunk, ahol már nézelődésbe is kezdünk és hála annak, hogy túl kíváncsi természetű vagyok, már meg is égetem magam az egyik védőbűbájjal. Mivel zsebkendő az nincs, így kénytelen vagyok a mágiához fordulni egy gyógyító varázs reményében. Na nem esik nehezembe mágiát használni, csak ilyen apróságokhoz mégse szoktam.*
- Szerintem velem nem bírnál el, nem olyan egyszerű ám eltenni engem láb alól. *vigyorodom el most már, mivel én se szeretem, hogyha lenéznek, bár harcolni se akarok ezzel a vörös hajú teremtéssel. Tudom, hogy csak viccelt, de az én szavaim egy picit mégis komolyabban csengenek az övénél, hiába vigyorgok hozzá, de én már csak ilyen vagyok. Azért figyelmeztetem még időben a másikat, hogy ne nyúljon ő is hozzá a dolgokhoz, mert pórul járhat, de válaszából leszűröm, hogy csak én vagyok ilyen minden lében kanál természetű, ő azért odafigyel magától is.*
- Hát igen, most már én is tudom. *vakarom is meg picit a tarkómat, mert sajnálatos módon így jártam, de mindenki a saját kárán tanul. Még egy kis kérdést intézek felé a múlttal kapcsolatban, a választ hallva pedig már bólintok is.*
- Én szívesen élnék egy antik dolgokkal berendezett helyen, csodálatos lehet. *csak úgy mesélem, nem kell erre reagálni, ha nem szeretne. Viszont most, hogy átnéztük az egész termet, tényleg ideje lenne tovább állni, így indulok is meg a kijárat felé, amelyet kinyitok és előre is engedem a másikat.*
- Jó ötlet, amúgy is kíváncsi vagyok, hogy mi mindent rejteget még ez az iskola. *teszem még hozzá és hogyha Claire kisétál az ajtón, akkor követem természetesen és már a folyosón válaszolok a következő kérdésére.*
- Természetesen utána néztem. Engem elsősorban a mentál mágia érdekelne, tehát a spirituális ismeretek elsőben, aztán a későbbiekben a rítusmágia és az ereklyetan... Néha jobb nem szemtől szemben harcolni. *vonok vállat, és innentől kezdve kezd az információval a lány azt, amit szeretne.* - És téged, mi vonz? *kérdezek vissza magam is, miközben tovább is haladunk, így térünk be néhány terembe, beszélgetünk tovább, majd nagyjából egy óra múlva vissza is térünk az aulába, ahol bizonyára már várnak ránk és el is foglalhatjuk végre majd a nekünk kijelölt hálókat is. *

//Köszönöm szépen a játékot, Szívem! Smile

//

Tárgy: Re: A Trófeaterem 2012-11-02, 7:28 pm

*Szokásos bolyongásomat töltöm az iskola falain belül. Kint kegyetlen az idő, s bár ez általában nem riaszt vissza, most nincs kedvem a révésszel utazni, sem egyéb sportos vagy létfenntartáshoz szükséges tevékenységet folytatni. Tanulni sincs erőm, általában ilyenkor van szünet, és bár senkim sincs, aki halott, mégis tisztelem az ünnepeket... lazítással. Ezért most a kellemesen meleg környezetben kószálok, kezemben egy lapos üveggel, melyben ital van. Úgy döntök, hogy ha már megmozgatom a tagjaimat, akkor legalább hasznosan és érdekesen tegyem, tehát felfedező körútra indulok, s a nézelődés, fülelés és kíváncsiskodás közepette jutok el egy elég érdekes helyre, a trófeaterembe. Rögtön meg is toppanok, ahogyan beérek, s szemem már végig is száguld a rengeteg... hát kacaton, ami itt található. Félre értés ne essék, tetszik amit látok, még meg is fordul a fejemben, hogy esetleg tudnak valamilyen varázslatot, vagy eladhatnám őket, illetve ha nem lennék diák, érdemes-e volna ezért betörni, és azt hogyan csinálnám. Azonban egyszerűen közelebb indulok az egyik kiállítóhoz, s leülök annak tövébe, kicsit távolabb tőle, hogy ott fogyasszam italomat. Ennek mi az értelme? Semmi, de ez a sok régiség azt az érzetet kelti bennem, hogy egyedül vagyok, és nyugodtan gondolkodhatom. Ruházatom egyébként nem tér el a szokottól nagyban, szakadt fehér tornacipő van rajtam, kék farmer, fehér pólómat azonban vékony, fekete pulóverem takarja el, melynek kapucnija hátamon, cipzárja pedig nincs összehúzva. Kiegészítő vagy pénz nincs nálam, nem is tervezek elmenni, ellenben pálcám lábam mellett fekszik, mert ki is veszem helyéről, hogy szórakozottan forgassam egy darabig ujjaim között. Tekintetem merengő, de külsőm ápolt, nem vagyok részeg, akár teát is szürcsölhetnék. Kérdés, hogy mit hisz az, aki belép ide, bár mivel senkire nem számítok, illetve senki nem érdekel, valószínűleg nem hatna meg.*

Tárgy: Re: A Trófeaterem 2012-11-02, 7:48 pm

*Épphogy csak túl vannak a halottak napján, ami Narumiban is felhoz néhány emléket. Bár az ő kultúrájában ezt nem most ünneplik. Elgondolkodva bolyong az iskola folyosóin. Rajta szokásos yukatája, ezúttal hófehérben, rajta apró sárga és kék virágokkal, pezsgőszín öve alatt ott a pálcája. Egészen elegáns hatást kelt. Arcát mint általában, vastag smink fedi és most sem árul el érzelmeket. Így téved be a trófeaterembe. Elgondolkodva nézegeti a tárgyakat a terem közepén végighaladva, de nem fogja fel amit lát. A bonyolult konty alatt a fejében kivételesen semmi sem jár, egyszerűen hagyja pihenni túlterhelt agytekervényeit. Épp ezért az sem tűnik fel neki, hogy nincs egyedül. Üveges tekintettel jár körbe a vitrinek között.*

Tárgy: Re: A Trófeaterem 2012-11-02, 7:56 pm

*Nyugalomra vágyom, s lustaságomból adódóan most a kastélyt fedezem fel, annak falain belül, így normális ruházatomban indulok meg alkohollal együtt, és érek be a trófeák közé, miket először megszemlélek, majd a földre letelepedve gondolataimba mélyedek, miközben természetesen a kortyok csúsznak le a torkomon. Eszembe jut rengeteg minden, a halottak, az ünnep, a barátok, Vixilien, a viselkedésem, az iskola, tanulás és céljaim, de elmélkedésem közben cikázok ide-oda, mígnem közelebb hozzá feltűnik valaki. Na szép. Nem vett észre ő sem, és ha valamivel, akkor ezzel lehet a sodromból kihozni. Természetesen rögtön magamra veszem, eltekintve a ténytől, hogy ülök, ami persze nem gátolja, de nem is egyszerűsíti az észlelésemet.*
- Nocsak, te is a kiállítás része vagy? Mert úgy nézel ki. *szólalok meg csípősen, és hangom, mely visszhangzik kissé a teremben, bizonyára rám csalja a pillantását. Nem érdekel, ha megbántom, ő már megbántott tudtán kívül, elvégre egész életemben azért küzdöttem, hogy ne vegyenek semmibe, hogy ne legyen szürke kisegér. Várom a reakcióját, de nem állok fel, nem mutatkozom be, egyszerűen még egy kortyot iszok. Közben természetesen megszemlélem őt, érdekes a ruházata, az egész magaviselete, de fogalmam sincs, hogy honnan jött, vagy egyáltalán mit keres itt. Nem baj, úgy érzem, hogy hamarosan kiderül, már ha nem hagy itt felhúzott orral. Ekkor azonban hirtelen ötlettől vezérelve az üveget is feléje nyújtom, hátha kapható italra. Nincs benne rossz szándék, egyszerű csipkelődés lesz belőle, ha nem fogadja el, és csodálkozás, ha igen. Nyilván nem az egészet óhajtom vele megitatni, mert ez az enyém. Inkább kíváncsi, pimasz látványt nyújtok itt, amolyan lazát, bár nem túl taszítót vagy barátságosat, persze ez az egyéntől függ, aki engem néz.*

Tárgy: Re: A Trófeaterem 2012-11-02, 8:10 pm

*Gondolatoktól mentesen, teljes nyugalomban köröz a teremben, nem vesz tudomást semmiről és senkiről. Ez az ő kis sajátos meditációja, így pihenteti túlhajszolt elméjét. És ezért nem veszi észre a fiút, aki pont ezt a helyet választotta a magányos iszogatásra. Mikor megszólítják összerezzen, majd lassan, még mindig kifejezéstelen arccal fordul a hang irányába. Kissé félrefordított fejjel tágra nyílt szemekkel válaszol.*
- Igen. Csak próbálok megszökni. *állítja még mindig érzelemmentes porcelánbabaarccal. Ezzel ő el is intézte a beszélgetést. Nem különösebben szimpatikus neki eddig a srác, de ez nem meglepő. A minigésa kényes ízlésének nehéz megfelelni. A felé nyújtott italra csak megrázza a fejét. Soha eszébe se jutna valaki más után inni egy üvegből. Ráadásul ázsiai lévén igen rosszul bírja az alkoholt. Viszont a fiatal lány kíváncsisága is benne van. Mégsem öregedhet meg úgy, hogy semmit sem látott a világból.*
- Mi van benne? *kérdezi és egy lépéssel közelebb megy. Közben szép lassan ráeszmél hol van és egy röpke pillanatra még egy csodálkozó grimasz is feltűnik az arcán.*
~Hogy kerültemén ide? Le kell szoknom a mászkálásról.~ *készít jegyzetet csak így fejben*

Tárgy: Re: A Trófeaterem 2012-11-02, 8:17 pm

*Kószálásom a kastély egy eldugott termébe vezet, ahol lustaságomból fakadóan, miután végigjárom iskolámat falain belül, a kinti időjárástól óvva magamat, le is ülök a kiállítás közepére, nem messze egy állványtól, ahol szintén tárgyak találhatóak, akár csak szerte a helyiségben. Gondolkodni szeretnék, ez pedig egy nyugodt környezet. A szobámban vannak, máshol pedig nehezen lelek nyugalomra, de ide a kutya sem jön. Gondolnám én... ez azonban nem így van, s hamarosan arra eszmélek, hogy valaki feltűnik a közelemben. Egy ismeretlen, és furcsa lány, ám mivel nem vesz észre, rögtön megsért. Az ilyet egyáltalán nem szeretem, megharagszom, támadásnak veszem, ezért hát szavaim sem szépek, inkább csípősek hozzá. Hangom felkelti a figyelmét, és felém is fordul színpadiasan, mire egy féloldalas ravasz mosolyt ejtek meg. Humoros, a válasza mindenképpen, tehát fel is nevetek.*
- Aham, meg akarsz szökni. Miért kéne ezt hagynom? *kérdezem felvillanó szemekkel. Talán fenyegetésnek hangzik, de egyáltalán nem az, csak játszom, bár a pálca lábam mellett. Azért tovább érdeklődöm, valahogy annyira abszurd jelenséget nyújt, hogy nem tudom figyelmen kívül hagyni, sem pedig elengedni, muszáj megismernem valamennyire, valameddig...*
- Mi a történeted, és tulajdonképpen mi vagy te, hogy kiállítottak? *teszem az ostobát, mint aki komolyan veszi a szavait, persze egy egyáltalában nincs így. Az üveget is feléje nyújtom, de nem kér, mire a gonosz mosoly újra elfutja arcomra, ám meglep, hogy kérdez. Mi lenne benne? Alkohol.*
- Alkohol. *mondok csak ennyit, remélve, hogy valamennyire felkeltem az érdeklődését. Sok fajta szesz létezik, talán kíváncsi rá, hogy mi van benne, de én nem fogom elárulni, akkor meg kell kóstolnia.*

Tárgy: Re: A Trófeaterem 2012-11-02, 8:33 pm

*Kissé alvajárásra hasonlító bolyongása a trófeaterembe vezeti. Teljes kábulatban figyelmen kívül hagyja a földön ücsörgő Zaine-t. Mikor az megszólítja egy pillanat alatt újraindítja elméjének szükséges részeit és már kész is a válasszal, amivel úgy tűnik elnyeri a fiú tetszését.*
- Miért zavar? *kérdez vissza. Hangja kedves is lehetne, ha nem ölt volna ki belőle minden érzelmet az elmúlt években. Így kissé száraznak hat. Ha a fiú meg akarja ismerni, akkor sokáig fognak itt álldogálni. Kicsivel nehezebb feltörni, mint egy kókuszdiót habszivaccsal. Hogy mi a története? Erre a kérdésre elsötétül a tekintete.*
- Keresd meg a vitrinemet, ott írtak rólam pár sort. *mutat végig a falon. Jelezve, hogy nem szándékozik elárulni semmit. Majd egy igazi ritkaság öntudatával veti meg a lábát a terem közepén. A felkínált üveget nem fogja elfogadni, de érdekelné mi van benne.*
- Azt gondoltam. Azon belül? *kérdezi némi éllel a hangjában. Nem szereti, ha evidenciákkal fárasztják, humorérzéke pedig elég borzasztó ahhoz, hogy ne fogja fel mit akar a srác.*

Tárgy: Re: A Trófeaterem 2012-11-02, 8:41 pm

*Mivel nem vagyok egyedül, bár eredetileg ez a szándékom iskolám felfedezésével, így miután ülve észlelem az ismeretlent, aki rólam nem vesz tudomást, meg is szólítom. Annak a reményében, hogy vita alakul ki, és jól megmondhatom neki. Ez azonban nem történik meg, humoros megjegyzése elnyeri a tetszésemet, s a beszélgetés innentől kezdve ilyen hangnemben folytatódik, bár a kezdeti botlást nem felejtem.*
- Nem zavar, de mintha kötelességem lenne megakadályozni a szökést. Ki tudja milyen értékes tárgy vagy, vagy kinek a tulajdonában állsz? *kérdezem, s ez ismét súrolja a sértés határát, de mégis kiejtésem és pimasz mosolyom a humorizálás kategóriában tartja. Talán. Várom a választ, de természetesen én is kezdeményezek társalgást, illetve folytatom azt, kérdezgetve őt, mire elég ritkás, rövid feleleteket kapok. Láthatóan nem nyeri el a tetszését, de mivel különös egy szerzet, ezt meg is bocsájtom. Némileg.*
- Áh nem, jó nekem itt ülni. *vonok vállat, kíváncsian várva, hogy lesz-e belőle valamit, illetve csatlakozik-e hozzám, vagy meddig vagyunk képesek fenntartani az érdeklődést és beszélgetést. Itallal is megkínálom, ám elutasítására és kérdésére olyan egyszerű választ adok, amilyet ő eddig adott, s ismételt kérdésére felnevetek.*
- Nem mondom meg! Kóstold meg! *nyújtom ismét felé az italt. Nem tudom, hogy felismerné-e ha inná, bár erősen kétlem. Megártani nem fog neki, egyetlen korty nem, de ha az üveg fele benne landolna, biztosan oldaná a feszültségeit némileg. Egyébként az üvegben rum van.*

Tárgy: Re: A Trófeaterem 2012-11-02, 8:59 pm

*Ma délután a teljes magány reményében indult el szobájából, de ezúttal nem jött be a számítása. A trófeateremben leszólítja egy srác, amit tőle telhetően jól kezel.*
- Értékes... attól függ kinek. *mondja, és még egy öntelt vigyort is megenged magának.Az iskolából nem sokaknak hiányozna, de magát túlságosan szereti ahhoz, hogy azt állítsa nem értékes. Helyén van az önbecsülése, az biztos. Nem igazán tudja eldönteni, hogy a fiú bosszantja vagy idegesíti, mindenesetre nem menekül el, egyenlőre. A másik marad a helyén, így továbbra is kicsit egyenlőtlen félként beszélgetnek. Azt már nehezebb eldönteni, hogy melyikük van felsőbbrendű pozícióban. Újra megkínálják a laposüveggel, amire továbbra is csak egy vonakodó arckifejezéssel kísért fejrázás a válasz.*
~ Bacik és méreg, bacik és méreg.~ *zakatol Narumi fejében. Kissé talán paranoiás, de legalább senki nem mérgezi meg. Életében egyszer kóstolt alkoholt, mikor beleivott nagyapja forró pálinkájába, tíz évesen. Égette a torkát és rossz íze volt. Utána pedig végignézte hogyan hal bele az öreg az ivásba. Ezek után a ráció által vezérelt lánykának eszébe sem jut elfogadni az akármit, egyszerűen szeretné tudni mi az.*
- Nem szeretem. *mondja határozottan. Eszébe jutnak megfigyelései és a következő kérdés kevésbé megfontoltan bukik ki belőle.*
- Hogyhogy egyedül iszol? *kíváncsiskodik. Úgy tudja az alkoholfogyasztás többnyire társas tevékenység, egyedül csak kevesen isznak. Ez a fiú pedig nem tűnik alkoholistának. Bár soha nem lehet tudni.*

Tárgy: Re: A Trófeaterem 2012-11-02, 9:18 pm

*Beszélgetésünk érdekesen kezdődik. Eleve érdekesen ülök a helyiség közepén, meglehetősen ilyen öltözetben, ilyen itallal a kezembe és motivációkkal, amire csak a lány figyelmetlensége inkább rásegít. Társalgást kezdeményezek, s ahogyan kezdődik, úgy folytatom, félig humoros, csipkelődős hangnemben, amit egész jól reagál le a másik, legalábbis én értékelem, és nekem tetszik, tehát nevetek is rajta.*
- Pf. Hát az attól függ, hogy... mert tudod azért mindenki máshogy ítéli meg, de... áh, nem is kezdek iszákos filozofálásba. *vigyorodom el, mert ez nem az én műfajom. Szeretem a dolgokat egyszerűen látni, a saját világnézetemben, ami egyébként elég furcsa, helyenként érdekes, vagy veszélyes, szélsőséges, de így szeretem. Másnak biztos nem tetszene, más használni sem tudná, de nekem így jó. Itallal kínálom többször is, ám látom rajta, hogy vonakodik elfogadni, s kíváncsiságát is legyőzi. Őszintén szólva nem lep meg, furcsa szerzet, de valahogyan ezt várom tőle, így egyszerűen bólintok.*
- Rendben. *mondok csak ennyit, majd pedig jön egy kérdés, ami meglepett pillantást vált belőlem ki, mellyel rátekintek, majd nevetésben török ki. Ha érezné a helyzet iróniáját... persze lehet, hogy csak én lettem túl érzékeny. Megrázom felé kicsit az üveget, de ezúttal nem átadási célzatból.*
- Vajon? Mert nem iszol velem. *vigyorgom tovább, s ha okos, akkor azt is láthatja, illetve kikövetkezteti, hogy tulajdonképpen senki nem iszik velem. Senkit nem is hívok... pár emberen kívül. Egyébként nem fogyasztok rendszeresen alkoholt, de a hidegben ez belülről is fűz. Itt az ideje azonban témát váltani.*
- Zaine. *mutatkozom be, s remélem, hogy a másik is megteszi. Egyéb információk nem érdekelnek, de ha közöl, akkor talán viszonozom. Félrebillentett fejjem vizsgálgatom őt, és nem is tudom, hogy a sok kérdésem közül, ami talán bántó, túl kíváncsi, melyiket is tegyem fel előbb.*
- Szóval... elég furcsa vagy. *nyögök ki végül ennyit, kezdjen a halott információval amit akar. Én most túl fáradt vagyok hozzá, hogy megmozduljak, és mivel nem ismerjük egymást, erre motiváció sincs.*

Tárgy: Re: A Trófeaterem 2012-11-02, 9:35 pm

*Narumi ritkán beszélget csak úgy. Általában magától csak akkor szólít le bárkit, ha akar valamit. Őt pedig szintén általában kerülik. Erről főképp többnyire hideg stílusa tehet. Mikor a fiú filozofálni kezd kissé öntelt megjegyzésén csak félrefordított fejjel figyeli. Ezzel is jelzi, hogy tényleg érdekelné, csak épp a zavaros mondatokból nem tudja kivakarni az értelmet. Épp ezért nem is kérdezősködik. nem szokása,inkább hagyja hogy a dolgok történjenek körülötte.
Ennek ellenére egy-egy kérdés kibukik belőle.Ám ezt kisebb mérlegelés szokta megelőzni, hogy vajon szüksége van-e rá a világ megértéséhez. Ez a viszonylag felesleges kérdés azonban kilóg a képből, ez a saját életének értelmezéséhez kell. Felesleges időpazarlás, amint kimondja haragos lesz. Főképp magára. A válasz sem kielégítő, agy belül fújtatva, kifelé a szokásos merev porcelánarcot mutatva bólint egyet, amivel lezártnak tekinti a témát.*
- Narumi. *mutatkozik be ő is. Mást nem áll szándékában közölni és kérdezősködni sem fog már.*
- Tudom. *veszi tudomásul a megjegyzést. Nem bántódik meg, hiszen jelmezével és maszkjával szándékosan hangsúlyozza kívülállósságát. Fekete szemével végigméri Zaine-t, hátha így megtud róla valami újat, de semmi olyat nem talál rajta, ami felkeltené érdeklődését.*
- Te sem úgy viselkedsz, mint az átlag. *jegyzi meg. Egyszerűen kijelenti, hangja színtelen. Tanácstalan egy kissé, nem tudja mit kéne mondania. Kezd fáradni, és szívesen visszatérne szobájába. Így is túl sok időt vesztegetett el a srácra.*

Tárgy: Re: A Trófeaterem 2012-11-02, 9:53 pm

*Nem tudom, hogy vajon részemről a szerencse-e. Furcsa a lány, a beszélgetésünk méginkább, és tulajdonképpen én nem azért vagyok itt, hogy beszélgessek, hanem azért, hogy egyedül legyek, és igyak, a gondolataimba merülve. Nem tudom, hogy ez vajon változik-e, de ahogyan a beszélgetésünk előre halad, úgy veszem észre, hogy az érdekesebb társalgásra egyre kevesebb az esély. Egyrészt nem tudok belőle semmit kiszedni, és annyira nem is akarok, másrészt ő sem túl közlékeny, nem nyit, így pedig nehéz megismerni egymást. Bár... miért is kéne megismerni a másikat? A bemutatkozás megtörténik, s a neve felkelti az érdeklődésemet. Próbálok rájönni a titkára, a személyiségére, hogy megismerjem miért ilyen furcsa számomra. Ennek érdekében egy kijelentést teszek, mert nem tudom, hogy hogyan fogalmazzam meg gondolataimat, hogy ne legyenek túl sértőek, vagy érthetetlenek. Nem veszi a lapot, így elfintorodom, de a megjegyzést visszakapom. Hát ha ő így, akkor én is...*
- Tudom. Nem is akarok. *rántok vállat. Ha kitartó lennék, biztosan tovább beszélgetnék, de annyira nem érdeklődöm az emberek iránt, így hirtelen markolom fel a pálcámat, és tápászkodom fel, hogy szemmagasságba kerüljek.*
- Nos, szerintem én megyek. Keresek egy másik helyet, ahol egyedül lehetek. *jelentem ki cseppet bunkó módon, de én ilyen vagyok. Csak intek neki, ez az elköszönés, mire hátat is fordítok, ha nem akadályoz meg, és elindulok, hogy tovább rójam az iskola folyosóit. Kétlem, hogy még egyszer találkoznánk, vagy egyáltalán megismernénk egymást majd.*

Tárgy: Re: A Trófeaterem 2012-11-02, 10:04 pm

*Mindketten a magányt keresték és így elegyedtek beszélgetésbe. Ennek nagyjából semmi értelme, csupán azt mutatja, hogy Narumi akármennyire próbálkozik, ember marad. Társalgásuk megmarad a furcsa csipkelődés szintjén és elég hamar megunják mindketten. Egészen addig húzzák, míg a fiú végre szükségesnek látja hogy bemutatkozzon. A kis gésa viszonozza, de továbbra is megmarad magának. Még néhány gyors megjegyzés és Zaine is belátja, hogy kiismerni ennyi idő alatt lehetetlen.*
- Viszlát! *mondja Narumi halkan, mikor a fiú elköszön. Nem veszi fel bunkóságát. Vár egy darabig, körülnéz a teremben, majd mikor biztos benne, hogy a másik már messze jár ő is kilép a folyosóra és a klubhelyisége felé veszi az irányt.*

Tárgy: Re: A Trófeaterem 2012-11-12, 7:32 pm

//NRT: Claire és Leo - 2012.09.30.//

*Az aulát magunk mögött hagyva megindulunk a hosszú lépcsősorokon, hogy megnézzük magunknak az első emeletet. Fogalmunk sincs róla, hogy mit fogunk ott találni, de az aula már monoton ennyi ideje, mi pedig fel akarjuk fedezni magunknak ezt az új iskolát. Persze ez nem zárja ki azt, hogy menet közben tovább beszélgessük, s ezáltal még inkább megismerhessük egymást. Több téma is szóba kerül, így például a származásunk is. Így tudom meg, hogy Leo ősei egykoron biztosan nagyon gazdagok lehettek, ám mára már jócskán megcsappant a vagyonuk. Mi sosem tartoztunk azok az igazán nagyon gazdagok közé, de a jólétünk sosem volt kérdéses szerencsére, így még ha nem is vagyok milliárdos, de én jól érzem magam. Szavaira így csak biccentek egy aprót, majd egyik témából következik a másik, s máris elérkezünk ahhoz, hogy ki miért pont itt tanul. Nekem elég rövid, és nem túl izgalmas a történetem, de ahogy hallom, Leo nagy célokkal jött ide, ám szemmel láthatóan ezt nem akarja jobban kifejteni. Amikor jelzem neki, hogy tudom, hogy nem kéne tovább kérdezősködnöm, meglepő módon még ő utal rá, hogy rájöhetek, ha akarok. Kicsit összevonom szemöldököm, ahogy elgondolkozok az eddigi beszélgetésünkön, majd végül megvilágosodok.*
-Most hogy mondod... Tényleg kitalálhattam volna. *mosolyodok el kissé zavartan, de hát na, nem kezdtem el én most fejben legózgatni, csak beszélgettünk. Kicsit ciki most ez, de hát ez van, így inkább ismét másról kezdünk el beszélni, visszatérve a sentinelre vagy magiszterre, aki lehet, hogy már minket keres.*
-Ezt majd te mondod meg neki. *vigyorgok rá, de aztán már be is térünk az egyik terembe, ha már felértünk az emeletre. Nem tudom, mi alapján választotta pont ezt Leo, de az már biztos, hogy nagyon jó választás volt. Megannyi csodás és érdekes holmi van itt, különféle ereklyék, amik azonnal felkeltik mindkettőnk érdeklődését. Szerencsére leírások is vannak a tárgyak mellett, így hát már el is kezdek olvasgatni, Leo viszont úgy tűnik, hogy inkább közelebbről vizsgálná meg a dolgokat, ennek köszönhetően pedig meg is égeti magát. A segítségére sietek, de ahogy látom, nincs komoly baja, s egy egyszerű kis varázslattal hamar meg is gyógyítja magát. Közben én azzal humorizálok, hogy hogyan mosnám ki magam, ha itt komolyabb baja esne, de szavait hallva megcsillannak szép szemeim.*
-Szerinted. Nem ismersz még, szóval ne bízd el magad. *felelem én magam is vigyorogva, hisz attól még, hogy ő fiúból van, még nem jelenti azt, hogy mindenképp győzne is. Talán majd egyszer lesz alkalmunk összemérni erőnket, bár abban azért biztos vagyok, hogy mostani heccelésünkkel ellentétben nem arra mennénk, hogy ki tudná megölni a másikat. Ez már csak abból is látszik, hogy utólag is figyelmeztet, hogy ne nyúlkáljak a trófeákhoz, de hát nekem eddig sem állt szándékomban, így meg aztán pláne. Na de a kis közjáték után mindketten tovább nézelődünk, olvasgatunk, ám a szánk sem áll be ettől függetlenül. Ismét egy olyan dolog kerül szóba, amiben úgy tűnik, hogy eltérünk, mert míg Leo szívesen élne valami antik helyen, én inkább a mai kor vívmányait és berendezéseit szeretem. Szépek a régi dolgok is, de csak azok között nem érzem otthon magam. És ha már itt tartunk, én szívesen meg is néznék már helyeket is ebben a suliban, nem csak ezeket a régi trófeákat, így hát fel is vetem a továbbindulást a srácnak, amire szerencsére vevő is, sőt mi több, ismét előre enged, így egy kis mosollyal köszönöm meg mindezt, miközben kilépek a folyosóra.*
-Oké, de te vezetsz. Elsőre is sikerült egy érdekes helyet találnod. Csak aztán ne kezdj el nekem mindenhol mindent piszkálni, mert fogalmam sincs, hol van az orvosi szoba. *öltök kicsit nyelvet rá, iménti megégésére utalva, majd miközben folytatjuk utunkat, a tantárgyakra is rátérünk. Amikor meghallom válaszát a kérdésemre, kicsit már fel is nevetek.*
-Úgy tűnik nem sok közös vonás van bennünk. Engem leginkább a Toxicológia és majd a Metamorf mágia érdekel így ismeretlenül. Nem tudom pontosan, hogy miket fogunk tanulni, de első körben ezek fogtak meg a legjobban. *felelek készségesen, majd még hozzáfűzöm.*
-De aztán majd kiderül, amikor már tanulunk. Sose lehet tudni. *vonom meg picit vállam, majd befordulok a következő terembe, aminek ajtaját kinyitotta a srác. Ezen az emeleten még megnézünk magunknak pár helyet, de aztán lassan visszatérünk az aulába, hisz órákra mégsem kéne eltűnnünk. A végén még azért nem lesz szobánk, mert visszamegy aludni, akinek be kéne osztani.*

//Én is köszönöm a játékot Kicsim! Smile

//

Tárgy: Re: A Trófeaterem 2012-11-20, 5:04 pm

//NRT játék. Jackie-Sharlotte 2012.11.20.//

*Ismét az iskolában császkálok, szinte szökdécselek, kezeimet magam mellett lóbálva, mintha indiánugrásokkal szelném keresztül a kastélyt. Alapvetően vidám természetű, furcsa lány vagyok, tehát az ilyen viselkedés tőlem nem áll távol, inkább ez a megszokott részemről. A mosoly arcomon most is ott virít, kedves tekintetem hordozom körbe utamat megszemlélve, fejemet ide-oda kapkodva, hogy minden információt begyűjtsek, minden apró felfedezésnek részese lehessek. Öltözetem furcsa, stílusomhoz való, steampunk hatású. Lábamon a falakon belül uralkodó meleg miatt szandál van, mintha saru volna, mit indiánok gyártottak, barna bőr szerelése és rojtjai erről árulkodnak legalábbis, kivéve fénylő fém, rózsás csatját. Hozzá terepmintás térdnadrág, illetve olívazöld top társul, kezeimen pedig fekete, ujjatlan bőrkesztyű, míg nyakamban finom, leheletnyi mintás vászon, mintegy sálként funkcionálva. Fejemen motorosszemüvegem, illetve repülős sapkám, szintén barnás színvitelben. Kiegészítőként rengeteg karkötő tornyosul karjaimon, ujjaimon több gyűrű, általában ezüst, illetve található rajtam kitűző is. Hajam kibontva omlik végig hátamon, eltakarva vállaimat is, belógva néhol szemem elé, bőröm pedig némileg barnultan fest ápolt kinézetemben. Összességében furcsa látványt nyújthatok, főleg alkaromra kötözött pálcámmal. Pénz nincs nálam, elvégre nem tervezek kimenni. Kutakodásom közben, ami érdekes sarkokon való behajlásokkal jár, észre is veszek egy furcsa ajtót, mi felkelti érdeklődésemet, tehát oda is vágtázom, hogy benyissak aprón, majd fejem bedugva elsőként szemléljem meg a helyiséget, s csak ez után csusszanjak be a résen, és hajtsam óvatosan vissza a bejáratot. Tátott szájjal állok egy darabig, elégedetten bólogatva, ahogyan lassan indulok meg a kiállított tárgyak között, szemlélődve, egynél-másnál megállva egy darabon, föléje hajolva, elgondolkodva rajta, hogy miként tudnám használni, hogy mutatna a szobámban vagy rajtam. Teljesen elfelejtkezem arról, hogy egy iskolában vagyok...*

Tárgy: Re: A Trófeaterem 2012-11-22, 8:58 pm

//NRT - Jackie és Sharlotte -2012. 11. 18.//

*Ismét felfedezésre indul, mivel a így is vannak részek, ahova még el kell jutnia...A tájékozottság, na meg az alapkövetelmények közé tartozik szerinte, hogy eligazodjon legalább. Főleg hogy már egy ideje a kastélyban tartózkodik. De ha alap nem is lenne, ő akkor is megtenné ezt a lépést. Tehát elindul, de most nem a megszokott bőrszerelést, hanem egy fekete farmert, és egy ugyancsak fekete topot vesz fel egy nagyon magas szárú csizmával és egy szintúgy, mert más nem is lehetne, tehát fekete farmerkabáttal. Haja átlagos, csak lóg a semmibe, ahogy szokott. Sétálgat, nem gondolkozik, csak megy, és eljut egy folyosóig. Mivel nem tudja még hol van, így tovább folytatja útját, és észrevesz egy behajtott, majdnem becsukott ajtót. Kíváncsisága persze határtalan, ezért muszáj bekukucskálnia, és ahogy felfedezi, hogy hova jut, kitárja az ajtót és belép. Csak ezután pár pillanattal veszi észre, hogy nincs egyedül. Visszahajtja az ajtót, és elkezd nézelődni. Nem szól még az ismeretlennek, nem is köszön, hátha ő veszi észre. Társas lény persze, de most valahogy nincs kedve elkezdeni egy beszélgetést. Ha a másik fél kezdeményezni akar, akkor természetesen rendben van, de nem akar belemenni így most ebbe.*

Tárgy: Re: A Trófeaterem 2012-11-22, 11:15 pm

//NRT - Jackie és Sharlotte -2012. 11. 18.//

*Célom elérem, s ismeretlen terepet fedezek fel a kastély falain belül ismét. Szeretem az ilyet, mindenem az új információk szerzése, tehát kíváncsian ugrándozok be vidámságom közepette, hogy szemlélődni kezdjek. Elmélkedve sétálok ide-oda, keresztül-kasul bejárva az egész termet, teljesen elfeledkezve arról, hogy tulajdonképpen hol is vagyok. Rengeteg buta gondolat röppen át fejemen, ám ez az én egyedi jellemzőm, mindenre van valami furcsa, humoros vagy éppen zavaros álláspontom. Idő közben érkezik valaki, viszont ezt sem érzékelem, csak pár perc múlva, mikor utam pont az ő irányába vezet. Meg is torpanok, szemeim egy pillanatra döbbenetet sugároznak, de hamar érzékelem, hogy nincs veszély, csupán egy ártalmatlan diák, így finoman mosolyodom el, mialatt tekintetem egy villanással méri fel a másikat.*
- Áh, szia! *köszöntöm vidoran integetve egy helyben állva.* - Nem vettelek észre, ne haragudj. Belemerültem a nézelődésbe, de gondolom megérted, ha te is itt vagy... *kezdek bele, s szét is tekintetek a teremben, mikor erről beszélek. Feltűnik ám a másik ruházata, de mivel ismeretlen számomra, ezért nyilván szeretnék róla egy kis információt szerezni, hiszen valamilyen módon ő is... újnak számít. Kezemet nyújtom először feléje, ahogy közelebb lépek, s ha megfogja, akkor finoman, nőiesen rázom meg, míg szemébe tekintek.*
- Jacklyne McKinney, McKinney-ből. Hívj csak Jackie-nek. *mutatkozom be, s remélhetőleg ő is viszonozni fogja ezt. Nem szeretném leterhelni, tehát elindulok, hogy a hozzánk legközelebb álló szekrényt kezdjem el vizsgálgatni, s a benne található tárgyakat, melyekről néhol fogalmam sincs, hogy mire való, kié volt, vagy egyáltalán mi az.*
- Elég... öhm, fekete a megjelenésed. A ruhád mehetne valamilyen őrnek is, aki itt tanyázott! *mutatok hirtelen az egyik szekrény felé, amiben talán egyenruha díszeleg, de ebben sem vagyok biztos, s ahogy gyorsaságomban szalad kezem a fa felé, túl közel ér, ekkor pedig valamilyen védelmi reakció léphet életbe, mert csúnyán megégeti kinyújtott mutatóujjamat, mit rögtön vissza is kapok a számba, hogy lehűtsem fájó szuszogás közepette. Erre nem számítottam, de talán a másiknak is elég tényanyag ahhoz, hogy ne nyúljon engedély nélkül mindenhez. Egy pillanatig elhallgatok, míg szemlélem a sebemet, s azon gondolkodom, hogy érdemes-e begyógyítani...*

Tárgy: Re: A Trófeaterem 2012-11-24, 1:08 pm

//NRT - Jackie és Sharlotte -2012. 11. 18.//

*Mai napjának a kirándulást választja célul. Méghozzá mindenhol, ahol eddig még nem járt. Azonban ez nem úgy alakul, ahogy várja, mivel egy régi ékszerekkel, kardokkal és egyéb trófeákkal teli teremnél megakad. Belép egy keveset csodálkozni, de észreveszi, hogy nincs egyedül. Vár, hogy valami történjen, és történik is. Az idegen megszólal.*
-Szia. Á igen, sok itt a néznivaló. *Próbálja egy kicsit általánossággal kibővíteni beszédét, mert nem jut más eszébe. De aztán gondolkodásra elég idő után kezét nyújtja a lány, és ő is viszont, mivel nem akar tiszteletlen lenni. Ismer igaz pár embert, de nincs a céljai között bárki magára haragítása. Legalábbis most még. De ismét beszédre figyelmes. Bemutatkozás, ezért megint jó lenne neki is megszólalni.*
-Sharlotte Johanson. Hívhatsz bárminek, csak Lotte-nak ne, mert az túl cuki szerintem. *Ő is már kicsit többet mond, hirtelen annyi minden jut eszébe, hogy tudna áradozni egypár órát azokról a gondolatokról. De ezt nem teszi. Hanem az a hang megint megszólal.*
-Igen, tudom. Szándékosan ilyen sötét. Így sokan hihetik azt, hogy belülről is fekete vagyok, de ez nekem sokszor előny, mivel így sok hülye békén hagy. De akik mégis képesek feldolgozni, hogy a küldőmtől függetlenül a belsőm milyen, azokkal általában jó kapcsolatot alakítok ki. Az meg, hogy én biztonságiőr.... Nehéz elhinni. Inkább rendbontó vagyok. *Fejezi ki magát még részletesebben. De azért annyira nem, hogy elkezdjenek folyni belőle a szavak. Ettől függetlenül végig mosolyog, de az utolsó mondatnál széles vigyor csúszik a képére. Nem tudja, hogy a másik milyen, bár mosolygósságáról lehet azt feltételezni, hogy életvidám, optimista lány. De lehet hogy csak egy függöny. Tapasztalat, hogy mindenki más, és meg kell ismerni. Csak ez nem mindig lehetséges. Gondolataiba merülve alig veszi észre, hogy Jackie megégette az ujját.*
-Jajj... mit csinálsz? *Kérdi, vagyis inkább mondja olyan kedves és lágy hangon, ahogy az anyukák szoktak kisgyermekükhöz fordulni. De visszafordítani nem lehet semmit. Megtörtént, így vagy kibírja, vagy begyógyítja az ujját, aztán valószínűleg tovább nézelődnek mindketten. Kis idő múlva odamegy egy szekrényhez, és nézegeti a tartalmát. Ékszerek vannak benne, amik koruktól függetlenül nagyon jól néznek ki.*
-Wow...ezeknek is volt ízlésük. *Mondja csodálkozóan, miközben tovább bámulja a kiegészítőket. Néz ki magából, mint aki életében nem látott hasonlót. Az viszont túlzás. Neki is sok kiegészítője van, de mind fekete. Nem nagyon szereti a más színeket. Van pár fehér ruhája, sőt elég sok van, de azokat csak akkor használja, ha igazán nagyon boldog. Ilyen pedig kevésszer van. De majd lesz talán még.*
-Neked tetszenek ezek? *Kérdi a lányt, miközben kezével hívja közelebb, mert szemét nem veszi le a tárgyakról. Tudja, hogy senki sem lopná el őket a pillanatban, de mégis sajnálta volna. Tehát csak bámulja őket.*

Tárgy: Re: A Trófeaterem 2012-11-24, 11:34 pm

//NRT - Jackie és Sharlotte -2012. 11. 18.//

*Nem vagyok egyedül, s mivel nekem nincs sok barátom, hiába ismerkedem, sosem árt egy kis kíváncsiság a másikkal szemben. Oda is ugrándozom, hogy szépen köszöntsem, beszélgetést kezdeményezzek abban a reményben, hogy ebből gyümölcsöző ismeretség születhet, akár barátság.*
- Mint mindenhol, ha tudod mit nézz. Persze itt azért elég különleges minden. Gyakran azt sem tudom mi micsoda. *mosolyodom el körbehordozva tekintetem. Következik a bemutatkozás, mire kissé felnevetek kitételén. Humoros leányzó, ám csupán bólogatok, jelezve a tudomásul vételt. Nem akarok ehhez hozzászólni, nem lenne mit érdemben.*
- Milyen komoly gondolatok! *ámulok el, amikor mesélésbe kezd, és valóban így is gondolom. A korához képest fejlett kinyilvánítás, bár némileg klisén alapszik, ettől függetlenül van valóság tartalma. Szép, választékos beszéd, összetett vélemény. Tetszik. Mint lelkem egy darabja lenne benne.* - Egyébként egyetértek. Én szeretek mindenkinek esélyt adni, de vannak embertípusok akiket én sem kedvelek. Az olyanokkal nem kell foglalkozni, akik külső alapján ítélnek. Persze itt azért a fekete... menő, mert feketmágusok vagyunk, tehát a rendbontásod nem lóg ki a sorból. *vigyordom el. Nekem egyáltalán nem okoz gondot, a másik nem feltétlen angyalkás jelleme. Én is szeretem a kalandokat, persze csak módjával... Apropó kaland... néha ügyetlenségemnek köszönhetek mindent, így hirtelen égetem meg magam, mikor már hallom is a másik aggódását, s fejemet rázva csitítom mosolyogva.*
- Semmiség. Egy kis magnetizáció és kész. *kezdem el gyógyítani sérült testrészem az említett módon, mire hamar gyógyul be, melyet megmutatok a lánynak is. A nézelődés ezek után folytatódik, szavaira pedig ismételten mellé táncolok, hogy megszemléljem bólogatásom közepette. Valóban tetszik, bár nekem általában könnyű elnyerni a jóindulatomat.*
- Mondd, új vagy itt? Még nem láttalak, bár nem sok emberrel találkozom. Szerintem nem vagy Exos, mert akkor azért már láttalak volna. *pillantok a másikra, azon gondolkodva korából ítélve, hogy vajon láttam-e már órákon. Mivel ez nem így van, ezért feltételezem az ellenkezőjét. Talán kicsit mesél is magáról.*
- Történt már valami érdekes veled? Itt, az iskolában. *tudakolózom meg, s emögött most sejthetetlenül, de ott áll egy kis irigység. Mindig, mindenkivel történik valami, velem pedig soha... ez nem ér, bár talán nem kéne a vesztemet keresnem. Kíváncsi vagyok, hogy áll ezzel a lány.*

Tárgy: Re: A Trófeaterem 2014-01-29, 12:17 am

//NRT: Katherine & Lexie - 2014.01.28//

A Raidennel való találkozás mély benyomást tett rám. Egyre inkább azt gondolom, hogy érdemes volt idejönnöm. Nem azért, mert annyira kellemes lett volna, sokkal inkább tanulságos. Nekem pedig az a lecke csalt mosolyt az arcomra. Az, hogy olyan tudás birtokába kerültem, ami korábban nem volt az enyém. És örülhetek, hogy egy ilyen könnyedebb eset kapcsán tudtam meg, nem pedig olyankor, amikor sokkal durvább dolgok történnek. Most már van egy alapom, amire tudok építeni. Egy új érzés megismerése pedig sosem lehet hátrány, főleg akkor nem, ha igyekszik az ember mindig nyugodtnak látszani. Ahhoz ez elengedhetetlen. Most pedig már ismerem a félelmet. Azért mikor végeztem, mégiscsak elmentem a gyógyítóhoz. Jobbnak láttam megnézetni a kezem, még akkor is, ha nem éreztem komolyabb bajt. Az a hideg érintés még most is kínoz. Mintha most is karom szorongatnák a fagyos, élettelen, parancsot teljesítő ujjak. Helyük végtére is megmaradt, hála erőlködéseimnek. Csuklóim mentén lila csík vonul körbe, ezzel jelezve korábbi béklyóim helyeit. Mindez kiegészítve a kezemen lévő gyerekkorom óta őrzött égési sebbel és a piros folttal, mit a jelenkori égési sérülésemként tarthatok számon, hála a kölyöksárkány melengető leheletének, nem fest túl jól.
A gyógyítótól távozva nem maradtam ezen a szinten, de néhány nap múlva visszatértem. Ha már itt voltam, vissza is jöhetek szétnézni. Utam egy eléggé unalmasnak tűnő teremhez vezet. Valami múzeumféleség lehet, bent legalábbis mindenféle tárgyak vannak kiállítva. Tisztes távolságot tartok minden egyes darabtól. Ennek ellenére tekintetem rájuk szegezem. Ismét sötét farmeromban és enyhén égett ujjú, fekete pulóveremben járom az épületet. Először az ékszereket kezdem szemlélni, azok azonban nem tűnnek valami nagy dolognak. Éppen ezért haladok tovább, valami sokkalta érdekesebbnek, jobban mondva szebbnek tűnő dolog felé. Jobban mondva dolgok. A fegyverek keltették fel figyelmemet. Elég különös darabok ahhoz, hogy egy ideig méricskélhessem őket, ezzel elütve az időt. Alaposan megfigyelem alakjukat, színüket, miközben azon morfondírozok, hogy mégis hogyan, vagy éppenséggel mikor is használhatták őket. Némelyiket szívesen kipróbálnám én magam is, ha merném feltételezni, hogy elbírnék a nagyobbakkal.

Tárgy: Re: A Trófeaterem 2014-01-29, 1:20 am

//NRT: Katherine & Lexie - 2014.01.28//

A Trófeaterembe soha nem jön be senki. Vagy ha nagy ritkán igen, akkor csak csendben nézelődik egy sort, majd el is megy. Szép ez a terem, jó kis dolgok vannak itt bent, de nem igazán alkalmas arra, hogy sok időt szánjon rájuk az ember. Hacsak nem nyugalomra és csendre vágyik, ahogy jelen pillanatban én is. Nem régen fedeztem fel ezt a helyet és igazából még nem nagyon néztem körbe. Egyszerűen csak megláttam a teremben a nyugodtságot és a kellemes hangulatot, így berendezkedtem ide, az egyik nagyobb tároló szekrény mögé. Az ajtóból nem nagyon lehet engem látni, ahogy én sem látom egyből, hogy ki is lép be, csak akkor, hogyha kicsit elindul jobbra az illető. Most is az ajtónyitódásra kapom fel a fejemet, és lassan, szinte hangtalanul becsukom a füzetemet. Egy szép ezüst csattal díszített bársonykötésű könyv, rajta szintén ezüst színnel, hogy Diario. Naplót szoktam írni. Igen, ez van. Gyerekkorom óta feljegyzem a velem történt dolgokat és mióta az iskolába jöttem, jócskán szaporodtak a tele írt lapok. A naplóíráshoz pedig csend és nyugalom kell, így nem csoda, hogy a Trófeatermet választottam az íráshoz. Most azonban az ajtócsukódásból ítélve valaki megjelent itt, és Lazzaro is halkan szimatolni kezd és jelez nekem, hogy bizony valaki jár itt. Halk léptek törik meg a csöndet, amit eddig a tollam sercegése. Kíváncsian kukkantok ki a tárolószekrény mögül és látom meg a vörös hajú leányzót, aki éppen a fegyverekhez sétál, lassan a háta mögé kerülök.
- Szia! - köszöntöm őt mosolyogva és kíváncsian figyelem, hogy vajon mennyire lepődik meg. A naplót a táskámba csúsztatom, és szép lassan feltornászom magam, miközben Laz a nyakamra mászik.
- Nagyon szép színe van a hajadnak. Ez eredeti vörös, vagy fested valamilyen színűre? - lépek kicsit közelebb a lányhoz, hosszú, vörös haját szemlélve kíváncsi arckifejezéssel. Lehet, hogy most totál idiótának néz, de hát... Kíváncsi vagyok.
- Katherine vagyok. És ha nem tévedek,te Lexie vagy,igaz? - lépek még közelebb és a kezemet nyújtom a lány felé, még mindig kedvesen mosolyogva. Remélem, hogy nem küld el a halálba, hiszen ebben a suliban soha nem lehet tudni...

Tárgy: Re: A Trófeaterem 2014-01-29, 1:46 am

//NRT: Katherine & Lexie - 2014.01.28//

Miközben a fegyvereket figyelem, hallok néhány egészen halk léptet. Nem is igen foglalkozok vele, elvégre ez egy iskola, sajnálatos módon lehetnek itt mások is. Én viszont továbbra is a vitrinekkel foglalkozom, mígnem meghallom hátam mögül a másik hangját. Tekintetem nem fordítom felé. Szinte figyelemre sem méltatom, így nem is láthatom azt az idétlen mosolyt, amit már hangjából is kihallani. Túlontúl kedves ez a lélek ahhoz, hogy engem érdekeljen. Van most jobb dolgom is, de ő csak nem hagyja abba. Következő kérdésére rá villantom zöld tekintetem. Idegesítő. Ezzel az egy szóval tudnám azonnal leírni. Az pedig, hogy közelebb jön, csak tetézi mindezt. Egy lépést eltávolodok, hogy visszanyerjem egyébként sem túl kis méretű személyes terem. Meg kell tartani a tisztes távolságot, főleg az ilyen emberektől. Láthatja azt is, hogy vörös a hajam, akkor mégis hogy kérdezhet olyat, hogy festem-e "VALAMILYEN" színűre? Nyilvánvaló, hogy ha festve lenne, akkor is vörösre, csakhogy ez teljesen eredeti. Minek kockáztatnék azzal, hogy kontár fodrászokra bízom, mikor így is tökéletes az árnyalata, nem mellesleg minőségre sem rossz.
- Miért kellene elmondanom?
A teremben lévő asztalnak támasztom hátsóm, miközben karjaim keresztbe fonom melleim alatt. Mindeddig egy szót sem szóltam, hátha veszi a lapot, de úgy tűnik, a nem köszönés nem elég célzás. Mikor azonban bemutatkozik, kissé meglepődöm. Saját nevem hallatán felkapom fejem. Igyekszem fenntartani a nyugalom álarcát, miközben a felém nyújtott kezet vizsgálom. Nem fogadom el. Nem vagyok hajlandó előre nyújtani a kezem, megtörve a számomra oly kellemes testtartást, csak azért, hogy megragadjam fehér kezecskéjét. Inkább a lány arcát nézem helyette. Egyenesen szemeibe nézek, majd aprót bólintok, hogy tudassam vele, eltalálta.
- Mégis honnan tudod? - kérdem.
Hangomból már-már érdeklődést lehet kihallani. Annyira mégsem lehetek nagy szám, elvégre csak egy elsős vagyok, semmi több. Azokból is csak egy sárvérű, tehát nem hiszem, hogy máris szárnyra kapott volna nemlétező legendám. Azt pedig nem hiszem, hogy Raiden világgá kürtölte volna, hogy ki is vagyok. Nem hiszem, hogy annyira érdekeltem volna, ahogyan ő sem engem. Tanított nekem valamit, én pedig megtanultam a leckét és jeleztem is felé, ennyi. Ezt követően elváltak útjaink. A famulusáról azonban eszembe jut a lányon csüngő menyét. Lehet, hogy csak egy hagyományos kis kedvenc, de ebben igencsak kételkedem. Szerintem inkább az is egy varázsteremtmény, mint a gyík.
- Egyébként eredeti. A hajam - felelek mégis kérdésére, hátha így könnyebben válaszol az enyémekre.

Tárgy: Re: A Trófeaterem 2014-01-29, 1:08 pm

//NRT: Katherine & Lexie - 2014.01.28//

Ma mégis társaságom akadt, méghozzá egy igen csinos, vörös hajú hölgyemény személyében. Nem nagyon szeretnék beszélgetni, és ismerkedésben sem vagyok olyan jó, de azt hiszem, hogy abból nagyobb balhé lenne, hogy nem köszönnék oda neki és itt vagyok, minthogyha észrevétlen maradok. Így hát lassan felállok és köszöntve őt lépek kicsit közelebb felé. A lány nem köszön, és ahogy megfordul, hátrál egy néhány lépést, én is megtorpanok. Igen ellenséges a viselkedése és Laz is érzi, hogy ez nem túl jó jel. A kérdésére felvonom a szemöldökömet és enyhén elpirulok.
- Semmiért, csak kíváncsi vagyok. De ezek szerint Te is olyan tipikus Mysterios diák vagy, aki nem oszt meg semmit senkivel, mert félti az életét. - vonom meg lazán a vállamat és a hangomban enyhe szomorúság és lenézés cseng. Nem szeretem az ilyen diákokat. Tény, hogy nem véletlenül jönnek ebbe a feketemágusképzőbe, én sem véletlen vagyok itt. De azt hiszem, hogy ez nem jogosít fel senkit arra, hogy bunkó legyen, vagy éppen arra, hogy ennyire zárkózott. Mivel a jó modor azt diktálja, bemutatkozom és kezet is nyújtok, ám a neve, vagy éppen az igenlés helyett, csak egy lenéző pillantást kapok a kezemre, amit ismét enyhén elpirulva - ám egyre dühösebben - húzok vissza.
- Úgy tudom, egy házba járunk. Láttalak már. - jelentem ki mintegy mellékes tényt és ismét kicsit megrántom a vállamat. Nem is tudom, hogy egy iskolában miért is kellene számot adni arról, honnan ismerjük a másikat. Röhejes. Egy pillanatig még nézem a lányt, majd sóhajtok egyet és megcsóválom a fejem. Vele se fogunk sokat beszélgetni, de lehet, hogy ezt nem is bánom. Már éppen fordulnék el, hogy felvegyem a táskámat és itt hagyjam, amikor válaszol a kérdésemre. Visszafordulok és egy lágy mosoly kúszik az arcomra.
- Nagyon szép színe van. Azt hittem, hogy valami fantázianevű festék. - nézek enyhén bocsánatkérően a lányra, de egy aprócska mosoly azért ott ragad a szám szegletében.

Tárgy: Re: A Trófeaterem 2014-01-29, 1:51 pm

//NRT: Katherine & Lexie - 2014.01.28//

Kellemes nézelődésemet egy számomra idegen lány zavarja meg. Ami viszont rosszabb, hogy egyből olyan témába kezd, amiről semmi kedvem fecsegni. Nem mintha egyébként lenne. Felőlem nyugodtan csendben maradhatott volna. Ha nem köszönt volna sem sértődöm meg, tekintve, hogy nekem eszem ágában sincs viszonozni köszöntését. És még kevésbé van hangulatom ahhoz, hogy válaszoljak idióta kérdésére. A hajam eredeti, ha pedig nem tud normális kérdést feltenni, akkor inkább ne is jártassa a száját, a végén még kiszárad. Válaszát hallva visszafojtom a feltörekvő nevetést. A padlóra vetem pillantásom egy kis időre, miközben ajkaim mosolyt formálnak. Vicces. Ez most egészen vicces volt.
- Az iskola választott engem, én csak éltem a lehetőséggel. Nem tehetek róla, hogy a magamfajta kedves embereket kedvelik. Az életem pedig nem féltem, egyszerűen nem akarok beszélni és kész - teszem még hozzá.
Az asztal egész kényelmesnek bizonyul, ahogyan jelenlegi tartásom is. Lábaim még előrébb is csúsztatom, majd keresztezem őket, némileg nagyobb súlyt helyezve a mögöttem lévő bútorra. Kezét nem vagyok hajlandó elfogadni. Nem ér ő annyit, hogy így tegyek. Egyelőre legalábbis nem. Megadóan vissza is húzza kacsóját, ami megelégedéssel tölt el. A visszavonulást választotta és ez így van helyén.
- Aha... és az rendjén való, hogy tudod mindenkinek a nevét, és ismered a kinézetét is a házadon belül - jegyzem meg.
Hát én egyáltalán nem tudom, hogy ki kicsoda abban a bagázsban. Magamat ismerem és ez a lényeg. A többiek meg... Némelyiket látásról felismerem, hogy egy csapatban játszunk, de ennyi. Se név, se egyéb információ és meg kell valljam, ez így nagyon is kényelmes megoldás. Nincs probléma, nincs felesleges szófecsérlés. Idővel úgyis megtanulok majd néhány nevet, ha sokszor hallom őket. Még akkor is, ha nem akarom. Ezt a lányt viszont mostantól kénytelen lennék felismerni? Egy frászt! Jelen pillanatban úgy elvonulnék mellette köszönés nélkül, hogy csak na. Az első kérdésére adott válaszom azonban rosszul időzítem. Tanulva a Raidenes esetből, mutatva, hogy azért tudok én normálisabb is lenni, megadom neki a kegyet, hogy válaszolok, viszont a lehető legrosszabbkor teszem ezt. Ennyit arról, hogy figyelmen kívül kell hagyni másokat. Így, hogy nem figyeltem rá, nem vettem észre időben, hogy távozni készül. Mikor pedig megszólaltam, pont maradásra késztettem. Ez az én szerencsém.
- Hát nem az - felelem szárazon.
Most már ezt is tudja. Kész, ennyi! Most már elégedett lehet, megtudta, hogy nem festem a hajam. De egyáltalán hogy jöhetett úgy ide, hogy a hajamról faggat? Ezt nevezi értelmes beszélgetésnek? Azt hiszem nem így szokták kezdeni az ismerkedéseket, bár ebben az iskolában már ez sem biztos. Az viszont biztos, hogy ez nem normális. Nekem nem!

Tárgy: Re: A Trófeaterem 2014-01-29, 2:40 pm

//NRT: Katherine & Lexie - 2014.01.28//

Nem a legkedvesebb partnert fogtam ki, és az igazat megvallva nem is kerestem partnert. Pont ezért jöttem ide, hogy egyedül lehessek. Csak én, Laz, és a naplóm. De nem vagyok annyira bunkó és neveletlen, hogy csak ülök és nem is foglalkozom azzal, aki esetleg betéved ide. Úgy tűnik, hogy most jobb lett volna, hogyha kicsit befogom a számat, mert sajnos nem valami kedves partnert fogtam ki. Kiderül, hogy a lány is hasonló a legtöbb Mysterios diákhoz: zárkózott, ellenszenves, nem bízik senkiben stb. Ezt meg is jegyzem, abszolút nem bántásként, inkább ténymegállapításként. A válaszát nem igazán tudom hova tenni.
- Nem szeretsz beszélni. Oké, vettem - kacsintok kissé pofátlanul a lányra, majd enyhén elfordulva forgatom meg a szememet és simítok végig Lazzaro testén, aki halkan morrant egyet a lány felé.
- Harmadik éve vagyok itt, elég jól ismerem már a háztársaimat és az évfolyamtársaimat - jelentem ki úgy, mintha a lány minimum debil lenne. Igen, hogyha ide jársz akarva-akaratlanul is megismered a többieket, és ez nem olyan furcsa dolog, mint amilyennek ő hiszi. Simán összetalálkozol az emberekkel a társalgóban, a folyosón, az órákon, az órák előtt,vagy után. Szóval nem is értem, hogy miért van ennyire meglepve. Lehet, hogy elsős. Sőt, biztos, hogy elsős, mert nem velem együtt járt órákra, ez biztos. Arra azért emlékeznék. Talán csak a vizsgákra érkezett meg. Mindegy, nem is nagyon érdekel. A lényeg, hogy nem szeret beszélgetni, nem ismer senkit és nem is akar megismerni senkit. Rendben. Vettem. Már éppen fordulnék el, amikor válaszol a kérdésemre. Lassan visszafordulok és egy mosoly mellett nézek bocsánatkérően a lányra. A száraz feleletre értetlenül nézek rá.
- Nem láttam még ilyen színű természetes vöröst. A természetes vörös hajak kicsit narancsosabb színűek. De ja. Te biztos ilyen különleges természetes vörös vagy! - kacsintok a lányra vidoran, majd megindulok a táskám felé, ezzel jelezve, hogy nem maradok itt tovább, hiszen ha ilyen bunkó és nincs kedve beszélgetni, én aztán nem erőltetem a társaságomat rá.