Étterem a város szélén

Tárgy: Re: Étterem a város szélén 2012-05-22, 2:57 pm

* Hamár a sors egy ernyő alá sodort minket akkor egy kis beszélgetés sem maradhat el, neveink a másik tudomására kerülnek s részemről az is kiderül, hogy honnan érkeztem ide a Mysterioba. Ebből kifolyólag Nikolainak is van egy kis hozzáfűznivalója a témához így kiderül, hogy ugyan járt már Horvátországban de elfoglaltsága miatt nem volt lehetősége ismerkedni az országgal.*
- Kár... pedig sok szép látnivaló akad nálunk. Egyszer kerítsen rá sort, biztosan nem fogja megbánni.* tanácsolom neki továbbra is mosolygósan minek több oka is vanjlenleg, na de nem akarom én feltartani így hát tudomására hozom, hogy akár egy boltban is kitudom várni az eső végét, semmi szükség arra, hogy velem együtt ácsorogjon ebben a rettenetes időben. Meglepetésemre meginvitál egy italra,mit nem fogadok el rögvest de nem is nyújton oly soká a válaszom, mi pozitív, tehát eflogadom így az éttermet ajánlva indulunk el az épület felé mi a városka szélén található.*
- Nem, nem vagyok éhes csakúgy gondoltam a megjelenéséből fakadóan, hogy egy kocsmában kevésbé érezné jól magát és bevallom én sem szeretek oda járni.* szólok őszintén, hisz valamelyest úri nő vagyok, elegáns helyekre jártunk otthon, bálokra, privát eseményekre, ezért nem szeretem ezeket a feslettebb helyeket,na de nem is undorodom tőlük. Alapjáraton magázni kezdtem mert otthon így szoktam meg s bár itt nem gyakorlom ezt, Nikolai megjelenése kihozta belőlem.*
- Rendben van.* biccentek aprót a tegezésre de tekintetem már ismét arcát fürkészi.* - Mit takar az, hogy nem olyan öreg?* vonom össze ici-picit szemöldököm, hisz nekem egy picit sem tűnik öregnek, talán még hozzám képest sem, kíváncsi vagyok, hogy ezt hogy értette. Hogy minden nővel így bánik e a kényesebb helyzetekben arra merészen rákérdezek - bár nem szokásom -mire kihozok belőle egy kis nevetést s a további őszinte szavakat mire picit elpirulok.*
- Vagy úgy...* eddig még nem keltettem fel senki kíváncsiságát sem itt, így most először állok e helyzet előtt habár nem is szűziesen. Nem bátorítom s nem is utasítom el így menet közben kérdések elé állítom, hogy megtudhassak róla pár alapvető dolgot.*
- Értem. És miben utazol ha szabad kérdezni?* teszemmég fel a kérdést mielőtt betérnénk az étterembe hol továbbra is figyelmsen viselkedik a férfi. Míg betér ő is körbetekintek s egy kisebb mosolyt is megejtek a személyzet felé, de aztán már felé is fordulok.*
- Hm jól hangzik, fentről amúgy is szebb a kilátás.* jártam már fent mivel megengedhetem magamnak a költekezést, teljesen gyanútlanul indulok el az emelet felé miután pusmog pár szót az egyik pincérrel majd a nagy választék közül az ablak felé tekintek.*
- Ide, az ablakos rész felé... egy kis természetes fény nem árt.* ha már ez a csúnya nap nem süt akkor az a kis derengés adjon némi fényt, jobb szeretem mint a lámpákat. Ahogy leülök a zacskót magam mellé helyezem a lábamhoz és a derekamból is kiveszem a pálcámat mit a kezem ügyébe helyezek az asztalra. Én egy pohár őszilevet kérek nem többet s majd mikor elmegy a pincér a férfi felé fordulok.*
- Köszönöm, egyenlőre az ital is megteszi. Esetleg picit később egy kis sütemény...* igazán nem akarok visszaélni a kedvességével na meg valóban nem vagyok éhes így nem kívánok most semmit sem.*
- Elég kevesen vannak ahhoz képest, hogy ebédidő van... pedig sokan járnak ide még a suliból is.* nézek körbe az emeleten hol csak mi magunk vagyunk.*
- Van családod Nikolai?* teszem fel a kérdést várakozás közben, biztosan nehéz lehet a kapcsolatfenntartás utazgatás közben na de nem szaladok előre hisz még a válasz sem hangzott el, az is lehet hogy nincs.*

Tárgy: Re: Étterem a város szélén 2012-05-22, 3:13 pm

*Bizonyára szép az az ország is, ahol ő él, szerintem biztosan nem fogható Oroszországéhoz, de ezt csak így magamban jegyzem meg, neki nem kell mindent tudnia. *
- Ha az időm úgy engedi, akkor majd megteszem. *biccentek is rá erre és végül nemsokára már az étterem felé is indulunk meg, ugyanis elfogadja a meghívásomnak, melynek én felettébb örülök. Nem azért jöttem le ide, a városba, hogy holmi vadállat módjára vadásszak, egy kis társalgás hozzám tartozik. Az örök élet amúgy is hosszú lenne egyedül, én magam pedig nem az unalmas éjszakákat választottam és ahogy érzékelem, a többi vámpír nem igazán merészkedik ki most sem, pedig rossz az idő, bár tény, hogy a nap előbukkanása miatt mégis van némi veszély. *
- A kocsmák azok valóban nem hozzám valóak, de ha a helyzet úgy hozza, oda is betérhetek. Vannak olyan üzletek, amelyeket nem jó nyilvános helyeken megkötni. *magyarázom is a lánynak, majd fel is hívom a figyelmét arra, hogy örülnék, hogyha tegezne engem, hiszen nem vagyok én olyan öreg, bár nála azért idősebb vagyok, ez ránk nézve is megállapítható.*
- 20 és 30 év között vagyok, de pontos kort nem árulok el. *mosolyodom is el, majd ha már így rákérdezett, akkor én is kérdezek.* - Vagy szerinted még fiatal vagyok? Csak mert úgy gondolom, hogy te esetleg már öregnek tarthatsz. *bár Wera se mutatta azt felém annak idején, hogy öreg lennék a számára, meglehet, hogy Joi érdeklődését is sikerült felkeltenem. Ki gondolta volna, hogy errefelé ezek a tini lányok az olyan férfiakra buknak, mint amilyen én vagyok? *
- Egyébként van egy nagy vállalatom Oroszországban és azt szeretném terjeszteni. És hogy miből is áll az a vállalkozás? Maradjunk annyiban, hogy a legközelebbi találkozásunkra is szeretnék hagyni valamit, nem akarok máris nyitott könyv lenni a számodra. *nem is szándékozom neki elárulni azt, hogy miféle is az a vállalkozás, ami valójában létezik, nem sok köze van hozzá, de a szavaimnak hála sejtheti, hogy szívesen összefutok vele még a jövőben, hogyha összehoz minket a sors.*
- Te ha jól gondolom, boszorkány vagy. Milyen mágiát tanulsz a legszívesebben? *nála mégse kérdezhetek rá a munkára, hiszen bizonyára nem dolgozik, csak tanul, így hát érdeklődve hallgatom a válaszát és ahogy megérkezünk az étterembe, már el is intézem azt, hogy teljesen nyugtunk legyen. Mivel csak egy italt kér, így végül egy üveg vörösbort is rendelek - természetesen nagyon is jó minőségben -, és két poharat kérek hozzá, majd miután ezt meghozzák és a lány gyümölcslevét is, már el is megy a pincér, ki vissza se fog térni egyhamar hozzánk.*
- Rendben, akkor maradjunk csak ezeknél. Remélem, hogy ízleni fog, finom, orosz bor. Szeretném, ha megkóstolnád. *töltök is a poharába és nem zavartatom magam a pálca láttán se, de tudom, hogy a játék most kezdődik el igazán, úgy érzem, hogy ez megfelelő alkalom, így szépen szemeibe is nézek.*
- És most kedves Josephine, nem fogsz megtámadni engem, nem fogsz elmenekülni sem, ahogy segítséget se akarsz hívni, rendben? *döntöm meg picikét a fejemet is, ezzel érezheti az uralmam hatását, melynek befolyása alá is vonom őt, így hiába van ott az asztalon a fegyver, nem fog élni vele, legalábbis nem úgy, ahogy ő szeretné. Lassan felé tolom az üres poharat, majd végül lágyan megfogom az állát, így kérem meg, hogy ismét a szemembe nézzen.*
- Sebezd meg a csuklód és töltsd tele a véreddel a poharad, kérlek. *hangom még mindig nagyon kellemes, de hát sajnos addig nem tudok koccintani vele, amíg nem ad nekem is inni valamit, így hát végül a nemrég feltett kérdésére is válaszolok.*
- Egyébként nem, nincs családom, sajnos nem engedhetem meg magamnak és félő, hogy a jövőben sem lesz. És neked, van barátod? *nem mintha bármit is számítana, de ha már eddig olyan kellemesen elcsevegtünk, most miért ne folytathatnánk? Csak azért, mert iszom egy picit a véréből, az még nem jelenti azt, hogy nem beszélgetek szívesen ezzel a tüneménnyel. Egyébként ha a pohár megtelik, akkor oda is nyúlok érte, majd koccintásra emelem. Mint érzem, az illata mennyei, remélem, hogy az íze is hasonlóan csodás lesz, ahogy azt is, hogy koccint velem. Picit talán furcsa lehet ez a szituáció, hogy én az ő vérét iszom a bor helyett, de hát a halál erre rendeltetett, nem tehetek róla, talán ő se fogja annyira bánni.*

Tárgy: Re: Étterem a város szélén 2012-05-22, 3:52 pm

* Pár szót ejtünk Horvátországról majd tanácsomra az étterem felé vesszük az irányt mivel én magam nem szívesen tartózkodom egy ivóban na meg Nikolai megjelenése is azt sugallja, hogy az étterem számára is kedvező lesz, bár amint hallom olykor a kocsmákat sem kerüli el.*
- Hm értem.* felelem rövidem de csak is azért, hogy elgondokkozhassak kissé, ez az információ eléggé "sötét" vállalkozásról szólhat, hisz egy legális, tiszta ügyletet ki bonyolít le egy ilyen helyen...? Közben megkér a tegeződésre így hát a korára is rákérdezek mi igen sejtelmes választ szül belőle.*
- Én is erre tippeltem volna.* hiú is, hisz nem tárja fel valódi korát, de ezt nem bánom, egy kis beszélgetésben mit sem számít a kor. Hamar túl is lépek ezen a témán, hogy visszakanyarodhassak az üzleti kérdéshez, igaz sok közöm nincs hozzá, hogy miben utazil de egy képet azért fel szeretnék állítani magam előtt róla. Legnagyobb sajnálatomra azonban egy kukkot sem tudok meg azon kívül, hogy hol van a központja és hogy terjeszkedni kíván, viszont azt annál inkább, hogy egy legközelebbi találkozásunkkor szóbe jöhet.*
- Legközelebb?* vonom fel szemöldököm meglepetten hisz akkora benyomást nem tehetettem rá eddig, hogy máris a jövő eseményei kerüljenek szóba, hisz alig váltottunk még pár szót, én pedig nem vagyok valami tapasztalatlan lány.* - Majd meglátjuk.* hagyom annyiban a dolgot s időközben egyre közelebb érkezünk az étteremhez.*
- Jól gondolod...* pillantok rá mosolyogva, sok itt a tanuló, szinte lassan elárasztjuk az egész várost így nem kekeckedek hogy miből is gondolja, na meg híres ez a hely így hát már felelek is a kérdésére.*
- Én a spirituális ismeretekhez vonzódom leginkább és az elemi mágiához. E két terület vonz leginkább de valószínűleg az előbbit szeretném tökélyre fejleszteni.* a menális dolgokban vagyok otthon, úgy érzem az az én asztalom s mivel családom női tagjai is ebben az irányzatban erősek így én is e felé hajlok s ez is tetszik. Az étterembe jutva hamarosan már az emeleten választok egy asztalt hol lepakolok és válcám is előveszem, hogy kényelmesen tudjak ülni. A rendelést leadva egyedül maradunk egy igen rövid időre de aztán a felszolgálónk meg is érkezik a kért italokkal. Bár én gyümölcslevet kértem azért a borhoz két poharat is kapunk s a férfi is kijelenti, hogy szeretné ha megkóstolnám.*
- Nem szoktam nappal inni. Valójában sosem, csak ritka eseményekkor.* tartom magam ahhoz, hogy nem iszok de ő már töli is a hozzám közelebb eső poharat. Bárgyú mosolyt eresztek meg felé s ahogy nevemen szólít úgy pillantok a kék szempárba nem sejtve, hogy uralkodni kíván az akaratomon. Szavaira összevonom szemöldököm mivel nem értem, hogy ezek a szavak miért váltódnak ki belőle, de érzem, hogy már engedelmeskedek is mert bólintok.*
- Miért akarnék elmenekülni vagy segítséget hívni?* teszem fel a nagy kérdést egyenlőre még butácskán, hisz semmi okom hanyatt homlok menekülni előle. Pálcámra pillantok de nem érzem azt, hogy kezem ügyébe kéne vennem így hát visszapillantok a szép szemekbe és a vonzó arcra. E találkozás igen nagy fordulatot vesz ahogy a további szavai elhangzanak, szemeim elkerekednek s szép lassan - ha még nem is százszázalékos biztosággal - de kezd összeállni a kép. Érintésére továbbra is rá kényszerülök nézni, nem mintha képes volnék most bármerre is tekinteni hisz annyira váratlanul ér ez a kérés.*
- Nikolai én... én nem, miért kérsz ilyesmire?* azt hittem ő egy normális férfi ki illedelmes, kedves és figyelmes, de úgy tűnik túlságosan is elhamarkodottan ítéltem. Hiába nem akarom ezt kezem a pálcám felé indul s enyhén remegő kézzel a csuklómra irányítom mit a pohár fölé tartok.*
- Sectusempra!* hangzik el az ige mire bőröm, húsom szétnyílik és édes, meleg vérem a pohárba ered. Mint mindig most is oly fájdalommal jár ez számomra, hogy egész homlokom kicsapja a veríték, orcám piros lesz és a fájdalom nyilai is a szemembe kúsznak. Amint a pohár megtelik remegő kezem elhúzom és magntizáció segítségével próbálom meggyógyítani magam miközben már cseppet sem barátságos pillantásommal találkozhat a férfi.*
- Mi vagy te?* hangom nem hasonlít egy kicsit se egy hisztérikához bár a félelem ott lapul bennem hisz ha sejtelmem beigazolódik...*
- Van... az az nincs. Nem nincs.* volt de a távolság elválasztott minket, a szerelem kihűlt így hát szingli vagyok már jó pár hete. Valahol legbelül tudom, hogy elkéne mennem innen amilyen gyorsan csak lehet, de mégsem mozdulok a földszint irányába, egyszerűen nem tudok és... nem is akarok. De miért nem?!*
- Csináltál valamit velem?* teszem fel halkan a kérdést, igen tartok tőle , de nem rettegek, egyenlőre még azt sem tudom mitévő legyek.*

Tárgy: Re: Étterem a város szélén 2012-05-22, 4:08 pm

*Nem fogok rögtön túl őszinte lenni hozzá, miért tenném? Nem is ismerem és lehet, hogy nem is fogom soha megismerni, de a megízlelés már jobban hangzik a számomra, így hát egyelőre egy következő találkozást említek, mely során több dolgot is megtudhatna rólam, de amikor látom a meglepettséget arcán, majd azt, hogy meglátjuk, rá is bólintok.*
- Azért én reménykedem a pozitív válaszban. *ezt még azért hozzáteszem, mivel nagyon is fontosnak vélem és végül jöhet az érdeklődés is. Mivel boszorkány, bizonyára van erőssége is, amelyeket nem ártana tudnom, de ahogy hallom, az egyikkel nem sokat fog ártani nekem, az elemekkel már inkább tudna, tehát nem kockáztathatok.*
- A mentál mágiával sok mindent elérhetsz a jövőben. Néha jó érzés befolyásolni másokat, sokra viheted. *bólintok is rá és ez akármilyen meglepő is, őszinte javaslat volt tőlem, mindenféle hátsó szándék nélkül. Azért az étterem felső részére is felsétálunk, majd miután rendelt egy kis baracklevet, én kérek is hozzá egy kis bort is, hiszen jó lenne, hogyha megízlelné az orosz termést.*
- Akkor majd még eldöntöd, hogy megkóstolod-e. *hagyom is ennyiben, túl sokat amúgy se tehetek ellene, nem fogom erőszakosan beletuszkolni a bort, erre egyelőre nem vágyom, de hát még bármi megtörténhet. De ha már bor - amelyet régen én oly nagyon szerettem -, akkor a vért se feledjük el, így biztosítom magam a védelemről egy kis elme-befolyásolással, de ahogy érzem, nem érti még.*
- Majd megtudod. *csitítom kedvesen és már jön is a következő kérésem. Azt nem tiltom meg neki, hogy ne gyógyítsa meg magát, tehát engem az már nem érint, hogy mit tesz az után, hogy megkaptam csodás vérét. Szót fogad, tehát értékes vére már a pohárba is kerül, így mosolyodom el, figyelve is a gyöngyöződést a homlokán.*
- Nagyon fáj? *érdeklődöm tőle szinte nyájasan, úgy figyelve meg arcát is, majd miközben töltődik a pohár, én magam közelebb csúszok hozzá, székkel együtt.*
- Egy vámpír. Zavar ez téged? *pillantok bele továbbra is a szemeibe, mivel nem tartom én magam annyira veszélyesnek, amikor ember voltam, akkor is üzleteltem ezekkel a vérszívókkal, közöttük is vannak különféle jellemek. És hogy én milyen volnék? Szerintem nagyon is kegyes vagyok vele szemben... Még a családi kérdésére is válaszolok és vissza is kérdezek, de amikor hallom, hogy bizonytalan, a gondolataiba merülök.*
- Hiányzik még neked vagy teljesen lezártad azt a kapcsolatot? *az érdeklődésem teljesen normális, még mindig, szinte emberi lenne, ha nem venném kezembe a vérrel teli poharat, majd kortyolnék bele. Kék szemeim azonnal felcsillannak, úgy hajolok hirtelen közelebb Joi-hoz és simítok végig szép arcán.*
- Csak annyit, hogy ne bánthass, de ne félj, én se foglak téged... túl értékes vagy már most nekem. *mosolyodom is el, majd elég hamar fel is hajtom a forró nedűt, majd ez után nyelvemmel eltűntetem az ajkam körül lévő vért és lassan fel is kelek. A lány mögé sétálok, két kezemet vállaira teszem és lágyan masszírozni kezdem.*
- Szeretnéd, hogyha okoznék egy kis örömet neked? Ne félj, nem akarok semmi perverz dolgot se tenni veled. *hajolok is közelebb, szinte a fülébe súgva és hát az előző parancsom miatt se támadni, se menekülni nem tud. Elhúzom hosszú haját az útból, majd egy kis csókot lehelek a nyakára, pont az ütőerére, de a következő puszi közben éles fogaim a húsába vájnak. Nem, nem durván, lassan, óvatosan, szinte cirógatóan és miután teljesen elmerülök benne, nagyokat kezdek el kortyolni véréből, így adva egy kis mérget neki is. Jobb kezemmel még a vállát fogom, a bal viszont így hátulról karolja át a derekát, a székkel együtt, ahogy érem. Nem szorítom nagyon, de egy picit muszáj, oly csodás ez az aranyvér, tudtam én, hogy ki kell ma merészkednem a kastélyból.*

Tárgy: Re: Étterem a város szélén 2012-05-22, 4:46 pm

* Nem tudom találkozunk e a jövőben avagy sem ez legyen meglepetés mindkettőnk számára így hát tovább is siklok a témán és a kérdésére válaszolok melyben semmi gyanúsat nem véltem felfedezni. Miért is tettem volna?!*
- Igen, én is így vélem, igazából biztosan tudom, hogy ebben vagyok a legjobb de azért a többit sem akarom teljesen elhanyagolni. Ami a befolyásolást illetti...* akadok fenn ezen kicsit mert hát figyelek én arra, hogy mit mond mert érdekel.* - Te esetleg alkalmaztad már? Csak nem mágus vagy te is?* ez eddig fel sem merült bennem na mg nem a fizikális befolyásolásra vagyok kíváncsi természetesen hanem a mentálisra.
Időközben az étteremben is elfoglaljuk helyünket de a rendelés után bizony kitartok a mellett, hogy nem iszok alkoholt ugyanis nem szoktam. Szavaira bólintok mivel talán még az is megeshet, hogy megkóstolom, egy korty mit sem árthat de mikor furcsa szavai hangzanak el igazán megdöbbenek, látszik rajtam, hogy nem értem.*
- Nem bánnám ha most tudnám...* eddig fel semmerült bennem, hogy lmeneküljek től, hogy segítséget hívjak így hát ténylegesen nem értem a helyzetet egészen addig míg nem arra nem kér, hogy töltsem teli poharát a véremmel. Akármennyire is nem fűlik hozzá a fogam megteszem s miközben megvágom magam úgy járja át egész testem a fájdalom. Rettenetes, mivel én jóval erősebben, többszörösen érzéklem a testemet ért fizikai ártalmakat így hogy megszüntessem azonnal b is gyógyítom a sebet miután a kérést teljesítettem akármennyire is hihetetlen. Nyájas hangja, a fájdalom és a 180 fokos fordulata jócskán csonkít kedvemből, szemeim már koránt sem olyan csillogósan élettel teliek, inkább komor és tartozkódó no meg kíváncsi.*
- Nagyon... nekem minden többszörösen jobban fáj mint általában másoknak. Betegség...* felelem mindezek ellenére noha leginkább tüstént elhagynám az éttermet de képtelen vagyok rá akár mennyire is akarom. Mivel nyitott füllel és szemmel járok így szép lassan összeáll bennem a kép így hát neki is szegezem a kérdést mire közelebb csúszik hozzám. Felnézek rá de aztán arrébb csúszok tartva a tisztes távolságot s bár eddig áldottam az eget, hogy nem kerültem vámpírok társaságába most ez nem úsztam meg.*
- Igen. Zavar... zavar mert kegytlenek vagytok s mert azt hittem van még ezen a földön egy normális férfi. De ezek szerint tévdtem... megint.* pillantok el ki az ablakon miközben a családunkról is szó esik de nem nézek rá. Csalódott vagyok és valamelyest félek is kissé tőle, hisz én nem akarok ezernyi fájdalmat átélni s még véletlenül akarok úgy kinézni mint egy szétharapdált, kétlábon járó holtkóros. Valamit tehetett velem mert jobb esetlben már pálcát fogtam volna vagy elhagytam volna a helyet, de nem, én csak itt ülök és csevegek vele tovább mi már koránt sem olyan nagy öröm számomra mint a főutcán.*
- Ne tégy úgy mintha érdekelne.... csak a vérem kell semmi más, a többi ezek szerint csak bájolgás.* nézek vissza rá kissé csalódottan, csak hízeleg, hogy az ember közelébe férkőzhessen, hogy jó benyomást tegyen de aztán... úgyis megszerzi amit akar.*
- De te bánthatsz engem? Ez nem fer... * húzom el arcom simításától s el is fordulok tőle. Szép lenne hallani ezt egy olyan fiú szájából ki nem vámpír és nem vérre megy, hanem önmagamért lennék értékes neki. Volt valaki, de hát ő már a múltam, ő tökéletes volt számomra és önmagamért szeretett. Szemem sarkából látom amint vérem tűnteti el mire a szám alé kapom a kezem. Gusztustalan s bár nem nézem végig tudom, hogy mit csinál s egyszerűen a hányinger kerülget tőle.*
- Ne!* bököm ki egyből mihez fejem is megrázom továbbra is a szám elé tartva a kezem. Ahogy a vállamhoz ér úgy dőlök előre elutasítva az érintkezés minden formáhát de felállni nem tudok mintha elhagyta volna az erő a lábam búgó szavaitól is. Ahogy hajam elhúzza s megcsókolja bőröm úgy ráz ki hideg a félelemtől, sejtem hogy mit akar és hát ez fájdalommal jár, így megróbálok még elhúzódni tőle.*
- Kérlek ne... ne csináld ezt!* húzom fel vállaim is de a következő puszinál éles fogai húsomba vájnak mitől megfeszülök és feljajdulok, kezem derekam ölelő kezére helyezem s kínomban megmarkolom, borzasztó ez a kín így másodjára így hirtelenjében de aztán mindez szép lassan kezd eltűnni s a szorításom is kezd lazulni ahogy arcomról kezd felszívódni a fájdalom fintora. A méreg mi szétárad testemben hamarosan oly lebegő, oly könnyed érzéssel és bódulattal tölt el hogy ez a kis hadakozás is elmarad s én már csak a mámorban úszkálok mi eddig teljesen ismeretlen volt számomra, hisz nem drogozok és nem is haraptak még meg soha. Itt maradnék, ebben a felhőtlen érzésben de tudom, hogy nem lehet így halk hangon a nevét suttogom ahogy végigsimítok kezén.*
- Nikolai...* forog minden s bár jó én kezdem elhagyni magam, nem akarok elaszalódni és meghalni tehát ha mesélni akar még a vállalkozásáról a jövőben akkor el kéne eresztenie.*

Tárgy: Re: Étterem a város szélén 2012-05-22, 5:14 pm

*Ahogy hallom, Joi szívesen mesél nekem a varázserejéről, ahogy a mágikus képességeiről is, hogy miből jó leginkább, így próbálkozom meg én is tanácsokat adni neki, de mint hallom, valamin fenn akad.*
- Természetesen már alkalmaztam. Miért, szerinted nem szabadott volna? Fekete mágusnak tanulsz, nehogy azt hidd, hogy én is jobb vagyok, nem aurornak készültem. *nevetek is fel, majd ezzel nagyjából meg is válaszolom a másik kérdését is. Igen, egykor még aranyvérű voltam, de egyelőre még nem kell megtudnia azt, hogy mára már nem vagyok az. Viszont úgy érzem, hogy ideje lenne most már megkóstolni ízletesnek tűnő vérét, így biztosítom arról, hogy ne mehessen sehová se és hogy még csak véletlenül se támadhasson meg. Nem szeretnék meglepetéseket, így pedig biztosra mehetek. Miután ezzel végeztem, jöhet az ital kérése is, de hát nem koccint velem utána, minő kár, de ha nem, akkor nem, ő tudja.*
- Hmm, értem. Kellemetlen lehet. *bólintok is rá, de egy pillanatra se érzem át a fájdalmát, nem ismerem és bár valóban eddig szimpatikus volt, ez a szükséges fájdalom, ha már az én társaságomban van és egy pici ideig még nem is fogom kiengedni belőle. Közelebb megyek azért hozzá, úgy szürcsölgetem a pohárból a vérét és árulom is el neki, hogy mi vagyok, de amikor meghallom, hogy miért is zavarja, csak ujjamat csóválom meg előtte.*
- Ez a többes szám nem mindenkire igaz. Jó, nem tagadom, én ember létemben sem voltam sokkal jobb, de azért ahogy eddig viselkedtem veled, az is én voltam. Tehát ne sajnáltasd már magad, inkább tegyél azért, hogy kifogj egy normális férfit. Egyébként se hiszem, hogy pont én tetszenék neked... vagy tetszettem volna neked, mert érezhetően nem fogadod túl jól azt, hogy élőhalott vagyok. *iszom is ki a maradék vért is a pohárból és közben folytatom is a kellemes csevegést, így érdeklődöm hát tőle, de most már Joi nem oly kedves, mint amilyen eddig volt. Csak azért, mert vámpír vagyok? Dühítő ez a tény...*
- Valóban élveztem a társaságod Josephine és szívesen beszélgettem veled, de ha neked ez a véleményed, hát legyen. Nem muszáj kedvesnek lennem, el is vehetem azt, amit akarok, de az sokkal jobban fog fájni. *villannak is meg szép szemeim, szinte sötétségbe burkolózva, majd árulom is el neki, hogy mit tettem vele.*
- Hogy mi fer és mi nem, az lényegtelen. Az élet maga se igazságos, de te még oly keveset éltél eddig, sejtelmed se lehet, hogy milyen a világ. Nekem van! *jelentem is ki, majd nemsokára már fel is kelek, így ajánlva fel Joi számára egy kis örömöt is. Nem tudom, hogy mitől fél ennyire, tényleg nem értem.*
- Nem foglak megölni és nem fog fájni, csak egy pillanatra. Szóval légy már egy kicsit bátrabb, eddig se tettem ellened semmit, nem igaz? *az természetesen más, hogy a vérét már elvettem valamilyen szinten. Igazából békén hagytam volna a pohár vér után, de ahogy megéreztem az aranyvér ízét, nem tehettem, most se tehetem meg, így belecsókolok bőrébe, majd ez után már fogaim bele is vájom a puha bőrbe. Ellenkezik a kiscica, ezt érzékelem, de nem zavartatom magam, csak nyugodtan iszom belőle hosszú ideig, amíg meg nem hallom a nevemet. A fenébe, elfelejtettem, hogy nem szabad mindent kiszipolyoznom belőle, így lassan elemelem a fejem, végignyalok a seben, hogy ne vesszen kárba értékes vére, majd végül ajkaim körül is eltűntetem a vérét. Szemeim becsukom egy kis ideig, majd végül eleresztem és vissza is ülök mellé.*
- Ne haragudj, elragadott a hév! Annyira isteni vagy Josephine... *simítok most meg arcát és remélhetőleg most nem fog ellenkezni velem, majd másik kezemmel a poharat tolom felé.*
- Nem leitatni akarlak, de a vörösbor segíti a vértermelést. Igyál egy kicsit, jobban leszel. Maradj itt, mindjárt jövök! *és ezzel fel is kelek, majd szépen a lépcsőhöz sétálok és hamar el is tűnök onnan, majd egy perc múlva egy krémessel a kezemben térek vissza a lányhoz, amit le is teszek elé.*
- Ha még éhes vagy, biztosan jól fog esni. *és végül az ablakhoz is lépek. Hátat fordítok a lánynak, kezeimet összefűzöm a hátam mögött, de ha valamit tenne, úgyis meg fogom hallani. Viszont a befolyásom ma ki fog tartani, nem fog bántani, tehát nem aggódom egy pillanatra se, csak abban reménykedem, hogy okos lesz és enni-inni is fog, mivel nem lenne jó, ha elájulna itt nekem. Bár tény, hogyha úgy alakulna, akkor is megoldanám a dolgot.*

//fagy//

Tárgy: Re: Étterem a város szélén 2012-05-22, 6:47 pm

// Olvadunk //

* Félreérti a kérdést én nem ítélem el azért amiért alkalmazta már, hanem csak kíváncsi voltam milyen volt más felett uralkodni, így hát barna tincseim repülnek kissé fejem körül ahogy nemet intek.*
- Nem, nem erről van szó, csak kíváncsi voltam, hogy milyen.... Én még nem alkalmaztam ilyesmit.* más formában lehet, de így nem így hát erre irányult a kérdésem. Az étteremben azonban vesz egy számomra igen nagy fordulatot az ismerkedés menete miután számomra értetlen szavakat intéz felém majd pedig arra kér, hogy vágjam meg magam és vérem csurgassam a pohárba mit nem tudok elkerülni így megteszem. Ezek után még mindig szóba elegyedek vele mert bármennyire is akarok nem tudok elmenni ahogy megtámadni sem így a betegségemről ejtek pár szót miután begyógyítom sebem.*
- Az.* hagyom rá bár tudom, hogy picit sem érdekli az én nyavalyám és bajom mert már sejtem hogy mi is ő valójában így hát egy lényegre törő kérdés keretein belül rá is kérdezek gyanakvásomra mi be is igazolódik. Be kell vallanom magamnak, hogy sajnálom, hogy vámpír s mivel én nem kedvelem ezen lényeket így hát sokkal tartózkodóbb is leszek, tudom, hogy mire megy ki a játék s már koránt sem olyan vonzó viselkedése mint eleddig.*
- Nem sajnáltatom magam Nikolai, inkább téged sajnállak, hogy az lett belőled ami. Biztosan vannak még hasonló férfiak a földön kik hasonló stílusúak mint te csak csupán dobog a szívük és nem véren élnek. Csak kevés...* azért remélni csak lehet, hogy valaki normális és olyan mint amilyenre valaki vágyik, bár erről nálam szó sem volt hisz cak egy italról volt szó, ettől még lehet szimpatikus is és vonzó is valaki. Legalábbis én így gondolom...*
- Mindegy hogy tetszel e avagy sem, már lényegtelen.* fordulok el tőle, na meg egyébként sem kötném az orrára röpke húsz perc után, ez valahogy nem én vagyok. Kérdéseire válaszolgatok de már nem hiszem azt, hogy valóban érdekelné így a jókedv is elkúszott s nem maradt más csak a tartózkodás.*
- Legyél olyan amilyen vagy, a színlelés undorító.* motyogom az ablakon kibámulva.* - Így is úgy is fájni fog, hátnem tök mindegy?* pislantok vissza felé miközben a véremet kortyolgatja a poharából mitől a rosszullét kezd el környékezni így inkább másfelé nézek. Büszke egy teremtés vagyok így hát könyörögni nem fogok neki - legalábbis elviekben most így gondolom - a végkimenetel ugyan az lesz, tehát ahogy ismerem magam aligha fogom megkönnyíteni a saját helyzetem.*
- De nem vagy te isten hogy eldöntsd mi fer és mi nem, nekem igen fontos, hogy egyenjogú legyek bárki mással szemben. És Te most helyettem döntöd el hogy mit tegyek s mit ne.* nincs joga ehhez én úgy érzem s ez a kiszolgáltatottság igen csak elhagyatottá tesz, szürkének és mit sem tudónak érzem magam tőle ami botrányos egy boszorkány számára. A következő pillanatban már fel is áll és a vállam kezdi masszírozni mit elől megpróbálok elhúzódni de nem igen sikerül mit érzékel is.*
- Lehet bátrabb lennék ha nem lennék teljesen kiszolgáltatott, de ez a te hibád had emlékeztesselek.* pillantok a pálcámra mi most ott hever tőlem egy karnyújtásnyira mégsem kapaszkodok belé s rontok rá a vámpírra.*
- Mellesleg nem akarom... nem akarom ezt az egészet.* suttogom magam elé ahogy már ajkaival érinti bőröm s pillanatokkal később pedig az ismerős, oly gyötrő fájdalom áll bele egész testembe hogy megfeszülök tőle, de nem tudok mit tenni ellene. Markolom a kezénél s fájdalomtól eltorzult hangom is arról árulkodik, hogy mennyire fáj s hogy nem akarom ezt, de aztán alábbhagy az ellenkedésem s nem marad más csak a mámor, az önfeledt lebegés és az öröm mi kárpótol minden kellemetlenségért. Nem tudom, hogy meddig engedhetek de mikor már kezdem tejesen elhagyni magam kibököm a férfi nevét, talán ez a név az utolsó mi elhangzik ajkaimról ha így folytatódik tovább s lehet nem is fogom bánni mert ez a fesztelen lebegés egy teljesen más világ számomra, hol már most tudom, hogy jól érzem magam. Azonban ő elszakad tőlem s bár aligha fogom fel mi történik körülöttem érzem hogy elereszt így előre dőlök de gyenge kezeimmel megkapaszkodok az asztalban.*
- Ne-nem baj.* motyogom kábultan, nagy pislantások közepedte bámulom az asztalt s megpróbálok mély levegőket venni, bár nem hiszem, hogy segítek magamon.*
- Olyan csodálatos...* motyogom magam elé, mérge teljesen kifordít önmagamból s bár ez nem jó, én most mégsem tudom mit tenni ellene s jelen pillanatban nem is akarok, sosem éreztem még ilyet. A bort magamhoz veszem mert bár nem alkoholizálok azt még én is tudom, hogy szükségem van rá, hátradőlve kortyolok bele egyet-kettőt míg Nikolai elmegy mi igazából fel sem tűnik annyira el vagyok a magam kis világában. Mikor visszatér egy kis süteménnyel együtt teszi ezt, igazán figyelmes tőle de hát most egyenlőre a borral is megelégszem.*
- Köszönöm... jól fog jönni.* pillantok fel rá azt latolgatva hogy ezek után mik a tervei velem. Az ablakhoz megy s csendben kibámul rajta én meg hátát fixírozom miközben a nem kívánt boromat fogyasztom.*
- Szóval...* hangom halk de ő úgy is hallhatja így nem is erőltetem meg magam, mivel most ennyire van erőm.* - Amit eddig elmondtál magadról lényegében igaz csak meg van spékelve egy kis örökléttel?* akkor már tudni szeretném, hogy mennyire vett palira, bár talán nem is kéne ezzel foglalkoznom csak csendben kivárni míg el nem enged, ha a szüleim megtudják, hogy egy vámpírral cseverészek... ki is iratnak a suliból azt pedig nem akarom.*
- Ma már többet úgysem tudsz inni belőlem... úgyhogy elengednél?* állok fel és sétálok oda lassan, imbolyogva így egy székben is megkapaszkodom, hogy térdeimet segíthessem.*

Tárgy: Re: Étterem a város szélén 2012-05-22, 7:02 pm

*Nem én vagyok az, akitől választ fog kapni a kérdésére, hogy mégis milyen lehet egy embert befolyásolni. Majd kipróbálja ő maga, ha elég mersze lesz hozzá és akkor talán nem fogják további kérdések gyötörni ezzel a témával kapcsolatban. A vámpír énem viszont erre a pillanatra várt, itt tökéletesen tudok lakmározni és bár kényelmesebb helyen is lehetnénk, azt hiszem, hogy be fogom érni most mindezzel, így hát a vérét kérem, majd közben folytatom is a csevejt. Nincs szükségem fenyegetőzésre, Joi nem egy olyan lány, akit bántanom kellene, az nélkül is igen készséges volt eddig is velem, amely kedvemre való, bár a vadabbik énem nem tudja kielégíteni. Mindegy, majd visszatérek a kastélyba és körbenézek a kínzókamrákba is, hátha látok ott egy olyan rabot, akin eljátszadozhatom majd.*
- Én nem sajnálom, neked se kell. Én magam akartam ezt, ez volt a jutalmam a teremtőmtől. Tudod, az örök életért sok mindenre képes egy aranyvérű varázsló is, én magam is képes voltam és így is megvan a hatalmam, mint érzékelheted. De mégis, miért zavar annyira, hogy nem dobog a szívem? Ha nem árulom el, és nem kérem a véred, soha nem jössz rá, hogy már halott vagyok. *hajolok is előre, így figyelve meg jobban szép szemeit is, mivel fel se tudom fogni, hogy mi ez a nagy berögződés nála, bár talán a félelem szüli ezt az egészet.*
- Nem sűrűn színlelek, olyan vagyok, amilyen. *ismerem is be, majd egy kis magyarázatot adok neki a fer játékról, de érezhetően nem tetszik neki, így csóválom meg picit a fejemet is.*
- Isten még nem vagyok, de nálad lényegesen erősebb és ha ehhez van kedvem, hát ezt teszem. Te pedig így jártál, törődj bele, mert úgyse foglak addig elereszteni, amíg meg nem érzed a harapásomat. *villannak meg most már kissé dühösen szemeim, ugyanis engem is ki lehet ám hozni a béketűrésemből. Oda is lépek mögé, majd a további szavaival már nem foglalkozva veszem magához csodás vérét, mely úgy elbódít, hogy majdnem teljesen kiszipolyozom, de azért még időben észhez térek, így hát el is eresztem őt, de mint látom, nem zavarja ám a dolog. Hát persze, hogy nem, a mérgem tökéletesen elérte a hatását, most már a varázslatra se lenne képes egy kis pihenő nélkül, tehát egy kis finomságot is szerzek neki, nem fog az megártani és ez után az ablakhoz lépek, úgy bámulok ki a felhős égre. Joi viszont megszólal, de testem nem remeg, mereven nézek előre, de mégis, hallom, hogy mit mond és csak a kérdése után fordítom fejem hátra, az arca irányába.*
- Pontosan. Mint mondtam, nem hazudtam, önmagamat adtam. De a vér a lételemem. *végül felé is fordulok, de már nem megyek közelebb hozzá, csak távolról fürkészem, amíg ízlelgeti az italt.*
- Hogy ízlik? Még ember koromban szerettem. *merengek is el az emlékeken, de ez után úgy tűnik, hogy nem vágyik tovább a társaságomra. Nem tagadom, rosszul érint, így kezem ökölbe szorul, de igaza van, ma már úgyse ihatok belőle.*
- Gondoltam társaloghatnánk tovább, de ha ennyire nem akarsz a közelemben lenni, hát legyen! De majd elmegyek én, neked úgyis pihenned kell, szerintem te se akarod, hogy elájulj a lépcsőn. A számlát majd lent fizetem... *indulok is meg a lépcsők felé, de azért még visszatekintek a lány irányába.*
- És akkor, majd még meglátjuk, hogy látjuk-e még egymást a jövőben. Viszlát, Josephine! *biccentek is a lány felé, majd jól lakottan, de mégis kissé dühösen sétálok le, majd fizetem is a számlát és végül el is hagyom ezt az éttermet. Ahogy nézem, a Nap még a felhők mögött van, ideje lenne tehát mászkálnom is egy kicsit, így a főutcán hamarosan el is tűnik sötét alakom...*

Tárgy: Re: Étterem a város szélén 2012-05-22, 7:35 pm

* Eddig sikeresen elkerültem a vámpírokkal való találkozást de ma a szerencse nem nekem kedvezett mivel sikeresen elfogadtam egy ilyen lény meghívását egy italra. Nem voltam gyanakvó hisz nem is volt rá okom, de mióta az étteremben vagyunk már semmit sem látok olyan rózsásnak mint azelőtt.*
- Mert más vagy, nem ember! És ez a lényeg, a vérért mindenre képes és amint hallom telhetetlen is, varázsló voltál és ez sem volt elég neked pedig vannak olyanok kik még erre sem képesek, nem becsülted meg azt amid van. Lehet, hogy nem jöttem rá egyből...de idő kérdése lett volna csupán az, hogy kiderüljön.* tanultam róluk nem is keveset így hát a hidegsége, az érzelemmentessége s maga a valója nem maradt volna homályban szerintem előttem hisz a pálcám láttára már alkalmazta is egyik képességét. Nekem számít az, hogy a barátaimnak dobogjon a szíve és ne legyek kiszolgáltatott nekik, ahogy az is, hogy ne tapossanak el egy csepp vérért cserébe. De erre nem térek ki, hisz a neveltetésemnek is köze van hozzá amit nem akarok megosztani vele. Már nem hiszem azt, hogy bármi is érdekelné rólam így az sem számít számomra, hogy mily kegyetlenül is bánhat el velem így azt mondom mi szívemen, legyen olyan amilyen.*
- Minő jó hír...* motyogom szárazon de azt már végképp nem hiszem, hogy fer lenne az amit tesz s ezt szavaimmal is alátámasztom de mindez nem igazán érdekli s még fel is dühíti mire hátrahökkölök kissé a széken. Nincs menekvésem ebbe jobb ha beletörődök, játékszer lettem mit kénye-kedvére használhat ahogy most is, hátam mögé lép s pár számára nyugtató szót intéz hozzám majd már harap is. Egy ideig semmi mást nem érzek csak kínzó fájdalmat de aztán mérgének köszönhetően eljön a lazulás pillanata is és az eufórikus állapot mi már sokkal inkább kedvemre való. Újdonság ez nekem így kiélvezem minden pillanatát okozza ezt bármi vagy bárki is de aztán a józan észen felülkerekedik érzelmeimen s halkan bár de kiejtem nevét figyelmeztetésül hisz lényegesen legyengültem. Ahogy elereszt nekem meg kell kapaszkodnom az asztalban hogy ne pottyanjak a földre, messziről hallom szavait de azt már nem érzékelem igazán, hogy magamra hagy, már csak a krémest látom és a bort mi az egyik kedvence. Szótlanul ácsorog az ablaknál s én csak nézem őt, azt sem tudva, hogy mit akarna még tőlem, így hát én szakítom meg a csendet miközben lassan de biztosan kezd kitisztulni a fejem. Azért azt aláírom, hogy jó, hogy nem vett teljesen hülyének de sokat nem nyom a latban, ő vámpír én meg ember nincs közünk egymáshoz.*
- Nem rossz...* tekintek bele a piros borba mit a kezemben tartok s miből már jócskán ittam.* - De nem remélem több ilyet nem kell innom.* mert az azt jelentené, hogy megint hasonló helyzetbe kerülnék és én ezt nagyon nem akarom, hiába a mámoros érzés. Szüleim is eszembe jutnak s hát mivel nem hazudok nekik soha így hát úgy vélem jobb véget vetni ennek a találkozásnak mivel itt akarok maradni a Mysterioban, így hát felkelve, kissé kótyagosan sétálok oda hozzá arra kérve, hogy eresszen el. Nem gondoltam volna hogy elsőre engedni is fog így meglepetten nézek fel rá majd aztán ülök le a legközelebbi székre, mert igaza van, gyenge vagyok még, de ez a figyelmesség és kedvesség...*
- Inkább lennél egy vadállat...* motyogom nagyon halkan magam elé miközben a lépcső felé tart, honnan még visszatekint rám így barnaságaim rá emelem.*
- Majd meglátjuk...* nézek bele szemeibe mert tudom, hogy eltudom kerülni a találkozást. Nézem amint elhagyja az emeletet majd pedig kitekintek az ablakon s a szemerkélő esőcseppeket figyelem míg újra erőre nem kapok. Azért én megúsztam ezt a találkozást, hallottam már durvábbat is na de vajon melyik lenne elfogadhatóbb számomra? Egy kedves, figyelmes vámpír ki a tulajdonságait és külsejét tekintve vonzó számomra s szívesen megtudnék róla egyet s mást vagy inkább egy durva, faragatlan, vérszomjas állat ki elől ha tehetném homlok hanyatt menekülnék?*
~ Azt hiszem egy ideig nem mozdulok ki a kastélyból. ~* jutok erre a megállapításra majd szemeim a krémesre siklanak s átülve egy másik székre kezdem el majszolni, szép lassan, majd ha jobban érzem magam elhagyom az éttermet és meg sem állok a révészig.*

Tárgy: Re: Étterem a város szélén 2012-05-28, 1:23 pm

//3. Pusztítástan óra házi//

*A mai nap nagyon hamar sikerült felkelnem, ugyanis a csodás időnek hála a nap sugarai addig-addig cirógatták puha bőrömet, amíg kékségeim kinyitva fel nem keltem. Egy gyors fürdés és öltözködés után viszont már nem is húztam tovább az időt, hanem a fekete melegítőnadrágomba és egy hófehér kis trikómba futni mentem, hogy egy picikét kiélvezzem a friss levegőt. Még nem volt túl meleg a reggeli órákban, tehát szét se sültem szerencsére, viszont most, hogy dél felé járok, úgy érzem, hogy ideje lenne ennem is valamit. Fekete tincseim egyébként lófarokba vannak fogva - így mégis csak kényelmesebb volt futni -, smink pedig nem található szép arcomon, nem akarom, hogy szétfolyjon, az azért elég csúnya lenne. Tehát jelen pillanatban a tavat elhagyva sétálok végig a hosszú ösvényen, hogy a város szélén lévő étterem felé vegyem az irányt. A Nap még mindig a horizonton van, szóval egyre inkább meleg van, így picit izzadtan törlöm meg homlokomat is egy zsepivel.*
~ Hű, jó lesz majd lefürdeni, remélem, hogy nem néznek majd rám csúnya szemmel az étteremben. ~ *szagom azért nincsen, tehát ettől nem kell tartani, de mégsem szeretnék kellemetlenséget okozni jelenlétemmel. Amikor viszont már közeledek az étterem felé, furcsa szagokat hoz felém a lágy szellő, ami szerencsére még jelen van, méghozzá füstöt. Felismerem, ez egyértelmű, hogy mégis mi lehet ez, valami ég, méghozzá nem is kicsikét, így kis kezeim ökölbe szorulnak, majd ismét futásnak eredek. Bár lábaim nem örülnek ennek, most mégsem hat meg a dolog, egyszerűen segítenem kell, hátha valaki bajban van, így nemsokára már meg is érkezem az étteremhez és bár nem arra számítottam, hogy pont ezt az épületet látom égni, most mégis ez a látvány tárul szemeim elé. Meglepetten állok meg, ide-oda kapkodom a fejemet, miközben a város lakóit nézem, hogyan is hordják a vizet, majd próbálja pár mágus az egyszerű vízteremtő varázslattal eloltani a lángokat... az égett szag viszont húsra is utal...*
- Csak nem égett valaki? *sietek is gyors oda az után bámészkodók közül egy idősebb nőhöz, ki nyugtatóan vállamra teszi a kezét és már fejét is rázni kezdi.*
- Nem, csak a szakács okozta a balesetet munka közben, bizonyára figyelmetlen volt a konyhában. *nagy sóhajt hallatok, ezek szerint onnan az égő hús szag, de mégse hagyhatom így ezt az egészet, mert szeretek ide járni és amúgy se vagyok egy rossz lélek, segítenem kell, mivel tudok, igen, én most tudok segíteni. *
- Álljanak hátrébb! *adom is ki a parancsot, de mivel senki se méltat egy pillantásnál többre, így csak megköszörülöm a torkomat.* - Boszorkány vagyok, had segítsek! *szerintem sejtik, hogy a Mysterioba járhatok, amelynek elég nagy a neve, ahogy azt is tudják az itteniek, hogy akik ott tanulnak, elég nagy tudásra tehetnek szert, így végül kis tanakodás után hátrálni kezdenek az égő épületről, én pedig már nem is húzom tovább az időt, kezeimet nyitott tenyérrel az ég felé tartom, méghozzá magam előtt, tehát ahogy órán tanultuk és miközben koncentrálok, már el is hagyja ajkamat az ige.*
- Tempestas mutatio! *kezeim közben nem állnak meg, ellentétes irányban kezdek el velük lágyan kőrözni, így tűnik el nemsokára a nap és a városkára árnyék is borul... Páran felcsodálkoznak, de én nem törődöm most velük, csak folytatom azt, amit elkezdtem és szerencsére senki se zavar meg, tehát a felhők egyre csúnyábbak lesznek, a szél felerősödik, majd... csepp-csepp... az eső is lassan megered. Eleinte még csak kis szemekben esik, majd egyre jobban és később olyan lesz minden, mintha dézsából öntenék, én pedig fáradtan teszem le kezeimet. Tudom, hogy a Napot nem kell most már visszahívnom, jó lesz ez a nagy eső, segíteni fog a lángoknak. Páran tapsolnak nekem, de ahogy elmosolyodom és az épületet nézem, miképp is tűnik el a tűz, a fák megrecsegnek, bizonyára már néhány megégett és ekkor egy gyermeki sírásra leszek figyelmes.*
- Van bent valaki! *jelentem ki hangosan és gondolkodás nélkül eredek futásnak. Tudom, hogy bajom lehet, de nem, nem lesz gond, így a nyitott ajtón be is rohanok, majd már trikóm feljebb is húzom a mellemig, így az alsó részével pont el tudom takarni az arcom nagy részét is.*
- Merre vagy kisfiú? *kiáltom is el magam, de csak sírást hallok, méghozzá a felső szintről. Szerencsére annyira nem égett még le az épület, hogy a lépcső beszakadjon alattam, így hát felsietek és amikor körbenézek a nagy füstfelhők között, már meg is látom az egyik asztal alatt megbújó 4 évesnek tűnő gyermeket.*
- Gyere ide, gyorsan! *szólok is oda neki, majd gyorsan kitárom az egyik ablakot, majd ki is nézek rajta és mint látom, minden szem engem fürkész, de a gyerek csak nem mozdul meg, remegő végtagokkal ücsörög az asztal alatt, én pedig végül nem húzom az időt, odasietek hozzá, majd leguggolva elé kezemet nyújtom felé. Tudom, hogy most nem szabad kapkodni, mert megijedhet, így hát kedvesen elmosolyodom és még a ruhát is lehúzom az arcom elől.*
- Segítek neked, csak gyere ki kérlek, mert itt bajod lehet. *kezét végül pár másodperc múlva felém nyújtja, így én ki is húzom az asztal alól, amelynek lábai pont utána roskadnak meg és dől össze, a kisfiú pedig karjaimba is bújik gyorsan. Nincs idő, de azért gyorsan magamhoz ölelem, hogy megbízzon bennem és kevésbé féljen, majd végigsimítok párat barna tincsein is.*
- Most gyere az ablakhoz és várj egy picit, mindjárt segítek, jó? *ő csak nagy, kék szemeimmel rám néz, majd bólogat is, én pedig már magam alá is mutatok, a lábaim elé a pálcámmal, amit idő közben elő is vettem természetesen és kavargatni kezdem a levegőt.*
- Nimbus involatus! *mondom is ki a varázsigét, melynek hála nemsokára már fel is emelkedem... azért jó pár másodperc kell ehhez, úgy 15 biztosan, de amikor felemelkedem, már ki is repülök a hatalmas ablakon, a kisfiú felé pedig kezemet nyújtom.*
- Gyere! *félénken indul felém, de látszik rajta, hogy ismerheti a mágiát, mert végül az ablakpárkányhoz lép, majd én szorosan magamhoz húzom és átölelve emelem fel. Így nehezebb ám a varázslat, főleg az előbbi időjárás manipuláció után, de csak sikerül, főleg mivel nem is kell messze vinnem, így hát hamarosan már pár méterrel az étteremtől érünk földet, úgy irányítom a kis légörvényemet.*
- Immotus! *szüntetem is meg kicsivel a föld felett a varázslatot, majd lábaimra pattanok, a kisgyereket pedig el is eresztem, akihez azonnal oda is fut az apja, egy fiatal, magas férfi és rögtön hálálkodni kezd.*
- Köszönöm! Köszönöm, hogy megmentetted Ericet! *hálálkodik, majd megérkezik az anyuka is, aki szintén átöleli a családját, én pedig mosolyogva nézem végig őket.*
- Had hívjunk meg ebédre, itt a házunk nem messze! *ajánlják is fel, én viszont pironkodva, zavartan rázom meg a fejemet.*
- Oh, nem szükséges, tényleg, szívesen segítettem. *az esőnek hála az épület egyébként már egész jó állapotban van és bár én csurom víz vagyok, ez most nem számít, a tűz már elaludt, mindenki biztonságban van. Még egy picit győzköd a család, én pedig aztán lehajtom fejem, majd bele is egyezek az invitálásba.*
- Hát jó, köszönöm! *de tudom, hogy a vihar végét nem fogom megvárni, mert az még legalább két és fél óra lenne, szóval együtt indulok meg a fiatal családdal és úgy térek be otthonukba, ahol a mai ebédemet eltöltöm és meg is ismerkedem velük egy kicsikét. Nem bánom, szívesen beszélgetek idegenekkel, így miután végeztem, megköszönök mindent, majd el is búcsúzom tőlük, hogy visszatérhessek a Mysterioba.*

Tárgy: Re: Étterem a város szélén 2012-06-03, 12:21 pm

// 3. Pusztítástan házi //

* A tegnap esti gyakorlás igen csak kifárasztott így a szokottnál jóval korábban ágyba kerültem, hogy rendesen kipihenhessem magam, sok mindenre amúgy sem maradt erőm a varázslatok után. Teljesen kipihenten és jókedvűen sikerül felkelnem így a szokásos reggeli folyamatokat dúdolászva végzem el s így is indulok el Koki társaságában Seol szigetére. Egy térdig érő fehér naci és egy kis lila felsőt vettem fel mi szépen a testemhez simul és egy kis betekintést enged a dekoltázsomba. A nap sugarai szépen bearanyozták a szobám falait, berendezési tárgyait így úgy véltem jó idő van, nem kell felöltözni túlságosan, ezt magam is tapasztalom ahogy kilépek a suli kapuján, bár még csak a délelőtti órákban járunk a napocska szépen melengeti hófehér bőrömet. Várakozás nélkül jutunk át a szigetre a mindig szolgálatra kész révész által kinek szolgálatait egy mosollyal tudom le és már pattanok is ki a csónakból, hogy megindulhassunk Mystral főutcája felé. Vasárnap van így sokan sétálnak, andalognak az utcákon, a boltok is nyitva vannak mint mindig így a tervezett vásárlásnak is eleget tehetek. Szükségem van pár tárgyra mivel a sajátjaimat igen csak leapasztottam már a metamorf-, és ereklyetan mágiának köszönhetően, na meg egy kis finomság sem árt mivel abból is kifogyóban vagyok. Tehát a célom adott, először az édességek viharába térek be honnan egy kisebb adag nyalánksággal térek ki majd pedig a többi üzletet szándékozom betámadni miket barnaságaimmal fürkészek mikor is Koki apró, visítozó alakját pillantom meg ahogy felém szalad.*
- Mi történt Kokesz?* el sem tudom képzelni mi lehet a baj, hisz olyan nyugodt és csendes minden bár ez olykor bizony előjelként szolgál. Közben megérzem a levegőben terjengő füst illatát s miután leguggolok a kis állathoz, hogy a vállamra mászhasson tekintetem is kiszúrja az ég felé törő fekete füstcsíkot.*
- Valami ég... siessünk, nézzük meg mi az!* iramodok is neki szatyorral a kezemben, időközben a famulusom le is pattan a vállamról és előttem szalad ugyan úgy mint a többi sétáló ember hisz nekik is feltűnt, hogy valami ég. Jó kondiban vagyok így a táv meg sem kottyan az étteremig mert bizony amint odaérek a kisebb embercsoporthoz kik már megkezdték az oltást látom, hogy a város széli étterem áll lángokban.*
- Atya ég!* kerekednek el szemeim hisz lassan az egész épületet bekebelezik a lángok, mivel az oltás igen lassan történik.*
- Mi történt? Hogy történhetett ez?* lépek oda egy fiatal párhoz kik nem segédkeznek az oltásban, látszik rajtuk, hogy teljesen le vannak döbbenve. A nő kapcsol először s felém fordulva mér végig, de aztán találkozik a tekintetünk.*
- Azt beszélik, hogy a szakács kozmálta oda az egész tűzhelyet, a lángok a konyhából kezdték a pusztítást.* adja meg a választ mire biccentek is s figyelmem ismét az épületre irányítom.*
~ Túl lassúak és a víz is kevés...~* állapítom meg hamarjában amint elnézem az összeállt kis csapatot kik vödrökkel próbálják megfékezni a lángokat. Közben azért feltűnik, hogy egy tömlő is előkerül mit nem tudnak a tűzcsaphoz csatlakoztatni annak hiányában így megelégelve a várakozást török magamnak utat a bámészkodók között Kokival egyetemben de az első sorok közül egy idősebb férfi elkapja a karomat.*
- Hé kislány megőrültél? Be ne menj oda!* kapom vissza fejem a férfira kinek szorításából kibontakoztatom karom.*
- Segíteni szeretnék mivel hamarosan beomlik az épület teteje. Minden perc számít...* hagyom is ott, kedves tőle, hogy félt de erre semmi szükség, eszemben sem volt bemenni a lángoló épületbe. Mivel tegnap gyakoroltam az időjárás manipulációt így tudatosan emelem az ég felé kezeim nyitott tenyérrel ahogy a koncentrációt is megkezdem a felhőszakadásra gondolva. Az égen elszórtan pár bárányfelhő kúszik csigalassúsággal tova, de én hamarosan ha sikerrel járok egy igen csak csúnya, fekete felhősávot gyűjtök össze melyből vízzuhatag fog szakadni. Ezért kezeimmel körkörösen de ellentétesen kezdek körözni erőteljesen összpontosítva, elhangoztatva a varázsigét.*
- Tempestas mutatio!* a cuki kis bárányfelhők csoportosulnak és egyre csak gyűlni kezdenek eltakarva a csodásan sütő Napot s bár az emberknek nem újdonság a varázslók és a mágia jelenléte mégis ámulattal figyelik a sötét gomolyfelhők gyűlését és engem. A vastag felhőtakaróból szemerkélni kezd az eső, de egy idő után szakadni kezdenek belőle a kövér esőcseppek egyfajta zuhatagot ontva a területre. Fáradtan eresztem le kezeim mélyeket lélegezve, eléggé kifárasztott ez a varázslat de amint elnézem az éttermet úgy hiszem, hogy meg fog maradni csak egy kisebb restaurálás fog ráférni. A lakosok feszültsége is kezd elpárologni ahogy a megkönnyebbült sóhajok szakad ki belőlük, vagy egy tucat köszönöm és köszönjük hangzik el mit apró kis mosollyal és igazán nincs mit-el fogadok mikor is Koki egyszer csak beszalad az épületbe mi még elszórtan lángol.*
- Koki!* kiáltok utána s ahogy elindulok a famulusom után úgy ragadnak meg többen is.*
- Veszélyes az épület ne menj be!
- Hé, hé!
- Csak egy majom!* hangzik több reakció is mire én szabadulni próbálok, elszántan vergődve a fogások között. Csak egy majom - nekik - de nekem többet jelent, a barátom, a védelmezőm így nem is kérdés, hogy utána megyek.*
- Eresszenek különben megkeserülik!* rivallok rájuk mire a fogások gyengülnek én pedig elrántva magam tőlük szaladok be a házba. Nem tudom mi lelete, de biztos vagyok benne, hogy nem mókából szalad be a füstös, lángoló, lassacskán omladozó tetőzetű épületbe hisz az a vízzuhatag erősen szakad továbbra is az épületre, így jó lenne ha minél előbb kijutnánk innen.*
- Koki! Koki!* kiáltok utána csurom vizesen és köhécselve mire távolról meghallom kicsikém hangját mit követni próbálok. Több recsegő és omló hang jut el hozzám így sietve kerülgetem a lángokat és a károsodott berendezést mire végre megpillantom famulusom ki odaszalad hozzám.*
- Na végre! Mi lelt téged mond?* kapnám is fel de ő megindul hátrafelé s még hátra is néz hogy követem e. Egyértelmű számomra, hogy mit akar így kapkodva lábaim követem mikor felhangzik egy segélykiáltás.*
- ~ Valaki bent ragadt! ~* kapok észbe s hamarosan már meg is látom a konyhában a szakácsot ki már kissé rémülten szemléli környezetét mi bizonyára szívéhez nőtt az elmúlt hónapokban.*
- Hé! Jöjjön! Félő, hogy beomlik a tetőzet!* kiáltok oda neki de az csak áll mint aki sokkot kapott. Elhiszem én, hogy nehéz elválnia a tűzhelytől és magától a konyhától de jobb lenne ha kijönne mielőtt itt pusztul. A lángok is kezdenek eltünedezni már csak a füst marja légzőszervem így köhécselve indulok meg irányába s kapom el a karját magam után vonva.*
- Mozdulj már ember!* kezdem rángatni a kezét de jó húsban van, kövérkés egy teremtés így nem igazán tudom elmozdítani. Már már dühösen kezdem ráncigálni mikor is rájövök, hogy innen semmiképp sem tudom elhurcolni de akkor minek kiáltozott??!.*
- Koki gyere ide!* szólítom magamhoz a famulust mivel nem óhajtok itt ácsorogni időtlen időkig. Kedvenc helyén tehát a vállamon telepszik meg s én továbbra is fogva az embert kérem arra, hogy vigyen ki innen.*
- Teleportálj velünk az étterem elé!* mintha érzete volna mit is akarok tőle a következő pillanatban már kint is vagyunk az étterem előtt, hol az emberek befejezték a tűz oltását mivel már nem nyaldossák a lángok kedvenc étkezőhelyüket csupán csak a károkat mérik fel mi jelentős. Azok kik megakadályoztak a bemenetelbe elkerekedett szemekkel figyelnek minket látva, hogy kihoztam valakit sűrű bocsánatkérés és hálálkodás közepedte vesznek közre minket.*
- Igazán nincs mit!* mosolyodom el fáradtan majd a felé fordulok ki célzást tett Kokira s komoly tekintettel pillantok fel a szemeibe.*
- Ő nem csak egy majom... ezt jobb ha az eszébe vési!* szűkül össze pillantásom is majd visszasétálva a szatyromhoz kaparintom meg s pillantok fel az égre.*
- Hamarosan elmúlik...* jegyzem meg nekik majd egy kukához lépve dobom ki az elázott édességet s indulunk meg famulusommal a főutcán visszatérve a Mysterioba. Míg eláll az eső addig rendbe szedem magam hisz tiszta füst szagom lett és kormos is lettem, így szép kényelmesen elkészülődöm, hogy aztán ismét nekiinduljak beszerezni egy-két dolgot.*

Tárgy: Re: Étterem a város szélén 2012-06-07, 3:09 pm

*Hamar felkeltem, nem is tudom, hogy miért. Voltaképpen aludni se tudtam valami jól, mert egész este nyervogott valamelyik diáknak a koszos macskája. Biztosra veszem, hogy direkt játszanak velem, sosem tűrtem jól a famulusokat és ezt egyesek jól tudják. Mindegy is. Szóval hamar felkeltem, vettem egy forró fürdőt, rendbe szedtem magam és előkerestem szekrényem mélyéről az egyik legszebb ingemet és nadrágomat, ami most –a szokásostól eltérően nem farmer, hanem szövetnadrág csak feketében, mivel az ingem most fehér, halványkék csíkokkal. Ehhez az öltözékhez egy rendes cipő dukál, így azt a kiboxolt cipőt veszem fel, amibe érkeztem. Beállok a tükör elé, de hallom szobatársam kárörvendő nevetését. Mostanság nagyon szeret csipkelődni velem. Nem bírom sokáig, vele együtt kezdek nevetni, kicsit el poénkódunk kora reggel. Nem tart sokáig, nekem mennem kell, így hagyom hátam mögött a szobámat, hogy lemehessek a nagyterembe valami harapnivalóért. Ahogyan ezzel is megvagyok rögtön megyek is tovább, sok még a dolgom. Legközelebbi célállomásom a kikötő, hogy átmehessek Mystral-ba. Az út során kissé szóba elegyedek a hajóssal, ami nem is olyan meglepő, hiszen mindig van miről beszélgetünk, visszatérő utasa vagyok ugyanis. ^^ Órámra pillantok, időm mint a tenger, de kicsit félek, hogy a tervemet nem tudom megvalósítani teljesen. Lassan lépkedek az utcák kövén, egy-egy lézengő diákkal találkozom szembe, olykor pedig egy itt lakó köszön reám. Meglehet a külsőm miatt, hiszen most igen rendezetten nézek ki, nem mintha egyébként nem, de most kitettem magamért. Már jó negyed órája sétálok amikor a város szélén meglátom utam végén, az Éttermet. Nem is tétovázom, rögtön belépek az ajtón, hogy odabent elintézzek néhány apróságot, ami a 14:30-as találkozómhoz elengedhetetlen tényezője. Igenigen, étterembe hozok el egy hölgyet, remélem a meghívást elfogadta, hiszen nem tudom, hogy hogyan is döntött a tegnap esti levelem után. Idegesnek nem mondhatnám magamat, talán csak izgulok, ám egyelőre ez nem látható rajtam. Az étteremben eltöltök jó fél órát, mindent sikerült megbeszélni a tulajdonossal és az egyik pincérrel. Még egyszer átfutok a dolgokon, hogy minden rendben van-e, aztán már szaladok is a város másik végébe egy csokor vörös rózsáért, mely szép lila és kék szalagokkal van díszítve. Az idő hátralévő részét az étteremben töltöm, de amint az órám két órát üt meg is indulok Naomi elé, hiszen úgy írtam a levélben, hogy a város határában találkozunk pontban 14:30-kor. Hamar érkeztem! Hátam mögött fogom szépen a csokor virágot, én pedig az egyik utcasarkon ácsorgok, hogy láthassam mikor is jön a leányzó, már ha elfogadta a meghívást.*

Tárgy: Re: Étterem a város szélén 2012-06-07, 3:23 pm

*Reggel sokáig alszom, mint szinte mindig, valamikor 11 óra körül nyitom ki szemeimet, és indulok a fürdőszobába, hol sok időt töltök, hisz fürdök, hajat mosok, megszárítom, sminkelek, majd a selyem fürdőköpenyemben lépek a szekrényhez felöltözni. Az eddig felsoroltak mindegyike meg szokott történni reggelente, de ami szempontot figyelembe veszek a készülődésnél, annak oka az éjjeliszekrényemen heverő levél. Félix, kivel tegnap találkoztam a szabászatban beváltotta az ígéretét, és este tényleg küldött levelet. Kicsit meglepett, azt hittem csak szájhősködik, hogy majd ír, de nem így történt, így kellemeset csalódtam benne.
Némi gondolkodás után azt a fekete ruhát veszem fel, ami tegnap elnyerte a tetszését, de nem csak ezért, hanem mert tényleg remek választásnak bizonyult. Fekete-ezüst magassarkú kerül a lábamra, majd a fürdőszobában leellenőrzöm sminkemet, mi a mai napon is füstös fekete. Egy ezüst kézitáskába pakolom be a szükséges holmijaimat, majd mivel annyit készülődtem, hogy nemsokára fél három van, ezért utolsó lépésként még befújom magam a parfümömmel, aztán magabiztos léptekkel indulok is a révészhez, és pár perc múlva ki is szállok a csónakból. Mozdulataim kecsesek még a rövid szoknyában is, így senki nem lát meg semmi olyat, amit nem kéne. Sétálni kezdek befelé Mystralba, és hamarosan megpillantom partneremet, ki kicsípte magát, elég elegánsan van felöltözve, de sármosságából nem veszít ezáltal.*
- Szia Félix! *köszönök neki, mikor odaérek, és kissé elmosolyodom. Kíváncsi vagyok, mit tartogat a mai nap, de most egyelőre foglalkozzunk a jelennel. *
- Mit dugdosol a hátad mögött? *kérdezem, hiszen kiszúrom, hogy két keze hátratéve, és mintha valami lenne bennük.*

Tárgy: Re: Étterem a város szélén 2012-06-07, 3:45 pm

*Ahogy az órámra tekintek, lassan időt üt, de nincs időm aggodalomra, hiszen felbukkan Naomi a sarkon. Szám önkéntelenül húzódik mosolyra. Titokban reméltem, hogy a tegnap választott ruhában érkezik, s nem is kell csalódnom, amint meglátom a fekete mini ruhát. Lépek párat én is előre, de nem megyek ki teljesen elé, mert félek, hogy meglátja a hátam mögött a rózsákat.*
- Szia Naomi! Nagyon jól nézel ki!*Finoman felmérem, sosem tudtam hova tenni a magas sarkú cipőket, de neki jól áll, és ami a legfőbb, hogy még így is magasabb vagyok, ami most a legideálisabb a számomra. Azon gondolkozom, hogyan is lehetne felvezetni a mai napot, de rögtön kapom a kérdést, hogy mit rejtegetek a hátam mögött.*
- Semmit, csak jó így tartani a kezemet! *Picit oldalra döntöm fejem, így fürkészve tekintetét, látom rajta hogy kíváncsi. Mindig is szerettem egy kicsit az effajta játékokat, de nem húzom sokáig az időt, mert még a végén odalesz a meglepi.*
- Sosem voltam jó a virágok terén, főleg mert nem tudom, hogy a lányok mely virágokat szeretik, de a rózsa legtöbbször egy egészen kedvelt virág, így bíztam benne, hogy nálad is elnyeri a tetszését. *Nyújtom át a vörös rózsa csokrot, ami pontosan 20 szál rózsából áll, a közepén egyetlen fehér rózsával.* - Azt mondta az eladó, hogy a vörös rózsa a birtokló szerelem, szenvedély virága, míg az egyetlen fehér rózsa a tisztaság jelképe… *Totál idiótának érzem perpillanat magam, de hogyha Naominak ez így mind tetszik, akkor én leszek a legboldogabb.*
- Nade, nem hagyom hogy itt ácsorogjunk. Remélem éhes vagy, mert arra gondoltam, hogy beülhetnénk ide az étterembe. Nem tudom voltál-e már, én még nem, de nagyon jól néz ki kívülről. *Pislogok rá kedvesen, kicsit mintha ideges lennék, kalapál össze-vissza a szívem, kitudja mi bajom van.*

Tárgy: Re: Étterem a város szélén 2012-06-07, 4:07 pm

*Ma végre nem úgy állok neki a napnak, hogy "majd csak lesz valami", hanem tegnap este óta tudom, hogy ma van egy találkozóm a tegnap megismert Félixszel. A fekete miniruhát veszem fel, amit történetesen ő fizetett ki, mi természetesen imponáló volt, és az is, hogy ténylegesen írt levelet. Csinosan és magabiztosan érkezem meg Mystral kikötőjébe, és néhány méter után össze is találkozok a jóképű fiúval, kitől már első körben is bezsebelhetek egy bókot.*
- Köszönöm, te is igazán fess vagy. *felelem őszintén. Mindig is bírtam azokat a srácokat, akiknek van stílusuk, ám mégse azon az elfuserált ficsúr módon. Nem kerüli el a figyelmemet, hogy valamit rejteget a háta mögött, így rá is kérdezek, miközben szemeit nézem. Kicsit játszadozik, de engem nem kell félteni, ha akarnám, könnyű szerrel a háta mögé kerülhetnék, és megnézhetném, hiszen általában mindig mindent megkapok és megtudok, amit akarok. Mikor meglátom az előkerülő rózsákat, mondanom se kell, eléggé meglepődök. Mikor hallom a virágok jelentését, még jobban ledöbbenek, nem számítottam erre. Nem vagyok az a tipikus romantikus alkat, nem vagyok hozzászokva az ilyenekhez, de jól esik, hogy gondolt rám, így természetesen elfogadom a virágot, és kezembe fogom.*
- Köszönöm... Ó, szépfiú, csak nem pirultál el? *kérdezem pimaszul mosolyogva, mert mintha egy kis zavarodott pirosságot látnék arcán, amit egyelőre nem tudok hova tenni.*
- Ma még semmit nem ettem, szóval menjünk. Én voltam már párszor, egész jó a főztjük, szóval remek választás. *felelem ránézve, majd el is indulok, és ha ő is megindul, üres kezemmel belekarolok. Érzek kisugárzáson egy kis feszültséget... vagy talán ideges? Kicsit olyan, mint egy kamasz az első randiján, de fura mód, ez tetszik nekem. Az úton odafelé egyenes tartással, magabiztosan lépkedek, és érzem magamon a bámuló tekinteteket, ami nem is csoda egy ilyen mini ruhában. Nem sokára odaérünk a város szélén levő étterembe, hová be is sétálok.*

Tárgy: Re: Étterem a város szélén 2012-06-07, 4:28 pm

*Sokat bíbelődtem reggel óta ezzel az egésszel, persze csak azután miután este az egészet „megálmodtam”. Eredetileg tényleg bulizásra gondoltam, legalábbis ez volt a tervem, de mivel számomra a teljes nap szabad volt, gondoltam mi lenne, hogyha korábban találkoznék vele, aztán úgy is kiderül, hogyan lesz az este további része. Így jutottam el odáig, hogy egy délutáni ebéddel indítok, némi kis udvarlással megspékelve, abból baj úgysem lehet.*
- Köszi, de mást egyébként se tudtam volna felvenni… tudod… a csajok mindent széttéptek. *Célozgatok a tegnapi mondatára. Persze ruhám az még van, noha nem sok, s mivel a tegnapi vásárlásból nem lett semmi, jobb híján tényleg csak ez maradt, már ami a jobbakat illeti. Nem húzom sokáig az időt, előhúzom hátam mögül a csokrot, némi magyarázattal is szolgálok, elmondom azt, amit nekem mondott az eladó. Biztosra veszem, hogy azért mondta el a virágok jelentését, mert azt hitte, hogy a csajomnak lesz, de ezzel befürdött a virágárus, hiszen Naomi nem a csajom, ám a tudást felhasználhatom ettől függetlenül. Érdeklődve figyelem az első reakciókat, én pedig büszkén feszítek a ruhámba, hogy sikerült meglepni. Ennek pedig nagyon örülök.*
- Szívesen… mit mondtál? Én, elpirulni? Biztos csak képzelődsz! *Legyintek, hogy ez kész bolondság, de ezt még magam sem hiszem el, ettől a kijelentéstől egyébként is elvörösödök kissé. Hogyha eddig nem, akkor most már biztos, hogy hülyét csinálok magamból, még jó, hogy ezt más nem látja. Idegesen megvakarom a tarkómat, kiöltöm a nyelvemet Naomira.*
- Ez övön aluli húzás volt! *Már rég a földön feküdne a csikizéstől, de itt mégsem fogok neki ennek, mert a végén valóban felcsúszik a ruha. Muszáj valahogy kievickélnem ebből a zavarodott helyzetből, érzem ugyanis, hogy süllyed a hajó, épp ezért elődrukkolok tervem második felével, melyre hamar igenlő választ kapok.*
- Nagyszerű, akkor ne várjunk tovább, induljunk! *Bíztam benne, hogy az ételük jó lesz, ha már ennyi pénzt kicsikartak belőlem, de mivel Naomi megerősített ebben, most már nem tartok semmitől sem.*
- Hogy telt az estéd? *Érdeklődöm, amint megindulunk az étterem felé. Hagyom, hogy belém karoljon, bár az eddigi magabiztosságom, most már csak úgy szárnyal, hiszen egy ilyen csinos csaj mellett, mindenki magabiztos lenne, s ahogy megnéznek bennünket a járókelők még impozánsabbá válik az egész. Idegesnek mindenképp ideges vagyok, de nem úgy, mint aki első randira készül, csak szeretném, hogy minden jól alakuljon.*
-Csak utánad! *Ahogyan azt az illem megköveteli, és mert én talpig úriember vagyok – de csak most- kinyitom az ajtót Naomi előtt - amikor megérkezünk az étteremhez, hogy előre mehessen, majd csukom is magunk után az ajtót. Az étteremben el-elvétve akad egy-egy asztalnál vendég, de most nincs akkora tumultus, mint amilyen egyébként szokott lenni. Az déli roham már eltűnt, az esti pedig még arrébb van, pontosan ezért választottam egy köztes időpontot. Az ajtónál egy pincér fogad bennünket, aki felkísér az emeleti lépcsőn, hogy ott, az egyik ablak melletti asztalnál helyet foglalhassunk. Igyekszem tenni az ártatlant, mintha semmiről sem tudnék, de persze mindenről tudok, hiszen én alakítottam így. Ide mást most nem fognak felengedni, a belső fények tompábbak, nem olyan élesek és világosak, mint a lentiek, így a kintről beszűrődő napsugár ad igazán fényt a számunkra. Az asztal szépen meg van terítve, ezüst evőeszközzel és aranyozott szélű tányérokkal, pezsgős, boros és egyszerű sima vizes poharat is találunk, de a teríték központja, egy kis virágdísz, ami hasonló rózsákkal van megtűzdelve, mint amit Naomi kapott, annyi különbséggel, hogy a rózsafejek váltakozó színben ragyognak időről-időre. Valahonnan, egészen halkan lágy, kellemes, fülbemászó zene szól. Nem messze az asztaltól ez tálalópulton már előre be van hűtve a bor és a pezsgő, de megtalálható itt, némi nassolni való is, mind az édesből, mind a sós fajtából egyaránt. *
- Szóval arra gondoltam, hogy elhozlak ebédelni vagy vacsorázni, nevezd aminek akarod. Bulizáshoz még korai lenne, így arra gondoltam, hogy most ide hozlak, aztán ha van kedved és időd elmehetünk valahova szórakozni… *Nézek Naomira világoszöld tekintetemmel, fürkészem a reakcióit, hogy vajon mit szól mindehhez. Nem vagyok túl nyálas, de szeretem az eleganciát, hogyha valami szép, olykor pedig ilyennel is elő kell drukkolni.*
- Kérnénk egy vázát a virágnak, hogyha megoldható azt megköszönném! *Nézek a pincérre, aki egyszerűen csak bólint. Fenn kell tartani a látszatot, nem akarok idő előtt lebukni, hogy ezt így terveztem el töviről hegyire. A pincér eltűnik pár pillanatra, de már jön is vissza egy üvegvázával, amiben már a víz is benne van.*
- Szabad lesz? *Kérdi a pincér Naomitól, hogy a rózsákat a vázába állíthassa. Én mindeközben szépen Nami mögé settenkedek, kihúzom a széket, majd jobb kezemmel finoman intek, hogy üljön le. Tényleg nem tudom hol rejtőzött bennem ennyi udvariasság mindeddig, sosem tanultam pedig etikettet, de nem is baj, most hasznomra válik. Helyet foglalok én is, miközben a pincér átad egy-egy étlapot a számunkra.*
- Azt mondtad ettél már itt párszor, van valami, amit bátran ajánlsz a számomra? *Kérdezem őszintén, ahogy lapozgatom az étlapot. Sok finomat látok, de dönteni aligha tudnék. A pincér, ki egész ittlétünk alatt csak minket fog kiszolgálni, megkérdezi, hogy mit iszunk.*
- Én egy Édes fehér muskotály pezsgőt kérnék és a hölgy… *Pillantok felé, mivel a választék eléggé nagy, nehezen tudnám kitalálni mit is inna szívesen kezdésnek.*

Tárgy: Re: Étterem a város szélén 2012-06-07, 5:17 pm

*Eljön a megbeszélt idő, és egyikünk se késik, pontosan érünk a találkozóhelyre.*
- Hogy felejthetném el? *mosolygok, hiszen természetesen emlékszem tegnapi beszélgetésünkre. Kicsit meglepődök a sok rózsán, de elfogadom, majd mintha pírt látnék az arcán, amit meg is jegyzek, majd felnevetek reakcióján.*
- Ezek után szemernyi kétségem sincs afelől, hogy nem tévedtem. *szólalok meg, hisz most már szemmel láthatóan jelenik meg vörös folt arcán, mit aranyosnak találok.*
- Hm, sosem mondtam, hogy fair play szerint játszom. *jegyzem meg gonosz villanással a szememben, hisz tényleg azt szoktam csinálni, amit én akarok. Kezdek éhes lenni, ezért is jó, hogy Félix az éttermet választotta helyszínül, és el is kezdünk arrafelé sétálni, és magabiztos párocskaként vonulunk végig Mystral utcáin, folyamatosan zsebelve be az irigykedő-bámészkodó pillantásokat.*
- Nem történt semmi érdekes azután, hogy elváltunk a szabászatban... Ja tényleg, köszönöm, hogy kifizetted a ruhát, sikerült meglepned vele. *jut eszembe, és az illem meg is kívánja, hogy köszönetet mondjak a gesztusáért. A szüleim jól nyakon is csapnának, ha nem ezt tenném, hiszen arisztokrata család sarjaként belém nevelték a helyes viselkedést.*
- És, neked megérte ott hagyni, jó volt az óra? *kérdezek vissza, és közben oda is érünk az étteremhez, ahol Félix udvariasan kinyitja előttem az ajtót, mire egy biccentést kap köszönetképp. Odabent szerencsére tényleg nincsenek sokan, mit nem bánok, nem szeretem az óriási tömeget. A pincér felkísér minket az emeletre, majd odamegyek a nekünk kijelölt helyre. Az asztal szépen és elegánsan terített, de nem túl giccses, pont tökéletes az ízlésemnek. A táskámat leteszem, és a virágot is helyezném az asztal szélére, de ekkor hallom, ahogy Félix egy vázát kér, így megvárom, míg a pincér újra megjelenik, és átadom neki a csokromat, majd leülök.*
- A tervezett program jól hangzik, szóval részemről nincs akadálya. *bólintok ötletére, majd nem tudom nem észrevenni a fokozott udvariasságát.*
- Mindig ilyen udvarias vagy, vagy én érdemeltem ki ezt a fajta viselkedést? *teszem fel kis mosollyal a kérdést, hiszen tényleg eléggé úriember benyomását kelti bennem, mi persze imponál, tudja hogy kell bánni egy nővel.*
- A szárnyas ételeik jók, én általában azokat szoktam enni. *válaszolok felnézve az étlapból, de mielőtt választhatnék enni, jön a pincér, és kérdi, mit hozhat inni.*
- Egy pohár Dom Perignon-t kérnék. Ételnek pedig csirkés salátát kérnék, ötféle sajttal és öntettel. *rendelek meg mindent, és ha Félix is rendelt, minden bizonnyal a pincér elsétál.*
- Egyébként elég keveset tudok rólad... honnan jöttél? *teszem fel a kérdést, kissé félredöntve a fejem, de szemeibe nézve. Jó kedvem van, már hiányzott az ilyen fajta kikapcsolódás, a Mysterio-ban tanulók nagy részével nem jönnék el így, és nem is biztos, hogy nyitnék feléjük, de Félix roppant mód szimpatikus, így szívesen tudnék meg több dolgot róla.*

Tárgy: Re: Étterem a város szélén 2012-06-07, 5:47 pm

*Mindent időben elkészítettem és mintha előre meg lett volna írva, minden aszerint, azaz az én elképzelésem szerint történik, ami nem is baj, mert mégis én vagyok a férfi, és ha jól tudom akkor szeretik a csajok, ha a pasi irányít egy bizonyos fokig.*
- Nagyon vicces vagyok, komolyan! Nézd meg! Nem is tudod mennyit tetvészkedtem a tükör előtt, hogy a sminkem jól álljon, erre te egy gonosz megjegyzéssel elrontod az egészet és vörösbe borul az arcom… *Csóválom fejemet, miközben én jót kacarászom idétlenre sikeredett viccemen. Mi tagadás, sikerült zavara hoznia, ilyen pedig ritkán történik, hogyan máshogy, ha nem így próbálom leplezni a dolgot.*
- Én se mondtam egy szóval sem, hogy tisztességes játékot játszom! *Vágok vissza, nem szeretek alul maradni, persze azt nem vallom be Naominak, hogy nagyon is tetszik a magabiztossága, amibe úgy érzem, vegyül némi huncutság is. Elindulunk az étterem felé, hiszen mindketten éhesen vagyunk és az étterem továbbra sem jön elénk, nekünk kell elsétálni oda. Addig is megkérdezem, hogyan telt az estélye, mert bánatomra nekem hamar lépnem kellett, de talán jobb volt ez így.*
- Örülök, már bánom, hogy elmentem az órára, kétszer jobb társaság voltál, de van elég igazolatlanom, nem akartam még egyet és ígéretet is tettem, hogy elmegyek… Ugyan, ne köszönd, igazán nincs mit. Megérte úgy gondolom… *Tekintek ismét végig a ruhán, lentről felfelé, majd a közelebb eső válláról hátratűröm előreomló haját, így jobban látom arcát is. Előző mondatommal a feltett kérdésére is válaszolok egyben, miszerint egyáltalán nem érte meg otthagyni, de nem volt más választásom. Megérkezünk az étterembe, ahol a pincér felkísér bennünket az emeletre. Mivel én nem hoztam magammal semmi olyat, amit le kéne venni, így rögtön átadom a terepet a pincérnek, amíg a vázát meghozza a csokor virágnak, majd amikor mindent rendben találok, helyet foglalunk. Felvázolom a programot, hogy mire is gondoltam a mai napot illetően. A pincér udvariasan rögtön át is ad egy-egy étlapot.*
- Hűha! Jó kérdés… azt hiszem mindig is udvarias ember vagyok, csak nem mutatom ki. A pimasz, kissé cinikus, nőcsábász oldalamat többen látják, bár úgy érzem a verekedős oldalam is egészen felszínre tévedt az elmúlt időben… Tudod, van egy srác a kastélyba, aki mindig szeret kötekedni. Nem vagyok verekedős, nehogy azt hidd, de ha megütnek, akkor visszaütök, csak ez neki sosem elég… De, természetesen itt most te vagy az első, aki ezt a nagyon udvarias oldalamat megismerheti.*Fejtem ki hosszabban a választ, hogy értse a dolgokat. Ebbe azért nem szeretnék hosszabban belemélyülni, pont jókor jön a pincér vissza, hogy megkérdezze, ki mit fogyaszt.*
- Hogyha a hölgy már rendelt akkor rábízom magam, én kérnék akkor egy Jércemell csíkok salátaágyon, csőben sült juhsajtos-gombás spárgával, tartármártással. *A pincér bólint, majd eltűnik a két étlappal, mi pedig ketten maradunk.*
- Oh, hát mit szeretnél tudni rólam? Honnan? Messziről… Magyarországból érkeztem kb. két-két és fél hónapja, szóval nem vagyok olyan régi ember a kastélyban. Édesapám meghalt, anyám pedig orvos egy kórházban. Egyke vagyok, szóval nincs testvérem. Még mielőtt megkérdezed, hogy miért a lehető legtávolabbi suliba jöttem… a válaszom eléggé egyszerű, anyámmal az elmúlt időben finoman szólva is megromlott a kapcsolatunk… volt pár kellemetlen napunk és ez mindkettőnknél betette a kaput. *Mesélek pár mondatot magamról, persze azt még nem mondom el teljes egészében, hogy mégis mi minden történt, csak ha érdekli a dolog.*
- És te? Abban szinte egészen biztos vagyok, hogy arisztokrata családból jöttél és tuti, hogy nem tudják a szüleid, hogy rosszkislány vagy… *Érdeklődöm Naomi felől kicsit bohókás módon. Eközben a pincér visszatér az italunkkal, amit a szemünk előtt tölt ki a pohárba, majd elé is sétál.*

//Fagyasztás//

Tárgy: Re: Étterem a város szélén 2012-06-18, 12:30 pm

//olvad//

*Sikeresen zavarba hozom partneremet, min mosolygok, és azon is, amit mond, majd mindkettőnk részéről érkezik a kijelentés, hogy nem játszunk fair play módon.*
- Hm nagyon helyes. *kacsintok rá huncut módon, mikor ő fejti ki, hogy nem tisztességesen játszik. Szerencsére nem egy alamuszi nyuszi srác, vissza tud szólni, ha arról van szó, ami jó dolog. Az étterembe vezető úton nem sétálunk némán egymás mellett, hanem a legutóbbi találkozásunkról kérdezősködöm picit.*
- Szerencséd, hogy nem mondtad, hogy izgalmasabb volt az óra, mint velem lenni. *mondom halvány mosollyal, de talán hangomból kihallatszik, hogy ezt a kijelentésemet komolyan gondolom. Ha nem a nekem tetsző választ mondta volna, akkor most fognám magam, és itt hagynám, nem érdekelve, hogy mit tervezett, szervezett, de szerencsére most nem ez történik, így (talán csak egyelőre), de minden a normális kerékvágásban folyik. A ruhát természetesen megköszönöm, és hagyom, hogy még egyszer végig mérjen, meg is érdemlem, hisz tökéletesen nézek ki, mint mindig. Hamarosan megérkezünk az étterembe, és az emeleten el is foglaljuk a helyünket. Megjegyzem, hogy Félix milyen udvarias, aztán hallgatom a válaszát.*
- Hm, megtisztelő, hogy velem ilyen udvarias vagy a sokak által ismert jellemed ellenére. *mosolyodom el, és magamban hozzá teszem, hogy megnézhetné magát, mi lenne, ha nem viselkedne udvariasan velem. *
- Visszatérve a balhés srácra... mi a neve? Talán ismerem. *érdeklődöm, mert nekem is volt már konfrontálódásom a Mysterioban, lehet, hogy közös ismerősünk, vagy ha nem, akkor tudni fogom, kit kell elkerülni a jövőben.*
- Amúgy, ha nem titok, min balhéztatok össze? *kérdezősködöm tovább. Jellememből fakad, hogy mindent szeretek tudni, és az információkat esetlegesen még felhasználom a jövőben. A következőkben megjelenik a pincér, mindketten leadjuk a rendelésünket, majd megkérdezem, hogy Félix honnan érkezett.*
- Ó Magyarország? Nem gondoltam volna, hogy abból a kis országból ennyien jöttök, van egy ismerősöm itt a suliban, Fekete Ambrus a neve, ha jól rémlik, ő is onnan érkezett, de ő már másodikos. *villan a fejembe az említett cruos srác, és talán Félix ismeri is, talán örül, ha tudja, hogy van a Mysterion belül honfitársa.*
- Mi miatt romlott meg a kapcsolatotok? *talán túl személyes a kérdés, és nem is szoktam együtt érző lenni, de ismerem az érzést, milyen nem túl jóban lenni az egyik szülővel, noha ezt nem fogom felemlegetni a srácnak.*
- Én Franciaországból érkeztem, és igen, eltaláltad, arisztokrata családból származom. Szüleim híres démonológusok, és nem tudom, miről beszélsz, én jó kislány vagyok. *mondom huncut hangnemben az utolsó, rossz-jó kislányra vonatkozó részt, majd rákacsintok. Ezek után megérkezik a pincér az italokkal, és miután elment, felemelem koccintásra a poharam.*
- Az új ismeretségre. *mondom, majd ha belemegy Félix a koccintásba, ha nem, belekortyolok a pezsgőmbe.*

Tárgy: Re: Étterem a város szélén 2012-06-18, 1:13 pm

*Nem olyan egyszerű zavarba hozni, de most sikerült és ezt még én se tudom fátyol mögé rejteni. Új helyzet, ezt is meg kell tapasztalni. Persze, hogy nem játszom tisztességes játékot, nem én lennék, ha tisztességes játékot űznék, akkor hol lenne a móka és különben is: sosem állítottam, hogy jó fiú vagyok.*
- Nana… *emelve kezem, intem az ujjammal, hogy ne legyen olyan magabiztos a dolgában.* -…. igen? Hát tudod… most hogy jobban belegondolok… az óra nem vette el az eszemet, mint egy hölgy, akinek vettem egy fekete rucit, mert meg kell mondanom, nagyon dögösen nézett ki benne, nem tudod ki lehet az, igaz? Össze kéne vele ismertetni, nagyon hasonlítotok. Szép, hosszú haja van, kecses mozgása, bájos mosolya és rettentő mód elbűvölő… *A szavakat lassan, elnyújtva –de nem zavaróan- szinte már-már suttogom, miközben folyamatosan a tekintetét figyelem. Ravasz mosoly ül ki arcomra a mondat végére. Elérjük az éttermet, az emeleten pedig már leülve kezdek bele a mesélésbe, miután megkérdezte, hogy vele vagyok-e csak ilyen udvarias.*
- Felteszem nem jöttél volna el a meghívásomra, ha bunkó és tapló lettem volna, de úgy gondolom szereted a kissé merészebb, vagányabb srácokat, akik nem félnek bizonyos helyzetektől, kiknek van beszédük és stílusuk, de a kellő helyzetben tudnak érzékiek lenni…. *Vázolom fel a helyzetet, érdeklődően tekintve Naomira, hogy jól látom-e a helyzetet. Aligha hiszem, hogy itt ülne velem szemben, ha törékeny stréber lennék.*
- Brian.. de hogy milyen azt ne kérdezd, sose akartam megtudni… Jah és fontos tudnivaló.. meleg… *Az utolsó szót száj húzva mondom, mintha citromba haraptam volna, keserű és fanyarú, egyszóval borzalmas. Továbbra se tudom hova tegyem a srácot.* - Hogy min? *Magam sem tudom, hogy min, így hát megvonom a vállam, persze azért válaszolok a kérdésre.*
- Azt még én se tudom, de akárhányszor találkozunk mindig megakar leckéztetni… jó hát nem mondom hogy nem teszek azért, hogy megüssön, de tényleg nem tudom mi bajunk egymással. Azzal kezdődött az egész, hogy hozzám vágott egy labdát, ami egyébként a famulusának ment, de engem talált el, miután én egy labdát dobtam felé, melyet aztán a dögje megrágcsált és bedobta a bokorba. Én meg odamentem és szépen megkértem, hogy másszon be a bokorba érte, ahova dobta… Ugatni kezdett, verni a mellét, hogy hallgassak, én meg a szokásos mód elkezdtem cukkolni, idegesíteni és mint kiderült, nagyon gyorsan felkapja a vizet. Azóta pedig püföljük egymást, azaz csak próbálkozik, de nekem jó.. boxzsákként tökéletes. *Direkt kihagyom belőle, hogy lényegében majdnem megöltem egyszer, mert hát nem volt elég neki az egyszeri verekedés, kellett neki még kettő és én se tudom sokáig tartani az önuralmat. Ezután Naomi származásom helyére kérdez rá, választ megadva meglepő információval gazdagodom.*
- Oooh, szóval nem vagyok egyedül. Ezt jó hallani, nem találkoztam még vele, magam sem gondoltam volna, hogy vannak még… *Kerekedik el csöppet a szemem, de nincs időm rágódni a dolgon kicsit mesélek az otthoni légkörről, így lyukadunk ki arra a kérdésre, melyre számítottam csak nem egyszerű a felelet. Lesütöm szemeimet, miközben fájdalmasan mosolyodom el. Fogalmam sincs, hogy lehet ezt szépen elmondani, így inkább egyszerűen igyekszem megfogalmazni.*
- Apám meghalt… ahogyan a barátnőm is. Több mint két éve voltunk együtt, de egy baleset következtében halálra égett! *Nincs benne már fájdalom, hiszen lezártam a múltat, azért jöttem ide, de ahogyan mondani szokás, nem lehet felejteni honnan is jöttél. A mosolyom már természetes, nincs benne fájdalom vagy keserűség, hangomból is inkább egyfajta közöny hallatszik, mely természetesen nem Naominak szól. Sosem lesz egy kellemes téma, hogyan is lenne, de nem rejtegetek semmit, elmondom a további részleteket is, ha kíváncsi.*
- Szép hely, egyszer voltam ott, persze csak átutazóban és naná hogy este, úgyhogy a kivilágított utcákon kívül mást nem nagyon láttam. Jó kislány mi? Ahogyan én vagyok jófiú… pont úgy! *Viszonzom a kacsintást, immáron sokkal felüdültebben, mint az előbb. Megérkeznek az italok.*
- Az úúj ismeretségre! *Miért is ne? Koccintunk, így kortyolok végül bele a hűs italba, ami nagyon finom, ehhez kétség sem fér. Nem iszom meg egyszerre, visszahelyezem az asztalra.*
- Testvéreid vannak? És te hogy kerültél ide? Azért Franciaország sincs közelebb… *Rajtam a sor, hogy kérdezősködjek egy kicsit, hiszen ha már elhívtam és feltehetőleg a nap további részét is vele töltöm szeretném megtudni, hogy ki is valójában az én partnerem azon kívül, hogy elragadóan csinos.*

Tárgy: Re: Étterem a város szélén 2012-06-18, 1:46 pm

*Félix ígéretét beváltva hív el Mystral-ba, mit el is fogadok, és hamar megtaláljuk a közös hangot. Hallgatom, milyen lány vette el az eszét, és természetesen tudom, hogy rólam beszél, szavai jól is esnek, ez a mosolyomon is látszik, ám szeretek játszani, így hozom az ártatlant, mintha nem jöttem volna rá, kire célzott az imént.*
- Ó, aranyos lánynak tűnik, biztos jól kijönnék vele, egyszer majd mutass be neki, de addig be kell érned velem. *mosolyodom el huncutul, állva tekintetét. Az étterembe érve megtörténnek a kezdeti formaságok, de aztán folytatódik is a beszélgetés.*
- Jól látod a dolgokat, pont az ilyen fiúk mozgatják meg a fantáziámat. *bólintok magabiztosan, és egyértelmű, hogy igazak rá azok a jelzők, amiket felsorolt. Rátérünk arra a témára, hogy van egy balhés srác a suliban, és mikor meghallom a nevét, úgy nevetek fel gúnyosan.*
- Ismerem a srácot... velem is volt már egy kis nézeteltérése, azóta se látom szívesen... *emlékszem vissza kelletlenül a nem is olyan rég, az ösvényen történt eseményekre. Vércsápokat használt ellenem, ha jól rémlik, így evidens, hogy nem kedvelem, és soha nem is fogom. Azt a kijelentést, hogy meleg, úgy teszek, mintha meg se hallottam volna, elengedem a fülem mellett. Nem azért, mert szóra se méltatom az ilyet, de Félix hiheti ezt, a valódi ok az, hogy én is vonzódom a saját nememhez, csak én emellett a fiúkhoz is. Szóval biszexuális vagyok, de ezt nem tudja rólam csak egy-két ember. Na de inkább témát váltok, és a származási helyéről érdeklődöm, majd mikor hallom az országot, megemlítem Ambrust, ki szintén magyar.*
- Hát, pedig vannak, talán többen is, mint gondolnád... *mondom, mert mintha hallottam volna más magyar nevet is itt létem alatt, de aztán lehet, tévedek. Mikor hallom a családjával kapcsolatos dolgokat, kellemetlenül húzom el a számat.*
- Sajnálom, talán nem kellett volna felemlegetnem... *szólalok meg, miközben vonásait fürkészem zöldes szemeimmel, de nem látok benne túl sok szomorúságot, így kissé megkönnyebbülve térünk rá az én otthonomra.*
- Akkor ebben megegyeztünk, mindketten jók vagyunk. *mosolyodom el, majd mivel megérkeznek az italok, koccintunk is. Finom a pezsgő, és mázlijuk van, mert ízén érzem, hogy eredeti italt szolgáltak fel nekem.*
- Van egy bátyám, Gabriel, ő is ide jár, nagyon jó a kapcsolatom vele, de mióta ide kerültünk, nem igazán beszélgettünk. *mondom, és bevallom, hiányzik a bátyám, remélem a közeljövőben sikerül összefutnom vele.*
- A szüleink a legjobb feketemágus képzőbe akartak minket íratni, és tudtommal a Mysterio a legjobb. *válaszolom egyszerűen, de ezen nincs is mit túlragozni. A következő percekben megérkezik a rendelt étel, mi finom illatot áraszt.*
- Hát, akkor bon apétit! *kívánok jó étvágyat, és belekóstolok a csirkés salátámba. Egész jó ízű, a végén még megkapják a borravalót a pincérek.*
- Amúgy, mi a véleményed a suliról? Nem bántad meg, hogy ide jöttél? *érdeklődöm, hogy az idő alatt, míg eszünk, addig se kelljen némán ülnünk, úgy se egészséges hamar bekapkodni az ételt.*

Tárgy: Re: Étterem a város szélén 2012-06-18, 2:36 pm

*Jobban belegondolva nem is tudom miért aggódtam a dolgok miatt, egyelőre ugyanis minden flottul működik; a hölgy eljött s a helyválasztás is tökéletesre sikeredett, ahogyan a virágcsokor és hát számomra ez nem mindennapi, mert sosem vittem még senkit se étterembe, Naomi az első, melyről még ugyan nem tud, de időkérdése. Csak nehogy megkérdezze miért hoztam el akkor őt étterembe, ugyanis a válaszom a „Nem tudommal” lenne egyenértékű...*
- Szerintem is nagyon aranyos, de ne tudom, hogy férnétek meg egymás mellett… tudod úgy érzem nagyon domináns alkat, kérdéses lenne, hogy két ilyen kaliberű hölgy hogy férne meg egymás mellett. *Nézek rá nagyon komolyan, persze szám szélén ott a mosoly, amit nem tudok lemosni, de miért is kéne. Jól érzem magam, és úgy gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Van egy elképzelésem milyen pasik jönnek be Naominak, amit meg is osztok vele, apró kétellyel hangomban, mert lehet mégsem találok mindennel telibe, de hamar jön a megnyugtató válasz. Kihúzom magam, csak nem vagyok hát olyan rossz emberismerő.*
- Ha nem vagyok túl személyes… hány srácnak csavartad már el a fejét? *Érdeklődöm, de nincsen semmi hátsó szándékom ezzel a kérdéssel, mindössze csak egy puszta kíváncsi kérdés általam. Ha nem válaszol az sem zavarna különösebben. Biran is szóba kerül közbe, meg a kettőnk közti affér oka, melyre nem tudok konkrét választ adni, de azért igyekszem.*
- Nocsak, hát nem csak srácokkal kezd, már nőket is képes bántani? Tényleg tapló, már ne is haragudj… *Tényleg alig hiszem el, hogy képes nekimenni egy lánynak is, valahogy ez nálam abszurd és elfogadhatatlan. Lesz még mit tanulnia a srácnak. A biszexualitással egyébként nincsen problémám, ha ez nő-nő között történik, de egy pasinál már merőben más a helyzet, emberi viszonylatban nekem ez kicsit morbid, ám amíg nem engem környékez meg a dologgal pont nem fog érdekelni.*
- Jaaj ne, ne sajnáld, nem történt semmi, de komolyan. Nyugodtan kérdezz bármiről, válaszolok rá, ha meg kényes a téma úgy is szólok. *Nyúlok a keze felé, de végül nem érnek el oda a kezeim, csak félúton megáll a pezsgőspoharat megfogva végül. Több, mint fél éve már, túl kell lenni a dolgokat, persze sosem állítanám, hogy ez könnyű, mégis megpróbálkozom vele és amint látom, megy is. Fájdalom nincs bennem, csak keserűség egy csöppet... harag, magammal szemben, az már van. Én jövök, hát rákérdezek pár dologra, s mosolyra derül az arcom, amint hallom.*
- Dejó, nekem nincs tesóm, mindig is szerettem volna. Nem is tudom, talán jó olykor, ha valakire felnézhetsz, vagy aki felnéz rád és megtudod védeni… *Mélázom el hangosan a dolgon, mert valóban szerettem volna egy testvért, és amikor hallom, hogy másnak van, mindig megmosolyogtat némi vággyal. Míg hallgatom Naomit megérkezik a rendelésünk is, épp időben, mert már nagyon éhes vagyok. Nagyon ínycsiklandó és guszta a tálalás, egyből összeszalad a nyál a számba.*
- Jobb nézőpont, mint az enyém az biztos, bár nem mindig a legjobb hely bizonyul a legjobbnak… persze egyet kell értenem, magam is nagyon szeretem a helyet, jobb mint a régi suli és a beilleszkedéssel se hiszem hogy gondjaim lennének… Jó étvágyat! *Nekikezdek az evésnek, hamar bizonyul, hogy nem csak a kinézete olyan jó, hanem az íze is. Nem nehéz elszúrni az ételt, de a fűszerezésen nagyon sok múlik. Előző mondatommal a kérdést is megválaszoltam, de kicsit kitérek még rá.*
- Hogy megbántam-e? Választási lehetőségem nem volt. Ez van a legmesszebb és a cél ez volt, ezért jöttem ide. Eleinte csak át akartam vészelni, de az idevezető út során, ami meg kell hogy mondjam… naaagyon hosszú volt… rájöttem, hogy talán hasznot is tudok csinálni belőle. Miért ne érezhetném jól magam? Aztán mire ideértem már vágytam a dologra, azóta pedig úgy gondolom megérte és bár a cél szentesíti az eszközt, nem érzem már azt, hogy át kell vészelni. *Egy két mondat közt bekapok egy-egy falatot, melyet megrágva nyelek le, teli szájjal ugyanis nem beszélek.*
- Vannak terveid a suli után? Mi hajt téged, van valami célod, vagy egyelőre csak úszol az árral? *Folytatom tovább a kérdésköröket, mert már sok mindent tud rólam, de én még őróla annyit nem.*

//Fagy//

Tárgy: Re: Étterem a város szélén 2012-06-25, 5:06 pm

//Házi feladat//

*Luke a napokban meglepett egy biciklivel. Még soha nem volt biciklim, ezért azt sem tudom, hogyan kell vele menni, ami miatt jól kinevetett. Egyszerűen nem hitte el, hogy itt vagyok 18 évesen és nem tudok biciklizni. Remekül szórakozott rajtam főleg tanulásom során, de nem adtam fel. Maga a folyamat nem igényelt hónapos felkészülést mindössze pár napig tartott, de addig is nagyon jól elkacarászott szenvedésemen. Én még nem láttam ennyit mosolyogni, de úgy tűni, nagyon élvezi, hogy kiszúrhat velem. Azóta viszont már remekül megy és egy csomót gyakoroltam is, sőt, hogy Nagini se maradjon ki a jóból kosarat is szereltettem az elejére. Eleinte nem tetszett neki, hogy bele akarom tuszkolni és ellenálló volt, de rájött, hogy nem lesz semmi baja. Főleg az után, hogy kibéleltem neki párnával a kosarat. Most is éppen egy ilyen kis bicikli körúton vagyunk, hogy vacsorát szerezzünk. Nem volt ma kedvem főzni és amúgy sincs itthon semmi, ezért a városszéli étterembe megyünk, hogy onnan hozzunk valami kaját.
Biciklimet az ottani fának döntöm, majd besétálva helyet foglalok, majd leadom a rendelésem, ami nem más, mint egy stake meg tintahal karika. Ugyan ez nem gyorsétterem, de itt is el lehet csomagoltatni a maradékot. Nos, én ezt játszom ki némi pénzes rábeszéléssel. Meglepően sokan vannak most, úgy tűnik, mindenki kihasználja a jó időt és útra kell. Ugyan én nem vagyok elájulva a nyártól főleg nem a melegtől, de azt még én is észreveszem, hogy az emberek így jobban érzik magukat. Szívja mindenki magába a napfényt, amitől sokkal jobb kedvük van. Elkalandoznak a gondolataik és kevésbé szürkék, mint a fagyos télben…. Vagy is egészen addig, amíg nem történik valami gond. A konyhából hirtelen hangos csörömpölés, majd káromkodás szűrődik ki végül egy női sikoly, amihez nem sokkal utána egy rémült fiatal lány is társul ugyan is futva rohan ki a konyhából, sőt az egész épületből. Hasonlóan velem együtt jó páran felpattannak, hogy még is mi történhetett, amikor a többi bent lévő alkalmazott is neki áll kijönni a konyhából ki higgadtabban ki kevésbé. Akik megőrizték hidegvérüket gyorsan megpróbálják kizavarni a népet miközben a csapat másik fele poroltó készüléket ragad ugyan is kigyulladt a konyha. A füst már kúszik is kifele az ajtókon miközben bent még férfiak küzdenek a tűzzel, hogy eloltsák. Asszonyok rémülten szorítják magukhoz gyermekeiket, hogy frászt kapva hagyják el a helyszínt. Ugyan én nem akartam kimenni, bent akartam maradni segíteni ám az egyik pincér megragadja a karomat és minden tiltakozásom ellenére kiráncigál az épületből. Kint toporzékolva kicsit hátrébb várakozom famulusommal az oldalamon, de úgy látszik mindenki kijutott. Még szerencse, mert ekkor berobban valami az épületben hatalmas lángokat szítva, ami villám gyorsan kezdi el falni az épületet. Több női sikítás is felhangzik ám attól, hogy mindenki sikeresen megúszta még koránt sincs vége, ugyan is a közelben álló fák is lángra kaptak végkép kirobbantva a pánikot a tömegben. Valamit tennem kell, mielőtt az egész városra tovább terjed a tűz. Röpke pillanatokig töröm az agyam, hogy mit is tehetnénk, amikor eszembe ötlik egy harmadikos varázslat. Tudom, hogy le fogok fáradni, ezért le is ülök törökülésbe a földre, majd tenyeremet az ég felé fordítom miután kiadtam Nagininek az utasítást, hogy ne hagyja, hogy megzavarjanak.
Két kezemet nyitott tenyérrel az ég felé tartom magam előtt, majd miközben kimondom az igét, erősen koncentrálok az esőfelhőkre, ami záporként fogja zúdítani az esőt.*
- Tempestas mutatio. * Mivel felhőt akarok összegyűjteni, ezért kezeimet körkörösen, de ellenkező irányba kezdem el mozgatni. Csukva van a szemem úgy képzelem el a sötétszürke felhőket, amik összegyűlnek a lángoló épület fölött, hogy hatalmas esőt zúdítsanak ki magukból. Nem hagyom, hogy bármi is elterelje a figyelmemet, mert ez az eső most tényleg nagyon kell. Csukott szemhéjamon keresztül is érzékelem, hogy besötétedett, ami a felhők első jele, majd kicsit később megérkeznek az első esőcseppek, amik először csak szállingóznak, de ahogy tovább összpontosítok, úgy kezd el sűrűsödni az esőzés, míg nem szinte függönnyé áll össze. Nem akarok hatalmas vihart, ezért kezemet most már leeresztem, majd szememet kinyitva körbepillantok. Az eső csak meghozza a várva várt eredményt, bár a tűz nem múlik ez azonnal még is szemmel láthatóan csökken az ereje, de nem érek rá végig pillantani az éljenző tömegen, mert Nagini felcsapja fülét és nyávogva jelzi nekem, hogy valami nem stimmel, majd az épület felé kezd el rohanni. Gyorsan fellököm magam ülőhelyzetemből, majd teljes erőbedobással rohanni kezdek, de ahogy egyre közelebb érek, úgy látom egyre jobban, hogy belül még koránt sem csillapodott ilyen gyorsan a helyzet ott még a tűz tombol.*
- Nagini várj! *Kiálltok rá famulusomra, aki be is vár engem. Az előző varázslat leszívta energiámat így igen csak szuszogok, de a hirtelen megnőtt adrenalin szintem segít egy kicsit a helyzeten.
Csak úgy nem sétálhatunk be egy lángoló házba, ezért valami féle pajzsra van szükségünk.*
- Ignis velius. *Húzok egy vízszintes vonalat, majd aköré egy kört, hogy megvédjem magunkat a tűztől. Nagini mutatja, az utat miközben én szorosan haladok a nyomába. Sietnünk kell, mert a varázslat csak egy percig él. Most, hogy már én is meghallom a gyerekköhögést magamtól is tudom, hogy merre kell menni. Szerencsére nincs messze a kissrác, így könnyűszerrel meglehetet találni, bár elég rosszul fest. Egyre jobban köhög az oxigén hiánytól. *
- Ügyes Nagini. *Simítok végig fején, majd közelebb sétálok a kisfiúhoz immár a burok nélkül. Meleg van, az épületben bár a lángok csillapodnak, a kinti esőcseppeknek hála még sem tűnik el az egész pillanatok alatt. Letörlöm az izzadság gyöngyöket a homlokomról, majd torok köszörülve megszólítom a srácot, hogy ne ijedjen meg tőlem annyira.*
- Szia én…. *Befejezetlenül lóg a mondatom, mert el kell kapnom a kisfiút, aki a füsttől elájult. Megtámasztom az egyik lábammal, majd ismét megidézem a tűzburkot, amit a környezetünkben lévő tűz könnyedén táplál oly nagyra, hogy mind a hárman beférjünk. Elteszem a pálcám, majd a karomba veszem a srácot és úgy kezdünk el kisietni az épületből. Az eső lassan megteszi hatását, mert a tűz is csillapodik, bár a burok nélkül még nem szívesen sétálnék benne főleg így, hogy omladozik még a parázsló mennyezet. Közben természetesen én is érzem a füst negatív hatását és nálam is elkezdődik a köhögés, de szerencsére hamar kiérünk. Mire a szabad levegőre keveredünk, a pajzs is elmúlik, így könnyű szerrel adom át a toporgó apának ájult kisfiát miközben a sírógörcsben hisztiző anyuci hálálkodását kell hallgatnom. Tüdőm most, hogy a szabad levegőre ér ismét ingerenciát érez arra, hogy köhögjön, így ismét egy huzamosabb köhécselés veszi kezdetét. Míg az esőbe állok, a többiekkel együtt pillanatok alatt rommá ázunk. Különösebben innentől kezdve nem érdekel, a dolog nem bírom hallgatni a megnyugodott családok és a kétségbe esett szakács és tulaj nyöszörgését, ezért Naginivel az oldalamon a biciklit tolva gyorsan távozunk. Lépteim lassúak a varázslattól, ami leszívta energiámat és a füst okozta nehézségektől is, de haladok, hogy minél előbb otthon legyek. *

Tárgy: Re: Étterem a város szélén 2012-07-04, 3:28 pm

//olvadunk Félix-el//

*Kíváncsi vagyok, mi fog kisülni ebből az étteremben töltött találkozóból, de az eddig események elnyerték a tetszésemet, kaptam pl virágot is, és a társaság is remek.*
- Azt mondják, két dudás nem fér megy egy csárdában, szóval lehet igazad lenne, de ki tudja, talán felosztanánk a hatalmat, és úgy uralkodnánk. *mondom, és tényleg belegondolok, hogy mi lenne, ha lenne még egy olyan személyiség a Mysterio-ban, mint én. Nem találkoztam még olyannal, aki hasonlított volna rám jellemileg, szóval mindenképp érdekelne egy olyan szituáció. A következőkben beszélgetünk arról, vagyis hát pontosabban Félix kitalálja, hogy nekem milyen kaliberű srácok jönnek be. Kérdésén elmosolyodom és iszom egy kortyot, mielőtt válaszolnék.*
- Nos, nem tudom pontosan, de veled együtt voltak már páran. Teljesen érthető módon bejövök a pasiknak. *felelem magabiztosan. Játszhatnám a szende szűz kislányt, és mondhatnám "Ó, hát én nem is vagyok olyan..." , de ez hazugság lenne. Voltak kalandjaim, ártatlan flörtök, de az esetek többségében csöpögött a fiúk, vagy épp a lányok nyála.*
- Na és te, szívtipró? Bomlanak utánad a lányok? *kérdezek vissza, de nem gondolnám, hogy mondjuk konkrét számadattal szolgálna, én se tettem, de igazából el se várom.*
- Ha már a csajoknál járunk, van valaki, aki ha meglátna minket, féltékenységi rohamot kapna, és megpróbálna megtépni? *kérdezem picit oldalra döntött fejjel. Nem mintha ne tudnám elintézni azt, aki nekem ugrana, de azért ilyen információkkal jó tisztában lenni, és ha jól rémlik, erről még nem esett szó. Ha ezt kitárgyaltuk, feljön témának egy srác, Brian, akivel már mindkettőnknek volt egy kis incidense.*
- Én jöttem ki a kis csatából győztesen, szóval biztos megsértettem férfiúi becsületét. *nevetek fel, és eszembe jut, hogy hogy nézett rám, mikor utána találkoztunk valamelyik órán. Biztos nem fog dicsekedni a haverjainak, hogy egy lány legyőzte, de mindegy is, ez engem totálisan hidegen hagy. Mikor megtudom, mi történt apjával és barátnőjével, inkább úgy döntök, nem feszegetem a témát, hiába mondja, hogy kérdezhetek bármit, a család kissé kényes téma nekem is, szóval inkább beszéljünk másról. Még bólogatok arra, hogy tényleg jó, ha valakinek van testvére, de nem mondok erről semmit. Hallgatom mit mond arról miért ide jött, meg a körítés hozzá, közben pedig csendben falatozom, néha pedig kortyolok italomból.*
- Jövőbeli tervek? Szüleim biztos azt akarják majd, hogy démonológus legyek én is, de az inkább a bátyámnak való, mert bár talán jó lehet az a foglalkozás, én valami másra vágyom, de pontosan még nem tudom mire. *mondom elgondolkodva. Még csak másodikos vagyok, szóval van időm gondolkodni ezen.*
- És te? Ha jól sejtem, fogalmad sincs, és majd úszol az árral... *kérdezem kissé azért kérdő hangsúllyal, mert lehet, hogy bár eleinte nem akart idejönni, d attól még van valami terve. Lassan egyébként befejezem az evést, bár maradt a tányéromon maradék, nem eszem meg, helyette italomat kortyolgatom.*
- Ha itt végeztünk, akkor mi a program? *érdeklődöm, mert bár volt szó buliról, és nekem igazából kedvem is lenne, lehet, hogy Félix időközben meggondolta magát.*

Tárgy: Re: Étterem a város szélén 2012-07-04, 3:52 pm

*Folytatjuk a beszélgetést ami egészen jól alakul, persze még nem mélyültünk el semmiben sem kimondottan. Éppen azon meg a téma, hogy milyen lenne, ha bemutatnám a képzeletbeli Naomi kettőt, amire alapvetően nem lehet sort keríteni, mert nincs. Vagy tán mégis?*
- Felosztani és úgy uralkodni? Az kéne még csak... két Naomi dupla meló! *Egy nővel is néha sok nem ha még kettő van belőle. Persze az is más dolog, hogy belőle még csak-csak, de ezt komolyan fontolóra kell venni. Szavaim persze viccelődve mondom nem pedig gúnyosan vagy bántóan. Végeredményben ez is egy kihívás lenne.*
- El se fogadtam volna más választ! *Nézek végig rajta, na nem úgy, mint ahogyan egyébként, csak amolyan szemrevételezősen, aztán újabb kaján vigyorral jelzem, hogy jó kérdést tett fel, de még mielőtt válaszolni tudnék jön is egyből az ehhez kacsolódó, ésszerű kérdés és kapásból beugrik Daph dühödt arca, ha ezt most látná. Szemem lesütöm egy pillanat erejéig, aztán szóra nyitom a számat.*
- Biztos lehetsz benne! Volt ez pár kalandom az elmúlt időben nem tagadhatom, de pontos információval nem tudok szolgálni… magam sem tudom! *Dőlök kissé előre, mintha csak attól tartanék, hogy bárki meghallja, pedig senki nincs körülöttünk. Ezután folytatom a válaszadást, mert egy lényeges kérdésre tértünk ki.* - Daphne! Daph biztos megtépne, úgy hiszem… *Szemöldököm feljebb csúszik homlokomon, visszadőlve a székbe pedig lazán karba fonom a kezem, s így folytatok.* - De aligha van mitől félned egyébként… nincs köztünk semmi és hát egyébként sem akar semmit se… *Az hogy nincs köztünk semmi erős túlzás. Már hogyne volna, persze sosem csókoltam még meg, mindig csak a szelet csapom neki akárhányszor találkozunk. Meg aztán most szakítottak Nillel és világosan kifejtette, hogy nem akar tőlem semmit, de nőből van és a féltékenységi jelenetet ők tudják a legjobban előadni, ezért biztosra veszem, hogy minimum szétszedne mindkettőnket. Ám ezzel most nem foglalkozom, el is hessegetem gondolataimat. A kapcsolatokat illetően valahogy szóba hozzuk Briant is mire Naomi elárulja nekem, hogy ők is összeakadtak, de nem is kérdéses a dolog, hogy Biran csöppet alul maradt a vereségben, mint ahogyan az mindig is történik. Ezen miért nem lepődöm meg? Vigyorral jelzem az eseményt, nem kívánok róla több szót ejteni. Néha magamhoz veszek pár falatot, farkas éhes ugyanis nem vagyok, de lecsúszik lassan a tányéromon lévő kajamennyiség, mellékortyolgatom a pezsgőt, amit rendeltem magamnak. Tovább hallgatom a lányt, így kapom fel fejemet az egyik mondatára.*
- Pedig megmertem esküdni, hogy már konkrét terveid vannak. Céltudatos vagy, ha jobban tetszik célratörő és ebből gondoltam... mellé fogtam. *Vonom meg lazán a vállam, végülis semmivel sincs még elkésve. A démonológia nekem sem fekszik.*
- Oh hát. Sok minden akartam én lenni. Többek közt űrhajós, felnőtt, fegyverhordozó, katona, F.B.I. ügynök..szóval csak a sok marhaság. *Magamon is meglepődöm mennyire poénkodós kedvemben vagyok, majd a poharamhoz nyúlva ránézek a lányra és még mielőtt újabb korty gurulna le torkomon, megszólalok.*
- A legjobban a nőcsábász szakma fogott meg, egyetértesz? *Billentem cinkos vigyorral oldalt a fejemet aztán leszalad az a bizonyos korty. Nem teszem le a talpas poharat, hanem ujjaim közt forgatom szépen finoman, remélve nem dobom el.*
- Eredetileg ugyebár egy esti buliról beszéltünk melyre elhívtalak, de még nagyon korán van és bulizni este érdemes igazán, úgyhogy arra gondoltam ez egy kis ízelítő volt a mai napot illetően. Ha nem untál rám és nem ábrándultál ki belőlem beülhetnénk valami kötetlenebb helyre, például a clubba, ott estig iszogathatunk, beszélgethetünk, a hangulat is meglenne hozzá és a táncparkett is szabad szerintem, aztán belevágunk az estébe. Persze csak akkor ha nem riadtál vissza az estétől… *Nézek rá kétkedően, de ajkam szélén ott van egy ellenállhatatlan ravasz kis vigyor.*

» Sorvus Sarnius - Ősi druida város