Étterem a város szélén

*A családi problémát gyorsan letudtuk, úgy tűnt Zoárd sem szívesen beszél ezekről.*
-Igen olyan, mint a famulus, csak azért a lovak érzékenyebbek. Példának okáért a Fríz lovak. Ők egy emberesek, csak a gazdájukkal szeretnek lenni, megszokott környezetben és miegymás.*válaszoltam rá gyorsan, hiszen valahogy el kell magyarázni a dolgokat. Ezután ahogy elbújtam az étlap mögé, tudtam, hogy úgysem maradhatok sokáig csendben. Ahogy ezt a helyzet meg is mutatta, Zoárd elvette előlem az étlapot, és felemelte a fejem. Egy gyors pillantást vetettem Hógolyóra, és láttam az önelégült vigyort szája szegletében.*
-Ez elől a probléma elől, igen a világ végére is elbújnék.*suttogtam olyan halkan, ahogy tőlem tellett. Nem tudtam, hogyan fogalmazzam meg a dolgot, így is kínos, nem hogy pont Zoárdnak mondjam el.*
~Mikor lettem én ilyen félénk?~kérdeztem magamtól, de választ nem találtam rá. Egyszerűen nem jött válasz, csak úgy voltam a semmiben, kibújót keressek? Igen? Nem? Banyek, már dönteni sem tudok. Ahogy Zoárd szemeibe néztem, csak még jobban bepánikoltam.*
-Tetszik egy srác.*csúszott ki a számon végül. Valahol távolról hallottam a famulusom torok köszörülését, csak most ne... most ne szóljon közbe, így is gázos a helyzet.*

~ Fríz lovak...Az meg mi? Ló, ló, patás patás. aztán kész. Vagy mégsem? ~ ráncolja össze egy picit a szemöldökét, míg a fekete hajú lányka okfejtését hallgatja. Mint kiderül, a lovak még rosszabbak, mint a famulusok. Hát akkor egy biztos, nem szabad ló formájú kiskedvencet készítenie. Bár addig még van egy kis idő, úgyhogy kiélvezheti a monogám élet szépségeit.*
- Értem. Elég ragaszkodóak akkor. Csak nem te is egy ilyenhez szökdöstél el?* próbál mosolyt erőltetni az arcára, noha a maga részéről képtelen lenne ilyen haszontalan dolgokért kockáztatni a lebukást.*
- Nem jó taktika. Mert örökké üldözni fog, amíg meg nem oldod.* feleli a suttogásra meglehetősen magabiztosan. Érti ő, hogy valami életbevágóan fontos dologról van szó, de sosem tudta valami jól kezelni a női hisztit, még ha nem is olyan durva a helyzet. Sokkal inkább a mély, értelmes beszélgetések híve, bár kétségtelen, ehhez szükség van egy jó adag bizalomra, azt meg nem tudja csak úgy előrántani a mellényzsebéből, hogy a lánynak adja. Nem tehet mást, türelmesen várakozik tovább, bízva abban, hogy valóban megkönnyebbül majd Zoey, ha végre megbeszéli valakivel a problémáját.*
- Óóó. Kezdetnek nem is rossz. És szerintem egyáltalán nem akkora katasztrófa. Mondhatni teljesen normális. Főleg a te korodban.* húzódik picit hátrébb, elengedve a lány állát. Picit csalódott, mivel igazán monumentális dologra számított, főleg ilyen fáradtságos hercehurca után, de legalább nem kell eljátszania a világmegváltó szőkeherceget fehér paripán. ~ Jaj már megint a lovak...~
- Megmondtad már neki? Vagy mi a baj? Idősebb? Fiatalabb?*találgat egész lelkesen, mivel a pasizós témakör meglehetősen érdekli, csak hát nem olyan szempontból, mint a csajokat.* - Különben nem ilyen félénknek ismertelek meg. Vagy csak ha férfiakról van szó, akkor bújsz az étlap mögé?* mosolyog még mindig meglehetősen bátorítón. Egyáltalán nem szekálásnak szánja szavait, csupán nem érti, mi változott meg hirtelen.*

// fagyunk//

//Olvadozik//

*A lovas témát letudva előbukkan a legnagyobb félelmem, vagyis, hogy azzal a sráccal beszéljem meg a gondom, akiről szó van. Még mit nem. De csak kicsúszott a számon, aminek Hógolyó szemmel láthatóan örült. Vagyis inkább rajtam gúnyolódik ezzel.*
-Tudom, hogy addig nem oldódik meg. Csak nehéz.*mondtam bánatosan. Valahogy nem is értettem a helyzetet... De nem nagyon van kedvem megtudni. Mikor Zoárd újra beszélni kezdett csendesen figyeltem.*
-Az én koromban? Még sosem volt pasim.*feleltem csendesen, egyáltalán nem hisztiztem, csak nem tudtam kezelni a helyzetet. Ahogy Zoárd feltette az első kérdést, hogy megmondtam-e már neki, elkerekedett a szemem.*
~Hogyne, éppen most, csak jó burkoltan.*gondoltam, a fiú egészen lelkesen kérdezgetett, én pedig nagy levegőt vettem, hogy tudjak válaszolni.*
-Nem, még nem mondtam el neki... És nem tudom, hogy fiatalabb-e vagy sem.*ez igaz is volt, nem tudtam, hogy mennyi idős, szóval hazugság teljes mértékig kizárva.*
-Nem, tényleg nem ilyennek ismertél meg. És most érzek ilyet igazából először, így még én is megijedek tőle.*nem tudtam rendesen megfogalmazni amit mondani szerettem volna. Esélyem sincs, hogy jól jöjjek ki ebből. Főleg, hogy most járatom le magam...*

-Isten ments, hogy egy magiszterbe legyek szerelmes.*feleltem csendben, és nem túl gyorsan. Csak hallgattam Zoárd újabb felhozatalát, és még el is mosolyodtam rajta. De ha ennyi huza-vona után elárulnám, minden esélyem tönkre menne, főleg, hogy komolyan megalázom magam.*
-Szólalj, meg, vagy segítek.*vakkantotta Hógolyó, szemeim szikrát szórtak, úgy néztem a famulusra. Kicsit furcsa így mozogni ebben a világban, számomra a nagy Ő itt ül velem szemben, én meg játszom a félénk kislányt. És ha azt is rávesszük, hogy ez a kislány Inflás, akkor nekem selyemzsinór jár. Mint a törököknél, amikor elküldik a kivégzést. Hiszen lőni, csak bégtől fölfelé lőnek a ranglistájukon. No de kanyarodjunk vissza ahhoz a részhez, hogy Zoárd még mindig ostromol. Holott nem vagyok vár, csak egy megfejthetetlen női élőlény.*
-Mit tudok róla? Azt, hogy nagyon kedves, hosszú haja van, és éppenséggel nagyon is ismered ezt a személyt. Már ha ő nem ismer jobban téged.*kitérő mégis majdnem egyenes válasz. Kajak büszke vagyok magamra. De hogyan? Hogyan mondjam el? Hógolyó már nyitotta a száját, mire összefogtam.*
-Te most nem szólalsz meg egy darabig.*sziszegtem, de a szemem végig Zoárdon tartottam. Hógolyó tényleg nem nyikkant meg, csendesen szemlélte az eseményeket.*
~Vajon meddig lehet feszíteni a húrt?*gondolkodtam, miközben a kitörés egyre jobban égette a nyelvem.*

-Hógolyó nem kér semmit.*vágtam rá azonnal megijedve. A beszédes kis társam abban a pillanatban kiejtené a nevet, és a titkot, csak hogy kajálhasson. Végül Zoárd újra engem kérdezett, csak lesütöttem a szemem.*
-Bízom benned Zoárd, ne érts félre.*feleltem elhaló hangon, mivel a fiú megsértődött. Betudnám annak is, hogy még nem ismerjük egymást, ezért nem árulom el, de ezt azonnal elvetjük, hiszen nem ez a nyomós ok.*
-Connor? Fogalmam sincs ki az.*néztem újból fel, a kérdésére. Mikor magát is számba vette, futó mosoly rohant el ajkaimon. De mindezt csak én érzékeltem, hiszen végig a fiú szemébe néztem.*
-Ha megcsikizel maximum sikítani fogok, de hogy kihúzd belőlem, hogy tetszel na azt...*nem tudtam befejezni a mondatot, akkor fogtam fel, hogy mit mondtam. Nem pirultam bele, értelmetlen lett volna. Egyszerűen felálltam az asztaltól, és fájón néztem a fiúra.*
-Ne haragudj.*ezzel indulásra készen sarkon fordultam*

*Lassan elértem az ajtót, és kiléptem a hűvösbe. Nem érdekelt már semmi. Olyan ostoba vagyok, miért kellett... áhh tök mindegy. Még hallottam, hogy a fiú utánam szól, de nem mertem visszanézni. Csak abban bíztam, hogy nem fogom magam elsírni. De nem sokáig maradtam egyedül, Hógolyó, és Zoárd is jöttek utánam. Édes istenem, ezt nem fogom túlélni. Zoárd elém állt, hogy elzárja az egérutat, még a kezemet is megfogta, miközben beszélni kezdett. Csak némán hallgattam a vallomását, megráztam a fejem, és csak azután szólaltam meg.*
-Én...én nem haragszom.*kezdtem bele remegő hangon, tudtam, hogy nem fogom sokáig bírni, kihúztam Zoárd kezéből apró kezeimet, és a szemébe néztem.*
-Megértelek, és nem. Nem bántottál meg. Én voltam a hüŁye, hogy...áhh nem érdekes. Majd... megoldom.*szemeimet égették a könnyek, de nem akartam, hogy a fiú lássa sírok, lehajtottam a fejem, így fekete hajkoronám az arcom elé hullott. Szabad utat engedtem a könnyeimnek, miközben magamat csépeltem szótlanul, hogy mekkora egy b@rom vagyok. Szóval simán mondhatjuk, hogy végem van.*

//Olvad//

-Én sem szeretek háborúzni, szóval semmi gond.*de végül csak-csak eltörik a mécses. Nem tehetek róla. Nyomulásról szó sem lehet, hiszen nem az erősségem, és mivel a fiú ilyen diszkréten visszautasított, nem is haragudhatok rá. Ki gondolta volna, hogy ilyen vagyok? Más lány már régen árkon-bokron túl lenne.*
-A könnyeimet bárki megérdemli Zoárd.*néztem a fú szemeibe, mikor felemelte az államat. Ezután még kapok pár kérdést, amire nem igazán tudom, hogy mit válaszoljak. A nagy lelécelésben az étteremben maradt a kabátom, de nem igazán zavart, most jól esett a hideg, talán tudok tiszta fejjel gondolkodni.*
-Nem tudom mit szeretnék inkább. Ez egy igen cikis helyzet, főleg, ezek után, és még mindig itt vagy, próbálsz vigasztalni, ha szabad így fogalmaznom. Nem tudtam, hogy... hogy ohh... már nem is tudom mit beszélek. Tényleg komolyan nem akartam ezt, furcsa, és fáj, vagy félelmetes vagy nem is tudom milyen szót használjak erre az egészre. Elszúrtam, még nem is ismerjük egymást, csak így letámadtalak.*gyorsan beszéltem, mind ezt egy szuszra. Egyszerűen csak el akartam süllyedni.*

*Zoárd vissza szaladt a kabátomért, nagy volt a kísértés, hogy elrohanjak, de mégsem tettem. A fiú még egy bögre kakaót is hozott, amit átnyújtott, miután felsegítette a kabátomat.*
-Köszönöm szépen.*suttogtam, majd figyeltem Zoárd hátrálását. Csak megingattam a fejem, és elfordultam tőle. Nem akartam még jobban elrontani semmit, a tömegben tűntem el a fiú szemei elől. Épp eléggé lejárattam már magam, hogy tovább maradjak a közelében. Sikerült elcsípnem a révészt, így vissza mentem a suliba. Egyedül. Rossz volt, de muszáj volt megtenni.*

*Lassan elértük az erdő szélét, és már a városban baktattunk. Nem mondtam semmit a kedvenc ételemről, látszólag zavarta Troyt. Végül a lovakra terelődik a téma, és felcsillantak a szemeim.*
-Ha úgy tartom jónak esetleg megmutathatom.*húztam fel az orromat, ha már benne vagyunk a játékban.*
-Időpontot kérjen a titkárnőmtől.*kacagtam fel, majd beléptünk az étterembe.*
-Én? A lovaglás az életem Mr. Clayton.*Troy eközben lesegítette a kabátomat, csak egy pillantással köszöntem meg a figyelmességét. Majd leültünk egy asztalhoz. A kezembe kaptam az étlapot, majd gondosan átböngésztem. Egy-két ételen meg is akadt a szemem, ínycsiklandozónak tűntek, hiszen képen is illusztrálták.*
-Szerintem egy sajttal töltött pulyka mellet eszek, hasáb burgonyával, majd egy cézár salátát is megennék.*vázoltam a pincérnek aki épp akkor jött ki hozzánk. Majd Troyra néztem.*
-És ön mit eszik?*tettem fel a kérdést a pincér helyett, majd kacsintottam kislányosan, és az étlap mögé bújtam, hogy elrejtsem a mosolyomat.*

*Egy laza mozdulattal nyújtom át a levegő kártyát, melyen a "titkárnőm száma van feltüntetve. Eztán hangos nevetés közepette belépünk az étterembe. Miután leültünk, és leadtuk a rendeléseket, beszédbe elegyedünk, miszerint milyen kis takaros a hely.*
-Igen ezt én is észre vettem. Törzsvendégek pedig nincsenek.*értem az alkoholistákra, akik általában nyüzsögnek a kocsmákban, még jó, hogy ez nem kocsma. Troy végig tartotta a szemkontaktust, és már rendesen beszélgettünk. Apró mosolyt engedtem meg magamnak, majd elnéztem a távolba.*
-Tényleg jó lenne végre kicsit lovagolni. Kezdem elhanyagoltnak érezni magam.*magyaráztam, hiszen kell a test edzés, nem bírok sokáig egy helyen maradni, és kell a kondi is.*
-Kár, hogy itt nem rendeznek versenyeket. Otthon rengeteget nyertem.*elhomályosult tekintettel gondoltam vissza a múltra, kissé réginek éreztem, de nem kell sokáig várni, aminek el kell jönni, az el is fog. Végül meghozták az ételeket. Enni kezdtünk, nem siettem, lassan kiélveztem minden pillanatot, végül felnéztem Troyra.*
-De most már örülnék ha te is mesélnél magadról. Eddig jóformán csak én beszéltem.*ráncoltam a homlokomat, majd újabb hús darabot helyeztem a számba, ezzel is elindítva a fiú szóáradatát.*

//Fagyci//

*Miután megkaptuk az ételeket, lassan falatozni kezdtünk, majd előtérbe kerül, Troy személyisége, miszerint, jól jönne, ha mesélne kicsit magáról. De ezt ő egy kérdéssel hárította el. Megmosolyogtam a frappáns választ, majd tovább ettem. Végül felemeltem a fejem.*
-Lovagolni? Bármikor! Arra mindig vevő is vagyok.*mosolyodtam el, majd tovább gondolkoztam.*
-Mondjuk a gyerekkorodról, hogyan éltél, milyenek voltak a baráti kapcsolataid, akármi.*emeltem meg a villám, és rajzoltam egy kis kört vele, hogy felőlem ugyan bármiről mesélhet. Szívesen meghallgatok én mindent. Ha pedig újabb kérdést kéne feltenni, akkor felőlem azt is megoldom, de hogy még hogyan, azt ugyan nem tudom. Egyik kezemmel jeleztem a pincérnek, hogy legyen oly kedves, és tolja ide az ülőalkalmatosságát, mikor ez megtörtént lassan ráemeltem kék íriszeimet.*
-Szeretnék egy pohár gyömbért.*pislogtam szépen, majd Troyra néztem.*
-Te iszol valamit?*kérdeztem kedvesen, és vártam, hogy kitalálja ő mit fog iszogatni a kajó mellé.*

*Troyt szépen figyelmesen hallgattam, és bólintottam aprókat, hogy értem amit mond. Lassan eszegettem az ételt, és az italt is kihozták elég gyorsan. Aminek személy szerint örültem. A kérdésen még igazán gondolkoznom kell. Amikor Troy rendelt italt, csak mosolyogtam. Almalé, az olyan finom, de én gyömbér párti vagyok.*
-Hát egy darab kérdést sem tudok feltenni...*vontam össze szépen szedett szemöldököm, ilyen nem szokott lenni. Mélyen néztem a fiú szemeibe, bár nem tudom miért, apró mosoly bujkált ajkaimon, és gondolkozni kezdtem, nem is olyan régen voltam itt Zoárddal, ami nem igazán sikerült fényesre.*
-Amúgy mióta jársz a suliba?*ötlik fel még is egy kérdés, amit szóvá is tettem, jó oké sok mindenkit nem ismerek még, de egyre többen lesznek.*

*Annyira elmélyültem Troy szemében, hogy a kérdésre kapott válaszra eszméltem fel.*
-Oh, de jó neked.*nyögöm ki a nem épp frappáns válaszkát. Az étel lassan elfogy, és Troy még desszertezni kezd, amit újfent elmosolyodtam.*
-Köszönöm nem kérek semmit.*udvariasan próbáltam vissza utasítani az ajánlatot, és közben vártam az isteni csodát, hogy mit tegyek. Mit is?... Mit is?... Ohh, fogalmam sincs róla. De semmi gáz.*
-Neked esetleg van valami kérdésed felém?*egy hirtelen ötlettől vezérelve elnéztem a fiú feje fölött, így jobbnak véltem a dolgot, se nem tudom miért. Egyszerűen csak jött és kész. Mikor Troy megkapta a desszertjét, lassan vissza kúszott a szemem az asztalra. Az evőeszközt tettem szépen sorba a tányéron, hogy a pincér el tudja vinni. Majd keresztbe raktam a lábaimat, és próbáltam nyugton maradni. Igazán izgága tudok lenni. Hmm, részlet kérdés, meg kell szokni.*

*Troy sem talált kérdést, én meg olyan kis suta vagyok. Na cs3ssze meg, tuti belopom magam a szívébe. Kettőspont S. Tiszta kész vagyok. Troy végül mégis felém tart egy darabka tortát, mire elnevetem magam.*
-A nem nálam nemet is jelent.*kuncogtam halkan, majd elnéztem, ahogy a fiú végül saját magába gyömöszöli a süti darabot. Végül egy kérdés repül felém, melyre muszáj válaszolni.*
-Szerintem egyenlőre elég a két kezem, hogy megszámoljam augusztus óta hány barátom van.*adtam hangot ittlétem felettébb különös megjelenésének.*
-De akikkel eddig találkoztam egészen kedvesek.*mosolyomat most már egy targonca sem törli le, de jobban szeretek mosolyogni, mint szomorkodni, pedig volt már rá példa. De ezt jobb csendben megtartani.*