Törcsvári kastély

Tárgy: Törcsvári kastély 2012-10-09, 10:03 pm

Törcsvári kastély

Törcsvári kastély Torcsvarikastely

A törcsvári kastély Erdélyben, Brassótól 30 kilométerre, a törcsvári szoros előtt álló, Törcsvár falu mellett helyezkedik el. A kastély 100 m magas hegyen épült, trapéz alaprajzú, É–D-i irányú belsőtornyos vár. A várnak egyetlen bejárata van, egy vastag falú, szűk bejáratú kaputorony, melyhez eredetileg elmozdítható falépcső, ma kőlépcső vezet. Az északi oldalon, egy kétemeletes torony, mellette egy hétemeletes, befelé keskenyedő, négyszögű bástya található, amelynek tetejére egy figyelőtornyot építettek. A nyugati oldalon egy kerek torony található, melynek az alagsorában nagyon alacsony bejáratú, ablaktalan börtön volt. Földszintjén a darabontok szobája volt, az udvar közepén pedig a kb. 70 m mélységű kút található.
A kastélyt a közelmúltban teljes mértékben restaurálták, jelenleg nagyon jó állapotban vannak a falai. A belső helyiségekben a román királyi család emléktárgyaiból állandó kiállítás tekinthető meg.
A kastély igen látogatott belföldi és külföldi turisták által egyaránt, ugyanis a legendákból és horror filmből ismert Dracula gróf (Vlad Țepeș) egyik kastélyának tartják.

Tárgy: Re: Törcsvári kastély 2012-10-10, 3:08 am

//Kalandos harc a pontokért, 3. forduló//

*Éppen végére ért a tegnap beszrezett könyvtári könyvnek, amit másfél nap alatt majdhogynem egy szuszra olvasott végig, annyira lekötötte meg érdekelte a téma. A vaskos kötet szürke borítójú, előlapján és gerincén igazi gót betűk hirdetik, hogy pontosan miről is szól: Középkori várak Európában. Igazából mindig is érdekelték a várak, hiszen Izlandon a Keflavik mellett található családi birtokon egy várban nőtt fel, az már másik dolog, hogy a különféle illúzióbűbájoknak hála az egyszerű emberek nem látják ezt, a mágusok meg lehetőleg elkerülik. Megpróbált utánanézni a könyvben, hogy van-e valami róla, de csupán egy bekezdésnyi részt talált, majdnem öt sort arról, hogy egyszerű erődítmény volt, az első ismert ura Kékszakállú Holger volt, akinek a képe ma is ott porosodik az egyik toronyban. Meg kell hagyni, agresszív egy ős volt, nem csoda, hogy senki sem rajongott érte, sem később az utódaiért, még ha csak feleannyira is voltak erőszakosak, mint ő. Utána már csak arról van szó, hogy a valamikor a tizenhatodik században lerombolták a környékbeliek. A margóra mégsem írhatja oda, hogy csak az óta újjáépült, és elrejtette a család, hogy legalább a muglikkal ne legyen baj. Olvasott viszont ennél sokkal érdekesebbeket is, például néhány romániai kastély történetét. Különösen a Bran kastély keltette fel az érdeklődését így hirtelen, talán azért, mert jó néhányszor ostromolták, elfoglalták, ide- meg oda ajándékozták, és egy nem éppen egyértelmű megjegyzés arra is utal, hogy talán még Vlad Ţepeş is járt ott, bár ezt nagyon úgy jelentette ki a szerző, mintha csak korabeli pletykákat foglalt volna össze. Athalie viszont már a kép láttán is eldöntötte, hogy ezt bizony látni kell, most rögtön, hiszen az időeltolódás miatt a világ másik felén ennek úgyis éppen most van az ideje. Először is gyorsan összeszedi magát. A sötétkék farmerhez bakancsot húz, és egy vastag kapucnis szürke felsőt vesz fel, ki tudja, milyen az időjárás ott, ezért inkább biztosra megy, mégis csak a kelet-európai októberről van szó. A biztonság kedvéért egy vastagabb fekete sálat is belegyömöszöl a táskájába, amiben mindenféle esetleg szükségessé váló kacat akad amúgy is, mint a zsebkés, pálca, telefon, az erszénye, némi olvasnivaló, és társai. Átveti vállán a táska pántját, és már útnak is indul a teleportszoba felé. Már pontosan tudja, mit kell tennie, hogy eljusson az áhított helyre. Közel megy a festményhez, a nagyobb urnából vesz hamut és rádobja a képre, aztán amint az lángba borul, megszólal. *
- Románia, Törcsvár... éééés... öt óra. *jelenti ki, majd átlép a képen az említett helyre. Nem tudja, hogy nem lesz-e sok ennyi idő, de jobb, ha várnia kell, mintha esetleg várnézés közben jutna vissza hirtelen az iskolába. Átérve először is csak ámul és bámul. Egy falu határába érkezett, egy erdő fái közé, amelyek többségében lombhullató egyedek, élénksárga és rozsdavörös lombkoronával, a földet pedig vastag rétegben borítják a barnává aszalódó lehullott levelek. Ritkán ugyan, de egy-egy tűlevelű is felbukkan a maga szurkos, jóleső illatával. Enyhe szél van, a nap hét ágra süt, és egészen kellemes az idő. Beszívja a levegőt, az erdő illatával, és áldja az eszét, amiért bakancsot húzott és nem egyszerű tornacipőt. A levelek recsegnek a talpa alatt, ahogy átsétál a fák között a nem túl messze található ösvényre. Alig pár méternyire van a falu, másik fele pedig néhány lépésnyire egy magaslat tetején a hófehérre meszelt vár. Nem is érti, miért nevezik kastélynak, ha egyszer ez nem az a fajta épület, ami elsősorban az embert akarja gyönyörködtetni, és azt híresztelni, hogy a tulajdonosnak mire futja. Szétnéz, előtte az erdőn már önmagában is gyönyörű látvány, akárcsak a régi tornácos házakból álló falu, a vár pedig valami elképesztően impozáns épület. A bejárat mellett pedig nagyméretű fehér tábla hirdeti három nyelven is, hogy Műemlék- Monument- Baudenkmal. Kérdőn vonja fel a szemöldökét, egyiket sem érti, de ha bármi igazán fontos lenne, azt talán nem így írnák ki. Mély levegőt vesz, és belép a kitárt kapun, ahol újabb táblával néz szembe a falon. A tábla mellett egy üvegfal mögött szemüveges nő ül, és valamit olvas éppen. A táblára felírt dolgok is ugyanúgy hottentottául vannak számára, az viszont már kevésbé, hogy ticket. Az ott áll a nő előtt az ablakra ragasztva, így hát kinyitja a táskáját, és előkeresi belőle a pénzét. Milyen szerencse, hogy Stockholmban sem csak galleonnal meg knútokkal lehet vásárolni, így néhány euróra is ráakad, kereken öt darab egy eurós érmét halász elő minden egyéb közül, majd megkocogtatja az ablakot, és egy félmosollyal teszi le az érméket a nő elé. Mivel egyből meg is kapja a jegyét egy idegesebb bólintás kíséretében –végtére is megzavarta az olvasásban a nőt-, elveszi egy többnyelvű prospektussal egyetemben és hátat is fordít, elindulva előre, a vaskos várfal alatti átjárón keresztül az udvar fele. Pár lépéssel odébb kisebb csoport gyülekezik, egy negyvenes nő pedig körbe jár terelgetve az embereket egy helyre. Hamarosan az ő vállára is ráteszi a kezét. *
- Kérem, ne maradjon le. Mindjárt körbevezetem a csoportot és nem szeretnék semmit sem kétszer elmondani. Csatlakozzon a többiekhez, kedves. *mondja barátságosan, és végre egy érthető nyelven, angolul. Igaz, kissé érződik a hanglejtésén, hogy ő is csak tanulta, de mit számít az, ettől csak megkönnyebbült a lány, hogy végre ért is valakit. Ha már ilyen kedvesen és szépen kérték, bámészkodva sétál oda a csoporthoz, amihez egyébként semmi köze. Most látja őket életében először, van ott mindenféle korcsoportot képviselő ember, akik elvannak maguk között, nem figyelnek rá, ami jó így. Közben a nő tapsolni kezd, ezzel hívva fel magára a figyelmet. Füle mögé igazítja gesztenyebarna tincseit, és összehúzza magán fekete kabátját, majd megszólal, ha már minden tekintet rászegeződik. *
- Hölgyeim és uraim. Üdvözlök mindenkit. Aurora Petrescu vagyok, és én vezetem körbe ma önöket a Bran kastélyban. Törcsvári vagy Törzburg kastély néven is ismert és akkor talán kezdjük is el a mi kis túránkat, ami kicsivel több, mint egy órába fog telni. Megpróbálom röviden összefoglalni a kastély történetét, és nyugodtan lehet kérdezni is. No, vágjunk bele. Kérem, kövessenek... erre... fel a lépcsőn. *int, jelezve, hogy merre menjenek utána az emberek, ő már megy is felfele a régi lépcsőkön, majd az első fordulóban megáll egy folyosó végén. Bizonyos távolságonként lovagi páncélok állnak, kifényesítve, közöttük pedig címerekkel díszített pajzsok vannak a falra akasztva. *
- A várat... mert ez egy végvárszerű katonai erődítmény, és nem a köztudatban jelenlévő értelemben kastély- mint ahogy azt láthatták a falak vastagságán is, amikor bejöttek, 1377-ben épült I. Ludovic magyar király engedélyével... Ha megbocsátanak, inkább a román neveket használnám a továbbiakban, magyarul Lajos egyébként... igazi szász vár, kőből építve... – *mondja, mire egy idősebb nő máris jelentkezik a maga kérdésével.*
- Tehát egy magyar király építtette, de soha nem lakott benne? Kik voltak a vár urai akkor? *kérdezi érdeklődve. Az idegenvezető bólogat mosolyogva, majd válaszol is pillanatokon belül, miközben közelebb sétál a falhoz és az első címerre teszi a kezét. *
- Jogos a kérdés. Kérem, ezek a pajzsok itt... ezek a várnagyok címerei. Mivel egy olyan várról beszélünk, ami katonai céllal épült és nem egy család számára, a vár ura mindig katona volt egy egész csapattal, és szükség esetén a környező falvak lakói is ide gyűltek össze. A címerek fölött a családnevek is megjelennek... itt van például a Dienes családnév, itt egy másik... a Vlach... és így tovább. Nyugodtan közelebb lehet menni, meg lehet nézni őket. *közli, és vár majd tíz percet, miközben lassan sétál előre. Athalie is közelebb megy a címerekhez, van ott vörös oroszlán, unikornis, medve, torony, mindenféle, amit el lehet képzelni, és persze rengeteg név is közben. Páran még bámészkodnak, amikor a nő ismét megszólal. *
- Folytatnám, ha már megnézték a címereket. A továbbiakban 1448-ban hallunk ismét a várról, amikor Iancu de Hunedoara Bran néven említi egy, az aktuális várnagyhoz írott levelében. 1498-tól Brassó... azaz Kronstadt városához tartozik zálogként. 1512-ben felújították... Majd 1568-tól lesz véglegesen Kronstadt tulajdona. *folytatja az összefoglalót, miközben sétálnak a folyosón előre, egészen egy méretes tölgyfaajtóig. *
- Zálogba? *szalad ki a csodálkozó kérdés Athalie száján, és eléggé elől van ahhoz a bámészkodók sorában, hogy a nő is hallja, mit kérdez. Mosolyogva bólogat ismét. *
- Pontosan, kedves, zálogba. A város megkapta a várat, ők választottak várnagyot, az ő fennhatóságuk alá került, csak éppen mindezért a királynak fizettek közben és nekik kellett megjavíttatni. 1512-ben ez Brassónak például száz aranyába került, ami elég soknak számított abban a korban. *feleli, elég hangosan beszélve ahhoz, hogy más kíváncsiskodók is választ kapjanak. Athalie is figyel, majd hálás mosollyal biccent, legalább tudja, ez is hogy néz ki. Közben a nő a kilincsre teszi a kezét, lenyomja azt, és megtaszítja a nehéz ajtót, ami befele nyílik. Bent a falon felakasztva néhány karabély, kard és lándzsa, buzogány, csatabárd, mindenféle elképzelhető fegyver jó néhány századdal korábbról. Athalie csak ámulva nézi őket. *
- A vár, mint azt már mondtam, katonai céllal épült, igazi stratégiai pont. 1612-ben Báthory Gábor fejedelem foglalta el, igaz, harc nélkül, utána II. Rákóczy György fejedelem ideje alatt a Mikes Mihály által vezetett székely katonák vették be 1660-ban, harminc évvel később pedig Thököly Imre csapatai ostromolták meg sikertelenül. A fegyverek ebből a korból vannak. Az ott egy magyar kétélű kard... az meg egy karabély... ott az a buzogány, feltehetőleg a Thököly féle ostrom idején már nem használták. Ágyú is volt, de a század elején beöntötték harangnak a falubeliek. Egyébként ha jobban megnézik a falakat, itt lehet látni, hogy az egyes javításokkor alakították a kor szelleme szerint. *mutatja közben az ablaknál, ahol szépen látszik, hogyan lett a csúcsíves ablakból négyszögű. Tényleg jól meg kell nézni, de látszik a különbség a téglák között, meg már eleve a fal milyenségén is, az eredeti sokkalta durvább, mint a későbbi alakítás nyomai. Közben a nő már terelgeti is őket kifele, még sok a látnivaló. Újabb ajtót nyit ki, ami mögött baldachinos ágy található, hatalmas ruhásszekrénnyel és gyönyörű ruhával egy bábun. *
- Hűűűha... ez is a szabadságharc idejéből való? Éltek itt nők is? *kérdezi hirtelen egy női hang, amit most valahogy Athalie a bémászkodásban nem éppen tud behatárolni. *
- Nem, drága, a szabadságharc idején nem igazán, de utána igen. Ez itt történetesen Zita királyné hálószobája, 1916-ban ugyanis Brassó városa a várat IV. Károly magyar királynak ajándékozta, aki pedig a feleségének adta. Igaz, ez nem tartott sokáig, mert 1918-ban román fennhatóság alá került... de ezt majd mindjárt... addig is az ott valóban a királynő ruhája volt, gyönyörű barackvirágszínű selyem... kérem, asszonyom, ne nyúljon hozzá... *siet oda az egyik idősebb nőhöz, aki éppen a ruhát kezdte megtapogatni, hogy tényleg selyem-e. Hagyja bámészkodni az embereket jó pár percig, hiszen van látnivaló is bővena ruhán kívül is, hisz a bűtorzat is lélegzetelállítóan szép, aztán ismét tapsol és az órájára néz. *
- Megmutatnék még egy további szobát... *jelenti ki határozottan, és már indul is, amikor ismét kérdez valaki, egy fiatalabb szemüveges férfi, éppen. *
- De amikor román tulajdon lett a kastély, egyszerűen kipakolták a királynét és kész? *érdeklődik. Aurora pedig bólint. *
- Igen, sőt ez nem is egyszeri eset volt. Kérem kövessenek. *ismét inti, hogy menjenek utána, majd újabb szobába nyit be pár ajtóval odébb, ami az előbbihez hasonló, a falon pedig egy koronás nő festménye függ.*
- Ez itt Mária román királyné szobája. 1918-ban Zita királynénak el kellett hagyni a várat, két évvel később Kronstadt polgármestere, Karl Schnell az akkori román királynénak adta a kastélyt, aki átépítette és teljesen rendbe hozatta, majd a lánya, Elena hercegnő örökölte. A képen Maria királyné látható. Elena hercegnőről pedig... kövessenek... *benyit a szomszédos szobába, ahol most már egy menyasszonyi ruha van kiállítva meg még három festmény, két nő és egy fiú. *
- Ő itt Elena hercegnő, Maria királyné lánya ez pedig az esküvői ruhájának a másolata. 1931-ben ment férjhez a Hanbsburg Antal herceghez. Középen a fiatal lány az ő lánya, Maria Magdalena hercegnő... ő pedig az öccse, Dominic herceg, a kastély tulajdonosai. A várat egyébként Elena hercegnőtől 1948-ban a királyi család száműzése után államosították és kifosztották, a forradalom előtt két évvel döntöttek úgy, hogy múzeum lesz belőle, és három éve visszakapták a jogos tulajdonosok. Köszönöm a figyelmet. Van kérdés?*szólal meg még egyszer, mielőtt elmenne.*
- Ők is itt laknak? *kérdezi egy fehér hajú férfi érdeklődő tekintettel, mire az idegenvezető megrázza a fejét.*
- Nem. Maria Magdalena hercegnő Bécsben él, Dominic herceg pedig Amerikában, mint építész. Volt egy idő, amikor úgy tűnt, hogy Dominic herceg ide költözik, de aztán meggondolta magát. A falubeliek azt rebesgetik, hogy a kastély nem jó hely, köze van a mágiához, de még az sem bizonyított tény, hogy a tévesen Dracula néven elhíresült Vlad Ţepeş is járt volna itt valaha is. Ostoba szóbeszéd az egész. Más? Nincs? Akkor a viszont látásra, örvendek, hogy találkoztunk és további jó szórakozást és nézelődést a kastélyban. Bármi kérdésük akadna még, lent megtalálnak a recepción. *közli mosolyogva, majd lesétál a lépcsőn és hagyja az embereket nézelődni. Athalie megcsóválja a fejét. Még hogy a mágia csak szóbeszéd, nagyon is van, hiszen ő is boszorkány. Talán jó lenne találnia egy mágust, aki elmondja, hogy mi is az igazság. Kicsit csalódott arcot is vág, hiszen éppen a havasalföldi fejedelemről akart többet megtudni, mégsem sikerült. Elindul a folyosón tovább, ki a tornácra, majd felkönyököl a párkányra és lenéz. Fura ez a kastély, van benne valami titokzatos. Lehet, hogy a falubeliek mégsem beszélnek félre. Egy hosszú percig még ott marad, majd előveszi a telefont és az órára pillant. Hosszabb volt egy óránál az idegenvezetés, de két és fél órája még mindig maradt. Ellöki magát a párkánytól, végigsétál a gerendákból készült tartóoszlopok mellett és az udvar közepén álló kutat bámulja elgondolkodva, így sikerül figyelmetlenül nekiütköznie éppen a lépcső alján egy fiatal nőnek. Nem lehet több huszonöt évesnél. Megtántorodik az ütközéstől, és bár a korlátba kapaszkodva sikerül megállnia, a táskáját elejti, és minden kipotyog belőle. *
- Jaj, de jó, hogy a kristályvázát nem hoztam le magammal. Ne haragudj, nem figyeltem, csak fel akartam rohanni gyorsan, mert még vár egy könyv restaurálása... *jegyzi meg egy zavart fél mosollyal, és már le is hajolt összeszedni a táskából kihullott dolgokat.
- Bocsánat, én nem figyeltem... hadd segítsek. *szólal meg Athalie zavartan, és már le is hajolt felvenni néhány ecsetet, meg egy üveget, amin az áll, hogy repesztő lakk, aztán megakad a szeme egy pálcatokon.*- Az ott... az egy... *utána is nyúl a toknak, de a nő szinte ijedten kap utána, és sietve teszi a táskájába. *
- Semmiség... Csak ceruzákat tartok benne. Igazán... tényleg... nem érdekes. *motyogja, és nagyon zavarban van, miközben pakolászza sietősen a ceruzákat is a táskájába, egyenként. Naná, hogy úgy néz ki, mintha abban tartaná. *
- Tényleg nem akarok tolakodó lenni, de az ott egy pálca, igaz? Az enyémnek is ilyen a tartója. Egyébként Athalie vagyok. Itt dolgozik? *kérdezi végül az elejét halkan mondva, majd miután bemutatkozott, átadja az összegyűjtött ecseteket, néhány tűvel meg a lakkal egyetemben. A nő még mindig zavarban van, de végre bólint, amint körülnézett. *
- Teresa vagyok, és tegezz nyugodtan. Hjaj, igen, restaurálok ezt- azt... néha olyan jó, hogy az emberek leragadnak a ruháknál, meg a fegyvereknél. Ezt a feljárót alig használják. Fuh, fárasztó azért egy ilyen helyen dolgozni, túl szétszórt vagyok néha hozzá. Na és legalább tetszett a kastély? Gondolom, Aurora mindent elmondott már. *mondja, és végre ismét kezében a táskája, a földről visszakerült bele minden. Athalie csak most nézi meg jobban. Már abban sem biztos, hogy van huszonöt. Barna haja befonva, nem túl magas, fekete cipellőt meg szürke szoknyát visel zöld harisnyával és kendővel, meg egy bézs felsőt, orrán vastag lencsés szemüveg, füléből levél alakú rézszín fülbevalók lógnak a sálra, arca szeplős, szeme nagy és zöld, meg érdeklődő. Szája mintha folyamatosan mosolygásra állna.*
- Hát igen, bár emlegetett valami ostoba falusi szóbeszédeket is, és reméltem, hogy többet mond Vlad Ţepeşről például. *jelenti ki, miután már bólogatott, ám a lány erre ijedt arcot vág.*
- Csitt, meg ne hallják... gyere, mutatok inkább valami érdekeset. *jelenti ki, és már meg is ragadta Athalie csuklóját, és sietős léptekkel halad felfele a lépcsőn, hogy Athalie először majdnem orra esik, mielőtt sikerül felvennie a tempóját. Pillanatokon belül egy ajtó előtt állnak, a lány kinyitja az ajtót, és betessékeli a mögötte lévő terembe, majd becsukja maga mögött az ajtót.*
- Itt dolgozom. Amúgy Vlad Ţepeş-t meg nem kell emlegetni. Nem szeretik. Tudod, ki volt egyáltalán?*kérdezi még mindig igyekezve nyugalmat erőltetni az arcára, és kérdőn húzza fel a szemöldökét.*
- Román fejedelem, aki szerette karóba húzatni az embereket, és Draculaként vált hírhedté? Mi köze van ehhez a kastélyhoz?*kérdezi, miután kissé bizonytalanul bólintott. A lány végre ellöki magát az ajtótól, leteszi a táskáját, és kezébe veszi az asztalra tett könyvet. A borítója lehullni készül róla, azt kellene rendbe hoznia. Lehúzza róla, közben Atahlie-ra pillant. *
- Körülbelül, és elég sok köze van ehhez a helyhez. A tizenötödik században évekig élt itt. Amúgy nem csak karóba húzatni szerette az embereket, de inkább nem mennék bele a borzalmak részletezésébe. Ha nagyon érdekel, bármelyik róla szóló könyvben elolvashatod. Viszont ha nem is volt vámpír eredetileg, de nagyhatalmú mágus igen, ráadásul előszeretettel foglalkozott fekete mágiával is. Azt mondják, ő alapította az első mágusképzőt Románia területén, és elég nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy az emberek fekete mágiát is tanuljanak. Láttad a kutat az udvar közepén, igaz? *kérdezi felpillantva.*
- Aham? Mi van vele? *kérdezi Athalie bólogatva, miközben szétnéz a teremben. A sarokban egy régi lovagi péncél vár kissé rozsdásan javításra, mellette egy stóc régi könyv, aztán meg néhány törött váza.*
- Vagy hetven méter mély, ezért mindenki kerüli, pedig az az átjáró. Mindig is volt néhány pletyka arról, hogy a környéken hirtelen tűntek fel ismeretlenek, majd pedig nyomuk veszett. A kút a kulcs. Ha varázsló ugrik bele, akkor túl egy teljesen más világban dobja ki. Nem tudom, hogy csinálták, de a túloldalon egy tükör dob ki magából, amiben látni lehet, mi történik idefent. Vagyis lehetett. Egy ideje inkább másik helyet kerestek az iskolának, valahol a hegyekben, mert összevonták a havasalföldi és moldvai iskolákat. A pincében meg van néhány alagút, amit nem találtak semmilyen térképen sem, viszont tele voltak csontvázakkal. Amikor 1987-ben restaurálni kezdték a kastélyt, azt gondolták, hogy járvány vagy ostrom idején lehetett temető. Tudod, néha azóta is rebesgetik, hogy tűnnek el emberek a környéken minden nyom nélkül, de akkor is voltak gondok. Volt, hogy éjszaka csak úgy minden előzmény nélkül nyomtalanul eltűntek munkások. Az eltűnések rendszeresen ismétlődnek egyébként és többnyire muglik az áldozatok, de nem csak. A Mágiaügyi Minisztérium már megpróbált tenni ez ellen, de egyrészt elég nehéz elintézni, hogy alapos tisztogatást tudjanak végezni minden feltűnés nélkül, másrészt meg sosem sikerült elég alaposnak lenni, mert az óriáspókok valahogy mindig visszatérnek. Jah, igen... nem mondtam, hogy pókokról van szó. Pontosabban Acromantulákról. Mondjuk egy varázsló még valahogy megvédi magát, ha szerencséje van, de egy muglinak már jóval nehezebb bármit is tenni. Állítólag amúgy Vlad kedvenc állatai voltak és ő hozatott párat, majd amikor fogságba került, elvadultak. *magyaráz nem éppen lelkesen, de kifejtve a dolgokat, és közben meg lefejtve a könyv teljes szakadt borítóját.*
- Egyébként Maria királyné elköltözése után a kommunista időkben itt működött egy kisebb feketemágus képző, a Luceafărul, mert be akarták szüntetni az egyszerű mágusképzést, csak aztán megbonyolítottak mindent azzal az államiak, hogy múzeumot csináltak a helyből. Túl sok lett hirtelen a mugli, így bezárták inkább és foltatódik tovább a képzés a régi iskolában, amiről mondtam, hogy most a hegyekbe költözött. A szellemek viszont maradtak, Szelim... meg Radzs... jah és itt van Crin is, őt megnyúzták. Néha iszonyú ocsmány tud lenni, ha rossz kedvében van. Állítólag maga Drakula is felbukkan néha, de igazából csak az acromantuláink vannak, ezek a nagy mágikus lények, állítólag még beszélnek is, bár eddig nem találkoztam eggyel sem és nem is akarok. Mágia nincs és kész, pedig... *elneveti magát a végére, miközben pálcája segítségével begyűjt egy kést, és levágja azt az utolsó darabot is, ami még a borítóból a lapokhoz ragadt. *
- Szóval ezért mondta azt Aurora, hogy a falubeliek nem akarták, hogy a herceg visszaköltözzön ide?*kérdezi meg, visszaemlékezve a hallottakra. Közben az asztalra támaszkodik és nézi a nagy műveletet. *
- Na ezt teljesen újra kell csinálnom. Amúgy igen. Dominic ráadásul mugli is... de amúgy se akar az visszaköltözni, jól megy neki Amerikában és a múzeum is fizet, amiért itt van. De hová tehettem el azt a matt szürkét... *rázza meg a fejét, és elkezd keresgélni egy nagy kötetnyi karton között.*
- Hát... igazán érdekes. Köszönöm, hogy elmesélted, és örülök, hogy taaaa... *már nem tudja befejezni, érzi azt a bizonyos húzást, és pillanatokon belül a teleport-szobában találja magát. Sóhajt egyet, azért kicsit kirázta a hideg, lesz még amin gondolkodni, egyelőre azonban elég késő van ahhoz, hogy visszatérjen a szobájába aludni, és majd csak reggel folytassa tovább. Az biztos, hogy egyelőre pókot még véletlenül sem akar látni. *

» A kastély
» A Folgnoldyr Kastély és területe
» Ismeretlen kastély, a legendák korában