A szükség szobája

Tárgy: Re: A szükség szobája 2010-11-27, 2:05 pm

[Aula]
*Úgy tűnik, hogy most nem igazán értjük meg egymást, de azt kisebb örömmel veszem észre, hogy Troy nem tette szóvá Caius-t és nem is pillantgat rá fél másodpercenként, ami igen cska örömmel tölt el. Habár ez a kis öröm most eltörpül a fájdalom mellett, de sajnos ilyet is ki kell bírni és át kell élni az életben. Igaz, hogy kicsit drámává folyamodhat ez a dolog, most jelen pillanatban nem érdekel. Most a legfontosabb, hogy próbáljak rájönni, hogy Troy mit akar és hogy én mit akarok. Jelen pillanatban nem tudom, hogy mi lenne a legjobb. Hogyha újra együtt lennénk és bármikor bejelenthetné a fiú, hogy szüneteljünk, ha neki nem tetszik valami, vagy az, hogyha örökre szakitanánk és mindketten elfelejthetnénk a másikat. Az utóbbi gondolatra fájdalmasan dobban meg a szivem és egy kicsit hevesebben veszem a levegőt. Nem tudom elképzelni az életemet Troy nélkül és sajnos ez a néhány nap ékes tanúbizonyságot mutatott arról, hogy tényleg nem vagyok valami jó színben és habár igyekszem sokat mosolyogni és emberek között lenni, nem mindig jön ez össze. Szegény Pétertől is majd bocsánatot kell kérnem, amiért olyan undokul viselkedtem vele. Szeretem a srácot, nagyon kedvelem, és nem érdemelte ezt meg, így biztos vagyok benne, hogy majd kérek tőle egy találkozót és bocsánatot kérek tőle. Az üzenésre sóhajtok egyet és lehajtom a fejem.*
- Nem akartalak látni. Vagyis akartalak, csak azt hittem, hogy Te nem akarsz és... Áhh! *csapok magam mellé ököllel a lépcsőre, ami habár fáj, nem tesz kárt bennem. A fejemet a térdemre hajtom és igyekszem visszanyelni a könnyeimet, amiben Caius is segit, hiszen lágyan az arcomhoz dugja az orrát. Megsimitom a fejét, majd veszek egy nagy levegőt és ismét Troyra nézek. Az érintéste tényleg kicsit megrezzenek, de Troy beszélni kezd, amire figyelni kezdek. Hogyne figyelnék? Hiszen imádom a hangját hallgatni, és néha nem is érdekel mit mond, csak halljam a hangját. De most érdekel mit mond és tényleg figyelek rá (is).*
- A szünet majdnem olyan, mint a szakitás. Nem értem, hogy miért Troy, tényleg nem értem... *kezdem, de elcsuklik a hangom, mert néhány könnycsepp ismét utat kér magának. De ezt nem engedhetem meg, igy észrevétlenül belemarkolok Caius szörébe, mire a tigris mélyen belenéz Troy szemébe. Nem fenyegetően, nem is hálásan. Csak éppen megfigyeli magának a fiút. Tényleg nem értem, hogy mit akar Troy és hogy mi baja van és nagyon remélem, hogy el fogja magyarázni és tudo kazért tenni, hogy ismét szeressen és velem legyen. Hamarosan megegyezünk, hogy felmegyünk a Szükség Szobájába és elhatározom, hogy bizony én fogom elképzelni a szobát. Mikor Troy közelebb húz magához, a derekam szinte lángolni kezd, ahol megérintett. A vágy is felébred bennem, de most erősebb az az érzés, hogy ismét a karjában tart, erősen, magához szoritva, mintha nem is akarna elengedni. Hatalmas öröm és boldogság fut végig rajtam, de csak pár másodperc erejéig, mig az agyam közli a testemmel: Á-á, ez csak néhány perc most. A könnyek lassan átszöknek a gátomon és sírni kezdek. Hangtalanul ölelem át szorosan a fiút és fúrom mellkasába a fejemet. Amit mond, azok a szavak sziven ütnek és tényleg nem értem, hogy ha ezt akarja, miért küldött el. A fülembe súgott halk mondatra megremegek.*
- Szeretlek Troy... *suttogom még mindig a mellkasába, majd összeszedem magam és kibontakozok az öleléséből. Látszik, hogy könnyes a szemem és a hangom is kicsit rekedtes.*
- Miért csinálod ezt? *suttogom és két kezem közé fogom az arcát, hogy a szemembe nézzen. Egy pár másodpercig a szemébe nézek a fiúnak, majd sóhajtok egyet és lehajolok Caiushoz.*
- Gyere Cicus, jössz te is *jelentem ki ellentmondást nem tűrő hangon, majd mikor Caius feláll, leguggolok hozzá.*
- Szükségem van rád *suttogom a tigris fülébe, majd átölelem a nyakát, végül pedig ismét felállok és rá sem nézve Troyra elindulok a szoba felé.
[Szükség Szobája]
Hamarosan meg is érkezünk a szoba elé és ahogy belépek, rám törnek az emlékek és megjelenik Troy szobája.*
~Nem... Nem! Nem!!~*kiáltja egy hang a fejemben, igy Troy még láthatja, hogy a szobája, amit már úgy megszoktak és szerettek, lassan alakulni kezd és átváltozik egy egyszerű bolt próbafülke részévé. Egy próbafülke található a rózsaszin fal mellett, egy hatalmas egész alakos tükör és egy fehér kanapé a fülkén kívül. Sóhajtok egyet, majd leülök a kanapéra és várok a bemutatóra.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2010-11-27, 2:38 pm

* Kicsit rosszul jön ez ki, mert tévhitben élt Aysha, egyáltalán nem is érti, hogy ezt hogy gondolta, hogy nem akarja látni. Eléggé abszurd, mert ő úgy gondolja, hogy nem vesztek össze nincs alapja, hogy elkerülje. Sőt, ahogy hangsúlyozza nem is akarja elkerülni, hanem épp hogy vele akar lenni. Mikor beleütnek a lépcső, elhúzza a száját, és összevonja a szemöldökét. Amelyik kezével ütött a lány, azt megfogja, és magához húzza. *
- Miért ne akarnálak, amikor újra azt akarom, hogy az enyém legyél?
* Néz le a sérült kézre, és nagyon finoman elkezdi simogatni, bár tudja, hogy fájhat, mert neki is szokott mikor kap simogatást rá, de épp ezért épp, hogy hozzáér. Újra elkezd beszélni, de még mindig nem tudja, hogy bebizonyítani, hogy nem játszani akar, csak egyszerűen szerelmes lenni. Épp ezért válaszol is a mondatra. *
- Majd elmondom.
* Csak ennyit mond, mert tényleg elszeretné mondani ezt. Látja, ahogy a tigris ránéz, de nem vesz róla különösebben tudomást, mert tudja, hogyha támadna Aysha visszafogná. Vagyis nagyon reménykedik ebben. Mielőtt felmennének a szükség szobájába, megöleli, és elmond pár dolgot a lánynak, amire csak azt kapja, amit eddig is szokott hallani tőle. Mikor kibontakoznak az öleléséből, és elkapják a fejét, mélyen belenéz Aysha szemeibe, és a kérdésre, őszintén válaszol. *
- Azért, hogy szeresselek, hogy lássam te is úgy szeretsz, mint ahogy én, mint ahogy az elején.
* A hangja a mondat végére lehalkul, és figyeli, amit Aysha csinál a tigrissel, bár jobban örülne, hogyha az állat nem jön, de most nincs olyan helyzetben, hogy ezzel a kéréssel álljon elő. Meg úgy is meg kell tűrni a tigrist, szóval szoknia kell. Fájó, hogy rám sem néznek, és úgy mennek el mellőle, mint egy ismeretlen mellett. Elhúzza a száját, felkapja a szatyrot, és gyors léptekkel éri utol a lányt. Ahogy felérnek a második emeletre, nem tud mit mondani, és ahogy látja, nem is kap semmit. Kicsit kellemetlenül éri ez, hogy nem tudnak normálisan beszélni. Nem erőlteti a dolgot megy a lány mellett, és néz maga elé. A szobához érkezve, már épp lépne be a szobájába, amikor helyette egy próbafülkés terem jelenik meg. Elhúzza a száját, és örül, hogy most a lány mögött van, mert így nem láthatja. úgy sem megy be a próbafülkébe, mert minek mikor már látta? Ha meg az uszodában találkoznak, akkor is látja a felsőtestét. Mindegy, kivesz egy inget a szatyorból, egy fehér, és piros mintásat, majd automatikusan lekapja magáról azt, ami rajta van, és elkezdi gombolni az újat, hogy feltudja venni. mikor azzal meg összegombolja magán, úgy hogy a felső két gombot nem gombolja be, majd az ing ujját odanyújtja Aysha-nak, hogy gombolja be. Szemeivel szépen néz a lányra, hogy legyen szíves ezt megtenni neki. Mikor megvan akkor kicsit hátrébb lép, hogy megmutassa. *
- Na?
* Néz ő is végig magán, hogy milyen is, bár így nagyon nem látja, de azért várja a véleményt. *

Tárgy: Re: A szükség szobája 2010-11-27, 3:00 pm

*Ahogy felfelé haladunk a szobához, ezernyi gondolat repked a fejemben, de persze van is min, hiszen itt áll melettem az a srác, akibe teljesen bele vagyok zúgva, aki eldobott magától, de azt állítja, hogy szeret. Ki érti ezt? És még azt mondják a nőkre, hogy őket nem lehet érteni. Hát sajnos, most nem igazán jön ez össze, és totálisan nem értem, hogy mit akar Troy, de bízom benne és abban, hogy el fogja mondani végül, hogy mi a problémája és hogy mi okozta nála ezt a kis bolondságot. Mert most, amiket mondott és ahogy magához ölelt, biztos vagyok benne, hogy szeret csak épp valami beütött neki. Talán valaki hatására... De ebbe most nem megyek bele, hiszen nincs értelme. Hamarosan megérkezünk a szobába, ami először a már ismert szobává alakul, de végül átváltoztatom egy próbafülkés bolttá. Caius leül a kanapé mellé, és onnan figyeli az eseményeket. Troy nem sétál be a fülkébe, hanem előttem öltözik át, ami egy kisebb kelletlenséget okoz, hiszen igen cska kívánom a fiút és legszívesebben leteperném, de végül igyekszem csak az ingre koncentrálni, ami nekem annyira nem jön be. Kissé elhúzom a számat, majd bocsánatkérően pillantok a fiúra.*
- Nekem nem igazán tetszik a fehér... Bocsi... *motyogom és egy apró kis mosoly is megjelenik az arcomon, mintha élvezném ezt az egészet. Ki tudja, lehet, hogy a végén még élvezni is fogom a Troy-jal való öltözködést.*
- A fehéret rajtad csak egy nyakkendővel tudom elképzelni *vallom be az igazat, majd várom a következő ruhadarabot.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2010-11-27, 3:18 pm

* A szükség szobájába felmászva, kezd el öltözködni, hogy megmutassa az összes inget Aysha-nak. Nem megy be a próbafülkébe, mert feleslegesnek tartja, mikor már úgy is látta fél pucéran. Na, meg az uszodába is, így mászkál ott is összefuthattak volna. Most már teljesen mindegy. Ahogy felveszi az első fehér inget, ami neki tényleg tetszik, negatív véleményt kap. Be se gombolják az ing ujját, de végül is mindegy, ha másiknak nem tetszik, akkor nem. Pedig pont, hogy a lánynak szeretne tetszeni, de akkor lehet, hogy legközelebb elviszi magával vásárolni. *
- Akkor a másik fehéret nem is mutatom.
* Aysha mosolyára, neki is egy mosoly keletkezik az arcán, mert végre mosolyog mellette megint. Mielőtt elkezdené kigombolni az inget a további kritikát meghallgatja, és a szemöldökét egy kicsit felvonja. Végül újra letekint magára. Először magában gondolkozik, majd megvakarja a tarkóját, és rápillant egy mondat erejéig a lányra. *
- Legközelebb nyakkendőt is kell vennem.
* Gondolkozik el egy kicsit hangosabban, mikor újra végig néz magán. Végül is, akkor tényleg majd nyakkendőt is vesz. Lehet akkor már nyakkendő próba. Le is kapja a fehéret, és egy olajzöld inget vesz elő, azt is magára véve, nem is zavartatva magát. Ugyanúgy begombolja, hogy csak a felső két gombot nem gombolja be, majd megint Aysha elé lép, már nem is nyújtja neki oda az ing ujját, hogy gombolja be neki. *
- Na, és ez?
* Kicsit széjjelebb tárja a karjait, és úgy néz a másikra. Reméli, hogy az olajzöld valamennyire jobban tetszik Aysha-nak, mivel a zöld a kedvenc színe, így muszáj volt megvennie. *

Tárgy: Re: A szükség szobája 2010-11-27, 3:25 pm

*A fehér ing tényleg nem az én esetem és szerintem nem is áll jól Troy-on, így az ingujjat sem gonbolom be, hiszen felesleges. Persze, ez kicsit egoista szemlélet, mert feltételezem, hogy mivel nekem nem tetszik az ing, ezért Troy le fogja venni és nem is biztos, hogy felhúzza. Ahogy ez eszembe jut, kicsit el is szégyellem magam, majd azon kezdek el gondolkodni, hogy vajon kinek akar tetszeni a fiú, ha nem neki? Gyorsan elkergetem a fájó gondolatokat és most csak arra próbálok koncenrtálni, hogy Troy itt van velem és nekem öltözködik. És amiket mondott, felgyullad bennem a remény, hogy talán mégsincs minden totálisan veszve és meg lehet menteni kettőnk szerelmét. Erre a gondolatra lágyan el is mosolyodom és szinte olvadozva figyelem a fiút, ahogy leveszi az inget.*
-Hát ha fehér-fekete, akkor lehet, hogy el tudnám képzelni. Mutasd cska, azért vagyok itt, nem? *kérdezem kissé felelkesülve, hogy egyre többször fogom látni Troyt félmeztelenül és hogy több időt tölhetünk együtt, ha több inget mutat meg. A kis, halk megjegyzésre halkan felnevetek, majd a nevetés mosollyá fakul, úgy nézem Troy arcát, ami most igazi kisfiút arc lett. Imádom, amikor ilyen és ilyenkor hihetetlen aranyos. Ismét fellángol bennem a vágy, de most azért, hogy vele legyek, nem konkrétan az együtt lét miatt. A következő inget, ahogy a fiú kiemeli a szatyorból, kicsit elriaszt, de mikor odafordul elém, kissé leesik az állam, majd elvigyorodom.*
- Uhh. Ez vagyán. És szexi egyben *jegyzem meg és talán kicsit heves érzelmeket váltott ki belőlem. Lassan felállok és a fiú karja után nyúlok.*
- Szabad? *kérdezem, mielőtt hozzáérek, majd ha igenlő választ kapok, akkor lassan feltűröm a fiú karján az inget, néha-néha ingerlően hozzáérve a bőréhez és megsimítva, majd lassan feltűröm neki kézközépig. Ellépek tőle és végigmérem, majd határozottan bólintok.*
- Remek!*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2010-11-27, 3:45 pm

* Végül is az igaz, hogy azért hívta a lányt, hogy megmondja a véleményét, és már épp venné elő, mikor meghallja, hogy pontosan arról az ingről van szó, amit Aysha mond. *
- Az, de honnan tudod? Végül is oké.
* Egy mosoly a kérdésnél, mert valóban fekete-fehér a másik, bár az annyira nem tetszik, de viszont a minta jól néz ki, azért vette meg. Mielőtt az olajzöldet felvenné, előtte a másik fehér inget veszi elő, és húzza fel magára. *
- Annyira nem fekete-fehér, de a minta jó, nem?
* Ahogy magára néz, így fentről olyan mintha a mocsárból jött volna, és kicsit piszkos, de ez így neki tetszik. Bár hogyha Aysha-nak nem akkor természetesen ezt is félre teszi. Legfeljebb akkor hordja, mikor nem vele van. Most következik az olajzöld ing is, amire egy igen csak pozitív reakciót kap. Erre csak büszkén mosolyog, hogy végre talál olyat, ami a lánynak is tetszik. Elkezdené levenni, mikor elkapják a kezét, és belenéz a szemeibe. A kérdésre bólint, bár az ingujj feltűrésről, azt hitte, hogy inkább leveszi róla az inget, de hiú reményeket táplált magában. Az érintésre legszívesebben letámadná a lányt, de nem fogja, először megakarja mutatni az összes ingét. Letekint a karjára, hogy mit is csinált, és mikor meghallja azt az egy szót, akkor oldalra döntött fejjel kérdez. *
- Akkor most már tetszek?
* Az ingre érti, bár félre lehet érteni, nem annyira számít. Ha megkapja a választ, akkor leveszi, és megmutatja az utolsó inget, ami fekete, de mégis ez néz ki a legjobban, szerinte. Előhúzza a szatyorból, és fel is veszi. Begombolja, majd odaáll a szokásos helyére. *
- Ez a következő. Ugyanez van csak még rövid ujjúba.
* Mutatja be az utolsó ruhadarabot, és várja a véleményt. Neki nagyon is tetszik, így egy mosoly van az arcán, és úgy néz Aysha-ra. Be lehet tudni most is egy kisfiús mosolynak, mivel nagyon is örül, hogy egyrészt jó kedve van a lánynak, másrészt, meg neki nagyon is tetszik. *

Tárgy: Re: A szükség szobája 2010-11-27, 3:57 pm

*Az ingpróba elkezdődik, és az első inget egyöntetűen leszavazom, hiszen nem igazán tetszik az enyhe pirosas beütés a fehér ingen. Afféle nagypapás feelingem van és ezt meg is mondom Troynak. Remélem, hogy nem veszi rossz néven, de úgy tűnik, hogy nem sértődik meg és hamarosan egy másik inget húz elő, mikor meghallja, hogy a fekete-fehér inget jobban el tudnám képzelni rajta. Furcsa, hogy mennyire ingmániás ez a srác, de persze mindenkinek lehet mániája, nekem pl. a cipők. Rengeteg cipőm van, talán több, mint ruhám. (Na jó,ekkora túlzásokba ne essünk). Troy az ízlésemnek és az ötletemnek hízelegve előránt egy fekete-fehér inget a táskájából, mire leesik az állam, majd ismét felnevetek.*
- Pont ilyenre gondoltam. Vagy legalábbis hasonlóra *nevetem el magam és a hangomon érződik, hogy őszinte nevetés ez. Hamarosan persze előkerül a zöld ing, amire ismét leesik az állam és látszik Troy-on is, hogy örül neki. Hát persze, én is örülnék, ha azt mondanák rám, hogy szexi vagyok és jól áll a ruha. A ruha ujja hamarosan felhajtásra kerül, mire egy mély szemezést kapok. Érzem ,hogy kicsit kiszáll az erő a lábaimból, de elkapom a tekintetem és veszek egy mély levegőt. A kérdésre elnevetem magam, és kicsit hátrébb lépek.*
- Eddig is tetszettél *jegyzem meg mosolyogva és egy szájrapuszit adok a fiúnak. Ekkor tudatosul bennem, hogy mit is tettem és kissé riadtan pislantok fel Troy-ra, hogy mit fog ehhez szólni. Automatikusan csináltam, és eszembe sem jutott, hogy most nem igazán vagyunk olyan kapcsolatban. Troy hamarosan egy újabb inget mutat fel és azt is felhúzza, amit szintén nagyon jól áll neki. Elmosolyodom, majd bólintok.*
- Azt hiszem, ez a legjobb *jegyzem meg.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2010-11-27, 4:18 pm

* Sorban mutogatja az ingeket, és bár az első fehér nem aratott sikert, így a másikat mutatja, ami szemmel láthatólag jobban tetszik Aysha-nak, és így is képzelte el. Egy mosoly ül ki az arcára, és a nevetésre, felcsillannak a szemei. Most különösen élvezi, hogy együtt lehet a lánnyal, mivel végre vidámnak látja. A kijelentésre bólint egyet, de a mosolygás még mindig ott van az arcán. *
- Ennek örülök.
* Tényleg örül, és lehet látni is rajta. Amilyen nehezen ment az eleje, olyan jól folytatódik. A zöld ing kicsit korrigálásra szorul, és egy kérdést is tesz fel. Mondjuk most nem pont erre gondolt, de egy mosoly mindenképp kiül az arcára, majd egy szájra puszit is kap, amire meglepődik, és neki csak ennyi kellett, már is elködösül a tekintete, és szíve szerint tényleg neki esne a másiknak, de az utolsó inget megakarja mutatni. Amint megvan, és elkönyvelhetik magukban, hogy siker van, akkor elkezdi kigombolni az ingét, hogy majd visszacseréli az eredetire, közben húzza a másikat a kanapéra. Semmi olyan nem mutat, hogy valamit tervezne pedig nagyon is tervezi. Amint teljesen kigombolta az ingét, az egyik kezével, odanyúl Aysha arcához, és felé fordítja, hogy nézzen a szemébe. Ha ez megtörténik, akkor egy újabb fajta nézést vet be, amivel eltudja csábítani a lányt. *
- Olyat akarok, amit az előbb, de sokszor.
* Egyből hajol is közel hozzá, és puszilja meg, majd egy heves csókot ad neki, hátradöntve a kanapén. Folyamatosan kapja Aysha a heves csókokat, mik néha vaddá mennek át. Ha épp nem csókot ad a lánynak, akkor csak puszilgatja az ajkait, hogy ne tudjon megszólalni. Nagyon is gyorsan ver a szíve, és a légzése is felgyorsul. Kicsit fullasztó, de nem akarja, hogy vége legyen ennek, így néha úgy pihen, hogy az ajkai épphogy hozzáér a másikéhoz, és úgy vesz levegőt. Nem tartanak sokáig ezek a szünetek, egyből kezd bele egy következő csókcsatába. Végül mikor abbahagyta teljesen, hogy már a kisebb szünetek sem elegek nekik, a fejét lehelyezi a másik feje mellé, és ott kapkodja a levegőt. *

Tárgy: Re: A szükség szobája 2010-11-27, 4:24 pm

*Az ingbetmutató igen jól sikerül, míg nem egy szájrapuszit nyomok Troy ajkaira és kicsit meg is ijedek, hogy mi fog most történni, hiszen szinte reflexből csináltam és eszembe sem jutott, hogy most nem úgy vagyunk, ahogy eddig. De ahogy látom, Troy nem igazán foglakozik vele, habár a tekintete, mintha ködösülne. Egy pár másodpercig szinte levegőt sem veszek és a szivverésem is felgyorsul, hogy most mi fog történni, de végül kellemesen csalódom, hiszen hamarosan a kanapén kötünk ki, Troy pedig vetkőzni kezd. Majd az arcomhoz nyúl és közli, hogy sok olyatakar, amilyen az előbb. Erre kicsit kitágulnak a szememim, mert nem igazán értem, hogy mire gondol, de hamarosan jönnek a puszihalmok és csókhegyek, amit persze rettentően élvezek és ki is használok. Közelebb csússzanok a fiúhoz, szinte az ölébe ülök, beletúrok a hajára és úgy vonom egyre közelebb magamhoz. A mellkasunk már szinte összeér és habár én is kezdek fáradni és a tüdőm levegőért kiált, nem akarom abbahagyni. Mikor Troy mégis megteszi, szorosan átkarolom a nyakát és magamhoz húzom, úgy ölelve őt magamhoz és ismét észreveszem, hogy lassú könnyek csorognak le az arcomon.*
- Szeretlek! *súgom a fiú fülébe és hangomon hallatszódik, hogy teljesen, tiszta szivből mondtam ki ezt a kis szót, ami néha jelentéktelen, most mégis annyi minden elárul...*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2010-11-27, 4:40 pm

* A szájra puszira azért nem reagál, mert meglepte, és természetesen elködösült a tekintete, amit azzal akar egy kicsit feledni, hogy felveszi az utolsó inget. Őt nem zavarja, sőt mivel már rég nem puszilta, és csókolta meg, így természetes, hogy hiányzott neki, minden érintés. Oda is húzza a kanapéhoz, és vetkőzni kezd, de csak odáig jut el, hogy kigombolja teljesen az ingét. Szinte nem is hagy levegőt, vagy időt, egyből puszikkal, és csókokkal támadja meg Aysha-t, majd a derekára helyezi az egyik kezét, hogy majd hátradöntse, de helyette az ölébe ülnek, amit nem bán. Folyamatosan folytatja a puszit, csókot, ami épp jön, és örül, hogy viszonozzák is. A hajtúrással meglehet szelídíteni, és ezt szerinte Aysha is tudja. Rettentően élvezi, és ezért nem is akarja abbahagyni. Most, hogy az ölében ül, kicsit kényelmetlenebb, így hátradönti, hogy feküdjenek, azért az mégis csak jobb. Mikor abbamaradnak a csókok, és levegő után kapkodva fejét a másik mellé helyezi, egy szót kap a fülébe súgva. Amint megtud szólalni, ő is csak egy szót mond. *
- Akarlak.
* Mondja határozottan, és mivel egy kicsit már jobb, de nem annyival, így újra elkezdi a csókokat, és be is nyúl a lány pólója alá. Nem is tud mást mondani, tenni, elködösült teljesen az elméje, és csak azt látja, hogy alatta van az a lány, akit szeret, és imád, és akivel rég volt már együtt. Ha Aysha is megengedi, akkor megfog történni az együttlét, és utána mesél, ha nem akkor, majd valamit kitalál, hogy mi legyen. *

Tárgy: Re: A szükség szobája 2010-11-27, 4:45 pm

*Habár a szájrapuszitól féltem, hogy mi lesz a hatása, fölösleges volt. Troy kicsit beindul és hamarosan már a kanapén fekve csókolózunk, simogatjuk egymást. A levegőnk hamarosan elfogy, így egy kis szusszanásnyi idő alatt kétszó hangzik el a szobába, majd ismét őjult erővel vetjük be erőinket és hamarosan már sóhajok közepette szeretkezünk a kanapén, ami habár kicsit kényelmes, erre a célre pontosan megfelel. A ruhák a földön kötnek ki, így mikor ismét egymás mellett fekszünk, egy takarót képzelek magunkra, ami hamarosan meg is jelenik. Szorosan Troy mellé bújok, és betakarom magunkat. Habár kint igen hideg van, itt a szobában kellemes a meleg, így nem azért mert fázok, hanem mert igy kényelmesebb. Fejemet Troy mellkasára hajtom és simogatni kezdem a hasát és a mellkasát, majd egy puszit nyomok a fiú arcára.*
- SZóval van még inged? *kérdezek kuncogva. Egyáltalán nem látszik, hogy pár órával ezelőtt még teljes búskomor, depressziós leányzó voltam. Ismét az a régi Aysha vagyok, aki mindig mosolyog, csillog a szeme, mert szerelmes és áhitattal pislog párjára.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2010-11-27, 5:03 pm

* Ebből az egész csókolózásból lehet tudni, hogy nem bírja ki Aysha nélkül, és nem is akarja, de valahogy muszáj volt a szünet, bár nem tartott sokáig. Végül is még nincs kimondva, hogy együtt vannak, csak élvezik egymás társaságát, és az együtt lét is meg lesz. Kicsit hevesebben véve a levegőt mászik le a lányról, nagyon melege is van. Lehunyja a szemét, és változik is a szoba a sajátjára, mert azt mégis jobban szereti, és az ágya is jobb, mint egy kanapé. Lehunyt szemmel próbál ébren maradni, ami nem igazán sikerül. Az egyik kezével átkarolta a lányt, ami elvileg a feje alatt van. A másik pedig egészen addig a hasán pihent, amíg bele nem ütközött Aysha keze. Jól esik neki a simogatás, de most elkapja, és az ujjaikat összefűzve, alszik el. Még a kérdést hallja, amire nagyon halkan válaszol, a puszit meg szinte nem is érzékeli. *
- Nincs. Nem volt elég?
* Kérdezi kedvesen, és meg is puszilja Aysha fejét, majd felé fordul, és átkarolva alszik el mellette. Azért abban az egyben reménykedik, hogy nem fog egyedül ébredni. Kicsit fáradt volt, mert hosszú volt a délelőttje, folyamatos vásárlás, meg átöltözés, próbálgatás, és minden. Úgy gondolta, hogy majd ha fel kell mond valamit. Most békésen alszik, ahogy eddig szokott. *

Tárgy: Re: A szükség szobája 2010-11-27, 5:09 pm

*A kanapén köt ki a két fiatal, egymás karjaiban és bizony ismét szeretkeznek. Nagyon élvezem ezt a helyzetet és örülök, hogy végre kicsit közelebb kerülhetek szerelmemhez, hiszen ez a néhány nap nélküle teljesen kikészitette az ideiegimet. Habár egy apró hang azt mondja odabent, hogy ne bizzam el magam, érzem, hogy kezd minden megoldódni és hogy Troynál is minden rendben. A szoba változni kezd és megjelenik a más jól ismert hálószoba. A szivem kicsit hevesebben kezd el verni, de Troy hamarosan közelebb húz magához és halkan válaszol a feltett kédésre. Látom, hogy hamarosan elalszik, így lágyan egy puszit adok neki, majd szépen betakarom és hozzá bújok. Eszembe jut Caius, aki most nincs a szobában. Felvont szemöldökkel gondolkozom, hogy mikor és hogyan mehetett ki, mikor hűvös szellő simit végig a hátamon. Az ablak nyitva van. Hálás mosolyt küldök az ablak felé, ami hamarosan be is csukódik, ami az én szeme is követ és hamarosan már együtt szuszogunk egymás mellett.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2010-11-28, 2:02 am

*Úgy tűnik többé kevésbé monogám estéimnek találtam egy egész jó helyszínt. Nem is tudom miért nem jövök többször ide. Egy nyugodt, kettő az van amit én akarok három, ha valaki olyan jön be kirugdosom, az élet szép. Bár lehet sokan megvetnek ezen emberellenes gondolataim miatt, na de magamat is azzal nyugtatom hogy van pár ember aki azért kimaradna a szórásból. Na de mindegy is, nemsokára megérkezek a terembe, s a másodperc tört része alatt kigondolom milyen helyet is akarok. Egy kis edzés nem árt, főleg azután ahogy múltkor helybe hagytak, még egy ilyen nem kéne. Így aztán egy egyszerű sötét terem tárul a szemem elé, középen egy elég nagy ringgel, ahol még egy boxzsák is van.*
-Ha már megvan a feeling akkor élvezetesebb.*mondom ki hangosan és el is mosolyodok. A terem végébe persze egy igen csak nagy a feketék körében " Gettóblaszternek" becézett nagydarab magnót képzelek ahol mindenféle Rock slágerek kezdenek szólni, talán a Highway to hell című szám az első. Persze nem vagyok egyedül, a sötétben lapul még valaki, egy cica, bár nem ilyen hely a kedvence de azt hiszem néha neki se árt egy kis séta. Remélem senki nem jön be kutyával mert lenyeletem vele a farkát... Minden esetre ahogy a zene elkezdődik, én magam fel is veszem a pozíciót és némi nyújtás után el is kezdem püfölni a zsákot. Elég hangosan szól a zene, na de engem nem zavar, ha kihallatszik a folyosóra, igazából ha panaszkodnának is max fikuszt mutatnák nekik.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2010-11-28, 2:10 am

*A napjaim nagy része a hatalmas kastély felfedezésével telt és így kerültem ma a második emeletre. Tetszik ez a folyosó, világos és a hatalmas ablakok előtt puha párnák helyezkednek el a párkányon. Az egyiken hosszú ideig üldögéltem is, de mostanra már úgy érzem, hogy nem ártana tovább haladnom, főleg, hogy elég későre járhat és nemsokára már pihenni kell. Ahogy viszont az egyik ajtóhoz érek, kíváncsian állok meg mellette. Nem tudom, hogy mi lehet mögötte, de kezem ösztönösen a kilincs felé nyúl, melyet lenyomok és be is sétálok. Egy fekete bőrből készült nadrág van rajtam, amit még Sairussal vásároltam és egy rövid ujjú, fekete póló. Ezen kívül bal kezemen, a könyökömig egy hófehér kötés, amely alatt még mindig csúnya, égési sérülésem látható. Nem bánom, megérdemeltem, így kellett lennie, tehát büszkén viselem azt, amíg el nem múlik teljesen. Remélem, hogy már nem tart túl sokáig, hiszen fájdalmas még mindig mozgatnom. Amikor viszont besétálok, meglep a hangos zene és ez a sötétség, na meg a boxring, nem hiszek a szememnek. Hátam nekivetem az ajtónak, miközben szemeim egy pillanatra becsukom.*
~ Szétmegy a fejem ettől a hangos zenétől, bárcsak elhallgatna. ~ *ahogy viszont csönd keletkezik, meglepetten nyílnak ki pilláim és ekkor pillantom meg Sairust. Hirtelen nem tudok mit mondani neki, hiszen nemrég szépen leléptem, amely igen csak udvariatlan lépés volt tőlem, de nem tudok mit tenni, akkor muszáj volt elsietnem. Csak lassan teszek pár lépést felé, majd feltekintek rá és kíváncsian figyelem, hogy mit csinál.*
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen helyek is vannak a kastélyban. *szólalok meg végül és hogyha a zene miatt még nem jött volna rá, hogy nincs egyedül, most már bizonyára sikeresen felhívtam magamra a figyelmet.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2010-11-28, 2:22 am

*Bizony jó hangosra feltekertem a zenét, hogy aki hozzám szól még véletlenül se halljam meg. Sok mindenbe előnyös, lekapcsolja az agyat, képes vagyok ilyenkor csupán csak ösztönösen cselekedni, és azt hiszem az ütögetéshez, meg egy kis mozgáshoz más nem is kell, minden oldalról támadom a zsákot, szinte teljesen ráhangolódok a zenére, így aztán észre se veszem hogy már nem vagyok egyedül. Amikor viszont a zene elhallgat, hirtelen olyan érzés fog el mintha kirántották volna a lábam alól a talajt, és bizony miközben ez megesik ütök is egy szép farsot a levegőbe. Mivel eléggé beleviszem a teljes súlyom ez elég hatásos bemutatót provokáll, így a lendület miatt szinte azonnal vágódok el én is a bábu mellett, most már érzékelve, hogy bizony megállt a muzsika...*
-A fenébe.... csak várd meg míg felkelek, nem állok jót magamért...*bizony felhúzott a dolog, hiszen ki jön ahhoz hogy csak úgy bejön és lekapcsolja a zenét. Megvan a terv fogom magam átugrok az oldalkötélen és ellátom a baját, hogy megtanulja nem kéne ilyesmikkel felhúzni. A lendület megvan,viszont miközben hagyom el a ringet ismerem fel a csajt akivel nemrég futottam össze. A neve is megvan Hecate, akiről eddig csak az esett le hogy bár jófej lány de mégis nagyon fura, és bizony a múltkor hamar lelépett. Na de mindegy arcomról hamarosan eltűnik a harag és idegesség nyoma, helyette csak a komor kissé hűvös kifejezés marad miközben elé lépdelek, majd levéve a kesztyűimet hátra dobom*
-Áh.. szia.. máskor azért szólj ha bent vagy... a zene adta az ütemet a mozgásra, nem volt jó ötlet lekapcsolni*mondom miközben megmasszírozom az oldalamat hiszen az találkozott a padlóval, majd pillantásomat ismét a lányra szegezem észre is véve a kötést.*
-Hát.. akkor még elmondhatod hogy nem ismersz pár helyet. Tudod van pár érdekes, de gondolom már ismersz egy kettőt. Ezt itt a szükség szobájának hívják. Lehet szebb külleme is, de nekem most erre volt szükségem*magyarázom miközbe kissé körbe is forgok megmutatva.*
-ÉS te? Hogy vagy? a Múltkor elég szépen leléptél...*mondom komolyan, bár igazándiból nem sértődtem meg hiszen közöm sincs a lányhoz... bár lehet anélkül is meg lehet sértődni, de mindegy is, ha így lenne se mutatná az arcom elvégre mint már nemrég kifejtettem nekem nincsenek barátaim ergo nincs mire megsértődnöm.*
-Mi történt a kezeddel? Az a kötés nem néz ki éppen túl bíztatóa rajta.*mondom miközben tekintetem is levándorol a testrészhez.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2010-11-28, 2:33 am

*Ahogy a zene elhall, saját meglepetésemre is természetesen, figyelmem az eső fiúra vándorol és kissé meglepetten figyelem, majd hallgatom, a hogy dühöng. Nyelek is egy aprót, majd a közeledésemet abbahagyva meg is állok hirtelen, miközben felnézek a hamarosan felém közeledő fiúra és inkább hátrálok még egy lépést.*
- Öhm, ne haragudj. Nem tudom, hogy hogy történt, nem akartam rosszat. Te rendben vagy? *kérdem őszinte kíváncsisággal és némi aggodalommal is a hangomban, hiszen nem akartam, hogy miattam baja legyen.*
- Szóval most bántani akarsz azért, mert lehalkítottam a zenét? *kérdezek rá végül arra, ami még igen csak érdekel, hiszen nem ilyennek ismertem meg Sairust, de ezek szerint mégse ismerem eléggé és bár nem félek tőle, azért tudom, hogy ő idősebb nálam, látszik rajta, én viszont csak most kezdem az elsőt, tehát nem lenne jó ujjat húzni vele.*
- Hmm, szóval szükség szobája... és az pontosan mit takar? Hogy akinek szüksége van egy kis testmozgásra, az ide jöhet? *kíváncsiskodom, miközben én is körbenézek, de semmi extrát nem látok a helyben, tényleg egyszerű kondizásra lehet használni, ahogy azt Sairus is tette nemrég. Amikor viszont érdeklődni kezd, majd felrója múltkori eltűnésem, csupán csak elfordítom tőle a fejem.*
- Én... remekül, tényleg. Tetszik ez a hely és a szobámat is sikerült már teljesen berendeznem. *most már csak a múltkorira kellene valami kézenfekvőt mondanom, de már most félek attól, hogy ismét túl sokat árulok el neki magamról.*
- Muszáj volt elmennem, túl sokat megtudtál rólam és ezt nem szabad. *ismerem be végül, majd amikor letekint a kezemre, én ösztönösen a hátam mögé rejtem azt, de mivel pulcsi nincs rajtam, így hát nem tudom mivel jobban elrejteni, inkább csak hátralépek pár lépést.*
- Semmi, semmi se történt... én azt hiszem, hogy nem is zavarlak tovább, örültem. *fordulok meg hirtelen, hogy kislisszoljak az ajtón és hogyha nem áll utamba, akkor hamar el is tűnök, a folyosón pedig szinte futva indulok el a klubhelyiségem irányába.*
~ Nem, nem szabad vele barátkoznom, túl sokat tud, ez így nem lesz jó. ~ *nem akarom ismét megbűntetni magam, az nagyon fájna és már a gondolattól is könnybe lábadnak szemeim, így jobbnak látom a menekvést.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2010-11-28, 2:47 am

*Bizony elhal a zene, és hangos káromodással érek földet. Nem láttam hogy épp Hecate az, neki még megbocsáltható a dolog, elvégre új, na meg miért akarna kicseszni velem? Amikor viszont felé közeledek úgy tűnik félre érti a szándékaimat, elvégre ha már dumálunk jó lenne olyan távolságba lenni, hogy ne kelljen ordítani egymásnak.*
-Azon már túl vagyok. Gyors lefolyású düh roham, amúgy rendben, kicsit sajog az oldalam. Valószínűleg akkor rosszra gondoltál... tudod itt megesik hogy ezzel betehetsz másoknak akaratod ellenére is.*mondom egy kissé még elhúzva a számat, na de kis mozgás múlva a fájdalom enyhe bizsergéssé zsugorodik. A következő kérdésre csupán csak elkomorodok, lehet ilyesztő, de valahogy nem illik össze a Puzzle miért akarnám bántani? Végül csak kicsit hangosabban felnevetek, majd amikor abba hagyom még mindig érdeklődő pillantással nézem a másikat*
-Öhm.. nem tudom honnan gondolod hogy bántani akarlak... ha akarnálak akkor nem lett volna időd megkérdezni. Nem láttam ki volt. Mondjuk úgy hogy ha nem te lettél volna lehet rosszul jár. De nyugi nincs harag. Kivéve ha direkt csináltad.*mondom egy fura ravasz mosollyal, de természetesen az utolsó szavakkal csak ugratom a lányt.*
-Hát... nem éppen ez kicsit bonyolultabb de mindjárt elmagyarázom, a lényeg hogy egy olyan hely amire ... szóval amire szükséged van, teszem azt ha tele van a zuhanyzó akkor azzá válhat, vagy mittudom én.*próbálom körül írni, bár annyira még én se ismerem, pedig már egy ideje itt vagyok az iskolába. De hát nem nagyon jártam fel erre.*
-Na az jó... szobatársak?*kérdezek tovább, de a következő szavakra szinte megütődök, és mintha nyakam egy pillanatra hátra is csuklana a meglepetéstől, így kezemmel oda is nyúlok. Valahogy úgy tűnik mostanába önpusztító életmódot élek.*
-Hogy érted hogy elmentél mert sokat tudtam meg rólad? Azt hittem éppen az ismerkedés a lényeg.*ezek szerint nem én rontottam el valamit, vagy mégis? HÁt fura hogy bűn ha az ember megtud pár dolgot a másikról. Ezután észre veszem a kezét is és egy kérdést is felteszek amire csak hátrálás a válasz, és menekvés. Na de nem hagyom annyiba a dolgot kezem előbb nyúl ki mielőtt elindulna a másik és a vállát érve el nem durván de erősen megfogva tartom vissza.*
-Na állj csak meg... azt hiszem hogy itt valami nagyon nincs rendjén, és nem szeretem ha valamit nem éretk. Egy nem zavarsz. Kettő, TEhát mi is volt az a szöveg hogy túl sokat tudok rólad? És az miért baj? Egyáltalán mitől félsz hogy ellened fordítom? Ha így gondolod akkor ki kell ábrándítsalak, álltalában ha valakit el akarok intézni szemtől szembe teszem nem ilyen módszerekkel, másrészről pedig nem tudom mi ez a nagy menekvés, azt hittem jól kezdtem az "ismerkedést"*kezdek bele, és lehet hogy kicsit hangosabban is beszélek, na de tényleg nem érzem Fairnek a dolgot, még ha bunkó is vagyok néha.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2010-11-28, 3:01 am

- Dühroham? *kérdezek vissza igen csak meglepett hangon, majd amikor a gondolataimat keveri bele ebbe az egészbe, még inkább meglepődöm, hiszen egyszerűen nem értem, hogy mi köze van annak, hogy én mire gondolok ehhez az egészhez, hogy egyszer csak csend lett. Ilyen helyről eddigi életem során még nem hallottam, így talán nem is meglepő az, hogy tudatlanul állok e újdonság elé.*
- Én csak azért gondoltam, mert amikor elestél, valami ilyesmit mondtál. *ismerem be őszintén, majd fejem is rázom picit, mi szerint nem direkt volt, bár még mindig nem tudom, hogy erre hogy lehettem képes. Amikor viszont Sairus magyarázni kezd, hirtelen jelenik meg fejem fölött a világító villanykörte, hiszen megértem már a hely lényegét és nagyonis tetszetősnek érzem.*
- Ez jónak tűnik, bár zuhanyzót nem akarnék ebből a helyből, hiszen bárki benyithat, az pedig kellemetlen lenne. *gondolok bele a szituációba és akkor nem is tudom, hogy mihez kezdenék. Na de végül a szobás téma után kissé személyesebb érdeklődésre kerül sor és nemsokára el is mondom, hogy minden rendben van, hiszen ez nagyjából így is van.*
- Még egy sincs, de nem igazán bánom. *mosolyodom el, majd végül a szabós este is szóba kerül.*
- Hát igen, az, de... de nálam ez kissé bonyolultabb, de nem számít. *és már lépnék is le, tehát meg is fordulok, de ekkor érzem meg az erős kezet a vállamnál, mely oly erősen fog, hogy képtelenség kiszabadulni belőle és egy pillanatra meg is inogok, így picit a fiú mellkasának esek a hátrálásom következtében, majd lassan fordulok felé, miközben rögtön is el távolodom, megtartva a kellő távolságot.*
- Nem, nem veled van a baj Sairus, te igazán rendes srác vagy. *kezdem, miközben ösztönösen sebes kezemre teszem a kezem és végig is simítok rajta, miközben nem is kapcsol az agyam, hogy ezt nem kellene.* - Az életem kész titok, nem szabadna egy darabkáját se elmondanom senkinek se. Te pedig már így is szinte mindent tudsz rólam. Ha ezt megtudják ott, ahonnan jöttem... nem szabad, soha. *nyelek is egyet, majd amikor az ellenem fordításra esik szó, kissé megnyílik ajkam is a döbbenettől.*
- Én erre nem is gondoltam. Tudom, hogy nem használnád fel ellenem, de... *már egyre jobban elegem van a magyarázásból, ez így tényleg nem lesz jó, mert érzem, hogy megkedveltem. El kell pusztítanom ezt az érzést és mivel ő is kedvel, hisz utalt már rá, belőle is ki kell ezt ölnöm. Kezem gyorsan mozdul és máris a fiúra szegeződik a pálcám, méghozzá a mellkasára.*
- Reducto. *küldök rá egy taroló átkot és így valószínűleg körülbelül a ringig fog repülni, én pedig el tudok menni. *
- Sajnálom, az én hibám. *mondom még halkan, de úgy, hogy hallja, majd már fordulok is, tényleg jobb lenne mielőbb elmennem innen, mert ez így egyre zavarosabb. Nehéz ez a feladat nekem, miért küldtek ide pont engem? Hogyha minden igaz, most viszont el fogok jutni az ajtóig és talán sikerül a menekvésem is, hiszen bizonyára meglephettem Sairust.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2010-11-28, 3:24 am

-Az... te is biztosan voltál már dühös nem?*kérdezem vissza , hiszen olyan nincs hogy valakinek az életéből nem maradki egy káromkodás vagy valami, de azt hiszem lassan rájövök mi is volt a bűnös gondolat aminek következtében lekapcsolt a zene.*
-Mondtam is de nem láttam hogy te vagy ennyi.... nem áll szándékomba bántani..*fura valahogy mindenki első reakciója az hogy bántani akarok, lehet tényleg túl keményenk látszom. Látszom? Magamat adom csak, máshogy nehéz lenne viselkednem, a saját stílusomat pedig nehéz lenne feladnom. Ezen gondolatok között lépek közelebb és ismét beszélgetni kezdünk, és elmagyarázom a dolgokat neki*
-Csupán csak egyszerű példa volt ha akarod apollon templomának a belsejévé is változhat, de amúgy az ajtó zárható.*teszem hozzá, remélhetőleg, így már teljesen tiszta a lány előtt a dolog, mert ennél jobban nem tudom elmagyarázni. Inkább a szobára kérdezek rá*
-Nyugi álltalában nem harapnak, azt hiszem az én szobatársaim se zavartak még meg. BÁr ha megpróbálják lehet ők járnak rosszabbul.*ejtek egy mosolyt, hiszen nem vagyok jó.. csupán csak nem is cselekszem élvezetből ennyi. Végül szóba kerül a szabónál lévő este is.*
-Azt mondták már hogy kegyetlen vagyok, azt is hogy gonosz de hogy idióta mégnem sokan tehát szerintem megértem, annyira csak nem lehet bonyolult. Amúgy meg hogy számít e attól függ honnan nézzük*próblákozok mert már fúrja a csőrőmet, a dolog, bizony kevésszer esett meg velem ilyen lehet éppen ezért. Meg is fogom és bizony nem engedem hogy távozzon olyan könnyen, most már kíváncsi vagyok, én magam elég jó stabilitásnak örvendek így nem okoz gondot a másik megtartása sem*
-Nem nem vagyok rendes, ha bárkit megkérdezel itt egyet fog érteni velem, csupán csak kíváncsi... amúgy meg nem tudom mitől tartasz kitől tudnák meg? Na meg amúgy is 3 évig itt fogsz tanulni... nem tudom mit tartasz egy olyan családtól aki talán több száz kilóméterre van innen*fejtem ki a véleményem ,bár nem tudom milyen kapcsolata van a családjával, de úgy tűnik erre nem fogok rájönni így kezem lassan elengedi a másikat, és inkább hallgatok*
-De? *kérdezek vissza most már hűvösebben, van egy olyan érzésem hogy lehet tényleg unszinpatikus vagyok, de mire a gondolat végére járnék már látom is a mellkasomnak szegezett pálcát, a következő pillanatban meg már erősen csattanok neki a ring szélének bizony hátul igencsak beverve a koponyámat. Amit hátulról meg is fogok és bizony érzem a meleg vért. Ösztönösek cselekszek, bár érzem hogy igencsak kicsúszott alólam a talaj szédelegve küzdöm magamat taplra a pálcáért nyúlva ami amúgy fent van a ring szélén, majd felkapva a lány felé irányítom, nem tudom mit miért teszek csupán csak azt tudom, hogy úgy tűnik megint csak feleslegesen próbálkoztam barátkozni, és még le is járattam magam, lehet éppen ez a dolog része annak amit most tenni készülök.*
-A fenébe az isteneiddel, meg ezekkel a hülye félelmeiddel is.... Sectum......*akarnám befejezni, de belül érzem hogy össze folynak a gondolatok, és a kép is egyre kezd homájosodni, és nemsokára már testem se engedelmeskedik hanem egy csuklással előre dőlve bizony reccsenve ér földet arccal a padlónak, és megszűnik körülöttem a világ.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2010-11-28, 3:39 am

- Öhm, hát persze, hogy voltam. *bólintok rá a dologra, hiszen ez tényleg egy egyszerű, emberi tulajdonság, nincs is ezen mit tagadni. Na de amikor meghallom, hogy ez a szoba mire is jó, meglepetten nézek ismét körül és egy bólintással konstatálom, hogy értem, hiszen ennyire azért nem nehéz a felfogásom.*
- Ez remek. *mosolyodom el, majd a szobatársakról is szó esik és végül kissé átalakul a beszélgetésünk is, hála annak, hogy felemlegettük azt a bizonyos beszélgetést a szabónál. Amikor viszont hallom Sairus szavait, mi szerint nem rendes, hanem inkább gonosz és kegyetlen, egyre jobban meglepődök, hiszen én nem ilyennek ismertem meg. Egyáltalán nem, hanem egy másik srácot láttam benne, aki nagyon is szimpatikus volt, de most minden annyira összekuszálódott.*
- Te ezt tényleg nem értheted. Ők tudnak mindent, az istenek elmondják nekik... látomásokban, jelekben, jövendölésekben. Ezzel téged is veszélybe sodorhatlak és azt nem akarom. *rázom meg fejem is, minek következtében pár rakoncátlan, fekete tincsem is ide-oda kezd el szállíngózni, majd amikor el leszek engedve, a pálcámat rá szegezem. Nem akarom bántani, de muszáj ezt tennem, hiszen így legalább el fog kerülni - gondolom én, hiszen nem ismerem Sairust, szinte semmit se tudok róla. Amikor viszont felkel, megdermedek, még mielőtt az ajtóhoz érhetnék és felé fordulok. Viszont ahogy meglátom az eltorzult arcot és hallom a szavaim, hirtelen nem is tudok mit mondani.*
- Én nem akartam... *emelem fel pálcát tartó kezem a magasba, majd amikor meghallom a kaszaboló átok elejét, el is hallgatok és arcomon látszik a rémület is. Ekkor viszont meglepő fordulat következik, vérző fejjel a padlóra dől a fiú, én pedig tehetetlenül kapkodom a fejem. Vajon tényleg képes lett volna egy ilyen erejű átokkal eltalálni? Nem tudom, de azt igen, hogy nem hagyhatom így itt és nem is akarom. Behunyom a szemem, majd erősen koncentrálok egy szép szobára, ahol egy nagy ágy található, mellette egy fotellel és egy asztallal, ahol jó pár kötszeres cucc van. Lassan pálcámat ismét Sairus testére szegezem, majd kimondom szépen a varázsigét is. Még jó, hogy annyit gyakoroltam titokban, különben most bajba lennék.*
- Levicorpus. *és nagyon lassan, a hamarosan felemelkedő testet az ágy felé lebegtetem, majd amikor oda ér, akkor leeresztem rá és végül a fejére szegezem a pálcám.*
- Hippokrax. *ez a varázsige a törékeny kívül a belső sebeket is meggyógyítja, tehát minden bizonnyal hamarosan jól lesz a fiú, de még mielőtt magához tér, gyorsan letörlöm a sebét és bekötöm a fejét, majd a pálcám az asztalra teszem, a gyógyító gézek mellé és végül levéve sportcipőmet, felhúzom lábaimat és elhelyezkedek az ágy melletti fotelben, onnan figyelve a fiút.*
~ Én ezt nem így akartam. ~ *sóhajtok fel kissé, hiszen nem akartam bántani, de valahogy majd kiengesztelem érte. De hogy mi módon, arról fogalmam sincs.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2010-11-28, 3:55 am

-Akkor tudod milyen*adok egy gyors választ, viszont a szobatársak után ,egy komolyabb téma jön, és amikor már a lány mesélni kezd, hogy a szülei simán megtudhatják, a fiú csupán csak nemlegesen rázza a fejét.*
-Nem hinném hogy az istenek azért bűntetnek, mert élsz... azt hittem a görögöknél nem rabszolgatartó istenek voltak azok inkább az egyiptomiaknál dívott, meg amúgy is nem kéne ennyire ezektől függened. Fura rám még egyszer nem csapott le odin haragja*próbálkozok de nem hinném, hogy túlságosan meg tudom győzni erről őt, hiszen kiskora óta ebbe nevelkedett... Viszont úgy tűnik a lány igencsak hatásos ötletet eszelt ki a lerázásomra, mégpedig egy támadást, a csapódástól érzem hogy a fejem bevérzik bizony keményet kaptam, és szinte már önkívületlenül állok fel a pálcámért, igazándiból nem is tudva hogy mit csinálok. Ösztönből cselekszek, szinte nem is tudom mit mondok, csak ami az eszembe jut, mert bárki és bármikor megtámadhat, úgy tűnik hiba volt a bizalom csíráját elültetnem mert ki tudja miért kerül? Vagy miért tette ezt. Ezután csak össze omlok, és jó ideig nem is veszem észre a körülöttem zajló eseményeket, olyan mintha aludnék.. viszont az ébredés fájdalmas. Bár meggyógyította a belső sérüléseim mégis azért érzem még hogy fáj egynéhány zúzódás. Kissé meglepve nézek körül, hogy mindezeket a lány csinálta és még itt is maradt, így egy pillanatig csak lassan felé fordítom a fejem. ÉRzem a kötéseket magamon, de egyenlőre nem érzem úgy hogy le akarom venni, ráér az később is. És a terület is más lett. A lány úgy tűnik gyorsan tanul, de valahogy most nem tudom mit érezzek ő felé. Fura egy lány, lehet tényleg unszinpatikus vagyok vagy tényleg hisz ebbe a számomra nem hihető dologba. Nem tudom elképzelni hogy valaki ennyire féljen valamitől hogy alá rendelje magát neki. Talán kissé sajnálom is, de arcomon nem látszik semmi, csupán csak komorság, ahogy felé nézek.*
-Ha el akartál menni miért vagy még itt......?*teszem fel kissé halkan és még fátyolosan a kérdést. BÁr meggyógyultam valamelyest nem emelem fel, hiszen szédülök , hanem csak a fejemet csupán elfordítom a másik felé, bár pillantásommal próbálok valami más tereptárgyat befogni.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2010-11-28, 4:04 am

*Persze, hogy tudom, szerintem minden élőlény tudja a földön, na de végül szóba kerülnek az isteneim, akikről egyre inkább kiderül, hogy Sairus nem kedveli őket vagy legalábbis képtelen megérteni, hogy én miért és hogy cselekszem.*
- Sairus, kérlek ne gyere nekem ezzel. Mindezt azért teszek, mert így kell tennem. *próbálkozom még egy kicsit épp szavakkal válaszolni neki, de amikor úgy érzem, hogy ez már nem fog összejönni, megtámadom. Nem terveztem ilyen erős támadást, így hát aggódva próbálok segíteni rajta, majd miután az ágyban fekszik és a kötések is rendben vannak, én csak leülök az egyik fotelba, azaz az egyetlenbe és bár néha lecsukódnak szemeim, még ébren vagyok. Egy ideig fel se tűnik, hogy felébredt, csak amikor felém fordítja a fejét és beszélni kezd. A szavai viszont rosszul esnek, így lesütöm szemeim is egy kis időre.*
- Mert nem akartam, hogy bajod essen. Jobbnak láttam maradni, amíg felébredsz, de ha szeretnéd, akkor elmegyek. *állok is fel, hiszen egyértelmű, hogy ezt akarja és mindezek után talán jobb is lenne. Ki tudja, még a végén tényleg megkeserülöm azt, amit vele tettem, pedig ha tudná, hogy mindennek mi az oka. Csak lassan a pálcámért nyúlok, melyet el is teszek a zsebembe, majd a fiúra tekintek.*
- Szerintem ma este maradj itt, nem árt ha pihensz. Szia. *hangomon hallatszik ám, hogy nincs minden rendbe, hisz én is azt hittem, hogy majd jól kijövünk, de most bennem van a félsz, hogy ez mégse így lesz. Így inkább lassan elindulok az ajtó felé, de onnan még azért egyszer visszanézek, majd elhagyom a szobát, így hát magára is hagyom a fiút, de csak akkor, hogyha tényleg ez a vágya, ha pedig nem akarja, hogy távozzam, természetesen a pálcám az asztalon marad, én pedig a fotelban.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2010-11-28, 4:19 am

-Te meg azzal ne gyere, hogy Kell. Semmit nem kell csak ha te magad nem akarod hogy kelljen. Önálló ember vagy..*mondom , kissé lehet már felhevülten de nemsokára olyan lökést kapok ami hamar meg nyugtat, sőt el is ájulok. A lány viszont nem hagy magamra hanem a tőle telhetően a legjobban helyre rak, így amikor magamhoz térek, ismét beszélgetni kezdünk. BÁr lehet rosszul esik neki amit mondok, de ez viszont is így volt. Főleg hogy nem értem őt, és úgy tűnik bármennyire is meg akarom annál érthetetlenebb lesz az egész. Felmerül bennem a dolog hogy valóban sikerülne jobban megismerni, hogy ne attól féljen melyik isten köpi be? Nem tudom, ez a kérdés még válaszra várat úgy tűnik.*
-Nem tudom mit akarok... de mi lesz ha maradsz? Ülünk egymással szemben mint a bálám szamara, szótlanul, mert attól félünk ki tud meg többet a másikról, és ki hal meg ezért? Kötve hiszem hogy élveznéd. Én meg már elég jól vagyok... De tudod... ha azt mondanád hogy láttad azokat akikért élsz még megérteném... de egyáltalán szóltak hozzád valaha is konkrétan?*a kérdés után viszont, mintha pillantásomba lassan a felismerés köszöntene be, így aztán csupán csak oldalra fordítom a fejem. Nem hinném hogy előnyös lenne többet kérdezősködnöm, csak rossz sülhet ki belőle.*
-Menny csak... eddig is megvoltam ezután is megleszek... nem akarom húzni az idődet*szólalok meg, hangon nem hűvös, nem is boldog inkább olyan színtelen. Nem tudom én se mit érzek talán csalódottság? Lehet minden esetre mielőtt még a lány kiér az ajtón halkan utána szólok.*
-És köszönöm hogy elláttál.....*teszem még hozzá, igazából talán jobb is ha elmegy, elég jól felkavartuk ezzel az egésszel a pórt, na meg tudom hogy nekem ilyesféle baráti kapcsolat nem való. Így csukom le a szemeimet és alszok el végül.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2010-11-28, 4:30 am

*Miután sajnálatos baleset történt, igyekeztem ellátni Sairust úgy, ahogyan csak tőlem telt, így várva meg azt, hogy felébredjen. Mindezek után viszont elküldene, de aztán mégse vagy a fene tudja, hogy mit akar, mert én nem, az egyszer biztos. Ahogy beszélni kezd, türelmesen hallgatom végig és van valami abban, amit mond.*
- Te mégis többet tudsz rólam, mint én rólad, de ezek szerint neked is vannak titkaid, amiket nem akarod, hogy más megtudjon. Tehát tudod, hogy milyen érzés ez számomra... *kezdem, majd amikor az istenek kerülnek szóba, csupán csak kissé csalódottabb lesz az arcom. Sairus már tudja, hogy mivel bánthat meg, hiszen azzal is tisztában van, hogy nekem milyen fontos a hitem.*
- Szerintem téged ez nem érdekel, hogy láttam-e őket vagy sem. *persze, hogy tudok a létezésükről, de ő tényleg nem értheti, mert nem is akarja megérteni. Nem nyitott az én világomra, talán nekem se kéne annak lennem az övé felé.*
- És ha én nem akarok elmenni? *kérdem kissé szomorúbb hangon, majd ekkor egy macskanyávogás üti meg a fülem és ez a fekete cica máris Sairus mellé kerül, majd halkan dorombolva fekszik le gazdája mellé.*
- Csak nem a tiéd? Eddig még nem láttam... *kérdem, de ahogy rám néz, ez már nem az, amely eddig volt.*
- Ahogy szeretnéd, akkor megyek. *szomorú vagyok, hát hogy ne lennék az? Nem akartam, hogy így elszúrjam ezt az egészet, hiszen olyan jó lett volna, ha legalább egy emberrel jól kijövök és Sairus tényleg rendesnek tűnt, bár az az átok, amit rám akarsz szórni és amiket mondd magáról, el kellene már hinnem, hogy ő nem a szőke herceg a mesékből, hanem a rossz fiú, akivel úgy is csak pórul járnék - természetesen teljesen baráti jelleggel - tehát észhez kellene már térnem.*
- Ez természetes volt, én okoztam a sebed. *nézek vissza rá, de most már nem mosolygok és egy picit se vagyok boldog. Viszont még mielőtt elhagynám a szobát, a kezemre tekintek, majd végül elkomolyodva a fiú szemeibe.*
- Tudod, ezt a sérülést azért kaptam, mert túl sok mindent mondtam el neked. *tekerem le lassan a kötést a bőrömről és amikor az lekerül róla, Sairus felé mutatom a picit se szép kezemet. Látszik rajta, hogy valami megégette, elég durván a bőrt és hogy nem akaródzik gyógyulni, de én tudom, hogy ennek így kell lennie.*
- Én nem akarom még egyszer ezt... sajnálom. Jobb lesz, hogyha nem kedvelsz meg. *és talán most már világos lesz, hogy miért támadtam meg. Nem szabadott volna elárulnom a sebem, de most már nem számít. Inkább csak kifutok az ajtón, hogy a szobámba egyedül lehessek, az való nekem, tudhatnám már.*

» Nikolai szobája
» Victoria szobája
» Azrael szobája
» Ian Branson szobája
» Theodore Morderston szobája