Ódon temető

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-11-26, 9:34 pm

//NRT játék Elton-Ashi 2012.11.26.//

*A tanulást már kezdem unni, így úgy döntök lejövök Seol szigetére. Mikor kiszállok a csónakból ismeretlen vizekre evezek és a temető felé veszem az irányt. Mivel a szemem megszokta a sötétet, nem használok mágiát világítás céljából így a pálcám a farzsebembe pihen. Nem vittem, most túlzásba az öltözködést, amit egy kicsit bánok is, hisz nem pont szakadt farmert kell felvenni őszi sétára. Bár még mindig jobb mint egy rövidnaci. Felül viszonylag jobban fel vagyok öltözve egy meleg garbós pulcsi van rajtam és alatta egy fekete kissé tapadós hosszú ujjú. Nem vettem fel dzsekit, mert azt hittem melegebb van... de kiderül, hogy hinni a templomban kell. Kissé dideregve sétálok be a nagy ólom kapus temetőn. A cipőm alatt a levelek halkan robognak, egy bagoly megszólít engem. Megpróbálom találni tekintetemmel azt az átkozott baglyot, de nem találom. Vállat vonok és tovább sétálok a sírok közt. Néhány epigrammát is elolvasok a sírokon. Vannak melyeken mosolygok vannak melyeken elszomorodok.*
-Vajon tényleg két generáció van eltemetve itt?*kérdezem meg félhangosan magamtól. Nagyon remélem nem kapok választ mert tuti szívrohamot kapnék akkor. Tovább keringek a temetőben és nézegetem a sírokat. Egyiknél megállok és leguggolok. Halván lila gőzöm sincs kinek a nevét olvasom, de szép kidolgozott sírfelírtok mindig is megfogtak.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-11-26, 10:21 pm

//NRT játék Elton-Ashi 2012.11.26.//

*A mai nap más kép zajlott, mint a többi illetve ez vonatkozik az egész hétvégére. Felfedeztem a sulinak egy új helyét, méghozzá egy nagyon klassz helyét a teleportszobát. Egyből megörültem neki, ezért gyorsan egész napra átruccantam olaszba. Király üdvözlésben volt részem, nagyon élveztem, sőt ami azt illeti rávettek, hogy maradjak ott egész hétvégén. Mivel ennek nem láttam akadályát, ezért az egész hétvégét oda át töltöttem. Menet közben ugyan egyszer visszahozott a varázslat, de megbeszéltük a fiúkkal, hogy hétfőn 19 óráig velük maradok.
Ez így is lett, most azonban lejárt az idő. Még pont volt időm megfigyelni, ahogy elindul a hajójuk. Szerencsémre, azért kaptam egy kis bú felejtő és honvágyat enyhítő tablettákat. Állítólag nagyon ütős a cucc, de mivel csak ezt a két darabot sikerült szerezniük, amit nekem adtak, így engem ér a megtiszteltetés, hogy ezt kipróbáljam.
Amint elhagyom a suli területét, máris a nyelvem alá helyezem a kicsi világoskék tablettát, majd sétálni kezdek. Egy ideig még tudom követni, hogy merre is megyek aztán elvesztem a fejem fölött az irányítást. Ez a drog ugyan igen kicsi, de sok minden van belekeverve. A marcsihoz hasonlóan kiélezte az érzékeimet az LSD-től megörökölte a hallucinációkat. Igen csak nehézkes így közlekedni, ezért le is ülök valamire, méghozzá egy sírra. A feliratot már nem tudom elolvasni és fogalmam sincs, hogy kerültem ide, de itt legalább kellemesen hideg a kő. Fejemet a fejlécnek támasztom, miközben lábammal végig nyújtózom a síron. Kellemes kis fotelnek ígérkezik. Egész jól elvagyok hallucinációm tengerében, amikor az csappanni kezd és felfedezem az új hatást. Úgy tűnik még egy plusz szer a viagra is szerepet kapott a kis kék tabiban, mert nadrágomban, pillanatok alatt hatalmasra nő becses férfi szervem.
Gondolom, mondanom se kell, mennyire nem tudom értékelni ezt a hatást, tekintve, hogy egyáltalán nincs rá szükségem a másik az, hogy a közelben sincsen senki, én pedig beszívva nem keresem fel Chloe-t. Azonban imámat meghallgatta a tengerek nagy istene. Lépésekre leszek figyelmes, sőt nemsokára egy mondatra is, aminek köszönhetően egyből megtudom, hogy nőnemű az illető.*
~Mázlista fickó vagy te Dixon!~ *Szedem össze magam, majd felegyenesedve és enyhén imbolyogva megközelítem a leányzót.*
- Még az is meglehet. *Válaszolok a kérdésre, ami az én fejemben valahogy így hangzott: Akkor most rám veted magad? Vigyor szökik a képemre, majd könnyedén átszelve a pár lépés távolságot a lányhoz lépek. Szemeimben vörös haja szinte izzik, ami most igen csak tetszik nekem, nagyon.*
- Dögös vagy. *Szebbnek képzelem el a leányzót, mint valójában, de amikor egy ekkora dolog dudorodik a gatyában igazán mindegy már a szépség.
Most, hogy már a távolság ennyire kevés közöttünk megpróbálom megragadni a leányzót és magamhoz húzni.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-11-30, 3:24 pm

//Terramágia házi 9.//

*Néha egészen fura helyekre keveredik sétái közben, olyan helyekre, amelyeket nem sétálásra terveztek. Ma ez a hely a temető, Seol temetője. Mikor ugyanis odaért, olyan kedve támadt, hogy a temetőben akar sétálni, így be is ment. Ha valami eszébe jut, akkor azt meg is csinálja. Egyébként így, november végén már egyre olyanabb ruhákat vesz fel, amik védenek a hidegtől, ma is melegítő és dzseki van rajta, na meg a bakancs, a pálca pedig a zsebében, szokás szerint. Hamarosan elhagyja a temető „modern” részét, és a régibe jut, ahol már sírok sincsenek, csak gaz, és keresztek. Semmi érdekes nincs itt, amit nézegetni kellene, ezért csak pár pillantást vet a régi fakeresztekre, és visszafordul, hogy elmenjen. Ám ahogy megfordul, már nincs egyedül. Szinte a semmiből került a háta mögé egy csuklyás fickó, pálcával a kezében, aki elállja az utat. Az biztos, hogy harc nélkül nem engedi el. Hátrasandít a válla felett, és azt látja, hogy ott is áll még kettő belőlük, mindkettőnél pálca. Van egy olyan érzése, hogy azok sem barátságos szándékkal vannak itt, és nem segíteni akarnak.*
- Add ide, amid van, kölyök.*néz rá ocsmány vigyorral az előtte álló, túlerejük miatt igen pofátlanul. Az ilyen viselkedés idegesíti a srácot, leginkább csak akkor, ha vele viselkednek így, úgyhogy magában már meg is fogadja, hogy ezek az alakok nem mennek el innen egy kis lecke nélkül.*
- Bocs, nincs semmim.*fordítja ki a zsebeit, úgy, hogy a bélés is kilátszódjon. A zsebeiben tényleg nincs semmi, de a karján lévő aranyóra elég sokat ár. Milyen jó, hogy az órát eltakarja a dzseki ujja.*
- Ugyan már, minket te nem csapsz be. Látszik rajtad, hogy nem vagy koldus.*beszél tovább a szószóló, a srác ruháira mutatva, amiken tényleg látszik, hogy nem a szemétből valók és nem pár forintért lettek véve.*
- Attól még nincs nálam semmi.*ismétli meg az információt a srác, visszadugva a béléseket a zsebbe. Miközben pedig az időt húzza, azon gondolkodik, hogyan szerelje le egyszerre úgy ezt a hármat, hogy csak nekik essen baja. A túlerejük tényleg bosszantó. Pár másodperc múlva azonban belé csap az isteni szikra. Már meg is van! Miközben úgy helyezkedik, hogy mind a három rablót lássa, elkezdi lassan közelíteni a kezét a pálca felé, és közben igyekszik elterelni a beszéddel a három gazfickó figyelmét.*
- Na, srácok, már mondtam, hogy nincs nálam semmi, úgyhogy igazán nem érdemes engem kifosztani. Keressetek mást, biztos sokan szoktak a temetőben járkálni.*célozgat arra az egyszerű tényre, hogy miként lehet három ember olyan gyökér, hogy egy temetőben akarnak fosztogatni. Már ha sírrablók, akkor oké, de ha ember áldozatokat keresnek, akkor nagy marhák lehetnek.*
- Akkor sem engedünk el, mert elárulnád valakinek, hogy itt vagyunk. Úgyhogy… fiúk!*szól a másik oldalon álló két társának, hogy rajta, el lehet intézni a kölyköt. A „kölyök” pedig ezt a pillanatot választja arra, hogy előrántsa a pálcáját, és gyorsan húzzon egy vízszintes vonalat a levegőben, aminek a végéből kiindul a kör.*
- Ignis velius.*fejezi be gyorsan a kört, épp időben, hogy ki tudjon védeni két felé irányuló varázslatot. A harmadik azonban eltalálja a vállát, ami miatt éles fájdalom hasít belé és vérezni kezd. A sebre szorítja a kezét, mire az egészet beszínezi a bíborszínű vér.*
~Ezért kinyírlak.~*gondolja magában dühösen, jó nagy adag bosszúvággyal. A seb eléggé fájdalmas, nem kéne ebből még beszerezni egyet sem, de most biztonságban van egy percre, úgyhogy ebben az egy percben kell kitalálnia valamit. Először is kicsit hátrébb megy, hogy távolabb kerüljön az ellenfeleitől. Azok nem követik, csak folyamatosan lődözik rá a különböző igéket és a szitkokat is persze. Az utóbbi elmegy a füle mellett, az előbbit pedig a tűzburok kivédi. Ahogy telik az idő, amíg a tűzburok védelmében áll, egyre jobban keresi a megfelelő túlélési taktikát. Gyorsan körülnéz, hogy mit tudna felhasználni, mondjuk valamiféle terramágiát, ha már a szabadban van, és ezen a napon már másodjára csap belé az isteni szikra. Végül is, ez egy temető! (Jó megállapítás.) Úgyhogy nagyon jól fel lehet használni egy terramágiás varázslathoz. Ebben a pillanatban megszűnik a tűzburok.*
- Reducto!*egy pillanattal előbb cselekszik, mint az a három, úgyhogy az ő varázslata lesz a jó. A taroló átok miatt a három fickó pár méterre elrepül és elesik, így van egy kis ideje, hogy cselekedjen. Jobb kezével felemeli a pálcáját, mert sajnos a balt találta el az a szemét zsivány, úgyhogy azzal most nem tudna jól teljesíteni. Maga elé képzel egy órát, hogy pont a hármastól tudjon indulni, és elkezdi rajzolni a három ellipszist. A harmadiknál hirtelen felrántsa a pálcát.*
- Tartorum cadaveris.*ahogyan azt kell, a megfelelő betűknél hangsúlyoz, és erősen koncentrál az egész közben, hogy működjön a dolog. Három ellenfele épp feltápászkodik a földről, és dühösen indulnak meg a srác felé, hogy kinyírják, mikor hirtelen megtorpannak, de nem maguktól. Döbbenten néznek le a lábukra, amiket pár földes kéz szorongat és nem ereszt.*
- Hé, ez meg mi? Engedj el, te!*hogy mi, azt nem tudja, úgyhogy jó sértést sem tud a kézhez vágni, de megpróbálja rugdosással kiszabadítani magát. A társai követik a példáját, mert ha a vezető ezt csinálja, akkor biztos az a jó. De nem igazán van a vezetőnek igaza, mert a földben lévő hullák elkezdik mindhármójukat húzni le a földbe, a pokolba. Ahogy egyre lejjebb kerülnek, úgy szárnyal a hangjuk magasabb és rémültebb tartományokba. Mikor már alig látszanak ki a földből, a srác vigyorogva szalutál egyet katonásan, majd int nekik.*
- Jó szórakozást!*egy jó kivánság még az útra, és a három zsivány hangja elhal, ahogy ők is eltűnnek a föld alatt. Ő pedig már nem is vesztegeti itt tovább az idejét, gyorsan elhagyja a temetőt, hogy nyugodtabb körülmények között tudjon foglalkozni a sebével.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-12-02, 11:31 pm

//NRT játék Elton-Ashi 2012.11.26.//

*Elindulok sétálni este a temetőbe. Nem jártam még ott épp ezért is vonz, meg kíváncsi vagyok, hogy tényleg két generáció fekhelyét találom-e. Boldogan sétálok a sírok köz és az epigrammákat olvasgatom. Van mely igen találó lehetett a tulajdonosára, de sajna – vagy nem sajna- nem fogom megtudni hacsak ki nem másznak a sírunkból, mint egy zombi vagy átlátsz szellem ként meg nem jelnek előttem. A sír felíratok arról árulkodnak, hogy tényleg két generáció van eltemetve, de annyira hihetetlennek tűnik, hogy hangosan ki a kérdésemet. Nem várok választ a kérdésemre, de valaki mégis válaszol. Felugrok ijedtemben miközben előkapom a pálcámat. Fegyverként tartom magam elé. Ekkor látom meg ki is az. Sóhajtok egyet, mert valamiért nincs nagy kedvem vele beszélgetni a múltkori beszólása miatt.*
-Banyek!* morgok még mindig ijedten. Hirtelen a bókot nem tudom, hova tenni így csak egy köszi hagyja el a számat. Kissé jobban szemügyre veszem Dixont és meg kell állapítanom, hogy elégé nyomot a srác. Meglep mikor közelebb jön felém és magához húz. Ijedten kiszabadulok a karjából, ha sikerül akkor hátrálok egypár lépést.*
-Nem azért, de tartsuk meg a távolságot.*ajánlom fel, de valami nem stimmel nagyon vele. Mintha beszívót volna, bár nem lepne meg. Hátrálok egy sírig és lecsüccsenek oda tudom, hogy nem illik, de tény, hogy már meghalt szóval nem zavarhatja nagyon. Elolvasom a felíratott mely csak két szóból áll: „Élet öröké”. Mit nem mondja elé furcsa felírat. Rálessek a másikra és egy kérdés fogalmazódik meg bennem.*
-Mit keresel itt? Nem azért, de nem tűnsz úgy fizikailag mint aki ide akar jönni...~kivéve ha szereti a hulla nőket~*mondom, de az utolsó mondatot csak magamba mondom. Bár csak azért is gondolom, mert nem, nem lehet észrevenni a gatyáját. Megrázom a fejemet és inkább nem gondolom semmire.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-12-10, 9:58 pm

//NRT játék Elton-Ashi 2012.11.26.//

*A hétvégi kiruccanás fényesre sikerült. Remekül éreztem magammal a fiúkkal és végre egy igazán nekem való hétvégében volt részem. Ugyan itteni életemet is megpróbálom úgy alakítani, hogy hasonlítson a másikhoz, de itt közel sem olyanok az emberek, mint Olaszban, ráadásul kedvemet igen csak lelombozza ez a sok varázslat, no de nem érek rá ezzel foglalkozni ideje kipróbálni az én kis úti ajándékomat.
A fiúk szereztek valami új drogot, amihez úgymond én leszek a kísérleti nyúl. Félreértés ne essék nem a Rachel féle első próbálkozó leszek, hisz elvileg a hatás már tökéletesítve van, pusztán a bandán belül én próbálom ki elsőnek. Ez igen megtisztelő és kockázatos feladat, de nem vagyok semmi jónak elrontója, így már is belecsapok a lecsóba.
Igazán nehezen tudom követni a drog hatását, kicsit emlékeztet mindenre, amit eddig szívtam, de közel sem olyan jó, mint beharangozták. Persze a hatás megvan, a lebegés is okés, de ezek ellenére is érzek egy ki s fájdalmat, ami eddig nem volt ergo a drog produkálja, de ha ez még nem lenne elég még a farkam is feláll tőle. Ennek egy kicsit sem örülök, ugyanis ma nem akartam nőzni, sőt beszívott állapotban nem is lehet nőzni, ezért mielőtt valaki rám akadna ilyen állapotban barangolásba kezdek, végül csak úgy, mint a kóvor szellemek a temetőbe kerülök, ahol egy síron megpihenve sétál hozzám az áldozat.
Sosem gondoltam volna, hogy ekkora mázlim lesz, de ha már így hozta a sors akkor kihasználom. Eddig még sose tettem ilyet, nem is fordult meg a fejemben, hogy valaha ilyenre vetemedek, de erre szokták azt mondani, hogy rosszkor volt, rossz helyen.*
- Cicus, most miért mondasz ilyeneket? *Döntöm picit oldalra a fejem, miközben hagyom, hogy kicsússzon ujjaim közül és hátráljon egészen a sírig. Egész jó helyet választott, legalább nem mondhatja, hogy nem volt meg a szabad akarata, én nem korlátozom…. mindenben.*
- Igazából csak erre vonzott valami, ami ezek szerint te voltál. Szeretem a tüzet és neked nagyon szép hajad van. *Kicsit összefüggéstelen már a beszédem, de közben odasétálok a sírok ücsörgő leányhoz és lehajolva hozzá megfogok egy tincset a hajából, amit aztán meg is szagolok.*
- Remélem nem zavar a közelségem. *Vigyorgok bele a képébe, hisz ez előbb, mintha mást mondott volna, de igazából nem érdekel a véleménye. Visszaeresztem a tincset, miközben egyik ujjammal végig simítok a pofikán végül. pedig egy hirtelen mozdulat kíséretében ujjaim torkára fonódnak.*
- Pszsszt! *Teszem ujjamat a szám elé, majd ha mocorog érezheti is a szorítást. Minél jobban fészkelődik annál rosszabb lesz a helyzet, azonban az már amúgy is biztos, hogy ebből nem szabadul meg olyan könnyen, mint a kezem esetén.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-12-15, 1:16 pm

//Halotti mágia házi feladat 5.//

*Itt az ideje egy kis gyakorlásnak, mostanában úgy is kicsit ellustult. Gyorsan felöltözik, kopott farmer, barna bakancs, felülre fekete kapucnis pulóver, és arra rá a szokásos fekete, cipzáras kapucnis kabát. Persze kinyitva, annyira még nincs hideg, hogy összehúzza, ha meg kell, akkor majd megteszi később. Előveszi barna válltáskáját, majd mindent belepakol, ami csak kellhet a varázslathoz. Kréta, szike, ezüstpor, két fiola, amiben majd a vért tárolja, meg egy kisebb üveg, amiben összekeveri ezeket. Mikor ezzel megvolt, pálcáját felcsatolja a bal alkarjára helyezett tokban, majd felkapja a táskáját és egy ásót, és már indul is, hogy eljusson a Seol szigetén lévő ódon temetőbe. Sikeresen lesétál a révészhez, aztán az ő segítségével átjut Seol szigetére, ahol megköszöni a fuvart, végül nem a város felé veszi az irányt, hanem el tőle, hogy eljusson a temetőbe.
Nem is kell sokat gyalogolnia, hogy eljusson a bejárathoz, ahol már várja a hűvös, havas idő. Még jó hogy hozott magával kabátot, most ideje összehúzni azt a cipzárt. Nem szeret fázni, alapból trópusi éghajlaton született, ott meg állandóan hőség van, így ez a hideg kissé furcsa neki, de kezdi megszokni amióta az iskolában tartózkodik.
Belép a temető kapuján, és elindul a belseje felé, ott találhat új sírokat. Azért közben nézelődik is, nem lenne jó belebotlani másokba, amikor épp egy sírt készül „kifosztani”, és a hullát gyakorlásra használni. Ő sem örülne az ilyennek, szóval igyekezni kell. Ahogy egyre beljebb halad, úgy lesznek újabbak a sírok, mire végre eljut egy olyanhoz, amit nem régiben temettek be. Talán egy-két napja, szóval elég friss lehet a hulla. Gyorsan lerakja a táskáját a sír mellé, elővesz belőle egy vastag kesztyűt, s mikor ezzel is megvolt, nekilát kiásni a sírt. Azt meg kell hagyni, ezzel most el fog mulatni egy ideig, de hát na, ha az ember gyakorolni akar és jó munkát végezni, ahhoz idő kell.
Szóval egy jó 20-30 perc múlva végre eléri a koporsó tetejét, amiben a kiválasztott rejtőzik, majd betöri azt, hogy megpillanthassa, vajon mit talált. Egy fiatal, talán 25-30 év körüli férfi fekszik benn ünnepi ruhában. Élete során biztos sokat nyomhatott, mert elég terebélyesnek tűnik, de ez talán mindegy is. Varázslattal ki tudja szedni onnan. Kimászik a sírból, félretéve a lapátot, és pálcáját elővéve kiemeli a hullát a sír mellé, ahova majd a pentagramma is kerülni fog.*
- Mobilicorpus. *mondja ki a megfelelő testlebegtető varázsigét, s közben a halottra mutat, ami szépen kiemelkedik a sírból, majd odalebeg a nagy kupac föld mellé, ahova azt Tom szeretné. Most elteszi a pálcáját a helyére, ismét felveszi a táskáját, és kipakolja belőle a hozzávalókat, amik kelleni fognak, hogy feltámassza a hullát. Vagyis inkább hogy használhassa gyakorlásra. Előveszi a fiolákat és az üveget, amibe majd az ő és a hulla vére kerül, aztán a szikét, ezüstport és a krétát. Felrajzolja a fordított pentagrammát, pont akkorát, amibe kényelmesen bele tud majd állni, a hulla mellett, aztán a hullához lép, és a szike segítségével, - igaz kissé mocskos munka, de nem vészes -, megvágja a halottat, és az egyik fiolába folyatja a vért. Szerencséje van, mert van még mit kifacsarni a férfiból, amit fel tud használni, majd miután megtisztította a szikét, megvágja a saját kezét, és a másik fiolába a saját véréből önt egy kicsit. Mikor ezzel megvolt, begyógyítja a sebét.*
- Hippokrax. *begyógyul a seb, akkor jöhet a következő fázis, amiben a pentagramma széleit beszórja az ezüstporral, összekeveri a két vért az edényben, majd kiveszi a halott szívét, mivel, anélkül nem tudna mit kezdeni, végül beáll a pentagramma közepébe. Egyik kezében a pálcát tartja, másikban a szívet, amit még előtte megszúrt és a vér felét belefolyatta, a másik felét pedig a csillag szögeinek végeire csöpögtetett. És most jöhet a tényleges varázslat. Erősen koncentrál arra, hogy a lényt feltámassza, miközben kimondja a megfelelő varázsigét.*
- Sanguis corpus. *ismétli, erősen koncentrálva, s ekkor hirtelen felvillan a várt vörös fény az ötszög végein, közben érzi, hogy a halott szíve ugyan gyengén, de azért újra elkezd verni. Elvigyorodik, mert elsőre sikerült a varázslat, ami nála nagy szó, de hát valahol el kell kezdeni.* - Kelj fel! *parancsol a lénynek, közben egy kicsit megszorítja a szívet, hogy a hullát gyorsabb mozgásra ösztönözze. De nem szórakozhat sokáig, mert ekkor éles morgást hall maga mögül, és mikor megfordul, két veszett nagymacska áll tőle nem is olyan messze, pont felé morog mindkettő, ráadásul igen úgy tűnik, hogy támadni fognak.*
- Hogy az a…! *nincs idő mérgelődésre, mert a két megvadult állat támad, s neki fedezéket kell keresnie, hogy valamilyen taktikát kieszeljen. Sikerül az egyik nagyobb sír mögé beugrania a nagymacskák elől, közben arra koncentrál a szívvel a kezében, hogy a halott férfi magára vonja a figyelmet, és ne őrá koncentráljon ez a két dög.*
~ Vond magadra a figyelmet, dobáld meg őket kővel, vagy valami…~ *gondolja, miközben félig kibújva a sír mögül látja, hogy kérése meghallgatásra talált. A hulla, amit feltámasztott, most hol nagyobb, hol kisebb köveket hajigál az állatok felé, akik így őt szemelik ki, és végre nem Tommal foglalkoznak. Ennek hatására azonnal beindul a gondolkodó mehanizmus a fejében, s már tudja is, mit kell tennie. Előlép a sír mögül, pálcáját pedig az egyik veszett állatra irányítja, akik most nem vele foglalkoznak, hanem a szerencsétlen halottal, akit megpróbálna becserkészni.*
- Locomotor mortis! *mondja ki a lábbilincselő ártás varázsigét, mire az egyik állat lábait sikerül elkapnia vele, így az felbukik és belezuhan az ásott gödörbe, ahonnan a halottat szedte ki. Persze ezzel még nem hatástalanította, de azért egy időre jobb csak egy cicussal foglalkozni, mint kettővel. Viszont így megint rá figyel a másik állat, hatalmas bömbölést hallat, majd megindul Tom felé. Forognak azok a fogaskerekek, így azonnal a taroló átkot használja, hogy ezzel is időt nyerjen.*
- Reducto. *ugyan nem találja el a veszett macskát, de sikerül előtte mindent letarolnia, és ezzel együtt hátrálásra kényszeríteni a dögöt. Közben arra összpontosít, hogy halottja is induljon el a macska felé, persze jóval ő előtte, hogy meg tudja majd védeni, ha a kiscica támad. Ő is megindul az állat felé, és már emeli is pálcáját, hogy összezavarja.* - Confundo. *indul is útjának a zagyváló átok, ami eltalálja az állatot, s ezzel együtt teljesen összezavarja. Látszik, hogy a macska nem tudja, mi történt vele, kissé dülöngélve megy hol ide, hol oda, mikor Tom parancsára a férfinak sikerül elkapnia a macskát, lenyomnia a földre, végül kitörni annak nyakát. Nem szép halál, de legalább egy rusnyasággal kevesebb. A zagyváló átoknak hála a macska védtelen volt, így a hullának egyszerű volt becserkészni, majd leteríteni a földre, ráadásul a cicus csak Tommal foglalkozott, és nem a halottal. De vissza a másikhoz. Ahogy végigpillant a halotton, látja, hogy azért elszenvedett ő is pár sérülést, hol egy-két fognyom, hol karmolások tarkítják egész testét, amiatt, hogy az előbb bírkózott a nagymacskával. Tom gondolatban utasítja, hogy menjen a sír széléhez, ahonnan még mindig hallható a macska dühös üvöltése és vinnyogása, miközben megpróbál kiszabadulni a sírból, mind hiába összebilincselt mancsokkal. Mire Tom odaér, már a halott is ott van, és már csak pálcáját nyújtja a veszett fenevadra.*
- Ex Orbalis. *suttogja a szavakat, miközben elképzeli, ahogy a fenevad lángra kap, s közben erősen arra koncentrál, hogy mind ez meg is történjen. Nem telik bele kis idő, az állat spontán lángra kap, miközben kapálózik ide-oda, hogy eloltsa magán a tüzet, de mind hiába. Csak ordít és ordít, aztán egyszer csak vége. Már nem hallani mást, csak a ropogó tűz hangját, ahogy a koporsó is lángba borul, ezzel együtt hatalmas tüzet kelltve, de mindez Tomot nem zavarja. Halottjára pillant, aki ma nagy segítsége volt, aztán a másik állatra, mire pálcájával rámutat.* - Mobilicorpus. *a nagymacska teste felemelkedik, belebeg a másik mellé, ez is lángot kapva, s szépen így hamvadnak el mindketten. Közben a pasasra pillant, végül megparancsolja neki, hogy másszon az égő sírba, majd feküdjön a tetemekre, ezzel elpusztítja a férfit is. Már nincs rá szüksége, és nem igazán lenne jó, ha csak úgy itt hagyná kint, ahol a dögevők megtalálhatják. Kegyetlen lenne vele szemben, ha már az életét védte meg. Végül pálcájával a szívre mutat, ismét egy varázsigét mormolva.*
- Piroinito. *meggyullad a szív is, amit bedob a hulla mellé, aki lassan hamu lesz, s ezzel együtt sikerült őt is véglegesen halottá tenni. Mikor végre kialszik a tűz, Tom körbe pillant hogy nincs itt senki, aki láthatta a csetepatét, de nincs, így ismét felveszi a lapátot, és visszahantolja a földet, hogy végre befejezze ezt a mai hacacárét. Elég volt mára ennyi ebből a mókából. Mikor végzett, leporolja a ruháját, elpakol minden hozzávalót, betakarja a pentagrammát is földdel, hogy ne keltsen feltűnést, majd a lapátot a vállára dobva, felkapva a táskáját visszaindul a kastélyba, hogy a történteken elmélkedjen, s kicsit kipihenje magát. Elsőre nem tűnhet nehéznek ez a varázslat, de valójában nagyon is az. Főleg a végén a Destrukciós varázslat, ami igazán leszívta az erejét. Szóval visszatér a kastélyba hála a révésznek, majd lepihen.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-12-21, 12:33 am

// 5. halotti mágia házi feladat //

*Leszállt az éjszaka a kastélyra, nekilátok hát a halotti mágia gyakorlásának is. mindenképpen meg szerettem volna várni az estét, hiszen nem venné ki jól magát a szigeten, ha fényes nappal hullákat ásnék ki a sírjukból és különféle gyakorlatokat hajtanék velük végre. Öltözetem reggel óta változatlan, csupán egy melegebb pulcsit kapok a kabátom alá, és az sem zavar, ha a mai napi incidensnek hála kissé koszos már, hiszen úgyis temetőbe készülök, az meg nem szokott éppen tiszta munka lenni. Mielőtt elindulnék, egy sóhaj kíséretében megvágom a szikével a kezemet, véremet pedig addig folyatom, míg tele nem lesz egy fiola. Ezt aztán gondosan bedugózom, majd a táskámba helyezem a megtisztított szike, a kréta, az ezüstpor és egy üres fiola mellé.*
- Hippokrax!* állítom el a vérzést a csuklómon, majd ha elkezd összeforrni a seb, fel is öltözök, hátamra kanyarítom a táskámat, és nekivágok a Seolra vezető útnak. Gondolatban elismétlem a halott felélesztésének menetét, mert nem szeretnék hibázni a végrehajtás során. Mystralon lehajtott fejjel sietek át, most nem bámulom meg a kirakatokat, úgyis láttam már őket eleget. Célomnak megfelelően meg sem állok az itteni temetőig, ahol a minap jártam már, hogy felmérhessem a terepet.* ~ Mit ne mondjak, világosban rokonszenvesebb volt. ~* állapítom meg, na de a lényeg az, hogy tegnap tartották az egyik itteni família elhunyt tagjának temetését, vagyis a családi kriptába temették. Ez azért jó hír, mert egyrészt nem kell majd ásnom, másrészt pedig eldugott, nyugis helyen hajthatom végre a halottkeltést. Ennek megfelelően habozás nélkül a kripta felé indulok, bár ebben a síri sötétségben lassan boldogulok. Nem szeretnék fényt gyújtani, nehogy felhívjam magamra a figyelmet, vagy egyszerűen csak babonaságból teszem mindezt, magam sem tudom. Mihelyt odabotladozom a keresett kriptához, átmászok az alacsony kerítésen, majd meg kell küzdenem az odaültetett sövénnyel is, ami marasztalóan szabdalja ruhámat. Végül sikerül eljutnom az ajtóig, ami olyan hangos nyikordulással adja meg magát, hogy a hátamon végigfut a hideg azt gondolva, hogy ez aztán a legutolsó halottat is felverhette álmából. Persze tudom, hogy a halottkeltés nem ilyen egyszerű, különben nem lennék most itt.*
- Lumos!* suttogom, mihelyt belépek az épületbe, magasra tartva a pálcámat, nehogy elessek valamiben. Lesétálva a lépcsőn hamarosan szemem elé tárul a rengeteg szarkofág, amikben a család generációi pihennek évszázadok óta, ennek ellenére a friss koszorúkból és virághalmokból nem nehéz megtalálnom a legújabb lakó fekhelyét. Nem csupán esztétikai szempontból választottam ezt a holttestet. Az idézéshez a halott vére is kell, tehát nem lehet szottyadt testtel dolgozni.*
- Fuuh, ez aztán nehéz…* morgok, míg félrecsúsztatom annyira a fedőlapot, hogy hozzáférhessek a testhez. Szikár, 40es férfi fehérlik a bársonyszöveten, külsőre nem is tudom megmondani, mi végzett vele.*
- Na, lássunk hozzá.* bíztatom magamat, mire előkapom a szikémet és mély vágást ejtek a halott csuklóján. Féloldalas helyzetbe tornázom, hogy karja lelógjon a koporsó oldalán, ám még így is lassan akar összejönni a kellő mennyiségű vér. Jó pár percig számlálom a lassan aláhulló vörös cseppeket, mígnem elérkezik az idő, hogy összekeverhetem a saját véremmel.*
- Vingardium leviosa!* pöccintek pálcámmal felé, mire nagy nehezen kikormányzom az ernyedt testet a koporsóból. Az elengedéssel már nem vacakolok annyit, így kisebb csattanással ér földet.*
- Hoppá, bocsi.* kérek tőle automatikusan bocsánatot, bár nem úgy néz ki, mint aki megbántódott volna a durva bánásmód miatt. Egy utolsó erőfeszítéssel a hátára fordítom testet, eligazgatva a végtagokat, és akkor jöheta szív kibányászása, ami sosem egy gusztusos munka. Szikével azért jóval könnyebb dolgom van, mint varázslattal, ezért hamarosan egy undorító cuppanás kíséretében a kezemben marad a véres szerv, amin apró szúrást ejtek. Finoman elkezdem csepegtetni bele az összekevert vért, mígnem a fele mennyiség eltűnik a lyukban. Ezután hozzálátok a kedvenc részemhez, vagyis a rajzoláshoz. A betonra igazán könnyű a krétával egy fordított pentagrammát rajzolni, ezért ezzel hamar meg is vagyok, majd az ezüstporért nyúlok, amivel végigszórom az imént elkészült ábrát. Ezután el kell osztanom a maradék vért az ábra öt csúcsára, amit kissé remegő kézzel, de azért sikeresen kivitelezek. Mivel közvetlenül a holttest mellett hoztam létre az idézőkört, nem kell ismét a mozgatásával bajlódnom, fogom a szívet, és beállok hát a közepére. Közben érzem, hogy lassan végigfolyik az alkaromon a félig már megalvadt, cseppet sem rózsavíz illatú vér, mire jó hangosan nyelek egyet.* ~ Ezután legalább egy hétig kell sikálnom magam, hogy kijöjjön a pórusaimból ez a szag.~* fintorgok tehetetlenül, majd egy sóhaj kíséretében visszatérek a feladathoz, ami nagy fokú koncentrációt igényel, így hamrsoan már semmi mást nem látok magam előtt, csak a szívet.*
- Sanguis corpus! Sanguis corpus! Sanguis corpus! Sanguis corpus! Sanguis corpus! Sanguis corpus! Sanguis corpus! Sanguis corpus!* mormolom, akár egy mantrát, miközben pálcámat rászegezem. Egy ideig nem történik semmi, ezért megkettőzöm a figyelmemet, és a kései óra ellenére vasakarattal hajtom végre a feladatot, egyre csak ismételve az igét, mire a pentagramma csúcsain fel-felvillanni látszik a vérfolt. Egy kicsit megijedek, mikor lassú ütemben verni kezd a szív a kezemben, de ez olyas valami, amit talán soha nem fogok tudni megszokni. * ~ Egy biztos. Ha egyszer meghalok, tuti elhamvaszttatom magam, nehogy ilyenekre tudjanak használni.~* cikázik át rajtam a gondolat, de most nem ábrándozhatok a temetésemről, mert éledezni kezd a holttest. Ahogy órán tanultuk, pici nyomást gyakorolok a szívre, ezzel is ébresztgetve a halottat, míg fel nem ül, majd feláll, szolgálatkészen pillantva rám.* ~ Menj a szemközti koporsóhoz!~* adom ki gondolatban az utasítást, pálcámmal mutatva az utat, míg a kezemben lévő szívvel változtatva a menetelés tempóján. Meglepően könnyedén megy a dolog, ezért le is fújnám a mai gyakorlást, és már épp visszaparancsolnám a koporsóba, mikor állatias morgást hallok a hátam mögül. Első reakcióként mozdulatlanná dermedek, akár a préda, aki azt hiszi, ha meglapul, talán a ragadozó tovasuhan mellette. Egy újabb morgás azonban elárulja, hogy erről szó sincs, mégpedig az a valami egyre közeledig, szinte a tarkómon érzem lehelete csiklandozását. Gyorsan megpördülök, eszelősen kapaszkodva a szívbe és a pálcámba, hiszen most ezen fegyverekkel kell megvívnom a csatámat. Pálcám pislákoló fényénél két hatalmas macskaféle körvonala rajzolódik ki, ahogy jellegzetes, puha léptekkel felém osonnak, mélyen lent tartva a súlypontjukat, ugrásra készen.*
- Jó cicus! Nem akar bántani a cicus!* próbálkozom, mire a hozzám közelebbi szeme éhesen villan. * ~ Hát ez nem jött be.~* konstatálom homlokráncolva azon agyalva, miként kerülhetném meg őket, hiszen akkor talán el tudnék futni. Persze a macskafélék piszok gyorsak tudnak lenni, ezért úgy határozok, hogy meg kell ölnöm őket ahhoz, hogy visszatérhessek az iskolába. A múltkori gyakorlásomra gondolok, amikor hasonló felállásban kellett megküzdenem egy állati szolgával egy vadállat ellen, ám most két támadóra is kell egyszerre koncentrálnom, valamint az élőhalottat is irányítani. Nem sokat tépelődhetek a lehetséges taktikán, mert az egyik macska máris felém lendül, karmait meresztve a torkomnak ugrik.*
- Segííííts!* sikoltom, ám a gondolataim gyorsabbak:* ~ Állj elém! Állj már ide!~* harsogom a halott felé, szinte szétpasszírozva szívet, de lélekben már felkészülök a fájdalomra, amint éles karmok szaggatnak a húsomba. Legnagyobb meglepetésemre semmi ilyesmi nem történik, mivel a szolgám parancsomra fejjel a macskának ront, akár egy buldózer. A lendülettől mindketten megtántorodnak, majd közös megegyezéssel a földön kötnek ki.*
- Tartsd távol a fontosabb szerveidtől! Küzdj! Dobd le magadról!* szórom az utasításokat vaktában, ugyanis idő közben a másik macska sem tétlenkedik, ám ő lesből akar támadni. Tudom, hogy itt van valahol a szarkofágok között, de fogalmam sincs, hol lapulhat, éppen ezért óvatosan körözök, időnként megvetve a hátam a fel mentén, nehogy mögém kerülhessen.* - Harapd meg! Marcangold szét!* üvöltöm közben, időnként a viaskodó páros felé tekintve. És ekkor tőlem jobbra zöld macskaszemek villannak, egy pillanatra elárulva gazdájuk búvóhelyét.*
- Reducto!* kiáltom harciasan, a második macska felé lendítve pálcámat, mire a vaskos szarkofágok és kis angyalszobrocskák tehetetlenül indulnak meg,akár egy hatalmas lavina, maguk alá temetve az állatot.*
- Még Vukk is megtanulta, hogy ha vadászik, le kell hunynia a szemét!* oktatom ki a lassan feltápászkodó nagymacskát, akinek bizonyára akad néhány törött csontja, ám vérszomján mit sem csillapít. Kezdeti lassúsága után hamar lábra áll, és félretéve az óvatosságot nekem ugrik. Sikerül kitérnem előle, jobbra kerülve, ám a megtisztított tér miatt most én kerülök hátrányba, ugyanis nincs hová bújnom. Ezt a fenevad is érzékelheti, mert ekkor hatalmasat bődül, amire legnagyobb kétségbeesésemre társa is felel, méghozzá nagyon közelről. Ezek szerint sikerült leráznia szolgámat, ám nincs időm újabb parancsot kiosztanom, éppen csak megpöccintem a pálcámat:*
- Sectusempra!* visítom még a felém repülő nagymacskára célozva, akit telibe kap az átok, mire törött csontjai mellé még néhány mély vágást is bezsebel. Ennek ellenére semmi sem gátolja meg abban, hogy nekem zuhanjon, mire együttes erővel tántorodunk neki egy élére állt szarkofágnak, ami nagy robajjal eldől alattunk. A felharsanó keserves nyávogás értesít arról, hogy a másik emögött lapult, és így sikerült kinyiffantanom. Lehet, hogy él még, de a vaskos márványtömb alól ugyan ki nem mászik egészben, így már csak a rajtam hasaló döggel kell foglalkoznom. Most nem sikerül elkerülnöm a karmolásokat, mélyen felszántja a mellkasomat, miközben a nyakamhoz akar férkőzni, mire ösztönösen eldobom a szívet, hogy magamat védhessem. A hulla persze egyből ellenem fordul, és egy ugrással nekem veti magát, csakhogy a rajtam trónoló nagymacskát kapja telibe, akit le is sodor rólam. Kihasználva a pillanatnyi szünetet, visszaszerzem a szívet, újból erősen koncentrálok, és az újabb rohamot megelőzendő rákiáltok a szolgámra:*
- Megállj! Öld meg a macskát!* nyögöm, hiszen több sebből vérzek, akárcsak támadóm, ám ez nem gátolja meg abban, hogy továbbra is rám fenje a fogát. Erről azonban le kell tennie, mert szolgám parancsomra elkapja a nyakát, ujjait a macska mély sebeibe vájja, és jókora cafatokat tép le róla. Hiába védekezik a macska, a hulla bizonyára semmit sem érez a harapásokból, miközben módszeresen cafatolja a cicust.*
- Sectusempra!* találom meg végre a hangomat, felgyorsítva ezzel a folyamatot, majd ha a második nagymacska is elterül egy hátborzongató üvöltés kíséretében, kimerülten lehajtom fejem a hűvös márványra. Pár pillanatig némán lihegek, majd számba veszem a sérüléseimet.*
- Hippokrax!* kezdem gyógyítani magamat, többször is elismételve az igét, hogy sehol se maradjon seb, ami elfertőződhetne esetleg. A vastag ruházatomnak hála nem tudott olyan mélyen megsebezni, mint akart, de azért így sem köszönöm meg neki.*
- Mássz vissza a helyedre!* adom ki utolsó utasításomat, magam is lekecmeregve a koporsóról. Szolgám nyughelye sértetlen, ezért hamarosan vissza is tér oda, ahonnan kicibáltam.* - Feküdj le. Úgy. Jó éjszakát!* mondom, majd teljesen összenyomom a szívet, hogy megsemmisüljön a testrésszel együtt a kapcsolatunk is.*
- Suvickus!* tüntetem el a krétaport, ezzel együtt a nyomaimat is, hadd higgyék, hogy szimplán csak a vadállatokkal küzdött meg valaki. Miután végzek, felmarkolom a táskámat, és lassan visszaindulok a kastélyba, ám pár méterenként óvatosan körülnézek, nehogy ismét rám támadjon valami.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-12-21, 12:42 pm

//Rítusmágia 8. házi 1. rész//

*Az utolsó hetekben kezd rászokni arra, hogy sok másodikos varázslatot gyakoroljon, legalább egyszer. De csak a nehezebbekből, ami jól megy, azzal nem kell időt pocsékolni. A mai választott a rítusmágia, amiből nem olyan jó, tehát nem árt gyakorolni. Egy darabig elszuttyog azzal, hogy kiválassza, melyik rítust gyakorolja, de végül megvan a választott, így el is indulhat. A hidegre való tekintettel rétegesen öltözik fel, bár a ruhákon nem látszanak, hogy vastagok lennének, mégis jól védenek a hideg ellen. Ugyebár még egy bakancs a lábára, az elmaradhatatlan pálca, meg az órája, hogy tisztában legyen az idővel. És bevág a zsebébe pár kisebb tégelyt, amibe majd a hozzávalókat teheti, mert nem akar minden egyes megszerzés után visszajönni a szobába. Amint elkészül, kimegy a révészhez, akivel átcsónakázik a túlpartra. Decemberhez képest igen jó idő van, és szívesen menne most lassan, hogy élvezze ezt a jó időt, ám a feladat sürgeti, nem ér rá ilyenekre. Pár perc múlva már ott is van a kijelölt helyen, ahol egyáltalán nincs jó idő, de muszáj volt idejönnie, innen szerezheti be a csontot. Egy temetőben biztos van belőle pár száz. A temető modernebb részében viszont aligha talál ilyet, ezek a sírok még gondozottabbak, ezért inkább a kapu közelében marad, ahol a temető elhagyatottabb, régebbi része van. Látszik az elhanyagoltság, a sírokat benőtte a gaz, a fejfák töröttek, vagy a sír mellett hevernek romokban, néhány helyen pedig csak egy fejfa látszódik, hogy az ember tudja, alatta egy halott ember teste van. Viszont bármilyen elhanyagolt rész is ez, egy szabadon üldögélő csontvázat sem lát, ahonnan beszerezhetne egy csontot, tehát drasztikusabb módszerekhez kell folyamodnia.*
- Sírrabló még úgysem voltam.*vonja meg a vállát a srác, majd előhúzza a pálcáját. Nem érdekli, hogy esetleg meggyaláz egy sírt, mert ezek már amúgy is annyira meg vannak gyalázva, hogy még egy kicsi igazán nem számít semmit. És senkit sem fog érdekelni, ha eltűnik az egyik csontváz egyik darabja, mert ezek már nagyon régóta itt vannak, mégsem foglalkozott velük senki. Legalább az egyik most csinálhat valami hasznosat is, segít neki. Először körbenéz, hogy melyik sírt válassza, melyikből tudná legkönnyebben elvenni azt a csontot, vagy éppen azt nézi, ki fekszik ott. Persze nem ismerhet senkit sem, de érdekelheti, kinek a csontját veszi el. Végül az egyik nagyon bokrok benőtte sírt választja, csak úgy, semmi indok nélkül. Oda is megy, hogy valahogy elvegye a csontot, de a bokrok miatt nehéz hozzáférni, ezért nekilát, hogy módszeresen eltakarítsa onnan a gazokat. Ez azt jelenti, hogy kis híján széttépi, ami meg a kezébe kerül, szétdobálja. Nem túl hatásos módszer a bokor irtásához, de másban hatásosnak bizonyul. Ugyanis, ahogy egyre ritkább lesz a bokor, egy emberi csontváz maradványaira bukkan. Úgy tűnik, volt már olyan, akit nem temettek el. De így legalább nem kell kínlódnia a sír felnyitásával. Közelebb hajol és megvizsgálja a csontvázat. Száz, hogy emberi, bár kicsit hiányos, de mindegy. Felveszi a földről az egyik csontot, ahogy látja, sípcsont, és eltávolodik a bokortól. Hozott ő magával egy kis tégelyt, amibe a hamut akarja rakni, úgyhogy elő is veszi, és letelepszik az egyik sírra, hogy kényelmesen elvégezhesse a műveletet. A csontot maga elé tartja, a tégelyt az ölébe, a pálcát meg rászegezi a csontra.*
- Piroinito.*nem nagy hévvel mondja ki az igét, csak hogy épp tűz jöjjön elő a pálcából. A szerencséje az, hogy a csont régi, tehát könnyen porlad, nem kell hozzá sok idő, hogy a csont hamuja hullani kezdjen bele a tégelybe. Egészen addig csinálja, amíg már olyan kicsi lesz a csont, hogy nem tudja úgy fogni, hogy ne égesse meg a kezét. Akkor leengedi a pálcát, azt a pici csontdarabocskát meg elhajítja. Megnézi, mennyi hamu van a tégelyben. Nem sok, de nem is kell sok, pont elég. Rácsavarja a tetejét, majd a pálcáját elrakva feláll. Lesöpri magáról a félrehullott hamut, majd zsebre vágja a tartót is, és elindul vissza a kastélyba, felkészülve egy kis utazásra a tengerpartra.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-12-22, 7:43 pm

//NRT játék Elton-Ashi 2012.11.26./

*Esti kirándulásom a temetőbe vezet. Elkezdek gondolkozni, hogy vajon tényleg két generáció fekszik a föld alatt. A gondolat menetemből egy félig ismerős hang szólít meg. Ijedten nézek az ismerős idegenre fél percig tart meddig felfogom, hogy Dixon áll velem szemben. Beszélgetést próbálnék kialakítani kettőnk közt csak még ijedségem miatt nem sikerült agy épkézláb mondatott összehoznom. Épp mikor nyitnám a számat elkezd közeledni a fiú és átkarol. Meglepetten, de a helyzethez képest határozótan csusszanok ki ujjai közül. Fel ajánlom vagyis inkább kijelentem, hogy tartjuk meg a távolságot. A mondatára nem számítók, de inkább elengedem a fülem mellett és lecsüccsenek egy sírra és beszélgetést kezdeményezek. Ekkor bebizonyosodik ténylegesen, hogy valami nagyon nem kaffol a sráccal. Nem mintha nem szeretném a bókokat, de az ilyen fajtákat nem igen csipem, mert általában nem utal tiszta gondolkozásra. Bár lehet, hogy ezt inkább a hülyén megfogalmazott mondatnak köszönő. De még azt az opciót sem szabad kihagyni, hogy lehet csak érdekes a gondolat mente. Az utolsó lehetőséget rögvest ki is lövöm mikor megfogja a hajamat. Szerintem egy normál ember nem szagolgatja más ember haját. Állatoknál szokás így udvarolni. Elkerekednek a szemeim és kicsit hátrálok, vagyis ülve nehezen lehet, inkább csak hátrább csúszok.*
- Elton mi a rákot csinálsz? *kérdezem döbbenten. „Kicsit”, úgy az összes porcikám remeg. Nem nagyon kedvelem az ilyen fajta ööö.. nem is tudom mit. Morgok egyet a mondatára, jól tudja rá a választ és mégis kijátssza. *
~Nagyon nem tetszik ez nekem.. Miért is nem mentem el?~*gondolom és magamban átkozódok is. Mély levegőt veszek és felpróbálok kelni, de ekkor az Isten barma a torkomra fonja az ujjait. Ijedtemben elkezdenék kapálódzni, de minden egyes mozdulatnál erősebben szorítja a torkomat .*
~Gratulálok kislány innen mássz ki valahogy...~*morgolódok magamban. Félelem csillog szemeimben, de ettől függetlenül a másik kétszínű szemébe nézek. Próbálom lenyugtatni magam és kiagyalni, hogy is szökhetnék meg tőle. Az ötletemnek több hátulütője is van rám nézve is meg a srácra nézve. Bár most cseppet sem zavar az, hogy mi lesz vele. Így nagyon óvatosan mozogva felemelem a jobb lábamat és gyomorszájba rúgom. Fáj a szóritása, de a rúgás nem megy félre szóval hanem feszít a hasára akkor elengedi a torkomat és én lekezdettek szaladni. Sírokat kerülve futok egy nagy tölgyfáig hol meg kell pihenem. Előveszem a pálcám és várom, hogy lesz e valami.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-12-27, 10:49 pm

//NRT játék Elton-Ashi 2012.11.26.//

*Kemény cuccot kapok a fiúktól olaszból, ami meg is hozza a hatását. Tisztában vagyok vele, hogy bandán belül ez kísérleti cuccnak számít, de ahogy a fiúk felvezették. Kihagyhatatlannak tűnik az ajánlat, ezért kapásból be is veszem a kis tablettát, amit nem várt eredményeket okoz. Hallucináció, izzadás, éhség, szomjúság és a fázás elmulasztása eleinte csak a szokásos, aztán megjelenik a kéjvágy, majd az agresszió végül a teljes elszállás. Legalábbis, ahogy így én félkómásan meg tudom állapítani, minden esetre nem érek rá ezzel foglalkozni, mert a temetőben kikötve éppen kiszúrok magamnak egy vöröset, akit remélhetőleg mindjárt meghúzok.
Természetesen egyből nyomulni kezdek Ashira vagy Susira vagy Suzira mit tudom én már hogy hívják a lényeg, hogy most tökéletes lesz, ahhoz, hogy lüktető dákom fájdalmát csillapítsa. Azonban ellenállásba ütközöm, de most minden nem igennek hallok és akármit mond az számomra csak hívogató és csábító. Távolodása cseppet sem érint meg, sőt most már tökéletesen biztos vagyok benne, hogy meg kell szereznem. Tőlem kicsit szokatlan, de eléggé szórakoztat a gondolat, majd a tett is, de haját kezdem el szaglászni. Azt, hogy megszólal kevésbé értékelem, főleg, hogy Eltonnak nevez. Szúrós tekintetem rá is szegeződik és igen kicsi választ el attól, hogy megüssem.*
- Neked csak Dixon és éppen azt tervezem, hogy megduglak. *Lesz úrrá rajtam az agresszió. Eddig még volt valami gyöngédség bennem most azonban minden eltűnt. Nem kellett volna Eltonnak hívnia most lelépni meg pláne nem. Vasmarokkal szorítok rá a kis csaj nyakára. Innen bizony nem fog egykönnyen megszökni. Ő lett kiszemelve és már csapdában van. Innen nagyon nincs menekvés. Főleg rémült tekintete után, ami egyenesen az enyémbe néz. Átlagos esetben nem díjaznám az erőszakot, de most ez a rettegés és ez az erő, amit érzek magamban, egyszerűen felemelő.
A kis vörös, viszont nem adja meg magát ilyen könnyen, úgy tűnik cseppet sem értékeli az ötletemet, na nem mintha ez különösebben érdekelne. Ő a síron csücsül én pedig mellette guggolok miközben a torkát fogom, erre ez mit talál ki? Hogy gyomron rúg. Az ötlet be is válik, bár gyomorszáj helyett inkább csak a hasamat találja el. Nem voltam felkészülve, így fájdalmasan érint a téma mire fel is nyögök, majd miközben kicsit hátra dőlök a torkát is elengedem. A rúgás azonban nem különösebben vészes, mert ülő helyzetből nincs akkora lendület, viszont ez bőven elég ahhoz, hogy megpróbáljon elslisszolni, amit én természetesen nem engedek oly könnyedén. Azonnal utána nyúlok, hogy megragadjam valamijét. Pánik helyzetben a vér a lábakba van, így azzal könnyedén gyorsan ki tud lőni, viszont a lendületvételhez a kezeket jól kinyújtjuk. Ezt a pillanatot sikerül kihasználnom. Szorosan megragadva a kezet, saját lendületét felhasználva rántom vissza Ashit a sírra már ha sikerül. És miért ne sikerülne? A földön ülve, erősebb lévén simán képes vagyok ekkora erőt kifejteni. Ha ez megvan, és akcióm sikeresen végződik, egy ekkora pofont keverek le neki, amekkora csak a csövön kifér. Majdnem kétméteres termetemnek és izomzatomnak köszönhetően ez nem is lesz kicsi.*
- Nem szöksz el rib*nc. *Szorítom le a remélhetőleg most már ismét a síron szenvedő alanyt.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2013-01-01, 1:39 am

//NRT játék Elton-Ashi 2012.11.26.//

*Az esti sétám Seol temetőébe vezet. Sok kérdés merül fel a gondolataimban. Valahogy nem tudom, elhinni, hogy három éve nyílt meg az iskola újfent és máris vannak halott diákjai meg még mit tudom mijei a régiek mellett. Jó feketemágosus képző az igaz, de nekem ez még akkor is korai. Persze nem azért jöttem ide, hogy ezt megvitassam, hanem szimplán kíváncsiságból és különben is nincs bajom a temetőkkel. Sírfeliratokat olvasgatva haladok előre mikor hangosan felteszek egy kérdést. Természetesen nem várok rá választ, de mégis kapok. El nem tudom mondani mennyire megijedek, de mikor megfordulok reszketve rögtön megnyugszok, mert felismerem a fiút. Szóba egyedek vele, vagyis nem igazán alakul ki beszélgetés, legalábbis nem olyan, amihez szoktam. Elején még nincs semmi bajom a sráccal vagyis szószó meg van róla a véleményem, de nem olyan rossz. Ahogy haladunk az idővel egyre furábban válik a beszédje és tettei. Természetesen vagyok olyan naiv, hogy nem megyek el mikor van rá esélyem. A fura beszédéhez a hajszaglászat is társul. A furcsa szó szerintem már ide nem elég szóval inkább a beteges szót használnám. Természetesen meg is kérdezem mit is csinál. A válasz és a reakció egyaránt unszimpatikussá teszi Dixont. Egyetlen egy pozitívumot tudok felhozni, vagyis azt hogy nem nekrofil. Bár szerintem nem nekem kéne ennek örülni, hanem Yvonne-nek.*
~Banyek, miért éreztem az, hogy ebből csak baj van. Mindig tudtam, hogy a pasikat a farkuk vezetik, de ilyen nincs~*gondolom ezen kívül egy dolog jár a fejemben a MENEKÜLÉS szó. Úgy érzem magam, mint egy állat, kit épp be akarnak cserkészni. Szemében nézek, de valahogy olyan fátyolos a tekintet, vagyis nincs teljesen tisztában mit csinál. A nyakamra fonott ujjai egyre csak erősebben szorítják a torkom ahogy mocorgók. Dixon érezheti, hogy félek mivel egész testem remeg és szabálytalanul is veszem a levegőt, de még annyira nem törtem meg, hogy sírjak. Egy ötletet formálódik a fejembe, amit gyorsan kis is vitelezek. Vagyis gyomorszájon akarom rúgni, de ugye guggoló embert alapjáraton nehezebb megrúgni, főleg ha a rúgófél még remeg is. Mindenesetre annyit elérek vele, hogy egy pillanatra elengedi a torkom. Kihasználom a lehetőségemet és lendületből elkezdenék futni, ha az a szemétláda meg nem fogna. Izmaim megfeszülnek és átkozom az elkezdem átkozni az estét. Pupillám kitágul az ijedségtől, de még fel sem tudok nagyon eszmélni mikor kapok egy nyaklevest. A sírra esek egy pillanatra azt sem tudom, megmondani, hogy most fiú vagy lány vagyok. Szemeimen keresztül homályosan látom a világot. A vörösen izzó arcomat fogom és közben érzem, hogy egyre több könnycsepp folyik szememből. Mielőtt csinálhatna is valamit a pálcámért nyúlok és közben egy áldom Zaine, hogy megtanított arra, hogy legyen mindig nálam a pálcám. A másikra szegezem a pálcámat és kimondom a legelső varázslatot ami eszembe jut.*
-Tarantallegra!*mondom az átkot. Kicsit meglep, hogy pont ez jön ki a számon, de ez is meg felel. Ha minden igaz Dixon elkezd táncikálni a táncolórontásnak hála. Gyorsan, de hirtelen mozdulat nélkül lemászok a sírról és remegő végtagokkal elkezdek futni. Egy futtok és futtok. Elesek és elkezdek zokogni. Hátra nézek, hogy követ-e. Ha követ futtok tovább egészen a kerítésig ha meg nem akkor a legközelebbi lompos fáig futok ahova fel is mászok. Ha kell az éjszakát is ott töltöm.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2013-01-02, 4:41 pm

//NRT játék Elton-Ashi 2012.11.26.//

*Kitudja milyen elképzelés folytán, de kicsit sem józanésztől vezérelve jutok el a temetőig. Agyam és ingerenciám sincsen hozzá, hogy kiderítsem, viszont ahhoz, hogy az erre tévedt kisasszonyt megkeféljem már annál inkább. Ugyan a hajszagolgatás nem tartozik bele udvarlási módomba most valami miatt még is erre az igen szokatlan cselekedetre vetemedem. Az, hogy Ashi menet közben megpróbál ellenállni, szintén nem érdekel. Így a drog hatása alatt és ágaskodó farkamnak köszönhetően nem túl sok mindent veszek a lelkemre. Persze attól ez még nem jelenti azt, hogy a hasamat érő rúgásnak feltétlenül örülök. A kis akciónak köszönhetően vasmarkom enged a szorításból, így Ashi menekülőre fogta, én viszont gyorsan utána kaptam, sőt még egy atyai pofonnal a helyére is kísértem a kisasszonyt. Remélem tényleg nem gondolta komolyan, ezt a menekülünk és utána, majd lesz valami felfogást. Nem, nem ilyenről szó sincs. Először megdugom, utána már futhat, amerre akar. Az, hogy fél nem növeli bennem a vágyat, nem késztet arra, hogy még tovább bántalmazzam vagy ilyesmi. Pusztán elveszem, amit akarok, utána tőlem mehet és valamelyik orvostól könyöröghet agymosásért.*
- Jajj ne bőgjél már. Az olyan szánalmas. *Csattanok fel elégedetlen. Pont az kellett nekem, hogy egy kis maflástól bőgni kezdjen. Beletúrok hajamba, majd már a következő mozdulathoz készülök elő, hogy megszabadítsam alsó ruházatától, amikor betalál egy varázslat.*
- Mi a f@sz? *Kezdek el táncikálni bár jelen állapotomban ez botorkálás és rángatózás. Az egyik lépésnél, amivel megpróbálom megközelíteni a kis cafkát, hogy ezt azonnal hagyja, abba összegabalyodik lábam, fejjel előre zuhanni kezdek. Ugyan kezeim reflexszerűen megindulnak, de a drog miatt igen csak lassan érnek fel a fejemig, így igen keveset tompít. Fejem azonban húz tovább előre, egészen addig, míg egy márványtömbnek nem koppan. Ázott agyamnak és szétesett testemnek ez bőven elég, villámgyorsan magához ölel a sötétség és visz a tudattalan kóma felé.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2013-01-05, 12:26 am

//NRT - Chloe és Noah - 2013.01.04.//

* Itt az új év, egy új kezdet, és egy másabb Chloe. Nem kenyerem a fogadalomtétel, soha, semmilyen körülmények között, ahogyan most sem tettem, hiába is kényszerített volna erre bárki, de belül én magam is érzem, edződöm, és némileg változtatnom kell bizonyos dolgokon ahhoz, hogy emberileg kibékülhessek én is önmagammal. Késő esti sétámnak ehhez persze semmi köze, azért kerülök ugyanis a temető irányába, mivel bármennyire is groteszk, de nyugalmat áraszt magából ez a hely, nekem pedig ez jelenti a.. kikapcsolódást. Egy pillanatra sem tartom attól, míg elérek idáig, esetleg valaki elkap, netán össze hozna a sors egy vámpírral, mert bár hallottam történeteket, az én vérem pedig tiszta, mint a hó, s ha egy az utamba kerül, nem lennék rest megvédeni magamat, nem vonzó nekem a halál ezen formája, és nem hinném, hogy én, a magam harcias kis kakas jellemével csak úgy oda adnám magam akár egy harapásra is, nem még hogy többre. Pálcám így kezem ügyében pihen, övemre tűzve méghozzá, egyébiránt pedig aki rám néz, szinte beleveszek most az éjszakába, csupán csak kék szemeim és hófehér bőröm az, mely a temető havas sírboltjai és kriptái között némileg feltűnést kelt. Hosszú, fekete hajam kiengedve, pofimon szép, szürkéskék smink figyelhető meg szemeim körül, s míg felül téli, fekete, derékig érő szövetkabátom viselem, addig alul egy mélykék farmert, melynek végei fekete, térdem felett érő csizmámban végződnek el. A kabát persze más ruhadarabokat is takar, de szürke sálam nyakam körül tesz arról, véletlenül se látszódjon ki semmi. Kezeim persze zsebeim melegében rejtőznek, így haladok hát egyedül befelé a sírok sűrűjébe.. egyszerűen tökéletes ez a hely, nem is értem, mi vonz rajta ennyire. *

Tárgy: Re: Ódon temető 2013-01-05, 12:39 am

//NRT: Chloe és Noah - 2013.01.04.//

*Ez az egyetemi lét valahogy jót tesz nekem, sokkal nyugalmasabb, több lehetőségem van a tanulásra és a magányra, végre ismét önmagam lehetek. Lehet, hogy változnom kellene, barátokat gyűjtenem, de valahogy még mindig nem vettem rá magam, még mindig félek attól, hogy szüleim egy újabb döntést hoznak, mely szerint nekem nincs itt helyem. Így is boldoggá tesz a tény, hogy egyetemista lehetek és jelen pillanatban épp a körlet felől sétálok, Ragnallal, a csodálatos hiúzzal az oldalamon. Nem azért, mert félek és esetleg meg kellene védeni, de ritkán vagyunk együtt, ideje rá is több időt szánnom. Öltözetem ma is fekete, mint általában, tehát csizma, a tél ellen, nadrág, pulóver és egy kicsit deréknál lejjebb érő szövetkabát van most rajtam, nyakamban pedig egy ezüst színű sál, mely szépen illik kék szemeimhez. Nem igazán tervezek nagy utat, de talán a temetőbe most még nagyobb nyugalmat lelhetek és ahogy nézem, a hiúz is éppen arra tart, akkor miért ne folytathatnánk arra az utat? Egy kis kitérő, aztán max az erdő felé haladunk tovább, hogy az után visszatérjünk a Csatamágusok szakházába. A kapun áthaladva megérzi bőröm a hűs havat, ami famulusom szőrzetén is megjelenik, így tekintek le rá, majd egy kisebb mosoly után végig is simítok először a fején, majd pedig a hátán is.*
- Biztos itt akarsz lenni? *kérdezem is kedvesen, miközben leguggolok hozzá, a famulus pedig csak rám néz, bólint egy picit, de ez után fülét hegyezi és már fejét gyorsan abba az irányba is fordítja, ahonnan hangokat hall.*
~ Van itt valaki! ~ *Ragnall nem téved, így pálcámat hamar elő is kapom, majd az éjszakát kezdem el fürkészni, haladva a hang irányába, így szúrok ki egy lányt is a temetőben, majd apró sóhajom után teszem el a fenyegető eszközt és simítok végig újból a hiúz hátán. Valószínűleg ki leszek szúrva, de most mégis, mit kéne mondanom? *
- Estét! *köszöntöm illendően, majd végül körbe is nézek és ez után tekintek csak vissza a lány arca felé. Nem ismerős nekem, szerintem még nem láttam a Mysterioban sem, pedig elég valószínű, hogy oda járhat.*
- Nem akartam fenyegetőnek tűnni, csak nem tudni ilyen későn, hogy ki jár erre, ezer bocsánat. *biccentek is felé, majd lassan odalépve hozzá kezemet finoman a lány felé nyújtom és ha engedi, meg is rázom azt, a kézcsókról már leszoktam.*
- Noah Cromwell vagyok, nagyon örvendek. Ő pedig a famulusom, Ragnall! *az állat szintén biccent, majd ez után már körbe is néz, én pedig ha megtörténik a kézfogás, csak az után húzom vissza a kezemet és ejtem is zsebeimbe. Jobb helyen van az ott.*
- Mondd csak, mit csinálsz itt ilyenkor? Na nem mintha sok közöm volna hozzá, csak meglepő. *igen, hogy egy ilyen csinos leányzó itt van, ilyen későn. Vajon ő egy picit sem fél attól, hogy baja eshet?*

Tárgy: Re: Ódon temető 2013-01-05, 12:59 am

//NRT - Chloe és Noah - 2013.01.04.//

* Tényleg nem várok társaságot, ha pedig valami olyan nagy fenyegető, vagy negatív dolog történik majd, minden bizonnyal időben fogok reagálni arra is. Ám a temetőbe érkezve, nem teszek túlságosan sok lépést még, távolabb, de mégis közel, ezen a szép, havas helyen, egy nagymacska, és gazdája figyel fel rám. Látom ugyan a kivont pálcát, így közelít az ismeretlen, viszont az állatból arra engedek következtetni, talán egy famulus lehet, volt már ilyenhez szerencsém, akár a folyosón haladva, akár máshol, vannak egy páran, és kissé sem szívbajoskodom a pálcára sem, egész egyszerűen óvatosan lassítok lépteimen, ha kell azonnal el tudom érni a harci eszközt, s amíg komolyabb gond nem lesz, talán jobb lenne nekem sem hepciáskodni, még mielőtt kihúznám a gyufát. *
- Oda is! * válaszolom vissza kissé megenyhült végtagokkal, befeszültem egy pillanatra, be kell vallani, kékségeim pedig összeszűkülve figyelik a fiút, amint irányomba közelít, immáron fegyvertelenül. Szavai persze kedvesek, én magam viszont csak tetőtől talpig mérem végig, nem túl látványosan, de mégis észrevehetően, még mielőtt bármit is mondhatnék. *
- Szóval tartasz a sötétség lényeitől. Hát, én nem vagyok az. * hallatom hangom egy apróbb fejrázás közepette, mivel erre tudok következtetni, de persze emberibb rosszakarók is lehetnek erre felé, én azt sem akarnám megcáfolni. Keze viszont felém lendül, s még rövidke bemutatkozását is hallhatom, melynek végén a famulus is szóba kerül, vékony kezem pedig természetesen kibújik zsebemből, hogy az övére találjon. *
- Chloe Walsh. * ejtem ki nevem büszkén, egy félmosollyal pofimon pillogva fel szemeibe, végül, ha elengedte kezemet, az enyém visszahúzásra kerül, mert bár a famulusokkal kibékültem, mint állatok, a nagymacskákkal szemben továbbra is vannak fenntartásaim. * - És neked is szép estét Ragnall, de ne haragudj, amiért nem ugrállak körbe. * döntöm meg buksimat egy egészen aprót, még egy fél lépést hátrálok is felőlük, de csak ösztönből, s most már hangom is cseppet felsőbbrendűen szólal meg, Noah kérdésére ellenben kezem helyezem vissza zsebembe, kék tekintetem pedig helyes arca mellett siklik el a távolba. *
- Szeretek itt lenni, a temető megnyugtat, és azt sem hiszem, hogy bármitől is félnem kéne.. ha már úgy is akadt egy megmentőm az estére. * találnak szemeim az övéire újból, különös mosollyal, mert hát én tényleg meg tudom védeni magam úgy érzem, de azt is tudom, a srácoknak imponál, ha egy nő kicsit gyengébbnek mutatja magát, amúgy meg hisz, amit szeretne. * - Szóval most folytatom is a sétámat. Ti merre mentek? Vagy csatlakoznál? * kerülöm ki lassan, s fordulok is vissza feléjük, megadva a lehetőséget nagyvonalúan, élvezheti társaságom, ha szeretné, nem fogok én elhajtani senkit, talán még disztingválni is tudom magam, ha úgy esik. *

Tárgy: Re: Ódon temető 2013-01-05, 1:10 am

//NRT: Chloe és Noah - 2013.01.04.//

*Bár túl sok időt nem töltöttem még el a Mysterioban és annak környékén, mégis hall ezt-azt az ember, így tisztában vagyok azzal, hogy miféle lények is vannak errefelé. Nem aggódom, nem véletlenül leszek csatamágus, a pálcámat elég gyorsan tudom használni, tehát harci helyzetben nem valószínű, hogy alul maradnék bárki ellen. Nem vagyok egoista, egyszerűen tisztában vagyok saját tudásommal, vagyok oly precíz és okos, hogy tanuljak, ha szükséges, mivel a lustulás fogalmát hírből se ismerem. Viszont most nincs veszély és erre hamar rá is jövök, így köszöntöm hát a fekete hajú lányt, miközben lassan felé is indulok, de kérdése megmosolyogtat.*
- Rettegek. És örömömre szolgál, hogy kegyed nem az. *döntöm is meg fejemet, tehát szavaimból érezheti, hogy picit se félek, de hát ha gyávának tart, csak tartson, nem szoktam leállni vitatkozni senkivel sem. Ha neki így tetszik, csak nyugodtan, nem kell mindenkinek tudnia, hogy mi lakozik úrias, teljesen ápolt külsőm mögött. Kezet is fogunk, miközben a bemutatkozást is megejtjük, így nézek bele végig azokba a szép, kék szemekbe.*
- Nagyon örvendek, Chloe. *biccentek is felé, majd amikor Ragnallhoz fordul a lány, és még hátrébb is lép, kissé kíváncsian nézem meg magamnak a másikat, na nem úgy, mint egy férfi, egy nőt, nem igazán szoktam én csajozni, nem is értek a nőkhöz, ez az igazság.*
- Nem kell félned tőle, amíg nem adsz rá okot, nem fog bántani. És a körbeugrálásra se vágyik, mi nem vagyunk ilyenek, bár nem tudom, hogy te milyen társasághoz vagy szokva. *elég sok furcsa ember jár ide, tehát jobb tisztázni a dolgokat. Egy újabb kérdést is intézek a másik felé, érdekelne, hogy mit is keres itt, nem nézném nekromantának, de hát tévedhetek magam is.*
- Hmm, szóval máris megmentő lettem? Nem is ismersz még, nem hiszem, hogy megbíznál ilyen módon bennem, botor dolog volna. *nézek is bele szemeibe, de ez után jön az invitálás is, amelyen egy picit elgondolkodom, tehát láthatóan nem mondok rögtön igent.*
- Egy kis időre csatlakozhatunk, egyébként csak az erdő felé sétáltunk volna tovább, aztán vissza az egyetemi körletbe. *szavaimból tehát kiderülhet, hogy egyetemista vagyok, bár nem tudom, hogy ez a lányt mennyire is érinti.*
- Hányadikos vagy? *elég egyszerű rájönni, hogy Chloe alsóbb évfolyamba jár, de hogy melyikbe, az jó kérdés. Így hát lassan mellette lépkedem, a hiúz pedig kissé lemaradva követ minket, mintha csak őrt állna.*
- Érdekes belegondolni, hogy hány diák fekszik itt, akik a Mysterioban haltak meg. Kíváncsi vagyok, hogy egyesek miért ide kerültek és miért nem a családi kriptába vagy esetleg a szülőföldjükbe. *hozok is fel egy témát, mely nem éppen a legvidámabb, de nem szoktam én olyan sűrűn idegenekkel beszélgetni és általában a másikat szoktam jobban megismerni, beszéltetni, most mégis, szükség van arra is, hogy én is megszólaljak, nem lehet folyton csak kíváncsiskodni, alakítanom kell a viselkedésemen.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2013-01-05, 1:31 am

//NRT - Chloe és Noah - 2013.01.04.//

* Nem túl sokáig élvezhetem az egyedüllétet ebben a nyugalomban, hisz hamarosan már egy érdeklődő hiúzzal, egy elpakolandó pálcával, és az állat bocsánatkérő gazdájával van dolgom. Nem vagyok én vámpír, ám reakciójára összeszűkülnek szemeim. Most vagy ennyire nem érdekli semmi, vagy ilyen nagy arcnak képzeli magát, hogy számomra cseppet pökhendinek tűnő stílust vegyen fel, ellenben mégsem ezen akadok fenn, nagyon nem. *
- Kegyem? Akkor te valami nemes féle vagy.. remek. * forgatom máris szemeimet, semmi bajom nincsen ezzel, sőt, legbelül minden nő azt akarja, viselkedjenek és beszéljenek vele normálisan. Ugyanakkor némi ellenkezés mégis belefér, ám mivel már másodjára hallhatom, mennyire örvendetes számára a jelenlétem, egy sunyi kis mosolyba csap át kelletlenségem. *
- Azért ne örüld túl magad annyira, szóval köszönöm, elég lesz a túlzott kedvességből. * szólok vissza így, s lehet, hogy bunkónak, vagy ellenszenvesnek fog tartani emiatt, de nem lehet mindenkinek mindenkivel tökéletes és felhőtlen a kapcsolata, nemde? Én sem tudom levetkőzni egyik napról a másikra fura stílusomat, szóval majd meglátjuk, ő ezt mennyire tolerálja. S ha már tolerancia, jobbnak látom távolabb maradni a hiúztól, hiszen egyértelműen nem érzem rosszul magam, nem félek attól, rám támadna, csupán csak nem csípem ezeket az állatokat, ennyi. *
- Igazság szerint, globálisan vannak gondjaim a nagymacskákkal, így nem Ragnall tehet a defektemről. Ami pedig a körbeugrálást illeti.. arról ne beszéljünk. * persze, hogy szeretem, ha kiszolgálnak, de nem hinném, hogy ő erre gondolt, így még mielőtt teljesen leírnám magam, cseppet próbálok normális lenni vele, de mintha teljesen átlátna a szitán. *
- Nocsak, okos fiú vagy, ez jó. * vonom fel egyik szemöldökömet, máris van benne valami vonzó, amit a számlájára lehet írni, ezt pedig csak tetézi azzal, egyetemi szakon kezdi idén az évet, szóval még idősebb is nálam. Végre, egy értelmes tag.. és erre nekem komolyan szükségem van? Tényleg megvesztem. De mivel csatlakoznak, így bólintok egyet, tudomásul véve ezt, s részemről el is indulok, csak lassan, nem sietünk sehová, s persze kérdését sem fogom figyelmen kívül hagyni. *
- Most kezdem a másodikat, ami a te egyetemed mellett olyan kevésnek tűnik. * közlöm aggályom, ki tudja, még lehet bele húzok, és fentebb lépek egy évet, nagyon utálom, hogy néha ilyen kicsinek és jelentéktelennek érzem magam. A téma ellenben, amit felhoz, nem igényel különösebb tudást, csupán saját véleményem oszthatom meg vele, ahogyan ő is ugyanezt teszi. *
- Hát lehet, hogy nem volt más lehetőségük, és mondjuk ez volt az otthonuk. Erre még nem gondoltál? Nem lehet mindenki gazdag és nemes, bár tény, hogy bizalomgerjesztőbb, mint az utcán lakni egy koszos kis dobozban. * rázom meg fejemet, na nem, kicsit sem vagyok ilyen jó tét lélek, hogy sajnáljam őket, de belül mégis, ám kifelé mégis undorral jöhet le mindez. Fura kettősség, de ugyanakkor az ő véleményét se értem, talán elhamarkodott volt kijelentése.. és kissé erőltetett is. *

Tárgy: Re: Ódon temető 2013-01-05, 1:46 am

//NRT: Chloe és Noah - 2013.01.04.//

*Nem gondoltam, hogy estére társaságra lelek, de egyáltalán nem bánom a dolgot, sőt, vonz az ismeretlen. Szeretnék változni, de ez ennyire nem egyszerű, én már csak ilyen vagyok, de lehet, hogy meg kéne maradnom önmagamnak... még elválik idővel. *
- Igen, nemes vagyok, ez talán baj? *teszem is fel a kérdést, de szavaim picit se bántóak, sőt, nem is sértődöttek, tényleg érdekel, hogy vajon mit is gondolhat a lány származásomról. Engem egyébként nem zavar, hogyha szegény, az se, ha gazdag, mindenki olyan, amilyen, nem a vagyonnak hála lesz belőlünk valaki. A bemutatkozásunkra is sor kerül, amit én úgy reagálok le, ahogy szoktam, de mintha ez a lánynak nem tetszene.*
- Én ilyen vagyok, de akkor majd visszafogom magam, hogyha zavar. *mások örülni szoktak egy kis kedvességnek, de hogyha erre nem vágyik a másik, akkor majd tényleg visszaveszek és próbálok nem ennyire normális lenni. Most tényleg itt a bunkó emberekért vannak oda? Felfoghatatlan a számomra. A nagymacskás dolgot is inkább túlbeszéljük, de nem látom értelmét tovább reagálni a dolgokra, a lány tudja, hogy mitől fél, bár én a saját félelmeimet se szoktam kiadni, viszont erre most inkább nem hívom fel a figyelmét, csak enyhén felvont szemöldökkel hallgatom cseppet feleselős szavait. Nem mondom azt, hogy szimpatikus, de egy kis ideig még a társaságában maradok, minél több féle embert ismerek, annál jobban bővül a tudásom őket illetően.*
- Te pedig láthatóan nagyszájú és igazából már most úgy érzem, hogy olyan lány vagy, aki könnyen megüti a bokáját saját nyelve miatt. *oh, még milyen finoman fogalmaztam. Nem, tényleg nem akarok én vitázni itt, de azt se fogom elnézni, hogy lenézzenek, főleg nem egy számomra ismeretlen ember, viszont ettől eltekintve mégis még itt maradok és az egyetemről is ejtek néhány szót.*
- Én se egyik napról a másikra jutottam el idáig, de csak rajtad áll, hogy mikor érsz el az egyetemhez. Én azt mondom, hogy nem kell sietned, hiszen fiatal vagy még. *na nem nézem kislánynak, ránézésre is látni rajta, hogy tényleg szép teremtés, de ettől függetlenül még nem tudhat ő se mindent, neki is idő kell ahhoz, hogy tanuljon. A sétát viszont elfogadom, egy kicsit még vele maradok, bár most nem érzem úgy, hogy ez túl sokáig tartana. Menet közben azért felvetek egy témát, méghozzá az itt elhunytakat illetően, de Chloe ismét mintha kötekedni szeretne, így állok meg lassan, majd ha esetleg ő is hasonlóan cselekszik, a kék szemekbe nézek.*
- Szerintem nem adtam rá okot, hogy így viselkedj velem. Azért, mert van rangom és vagyonom, nem jelenti azt, hogy bárkit is lenéznék, veled se viselkedek úgy, tehát kicsit változtathatnál a hozzáállásodon, vagy inkább távozom. Nem azért csatlakoztam hozzád, hogy folyamatosan megpróbálj belekötni abba, amit mondok vagy teszek. Akármennyire is szívesen ismerkednék veled, ez visszataszít, már bocsánat a kifejezésért. *túrok is bele hajamba, most elmondva azt, ami bennem van. Nem sértődtem meg, tényleg nem, csak jobb szeretném még most tisztázni, hogy a lány is tudja, hogy hol van a helye. Én nagyon is sajnálom azokat, akik itt rekedtek, nem vagyok egy utolsó szemétláda, egy beképzelt férfi és nem is fogom eltűrni, hogy úgy kezeljenek, inkább akkor magára hagyom, bizonyára amúgy is arra vágyott. Tehát a lány válaszától fog függni, hogy együtt vagy külön folytatjuk az estét.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2013-01-05, 2:09 am

//NRT - Chloe és Noah - 2013.01.04.//

* Nem kezdhetek azon ömlengeni, nem baj, sőt.. sőt, igen is legyen velem normális, kedves, tisztességes és becsüljön meg. Nem, az nem vallana rám, bármennyire is azt kellene tennem. *
- Azt nem mondtam, hogy baj. Csak nem úgy tűnsz, mint aki tudna ebből lazulni.. bár, lehet, hogy nem is akarsz. * adok végük köztes választ, s hangom is normális, szóval kivételesen nem kekeckedő, vagy ilyesmi, de úgy hiszem, most már mindegy, hisz kap még egy beszólást, ami az örülést illeti. Tudom én, hogy percekkel később már nem lesz annyira elragadtatva szerény személyemtől, sőt, amilyen kis undok spiné tudok lenni, talán én magam fogom elkergetni a közelemből, de hát ismételten nem borulhatok a nyakába, nem fogok engedni őszinte és normális, emberi érzéseimnek. *
- Majd megszokom, miattam aztán ne változtass. * emelem fel kezeimet, ismét nem túl egyenes reakciót adva, komolyan nem kérek senkit arra, én legyek az ok, akiért viselkedjen máshogy, s amúgy is jól esik türelme.. bár semmi fogást nem érzek, még csak a macskáján sem, felháborító. Ugyanakkor nem is én lennék, ha nem próbálkoznék némi furmányos viselkedéssel, amit ő szinte azonnal kiszúr, s míg én saját stílusomban jegyzem meg éles eszét, ő számomra mégis furán, de meglepően reagál. Nem fog ugyanakkor zavarba sem hozni.. kizárt dolog. *
- Oh, ez fájt. * emelem színpadiasan mellkasomhoz egyik kezemet, olyan arcot vágva, mintha tényleg megbántott volna, de persze ez nincsen így, hisz teljesen igaza van, és csak ez az, ami bosszanthat ebben. * - De mesélj csak, mégis miért vagy ebben ennyire biztos? Mert eléggé úgy tűnik, mintha megalapozottak lennének a szavaid. Ja.. és ha zavar, ez van. Én nem fogok visszább venni. * tessék, ki is bújt a szög a zsákból, a pökhendi, nagyszájú és meggondolatlan kisördög bújik elő belőlem lassan, aki máshoz nem ért, csak ahhoz, hogy undok stílusával elidegenítse maga mellől az embereket. Nem is gondolnám már ezek után, hogy tényleg, őszintén érdekelné az, mely évfolyamot is gyarapítom jelenlétemmel, fiatalságom pedig szintén tény, elvégre tizenhat vagyok, tényleg nem vagyok semmivel sem elkésve. Nem is tudok erre mit, maximum megköszönhetném a tanácsát, a temetős kis megszólalása ellenben minden bizonnyal nem úgy jut el agyamig, ahogyan azt ő tervezte, mivel egy igen csak durva leosztást kapok tőle, s ahogy elém kerül, én magam is megállok, picivel előtte, s ahogy hallgatom őt, egyre inkább csak megsemmisülve érzem magam. *
- Öhm, én.. én akkor azt hiszem, félreértettelek. * nézek fel szép szemeibe, na jó, most azért picit mintha még nyakamat is behúztam volna, úgy figyelek rá, de végül igen, kissé zavartan kerülöm tekintetét, és őt magát is. * - Sajnálom.. akkor inkább megyek is, nem foglak zavarni tovább. Jó éjt.. * pillantok még hátra a nagymacska irányába, tudom imádni, mikor megingok magamban, de csak mert a normálisabb dominál, jelen esetben Noah szentbeszéde miatt. Minden szava betalált, tehát ha hagyja, szépen ott is hagyom őt, nem hiszem, hogy meg fog állítani, vagy legalábbis maga lenne a csoda, ha továbbra sem egyedül folytatnám kellemes sétámat, amitől már a kedvem is elment, de úgy igazán. *

Tárgy: Re: Ódon temető 2013-01-06, 1:29 am

//NRT: Chloe és Noah - 2013.01.04.//

*Nem kaptam még senkitől se meg azt, hogy probléma lenne a viselkedésemmel és származásommal, így kissé meglepő számomra a dolog, ahogy Chloe viselkedik, de amikor hallom véleményét, csak vállat vonok.*
- Nem mindenkinek van döntése az életéről, vannak olyanok, akiknek megszabják, hogy mikor hogy is viselkedjen, nem számít, hogy én mit akarok. *felelem őszintén és ebben nincsen semmi sajnálnivaló sem. Gazdag vagyok, nemes, elég sok mindent kaptam azért, amiért ilyennek kell lennem és azt senkinek se kell tudnia, hogy inkább lennék szegény, sárvérű, csak élhetném a saját életemet. Nem, ezek olyan dolgok, amelyeket lelkem legmélyén rejtegetek és talán soha, senki nem fogja megtudni az igazságot. Ténylegesen próbálok normális lenni a lánnyal, szeretnék adni egy esélyt ennek az egésznek, de nem megy, képtelen vagyok hosszú távon csendben viselni azt, amit mond, így finoman elé is tárom véleményemet, mert bár nem ismerem, vannak ötleteim, hogy milyen is lehet és hogy valószínűleg ez miatt bajba is kerülhet, másoknál persze. A színpadias viselkedést teljes türelemmel nézem végig, nem igazán izgat, hogy megjátssza magát, inkább csak a kérdésére koncentrálok, az számít amúgy is.*
- Természetesen nem megalapozottak, csak az ilyen jellegű viselkedés következményekkel jár. Ismerem az ide járó embereket, nem hiszem, hogy mindenki szó nélkül tűrné mindezt, te magad is mondtad, hogy más vagyok, ezzel nem csak te vagy tisztában. *nézek is elég komolyan, mélyen azokba a szép szemekbe, mivel bár lehet, hogy még nem került bajba, a jövőben még sor kerülhet rá, szóval jobb, ha óvatos lesz, a saját érdekében, mert szerintem rá férne egy kis változás, ahogy rám is, de ezt már inkább nem teszem hozzá, ő tudja, hogy mit akar kezdeni magával és az életével, meglehet, hogy neki ez a tökéletes. Az iskoláról is beszélünk még egy kicsit, ez után pedig megkezdődik a sétánk, melyről azt hittem, hogy kellemesen fog telni, de most, hogy ismét kiforgatja szavaimat lesz elég, így állok meg és bizony szemeibe nézve mondom el a véleményemet, nem érdekel, hogyan is fog viszonyulni hozzá, bár őszintén szólva valamiféle hisztire és kifakadásra számítok, e helyett viszont, meglepően elcsendesül, sőt, még mintha vissza is fogná magát, igazat adva nekem és ez után elnézést kérve távozóra fogja. Oh nem, én nem fogom ennyire egyszerűen elengedni őt, így bár hagyom, hogy nagyjából 10 métert távolodjon, a következő pillanatban pontosan elé hoppanálok, onnan tekintek picit keményebb arccal a szemeibe.*
- Most miért menekülsz? Miért nem próbálod meg a normális társalgást? Talán adhatnánk még egy esélyt ennek, vagy nem szeretnéd? *tarom felé karom, tehát most választhat. Ha nem akarja, akkor természetesen elmehet, de hogyha mégis csatlakozna hozzám, akkor belém karolva folytathatjuk tovább temetői sétánkat, együtt, tényleg, csakis rajta áll, én viszont le nem veszem szép arcáról kékségeimet, amíg nem dönt.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2013-01-06, 3:19 am

//NRT - Chloe és Noah - 2013.01.04.//

* Fogalmam sincs, miért viselkedem így vele, amikor tényleg lehetnék normális, ám a rossz szokásokat igen csak nehéz levetkőzni, egyébiránt pedig ó, ha tudná, mennyire átérzem a helyzetét, csak én mégis megpróbálok lázadni, és nem hagyom, hogy legalább akkor, mikor szüleim nem látnak, nem ellenőrizhetnek olyan szigorúan, akkor lehessek önmagam. De az sem vagyok, nem ez vagyok. *
- Ezzel pontosan tisztában vagyok.. hogy mi az a kényszer. * hupsz, sikerül azért kicsikét mégis elszólnom magam, komolyan, én sem tudom már, mit, miért, hogyan, merre és hány méter, fogalmam sincs, s most még némi őszinteség is fellelhető hangomban, ami csupán csak annak köszönhető, megfeledkeztem magamról. Ám azzal, hogy további megnyilvánulásaim igen csak egoistának tűnnek, szépen építgetem magam köré azt a bizonyos falat, mert hát miért viselkednék így, ha nem másért, hogy leplezzem sérült bensőmet? Sablonos, siránkozni pedig nem fogok, akkor inkább ilyen formán adom magam, ami nem feltétlenül vonzó, sőt, inkább taszító tud lenni, Színpadias megnyilvánulásom sem töri meg.. és komolyan, ez a türelem, ez a végtelen kimértség kezd igazán bosszantóvá válni számomra.. minden bizonnyal erre is reakció a gyerekes viselkedésem, ahelyett, hogy éles eszem okosan használnám, egész egyszerűen hülyét csinálok magamból. Mert nem ezt teszem éppen? Dehogynem, teljességgel ugyanezt. *
- Hát, eddig nem volt probléma, de kössz a tanácsot. * füllentek is most egy kicsit, eszembe sem jutott eddig Daemon.. aki bár nem túl keményen, de mégis megleckéztetett, és most sem ötlik fejembe, tehát nem szándékos hazugság ez, na meg nem hinném, hogy lenyomozna. Továbbra is nagyképűen szólok hozzá, és akkor most jött el az az idő, amikor is olyan nagy sikerrel mondok ellent magamnak, megszeppenve kemény, de mégis nyugodt és igaz szavaira reakcióként, hogy hű.. szinte megsemmisülök, elköszönök, és egy jó éjt kíséretében feltett szándékom, hogy itt hagyom, nincs neki szüksége énrám, ez annyira egyértelmű. És bizony mintha meg is könnyebbülnék önmarcangoló gondolataim között, nem követ, elenged, mikor hirtelen terem előttem, én pedig enyhe szívbajtól kapkodva a levegőt, hirtelen torpanok meg, de azért még így is sikerül mellkasának ütköznöm, így tántorodom hátra fél lépést. *
- Ne ijesztgess.. * pillantok fel inkább alázatosan most már a nyugodt szempárba, s kicsit igazgatva ruháimat szavai közben tekintek most el másfelé, tényleg nehezemre esik rátalálni kékségeire, így lelnek szemeim menedéket, karját fixírozva. * - Csak tudnám, miért vagy velem ilyen normális. * rágcsálom kissé ajkam csücskét is, úgy szólalva meg bűnbánóan, mint egy édes kisgyerek, de.. de most tényleg olyan jól esne belé karolni, egy picit érezni, hogy valaki normális, én pedig vissza sem bunkózom, így egy krákogás, és egy megerősítésre váró pillantást követően karom megindul az övé felé, azt téve, amire esélyt adott. *
- Szóval, egészen biztos vagy abban, hogy szükséges neked az én.. társaságom? Szeretném. * teszem hozzá még végül halkan, immáron pedig én magam keresem a szemkontaktust, és ebben most semmi színjátszás nincs, hangom is valamivel kedvesebb. Ha már egy ilyen lehetőség adódott, az a legokosabb, ha nem utasítom vissza. Maximum elválnak útjaink, ha úgy látjuk, mégsem lesz ez megfelelő így, nagy dolog. De egy esélyt mindenki érdemel, még én is. *

Tárgy: Re: Ódon temető 2013-01-07, 12:06 am

//NRT: Chloe és Noah - 2013.01.04.//

*Nem is értem, miért gondolják egyes emberek azt, hogy mindig lehet változni, hogy az ember csakis olyan lehet, amilyen akar is lenni. A világ nem ilyen beszűkült, én nem ebben élek és ezt nemsokára Chloe elé is tárom, de szavaival sikerül láthatóan meglepnie engem.*
- Valóban? *ez amolyan kérdés, tehát ha szeretne, bővebben is mesélhetne arról, hogy miféle tudomása van a kényszerekről, hogy milyen szinten is érinti őt. Túl sokáig nem tudom teljességgel visszafogni magam, elmondom véleményem a lánynak, hogy ezzel a viselkedéssel szerintem mire juthat és bár ez után még próbálkozom további témákkal, mint a tanulás és az ide eltemetett emberek, ez teljességgel lehetetlenné válik, egyszerűen Chloe amibe tud, beleköt, neki semmi se felel meg, amit mondok, teszek, mintha velem, az én lényemmel lenne baja és ez azért kissé már zavar, ha így folytatja, egyáltalán nem kell egy társaságban lennünk. Ez után viszont mintha visszavenne, engem is meglep, hogy mennyire kis aranyos lesz és magamra hagy, jelezve, hogy akkor inkább lelép, de nem, nem fogom én ezt csak így hagyni és bár kis ideig engedem, hogy azt higgye, szabad az út, csak ez után hoppanálok közvetlenül elé és amikor nekem ütközik, nem rezdülve nézek le rá, mert már megvan az elegáns külső, erő is rejlik bennem szerencsére, nem vagyok egy nyüzüge alkat, bár tény, hogy izompacsirta sem. *
- Nem akartam, elnézést. *kérek rögtön bocsánatot, amikor az ijedtséget emlegeti, majd fejemet oldalra döntöm és lágy mosollyal simítok végig puha pofiján.* - Mondtam már, én ilyen vagyok. *nem árulok zsákbamacskát. Mindenesetre kezem visszahúzom és ez után pedig karomat nyújtom felé, amit el is fogad, így hamarosan meg is kezdhetjük ezt a második próbálkozásunkat a sétára.*
- Nem azt mondom, hogy szükségem van rá, de szeretném még egy kicsit kiélvezni, főleg, hogy Ragnall szépen magamra hagyott. *kacagok is fel, ugyanis a hiúz már sehol. Láthatóan nem volt kíváncsi erre a drámázásra és inkább magánakcióba kezdett valami vadállattal, amely valószínűleg a mai vacsorája lesz. Ez már az ő dolga, engem nem érint, most van más, amivel foglalkoznom kell, ez pedig ez a leányzó.*
- Nincs kedved eljönni a campusba? Van egy szép szökőkút a szakházak közepén, szerintem tetszene. *nem igazán szeretnék most már tovább a temetőben időzni, tehát a lánytól függ, hogy elfogadja-e a javaslatomat, mert akkor arra indulunk meg, tehát elhagyva a temetőt és ott fogunk még egy kicsit beszélgetni, mielőtt elválnának útjaink.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2013-01-07, 12:25 am

//NRT - Chloe és Noah - 2013.01.04.//

* Véletlenül kiejtek ajkaim között olyan szavakat, amiket szándékosan senkivel nem osztanék meg.. nem kell mindenkinek mindenről tudnia, és nekem fel sem tűnik mindez, egészen addig, amíg vissza nem kérdez. *
- Tessék? Csak a szüleim.. nem.. nem, mindegy. Nem mondtam semmit. * kezdeném el, majd rázom meg fejem tagadva a nyilvánvalót, remélem nem fog belekötni most már ebbe, nem akarom beavatni semmibe sem, sőt, inkább újra felveszem egy percnyi megingást követően oly tökéletesnek hitt álarcomat, s igyekszem inkább elidegeníteni magamtól őt. Egy darabig működik is, de túl türelmes, túlságosan normális, s bár még így is képes elküldeni burkoltan melegebb éghajlatra, mivel én totálisan alkalmatlan vagyok a normális társalgásra. Legbelül nem is tartom túl sokra magam, tehát arcomat takarékra véve próbálok elszivárogni útjából, amit meggátol azzal, elém kerül, én pedig így, ezek szerint, izmos testének ütközhetem. *
- Mindegy. * lehelem magam elé a szócskát, szinte alig hallhatóan, s ahogy így elfigyelem, adni akar nekem még egy esélyt, hogy megismerjen, és velem töltsön el egy kis időt, bár szégyenkezve előbbi viselkedésem miatt, de mégis hajlok a dologra. Ha átlát rajtam, minek fenntartani a látszatot? Keresem önmagam, ebbe még senki nem szégyenült bele, és én sem fogok. Keze viszont arcomhoz ér, mire egy aprót nyelve hunyom le egy pillanatra szememet is, olyan hihetetlen ez a helyzet, még akkor is, ha semmit nem képzelek bele, hisz értelme sem volna. Na de végül belé karolva öntöm szavakba aggályaimat, nevetésére pedig meglepetten pislogok körbe, s mosolyodom el végül én is, enyhülve picinykét. *
- Ő biztos nem olyan kitartó, mint te. * célzom ezzel arra, az állat minden bizonnyal rám sem kíváncsi a továbbiakban, amibe egy aranyos, de annál halkabb kuncogással törődöm bele. S ha már így összekapaszkodtunk, meg is indulok mellette természetesen, amerre vezeti lépteimet, méghozzá egy darabig némán, de csak addig, míg egy korszakalkotó ötlettel nem áll elő. *
- De, szívesen megnézném. Ilyenkor is működik? Úgy értem, télen, fagyban. Bár, a mágia mindenre képes. * sóhajtok is egy aprócskát, tehát beleegyezem tervébe, így követem továbbra is, bármerre vigyen. * - Szóval Noah, miért vagy ilyen, amilyen, és hogyan tudnám meghálálni mindezt? Tudod.. általában utálnak az emberek, és úgy sokkal könnyebb. Én nem igazán vagyok alkalmas.. értelmes emberi kapcsolatok kialakítására. * vallom be neki őszintén, kár lenne sablonos témákat felhoznom, csapjunk a lecsóba, még ha kissé zavartan, ködösen és furán teszem mindezt, akkor is. *

Tárgy: Re: Ódon temető 2013-01-12, 11:14 pm

//NRT: Athalie és Freya, 2013. 01. 12.//

*Néha már csak azért is szeret ide járni, mert itt iszonyúan kevés a valószínűsége, hogy bárkibe belebotlik, meg aztán a temető igazán csendes hely. Rövid fekete kabátban van, aminek a csuklyáját behúzta egészen a homlokában, ugyanis a néha feltámadó szél az amúgy sem túl magas hőmérséklet mellett cseppet sem bizonyul kellemesnek, és a lila-fekete sál magában nem éppen véd meg tőle. Vörös hajából csak néhány makacs tincs lóg ki a csuklya alól, a többit sikerült egyetlen fonatba tuszkolni. Sötétkék farmer van rajta, magas szárú acélbetétes bakanccsal, na meg a kabát alatt sötétkék pulóver. Kezeit a zsebeibe mélyeszti, és úgy sétál nagyon lassan a sírok között. Azt már megfigyelte, hogy legalábbis abban a sorban ahol áll, csupa olyan név van, amit valaha diákok viselhettek, legalábbis az évszámokból ítélve. Szinte mindegyiknél elidőz kicsit, azt találgatva, vajon mi történhetett, hogy itt végezték, egyáltalán kik lehettek ezek az emberek, akik ide vannak temetve. Fogalma sincs róla igazából, tényleg csak találgat, bár amint kilépett innen, el is felejti az egészet, de amíg itt van, egyfolytában körülöttük forognak a gondolatai, ami valahol nem is csoda. Megáll a sorban az utolsó sírkőnél, és nekitámaszkodik, úgy bámul a következő sorra. Mindjárt megnézi, ott is hasonlóan fiatalon elhunyt emberek vannak-e a sírok mélyén, csak előtte még végignéz a rendezett sorokon, amiktől ebben a pillanatban valahogy kirázza a hideg, annyira természetellenesnek érzi őket, főleg ebben a késői időpontban, nem sok fényben. *

Tárgy: Re: Ódon temető 2013-01-13, 9:51 pm

//NRT: Athalie és Freya, 2013. 01. 12.//

*Igazán mély nyomokat hagyott bennem az első órám. Nem gondoltam volna, hogy ez az iskola ilyen érdemeket és keménységet is képes mutatni, rögtön az elején. Mi lesz a későbbiekben? Próbáltam tájékozódni, és sikerült is saját húgomon, a könyvtáron és pár emberen keresztül, de kezdem sejteni, hogy a tapasztalást nem tudom kikerülni. Szükségem van azonban vasárnap este egy sétára... rendeznem kell magamban az itt töltött időmet, gondolkodnom, terveznem, és csak utána cselekedni. Mivel a házam az Inflatus, ezért talán muszáj lesz barátkoznom a profiljával is... hol lehetne erre jobb helyet találni, mint a temető, ami még az órához is kapcsolódik? Sehol, tehát lassú léptekkel haladok előre, éppen, hogy megyek, közben magam elé meredek, de azért figyelmes vagyok, néha-néha elvándorol tekintetem a jeges vidéken és a sírokra is. Öltözékem az időhöz mért, meleg, elegáns és fekete. Csizma, nadrág, valamint a pulóveremet eltakaró kapucnis szövetkabát, melynek csuklyája fejembe húzva. Smink nincs rajtam, hajam a vállaimon omlik előre, szemem gondolkodó csillogását pedig nehéz kivenni a sötétben... mert kiegészítő sem csillan rajtam, egyedül pénz van a zsebemben, illetve pálcám. A távolban azonban egy idő után alakot veszek észre, méreteiből ítélve pedig olyan korú lehet mint én. Talán diák? Ki járna ide? Nem tűnik félelmetesnek, ezért lépteimet irányába veszem.*
~ Muszáj ismerkedni. Mindig valami újat tanulni. ~ *fut át agyamon, mivel az ilyet én lehetőségként fogom fel. Hallatszanak a hóban ropogó lépteim, ez fel is hívhatja rám figyelmét, ha magától nem venne észre, én viszont csak akkor szólalok meg mikor közel érek hozzá, pár méterre, addig pedig féloldalas mosolyomat szemlélheti, melyben némi kíváncsiság lapul.*
- Szia. Zavarok? Elvégre ez temető, de gondoltam... ismerlek az óráról. Persze, ha magányra vágysz... *szólítom is meg, néha meg-meg akadva a mondatban, figyelmesen szemlélve őt, hogy vajon miként reagál. Igen, szóba akarom hozni a halotti mágiát, az első órát. Úgy emlékszem, ő is tiszteletét tette... bár ki tudja, lesz-e lehetőségem ismerkedni, hiszen a temető nem erre való.*