A múlt titkai (NRT-s mesehelyszín)

Tárgy: A múlt titkai (NRT-s mesehelyszín) 2014-03-29, 12:52 pm

[1. csapat: Rose, Claire, Elton, Una]

Ezen a mai, szép reggelen négy diák úgy döntött, hogy meglátogatja a Mysterio könyvtárát, természetesen külön okoknál fogva. Mivel szombat van, így nem sokaknak jut ez eszébe és jelen pillanatban még a könyvtáros férfi sincs a helyén. A nyugalom tehát teljes, senki se zavarhatja meg őket kutatásukban. Amikor mindenki megtalálja a maga számára szükséges könyvet és leülnek valahova az asztalhoz, néhány perc múlva a körülöttük lévő fények vibrálni kezdenek, majd a semmiből jelenik meg nagyjából a négy diák között egy régi időkre emlékeztető tekercs. A tárgy nagyon könnyen széteshet, tehát óvatosan kell vele bánni, már ha valamelyikük meg meri fogni és megnézni, hogy mi is van benne.
Ha ezt valaki megteszi és széthajtja, akkor számára ismeretlen stílusú karaktereket láthat rajta. Jól meg kell nézniük ezt a régies írást és így lehet, hogy valaki számára mégis csak ismerős lesz, olyan számára, aki azért érdeklődik a régi dolgok iránt, ha pedig nincs ilyen, akkor ez mégis csak egy könyvtár, valahogy csak rájönnek, hogy milyen nyelven is íródott a tekercs, amelyek közül néhány karakter a gamma, a pszí, az iota, a rhó, a kappa, stb. Ez egy holt nyelv, amelyet már rég nem használnak és nem is találni bárhol olyat, aki ezt olvasni, na meg lefordítani tudja. Egy kicsit tehát el kell gondolkozniuk ahhoz, hogy tudják, hova kellene menniük, már ha érdekli őket ez a hirtelen ide pottyant tekercs.

[2. csapat: Nil, Luka, Irmine]

Ez a hármas elég későn feküdt le az éjjel, így jó sokáig is aludtak és bár még korán van, mégis, amikor lassan magukhoz térnek, meglepődve tapasztalják, hogy már nem a szobáikban vannak, hanem egy amolyan raktárféleségben. Sötét van, tele dobozokkal, ládákkal, hatalmas szekrényekkel és ponyvákkal, mindennel, amelyekkel egy raktár rendelkezni szokott. Nincs itt most se kamera, se pedig őr, tehát ettől nem kell tartaniuk, viszont minden jól be van csomagolva, így maximum akkor tudnának rájönni arra, hogy mi is van bennük, hogyha kárt tennének a dobozokban.
Ha viszont úgy döntenek, hogy elegük volt a raktárból és kíváncsiak arra, hogy hol is vannak – tehát Nil nem hoppanál mondjuk azonnal vissza a Mysterioba -, akkor nyugodtan ki tudnak sétálni a szobából kivezető egyetlen ajtón. Nincs kulcsra zárva, de odakint mozgolódás hangja várja őket. Először csak egy folyosóra érnek ki, majd ez után egy hatalmas, hófehér csarnokba, ahol rengeteg féle szobor van kiállítva. Nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy rájöjjenek, ezek milyen szobrok lehetnek és ha legalább az egyik leírását elolvassák, azt is megtudják, hogy másolatok, mind-mind egy eredeti másolatai, amelyek az Akropoliszban vannak kiállítva, mégis, az emberek nagy ámulattal nézik őket, hiszen nem mindenki tud eljutni az eredeti helyre és örülnek neki, hogyha így legalább láthatják ezeket az értékes remekműveket. Akadnak tehát itt Istenek, kentaurok, amazonok, különféle vadállatok és sima emberek is, tehát minden, amely a valóságban is létezik. Természetesen a szobrok nem teljesek, csak maradványok, olyanok, amilyenek eredetileg is megmaradtak, így akad olyan is, amelyről a diákok azt se tudhatják, hogy mit ábrázol, mivel csak néhány kődarab maradt a helyén. Sajnos sok év telt már el a készítésük óta, egyértelmű, hogy nem lehet mindent tökéletes állapotában megőrizni.

A múlt titkai (NRT-s mesehelyszín) 3501hr4

//Szerda éjfélig lehet írni, addig remélhetőleg mindenki tud, de ha gyorsabban írtok, akkor szívesen írok én is előbb hsz-t. Smile

//

Tárgy: Re: A múlt titkai (NRT-s mesehelyszín) 2014-03-29, 11:32 pm

[1. csapat: Rose, Claire, Elton, Una]

A szombat nekem is pihenőnap, mint általában mindenkinek, ám mivel csak délutánra beszéltünk programot az ordas farkassal, valamit nagyon ki kéne találnom addig, nem akarok egész álló nap itt ücsörögni. Egy darabig ágyikómban fetrengek, Narát ölelgetve, de végül csak kikászálódom a puhaságból, olyan oknál fogva lépdelve mezítláb tappancsaimmal a szekrényig, most már aztán majd jól felöltözök, és kezdek magammal valamit. Határozottságom olyan szintű céltudatossággal párosul, viszonylag lendületesen húzom magam felé a szekrény két ajtaját, miközben nagyjából ugyanabban a pillanatban pottyan ki a felső polcok egyikéről, ahol a kupi némileg elharapódzott már, egy ócska, réginek tűnő könyv, mely földet érésével nem kicsiny porfelhőt pöffent arcom felé, no meg vele együtt pár kacat is a földre kerül, természetesen.
Gyors reakcióidőmnek köszönhetően egy nyikkanással libbenek hátrébb, szinte már elugrom a támadó szekrénytartalomtól, mintha csak kihányni óhajtaná a benne lévő holmikat, s így pár lépés távból figyelem, akarna-e még valami érintkezni a padlóval. De mivel a porfelhő leülepedtét követően más már nem történik, nyilván Nara is mögöttem ácsorog már, biztonságos árnyékomból figyelve az eseményeket hajolok előre, hogy a könyvet vonjam ki a kis kupac aljáról, ami az előbb még odabent pihent.
- Ezt vajon mikor vehettem ki? Sanszos, hogy vissza kéne vinnem. - lapozom fel a normál méretű, ám annál vaskosabb könyvecskét, miközben ártatlan megállapításom teszem, hogy ezután nagyjából harminc perccel már a kastély falain belül lévő könyvtárba nyithassak be, hónom alatt frissen lelt zsákmányommal. Ruházatom egyszerű, egy fehér trikót kaptam fel, amire egy hosszított, lazább, csinosabb kötött pulcsi került, alul pedig sötét színű farmer, lábaimon fekete tornacipő, csak hogy véletlenül se feledkezzünk meg a kényelemről. Nyakamban hosszú lánc lógicsál, egy sima, sötétbarna bőr szálon csüng egy nagyobb koromfekete ónix kő, hosszú, fekete hajam szépen copfban, hófehér pofimat smink csak egy kevéske díszíti, így nem nagyon tértem el most sem a szokásostól. Bőr táskám lóg még egyik vállamról, melyben különféle cuccaim pihennek, többek között pálcám, no meg némi pénz, tervezek ugyanis, hogy átnézek még Mystralba, vásárolni egyet s mást.
No de most a lényeg az, hogy a könyv a helyére kerüljön, s bár egyszerűbb lenne gyorsan elszivárogni, mégis tisztességesen kutatok egy darabig a könyvtáros után, kit nem lelek meg ilyenkor, de kis pultjára leteszem az ős rég nálam pihenő tárgyat, amelyen hagyok neki egy bocsánatkérő üzenetet is. Viszont ha már itt vagyok, nem fogok üres kézzel távozni, úgyis keresek már egy ideje valamit, most meg úgyis van időm, hogy körbe nézzek. Nem is történik ez másként, pár gondolát körbe járva az egyik asztalhoz már jó pár könyv súlyával rogyok le, s bár nincs köztük, amit kutatok, egyelőre ennyi is elég. Lazán lepakolom magam hát az egyik székre, egy pillantást vetve csak körbe: kevés a lélek errefelé, rá fogok szokni, hogy ilyenkor jöjjek erre, minden nyugis, és kellemes.. és lapozok, szippantom orromba a friss porszagot, majd mindezt újabb lapozás követi, s ahogy fekete gombszemeim látókörébe kerül a szöveg, hirtelen változik meg valami. Ha élnék bizonyos szerekkel, nyilván arra fognám a fények vibrálását, hogy behaluzom, képzelem, ami történik, de ahogy felemelem buksim, s szerte tekintek magam körül, már érzem, valami nem stimmel. Mert ugye nem normális dolog az, hogy ilyesmi történik, ahogyan az sem, egy ismeretlen küllemű tekercsszerűség sejlik elő, gyakorlatilag a semmiből.
Testem minden egyes porcikája tökéletesen kíváncsivá válik, s bár látok pár embert magam körül, maximum látásból derenghet akármelyikük, részemről mégis pálcámat túrom ki táskámból, s inkább a megjelenő tárgyra koncentrálva állok fel helyemről szinte megbabonázva, s lépdelek oda, egyenesen elé. Csak nézegetem egy darabig, megérinteni egy ideig nem igazán merem, de végül mégis hónom alá csapom pálcám, s ha más nem óhajtja ugyanezt megtenni, ujjaim puhán érnek hozzá az öreg papíroshoz, s hajtják szét teljesen azt.
- Ógörög? Talán. - lesek a szöveg felé kíváncsian, ténymegállapításom kifejezetten magamnak szól, igazából ha oda gyűlnek az előbb látott emberkék, az sem biztos, hogy feltűnik majd azonnal. ~ De miért pont itt és most? És mit jelenthet? ~ hagyom meg kivételesen gondolataimat saját magamnak, azt hiszem, nekem már mindegy, és a délutáni programomnak is lőttek.
- Tud valaki görögül? - emelem fel végül buksim némi gondolkodás után, kissé fennhangon szólalva meg, hátha nem menekült el mindenki hirtelen, vagy ilyesmi.. meglátjuk, mi lesz ebből, engem igen is érdekel, megtanultam már ennyi idő alatt, hogy itt mindig, minden valami oknál fogva történik, csak úgy, merő véletlenek nincsenek. Ha pedig negatív válaszok érkeznek, vagy egyáltalán semmi, csak akad itt egy könyv, ami a segítségemre lehet, elvégre egy könyvtárban vagyok, vagy hol a szöszben.

Tárgy: Re: A múlt titkai (NRT-s mesehelyszín) 2014-03-30, 2:10 pm

[1. csapat: Rose, Claire, Elton, Una]

*Reggeli után nem mentem vissza a hálókörletbe, helyette a könyvtár felé vettem az utam, az egyik házimhoz szükségem lenne néhány könyvre. Mondhatnám, hogy szombatonként kihasználom, hogy nincsenek órák, és mindennel foglalkozom, aminek semmi köze a tanuláshoz, de ennek pont az ellenkezőjét teszem: ez az a nap, amit feláldozok a tanulás oltárán (persze csak ha nem találok valami sokkal izgalmasabb teendőt, de ez nem jellemző). Szobatársaimnak akad jobb dolguk is, mint a négy fal között gubbasztani, ezért akár egyedül is lehetek, amit azért elég sokra értékelek. Ha muszáj a könyvtárba menni, akkor sincs baj, ritka az a diák, aki hétvégén könyvet vesz a kezébe. Ma viszont nem vagyok formában, képtelen vagyok bármire is fél percnél tovább koncentrálni, gondolataim folyton elkalandoznak. Kényelmes ruházat van rajtam, ami fekete sportcipőből, szintén fekete farmerből és szürke, hosszú ujjú, vékony pamut felsőből áll. Hajam, mint szinte mindig most is kibontva van, smink viszont nincs rajtam, de ma nincs is szükségem rá. Amikor belépek csak nagyjából nézek körbe, nem hiszem, hogy bárki ismerőssel összeakadnék itt, másokkal pedig jó szokásomhoz híven nem nagyon foglalkozom. Segítséget nem kérek, amúgy sem látom sehol a könyvtárost, de magamtól is megtalálom, amire szükségem van. Jó tíz percig kutakodok a sorok között, mire kiválasztom azt a három könyvet, amik kellenek; visszasétálok velük az asztalhoz, nem nagyon nézem, hogy hova ülök, csak hogy lehetőleg ne túl közel másokhoz. Az összes könyvet kinyitom azoknál a fejezeteknél, amik most kellenek (mert miért is olvasnám őket egymás után, akkor jó, ha egyszerre háromból szedem össze az információkat…), varázspálcámat pedig egyszerűen magam elé teszem az asztalra; magamat ismerve bárhol és bármikor képes vagyok összeütközésbe keveredni bárkivel, jobb, ha a pálca azonnal kézközelben van és nem valamelyik zsebemből kell előrángatni. De hiába a nagy elszántságom a tanulást illetően, többször azon kapom magam, hogy teljesen máshol jár az eszem. Ilyenkor kiűzöm a fejemből a hívatlan gondolatokat és újra a könyvekre összpontosítok, de ez újra és újra csak egy darabig sikerül. Végül csak az államat támasztva bambulom az írást a lapokon, és csak akkor térek vissza ismét a való világba, mikor tőlem nem messze leül egy fekete hajú lány. Nem ismeretlen számomra, ahogy a többiek sem, akik még itt vannak, de nem emlékszem, hogy bármelyikükkel is beszéltem volna akár egy fél mondatot is. Na de nem akarok itt úgy ücsörögni, mint akinek elmentek otthonról, ezért megerőltetem magam, és újra megpróbálok a tanulásra koncentrálni, ismét csak sikertelenül, de most legalább önhibámon kívül. A fények vibrálni kezdenek, ez az enyhe villódzás pedig minden normális embernek elterelné a figyelmét arról, amit csinál, hisz egyelőre nincs rá logikus magyarázat. A többiekre pillantva egyértelmű, hogy nem az ő művük, úgyhogy kézbe is veszem a varázspálcám, ettől mégis csak nagyobb biztonságban érzem magamat. A tekercs megjelenése ugyanúgy meglep, mint a többieket, végül is, ki számítana ilyesmire; persze minél több időt tölt az ember ebben az iskolában, annál inkább hozzászokik, hogy tényleg bármi megtörténhet, de akkor is előfordulnak dolgok, amikkel hirtelen nem lehet mit kezdeni. Nem nagyon akarok megmozdulni, kívülről nézve talán úgy nézhetek ki, mint aki attól fél, hogy egy papírdarab a nyakába ugrik… Csak akkor állok fel lassan, mikor a fekete hajú lány is elindul felé, a kíváncsiság az én esetemben is győz. Na de nem kapkodok, megvárom, hogy a másik legyen az első, aki megérinti a tekercset, amíg szétnyitja én is közelebb megyek, na nem annyira, hogy bárki aurájába is belemásszak. A jelek elsőre ismeretlennek tűnnek, csak akkor válik ismerőssé, mikor felfedezem a szövegben azokat a jeleket, amiket igazából utoljára még Mysterio előtt láttam valamelyik mugli fizika órán. Görög, biztosan, de nem mondom ki hangosan, a többiek is eljutottak már a felismerésig. Én ugyan nem tudnék különbséget tenni az ógörög és a modern között, de elég csak ránézni a tekercsre, hogy tudja az ember, elég öreg darabról van szó. Hogy tud-e valaki görögül? Persze, a görögök… ha legalább ír nyelven lenne, azzal elboldogulnék (odahaza, mint minden állami iskolásnak, nekem is meg kellett tanulni az ősi nyelvet), de így?*
- Én nem. *Válaszolok a kérdésre, és valahogy sejtem, hogy a másik két diáknak is ez lesz a válasza, ha pedig így van, akkor folytatom is.* - De nem tűnik túl hosszú szövegnek, lefordíthatjuk, csak van itt valami szótár… *Ez az első ötlet, ami eszembe jut, hisz a tekercs nagyon is felkeltette az érdeklődésemet, és szerintem nem csak nekem. Tehát ha nincs senkinek jobb ötlete, akkor el is indulok a polcok felé, ahol a szótárak vannak, ott viszont nem kell sokat időzni, hisz a könyvek hívásra is jönnek – lehetőleg olyan, amiben tényleg ógörög van.*

Tárgy: Re: A múlt titkai (NRT-s mesehelyszín) 2014-03-30, 2:40 pm

[1. csapat: Rose, Claire, Elton, Una]

Ugyan magamtól nem nagyon tenném be a lábamat a könyvtárba, de drága húgom elég sok időt tölt ott. Most nem őt keresem, hanem Ő miatta jöttem ide. Nagyon tanul és megkért, hogy az egyik könyvben keressek már arra valami magyarázatot. A kezembe nyomott egy cetlit, majd elzavart. Szép, mondhatom. Végre hétvége van erre ugráltat, de hát mit ne tennék meg érte? Kicsit neki pufogva, de amúgy meg szívesen mászok el a könyvtárig. Nem igazodom itt el valami jól, ezért eltart a könyv megkeresése egy darabig. Miután megvan, odaviszem az asztalhoz, ahova le is ülök, hogy utána megkereshessem azt, amit kell. Nincs okom panaszra 3 csaj mellett sikerül helyet foglalnom, de most nem kezdem el nekik csapni a szelet. 1. mert könyvtárban vagyunk, 2. mert vár a húgom, 3. mert úgy is rám szólnak, hogy maradjak csendben. Sose értettem, hogy a könyvtárban miért kell, mindig kriptahangulata legyen. A rész megvan, úgyhogy neki állok kijegyzetelni a szöveget. Összepakolok, a papírt a zsebembe vágom, majd a könyvet is összecsukom, amikor egy papírdarab megjelenik közöttünk. Felhúzott szemöldökkel nézek körbe, de a könyvtáros nincs itt és úgy tűnik egyikük sem hívta ide. Fogalmam sincs mi ez, de azonnal fölkelti az érdeklődésemet, úgyhogy a csajokkal együtt közelebb is lépünk hozzá. Hagyom, had tapizzák, de azért én is megvizsgálom a papírt.
- A matek meg a fizika könyveimben szoktak ilyen hülye jelek, lenni, de nem ilyen sűrűn. – Vágok egy fanyar fintort. Ennyi a nagy lelkesedésről. Engem ugyan nem érdekel holmi érthetetlen írás. Akkor sem és most sem fognak megtanítani, hogy miért jó, ha ilyen hülyejeleket kiszámolok.
- Van egy csaj, aki görög nem? Ilyen hosszú fekete haja van, már egyetemista és a famulusa egy griff. Fogalmam sincs mi a neve. Valaki ismeri? – Ennyi a görög tudásom. Olaszul perfekto menne, de így. Most azon agyalok, hogy a bandából tudott e valaki valamit, de senki semmit, a németet is én tanítottam nekik.
- Szótár meg mifene mi? Nincs itt valahol számítógép? Szkennelés és fordítás. Akkor nem nekünk kell szórakozni. Meg te tudsz hopponálni nem? Mutasd meg a görög csajnak azt kész. – Mit kell itt túlbonyolítani. Könyveket lapozgatni meg aztán hogyne. Azért nem megyek el, érdekel ám, hogy mi folyik itt, úgyhogy hiába végeztem a feladatottam várok itt még egy kicsit. Aztán ha nem lesz se hopponálás, se szkennelés akkor szem forgatva, de én is előveszek egy könyvet, hogy aztán betűket keresgéljek. Remek szórakozás mondhatom.

Tárgy: Re: A múlt titkai (NRT-s mesehelyszín) 2014-03-30, 3:31 pm

[2.csapat: Nil, Luka, Irmine]

*Már félig-meddig ébren a másik oldalamra fordulok és sóhajtva próbálok visszaaludni. Tegnap péntek volt, természetes hát, hogy sokáig ébren voltam és szórakozással igyekeztem kipihenni a hét fáradalmait. Ha jól rémlik hajnali három lehetett, mire bezuhantam az ágyba. Átöltözni már nem volt erőm, ezért ugyanabban a fekete farmerben és sötétkék ingben aludtam el, amiben szórakozni mentem.
Tehát úgy vélem megérdemlek még egy kis pihenést, ezért magamra rángatom a takarómat, vagyis rángatnám, ha meglenne, na de sehol se találom. Így kénytelen vagyok felülni és megkeresni, de, amint észreveszem hova kerültem, teljesen elfeledkezek arról, hogy egy perce még aludni akartam.*
- Ez meg mi? Csodás, ennyire nem lehettem részeg.*nyögök fel és feltápászkodva újra körbenézek a raktárban. Legalábbis erre következtetek abból, hogy dobozok vannak körülöttem. Pedig biztos vagyok benne, hogy hajnalban nem ide, hanem a szobámba botladoztam be.
Végül úgy döntök, most már úgyis mindegy, problémázással nem jutok előbbre és lassan elindulok körbenézni, de alig két lépés után belerúgok valamibe és hangosan káromkodva torpanok meg. Most már biztos, hogy a cipőt se kellett volna levennem.*
- Au, mi van ebben az izében? Téglák?*mordulok fel és majdnem megrúgom a bűnöst, de szerencsére még épp időben térek észhez.*
- Ez így nem lesz jó, túl sötét van. Lumos!*sóhajtom, persze csak miután megtaláltam és kezembe vettem a pálcámat. Még szerencse, hogy az legalább nálam van.
Most, hogy van egy kis fény, már sokkal tovább látok az orromnál és végre rendesen körbenézhetek. Ekkor tűnik fel, hogy nem vagyok egyedül, ami akár még megnyugtató is lehet.*
- Egyben vagytok? Jól sejtem, hogy ti se tudjátok, mit keresünk itt?*nem bánnám, ha mégis tudnák, de kevés esélyét látom. Ha válaszolnak, bólogatok, de ha nem, azt se veszem a szívemre, inkább szétnézek a raktárban, hátha találok valami használhatót.
Megpróbálok néhány dobozt kinyitni, és néhány fene tudja mit megszabadítani a ponyvától és egyéb védőrétegtől, de hiába, egyik se hagyja magát, tönkretenni meg egyelőre semmit nem akarok, ezért inkább csak bökdösöm, kopogtatom, meg óvatosan rázogatom őket, már amit elbírok. Okosabb viszont ettől se leszek.*
- Szétnézhetnénk kint, itt nincs semmi.*vetem fel, az ajtó felé mutatva. Várok egy kicsit, hogy eldöntsék, mit akarnak, aztán elindulok. Semmi kedvem itt maradni, kint talán találok valamit, ami hasznomra lehet.
Az ajtóhoz sétálok, ami szerencsére nincs bezárva és könnyedén kinyílik, majd kilépek a folyosóra és megtorpanva hallgatózok. Léptek és neszezés hangját hallom nem messze, de a zajok nem tűnnek fenyegetőnek, ezért elindulok a folyosón. Persze csak lassan és figyelmesen, felkészülve minden eshetőségre.
Mikor a csarnokhoz érek, megtorpanok, és szememet dörgölve hunyorgok néhány pillanatig. A sötét raktár és a félhomályos folyosó után ez a fehér kicsit túl fényes.
Amint összeszedem magam, eloltom pálcám fényét és meglepetten, szinte tátott szájjal sétálok a szobrok felé. A legtöbbet felismerem, de van néhány, ami annyira tönkrement már, hogy képtelenség rájönni, mi lehet, pontosabban mi lehetett.*
- Másolatok.*jelentem ki, már az egyik előtt guggolva és a kihelyezett táblát olvasva.* - Mi ez? Egy múzeum?*fordulok a többiek felé, ha a közelben vannak, ha viszont nincsenek, akkor csak úgy magamnak teszem meg a kérdést.*
- Körbenézhetnénk. Biztos van itt valami, amiből megtudjuk, hol vagyunk.*nem Akropoliszban, de ez olyan nyilvánvaló, hogy nem teszem hozzá. Feltételezem ők is tisztában vannak vele.*

Tárgy: Re: A múlt titkai (NRT-s mesehelyszín) 2014-04-01, 3:52 pm

[2.csapat: Nil, Luka, Irmine]

Elég jól sikerült a tegnap, és így későn feküdtem le. Néha kell egy kis kikapcsolódás, amire Mystral tökéletesen megfelelő hely. Azonban mikor lassan magamhoz térek, nem úgy érzem mintha a jól megszokott puha, kis ágyam lenne alattam. Szemeim pár pillanat alatt fel is pattannak, én pedig álmosan végig simítva az arcomon ülök fel.
- Osztom az álláspontod. - Így elsőre nem igazán tudom kinek a hangját hallom, meg őszíntén mondva ilyen kómás fejjel nem is érdekel, az viszont már annál jobban , hogy hol a fenébe lehetünk. Nem emlékszem rá, hogy bármiféle sötét raktárhelyiséget választottam volna alvásom helyéül. Erre pedig könnyen rájöhetek, hogy az, főleg miután Luka lumost mormol el. Én nem teszem ezt, bőven elég, sőt még sok is az a fény, amit a fiú pálcája kibocsát , és ennek segítségével tudom meg hogy nem is ketten hanem hárman vagyunk itt, bár a csajt egyáltalán nem ismerem. Arcomon egyébként nem látszik hogy annyira izgulnék a dolgok miatt, egészen egyszerűen a reggeli morcosság, most elnyomja bennem, hogy attól aggódnék, valami gáz van.
- Pompás... Azt hiszem egyenesen Alice csodaországába repített minket valaki, bár nem emlékszem rá hogy az ilyen lett volna. - Mormogom, majd hallgatva a fiú szavait csa megrázom a fejemet. Nem egyáltalán nem tudom miként kerültünk ide, de szeretnék rájönni.
- A kérdésedből adódóan , te se, amúgy meg nem. De ha kiderítem, ki humoroskodott, aprófát csinálok belőle - Mondom, miközben tekintetemet lassan végig vezetem a helyiségen, sőt lassan körbe is járok. Kíváncsi vagyok mik lehetnek ezekben a ládában bár Luka azt mondja nincs itt semmi, én azért picit jobban körbe néznék. Ez a srác nem eléggé rámenős, így amikor látom hogy csak kopogtatja a dobozokat, előhúzom a pálcámat
- Ne kényeztesd azokat a dobozokat, nem hiszem hogy milliókba kerülne az a rohadt "celofán" - Csóválom meg a fejemet, majd a pálcával ha minden igaz rámutatok az egyik ilyen dobozra és ki is mondom a varázsigét.
-Sectumsempra - Nem igazán hinném, hogy egy ilyen raktárba túl hamar kiderülne, az ilyesmi, meg amúgy is ki a francot érdekel, nem én kértem hogy ide jöhessek.
-Lehet nincs itt semmi, de lehet van, ami még érdekes lehet - magyarázom közbe a másiknak, és ha a doboz enged, meg is nézem bizony a tartalmát. Ha ez megvolt azonban valóban tovább kéne állni, és a srác fel is dobja hogy menjünk ki. Nem sokat teketóriázok, mivel ide bent túl sok mindenre nem jövünk rá, valószínűleg ki kell mennünk. Így mikor így teszünk észre is veszem, miután végig mentünk a folyosón hogy valami múzeumféleségbe vagyunk. A kiállított darabok szépek, és nagyon réginek látszanak, de ahogy az írás is mutatja ezek bizony másolatok. Nem vagyok egy régész, így nekem fel se tűnne, ha nem lenne oda írva.
-Gondolom valami olyasmi, már csak az a kérdés mi mit keresünk itt, és egyáltalán hol lehet ez a hely? Mert hogy nem Mystral az tuti fix. Azt javaslom ne nagyon varázsolgassatok. - Mondom tekintetemet körbe járatva az ittlévőkön miközben a pálcámat el is rejtem hátul, szépen gondosan ráhúzva a pólómat. Tény ami tény egyet kell értenem a többiekkel, jó lenne rájönni hol vagyunk, és hogy miért kerültünk ide, a srác szavaira azonban csak megrántom a vállamat.
- A legkézenfekvőbb dolog ha keresünk valami újságot vagy prospektust, a legtöbb múzeumnak van ilyenje, abból talán leszűrhetjük hogy merre vagyunk - Általában az ilyesmibe vannak helyi hírek, de ha az nincs talán a nyelvből következtethetünk hogy merre vagyunk.
- DE ha valaki akarja vállalhatja a hülye szerepét, és megkérdezheti valakitől hogy hol vagyunk - Teszem hozzá a többiek felé sandítva, de egy biztos. AZ a hülye nem én leszek, szóval szépen félre is vonulok körbe nézni, hátha árulnak valami újság, vagy prospektus féleséget, amiből talán többet megtudhatok.

Tárgy: Re: A múlt titkai (NRT-s mesehelyszín) 2014-04-03, 10:57 pm

[2.csapat: Nil, Luka, Irmine]

Az éjszaka hosszú volt, és... de még milyen hosszú. Azt hiszem kissé többet is ittam mint kellett volna. Most már tudom miért nem szeretem az alkoholt és hogy miért iszok ritkán. Furcsa dolgokat művel az ember fejével, nem is beszélve arról, hogy nem is bírok valami nagy mennyiséget inni, anélkül hogy a fejembe ne szállna. Az éjszakázásnak viszont megvolt a bosszúja, famulusom részéről. A takarómat szép nyugodtan lenyúlta az a gigantikus szőrpamacs, mire hazaestem. Kénytelen voltam a kabátomban elaludni, tekintettel a hidegre. Most pedig ugyanebben a kabátban ébredezem a hangok hallatán. Elég sötét van, legalábbis egy darabig. Mikor viszont kivilágosodik, hála egy - vélhetően - srác varázslatának, végignézek magamon és a helyen. Elsődlegesen a helyen, mi száz százalék, hogy nem a szobám. Ez eléggé aggasztó, tekintve, hogy biztos vagyok benne, hogy oda vánszorogtam be éjszaka, utána pedig már rugdostam is le cipellőimet. Most, hogy megállapítottam elég nagy bajban vagyok, végig nézek magamon is, tekintve, hogy tartok attól, átöltöztettek. Amint meglátom hogy nézek ki, ijedten húzom össze kabátom, majd gondosan be is gombolom azt. Alul sötétkék farmer van rajtam. Zokni, cipő nincs. A kabát alatt viszont igencsak hiányos öltözetem, tekintve, hogy az éjszaka leöntött, piától bűzlő pólómtól azért még megszabadultam. Ott tehát maradt az egyszerű, fekete melltartó, amit nagyon remélem, hogy nem láttak meg a többiek. Mikor megbizonyosodom róla, hogy senki nem lát kabátom alá, csak akkor állok fel. Újra és újra körbenézek, de semmi újat nem látok.
- Még egyben. Ha pedig jól sejtem, ez nem a famulusom bosszújának második felvonása, úgyhogy gőzöm sincs, hogy mi folyik itt. Jó lenne, ha valaki megmagyarázná! - nyavalygok kicsit, miközben enyhén sajgó fejem dörzsölgetem.
Óvatosan kezdek el lépkedni ide-oda. Közben nem kezdem el rongálni a dobozokat, a másik kettővel ellentétben. Bár nagyon is kíváncsi vagyok, hogy mi lehet bennük, fő a biztonság és a tisztes távolság azoktól az ismeretlen ládáktól.
- Talán nem kellene tönkre tenni őket - jegyzem meg azért, na nem mintha arra számítanék, hogy hallgatni is fognak rám.
Persze akármennyire lényeges a biztonság, eszem ágában sincs itt maradni, főleg nem egyedül. Mondhatom nagyon illedelmes alakokkal sodort össze a sors. Legalább a nevüket elmondhatták volna, vagy mit tudom én. Többet tényleg nem várnék. Még örülök is kicsit, hogy ők mennek előre. Szememnek és fejfájásomnak egyaránt árt a fényviszonyok változása. Hunyorogva követem a fiúkat, zsebemben turkálva, hátha elő tudom szedni a pálcámat. Sajnálatos módon rájövök idővel, hogy a belső zsebben van, amihez ki kellene gombolkoznom, úgyhogy most még hanyagolom, amíg nem muszáj. Kényszerhelyzetben ha nehezemre is esik, azért csak elővenném, felső hiánya ide vagy oda. Azért az furcsa volt, hogy nyitva volt az ajtó. Ha elrabolok valakit akkor be is zárom, nem? Na nem mintha ilyet tennék, tényleg, de valahol ezt gondolná az ember normálisnak. Már ha ez nevezhető lenne normálisnak. Ami viszont lényegesebb, az az, hogy mi hova kerülünk. Kissé ámulva figyelem a temérdek műalkotást, mi bár másolat, azért simán nézegetném őket egy ideig. A varázslatról szólnia sem kellett volna a vélhetően idősebb alaknak. Valahogy ő tűnik nekem a modortalanabbnak, de majdcsak tudok vele kezdeni valamit, ha már így összeraktak minket.
- Ezzel egyet kell értenem. Eszetekbe se forduljon, a végén még kárt tennétek a szobrokban! Ami viszont fontosabb... Mégis miért hoznának minket egy ilyen helyre? Ha azt hinnék, híján vagyunk a kultúrának, máshogy is megoldhatták volna - húzom el a szám.
Ez azért csak ostoba találgatás, de nincs kedvem csak leskelődni és hallgatni a másik kettőt. Még akkor sem, ha az említett hülye szerepét eszem ágában sincs magamra vállalni. Ha feltétlen muszáj akkor azét nagy nehezen megcsinálom, viszont remélem, hogy a másik srác, aki valamivel kedvesebbnek tűnik és kevésbé gorombának, talán magára veszi ezen nagyszerű és megtisztelő feladatot, melynek során megmenthet minket a könyörtelen tudatlanságtól. Persze csak akkor, ha sikerrel jár a hős lovag. Amíg ők azzal foglalkoznak, hogy eldöntsék mi legyen, én visszatérek az alkotásokhoz. Szinte már vonzzák magukhoz kezeimet. Ha másolatok, csak hozzájuk lehet érni, nem? Így nem is húzom az időt, meg is tapogatom az egyik jobban kinéző kőszobor karját. Még meg is kopogtatom, amennyiben módom van rá. Ha már itt vagyunk, legalább használjuk is ki, vagy nem? Na meg ezeket is meg kell vizsgálni, lehet hogy az egész valami teljesen silány minőség és amint hozzáérek széthullik.
- Ó, egyébként... Irmine vagyok. És ti?

Tárgy: Re: A múlt titkai (NRT-s mesehelyszín) 2014-04-04, 10:09 pm

[1. csapat: Rose, Claire, Elton, Una]

Szombati nap lévén az ember bármit megtehet ilyenkor, amit csak akar. Ma még véletlenül sincsenek tanórák, amire készülni kéne vagy időben beérni rá, így az egész nap szabadon áll, hogy az ember kikapcsolódjon, és jól érezze magát. Egyeseknek talán furcsa lehet, de nekem ez a kikapcsolódás most abból áll, hogy a könyvtárban ülök, s egy vastag, nagyon is érdekes könyvet olvasok a mágiatörténelemről. Rengeteg híres varázslóról és boszorkányról írnak benne, van, amelyikük a jó, és van, amelyikük a rossz oldalt szolgálta a maga idejében. Leírják a könyvben a tetteiket, a rájuk jellemző varázslatokat, de egy részletes leírást még a pálcájukról is, szóval tényleg mindent. De nem csak egy-egy személyről van szó ebben a könyvben, hanem híres eseményekről is, amik közül sok tényleg igen izgalmas így olvasva is. Sikerül is lekötnie hát ennek a könyvnek, már nem is tudom mióta. Pár órája biztos bújom a lapjait, s nagyjából csak akkor pillantok fel belőle, mikor valaki betoppan a könyvtárba, hogy azért mégiscsak tisztába legyek vele, kik vannak még itt. Ahogy látom, nem túl jellemző, hogy a többi diák hétvégén olvasással vagy tanulással üsse el az idejét, de legalább van egy pár ember, aki nem lusta erre. Mondjuk tanulni nekem sincs most kedvem, ez a könyv tényleg csak a szórakoztatásomra van most előttem. Miközben a sorokat bújom, jobb könyököm az asztalon támasztom meg, mivel közben a nyakamban lévő fekete, aprószemű gyöngysorral játszok. Ruházatom egyébként egy csinosabb, szürke horgolt pulcsiból áll, melynek ujj részei az alkarom feléig fel vannak most tűrve, alul egy világoskék farmer, lábaimon pedig egy sima, fekete sportcipő foglal most helyet. Nem öltöztem túl, hisz csak a könyvtárba jöttem, itt nincs túl hideg, viszont a smink, mint mindig, most sem maradhatott el, így szemeim szépen ki is vannak húzva feketére, ami szépen passzol kiengedett hosszú, vörös tincseimhez.
Épp az egyik oldal közepén járok, amikor a fények hirtelen kezdenek el vibrálni, mire az asztalomon lévő kis lámpára pillantok. Bár elsőre nem nézek körbe, szemem sarkából látom, hogy a többi lámpa is ugyanúgy pislákol, így már felemelem fejem, úgy pillantok körbe a teremben.
- Áramingadozás? Sose tapasztaltam még itt ilyet… - suttogom magam elé olyan halkan, hogy szinte alig hagyja el hang a számat. A következő pillanatban viszont a semmiből terem közöttünk egy tekercs, mire kissé meglepetten nyílnak nagyobb szemeim, majd ösztönösen fordulok körbe, hogy vajon kinek a műve ez. Négyünkön kívül azonban senki mást nem látok a könyvtárban, a többiek arcáról pedig éppoly értetlenség olvasható le, mint az enyémről, így kissé összébb szűkített szemekkel pillantok vissza a papírra.
- Ez meg honnan került ide? - szökik ki egy kérdés ajkaimon, s bár tudom, hogy szoktak itt furcsaságok történni, de én eddig mindig kimaradtam belőlük, így egyelőre értetlenül állok ez az egész előtt. Az viszont biztos, hogy nem én kelek fel elsőre, megnézni, hogy mit is rejt a tekercs, de mikor már szinte mindenki felkel a helyéről, én se maradok ülve. Lassan felemelem hátsóm, majd odasomfordálok a többiek mellé, miközben az egyik lány, Rose, a kezébe veszi a papirost, és kinyitja azt. Bár személyesen nem ismerem az egyetemista lányt, de elég híres ő is az egyetemisták között, így azért ránézésből tudom, ki is ő. Mikor elég közel állok, én is rásandítok az írásra, amit bár elolvasni nem tudnék, de egyértelműen felismerem, hogy egy holt nyelv. Az egyetlen srác megszólalására felé pillantok, majd megcsóválom a fejem.
- Kétlem, hogy egy másodfokú egyenlet lenne leírva rá. – fűzöm hozzá, majd Rose kérdésére megcsóválom a fejem.
- Én sem. Talán még Leo… - jut eszembe némi gondolkozás után az angol srác, hisz ő még régen mesélte, hogy szereti az antik dolgokat. Ki tudja, talán ebbe beletartoznak a holt nyelvek is. Elton ötlete viszont jónak tűnik, a tanársegédségnek hála tudom, hogy kire gondol, de a fenéért nem akar beugrani a neve.
- Én tudom, kire gondolsz, de… nem jut eszembe a neve. Nem ismerem, csak tudom, kire célzol. De ki tudja, merre van most éppen. – húzom el kicsit a szám, hisz szép és jó, hogy valaki eszünkbe jut, aki ismerheti az írást, de nem biztos, hogy bele is boltunk. A másik lányt ugyan nem ismerem, de a szótárazós ötlete jónak tűnik, a srác szavaira viszont csak megforgatom szemeim.
- Számítógép, komolyan? És akkor hol marad az izgalom. Ne legyél már ilyen lusta, gyertek, fordítsuk le. Olyan lesz, mint valami kódfejtés. – mosolyodok el, hisz imént is olvastam ilyesmikről, mármint különféle varázsjelekről meg hasonlókról, szóval most még kedvem is támadt egy kis fordítgatáshoz, így máris Una után indulok, hogy egy megfelelő szótárat keressünk, s nekilássunk a tekercsben foglaltak lefordításának.

Tárgy: Re: A múlt titkai (NRT-s mesehelyszín) 2014-04-05, 12:37 pm

[1. csapat: Rose, Claire, Elton, Una]

A tekercs miután Rose kezébe kerül és mind a négy diák tüzetesen megnézte a régi darabot, hamar rájönnek arra, hogy ógörög szöveg található rajta. De hogy mégis pontosan mit ábrázolnak a szavak, arról természetesen fogalmuk sincs. Elton hiába szeretné bescannelni a szöveget és úgy lefordíttatni, az ilyesmikhez kemény program kell, főleg ógörög nyelvről és kézzel írott szövegről, szóval ez már alapvetően bukott ötletnek tűnik, de Unáé jobbnak. Mondjuk azt valószínűleg a diákok is tudják – ha pedig nem, hamarosan rájönnek -, hogy az ógörög nyelvtan olyan bonyolult, hogy hiába van náluk szótár, csomó hasonló szóra lelhetnek rá, tehát esélytelen az, hogy maguktól le tudják fordítani a szöveget, szótárak ide vagy oda, maximum néhány szó lesz az, amelynek jelentésére rájöhetnek. Tehát ha nekiesnek a valóban nem túl hosszú szövegnek, nagyjából 1 óra után jöhetnek rá, hogy néhány szó lefordításánál tovább nem jutnak. És hogy mik ezek a szavak? Akropolisz, mágia, Isten, rejtve. Talán most már sejtik, hogyha rá akarnak jönni arra, hogy pontosan mit is jelentenek ezek a sorok, akkor el kellene menniük oda, ahova a tekercs is vezeti őket és talán ott majd találnak valakit, aki a segítségükre lesz.

[2.csapat: Nil, Luka, Irmine]

Mivel a kis csapat egy raktárban van, ezért ha úgy döntenek, hogy mégis felfeszegetik a dobozokat vagy a ponyvákat, akkor csak néhány szobormaradványt találnak majd bennük. Nekik nem érték, de ennek a múzeumnak minden bizonnyal az. Másra nem jöhetnek rá, tehát így talán kevésbé okoz meglepetést mondjuk Nil számára az, hogy mi is várja majd őket odakint, hiszen ő az, aki igazán kíváncsi volt és még a rongálást se vetette meg.
Ha elhagyják viszont ezt a bizonyos raktárhelységet, akkor kijutnak a múzeum normális területére, ahol Luka szavai hallatán egy mellette ácsorgó, botra támaszkodó idős úr szúrós pillantással néz rá.
- Mégis mit hittél, az eredetieket látod? – rázza meg a fejét rosszallóan, majd már tovább is áll, nem méltatva több válaszra a fiút. A férfi nyelvezetéből viszont sejtheti az inflás fiú, hogy Franciaországban vannak, de erre hamar rá is jöhet, hiszen ez tényleg egy múzeum, rengeteg táblán olvashatják a francia nyelvet, amely azért elég jellegzetes és bár akadnak itt angol, német, spanyol, stb fordítások is, mégis, az elsődleges mindenhol a francia, így ezt Nil is kiderítheti egy prospektusból, mely a bejárattól nem messze található. Ha pedig kinéznek az ablakokon, akkor az Eiffel-tornyot is megláthatják, mivel nincsenek túl messze tőle.
A hármasra viszont egyre többen felfigyelnek és nemsokára pont Irmine-hez megy oda egy 50 évesnek tűnő hölgy, majd mutat le a lány lábaira, ahogy Nilét és Lukáét is észreveszi természetesen.
- Miért nem öltöztetek fel normálisan? Felháborító… ez a mai fiatalság. – ő is hasonlóan goromba, mint amilyen az idős férfi volt Luka közelében nem is olyan régen. Igen, talán nem ártana, hogyha egy kicsikét jobban beleolvadnának a környezetükbe és vennének maguknak olyan ruhákat, amik nincsenek rajtuk, így mégse mászkálhatnak össze-vissza. És hogy ez után mi lesz? Ha összerakják a képet és Nil is átnézi a prospektust, rájöhetnek arra, hogy minden itt lévő szobor az Akropoliszon lévőnek a másolata, tehát talán majd megnézhetnék maguknak az eredetieket is, hátha akad ott valami, ami érdekes lehet a számukra. De persze itt is maradhatnak és turistáskodhatnak tovább, ha ahhoz van kedvük.

//Szerda éjfélig örülnék, ha tudnátok írni. Smile

És ugye nincs sorrend, tehát mindenki akkor írjon, amikor tud, ne várjatok pl. 3-4 napig egymásra, hogy ne ez miatt legyen csúszás. //

Tárgy: Re: A múlt titkai (NRT-s mesehelyszín) 2014-04-07, 1:16 am

[2.csapat: Nil, Luka, Irmine]

- Nem hinném, hogy egyedül te szorulnál rá arra a bizonyos magyarázatra. De egyenlőre azt hiszem mindhármunknak várnia kell rá - Mondom a fejemet rázva, cseppet sem boldog arccal. Nincs gondom a csajjal, de egyenlőre itt vagyunk egy ismeretlen raktárban, egy ismeretlen helyen és ami a legrosszabb azt se tudjuk miért, minden esetre a srácot látva én is elkezdem boncolni az egyik dobozt de én biztosra menve varázslattal próbálkozok meg. A lány szavai látszólag elmennek a fülem mellett, de igazából fel fogom ám amit mond.
- Talán nem kéne aggódni, nem teszek semmi kárt benne csak a csomagolásban. Egy ilyet secc perc alatt meg lehet csinálni - Mondom oda a lánynak, majd miután sikerül megnézni a doboz tartalmát, kissé elégedettlenül morranok fel.
- Fenébe... ez valami műemlék -sejtem miféle helyen lehetünk de többet nem fűzök hozzá, hanem ha már van kis időnk felállok és jobban szemügyre veszem az eddig ismeretlen lányt, akit eddig nem igazán figyelhettem meg. Nem mondom azért látok rajta pár furcsaságot, elsőként a lábbeli hiányát, amit nem is vagyok rest felvetni.
- Nem mondom szép szerelés, vigyázz ne lépj bele valami rozsdás szarba, ki tudja mi lébecol gazdátlanul ebbe a raktárba - Mondok csupán ennyit, némileg barátságosabb hangon, bár azt hiszem a mai bunkó titulust már elnyertem a beszólásaimmal, pedig nem ez volt a terv. Na nem mintha én különbül néznék ki, a fekete farmerommal és a szintén fekete, de egyben teljesen rendben lévő Fuck the police pólómmal. Mindegy is kiérve a folyosóra, nemsokára egy másik terembe érkezünk ahol már a kiállított szobrokat láthatjuk, s ki is derül róluk hogy bizony másolat. Az öreg megszólalását, nem nagyon veszem figyelembe, ám amikor már az idős nő is rázendít, úgy tűnik nem bírom ki hogy vissza ne szóljak.
- Na most fejezd be nyanya, mielőtt én meg a sminkedre teszek megjegyzést - morgom oda, igazából nagyon elgondolkozok rajta hogy meg kéne leckéztetni kicsit , mondjuk megreptetni , de nem észnél kell maradni. Így aztán csak a többiekhez oda hajolva mondok pár szót.
- Szerintem gyorsan derítsük ki hogy miért vagyunk itt aztán húzzunk innen mert a végén még ránk hívják a köztereseket vagy mittudom én miket. Amúgy sem szeretem a franciákat -Mondom, majd a lány felé fordulva biccentek felé. Gyanítom jobb ha megismerjük egymást, ha össze szeretnénk dolgozni, bár az is tény nem tudom mennyire vagyok jó csapat játékos.
- Hívj csak Nilnek...-mondom nyugodt hangon, majd ezzel egy időben el is indulok valami prospektus után, hátha kiderül merre is vagyunk, és bizony miután fellapozok egyet nagyjából lesz is némi fogalmam róla. Így térek vissza a többiekhez kissé gondterhelt arccal.
- Ahogy nézem itt minden másolat, csak akkor azt nem értem miért itt értünk földet? Lehet valami célzás lenne a célunk felé, nekem pedig cseszi a csőrőmet ki és miért hozott ide minket, de azt hiszem ehhez el kéne látogatni oda ahol az eredetiek vannak. Szóval ki jön velem Görögországba? - Tárom szét a kezemet, bár nem ismerem a csipet csapatot, de talán egy közös kalandba ők is benne lennének, ha már a véletlen így össze hozott minket.
- Szerintem keressünk valami árust ahonnan tudunk szervírozni magunknak lábbelit, aztán mehetnénk is. A holmikat elintézem - Azért jó lenne ha legalább az lenne rajtunk és kevésbé néznénk ki csövesül. Így ha a többiek benne vannak akár a múzeumon kivűl is körbe lehet nézni hátha van ilyen butik. Bár pénz nincs nálam, de mire jó a mentális képességem, ha nem arra hogy erőszak nélkül vegyem el ami kell nekünk? Amúgy is régen használtam a szuggesztiót. Na meg ha tényleg el akarunk menni nyílt terepen úgy is feltűnő lenne a hopponálás.

Tárgy: Re: A múlt titkai (NRT-s mesehelyszín) 2014-04-07, 4:14 pm

[ 2.csapat: Nil, Luka, Irmine]

- Én se tudok többet, mint ti.*bólintok, egyetértve a srác szavaival. Bármennyit is nyafoghat a hölgyemény, attól még nem fogunk tudni többet elárulni neki. Mi is pontosan ugyanolyan tanácstalanok vagyunk, mint ő.
S mivel azzal végképp nem érek el semmit, ha a földön ülve agonizálok, megpróbálom kideríteni, mit tárolnak a raktárban, lehetőleg anélkül, hogy bármit összetörnék. De úgy tűnik, nem mindenki osztja a véleményemet.*
- Azért óvatosan.*sóhajtok, de meg se próbálom akadályozni a srácot, ha már ennyire tudni akarja, mi van a csomagolás alatt.*
- Pontosabban egy szobormaradvány.*jegyzem meg, miközben bekukkantok a dobozba. Mivel már úgyis nyitva van, természetes, hogy megnézem, mi van benne, hiszen eddig is kíváncsi voltam rá.*
- Erre egyikünknek se ártana odafigyelni.*jegyzem meg, végignézve mindhármunk szerelésén. Meg kell állapítanom, hogy egyikünk se nevezhető szalonképesnek, bár, figyelembe véve, hogy alvás közben kerültünk ide, csoda, hogy ennyi ruha van rajtunk.
Végül, mivel mindenki egyetért azzal, hogy üldögélhetünk a raktárban napokig is, úgyse jutunk előrébb, kisétálunk, a folyosó végén pedig egy nagy terembe és kiállított szobrokba botlunk. A figyelmeztetésre, miszerint nem kéne varázsolnunk, csak bólintok egyet. Teljesen nyilvánvaló, felesleges volt külön szóba hozni.*
- Jó, majd én kiderítem, ennél rosszabb úgyse lehet.*sóhajtok, de szerencsére nincs szükség kérdezősködésre, mivel a mellettem álló idős férfi reagál korábbi megjegyzésemre. Szavait hallva oldalra pillantok és meglepetten pislogok. Na nem a beszólás zavar, azt azonnal el is felejtettem, a nyelv az, ami felkelti a figyelmem.*
- Franciaországban vagyunk.*fordulok a többiek felé, hátha nem sikerült még rájönniük. S most, hogy már nem csak a szobrokat nézem, észreveszem a feliratokat is. Hihetetlen, hogy eddig nem tűnt fel, merre vagyunk.
Végül, mivel ennél többet egyelőre úgyse tudhatok meg, visszasétálok a többiekhez, éppen akkor, mikor egy újabb látogatónak akad megjegyeznivalója.*
- Hagyd, igaza van.*sóhajtok a srácra pillantva, aki úgy fest, mintha épp valami megtorláson elmélkedne. Persze engem is idegesít a beszólás, de egyet kell értenem vele, nem éppen múzeumlátogatáshoz méltón nézünk ki.*
- Támogatom az ötletet. Ha így haladunk, a legjobb esetben is kidobnak minket innen.*arra pedig, hogy a srác nem szereti a franciákat, csak horkantok. Normál helyzetben kikérném magamnak a dolgot, de a jelenlegi nem nevezhető épp annak, így megtartom magamnak a véleményem.*
- Luka vagyok.*mutatkozok be én is és barátságosan rámosolygok mindenkire. Úgy vélem nem ártana összedolgozni, így nem lenne hátrány, ha nem úgy viselkednénk egymással, mintha a másik tehetne arról, hogy ide jutottunk.*
- Valaki biztos nagyon unatkozhatott. Én megyek, jobb ötletem úgysincs.*egyezek bele az utazásba, miután Nil kibogozta a prospektus tartalmát. Most már komolyan érdekel ki és miért cibált ide, természetes hát, hogy nem lépek le a kaland közepén.*
- Egyetértek, így nem mászkálhatunk emberek között. Az utcán rengeteg butik van, biztos találunk egy megfelelőt. Állom a ruhákat, ha nálatok nincs pénz.*teszem még hozzá, mikor kis kutakodás után megtalálom a tárcámat a zsebemben. Hatalmas mázli, hogy este csak a cipő lerúgására volt erőm, minden más nálam maradt.
Közben persze, ha Irmine is egyetért a vásárlással, akkor elindulok és a táblákat követve viszonylag egyszerűen megtalálom a kijáratot.*
- Ha lehet, most senkinek ne szólj be.*sziszegem a srácnak. Nem bántásból mondom, hanem mert nagyjából sejtem, milyen személyisége van és a kijáratnál álló őrök szeme előtt, talán nem kéne összeveszni senkivel. Azok így is épp eléggé megbámulnak minket. Szerencsére viszont nem állítanak meg, feltehetően azért, mert épp kifelé igyekszünk a múzeumból és azt akarják, hogy minél előbb eltűnjünk még a környékről is.*
- Ez megfelelő?*torpanok meg az egyik butik mellett. Kívülről is drágának tűnik, de Párizs közepén nem is várhatunk mást, így, ha a többiek nem kezdenek el aggódni, akkor belépek az üzletbe, s mielőtt még az eladó ránk hívná a rendőrséget, vagy sikítva kizavarna minket, átnyújtom neki a hitelkártyámat. A hölgy pedig erre azonnal barátságossá és készségessé válik.
Ilyenkor kifejezetten örülök, hogy nem csak a varázslók, de muglik között is többen ismerik a nevem, vagy ha azt nem is, a kártyám kinézete meglehetősen árulkodó. Így bármilyen szakadt legyek is, ami egyébként nem szokott gyakran előfordulni, kiszolgálnak. Persze csak a szokásos biztonsági intézkedések után.
Mindenesetre örvendezni most nincs időm, így gyorsan felkapok néhány szimpatikus ruhadarabot, meg egy pár cipőt és alig tíz perc múlva átöltözve, végre normális, emberi kinézettel lépek ki a próbafüléből.*
- Hogy jutunk el Görögországba? Hopponálni nem tudok.*fordulok a többiek felé, mikor már mindenki kész van. Nem tudom, hogy ki melyik évfolyamra jár és mire képes, de az biztos, hogy rám, legalábbis ebben, nem számíthatnak.*

Tárgy: Re: A múlt titkai (NRT-s mesehelyszín) 2014-04-08, 11:20 am

[1. csapat: Rose, Claire, Elton, Una]

*Egy tekercs megjelenése csak úgy a semmiből, még itt is szokatlan jelenségnek számít, és úgy tűnik, nem csak nekem. Magától értetődő, hogy belekukkantunk, persze csak miután az első bátor jelentkező hozzá mer érni. Nem nehéz rájönni, hogy görög nyelvű szöveg, és nem csak én asszociálok azonnal bizonyos mugli tantárgyakra, de persze Claire-nek igaza van, egyértelmű, hogy nem matekpéldát kaptunk megoldani. Persze, hogy nem, hiszen azzal még boldogulna is az ember… Sajnos az is kiderül, hogy a jelenlevők közül senki sem beszéli pont ezt a nyelvet, arról pedig, hogy melyik egyetemista diákot emlegetik, fogalmam nincs. Most bosszulja meg magát, hogy az eddig itt töltött éveim alatt annyira nem akartam senkivel sem ismerkedni, pedig most talán még tudhatnám is, hogy kiről is van szó. Na de azért hajt minket a kíváncsiság kellőképpen, ezért is vetem fel a szótár ötletét, mert először is, csak van olyan ebben a könyvtárban, ami kellhet, másodszor pedig nem olyan hosszú a szöveg, hogy túl sokáig tartson lefordítani. A srác számítógépes ötlete végül is nem rossz, és már épp rákérdeznék, hogy ért-e a fordító programokhoz, de Claire megelőz, és miután ő is a kézi szótárra szavaz elindulok megkeresni a megfelelő kötetet. A tekercs amúgy is olyan rozoga állapotba van, hogy szinte Rose kezében is szétesik, talán nem is élné túl, ha csak úgy bedobnánk egy szkennerbe. Nyilván valahogy meg lehetne oldani az egész procedúrát, épp elég régész és kutató dolgozik így, csak hogy mi nem azok vagyunk. De nem gond, úgy tűnik még mindenki elég lelkes ahhoz, hogy képesek legyünk szótárakat nyálazni, hátha a „kódfejtés” eredménye valami értelmes szöveg lesz. Még papírt is készítek elő, hogy legyen mire írni, ami már megvan, de elég gyorsan kiderül, hogy ez bizony nem lesz olyan egyszerű. Túl sok szó van, amiknek nem egyértelmű a jelentésében, és így az értelmes szöveg se nagyon akar összeállni. Nem tudom, mennyi idő telhet el, teljesen belemerülök a munkába, de miután ránézek a lapomra, és az egész csak egy áthúzott és összesatírozott katyvasz, egy sóhajjal könyökölök az asztalra, hogy államat támasztva egy kis ideig csak nézzek ki a fejemből. Négy szó, összesen ennyire jutottunk. Nem akarom feladni, mert hiába kerültünk látszólag zsákutcába, a kíváncsiságom akkor sem hagyja, hogy ennyiben maradjon a dolog.*
- Keressük meg azt a lányt. Vagy menjünk el oda, ahol lépten-nyomon görögök vannak. *Teljesen komolyan mondom, végül is nem kerülne nagy erőfeszítésbe eljutni mondjuk Athénba, amúgy is a tekercs is az Akropoliszt emlegeti. Nem mintha úgy készültem volna, hogy ma Görögországba megyek, de egy érthetetlen tekercs megjelenésére sem számítottam, és amúgy sem jártam még Athénban… na jó, magamat aztán tényleg nem kell győzködnöm, nem is fogok tovább ücsörögni a babérjaimon feleslegesen.*
- Már ha másnak nincs jobb ötlete... *Állok is fel a helyemről, magamhoz véve a pálcámat, amit a szavak firkálása idejére ismét az asztalra tettem. No nem akarom én átvenni a kis csapat irányítását, sőt, azt hiszem sokkal többet is beszéltem már, mint amennyit számomra idegen vagy csak látásból ismert diákokkal általában szoktam.*

Tárgy: Re: A múlt titkai (NRT-s mesehelyszín) 2014-04-08, 8:49 pm

[1. csapat: Rose, Claire, Elton, Una]

Ha az ember egy könyvtárba megy, akkor a legnagyobb izgalmat a lapokra írt soroktól várja, nem pedig csak úgy hirtelen a semmiből. Most viszont mégis ez történik, mivel a fények villódzása után a semmiből bukkan elő egy tekercs, ami mindannyiunk érdeklődését felkelti. Így hát miután Rose kinyitotta azt, mindannyian vetünk egy pillantást a benne foglaltakra, amiről csupán annyit tudunk megállapítani, hogy nagyon régi, görög nyelven íródott, ezt is csak a karakterek jellegzetes formája miatt. Sajnos pechünkre egyikünk sem ért a holt nyelvekhez, így mindenki ötletelni kezd, miképp deríthetnénk ki, mi van a lapra írva, de én elvetem a srác ötletét. Az se biztos, hogy sikerülne egyáltalán, ráadásul azt se tudom, van-e itt hozzá megfelelő gép, de nem is akarom ennyivel megölni a kutatás izgalmát, így inkább Una mellé állok, keressünk szótárakat! Bár nem nevezném magam egy kimondott könyvmolynak, de nem először járok a suli könyvtárában, így tudom, hol keressem a szótárakat, csak az tart kicsit tovább, mire a megfelelőt kihalászom. Szerencsére nem csak egy van belőle, így egyszerre többen is tudunk keresgélni, így én a saját kis szótárammal már vissza is sietek az asztalhoz, amit körbeülünk a fordítás miatt, majd már bele is vetem magam a keresésbe. Bizony már az első szónál rá kell jönnöm, hogy nem lesz ez egy egyszerű feladat, már maga a szó megtalálása is jó időbe kerül ezekkel a kriksz-krakszokkal, ráadásul mikor az ember végre rátalál, kiderül, hogy több jelentése van.
- Írjatok ki minden jelentést, hátha nem az első lesz a kézenfekvő. – adok tanácsot a kis csapatnak, majd én is előhúzok egy lapot, s elkezdek rá irkálni. Az idő igencsak telik, nekem pedig egyre több és több szó jelenik meg a lapon, mire nagyot sóhajtok.
- Miért kell mindennek több jelentést adni? Miért nem lehet egyértelmű szavakat használni? – morgolódok, bár ezzel nem csak a holtnyelvek vannak így, ez éppúgy megfigyelhető a mai nyelvekben is. Már vagy egy órája szenvedünk a szöveggel, de még mindig csak négy szót sikerült lefordítani, ráadásul azokban sem vagyok teljesen biztos.
- Kész, én feladom. – tolom el végül magam elől a lapot, s bosszúsan megcsóválom a fejem. – Ezekből a szavakból akár egy tucat mondatot ki lehetne hozni, más és más jelentéssel. Ennek így semmi értelme. – csalódott vagyok, hisz azt hittem, jobban fog menni a fordítás, de ez tényleg egy nehéz nyelv, és én se rajongok épp az ősi dolgokért. Két karom az asztalra fektetem, s fejem is rábukik, jelezve, hogy én bizony nem fogom tudni megoldani ezt a talányt, de Una felvetésére lassan felemelem a fejem, s felé pillantok.
- Nem tudom, mennyi eséllyel találnánk meg. Én spec nem tudom, melyik szakra jár, de még ha tudnám is, akkor se biztos, hogy a szobájában van. – felelem, megismételve korábbi véleményemet ezzel kapcsolatban, viszont lassan kihúzom magam, s ajkam is mosolyra szökik. – A második ötleted viszont tetszik. Ki más tudhatna jobban görögül, mint a görögök? – teszem fel én a kérdést, kissé nyomatékosítva a többiekben is, hogy mit is kéne tennünk, ha meg akarjuk fejteni a szöveget. Szerencsére az öltözékem sem tart vissza egy kis utazástól, kényelmes, csinos és annyira meleg is, hogy el tudjak benne lenni, ráadásul Görögországban még sosem voltam, egy kis kiruccanás pedig nincs ellenemre. Egy pillanatra mintha Una kezdene valami vezető szerepet felvenni, de végül mégis csak egyhelyben marad, így én is felállok a helyemről.
- Én benne vagyok. Aki még jönne, annak irány a teleportszoba! Kalandra fel! – csillannak meg szép szemeim, s arcomra is újra kiül az eltökéltség. Egy pillanatra Una szemeibe tekintek, hisz róla biztosan tudom, hogy jönni fog, majd már magam mögött is hagyok csapot-papot, s megindulok az említett helyiség felé, bár az ajtóban még visszanézek, hisz ha nem akar mindenki jönni, akkor legalább a tekercset hoznia kéne valakinek.

Tárgy: Re: A múlt titkai (NRT-s mesehelyszín) 2014-04-09, 7:24 pm

[2.csapat: Nil, Luka, Irmine]

- Oké, tudom, hogy mindannyiunkra ráfér egy magyarázat, de azért ne szedd le a fejem - szólok a srácnak mentegetőzve, majd elmosolyodom.
A reggeli állapotban szokásom nyavalyogni, még akkor is, ha ez sokaknak nem tetszik. Szerintem azért nem estem túlzásba. Na de mindegy is, ideje foglalkozni valami mással. A srácok neki is esnek a dobozoknak. Én inkább elkerülöm őket, még véletlen sem szeretnék kárt tenni itt semmiben. Mikor pedig meghallom, hogy mik vannak a dobozokban, áldom az eszem, hogy nem kezdtem neki én is a bontogatásnak. Azért én is közelebb megyek, hogy megszemléljem azt a szobormaradványt, miközben ügyelek arra, hogy mégis hová lépek. Ez egy raktár, ki tudja, hogy mik vannak itt elszórva. A szerelésemre azért kapok némi megjegyzést. Számat el is húzom, amint újra végignézek magamon és kicsit meg is mozgatom csupasz lábujjaim.
- Ne szóld le a szerelésem, örülhetek, hogy ennyi is van rajtam! És előbb nézz végig magadon, mielőtt megemlítenéd a másik külsejét - túrok hajamba, kissé idegesen.
Persze nem miatta vagyok én ideges, sokkal inkább az egész helyzet miatt. Talán jót is fog tenni az, hogy kijutunk innen. Sokkal inkább kedvemre való az, ami a másik helyiségben található, még akkor is, ha csak másolatok a szobrok. Merthogy azok, ezt még én is el tudom olvasni, mikor szánok egy kis időt a táblák olvasgatására. A francia nem az erősségem, ellenben van német magyarázat is, így nem is kell elővennem azt a rég elfeledett tudást, mi talán a bemutatkozásig ha elég lenne. Az viszont biztos, hogy ezek az emberek cseppet sem kedvesek. Legalábbis azok, akik hozzánk szólnak. Az öreg majdnem leszedi az egyik fiú fejét, erre utána jöhet az a vén ránchalom is. Talán én is odaszólnék neki, ha ezt más nem tette volna meg. Egy visszaszólás viszont elég, a végén még tényleg ránk hívnak valakit, vagy szívrohamot kap itt ez a sírszökevény.
- Először egy vénember, most meg egy öregasszony... Ez nem is múzeum, inkább egy túlcifrázott idősek otthona - motyogom azért magam elé.
Még a bemutatkozás is megtörténik. Jó, hogy végre tudok neveket társítani az arcokhoz. Egy mosolyt meg is eresztek feléjük, amint bemutatkoznak, majd hallgatom az ötleteléseket. Mondhatom, nagyon is tetszik ez a felvetés. Egy ingyen út, Görögországba. Hamarabb is összefuthattam volna ezekkel a srácokkal!
- Még szép, hogy megyek, ki nem hagynám! - vágom rá azonnal.
Ha nem ott lennénk, ahol vagyunk, talán még Nil nyakába is ugranék örömömben, most viszont inkább hanyagolom. Ki tudja, hogy a francia vénségek mit hinnének akkor? Ez a találkozás viszont egyre jobban tetszik. Először egy utazás ötlete, most meg ingyen ruhák. Jobbat tényleg nem kívánhatok, na jó, azért mégis, de ez most bőven elég lenne. Nem is kellene sok minden. Ahogy viszont hallom, Nil csak a cipőkre gondol. Látszólag végül is nem is hiányzik rólunk más. Kár, hogy én tudom, hogy mégis. Az viszont, hogy el akarja lopni a holmikat, vagy valahogy ingyen megszerezni...
- Mi lenne, ha inkább fizetnénk a holmikért? - jegyzem meg.
Éppen ezért is tetszik jobban Luka ötlete. Szemeim felragyognak amint meghallom, hogy ő bizony másra is gondolt és még fizetni is tud. Viszont azért mégse használhatom ki szegényt. De nem is rohangálhatok mezítláb, na meg... kabátban. Kifelé menet közelebb is húzódok kicsit hozzá. Elég kínos ez az egész, ráadásul nagyon nem tudom hogy hogy is fejezzem ki magam, pedig ez elég ritka eset.
- Ő... Luka... Szóval... Nem lenne gond, ha... a cipő mellett kérnék egy felsőt is, ugyanis... annak híján vagyok - említem meg ezt az aprócska gondot, enyhén elpirulva, egészen halkan.
- Ígérem, amint visszaérünk, kifizetek mindent! - teszem hozzá persze.
Még jó hogy az az ismeretlen, levelekkel zaklató alak annyi pénzt tett a kártyámra. A baj csak az, hogy az most nincs nálam. Ha megengedi nekem ezt a kis apróságot, akkor amint beszabadulunk a butikba, nézelődni is kezdek. Nem válogatok hosszan. Valami sötétebb színű pólóval meg egy pár cipővel beviharzok a próbafülkébe, ott fel is próbálom, na meg a tükörben igazgatok egy keveset a hajamon, hogy legalább az is kinézzen valahogy. Na nem mintha sok gond lenne vele, hála pont ideális hosszának. Amint ezzel megvagyok és minden passzol, ki is megyek, immáron kabáttal kezemben, hogy úgy menjek oda a többiekhez.
- Ahhoz éppenséggel én sem értek - jegyzem meg az említett utazási móddal kapcsolatban.

Tárgy: Re: A múlt titkai (NRT-s mesehelyszín) 2014-04-10, 11:02 pm

[1. csapat: Rose, Claire, Elton, Una]

Alapelv nálam az, hogy semmi sem történik véletlenül. Olyanok nincsenek, persze sokszor sok minden a szerencsén múlik, de lassacskán ismét értelmet nyer a könyv random előkerülése által könyvtári látogatásommal alátámasztva elméletem. Amint valami történik, máris úgy érzem, valami oka volt, talán így irányította a Sors, vagy Isten ujja bökdösött ide, fene sem érti, az ellenben tuti, érdekel, mi zajlik itt.. s ahogy elfigyelem, nem csak engem.
Bár én vagyok az első, aki felfigyel a különös eseményre, s meggondolatlan vakmerőséggel piszkálom meg a tárgyat, s mivel egyelőre ártalmatlannak tűnik, csak egy röpke kérdés bukik ki belőlem, mire válaszok is érkeznek, méghozzá sorban. Nyilvánvaló, hogy nem csak nekem esett le a nyelv régisége, s most, hogy végre visszarángatott a három ismeretlen hang, az annál, bár csak látásból, de mégis ismerősebb arcok felé pislogok.
- Szerintem sem. - lesek egyből a vörös leányzó felé, marha jó a hajszíne, s ha nem ilyen helyzetben lennénk, akár még erről is elcsevegnék vele, de nem, nem ennek van most itt az ideje. - Hecate. - ejtem ki görög barátnőm nevét egy félmosollyal, biccentve szintén Claire szavaira, de végül tekintetem Una felé siklik, nem rossz ám a keresgélős ötlet, én is ezzel értek egyet, s bár Elton nagyban leszavazná, Claire is ezen állásponton van.
- Hm, úgy látom, mi nők eléggé összetartunk. Bár kétlem, hogy szó szerint mindent érteni fogunk itt helyben, legalábbis én nem vagyok túl képzett, de egy könyvtárban vagyunk, hagyjuk a technikát. - lesek egy hangyányi cinkos mosollyal a lányok felé, amiből a srác is kapni fog persze, ennyi cukkolás nyilván belefér. Csak nem fog vérig sértődni, ha pedig mégis ilyen ambíciói vannak, hát, akkor ennyi volt.
- Nem tudom, Hec merre lehet, de szerintem hamarabb végzünk, ha mi magunk állunk neki. - szólok még hozzá a témához röptiben, de mivel a tekercs, és a benne foglaltak kötik le most már gondolataim nagy részét, én magam is a csajokkal tartok, hogy szótárak, vagy bármilyen más jellegű könyvekkel térjek vissza pár percen belül az asztalhoz, ahová persze a tekercset szépen lepakoltam, nem sajátítom ám ki.
Olyasmi taktikát választok, görög nyelvű művészeti, mágiáról szóló, és egyéb jellegű könyveket hívok magamhoz, gyorsan futom át tekintetemmel a tekercs szövegét, majd az első könyv szójegyzékéből kezdek szemezgetni, hasonlóakat keresni. Folytatódik is ténykedésem, olykor én magam is felmorranok, mert bár valahol akad a mi nyelvünkön is szómagyarázat, de az én kutatásaim eredménye is lekorlátozódik ugyanarra a pár szócskára, amit a többiek is kitaláltak már.
- Persze, nyilván ők. Felőlem is indulhatunk, egyszerűen nem jutok többre annál, mint hogy Akropolisz. Leginkább ez ütött szöget a fejemben.. - dünnyögök orrom alatt, az egyik könyvben nézegetve épp az épület gyönyörű képét, s mintha egy pillanat alatt villanna fel az én agyamban is az a bizonyos villanykörte: úgy pattanok fel, s kapom magamra minden cuccom, mintha az életem múlna rajta. No jó, talán attól kicsit komótosabban, nem hiszem, hogy bármi elszaladna hirtelen. - Jobb ötletem van, ne a teleport szobába menjünk, hanem le, a suli elé, a kikötőbe. Onnan már én is tudok hoppanálni, nem olyan körülményes, mintha mindannyian, egyesével átugranánk a teret. - talán ez majd a vörös leányzót is megállítja vehemens felindulás-elindulásában.
- Gyertek. Indulj te is, lustaság, különben itt hagyunk! - célzom Eltonnak mosolyogva szavaimat. - Hozd a tekercset is, ne hagyjuk itt az egyetlen nyomunkat. - intek hívogatóan fejemmel a srác irányába, ha pedig mindenki benne van az általam javasolt ötletben, amelynek végkifejlete ugyanaz, mint amit Claire és Una hangosan gondoltak ki, pár perc elteltével már odalent ácsorgunk, két karom pedig feléjük nyújtva szólítom fel őket a lényegre.
- Fogjátok meg a kezemet, lehetőleg ne engedjetek el.. egyébként Rose vagyok, ha valaki még nem ismerne. - nézek rájuk, beszúrva egy gyors bemutatkozást, valószínűleg egy darabig még együtt leszünk azon a csodás helyen. Mint tyúkanyó a kiscsibékre pislogok még egy kört, ha pedig nincs ellenvetés, s megteszik, amit kérek, ami felől semmi kétségem, egyszerűen szemeim lehunyva koncentrálok a helyre. Összpontosítok, ahogyan kell, az Akropoliszba akarok érkezni, velük együtt, a folyamat pedig pillanatokon belül meg is kezdődik azzal a már jól ismert, köldöknél érződő kis húzással. Erős vagyok a koromhoz képest, jó képességekkel áldott meg a mindenség, tehát nyilván hamarosan a célhoz érkezünk, de hogy ott mi fogad majd minket, az a nagyon közeli jövő zenéje.. remélhetőleg semmiféle vérontás, vagy borzalom nem tárul szemeink elé. Túl izgi ahhoz a kezdet, hogy ilyen vége legyen, azt hiszem.

Tárgy: Re: A múlt titkai (NRT-s mesehelyszín) 2014-04-10, 11:47 pm

[1. csapat: Rose, Claire, Elton, Una]

Ezen a napon a könyvtárba sodor az élet tengere. Azért találom fontosnak ezt hangsúlyozni, mert igen csak ritkán tévelyedek én erre fele, de ha menni kell, hát menni kell. Azonban úgy tűnik, szerencsém van, az én vitorlámba most belekap a szél és kalandba sodor. Hirtelen a semmiből előtűnik egy tekercs, amire, mint éhező sirályok csapunk le négyen. Az érdeklődés sorozatban a jelenlévők közül nekem van a legkevesebb ugyanis egy mukkot sem értek a szövegből. 21. században élő személyiségként javaslom a technika bevetését, de ezek kalandozásra, kutakodásra, középkorra vágynak. Szemforgatva hallgatom az ötleteket, de nem adom fel még mindig próbálom megszabadítani magam a munkától. A javaslatom el lesz utasítva, nem tudjuk hol lehet a csaj, de abban tényleg van valami, hogy húzzunk görögbe.
- Hát nyomás. Úgy is görög hetek vannak a McDonaldsban. – Sütöm el ezt a hülye poént, de ahelyett, hogy már is mennénk ezek neki állnak még könyvekben kutakodni. Na azt leshetik, hogy segítek. Szépen letelepedek a székre és lazán elfolyok. Azonban tovább szöszölnek, mint gondoltam, úgyhogy unalmamba neki állok forgatni az egyik szótárt, de ez akkor is baromság. De végre bennük is felszólal az értelem.
- Teleport szoba? Csak nem tudod pontosan hány óráig akarunk távol lenni? – Nézek rá felvont szemöldökkel. Értem én, hogy nagy lelkesedés, de azért a vörös haj alá csak szorult valami értelem… mondjuk mondom én. Azonban tudom, hogy a nagyok tudnak zsupszkulcsot készíteni és már majdnem mondanám, hogy csináljanak a nagyok párat már ha tudnak, amikor Rose közli, hogy ennyi emberrel is tud hopponálni.
- Lustaság? Úgy sem hagytok itt… nélkülem csak egy csomó száraz puncik vagytok. – Kellet már ez a gonosz beszólás, de fogom a tekercset, nem annyira óvatosan, mint azt az előbb a bige tette, de azért nem morzsolódik szét a tenyeremben. Kényelmesen cammogok a banda után, ekkora lábakkal nem nehéz tartani a tempót. Kiérve már készül is a banda, amikor eszembe jut valami.
- Ahha, flamó nélkül akarunk elmenni? Én szívesen dobnék össze valami Bozont szendvicset…. – Hal el a mondat vége hátha kér valaki, de kétlem, sőt tudom, hogy szúrós tekintetek lesznek a jutalmam.
- Pi, húzzál vissza a szobába és mire vissza érek legyen hálóbaldahin a szobatársam ágyán. – Vakarom meg fejbúbomat, ahonnan rá is mászik kezemre mindig hajamban lévő famulusom. Első lábait felemeli így kommunikál velem, hogy Ő biza maradna, de mondom neki, hogy ez a klíma nem való neki, mire szépen el is tűnik, én pedig belecsimpaszkodom a kis kacsóba és figyelek, hogy menetközben lehetőleg ne hagyjam el a tekercset.

Tárgy: Re: A múlt titkai (NRT-s mesehelyszín) 2014-04-13, 12:16 pm

A múlt titkai (NRT-s mesehelyszín) 2n6b6mo

[1. csapat: Rose, Claire, Elton, Una]

A diákoknak nincs könnyű dolguk, hiszen a tekercset nem egyszerű lefordítani és erre ők is hamarosan rájönnek, amikor csak úgy telnek a percek és még mindig csak néhány szóban lehetnek biztosan, hiszen igen, nagyon sok jelentésük van bizonyos szavaknak és sok hasonlít is a másikhoz. De a lényeg az, hogy meghozzák a döntést: elmennek az athéni Akropoliszra. A kis csoport tehát el is hagyja a könyvtárat, majd amikor kiérnek az iskolai kikötőbe, Rose segítségével elhoppanálnak, egészen Görögországba és amit először ezen a gyönyörű tájon látnak, az nem más lesz, mint a csodálatos Pantheon. Gyönyörű, régi épület, Pallasz Athéné temploma. Szerencséjük van, most pont nem vette őket észre senki, mert bár akadnak itt jelen pillanatban is turisták, ők a többi épületet nézegetik, hiszen akad itt még bőven más templom, szentély és még színház is. Maga a hely tehát már csak kinézetre is egyszerűen magával ragadó, a történelméről nem is beszélve… szinte beszél a hely… vagy az csak egy bácsi a következő sarkon, aki a földön kuporog?
- Nem akarnak venni pár átoktáblát? Ókori darabok, értékesek… - nyújtogat is a diákok felé néhány kisebb táblácskát, amelyeken látszik ám, hogy nem eredetiek, már hogy is lennének azok? Viszont a nyelvezete görög… de vajon milyen görög? Ógörög vagy sima görög? Talán még jól is járnak ezzel a férfivel, bár tény, hogy semmi sincs ingyen.

[2.csapat: Nil, Luka, Irmine]

A diákokkal nem túl kedvesek a múzeum látogatói, úgy tűnik, hogy ebben az időpontban tényleg öregek lepték el az épületet, de Nil hamar megoldja a gondot és az öregasszony csak felháborodva sétál el, minél messzebb a hármastól és hagyja is békén őket. Nem lesznek feltartva, tehát miután kinézelődték magukat, nyugodtan tudnak távozni a kiállításról és Luka hamarosan már ki is szúr egy drága üzletet, ahol aztán van minden, amire csak szükségük lehet. Az eladó nő örömmel veszi el a hitelkártyát, majd ha mindenki megtalálta azt, amit szeretne, akkor le is húzza azt, hogy rendezve legyen a számla. Még kedvesen kellemes napot is kíván nekik, és ez után foglalkozik csak a többi vásárlóval. Úgy tűnik, hogy a francia fiú tényleg előrébb való volt, mint bárki más ezekben a percekben.
Hoppanálni viszont csak egyetlen diák tud a hármasból, így hogyha Nil vállalja a dolgot és egy kissé félreesőbb helyre kerülnek, akkor el is hagyhatják ezt az országot. Meglepő vagy sem, de a cruos fiúnak megérzése támad azzal kapcsolatban, hogy hova is utazzanak, így ő is az Akropolisz mellett dönt, akár csak az a bizonyos négyes, akik már ott vannak, az öreg előtt. Néhány méterre kerülnek csak tőlük, így hogyha nem csámborognak el mindenfelé ezen a csodálatos helyen, akkor bizonyára kiszúrhatják majd diáktársaikat, és akkor talán rájöhetnek majd arra is, hogy miért is vannak itt.

//A mesére csütörtök éjfélig lehet írni. Smile

//

Tárgy: Re: A múlt titkai (NRT-s mesehelyszín) 2014-04-13, 1:12 pm

[1. csapat: Rose, Claire, Elton, Una]

Most, hogy pontot sikerült tenni indulásunk végére, részemről azért van még egy-két keresetlen szavam a srácunkhoz. Vicces fiúnak hiszi magát, s ami azt illeti, marha jó napom van, legszívesebben feküdnék hülyeségein, mókás a kölyök, de van fontosabb is. Figyelem hozzászólásait, a lányokkal persze nagyon egy húron pendülünk, de őt sem kéne kihagyni a dolgokból, így hát ösztönzésként egy olyan jelzővel illetem, amely végett szinte azonnali döntést hoz, s még egy beszólásra is futja neki. Fennakad egy másodpercre szemem, de nem pillantok felé, csak haladok előre, s amit mondok is úgy szólom irányába, még csak rá sem tekintek, de azért hangomból hallani: mosolygok.
- Ha további hasonló próbálkozásokat teszel, komolyan meggondolom. - nem, nem fenyegetem, semmi ilyesmi, amúgy sem igen venné túl komolyan. Na meg szórakoztató, nem is hagynám itt, de azért azt tudja, ez most rajtam múlik, leginkább. Legalábbis az a része, hogy mennyire gyorsan érkezünk meg az adott helyre. Minden figyelmeztetés ellenére sem fogja be ugyanakkor, lefelé menet sem, ám mikor egyik kedvenc mesém kezdi emlegetni, komolyan szimpatikussá válik. Persze csak magamban könyvelem el a dolgot, innentől már csak az utazás van hátra, ami meg is történik, ha mindannyian kezemre fogtak.
Gyors ez, és fájdalommentes, a látvány pedig lélegzetelállító, tényleg. Részemről még csak képekről ismertem az épületet, testközelből sosem figyelhettem meg magamnak, Hec persze mesélt egyszer-kétszer kultúrájáról, de sosem sikerült eljutnom a monstrumhoz. Egyszer mindennek eljön az ideje, s én most halovány ámulattal lépek el a többiektől, csak egy lépésnyit, hogy felmérhessem a terepet. Rengeteg a turista, nyilvánvaló, hogy nem vagyunk egyedül, s hogy mázli, nem buktunk le felelőtlen utazgatásunkban, s már komolyan úgy érzem, megszólít, magával ragad ez az egész atmoszféra, mintha hozzám szólna szó szerint, még az épület is, ugyanakkor konstatálnom kell, valaki tényleg minket szólongat. Mondjuk azon sem csodálkoztam volna, ha az épület gyomra ad ki ilyesféle hangokat, sosem tudhatja az ember, mivel van dolga, ha a varázsvilágban nevelkedik.
- Szép napot, uram! - lesek előbb a többiekre, majd a férfire, kihez oda is lépdelek, s leguggolva elé veszek át egyet kezéből. Ahogy forgatom ujjaim között, egyértelművé válik, nem igaziak a táblácskák, ugyanakkor több kérdés is felmerül bennem.
- Tudja, gyűjtjük a görög ereklyéket, iskolai feladat, és igen érdekesnek bizonyulnak ezek a táblák. De sajnos a nyelvvel nem vagyok annyira tisztában. Segítene lefordítani az itt látható szöveget? Nem is tudom.. talán ógörög? Érdekelne, mi van ráírva, még mielőtt megvesszük, és bemutatjuk a suliban. - mélázok el ártatlanul, remélem a többieknek is feltűnik a bácsika, s talán valaki zsebében csörren némi pénzecske, hogy összedolgozásunk jeleként akár a magunkénak is tudjunk hamarosan egy ilyet. Fel is pillantok a többiekre, s ahogy így elfelé nézek egy másodpercre, mintha ismerős arc bontakozna ki a tömegből. Nil? Oké, kezd összeállni a kép, hiszen két másik alakot is megpillantok mellette, s ahogy ösztönösen egyenesedem fel, Clairehez lépek, természetesen figyelve a bácsika szavait, már ha akad mondani valója.
- Nézd, itt van Nil, és két másik diák. - tekintetem azért feléjük fordítom kicsit, melyet ha követ a leányzó, nyilván rájön a turpisságra. Gondolom őt ismeri akár névről is, Sideris miatt, no meg egyéb okokból híres a srác a suliban. Egyre érdekesebb ez az egész.. kíváncsian várom, ők hogyan kerültek ide, remélem nem mellőzzük el egymást innentől.

Tárgy: Re: A múlt titkai (NRT-s mesehelyszín) 2014-04-13, 4:42 pm

[1. csapat: Rose, Claire, Elton, Una]

Unalmas, keresgélős, könyvtárban töltött percek után jön egy kis izgalom, erre az egész tönkremegyek, mert megint kezdődik az unalmas, keresgélős, kódolvasós rothadalom. Előbb vagy utóbb csak rá jönnek valamire, de minden várakozásom csak időpazarlás, mert arra jönnek rá, hogy ehhez ők egyáltalán nem értenek. Kalandozás keltette libidómat, ez a három lány olyan gyorsan tette tönkre, mint Krakken a karmaiba került hajót. De azért valami tervvel is hajlandóak szerencsére előrukkolni. A fekete fufrus nem valami bőbeszédű, de nem is gond, főleg, hogyha annyi értelem hagyná el annak is a száját, mint a lelkes vörösét. Értem én, hogy lenyeltre keresztbe a Duracell nyuszit ebédre, de attól még nem kell Görögbe futni az izgalomtól. A kis fekete Rose azonban használja az eszét, amiről már annyit hallottunk. Igazi minta tanuló és depikirálynő, akinek úgy tűnik van humora. Nem gondolom, hogy a szívébe loptam magam, de legalább van kivel csevegni. Még a végén nem is unom halálra magam, csak megéri velük tartani. El is indulok, de menet közben eszembe jut, hogy enni kéne valamit. Sajnos tervem miszerint elindulok gyors a konyhára kudarcba fullad, de legalább igazi gyrost ehetek a túloldalt.
- Wow. Ez simán ment. Azt hittem a fél karomat vagy legalább a fülemet elhagyom útközben. – Csóválom meg fejemet csalódottságot színlelve, de közben meg repdesek az örömtől, hogy nem lett le amputálva semmim. A hely meg hát… valami nagy romos csarnok, igazából fogalmam sincs mi akar ez lenni, de tudom, hogy láttam már a filmekben párszor. Valami nagy látványosság és templom, nekem ennyi info bőven elég. Engem nem nagyon köt le maga az épület helyette körbenézek hátha találok valami flamo bódét. Azonban egy hajléktalan, kólduló ki néz minket magának. Nem szeretem őket, ezért csak megforgatom szemeimet és zsebembe dugom kezeimet, ami alatt meg is csörren a papír. Eszembe jut miért is vagyunk itt és lényegében elég vén ahhoz, hogy talán tudjon görögül, meg legalább beszéli a közös nyelvet, tehát eltudja mondani mi is van a papírok, sőt még fel is fogja mi mit magyarázunk neki. El is indulok a tata felé, de Rose bevág elém és már is kezdi a jó pofizást. Istenem ez csak egy hajléktalan, örüljön, hogy nem kezdi el csócsálni, mint egy büdös Zozó. A páros felé lépek, hallgatom a gügye kis történetet, majd amikor Rose elsétál kihasználom a helyzetet és az öreg kezébe nyomom a papírkánkat.
- Ha meg mondod mi van erre írva kapsz 50 eurót és még 10-et, ha megmondod hol találok egy gyrosost. – Lehet nem voltam túl kedves, de a lényeget elérjük és a többivel nem kell akkor foglalkozni.
- És nem kéne hazudni, mert nekem is akad két átoktáblám. – Dörzsölöm meg tenyereimet a farmeromban, hogy érthető legyen, hogy most egy kis veréssel lett megfenyegetve. Persze ez nincs így, egy csórika kis öregembert nem fogok felpofozni, de nem kellenek a hamis infók, ha már ennyit fizetek neki.
- Ja és először a gyrosost aztán a papírt. – A fontossági sorrend fontos, hisz először magamat kell életben tartanom, mielőtt felfedezném a világot. A műholdfelvételeken nem akarok egy éhező csonti testében tetszelegni.

Tárgy: Re: A múlt titkai (NRT-s mesehelyszín) 2014-04-13, 8:06 pm

[2.csapat: Nil, Luka, Irmine]

-Nyugi precíz vagyok mint Mengele- Mondom egy sunyi mosollyal Luka felé , végül ki is sikerül bontani azt a bizonyos dobozt, ám a szobor kissé meglepő. Időközben persze szólok a lány felé is, főleg a ruhával kapcsolatosan, bár tény én se nézek ki különbül.
- És fogadni mernék , hogy rajtam még mindig több van mint rajtad – Kacsintok a lány fele, na nem mintha infra szemem lenne mint szupermennek, egyszerűen pár részlet azért eléggé egybevág. Nincs hideg, és a csaj mégis kabátban teljesen felhúzott zipzárral. Na de mindegy nem fog lovagolni sokat a dolgon, nemsokára már kifele menet megyünk, és el is érünk a múzeum részébe. Nem nehéz kitalálni hogy az itt látott dolgok mind másolatok, már akkor is tudhatjuk ha tudunk olvasni. Azt azonban hogy merre vagyunk még mindig ki kéne deríteni. Szerencsére elég sok minden árulkodik arról hol is van ez a hely, így nemsokára mindhárman megállapodunk abban hogy ez bizony Francia ország. Az öregek viszont látszólag mindig szeretnek belekontárkodni a dologban, és bár a fickónál még befogtam a nőnél már nem tudom féken tartani a nyelvemet. Szerencsére még ijesztésnek is bevállt, lévén ahogy nézem békén hagy minket, az hogy mit gondol rólunk pedig nemes egyszerűséggel nem érdekel.
- Meglehet de ő nem tudja miért nézünk ki így. Meg különben is biztosan megvan a maga dolga, miért kontárkodik bele a mienkébe? – Kérdezem Luka felé nézve, akivel úgy tűnik nem egyezik a véleményünk, de hát nem ezen fogok össze veszni vele. Az viszont már száz hogy jó lenne utána nézni az eredeti szobormaradványoknak is, ami viszont elég messze van innen, viszont gond egy száll se, elvégre mire jó a hopponálás?
- Akkor a terv eldöntve. Irány Görögország. Cseszi a csőrömet, hogy miért kerültünk ide, és szerintem ott választ is kaphatunk.. Azonban kell valami normálisabb gönc – Mormogom magam elé, hiszen én magam is nagyon jól tudom, hogy nem nézünk ki úgy hogy emberek között normálisan beolvadnánk. A ruhaszerzésnél azonban úgy tűnik az én agyam másra jár, mint a többieké. A lány ötletére csak megrántom a vállamat.
-Nézd, ha meg akarod magad fosztani egy nagyobb adag pénztől felőlem akár fizethetsz is, de nézz körül, ez Franciaország, valószínűleg Párizs. Mit szűrünk le ebből? Hogy drága, és a gatyánkat itt fogjuk hagyni, de ha akarjátok meghajlok a köznép akarata előtt. Lukanak meg majd lecsengetem a zsozsót – Mondom a fejemet csóválva. Még hogy pénzt kiadni… kezdek elpuhulni hogy ilyesmikbe belemegyek. Nemsokára el is hagyjuk a múzeumot keresve valami butikot, amit Luka meg is talál, én pedig csak biccentek a szavakra. Amikor viszont a beszólásra kerül sor, hirtelen mutatok meglepetten magamra.
- Mi hogy én? Hát úgy nézek én ki? Én csak szabadgondolkodó vagyok Luka szabadgondolkodó… - Mondom miközben stílusosan be is nyitok az ajtón előre engedve a lányt, és a fiút, majd én magam is betérek a butikba. Kíváncsi vagyok hogy az eladó miként reagálja le hogy 3 csöves kinézetű fiatal épp az ő boltját választja, de Luka megfoszt az örömtől amint előkapja varázslatos fegyverét.
- Ó de hitelkártya… Látom ez még a legzordabb embereknek is mosolyt csal az arcára… Vagy ez valami személyes bűverő? – Kérdezem a srác fele sandítva, miközben kiválogatok magamnak egy sportcipőt, meg egy vékonyabb dzsekit a póló fölé. A farmerom tiszta szóval így már mindjárt túristásabbnak nézek ki. A lány felsős kérdésére viszont hirtelen nézek felé, elnevetve magamat.
- Pedig ha bajba lettünk volna, te lettél volna a figyelem elterelő. – Mondom még mindig mosolyogva. Persze kire kell várni a legtöbbet? Hát persze hogy a lányra, istenem ezek a nők… Na de mindegy amikor a lány vissza jön a próbafülkéből érdeklődve tekintek felé.
-No Készen vagyunk? Csini minden? – Kérdezem nyugodt hangon Irmine felé, s ha minden igaz ezután már el is hagyhatjuk boltot. Kifele menet még kihalászom a maradék két cigim közül az egyiket a nadrágzsebemből amit meggyújtva sűrű füsötöt eregetve ki az orromon, rántom meg a vállamat, miközben a többiek felé is vetek egy pillantást.
- Nyugi, nekem van benne gyakorlatom, bár másnaposan félrehordok – Vetem oda egyszerűen miközben kiélvezem a maradék pár slukkot, végül egyik kezemet Luka másikat pedig Irmine felé nyújtom, miután sikerül egy kissé félreeső utcácskát találnunk.
- Markoljátok meg, ha földet érés után valakinek rókát támad kedve kergetni kéretik ne az én irányomba …- Mondom amolyan viccként , bár tény ami tény van akinek kevésbé bírja a gyomra az ilyen utazást, de talán ők nem ilyenek. Ha minden jól megy nemsokára érezzük a húzást, és a következő pillanatban már Görögföldön leszünk, méghozzá legnagyobb meglepetésemre pont az akropolisztól nem messze.
-Azt a rohadt, ennyire ritkán találom el a célt – Vonom le a következtetést. Na nem az ittasság miatt mondom, hiszen az előbb vicceltem, akkor is jól megy a hopponálás, viszont nem hittem volna hogy ilyen közel sikerül kerülnünk az épülethez. Fura megérzésem volt, talán a hatodik érzékem játszhat közre, de fő hogy itt vagyunk.
- A Nil Airlanes köszönti utasait, ez itt Görögország, kiköthetik az öveiket – morgom miközben tekintetemmel vizslatni kezdem a környező terepet. Szemem azonban nemsokára megakad egy ismerős társaságon kinek nagyját nem ismerem, de a fekete hajú leányzót, azaz Ruby-t hamar kiszúrom lévén azért mégis csak együtt húztuk le azt a három évet, és azért beszélgettünk is nem egyszer. Azonban az ittlétük nem hogy megválaszolná a bennem felvetülő kérdéseket, hanem csak újabbakat szül. Gondolataim kivetülése nemsokára egy igen egyszerű, ám mégis sokat mondó kifejezésben öltenek alakot, ami szimbolizálja a fejemben uralkodó káoszt.
- He?? Ők meg mit keresnek itt? – Csóválom meg a fejemet, majd jelzek a többiek felé hogy ha már ismerősökkel találkoztunk ezen a helyen, menjünk oda, hátha ők többet tudnak.
- Hát ti? Csak nem titeket is érdekel a Görög szobrászat? – Kérdezek oda már messziről, nem tartva tőle hogy hangom elveszne a távolságba, lévén mert nincs is köztünk sok, másrészt pedig elég hangosan intéztem a szavaimat, elsősorban Ruby irányába , elvégre őt ismerem a legjobban a másik bandából.

Tárgy: Re: A múlt titkai (NRT-s mesehelyszín) 2014-04-14, 4:45 pm

[2.csapat: Nil, Luka, Irmine]

- Aha, hát ez pont olyan megnyugtató, mint sérült fókának lenni egy rakás éhes cápa között.*vágom rá nagy bölcsen és hátrálok is pár lépést, hogy agresszív felebarátom nyugodtan rongálhassa a környezetét. Ami végül is segítségünkre van, annyiban legalábbis, hogy rájövünk, valamiféle múzeumba kerültünk. Ez pedig egyértelművé válik, miután kimerészkedünk a raktárból és kicsit körbenézünk. Némi nézelődés után meg már az is világos, hogy Franciaországba kerültünk.*
- Hát mert öreg, neki is kell valami szórakozás.*rántom meg a vállam és már túl is lépek azon, hogy itt biza mindenhol vének vannak, akik nem átallnak megjegyzéseket tenni öltözékünkre.*
- Így van, szóval módosítsuk a tervet előbb bolt, aztán Görögország sorrendre.*javaslom, s mivel láthatóan ebben is megegyezik a véleményünk, el is hagyjuk a múzeumot. Méghozzá békésen, anélkül, hogy néhány csúnya pillantásnál több figyelmet pazarolna ránk bárki is.*
- Maradjon csak rajtad az a gatya, majd én fizetek mindenkinek.*vigyorgok Nilre, aki máris a drága dolgok miatt aggódik, mondjuk joggal.* - Bár, ha minden vágyad eltölteni egy romantikus éjszakát összezárva néhány kanos bűnözővel, nem állok az utadba.*teszem hozzá barátságos mosollyal. Csak, hogy biztos legyen benne, semmi jónak nem vagyok ám elrontója. Mindenesetre én maradok a fizetés utáni távozásnál, ilyen kalandhoz ugyanis semmi kedvem. Közben, mivel Irmine besoroz mellém, rápillantok.*
- Észrevettem és ne aggódj, a felső is belefér.*mosolygok a lányra, arra pedig, hogy majd kifizeti, csak bólintok. Nem létszükséglet, tehát nem fogok utána rohangálni és addig zaklatni, míg kiegyenlíti a számlát, majd visszaadja, ha véletlenül újra összefutunk.*
- Hát persze Nil, szabadon gondolkozol azon, kibe köss bele éppen. Egyébként igen.*válaszolok is a kérdésére vigyorogva. Bár az érdeklődés nyilván költői volt, nem foglalkozok vele. Aztán ellépek mellőle és belépek a boltba, ha már előre engedett, ott pedig átnyújtom hitelkártyám, mielőtt még megkergetnének.*
- Hát igen, ez van, ha valaki olyan elbűvölő, mint én.*fordulok Nil felé vigyorogva, majd én is a ruhák közé vetem magam és már a próbafülkében emberi külsőt varázsolok magamnak, képletesen persze.
Aztán máris sokkal elégedettebben és Nilnél jóval türelmesebben várom, hogy kis csapatunk harmadik tagja is elkészüljön, hogy aztán mehessünk tovább.*
- Pazar. A tagjaimra azért kéretik vigyázni, még szükségem lehet rájuk.*sóhajtok, miközben megfogom a srác felém nyújtott kezét.*
- Ne aggódj, próbálom az ellenkező irányba szabadon engedni.*nyugtatom meg Nilt. Nem kell félnie, nem találom telibe, ha esetleg pont megérkezés után kezdenék egy rókaelengedő projektbe.
Mikor indulunk, becsukom a szám és a biztonság kedvéért zárva is tartom, a megérkezést követő pár pillanatig még.*
- Ügyes.*dicsérem meg végül sofőrünket és körbe is nézek, hogy tudjam, pontosan hol is álldogálunk éppen. Ismerőst én viszont nem látok, így Nil megszólalásánál a srác felé fordulok és megrántom a vállam.*
- Úgy tűnik, nem mi vagyunk az egyedüli szerencsés kiválasztottak.*mormolom, s miután ellenőriztem, hogy Irmine megvan-e még, el is indulok a srác után. Mielőtt még itt maradok, na, nem mintha félnék egyedül, csak a visszajutás úgy hosszadalmasabb lenne.*
- Üdv mindenkinek.*köszönök mosolyogva, mikor sikerül megközelíteni őket, ezzel egyszerre elintézve az összes új arc üdvözlését.*
- Ti kiderítettek már valamit?*kérdezek rá kíváncsian. Sose lehet tudni, talán ők előrébb vannak valamivel, mint mi.*

Tárgy: Re: A múlt titkai (NRT-s mesehelyszín) 2014-04-17, 4:48 am

[1. csapat: Rose, Claire, Elton, Una]

*Nekem ugyan mindegy, hogy hoppanálás vagy teleport szoba, a lényeg, hogy valami görögöt találjunk, minél előbb. A könyvtár elhagyásának pillanatától viszont leginkább csendben vagyok, nincs mit kommentálnom. Szóval csak a szokásos énem van jelen. Viszont a hoppanálást ez az énem is utálja. Sebaj, a többiekkel együtt én is rátapadok Rose kezére, jöjjön, aminek jönnie kell alapon. Innentől meg leginkább csak arra koncentrálok, hogy az érkezéskor ne én mutassam már be a zsíroskenyér effektust… mert az hogy nézne már ki. Néha azért nagyon furcsa prioritásaim vannak nekem is.
Nagy megkönnyebbülésemre sikerül talpon maradnom, és nem mellesleg egyben megérkezni, hogy aztán ismét a srácot halljam. Úgy látszik, lételeme a folyamatos szövegelés.*
- Bár a szádat hagytuk volna el. *Jegyzem meg, csak úgy, mert számomra szinte felfoghatatlan, hogy valaki hogy tud ennyit dumálni. A környezet viszont egy kissé elvonja az eseményekről a figyelmemet; soha életemben nem jártam még itt, úgyhogy igenis nézelődök egy kicsit. Mit nézelődök, néhány turistát kikerülve fogok ugyanúgy bámészkodni, mint bárki más, aki erre téved. Nem is maga az épület, ami annyira megfog, valami egészen más… talán csak a lelkesedésem, hogy végre talán kezdhetünk valamit a tekerccsel. Erről jut eszembe, hogy talán nem kellene tényleg itt elvesznem, gyorsan visszamegyek hát a többiekhez, akik épp valami öreggel társalognak. Vagyis inkább csak Rose, és ahogy közelebb megyek már azt is hallom, hogy miről. Ereklyék meg iskolai feladat? Végül is… azért jó, hogy ő ért ide előbb, az enyémekkel ellentétben neki egész barátságos tárgyalási módszerei vannak. Remélem, hogy tényleg tud mondani nekünk valamit az öreg, már persze elutasításon kívül, de mikor észreveszem, hogy Rose figyelmét nagyon eltereli valami, akkor én is abba az irányba nézek, amerre a másik két lány; ismerem őket, csak arcról, mondanom sem kell, hogy velük se beszéltem talán fél mondatnál többet. Lassan talán tényleg szocializálódnom kéne már egy kicsit. De ez most mellékes, sokkal érdekesebb, hogy ezek szerint nem csak minket ért a megtiszteltetés, hogy valami régi papíros miatt nyomozgathatunk. Feléled bennem a remény, hogy ők hárman talán tudnak valamit, de rá kell jönnöm, hogy ez nem így van, mikor a fiatalabbik fekete hajú fiú intéz felénk egy kérdést. Hogy kiderítettünk-e valamit? Persze, azt, hogy nem tudunk ógörögül. Nem mintha ezen sok kideríteni való lett volna.*
- Attól függ. Ha kapunk némi segítséget, akkor talán. *Nem túl közlékeny válasz, de most csak ennyire futja, ez is csak azért, hogy ne álljak már itt úgy, mint aki beszélni is elfelejtett. Visszanézek Elton felé, mert közben fél füllel hallottam ám, hogy ajánlott némi üzletet az öregnek, aki ha Rose duruzsolására nem is, erre már csak válaszol valamit.*

Tárgy: Re: A múlt titkai (NRT-s mesehelyszín) 2014-04-17, 12:00 pm

[2.csapat: Nil, Luka, Irmine]

A ruháimról végre leszállhatnának igazán. Tudom én, hogy eléggé hiányos az öltözetem, de még jó, hogy van ami eltakarja azt a hiányt. Az öregek is lekopnak szerencsére, így nincs más dolgunk, mint megtalálni a kijáratot, meg szerezni néhány göncöt. Azért örülök, hogy van köztünk fizetőképes egyén is. Az én anyagi helyzetemmel, ami jelenleg uralkodik, nem sokra mentünk volna, tekintve, hogy nincs nálam egy vas se. A szobámban hagytam mindent. A fiúk szóváltásai elég viccesek. Néha igencsak nehéz megállnom, hogy ne nevessek fel, főleg mikor a butikba érünk.
- Haha, nagyon vicces! - húzom el a szám, az apró megjegyzést hallva.
Jó, valószínűleg ha szükséges lenne, én magam vállalnám el az elterelés szerepét, de azért mégse akarjon már csak úgy felhasználni efféle célra, kockáztatva az irhám. Elég ha én magam élek ezzel a lehetőséggel. Legalább kicsit aggódnának miattam, ha már én vagyok a lány... Lehet, hogy nekem kicsit tovább tart az öltözködés, mint a srácoknak, erről viszont nem tehetek. Nem veszek fel akármilyen színt, és nem is mindegy, hogy hogy nézek ki. Amikor viszont megvagyok, nyugodtan lépkedek oda mellé, hogy egy erőltetett mosollyal fogadhassam az újabb megjegyzéseket, jobban mondva, kérdéseket.
- Igen, nagyon csini vagy, de szerintem egy szoknya és egy rózsaszín masni hiányzik rólad. Meg egy kis smink, de az már apróság, nemde? - próbálok valamennyire én is piszkálódni, ha már neki ennyire megy.
Ha minden megvan, akár mehetünk is. Az jó, hogy Nil jártas a hopponálásban, csakhogy cseppet sem bizalomgerjesztő az, amit mond.
- Remélem nem az Antarktiszra akarsz félrehordani - jegyzem meg csupán, majd egyszerűen megragadom a felém nyújtott kezet.
Akárhova is jutunk, bizonyára nem fogunk unatkozni. Ebben reménykedem legalábbis, mikor megragadom az enyémnél valamivel nagyobb mancsot. A rántást hamarosan megérzem. Elég kellemetlen, némiképp émelyítő is, mikor megérkezünk, de nem, eszem ágában sincs rókázni. Csak az kellene még, akkor bizonyára megint hallhatnék néhány kellemes megjegyzést, amik igazából nem sértőek, sőt, még kicsit élvezem is, ha valahogy tudok rá válaszolni, de nem hiszem, hogy nagyon jó vagyok benne. Tekintetem körbevezetem, gondolkozva, hogy mégis hova lyukadtunk ki, remélve, hogy tényleg valami kellemes helyre, ha nem is a megfelelőre, csakhogy pozitívan kell csalódnom. Ott vagyunk, ahol lennünk kell, ezt pedig megerősítik Nil szavai is.
- Én meg még el is hittem, hogy valahol máshol fogunk kikötni - dünnyögöm orrom alatt.
Valószínűleg megint csak a bolondját járatta velem a srác. Na sebaj, valahogy majdcsak sikerül neki visszavágnom. Na nem mintha én olyan lennék, de néha jó eljátszani a gondolattal, hogy talán sikerül. A többieket kezdem el nézegetni én is, amint észreveszem őket. Furcsa, hogy ennyi diák került ide hirtelen, de biztos van ennek is oka.
- Mint valami iskolai kirándulás... - jegyzem meg, miközben én is megindulok feléjük.
Nem akarok lemaradni a többiektől, már csak azért sem, mert egymagam nem biztos, hogy olyan könnyedén boldogulnék itt. Na meg biztos van valami oka annak, hogy ennyien ide kerültünk. Az pedig, hogy mások is itt vannak, azt sejteti, hogy jól tettük, hogy ide jöttünk.
- Sziasztok! - köszönök nekik én is, a többit viszont a fiúkákra hagyom, egyébként is elég beszédesek, így legalább kiélhetik magukat.

Tárgy: Re: A múlt titkai (NRT-s mesehelyszín) 2014-04-20, 12:42 am

Mivel hiába ülünk a szöveg felett, nem akar értelmes szöveggé összeállni, többünknek eszébe jut, hogy valami más módszerhez kéne folyamodni. Mondjuk elutazni Görögországba, ott aztán biztosan akad valaki, aki le tudja fordítani ezt az írást. Ahogy hallom, senkinek nincs ellenére a dolog, mindenki egy kis kalandnak fogja fel ezt az egészet. Rögtön fel is pattanok hát, hogy a teleport szoba felé vegyem az irányt, de a srác szavaira megtorpanok, s hátrapillantok.
- Öhm, tudod működik az úgy is, ha nem pontosan annyi időt adsz meg, amíg valóban dolgod van ott. Ha hamarabb végzünk, hát lesz időnk kicsit nézelődni is. – nem is értem mindezen való fennakadását a másiknak, s bár még közel se mondhatom, hogy ismerem, eddigi megszólalásai alapján nem tűnik nekem egy lángelmének. Talán kéne neki valami használati útmutató a teleport szobához is, ha nem ennyire egyértelmű számára a dolog. Na de nem szándékozok erre több szót fecsérelni, így ismét lépek egyet előre, de most Rose állít meg, mire felé pillantok.
- Oh, oké. – nagy hirtelen el is felejtettem, hogy mivel ő már egyetemista, így tud hoppanálni is, így nincs szükség az én ötletemre. Innen úgy tűnik Rose át is veszi az irányítást, így jegyezve meg, hogy induljunk, s Eltont külön ki is emeli, a srác visszavágására viszont csak megcsóválom kissé a fejem.
- Szerintem inkább melletted maradunk azok. – nem tudom, ki hogy van vele, de számomra ez a stílus nem éppen megnyerő, nemám, hogy nedvesítő lenne. Így inkább csak magunk mögött hagyva a könyvtárat sietünk le a partra, ahol Rose már neki is készülne a hoppanálásnak, de ekkor az okostojás megint közbeszól.
- Jajj te szegény, nehogy éhen halj! Mi lenne velünk nélküled? – kérdem cinikusan, s ami engem illet, nem fogom megvárni, ha vissza akar még menni kajálni, s remélem a lányok sem. Amikor viszont a fejét vakargatva kezd el beszélni, majd egy pók mászik ki a hajából, fintorogva lépek távolabb tőle.
- Fú, ez a srác tényleg bogaras. Már értem miért beszél ennyi sületlenséget. – súgom oda Unának, nem túl hangosan. Ezután viszont jöhet végre az utazás is, így miközben elkapom Rose kezét, én is elárulom a nevem a többieknek.
- Claire. – nem viszem túlzásba a dolgot, inkább már utaznék, így bármily fura érzés is, örülök, mikor megérzem a húzást. Az utazás nem tart soká, s máris a gyönyörű Akropolisz közepén találjuk magunkat. Bár alapvetően nem hoznak lázba túlzottan a régiségek, de az ilyesmit azért én is nagyon szeretem. Mindenkit a látvány köt le azonnal, mindenkit, kivéve egy valakit… igen, Elton az. Ő megint a száját kezdi el jártatni, amit már Una sem bír szó nélkül megállni, így fel is kuncogok.
- Ez szép volt! – mosolygok rá vidáman. Bírom a csajt, ritkán szólal meg, de akkor nagyon jót. Na de ideje tényleg kicsit körbenézni, hátha látunk valamit, amit a segítségünkre lehet. Én speciel eleinte csak legeltetem a szemem az oszlopokon és épületeken, mint egy egyszerű turista, de aztán az én fülemet is megüti egy hang. Eleinte nem látom a forrását, mintha az egyik fal beszélne, de ahogy lépek egyet, előbukkan mögüle a földön kuporgó öregember, aki valami átoktáblákat akar épp eladni nekünk. Már csak ránézésből látszik, hogy valami olcsó utánzatokról van szó, nemhogy értékes darabokról, így szavaira egy kis mosoly ül ki arcomra.
- Értékesek? Mennyit ér egy ilyen? – kérdezek rá finoman, hogy mégis mit kérne el egy jópofa, ámbár koránt sem eredeti holmiért. Rose viszont már le is csap az öregre, leguggolva elé, s szavaira eleinte csak meglepetten vonom össze szemöldököm, de aztán leesik a tantusz. Cseles, meg kell hagyni, így végül én is mögé lépek.
- Igen-igen. A görög nyelv sajnos nem az erősségünk, de szeretnénk minél jobb jegyet szerezni. – kontrázok rá, bár ami azt illeti, engem az átoktábla szövege hidegen hagy, inkább a tekercs felirata érdekel. Hamarosan Elton oda is lép, s ő már a tekerccsel áll elő, bár ez csak egy része a kérésének.
- Éhenkórász. – csóválom meg kicsit a fejem, de most egy halvány mosoly is lapul azért arcomon. Nincs igazán bajom a sráccal, tehát nem veszem minden mozzanatát rossznéven, csak nekem egy kicsit fura a stílusa, ez minden. De tény, hogy többre megyünk, ha a tekercset fordíttatjuk le az öreggel, és nem a hamis tábláit. Elton viszont még nem fejezte be mondandóját, következő szavaira viszont csak egy szúrós pillantással szisszenek rá.
- Elton! – egy apró fejmozdulattal jelzem, hogy vegyen kicsit vissza a stílusból, hisz nem mindegy, hogy segít-e nekünk a férfi, már ha tud, különben kereshetünk valaki mást, és nincs kedvem túl sok idegent leszólítgatni, ha talán az első is tud segíteni.
- Nézze el neki, az agyára ment az éhség. – pillantok előbb az öregre, majd ismét a srácra, a fontossági sorrendbe viszont ismét beleszólok.
- Még mit nem. Előbb a szöveg. Időben vissza kell érni a csoportunkhoz. – kicsit visszaterelem a témát az iskolás szituációra, amit még Rose vetett fel, mielőtt az öreg netán gyanakodni kezdene. Ekkor viszont Rose lép oda hozzám, mire felé is kapom a fejem, de eleinte láthatja rajtam, hogy nem tudom, kiről beszél.
- Nil? – kérdezek vissza, de ahogy követem a lány tekintetét, észreveszem ám a hármast, s ekkor le is esik, kiről beszél. Személyesen ugyan nem ismerem a srácot, de tudom, ki ő, csak hát nem mindig esik le mindig mindenki elsőre, de így, hogy az arcot is látom, már megvan.
- Vajon ők mit keresnek itt? Ők is találtak egy tekercset? – meglep a másik kis társaság ittléte, de ahogy látom, ők se számítottak ránk, de akkor már felénk jönnek, így én is köszönök nekik.
- Hali. – intek egy aprót, Nil kérdésére csak egy aprót rántva vállaimon, a másik srácnak viszont némileg több választ adva.
- Aha, például, hogy egyikünk sem tud görögül, és hogy Elton folyton éhes, és be nem áll a szája. De sajnos egyikkel se megyünk sokra. – felelem egy kis mosollyal, majd mivel ők még ismeretlenek, így rövid időn belül másodjára is bemutatkozok.
- Egyébként Claire vagyok. – biccentek egy aprót a trió felé, majd még hozzáfűzöm. – Remélem, hogy veletek majd többre megyünk. Ti mi alapján jöttetek ide? – érdeklődök, hisz ki tudja, talán náluk is van valami, ami segít összerakni a puzzledarabkákat.

Tárgy: Re: A múlt titkai (NRT-s mesehelyszín) 2014-04-22, 10:39 pm

Meglehet, hogy valami komoly dolog van a háttérben, amiért minden diákot valamiért ide küldenek. A tekercs, a francia múzeum… mind mind jele annak, hogy van itt valami, ami vonzza őket, amit meg kell találniuk és nemsokára arra is fény derül, hogy mi az. Viszont akár egy kellemes kis kirándulásnak is felfoghatják ezt az egészet, megismerkednek egymással és ezzel a csodálatos hellyel, tehát rosszul már biztosan egyikük se járt, ahogy az a bizonyos öregember se, aki különféle átoktáblákat szeretne eladni a fiataloknak. Ahogy Rose odasétál hozzá, rögtön kedvesen rá is mosolyog a lányra, majd ragyogó szemekkel kezd is el magyarázni neki.
- Persze kedvesem, segítek lefordítani. És igen-igen, jól sejti, ez ógörögül van. – lassan a kezébe is vesz egy kisebb átoktáblát, majd mutogatni kezdi Rose-nak a szavakat, és nemsokára fel is olvassa neki, hogy mit is tartalmaz az az átoktábla, ami iránt a lány oly nagyon érdeklődik.
- „Itt nyugszanak a nagy Hádész harcosai és átok azokra, kik zavarni merik örök álmukat!” - ez után a bácsika felnéz, majd elmosolyodik. – Annak idején gyakoriak voltak az ilyen jellegű átoktáblák, ez a kis darab is egy sírról van. – persze ez nem igaz, maximum az eredeti lenne egy sírról, de a szöveg lehet akár valódi is, ezt a diákok soha se tudják már meg. Elton viszont megzavarja a kellemes kis beszélgetést, de mivel elég sok pénzt ajánl a férfinak, így készségesen segít, hol rá, hol Claire-re pillantva, mivel mindkét dologra válaszol, nem kell őt fenyegetni semmivel se. Lassan átveszi a tekercset, majd merengeni kezd.
- Nem fogok hazudni nektek, de… honnan szereztétek ezt? – látszik rajta, hogy mennyire érdekelné a dolog, tehát talán jobb lesz kitörölni majd ez az egész után az emlékeit, ha nem akarják eltenni láb alól szegény öreget, mert tekintetéből látszik, hogy sejti, hogy a tekercs igazi és sok pénzt remél abból, hogyha ezt mások tudtára is adja.
- Ezen az áll, hogy: "Az Istenek mágiájuk segítségével elrejték-e kincset, hogy soha földi halandó kezébe ne kerülhessen. Az Akropolisz legyen hát örök nyughelye e fegyvernek és Pandión sokáig őrizze." – lassan feltekint a bácsika, majd az előtte lévő Akropolisz térképekből egyet magához vesz és nemsokára mutogatni is kezdi a diákoknak azt, amire ő most hirtelen rájött.
- Látjátok ezt? Ez Pandión király szentélye, talán erre utalhat a tekercs. – az izgatottságot leplezni se próbálja arcán, miközben a tekercset lassan Eltonnak nyújtja és hirtelen el is felejti, hogy a fiú esetleg éhes is lehetett. A diákok tehát tudják, hogy hova kell menniük, ahogy azt is sejtik, hogy valamit elrejtettek abban a szentélyben. De hogy mit és merre, arra nekik kell rájönniük. Akadnak itt turisták, abban az épületben is természetesen, tehát óvatosnak is ügyesnek kell lenniük, hogyha bármire rá akarnak majd lelni. Egyébként nincs túl messze a szentély, így ha a kis csapat odaér, miután gondoskodtak az öregről, láthatják, hogy nem maradt meg túl sok minden ebből a helyből, de mintha az megérezné a mágiahasználókat, úgy remeg meg alattuk a föld és hirtelen nyílik meg alattuk. A muglik ebből semmit se vesznek észre, ők viszont zuhannak, ki tudja, hogy hány métert, a föld pedig összezárul fölöttük, így egy sötét, romokkal teli csarnokba kerülnek és ha nem voltak elég óvatosan, bizonyára meg is ütötték magukat az esés közben. Ha csinálnak némi fényt, hogy lássanak is valamit, akkor viszont azt vehetik észre, hogy a terem teljesen zárt, láthatóan nincs másik ajtó, ahova mehetnének, de ha rendesen átvizsgálják a falakat, akkor három egyforma lyukat láthatnak a falakban, egyforma távolságban egymástól. Mindegyik lyukba 1-1 pálca fér be, a kérdés az, hogy ki lesz az a három diák, aki meg meri kockáztatni azt, hogy belehelyezze a pálcáját a lyukakba, hiszen nem tudni, hogy mi fog akkor történni… A levegő viszont furcsa gázzal kezd el sűrűsödni, amelytől köhögni, majd fulladozni kezdenek. Tehát vagy eltűnnek innen, elhoppanálva és nem keresik tovább a kincset vagy kockáztatnak és tovább mennek, történjék bármi. Övék a döntés!

» Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín)
» Milyen aktív voltál a múlt hónapban?