Konyha, avagy a finomságok szülőhelye

// NRT – Nath és Zoey – 2013.11.01. //

*Életemben nem éreztem magam még ilyen szörnyen, azt sem tudom az elmúlt időben mi történt. Mintha elutaztam volna. Semmi értelmes gondolatom nincs így negyed tizenkettőkor, épp ezért döntök úgy, hogy teletömöm magam, hátha kicsit jobb lesz a közérzetem. Kimászok az ágyból, kezem azonnal rátalál a fésűmre, még ehhez sincs kedvem. Húzni fogja a hajam, tiszta kóc. Legszívesebben ma csak nyafognék. Percekig szuggerálom magam, hogy megtegyem ezt a fájó lépést, aztán az első nagyobb bognál nyöszörögve hajítom a sarokba a fésűt. Hógolyó morogva veszi tudomásul, hogy nincs jó kedvem. Magamra kapok egy fekete egybe ruhát, belebújok a tutyimba, majd kilépek a szobából famulusom kíséretében. Ma még az anyatetű is gyorsabb, mint én, elhúzom ajkaimat a gondolatra, majd az alagsor felé veszem az irányt. Lényegében véve egy könnyű étel csak meghozza a mai naphoz a kedvem. Ha nem, akkor pedig visszabújok a szobám menedékébe és ki se jövök onnan amíg össze nem kapom magam. Végül is az is lehet, hogy csak Illya hiányzik, régen láttam már. Hógolyó egy pillanatra rám néz, majd inkább előre szalad. Felsóhajtok és szemet forgatva nyitom ki a konyha ajtót. A fehér vizsla megvárja, míg belépek, majd utánam csaholva szaladja körbe a helységet. A szekrények tartalmát kezdem vizslatni, majd inkább leülök az egyik székre, hogy összeszedjem a gondolataimat. De fogalmam sincs, hogy édeset, vagy sósat szeretnék.*
-Vagy valami savanyút?*kérdezem magamtól fenn hangon, végül a térdeimre ejtem a fejem. Semmi értelmes nem jut eszembe. Hógolyó mellém telepszik és orrán az arcomnak nyomja, a következő pillanatban végignyalt az arcomon.*
-Szerintem édeset akarsz.*vakkantja, miközben az egyik szekrényhez ugrál és kaparni kezdi az ajtót. Elvigyorodok, tényleg ismer, ez a legjobb... Felállok, hogy a szekrényhez lépjek, kinyitva pedig egy doboz süteményt találok.*
-Köszönöm.*simogatom meg famulusom fejét, azután visszasétálok az asztalhoz, kinyitom a dobozt, egyet Hógolyónak adok, aztán belefeledkezek az édességbe.*

// NRT – Nath és Zoey – 2013.11.01. //

*Kicsit jó egyedül lenni, de persze semmi kedvem sok időt tölteni itt, lényegében véve bárki megtalálhat, most pedig nem vagyok egy hű de társasági lény. Igyekszem elpusztítani az édességet, hogy mielőbb eltűnhessek. De ez a művelet ma nem jön össze, képtelen vagyok gyors rágásra. Inkább a csuklómon fityegő hajgumira összpontosítok, ha már nem tudtam kifésülni az a szénaboglyát a fejem tetején, nézzek ki értelmesen. Így pár rutinos mozdulattal már össze is kötöm a fejem tetején elég csinos kis kontyba. Fellélegzem, újabb sütiért nyúlok, ám abban a pillanatban nyílik is az ajtó. Felkapom a fejem, a rágásban megállnak a fogaim, majd tágra nyílnak szemeim, ahogy Nate belép a konyhába.*
-Uh... Szóval egy Zoey, hol a többi?*pislogok párat, majd figyelem ahogy leül az asztalhoz a srác. Ha jól emlékszem ő már az egyetemi részben lakik. De nem vagyok benne biztos, viszont egy házba tartozunk, tartoztunk. A boci szemekre felvonom szemöldökeimet. Ez most komoly? Dolgoznom kell?*
-Akartad mondani, egy másnapos cuki fickónak.*egészítem ki a mondandóját, miközben kitolom a székem, hogy felállhassak. Hógolyó elvan a második kekszével amit nemrég kapott, így nem zavar sok vizet. Felgyűröm a ruhám ujját, majd mélyen a szakácstudásom mélyére ások. Hirtelen azt sem tudom, hogy mit csináljak, de perceken belül rájövök. Az én szájízem szerint elég gyérnek és póriasnak számít ez az étel, de majd ha annyira éhes lesz Nathaniel, meg fogja enni. Másnaposságra jó gyógyír a húsleves, de annak az elkészítési ideje elég sok. Ha meg siettetem, nem lesz finom. Marad egy egyszerűbb megoldás.*
-Remélem nem vagy vegetáriánus.*pillantok hátra a vállaim felett, az asztalra nyúló fiúra. Ha mégis az még változhat a kaja készítés. Épp ezért megvárom a válaszát, reménykedve a nemleges válaszban a hűtőhöz lépek, hogy elővegyem a húst, aztán a burgonya keresésére indulok, végül a fűszeres polchoz lépek. Megfogom a kést, hogy a húst felkockázhassam, majd pedig nekilátok a krumplit megpucolni. A fokhagymát egy laza mozdulattal a fiú felé dobom.*
-Pucold meg és vágd apróra, elég három gerezd. Ennyit éhesen is segíthetsz. Csak az ujjadra vigyázz.*lépek mellé és egy kést teszek az asztalra, meg egy vágódeszkát. Egy mosoly kíséretében visszalépek a saját dolgom mellé, a krumplival is hamar végzek, így azt vízbe teszem, míg egy lábosba olajat melegítek, hogy kisüthessem. A serpenyőben is olaj melegszik, hogy a húst megpiríthassam, remélem, hogy Nath közben meg tudja csinálni a rá bízott feladatot. Míg a serpenyőben serceg a hús, én a srác felé fordulok.*
-Szóval elég laza az egyetemi élet mi? Buli és piák? Gondolom elég nagy parti lehet a dolog.*mosolygok, majd keverek egyet a húson, sót szórok rá, majd egy leheletnyi borsot. Famulusom mellém lépked, ma ő is szótlan, nem is akkora hátrány, különben bele se lehet fojtani a szót, az illatokat szaglássza, amin jót mosolygok. Ahogy a hús megpirul intek a fiúnak, hogy legyen kedves és hozza ide a fokhagymát. Míg ő ideér vele, én a krumplit lecsöpögtetem, majd a felhevített olajba teszem, ami így elég nagy hangot ad. Kicsit hátra is ugrok ahogy az olaj felfröcsköl. Kezeimet a hátam mögé kapom, nem szeretem ha megégek.*
-A fokhagymát borítsd a húsra, ha az összepirul és kész a krumpli ehetsz is.*magyarázom, majd a burgonyára fordítom a figyelmem, a fokhagymával fűszerezett húst is megrázom egyszer, aztán lekapcsolom alatta a gázt. Végül a megsült krumplit papírra szedem, hogy lecsöpögjön.*
-Esetleg savanyúságot kérsz hozzá? Láttam a hűtőben...*említem meg, miközben tálalok, az egyik tányért Nate elé teszem késsel villával, a másikat oda ahol én szándékozok ülni. Még várom, hogy megtudjam kér-e savanyúságot, ha igen akkor pár választékot az asztalra teszek. Leülök, majd Hógolyóra kacsintok. Attól még nem leszek ma társasági lény.*
-Egyébként ha már ilyen régen találkoztunk, veled mi a helyzet úgy komolyabban?*kezdek bele a beszélgetésbe, miközben bekapok egy falatot.*

// NRT – Nath és Zoey – 2013.11.01. //

-Persze azonnal hármat is.*vigyorgok Nath-re, aztán egy nagyobb sóhajt követően legyintek egyet, amolyan ugorjuk át a témát inkább. Amikor visszakérdez a cukis megszólalásra csak bólintok egyet, végül is jó a srác, oké persze nem nekem, de igen is megnézni szabad. Szóval nem bejön, csak jól néz ki. Aztán eljutok odáig, hogy fel is álljak a székről, hiszen megkér rá, hogy dobjak össze valamit. A kérdésem amit feltettem nem volt helyénvaló, ezért kompenzáció gyanánt inkább elvigyorodok és a tűzhely felé lendülök, mintha már említette volna az egyik összefutásunk alkalmával, de teljesen kiment a fejemből. Inkább nekilátok elkészíteni az ebédnek valót, már ha annak lehet nevezni, végül is főételként szerepel a legtöbb helyen. A srácnak adok fokhagymát, abból mondjuk nem kell mind, ezért közlöm is hogy körülbelül mennyit is kellene megpucolni és apróra vágni.*
-Igen, kicsit dolgozz. Nem sok. Csak arra figyelj, hogy ne nyúlj a szemedbe utána, mert csíp. És de, féltem a testi épséged. Talán baj?*szólok azért Nath-nek és reagálok is illetve kérdezek, majd tényleg a dolgommal foglalkozok, mert különben cuki éhen kórász uraság nem fog enni, ezt pedig nem hagyhatom. Lényegében véve együtt nőttünk fel, csak én lusta vagyok tanulni. Aztán az egyetemről kérdezem, mert miközben főzök neki, nem akarok csöndben lenni, persze amúgy sem tudok, de az már részlet kérdés. Mikor megkapom a fokhagymát egy bűbáj segítségével majd a kérdést is csak vigyorgok.*
-Az orrod ilyen jó, vagy ismered a kaját?*kérdezek vissza, így válaszolva is, míg az utolsó simításokat végzem az ételen, tálalok és még a savanyúságot is megemlítem, mert hát láttam. Így hogy bólint elő is veszek vagy három fajtát, hogy tudjon válogatni. Kés villa a tányér mellett, még az utolsó lendületből szalvétát is találok. Majd innivalót meg kitalálunk.*
-Ami azt illeti... Sokat lógok, nem jutok egyről a kettőre, szóval mondhatni itt nem igazán bulizok.*válaszolok visszamenőleg, hiszen ezt elfelejtettem. Megesik, a kaja jobban érdekelt. Én is éhes vagyok már, szóval ideje volt eljutni erre a szintre, mert a keksz az nem sokat ért. Hógolyó meg, mint látom az egyik sarokban húzza a lóbőrt. Szerencsés, ott alszik ahol tud. Legalább nyugodtan el tudok lenni Nath-el.*
-Na igen, néha elég kevés dolog van, de most szerencsénk volt nem? Köszi, a te érdemed is. Hiszen te dolgoztál a fokhagymával, én meg ki nem állhatom. Szóval igazi csapat játékos vagy.*még ha nem is az, most az volt és pont.*
-Neked is jó étvágyat. Remélem nem fűszereztem túl.*elhúzom a szám, hajlamos vagyok arra, hogy kicsit túl fűszerezem az ételeket. Mikor arra kerül a sor, hogy én meséljek fél szemem behunyom és még grimaszt is vágok. Nem vagyok valami érdekes teremtés. De azért igyekszem valamivel előrukkolni.*
-Hát, nyáron voltam Németországban, kirándultunk anyáékkal az Alpokban, aztán fürödtünk a Bodensee-ben. A pasik... Öhm, ez az a téma amit nem feszegetnék ha nem baj. Amúgy hamar el telt, így nem is olyan jó.*újabb száj elhúzás után végre belefogok az ételbe is. Persze nem figyelek, így az első falat meg is égeti a nyelvem. Egy kecses b@szd meg-el intézem el hirtelen, majd elvörösödve kapom a tekintetem Nath-re.*
-Megégetett...*mutogatok a kajára, majd színészekhez méltó dühös arckifejezést mérek a brassóira. Most fájni fog a nyelvem napokig. Miért nem tudok rendesen odafigyelni, hiszen tudom, hogy most lett kész. Inkább az asztalon lévő sótartóért nyúlok, hogy sült krumplit megsózhassam.*
-Oké, ha már ilyen szépen bemutatkoztam újra... Mi dolgod lesz ma este? Nem nézünk le a faluba? Kéne már valami buli, vagy valami hasonló. Lennél olyan kedves, hogy elkísérsz? Természetesen csak ha nincs semmi programod.*tágra nyílt pupillákkal várom Nath válaszát, egy este nem a halál, meg amúgy sem akarok sokáig lenni, csak egy kicsit mosolygósra kéne már magam inni. Megérdemelném igazán. Újabb falatra szánom el magam, de nagyon igyekszem kikerülni nyelvem megégetett részét.*

// NRT – Nath és Zoey – 2013.11.01. //

*Nem is tudom mikor éreztem már ilyen jól magam társaságban. Az elmúlt időben eléggé elzárkóztam mindentől. Nath viszont kicsit visszabillent az életbe. Tényleg igaza van, kicsit túlzásokba esek, így nagyon szeretném ha az étkezés befejeztéig nem is kéne megszólalnom, ám ilyen opció nem létezik, mert ugye bár csak elkezdünk társalogni. Így mikor Nath közli, hogy nem szereti Németországot, csak pislogok.*
-Az embereket, vagy magát a helyet nem szereted?*kérdezek rá két falat között, amit persze megállít a kis közjáték, hogy igen csak megégetem a nyelvem. A pasis témát inkább át szeretném ugorni, mert jobb a békesség. Néha már azon is gondolkodom, hogy lehet nem is kandúrokat szeretem, persze ez butaság, de ha ennyire elkerülnek...*
-Mi van akkor ha én nem akarok találni? Ha bőven jól elvagyok egyedül? Persze ezt nem olvasod le az arcomról, mindketten tudjuk, hogy hazugság, de az elmélet kedvéért gondolkodjunk abban, hogy nem akarok találni.*vetem fel az ötletet és mivel Nath tutira nem hülye, így mindent jóformán csak kiterítek az asztalra. Aztán persze áttérek egy másik témára, mint egy juhász, aki terelgeti az állatait. Én a témákkal csinálom ezt, ha már kinevetnek a bénázásomért. Ezt már csak azzal tudtam volna überelni, ha a villa valahol messze kiköt, mert eldobom. Nem mindig jut eszembe még neveletlenebbnek lenni. Szóval elérkezik a pillanat, mikor rákérdezek az estére, mert miért ne, ha visszautasítanak, maximum megyek egyedül. Viszont szerencsés vagyok, még egy kis információval is meglegyint a srác, igen tudom, de a falu jobban illik rá, előbb a számra jön. Viszont nem állok le száj karatézni, csak bólintok, hogy felfogtam a dolgot. Nath közli a keret tervet, amire gondolkodó fejet vágok.*
-Rendben, nekem megfelel.*mosolygok rá, aztán igyekszem eltüntetni a megmaradt brassóimat. Bár nem értem persze, hogy miért akarja megköszönni a kaját, lényegében véve nem kényszerített, hogy márpedig de én most azonnal csináljak, csak megkért rá. Ebbe se megyek bele, egyszerűen fáradt vagyok hozzá.*
-Esetleg valami desszertet?*kérdezek rá végül ahogy befejezem a kajálást, majd felállva a mosogatót veszem célba. Persze ha Nath is befejezte az ő tányérja sem marad az asztalon, mert viszem magammal, ha még eszik, akkor megvárom míg befejezi és kétszer mosogatok, az időmből kitelik. Ha kér édességet, akkor persze gyors megoldást választok, az pedig vagy a puding, vagy a tejbegríz. A konyhapultnak támaszkodok és elnézem Hógolyót egy pillanatra, még mindig alszik, hihetetlen.*
-Na jó... Szerinted érdemesebb valakinek az oldalán függni, vagy jobb a szabadság?*nem nézek a fiúra, szerintem tudja nagyon jól, hogy mire értem a kérdést. Kíváncsi vagyok a véleményére. Szerintem egy sulin belül elég nehéz megtalálni a tökéletest, de ez persze a saját véleményem. Ha Nath ezt meg tudja cáfolni, akkor kíváncsian várom.*

//NRT: Viki és Leo- 2014.02.13.//


Minden rosszban van valami jó és ez szent igaz. Hisz ha nem tértem volna le eredeti útvonalamról és nem tévedtem volna el, nem találkoztam volna Leoval. Örülök hogy összefutottunk, kedves srácnak tűnik, és avval hogy felajánlja hogy segít innen kijutni csak erősíti a feltevésemet. Aki ismer, tudja nekem sikerül bárhol eltévednem.
-Igen. – húzom fel orrom egy vigyor kíséretében. – Gyakran? Igen, azt hiszem… – kacagok fel. Sajnos szörnyű a tájékozódási képességem, és ennek hála sokszor tévedek el. Csak a neve hallatán ugrik be hogy ki ő, de ahogy látom ez fordítva is igaz. Mikor a célomat említem már témánál is vagyunk. A srác reakciója mosolyt vált ki belőlem.
- Palacsintára gondoltam, sok csokival. – nézek a fiúra mosolyogva. Ahogy elnézem neki is tetszik az a gondolat hogy egyen valami finomat. Nincs ellenemre hogy velem tartson a konyhába, sőt tetszik az ötlet. Legalább megismerem egy kicsit és ki tudja, lehet hogy még barátra is lelhetek a személyében. Mindenesetre, nincs mit vesztenem.
-Értem. – bólintok a fiú oldalán sétálva a kijárat felé. Néha minden embernek kell egy kis magány hogy gondolkodhasson, tisztában vagyok vele és ez a hely pont megfelel a célnak.
Miután figyelmeztetem a velem járó veszélyre mosolyogva hallgatom az ötletét. Ha Leo velem fog ügyködni a konyhában óvatosnak kell lennem. Egyrészt mert nem akarom hogy megsérüljön más rész pedig azért, mert ha valamit tönkre teszek a manók ki fognak nyírni.
-Akkor majd vigyázok. – kacsintok rá játékosan. – Ha pedig megsérülsz majd sütök neked egy csoki tortát. – mosolyodom el. Bár nem nagy vigasz a csoki torta, de inkább bele sem akarok gondolni hogy kárt tegyek benne.
Út közben az évfolyam lépés is szóba jön ami nem a kedvenc témám, de hát nincs mit tenni.
-Ne sajnáld, csakis én tehetek róla hogy nem jött össze. – vigyorodom el. Ha valakit hibáztatni lehet az miatt hogy nem jött össze, az én vagyok. Elvégre, nem vittem túlzásba a felkészülést. De elhatároztam, idén jobban fogok igyekezni. – Igen remélem. – vigyorodom el. A kérdésemre nagy lazán biccent majd kezd magyarázni.
-Ó, hát akkor gratulálok. – mosolygok rá majd hallgatom tovább. Legalább neki össze jött ,ami jó hír.
-Kint vagyunk. – pördülök meg boldogan amint a kivilágított folyosó padlójára lépek. Mégiscsak jobb itt, Leo társaságában mint oda lent, egyedül. – Köszi, jövök neked eggyel. - nézek a fiúra kedvesen.
A konyhába lépve édes illatok áradata csapja meg az orromat. A hely tök üres, csak mink vagyunk itt.
-Nem tudom. Akkor legyen palacsinta vagy maradunk inkább a pudingnál? – indulok meg a hűtő felé. Bár nem vagyok oda a pudingért de ha a fiú úgy dönt, hát legyen. Elvégre segített kijutni, ennyit csak megtehetek ... – Na akkor melyik? - kukkantok átt a hűtő ajtaja felett Leo irányába aki a konyhapultnak támaszkodva ácsorog.

//NRT: Viki és Leo- 2014.02.13.//

Az hogy eltévedek kissé felbosszant . Mindig zavart hogy ilyen balszerencsés vagyok, de ez ellen nincs mit tenni. Bár nem pont így terveztem a dolgokat, és közbejött egy kis közjáték, de a végén talán mégis csak eljutok a konyhába, sőt még társaságra is szert teszek. Egész jól elbeszélgetünk, kedves srác.  Úton a konyhába több téma is váltsa magát szóval egy percig sincs csend. A reakcióm a fiú kijelentésére csak egy csendes kis kacaj és egyetértő bólogatás.
Ahogy látom azt hiszi viccelek azzal hogy baja eshet …. Remélem ez így is marad.
-Gondolod hogy megérne? – nevetek fel. Örülök hogy találkoztam vele, jó végre beszélgetni valakivel. Nem telik bele sok idő hogy megkedveljem a srácot ezért a következő témát sem kerülöm, bár azért nem rajongok  érte.
- Köszi, de ne lepődj meg ha szavadon foglak. – nézek rá mosolyogva. Egész vidám lett a hangulatom egyrészt a társaság miatt más részt pedig azért mert kijutottunk.
-Ó, szóval rám hagynád az egészet? – vonom fel szemöldökömet vigyorral az arcomon, miközben tovább megyünk egyenesen a konyhába. Úgy sem ússza meg ennyivel. Egy lelket sem látni, a konyha teljesen üres ami nem nagy baj.
Rögtön a hűtőhöz sétálok  majd mikor választ kapok arra mit is fogunk elkészíteni matatni kezdek a rengeteg kaja között.
-Oké. – mutatom fel hüvelyk ujjamat az ajtó mögül  hogy ő is lássa majd még keresgélek egy picit miközben Leoval beszélgetek.
-Nem mondanám hogy az a tipikus konyha tündér vagyok, meg a manók is jól főznek … Csak néha szeretek magam gondoskodni a dolgaimról, és időm felől ráérek sütögetni. De persze én is szoktam a nagyteremben enni.– lépek az asztal felé vigyorogva a kezemben az összetevők nagy részével amiket az asztalra teszek majd rá mosolygok a fiúra s megint kutatni kezdek bár most egy tálra vadászok amit gyorsan meg is találok.
-Na és te, te is inkább mellőzöd a sütögetést ?- nézek rá miközben azon agyalok hol lehet a liszt. Kissé félre döntöm a fejem mikor megpillantom a fehér zacskót az egyik  polcon.
Lábujjhegyen állva nyújtózkodom érte, de csak súrolom az oldalát. Utálom hogy ilyen alacsony vagyok. Persze azt, hogy nem érem el megoldhatnám egy kis mágiával, ha nem hagytam volna a szobámban a pálcámat ….

//NRT: Viki és Leo- 2014.02.13.//

Miért van az hogy én bárhol el tudok tévedni? Ez a kérdés nemrég még bosszantott volna. De most hogy itt beszélgetek Leoval, már inkább tűnik mázlinak. Rég nem beszélgettem ilyen jót.  A hangulatom vidám lesz miközben társalogva igyekszek a fiúval a konyha felé. Téma témát vált és egy percig sincs csend. A válaszára csak elmosolyodok. Nem hiszem hogy egy torta miatt kárt tenne magában de azért remélem nem  gondolja komolyan…  Ahogy látom ő is épp olyan édesszájú mint én. Csak a következő témánál veszem kissé komolyra a figurát, de a fiú ajánlata újra mosolyt csal az arcomra.
- Oké, köszi. – vigyorgok még mindig, úgy érzem semmi sem tudja elrontani a hangulatomat. Biztos hogy később még jól jön ez az ajánlat ahogy abban is hogy még felfogom keresni őt. Nem telik bele sok idő és már a konyhában is vagyunk.
- Hát akkor nincs mit tenni, megmutatom hogy kell… – jelentem ki. Hé, ő felajánlotta hogy segít a tanulásban. Tényleg megtaníthatom őt egy ilyen egyszerű étel elkészítésére.
- Hát én inkább szakosodtam édességekre mint főt ételekre. Persze valamit össze tudok dobni a tűzhelyen de nem garantálom hogy nem a gyógyítónál kötsz ki ételmérgezés miatt. -  biccentek. Nem tudom, nálam a főt kaja elkészítése olyan hogy a végeredmény vagy nagyon jó vagy nagyon pocsék.  Előkészítek néhány hozzávalót majd a lisztre kezdek vadászni. Idő közben a fiú mellém kerül, amit csak akkor veszek észre mikor azon ügyködök hogy valahogy lehalásszam a lisztet.
- - Értem. Pedig azért a csajoknak is bejön ha egy pasi tud főzni. - öltöm ki rá a nyelvemet játékosan majd térek vissza ahhoz az  átkozott liszthez. - De amúgy nem ciki. Legalább is szerintem… - nem célzok én ezzel semmire csak úgy megemlítem. Még mindig a liszt megszerzéséért küszködök mikor hirtelen két kezet érzek meg amik hátulról karolnak át majd a hozzájuk tartozó személy felemel. Először nem esik le hogy mi is történik de mikor megértem felkapom a lisztet és mire feleszmélek már újra éri a föld a lábamat.
- Zavarni nem zavart, de nem vagyok aranyos. – jelenik meg az arcomon egy enyhe fintor. Sosem bírtam ha valaki le aranyosoz, elvégre nem vagyok én kóbor kismacska… Talán a többi lánynak bejövős de nekem…  Inkább gyorsan témát váltok, s hirtelen egy kérdés jut eszembe.
- Hé, amúgy lett famulusod? – érdeklődöm miközben egy tálba öntöm a hozzávalókat és kevergetni kezdem. Ezt a kérdést muszáj volt feltennem ahogy még egy kérdés vár még rá bár az kissé személyesebb ezért még várok vele. Kíváncsian fürkészem az arcát és azon filózok, vajon csak dísznek hordja azt a szemkötőt? Kissé emlékeztet a nevelőapámra, bár nem tudom, hogy ő hord e szemkötőt. Csak azt tudom hogy kissé ”szemtelen” lett az utolsó találkozásunk óta. Erre gondolva kiráz a hideg és inkább fojtatom a munkálkodást.

//NRT: Viki és Leo- 2014.02.13.//

Azért, mert nem sikerült az első éve Vikinek, az nem jelenti azt, hogy másodszorra se fog és hogyha kell, akkor én tényleg nagyon szívesen segítek neki. Ezt fel is ajánlom, ő pedig majd eldönti a jövőben, hogy élni fog-e a lehetőséggel. Nem hiszem, hogy máris szüksége volna rám, hiszen még alig ment le néhány anyag a suliban, de talán majd néhány hónap múlva kelleni fogok neki. Még eldől. Mindenesetre megérkezünk a konyhába, ahol nemsokára közlöm is a másikkal, hogy bár szívesen segítek, mégse értek a sütéshez-főzéshez, tehát ha azt szeretné, hogy én is csináljak valamit, akkor mondania kell, hogy mit.
- Oké, figyelek. – bólogatok is rá, majd ez után hallgatom további szavait és kissé vállat is vonok. – Sokszor van ez így, hogy valaki csak az egyikhez ért vagy az egyiket szereti, ritka, amikor a kettő együtt jár. – csak ezt teszem hozzá, majd nemsokára már mellette vagyok és úgy árulom el neki, hogy én bizony semmi ilyesmihez se értek. Még csak 17 vagyok, van időm bőven arra, hogy megtanuljak bármit, ha akarok, bár a nők szerintem erre vannak, a konyha mégis csak az ő dolguk.
- Meglehet, de a csajoknak amúgy se pont a magamfajta srácok jönnek be. – vonom meg vállaimat úgy, mintha nem számítana, de sajnos általában ez a helyzet. A fél szemem miatt amúgy is már hátrányban vagyok és azt figyeltem meg, hogy a Mysteriosok többsége inkább a bunkók felé húz, a fene tudja, hogy miért. Viki viszont most már a lisztet szeretné megszerezni, így mögé lépve nyújtok segítő kezeket, tehát emelem fel, hogy elérje az említett hozzávalót, majd miután már ismét a földön van, azért elnézést kérek tőle tettem miatt, nem szeretném, ha ez zavarná.
- Hát szerintem az voltál, mondhatsz bármit. Ez az én véleményem, nem a tiéd. – jegyzem is meg teljesen normális hangon, majd a hirtelen témaváltásnál egyet pislogok is.
- Öhm, persze, hiszen az nélkül nem lehetnék másodikos. Egy oroszlánt teremtettem, de ő most vadászik valahol Seolon. De hogy jutott ő most hirtelen eszedbe? – oké, ez nekem így tényleg túl gyors volt, nem nagyon értem, hogy mi volt ez a váltás, de hát ő tudja. Mindenesetre a hozzávalók nemsokára össze lesznek keverve és talán most már a sütögetést is megkezdi Viki, amit én kíváncsian figyelek. Nem készítünk most túl nagy adagot, csak kettőnknek, így bizonyára hamar elérkezhet az evés ideje is.

//NRT: Viki és Leo- 2014.02.13.//

Az hogy Leo felajánlja hogy ha kell segít a tanulásban csak még jobban feldob. Élvezem a társaságát.
Mikor a konyhába érünk egy lelket sem látok a közelben. Még a manókat sem, akik általában itt ügyködnek. De őszintén szólva nem zavar a dolog. Nem telik bele sok idő hogy eldöntsük mit is készítsünk. A palacsinta kiütéssel nyer. Mikor Leo kijelenti hogy ő még nem csinált palacsintát soha, kissé meglepődöm. Eddig azt hittem hogy palacsintát már mindenki sütött legalább egyszer életében. Hát tévedtem, megesik. Akkor legalább nagyjából megmutatom neki hogy hogyan is kell, de közben én is vallomást teszek neki arról hogy a főt étel nem igazán az erősségem. Nem csak hogy rengetegszer elrontom, de még csak nem is igazán szeretem a főt ételeket.
-Pontosan. – bólogatok egyetértően. Idővel az is kitudódik hogy ő sem sokat tevékenykedik a konyhában. Nem csodálkozok. Kevés olyan pasit ismerek aki szeret sütögetni, no meg a manók által elkészített kaják is finomak. Miközben a lisztért küzdök talán kissé érzékeny pontra tapintok. Bár lazára veszi a figurát azért látni rajta hogy nem hagyja hidegen.
-Ezt most miért mondod? – vonom fel szemöldökömet. Eddig nem foglalkoztam ezzel de most jól megnézem őt. Bárhogy is nézem Leo aranyos srác. Mármint kedves és nem néz ki rosszul sőt nekem a stílusa is szimpi. Nem értem mire gondol…
A fiú szabadít meg szenvedésemtől mikor felemel s végre elérem azt a fránya lisztet.
Mikor azt mondja aranyos vagyok kiráz a hideg. Sosem szerettem ha valaki azt mondja rám hogy aranyos. Bár tudom ő nem rosszból mondta, mégis bennem ez a szó úgy maradt meg mint a védtelen, tehetetlen szinonimája. Talán velem van a baj de az évek alatt bennem ez maradt meg. Próbálom olyan gyorsan terelni a témát amilyen gyorsan csak tudom s felteszem az első kérdést ami az eszembe jut, bár lehet hogy most komplett hülyének néz.
-Értem. Bocs, igazából csak nem akartam veled veszekedni azon hogy aranyos vagyok e vagy sem. – vallom be neki. Nem akarom elrontani a hangulatot…
Mivel az összevalók készen vannak a tűzre rakom a serpenyőt, hogy felforrósodjon az olaj majd egy konyharuhával letörlöm a pultot.
Miután a tészta is a serpenyőbe kerül Leohoz fordulok.
-Akarod feldobni. – mosolyodom el. Lehet hogy kissé gyerekes, de nekem ez a kedvenc részem a palacsintasütésben, és neki is megakarom mutatni milyen jó móka. A malőr ezúttal sem marad ki. Míg nem figyelek a konyharuha amit túl közel tartottam a tűzhöz most lángra lobban.
-A francba. – dobom a mosogatóba az égő ruhát. Már megint bénázok, remek. Oda lépek és vizet engedek a rongyra majd a kezemre. Egy apró kis seb semmi komoly de azért biztos ami biztos leöblítem hideg vízzel. Lehetek még ennél bénább?

//NRT: Viki és Leo- 2014.02.13.//


A magányos kutatásomat a konyha után,a  számomra útvesztőnek tűnő folyosókon egy fiú , majd később egy kellemes  illatokkal teli konyha váltsa le. Sok mindent ellehet rólam mondani de azt hogy csendes, azt nem. Végig beszéljük az egész utat, s a konyhába érve sem hagyjuk abba a locsogást. Miután sikerül döntenünk a puding és a palacsinta között, rögtön nekiesünk a munkának.  Mikor a hozzávalók nagy része megvan, a lisztet kezdem kutatni s egy érdekes téma kerül terítékre, méghozzá maga Leo. A válasza a kérdésemre újabb mosolyt csal az arcomra.
- Te aztán nem vagy semmi, tudod? - nézek rá. Igaz, sok lány van oda a rosszfiúkért. Hisz minden lány azt szeretné hogy egy srác csak miatta változzon meg. Hogy egy megközelíthetetlen bunkó csak hozzá legyen kedves, hogy ő maga legyen a gyengéje, de ne jön nekik össze. Én legalább is ezt vettem észre, de lehet hogy tévedek. A szerelem nem ép az én területem. Számomra elég egy csábos mosoly, néhány kedves szó vagy egy szép szempár és kész, egyszerűen bedőlök, bár tudom mi lesz a vége mégis reménykedek.  Bár az én szerencsémmel mindig valami alvilági sötét bunkót fogok ki.
- Gondolj arra hogy a mesékben is a kedves srác szerzi meg a hercegnőt, a gonosz meg hoppon marad. - vigyorodom el. - De ha gondolod kicsit feltupírozzuk a hajad, szerzünk neked egy fekete bőr dzsekit, egy cigi a kezedbe és játszhatod a rosszfiút. - viccelődök egy kicsit.
Idő közben gondom akad a liszt megszerzésében de Leo segít aminek örülök, bár mikor le aranyosoz kicsit elfintorodok. Majd gyorsan témát próbálok váltani, sikertelenül hisz ott lyukadunk ki ahol abba hagytuk.
- Oké, igazad van. - mosolyodom el én is. Örülök neki hogy így látja, de  sajnos  gyerekkoromból megmaradt bennem az hogy ha valamiben nem értek egyet a másikkal az majd veszekedésbe torkol. Nehéz megszokni hogy már nem így van…  Ami a famulust illeti, elég mókásnak találom de tetszik.
Mikor minden összetevő megvan neki  álok a palacsintát és mikor a dobálózásra kerül a sor felajánlom a lehetőséget a másiknak is aki nem él vele.
- Te tudod. - mosolygok rá .Simán megfordíthatnám őket egy késsel, talán egyszerűbb lenne, de abban mi a móka?
Nem sokkal miután sikerül felgyújtanom egy konyha ruhák  és majdnem magamat is ,miközben Leo megterít az utolsó palacsinta is elkészül.  Két bátor palacsintát vesztettünk a harcban s most oda fentről néznek le ránk. Konkrétan a plafonról, a sütő felett. Azt hiszem túl magasra dobtam őket. Na  de mindegy, majd leszedem őket ha végeztünk a nyalánkságokkal, mielőtt még a manók észrevennék és élve eltemetnének.
-Akkor ess neki. Bon appétit. - mosolyodok el majd én is veszek el egy palacsintát. Most  a meggyes lekvár mellet döntök  s nyakon öntöm csoki öntettel.  
-Örülök hogy ízlik. - tényleg jó látni hogy legalább van olyan amit jól csinálok. Már csak ettől is jobban érzem magam.
-Nem kérsz valamit inni? Forró csoki,tea,valami üdítő?Vagy egy kis sört? - álok fel vigyorogva  és indulok a pulthoz. Őszintén szólva én meg szomjaztam.