Iskolai kikötő

*A fiú elég érdekesnek tűnik ahhoz, hogy köszönjön neki, valamint társaságra vágyik, így megfelel a célnak ez a srác is. A bemutatkozás után újult erővel mustrálja végig, majd ahogy Caleb mondta, már tényleg találkoztak. Beszélgetni még nem sikerült, de ami késik nem múlik.*
-Látásból már ismerlek, de örülök, hogy végre beszélgetünk.*Küld a srác felé Serafina egy csábos mosolyt, természetesen csak amolyan flörtölés szinten.*-Lassan egy éve vagyok itt, szóval inkább vagyok a közép mezőnyben, mint a kezdőknél szerintem. És te hány éve koptatod már a padokat itt?*
*A lehetőség arzenál hallatán izgatottan borzong meg: végre sétálhat egyet! Gyorsan megváltoztatja eredeti célját.*-Ha már így mondod, a tó tökéletesnek hangzik. Ritkán járok ki sajnos, de az a hely mindig elvarázsol.*
*Hirtelen semmi kérdés nem jut eszébe, amit a srácnak címezhetne, de azért reméli, hogy a friss levegő majd megtölti ötletekkel a fejét egy ilyen szép estén.*

*Eléggé kihűlt Krishana mire végre kiértek a barlangból a diáktársával együtt. Délután mikor elindult még nem volt ilyen rossz idő, bár igaz akkor is lógott már az eső lába, de még nem nagyon volt gomolyfelhő az égen, de mire kiértek a barlangból eléggé rosszra fordult az időjárás, szépen szakadt az eső. A sportcipője igaz bírja a gyűrődést és nem ázik be, de fekete farmernadrágja nem egy könnyen száradó ruhanemű, a felsőjéről már nem is beszélve. Hiába szórta magára a Leperex bűbájt, már kissé elázott, és az csak a nedvességet tartotta távol, a hideget nem. Eléggé átfázott már mire kikeveredett a párás erdőből és még várnia is kellett a révészre, hogy átjusson az iskolához. Az út most zökkenőmentesnek bizonyul, hiszen nem hánykolódik nagyon a hajó a tengeren, bár igaz ami igaz eléggé hűvös az idő a tengeren. Mire a lány kiszáll az iskola kikötőjében szinte vacognak a fogai, de ez nem állítja meg abban, hogy a kikötő hosszú útján megállva gyönyörködjön a hatalmas óceánba, mely azt csinál amit csak akar, míg ő nem teheti meg ezt teljesen és ezért egy kis irigységet érez a szívében. A lány ezzel az érzéssel áll a szemerkélő esőben, miközben vágyakozva nézi az óceánt, mert ő soha nem lehet teljesen szabad.*

*Mire visszaér a sziget kikötőjébe a lány kissé elázott, hiába alkalmazott bűbájt, ráadásul az idő is lehűlt, ami egyáltalán nem segít kissé nedves haján, mely rátapad az arcára és a nyakára. Egy kis ácsorgás után jön csak a révész, amit a kikötői szél miatt többnek érez a lány, de sikeresen átjut az iskolához. Nem túl kecsesen kikecmereg a hajóból, kezét farmerja zsebébe süllyeszti, míg cipzáras pulcsijának nyakát feltűri, és így indul meg a mólón az épület kapuja felé. Fejét kissé lehajtja, ne a szemébe essen az eső, a hideg enyhén rázza, hisz kissé vizes ruhája rátapad a meleg bőréhez. A móló közepén megáll az eső ellenére, és hosszasan bámulja a tengert, hisz neki olyanja van, ami a lánynak nincs. Egyszer egy hangot hall maga mellől, mely nagyon megijeszti Krishana-t, és megugrik egy kicsit, veszélyesen a móló szélére kerülve ezzel. Hallja, hogy hozzá szólnak, de még nem szeretné tekintetét elszakítani a tengertől, így nem néz a háborgatójára. Kissé össze kell szednie magát, hogy hangján és válaszán ne nagyon lehessen érezni a magányát és csalódását.*
- Szia! *Köszön ő is, de a kérdésre nem válaszol, hisz ha igennel felelne, hazugság lenne, az igazat pedig nem szeretné elmondani. Végül a második kérdés megválaszolásánál ránéz a lányra kissé felméri és utána válaszol, hűvös hangon, de nem bántón.*
- Nem zavarsz. Mit csinálsz idekint ilyen időben? *Érdeklődik, hogy kissé terelje a témát, közben tekintetét visszafordítja a tengerre.*
- Egyébként Krishana vagyok. *Teszi még hozzá mellékesen, és hogyha a lány kezet nyújt neki ő elfogadja, de nemigazán van most kedve a kezét kihúzni a zsebéből.*

*Kissé nedves ruhájában kecmereg ki a révész hajójából, arcába hulló haja vizesen tapad rá, bár ezzel a lány most nem sokat törődik. Kissé vacogva indul el a mólón az iskola felé, mikor tekintete megakad az óceánon és a móló széléhez sétál, onnan nézi tovább a tájat. Az esős idő ellenére nem siet be a fedett helyre, hiszen már elázott, így teljesen értelmetlen sietnie. Éhesnek sem éhes, így nem igazán siet vacsorázni sem, tömeghez meg egyáltalán nem füllik a foga, így a lány kinn marad még a mólón, nem siet befele. Bámészkodását egy hang zavarja meg, ami egy lányhoz kapcsolódik, aki mellette áll meg.*
-Egy kis séta biztosan jót fog tenni. *Feleli Krishana, miután megtudja, hogy miért is jött ki az iskolából a lány ilyen esős időben. Közben a lány érdeklődik, mit is csinál idekint, melyet megválaszol Krishana.*
- Nemrég értem vissza a szigetről, de nem volt kedvem bemenni, így itt ragadtam. * Feleli a kérdésre, bár igazán ő sem tudja mit is csinált pontosan itt, azon kívül, hogy bámulja a hatalmas víztengert. Az eső miatt ráadásul már nem kell aggódnia, hiszen elázott, de ennek ellenére a Leperex bűbáj még rajta van.*
-Szintúgy. *Feleli a lány bemutatkozására, aki időközben leül és most veszi észre milyen vékonyan van öltözve a lány.*
- Nem kéne rád egy Leperex bűbáj? Kissé vékonyan vagy öltözve ehhez az időhöz. *Látja a lány arcán a kedves mosolyt, de ő most képtelen rá, talán később tudja viszonozni.*

*A lány eléggé ázottan érkezik meg a mólóhoz és nem sok kell hozzá, hogy megváltoztassa útját, így az iskola helyett a móló szélén álldogál és belefeledkezik a látványba. Bambulását megzavarják, bár nem annyira bánja ezt a lány, hisz felesleges az önmarcangolás, az nem vezet sehova, csak a bajt hozza magával.
- Így igaz. De mi van ha az új szellemek is csak rosszat akarnak? *Kérdezi a kissé költőire sikeredet kérdést, és felhúzott szemöldökkel néz a lányra, kíváncsi mit felel erre. Kissé érdekesen kezd alakulni a beszélgetés, úgy látszik nem egy hétköznapi lány botlott belé, bár a Mysterio-ba ki számít hétköznapinak?*
- Kora délután mentem ki, akkor jobb idő volt. Nemrég ért be a hajóm. *Válaszolja a lánynak, aki talán kissé tébolyultnak tarthatja, hogy ilyen időben kint mászkál a szigeten, de ez nem nagyon érdekli Krishana-t.*
- Úgy látom a rossz dolgokban is a pozitív dolgokat próbálod meglátni. *Feleli egy kis félmosollyal az arcán a lány előző megjegyzésére, majd ő is leül a lány példáját követve.*

*Az ázott diáklány a szigeten történt újabb kalandja után nem a révésztől elköszönve az iskolai kikötőben, annak a közepén megállva nézegeti az enyhén hullámzó vízfelszínt. Merengését egy eddig számára ismeretlen diáklány zavarja meg, aki szemmel láthatóan nem riasztja el Krishana kissé hűvös modora.*
- Nem olvastam még. Mugli irodalom? *Kérdezi kissé összezavarodva, mert ismerős a mű címe, de emlékszik, hogy sose olvasta még.*
- Igaza van Scarlet-nek, de néha az ember úgy érzi a sok gond súlya alatt, hogy sosem fogynak el. Mindenesetre, hagy egyszerre csak egyel foglalkozom, tényleg könnyebb. *Ért egyet a lány kissé kacifántosra sikeredett véleményével, de mindezek mellé ő is elmondja a sajátját.*
- Én azt vallom, hogy egy problémára többféle megoldás is van. Illetve, ha nem látsz másik lehetőséget új oldalról kell megközelíteni a dolgokat, mert MINDIG van más lehetőség is, amit nem veszünk észre. *Közben gyönyörködik az óceán háborgó hullámaiban, hiszen ezek nem csak az ő tapasztalatai, de nagyon is hisz benne, eddig Krishana esetében igaznak bizonyult.*
- Mikor túl sok dolog jön össze, nem látni a sötét felhőktől a napot, de az akkor is ott van. *Ha már kissé filozófusra sikeredik a beszélgetés Hana sem marad le benne.*
- Nem mindig vagyok pesszimista. *Feleli a kérdésre, majd a lányra néz és úgy teszi fel a kérdést az arcán egy félmosollyal.* -Én pedig egy örök optimista mellett ülök?

*A kikötő közepén álldogáló Krishana-hoz csapódik egy ismeretlen diák, ami nem zavarja a kissé borús hangulatú lányt.*
- Milyen régi a mű? *Érdeklődik, hiszen ha meghalt már az írója akkor nem egy modern darabról van szó, így talán könnyebben rájön honnan ismerős a mű címe.*
- Így igaz, amit mondasz, de sajnos csak később tudjuk meg, hogy helyesen döntöttünk e vagy sem. Pont ettől is olyan nehéz az élet. *Kissé panaszkodik a lánynak, hiszen ez a legnagyobb baja, hogy nem tudja pontosan mi is lenne a legjobb döntés. Megszokni vagy megszökni?*
-Igen, látom nem tévedtek el szavaim. *Válaszolja, és kissé megmosolyogja a lány zavarát, hiszen őt nem zavarja filozofálás, persze addig a pontig míg érti, utána már nagyon is.*
- Igen nehéz, de nem lehetetlen. Néha szüksége van az embernek arra a kicsi jó dologra is, hogy tovább tudjon menni. *Fejti ki a véleményét Krishana, a lány előző mondatára reagálva, majd végighallgatja a lány mondanivalóját nagyon is odafigyelve minden egyes szóra és mondatra. Egy kis gondolkodási idő után szólal meg újra.*
- Néha mindenkinek szüksége van arra, hogy padlót fogjon és megtanuljon felállni onnan, megtanulva így olyan dolgokat, melyek felett eddig átsiklottunk. Most ezen tulajdonságok már nem igazak rád? *Tekintetét most ismét a hullámzó habokra fordítja, majd kissé nem ennyire nyíltan, de ő is elmeséli a bánatát.*
- Olyankor hogy éljen az ember, ha olyan gondok nyomják vállát, melyekre tényleges megoldás nincs, hisz olyanok mint az árnyékok, mindig kísértenek és sose hagynak magunkra? *Eléggé érdekesen megfogalmazott kérdésként bújt ki belőle a bánata, de kíváncsian várja mint mond erre a másik. lány.*

*A mólón való ácsorgás közben hozzá csapódik egy lány, akinek társasága igen kedvére való, hiszen fontos témákról beszélgetnek, mégsem árul el önmagáról túl sokat Krishana, és ez így nagyos is megfelel neki.*
- Igen, meglehet. *Válaszolja kissé elgondolkodva, mert még mindig nem jut eszébe, hol is hallotta már ezt a címet.*
- Pedig néha olyan könnyű lenne csak a könnyebbik utat választani és sodródni az árral, de mint mondtad nem ez mindig a jó megoldás, őt gyakorta nem. *Válaszolja kissé komor hangon, hisz miért kell az életnek ilyen szörnyen bonyolultnak lennie, ezt nem igazán tudja megérteni Krishana.*
- Hát ha nem is kívántam a halált, de voltam nagyon hasonló helyzetben, melybe a remény segített. *Válaszolja őszintén a lány, és nem is igazán érti magát mért felelte meg ezt a kérdést, hiszen más alkalommal biztos elutasította volna a válaszadást, de talán mivel a lány kinyílt felé, így ő is megtette ezt valamennyire. * -És te? *Vissza dobja most a labdát Serafina-nak, és kíváncsian tekint ár, hiszen nagyon is érdekli a válasz.*
- Értem, jó ezt hallani. Otthon és is gyakran éreztem magam hasonlóan. *Egy fájdalmas kis mosolyt megenged magának, mialatt visszaemlékszik milyen is volt a gyerekkora, főleg mióta betöltötte a nyolc éves kort.*
- Jók a meglátásaid, de sajnos nincs választásom. Vagy elfogadom a dolgokat vagy... *Nem fejezi be a mondatot, hiszen ő sem tudja még pontosan, hogy mi vár rá, ha ellenszegül, de talán még ennyi választása sincs, hogy ellenáll e vagy sem.*

*Elgondolkodik a lány, hogy ilyen esős és hideg idő ellenére, hogy sikerült összehozni egy ilyen tartalmas beszélgetést.*
- Talán egyszer elolvasom. *Hiszen érdekes dolgokat tanulhatna belőle vagy esetleg néhány kérdésre választ is találhatna benne, néhány kérdésére, talán egyszer megvásárolja és elolvassa. Közben elmosolyodik a lány kissé bizarr hasonlatát hallva, de tetszik neki, hisz igazat mond a lány, nem téved egy fikarcnyit sem. Meghallja ezután a lány suttogó hangon feltett kérdését, de nem válaszol rá, úgy érzi ezt a kérdést nem neki, hanem saját magának tette fel a lány, így inkább csöndben maradt.*
- A lehetetlenben én sem hiszek. *Ez közös bennük, bár tudja jól Krishana, hogy vannak dolgok amiket nem lehet megváltoztatni, de lehetetlen nincs, jól mondja beszélgetőtársa, bár elszomorító a története a leánykának, de szemmel láthatóan túl van ezen és ez jó, nagyon jó.*
- Köszönöm a tanácsot és a biztatást. Majd meglátjuk mit tartogat a jövő. *Feleli egy félmosoly kíséretében a lánynak hiszen tényleg nagyra értékeli a véleményét és a segítségét is, de senki nem tud rajta segíteni.*
- Köszönöm, jót beszélgettünk. Én még maradok. Talán a szavadon foglak alkalomadtán. *Mosolyogva köszön el a lánytól, majd amint eltűnik, tekintetét újra a tenger végtelen habjai felé fordítja a szemerkélő esőben.*