Lovarda a sziget szívében

Tárgy: Re: Lovarda a sziget szívében 2013-09-20, 2:22 pm

// NRT: Mihail - Mädea 2013.08.16 //

*Nem tudom, miből gondolja a fiú, hogy aranyvérű vagyok, minden esetre hirtelen nekem szegezi a kérdést. Vizslató pillantással mérem végig, mert eddig nem tűnt olyannak, mint akit annyira foglalkoztatja ez a téma. Ha ő is mániákusan aranyvérfanatista, már itt is hagyom, mert nagyon nem szeretem a rasszizmus eme fajtáját. Nem mintha bármelyiket szeretni lehetne.*
- Nem. Miért?* szűkülnek össze szemeim, így pillantva fel leginkább a fiú állára, mert arra van rálátásom mindaddig, míg le nem tesz. Míg válaszát várom, szemrevételezem a nekem kijelölt pónit, amivel kapcsolatban meg is fogalmazom az éppen eszembe ötlőt, megszokottan sajátságos ötleteimet. Végül megállapodunk abban, hogy Brauni barna marad, ellenben én beszerzek majd egy rózsaszín pónit, mert az ugye elengedhetetlen játszószobai kellék. Közben Mihail is megoszt velem egy furcsán személyes emléket, amihez nem vagyok hozzászokva, így rögtön rá is cuppanok, további magyarázatra ösztönözve.*
- Na és mi volt az? Egy újabb fehér ing?* kérdezem szarkasztikusan, mert valahogy nem tudom elképzelni, hogy a srácnak lettek volna játékai, pláne ha olyan szolgaféle ahogy azt mondta. Illetve én mondtam.* - És miért vártak addig? Jó sokára érdemelted ki...* teszem hozzá, mert azért elég szokatlan, hogy az ember 11 éves koráig nem kap semmit, utána meg hirtelen bumm, adakozó kedvükben lesznek a szülei. Vagy gazdái. Vagy nem tudom, még mindig homályosak kissé a srác életkörülményei. A nyugodt cseverészést azonban nemsokára felváltja sikításom, amint nekilátok fék nélkül száguldozni Brauni hátán a lovászfiú jóvoltából, mint utóbb erre a nem elhanyagolható tényre Mihail figyelmét is felhívom. Meglep hogy ilyen hősiesen védelmezi a lovakat, most azonban ez a legkevésbé sem tud meghatni, mert engem ért atrocitás, és még én leszek az, aki meg lesz szorongatva és feddve a történtek miatt. Na azt már nem hagyom, ki is fakadok, mire Mihail mintha kissé megilletődne. Persze a dühös énem mindeddig kimaradt a repertoárból, hát most megismerheti azt is. Villámló szemekkel tombolok, míg el nem enged és fel nem fogja, mi is történt valójában. Nem mintha érdekelne, hogy hisz-e nekem, én azonban nem tudom megbüntetni a lovászfiút, így merem remélni, hogy a srác épp bosszúálló kedvében van. Eddig legalábbis sokat utalt arra, hogy meglehetősen kíméletlen tud lenni, én pedig szíves örömest elengedem a pórázát. Sőt, még egy kezdő löketet is adok neki, ha támadóm gúnyos mosolya nem lenne elég. Meglepetésemre csak rondán néz, amitől ugye nem fogja meggyónni vétkeit az, akinek kéne, úgyhogy épp kezdenék tovább paprikázódni, mikor hideg zuhanyként magamhoz térítenek szaktársam szavai.*
- Könnyű azt mondani...*dohogok összeszedve magam. Még mindig remegnek vékonyka tagjaim, de elhatározásom új energiát és határozottságot kölcsönöz, legalább látszólag. Fél szemmel figyelem, mit csinál Mihail a hatalmas ló hátán, amit én megpróbálom kicsiben kivitelezni, még ha Brauninak nem is tetszik, hogy ott kell hagynia a legelőt. Az instrukciók követése meglehetősen nehezemre esik, mert eddig mindig azt csináltam, amit én akartam, most meg a fiúhoz, meg a lóhoz is alkalmazkodnom kell. Sok lesz ez így egyszerre. Előre érzem, hogy nem sokáig fogom bírni türelemmel, de addig is megpróbálok mindent az elhangzottak alapján kivitelezni.*
- Ez nagyon hülyén néz ki így.* panaszkodom a csípőmozgatásra, ami számomra egészen új. Még jó, hogy az útirányt nem nekem kell állítgatnom, mert minden figyelmemet leköti, hogy valamelyest helyesen gubbasszak a pónim hátán, ahol egyelőre a fennmaradás a lényeg, és csak ezután következhet a helyes tartás és ellazultság. Így aztán majdnem elkerüli figyelmemet a lovászfiú büntetése, amire csupán Mihail halk szavai vezetnek rá, mire rögtön meglátom a villanást. Az eredmény bár nem tökéletes, minden esetre elégséges egyelőre, amíg igazán képzett boszivá nem válok. Mert akkor már nem mer majd velem következmények nélkül gonoszkodni. Addig meg itt lesz nekem Mihail, akinek elég jó előre pár könnycsepp fizetség gyanánt, és még csak nem is tudja, hogy fegyverként hasznosítom éppen. Vagy nem érdekli, mert amúgy is élvezi. Inkább az utóbbira tippelnék, de tűnődő arckifejezésemet gyorsan elrejtem, mikor hátrafordul. Egyelőre nem kell tudnia, hogy nagyon más is tudok lenni, ha veszélyeztetve érzem magam.*
- De csak egy kicsit!* figyelmeztetem, hogy ne akarjon egyből vágtázni, mert ő lesz a következő akit megátkoztatok. Persze tudom én, hogy ez jórészt rajtam múlik, így várok pár csípőbillentésnyit, míg nagyon óvatosan megpöccintem a póni oldalát. Jellemzően észre sem veszi, ütemesen ballag tovább Felleg után, aki már távolodik is lovasával.*
- Na jó, ide figyelj! Én irányítok, vili?! Most pedig nyomás!* húzom meg automatikusan egy kicsit a kantárt magam felé, hogy tudatosítsam vele, kinél van a gyeplő, mire persze még inkább lelassít. Nem így, mikor mondandóm végén sarkamat oldalába bököm, mire a Mihail által kívánt tempóra vált. A sűrűsödő döcögés miatt jobban kell kapaszkodnom, így jó pár percig oda lesz a meg sem szerzett lazaságom. Időbe telik, mire megszokom ezt a felettébb kényelmetlen pattogást, de legalább nem maradok le.*
- Miért....mondanám...el?* nyögöm ki nagy nehezen két pattanás között. Határozottan nem cseverészésre találták ki a lóháti túrákat.* - Meg...érdemel...te az a szemét!* teszem még hozzá kínkeservesen, ezért a következő kérdésére már csak előre mutatok a rét irányába. Az a fő, hogy ne legyen semmiféle terepakadály, fák, szikla, víz, amiben el lehet akadni, mert nincs több érzékszervem, amit be tudnék áldozni arra, hogy még a lehetséges veszélyforrásokról is időben tájékoztasson. Így is tűkön ülök, minden pillanatban attól rettegve, hogy egyszer csak lepottyanok. Nem mondanám, hogy élvezetes lenne.*
- Nem is értem mit szeretsz ebben.* lassítok le sétatempóra kicsit, savanyú képpel meredve magam elé. Attól tartok, hogy sosem fogom lovaglási képességeimet elfogadható szintre fejleszteni.*

Tárgy: Re: Lovarda a sziget szívében 2013-09-20, 4:12 pm

// NRT: Mihail - Mädea 2013.08.16 //

*Úgy tűnik, a boszorkány nem éppen értékeli nagyra a származására irányuló érdeklődésemet. Bár jelenlegi helyzetünkben nincs teljes rálátásom Mädea arcára, annyit ki tudok venni belőle, hogy haragszik rám a kérdés miatt. Egyszerűen kiismerhetetlen.*
- Gondoltam, ha megengedhetsz magadnak egy lovat, aranyvérű lehetsz. Egyébként nincs jelentősége. *Ez így természetesen nem igaz, de ezt a lánynak nem kell tudnia. Hiába telt el több mint négy év a birtok elhagyása óta, még mindig jobb, ha rajta tartom a szemem mindenkin, aki valaha megfordulhatott a Jaatinen kastélyban.*
~ Eddigi információim szerint már így is jár ide egy fiú, akivel találkoztam odahaza... Ha jól emlékszem, magyar volt. Hogy mit keres itt, ilyen távol Közép-Európától, továbbra is rejtély számomra. Amennyire azt én tudom, az apja mindig is rövid pórázon tartotta. Nekem sem ártana figyelni rá... Nem mintha valószínűnek tartanám, hogy a kis ficsúr emlékezne rám, de adódtak ehhez hasonló gondjaim korábban is. Anyámnak és cemende felmenőinek hála, az ázsiai régiókon kívül szinte mindenhol megjegyzik az arcomat. ~ *A lány kérdésére összerezzenek kissé; mostanában valamiért szokásom túlságosan is elmerülni a gondolataimban. Mielőtt válaszolhatnék, már folytatja is. Következő szavai majdhogynem arculcsapásként érnek. Valahogy mindig sikerül olyasmire rákérdeznie, amiről én nem akarok beszélni.*
- Nos, nem egy rózsaszín póni, efelől biztosíthatlak. Az ajándékozás pedig ostoba és értelmetlen szokás. Ha valaki bármiféle erőfeszítés nélkül jut hozzá ahhoz, amit akar, soha nem tanulja meg becsülni az értékét, emellett nem lesz állhatatos és céltudatos sem - teszem hozzá, hangomban enyhe éllel, finoman jelezve, hogy a témát lezártnak tekintem. Valódi felüdülés a lány nélkül töltött pár röpke perc, így kétszer olyan erővel hat rám hirtelen és idegesítő mutatványa, mintha el sem váltunk volna. Amint túljutunk végre a feddésen, magyarázatokon és a megtorláson, gyorsítok a tempón. Igyekszem ignorálni Mädea közbeszólásait és panaszkodását, ám mikor élvezni kezdeném a mozgást, meghallom a lány szaggatott válaszát. Meg sem kell fordulnom, hogy tudjam, rosszul üli meg a pónit. Ha követné az instrukcióimat, semmi gondja nem volna a beszéddel. A rétre érve némi elégedettséggel tapasztalom, hogy önállóan is tudott lassítani a tempón, így én is igazodok hozzá, majd pár lépés után megállítom Felleget.*
- Nem is fogod megérteni amíg így állsz hozzá. Mädea, nem értem, miért vagy ilyen merev, mintha nem is te lennél! - válaszolok bosszúsan, és leugrok a lóról. Az egyre lassuló pónihoz sétálok, és kezemet a kantárra téve megállítom.*
- Nem mondom, hogy túlságosan kiismertelek volna a nap folyamán, sőt, tartok tőle, hogy ez soha nem fog bekövetkezni, de abban biztos vagyok, hogy ha egy kicsit pozitívabban állnál hozzá, valahogy úgy, mint mikor felvetettem az ötletet, sokkal jobban menne. *A reggel óta tartó és a lány által szintben tartott fejfájásomat sikeresen csillapítja a kinti friss levegő és a lovaglás. Nem örülnék neki, ha most vissza kéne mennem az iskolába. Halántékomat dörzsölve folytatom.*
- Van egy ötletem. Ha még nem vettem el teljesen a kedved a lovaglástól, kipróbálhatnánk egy másik módszert is. Nem szabadott volna elvárnom tőled, hogy elsőre jól teljesíts. *Rövid szünet után felvezetem neki ötletemet, tartva az újbóli kitöréstől, de mindenre elszántan.* - Felülhetnél elém Felleg hátára, és tehetnénk egy-két kört itt a terepen. Ő sem egy igásló, tehát úgy-ahogy te is meg tudod ülni, és így érezhetnéd az egész lényegét. A ritmust, a mozgást, a menetszelet... *Tartva a lány közbeszólásától, gyorsan hozzáteszem:* - A menetszél nem az eszeveszett és elszabadult vágta függvénye, tehát biztonságos helyzetben is megtapasztalható és élvezhető. A leeséstől nem kell tartanod, vigyázok rád. Nos? *Kezemet nyújtva neki, arcomon (szándékaim szerint) biztató kifejezéssel várakozásteljesen nézek rá.*
- Lily addig nyugodtan legelhetne itt, utána biztosan szívesebben venne téged a hátára. *Próbálom meggyőzni őt, miközben megfordul a fejemben, hogy talán mégis inkább hagyni kéne az egészet, és visszamenni a Mysterioba. Akkor talán kevesebb hisztiben lenne részem.*

Tárgy: Re: Lovarda a sziget szívében 2013-10-31, 1:10 pm

// NRT: Mihail - Mädea 2013.08.16 //

*Furcsa, hogy épp köztünk merül fel az aranyvérűség kérdése, mert mi aztán első ránézésre merőben különbözünk az elit család sarjaitól, így nem is tudom mire vélni hirtelen a kérdést, mire Mihail felvilágosít.*
- Akkor rendben.* derül fel pofim, mihelyt tudatosul bennem, hogy kérdése nem előítéletből fakadt. Hogy továbbra se legyen csend, nem sokáig hagyom merengeni a fiút, inkább afelől tudakozódok, hogy miféle ajándékot kapott a családjától, mert elképzelni sem tudom, mivel ajándékozhatja meg valaki a szolgálóját. Válasza azonban meglep, mert ha én 11 év után kapnék végre valamit, annak minimum örülnék. Ezt a kifakadást azonban nem tudom mire vélni.*
- Nem is állna jól neked.* biztosítom rögtön afelől, hogy rózsaszín pónival ne is próbálkozzon, mert az egy fiúnak nem való.* - Szóval ha adnék neked egy csokit elveszne a céltudatosságod? * vonom fel a szemöldököm, csilingelő kacajt megeresztve a végére, mert jót mulatok a fiú messzemenő következtetésein. Mindig olyan nagyon belemélyed a konklúziók útvesztőibe, hogy azt gondolom, ideje is volt velem találkoznia, mert én aztán garantáltan kirángatom onnan. Mindenesetre már most elhatározom, hogy karácsonyra megmerényelem valamivel, hogy had bosszankodjon. Ezek után azonban hamar elmegy a gonoszkodástól a kedvem, mert előbb a frász, majd a bosszúállás kerül napirendre. Mihelyt sikerül megbüntetni a lovászfiút, el is hagyjuk az istállók környékét. Mihail elegánsan elüget, míg az én pattogós zötykölődésem korántsem nevezhető sem elegánsnak, sem szakszerű ügetésnek. Egy ideig tűrök, próbálom helyesen kivitelezni a technikát a megadott útmutatások alapján, azonban jelentős javulást ilyen rövid idő alatt nem tudok produkálni, így aztán neki is kezdek a nyafogásnak.*
- Mégis hogy álljak hozzá?! az előbb majdnem szörnyethaltam!* méltatlankodok a közelgő fiút szemlélve, cseppet sem bizalommal teli szemekkel, mivel meg vagyok győződve arról, hogy most ő is valami gonoszságra készül velem szemben, elvégre ennyi idő alatt egy márványszobor is megunta volna a cirkuszt, ami velem jár. Ezért aztán meg is lepnek szavai, amit egy újabb ötlet, másféle módszertan felvázolása követ.*
- Ezt jól látod.* nyugtázom elégtétellel beismerését, és ha odaér eddigre mellém, meg is nyomom az orra hegyét, így fejezve ki, hogy ez bizony az ő hibája is volt. Gondolom nem fogja elnyerni tetszését legújabb interakcióm, nekem viszont annál jobban. Elvégre ő akarta, hogy álljak pozitívabban a lovagláshoz, márpedig amint meglátom minden bizonnyal bosszús arckifejezését, netán szemforgatását, máris jobb kedvem lesz. Ennek ellenére Mihail javaslata hallatán, miszerint üljek fel Felleg hátára, egy ideig csak kétkedve szemlélem hol a hatalmas lovat, hol a fiúra pillantok vissza, hátha bejelenti, hogy csak viccelt, gyerünk tovább. Mivel ez nem következik be, rajtam a sor, hogy eldöntsem találkozásunk további kimenetelét.*
- Ha a menetszél tényleg nem az eszeveszett és elszabadult vágta függvénye, amit mellesleg kétlek...akkor próbáljuk meg.* emelem fel ujjacskámat az ismétlést követően, most azonban nem nyomom meg a másik orrát, ilyesmitől nem kell tartania, csak nyomatékosítom kételkedésem, de végül beadom a derekam. Valahogy egyszerűbbnek tűnik a dolog úgy, hogy a másik irányít, én pedig megfigyelem mit hogyan csinál, és a paci részéről a mit hogyanra mi a reakció.*
- De tényleg vigyázz rám jó?* pislantok még rá utoljára hatalmas bociszemeket meresztve, mielőtt elfogadnám a felém nyújtott kart.*- És neked kell feltenned a nyeregbe, remélem azt tudod...*sietek leszögezni, mi is a dolga azon túl, hogy nem enged majd lepottyanni. Brauni hátáról még sikerül lecsúsznom, egy tompa huppanással fejezzem be mutatványomat, ezek után viszont csak bizalmatlanul pislogok a hatalmas Fellegre mindaddig, amíg Mihail nem intézkedik, hogy én is felkerüljek a nyeregbe.*
- Én akarok előre ülni!* jelentem ki határozottan, majd észbe kapok, és szimpatikusabbra veszem a figurát.*- Már ha lehet..* teszem hozzá tőlem szokatlanul jókislányosan. Ha sikerül felkeverednem a nyeregbe, egyből megkapaszkodok a nyereg szélében, mivel a kantárt valószínűleg a fiú szeretné kezelni. (Én legalábbis nagyon szeretném ha szeretné. )*
- Tanítottál már mást is lovagolni?* kérdezem amíg a fiú is elhelyezkedik, arra várva, hogy elindulhassunk és megtapasztalhassam azt a menetszelet és ritmust és mozgást, ami olyan nagyon jó őszerinte.*

Tárgy: Re: Lovarda a sziget szívében 2013-11-04, 11:10 pm

// NRT: Mihail - Mädea 2013.08.16 //

*Tartok tőle, hogy információszerzés szempontjából a lehető legrosszabb embert fogtam ki. Igaz, hogy Mädea megállás nélkül beszél, de sajnos soha nem arról, amit én tudni akarok. Ráadásul szinte minden, amit mond, teljességgel abszurd és/vagy értelmetlen.*
- Muszáj neked kiforgatnod minden szavamat? *sóhajtok fel fáradtan, mikor előhozakodik legújabb, teljességgel felesleges kérdésével.* - Egyébként pedig nem szeretem a csokit. * Érdekes, általában irritálónak találom a kamaszlányok nevetését, de Mädea hangja cseppet sem zavar.*
~ Csodás... Két elmebeteg egymásra találása. ~ *gondolom gúnyosan, majd figyelmemet inkább a lovaknak szentelem. A lány lovaglásnak nevezett akciója és a megtorlás után többnyire minden simán megy - legalábbis számomra. Velem ellenben ugyanis Mädea a legkevésbé sem mondható gyakorlott lovasnak, sőt, egyáltalában lovasnak sem. Mikor megállunk, békítő és nyugtató célzattal közeledek felé, a további levegőzés és kellemes mozgás reményében; s bár a lány ezúttal nem tanúsít indokolatlan agressziót irányomban, mint ahogy azt már megszoktam tőle, úgy tűnik, a testi kontaktushoz továbbra is ragaszkodik.*
- Neked valami tapogatási fétised van? *csúszik ki számon a kérdés, mielőtt végiggondolnám a dolgot. Tartva tőle, hogy Mädea rászáll a témára, inkább gyorsan felvetem neki a közösen lovaglás ötletét. A lány bizonytalan, már-már kétségbeesett tekintete gyógyító balzsam megsebzett büszkeségemre. Továbbra is rezzenetlen arccal, ám magamban kárörvendve, enyhe elégtétellel figyelem hezitálását, majd végül elismerő bólintással nyugtázom döntését. Meglehet, mégsem reménytelen eset. Ahogy ismételten megemeli az ujját, akaratlanul is hátrálok egy lépést, hogy megvédjem magánszférámat, ám rögtön eszembe jut, hogy az elkövetkező pár percet amúgy is szoros közelségben töltjük majd. Mikor a lány elfogadja segítségül nyújtott karomat, és arra kér, vigyázzak rá, különös hányingerfélét érzek a gyomromban. Még soha nem ajánlottam fel ilyesmit senkinek, és soha nem is kért rá senki. Nem igazán vagyok biztos benne, hogy most épp undorodom, vagy csak realizálódik bennem, hogy talán mégsem volt olyan jó ötlet ez az egész. Mädea hihetetlenül apró, mint egy gyerek, ami máskor már alapból elindít bennem egyfajta idegenkedést és ellenszenvet, ám a belőle áradó, különös kisugárzás valahogy feledteti az egészet.*
~ Kár, hogy soha nem bírtam rendesen megtanulni az auráról szóló könyveket.~ *gondolom, miközben a lány kérdésére bólintva felemelem őt a derekánál fogva, és a nyeregbe ültetem. Mielőtt még valami őrült magánakcióba kezdhetne, vagy megbokrosíthatná valahogy a lovat, gyors mozdulattal fellendülök mögé, és megragadom a kantárt.*
- Én a helyedben nem oda kapaszkodnék *sandítok le a boszorkány kezére, s lelki szemeimmel látom, ahogy az első bukkanónál elveszíti az egyensúlyát, és Felleg patái alá zuhan. Elmosolyodok a gondolatra.* - Inkább ott fogd, ahol én, vagy tedd a kezed a ló nyakára. Úgy kisebb az esélye annak, hogy kibillensz a pozíciódból.*Kérdésére, miszerint tanítottam-e már lovagolni mást is, keserédes emlékek tömkelege rohan meg. Pár másodpercig tétovázok, végül elindítom a lovat, és lassú ügetés közben válaszolok.*
- Igen, előfordult már. Többnyire nemesek gyerekeit, néha ügyetlenebb felnőtteket is. Próbálj ellazulni *teszem hozzá, majd folytatom.* - Odahaza igazán pompás lovakat tartottunk, bár szerintem egyik sem volt olyan jó, mint Sorin. *Ahogy felidézem magam előtt a szürke mént, elfog a vágyakozás a közös száguldások és lassú séták után. Kétlem, hogy anyám megfelelően gondját tudná viselni. Ráadásul nincs, aki kivigye mozogni. Hiába, jól betanítottam: csakis engem tűr meg a hátán.*
- Beszélj egy kicsit magadról *kérem a lányt, ugyanis kezdem nagyon unni, hogy kettőnk közül eddig ő tud többet a másikról. Menet közben alig észrevehetően fokozom a tempót, és közelebb húzom magamhoz Mädeát, hogy át tudja venni a ritmust.*
- Ne gondolj semmi rosszra, pusztán oktatási célzattal tartalak a karjaimban *közlöm vele, mielőtt még félreértené a helyzetet. Bár mikor ma reggel kerültünk hasonló, jóval intimebb helyzetbe, még ő kérte ki magának a dolgot.*
~Akkor ő tepert le, most én tapadok hozzá. Úgy volna logikus, hogy ezúttal én üssem meg őt.~ *Az ötletet kénytelen vagyok kiverni a fejemből, elvégre jelenleg ő az egyetlen ismerősöm egész Mysterióban. Ráadásul lány. Az ő bántalmazásáért valószínűleg keményebb büntetést kapnék; már ha volna olyan gerinctelen (és életunt), hogy eláruljon.*