Párizs 20 évvel később

Tárgy: Párizs 20 évvel később 2011-10-28, 2:01 am

Mese helyszín

Tárgy: Re: Párizs 20 évvel később 2011-10-28, 2:15 am

* Gabriel teljesen megrémül amikor Vixi felkiált a szerencsétlenség bekövetkeztekor. A lány egy percre sem értette meg, hogy ő nem parázik, hanem a lányt félti, ha egyedül volna, vagy a legjobb barátja lenne itt vele, sokkal vakmerőbb lenne, na de akkor sem meggondolatlan, és amit Vixi csinál az már tisztára nevetséges. Volna, ha nem lennének ilyen nagy veszélyben. Érzi a zsigereiben is, hogy itt valami nagyon nem stimmel, és hamarosan be is következik a katasztrófa. Ám talán még nem menthetetlenül. Nem tudják még mivel vagy kivel állnak szemben de hamarosan úgyis kiderül majd. Gabriel él a gyanúperrel, hogy nem is sokára.
A terem megremeg, Vixi hátra repül, amit nem sikerül megállítania, csak elkapja a lány kezét, így legalább nem csapódik teljes erőből a földnek, bár érzékeli, hogy talán kicsit erős volt, de hát csak segíteni akart, ha tudott volna.
Hamarosan aztán már a megnyílt padló két oldalán vannak, és Vixi máris nyavalyog a keze miatt. *
- Sajnálom... * mondja őszintén Gabriel. * - De ha nem kezdesz el bolondságokat művelni, most nem fájna, és nem volnánk ilyen helyzetben. Belátod végre, hogy nem ijedős kiscsirkét játszottam, hanem próbáltam megfontolt lenni? * korholja még mindig a lányt, de annyira sajnálja őt a most történtek miatt, hogy inkább nem bántja tovább. Ki tudja hová kerülnek ha leugranak... az is lehet, hogy azonnal meghalnak. Akkor pedig nem akarja, ha élete utolsó másodpercei úgy telnének, hogy szerencsétlen lányt szidalmazza.
Aztán csak mondja Vixinek, hogy más kiút híján ugorjanak a lyukba, s kapaszkodjanak egymásba ha sikerül. Háromra el is rugaszkodnak, és sikeresen elkapják a másikat. Gabe olyan szorosan öleli Vixit, hogy az már szinte fáj, de úgy érzi, talán ez az utolsó szorítás.. nem engedheti el a lányt az élete árán sem. Vixi a vállára hajtja a fejét, pedig ő úgy megcsókolta volna most... de nincs erre idő. Már zuhannak is a mélybe...
Furcsa üresség szippantja magába őket, majd néhány erőteljes csavarodás után, melynek hatására, ha lehet még szorosabban öleli a lányt, hirtelen kiszakadnak a semmiből s úgy esnek a földre, hogy Gabriel bizony megtette amit megkövetelt a haza. Próbált az utolsó pillanatban alulra kerülni, s bár talpra érkeztek volna, magasabb lévén az ő lába ér földet először, s ahogy szándékosan hátradől, hogy ne essen a lányra, hatalmasat koppan a földön, s egy pillanatra még a lélegzete is eláll az ütődéstől. Fájdalom hasít a lábába. Jobb esetben csak kiment a bokája... ám ez annál sokkal fájóbbnak bizonyul. Mindenféle színű és formájú dolgocskák táncolnak a szeme előtt, így be kell csuknia azt... aminek hatására a sötétben is tovább táncolnak, és még a feje is megfájdul. Elengedi Vixit, ám úgy dönt várhat mindenféle démon átok meg akármi, ő még egy kicsit vegetálna itt a földön, ha nem gond.... aztán őrületes robaj rázza meg a környéket... környéket? Na de hol vannak?
Gabriel felpattan - költői túlzás, inkább csak felvergődik - s azonnal konstatálja, hogy nem igazán tud ráállni a lábára. *
- Franc... * suttogja, majd előre bámul, s döbbenten látja, amint egy épület omlik össze előttük. S máris szinte teljesen megvakulnak ennek köszönhetően. *
- Hol a fenében vagyunk? * botorkál a lányhoz Gabe, és megragadja a kezét amíg még látja. A zsebéhez nyúl, de ekkor jut eszébe, hogy pálcája a kezében volt ugrás közben.*
- A pálcám! * szisszen fel. * - Vixi, a pálcám elejtettem valahol!
* A por kicsit eloszlik, s egy néptelen, kihalt utcán találják magukat. Varjak repülnek el a fejük felett, s ez önmagában baljós előjelnek bizonyul. *
- Segíts megkeresni a pálcámat, itt lehet valahol... * motyogja s elkezd forgolódni, amennyire bír, és ép lábára helyezni súlyát, amikor az utca vége szinte megelevenedik. Gabriel pedig szinte megfagy álltában. *
- Húzzunk innen... * ez az első és egyetlen dolog ami hirtelen ki tud jönni a száján. *

// Fagy //

Tárgy: Re: Párizs 20 évvel később 2011-11-02, 11:35 pm

//olvadunk//

*Úgy érzem, hogy amit tettem, annak úgy kellett történnie, hiszen ha nem fogom meg a kelyhet, nem tudunk sehová se jutni. Na de amikor az hátravág, csak Gabe-nek esem, majd kezem is kissé meghúzódik neki hála, végül pedig a padló is behasad kettőnk közül. Ha már érdeklődik, elmondom neki, mi a bajom és amikor magyarázni kezd, csak felsóhajtok és lassan, picit nyöszörögve kelek fel.*
- Túlélem... *kezdek bele, majd végül csak beletúrok ép kezemmel a barna tincsek közé, így keresve ez után a fiú szemeit.* - Nem akartalak bajba keverni, de most inkább próbáljunk meg kijutni innen, együtt. *mosolyodom el cseppet, majd már hallgatom is a nagy hadi tervet, amit próbálok is véghez vinni. Csak elrugaszkodom a földtől, majd végül egymásba kapaszkodva szorítom is meg Gabriel testét, hogy ismét érezzem, hogy itt van, én velem és ahogy a viszont ölelést is érzem, egyre inkább boldog vagyok. Már megérte ez az este, megérte, mert tudom, hogy fontos vagyok neki és hogy aggódik értem. Így zuhanunk hát be a mélybe, majd ez után félig meddig rá is esek, így hallom meg a fájdalmas hangokat magam alól, tehát rögtön lecsúszok Gabrielről.*
- Hé, jól vagy? Várj, egy picit maradj nyugton! *ha a fiú engedi, akkor kezem a fájó pont fölé érintem, így a magnetizációval elkezdem gyógyítani, de túl sokáig nincs rá időm, így max csak picit lesz jobb neki, mert már fel is pattan, én pedig követem, de fejemet hirtelen fordítom Gabe mellkasának, így húzva össze magam a nagy robajtól és porrétek tömegétől.*
- Nem tudom, de nem akarok itt lenni. *pillantok fel rá, majd ahogy kiderül, hogy nincs meg a pálca, csak ujjamat Gabe ajka elé emelem.*
- Hé, nyugi, én itt vagyok! *bíztatom egy kis mosollyal, majd pálcát tartó kezemet fel is emelem.* - Invito Gabriel pálcája! *valami mocorogni kezd a porréteg alatt és hamarosan felém száguld, így kapom el, majd nyújtom is oda a fiúnak, ebben a pillantaban pedig még egy adag madár is megjelenik a kihalt városban.*
- Fogd meg és vigyázz rá! *mondom neki igen csak komolyan, de az utca vége felől fura hangok jönnek, mintha valaki üldöznének valakiket, talán nem kéne itt lennünk? *
- Bújjunk el... *húzom el lágyan a porréteg közé, annak az épületnek a maradványai felé, amely mellénk omlott le és hogyha Gabe is hallgat rám, akkor együtt fogunk elbújni a téglák és üvegek között, miközben csak szívem dobbanását hallom, oly nagyon próbálok csendben lenni és fájó testemet is igyekszem figyelmen kívül hagyni.*

Tárgy: Re: Párizs 20 évvel később 2011-11-02, 11:56 pm

*A két diák bizony érezheti, hogy a hely ahol vannak nem éppen álmaik helye, sőt ha nem vigyáznak mit tesznek, könnyen lehet hogy nagyobb bajuk is származhat. A leomlott épület hangja még egy darabig vízhangzik az utcán, majd vissza hullik abba a fura csendbe ami szinte kihalltá teszi az egész helyet. Nemsokára azonban sikítozó, s támadó átkokat kiáltó hangok hallatszódnak, amit bizonyára a diákok is meghallhatnak, ám most úgy tűnik a lány akarata szerint inkább el kéne bújniuk. Nem is olyan nagy baj ez, talán ez a legjobb döntés ugyanis a hangok közeledenek, mígnem a búvóhelyükről már láthatják is, ahogy az átkok ide oda csapódnak körülöttük. S tépett ruhájú, köpenyes alakok közelednek méghozzá háttal, mint akik valami állást tartanának, lehetnek vagy hatan.*
-Nem szabad hogy áttörjenek.... ha sikerül nekik semmi nem választja el őket a főtértől, alig fél kilóméterre van a hátunk mögött..*hallatszik az egyik hangja, aki valamivel magasabb a többinél, s bár csukját visel, néha néha egy egy szögből a diákok láthatják hogy egy lánnyal van dolguk ráadásul nem is oly időssel. A következő percben azonban szinte ők is érezhetik ahogy a hideg rettegésként kúszik végig a hátukon, behatolva agyuk zegzugos részeibe is, majd egy hangosabb hangot hallani... valami olyasmi mint amikor a valaki pohárral kellt hangokat, s a két ifjonc az omladozó házakról lereppenő árnyakat vehet észre, amint szinte rávetülnek a védekezőkre. Egykettőre az átkokból halálsikolyok lesznek. Az idegen támadókból szinte semmit se látni, mintha arcuk se lenne olyannyira a fejükbe van húzva a csukja a kezük azonban korom fekete... Olyan mintha nem is élő, inkább valami fura mágikus kreálmány lenne. Lehetnek vagy hárman, de hamar elintézik a védekezők nagy részét ugyanis fura mód az átkok mintha alig érnék el őket, ők viszont szinte hozzá érve mintha kiszívnák belőlük az életet, egészen addig , mígnem a test szinte elfonnyad, s üres csontokként a földre nem hull. Csak egy maradt meg, éppen az a lány aki az előbb beszélt, ám őt se láthatják sokáig, ugyanis az idegenek megfogják és szinte pillanatok alatt eltűntek. A diákok ezt megúszták, de úgy tűnik valamit tenniük kéne, hogy megtudják egyáltalán hol vannak. Talán ha kivettek valami érdekeset a beszédből sejthetik hogy merre kell menniük.*

Tárgy: Re: Párizs 20 évvel később 2011-11-03, 12:19 am

- Nem egészen... * sziszegi a lábába hasító fájdalomtól Gabriel. Már épp kezdte azt hinni, hogy így vagy úgy, de vége lesz ennek a rémálomnak amikor beleugranak a hirtelen keletkezett hasadékba, de csak egy nagyot estek, s ráadásul a fejét is beütötte, nem beszélve a lábáról. Vixi máris ott terem mellette, és olyan édesen próbálja meggyógyítani. Ha nem ebben a helyzetben lennének, bizonyára megmosolyogná a történteket, de így nincs épp a legjobb kedvében.
Amikor valamelyest enyhülni érzi a fájdalmat, fel is pattan, s épp időben ahhoz, hogy lássa, amint előttük leomlik egy épület. Magához öleli a lányt, hátha ő nem fog úgy fulladozni a hatalmas portól, mint ahogy ő teszi jelen pillanatban, természetesen a lehető legszolidabb módon. Nesze neked megfázás... a jó kis orrdugulás mellé jön a finom kis szilikózis. Nem, nem szifilisz. Az valami egészen más.
Aztán észre veszi, hogy eltűnt a pálcája, de Vixi máris akcióba lép mint Rambó, vagy inkább talán Pocahontas - hiszen úgyis olyan szép kreol a bőre és sötét a haja - hogy megmentse az ő John Smithét. S nemsokára ismét a kezében van a pálcája. Mármint a varázs. Aztán a lány máris dorgálni kezdi. Gabriel pedig csúnyán néz rá. *
- Azért nem vigyáztam rá eléggé mert valahogy fontosabb volt az, hogy Te épségben maradj. * morogja mint egy mérges medve, s ekkor érkeznek a madarak, és a furcsa hangok, és az érzés, amit ki is mond, hogy talán nem kéne itt lenniük. Vixi pedig máris indítványozza, hogy bújjanak el, és behúzza az épp leülni készülő porrétegbe, hogy ha eddig nem fulladt meg a fiú, akkor talán majd most. *
- Bújjunk el? * suttogja kicsit bosszúsan. * - Hová lett a harcos amazon éned? * csipkelődik, amire jelentősen rájátszik fájó lába is, ám most nem igazán gondolja komolyan a szavakat. Egyszerűen csak ebben a helyzetben is túl magas labda volt. Aztán Vixi a por kellős közepén nem is akárhová, hanem a téglák, és üvegek töménytelen törmelékhalmai közé vezeti őt. *
- És mi van ha a fejünkre dől? * jegyzi meg mintegy mellékesen. Hát igen... az embernek valahogy nem jön meg a kedve az ilyesfajta békés, romantikus délutánokhoz a majdnembarátnővel kettesben.
Aztán végül is sikerül alaposan elbújniuk, ami részben azért Vixinek köszönhető, s a fiú hálás is a lánynak, hogy ő hozta fel a "bújjunk el" témát. Ciki lett volna ah ő mondja, persze ezt a világért se vallaná be neki. Nem telik bele sok időbe, s máris meglátják a különös alakokat, s Gabriel akarva akaratlanul is megragadja Vixit, s úgy húzza be magához a lehető legnagyobb rejtekbe, mintha a lány lenne a legértékesebb gyémánt a világon amit épp tőle akarnak elhalászni. Ám a fiú továbbra is figyel. Annyira összpontosít, amennyire csak lehet, s bár szemei égnek a porfelhőtől, mégsem csukja be azt egy pillanatra sem, még akkor se ha könnybe lábad egy kicsit. Csuklyás alakok lépdelnek háttal a romok között, folyamatos pálcasuhintásokkal, s úgy tűnik eléggé fáradtak s elcsigázottak már, mégis olyan elszántnak tűnnek, hogy Gabriel már-már ismeretlenül is kezd felnézni rájuk. Ekkor megszólal az egyikük, aki kedves női hangot üt meg, s egy egy pillanat erejéig azt is felfedezi, hogy náluk alig idősebb. Vagy csak nagyon jól tartja magát, bár ez a tény ebben a helyzetben a lehető legkevésbé sem számít. Úgy tűnik a helyzetüket egész remekül tudják tartani egészen addig, amíg el nem érkezik a történetben egy igencsak kritikus pillanat. Gabriel érzi, hogy a hátán teljes egészében végig fut egy különös borzongás, s olyan hátborzongatóan túlvilági hang hatol az agyába, hogy kis híján felkiált tőle, de még időben sikerül összeszorítania a fogait, így csak egy fájdalmas nyögés bukik ki belőle.*
- Mi ez.... ??? * szűri a szavakat a fogai között, a lehető leghalkabban. Ám nem tud elszakadni tekintetével a történtektől. Úgy vonzza magához, akár a mágnes.
A védekezők bátran állják a sarat... aztán pedig jön az a borzalmas dolog... a test elfonnyad... a csontok a földre hullanak... Gabriel pedig Vixit még szorosabban magához vonva leguggol a lánnyal együtt egy félig ép falréteg mögött, s bár nem látja az eseményeket, úgy érzi most így kell tennie, különben észreveszik őket. Néhány percig csak szorítja a lányt, el nem engedve, s közben hallja azokat a borzalmas hangokat... *
- Nem lesz semmi baj... * suttogja Vixi fülébe. Nem tudja mennyire rémült vagy nem rémült a lány, de úgy érzi automatikusan meg kell most nyugtatnia legalább szavakkal. Mikor alábbhagynak a halál hangjai, Gabriel óvatosan ismét kinéz a romfal felett, s látja amint a lányt, aki nem rég még beszélt, elkapják, és eltűnnek vele. Gabriel pedig még jó ideig guggol ott az üres utcát bámulva, szótlanul, s maga elé meredve. *
- A főtérre kell mennünk... * mondja ki végül nagyot nyelve. Valahogy ez bukik ki belőle először. * - Fél mérföldre van innét, ahogy a lány mondta, és valószínűleg abban az irányban amelynek háttal álltak. Hiszen azt védték... * folytatja alig hallható hangon. * - Szerintem Te is így gondolod... * egyenesedik fel lassan úgy, mint aki tíz évet öregedett hirtelen. Fogalma sincs hol vannak és miért. Egyedül egy valamiben biztos. Hogy elakar tűnni innen, és Vixit biztos helyen akarja tudni. Csak nem tudja, hogyan csinálja. Megfogja hát a lány kezét, s másik kezével pedig a pálcát előre tartva elindul a romok között. Ott biztonságosabbnak érzi az utat az ingatag talaj ellenére is. Inkább ez, mint a nyílt utca, látva az előzményeket. *

Tárgy: Re: Párizs 20 évvel később 2011-11-03, 12:31 am

*Nem vagyok rest segíteni neki, hiszen látom, hogy fájlalja a lábát és mivel spirituális ismeretekből nem vagyok rossz, így hát gond sincs, úgy hiszem. Bár nincs időm és elég erőm teljesen meggyógyítani őt, valamelyest csak jobb lesz és végül még a pálca is megkerül, melyet Gabe felé is nyújtok, majd a szavait hallva csak kedvesen hozzá bújok, így simítva meg arcát is.*
- Ez kedves tőled. Mondtam már, hogy aranyos vagy, amikor így morogsz? *teszem fel a nagy kérdést, de végül már hangokat is hallunk, így a romantikának annyi, mert bizony bújni kell, méghozzá igen csak jól. Tehát elkapom a fiú kezét, így húzva be a romok és a por közé, de ahogy a beszólást hallom, csak egy rosszalló tekintetet kap tőlem.*
- Meghalni azért nem akarok! *vetem oda neki és már le is guggolok, nem figyelve a hülye kérdésre, már az előbb is eldőlt az épület, nem hiszem, hogy most zuhanna le. Szóval csak figyelek a történtekre, így jelenik meg pár ember, melyek közül az egyik még beszélni is kezd, tehát ösztönösen mögé nézek, a távolba, de ekkor már Gabriel szorít kezei között vagyok, én pedig csak visszaszorítok és oda is bújok hozzá, teljes mértékben.*
- Már ezért megérte ez a kis kaland. *pillantok fel rá, egy gyors puszit nyomva puha ajkaira is, hiszen itt van, velem és érezhetően vigyázni is akar rá. De a következő pillanatban minden más lesz, valahonnan a semmiből három furcsa fazon érkezik és támadni kezdik egymást. Testem csak úgy remeg, ahogy látom, hogy mi történik, de végül én is elfordítom tekintetem az események felől, majd nyelek egy aprót, így bólogatva aprókat Gabe szavaira. Félek most, ez már biztos, hiszen ez a harcmodor ismeretlen, ezek nem dementorok voltak, talán valami démonok? A fene abba, hogy csak másodiktól van démonológia a Mysterioban, így mégis mit tehetnék ellenük? És mi volt az a tűz, ami belém jött? Ez is foglalkoztat, na de a civakodásnak vége, egy lányt pedig elrabolnak, így kelek fel lassan, percekkel később és tekintek a hullák maradványai felé.*
- Igen, így... mert ha nem megyünk, nem tudunk majd innen elmenekülni. De várj egy pillanatot! *kapom el kezét, még mielőtt elsietne innen. * - Bízz bennem. Előbb olvadjunk bele az éjszakába, úgy biztonságosabb. *húzom is elő az ólóm tűt, majd először magamon végzem el a dolgot, mivel Gabe is ott volt azon a bizonyos órán, tudom, hogy ismeri a varázslatot. Tehát felvésem magamra az alfát és az omegát, majd ez után a tűt a földre teszem, ahol a fiú is megláthatja. A lényeg az, hogy majd annak a segítségével tudunk visszatérni.*
- Oké, most már mehetünk! *szólalok meg, amint ő maga is biztosította a saját biztonságát, majd ez után lassan kezdem el követni a romok között, egyre sietősebben, hogy mielőbb oda érjünk a főtérre és rájöjjünk, miként is menekülhetünk el innen.*

Tárgy: Re: Párizs 20 évvel később 2011-11-03, 12:44 am

*Miután a mészárlást "végignézték" olybá tűnik, a veszély elmúlik, s ismét elcsendesedik az utca. A diákok előtt viszont választás készülődik, mennek vagy maradnak, de ha az utóbbit választják lehet úgy járnak mint ahogyan ők. Nemsokára azonban úgy tűnik inkább hallgatnak az elfogott szavakra, és biztonságosabb helyek felé eveznek, pontosabban a tér felé. Az árnyjárás nem egy rossz ötlet, így szinte észrevételen tudják legyalogolni mint a fél mérföldet, s mikor véget ér az utca, már láthatják is az Eifel tornyot, és az azt körül ölelő teret. Az egész kihalt, a házak romokban, és az egykor csodás építmény csúcsa is mintha ketté tört volna, s meghajolva ringatózik a magasban, a két diák érezheti út közben, mintha ezernyi szem figyelné őket minden irányból, de egyenlőre még egyet sem látnak. Amikor azonban elérnek a torony aljába mindketten érezhetik, mintha valami fura ütést mértek volna rájuk. Kicsit olyan mint amikor az ember nekimegy egy villanypásztornak, tehát bár nem fájdalmasan de figyelmeztetően valami elektromos telítettség hátra löki őket. A következő pillanatban viszont harsány kiálltások közepette, pár átok el is sül körülöttük, ami mellettük valamivel a földbe csapódik bele, amit még több követ, egyre közelebb hozzájuk. Úgy tűnik körül vannak véve, s egy ideje már figyelhették a jöttüket. Kérdés mikor?*
-Állj...*szólal meg egy idegen hang a sötétből, s ha a két fiatal figyel láthatja, hogy úgy tíz sötét ruhás alak közeledik, mögülük, előttük s szinte minden irányból, illetve a torony aljában egy eddig csak fekete körvonalát mutató alak jön felfelé valahonnan, egyébként ő a hang forrása is. Mintha lenne valami a föld alatt, talán egy főhadiszállás. A támadások abba maradnak természetesen az idegen viszont egyre jobban közeledik.*
-Kik vagytok és mi célból jöttetek ide? Adjatok rá okot, hogy ne végezzünk ki titeket most itt helyben, erre felé nem szeretik a hívatlan vendégeket.*áll meg nem sokkal előttük, bár a sötétből még mindig nem sokat látni belőle, hangja viszont kaparós, kissé talán mintha sérült hangszállaktól is származna.*

//Fagy//

Tárgy: Re: Párizs 20 évvel később 2011-11-05, 4:40 pm

// Olvad:D //

* Amikor Vixi elkezd neki ömlengeni és bujkálni, mi tagadás, Gabriel kissé ideges lesz. Mégis csak szorult helyzetben vannak, fogalmuk sincs mikor, hol, a lány meg épp azzal foglalatoskodik, hogy máris megérte itt lenniük, ha ő ölelgeti. Ez nincs éppen ínyére, hiszen, ohh te jó ég, bármelyik percben elpatkolhatnak. Lenne fontosabb dolguk is. És Vixi is jobban tenné, ha azokra koncentrálna. Főképp amikor az események meglepő fordulatot vesznek. Vagy talán nem is olyan meglepőt, hisz azok a valamik bizonyára arra mentek, hogy végezzenek az ellenfeleikkel, ám ami és ahogyan történik, az mindennél hátborzongatóbb. Gabriel kénytelen magához szorítva elhúzni onnan a lányt egy időre, és még azon is elgondolkozik, hogy befogja a száját, de Vixi szerencsére csendben marad. Úgy tűnik mégis csak felfogta a dolgok súlyának mibenlétét. Aztán amikor végre vége a rémálomnak, s döbbenten látják, hogy a lánnyal nem végeznek, hanem elviszik.
Eztán jön az egyetlen épkézláb ötlet, amelyben mindketten egyetértenek. Hogy arra menjenek, amerre a lények mentek volna tovább, és amit oly elszántan védelmeztek azok a furcsa boszorkák és varázslók. Mert kétség sem fér hozzá, hogy azok voltak. Legalább az egyik oldalt felismerték, ha a másikat nem is. Úgy látszik Vixinek sincs lövése sem, hogy mik lehettek azok. Talán démonok. Igen, talán. Most semmi sem biztos. Aztán a lány előveszi az ólomtűt, és közli Gabebel, hogy inkább olvadjanak bele az éjszakába. A fiú gyűlöli ezt a módszert, de ennek ellenére gyanúsan sokat alkalmazta ezt mostanában, s a jelen körülményke között is mélyen egyetért vele, így ő is elvégzi a műveletet, majd a lány kezét ismét megfogva, a lehető leghalkabban elindul előre a romok között, pálcáját szorosan markolva, s maga elé tartva.
Így haladnak hát halkan, egy pisszenés nélkül az árnyjárástól szürkévé, és ködössé vált, amúgy is lehangolóan romos városban, amikor egy hatalmas építmény csúcsát pillanthatják meg, s Gabriel meg is torpan egy pillanatra. *
- Vixi.... * suttogja alig hallhatóan. * - Ez az amire gondolok? * kérdezi, bár inkább csak költői volt a kérdés, s szinte azonnal tovább is indul a lánnyal, s amikor kiérnek a térre, valóban az Eiffel torony magasodik előttük mind a több száz méterével. Gabe szó nélkül, minden elővigyázatosság ellenére át x-szeli a kezén lévő alfát és omegát, s amikor újra láthatóvá válik leteszi a földre a tűt, hogy Vixi is felvehesse, s máris elindul előre az építmény felé, amely enyhén szólva megtépázottnak látszik, teljesen belepasszolva a város körülményeibe. Közben a lány is valószínűleg már láthatóvá válik, ám nem néz oda, csak válla felett szól hátra neki miközben megáll, hogy Vixi felzárkózhasson hozzá. *
- Mit gondolsz, mi ez az egész? * kérdezi még mindig csöndesen, nehogy magukra vonják a figyelmet, ám így is az az érzés,e hogy több tucat szempár fürkészi őket. *
- Nem tudok róla, hogy bárki megtámadta volna Párizst... se az újságban nem volt, se az anyám nem írt, pedig ő párizsi lány volt.... na? * fordul a lány felé, majd amikor ismét egymás mellett vannak, Gaberiel elindul előre egészen addig amíg valamilyen láthatatlan fal vissza nem löki Vixivel együtt. Ha nem is estek volna a földre az ütközéstől, akkor is ott végzik végül, mert Gaberiel az utolsó pillanatban észleli, hogy más is van a dologban, ezért leugrik, s magával rántja Vixit is. Valóban átkok kezdenek el a földbe csapódni körülöttük, s egyre közelebb és közelebb érnek, amíg nem jön egy hang.... ami megálljt parancsol! *
- Körbevettek minket... * suttogja Gabe a lánynak, s amikor feláll, felsegíti Vixit is, s védelmezőleg magához húzza, miközben a torony - látszólag aljából - közeledő férfi felé fordul előre szegezett pálcájával. * - Nem lesz baj, megoldjuk... valahogy... *súgja még oda a lánynak, majd a következő szavai már hangosan csengnek, és nem Vixinek szólnak. Hanem a feléjük közeledő, látszólag, vezetőhöz. *
- Itt a kérdés az, hogy maguk kik, és mit keresnek itt? Ez a város tegnap még érintetlen, és gazdag volt, most pedig egy teljes romhalmaz! * válaszol élesen a fiú. Kicsit talán túl élesen, és bátor helyett talán meggondolatlanul is. De már annyira nem érti ezt a helyzetet, hogy az sem érdekli, ha szembe átkozzák, ő igenis magyarázatot akar, ha lehet, akkor azonnal. *
- Hogy válaszoljak.... furcsa lények, árnyak vagy démonok raboltak el egy lányt aki ezt a helyet védte.... fogalmunk sincs mi folyik itt, csak biztonságos helyet kerestünk. Ezért jöttünk ide. Biztonságért... és magyarázatért. * mondja immáron kicsit enyhültebb hanggal, hiszen mondandója közben tudatosult benne azért, hogy egy icipicivel többen vannak a sötét ruhások, mint ők. *
- Azt pedig lehet, hogy hívatlan vendégek vagyunk, de akkor aki minket meghívott ide, az számunkra sem szívesen látott barát. * fejezi be végül a mondandót egy kissé ködös, filozófikus monológgal. *

Tárgy: Re: Párizs 20 évvel később 2011-11-05, 5:14 pm

*Úgy hiszem, hogy most az árnyjárás sokat segíthetne nekünk, így hát nem is vagyok rest ezt Gabrielnek is megmondani, aki szerencsére most nem ellenkezik és hisztizik, hanem rögtön megteszi azt, amire kérek, hogy mindezek után egymás után haladhassunk a romok között, egészen a párizsi Eiffel-toronyig, melytől nem messze meg is állunk és a nagy kérdésre csak jól láthatóan bólintok.*
- Miért feded fel magad? *súgom oda Gabe-nek, mert én nem értem most ezt, viszont felveszem a földről a tűt, ha már nem képes a kezembe adni és elteszem, de én maradok láthatatlan szinte, tehát ha figyelnek is minket, akkor engem kevésbé fognak kiszúrni, mint Gabe-et.*
- Szerintem egy másik síkon vagyunk, nem a mi világunkba... az az átjáró, amit a folyosón láttunk és amin átmentünk, az tehet erről. *én így hiszem, tehát amikor hallom a szavait, csak megszorítom picit a kezét és magam felé fordítom, hogyha nem figyelt volna rám, akkor most megteszi.*
- Gabe! Azért nem tudsz róla, mert Párizs a mi világunkban rendben van, érted? Ez nem az... *ismertem már furcsa dolgokat, tehát ez se lesz különb annál. Viszont amikor hirtelen vet hátra minket a láthatatlan fal, bizony a földön kötök ki és halkan nyekkenek is egyet, majd úgy nézek körül az átkok sűrűjében, össze is húzv amagam, miközben már Gabe védelmezését érzem. Csak a fiúra tekintek, majd már a férfi felé, ki rögtön segít nekünk azzal, hogy ne támadjanak tovább és ez után jönnek a kérdések is, melyekre számítottam. Csak elfogadom a felém nyújtott kezet, így állok fel és húzom át kézfejeimen az X jelet, felfedve magam most már normálisan és miután a fiú befejezte szavait, csak fejemet rázom.*
- Nem tudjuk, hogy miképp kerültünk pontosan ide, egy átjárón át jöttünk és a mellettem álló úriember még nem tudja biztosra, de valószínűleg nem a mi létsíkunkon vagyunk. Szóval, valami célja van a jöttünknek. *igen, ebben biztos vagyok, így nézek hát körbe, majd lépek a férfi felé, ki a főnöknek tűnik, majd jobb kezemet magabiztosan felé nyújtom.*
- Vixilien Sandanez vagyok és egy boszorkány! Haza akarok jutni, de ahhoz itt tennem kell valamit, tehát ha tudok segíteni, akkor felajánlom a szolgálataimat. *lehet, hogy ez most meggondolatlan döntés, de itt ők a jófiúk, nekem úgy tűnik, tehát tekintetem is komoly, furcsa mód picit se gyerekes vagy aranyos. Igen, én tudok ilyen is lenni.*

Tárgy: Re: Párizs 20 évvel később 2011-11-05, 5:37 pm

*Úgy tűnik, a két diák valamilyen úton- módon eljutott a térre, ahol nemsokára megpillanthatják az Eifel torony ledűlő maradványait is. Ám nem csak a sötét, pusztulásba burkolódzott város várja őket, hanem egy igencsak erős védelmi fal is ami hátra veti a párost, majd nemsokára érzékelhetik, hogy körül vannak véve. Nem éppen egy előnyös helyzet, ezt ők is láthatják, hiszen az idegenek sokkal többen vannak mint ők. Nemsokára azonban az átkozás le lesz állítva, s megjelenik egy másik idegen is, aki közelebb menve a társasághoz, beszélni kezd. Gabe szavaira, sötét hűvös hangon reagál.*
-Fékezd a nyelved öcsi... ezek az emberek nem szeretik ha ilyen időkbe valaki felvág, hamar a túlvilágra küldenek.... De a válasz a kérdésedre mi vagyunk az egyetlen élő ellenállása*mordul rá, miközben lassan ismét csak közeledni kezd. Járásán látszik hogy nehézkes mintha a bal lába sérült lenne, s ahogy közelebb ér a pároshoz, csuklyája alól fél arca is kilátszik. Bizony most már láthatják hogy súlyos égési sérülésekben szenved, véreres szemei hűvösen figyelik a két diákot, Vixi szavaira azonban lassan felé fordítja a fejét.*
-Nem létsík... egy időhurokba keveredtetek, nektek egyáltalán nem szabadna itt lennetek..*szólal meg enyhén reszelős hangon miközben fél kezét felemeli s a diákok láthatják ahogy a fura fal amibe bele ütköztek, hirtelen felvillan majd eltűnik.*
-Nem démonok.. amiket láttatok azok az árnyhozók... De majd idővel ti is jobban megismeritek őket...*enged meg magának egy fanyar mosolyt miközben tekintete egy darabig mintha elgondolkodóan figyelné a két diákot, amikor hallja annak a hírét hogy emberek halltak meg csupán csak arca fájdalmas görcsbe rándul.*
-Megint kevesebben lettünk...Ha biztonságot reméltek, abból itt igencsak kevés van, azt hiszem viszont mégis jobb lenne ha velem jönnétek, haza tudlak titeket juttatni.*nem is vár többet hanem megfordulva elindul lefelé a lépcsőn, majd a diákok fele nézve folytatja, fél arca viszont még mindig takarásban van, Vixi szavaira csak egy kicsit elmosolyodik.*
-Bátor lány vagy, de azt hiszem a legjobb amit tehetsz ha hazamész és felkészülsz... szükséged lesz rá, és neked is Gabriel.*néz mondja hűvösen ki a nevet, fura mintha a srác nem mutatkozott volna be. A férfi azonban csak folytatja.*
-Gondolom fogalmatok sincs róla hol vagytok.. és hogy azok ott mik, némi választ tudok adni, úgy jó húsz évvel azután miután megfogtátok azt a bizonyos serleget...*mondja miközben egy ajtóhoz érve kezét rátéve, lassan mintha az lángba borulna, majd végül felnyílik.*
-Az ami pedig történni fog... Nos melyikőtök ismeri pandóra szelencéjének történetét?*áll meg egy pillanatra vizslatva a két diákot.*

Tárgy: Re: Párizs 20 évvel később 2011-11-05, 6:09 pm

- A fényben úgyis látszódni fogunk. * mondja a fiú kicsit álmatagon, hiszen továbbra is azon gondolkodik, hogy mi folyik itt. Amikor Vixi belekezd a magyarázatába. *
- Igen, erre én is gondoltam... de inkább nem foglalkoztam ezzel a lehetőséggel... mert ha valóban így van, akkor nagyobb bajban vagyunk, mint gondoltam. * vallja be, ám mindezek ellenére becsületére legyen mondva, hogy cseppet sem idegesen, vagy ijedősen kezeli a dolgot. *
- Értem értem Vix, nyugodj már meg. * korholja a lányt, amikor az tovább magyaráz. * - Mondtam, hogy ezt az ötletet amíg nem muszáj, addig vessük el. Kérlek. Ráérünk ezen akkor agyalni, ha ez már biztos. * morfondírozik, majd tovább is indul, s ekkor történik minden olyan gyorsan, mint nem régen amikor a ház összeomlott előttük. Valamiféle erőtérnek ütköznek, majd máris jön a sok átok, aztán pedig a furcsa, rekedt hangú férfi aki máris keresztkérdéseket tesz fel nekik, és fenyegetőzni kezd. Nem a legbizalomgerjesztőbb ember a világon, Gabe mégis furcsamód úgy érzi, talán szövetségesre leltek benne. Belekezd hát a mondókájába, amihez Vixi is bátran csatlakozik. *
- Valahogy így van. * mondja Gabriel sóhajtva a lány szavaira, majd tovább hallgatja a lányt. Aztán a szolgállatai felajánlását hallva nagyon csúnyán néz rá. Aztán pedig vissza a férfira. Valamiért rossz érzése van azzal kapcsolatban, hogy elárulták a nevüket. De az is lehet, hogy pusztán az óvatosság lüktet benne. Mindenesetre ő erre nem mond semmit, illem ide vagy oda. *
- És semmiképp nem akartam felvágni semmivel. * teszi még hozzá, mert ez azért sérti a büszkeségét. * - Mindössze én is ugyanúgy választ várok a kérdéseimre, mint maguk. Csak ki ki a maga igazával szemben. * teszi még hozzá, s amikor a férfi folytatja a szemöldöke összeszalad a homlokán. *
- Az egyetlen élő ellenállás... * morogja maga elé Gabriel elgondolkodva. * - Miért kell ellenállni? Mivel szemben? És mi történt mindenki mással? * záporoznak továbbra is a kérdések. Így is sokkal kevesebbet tett fel, mint amennyi megfogalmazódott a fejében. A férfi eközben ismét közeledni kezd, s Gabe automatikusan hátrálna egy lépést, de most valamiért mégis furcsa erő tölti el, és ott marad ahol van. Csak a pálcás keze remeg meg egy tizedmásodpercre. Ez a folyamat pedig majdnem megismétlődik amikor bepillantást nyer a csuklya alá. Ám elég ügyes ahhoz, hogy arca ne áruljon el semmilyen érzelmet. Majd amikor a férfi válaszol Vixi kérdésére, Gabriel apró, felismerhetetlen, hörgés szerű hangot hallatva fordul a lány felé. *
- Nem tudom ez jó vagy rossz hír e... * mondja Vixinek címezve. * - Ha egy másik dimenzió volna ez a világ, nehezebb lenne haza jutnunk... így viszont... * nem is folytatja a mondatot, s befejezetlenül hagyva azt ismét a férfi felé fordul. *
- Mesélne erről a bizonyos időhurokról? Ez azt jelenti amire gondolok? Ugye nem a jövőben vagyunk? * teszi fel a kérdést, ám szinte tudja is már a választ, és még a nagy bátor Gabriel torka is elszorul ettől a gondolattól. * - És mik azok az árnyhozók?
* Amikor a férfi közli, hogy haza juttatja őket, Gabriel nem válaszol rá semmit, csak ösztönösen követni kezdi, immáron minden félelem nélkül le a mélybe.
Aztán a férfi Vixit dícséri amire Gaberiel elhúzza a száját. ~ Bátor vagy botor... ha nem megy be arra a helyre, akkor nem lennénk itt.... ~ *gondolja magában, de nem szól egy szót sem, csak elcsodálkozik, amikor a férfi a nevén szólítja. *
- Honnan tudja a nevem? * kérdezi meglepve. * - Egyébként némi fogalmunk van. Párizsban. * ironizál, persze nem rosszindulattal. Vixi ezt már megszokhatta tőle. Ám amikor az ajtóhoz érnek, Gabriel is megáll, és furcsán néz a férfira. *
- Szerintem jobb, ha most mondja el. Ha nem tévedek, így is legalább húsz évvel később vagyunk már. Ha nem több. Talán segíteni tudunk valamit, hogy ez ne történhessen meg. * mondja a férfinak, majd a Pandóra szelencéjét hallva a haja alá szalad a szemöldöke. *
- Szerintem mindenki ismeri ezt a történetet... de ez csak egy legenda, mint a Frigyláda, vagy a Szent Grál... legalább is eddig ezt hittem, de már semmin nem lepődök meg.... * sóhajt fel ismét, és Vixire pillant sokatmondó pillantással. Aztán pedig ismét a férfira. *
- Talán tényleg nem kéne még hazamennünk. * mondja végül, s bár a szavak olyan nehezen hagyják el a torkát, mintha újra előtört volna a torokgyulladása, mégis komolyan gondolja amit mond, s közben észrevétlenül odanyúl Vixi kezéhez, s amikor ujjai közt érzi a puha kacsót, lágyan megszorítja azt. *

Tárgy: Re: Párizs 20 évvel később 2011-11-05, 6:20 pm

*Nem igazán tudom, hogy kik ezek az emberek, de ha már ide kerültünk, akkor nem vagyok rest érdeklődni se tőlük, mivel már rég halottak lennénk, ha ők azt akarták volna, de nem tették. Lehet, hogy Gabe nem akar hallani az elméletemről, de én úgy hiszem, hogy igaz, hiába is próbálja befogni a fülét és csendre inteni engem, nem hat meg a dolog, úgy érzem, túlságosan is szűk látókörű... Én azt hittem, hogy bátrabb, kalandosabb, de annyira nem olyan, mint én. Tehát ahogy beszélgetésbe elegyedünk, nem foglalkozom Gabe szavaival, inkább közbevágok, így mondva meg, hogy szerintem merre is lehetünk most.*
- Lehet, hogy nem szabadna, de sajnos nem volt más választásunk. *sóhajtok fel kissé, majd az árnyhozók szót is megjegyzem, de barna szemeim egyre kíváncsibban csillognak.*
- És mégis mik ők vagy kik? Kikből lettek és mire képesek? Tudni szeretném, hogy védekezni is tudjak ellenük. *nekem is akad ám kérdésem, nem kell engem félteni egy pillanatra sem és bár látom rajta, hogy mennyire rosszul is néz ki, tehát valószínűleg elbántak már vele is, én azért nem fogom könnyen adni magamat.*
- Szreintem haza fogunk jutni, segítenek, azt mondták... *tekintek ide kőzben Gabriel felé és bár meglep, hogy tudja a fiú nevét, nem szentelek ennek több figyelmet, minden bizonnyal egy mentál mágussal van dolgunk, aki képes kutakodni mások fejében, bár akkor elég nagy erőre tett már szert, mint Gabe házvezetője. *
- 20 év... fura... *nyugtázom magamban a gondolatokat, de nincs kedvem beszállni a nagy csevejbe, nem látom értelmét, Gabe már mindent megkérdezett, így én csak csendben baktatok a csuklyás után, de szemeimmel folyamatosan a környéket figyelgetem. Amikor viszont pandora szelencéjéről lesz szó, igen csak csúnyán tekintek most én magam a fiúra.*
- Legenda? Te semmiben se hiszel? Pandora szelencéje létezik csak el van rejtve... de ha kinyitják... utána a világ ilyenné válik. Ez történt? *tekintek a csuklyás felé, de amikor meg lesz fogva a kezem, csak picit közelebb megyek a fiúhoz, így simítva én is végig az ő kacsóján, mert bár mond szerintem badarságokat, így is szeretem őt.*
- Akkor hogyan tud visszajuttatni minket? *térek rá a számomra igen csak lényeges kérdésre, nem is érdekel most ez a jövő, nem lesz ilyen, nem lehet ilyen, ez csak egy alternatív jövő, amiből mint tudjuk, több is létezhet, tehát én reménykedem a legjobbakban.*

Tárgy: Re: Párizs 20 évvel később 2011-11-05, 6:38 pm

-Jobban is teszed.. ezek az emberek már látták a poklot, örülhetsz neki hogy nem kellett megélned amit nekik. A kérdésekre a válazt pedig megadtam, bővebben majd később..*mondja, hiszen tényleg elárult pár dolgot, a további kérdéseket viszont leinti.*
-Azt hiszem mindketten láttátok azokat amik az egész várost, és talán a világ jó részét is rettegésben tartják…. Nos mi vagyunk itt a maradék ellenállás. A legtöbb ember a föld alatt van, ide fent könnyen meg lehet halni vagy még rosszabb….*mondja miközben fél szeme furán megcsillan, sötéten s talán kissé hátborzongatóan is. Vixinek szóló kérdésre csupán csak oldalra dönti a fejét.*
-Később többet elmesélek, most az a fontos hogy vissza jussatok… Annyit elárulok, hogy részint belőlünk, részint valami másból… Most erről ne kérdezz többet.*villan a lányra a szeme, jelezve hogy ennek nincs most itt az ideje. Gabe kérdésére viszont röviden válaszol.*
-Azt hittem eléggé egyértelmű. Az időhurok, egy azonos világban lévő időintervallumok megváltozása, térben és időben, köznapi nyelven ezt hívják időutazásnak, amit téridőmágiával lehet létrehozni. Manapság csak pár olyan mágus van aki képes az időt befolyásolni, tehát pontosan az van amitől tartasz. A jövőben vagytok , a ti jövőtökben..*mesél tovább, nehézkes reszelős hangján, bár látszik rajta hogy már belefáradt, de eddig elég kielégítően hangzanak a szavai. Nemsokára már a föld alatt vannak, s egy ajtó fele közelítenek, és úgy tűnik hogy Gabenek is feltűnt a fura megnevezés, viszont a kérdésére a férfi csak megrántja a vállát.*
-Ismertelek mindkettőtöket, még sokkal régebben, de ami volt azt hiszem már nem számít, ami akkor voltam már rég halott..*mondja, halkan felsóhajtva, a további szavakra miszerint meséljen viszont nem reagál, úgy tűnik tudja mit akar. A kérdésre azonban úgy tűnik a két diáktól fura választ kap, egyik hisz másik nem, Gabe szavaira csak üvegesen nézi a fiút, de persze közbe hallja Vixi szavait, is amire kissé elmosolyodva lassan lehúzza a csukjáját. Arca fele szinte teljesen szét van égve, míg a másik valami különös fém maszkba olvadna, nem emberi egyáltalán nem, az égett részen kissé fehérbe átmenő szénfekete hosszú haj lóg le. Teljesen fekete, csupán csak az arany erek lógnak rajta keresztül, illetve a vörös szem.*
-Jobb ha elkezdesz hinni a legendákban… Vixi már közelebb jár a valósághoz, bevallom kissé Dejavu érzésem van most, de ez lényegtelen.*mosolyodik el egy pillanatra. Valószínűleg ez valódi mosoly tőle mintha emlékezne valamire.. Végül aztán felsóhajt.*
-Ahogy mondod kislány… elrejtették viszont ami benne van arról nem szólt a fáma, a legenda szerint mi volt a szelencébe? Keserűség, bánat szenvedés… mik ezek? Csupa negatív energia, igazából a föld legerősebb és legborzalmasabb élő mágikus energiája, amit soha nem szabadott volna megtalálni…. és valaki vissza élt az energia felhasználásának hatalmával. Az az energia indította be ezeket, amiket láttatok, csak arra nem gondolt senki hogy ezt nem lehet megzabolázni, elszabadult és most kórként vadássza le az embereket. Az erőseket magához hasonlóvá teszi, a gyengékből kiszívja az összes élet energiát… Láttátok hogy gyilkolnak nem?*a mosoly már korántsem olyan vidám, inkább szomorú, végül aztán tovább indulva egy sötét folyosóra jutnak ki, aminek a végén egy kapu áll, az üvegen keresztül a két diák hasonló tárgyat láthat mint az iskolába. Az ajtón viszont egy fura kékes jel dereng, pont belefér az ember karja. A férfi arra felé mutat s meg is adja a választ Vixinek*
-Az ott a hazautatok kulcsa, az ajtó nem nyílt meg közülünk senkinek…… Kell hozzá valami… Egy olyan energiaforrás amit nem lelünk.. Valaki pár éve elment innen az időbe, hogy keressen, és azt hiszem ezért vagytok itt,hogy ezt megéljétek, és elmondhassátok, mielőtt ugyan ez megtörténik… Csak valahogy fel kéne nyitni az ajtót… Valakinek van valami ötlete?*kérdezi, de arcán magabiztosság látszik, mintha tudná hogy valaki tudja mi a megfejtés.*

Tárgy: Re: Párizs 20 évvel később 2011-11-05, 6:49 pm

* Gabet már már bosszantja, hogy Vixi miket képzelhet róla. Úgy érzi a lány sokkal inkább nem érti meg őt mint azt eddig gondolta. Lehet, hogy sok mindent el tudnak mondani egymásnak, és jól kijönnek a másikkal, de nagyon kezd elege lenni abból, hogy Vixi folyton csak a magáét fújja, és ha ő, Gabriel valami olyat tesz vagy mond, ami neki nem tetszik, máris gyávának van elkönyvelve, amikor csak logikusan gondolkodik, és reálisan. Nem megfutamodik a dolgok elől, hanem próbálja megérteni őket. Úgy látszik Vix nagyon nem ez a kategória. Inkább forró fejű, és meggondolatlan, ő pedig hideg fejjel próbál minden lehetőségen végig siklani.
Aztán amikor Pandora szelencéjéről kezdenek el beszélni, Gabe is csúnyán pillant a lányra. *
- Minden ami létezik mindaddig legenda amíg nem bizonyított a dolog. És mivel el van rejtve, jelen pillanatban csak azoknak hihetünk akik állítólag már megtalálták egyszer. Azoknak pedig nem mindnek hiteles a szava. Tehát legenda. * szögezi le, és már kezdi nagyon unni, hogy folyton vitáznia kell a lánnyal. * - Ha pedig nagyon érdekel Vixi, én magamban hiszek. Az ember még önmagában sem lehet mindig biztos. Miért lenne akkor bármi másban? Főképp egy legendában. De most ez nem az az idő, amikor vitáznunk kellene. * szögezi le végül a dolgot. Most eléggé haragszik a lányra, hogy már nem csak gyávának, de ostobának is nézi, de ennek ellenére azért megfogja a kezét.
Aztán Gaberiel közli, hogy talán mégis itt kéne maradniuk, Vixi pedig már a hazamenetelről kérdez. * ~ Akkor most ki is a gyáva? ~ * szemmel láthatóan ez a dolog nagyon idegesíti a fiút. *
- Engem jobban érdekel a kérdés, hogy hogyan tudjuk ezt megakadályozni? De ha Te szeretnél csak úgy hazajutni, és ölbe tett kézzel várni amíg ez megtörténik akkor hajrá. * néz szúrós szemmel a lányra. * - Én baromira nem szeretném. Azt mondtad oka van, hogy ide kerültünk. Hát akkor szerintem ez az oka. * fejezi be mondandóját, s közben elengedi Vixi kezét, ezzel is jelezve elhatározását. Majd ismét a férfi felé fordul.*
- Az időhurok dolgot értettem, de jobb mindent a saját fülével hallania az embernek... elmagyarázva még szörnyebben hangzik mint elméletben. * vallja be sóhajtva. És itt egyértelműen arra céloz, hogy az ő jövőjük nem a gyerekek, a jó munka, a neves varázslócsalád létrehozása, vagy egy kisebb világhatalomra törés, hanem a teljes pusztulás. Lehet ő és Vixi már egy jelöletlen sírban fekszenek valahol ebben a jelenben. És ez a gondolat cseppet sem volt bíztató a számára. Ekkor azonban a férfi lehúzza csuklyáját,s Gabriel hátrál egy lépést. Nem is csak a látvány iszonyúságától, hanem attól a hátborzongatóan különös érzéstől ami hirtelen hatalmába keríti. Egy szót sem tud szólni a férfinak, csak reflexszerűen hátrasöpri arcába hulló sötét tincseit. Nem mond semmit a Pandora szelencéjére tett hosszadalmas megjegyzésekre, sem a magyarázatra. Aztán máris ott vannak egy olyasfajta ajtónál, mint aminek köszönhetően ide jutottak. A férfi kérdésére azonban nem ad választ. Furcsamód maga elé mered, és olyan képtelen gondolatok cikáznak a fejében, melyeket ha megosztana másokkal, talán őrültnek néznék... vagy valami még rosszabbnak. Így Vixire hagyja a válaszolás lehetőségét.*

Tárgy: Re: Párizs 20 évvel később 2011-11-05, 6:59 pm

*Most érzem csak, hogy mennyire különbözünk, én vagyok a tűz, ő a jég és talán ezért is vonz engem annyira, ezért is imádom úgy és rejt számomra oly sok kihívást ez a fiú. Tetszik, ahogy küzd az igazáért és bár most többször összekapunk, ez szerintem nem a mi hibánk, hanem ez az egész minden tehet róla, hogy ide jutottunk, hogy ilyen helyzetbe kerültünk és szerintem ezt ő is tudja, valahol mélyen.*
- Én akkor is úgy hiszem, hogy ez igaz, de én se szeretnék veled vitázni, ezt remélem tudod. *hajolok oda hozzá, hogy egy gyors puszit nyomhassak ajkára, hiszen azért szeretném, hogyha mellettem maradna és érezné, hogy fontos, egyszerűen más a dolgokról a véleményünk. Nem magyarázkodom, én ilyen vagyok, mindig is harcias teremtés voltam és ha neki ez nem tetszik, hát akkor sajnos nem tudok mit kezdeni a dologgal, ő dönt, hogy kellek-e neki vagy sem, eddig is övé volt a döntés... *
- Honnan ismert minket. A Mysterioból? *teszem fel végül a nagy kérdést, majd ahogy hallom, hogy szavaim igen csak igazak lehetnek, aprókat bólogatok is a dolgokra, viszont Gabe eltávolodása nem tetszik. Utálom, hogy ilyen velem, hogy egy picit se próbál meg megérteni, de most próbálok a férfira figyelni, követni őt egészen addig a furcsa, föld alatti kapuig, mely előtt meg is állunk, majd egy aprót nyelek és kezemre nézek. Gabe csak mered maga elé, én viszont lesütöm szemeimet és feljebb húzom a felsőmet.*
- Én vagyok az ötlet... *teszek pár lépést, de onnan még fájdalmasan visszatekintek Gabe-re.* - Remélem tudod, hogy bajom is lehet... és te ismét ilyen rideg vagy csak azért, mert én másképp gondolkodom. *igen, akarom, hogy ezt tudja. De nem állok már meg, nem érdekel, lesz, ami lesz alapon, kezemet lágyan belecsúztatom a kis résbe, majd másikat elveszem az útból és visszanézek a furcsa, csuklya nélküli férfira, majd Gabe-re, hogy akkor most mi legyen, hogyan tovább és hogy vajon mi fog velem történni... Gondolom a kapott energiát kell visszaadnom valahogy, de akkor megint fájni fog, nagyon és... utána mi lesz velem?*

Tárgy: Re: Párizs 20 évvel később 2011-11-05, 7:16 pm

*A férfi csupán csak hűvös tekintettel hallgatja a két fiatal párbeszédét, arcán bár amúgy se sok jel látszik arról amit gondol.*
-Szerintem pedig, ha ilyen időkben nem kezd el hinni az ember, főleg olyanoknak akik nem az életére pályáznak, pusztán holmi földhözragadság miatt, az dugja a fejét a homokba, és várja meg ameddig saját szemével nézheti végig először…*mondja hűvös hangon, amiből nem leszámítható hogy ezt most rosszból, vagy jóból mondta.*
-Hidd el, a világot cseppet sem fogja izgatni mit tartasz valóságnak, vagy legendának amikor mindent elemészt egy újfajta Holocaust…*teszi még hozzá, miközben végül aztán a Gabe álltal feltett kérdésre is lassan felel.*
-Itt már nem sokat.. a mag ahonnan az egész kiindult túl nagy lett. Ha akarsz ittmaradhatsz kiegészíteni a csapatunkat, hogy tovább tartsuk a várost, talán bírjuk pár hónapig, talán hetekig, de az is lehet hogy napokig se. Mi is menni készülünk, vannak még jobb helyek is. A remény mindig fennmarad, ezt kell megtartanunk a harcképteleneknek, öregeknek és gyerekeknek akik nem kaptak olyan kiképzést mint amit ti is fogtok a Mysterioban…*fejezi be komor hangján miközben egy pillanatra fájdalmasan felköhögve félre is húzza a csuklyáját megmutatva ezzel az arcát. Gabe hátra hőkölése viszont nem érdekli, ő csak közelebb lép, mintha direkt azt akarná, hogy a fiú nézze meg az igazságot.*
-És ha még mindig nem hinnél… akkor most közelebbről is megnézheted mire képes egy „legenda” az emberrel… Nekem szerencsém volt, vannak akik rosszabbul jártak. És igen ilyesztő az időhurok téma, és valóságos is*teszi még hozzá, végül Vixi kérdésére csak egy pillanatra elmereng a lányra tekintve.*
-Valamikor onnan ismertelek, bár nem annyira közelről, inkább csak kérdez felelek szinten… A nevem..*kezd bele lassan, de nem fejezi be, inkább csak bólint egyet.*
-A nevem nem fontos.*teszi hozzá majd tovább haladva elérik azt a helyet ami a kiút is egyben. A férfi csak beszélni kezd, de úgy tűnik enm kell sokáig gondolkozni Vixi hamar rájön a dolog nyitjára. A férfi így figyeli ahogy a lány bedugja a kezt, aminek a hatására a teste mintha lángra lobbanna. De nem mindennapi lángok ezek, kékek amik szinte teljesen ellepik a lányt is, Vixi viszont nem érez fájdalmat se semmi rosszat, inkább olyan mintha egy pillanatra valami fura melegség árasztaná el, s az ájulás közepére sodorná. Mielőtt azonban ez megtörténne az ajtó kinyílik, s a lány körül is lassan a kék lángok vissza olvadnak a testébe.*
-Menjetek, és fogjátok meg a serleget… az utána való út már könnyű lesz..*mondja a férfi miközben még egy pillanatig mintha gondolkozna végül közelebb lép hozzájuk, először Vixi fele nézve.*
-Nem a kulcs vagy, hanem ha minden igaz a megoldás.. Valahogy ez az energia átkerült a testedbe, és a részeddé vállt. Ezzel ha időben léptek még elintézhetitek őket… Ezzel az energiával megsemmisíthetitek a negatív energiákat mert képes elnyelni azt és véghez is vihetitek. Gyanítom valaki aki innen elment helyezte el nálatok, és vakon rád bízta ezt az energiát. Ha még ott van meg fog találni, vagy így vagy úgy, és segíteni fog.. Tőle többet megtudtok majd…..*intézi a szavait Vixi felé, végül aztán miután megfogták a serleget egy húzással vissza is térnek a jelenbe. A lány viszont fura mód nem tér magához azonnal, úgy tűnik valami miatt elájult, talán pár nap a betegszobán rendbe fogja tenni, de álmaiban mostantól többször látni fogja azokat a lényeket… Talán azért hogy soha ne felejtse el mit kapott.*

Tárgy: Re: Párizs 20 évvel később 2011-11-05, 7:31 pm

- Hogy mi igaz, vagy mi nem, az relatív. Mindenki másban hisz. A földhözragadtság pedig távol álljon tőlem. Majd meglátod egyszer Te is Vixi, hogy nem azért vagyok ilyen mert gyáva vagyok, hanem azért mert óvatos. És azért hiszek csak magamban, mert minden más hitet elvettek tőlem. * mondja kimérten, majd amikor a lány egy puszit ad az ajkára, nem tolja el, de nem is viszonozza. Ezzel azt akarja jelezni a lánynak, hogy egy vadidegen előtt, ebben a helyzetben nem a romantikáé az elsőbbség.
Látja, hogy Vixinek nem tetszik a dolog, de ez van. Vagy elfogadja így ahogy van, vagy nem. Vannak fontosabb dolgok is az életben az ilyesfajta kis hülyeségeknél. És a jelenleg történteket sokkalta fontosabbnak tartja. Aztán a férfi leveszi a csuklyáját, és ekkor szinte minden fenekestül felfordul a fiúban. Csodálkozna rajta, hogy Vixin nem fut végig az az érzés ami rajta, ha nem lenne azzal elfoglalva, hogy saját gondolataiba mélyedve, szinte megilletődve bámulja saját lábát. Aztán máris az ajtónál vannak,s Vixi közli, hogy ő az ötlet. Nagyjából ő is erre gondolt volna. Aztán elindul a lány,s amikor visszafordul Gabehez, máris elkezdi a replikázást. Mint mindig. *
- Nem mondhatod a folyónak, hogy álljon meg... * ennyit mond csak halkan a lány szavaira, s tekintetével gondosan kerüli Vixit, és a férfit is. Pálcáját lassan visszateszi a helyére. Nem lesz rá szüksége itt. S ahogy a zsebébe csúszik a keze, egy apró fémtárgyban akadnak meg az ujjai. Hirtelen gondolat ötlik a fejébe. Butaságnak tűnhet, de ki tudja? Ám mire bármit is mondhatna, Vixin máris ugyanaz a folyamat megy végbe ami korábban az iskolában, most viszont mintha jobban megterhelné őt mint legelőször. Kirántja a kezét a zsebéből, és a lányhoz ugrik. Hálistennek nem ájul el, de talán nem árt neki a támogatás, így Gabriel továbbra is tartja őt karjaiban, úgy pillant ismét a férfira azzal különös érzéssel. És egyáltalán nem az arcának groteszksége miatt. *
- Megpróbálunk majd a rendelkezésére állni bármiképpen. * bólint Gabriel, majd a lányt a serleg felé irányítja, bár elég erő van benne, hogy talán magától is tudjon járni, azért mégis jobb ha mellette van. Ám mielőtt megérintenék a serleget, még visszafordul a férfi felé. *
- Köszönöm. * ennyit mond. Nem tudni pontosan mire céloz vele, de eztán már csak egy bátorító biccentést küld felé, s megfogja a serleget a lánnyal együtt.
Ismét jön az a borzalmas űr, és pörgés, s egy tompa ütődéssel, amely fele annyira sem volt rossz mint a jövőbe érkezésnél, ismét ott találják magukat ahonnan elindultak. Pontosabban az iskolában, hála az égnek lefejezett vérző szellemek, és furán csattogó hentesek nélkül. Zihálva pillant a lányra, aki nincs eszméleténél, s azonnal megfogja a pulzusát. Ver a szíve,
Gabriel hatalmasat sóhajt ahogy ezt megállapítja, majd felnyalábolja Vixit, s ölében tartva az ájult lányt, még mindig kissé sérült, talán törött, lábbal elbiceg a betegszoba felé.
Na igen... csak egy forró teára vágyott a megfázása ellen, és helyette kapott a nyakába egy rakat dolgot, ami jó ideig még rá fog telepedni a lelkére.... akár egy éhes árny... *

Tárgy: Re: Párizs 20 évvel később 2011-11-05, 7:42 pm

*Másképp gondolkodunk, ez tény és szerintem még egy vadidegennek is feltűnik, de mégis azért a fiú közelében vagyok. Na de ahogy magyarázkodásba kezd, csak halkan felsóhajtok és lágyan megsimogatom kézfejét is.*
- Nem tartalak gyávának, de én pedig ilyen vagyok, néha futok előre, meg se állva, nem törődve a veszéllyel. *ismerem be én is, így adva egy kis puszit a fiúnak, mely nem lel viszonzásra, de valahogy ilyesmire számítottam. Viszont ahogy a kapuhoz érünk, már nekem kell mennem, tudom, hiszen nem véletlenül értem hozzá... na de Gabe-et nem igazán hatják meg szavaim, melyre csak lemondóan sóhajtok és végül kezem bekerül a nekem szánt résbe, ez után pedig már csak a forróságot érzek. Semmi fájdalmat, de mégis valahol kellemetlen ez a melegség a testemen belül. Nem tart túl sokáig, így ez után már csak Gabriel kezei között találom magam, lágyan elmosolyodva nézve fel rá.*
- Azért látom aggódtál. *pislogok bele szemeibe, majd ez után bólintok a csuklyás férfi felé, így érkezve meg ahhoz a bizonyos serleghez, mely vissza tud vinni minket a Mysterioba és a mi korunkba.*
- Minden tőlem telhetőt megteszek majd és köszönjük a segítséget! *biccentek én is a férfi felé, majd már kezem hozzáér a serleghez, így érzem meg a forgást is, miközben azon gondolkodom, hogy vajon kire célozhatott ez a férfi és hogy ki lehetett ő. Na de ahogy lábaim a talajhoz érnek, már csak a furcsa gyengeséget érzem, így csukódnak le pilláim és esek össze szó szerint. Nem tudom, hogy mi történik velem, már semmi se ép... tehát ahova Gabe visz, oda megyek és remélhetőleg mielőbb kiheverem mindezt, illetve megtudom, hogy ennek a furcsa energiának bennem mi haszna van és hogy mit is kell tennem.*

» Párizs