Ódon temető

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-07-24, 11:21 pm

*Én sohasem voltam egy nyugodt típus, így a szerencsétlen hűtlen pasi megbánná, ha engem csalna meg, pláne ha még a testvérem is lenne. Így duplán fájdalmas, hiszen mint szerető megcsalja, és mint testvér hátat fordít neki.*
-Persze, persze, én a tanácsok kincses tára vagyok.*Bólintok nagy bölcsen, hiszen valóban annak számítok, tekintve tanácsadó múltamat, még a Mysterio előtt. Barátaim alig voltak, de azaz egy-kettő kiérdemelte, így igazinak mondhattuk a kapcsolatunkat.*
-Igen, én sem a barátomat. De te meg én lányok vagyunk, és nem is úgy gondolkodunk. Lehet, hogy akkor még nem tűnt neki akkora dolognak, hogy ha máshova is becserkészi a lompost, de most már nyilván megbánta hűtlenségét... mindig így van. Legalábbis majdnem mindig. Szerintem várd meg, ameddig jelentkezik.*Én biztos, hogy nem várnám meg, ajtóstul rontanék a házba, vagy hogy egyik korábbi beszélgetésünkre visszaemlékszek, mint a németek a zsidó családhoz karácsonykor.*
-Bizony ám! Szerinted Amerikában miért lopják el a teheneket? Azokon kísérleteznek, hogy milyen az emberek szexualitása. Nyilván ők nem így csinálják ott fent.*Bökök a fejemmel az ég felé, jelezve, hogy szerintem honnan is jönnek az UFO-k, egyúttal a férfiak is. A pia lehetőségre csak elvigyorodom, jelezve, hogy én a balhékban is benne lennék, fiúk felszedésében, blablabla.*
-Öhm, igen. Az egyikkel elég régen futottam össze már a nevére sem emlékszek.*Vonom meg a vállamat, hiszen akire nem is emlékszem annyira, nyilván nem hagyott olyan mély nyomot bennem, hogy érdemes legyen emlékeznem rá.*-A másik szobatársunk, Yvonne, viszont rendes csajnak tűnik, bár elég visszahúzódó. Kitudja, lehet hogy a felszín alatt egy szexkazán.*Vonom meg ismét a vállamat, hiszen vele is csak tegnap találkoztam, így határozottabb véleményt nem tudok róla sem formálni.*
-Nem úgy értettem, hogy öregfiú. Nem is sokszor láttam, de hozzánk képest öregebb...*Próbálom kimagyarázni magamat sűrű fejvakargatások közepette, de inkább abbahagyom, nem akarom, hogy tetvesnek higgyen.*
-Igen, de biztos észre fogod venni, elégfeltűnő fazon. Nem csak a beszédstílusa meg a gondolkodása miatt.*Kacsintok rá, most hogy egy kicsit eltűntek a fejünk felől a fellegek. De a lehetőségre, hogy menjünk, felderülök, és lassan össze is szedegetem magamat, minden egyes széthullott részemet, és mikor már a füzet is a kezemben fityeg, Jessica felé fordulok.*
-Kösz, hogy meghallgattál. Sokat jelentett. Nem ismerek olyanokat, akinek ilyet elmondhatnék, mint pl Scott esete. És jól esett beszélgetni is.*Most rajtam a sor, hogy megöleljem, és mikor elengedem, boldogan rávillantok egy mosolyt. És akkor elindulunk vissza a Mysterio-ba, majd ahogy felérünk a Keleti főtoronyba, én elköszönök tőle és leülök a klubhelyiségbe még rajzolgatni.*
-Vigyázz magadra, és ne bánkódj! Az idő vagy majd ti magatok úgy is megoldjátok ezt a problémát.*Mosolygok rá kedvesen, és még megszorítom egyszer biztatás képen a kezét, mielőtt beletemetkeznék a munkába.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-07-24, 11:33 pm

*Jól esik, hogy most valaki meghallgat és valakivel ki tudom beszélni a problémáimat és úgy érzem, hogy most, a mai napon egy picit közelebb is kerültünk egymáshoz és ennél már csak jobb lehet. Elmosolyodom azon, amiket még mond, de nem akarom túlbeszélni ezt a Takos dolgot, magamban is van bőven mit átrágnom még a mai nap és szerintem a holnapi is ezzel fog telni, de talán ez így természetes.*
- Te annyira lökött vagy, de legalább melletted lehet nevetni. *vigyorodom el én is, majd végül a szobatársak felől is érdeklődöm egy picit, ugyanis csak Serafina az, akit valamennyire ismerek és most már egyre jobban, de mint hallom, van még egy normálisa csaj is közöttünk, valami Yvonne. *
- Hmm, akkor lehet, hogy tényleg rejtőzik valami a külső alatt, na majd kiderítjük. *kacsintok a másikra és végül jöhet egy újabb pasis téma, méghozzá a két Lucius. Nem a magiszterünkről van szó természetesen, hanem egy elsős diákról, akit én még nem ismerek, de bizonyára helyes lehet, nem minden pasi feltűnő, vannak, akik beleolvadnak a nagy tömegbe.*
- Oké, akkor majd kiderítem. *bólintok is rá, mivel most már érdekelne, hogy miféle srácról beszél. Az idő kezd lehülni, tehát ideje vissza is térnünk a suliba, de előtte én is kapok egy ölelést és pár kedves szót, tehát kezeimmel átkarolom a lányt és picit végig is simítok hátán.*
- Ugyan már, nem tettem semmit, te sokkal többet tettél értem! Most már ideje lesz gyakrabban dumcsiznunk. *mosolyodom is el, így térünk vissza együtt a révészhez, majd vele együtt a Mysterioba, hogy a keleti főtoronyba érve a klubhelyiségnél váljunk el egymástól.*
- Akkor majd fent találkozunk, nem lesz gond, szia. *intek is neki és én magam be is megyek a zuhany alá, jó lesz lefürdenem és utána bedőlni az ágyba... viszont oly fárasztó volt számomra ez a mai nap, hogy mire Serafina felér, én már az igazak álmát fogom aludni.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-08-23, 8:14 pm

* Kalandvágyam és kíváncsiságom, hogy felfedezzem a kastélyt, annak minden zugát, na meg a távoli sziget minden kis szegletét, továbbra sem csappant, hiába vagyok tele a délutáni rohanásomnak köszönhetően lila és zöld foltokkal térdeim körül. Karomon már nincs ott a seb, szépen begyógyítottam, és a vért is lemostam róla egy zuhany kíséretében, így most frissem és illatosan sétálok Seolon, az erdőben. Úgy tudom, van itt egy temető, azt keresem egy egyelőre bontatlan levéllel és pálcámmal kezemben.. igen, postafordultával érkezett szüleimtől a válasz. Még én magam is meglepődtem, mintha anyám tudta volna, mire készülök, órákkal később már az ágyamon volt a levél. Nem volt még merszem kibontani, egy nyugodt helyet kellett keresnem mindenképpen, valami olyat, ahol egyedül leszek, jobb lesz most ezt így kivitelezni, előre érzem. S ahogy haladok előre az erdőben, az ösvényen méghozzá, a fák ritkulni kezdenek, s méterekkel később már a csodás, havas síkorral teli temető előtt ácsorgom, tátott szájjal. *
- Azta.. hó? Augusztusban? Ez tuti el van bűvölve valahogy. * vonom is össze szemöldökeimet, de lapos talpú saruba bújtatott lábikóim máris megindulnak, visznek előre a különös, cseppet hátborzongató, ám mégis gyönyörű helyre. Igen, szeretem a temetőket, és nem is félek sosem, ám azért ez a hideg sikeresen borzongásra készteti vékonyka testemet, nem ennek mérten öltöztem én fel. Gyakorlatilag mondhatni mezítláb vagyok, popómat és combom egy aprócska részét is csak egy falatnyi farmernadrág takarja, felül pedig most egy sötétkék trikó díszeleg. Smink, ékszerek, tehát a szokásos minden rajtam van, hajam most összefogva lófarokban, s egész testemben libabőrözöm, de akkor is itt fogok maradni. Pad helyett pofátlan módon az egyik kriptát szúrom ki, melynek tetejére fel is kecmergem/mászom valahogy, s annak szélére leülve, lábaim lelógatva helyezem ölembe pálcám, majd pár másodpercnyi szemezgetés után a levelet is elkezdem bontogatni, néha fel-felpillantva a csudás csendéletre. *

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-08-23, 8:33 pm

*Ki az a bolond, aki nyáron tanulni fog? Én bizony nem. Ebből következően hiába nyerte el tetszésem a Mysterio és környezete, hiába vannak terveim, álmaim és céljaim, egyelőre az alapok elsajátításán sem vagyok túl. Van pálcám igen... de inkább az öklömet használom, mint egy botot, ami bármelyik pillanatban eltörhet, elveszíthetem.*
~ Kész röhej, remélem tanulunk majd olyat, amihez nem kell ez az idióta faág. ~ *morgolódom magamban, s valóban a remélem szón van a hangsúly: szinte semmit nem tudok erről a világról, varázstalan szüleim nem oszthattak meg velem információt erről, így lépésről-lépésről rácsodálkozok egy-egy mágikus csodára, ám úgy érzem, gyakorlatilag az egy százalékát sem ismerem eme világnak. Hogy mivel foglalatoskodtam? Hát kérlek... szó szerint nincstelen vagyok, a fedél a fejem fölött is kész áldás, ahogyan a meleg étel és az oktatás, a tisztálkodásról és ruházkodásról, lehetőségekről már nem is beszélve. Nyilván nincs pénzem, de sosem aggódtam ilyesmiért. Nem vagyok erkölcsi térítő, nekem a saját életben maradásomért kell küzdenem, ekkor pedig az ember nem ismer jót és rosszat, tehát most bizonyos trükkökkel képes vagyok költőpénzt szerezni. Éppen az egyik ilyen utam alkalmával sétálok most arra, merre lábam visz, zsebembe csúsztatott kezeimmel lassan haladok, fejem lehajtva, elgondolkodásomból csak néha-néha pillantok fel, és veszem észre, hogy a várostól eltávolodtam, hiszen egy temetőnek látszó hely felé tartok. Köpök egyet. Rágódohányom számból immár a havon landol, mit megtorpanva mérek fel. Tetszik... elüt az átlagostól. Bár imádom a meleget, itt mégis kellemesen hideg van, talán jobban is fázom a kelleténél, nem vagyok hozzászokva, és öltözékem, mi egy szakadt, fehér tornacipőből, piszkos, kék farmerből, illetve egy szintén fehér atlétából áll, melyet nyakamon és mellkas tájt kék kendő takar nem éppen ad meleget. Pálcám farzsebemben található, és frissen szerzett pénzem pedig kezeim között oldalzsebeimben. Ahogyan lassan, nézelődve megindulok előre, hamarosan egy alakot látok meg egy nem éppen szokott helyen, s gyorsan egy fa mögé lopózom, hogy onnan kinézve mérjem fel. Talán van valami nála, amit el lehet venni... de nem, belém csak a felismerés, arcomon pedig egy gonoszkás mosoly terül szét, majd lehajolok, hogy egy szép nagy, és kemény hógolyót gyúrjak lehetőleg hangtalanul. Ha észrevesz, ha nem, hirtelen kilépve a fa mögül célzok, s ha minden igaz melle tájékán el is találja a hótömeg egy kis erővel.*
- Hé Hableány! Szokatlan vagy te itt, főleg ott. Felmehetek? *vigyorodom el. Kíváncsi vagyok mit reagál. Nyilván azt teszek amit akarok, de nagyon vonz az a hely ott fent... sosem voltam még ott, ki akarom próbálni.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-08-23, 8:47 pm

* A temetőbe érve előbb a havon csodálkozom el, mely pillanat lábaimnak hála nem tart túl sokáig, így hamarosan már fel is akrobatikázom magam igen csak szemtelen módon az egyik kripta tetejére. Most mondja bárki is, hogy nem vagyok sokoldalú.. cöhh. Viszont mindjárt sötétedik, így jó lenne hamar túl lennem az olvasáson, vagy maximum pálcámmal tudok majd még fényt gyújtani, de ebben a csodás természetes fényben, vagy épp nem fényben kinek van ahhoz kedve? Gyanútlanul olvasom anyám csilli-villi betűit, s eleinte még boldog is vagyok, ah, sikerült a kis tervem, de a szuka most is talál valami kivetni valót abban, amit csinálok, ahogyan élek.. én pedig eleinte csak felhúzom magam szavain, majd már inkább elkeserítőnek találom mindazt, amit leír, végül pedig, mikor az első, kövérre sikerült könnycsepp is legördül szép pofinom, csak periférikus látásomnak köszönhetően látom, hogy valami felém repül, de nem mozdulok túl gyorsan, s csak fejem emelem fel előre, a hógolyó pedig mellkasomnak csapódik. Meglepő, de csak egy hangosabb nyikkanással konstatálom a nekem érkező golyót, mert egyszerűen olyannyira meglep a helyzet, ebből is látszik, hogy nem vagyok még valami harcedzett, és a figyelmemen is csiszolni kell rengeteget, hogy komolyan, még a szipogást is abba hagyom, s csak kérdőn söpröm le magamról a havat, mint valami lassított felvétel, észre sem véve, hogy pálcám eközben lezuhant elém a földre. *
- He? Mi? Hableány? * értetlenkedem a hang vélhető irányába pislogva, s mikor hunyorogva sikerül kiszúrnom Zaine ismerős arcát, rögtön szégyenérzet járja át gyomromat, de mégis megjátszott méreg köde kúszik pofimra. *
- Kedves köszöntés, lassan elkezdem írni a különféle formákat, hátha más is ihletet merít belőlük. * söpröm magamat továbbra is, nem válaszolva eleinte kérdésére, de csak ekkor tűnik fel, mikor már ölemben egy picike hó sincs, hisz a nagyra ruhámra, meg combomra olvadt, hogy pálcám sehol, ám a földön, pont alattam a kis hókupacban ott pihen. * - Fene.. amúgy meg hozd fel azt nekem, és máris itt vagy. * kiáltok oda neki továbbra is duzzogva, megfeledkezve könnyes szemeimről, miközben vékony ujjaim oda mutatnak, ahol a pálca leledzik, mert hogy le nem megyek érte egyelőre, az is biztos. Ha meg anélkül jön fel.. hát így jártam. De a levelet azért addig elpakolom zsebembe, semmi köze hozzá.. és nem is akarom, hogy legyen. *

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-08-23, 9:02 pm

*Egykedvű, de mégis hasznos kóválygásomból egy felismerés szakít ki, miszerint eltávolodtam eredeti célomtól, s egy igen különös, számomra tetszetős helyen, temetőben lyukadok ki. Megszemlélem a jeges környezetet, a fákat, sírokat, hallgatom a talpam alatt ropogó friss havat, majd nemsokára nézelődésem közben, mivel az érdekesben keresek szokatlant, megpillantok egy ismerős arcot. Chloe. Ő az, akiről képtelen vagyok eldönteni, hogy gyűlölöm-e vagy sem, elvégre szépen elbánt velem, azonban utána meggyógyított, amit a mai napig képtelen vagyok mire vélni. Hatásos belépőt tervezve gyúrok egy hógolyót, mit feléje is repítek, s bár látom, hogy valamivel foglalatoskodik, egyelőre nem veszem figyelembe, csupán reakcióját hallgatom, mikor megszólítom.*
- Lassan reagálsz kicsim. *rázom kacagva a fejemet. Egyértelműen látszik, hogy nem nevelte meg az élet, nem úgy reagál mint kéne, késve, lassan ébred. Ezt bár konstatálom, hangom mégsem bántó, csak kóstolgatom, nem áll szándékomban összeveszni vele, annak ellenére sem, hogy első, sőt, második ránézésre is olyan fajta lánynak tűnik akit nem kedvelek.*
- Miért, miket szoktak még mondani? *érdeklődöm csevegő hangnemben, mialatt lassan közelebb is lépkedek hozzá, hogy jobban szemügyre vegyem a környezetét és őt magát. A pálcát természetesen észreveszem, pillantásom meg is akad rajta, s meg sem állva haladok felé, majd finoman veszem ujjaim közé. Már nem tud bántani.*
- Felviszem, de ha beleraksz egy kérlek szót, akkor még oda is adom. *pillantok rá fel komolyan, ezek után pedig farzsebembe téve saját pálcám mellé indulok meg, hogy gyorsan, egyszerűen és ruganyosan kapaszkodjak fel. Amint melléje érek, le is huppanok, de akár teljesíti kérésemet akár nem, egyelőre nem kapja meg a pálcát, ráülök. Tekintetem arcára téved, mit nem rejt el időben...*
- Te sírsz? *döbbenek meg kicsit. Őszintén szólva sosem voltam jó a vigasztalásban, és egyelőre nem is áll szándékomban elkezdeni a lánynál, de kíváncsi vagyok mi ríkatta meg. A levelet bár nem látom, mégis érdekel miért telepedett itt le.*
- Mit keresel itt? *bökök a kriptára, de az egész tájra is, egy hanyag mozdulattal körbemutatva, majd pedig hátam mögött megtámaszkodva figyelgetem a természetet, néha-néha a másikat is belevéve.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-08-23, 9:17 pm

* Társaságra nem igen számítottam, ezért is jöttem most pont ide, kivételesen, de mégis lesz, és nem is akármilyen belépővel méghozzá. Még csak fel sem eszmélek időben, nem is reagálok hát semmi érdemlegeset a megjegyzésre, vagy legalábbis nem azt emelem ki, ami számomra lényeges információt rejt. *
- Nem vagyok a kicsid, ne becézgess már! * szúrom le dühösen, ezt úgy utálom, mindenki ennyire babusgatóan lekezelő velem, és ne tegyék. Senki! De most már leginkább amúgy is csak arra koncentrálok, hogy csupa hó lettem, és azt hiszem, még szerencse, hogy nem fehér felsőt vettem fel, bár nem mintha pont ez izgatna, sőt, nem is igen érdekelne akkor sem. Nem akartam pont vele találkozni, egyértelműen furcsa most nekem ez a helyzet, azóta sem értem, mit miért tettem akkor, ám most már taglalni kezdek neki valamit, amit úgy látszik, nem mondok elég érthetően. *
- Nem mondani, hanem csinálni. És nem mindenki, hanem egyesek. Te. * célzom itt a múltkori csodás csobbanására, meg most erre is.. * - Őszintén kíváncsi vagyok, legközelebb vajon mivel hívod fel magadra a figyelmet? Mondjuk egész egyszerűen köszönhetnél is. * hárpiáskodom még egy picit, de nem vagyok most valami hiteles, és testem tisztogatása közben, amit inkább fel is adok, még pálcám hiánya is feltűnik.. hát, csodás. Máris alkudozni próbálok vele, de ő okosabbnak hiszi magát, mire csak egy szúrós tekintetet kap, semmi mást. *
- Annyira nem fontos, hogy kimondjam a varázsszót, majd ha lemegyek, akkor össze szedem. * hagyom is ennyiben egy vállrándítással, egyszer már megalázkodtam előtte, ma pedig már Éliasnál eljátszottam a napi adagomat.. bár ha jobban belegondolok a pálcám.. a pálcámra még szükségem van. Családi örökség, nem hagyhatom el. Mindegy, majd ha feljön, hisz látni vélem, míg mélyre pakolom zsebemben a levelet, hogy csak összeszedi, kékségeim pedig végig útját követik, egész addig, amíg fel nem ér mellém, s helyet nem foglal mellettem, egy igen csak érdekes kérdést szegezve nekem. *
- Mi? Én? Dehogy. Csak valami belement a szemembe.. me-meg allergia. * fordítom is el arcom felőle, a fene enné meg, erről megfeledkeztem. Orrom is megdörzsölöm, hogy hitelesebb legyen a kis színjáték, a könnyeket pedig szépen le is törlöm arcomról és szemeimből is, végül pedig vállam megvonva kezdek beszélni. *
- Csak egyedül akartam lenni.. de nem jött össze. * hallhatja hangomon, hogy őszinték szavaim, akár hiszi, akár nem, normális is tudok lenni, végül rá is nézek szép szemeimmel, majd farzsebe felé nyúlok kezemmel, nem zavartatva magam, bár nem hiszem, hogy hagyni fogja, kivegyem onnan pálcám, amit ha mégis sikerül megtennem, még csak egy köszönömöt sem mondok érte.. már csak azért sem. *
- És téged mi szél hozott erre? Remélem nem követsz. * vonom össze egy pimasz mosollyal szemöldökeimet, de nem megy ez ma nekem, ki tudja, meddig tudom fenntartani a látszatot? *

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-08-23, 9:38 pm

*Amennyiben társaságom akad, természetes, hogy megpróbálok vele kapcsolatba kerülni, még ha a magam módján is, ami egy rögtönzött hógolyótámadással jár, és piszkálódó köszöntésekkel. Neki ez jár.*
- Jól van már, csitulj, nyugi. *kacagok fel röviden, magam elé emelve védekezőleg két kezemet. Egyelőre nem szándékom a veszekedés megnyitása, még nem érzek rá indokot, ahhoz látnom kéne, hogy ő bármiben különb nálam pozitív, vagy negatív értelemben. Sajnos összezavart múltkor, így efelől képtelen vagyok még dönteni... talán ezért is indulok meg felé.*
- Nem hiszem, hogy pont neked kéne azt emlegeti... *szűkülnek össze szemeim sértetten, de további szavait hallva csak egy mély lélegzetet veszek. Meg van az oka annak, amiért így viselkedem, de tudnia kell erről? Nos... ameddig a Világ nem bánt engem, addig én sem Őt.*
- Az a probléma, ha egyszerűen köszönök senki nem figyel rám, és senki nem áll le velem, senki nem jegyez meg. *adom meg neki őszintén és tárgyilagosan a választ, míg pálcájáért nyúlok. Lehet, hogy hiányosak az ismereteim a varázs és varázstalan világról egyaránt, de ostoba nem vagyok... fegyver mindenkinek kell.*
- Rendben, akkor megtartom magamnak. Amiért makacs vagy, nem lesz már elég egy kérem, valami nekem tetszőt kell tenned érte. *mosolyodom el pimaszul. Egyáltalán nincs ötletem, akár ugráltathatom egy kicsit, netán számára nem tetsző feladatot adhatok ki, még nem tudom, ahogyan azt sem, hogy mennyire sikeres a tervem. Miért adjam oda? Bármelyik lovag odaadná... én nem vagyok lovag. Felérve azonban érdekes felfedést teszek, s mikor magyarázkodni kezd, egy sóhajtással kísért lesajnáló pillantást vetek rá.*
- Ahogy akarod, nem kell parázni, nem akartalak megvigasztalni, sem pedig kioktatni. Nem az én problémám, nem érdekel. *vonok vállat, mivel számomra elég egyértelmű, hogy hazudik. Ő dolga. Nehéz felkelteni a figyelmemet, és egyelőre nem sikerül neki ilyen téren. Éreznem kéne, hogy megéri amit tenni készülnék.*
- Hát... én nem bántalak, de elmenni sem megyek. Jó itt nekem. Sok jó ember kis helyen is elfér. Várj... te jó ember vagy, vagy nem? *kérdezek tőle hirtelen furcsát. Bármit is válaszol, megvan rá a magam felelete. Kizárt, hogy a saját érdekeimet máséért háttérbe szorítsam. Ekkor azonban pálcájáért nyúl, mire én hirtelen kapom el csuklóját megfogva igen erősen, s bár szorításom nem okoz neki nagy kellemetlenséget, csöppnyi fájdalmat esetleg érezhet, ahogyan azt is, hogy nememből adódóan erősebb vagyok nála.*
- Még mit nem. Nálunk csak a férfiak nyúlkálnak az egyenlítőtől délre, de a nők irányába. El kell keserítselek. Északra is. *mondom neki szemeibe nézve. Nem veszi el tőlem a pálcáját, tartom magam a tervemhez. Kérdésére egyébként hitetlenkedve felnevetek kissé. Hogy én? Jobb dolgom is van.*
- Miért? Kéne? Szerinted megéri? Szerintem nem. *pislogok rá kihívóan. Fogalmam sincs mihez kezdek, vagy egyáltalán mit szeretnék, de jelen pillanatban jól érzem magam, ezért maradok. Elég az ösztöneimre hallgatni.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-08-23, 9:56 pm

* Én már csak ilyen leszek vele, vagy legalábbis most így érzem, csak felfújom végül képem aranyosan duzzogósra, mikor szavait hallom, ettől jobb módot nem találok hirtelen az önkifejezésre, s ha már itt tartunk, nem lehet olyan, hogy én valamit figyelmen kívül hagyjak, így kötök bele még egy picikét, szavaira persze össze húzott szemmel figyelgetem, még odalent. *
- Ez egy részről hülyeség.. más részről pedig igaz. * javítom is ki magam gyorsan, már majdnem elgyengültem, fenébe is, azt a fránya levelet nem most kellett volna elolvasnom. Vissza véve páncélom, álarcom és mindenféle "védelmem", még jó, hogy megkeményedem annyira, előadjam, nem is érdekel a pálca, még ha szavak nélkül teszem is mindezt, de most aztán mégis, kiszakad belőlem egy rövidke nevetés. *
- Egy újabb kreativitáshiányban szenvedő egyede a fajtádnak. Nem lehettek ti fiúk ennyire sablonosak. Ha mindig tennem kéne valamit azért, hogy vissza kapjak ezt meg azt.. hát, hamar elunnám az életem. * fejtem ki unottan véleményem, hisz ő a harmadik, s csak remélni tudom, nem azzal jön, amit eddig mindketten kértek. De majd meglátjuk, végső soron benne vagyok én ebben is, de csak miután szépen letagadom, hogy gondom van, s valamiért, amiket mond nekem, újabb szégyenkezésre késztetnek. Ejj, de elpuhultam.. ciki. *
- Oké, egyszerűen csak nem szeretnék róla beszélni. És igen, tudom, mondhattam volna ezt az előbb is, a füllentés helyett, de nem volt kedvem kimondani. Hát most mégis megtettem. * tárom szét karjaimat, ügyelve arra, ne érjek hozzá, majd azt is kifejtem, alátámasztva elgondolását, miszerint gond van, egyedül kéne most lennem, de hát a sors nem mindig úgy keveri a lapokat, ahogyan azt mi gyarló emberek elvárnánk. Eszmefuttatása végén egy kérdést is nekem szegez, melyre lágy mosoly terül el arcomon, pár pillanatig szemeibe pislogok, majd elrévedve a távolba kezdenek dőlni belőlem a szavak. *
- Ezt mindig a pillanat szüli, de az esetek nagy százalékában azt hiszem, egyértelműen nem a válasz. Amikor megsebesítettelek, nem éreztem jónak magam. Amikor meggyógyítottalak, akkor viszont valahol igen. * nézek felé ismét, majd egy gyenge próbálkozást teszek pálca ügyben, ám még csak fel sem szisszenve a szorításra mosolyodom el szavain, és húzom el onnan kacsóm, vettem a célzást. De most rajtam a sor, hogy felvegyem a társalgás fonalát, magam sem értem, miért, reakciója persze engem is nevettet, ahogyan ő tette ezelőtt egy picivel. *
- Szerintem sem. Egy bunkó csitri vagyok, miért is akarnál velem lenni? Tulajdonképpen már rég le is léphettél volna, nem félnék egyedül, hidd el. * reagálom le a magam módján, de hangszínemből érzékelheti, belül most amúgy sem vagyok teljesen rendben, így fáj is mindez, még az is, amiket én mondok saját magamról. *

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-08-23, 10:14 pm

*Társalgásba kezdve közeledek hozzá, és természetesen jellemünkhöz híven kóstolgatjuk egymást, de mégis... mintha nem úgy viselkedni, mint amikor először találkoztunk, mintha... kiesett volna a lendületből, rossz lenne a hangulata. Feltűnik, de egyrészt nem vagyok benne biztos, hiszen nem ismerem, másrészt nem tudom mire vélni, végképp nem kezdeni a helyzettel valamit.*
- Miért lenne már hülyeség? *vonom össze a szemeimet, elvégre én vagyok az, aki megtapasztalja, hogy figyelmen kívül hagyják. Felérve mellé kerül szóba a pálca is, mire igen csattanós választ kapok vissza, s szemöldököm is felszalad homlokomig a csodálkozásból.*
- Újabb? Kikkel találkoztál eddig és mit kértek? *kíváncsiskodom, de természetesen értem a célzást. Viszont semmibe veszem. Ha jól sejtem, mivel van szemem, látom, hogy a másik szép, akkor ezt egyesek kihasználták. Én szeretek saját magam csábítani, de csak olyat, aki felkelti az érdeklődésemet, és Chloe nincs közöttük, ezért ilyen tartalom eszembe sem jutott. Én inkább kis kellemetlenségre gondoltam.* - Ha unod, akkor ne csináld meg. Nálam a pálca marad, téged pedig az unalom kerül, mindenki jól jár. *vonok vállat. Nem fontos, hogy véghezvigyem tervemet, ám ennek ellenére a pálcával sem tudnék mit kezdeni, tény, de úgy érzem én vagyok jobb helyzetben.*
- Egyébként én arra gondoltam, hogy esetleg ilyen öltözékben kaparhatnék össze egy kis havat, hogy beleépítselek egy hóemberbe, de hóangyalt is csinálhatsz. Vagy... megtaníthatsz egy-két varázslatot. Például amivel megsebeztél. *vetem fel az ötletet tétován rápillantva. Tipikusan az a fajta vagyok, akinek mindegy, semmi nem érdekli, csak neki legyen jó. A téma azonban kellemetlenre fordul, s meglep beismerése, viszont egy pillanatig csak hallgatok.*
- Nézd... én egyszerű srác vagyok. Mi lenne, ha én nem mutatnék be több látványos belépőt, te pedig magadat adnád előttem? *kérdezek rá, mintegy cserét ajánlva. Miért teszem mindezt? Utálom, ha velem kapcsolatban túlkomplikálnak mindent... jellemző, nem jó, ha semmit nem gondolnak, figyelembe sem vesznek, és az sem, ha túlgondolnak, túlalkalmazkodnak hozzám. A beszélgetés fonalát egy érdekes kérdés tarkítja, mire őszinte választ kapok.*
- Értem... hát, jól gondolod. Ezen te nem akarsz változtatni? *kérdezem, s bár eredetileg azt válaszoltam volna, hogy se ő, se én nem vagyunk jók, tehát nem férünk meg, azaz nyugodtan távozhat... most mégis hanyagolom ezt. Megtisztelő, hogy figyel rám annyira, hogy akár csak pár mondat erejéig, de őszinte legyen. Akár csak következő kifakadása, miután a pálcát nem kapja vissza.*
- Egyrészt nem feltétlen miattad vagyok itt, innen jó a kilátás, szép a táj, érdekes. Másrészt, végre őszinte vagy velem, legalábbis kissé biztos, ezért nem megyek el. *felelek neki, rá sem nézve, csupán a környezetet szemlélve megbabonázva. Szeretem a nyugalmat, ebből a helyből pedig... halálos nyugalom árad.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-08-23, 10:37 pm

* Csak megrázom fejem, nem fogok válaszolni erre, őszintén azt sem tudom, mit mondjak, próbálok is eltekinteni az említett dologtól, talán egyszer, ha képben leszek, megmagyarázom neki mindazt, amire most kíváncsi lenne. Ez a csere-bere dolog persze kezd kikészíteni, ha tudná, amit én tudok.. *
- Nos, ott volt Daemon. Szintén pálca, bár.. az egy kicsit más szitu volt. Aztán meg az a srác.. a kondiból. Egy korty vízért kellett adnom valamit. Remélem te nem ugyanazt fogod kérni. * pillantok rá, nem elárulva, mi is volt az alku tárgya, inkább csak ösztönösen pillantok le ajkaira, ezzel adva meg neki az aprócska információt, melyre szerintem így is rá fog jönni, ám végül kékségeim ismét arcára találnak, fejemet pedig folyamatosan csóválom, nem így megy ez, nagyon nem.. viszont amiket mond, kedvemre való dolgok, egy különösen. *
- Szükségem van rá, családi örökség.. de a tanításban benne vagyok. Viszont ahhoz kelleni fog a pálcám. Ha vissza adod, megmutatom. * nyújtom felé kezem, kézfogásra, felőlem állhat az alku, s bár tudnám rajta alkalmazni a szuggesztiót is, tiszta lapokat valahogy jobban szeretnék előhúzni. Most így érzem jónak, na meg úgy, hogy én magam adok helyt előbbi gyengére sikerült hazugságomnak. Nem tudom, mi ütött belém, talán tényleg ennyire megrendítettek volna azok a flegma, undorító szavak, amiket olvastam? Egészen biztos, mire ő egy újabb alkuval áll elő, én pedig szemeibe pislogva, most már nem fogva vissza magam bólintok egyet azonnal.. szinte már-már megkönnyebbülve. *
- Reméljük, hogy nem bánjuk meg. * fűzök hozzá ennyit halkan, máris többet ért el nálam ittlétem során, mint bárki más, de az őszinteségi rohamom tovább tart, s kerek-perec közlöm vele, legnagyobb meglepetésére, nem tartom magam tökéletesnek, picit sem, ugyanakkor ez sem ilyen egyszerű. *
- Talán igen, talán nem. Egyszerűbb taszítani mindenkit, mint közel engedni, de gyerek vagyok még, majd idővel megváltozom.. belül mindenki engedni akar. * adok ismét okosabb választ vélhetően, mint amit várt, s a pálca már nem is érdekel igazán, csak szavai, melyek ismét elgondolkodtatnak. Elnémulok, talán egy perc is eltelik úgy, hogy bámulok a semmibe, majd zsebemnél kezdek matatni, végül elő is húzom belőle az összegyűrt levelet, s egész egyszerűen felé nyújtom. *
- Anyám ma küldte, ha gondolod olvasd el. * nézek rá csak egy másodperc erejéig, picit szégyenkezve, és ha úgy dönt, belenézne, jó pár sor szépírást láthat. A levél elején a szokásos csöpögős szöveg, amolyan "jaj de hiányoztál már, drága egyetlenem", és hasonló szép, de mérgezett szavak, majd lassanként átvált a stílus ellenségessé, nemtörődömmé és gonosszá. Csupa-csupa olyan szót írtak oda, amelyek azt hivatottak kifejezni, mennyire nem vagyok tökéletes nekik így, ahogy vagyok. Nincs olyan, hogy elég, szinte már-már idomítani próbálnak, s ha a levél képes lenne ostort csattogtatni a fejem felett, az is bekövetkezne.. lelki terror, talán ez rá a legjobb szó. *

//Fagy.//

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-11-09, 7:35 pm

//NRT - Shalmira és Mathis - 2012.11.09.//

* Nincs még olyan nagyon késő, ellenben sötétség honol a Föld ezen féltekén is. Ez a nyári-téli időszámítás igen csak különleges dolog, őseink jól kitalálták mindezt, de kérdem én? Kinek van este fél hatkor még kedve tanulni? Sötét van, titokzatos a sziget minden egyes kis zuga, fene sem akar bent poshadni a kastélyban ilyenkor! Az idő éppen csípősen kellemes, fekete szövetkabátomon nem juthat át, hiszen ezalatt még egy pulóver is pihen, amely egy fekete pólót hivatott palástolni. Nyakam körül szürke, kötött jellegű sál, alul sötét színű farmert viselek, lábaimon pedig szintén fekete színű, téliesített, tehát belül cseppet bélelt fajta, bőr cipő, mely a hót roppantja talpam alatt minden egyes lépésnél. A temetőbe érkeztem most, ahol köztudott, hogy ezen időjárási jellegek az év egészében megfigyelhetőek, s most már kezdem otthonosnak érezni. Kicsit sem fázom, kezeim ugye zsebre téve, tehát azok sem figyelnek kifelé, sőt mi több, magaménak érzem a helyet, mintha csak saját kastélyunk háta mögött sétálnék, mintha haza érkeztem volna. A családi temető bár nem ekkora, az Alpok területének nagy része viszont havas mifelénk is, ha más nem, egy kis mágia mindig besegít alapon egészen biztosan találni arra egy-egy hófoltot. Most viszont itt vagyok, Seolon, mely az iskolával az élen kezd elsődleges otthonommá válni, ám ismét egyedül. Pálcám pihen csak egyik zsebemben, tehát kézügyben van, amennyire csak lehet, hajam persze tiszta kóc, arcom viszont kisimult, s tulajdonképpen belül azt vágyom, bárcsak társaságom akadna. Ami azt illeti, Narumival kissé nehézkesen indult most is a társalgás, de egyre inkább érzem az emberek hiányát magam körül, ha nem vagyok a közelükben. Különös.. a végén még szociális leszek. Na de most csak sétálok egyre lassuló tempóban a sírok között, fel-felpillantva a tiszta égre, figyelve az erdő és a temető neszeit.. tényleg haza találtam, tökéletes ez a hely. *

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-11-09, 9:37 pm

//NRT: Shalmira és Mathis - 2012.11.09.//

*Kedvemre van ez a téli idő, ugyanis ennek hála most már rövidebbek a nappalok és jóval hosszabbak az éjszakák, így végre nem vagyok bezárva a többi vérszívó közé, hanem nyugodtan mászkálhatok, amerre csak szeretnék. A mai nap viszont nem akarok senkit se bántani, így kerülöm az embereket, tehát a várost is és inkább egy olyan hely felé igyekszem, amelyet elég sűrűn látogatok meg és tökéletes az olyan magányos vámpíroknak, mint amilyen én magam vagyok. Nincsenek barátaim, nincs senki, akihez akárhogy is kötődhetnék és talán ez így is van jól, hiszen már nem élek, meg se érdemelném ezt a második létet. A temető ajtajába érve megállok, végignézek a hosszú sírokon, majd amikor hallom, hogy odabent léptek hangzanak fel, kissé megdöbbenek, de nem állok meg, nem fordulok vissza, hanem kíváncsiságomnak engedve sietek be, méghozzá suhanva és érkezem is meg pár méterre a sráctól, de ő nem vehet még észre engem, hála annak, hogy egy nagyobb kripta takarja most el fekete alakomat. Barna tincseim egyébként most is kibontva vannak, szép szemeim körül pedig durva, fekete smink díszeleg. Régen nem voltam ilyen, de vámpír létemhez ez passzol igazán és ha már félnek tőlem az emberek, féljenek rendesen. Az én bőröm a hideget se érzékeli, így bőven elég a köpeny, amit viselek és mely alatt csak egy nadrág, cipő és egy szintén fekete pulóver található, kezeimen pedig egy-egy kesztyű foglal helyet, hogyha úgy alakul, senkihez se kelljen hozzáérnem. A levegőbe szimatolok, majd pillanatok múlva érzem is meg az ismerős srác jelenlétét, kit éles szemeimnek hála már láthatok is teljes valójában. Most is ugyanolyan jótét léleknek tűnik, mint azon az éjszakán, amikor találkoztunk. Nem is tudom, hogy most meg kéne-e szólítanom őt, talán el kellene mennem és békén hagynom, de mégis... annyira szeretnék beszélgetni vele, így hát lassan kisétálok a kripta takarásából, a fiútól pár méterre és már meg is indulok felé. Nem sietek, tehát ha szeretne, megállíthat, bár annak biztosan nem lesz jó vége, mindenesetre megadom neki a választás jogát. Borostyán szemeim a sálra tévednek, miért van az most rajta? Úgy feltépném a torkát... nem, nem szabad, kezeimet ökölbe szorítom, majd végül ha megnyugodtam, ismét kiengedem azokat és ha a fiúig eljutok, akkor köszönök csak rá.*
- Szia Mathis! Nem hittem volna, hogy még találkozunk. *mást nem mondok, talán nem is kell, mivel véleményem szerint a jelenlétem eléggé fel fogja keverni a diákot ahhoz, hogy tudjon mit szólni hozzám. Majd eldől nemsokára, hogy is fog alakulni a kettőnk számára ez az éjszaka.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-11-09, 10:03 pm

//NRT - Shalmira és Mathis - 2012.11.09.//

* Köszönöm szépen, teljesen jól és tökéletesen érzem most itt magam, őszintén, sosem gondoltam, hogy egy csodás, havas temető ennyire vonzani fog, főleg nem ilyen későn, mikor minden veszélynek ki vagyok téve, hisz köztudott, korán sem olyan ártalmatlan ez a hely, mint gondolná az ember. Nem is érdekel ez engem különösebben, sőt, aki most látni vél, talán még ki is nevetne: arcomon halvány mosoly terül el, mintha tényleg bolond lennék, ami egyébként kizárt, a túlzott okosság semmiképp nem jár elmeháborodással. Na de most egymagam vagyok, és élvezem a kint létet, tényleg, még a fehér hó ropogása is megnyugtat és kikapcsol, ám megérzéseimnek nem tudok határt szabni, bármennyire is jó volna olykor.. így befelé haladva, jó pár lépést követően lassítok a tempón, olyannyira, hogy végül meg is állapodom, s pálcámra markolva zsebemben, nem húzva azt elő, de mégis gyanakodva figyelek körbe, s szemlélem meg azt a nagyobb kriptát is, ami viszonylag közel van hozzám. Csak hallgatózom, és figyelek, a neszekkel próbálva azonosulni, de hosszú másodpercekig semmi nem történik, mikor is úgy döntök tovább indulok.. s nagyjából ekkor lép elő egy alak az imént szemlélt kripta takarásából. *
~ Akkor mégis csak megéri hallgatni a megérzéseimre? ~ * konstatálom magamban, főként azért is, mivel az alak felém indul, határozott léptekkel méghozzá, de ahogy elfigyelem eleinte ismeretlen arcát, úgy villan be azonnal, ki is ő valójában, s milyen élményeim is voltak vele, melyekből egy-egy homályosra feledett kép szökik elmémbe. *
- Shalmira? * ejtem ki szinte némán a vámpírlány nevét, s mérem végig, miközben ismét megállok a sírok közti folyosón. Látva ökölbe szorított kezeit, melyeket lassan kienged, nem nehéz következtetnem, mi is lehet a gondja, eleget olvastam manapság róluk, bár tanulmányoznom ezeket a csodás lényeket nem nyílt még lehetőségem. S akármennyire is tartanom kellene tőle, belül igen, az agyam tudja, az volna a normális, s talán most még bántani is fog, kissé mintha feszültnek tűnne, de én mégis úgy érzem, szinte minden porcikámba gyermeteg izgatottság áramlik szét, s mintha helyes képemen is egy mosoly kúszna át. *
- Én azért reménykedtem. * na jó, emlékszem ám, hogy amint lehetőségem volt, elmenekültem, de ma már nem tenném, és hogy fenyegetve se érezze magát, kezeimet lassan húzom ki zsebeimből, természetesen a pálca nélkül. Nem áll szándékomban bántani őt.. csak megismerni szeretném. Tökéletes teremtmény. * - Követtél engem? * kérdezek rá kapásból erre, és ha jól figyel, hangomon, megjelenésemen is érezheti, valamelyest változtam legutóbbi, egyben első találkozásunk óta. Kisfiú vagyok, de mégsem annyira nagyon, jó pár tapasztalattal gazdagodtam, valamint magabiztosságom is hallható hangomból, no meg az is, jól érzem magam a bőrömben.. de ő mégis úgy irányít, ahogy akar, ezzel is tisztában lehet. Én pedig engedelmeskedni fogok, minden szó nélkül. *

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-11-09, 10:23 pm

//NRT: Shalmira és Mathis - 2012.11.09.//

*Nem szándékoztam emberekbe botlani, de most, hogy tudom, Mathis itt van a temetőben, mégis úgy érzem, hogy oda kell mennem, legalább távolról megfigyelnem őt. Nem is értem, hogy miért is szeretném megismerni őt, talán mert kedves volt velem és nem oly naív, mint mondjuk Chris. Hát igen, az a fiú érdekes volt, de mégse bánom a találkozást. Az egyik nagyobb kripta rejtekébe bújok, onnan nézem tovább a másikat, ahogy a tökéletes tájban helyezkedik el, majd végül döntök és még mielőtt elmenne, már elő is bújok rejtekemből, így jelenek meg teljes, fekete valómban a srác előtt és indulok is meg felé. Nem vagyok gyors, jelenlétem sem fenyegető és amikor meghallom a nevemet, bizony megtorpanok. De mindez oly rövid ideig tart, hogy talán észre se veszi, de ez után megmakacsolom magam és tovább sétálok, nem felelve még erre, csak kezeire nézek, melyek nemsokára el is hagyják zsebeit, mintha csak utalna rá, hogy ő nem óhajt támadni. Helyes, én se harcolni jöttem, bár a táplálkozást nem biztos, hogy meg tudom vonni magamtól, főleg az ő jelenlétében, kinek vérének az íze... senki máshoz nem fogható, akiből eddig táplálkoztam. Nem véletlen vagyok hát feszült, de próbálom leküzdeni és napról napra jobban megy, ahogy egyre régebb óta vagyok én magam is vámpír.*
- Miért reménykedtél? Nem hiszem, hogy túl jó benyomást keltettem volna benned a legutóbb. *kérdezek is rá erre, majd lassan oda is érek pontosan elé, így nagyjából egy méternyi távolságot hagyok kettőnk között és a következő kérdésére csak lágyan megcsóválom a fejem.*
- Csak én is erre jártam és amikor a temetőhöz értem, akkor hallottam, hogy van bent valaki és megnéztem, de nem konkrétan téged követtelek. Ennyire ne legyél egoista, mi okom lenne rá, hogy a nyomodban legyek? A véreden kívül. *mosolyodom is el utolsó mondatomon és ajkamat is finoman, láthatóan megnyalom, jelezve felé, hogy nem felejtettem még el a legutóbbi találkozásunkkor kapott kóstolót. Nem vagyok olyan vad vámpír, mint itt a többség, de a vér éltet engem is és bár nem szeretném őt bántani, tőle talán elfogadnám ajándékként is, ahogy Chris-től nem akartam... Neki nem olyan tiszta és finom a vére, mint Mathisnak.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-11-09, 10:41 pm

//NRT - Shalmira és Mathis - 2012.11.09.//

* Mintha az, amit szeretnék, csak úgy csettintésre válna valóra. Igaz, nem akarok én görcsösen emberek közé kerülni, minden bizonnyal nem véletlen, hogy ma pont ezt a helyet választottam kikapcsolódásként, de mégis mintha valaki mégis lenne itt, rajtam kívül. Persze egy temetőben hamar paranoiássá válik az ember, de ez most más, valamiért élőnek érzem, amely gondolatom azt követően, hogy tudatosul bennem, kinek a jelenléte volt az, ami cseppet eltántorított sétám folytatásától, groteszk elképzeléssé módosul. Shalmira, a friss vámpír, akivel hónapokkal ezelőtt, ideérkezésem derekán találkoztam még anno, elég szép kis hepajt rendezett a fogadóban, vagy már tudom is én, merre.. én pedig igyekeztem a tőlem telhető legokosabb reakciókat kicsikarni magamból, csak hogy túléljem a találkozást, ám az óta is többször jutott eszembe az a pár óra, amit vele töltöttem. A következtetés pedig az, önszántamból megtenném ugyanezt, ismételten, mindenféle befolyás nélkül. Hangosan konstatálom hát, hogy ki az, ki velem szemben halad, s a köpenytől csak szép pofija az, amiből következtetni tudok kilétére. *
- Hm, úgy tűnik, mégis. Különleges vagy, és ez bőven elég ahhoz, hogy felkeltsd bárki érdeklődését.. az pedig már egy másik sztereotípia, hogy talán félnem kellene tőled, ugyanakkor mégsem érzem ezt. * válaszolok kicsit talán bővebben is, mint kellene, s ha akarja, érezheti őszinteségem, amelyről persze én magam naivan nem tudok. A képességeit még nem ismerem, egy kérdés viszont eszembe ötlik, melyet ki is bökök, s válaszára kaján vigyor terül el képemen, fejem pedig csóválom egy cseppet minden para nélkül. *
- Nem vagyok egoista egyáltalán, sajnálom, ha így jött le. Csak egy szimpla kérdés volt, ennyi az egész. * billentem oldalra fejem, figyelmem persze nem kerülte el ajka megnyalása, ami lássuk be, bármennyire is kötnek bizonyos otthoni dolgok, valamiért mégis őrjítő számomra. Legutóbb nem is kóstolt meg úgy igazán.. én pedig lehet, hogy nagyon bolond vagyok, vagy inkább lehet, hogy tényleg az vagyok, de érezni akarom fogát a húsomban. Éppen ezért jó pár hosszú másodperc múlva előre lépek egyet óvatosan, mely elég nagy lépés ahhoz, hogy közel legyek hozzá, s előre nyúlva egyik kezemmel arcán simítsak végig. Hogy mi ütött belém, arról fogalmam sincs, nem hiszem, hogy ez az ő befolyása, azt viszont nem kétlem, hogy csuklómban lévő ütőerem ennyire közel füléhez minden bizonnyal kívánatos kis célzás lesz. *
- Az éppen elég indok, egyébként. Szóval ha éhes vagy, én állok elébe. * nézek továbbra is zöld szemeimmel a csodás szempárba, egyszerűen nem bírok magammal, kell az érzés.. a következmények, a fájdalom. Azt akarom, hogy egyen belőlem, hogy megkóstoljon ismét, itt és most, s minden porcikám, egész lényem ezt sugallja felé, ez csak természetes. *

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-11-09, 11:06 pm

//NRT: Shalmira és Mathis - 2012.11.09.//

*Lehet, hogy nem a legjobb ötlet most ez az egész, hogy ide jövök csak úgy Mathishoz, hiszen kárt tehetek benne, de mégis meg kell tennem. Amióta megízleltem a vérét és további áldozataimból táplálkoztam, többször eszembe jutott csodálatos íze, tehát képtelen vagyok elfelejteni és valamilyen szinten ennek a reményében vagyok most itt, mégis, picit visszafognám magam, hogy ne támadjam meg. Kedves fiú, nem ezt érdemli, hogy meglékeljem, de ha egyszer csak így maradhatok életben? Engedem tehát, hogy észrevegyen, majd ez után már beszélgetésbe is elegyedünk egymással és fel se tudom fogni, hogy miért is remélte azt, hogy még láthat engem az életben.*
- Különlegesnek tartasz azért, mert vámpír vagyok? Bár ne lennék az... ~ De legalább így nem vagyok olyan szürke, mint amilyen emberként voltam. ~ *az okot nem tudom, mégis, valahol belül jó érzéssel tölt el az, amit most Mathis mond. Ezek szerint, a vámpírság nem csak átok? Találhatok olyat, akit nem zavar mindez? Viszont az a feltételezés, hogy követtem, kissé nevetséges, mivel nem szokásom ilyet tenni, nem vagyok egy vadász típus, így ezt közlöm is a másikkal, de amikor Mathis közelebb lép hozzám, szinte egy vonalba kerülünk, ismét megfeszül a testem, annyira rávetném magam, de nem, meg kell állnom.*
- Mi... mit akarsz? *kérdezek rá zavartan, de ekkor ér a cirógatás, amit még ember koromban sem kaptam, így ha tudnék pirulni, bizonyára mindez bekövetkezne, de számomra az ilyesmi lehetetlen, így csak megremegek, bizony bekövetkezik az, amit ő is remél, hogy lüktető erét érzékelem és nagyot kell nyelnem ahhoz, hogy visszafogjam magam.*
- Miért? Miért akarod, hogy bántsalak és legyengítselek? Nem akarom, hogy a mérgem befolyásoljon... *ha méreg nélkül is ilyen velem, akkor mi történik majd az után? Lassan kezemet kezére csúsztatom, érzem kellemes melegét, vére keringését szervezetében, de számomra most mégse elegendő, ennél intimebb módon szeretném vérét venni.*
- Vedd le a sálad. *utasítom, tehát képtelen lesz nem engedelmeskedni nekem. Szemeibe nézek végig és bár meglehet, hogy csak a kezét ajánlotta, nekem ez most nem megfelelő alku. Ha a harapásomra vágyik, azért tennie is kell. Eleresztem hát kezét, majd ha a sál lekerül róla, én is közeledem, még jobban felé és így döntöm meg picit helyes fejét is, hogy ez után finoman húsába fájjak fogaimmal. Eleinte érezheti a fájdalmat, de ez nemsokára el is múlik, ahogy a mérgem a szervezetébe jut, csodálatos vére pedig az én testembe, így ölelem hát magamhoz egyre szorosabban, ahogy egyre többet és többet veszek magamhoz. Észnél kell lennem, nem szabad teljesen kiszipolyoznom, mégis, olyan nehéz leállni és még szemeim is lecsukom a nagy élvezet közben, megfeledkezve mindenről és mindenkiről.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-11-09, 11:28 pm

//NRT - Shalmira és Mathis - 2012.11.09.//

* A Shalmirával való találkozásom, már előre érzem, felforgatja majd a mindennapjaimat. Anno sem volt egyszerű túllépnem, de most, hogy ismét itt van, én pedig valamelyest más hozzáállással vagyok irányába, némileg változtat a dolgok állásán is. *
- Azért tartalak különlegesnek, ahogyan ezt viseled. Érdekel az, ami te vagy, amit képviselsz.. kedves voltál velem, más széttépett volna, miután rendesen megfélemlít. Emellett pedig van ám szemem is, bármennyire nyuszinak tűnök. * hordozom végig rajta tekintetem, talán túlzottan őszinte megnyilvánulás volt ez részemről, de nem hinném, hogy egy ilyen szeretetéhes lény, mint ő, rossz néven venné, hogy nem belerúgok, hanem még simogatom is a lelkét egy aprót. Ezt követően pedig még közelebb is kerülök hozzá, hiszen hallom én, hogy éhes, s a butuska Mathis minden áron részese akar lenni egy ilyen eddig csodásnak és furcsának tartott eseményben. Ténylegesen ezt akarom, puha bőrét tapintva pedig csak figyelem reakcióit, de nem túl sok mindent láthatok sajnos arcára kiülni. Valljuk be, igazán nagy kár. *
- A mérged nélkül is érdekelsz.. egyszerűen csak neked akarok jót. Láthatóan szükséged van arra, ami nekem van. * cirógatom még picit pofiját, majd kezem el is veszem arcától, ahogyan kapom az utasítást. Befolyásol engem, mivel kezeim ösztönösen, mintha tudnák, ezt kell tenniük, úgy nyúlnak a kötött holmihoz, mely nyakamat védi a megfázástól, és szépen lassan kezdik el letekerni, ezzel szabaddá téve a fehér, számára minden bizonnyal kívánatos bőrfelületet. * - Jó étvágyat. * súgom orrom alá halkan, továbbra is őt figyelve, ahogyan közeledik felém, természetesen hagyva, hagy döntse el fejem oldalirányba. Szívem egyre hevesebben ver, talán nem gondoltam át ezt teljesen, de mégis vonz, tényleg érezni akarom fogait, látni akarom, mit tesz vele, és érezni, mit tesz velem ez az egész. Olvastam a mérgükről is.. s most részese is lehetek a nagy bummnak, mely azzal a lendülettel, hogy hegyes fogai felsértik bőrömet, amit egy kisebb felszisszenéssel nyugtázok, meg is kezdődik. Bizony a fájdalom átjárja egy pillanatra egész testem, amolyan belenyilalást érzek, mintha végig futna rajtam a hideg, vagy nem is tudom, ám a sajgó, fájó, égő érzés nyakamnál egyre inkább múlik, szemeim pedig lehunyva ejtem ki a sálat kezemből, s kerülnek kezeim derekára, ahogyan ő maga is egyre inkább hozzám húzódik, egyre közelebb és közelebb, szinte már rám tapadva szívja vérem, mely eseménytől a gyengülést is kezdem érezni.. na meg mást is, különös érzést, vonzódást, és azt sem akarom, hogy befejezze azt, amit elkezdett. *
- Ne hagyd abba.. * döntöm fejem buksijához, hiszen jóval magasabb vagyok nála, ám kábaságom kezd úrrá lenni rajtam, és elájulni azért nem szeretnék.. * - .. de azért ne ölj meg. * markolok rá derekára, tulajdonképpen minden porcikámmal kívánom, csinálja tovább, sőt, az egész lénye kell nekem. Meg akarom csókolni, ölelni, sőt, talán kívánom is őt, mely érzések számomra amilyen idegenek voltak eddig, most annyira át akarom élni mindezt. De vajon túlélem egyáltalán ezt a találkozást? Ez csak rajta múlik.. azt hiszem, mivel a világ forogni kezd lassan velem. *

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-11-10, 10:39 am

//NRT: Shalmira és Mathis - 2012.11.09.//

*Már akkor se értettem ezt a fiút, amikor először találkoztam vele, de most, hogy ismét itt vagyok és amikor azt várnám, hogy esetleg félni fog tőlem vagy megtámad, újból ledöbbent. Miért ilyen velem? Miért kedves és hízelgő? Jól esnek szavai és szerintem ezzel ő nagyon is tisztában van, ahogy pedig gondolataiba kutakodom, úgy érzem, hogy semmiféle megjátszás nincs benne, komolyan mondja nekem azt, amit mond, de miért? Nem érdemlem meg.*
- Eléggé rosszul viselem. *ismerem is be, mivel tényleg így van, de ha nem hisz nekem, akkor nem. De amikor még egy bók is elhangzik, végképp nem tudom hogyan kellene fogadnom, csak elfordítom picit a fejem, elutasítóan, hiszen mégis csak egy vámpír vagyok, nem reagálhatok emberien, arra talán már képes se lennék, na nem mintha emberként annyira kaptam volna bókokat bárkitől is.*
- Szerintem jobban járnál, ha nem pont egy vámpírnak hízelegnél, ugyanis még széttéphetlek. *fordítom ismét felé a fejem, és szép szemeim meg is villannak Mathis felé, de amikor még hozzám is ér, lágyan simítva végig arcomon, az már több a soknál. Miért teszi ezt? Tudja, hogy a vérére szomjazom, miért akarja, hogy legyengítsem csak azért, hogy én jól lakhassak?*
- Egy vámpírnak mindig szüksége van a vérre, nekem még akkor is, amikor már jól laktam. *ismerem is be, de további simogatásait már nem tudom elviselni, annyira furcsa nekem, így veszem hát el kezét arcomtól, hogy ez után az uralmam alá hajthassam elméjét egy kis időre, egyetlen parancs erejéig. A sál lekerül a másikról és még pofátlan módon "jó étvágyat" is kíván nekem, melyre már csak felmordulok, de mást nem teszek, nem fogom visszautasítani, ha már önként adja magát, így kerülök közelebb hozzá, döntöm is oldalra a fejét, majd fogaim húsába is vájnak, nem túl durván, de aztán mégis mohóvá válik a vérszívás, hiába is szeretném visszafogni magam. Nem is tudom, hogy meddig csinálhatom ezt, de akkor kapok észbe, amikor Mathis azt kéri, hogy ne hagyjam abba!*
~ Nem szabad... túl sok lesz!~ *figyelmeztetem is magam, tehát fogaimat kihúzom húsából, így hát még az előtt eleresztem, mielőtt szédülni kezdene, és bár kába, mégis jól van. Talán egy nagyon picit gyengült, de nem vettem annyi vért, hogy komolyabb baja legyen, én viszont a következő pillanatban már el is tűnök a szeme elől és pontosan ahhoz a kriptához suhanok, ahonnan az előbb sejtette jöttömet. A falnak lapulok, megtörlöm véres ajkaimat, majd emberi módon zihálni kezdek.*
- El kell menned! *én... én majdnem nem tudtam visszafogni magam. Annyira csodálatos a vére, ahogy most bennem él tovább. Megnyalom ajkaimat ismét, majd lehunyom szememet is, miközben élvezem a hűs kripta rejtekét és belül nagyon is remélem, hogy Mathis most jó fiú lesz és hallgatni fog rám, tehát elmegy, amíg még módja van rá és nem marad itt velem.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-11-10, 11:28 am

//NRT - Shalmira és Mathis - 2012.11.09.//

* Magam sem tudom, mi dolgozik bennem, hiszen gyakorlatilag a halálba sétálhatnék ennyi erővel, önként és dalolva. Szép halál lenne, legalábbis szerintem, de ez már maradjon az én dolgom, és hát továbbra is igyekszem pozitívan állni a leányzóhoz, már amennyire ez lehetséges. *
- Nos, ha szükséged van valamire, vagy valakire, állok rendelkezésedre. * szólok így, láthatóan igazat mond, nem hinném, hogy megjátssza magát, ahhoz túl őszintének tűnik. Bár ki tudja? Attól, hogy én nem hazudok, még ő bármit tehet. Se képességeim, se semmi ilyesmi, ám úgy tűnik, a szavakat igen csak jól forgatom hirtelen jött magabiztosságomban. Mintha még zavarba is jönne a kedvességtől, ami ösztönösen és őszintén jön belőlem, s bár bizonyos dolgokban igaza van, nekem mintha csütörtököt mondtak volna odabent. *
- Széttéphetnél, de szerintem nem fogsz. Ugyanis megbecsülöd szerintem, hogy én sem kezdek hisztérikus menekülésbe és átkozódásba. Semmi értelme. * közlöm újfent magabiztosan, majd pedig önszántamból ajánlom véremet, mely nem akármilyen módon kell neki. A fapados "szívjuk a csuklót szárazzá" megoldás nem jön be a leányzónak, ám a célt mindenképp sikerült elérnem, mely nem volt más, mint a figyelemfelkeltés. Ő viszont nyakamra pályázik, amelyet meg is fog kapni, s ha nem irányítana, minden bizonnyal akkor is, nyugodalmasan cselekedtem volna ugyanezt. A sál tehát lekerül, ő közeledik hozzám, s kis megjegyzésére már nem reagálok semmit, csupán csak ami illendős.. végül egyszerűen hagyom, hogy magával ragadjon az egész folyamat. A fájdalom nem tart soká, érezhetően óvatos eleinte ő is, ugyanakkor a méreg kifejti hatását, ő pedig egyre mohóbb és mohóbb, én magam viszont még szavakba is öntöm, mennyire nem akarom azt, hogy abba hagyja, amit elkezdett. Különös érzések keringenek testemben, s lesznek úrrá agyamon, még én magam is közelebb húzom apró, de mégis erős testét, egyszerűen kívánom őt.. furcsa, ismeretlen, de meg kell hagyni, életemben nem éreztem még ilyen jól magam. Ám ha sokáig húzza, nem lesz se következő alkalom, de még csak holnap reggel sem. Figyelmeztetésem végül úgy látszik, még mielőtt teljesen rosszul lennék, eljut hozzá, én pedig mámoros tekintettek pislogok le rá, mihelyst eltávolodik a friss, továbbra is vérző sebtől. *
- Remélem nem csalódtál. * mosolygok rá bágyadtan, s már ismét emelném a kezem, ösztönből talán még közelebb is hajolnék hozzá, ám amilyen hirtelen felbukkant kis idővel ezelőtt, most úgy tűnik el a szemeim elől, egy kérést hallatva irányomba, innen pedig be tudom lőni, merre lehet. Tudom, hogy amit érzek, az a méreg hatása, s bár utána mennék, egy cseppet még sem teszem. Felkapva a sálat törlöm meg nyakamat, majd amennyire még képes vagyok, magnetizációval gyógyítom be a frissen szerzett sebet, legalább a vérzés álljon el, nekem az már elég. A sálra nem lesz többet szükségem, így kabátom gallérját hajtom fel, remélhetőleg tompítva a szagot, megközelítve a kriptát, melynek másik oldalánál állok meg, én ott hűsölök egy darabig. *
- Miért kellene elmennem? Bármennyire is szörnyű, meg kell tanulnod uralni.. és amúgy sem akarok elmenni. Veled akarok maradni. * lépek előrébb, kikukucskálva óvatosan a sarok mögött irányába, zöld szemeimmel. Iszonyatosan közel akarok lenni hozzá, de valamelyest távol kell maradnom, az észérvek még ilyen állapotban is meggyőznek.. egy kis időre. *

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-11-11, 11:48 am

//NRT: Shalmira és Mathis - 2012.11.09.//

*Még mindig nem vagyok hajlandó elfogadni a vámpír létet, úgy élni, ahogy valójában kéne és a kegyetlenné válás se áll közel hozzám, mégis, az éhség ezt képes kihozni belőlem. Ahogy viszont elárulom ezt Mathisnak, persze nem ilyen nyíltan és nem ezekkel a szavakkal, de a lényeget megtudhatja, ismét felajánlja magát, hogy ő itt van.*
- Miért? Hiszen nem is ismersz, miért akarsz segíteni és mellettem lenni? *kérdezem is arcát fürkészve, majd ez után jön a közeledés, amit lereagálni képtelen vagyok. Talán ha más ember lettem volna, vagy vámpírként megváltoztam volna... de ilyenekről szó sincs. Vagyok, aki vagyok, és a legrosszabbul reagálom le tetteit, elutasítom őt, próbálok vámpírként viselkedni, hiszen abból semmi jó sem származna, ha emberként venném a bókjait, ugyanis nem vagyok ember és ez előbb-utóbb megmutatkozna. *
- Inkább egy emberrel kellene ilyen helyzetbe kerülnöd, nem pont velem. *rázom is meg picit a fejem, de tudom, hogy mire megy ki a játék. Azt akarja, hogy a vérét vegyem, hogy "megízlelhesse" véremet, ahogy szétárad a testében és csodálatos élményeket okoz, olyasmit, amit nekem a vére ivása, mely jobb bármelynél, amelyet eddig kóstoltam és bár Nil vére is finom volt, mégis más. Keze viszont nem felel meg, hogyha már ennyire kínálja magát, akkor a nyakából óhajtom magamhoz venni vérét és ezt meg is teszem, magamhoz ölelve erős, nagyon is helyes testét és már inni is kezdem életető vérét, mely egyre erősebbé tesz és egyre inkább kikapcsol, ahogy bizonyára őt is. Viszont tudom, hogy sokáig nem maradhatunk így, tehát el is eresztem, majd távolodom is el tőle lassan, vérétől csöpögő ajkakkal és most már nyugodtabb tekintettel nézek bágyadt, aranyos arcára.*
- Hogy kérdezhetsz ilyet? *hogy csalódhattam volna vérében? Oly nemes, oly kifogástalan... viszont nem hagyom, hogy ismét megérintsen, félő, hogy rávetném magam és addig szívnám, amíg van bennem élet, tehát el is tűnök szemei elől, így érve vissza a kriptához, ahol nemrég még rejtőzködtem és szólítom is fel a távozásra. Az a lépés lenne mindkettőnk számára a legjobb. Tudom, hogy elijeszthetném magamtól vagy megparancsolhatnám neki, hogy menjen el, de nem teszem, pontosan azért, mert belül nem akarom, hogy magamra hagyjon. Nem is teszi, közelít hozzám, majd kérdésekkel fordul felém, én pedig lassan felé fordítom csinos pofimat.*
- Velem akarsz maradni? Akkor... gyere. *nyújtom lassan felé a kezem, engedve, hogy végül közelebb jöjjön hozzám, majd ha megfogja kezemet, lassan magamhoz húzom, másik kezemmel pedig végig is simítok arcán, és miközben szemeibe nézek, kimondom azt a parancsomat, amit bánni fogok, de tudom, hogy muszáj.*
- És most támadj meg engem! *nem mondom, hogy mivel, lényegtelen, de ezt a kapcsolatot, ami hirtelen kialakult közöttünk meg kell szüntetnem. Tudom, hogy nem olyan erős, hogy nagyon ártani tudjon nekem, de valamennyire bizonyára tud majd és akkor észhez tér és végre békén hagy. És hogy én miért hagyom magam? Mert lelkiismeretfurdalásom van, amiért bántottam őt, hiába is engedte, én mégse szerettem volna, hogyha ma megsérül.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-11-11, 12:10 pm

//NRT - Shalmira és Mathis - 2012.11.09.

- Miért ne tehetném? Szabad akaratból vagyok itt, érdekelsz, szeretnélek megismerni, ennyi az egész. Talán gondot okoz? * szűkítem össze szemeimet is, tudom, túlságosan sok az ellenérv, hiszen ő vámpír, bármikor megehet, vagy ha nem is öl meg, minimum megcsapol, én pedig jóval lassabban regenerálódom, mint ő maga, de akkor is.. * - Szerintem mindenki megérdemel ennyit, hogy legalább egy kicsit normálisak legyenek vele. De ha zavar, akkor el is mehetek. * ajánlom fel hátam mögé mutatva, persze kicsit sem szeretném itt hagyni, sőt, örülök, hogy végre ismét találkoztunk, tehát tovább kedveskedem neki, amelyben semmi megjátszás nincsen, de szavaira vigyorognom kötelező, s még az eget is megkémlelem picit. *
- Az emberek furcsák. Tudod, ha rád kényszerítenek valamit, azt nem biztos, hogy jó szívvel teszed meg.. bár szerintem ezt neked nem kell magyaráznom. * vonok némi párhuzamot kettőnk között, nem annyira jó ez az emberi lét számomra sem, mint ahogyan azt egyesek gondolják. Ám a drámázás folytatódik, én felajánlom neki édes vérem, ő pedig elfogadja, hogyan is tudná visszautasítani? Tudtommal évszázadokra visszamenőleg tiszta a vérem, egyetlen felmenőm sem volt sem sárvérű, sem pedig félvér, ilyen tökéleteset tehát messze nem biztos, hogy talál, én pedig egyszerűen átadom magamat a mámornak.. furcsa az érzés, nagyon furcsa, de mégis kellemes és olyan újdonságokat nyit meg előttem, olyasmiket mutat meg, amiket emberrel eddig nem éreztem. Na jó, Ginger képes volt belőlem kiváltani bizonyos dolgokat, de mint tudjuk, köztünk barátság van, én pedig ehhez tartom magam. Én magam sem akarom hát, hogy vége szakadjon ennek az egésznek, erős kezeimmel ha lehet, szorosan húzom őt magamhoz, de szavaim végül kizökkentik, hiszen meghalni még én sem szeretnék, és ez megbocsátható vétek, remélem. Balga módon még egy színpadias jelenetet is generálok, komolyan ennyire idióta lennék, hogy csak így oda dobom magam elé? És még finom is voltam? Hát hogyne lettem volna.. alig bírt leállni, okoska. De valahogy le kell higgasztania magát, így tűnik el szemeim elől, és hiába szólít fel a távozásra, én bizony nem megyek sehová. Amit most érzek, az felbecsülhetetlenül emberi, még számomra is, és semmiért nem fogom eldobni, az is biztos. *
- Igen, de azt hittem, ez egyértelmű.. miért gondoltad meg magad hirtelen? * lépek ki végül a kripta mögül, ahogy kezeivel hívogat, és szavaival is, én pedig mint valami kiskutya kerülök hozzá közelebb, meleg kezem hideg ujjait fogja meg, s hozzá hasonlóan én magam nem cirógatom, viszont szabad kezem ujjait helyezve álla alá emelem fel pofiját, és hát még szándékaim is lennének, amennyiben nem közölne tényként valamit, amely ellen nem érzek késztetést, hogy ne tegyen meg. *
- Mi.. hogy micsoda? De én nem.. nem akarom ezt.. Shalmira, kérlek! * engedem most el úgy, olyan hirtelen, mintha tűz égetné bőrömet, arcomon pedig már látszik is a kétségbeesés, főleg azért, mert kezeim önkéntelenül mozdulnak, pálcám után kutatva zsemembe, de fejem csak inog ide-oda. *
- Vond vissza, kérlek.. nem akarlak bántani, egyáltalán nem. Ne akard ezt.. * húzom ki lassan pálcám zsebemből, s lépek is egyet hátrébb, meg még egyet és még egyet. Agyam már tudja, mit fogok tenni, meg kell támadom őt.. így rajzolok egy kört pálcámmal lassan, és bökök is irányába.. * - Még visszavonhatod.. * kérlelem tovább, fájó tekintettel, ám ha nem teszi, az ige is elhagyja ajkaimat, és egy szép kis árnygömb fogja gyomorszájon találni, mely testén csúnya égési sérüléseket okoz. De én annyira nagyon nem akarom ezt.. nem akarom bántani, fájdalmat okozni neki, sőt. Inkább megóvni szeretném, de most mégis elrontottam mindent, az ő akaratából. *

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-11-11, 12:43 pm

//NRT: Shalmira és Mathis - 2012.11.09.//

*Mathis jószívű, talán túlságosan is, de nem értem, hogy miért is ilyen, ezért kérdezek rá, de ahogy az elméjében kutatok, érzékelem ám, hogy nincs benne hazugság, teljesen komolyan mondja azt, amit mond nekem.*
- Nem, nem okoz gondot, csak mindenki másnak lát, mert vámpír vagyok, ezért is furcsa, hogy te nem úgy közelítesz hozzám. Bár az első találkozásunkkor még más voltál, megváltoztál. *komolyabb lett és mintha határozottabb is lenne most a fiú. Jó látni, hogy ilyen pozitívan változott és mivel azt se szeretném, hogyha elmenne, így nem is mondom neki, hogy távozzon, csak figyelmeztetem, hogy egy embert kellene találnia, nem pedig egy vámpírt, akivel ilyen lehet.*
- Nem igazán, de ezek szerint nekem mégse olyan tökéletes az életed, mint ahogy azt én gondoltam. *lehet, hogy ezért menekül hozzám és próbál meg nem teljesen úgy viselkedni, mint a többi emberek? Nem tudom, de azt igen, hogy a vérét nem fogom visszautasítani, így nemsokára már nyakát megharapva kezdem el szívni azt, hosszan, egészen addig, amíg észhez nem térek, hála szavainak, hogy ne hagyjam abba. Én se szeretném, de muszáj lesz, hogyha azt akarom, hogy életben maradjon, így hát nemsokára el is távolodom tőle, elárulva neki, hogy egyértelműen finom a vére, de hát ezzel bizonyára ő is tisztában van és csak ez után tűnök el a szeme elől. Jobb lenne, ha elmenne, nem tudok ellenállni neki, annyira finom és még akarok, de nem lehet, ő viszont mégse megy sehová sem, így nemsokára stratégiát váltok és magamhoz hívom őt kedvesen, még kezemet is felé nyújtva, Mathis pedig mint valami kezes bárány, már jön is hozzám, megfogja kezem és a simításomnak engedve még állam alá is nyúl.*
~ Mit csinálsz? ~ *nem, azért ilyesmit nem engedek, tehát el is hangzik tőlem a parancs, mely után eleresztem a fiút és ahogy nézem, nagyon nincs ínyére a dolog, de ennek így kell lennie. Megcsóválom a fejem, ezzel elutasítva azt, hogy nem érdekelnek a szavai, tehát figyelem is, ahogy előveszi a pálcáját, majd hamarosan már rajzolja is a kört, én pedig az utolsó pillanatig előtte maradok. Mivel ismerem a varázslatot, magam is aranyvérű voltam és tanultam különlegesebb dolgokat is, így mögötte is termek, amikor még nem ér el a gömb, tehát megúszom a támadását és csak onnan szólalok meg.*
- Képes vagyok akármire rávenni Mathis és te mindent meg is fogsz tenni nekem, hiába is nem akarok ezt. Még mindig az én társaságomra vágysz? *nem kell már többet támadnia, a parancsom egyre szólt, tehát türelmesen megvárom, amíg felém fordul és csak ez után nézek le a pálcájára.*
- Megleptél az árnymágiával, abból vagy a legjobb? *kérdezek is rá kíváncsian, mintha csak cseverészni szeretnék vele, pedig igazából csak tudni akarom, hogy mire kell készülnöm, hogyha esetleg egyszer ellenem fordulna majd. *

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-11-11, 1:01 pm

//NRT - Shalmira és Mathis - 2012.11.09.//

* Őszinték szavaim, szóval szépen el is mondom a véleményem, miért téblábolok körülötte, és miért is szeretném annyira a társaságát, de ő is észre vett bizonyos dolgokat, amik megjegyzésére mosolyogva figyelem tovább. *
- Ahogy mondod. Kezdem úgy érezni, kevésbé vagyok szociálisan degenerált. * vigyorodom el, de persze nem hinném, sőt tudom, nem csak erről van szó. Határozottabb vagyok sokkal, hiába maradt meg a pozitív alaptermészetem, mégis erősödtem belül, és az is dobott ezen, hogy saját erőmből évfolyamot léptem, valamint mindig akad valami, ami kicsit javítson, alakítson rajtam. S talán családom az elsődleges ilyen tényező, én pedig úgy érzem, be kell avatnom ebbe, érezze csak, nem feltétlenül ő az egyetlen, akinek megpecsételték a sorsát valahogyan, és szíve szerint kitörne ebből a burokból, amelyből képtelenség. *
- Hát, közel sem tökéletes. A máz az csodás, de ami mögötte van, az rohad. * vonom meg vállaimat közönyösen, nem vagyok egy ideges, mérgelődős típus, inkább a higgadtság az én erényem, nem pedig a hirtelenség. És még az is lehet, hogy ez fog a sírba vinni, ez visz rá arra, hogy önként adjam vérem neki, a segítő szándék és az élmény átélése.. de önzetlen vagyok ám, hisz tudom, nekem ebből semmi jó nem származik, hiába hiszem azt később, talán beadja a derekát, és egy próbát tehetünk arra, kibírja-e, tudja-e uralni ezt az egészet, de nem. Tévednem kell, mert egy olyan dologra utasít galád módon, amit még így, uralma alatt sem akarok megtenni. Tudom, az eszem tudja, de cselekednem kell, és hiába kérlelem, hogy oldja fel valahogyan akaratát, még csak fikarcnyi jele sincs annak, megtenné a kedvemért. *
- De ha eltalál.. * próbálkozom még, de hajthatatlannak bizonyul, én magam pedig végül az igét is kiejtem, mely a pont lesz most az i-re, a gömb pedig.. hűlt helye felé száguld. * - Shalmira? * nézek is szét mindenfelé, tekintetem mohón kutatja a lányt, szívem pedig cseppet hevesebben is ver a kelleténél. *
~ Ne tűnj el pont most.. ~ * kérlelem belül, s hangját hallani megváltás, gyorsan perdülök irányába, s nézek végig rajta, vállaitól tapogatva végig óvatosan. * - Jól vagy? * hagyom először figyelmen kívül szavait, majd végül csak bólintok egyet, nem áll szándékomban itt hagyni. *
- Nem tudom, mire volt ez jó, de sem bántani nem akarlak, se itt hagyni. Felfoghatnád végre! * jelentem ki határozottabban, majd következő kérdésére megcsóválva fejem kerülöm ki őt. * - Annyira mindegy, mivel hozakodom elő, mindenből jó vagyok. Egy éve sincs, hogy ide járok, de már évfolyamot léptem.. mást is használhattam volna, ha erre vagy kíváncsi, de ne tedd ezt többé. * fordulok vissza hozzá, kicsit most azért bedurcáztam, komolyan nem értem, mit akar ezzel elérni. *
- De tudod mit? Sikerült a próbád, inkább itt hagylak.. maradj csak magadnak, ha így el akarsz üldözni mindenkit, még azt is, aki őszintén, mindenféle befolyás nélkül a társaságodra vágyik. * mondom ki a számomra jelenleg igen csak fájó szavakat, majd fejem megrázva, kezeim zsebembe gyömöszölve, pálcámmal együtt fordítok neki hátat, s megindulok arra, amerről jöttem. Nem haladok valami gyorsan, tehát ha utánam óhajt jönni, megtalál, ha pedig nem, egészen biztos, hogy másfelé folytatom innen az utam. *

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-11-11, 7:02 pm

//NRT: Shalmira és Mathis - 2012.11.09.//

*Ha már ennyire kínálja magát nekem, akkor nem fogom visszautasítani, hiszen egy vámpír számára az ingyen felkínált aranyvér a legjobb ajándék, amit kaphatna, így finoman közelebb is húzódom hozzá, majd nyakába harapva kezdem el kortyolni vérét, melyet egészen addig abba se hagyok, amíg meg nem hallom figyelmeztető szavait. Persze ő nem annak szánta, de nekem mindez elegendő és mivel nem szeretném őt bántani, már el is távolodom tőle, így kerülve a kriptához és küldeném is el, de nem hallgat rám. Miért is gondoltam azt, hogy majd fog? Egyértelmű, hogy velem akar lenni, főleg azok után, amit tettem vele, így hát felsóhajtok és stratégiát váltok. Nem szép tőlem, tudom jól, de nem is ez a lényeg, csak az, hogy ne akarjon továbbra is ilyen kedves lenni velem és a közelemben maradni, mivel én nem vagyok ember és nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy élvezzem, amit kapok, a fiú társaságát és talán mást is. Nem tudnék úgy közelebb kerülni hozzá, hogy félek, a mérgem hatása ez az egész. Ahogy tehát közel kerül hozzám, már el is mondom, hogy mit kell tennie és nem érdekel, hogy mennyire nem tetszik neki, bizony azt akarom, hogy támadjon meg. Annyira hülye viszont nem vagyok, hogy engedek is az árnygömbnek, így még időben suhanok el és kerülök mögé, nem túl messze tőle, így szólalok hát fel, most már mögötte, miközben hallom is érdeklődő szavait.*
- Természetesen jól. Mit gondoltál, ha én mondom, hogy támadj, hagyni fogom? *döntöm meg picit a fejem, most már lényegesen energikusabban, ugyanis a vére teljesen felpezsdített, ismét érzem magamban szétáradni az erőt. *
- Áh, szóval te egy nagyon okos fiú vagy, bár ezt eddig is sejtettem. Viszont akkor teszem, amikor csak én akarom, ugyanis kettőnk közül Te vagy az, aki nem parancsolhat én nekem. *kedvelem őt, de mégis, muszáj eltolnom magamtól, így amikor ismét kérdez, csak füleimet hegyezem, várva a további mondatokat és amikor hallom, hogy itt hagy, egy apró mosoly suhan át arcomon, de mindez csak a külső, belül mar ez az egész, fáj, hogy ezt teszem, de tényleg, így a legjobb. *
- Igen, el akarom. Majd ha később is a társaságomra vágysz, akkor talán másképp alakul a találkozásunk. *mondom el az utolsó mondatokat és mivel hátat fordít nekem, szépen elindulva, én nekem sincs továbbra is itt maradásom. Ember, tudom, hogy miért sétál ilyen lassan és mire vár... hogy utána menjek, de nem fogok, hanem e helyett érezheti a levegő gyorsulását, ahogy elhaladok mellette, majd a kapu is halkan nyikorog, jelezve, hogy a vámpír elhagyta a temetőt és ezzel én végeztem is mára az emberekkel. Ideje hát visszatérnem a kastélyba és valami mással elütnöm az időt, mert az önmarcangolásból már sok volt...*

//Köszi a jáccit! Gondoltam jobb, ha most így ér véget a találkozásuk, majd kíváncsi leszek a kövire is. //