Cremus kastélya

Tárgy: Re: Cremus kastélya 2012-10-05, 9:08 pm

*Újabb és újabb információkat oszt meg a férfi a fiatalokkal, amik egy részét egyesek -ha nem is tökéletesen- már tudnak, míg másoknak újdonságot rejtenek szavai. Ez sose baj, hisz a legtöbbször így szokott lenni mindez, főleg, ha nem egy ismeretlen dologról van szó. A hoppanálással már biztosan mindannyian találkoztak, hallottak róla ezt-azt, így nem csoda, ha eltérő róla a tudásuk, most viszont Lucius mindent a helyére tesz a fejekben, sőt mi több, azt is megtanítja, hogy midnezt hogyan sajátítsák el. Az elméleti rész visznot még nem ért véget, így egy újabb kérdéssel fordul a diákok felé a férfi, amire ismét Hacete felel először, s bár szavakkal még nem felel a férfi, míg a többiek nem mondták el véleményüket, de az apró mosoly a szája sarkában talán árulkodó lehet. Amikor viszont már mindenki felelt, ismét átveszi a szót.*
-Ismét hallottam a jó választ. A két fogalom majdnem ugyanazt takarja. Hoppanálásnak azt nevezzük, ha valaki A pontból egy tetszőleges B pontba akar utazni. A dehoppanálás ezzel szemben a visszautat jelenti, vagyis ha nem egy újabb helyre akarunk utazni, hanem oda, ahonnan jöttünk, akkor dehoppanálunk. *biccent egyet a görög leányzó felé, majd vesz egy mély levegőt, amit aztán csak lassan fúj ki.*
-Az elméleti részen túl is vagyunk, viszont a neheze csak most jön. Ideje, hogy megpróbáljatok hoppanálni. *pillant végig a három rá szegeződő szempáron, majd komolyan folytatja.*
-Nem véletlen, hogy eddig nem tanulhattatok meg hoppanálni. Azon túl, hogy bizonyos korhoz van kötve a varázslat, rendelkeznetek kell elég erővel és elszántsággal is. Erősen kell koncentrálni, összegyűjteni az erőtöket, hisz ti is érezhetitek, hogy nem könnyű dolog egyik pillanatól a másikra átjuttatni egy ember testét akár a világ másik pontjára. *ismét végignéz a három diák arcán, majd kiadja a feladatot.*
-Elsőre nem kérek túl nagy távot, csak az iskolához tartozó kikötőbe kell eljutnotok. Ne feledjétek, szedjétek össze minden erőtöket, koncentráljatok a megfelelő helyre, és ne hagyjátok, hogy valami megzavarja az elméteket, egy másik helyszín, vagy bármi. A tanulás ideje alatt nagyobb a kockázat a sérülésre. ha készen álltok... ott találkozunk. *biccent egyet, majd már el is hoppanál a Cremus kastélyból, hogy az említett helyen várja a diákokat. Reméli, hogy menni fog nekik a dolog, de tisztában van a feladat nehézségével, így csodákat sem vár.*

//Mindenki úgy írja meg a hsz-ét, hogy megsérül a karaktere a hoppanálás alatt. Testrészt persze senki nem hagy el, de mély sebeket szereznek a karakterek.
Morded: a hsz-emben pontosan leírtam, hogy a csoportos hoppanálás alatt fokozottan nő az amputoportálás veszélye, minél több ember van ott, tehát az a rész értelmetlen a hsz-edben, hogy ezen agyal a kari, és nem akar rákérdezni. Kérlek figyelj oda arra, amit írok, mert ez így hülyeség volt!//

Tárgy: Re: Cremus kastélya 2012-10-13, 2:22 pm

//NRT: Jessie - Tak - 2012.10.13.//

*Mostanában elég sűrűn jelenek meg Seol szigetén, szeretek a környéken mászkálni, Mystral városában nézelődni, na meg elmenni olyan irányokba, ahol eddig még soha nem jártam. Akármilyen is furcsa, a Cremus kastély egy olyan hely a számomra, ahol még csak egyszer voltam, de akkor se túl sokáig, így hát úgy érzem, hogy most érkezett el az a pillanat, hogy megnézzem magamnak jobban azt a kísérteties helyet, melyről oly sokat beszélnek a város lakói. Fekete, hosszú csizmám halkan kopog az úton, miközben a főutcát óhajtom elhagyni és a város határához érni, mivel ott emelkedik ez a bizonyos építmény. Egyébként ruházatom hozzám méltó, tehát csizmám száraiba fekete, rám tapadó nacim alja található, mely szépen kiemeli formás lábaimat, na meg hátsómat is, felül pedig egy fekete, derékig érő szövetkabát, a hidegre való tekintettel, az alatt pedig egy fehér kötött pulóver, melynek csak a felső része látszik ki a kabátnak hála, a nyaknál, ebből tudni, hogy mit is viselek. Körmeim most ezüstösen csillognak, ahogy az ujjaimon és csuklóimon lévő ezüst ékszerek is, na meg zöld szemeim körül a sminkem, így tökéletes az összhang. Hosszú, szőke tincseimet kibontva hordom most is, így néhány hátul simul a hátamra, a többi pedig a vállaimon előre jön, úgy enged játékot a lágy szellőnek. Már csak pár méterre járok a hatalmas monstrumtól, így látom is magam fölé emelkedni, megcsodálhatom már innen kísérteties külsejét.*
~ Vajon most tartózkodik bent valaki? ~ *teszem is fel csak magamnak a kérdést, miközben továbbra is bátran közeledem, hiszen nem érzem úgy, hogy bármitől is félnem kellene, mert ha mégis így van, akkor nálam a pálcám és azt hiszem, hogy képes vagyok megvédeni magamat. Ahogy a bejárathoz érek, csak egy pillanatra torpanok meg, hófehér kezemet a kemény fára teszem, kicsit végigsimítok rajta, majd lecsúsztatom egészen a kilincsig és lágyan lökök is rajta, ezzel szólítva fel nyikorgásra a rég nem használt ajtót és jutok is be a kis folyosóra. Nincs bent túl sok fény, de por és piszok annál több, viszont akárhogy is fülelek, továbbra is csend van idebent. Behúzom magam után az ajtót, majd lassan megindulok az egyik közeli szoba felé, hogy először ott nézhessek körül, így figyelem meg az egykor még használt nappali bútorzatát, na meg a csodálatos kandallót, mely még így is szerintem nagyon szép. Ez a gyengém, szeretem az ilyen antik dolgokat és úgy tűnik, hogy itt is egy ilyenre leltem. Nem is figyelek most nagyon másra, magával ragad ez a hely, a felfedezés, hogy itt lehetek és új élményekkel gazdagodva térhetek majd vissza a Mysterioba.*

Tárgy: Re: Cremus kastélya 2012-10-13, 9:18 pm

//NRT - Jessie és Tak – 2012.10.13.//

* Szombat van, végre nyugalom. Távol a törzstől, csak szívni magamba a napfényt ebben a jó időben.. mindent megér a dolog. A megszokottól eltérően már majdhogynem jó kedvvel lejtek végig a Főutcán, miután Ogin volt szíves kitenni út közben egy kósza bokornál jó pár perce: helyes képem most nem túl gyűrött, mondhatni a fejem is tiszta. Kékségeim szinte már-már csillognak, s bár Jessie cseppet még midig aggaszt, egyre inkább úgy érzem, elszúrtam, és nem kellett volna engednem akkor annak az igen csábító pillanatnak, ami mára teljesen felborította az életem. A levelemre nem válaszolt, s valahol beletörődtem, megértem őt, de valahol pedig mégsem, mivel szürke-fekete széldzsekim egyik zsebében ott pihen egy újabb megírt darab, mely átfogalmazásra vár, s amennyiben találok egy szélcsendes helyet, meg is teszem, s már mehet is a címzettnek a késődélutáni órákban, amint visszatértem a kastélyba. De egyelőre még egy séta vár rám, bakancsomban csattogok előre, melybe sötét farmerom legalja bele van tűrve. Na nem úgy, mint a lányoknak, semmi divatolás, de a terep, amerre menni készülök, a lehető legkisebb mértékben szennyezze be nadrágomat, s lehetőleg meg kellene ússzam mindenféle szakadások nélkül. De még mielőtt a Hágó felé venném az irányt, pálcám ellenőrizve zsebemben érem el az Édességek viharát, ahol csak pár percet töltök el, kevéske finomsággal, egész pontosan gumicukorral töltve zsebemet. Dzsekim alatt persze pihen még egy szürke, kapucnis pulóver is, melynek fejemre applikálható része kilóg nyakamnál, s most már azt igazgatva kerülök vissza, számban jó pár gumimacival a főutcára.. és ekkor képszakadás. Ahogy megindulnék a sziget kevésbé beépült része felé, tekintetem is arra vándorol természetesen, ám egy szőke üstök, egy nagyon is ismerős, tökéletes sziluett megjelenése, vagyis inkább távozása zökkent ki tervemből. Még rágni is elfelejtek hirtelen, ám lábaim automatikusan indulnak a szépség után. *
~ Biztos nagyon gyerekes vagyok, de tudnom kell, hogy jól van-e.. ha nem is beszélek vele, legalább lássam. ~ * egyértelműen követni szeretném őt, sőt mi több, ezt is teszem, teljesen megfeledkezve még a zsebemben lapuló finomságokról is. *
~ Talán találkozója van valakivel? A nyakam tenném rá, hogy minden ujjára akad valaki, sőt, talán már meg is van az „utódom”.. ~ * és ez zavarna engem, igen, méghozzá nagyon is. Na de tisztes távból lemaradva követem most őt, egészen addig, amíg a Mystraltól kissé kívülebb eső kastélyig nem érünk el. Nagyjából tíz méterre lehetek tőle lemaradva, de természetesen csendben követem őt, s egyre izgatottabban, sőt, idegesebben várom, kivel fogom szembe találni magam, s ki miatt kell elveszítenem a fejem.. *
~ Szóval be is megyünk.. az már neccesebb.. de biztos, hogy van nekem ehhez közöm? ~ * torpanok meg végül a bejáratnál, miután végig néztem, ahogyan kecses lépteivel eltűnik az ajtó mögött, melyet be is húzott maga után, majd pár lépést el is hátrálok onnan. Ez nem helyes, nagyon nem, hiszen semmi közön hozzá, hogy mit csinál, viszont itt az alkalom, hogy beszéljek vele… és beszélnem is kell. Talán feleslegesen kerültem idegállapotba, ugyanakkor az sem érdekel, hogy cseppnyi nyikorgás hallható az ajtó felől. Na jó, nem is olyan halk ez, de hiába nézek szét a jól ismert folyosón, a szöszit semerre sem látom. *
- Jess! Jessie!? * szólongatom előbb halkan, majd picit hangosabban is, de végül tekintetem a padlóra téved, melyen a por miatt megmaradtak friss lábnyomai is, s ezek az egyik közeli szobához vezetnek engem. Az ajtóig lépdelek, s azt hiszem, úgy érzem most magam, mint valami ovis kisfiú. Izgatott vagyok, de mégis ideges, s megkönnyebbült is: egyedül jött most ide.. bár ki tudja, mi lesz később? A félfának támaszkodva pislogok hol a berendezésre, hol pedig felé, szerintem észrevett már, minden bizonnyal, s akkor intek is neki párat innen, köszönés gyanánt. *
- Szép szoba. * bököm ki a legidiótább dolgot, ami először az eszembe jut, s valamiért ténylegesen elég hülyén érzem magam. Nem kellett volna követnem.. ez nem volt túl fair vele szemben, elvégre semmi közöm hozzá, kivel csinál és mit. *

Tárgy: Re: Cremus kastélya 2012-10-13, 10:17 pm

//NRT: Jessie és Tak – 2012.10.13.//

*Akármilyen régi és lepusztult is ez a hely, mégis valahol tetszik és vonz, ezért is sétálok be a tágas nappaliba és nézek is körbe, kíváncsian, lassan lépkedve a poros padlón. Leginkább a kandalló nyűgöz le, így hamarosan már oda is sétálok elé, majd a benne lévő fákra nézek és lassan pálcámat is előveszem, hiszen miért ne maradhatnék itt egy kicsikét? A pálcát a farakás felé irányítom, majd már ki is mondom a megfelelő varázsigét.*
- Piroinito! *melynek hatására pálcámból tűz csap elő, rá a fákra és gyújtják is be azt, így a lángnyelveknek lehetőségük van bekeríteniük a fadarabokat, melyek pár perc múlva halk ropogásba kezdenek és ekkor nyikordul meg az ajtó. Fejemet hirtelen kapom annak irányába, vajon ki lehet az? Lehet, hogy nem kellett volna begyújtanom? Pálcámra még jobban rámarkolok, miközben türelmetlenül várakozok, hogy rájöhessek, ki is érkezett be, de ekkor hallom meg nevem említését és ismerem is fel az oly jól ismert hangot, így sóhajtok fel picit megkönnyebbülve, majd teszem is el pálcámat a kabátomba belső zsebébe és ez után lépkedem az ajtó felé, de annak bejáratától úgy másfél méterre meg is állok, ugyanis a szőke, kék szemű fiú már elém is kerül. Ahogy végignézek rajta, meg kell állapítanom, hogy igen furcsán néz ki ilyen szerelésekben, de még így is nagyon helyes, én mégis... haragszom rá. Nagyon megbántott és ezen képtelen vagyok még mindig túllépni, így kis ideig csak figyelem tekintetét, majd amikor megszólal, a szoba felé nézek.*
- Megijesztettél. Nem tudtam, hogy ki lehet az... Hogy kerültél te is pont ide? *nem gondoltam volna, hogy pont egyszerre gondolunk majd a Cremus kastélyra, ezért is olyan hihetetlen a számomra az, hogy itt van. Mégis mit kéne mondanom neki? Hogyan kellene elkezdenünk a beszélgetést azok után, amik kettőnk között történtek, na meg, hogy mi igazából testvérek vagyunk? Nem hagytam el az iskolát, nem is fogok ilyen gyerekes lépést tenni, ez már biztos, mivel a Mysterio nagyon is sokat ad nekem, nem dobnám el ezt senki miatt sem.*

Tárgy: Re: Cremus kastélya 2012-10-14, 10:46 am

//NRT - Tak és Jessie - 2012.10.13.//

* Nem vagyok én ilyen gaz galád, hogy kövessek másokat, vagy legalábbis nem ilyen okból, mint amilyenből most teszem. Nem, igazából sokkal rosszabb vagyok ennél, de az más, ez viszont most személyes, és megengedhetek magamnak ennyi gyerekességet, azt hiszem. Szívem szerint nem pont ezt tenném, hogy csak megyek utána és megfigyelem, mert amit érzek iránta, az még mindig ugyanolyan, ugyanaz, mint volt, nem múlt és nem változott. Bár furcsa, hogy nem veszi észre, valaki halad utána, az ösztönei úgy tűnik, még nem teljesen az igaziak, de hát már emiatt is mennem kell, meg kell védenem, ha úgy adódik, felelősséggel tartozom iránta, akárhogyan is alakul kettőnk között. Végtére is a testvérem, ha más nem is akar már lenni, ami teljesen érthető, de egy próbát még megér a dolog, ennyit igazán megérdemel. Cseppnyi tétovázást követően az ajtó nyikordulása igen, már jelzi is, hogy megérkeztem ide, s ha mindez nem volna elég, hangom is hallatom, ám orromba eközben már poros füst illata libeg, melynek forrását meg is láthatom, mikor már az ajtóban állok előtte, teljes valómban. *
- Ne haragudj, nem akartam. * húzom egy másodpercnyi félmosolyra szám, s meg kell állapítanom, nem csak nekem furcsa ez a helyzet, hanem ugyanúgy neki is. Bár határozottan nem érzem úgy, most is meg akar majd enni, mint mikor színt vallottam, talán egy kissé lenyugodtak a kedélyek. De hogy mit válaszoljak? Hazudni nem fogok neki, nem lenne semmi értelme. *
- A főutcán szúrtalak ki, az óta követlek. Csodálkoztam is, hogy nem érezted, szóval figyelj oda az ilyenekre, a saját biztonságod érdekében. * döntöm meg fejem, s szavaimból nem igazán az hallható ki, most letorkollnám, vagy bármi, hanem egyszerűen az aggodalom.. na jó, meg egy kis letolás is. Figyeljen csak oda, nem lehet ott vele mindig valaki, aki megteszi ezt helyette. *
- Egyébként pedig örülök, hogy nem hagytad el az iskolát, bár egy pillanatra azt hittem, mivel nem válaszoltál a levelemre. * mutatok rá a lényegi részére a dolognak, s bár különös ilyen távban, ennyire ridegen állni tőle, mivel szívem szerint magamhoz szorítanám, és el sem engedném, de az most még egy kicsit félelmetes és hirtelen lenne. Ehelyett csak a tűz felé pislogok párszor, továbbra sem térve bentebb a szobába, viszont dzsekim cipzárját teljesen lehúzom, azért itt csak jobb az idő, mint odakint. *

Tárgy: Re: Cremus kastélya 2012-10-14, 11:39 am

//NRT: Jessie és Tak – 2012.10.13.//

*Szeretnék egy kicsit mászkálni a környéken, kikapcsolni és felfedezni olyan dolgokat, melyekre eddig még nem volt lehetőségem és ezen okból kifolyólag érkezem is meg Cremus kastélyához, ahol eddig még csak egyszer jártam és akkor se volt igazán lehetőségem a körbenézésre. Most viszont semmi se riaszthat vissza, így érkezem hát meg az említett épület elé, ahova hamar be is sétálok, majd egy szobába érve még tűzet is gyújtok a kandallóba, hiszen egyelőre nem tervezem, hogy nagyon elmenjek innen, ki tudja, hogy hány órát tartózkodom majd pont itt. Amikor viszont az ajtó megnyikordul, jelezve, hogy valaki más is van itt rajtam kívül, ösztönösen elgondolkodom azon, hogy ki lehet az, és hogy nem-e ellenség, hiszen egy ilyen helyen bármi megtörténhet. Amikor viszont nevemet hallom, majd felismerem a hang forrását is, már elszáll az ijedtség és inkább a szoba bejáratához sétálok, hogy úgy nézzem meg, valóban Takoda-e az. Ahogy elém áll, már láthatom is teljes valójában és hát igen, nem sokat változott, ugyanolyan a megjelenése, a kisugárzása, a szépsége... *
- Attól még sikerült. *pislogok hozzá egy aprót, majd ez után kérdezek rá arra, hogy miképp is került ő pont most ide, mert nekem igen furcsa egybeesésnek tűnik. Ahogy viszont megszólal és hallom válaszát, úgy forgatom meg picit a szemeimet, jelezve, hogy nem kéne ám kioktatni, ugyanis az ilyesmit soha nem vettem jó néven, főleg nem tőle.*
- Nem érzem úgy, hogy bármi miatt is aggódnom kellene. Egyébként is, ha megtámadnának, hidd el, képes lennék megvédeni magam, mert akármilyen meglepő is, nemsokára én is harmadikos leszek. Na és, neked sikerül egyetemre lépned? *kérdezek is rá úgy, mintha nem tudnám az egyértelmű választ, hiszen Tak-nak elég nagy lehet a tudása, amit még én se ismerek, ezért is vagyok biztos benne, hogy idén se fog megbukni, az szégyen lenne a számára. Na de ez után már rá is térünk a levélre, én pedig csak lassan megfordulok, hátat fordítva neki és vissza is sétálok a kandalló elé, hogy annak tűzébe bámulhassak bele.*
- Nem fogom elhagyni ezt a helyet csak azért, mert te mást jobbnak találtál nálam. Majd idővel én is találok valakit, ez az élet rendje. *lassan felé fordítom szép, szőke buksimat, majd a levélre se felejtek ám el reagálni.* - Egyébként pedig nem láttam értelmét válaszolni. Ha egyszer más kellett, akkor ez másodszorra is előfordulhatna, minek akarjam megbeszélni mindezt? Hogy ismét fájdalmat okozz? Nem kössz, nem fogsz velem játszadozni. *ennél többet érdemlek. Kötődök hozzá, mint testvér, mint szerelmes nő, de nem fogom hagyni magam, tényleg vége azoknak az időknek, hogy rajongásig oda legyek érte. Azt hittem, hogy ő a tökéletes férfi, sokáig ebben a tudatban éltem, de mára már rájöttem, hogy a külső és néhány belső tulajdonság nem minden, képes volt józanul is lecserélni engem, egy régi ismerősért cserébe, miért ne tenné meg újból, ha az a lány is úgy akarja? Inkább bele se gondolok ebbe.*
- Amúgy is, bizonyára azért kerestél, mert Daphne-vel mégse jöttek össze a dolgok. Talán kihasznált? *most viszont már ismét felé fordulok, így lépve elé elég közel és nézek is bele mélyen a szemeibe, próbálva nem fizikálisan, de lelki úton megforgatni benne picit a kést, hogy legyen olyan rossz Taknak is, mint amilyen nekem volt.*
- Bizonyára azt hitted, hogy akkor ennyi idő után a tiéd lesz és boldogok lesztek, amíg meg nem haltok. Ezek szerint ő nem így gondolta, milyen érzés? Milyen érzés csalódni és elveszíteni azt, akit annyira szeretsz? *kérdezek is rá keményen, de szemeim se szerelmesen csillognak, csak a kőkemény igazságot szeretném hozzávágni, szeretném, hogyha picit ő is szenvedne, ha érezhetném, hogy igenis másra számított és neki se jött össze. Nem tudom, hogy mi ez a gonoszság, de talán mégis csak hasonlítunk valahol mi ketten Takkal.*

Tárgy: Re: Cremus kastélya 2012-10-14, 3:39 pm

//NRT - Jessie és Tak - 2012.10.13.//

* A leányzót követve egészen a Cremus kastélyig vezeti lépteimet, ahová, tehát bentre is követem őt, de most már inkább felhívva magamra a figyelmet. Egyáltalán nem áll szándékomban megijeszteni őt, ám ahogy hallom, s látnom is kellene, amit egyáltalán nem érzékelek, de mégis sikerült valamilyen szinten. *
- Bocsánat, remélhetőleg többet nem fordul elő. * forgatom meg picit szemeimet, mert hát többször egy ilyen apró dologért bocsánatot sem fogok kérni, vélhetően felismerte a hangomat is, és láthatóan bántani sem akarom, nem vagyok egy vadállat.. legalábbis azokkal akik közel állnak hozzám, semmiképp. Viszont ha már ennyire érdekli, mi is az a véletlen, ami engem is ide hozott, mindenféle kertelés nélkül közlöm vele az igazságot. Igen, követtem őt, amit finoman meg is jegyzek neki, túlságosan egyszerű volt, de persze ő a kemény csaj, tiszta kis terminátor, iszonyúan gyönyörű bőrben méghozzá, s ez, legyen neki bármennyire is bosszantó, de megmosolyogtat. *
- Nem meglepő egyáltalán, és tulajdonképpen a te dolgod, nem az enyém. * emelem magam elé védekezőleg pár másodpercre kezeimet, hatalmas tenyereim mutatva felé egy halovány mosollyal. De hát na, bármennyire is meg kellene alázkodnom előtte, mert hogy nagyon igyekszem, de még mindig aranyosnak tartom, ha durcázik. Kérdése persze nem suhan el füleim mellett, így egy határozott bólintás közepette reagálok. *
- Igen, minden bizonnyal. Bele kell húznom még így a végén, hiszen nincs sok hátra, de nem panaszkodhatom. Már azt is tudom, milyen szakra fogok menni, szóval szépen alakul a jövőm, köszönöm kérdésed. * adok neki szép, kerek választ a kezdeti tartózkodás és bénázás után, ismét kezdem annak érezni magam, aki vagyok, így határozottságom is visszatérőben, s már a levél felől érdeklődöm, ám ő már kezdi is az ostorozásomat. Fogalmam sincs, mi a legokosabb cselekedet ebben a helyzetben, de úgy érzem, s mert alapjáraton is jó kedvű vagyok, kicsit sem ingerlékeny most, így talán tudok vele higgadt maradni. Igen, ezt kell tennem. *
- Ez nem egészen erről szól, akár elhiszed, akár nem. * mondok egyelőre csak ennyit, s a továbbiakat hallva még jobb is. Kell valamit raktároznom, hiszen egyértelműen meg fogom védeni magam, és ha úgy adódik, Daphnet is. *
- Nem áll szándékomban játszadozni veled, soha nem is akartam. Nem kérem, hogy elhidd, de nem az a fajta ember vagyok, viszont hibázni mindenki hibázik. Én pedig nem kis hibát követtem el, amiről abban a percben azt gondoltam, az a helyes. De az óta is bánom, és fogalmam sincs, hogyan tehetném jóvá ezt az egészet. Valószínűleg sehogy. * vonom meg vállaim cseppet megadóan, de egyáltalán semmi sajnálkozás, vagy önsajnálat nem hallható hangomból, és arcom sem azt mutatja, sőt. Tisztában vagyok azzal, amit tettem, s már az is csoda, hogy a szemébe tudok nézni a húgomnak, annak az embernek, akit sikeresen megcsaltam. Nem tudom, mit mondjak neki, ám ő tesz róla pár szóval, hogy legalább szemeim elkerekedjenek, majd pár lélegzetvételt követően megrázva fejem, ez a közelség, és a szavak, azok a durva szavak, amiket a fejemhez vág most.. éppen most van itt az idejük. *
- Ne haragudj, de nem ismered a kettőnk dolgát, és sajnálom, ha így gondolod. Senki nem használt ki senkit. Ami történt megtörtént, de igen, megkerestem, ebben igazad van. * bólintok, egyik kezem számhoz emelve, s mutató ujjam húzva végig alsó ajkamon, így pillantva cipője orrára, mely most elég közel ácsorog hozzám, túlságosan közel. *
- De tudod Jessie, én nem hittem semmit. Ha jól emlékszem, úgy váltam el tőled, nem fogok a nyakába ugrani, ezek a dolgok nem így működnek, nagyon nem. Beszélnem kellett vele, és azt is megmondtam neki, úgy érzem, meg kell próbálnom megoldani veled a dolgokat. Percenként változnak bennem az érzések, egyszer azt gondolom, ennek így kellett történnie, hiszen mégis csak egy vér vagyunk mi ketten, aztán meg hogy egy óriási nagy barom vagyok. * térek most el előle, megszabadulva a dzsekimtől, s ledobva az első közeli helyre, így bentebb is húzódva a szobába, a kandalló előtt állva meg. *
- De hazudni sosem hazudtam neked. Nem történt semmi közöttünk az óta és nem is fog. Mindig a barátom marad, és bármennyire is fájó ezt hallanod, de egy hajszállal másabb is lesz mindig. De mi nem egymásnak lettünk, mást nem tudok mondani. * szusszanok továbbra is nyugodt hangon, zsebre dugott kezekkel bámulva a tűzbe, végül leguggolva elé, s a kandalló mellett álló poros piszkával túrom bentebb a fadarabokat, s a kifelé kandikáló parazsat. Lehet, hogy most össze törtem őt, de ha őszinte akarok lenni, teljes mértékig, ezeket is tudnia kellett. *

Tárgy: Re: Cremus kastélya 2012-10-14, 7:11 pm

//NRT: Jessie és Tak – 2012.10.13.//

*Arra számítottam, hogy a mai délutánomat majd egyedül fogom tölteni, ahogy valljuk be, manapság szinte mindig, de Takoda megjelenése mindent felbolygat. Valahol belül talán örülök neki, hogy látom, hiszen hiányzik, nagyon is, de mégis, félek ettől az egész szituációtól, nem vagyok képes én még kezelni ezt, igen, még mindig nem. Megijeszt hát először azzal, hogy megjelenik, majd pedig tudatja is velem, hogy követett, melyre nem gondoltam volna. Oké, beszélni szeretett volna velem, de mivel nem válaszoltam a levelére, ezért talán vehetné a lapot. Amíg nem láttam, könnyű volt elviselni a tudatot, hogy mi ketten többé már nem alkotunk egy párt, de most, hogy itt áll előttem, teljes valójában, máris sokkal nehezebb ez az egész. Engem viszont nem kell félteni, meg tudom védeni magam, akár szerintem ezzel a fiúval szemben is, viszont ha már ide került a téma, rá is kérdezek arra, hogy vajon hogy áll az évfolyamlépéssel. A kérdést nem úgy teszem fel, mint akit érdekli a válasz, pedig belül nagyon is érdekel.*
- És melyik szakot választottad? *ennyi kíváncsiskodást mégis csak megengedek most magamnak, így hát tovább figyelem helyes arcát, várva, hogy elárulja, mit is választott. Őszintén szólva, nem ismerem a varázserejét, nem tudom, hogy miből jó és miből nem, így arról sincs fogalmam, hogy vajon milyen utat is választ magának a jövőben. Ez után jön csak szóba a levél, mely kissé kilibbent az eddigi egyensúlyomból és megkeményedve, kissé talán bunkón is kezdek el vele beszélgetni és egy pillanatra se szégyenlem magam ez az egész miatt. Bár idő közben védekezik, engem nem hatnak meg a szavai, teljesen figyelmen kívül hagyom őket, így mondom hát el neki a véleményem, hogy remélem, hogy ő is hasonlóan járt, mint én magam és idő közben fel se tűnik, hogy mennyire közel is érkezem hozzá.*
- Áh, szóval megkerested. Akkor mégis csak ennyit értem. *morgom még oda, mivel igen, nagyon is rosszul esik ezt most így utólag megtudnom, pedig már elméletileg semmi közöm sincs az ő dolgukhoz, de mégis, belül nagyon is fáj ez az egész. *
- Szóval azt se tudod, hogy mit szeretnél? Ha azt mondod, hogy változnak az érzéseid és a gondolataid kettőnkről, akkor mégse akarsz ismét velem lenni. *nézek is utána, mivel idő közben szépen ki leszek kerülve és a kabát az egyik székre kerül, ő pedig már a kandalló elé áll, úgy folytatja szavait, nem is nézve most már zöld szemeibe, én pedig arra, amit még mond, hogy mindig több lesz neki az a lány megremegek. Fáj... iszonyatosan fáj ezt hallanom most, így csak lassan hajtom le fejemet, előre engedve hosszú, szőke tincseimet és most már nem is figyelem, hogy mit csinál.*
~ Értem... Ezek szerint én tényleg kevés vagyok hozzá. ~ *ki se mondom ezeket a szavakat, azt hiszem, hogy már nem lenne értelme, egyszerűen nem kellene tovább hadakoznom ez az egész ellen, talán el kéne engednem a szerelmet.*
- És a húgodra sincs már szükséged? *egy vérből vagyunk, ahogy azt ő is mondta, tehát a testvérem... Vajon így, tudna szeretni? És én őt? A magam részéről egyelőre nem tudom még a választ, de mégis, valahol kíváncsi vagyok arra, hogy teljesen el akarjuk-e egymást taszítani vagy megpróbálunk másképp állni majd a másikhoz. Idő közben fel is emelem fejem, úgy keresem a másik tekintetét, próbálva elvonni azt a tűz felől, de nem mozdulok, csak kis kezeimet szorítom ökölbe, próbálva visszafogni azt, ami kikívánkozik.*

Tárgy: Re: Cremus kastélya 2012-10-19, 10:29 am

//NRT - Jessie és Tak - 2012.10.13.//

* Én magam sem így terveztem ezt a napot, de a véletlen, a sors talán mégis úgy akarhatta, hogy egy helyen legyünk, onnantól pedig már jöjjön minden. A kastélyig haladok utána, bent viszont már felhívva magamra a figyelmet elegyedünk beszélgetésbe. Nem olyan önfeledt ez, vagy kötetlen és közvetlen, mint amilyen régebben volt, és ez mind csak is az én hibám, de ami történt megtörtént, a múltat nem tudom megváltoztatni. Társalgásunk eleinte általános témákat érint, legalábbis én annak érzem azt, kifaggat jövőmről, de természetes, hogy pont nem ő lesz az, aki elől elhallgatnék bármit is. *
- Orvvadász. Ez áll hozzám a legközelebb. Aztán e mellé még, ha végeztem tervezek egy következőt is megcsinálni, de az később lesz. Csak ehhez kapcsolódjon, szóval legyen értelmük együtt. * fejtem ki választásomat, ami nem tudom, mennyire fogja meglepni őt, vagy éppen mennyire nem, de azt hiszem, kezdek arra a szintre eljutni, mint a valamire való sorozatgyilkosok.. a szeretteik bár érzékelik a valódi arcukat, hozzájuk egy ujjal sem, ám más már nem érdekel, kicsit sem. Sem az érzelmeik, sem a fájdalmaik, legalábbis addig nem, amíg még jogosnak érzem, amit tőlem kapnak. Ezért is nem kevés büszkeség hallatszik hangomból, örülök, hogy eljutottam idáig, annak viszont már kevésbé, legalábbis belül engem is mardos ezzel a szép szöszivel kapcsolatban mindaz, ami hirtelen terítékre kerül. Nem vagyok ingerült, nem reagálok neki durván semmire, de a szólás jogával azért csak élnék, így avatom be bizonyos dolgokba. *
- Sokkal többet érsz Jessie, és akár hiszed, akár nem, nem történt köztünk semmi. Bár nem tudom, mennyi értelme lenne magyarázkodni, elég szilárd a véleményed rólam. * közlök végül egy számomra teljesen nyilvánvaló tényt, elítél engem, én persze próbálkozom helyre hozni ezt, amennyire lehet, de ha sokáig nem enged picit sem, legalább annyit, hogy beszéljünk egymással, vagy minimum egy böffentést reagál a leveleimre, engem sem fog érdekelni, és egész egyszerűen feladom. A végtelenségig ez sem mehet. S ilyen közel sem lehetek hozzá, ezért is kerülöm ki, könnyebb megnyílnom, és tovább beszélnem, ám hangjából egy cseppnyi megértés sem figyel.. nem is arra vágyom, inkább csak arra, egyáltalán értse, amit mondani akarok neki. *
- Szeretlek, de nem tudom, ez elég-e. Bár jelen esetben nagyon úgy érzem nem, mivel te sem könnyíted meg a helyzetet. * reagálok egy halk sóhajjal, némileg megkerülve a rendes válaszadást, majd pillantok is fel vállam felett, guggolásból, de csak egy cseppet, aztán már vissza is tér tekintetem a tűzhöz, amit idő közben még meg is piszkálok kicsit, de mintha igazság szérumot itattak volna velem, úgy jönnek ki belőlem a dolgok, s vele ellentétben én egyre inkább úgy érzem, megkönnyebbülök. Rossz ember lennék? Nem tudok már különbséget tenni szeretett és nem szeretett ember között sem? Nem tudom, ám kérdését hallva fejem csóválva kelek fel lassan, a piszkát a kandalló mellé állítva, vissza fordulva irányába, kék tekintetem pedig ismét találkozhat az övével. *
- Szükségem van rád, ez még csak nem is kérdés. De én tényleg nem akarok elhallgatni előled semmit, ezért is mondtam az előtt, amit mondtam. * tartok most egy kis hatásszünetet, hisz látszik, egész testében megfeszül, de nem érdekel, ha elhajt, így indulok meg felé pár lépéssel lassan, s próbálok pofiján végig simítani, ha engedi. *
- Komolyan mondom, hogy kellesz nekem, iszonyúan hiányzol és alig tudlak kiverni a fejemből. Pondrónak érzem magam, amiért így megbántottalak, egy pillanatra sem érdemelted volna meg, viszont nekem sem könnyű ez, az előbbiek tükrében. Sőt.. magam alatt vágtam a fát csak. Szóval.. szóval ha nem akarod, mostantól nem kereslek. Vissza fogom magam tényleg, nem lesz több levél, se semmi, sehogyan. * lépek is hátrébb újra egy picit, tényleg magam sem tudom már, mit akarok, talán az lenne a legtisztább, ha nem most kezdenénk újra. Idő kell mindkettőnknek, de ellenben mégis szeretnék vele lenni. Talán majd az idő tényleg eldönti a dolgokat, és megmutatja, mi az, amiben mi együtt ketten jók vagyunk: testvérség vagy kapcsolat. *

Tárgy: Re: Cremus kastélya 2012-10-22, 10:38 pm

//NRT: Jessie és Tak – 2012.10.13.//

*Meglep, hogy idáig követett engem, nem gondoltam volna, hogy még mindig oly kitartó, hogy szeretne velem beszélni, de belül örülök neki. Nem igazán tudom, hogyan is kellene nekünk egymáshoz állni, így eleinte úgy döntök, hogy a beszélgetés majd halad a saját medrében, nem fogok semmit se eltervezni. Jók is a hétköznapi témák, ahogy az egyetem is, hogy vajon mit szeretne majd tovább tanulni, én pedig kíváncsian hallgatom válaszát és egy nagyon picit lep meg az, amit hallok.*
- Biztosan jól döntöttél, végülis, el tudlak képzelni orvvadásznak. *döntöm meg picikét a fejem, a még kellemes témánál tartva, de hamarosan mindezen átlépünk és az események olyan szinten felgyorsulnak, hogy kicsúsznak a kezeim közül, majd már azon kapom magam, hogy elmondok mindent, ami bennem van.*
- Szerinted nem kéne a szilárd vélemény? Én soha nem fogok annyit érni neked, mint az a Daphne, bár nem tudom, hogy csinálta, de le a kalappal a csaj előtt. Viszont az nem volt szép, hogy szétszedett minket. *igen, az ő hibája volt, mivel ha nem enged akkor Tak-nak, akkor nincs ez az egész, mi pedig talán még mindig boldogok lehettünk volna, ahogy régen, ha már annyit küzdöttem az ex-indián kegyeiért. Bánt ez a helyzet, nagyon és nem, még mindig nem tudok egyszerűen tovább lépni, úgy tenni, mintha semmi se történt volna és ismét egy egyszerű férfiként vagy testvérként tekinteni Takodára. *
- Szeretsz? *állok is le hirtelen. Ez most mégis mi? Hogy mondhat ilyet, hogy szeret, amikor ezt tette velem? * - Maximum úgy, mint egy barátot, vagy egy embert, aki valamennyire fontos neked, de nem úgy, ahogy én szeretném. *hoppá, csak kibököm, hogy vágyom én még rá, képtelen is lennék magam ellen tovább tenni, elég volt, én is szeretem, de mindig megbánt, most is, akármit is mond, de legalább őszinte velem és nem vert át eddig sem. Daphne fontosabb neki és talán tényleg el kéne engednem, nem kéne tovább harcolnom érte, így utolsó fájdalmas kérdésem is elhangzik, hogy talán mint húg, úgy még kelhetek neki. Figyelem minden mozdulatát, ahogy felkel a tűz mellől, majd ez után már elém is sétál és azokkal a csodás, kék szemekkel pillant bele az én szemeimbe.*
- Én eddig se akartam, hogy bármit elhallgass előlem, csak iszonyatosan fájnak a szavaid. *fogom is meg picit a szívemet kicsiny kezemmel, majd ekkor érzékelem, hogy egyre csak közelít, még puha keze arcomhoz nem ér. Annyira szeretném élvezni ezt, de fáj, félek engedni, félek a karjaiba bomlani, megölelni és élvezni azt, hogy itt van velem, pedig talán nem kéne, talán élnem kéne a mának, élvezni ezt az alkalmat. Lassan távolodik el tőlem, miközben szavaival tovább ostoroz, elmondja, hogy mit szeretne, hogy valóban fontos lehetek a számára, én pedig ahogy lép, úgy nyúlok keze után, húzom vissza magamhoz és másik kezemmel helyes pofiján simítok végig, miközben ajkam egy pillanat alatt találja meg Takoda ajkát, hogy egy kis puszit nyomhassak rá.*
- Miért van az, hogy amióta megismertelek, képtelen vagyok nélküled élni? *kezem lecsúszik a nyakán, majd izmos mellkasán állapodik meg, miközben másik még mindig picit remegve, de az erős kezet fogja, mintha attól félnék, bármelyik pillanatban kicsúszhat a kezem közül és örökre elmegy, kilép az életemből, most már úgy, hogy nem lesz visszatartó erő. Tehát nem engedem, bár izgulok szavaim és tettem miatt, mégis, most ezt hozták az ösztönök, azt hiszem, hogy ebben a mérkőzésben az eszem vesztett, nem hallgatok most rá.*

Tárgy: Re: Cremus kastélya 2012-10-23, 9:11 pm

//NRT - Jessie és Tak - 2012.10.13.//

* Érdekel továbbra is a véleménye, és adok is rá, bár a döntésem végleges, tehát ha ellenkező reakciót kaptam volna szakválasztásomra, vagy nem tetszőt, az sem nyomna sokat a latba. *
- Örülök, hogy egyet értesz. Bár kérdéses, mennyire tudok majd ember maradni itt belül. * bökök hetykén mellkasomra, mintha csak úgy csacsognánk arról, milyen odakint az idő, vagy hogy a legutóbbi kviddics kupán ki volt a győztes. Persze ez számomra tényleg fontos, ám nem teljesen ezért vagyok most mégsem itt, hogy baráti csevejt folytassunk, sőt, inkább tisztáznék néhány dolgot, amennyire csak lehetséges, tiszta lapokkal. Jobb ezen mihamarabb túlesni, most már, hogy higgadtabbak vagyunk, és azt hiszem, most pontosan helyén való lesz a reakcióm: a nagy semmi. Semmi levegővétel, hogy belekezdenék, de mégsem, semmi ilyesmi. Szerintem ez most pontosan az a labda, amit nem kell lecsapnom, amit hagynom kell csak simán földet érni. Nem teljesen így történt, ugyanis én voltam kissé meginogva jellemileg. Daphne talán ellenkezett is volna, de én.. én rontottam el, én nem hagytam, hogy elmenjen, s bár mindketten akartuk, ugyanannyira az én hibám is, mint az övé. Ám ha ezt most elkezdeném a leányzónak ecsetelni, magam alá ásnék még jobban.. és ezt most már nem akarom. Ami történt megtörtént, kár firtatni. *
- De kéne, minden bizonnyal így a helyes. * emelem fel gesztikulálva hozzá egyik kezemet is, mintha legyintenék, de mégse, hisz végül tarkóm vakarásába torkollik a cselekedet, majd egy jókora kikerülésbe. Csak mondom, ami jön belőlem, amit érzek, éppen azt próbálom hangsúlyozni minden egyes szavammal és tettemmel, hogy őszinte voltam, vagyok és leszek, s most pontosan ezen rökönyödik meg? Hát annyira hihetetlen lenne ez? *
- Szeretlek, igen. És amit érzek, az nem testvéri vagy baráti. Ez sokkal több.. azért annyira vagyok már nagyfiú, hogy meg tudjam ezeket különböztetni, még ha olykor káosz van, akkor is. * mosolyodom el meglepő módon most, egy vallomást azért hallhattam most burkoltan részről, s ez olyan durva löketet ad most belül, még számomra is hihetetlen. Tehát akkor tényleg akarom őt, nem csak az agyam és a szám mondja ezt, hanem a szívem is így érez. Bingó. Van tartalom a szavaim mögött, s most már érzek erőt arra is, hogy újból elé álljak, közel hozzá, azt a csodás pofit méregetve, a szépséges szempárba pillogva. *
- Tudom, és nem tudom elégszer mondani, vagy kimutatni, hogy mennyire sajnálom. * hajtom le picit fejemet, tényleg bánom ezt az egészet, de tényleg nem tudom semmissé tenni. Szükségem van rá, és úgy érzem, így mutathatom ezt meg neki, azzal, amilyen most vagyok, ahogy viselkedem vele éppen, jelenleg, s még meg is cirógatom az imádott arcot. Az imént hallott dolgok tükrében nem meglepő, hogy nem tol el, viszont én mégis választási lehetőséget adnék neki. Két utat, amelyeket szerintem ő is tisztán lát, tehát hátrébb is lépnék, de aprócska keze, vékonyka ujjai fonódnak csuklómra, s talán húznia sem kell, ösztönből lépek közelebb, s ahogy megérint, szemeimet lehunyva döntöm oldalra fejem picit, élvezve az érintést, szabad kezem pedig derekára vándorol, így tartom közel magamhoz, s így érzem meg a puszit is ajkaimon. Szemeim hirtelen nyílnak ki, picit még hátra is hőkölök szavai hallatán, majd fejem megrázva bújok közelebb buksijához, s engedem homlokom oda támasztani. *
- Fogalmam sincs.. és azt sem tudom, hogy mivel érdemeltem ezt ki. Főleg azért sem, mert kicsit sem vagyok tökéletes. * távolodom el újból, hogy szép szemeibe nézhessek kicsit, majd kibújtatva kezem ujjai közül, két kezembe vehessem puha pofiját, cirógatva ujjaimmal a bőrt, no meg egy kósza tincset simítva arrébb az útból. * - Annyira, de annyira szeretlek. * engedek meg még egy mosolyt, s kerül arcom ismét közelebb az övéhez, hogy óvatosan, amolyan kérdőn leheljek egy pironkodó puszit kívánatos ajkaira. Olyan érzésem van, mintha ez lenne az első, és a második, és aztán egyre több és több, melyek mind egy csókért áhítoznak.. de ennyire nem leszek tolakodó, csak puszilom ajkait, pofiját, és egyáltalán ott, ahol érem. Sajnálom ezt az egészet, amit tettem.. de ő kell nekem. *

Tárgy: Re: Cremus kastélya 2012-10-25, 12:06 am

//NRT: Jessie és Tak – 2012.10.13.//

*Eleinte jobb is ez a téma, amíg nem megyünk bele kettőnk dolgába, így háta szakválasztásról mesél nekem a fiú, amelyre egy év múlva nekem is sokat kell majd gondolnom, de egyelőre nem erőltettem meg magam, hagyom még lehetőséget arra, hogy a harmadikos tantárgyak is elnyerjék a tetszésemet. Ahogy viszont meghallom szavait, egy lágy mosoly jelenik meg szép pofimon, úgy csóválom meg kicsit a fejemet is.*
- Te mindig is az maradsz odabent, hiszen jó ember vagy. *mondom is el a véleményem, hiába is hisz most mást, én így érzem. Lehet mondjuk, hogy mással rideg és kemény, de velem szemben soha nem volt az, még akkor sem, amikor nem ismert és nem tudta, hogy testvérek vagyunk. A beszélgetés folytatása viszont már nem olyan nyugodt és kellemes, mint amilyen az eleje, mert tudjuk mindketten, hogy nem kerülhetjük el azt, hogy végre most így jó pár héttel később, nyugodtan - amennyire lehetséges -, megbeszéljük a múltban történteket és hogy pontosan mi is van... lesz is közöttünk a jövőben. Fájnak a szavai és meglehet, hogy én is kemény vagyok hozzá, de valahogy így érzem helyesnek, legalábbis egy ideig. Ez után derül ám ki, hogy fontosak vagyunk a másiknak, hogy szeret és nem úgy, ahogy egy barátot vagy egy hugicát, hanem minden bizonnyal tényleg úgy, ahogy én szeretném, mégis, félek elhinni neki mindezt, pedig annyira, de annyira szeretném. *
- Akkor becsülnéd meg, hogy viszonozva vannak az érzéseid. *bököm még ki mindezt, de ekkor már elém magasodik, úgy néz rám azokkal a csodálatos kékségekkel, melyekbe a mai napig képes vagyok elveszni. Keze is hozzám ér, végigsimítva jelen pillanatban picit fehér pofimon és már távolodna el, gondolom azért, mert nem tudja még a reakciómat, de mégse hagyhatom. Ösztönösen nyúlok utána, kapom el erős kezét és már érzem is derekamon a viszonzott érintést, majd ajkam megtalálja az ex-indián ajkát, hogy egy gyors puszit lehelhessek rá. Nincs elutasítás... hihetetlen megkönnyebbülés lesz úrrá rajtam, miközben kibököm a bennem lévő szavakat, majd engedem is kezét, ha húzza el és fogja meg arcomat. A simogatások, az őszinte vallomás. Aprót nyelek, már bennem van a válasz, de nem tudom már kimondani, hála az ajka közeledésének, majd érintésének, melybe teljesen belevörösödöm, oly régen kerültünk már ilyen közel egymáshoz és végül kis kezeimmel átfonom testét és szemeim lehunyva engedek is a csóknak. Nem tudom, hogy jól teszem-e, de nagyon szeretném, hogyha ez az egész nem csak egy csodálatos álom lenne, hanem a valóság, így hosszan csókolom a fiút, egyre jobban bújva hozzá testemmel, mely szinte forr már most a vágytól.*
- Akkor ne hagyj el többé... *lehelem halkan a másik ajka elé, majd egyik kezemmel fel is merészkedem nyakára, majd fejére is, hogy szőke tincsei közé túrhassak és lökhessem neki lágyan a falnak, így kerülve elé és veszem még jobban kezelésbe a másik ajkát, majd térek is rá a nyakára, szívom is meg, nem érdekelve, ha foltot hagyok, érezni akarom, hogy most az enyém, nem másé és ő is engem akar. Lehet, hogy nem kéne megbocsátanom, de abba én is belehalnék...*

Tárgy: Re: Cremus kastélya 2012-10-25, 1:14 am

//NRT - Jessie és Tak - 2012.10.13.//

* Szavai hallatán önkéntelenül is mosolyra húzódik ajkam, sőt mi több, egy semmit mondó nevetés is felhangzik.. kicsit abszurd ezt jelen helyzetben, pont tőle hallani. *
- Ezt te sem gondolhatod komolyan. * közlöm nemes egyszerűséggel, mivel kicsit sem érzem magam annak. Semmi mártírkodás, vagy ilyesmi.. de akkor sem. Na meg nem mintha zavarna mindez, bár néha-néha foglalkoztat, de ez vagyok én. Magamnak megfelelek, más pedig nem igazán érdekel. Persze kivételek mindig akadnak, s az én kivételem most ez a leányzó, de más a szituáció, tehát inkább arra koncentrálva fejtem ki neki mindazt, amit érzek, ami tudatosul bennem, amelyet ő maga generál, még ha nem is hiszi. Nem tudom, talán elcsépelt lenne tovább ismételni, a végletekig nem tenném, de most mégis. Ténylegesen rajta áll vagy bukik a dolog, de mikor már ismételten közel vagyok hozzá, s még meg is érintem a csudás pofit, szinte szikrázni érzem bőrömet, ahj.. de nehéz ez így. Szívem szerint nem volnék ilyen óvatos, de most mégis bizonyítanom kell neki, mellyel úgy hiszem, igazán jó úton haladok. *
- Tehát akkor még van remény? * mosolygom most már bátrabban, mint valami tejbe tök. Na nem, nem érzem nyeregben magam, én is tudom, ez a dolog, amit tettem nem kárpótolható néhány szép szóval meg ígérettel. Tettek kellenek, törődés és szeretet és én meg fogom neki adni mindezt, amennyiben hajlik rá. Márpedig hajlik, éppen ő az, aki kicsit sem akar távol tudni magától, bennem is erősítve bizonyos dolgokat. Megérintem, sőt, kissé magamhoz is húzom, s csak tartom így egyik karomban, tényleg nem akarom elengedni. Így beszélek hozzá tovább, még a kapott puszit követően is, és hát nagyon is értékelem a hozzáállását, azt, ahogyan velem viselkedik, és az emberségét, a vélhető megbocsátását.. és egyben kívánom is minden porcikámmal. Erre fel hát a puszi, s adnék én többet is, de úgy tűnik, nem kell túl sokáig engedélyért dolgoznom. A csókjának ízét akarom érezni, amelyet hamarosan meg is kapok, s részemről próbálkozom, nagyon próbálkozom megélni a pillanatot, kellemessé tenni mindezt. Gyengéddé, nem követelőzővé, egyszerűen aranyossá, de képtelen vagyok. Ahogy bújik és csókol hosszasan, belemerülök egész lényébe, s idővel egyre vadabbul és követelőzően tör előre nyelvem ajkai közé, kezeim pedig pimasz módon egy darabig pofiját és nyakát cirógatják, végül pedig, mielőtt még elválnának ajkaink, hátán simítva végig, popóján állapodnak meg, nem picit rámarkolva a formás domborulatokra. *
- Nem áll szándékomban. * így vagy úgy, minket mindig össze fog kötni valami, és én tényleg nem akarom ismét elveszíteni, kis időre sem. Nem véletlenül küzdöttem azért, hogy legalább egy kicsit a társaságában legyek, hogy meghallgasson, vagy válaszoljon a levelemre.. de talán így most jobb is. Nem ment egyszerűen, de valahogy mégis sikerült idáig eljutnunk, nekem egészen konkrétan a falig, melynek hidegét hamarosan hátamon érezhetem. * - Nagyon fel fogsz húzni.. * súgok ennyit vad csókcsatánk közepette, egy pillanatra távolodva el tőle, majd ismét lecsapva ajkaira, engedve egy darabig a kényeztetésnek. Ám mikor a szívást megérzem, nem, nem gond ez egyáltalán, sőt.. túlságosan feltüzel. *
- Jessie.. * ejtem ki nevét talán túlontúl érzékien, s bár nem érzem helyénvalónak, de hirtelen cselekszem: ismét popójánál fogva emelem el vékonyka testét a földtől, ajkaim durván követelnek egy újabb, édes csókot, s helyszínt változtatva térdelek vele a kandalló elé a földre. Az ágy túl messze.. a józan ítélőképességem pedig már rég elveszett. Magam sem tudom, mi fog ebből ma kisülni, de pólója alá beférkőző kezem, s őszinte vadságom, az, hogy mennyire kívánom, mindent elárul. *

Tárgy: Re: Cremus kastélya 2012-10-28, 1:47 pm

//NRT: Jessie és Tak – 2012.10.13.//

*Szerintem nincs félnivalója a fiúnak, mivel bár megcsalt engem, ettől függetlenül ugyanolyan jó embernek tartom most is, mint akkor, amikor megismertem, amikor még csak párszor találkoztunk vagy amikor megmentett engem a konyhában.*
- De igen, komolyan gondolom. *bólintok is rá, higgye csak el, hogy ez az igazság, nem szokásom amúgy se hazudni vagy nyalásból ezt mondani, jelen pillanatban okom se lenne erre. Egy kis vita is kialakul közöttünk, de úgy érzem, hogy sikerül megbeszélni a dolgokat, ő közel kerül hozzám, én pedig nem igazán vagyok képes már ellenállást tanusítani felé. Szeretném, hogyha együtt lennénk, belepusztulnék, ha végleg elveszíteném vagy ezért lenne mással, nem pedig velem, aki mellett a helye van. A kérdésre nem felelek, testem reakciói szerintem éppen elegek, ahogy utána kapok, majd hozzá bújva engedek is a csókjának, mely eleinte tényleg nagyon lágy és kellemes, ez után pedig egyre durvább, erőszakosabb, benne van minden vágy, amit eltitkoltunk egy ideig és a hiány, hogy oly régóta nem ízlelhettük meg a másik csókját. Amikor viszont fenekemhez ér, nem tudok tovább ellenállni a késztetésnek, pár szó után már a falhoz is tolom, természetesen finoman és úgy csókolom tovább, nem törődve a suttogó szavakkal. Nem ez a célom, de nem csak őt húzom ám fel ezzel, hanem magamat is, így térek át nyakára is, majd suttogok vissza halkan.*
- És az miért baj? *ennyit talán szabad most már nekem, és bár csókjaink is akadnak, mégis visszatérek a nyakára folyamatosan, hogy megszívva azt nyomot is hagyhassak. Ez után hangzik a nevem, így húzom lassan hátrébb a fejem, nézve bele a kék szempárba, de ez után már az emelés következik, a csókok és kerülök is le a kemény földre, melyen azért egy szőnyeg is van szerencsére, keze pedig felsőm alá kerül. Alig győzöm viszonozni a csókokat, lábaimmal átölelem a fiút, majd végül kezét lassan mégis csak kihúzom a felsőm alól.*
- A-a... Azért még meg kell dolgoznod. *kacsintok rá játékosan, mivel annak idején odaadtam volna neki magam, ő lett volna az első, de most még nem érzem készen rá magam arra, hogy ismét ez történjen. Megkapta az esélyt, hát bizonyítson bátran, ha szeretne, de nem úgy fog ez működni, hogy most egy békülő szex következik. Csak azért nem, mert nekem még új ez az érzés, tehát a türelem az, amihez fordulnia kell Takodának. *
- Amúgy se egy ilyen helyen szeretném az elsőt. *remélem, hogy megérti, így nézek bele ismét a kékségekbe, simítok végig arcán, majd hajolok oda egy újabb csókért cserébe. Én ráérek, nem sietek el semmit, tehát ki szeretném élvezni azt, hogy újból ennyire közel tudhatom magamhoz.*
- Egyébként te hova indultál eredetileg? Amíg üldözőbe nem vettél, orvvadász uraság? *kérdezem most már kedvesen elmosolyodva, úgy figyelve fel a másikra, aki ha minden igaz, még mindig fölöttem van. Nem zavar a dolog, sőt, nagyon is kellemesnek tartom.*

Tárgy: Re: Cremus kastélya 2012-11-02, 4:00 pm

//NRT - Jessie és Tak - 2012.10.13.//

* Hálás, ugyanakkor annál halványabb, de mégis őszinte mosoly kerül arcomra szavai hallatán. Én ezt akkor sem tudom elhinni, sőt, kellemetlenül is érzem magam, de nem állok le vitázni sem, nem ez most az elsődleges, rólam felesleges beszélni is. Ezután viszont, azt követően, hogy valamelyest sikerült pontot tennünk az elmúlt időszak végére, se nyitott gondolatok, sem titkok, sem kérdőjelek nincsenek már, legalábbis én így érzem, s talán a sérelem is enyhül.. elmúlni sosem fog, ám ahogy lassacskán egymásnak esünk, tényleg bizonyít sok dolgot kettőnkkel kapcsolatban. Testem szinte minden érintésére reagál, csókjairól nem is beszélve, én pedig szavakba is öntöm, túlságosan messzire mentünk most, ilyen nagyon hirtelen. Önző vagyok, csak és kizárólag magamnak akarom ezt a lányt, ha más karjaiban látnám, esélyes, hogy vége lenne az illetőnek. Birtoklási vágy van bennem, kívánom őt, bensőjével együtt, ez pedig érzékelhetővé is válik. *
- Általában nem, de most talán.. * reagálok ennyit, számomra sem érthető ez a helyzet, nem kéne ennyire hirtelennek és durvának lennem, amiről egyébként ő is tehet, tehát nem fogom magamat hibáztatni amiatt, hogy percekkel később már a földön fekszem vele, felé magasodva simítok végig puha bőrén, hasánál, oldalába markolva picit erősebben, miközben összekulcsolódó lábikóit érzem testem körül, s egy újabb durva csókban részesítem.. de kezem végül kikerül pólója alól, én pedig előbb meglepetten pillantok szemeibe, végül szuszogva támaszkodom meg egyik kezemmel feje mellett, s engedem homlokom az övének érni, így pihenve meg cseppet, míg el nem távolodom tőle, tehát fel nem egyenesedem, de lemászni nem mászom róla, felette térdelek, kezeimmel pólója aljával, s puha bőrével játszva, nem tolakodóan. *
- Oké, megértettem. * bólintok egy mély levegőt véve, nem hagyva fel gonosz kis cirógatásaimmal, s bár egy mosolyt megengedek, ezek szerint tényleg nem volt senkije ezalatt a kis idő alatt.. megéri várni még egy kicsit, és ténylegesen bizonyítani. *
- Kár, pedig igazán.. tiszta és romantikus. * nézek szét vigyorogva, célozva a pókra a sarokban, meg úgy egyáltalán a helyre. Na de csak viccelek, és ezt láthatja is rajtam, de azért még egy kis célzás belefér. * - És akkor addig hozzád sem nyúlhatok, sehogyan? * mert hogy nem feltétlenül kell annak megtörténnie, én pedig pasiból vagyok, s egészségesen vágyunk mindketten a másikra. Kényeztetni szeretném végre, ám ha nem, hát nem, kérdését hallva pedig talán még a gőz is kezd majd kipárologni felhevült testem egészéből. *
- Csak cirkáltam a városban, semmi több. Meg aztán küldeni akartam neked egy levelet, de épp kapóra jött, hogy megjelentél, és talán jobb is így. * érnek most kezeim óvatosan oldalához, feszegetem a tűréshatárt, de mintha mi sem történne éppen nézek tovább szemeibe, s állok elő egy hirtelen ötlettel. * - Mit szólnál ahhoz, ha egy napra lelépnénk innen? Akárhová, ahová csak szeretnél. * hajolok most közelebb, hogy egy puszit követelhessen ajkam, válaszára pedig érdeklődő tekintettel várok, remélem pozitív lesz. *

Tárgy: Re: Cremus kastélya 2012-11-04, 4:08 pm

//NRT: Jessie és Tak – 2012.10.13.//

*Azt hiszem, hogy mindent tisztáztunk, nincs értelme tovább beszélnünk a múlt sérelmeiről, inkább meg kellene bocsátani, amit én meg is teszek, így esünk hát egymásnak, most már átadva magunkat a gyönyöröknek, az élvezeteknek. Azt hittem, hogy soha többé nem élvezhetem majd édes csókját, de most mégis, ismét erős karjai között tart, újból itt van, én velem és engem akar. Érzem is a simogatásokat, ahogy egyre inkább felhevül Tak teste, az enyémmel együtt, és nem is állok még le, nem akarok. Az idő telik, én pedig már a földre is kerülök, a fiú keze pedig felsőm alá kerül, de tudom, hogy most jött el az a pillanat, amikor nem szabad többet engednem, mert bár megvan ennek a helynek is a hangulata, én azért kissé másképp képzelném el az első szexuális élményemet, legalábbis egy másik helyen, így utalok is erre, majd hamarosan már érezhetem is, ahogy lassan, de megnyugszik a fiú, szépen eleresztve és fölém kerülve, én pedig kezeimet combjaira csúsztatom, picit megmarkolom, de nem hergelően és úgy mosolygok rá kedvesen.*
- Nem lenne rossz, de nem elsőre. Majd térjünk rá vissza az után. *kacsintok is rá, hiszen a porokat seperc alatt el lehet tüntetni egy gyors varázslattal, a többi pedig már csak rajtunk múlik. A következő kérdés viszont meglepetten ér, így gondolkodom el rajta, majd végül meg is rázom a fejemet is kissé.*
- Ma még nem. Egyelőre örüljünk, hogy ismét béke honol közöttünk. *utasítom is vissza, mert bár jól esne kényeztetése, mégse merek még engedni neki, nem akarom, hogy az bármit is befolyásoljon kettőnk között, tehát talán így lesz a legjobb. Terelem is a témát, így kérdezek rá jövetele céljára, amelyre elég rövid és egyszerű választ kapok, de bizonyára az igazság is csak ennyi.*
- Oh értem, akkor ezek szerint nem voltam rosszkor a szemed előtt. *nem zavar érintése, tehát nem állítom le, inkább csak tovább cirógatom combját, miközben szőke tincseim elterülnek a kemény padlón és ekkor jön a nagy ötlet.*
- Lelépni? Mégis merre szeretnél menni? *kérdezek is rá, de szemeim le is hunyom, ahogy ajkam felé közeledik, így a puszi bekövetkezik, majd pedig picit én is feljebb támaszkodom.* - Mostanában muszáj tanulnom, mert mindjárt év vége és még van jó pár házi, amit meg kellene írnom. Tudod, szégyen lenne, ha nem tudnék évfolyamot lépni, tehát ha neked kicsit később megfelel, akkor benne vagyok. *bólintok is rá, de ötletem az nincs, tehát majd együtt kitaláljuk vagy esetleg Tak meglep majd egy hellyel, ez még ráérős kérdés.*
- Na de engedj felkelni, kezd kényelmetlen lenni itt és szerintem sétálhatnánk egyet odakint. *próbálok is felkelni és hogyha engedve lesz, fel is kelek, majd leporolom magam és már Takoda keze után is nyúlok, hogy megfogjam azt és ujjaim a fiú ujjai közé csúsztathassam.*
- Amúgy valamikor elmehetnénk vacsizni is az itteni étterembe, egész jól főznek. *enyhe célzás ez, tehát igen, valami kis romantikára is vágynék és szerintem ez nem bűn. Ahogy ismerem Takot, talán még tetszeni is fog neki az ötlet.*

Tárgy: Re: Cremus kastélya 2012-11-09, 5:55 pm

//NRT - Jessie és Tak - 2012.10.13.//

* Őszintén, álmomban sem mertem gondolni, hogy egy személyes találkozás mindent megold. Persze teljesen totálisan mindent nem, de én vele szeretnék lenni, csak is vele, amit most már ideje is bizonyítanom. S bár testem is vágyakozik bizonyos dolgok után, így keveredünk hát a földre, vele az élen, melynek ugyebár én vagyok az oka. S húznám én, húznám én a dolgokat, de még éppen időben, észérvekkel állít le, még mielőtt már a visszaút is igen nehézkes lenne, s egy érdekes ajánlat is megüti fülemet. *
- Hát rendben, idővel behajtom. * kacsintok én is, én őszintén semminek nem vagyok elrontója, s ami azt illeti, jelen esetben várni sem tudom, meddig fog sikerülni, de a tőlem telhető legtöbb mindent megteszem, hogy ne érezze sürgetésnek, vagy kényelmetlennek a szituációt. Éppen ezért sem mászom már rá, csupán csak kezeim indulnak még óvatos útra, cirógatva finom bőrét, de végül combjaimon pihenő kezeire találnak, én pedig tudomásul véve kérését, nem is feszegetem tovább a témát. Ellenben viszont ezzel egy rövid vallomást csikar ki belőlem, hogyan és miért kerültem én Mystralba még a délután folyamán, melyet én készségesen osztok meg vele, hisz semmi titok nincsen abban, hogy tulajdonképpen friss levegőre vágytam. *
- Nem bizony, sőt. A legjobbkor! * mosolyodom el egy aprót, s láthatóan sugárzom valamelyest az örömtől, s boldogságtól. Na meg egy szerintem tökéletes ötlet is megfogalmazódott bennem, ami nem más, mint egy röpke pihenés, mely felvetést most egy puszi követ. Aztán kikövetel ajkam még egyet, mielőtt még teljesen eltávolodhatnék, s reakcióját elfigyelve csak bólintok, igaza van ám, csak most úgy mennék innen, csakis vele. *
- Oké, azt nekem is kell. De akkor ha szeretnél, majd térjünk vissza rá. * mondom is ezt picit lelombozódott hangnemben, bár durcázásnak semmi nyoma, nem is lenne rá okom egyáltalán, meg amúgy is azzal kell elfoglalva legyek, hogy őt nem össze törve emelkedjem fel törékeny testéről. *
- Kérésed számomra parancs. * dörmögöm orrom alatt kedvesen, s ha már felpattantam, segítő kezem nyújtva felé segítek felállni onnan lentről, végül pedig hagyva azt is, ujjai megtalálják az enyémeket. Indulnék is, miközben már hallom a séta ötletét, majd egyik információ követi a másikat, én pedig az ajtóban megtorpanva rukkolok elő egy újabb ötlettel. *
- Nos, ha gondolod, a séta után akár be is nézhetünk. Szerintem kint már sötét van, elment gyorsan a délután. * ajánlom fel az ötletet, bár lehet nekem át kellene öltöznöm előtte, hiszen valamennyire mégis csak előkelőbb az a hely egy pár bakancsnál. Na de mindegy, azt majd valószínűleg odakint megbeszéljük, hogy akkor hogyan tovább, nekem kedvemre való volna a vacsora is. Ha vele lehetek, már csak jó lehet a program, és most már soha el nem engedem őt. *

//És akkor köszönöm a játékot^^//

Tárgy: Re: Cremus kastélya 2012-11-28, 11:26 pm

//NRT - Shalmira és Mathis - 2012.11.28.//

* A mai este is hasonlóan telik, mint a többi.. órák óta kóborlom a szigeten, kivételesen famulusom társaságában. Nem keresek senkit, inkább várom, hogy ő találjon rám, esélyt adva erre, minden egyes este, az utóbbi találkozásunk óta. Mindig a temetőből indulok, úgy egy órácskát eltöltve ott, ahogyan ma is, de ahogy eddig, most sem történik semmi, így gondolva egyet, kivételesen famulusom társaságában, döntök úgy, cirkálok még egy darabig. Általában random teszem a köröket, legbelül csalódottan, de most, hogy Eligor előttem repülve mutatja a jól ismert utat Cremus kastélyáig, meg sem állok egész az említett helyig. Pálcám végéből természetesen fény kandikál kifelé, másik kezemben pedig egy tankönyvet szorongatva fordítom vállam a bejárat irányába, így tolva be azt, s lépem is át hamarosan a küszöböt, ezzel csodás madaramat is beengedve. *
- Menj csak arra, amerre szoktunk. * adom utasításba, keresse a szobát, amit hetente párszor meglátogatunk, s amely fent van az emeleten. A lépcső irányába indulok tehát most, amin szépen fel is sétálok, Eligor nyomában természetesen, s még egy kellemes mosoly is megjelenik arcomon, a lépcsők nyikorgását figyelve. Imádom ezt a helyet a maga félelmetességével, viszont a nyugalom is árad mindenfelé, meg a csend, ami pontosan tökéletes lesz ahhoz, hogy a hónom alá csapott vérmágiát nyalogassam azon a tisztának és rendezettnek mondható szobában, amely elé éppen most érkezem. Ajtó híján csak a keret az, amelyen keresztül kell lépdelnem, s örömmel konstatálom, a kandallóban már kezdetleges tűz ropog, famulusomnak hála. *
- Ügyes fiú. * pillantok a vörös fotel tetején csücsülő madárra, majd körbe a helységben is, ahol még mindig itt áll a félig leszaggatott függöny, és a hatalmas francia ágy, érintetlenül. Ez utóbbihoz lépve teszem le a könyvet és pálcámat is, majd szabadulok meg fekete szövetkabátomtól, s a sáltól, melyet a hideg ellen tekertem nyakam köré. Így válik láthatóvá egyszerű fekete ingem, ujja feltűrve lazán, ahogy nyakánál is kigombolva az ing, lábaimon bőrcipő, és sötét farmer. Hajam kócos, arcom kissé gyűrött, kialvatlanság jelei mutatkoznak rajtam, de azért kitartóan nyúlok ismét a könyvért, s pálcámért, melyekkel együtt dobom magam a fotelba, s a fénnyel világítva csapom fel a könyvet, ahol abba hagytam pár órája, és hogy mit teszek? Egyszerűen folytatom, amit elkezdtem, csendes magányomban, melyet olykor-olykor famulusom mocorgása tör meg. *

Tárgy: Re: Cremus kastélya 2012-11-28, 11:41 pm

//NRT - Shalmira és Mathis - 2012.11.28.//

*Nem szeretek a kastélyban lenni, éppen ezért szinte minden napomat a szigeten és a környéken töltöm, nem tudva figyelmen kívül Mathis jelenlétét. Elég sűrűn megfordul több helyen is, és mintha nem akarná feladni. Tudom, hogy mit szeretne, hogy miért teszi meg mindig ezeket az utakat és jelen pillanatban a temetőtől kísérem el, végig Cremus kastélyáig, ahol halkan, nesztelenül osonok fel a szobához, ahol ő is tartózkodik és miután már helyet foglalt és olvasni kezd, lassan lépek be az ajtón. A padló halkan megnyikordul léptem alatt, én pedig megállok, mintha rosszat csináltam volna, úgy nézek a másik felé. Nem tévedhetek, biztos vagyok benne, hogy velem szeretne beszélni, szinte ordítanak a gondolatai, így végre eldöntöttem, hogy megadom neki azt, amire vágyik. Ha felém tekint, akkor láthat teljes valómban, hosszú, fekete nadrágot viselek, melynek szárai egy fekete, térdig érő csizmában végződnek, felül pedig egy egyszerű, fekete pulóver van rajtam, fölötte egy vékony, fekete kabát, más pedig nem látszik az öltözetemnek hála, tehát beleolvadok az éjszakába, ahogy mindig. Borostyán szemeim körül egy kis piros árnyalat található és enyhe, fekete smink, hosszú hajam pedig kibontva omlik végig a hátamon, ahogy szokott.*
- Szia Mathis. *szólok is hozzá halkan, majd lassan beljebb sétálok, így érkezve meg az ágyhoz, ahova le is ülök, picit távolabb tőle, de azért mégse túl messzire, úgy pillantok a könyve felé, majd fel a fiú szemeibe.*
- Mit akarsz tőlem? *kérdezek is rá halkan, de mégis jól érthetően, semmit se téve. Nem akarok ellenséges lenni, éhes se vagyok, most már kezdek megbarátkozni vámpír létemmel, így a vérszívás is kezd egyre könnyebb és élvezetesebb lenni a számomra, tehát egyelőre nincs félnivalóra oka, bár tény, hogy ő ezt még nem tudja.*

Tárgy: Re: Cremus kastélya 2012-11-29, 12:03 am

//NRT - Shalmira és Mathis - 2012.11.28.//

* Senkire nem tartozik az, hogy miért és merre mászkálok mindenfelé, azt hiszem, ehhez még drága szüleimnek sincs semmi köze, ezért sem aggattam senki orrára sem a dolgomat, úgy érzem ez a sajátom, csakis az enyém. Az én életem, és úgy rendelkezem felette, ahogyan én szeretnék, és senki befolyása nem fog innentől érdekelni, legalábbis ebben az egy dologban egészen biztosan nem. Nem véletlen tehát, hogy kitartó vagyok, nem adom fel, és ezzel nem csak nekem kell tisztában lennem, hanem a vámpírlánynak is, kinek jelenlétét nem tudom, hogy fogadnám, ha netán egyszer megjelenne előttem ismét. De mivel erre semmi jel nincs, legalábbis egyelőre, célom nem más, mint ez a kellemes szoba, ebben a hátborzongatóan ódon épületben. Egészen belemerülök az olvasásba, perceken belül már Eligor sem tud kizökkenteni cseppet sem, ám amint épp lapozok, a padló halk nyikordulására ösztönösen kapom fel fejem, s pillantok arrafelé, amerről hallani véltem az imént a reménykeltő hangocskát. S bár fénylő végű pálcám nem irányítom arrafelé, Eligor hangos vijjogása, és a sötét alak, akit meglátok, egyszerre meglep, örömet kelt bennem, de mégis, olyan különös ez az egész. *
- Szép estét, Shalmira. * mosolyodom el óvatosan, tovább legeltetve tekintetem ezen a csodás teremtményen, végül egy pillanatra figyelve mocorgó famulusom felé. * - Nyugi, nem lesz semmi gond. Nem ellenség. * célzom ezen szavakat a madárnak, ki bár tovább totyorászik fejemnél, mégsem tesz semmit. Okos állat, ezét is választottam őt, de nem bírom ki, hogy zöld szemeim izgatott csillogással kövessék a leányzó útját egész a ágyig, ahová lecsüccsenve egy teljesen egyértelmű kérdést tesz fel nekem, és akkor ha így állunk, itt az őszinteség ideje, nem mintha eddig nem lettem volna az. *
- Hogy mit szeretnék? Megismerni, veled lenni. Nem tudom, egyszerűen vonz a jelenléted, amit akkor is ugyanúgy érzek, mikor teljesen tiszta vagyok. * célzom itt édes mérgére, melynek gondolatára, már ahogy maga az érzés eszembe ötlik, borzongás fut végig testem minden porcikáján. *
- Amikor megmérgeztél, vágytam rád, egyszerűen akartalak. Enélkül viszont valahogy más.. tisztább, és furcsa, mert sosem éreztem még ilyet. Tudni akarok rólad mindent, a társaságodban lenni.. mit mondhatnék még? * csukom be közben a könyvet, s felkelve a fotelből teszem azt le pálcámmal együtt előbbi helyemre, hogy elé sétálva ülhessek le törökülésben a földre, így pislogva most fel rá, morfondírozva azon, vajon mit gondol most? *
- Nem akarom, hogy arra kényszeríts, bántsalak, mert nem akarlak. Nem akarom azt sem, hogy menekülj előlem, vagy magad elől. Nem vagy szörnyeteg, sőt. * mosolygom végül kedvesen felé, én ennyit tudok mondani, és szerintem ebben minden benne volt. De hogy végre itt van.. el sem hiszem. *

Tárgy: Re: Cremus kastélya 2012-11-29, 12:19 am

//NRT: Shalmira és Mathis - 2012.11.28.//

*Úgy érzem, hogy elég a várakozásból és hogyha már Mathis ennyire kitartó, hát joga van ahhoz, hogy beszélhessen velem. A mérgem már bizonyára elszállt a testéből, így önmaga lehet ismételten, én pedig örömmel beszélgetek vele, ugyanis nem titkoltan tetszik nekem. Soha életemben nem volt még közöm férfihez, de ő olyan dolgokat vált ki belőlem, amit még eddig senki. Már nem vagyok ember, én is megváltoztam, felnőttem, de belül azért még maradt emberségem és tudom, hogy nem széttépni akarom őt. Megjelenek hát a kastélyba, majd köszöntöm is a másikat, de ez a furcsa hang, valamiféle állat hangja felkelti a kíváncsiságomat, így meg is nézem magamnak az állatot és bár érdeklődnék felőle, most nem ő az első, hanem a fiú, így ülök hát le az ágyra, majd teszem fel azt a kérdést, amely már oly régóta megfogalmazódott bennem, de talán most ideje meg is beszélnünk mindezt.*
- De nem értem, hogy miért vonz, amikor még alig találkoztunk párszor. *rázom is meg a fejem értetlenül, ez tényleg furcsa a számomra, miért lehet ez? Ahogy tovább folytatja, egyre jobban esnek szavai, hogy kíváncsi rám, de mégis, félek magamhoz közel engedni, pedig lehet, hogy mégis jó ötlet lenne, segítene embernek maradnom, még így, vámpír létemben is.*
- Az én történetem nem túl érdekes... egész életem során egy szürke kisegér voltam és bár aranyvérű boszorkányként éltem az életemet, ez semmit se jelentett. A kíváncsiságom és a tudásvágyam sodort bajba, azért vagyok most vámpír... ennyit elmondva már mindent tudsz rólam. *tényleg nem voltam senkinek se fontos, szinte észre se vettek, így nyugodtan tehettem, amihez kedvem volt, de a vámpír mégis észrevette, hogy utána koslattam, ismerkedtem vele és így értem el a vesztemet is. Halkan sóhajtok, majd meg is dermedek, ahogy közelebb kerül hozzám, majd velem szemben elhelyezkedve figyel továbbra is engem, pálca, minden nélkül. Az a helyzet, hogy hiszek neki, tudnám, hogyha ártani akarna nekem, de mégis, olyan hihetetlen ez az egész.*
- Kedves vagy és nem akartalak ismét erre kényszeríteni... *kezdek bele, majd a szörnyeteg résznél most már folyamatosan szemeit figyelem.* - És szörnyeteg vagyok, ugyanis embereket gyilkolok és a vérük által élek... most is, el se tudod képzelni, hogy mennyire vágyom arra, hogy beléd haraphassak. *fogom is meg lassan a torkom, pedig táplálkoztam, direkt így jöttem ide hozzá, mégis, Mathis vérének az íze megbolondít, még soha nem ízleltem hozzá foghatót, így lassan el is fordítom a fejem, nem szabad tovább fixíroznom, nem szabad véletlenül se megtámadnom őt. És én még azt hittem, hogy képes leszek uralkodni magamon.*

Tárgy: Re: Cremus kastélya 2012-11-29, 12:41 am

//NRT - Shalmira és Mathis - 2012.11.28.//

* Vártam már ezt a percet, egy jó ideje ismételten, hogy újra találkozzunk, s bár el sem tudtam képzelni, mi fog történni, talán megkóstol ismét, vagy itt hagy egész egyszerűen, de érkezése épp oly különös mint kérdése. Cseppet sem ijedek meg tőle, sőt, mintha még biztonságban is érezném magam.. ami egy magamfajta okos, igazán jó varázslótól, és mint férfitől, elég furcsa, de mégis megnyugtat, hogy itt tudhatom, magammal szemben, s elmagyarázhatom neki azt, miért is érzem szükségét a társaságának minél többször. *
- Látod, ez számomra is talány, de ugyanakkor jó érzés is. Nem mindig kell mindig mindent megmagyarázni.. de talán menni fog idővel. * vonom meg vállam őszintén, számomra is különös, főleg azért is, mivel az én jövőm elvileg elrendeltetett, de én homlokegyenest az ellenkezőjét teszem, és meg kell hagyni: jól esik a szabadság. Így ered meg nyelvem is lassan, s indulnak be agykerekeim őszintén, hiszen ezt akartam, vele lenni tényleg, beszélgetni, mondani neki sokat vagy keveset, és most, hogy itt van, ki kell használnom az alkalmat. Ki tudja, mikor jön el ismét? Famulusommal a továbbiakban természetesen nem lesz gond, bár továbbra sem a nyugodtság mintaképe, ahogyan én is érzem belül, egyre izgatottabb vagyok a hirtelen kialakult szituációtól, melyet azzal tetézek, elé kerülök, kényelmesen elhelyezkedve a földön, nem törődve azzal, esetleg koszos leszek, vagy ilyesmi, végül pedig figyelmesen hallgatom őt, zöld szemeimet szép pofijára függesztve, szinte pislogás nélkül. *
- Akkor egy valamiben máris hasonlítunk. Kíváncsiság és tudásvágy.. egyébként pedig nem hiszem, hogy olyan szürke lennél, én például egyáltalán nem tartalak annak, de szerintem nem mondtam újat. * világítok rá bizonyos dolgokra, de azért nem állok meg itt, hogy lássa, tényleg érezze, érdekel, tovább kérdezek. * - Viszont nem tudok mindent, például az sem derült ki ebből, hogyan váltál vámpírrá? * ejtem ki a szót minden nehézség nélkül, semmi fóbiám nincsen tőle, majd azt is közlöm, kicsit sem tartom őt borzasztó embernek, sőt mi több, elfogadom úgy, ahogy van. *
- Ennek örülök, mert iszonyú borzalmas érzés volt legutóbb is. * bólintok egy apróbbat, hisz tényleg nem akartam én azt, hiába kényszerített, viszont utóbbi kijelentésemnek ellent mond továbbra is, nyomós indokkal támasztva alá problémáját. Pár hosszú másodpercig csak nézem őt, tetőtől talpig, míg végül tekintetem torkát fogó kezén állapodik meg, s ösztönből cselekedve kezdek mocorogni, míg végül lassan, de biztosan, semmi hirtelen mozdulatot nem téve térdelek fel elé, s érintem meg pofiját, ujjaim álla alá csúsztatva fordítva magam felé, már ha hagyva lesz egyáltalán az, hogy hozzá érjek. *
- Tudni fogod kontrollálni, én hiszek ebben. Már ahhoz képest is teljesen más vagy, sokkal higgadtabb és meggondoltabb, mint mikor először találkoztunk. Emlékszel, mekkora vérfürdőt rendeztél? Most meg itt vagyok veled kettesben, teljesen kiszolgáltatottan neked, mégsem teszel semmit hirtelen, sőt, még a figyelmem is felhívod rá. Én nem félek tőled! * ejtem ki mosolyogva ezen szavakat, végig szemeibe nézve, ha tehetem, s ujjaimat állánál tartva, egy-egy cirógatást megengedve hideg, de mégis puha és kívánatos bőrén. Nem teszek mást, éppen elég most az őszinteségi roham is, ami rám tört. *

Tárgy: Re: Cremus kastélya 2012-12-04, 11:03 pm

//NRT: Shalmira és Mathis - 2012.11.28.//

*Képtelen vagyok magam továbbra is távol tartani Mathistól, főleg úgy, hogy minden este engem keres, így ráveszem magam, hogy megjelenjek magam is Cremus kastélyában. Tudom, hogy nem kell tőlem tartani, nem tervez ellenem semmiféle merényletet sem, így hamarosan már a szobába érve beszélgetésbe is kezdeményezünk, én az ágyon ülve, ő pedig velem szemben a piszkos, jéghideg földön. Igaz a kandalló ad valamennyi meleget a számunkra, én nem is szoktam fázni, főleg, hogy már halott vagyok, de neki bizonyára nem tesz majd jót, mégse mondom most ezt el neki, ki vagyok én, hogy törődjek vele? Én érdeklem, tehát mesélni is kezdek, de láthatóan félreért.*
- Szürke voltam, amíg ember voltam, ezt mondtam. *tehát most már nem tartom magam annak és a vámpír lét azért némi önbizalmat is adott nekem. Lehet, hogy nem kéne ilyen negatívan felfognom ezt az egészet, de sajnos képtelen vagyok a jó oldalát látni ennek a dolognak. Még mindig kíváncsi, így sóhajtok fel, majd igazítom is meg barna tincseimet, hátrébb dobva őket hátamra.*
- Követtem egy vámpírt, aki egy idő után rájött erre és bosszúból átváltoztatott. Röviden ennyi a történet, én pedig semmit se tudtam tenni ellene, ahogy most se tudok, pedig elhiheted nekem, hogy nem szívesen váltam ilyen lénnyé. *ismerem is be, de nincs mit tenni, szörny vagyok és maradok már örökké, ugyanis ez az én sorsom, az igazi, boldog élet többé már nem jöhet el, nem vagyok már normális ember, nem is lehetnek olyan jellegű vágyaim. Megnyugtatom azért Mathist, hogy nem óhajtom ismét befolyásolni őt, legalábbis egyelőre, mi láthatóan jól esik neki, majd ez után kapok nyakamhoz, mesélem el vére utáni vágyamat, mely egyre nagyobb méreteket ölt percről percre. Ahogy viszont feltérdel, majd közelít, úgy dermedek meg, engedve meleg, lágy érintésének, mely annyira kellemesen érint és szinte simogatnak szavai is, nem csak kedves tapintása.*
- Igen, emlékszem, borzasztó voltam... *suttogom picit halkan, kezem ölembe ejtem, majd végül lassan fejemet kezére hajtom, így hunyom le gyönyörű szemeimet is kis időre és ajkam is lassan mosolyra húzódik.*
- Nem is szeretném, ha félnél. *lassan kinyitom szemeimet, majd finoman elhúzom buksimat is, azért ennél több kedves pillanatot nem engedhetek meg magamnak.* - Szeretném, ha legalább te nem tartanál tőlem. Olyan rossz, hogy mindenki gyűlöl. *persze ez nincs így, ez egy kis önmarcangolás részemről, hiszen Chris is igazán kedves volt velem. De én mégis félek engedni másoknak.*
- Az állatod egyébként miféle lény? Úgy tudtam, hogy az Archaeopteryx-ek kihaltak már. *pislogok is a dinó felé, és igen, az eszem nem hagy cserben, ismerem ezeket a lényeket, legalábbis minimálisan, tehát az intelligencia még a vámpíroknál is fontos lehet, főleg, hogy emberként lehetséges, hogy Mathis még jobban kedvelt volna, hiszen ezek szerint hasonlítunk egymásra. És hogy miért váltottam ilyen hamar témát? Mert félek... félek, hogy túl közel engedem magamhoz és valami őrültséget teszek.*

Tárgy: Re: Cremus kastélya 2012-12-08, 6:11 pm

//NRT - Shalmira és Mathis - 2012.11.28.//

* Belül igazán örülök annak, hogy mégis itt van velem, hogy végre beszélhetünk. Nem adtam fel, és úgy tűnik, megérte, így kerülök hamarosan elé a földre, s így folytatjuk tovább a beszélgetést, ami bár fura, de mégis belekezdtünk. És én nem is akarom, hogy egyhamar vége legyen ennek, amiért meg is fogok tenni mindent, a legtöbbet, ami tőlem kitelik, ezért is közlöm vele, nem igazán tartom szürkének. *
- Azért kíváncsi lennék, hogyan is kellene azt elképzelni. * mosolyodom el kedvesen. Talán nem barátkozott senkivel? Tényleg ennyire nem érdekelt ő senkit, azért magányos ennyire? Én mégis megláttam benne valamit, valami vonzót, ami nem csak azzal indokolható, vámpír a leányzó. De mivel erről sem tudok mindent, igyekszem bebizonyítani, hogy tényleg érdekel, ki is ő, ezért sem adom fel továbbra sem a kérdezősködést. Mesél, ha szeretne, ha nem, nekem nyilván nincs szavam, nem kényszeríthetem, de ő mégis, szépen lassan megosztja velem a dolgait. *
- Azt értem, de miért követted? Tudtad, hogy vámpír? És ha tudtad, akkor miért sétáltál bele önként ebbe? * mert én így értelmezem, s ha ő átoknak éli meg ezt a földön túli életet, nem értem, miért nem bírt a popóján maradni. S ha visszavágna azzal, de hát én is itt vagyok, és keresem a társaságát.. persze. De engem érdekel, önzetlenül, és nem igazán hatna meg, ha bármi bajom történne, nem beszélve arról, hogy a szabály őt is, és engem is köt, tehát gond nem lesz, ebben biztos vagyok. Ennek ellenére vágyik rám, mármint a véremre, ami ereimben csörgedez, s így már túl is lépve azon, számomra is bántó volt legutóbb az, amire kötelezett, a támadás, inkább csak még közelebb kerülök hozzá. Határozott vagyok úgy érzem, jobban, mint voltam, és céltudatosabb, és tudom is, mit szeretnék. *
- Tényleg nem teszem. * rázom meg fejem ismét most, hogy buksija kezemen pihen, s ujjaimmal még meg is cirógatom a hideg, ám puha bőrt, de ezt sem tudom sokáig folytatni, hiszen pillanatok múltán eltávolodik tőlem, így kezem leengedve, visszahúzva magamhoz, helyezem magam mellé a földre, s ereszkedem vissza lábaimra, így nézve a szép, borostyán szempárba. *
- Tudod, az emberek többsége nem szeret a dolgok után nézni. Csak látnak valamit és ítélkeznek, én viszont nem ilyen vagyok, de idővel úgyis rájössz. * rázom meg fejem, nem kezdek ömlengő sajnálkozásba, vagy vigasztalásba. Én azt tudom neki nyújtani, ami én vagyok, mást nem, így talán jobb lenne, ha ő is elfogadná ezt végre, vagy egész egyszerűen kerüljön el, és kész. Ám a hirtelen témaváltás még nem is, de kérdése megdöbbent, mivel feltételezések százezrei gyulladnak fejemben, s még egy pillanatra a felénk sandító madár irányába is nézek, majd meglepettségtől csillogó, zöld szemeimet függesztem egy félmosollyal a fehér arcra. *
- Ő egy famulus, egy varázslény, amit az elsőévesek az egyik vizsgán készítenek maguknak, saját szájízükre. Szóval én pár héttel ezelőtt évfolyamot léptem, és ő az eredmény. De honnan tudod, hogy milyen lény? Ezt a fajtát nem szokták ismerni.. egyébként Eligor a neve. * intek a madárnak most már, ki azonnal felreppen a fotel háttámlájáról, s egy tiszteletkört leírva állapodik meg pár kilójával vállamon, onnan vijjogva egyet a lány felé. * - Szerintem csodaszép. * nézem végig teremtményem, mely egyesek szerint nem is biztos, hogy túl szép, de én imádom, és ez a lényeg. *
- És honnan tudtad, hogy itt vagyok? Vagy esténként vigyázol rám? * nézek tovább a famulusra, kinek szép fejét még meg is érintem egyik ujjammal, de szavaimat egyértelműen a lányhoz intézem. Kíváncsi vagyok, mit reagál most, hogy szépen visszatereltem a témát. Ha neki szabad, nekem is. *

Tárgy: Re: Cremus kastélya 2012-12-09, 12:29 pm

//NRT: Shalmira és Mathis - 2012.11.28.//

*Meg szeretne ismerni és ha már felfedtem magam előtte, ide jöttem hozzá több napnyi... hétnyi követés után, akkor szerintem ez a legkevesebb, amit megadhatok neki. Így mesélek hát sok mindent és amikor az átváltozásomról kíváncsiskodik, akkor elárulom neki azt is, hogy miképp zajlott. Mégis, kérdése arra utal, hogy nem ért mindent világosan, én pedig csak finoman elmosolyodva vonom meg vállaimat.*
- Persze, hogy tudtam, hogy mi ő, éppen ezért is követtem, a kíváncsiságom miatt. Tudni szerettem volna, hogy milyen is egy vámpír valójában, ugyanis ő volt az első ilyen lény, akivel alkalmam nyílt találkozni, de túl sokszor merészkedtem a közelébe, ő pedig csapdát állított, most pedig én is vámpír vagyok, mint láthatod. *remélhetőleg most már mindent érteni fog és nem lesz több felesleges kérdése a témát illetően, ugyanis számomra nem túl kellemes ez a beszélgetés, de ha nagyon kíváncsi, hát felelek, ennyit még tényleg megtehetek. Ez után a téma tovább terelődik és hamarosan már hozzám is ír, jéghideg arcomon simítva végig, amit szívesen élveznék tovább, hiszen még soha, senki se bánt így velem, de nem tehetem, így egy kis időt engedek csak magamnak, majd ez után elhúzódva tőle hallgatom meg további szavait.*
- Igen, tudom, de már kezdek beletörődni ebbe. *ismerem is be, most már kevésbé fáj, hogy minek látnak és teszek is róla, hogy normális vámpír legyek. Már nem vagyok olyan kegyelmes, már képes vagyok bántani bárkit, hogyha úgy alakul, azt hiszem, hogy a bűntudat és a lelkiismeret kezd elhagyni, de így a legjobb, nekem is könnyebb lesz. Ideje azzá válnom, ami valójában vagyok. Na de idejét látom a téma terelésnek, ezért is kérdezek rá a szobában lévő madárra, ki eddigi tudásom szerint már nem élhetne. Sejtem, hogy valamiféle varázslényről van szó, de hogy pontosan miféle, azt még nem tudom, ezért is kérdezem meg Mathistól, ki készségesen felel is nekem.*
- Oh, szóval te készítetted, mert nemrég évfolyamot léptél. Nem semmi, ezek szerint tényleg nagyon okos vagy. *nem bóknak szánom, puszta megállapítás ez részemről, de majd úgyis ő dönti el, hogy minek veszi szavaimat.* - Egyébként mint mondtam, szeretek olvasni és elég sok minden érdekel, így erről az állatfajtáról is olvastam már. Ne becsülj le csak azért, mert vámpír vagyok. *bököm is meg aranyosan mellkasát, mely egészen emberi mozdulat tőlem, de hát nem fogadtam én el teljesen még a vámpír létet, mert bár igyekszem, azért emberi mivoltomat se temetném még el. *
- Szerintem is nagyon szép állat. *bólintok rá feltételezésére, de én nem érek hozzá, hiszen nem valószínű, hogy örülne egy halott testrész közeledésének, így inkább kihagyom most ezt az alkalmat, talán lesz majd másik is. A téma visszaterelése viszont meglep, így a fiú szemeibe nézek - már ha felém fordul idő közben -, és elmosolyodva bólintok egy picit.*
- Nevezhetjük így is, de inkább maradjunk a követteleknél. Nem értettem, hogy miért keresel mindig, most pedig úgy gondoltam, hogy ide jövök és megtudakolom tőled személyesen. *tekintek lassan nyaka felé, majd szomorúan sóhajtok fel, nem szabad őt megtámadnom, tudom én, de mégis, annyira vágyom rá. Testem ösztönösen cselekszik, lassan huppanok le a földre, szembe térdelve a fiúval, majd kezemmel nyakához érek, azon simítok végig egy kicsikét.*
- Nem szeretnéd ma is önként megengedni, hogy igyak belőled? *harapok is picit ajkamba, úgy pillantok hol a nyakára, hol pedig szemeibe és félő, hogyha nemet mond is, én rá fogom vetni magam. Nem akarom bántani, de szükségem van vére ízére, ugyanis bár kellemes társaság és furcsa dolgokat vált ki belőlem, még mindig a vér az első nekem, egy friss vámpírnak és talán Mathis se fogja annyira bánni a dolgot.*