Mystral főutcája

*Mikor reggel felébredek, a szobatársam már nincs a szobájában. Kicsit furcsállom hogy nem találkozok vele. Nem igazán értem hogy lehet az hogy már elment. Felülök és meglátom fekete kiscicám amint nyávog az kajáért. Megnézem az órám, és leesik az állam a döbbenettől hogy mennyi az idő. Kikelek az ágyamból, meg etetem Neko-t, felöltözök mert hát még se kéne pizsiben rohangálni mindenhova. Amikor bemegyek a fürdőbe akkor veszem észre hogy milyen kócos vagyok. Gondosan kifésülöm a hajam, megigazítom a pirszingeimet amik alvás közben kicsit elfordultak. Annyira álmos vagyok még, hogy megfeledkezek a nyelvpirszingemről, így kicsit megijedek amikor koccan valami a fogkeféhez.*
-Már 2 éve bent van, és még mindig megijedek. *kisattyogok, majd felhúzom a fekete farmert, a piros toppot, rá a bőr dzsekimet, amit feltűrök a könyökömig. Nem húzom fel a cipzárt mert nincs olyan hideg. Amikor végeztem, ránézek az ágyamra, ahol hever a tegnap írott levél, amit Öcsinek címeztem.*
-Légy jó cica, én elmentem körül nézni abba a közeli városba... csoki hiányom van. Meg ne tudjam hogy elmentél csajozni! *Figyelmeztetem kandúr macskámat. Suhanok lefelé a lépcsőkön, megyek egyenesen a révészhez. Köszönök de nem szól vissza. Biztos morcos pedig én nem adtam rá okot hogy az legyen. Elég nagyot nyelek, mert nem szeretem a nagy mennyiségű vizet. Nincs víz iszonyom, csak félek ha sok van belőle. Amikor sikeresen átérünk elkezdek sétálni, és meglátom a főutcát. Tátva marad a szám, igen csak elnyeri a tetszésemet. Viszont van egy apró hiba. Rengeteg ember van itt, és nem tudom hogy most lesz e rohamom van nem. Nagy levegőt veszek és haladok előre, ám mikor elmegyek az első nagyobb tömeg mellett, és nem történik semmi borzasztóan megkönnyebbülök, így békésen nézhetem a kirakatokat.*
~Hmm... már is imádom ezt a várost. ~

*Lázasan keresem a csokiboltot, s annyira belemélyedek a kutatásba, hogy észre se veszem hogy mi történik előttem. Miközben nézelődök kapok egy smst, ezért előveszem a telómat, és már olvasom is, ám a szöveg bújása közben lépkedek tovább, és nem nézek fel. Majd hirtelen érzek egy nagy puffanást a mellkasomnál. Felnézek és egy Fiú van össze zavarodva. Már éppen elnézést is kérnék tőle, amikor elkezd magyarázkodni, amiből arra következtetek hogy nem én mentem neki, hanem egymásnak mentünk. *
-Igen, erről olvastam már egy ilyen helyismertető könyvben. *Mondom póker arccal.* -Abban is megírták hogy nagyon veszélyes ez a hely, mert az oszlopok neked jönnek, az ajtók pedig fejelnek. *Nevetem el magam, és fejemmel éppen egy 2 méterrel arrébb lévő fiúra bökök, aki neki ment a bejárati ajtónak. Visszanézek a fiúra, s belenézek kék szemeibe. Igen csak elcsodálkozok hogy milyen helyes, és titokban, gondolatban táncolok örömömben hogy egy suliba járunk. Nem hiszem hogy idősebb mint én. Vagy talán egy évvel. *
-Nagyon örülök a fájdalmas szerencsének Luka, én Carolayn vagyok, de hívj csak Carolnak. Eltaláltad én is Mysterios diák lennék. Csak még elég új. Elsős vagyok, és tegnap érkeztem. *mosolygok, s kezed fogok vele. Amikor kezet csókol cseppet elpirulok, de csak annyit hogy fehér bőröm kapjon egy pici színt. Talán ha mindig ellennék pirulva, talán nem néznék úgy ki mint egy hulla. Nagyon nem szeretem azt ahogy kinézek. Főleg hogy ilyen fakó vagyok. Ahonnan jövök, ott az összes pasi a tejcsoki bőrre bukott. *
-Te is hányadikos vagy? *Kérdezem vigyorogva, mert egy olyan furcsa érzésem van, hogy megakarom őt ismerni.*

*Egyik percben a telefonomat nézegetem, reménykedve hogy talán az öcsém írt, de hiába. Csak a Vörös Kéjből kapok egy értesítőt hogy megérkezett a számlámra az utolsó fizetés. Hirtelen eszembe jut hogy milyen is volt abba a bárba dolgozni táncosnőként, azért hogy legyen mit ennünk Dankennel. Majd aztán vissza emlékezésimet egy roppant helyes fiú szakítja félbe, aki szintén mélyen elgondolkozott. Kicsit később meg is tudom a nevét, ami kellemesen hangzik. Na és persze ami ennél is nagyobb hír, hogy humorérzéke is van. Ez nagyon jó pont. Viszont reakció képen csak nevetek.*
-Nos igen. Én is kicsit másképpen szoktam ismerkedni, de úgy vélem, nincs abban semmi baj, ha néha mellbedobással is ismerkedünk. *utalok arra hogy a mellkasunk ütközött össze. Ám csak a komoly hangot sikerült megoldanom, az arcomat is próbáltam komollyá változtatni, kisebb nagyobb sikerrel a röhögés miatt. Észre veszem ahogy figyeli az arcomat és a reakcióimat, amitől elmosolyodok.*
-Óhh ez igen jó hír. Legalább nem csak én vagyok kezdő a suliban. *Valóban örülök neki, mert így legalább nem érzem magam annyira egyedül, és reménykedek abban hogy talán számíthatok arra hogy segít majd elkalauzolni erre arra. *
-Igazából egy édesség boltot keresek mert krónikus cukor hiányban szenvedek. De szerintem tartsd magad távol tőlem, mert ez a halálos betegség fertőző. És higgy nekem roppan kellemetlen és fájdalmas betegség. *vigyorgok.*
-Az utóbbi időben New Yorkban dolgoztam, de igazából Washingtonban születtem. És te? A neved alapján Európából jöhettél. *próbálom kitalálni hogy honnan is érkezett. Kicsit (nagyon) megnyugodok, látván azt hogy vannak ebben a suliban közvetlen, beszédes diákok is, és nem csak szótlan titokzatosok. *
-Melyik házban vagy? Engem a Cruoris-ba raktak, és onnan gondolom hogy nem egy házban vagyunk, hogy nem láttalak reggel. Bár a szobatársammal sem találkoztam még ébren, de az részlet kérdés. *Közben sétálunk előre, úgy látszik még nem konkrét helyre csak úgy bóklászva. Mellettem sétál a mozgása egyben nemesi egyben pedig laza, mint egy hétköznapi tinié. *

-Én elsőssel még igazán nem találkoztam. Vagyis nem tudom hogy találkoztam e, mert nem volt a homlokukra írva. *visszagondolok arra amikor megérkeztem és mindenki elrobogott mellettem.*
-Hát mit szólnál ahhoz az elmélethez hogy ha már úgy is mindketten fertőzöttek lettünk akkor legalább mi összefogjunk, és együtt változtassunk másokat is csokizabáló zombikká? *vigyorgok és ránézek, majd egy pillanatra összetalálkozik a tekintetünk majd én vissza fordítom a fejem.*
-Vannak szép helyek ott is, de vannak borzalmasak is, de összefoglalva valóban nem rossz hely. *mosolygok.* -Hát tudod....tehát....igazából...nos.....egy éjszakai bárban voltam táncosnő ,hogy megtudjunk élni. *vallom be életem egy kicsit kínos részét. Eléggé szégyenlem hogy sztriptíz táncosnő voltam, de ez van.* -De legalább a tánc tudásom kiváló. *vigyorgok pozitívan*
-Hmmm. Párizs! A szerelmesek városa. Nagyon kis ideig voltam ott. Talán csak egy hétig. *Hát igen... a szüleimmel oda is költöztünk, de ezt neki most még nem kell tudnia. Annak hallatán hogy az Inflatusba jár jó alaposan végig mérem, s csak ekkor veszem észre a pirszinget a száján. Tetszik, mert a legtöbb pasi akivel találkoztam az kinézett azért is mert nekem van. Nem hogy magukra is raktak volna.*
-Igen van egy ikertestvérem, a neve Danken. Amíg én táncoltam addig ő az újságokat hordta ki. *"így tudtunk megélni miután a szüleink meghaltak" akartam hozzá tenni, de inkább ezt hagytam, nem igazán szeretek erről beszélni. Közben odaértünk a bolthoz, és ő úriemberként előre ment és kinyitotta nekem az ajtót.*
-Köszönöm. *mosolygok rá hálásan. Amikor belépünk mindenhol csoki, cukorka, nyalóka, minden! Szinte a mennybe kerültünk, főleg amikor meg láttam azt a hatalmas mennyiségű édességet. Mindenhol színek, finom illatok. *
-Csoki Olvadós,csoki ropogós,csoki celofános,csoki mogyorós. *énekelem egyik kedvenc számomnak szövegét, s nem törődök azzal hogy ő az első aki előtt énekelek, mellesleg nem rosszul. Elindulok a sorok között és nézelődök majd meglátok egy csomag csokit. *
-Ohh igen, látom hölgyem észre vette a legérdekesebb édességet a boltban. Látszólag egy sima csokinak tűnik viszont különlegessége az, hogy olyan izű amilyet csak akarsz. * Nagyon megtetszik ezért megfogom és meg is nézem. Valóban sima csokinak tűnik. De vajon tényleg olyan íze van amilyet csak akarok?! Vissza rakom a helyére és sietek oda Luka-hoz. Megfogom a csuklóját és húzom magammal óvatosan.*
-Gyere ezt meg kell nézned! *A kezem lejjebb csúszik így már a kezét fogom, és húzom magammal.* ~húúúú milyen erős keze van... ~ *Amikor oda érünk a polchoz, megfogom a csokit és a kezébe nyomom. Figyelem ahogy nézegeti*
-Kosólja csak meg fiatal ember! * Biztatja a kinövésű férfi*

//fagy//

*Kicsit elgondolkozok azon hogy talán mi lehet a szobatársammal, hiszen még nem találkoztam vele ébren, de még is jó lenne megismerni. Tudni hogy osztálytárs e vagy nem, de ha mégis akkor talán majd az osztályban találkozok vele, de nem igazán hinném. Elmosolyodok, majd a mosoly átváltozik nevetésbe amikor válaszol a zombis megnyilvánulásomra. *
-De előre mondom, csak sztriptízezni tudok. *nevetek*
-Hmm... egyszer elviszel Párizsba? Kééééérlek! *nézek rá egyszerre csábító és egyszerre könyörgő szemekkel. Nagyokat pislogok épp úgy mint a macskám amikor éhes. Nevetni kezdek, mert legalább elmondja a véleményét az otthonáról, mondjuk én is tudnák beszélni eleget a hazámról. Szépet és rosszat is, de leginkább rosszat. Bár szeretem azért, hisz kötnek oda jó emlékek is, de azok nem olyan mértékben hogy kiegyenlítsék a ország hibáit. Abban a pillanatban amikor megnyalta a pirszingjét, abban a pillanatban én is megnyaltam a számat, és nekem pedig a nyelvékszerem látszott ki jelezve hogy nekem is van. Eszembe jutott amikor kiszúrta az öcsém. Meg az is, hogy 1 hétig lázasan feküdtem miatta ugyanis begyulladt a seb. Mit nem mondja nem volt valami kellemes... Amikor kinyitotta az ajtót, és beléptünk körbenézés után ki is szúrom a legfinomabb csokit. Megfogom a kezét és húzom magammal, majd a kezébe nyomom.*
-Olyan íze van amilyet csak akarsz. *mesélek a csokiról, hisz nekem nagyon elnyerte a tetszésemet. Amikor lerakta és a kezembe veszem a csokit, majd elveszek egy zacskót és megfogom a kis kanálkát majd oda lépek a csoki tartókhoz, és mindegyik csokiból berítek egy szép nagy kanállal, majd amikor mindegyikből vettem megyek a cukrokhoz, és azokból is szedek, majd megyünk a pénztárhoz. Fizetés után megyünk az ajtóhoz, ám amikor kilépek egy kis kutya utamat állja. Hallom is a gazdája vékony kis hangját, hiszen még gyerek. Aranyos kis állat, viszont volt egy hibája: a lában alatt volt. Reflexből magamhoz szorítottam a zacskót, a tartalmával együtt, ám közben zuhanok és egyenesen, Lukara esek, aki a hátára puffan miattam. Csodálkozva meredek rá, s nézek kék szemeibe, ugyanis elég közelről megtudtam csodálni, hisz olyan közel voltam hozzá a zuhanás miatt hogy egy légy sem fért volna el köztünk. Orra hozzáért az én orromhoz, így eléggé elpirultam ezért ismét szint kapott az arcom. Eszembe jut hogy miközben ráestem kérdezett valamit. Ám csak a szemeibe tudtam nézni, és amikor egy kicsit megcsóváltam a fejemet, akkor is egyfolytában a szemébe néztem. Körülbelül 5 centi volt a szemünk között. A szánk közelségét fel sem mertem mérni, mielőtt jobban belepirulok. Fejem csóválása közben csak bambán elmerülve szemeibe annyit tudtam mondani, hogy: *
-Nem tudom. És te? *kábán nézek rá, és egy picit el mosolyodok, megnyalom a számszélét, és akkor veszem észre, hogy hozzá értem a pirszingjéhez. Megijedek hirtelen ne hogy még valami rosszat gondoljon rólam, ezért egy pár millimétert hátrébb megyek, de csak annyira hogy ne közvetlen összeérjen a szánk*

-Soha nem voltam még ilyen jól. *bököm ki, de rögtön zavarba jövök hisz nem tudom hogy miért de jó itt. Ahogy a számhoz érinti az ajkát, egy pillanatra behunyom a szemem, majd miután ismét kinyitom érzem hogy konkrétan lángol az arcom. Amikor felállunk nyelek egy nagyot és iszonyatosan elszégyenlem magam. Lassan sétálunk a révészhez.*
-Ne haragudj! *suttogom szégyenembe. Ekkor érem el azt a pontot amikor oly mértékben összezavarodok hogy semmi nem jut az eszembe, minden összekuszálódik a fejembe, a szívem pedig nagyon hevesen ver.*
-Nos igazából nem sok ember ismerek még itt, viszont nincs barátom. Ám van akit kedvelek, sőt. *majd meggyullad az arcom, és hogy ha egy kicsit figyeli az arcmimikám, akkor rájöhet hogy nem is kell olyan nagyon messzire menni ahhoz hogy megtalálja ezt a fiút. Elcsodálkozok saját magamon, hiszen az utolsó barátom még 14 évesen volt, mielőtt elmentünk volna Amerikába. Borzalmasan megijedtem amikor belegondoltam hogy mekkora könnyűvérűnek fog tartani, hogy ha kiderül, hogy nem vagyok szűz. Elgondolkozok, azon az estén amikor először mentem haza a munkából a bárból, és hogy ott volt az a fickó nem kicsit ittasan. Az ijedtségtől amit e tény kitudódása okozott, elérte azt hogy eltereljem gondolataimat.*
-Neked van barátnőd vagy akit kedvelsz? *nézek rá mosolyogva, s közben beszállunk a csónakban. A révészen lehet látni hogy bár nem mondja ki, mégis azt üzeni, hogy "csináljatok úgy mint ha süketnéma lennék". Kicsit elgondolkozok a válaszán, és azon, hogy hogy reagálok a lehetséges válaszokra. Persze szokásomhoz híven ismét eszembe jutnak a lehető legrosszabb esetek, mint pl: "van... jobban mondva feleségem van, aki otthon vigyáz a két gyermekemre." vagy ami még rosszabb " nincs...tudod homoszexuális vagyok". Mert hát köztudott hogy ha egy pasi túl jó, akkor vagy foglalt, vagy meleg. Nos ami azt illeti ezek közül egyik sem, mert tényleg bármi kisülhet belőle. *
-Mert nem úgy nézel ki mint aki foglalt lenne. Látszik a szemedben. *mosolyodok el,majd elfordítom a fejem, és nézem a vizet, s mikor már nem látja elszomorodok. Addig nézem a vizet amíg eszembe nem jut hogy én iszonyosan félek a mély víztől. Nos hát csupán ennyi kellet nekem, mert hirtelen elképzeltem hogy alattunk bármilyen állat is lehet, és iszonyat mélység. Ijedtemben közelebb megyek hozzá és megfogom az alkarját, hogy érezzem hogy nem vagyok egyedül, és hogy nincs miért félnem, de e közben még mindig a vizet figyelem.*

*Megvonom a vállam mert bűntudatom van, hogy így rázuhantam. Semmit nem szólok arra a reakcióra amit a fickóra mondott, így csak tovább lépegettünk a csónak felé. Elég titokzatos, de azt hiszem megtudom érteni. Nekem is teljesen össze zavarodtak az érzéseim. Egyik részem tinilányhoz méltóan belezúgott másik pedig óvatosságra int. Elhatározom hogy lesz ahogy lesz, majd csak lesz valami. Ha meg nem, akkor....akkor az gáz de mindegy. Ezen is túl rakom valahogy magamat. Amikor beszállunk a csónakba, és ismét felszínre bukkan a "sokmennyiségű víz" fóbiám s át karolja a derekam, kicsit megnyugodok, és egy apró mosollyal jutalmazom a kedves gesztusért. Mikor kiszállunk sétálunk egyenesen befelé, majd felrakja a nagy kérdést, s ettől meg torpanok.*
-Szívesen találkoznék veled! *felelem halkan a már jól megszokott kis mosollyal az arcomon. megyünk tovább, s beszélgetünk továbbra is.*
-Igen oda járok. Viszont megkérhetnélek valamire? Reggel mielőtt eljöttem a szobámból magammal hoztam a levelet amit írtam az öcsémnek tegnap este. Viszont a bagolyházba nem találok fel. Kérlek elkísérnél? *nézek rá, és velem elő a levelet a zsebemből. Jó indok, mert tényleg elakarom küldeni, és valóban nem tudom hogy hol van, viszont nem is akarok tőle még elválni. még egy kicsit jó lenne beszélgetni. Csak ne lennék már ilyen szótlan.*
-Hm... neharagudj! Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy teljesen elfelejtettem hogy meg se szólalok, nem mintha olyan jó lenne az hogy mindig én beszélek meg minden, csak érted... Csak tudod mindig ez van... Mindig eszembe jut valami, ami miatt nem szólalok meg, vagy ha mégis akkor olyat mondok amit talán nem mondanék ha oda figyelek. De ez nem neked szól, csak érted... ~na most ügyes vagyok, talán ezzel a kifogással nem veszi észre, hogy nem válaszoltam a "mi látsz még benne?" kérdésére... nem szívesen válaszolnék, nehogy félre értsem a dolgokat.~ *reménykedek hogy kimentettem magamat. majd rájövök hogy ismét azt csinálom amit eddig, elmerengek a gondolataimban, és utána meg nyávogok, hogy alig ismerem. Kinyitom a zacskót, és látom hogy van még benne bőven, elég lesz még nasinak egy hétig. Sétálgatok mellette, és néha ránézek majd ismét a földet bámulom.*
-Oké, eddig vagy én beszéltem vagy én nem beszéltem, tehát most te beszélsz!!* biztatom*

*Amikor felkelek az ágyamról, s felfogom hogy kereken 8 órát aludtam egy huzamban, kicsit ledöbbenek, mert az egyik pillanatban még az ágyamon heverek délelőtt, a másikban pedig már kezd sötétedni. Lassan felülök, majd feltápászkodok, és elhatározom hogy ismét le kéne menni a városba, hisz olyan jó volt ma is. Meg hát ennyi szundikálás után rám fér egy kis mozgás. Forró az arcom azon az oldalon amelyiken aludtam, s ha jól érzem miközben tapogatom jókora gyűrődés nyomok vannak rajta. Sóhajtok egyet mikor látom hogy kiscicám még mindig alszik, csak útközben kiterült az ágyamon, s a fejét hátrahajtva nagyokat szuszog. Leveszem a dzsekimet, és áthúzom a piros toppomat, egy fekete pólóra, aminek a hátán fehér sárkány díszeleg. A hajamat felkötöm lófarokba, s közben úgy ásítok hatalmasakat, mintha ez segítené a hajam bekötését. Mikor végzek felállok, majd megyek is le a klubba, majd le a lépcsőkön. A folyosón a diákok igen érdekes szemet vetnek rám, amiért úgy nézek ki, mint aki most kelt ki a sírjából, de nem igazán tudok velük foglalkozni még, inkább kómás pislogással és ásítással elballagok mellettük. Csodálkozásomra annyira nem vagyok még magamnál, hogy a víztől is megfeledkezek félni, így minden gond nélkül át érünk, majd mikor földet ér a lábam már arra se emlékszem, hogy vajon mikor feküdtem le az ágyamra, hogy átgondoljam a találkozást Luka-val. Egy pillanatra kétségem lesz arról hogy őt is álmodtam e vagy az valóban megtörtént, de nem sokkal később rájövök hogy minden rendben, tényleg találkoztam vele. Ahogy körbenézek az utcán épp olyan mint volt, de mégis más, mert már kezd sötétedni, és azt hallottam hogy ilyenkor valóban megváltoznak itt az emberek. Körbenézve rá kell jönnöm, hogy ez valóban így van, mert míg délelőtt kedves nénikék, játszó gyerekek töltötték be a főutcát, most kicsit gyanúsabb idegenek sétálgatnak. Olyan furcsán érzem magam, főleg azért mert nem szoktam hozzá, ahogy hogy nappal is aludjak, így most a szokottabbnál is vakmerőbb vagyok, s ebből kifolyólag tökéletesen úgy gondolom, hogy nekem senki nem árthat. Elmegy mellettem néhány sötét fazon, néhány talpig feketébe öltözött nő, s megállapítom hogy bizonyára temetés volt, hogy mindenki feketében van. Ekkor fogom fel hogy én is talpig feketében vagyok, mert a tornacsuka amit felkaptam az is ében fekete.*

*Miközben eléggé megvizsgáltam ezeket a furcsa pasikat az utcán, szép komótosan haladok tovább amíg meg nem szólít egy fiú. Elég magas hozzám képest mondjuk az nem nehéz mert alapesetben se vagyok valami magas, tehát... Nem sokkal később meg is szólít, ekkor olyan furcsa érzésem hogy nem lenne éppen rendes gesztus tőlem hogy ha elásítanám magam, így egy pillanatra megveszítem az állkapcsomat és visszatartom az ásítást.*
-Szia! Persze miben kéne segítenem? *Kérdezem a megszokott kedves hangomon, s egy picikét felélénkülök. Mikor megtudom hogy az édesség árust keresi hirtelen minden eszembe jut Lukaval. Az elejétől kezdve minden. Az is amikor egymásnak mentünk, amikor szájon csókolt tehát minden. Majd hirtelen belém nyilall a hiány érzete amit iránta tápláltam, mert már vagy egy hete nem találkoztam vele. *
-Én Carolayn Natri vagyok és úgy szint Mysterio diák vagyok. *kezet rázok vele, s mutatkozok be én is, hisz ő is megtette. Elgondolkozok, és kutatom a választ a kérdésére. * -Nos barátom, ha hiszed ha nem, én is ugyan ezt a kérdést tettem fel kb 1 hete. *mosolyodok el. *
-Ha jól emlékszek akkor arra lesz. *Mutatok annak az irányába amerre mentünk délelőtt.* -Viszont nem tudom biztosan, tehát ha nem bánod elkísérlek mert nem biztos hogy igazam van, de nekem úgy rémlik hogy arra van....vagy talán arra a női fehérnemű bolt van, ahol álmomban jártam?! *Gondolkozok el egy kicsit, mert azóta hogy Lukatól elváltam azóta nem voltam itt. * -Hmm.. mindegy, inkább nézzük meg, hogy ne kelljen erőltetnem magam gondolkozással. *Valóban fogalmam sincs hogy igazam van e mert tényleg kavarognak a fejemben az infók, amik valósak és amiket álmodtam. Ám ami nagyobb baj, az hogy nem tudom meg különböztetni a kettőt a fejemben. *
-Egyébként én a Cruoris házban lakok, de mivel még nem láttalak ott, ezért nem hiszem hogy egy házban vagyunk. Vagy tévedek? Hova lettél beosztva? *kérdezősködök, és bár elakartam kerülni, megint gondolkozni kezdek, hogy láttam e már valahol a suliban, de arra jutok hogy most látom először. *
-Honnan jöttél ide? Honnan származol? *faggatom tovább reménykedve abban hogy ezen nem kell gondolkozom kivéve ha nem mond egy olyan városkát amit életemben nem hallatom még, és be kéne magam tájolni. Közben elindulunk a kiszemel ám de titokzatos cél felé, s miközben várom a válaszát reménykedek, hogy ha bemegyünk a boltba, nem fehér melltartót akarnak Noahra erőltetni ahelyett hogy megvegye a saját kis cukor pótlóját.*