Mystral parkja

Tárgy: Re: Mystral parkja 2012-09-30, 10:52 pm

*Elfoglaljuk magunkat a fényrudakkal, azok fényképezésével beszélgetés közben, és természetesen más, ismerkedő témák is felkerülnek. Örülök, hogy a lány nem csak pénztelenségemet, de ismeretlenségemet a varázslóvilágban is megérti. Ez szimpatikus vonás, nem hiába kedves lány.*
- Igen... majd egyszer mutathatok pár trükköt. *vetem fel az ötletet, mivel úgy veszem észre, hogy ez a téma érdekli. Meghallgatom történetét, s amint hallom, igen sok sporttal próbálkozott, ami látszik is rajta, de kissé megmosolygom. Olyan örökmozgó utánérzete van, ami nem baj.*
- Akkor jó sok mindent csináltál... bár ezek nem feltétlen küzdősportok, de nem baj. Látom érdeklődő vagy. *motyogom, de ezek után jön csak az izgalom, mégpedig mikor ajánlatot tesz. Őszintén szólva gondolkodom rajta, mert szól mellette és ellene is indok, de végül úgy érzem, hogy egy fénycsőért nem tehetek meg bármit... az már a szegénység jele. Ezért utasítom vissza, egy kis magyarázatot fűzve hozzá, s meglepetésemre elfogadja, sőt, felajánl egy másik lehetőséget. Ez tetszik. Bizonyára megoldom, vagy kérek segítséget, de a fényrudat elveszem.*
- Felkereslek majd a sütivel. Köszi. *mosolyodom el, mert nem vagyok ingyenélő. Nem szeretném, ha ezt feltételezné rólam a lány. Azonban amint látom, nem szereti a sötét, tehát menni készülődik, nekem pedig edzeni kéne, de mivel kedves hozzám, ezért úgy döntök, hogy ez most elmarad.*
- Visszakísérlek... Ki tudja milyen alakok mászkálnak itt. *mondom csendben, és számomra humoros, hogy a lány nem is tudja, miért jöttem ide. Érdekesen alakultak az események az biztos, de ha minden igaz, akkor együtt tesszük meg az utat visszafelé, majd pedig az aulában elválva indulok meg tornyom felé, hogy lefeküdhessek, és eltehessem szerzeményemet. Biztosan elbüszkélkedem vele, legalábbis Vixiliennek.*

Tárgy: Re: Mystral parkja 2012-10-01, 8:40 pm

//Olvad//

*Megnehezíti beszélgetésünket a gátlásosság és az évek alatt felszedett tapasztalatok, viszont így nem jutunk egyről a kettőre. Egy kis játékkal bolondítom meg a társalgást, hogy azért haladhassunk is bármennyire érdekfeszítő is harapó fogóval kiszedni Zainből.
Nem vagyok rest át is venni a szót és ebben az új mederben kommunikálni a fiúval. Elsőre nem értünk egyet, ami nem meglepő, de ezek olyan tervek, amik képlékenyek, de azért jobban kifejtem saját teóriámat is. Ezután a fiú arcát kezdem el fürkészni, hogy onnan olvassam le gondolatait. Tekintete elmereng úgy látom elmélkedik, majd reményeimet megerősíti válasza.*
- Örülök, hogy tetszik. *Vigyorodom el őszintén. Bevallom nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen sikerül, majd rávennem. Tényleg klassz, hogy beleegyzik, egyedül biztos nem vágnék még bele a dolgokba. Nem lesz egyszerű, de ketten talán összehozzuk.
Azonban most a kérdez-felelek játékban Ő következik. Tapintatlannak gondolom, hogy egyből a Polidaktilia betegségemre kérdez rá, de mivel megbeszéltük, ezért válaszolok. Tekintetem közben az ujján függő kincsre téved, majd rá, hogy most mit is akar kezdeni vele, de amikor látom, hogy felém nyújtja minden szó nélkül átveszem. Ezek után párat csettintek nyelvemmel, mire meg is jelenik Xeni, aki a kinyújtott kezemre rászáll egy pillanatra, majd a csőrébe fogja és úgy pillant rám.*
- Vidd szépen a szobámba. *Pillantok rá végig simítva tollazatán, mire ő gyilkos tekintetett vet Zainre. Arcomon megjelenik a komisz vigyor, vicces, hogy pont Ő akar megvédeni, de részben ezért is lesz teremte. Mivel nem válaszolok neki, ezért felborzolja tollait rosszallása jeleként, majd már hangtalanul repül is tovább.
Rövid jelenetünk után visszafordulok a fiúhoz, hogy folytassuk a kellemes beszélgetést.*
- Áh. Infla és másodikos vagyok bár szerintem a famulusból sejtheted. Habár nem feltétlenül, mert a harmadévesek is velük rohangálnak. Na mindegy. *Legyintek kezemmel elhessegetve mondatom végét. Nem kellett volna kimondani hangosan, de így sorban jöttek a gondolatok és nem volt kedvem megszakítani a folyamatot.*
- Tényleg ez nem is rossz ötlet! *Csillan fel tekintetem, majd megigazítom fejemen a sapkát és fordítok egyet a kezemen lévő csukló szorítón. Röpke másodpercig hezitálok azon milyen nevet adjak meg végül az eredeti mellett döntök.*
- Beth, Lisbeth May. *Nem túl sokan hívnak a becenevemen, de neki most megengedem. Ha már közös ösvényre akarunk lépni, akkor ennyi engedményt igazán engedhetek, szerintem.*
- Hogy mi? Nem értem mire vagy egészen pontosan kíváncsi. *Kuncogok kijelentésén. Még, hogy ne fukarkodjak… ugyan, ha tudná mennyit szoktam mesélni, természetesen csak fals információkkal. Ezután zsebre dugom kezemet, majd sétálásba kezdek. Nagyon lassan megyek, de már idegesített az ácsorgás és a parkban sem árthat meg pár kör.*
- 12 évesen kezdtem, mert akkor léptem le otthonról. Akkor még nem tudtam mennyi minden kell ahhoz, hogy ne haljak éhen. A szükség azonban rendet bontott és elloptam egy kenyeret, amit egy Roger nevű férfi ki is szúrt. Először megijedtem tőle, mert azt hittem, hogy csöves és elakarja venni a kajámat. Aztán nem, szerencsére. *Kúszik halovány mosoly az arcomra, majd felpillantok az égre és folytatom.*
- Attól nem féltem, hogy lebukok, hisz a hobbimat már évekkel ezelőtt felfedeztem, már, mint a kleptomániát. Szerettem dolgokat elcsórni, de kisebbnek azokat egy-két hét után mindig visszacsempésztem, kivéve persze, amit megettem. *Vigyorodok rá Zainre, majd szemeibe pillantva felteszek még egy kérdést mielőtt folytatnám a mesémet.*
- Szeretsz olvasni? Olvastad a Twist Olivért? *Valószínűleg nem erre a kérdésre számított én viszont nem vagyok rest pazarolni kérdéseimet.*

Tárgy: Re: Mystral parkja 2012-10-01, 8:54 pm

*Játékunknak köszönhetően végre beindul a beszélgetés, így figyelmem a lányra irányul, s most némileg feloldódva, egyenlő körülmények között társalgunk az általunk feltett kérdésekről. Tudom, hogy nem feltétlen várhatok tőle őszinteséget, de ettől függetlenül megtartom ezt a lapot magamnak is. Ötletébe beleegyezve adom át neki lopott tárgyát, s figyelem meg némán, ahogyan famulusával hazaszállíttatja.*
- Hát, minél idősebb, annál jobb. *vonok vállat gondolatmenetére, s hamarosan kissé későn, de eljutunk a bemutatkozásig. Ezek után használom ki kérdéseink lehetőségét, s teszek is fel egyet, mire részletes választ kérek, de hiába mosolyog, komolyan várom a feleletet, és hallgatom is meg beszámolóját. Különös, hasonló az enyémhez, mégsem pontosan ugyanaz. Ez talán azt jelenti, hogy rokonlelkek vagyunk? Látok benne közös vonást, de ettől függetlenül vele szemben valamiért félek megnyílni. Mintha... pontosan tudnám, hogy mivel hozzám hasonló, ezért a hibái, és rossz vonásai is olyanok lehetnek mint az enyémek... saját magamat pedig talán humoros, de nem kívánnám... saját magamnak.*
- Most az igazat mondod? Remélem. *húzom össze szemöldökömet meséje végén, s természetesen közben követem a lányt, amerre sétál. Nem tudom meddig beszélgethetünk, nekünk pontosan megártana, ha nem volna gondolkodási időnk... még nem bízom benne, de bizonyítania kell. Azt, hogy hogyan, majd kitalálom.*
- Engem is kitettek... a barátaim miatt maradtam meg, és ütöttem el az időt kis lopással, verekedéssel. Aztán kerültem ide. Nem rég. *zárom rövidre, mert nem kell, hogy részleteket tudjon, de ennyit mindenki tudhat. Ekkor érkezik viszont tőle egy meglepő kérdés, mire fel is vonom szemöldökömet, de végül lassan megrázom a fejemet.*
- Nem sok lehetőségem volt olvasni... habár hallottam a történetet, nagyjából tudom miről szól. Szerinted hasonlít a helyzetünk a könyvben lévő történésekhez? *érdeklődöm tovább, egyáltalán nem figyelve, hogy még két kérdést feltettem. Őszintén szólva nekem nincs szükségem hét kérdésre, tehát nem bánom... kérdés, hogy feltűnik-e a másiknak.*

Tárgy: Re: Mystral parkja 2012-10-01, 9:18 pm

*Mivel most már nem olyan feszült a köztünk lévő kapcsolat visszakerült hozzám az aranykarkötő, amit famulusommal el is szállítatok, legalább Ő sem fog hallgatózni és így elvettem a második esélyt, hogy ellopják.
Ezután a házakra és az évfolyamokra térünk ki. Azt már eddig is tudtam, hogy idősebb vagy Zainnél, ezért számomra egyedüli új információ a ház, ahova beosztották. Már fejemben körvonalazódik a következő kérdés még mindid a tervel kooperálva közben, amikor kiszakítanak gondolatmenetemből. Természetesen tudomást vettem Zainről, nem is az a baj, hogy hozzám szólt, hanem, amit kérdezett. Nem piskóta a gyerek egyből a lényegre tér. Magamban elhúzom a számat, de aztán arra jutok, hogy az utcai életemről mesélhetek, abból baj nem lehet.*
- Hát 50-50% az esélye. *Kacsintok rá. Tőlem ebből az egészből annyit hisz el amennyit akar, úgy emlékezik erre vissza, ahogy szeretne. Ez már igazán nem az én gondom. Nincs meg bennem a megfelelési kényszer. Azonban erről eszembe jut egy jelmágia óra, amivel talán tudná ezt tesztelni, de eszem ágában sincs önként megkötni a kezemet, így ezt a kis információt megtartom magamnak.*
- Engem nem tettek ki. *Szögezem le ezt gyorsan. Az én atyám rosszabb volt annál, sem mint csak egyszerűen az utcára rakjon.*
- Verekedtél? Már mint pénzért vagy hogy? *Nem tudom ezek már hányadik kérdéseim, de szerintem egyáltalán nem is számoljuk már különben jobban megválogatnánk már szavainkat. *
- Áh kár, én sem olvastam csak hallottam a történetet, de régen. Nem tudom pontosan. Igazából nem ismerem annyira, sőt nagyon kicsit. De a lényeg, ami miatt felhoztam és bizonyára te is tudod, hogy bekerült egy ilyen tolvaj céhbe, ahol kitanították. Na én is így jártam. Pár év alatt kikupáltak zsebmetszővé illetve betörővé. De én sosem verekedtem. Vagy is csak nagy ritkán. Én voltam a csapat egyetlen lánya, úgyhogy nagyon vigyáztak rám. *Húzom ki magam büszkén. Több lány is megfordult a céhben, de ők vagy túl kicsik voltak és elkallódtak vagy az Úrnő elvitte őket a bordélyba.*
- És honnan jöttél, merre jártál, főleg a tolvajlás ideje alatt. Mi volt a pozíciód? *Ez egy kérdés csokor szerintem elég szépen összeválogatva. Közben utamba kerül egy kisebb szikladarab, amire fel is szökkenek, majd mivel az igen instabil, ezért egyensúlyozni kezdek, amihez kihúzom zsebeimből kezem.*

Tárgy: Re: Mystral parkja 2012-10-01, 9:28 pm

*Beszélgetésünk enyhítésére szolgál a Lisbeth által kitalált játék, melyhez bár megfontoltan, de tartjuk magunkat, illetve a bemutatkozáson keresztüli lopott tulajdon átadása részemről. Örülök, hogy kicsit oldódik a hangulat, ám ez nem vidámságot szül, éppen ellenkezőleg, mivel a téma komoly, így én is az vagyok, gondolataimba merülve hallgatom a lány szavait, fürkészem tekintetemmel, és próbálom elemezni. Elhúzom számat a válaszára, inkább nem felelek, csupán következő megjegyzésére.*
- Magamtól sosem jöttem volna el... kidobtak. *zárom le ezzel a témát, s az egyéb információkkal, amit megosztok vele talán egy kis képet kaphat rólam a másik. Nem szoktam mindent elárulni, annak ellenére sem, hogy nyitott vagyok, és most is csak mérsékelt őszinteséget mutatok.*
- Azért is, meg anélkül is. Capoeirát tanultam és tanulok most is, már jó pár éve. A baráti köröm vitt el pénzért harcolni. Egyszer fent, egyszer lent. *rántok vállat mesélés közben, most mikor tovább haladunk, s már nem a lányt fürkészem, hanem elgondolkodva meredek magam elé, a múltan merengve.*
- Szóval te vagy a tolvaj, nekem meg meg kell téged védenem? *szűröm le történetéből a következtetést, megjegyezve természetesen a szavait. Azonban ő is kérdéseket irányít felém, úgy látszik kíváncsi, de nem titkos az információ. Még. Bár hamarosan nem szívesen árulok már el többet.*
- Jamaicából származom, ott születtem, de angol vagyok. Jamaicai és angol állampolgársággal. Főként tehát itt lófráltam a tengerpart mellett... ott sok volt a könnyű préda. *adom meg a választ, mely remélhetőleg kielégítő a másik számára. Fél szemmel látom a ténykedését, majd egy mosoly fut végig arcomon, s hirtelen egy aprót lökök feléje, hogy megpróbáljam kidönteni egyensúlyából. Talán sikerül. Többet nem szólok, egyelőre nincs felé kérdésem, inkább a következőkön gondolkodom.*

Tárgy: Re: Mystral parkja 2012-10-01, 9:55 pm

*Ugyan a beszélgetésünk játékosságon alapul, de történeteink közel sem olyan mókásak. Egyszerűen megtanultunk együtt élni vele és elfogadni. Minden rosszban van valami jó csak látni kell az érem mind két oldalát. Jól élni könnyű. Fent lenni az élet porondján nem nagy cucc csak játszanod kell a szerepet, de ahhoz, hogy egy élet tökéletes legyen másoknak kell keményen dolgoznia a háttérben.*
- Miért? *Ez talán még belefér a hét kérdésembe, utána nem zargatom tovább. Ennyi mesedélután nekem mára pont elég lesz. Zain nem mesél magáról túl bőbeszédűen, de hát nem is Ő a mesemondó, hanem én, meg én amúgy sem kértem, hogy fukarkodjon… azt hiszem ezt a szót használta.*
- Áh értem. Akkor most már értem mire fel volt a felvágás. *Emlékezem vissza a találkozásunk elejére.*
- Jó fej barátaid vannak. Örülök, hogy nem hagytak elkallódni. *Tűröm hátra rakoncátlan tincseimet, majd én is elkezdem mesélni életem történetét egy könyvbeli példával is élve. Jól esik visszagondolni tanulásom időszakára. Nagyon élveztem. Nem volt könnyű, de legalább olyat tanultam, ami engem is érdekelt. Szemem mesélés közben csillog és arcomon váltják egymást a kisebb nagyobb mosolyok, ahogy képek villannak be.*
- Nem, semmi ilyesmi. Csapat munka. Nem kérem, hogy légy a testőröm. Ahogy, majd a helyzet hozza, bár az eddigiek alapján mind a kettőnknek van mit tanulnia. Te az egyikben én pedig a másikban vagyok jó. *Kezdem el rágcsálni ajak Pc-et. Nem volt még komolyabb ügyem így varázslóként, mert Amerikában ritkán használtam a varázserőmet és szívesen kipróbálnám már magamat benne. Bár ahhoz még bőven van hova fejlődnöm. Bár így, hogy minden nap korán kelek gyorsan megy a tanulás.*
- Én is amerikai vagyok, már, mint teljesen. Északról. Washington. Ott is könnyű meglopni a turistákat. *Vigyorgok Zainere. Okos fiú Ő is tudja kiket kell első sorban meglopni. A mi kis csapatunk jól fog működni, már ha sikerül eljutnunk odáig. Ezután egy kőre pattanok, ahol egyensúlyozni is kezdek, ám ki leszek lökve belőle, így lelépek a szikláról mielőtt felborulnék.*
- Na megállj! *Fenyegetem meg játékosan azonban ekkor pittyen párat karórám. De gyorsan telik az idő. Elkezdek turkálni táskámba, ahonnan ki is veszek egy tárca szerű valamit, ám amikor kicipzárazom káromkodom egyet.*
- Sajnos most mennem kell. *Biggyesztem le ajkamat. Szívesen maradtam volna még, de a természet nagyúr. Visszateszem a cuccot a táskába, majd még egyszer utoljára Zaine szemeibe nézek.*
- Örülök a találkozásunknak. Gondolkodj még a bandás ügyön és legközelebb kitárgyaljuk az ötleteidet. Tőlem akár bele is kezdhetnénk. Szia! *Integetek neki, majd hátra arcot véve megyek vissza a suliba.*

Tárgy: Re: Mystral parkja 2012-10-01, 10:11 pm

*Érdekes, de sikerül megegyeznünk, tehát pár információval gazdagodunk egymásról. Ez kizárólag a játéknak köszönhető, és a gesztusainknak, de nem bánom... nem bízom benne, de ettől függetlenül, mivel veszélyes a barátkozás, vonzz a lány személyisége. Kicsit mintha magamat találnám meg benne.*
- Mert otthon fedél van a fejed fölött, meleg és étel a gyomrodban. A ruhákról, tisztálkodásról, és egyebekről nem is beszélve. *adom meg a választ, s ebből sejtheti, hogy eddig sem volt leányálom az életem. Megedződtem, azonban ezt nem kell részleteznem, rájön magától, egyébként sem tartozik rá, az életem ezen része. Senkire sem.*
- Nem vágtam fel. *rázom meg a fejemet egy kis mosollyal, s mesélek el kérdésére többet. Meglep a válasza, nem is felelek, ettől függetlenül azért valahol jól esik, hogy tulajdonképpen mintha együtt érezne velem. Bár talán csak képzelgek.*
- Rendben, majd még ezt kiterveljük. *bólogatok, ahogyan arra is, mikor származását magyarázza. Nekem egyáltalán nem fontos, hogy ki honnan jött, tehát ez számomra csupán mellékes információ. Inkább játékosan kibillentem egyensúlyából, s már lépek is hátra, mikor felém közelít, de egy csipogás megzavar, tehát némán állva figyelem. Érdekes... miért is kell mennie?*
- Persze, majd üzenek, vagy kereslek. *biccentek, és integetek is neki, mikor távozik. Jó magam most egyáltalán nem folytatom amiért ide jöttem, inkább a gondolataimba mélyedve sétálgatok tovább, egészen az éjszaka közepéig, amikor visszatérve a kastélyba próbálok meg elaludni. Sikertelenül. Érdekes lesz a folytatás.*

Tárgy: Re: Mystral parkja 2012-10-05, 5:15 pm

//toxicológia, 3. házi, negyedik rész//

*Hogy mit keres a parkban egy csokor növénnyel, ami csupán erős túlzással nevezhető virágnak, még akkor is, ha a zsálya fakulánsak indult lila virágai is ott díszelegnek közötte, meg az ürömnek is van valami apró fehér szirmú bigyója? A válasz egyszerű: napsütést. Részletesebben persze annál kicsit többet, kakukkfüvet. Viszont ahhoz, hogy bárhol is kakukkfüvet találjon, napsütés szükséges. Az erdő mellett egyáltalán nem érezte a jellegzetes illatát, hiszen ilyen még otthon is akadt a fűszernövények között a kertben, viszont azt leszámítva, hogy szereti a napfényt, elég igénytelen. Márpedig ki szedne ki a parkban egy igénytelen növényt, aminek ráadásul jó az illata? Nagyon reméli, hogy senki sem, bár ahhoz egyszer találni kellene ilyet. Beérve most ráérősen sétálgat, élvezi kicsit a nap sugaraiból áradó meleget, és beleszagol időnként a levegőbe. Azt sikerül megállapítani, hogy valaki nem messze innen talán piknikezik, legalábbis az ételek illata erről árulkodik, de most végképp nem ezt keresi, noha megkordul a gyomra, jelezve, hogy talán nem ártana valamit már neki is enni. Szusszant egyet, megrázza a fejét, most nem akar enni, egyszer kaukkfüvet kellene találni, és inkább besétál a füves részre, majd leülve végignyúlik a fűben. Kellemes érzés az, ahogy a napfény ráesik, még akár a fotoszintetizálást is meggondolná csak ezért. Hosszú percekig van el így, majd hasra fordul végül és ismételten beleszagol a levegőbe. A fú illatával keveredve mintha most azt a balzsamos illatot is érezné halványan, amire emlékszik még otthonról. Kíváncsian pislog körbe, majd feláll, tenyerére támaszkodva ellökve magát a földtől, először guggolásba, aztán kiegyenesedik, de nem sokáig. Elég vicces látvány lehet, ahogy meggörnyedve szaglászik, hol erősebb az illata a növénynek. Megkavarja azért sok minden, mert akad itt elég egyéb szagolnivaló is, de ezt nem lehet eltéveszeteni, nem sok minden hasonlatos hozzá. Végül úgy két méterrel odébb akad rá a földön elfolyó apró levelű kis növényre. Már termést hozott, ezért sem olyan látványos, de agymásba csavarodó szálakkal ott terpeszkedik előtte elterülve minden egyéb féle és fajta növény között a pázsitba olvadva. Leguggol, zsebéből zacskót húz elő, és óvatosan kihúz pár darabot onnan, hátha nem lesz baj belőle, hogy a park pázsitját gyámbássza éppen némi hozzávalóért. Gyorsan el is teszi, amint megvan, és visszaülve a fűbe még egy ideig sütkérezik a napon, mielőtt elindulna vissza az iskolába. Arról még elképzelése sincs, hogy vörös gyűszűvirágot hol talál, de ha dísznövény, akkor talán érdemes a belső kertben is szétnéznie, hátha akad. *

Tárgy: Re: Mystral parkja 2012-10-08, 1:49 am

//4. Metamorf mágia házi//

*Bár már későre jár, ez sosem riasztotta el Josht attól, hogy ilyenkor sétálgasson. Már a kezdetek óta sentinel, legalábbis ha az iskola újranyitását nézzük, és már akkor, lényegesen kisebb tudással is félelem nélkül járt az éjszakában is, most pedig, hogy már harmadikos, elég sok varázslatot ismer ahhoz, hogy meg tudja védeni magát. Persze bármikor összefuthat az ember egy nála erősebb varázslóval, de Josh nem az a fajta ember, aki mindig erre gondol. Nyugodtan járja az éjszakát, s ha bajba kerül, majd legjobb tudása szerint harcol, a többi pedig úgyis eldől. Az utóbbi időben viszont nem sűrűn került galibába, tehát most sem gondol semmi ilyesmire, miközben Seol szigetén sétálgat. Öltözéke által jól beleolvad az éjszakába, hisz fekete farmer van rajta, ugyanilyen színű, vastagabb pulcsival, mivel a késő esti szél azért már valóban érezteti, hogy elmúlt a nyár. Lábain bakancs van, ami jellegzetes hangot ad lépteinek, ő viszont ebből mit sem hall, hála annak, hogy fülében üvölt a zene. Egyedül van most az éjszakában, a kardfogúja nem tartott vele, de ő tökéletesen elvan így is. Amikor őrjáratozik, akkor se szokott vele lenni általában senki.
Eddig az ösvényen sétálgatott, de most úgy dönt, átsétál a városon is, hogy ott is körülnézzen kicsit. Lassan tényleg vége a napnak, így már az utcák is elég kihaltak, a boltok zárva, a kirakatok sötétek, a legtöbb ember a fogadó körül lebzsel, legalábbis azok, akik nem otthon pihennek. Josh viszont most nem inni jött le, így egy pillantást vet a fogadó előtt beszélgető alakokra, de már halad is tovább az úton, egyenesen a park felé. Kezei zsebében vannak, ahogy pálcája is, így bár látszólag könnyen meg lehet támadni, gyorsan a fegyvere után tud nyúlni. A sötét erdő, és a kivilágított főutca után a park amolyan köztes állapotot idéz, hisz meg van világítva, de azért nincs túlzásba víve. Első pillantásra nem is lát benne senkit a srác, így lassú, kényelmes léptekkel halad, egészen addig, míg valaki meg nem rántja a karját. Ösztönösen és gyorsan fordul meg, pálcáját is kivonva zsebéből, félig meg is emelve, de mikor meglátja, hogy "támadója" egy 6 év körüli kislány, csak meglepetten pislog párat. A kisír szemek láttán Josh szemei összébb is szűkülnek, s a kislány tátog is valamit, de a zene miatt azt nem hallja a srác, így ki is veszi a füleseket, majd körbepillant.*
-Mi a baj? Ki vagy te, és mit keresel ilyen későn egyedül a parkban? *kérdi a srác, még egyszer végigpillantva a lányka mögötti terepet, de továbbra se lát senkit, a kislány viszont sírós hangon szólal meg.*
-Segíts megtalálni Mufurc urat... kérlek. Nem találom sehol. *zokogja, mire Josh csak feljebb vonja a szemöldökét.*
-Hogy kicsodát? Ki ez a Mufurc úr? És egyáltalán, ki vagy te, és hogy kerülsz ide? *ismétli el előbbi kérdését a fiú, hisz egyelőre nem sokat ért a dologból, de a kislány csak tovább dörgöli amúgy is kisírt szemeit.*
-Mufurc úr a kiskutyám. Az én nevem Cara. A kiskutyám megszökött délután az erdőben... Apuék pedig nem keresik, azt mondják, majd úgyis hazatalál. De én annyira szeretem őt, nem akarom elveszíteni, így kiszöktem megkeresni. *szipogja, majd ismét sírni kezd, de Josh ekkor leguggol mellé, majd végigsimít a karján. Bár nincs most sok kedve kiskutyákat keresni az erdőben, de tudja, hogy veszélyes hely ez ilyen későn, ez a kislány pedig egyedül kószál ilyen későn, így bármikor baja eshet.*
-Nyugodj meg, és mondd el nekem, hogy nézett ki a kutyusod. Megpróbálom megkeresni neked, jó? *ejt meg egy kis mosolyt is, mire Cara örömében rögtön a nyakába veti magát, úgy, hogy majdnem fel is löki a srácot.*
-Köszönöm, köszönöm! *szipogja, majd hátrébb lép, s miután picit összeszedte magát, mesélni kezd.*
-Mufurc úr egy édes kis mopsz. Világosbarna, csak a pofija és a szeme körül fekete... és a füle. És olyan az arca, mintha mindig szomorú lenne, de nagyon aranyos. Találd meg nekem kérlek. *néz csillogó szemekkel Josh szemeibe, mire a sentinel srác csak bólint egyet, majd egy sóhaj mellett felkel.*
-Rendben, megnézem, mit tehetek. Te viszont addig ülj le arra a padra ott a lámpa alatt. Nem hiányzik, hogy valami bajod essen. Igyekszem mihamarabb visszajönni, de addig el ne mozdulj, oké? *néz a kék szemekbe, mire Cara csak boldogan biccent, s már oda is fut a padhoz, Josh pedig ismét sóhajt.*
~Fene a jó szívemet. Éjszakai kisállatkutatás, ez mókás lesz. Na irány az erdő, talán valahol ott bóklászik a kis dög.~ *egy pillantást még vet a kislányra, majd megindul az erdő felé. Pálcát ránt közben, mivel most fontos lenne, hogy lásson is, így mikor beér a fák közé, már jöhet is egy jól ismert varázslat.*
-Lumos. *bár túl sok fényt nem ad, de mégis többet lát vele, mint nélküle. Gyors léptekkel halad egyik ösvényről a másikra a srác, de közben folyamatosan kémleli a földet, hátva észreveszi a szökevény kutyust, de jó ideig semmi.*
-Akár itt is éjszakázhatok. Bazi nagy ez az erdő... *sóhajt fel, de ahogy fordul, valami megcsillan a pálca fényében a földön. A fiú le is hajol, hogy megnézze mi az, így válik egyértelművé, hogy vér. Bár rengeteg állat él az erdőben, arról nem is beszélve, hogy egy ember is bármikor megsérülhet itt, de jelenleg ez az egyetlen kiinduló pontja, amire alapozhat. Lehet, hogy Mufurc úr vére az, amit talált, így hát fel is áll, majd a vérnyomokat követve el is indul befelé az erdőbe. Nem kell messzire mennie, pár méterrel arrébb meg is találja a kutyus tetemét, ami már nem igazán felel meg a kislány leírásának. A világosbarna bunda inkább sötétvörös a sok vértől, és Cara arról a hatalmas lyukról sem beszélt szegény kutya hasán, ami minden bizonnyal a vesztét okozta. Josh lehunyt szemmel csóválja meg a fejét a tetem mellett állva.*
-Na basszus. Hát ez a kutya már sehová nem fog hazatalálni. De hogy a fenébe mondjam el ezt Caranak? *még csak hat lehet a lányka, de már most az éjszakát járja a kis kedvence után. Az igazat nem mondhatja meg neki, így is eleget sírt már szegény, ez látszott rajta, viszont az sem megoldás, hogy üres kézzel megy vissza, akkor Cara ismét ki fog szökni, hogy Mufurc urat keresse. Miközben a megoldáson töpreng, egy ág reccsenésének hangja üti meg fülét, így rögtön oda is kapja pálcáját, ezzel megvilágítva egy nagyobb nyulat, ami meglepetten pislog fel a srácra, felé szaglászva a levegőben. Ekkor mintha egy lámpát kapcsolnának fel Josh fejében, már jön is az ötlet, így kicsit el is mosolyodik.*
-Az igazi Mufurc urat már nem tudom visszaadni, de egy másikat még kaphat. Stupor! *varázsol hirtelen a nyúlra, mielőtt az arrébb ugrálna, így a tappancs el is terül a fűben, a sentinel fiú pedig odasiet mellé.*
-Na hogy is volt? Igyunk egy kis nyúlvért... *a zsebéből elő is húz egy tőrt, majd a nyúl mellé guggolva kicsit megvágja az állat egyik lábát, de csak annyira, hogy kevés vér serkenjen ki. Ezután megfogja az állatot, majd a szája elé emeli, s kidugja nyelvét, hogy arra csepegje a 10 csepp vér. Inkább bele se gondol, miképp nézhet ki kívülről mindez, de nem is túl esélyes, hogy az erdő mélyén ilyenkor bárki is meglátná. Amikor megvan a 10 csepp, leengedi a nyulat, a vért lenyeli, majd a pálcával a tapsifüles szíve felé mutat. Egy pillantást még vet a mopszra, hogy pontos képet tudjon elképzelni róla, majd már le is írja a plusz jelet a nyúl szíve felé mutatva a pálcával, s jöhet az utolsó hozzávaló, a varázsige ismételgetése.*
-Animal mutacio. Animal mutacio. Animal mutacio... *többször elhagyja ajkát ez a két szó, egészen addig, míg helyüket a saját vére nem veszi át, hasonló mennyiség, mint amit az előbb a nyúlból ivott, s az egészen az ájult állat szíve felé indul, hogy ott aztán beivódjon a testbe. Továbbra is a világító pálcával a kezében megtámaszkodik a srác a földön, miközben arra koncentrál, hogy a nyúlból egy olyan mopsz legyen, amilyen a kislányé volt. Szerencsére nagyjából egy méretű lehet a két állat, bár centivel azért nem mérte meg őket a fiú. Erősen koncentrál, hogy gond nélkül menjen minden, de így sem rövid a folyamat. Nagyjából negyed óra telhet el, mikor végre a nyúl helyén már egy kutyus fekszik ájultan, Josh pedig a fenekére is huppan a fáradtságtól.*
-A fenébe. Legközelebb inkább ülve kell ezt csinálni. Teljesen elzsibbadt a lábam. *persze mindemellett a varázslat is lefárasztotta, így pár percig még ücsörög, mielőtt felkelne. A halott mopszot viszont még eltünteti, biztos, ami biztos alapon, így a pálcát a föld felé fordítja pár méterrel magától.*
-Deprimo. *a varázslat hatására szép kis lyuk támad a földben, ahová lábával be is tolja a tetemet a fiú, majd egy adag földet is kotor rá bakancsa segítségével. Lett volna erre más lehetőség, de most ez volt a biztos megoldás, hisz már elég fáradt ilyenkor ő is. Amikor ezzel is megvan, az ájult kutyust, ami nemrég még nyuszi volt, magához veszi, majd megindul vele visszafelé a parkba. Mivel nem tudja, mennyire akarna menekülni az állat, így inkább még nem ébreszti fel, csak majd mikor már odaért a parkba. Cara azonban már távolról kiszúrja a közeledő fiút, s kezében az állatot, így örömujjongva pattan fel, s rohan oda a pároshoz.*
-Mufurc úr! Hát megvagy! *kiáltja hangosan, de mikor odaér Joshhoz, s meglátja a mozdulatlan állatot, hirtelen dermed meg.*
-Mufurc úr... Ugye... ugye nem halt meg? *csuklik el a hangja, mire Josh habozás nélkül vágja rá a választ.*
-Nem, dehogy. Csak nagyon meg volt ijedve, és el kellett kábítanom, hogy nehogy elszökjön. Mindjárt felébresztem, rendben? *pillant mosolyogra Carara, de a lányka továbbra is nagyokat nyel, félti a kutyusát.*
-Stimula. *hangzik el az újabb varázslat, mire a mopsz lassan kinyitja szemeit, s bár még kábán, de nézelődni kezd. A fiú át is adja a lánykának az állatot, aki azonnal mosolyogni kezd.*
-Köszönöm, köszönöm. Nagyon szépen köszönöm! *csicsereg boldogan, ölelgetve és puszilgatva az állatot, aki egyelőre nem nagyon ellenkezik, mert még kába a varázslat után.*
-Igazán nincs mit. De most fog jó szorosan magadhoz, mielőtt ismét megszökik, és sipirc haza. Már rég ágyban lenne a helyed. Tudod mit? Inkább hazakísérlek. *Cara boldogan bólint, s meg is indulnak az Árnyas út felé, a mopsz viszont kissé rúgkapálni kezd.*
-Mi bajod Mufurc úr? Én vagyok az. *próbálja csitítani a kislány, Josh viszont tudja az okot, így gyorsítani kezd, s a lányt is erre buzdítja.*
-Siessetek haza. Biztos még mindig rémült. Szeretgesd sokat és légy hozzá kedves, akkor biztosan megnyugszik, és jámbor lesz, mint egy nyúl. *na igen, ezt is csak ő tudja, hogy ez a kutya se úgy született, mint a többi. Amint elérik a lánykáék házát, Cara már oda is szalad az ajtóhoz, vidáman kopogtatva rajta, Josh viszont inkább sarkon fordul, s visszatér az iskolába. Nincs kedve végighallgatni a családi cirkuszt, amiért kiszökött a kislány éjnek idején, ő megtette, amit tudott, de mára elég is volt a séta.*

Tárgy: Re: Mystral parkja 2012-10-09, 6:43 pm

//4. Metamorf mágia házi//

*Szép az idő és végre nem kánikula van. Beköszöntött az Ősz. Számomra ez a hónap semleges. Szeretem a színei miatt és azért, mert hozza a hideget, de nem szeretem, mert ilyenkor minden elhal. Ugyan az október még csak most kezdődött el, de általa ismét változik, majd a természet. Szeretem megfigyelni a környezetem változásait, ezért is megyek sétára. Erre nincs is alkalmasabb hely, mint Mystral parkja. A természet itt is jelen van, de láthatom az embereket is, akik az időjáráshoz alkalmazkodnak. Ugyan az idő még továbbra is kellemes ám reggel már hideg van, de még van pár lázadó, aki a hideg reggel ellenére is lazábban öltözik fel. Egyet értek velük, én is hasonlóan öltöztem fel. Lassan bandukolok, miközben gondolatom el-elkalandozik, azonban messzire szálló képzeletemet egy vékonyka hang visszarántja. Kezemet valaki megfogja és húzkodni kezdi. Meglepetten kapom fejem a kezemhez, ami mellett egy néger kislány áll hatalmas kerek és könnyes szemekkel pislogva fel rám.*
- Néni segítsen nekem. Elszaladt a görényem, de hiába mentem utána nem találom. Segítsen! *Kezdenek el végig csorogni arcán ismét a könnyek. Szeretem a gyerekeket és meg is sajnálom, ezért leguggolok, mellé miközben megfogom kezét.*
- Segítek neked, de hol vannak a szüleid? Talán Ők tudják mi lett vele. *Nézek a mély, barna szemekbe miközben kisöprök arcából egy kósza tincset. Lehet, hogy a görény nem is elveszett, hanem megdöglött csak a szülei nem mondták el neki, én viszont feleslegesen nem pazarolnám az időmet.*
- Anyuék azt mondták, hogy ne aggódjak, meglesz, de már reggel óta várok és még mindig nincs itthon. Sose ment el mellőlem. Segítsen megtalálni! *Nyúl apró kezeivel arcom felé. Tenyerével megfogja, fejemet úgy könyörög nekem, hogy segítsek neki. Nagyot sóhajtok, majd biccentek az ajánlatára, mire halvány mosoly jelenik meg arcán.*
- Penelopénak hívják és fehér. Teljesen fehér, egyedül a farkának a tövében van egy kerek paca. Pici fekete szeme van és cuki rózsaszín orra. Szeret engem, és amikor találkozunk, mindig az orromhoz nyomja az orrát, mert tudja, hogy az nekem csikis. *Merengnek el a nagy szemek, ahogy mesélni kezd az állatról. Végig simítok loknis fürtjein, majd felállva elköszönök tőle.*
- Ha nem jövök el ide estig, akkor gyere el holnap is, rendben? Remélem, addigra megtalálom Penelopét. *Ezzel hátat is fordítok a kisgyereknek, aki még megölelget, majd Lukehoz megyek. Nagani biztos segítségemre lehet, így most már kettesben megyünk az erdőben. Remélem famulusom szagot fog különben egész nap sétálgathatok a fák között. Ketté válunk a gyorsabb keresés érdekében azonban kb 15 perc múltán Nagini jelez nekem, hogy merre is kéne menjek. Szerencsére megtalálta a jószágot, azonban nem fest túl jól a görény, sőt mondhatnám azt is, hogy megdölgött. Úgy néz ki, mintha megtámadta volna valami állat, fehér bundáját vér és lyukak csúfítják el. Csúnyán elbánt vele az a valami, akármi is lehetett. Nem egy szép látvány, de a folt még látszik, így biztosra vehetem, hogy ez a jószág Penelopé.*
- Gyere Nag menjünk innen, hagyjuk, had fejezze be a természet, amit elkezdett. *Ezzel a kezembe veszem famulusom. Nem tudom, velem mi lenne nélküle és azt se tudom, hogy most mit fogok mondani a kislánynak. Biztos nagyon szerette ezt a jószágot és fájni fog neki, hogy elvesztette, de túl pici ahhoz, hogy igazán értse is mi a halál. Meg nem is mondhatom neki azt, hogy meghalt. Ki kell találnom valamit, valami mesét, amivel könnyíthetem az elfogadást, hogy nincs többé… De ez nem is az én dolgom. Ezzel az egésszel a szüleinek kéne foglalkozni.*
~De ha eddig nem vették komolyan, akkor most miért tennék?~ *Szalad végig gondolatom megcáfolva és porig rombolva előző tervemet. Nem akarom elszomorítani a kislányt. Tényleg igazán vissza akarom neki adni házi kedvencét, de nem tudok feltámasztani egy holtat, hogy az igazán éljen. Erre nem vagyok képes.*
- Ez az! *Emelem arcom elé famulusom miközben buksijára puszit nyomok.*
- Nem éleszthetem fel, de újat csinálhatok. *Vigyorgok rá famulusomra, majd az agyamat kezdem el törni. Mindig jól jön az Isteni sugallat. Örülök, hogy a varázslat része az életemnek, ezáltal mosolyt tudok csalni mások arcára. Természetesen közben tisztában vagyok azzal is, hogy az éremnek két oldala van, de rajtam áll vagy bukik, hogy ezt a tehetséget hogyan használom fel. Azonban most nem érek rá filozofálgatni. Fognom kell egy állatot, amit átalakíthatok. Itt az erdőben már eddig is találkoztam jó pár mókussal és nyúllal már csak egyet el kell fogni. Leteszem famulusom a földre, majd pálcámat elővéve várni kezdek.*
- Ha látsz egy nyulat vagy egy mókust szaladj és kapd el! *Adom ki az egyértelmű utasítást. Nagini bólint, majd fülét felcsapva hallgatózni kezd. Pár perc elteltével és neszezések hallgatása után famulusom meglódul és egy bokor felé veszi az irányt, ahonnan egy nyúl szökken elő. Macskám ügyesen veszi az akadályokat és rövid fogócska után a kiválasztott prédára ugrik testsúlyával leszorítva azt a földre.*
- Ügyes. Ne bántsd, de legfőbb képen el ne engedd! *Adom ki a következő utasítást, míg felé csörtetek. Érzem, ahogy az izgalmon el kezd gomolyogni a pocakomban. Meglep, hogy megjelenik ez az érzés, nem szoktam izgatott lenni varázslatok előtt. Ezen egy kicsit el is kell gondolkodnom, de hamar rá jövök, hogy nem a varázslat sikeressége miatt került elő, hanem azért, mert megakarok felelni a kislánynak.*
- Szép munka! *Hajolok le famulusomhoz végig simítva hátán, majd tőrömet előhalászva megvágom a nyuszinak a hátsó combját. Az amúgy is remegő préda most ugrálni kezd, ám Nagini nem enged, sőt jobban ráhelyezi testsúlyát, hogy nem tudjon elszökni. Ezután ujjamat a sebbe dugom, mire furcsán el kezd nyivákolni, vagy makogni… nem tom mit csinál hisztizik és pont. Egy pillanatra megnézem az ujjamon lévő vércseppet, amire vágok egy grimaszt, majd a nyelvemre kenem. Érzem a vér enyhén sós izét, de ez olyan kis mennyiség, hogy nem zavar, azonban itt még nem végeztem, ezért megismétlem a folyamatot még kilencszer, így lesz a nyelvemen összesen tíz csepp vér. Érzem, ahogy számban egyre jobban kezd kialakulni valami fémes íz. Nem szeretem a vér ízét, bár nagyon szép színe van és kellemes, selymes tapintása.
Ezután ezüstszínű pálcámat a félelemtől még mindig remegő nyúl szíve fölé viszem. Fejemben megjelenik a kislány könyörgő arca, majd a fehér döglött állat képe, amit elkezdek fejben visszaállítani régi fényében. Gondolataimban most már a görénynek nincsen vörös folt a bundáján, csak a kis fekete folt a farka tövénél, ahogy azt a kislány is elmesélte. Pálcámmal egy plusz jelet írok le még mindig az állat szíve felé, miközben a két szóból álló igét ismételgetem. *
- Animal mutacio. Animal mutacio. Animal mutacio. *Számból ekkor kis vér kezd el folyni, de ez nem az állat vére hanem az enyém, de ez sem több, mint a nemrég elvett 10 csepp. Azonban ezek a cseppek vándorútra kelnek és beleivódnak a nyuszi bőre alá. Azonban ezzel is csak felületesen foglalkozom, mert figyelmem legnagyobb részét a koncentrációnak szentelem, hogy a varázslat tökéletes legyen. Elég fárasztó majdnem húsz percig fenntartani a varázslatot, de megéri. Legalábbis nagyon remélem. Nem tudom mit élhet át a kis jószág az átváltozás közben de én igen csak kimerülök. Elálmosodtam és jól esne egy kis alvás, de nem tehetem meg, ezért nyújtózkodok egy nagyot. Attól nem tartok, hogy elszökik ugyan is Nagini szemmel tartja. Feltápászkodom, majd felvéve a karjaimba az új Penelopét elindulok. Elég rakoncátlan jószág, ide-oda zizeg, próbál szabadulni, majd öt percig abba sem hagyja, sőt majdnem megharapott a kis dög, de simogattam és beszéltem hozzá, hogy végre megnyugodjon. Szerencsére ez sikerül és mire kiérek a kislányhoz a görény már-már szunyókálva fekszik kezemben.
A kislány még mindig ott ücsörög a padon, lábat lóbálva. Okos, megvárt engem. Közeledésemre felpillant hatalmas barna szemeivel, de én gyorsan ujjamat a szám elé téve elcsendesítem.*
- Pszt! Szendereg, még a végén megijeszted. *Simítok végig buksiján, majd letérdelek, hogy jobban lássa.*
- Ő most nagyon félt az erődben, megtámadták a vadállatok, ami miatt lehet kicsit másképp fog viselkedni rendben? Vigyáznod kell rá és javaslok egy hám beruházására. *Nyújtom át a kis jószágot a kislány karjaiba, akinek szemében apró könny morzsák vannak. Az új Penelopé tiltakozólag mozgolódásba kezd, és fura hangokat hallat, de végig simítok rajta, mire megnyugszik. A kislány rémülten pillant fel rám a görényről és tartja távol magától a kisállatot.*
- Most tőlem fél? Én nem akartam bántani. *hangjában érezhető, hogy a sírás kerülheti. Szegényemnek biztos nehéz lesz feldolgozni, hogy a régi Penelopé szokásai eltűntek.*
- Nem csak megijedt. Te is szoktál félni a szörnyektől. Ő ettől a kis kalandtól megváltozott. Újra kell szoktatnod magadhoz. Értesz engem? *Simítok végig az arcán. A barna szemek közöttünk cikáznak, próbálja helyre tenni a dolgokat. Szipog egyet, majd orrát kedvencéhez nyomja, ahogy régen is szokta. A görény most nem rémül meg csak apró mancsocskáját a lány barna pofijára teszi, mire Ő felnevet. Megnézi a farka tövében a kis foltot, majd szorosan magához öleli és most már boldogságtól csillogó szemmel rám pillant és leszáll a padról.*
- Most már elhiszem, hogy Ő az. Először kételkedtem, azt hittem másik állatot hoztál, de megvan a folt. Köszönöm, hogy megkerested. *Borul a nyakamba hálásan, majd új állatkájával elszalad. Az utolsó reakció kicsit meglep, gyors volt a váltás, de a gyerekek már csak ilyenek. Leporolom nadrágomat, majd fáradtan a kúriához megyek, hogy vacsorázzak valamit.*

Tárgy: Re: Mystral parkja 2012-10-15, 9:02 pm

//Kalandos harc a pontokért//

*Mystral szigete egyre felkapottabb, ismét idegenek, vurstlisok érkeztek hozzánk. Mivel minden este a városban sétálok, hogy mihamarabb értesüljek az információkról, ezért a hír elég hamar eljut hozzám. Egyből érdeklődni is kezdek iránta, természetesen nem a játékok miatt. Azok annyira nem vonzanak, de biztos lesz pár dolog, amit kipróbálok, de a lényeg, amiért érdemes kinézni az a pénzkereseti lehetőség. Ilyenkor az emberek sokan vannak egy helyen és kevésbé figyelnek értékeikre, mert leköti őket a nyüzsgés és a bámészkodás. Felelőtlenebbek és szétesettebbek lesznek, ami különösebben nem nagy probléma. Főleg a hozzám hasonló tolvajoknak.
Ebéd után szépen neki is készülök a történetnek elpakolva tolvajfelszerelésem, pálcám és táskám, ami természetesen tértágított, így senkinek nem tűnik, fel mennyi minden van nálam. Öltözékem is sokkal egyszerűbb. Fekete nadrág és egy hosszú szürke kapucnis pulcsit veszek fel, sőt, hogy minél kevesebben ismerjenek fel előhalászom maszkot készítő szettemet és egy kicsit átformázom pofimat. Vörös parókát öltök, szeplőket festek magamnak és beteszek egy kék kontaktlencsét. Így indulok el új külsőmmel Mystral parkjába, hogy megnézzem mit is tudok elcsenni magamnak. Természetesen Xeno nem tart velem több okból is. Általa felismerhetővé válnék, de ami az igazi indok, nem tudná befogni csőrét és állandóan belekötne mindenikbe rombolva a cselekedeteim sikerességét.
Minél közelebb érek a parkhoz annál hangosabb a zene, sokasodik a tömeg, állandóvá válik a tolongás. A nagyobb játékokat már messzebbről is ki lehet szúrni, de beljebb hatolva a tömegben már a kisebb standok illetve szórakozási lehetőségek is felmerülnek. Megfordul a fejemben, hogy az egyik csemegésnél veszek valamit, de erről a tervemről inkább lemondok. Első a feladat utána jöhet a szórakozás. A legkönnyebb célpontok a kölykök, de tőlük elvből nem lopok, ezért inkább a felnőttek és a tinik számára kialakított játékok felé veszem az irányt. Elrobogok a jungel-vasút mellett, majd a műanyag motorok pályájára betérve majdnem elcsapnak. Ezután egy kisfiú akasztja belém játék pecabotját összevizezve öltözékemet.*
~Utálom a gyerekeket. Miért nem lehet ezeket ketrecben tartani míg nem tanulnak meg viselkedni? Chilrden Zoo vagy valami ilyesmi.~ *Mérgelődök magamban miközben a tömegben cikázom mindenfele, hogy végre kijussak a gyerek részlegről. Maga a park nincsen részekre tagolva, de valamilyen séma szerint felkellett építeni a területet és ez lett. Elől a gyerekek, aztán a komolyabb játékok, majd a felnőtteknek szóló szórakozás és ezeket öleli körül a kaja, az édesség, az italos és egyéb mütyüröket áruló standok. Eközben hangosan szól a zene, helyenként más és ha ez nem lenne elég emberek ordítják világgá termékeiket, ezért mindenki kiabálva beszél vagy mutogatás útján próbálja megértetni magát a mellette állóval.
Én viszont menet közben meg is érkeztem a számomra alkalmas helyre, ahol azonnal egy BrakeDance-re váró fiú csoport mellett slisszanok el. Az egyikük a farmer farzsebébe dugta pénztárcáját, ami most már kézügyességemnek köszönhetően már az én táskámban pihen. Biztos neki is mondta már az anyukája, hogy nem tesszük zsebre a tárcát. Mindenki a maga kárán tanul, de az okos ember más kárán is. Egyre jobban előre furakodom a tömegben keresve áldozataimat, amikor kiszúrom, hogy egy kocsi előtt nagyobbacska tömeg gyűlt össze. Főként férfiak jelentkeznek a feladatra. Egyesek bicepszeket feszítenek mutogatva milyen erősek, míg másokat a barátaik bátorítanak, hogy menjenek be. A cirkuszi kocsi szépen megvan munkálva és az előtte kiabáló pasi is jól végzi a dolgát.*
- Jöjjenek, jöjjenek csak közelebb nincs mitől félni! Bátran! Ki lesz a következő szerencsés? Ön. Jöjjön már nyílik is az ajtó. *Kiabál folyamatosan hol a tömeg, hol a megszólítottak felé.*
- Drukkoljatok! A túloldalon találkozunk. Aztán itt ne hagyjatok. *Köszön el cimboráitól az erejét fitogtató mire a többiek jól hátba vagdossák.*
- Fogadjunk, hogy megbukik. Fizetek egy korsó sört az ellenem fogadónak! *Kezdenek el alkudozni, amikor bezárul mögötte az ajtó.*
- Könnyű nyeremény lesz, csak addig el ne költsd a pénzed! *Csap össze két tenyér, ahogy megszületik a fogadás, de közben újra felharsan a férfi hangja tovább bízatva a népet, miközben ez a kis csapat elszállingózik.*
- Jöjjenek, hisz nincs veszteni valójuk. Mutassa meg, hogy Ön is lehet bajnok csatlakozzon azon kevesekhez kik megcsinálják a feladatot. Jöjjenek, jöjjenek. *Inti magához közelebb a társaságot miközben halkabban bíztat egyes egyéneket.*
- Hölgyek is jöhetnek bátrán, hisz itt nem csak az erő hanem az ész is játszik, sőt lehet bájos idomaikkal előrébb jutnak, mint férfi a karjával. *Kacsint huncutul a most érkező 4-es fogat felé. A lányok azonban nevetésben törnek ki, de úgy tűnik egyikük sem akar részt venni a játékban.*
- Ugyan ez nem nőknek való feladat. *Szólal fel az egyik már kicsit régebben itt ácsorgó csávó, akit próbálnak a barátai befűzni kevés sikerrel ám ezen mondatán felröhögnek és helyeslően bólogatnak.*
- A nőnek a konyhában a helye, az ilyen bonyolult feladatok kifognak rajtuk. *Nagyzol tovább a szájhős, pedig neki aztán esze ágában sincs bemenni a kocsiba. Ezen a lányok kicsit megsértődnek és tovább állnak az én becsületemet azonban egyenesen sérti és mivel nincsen más, aki megvédje, ezért én toppanok elő a tömegből.*
- Én bemegyek. Megmutatom, hogy egy nő is képes megcsinálni a feladatokat. *Erre az előbb még hangosan vihogó tömeg elhallgat és vezetőjükre néznek. Többen pusmogni kezdenek, ami úgy tűnik nem tetszik a vezérhímnek, de továbbra sem áll szándékában közbelépni, sőt távolodna el innen, azonban én nem hagyom megszökni és vállát megkocogtatva magamra hívom figyelmét.*
- Az előbb még másról prédikáltál. Fogadjunk! *Vetem fel az ajánlatot, amikor megfordul. Kidülleszti mellkasát, hogy rám ijesszen, de semmi esélye, az Ő fajtája csak hangember, azonban most, hogy a bandája előtt kértem rajta ezt számon sarokba van szorítva. Ha egyedül vagy ketten-hárman lettek volna akkor visszautasította volna az ajánlatomat, de most, hogy itt az egész társaság kénytelen belemenni az üzletbe.*
- Rendben. Mi legyen a tét? *Tolja fel napszemüvegét és veszi fel a macsó pózt.*
- Az ékszereid. *Azt már ugyan is korábban kiszúrtam, hogy igen csak felvan szerelkezve a csávó. Gyűrű az ujján, karóra, arany nyaklánc, karperec, fülbevaló.*
- Elment az eszed? Ez egy gyémánt fülbevaló fehér aranyba foglalva. Többet ér, mint amit valaha keresni fogsz és akkor még nem számoltam a többit. *Mondja ezt lenézően amihez egy gúnyos kacaj társul. A gyémánt szóra bizseregni kezd pocakom, nem hagyhatom, hogy megússza. A többit talán letudnám róla csenni.*
- Akkor csak a fülbevaló. *Ha már azt emlegette fel elsőnek akkor tuti az a legértékesebb és egyben a legféltettebb kincse.*
- Hallod ez nem jó üzlet. Most kaptad ballagásodra, faterod kinyír ha elhagyod. *Szól közbe egyik haverja. Látom, hogy ez az érv tetszik a másiknak viszont én nem hagyhatom ki az ajánlatot.*
- Azt mondtad ezt egy nő nem képes megcsinálni. Akkor meg mi veszteni valód van? *Kérdezem kihívóan mire több huhogás is felhallatszik. Ezaz! Most már tuti, hogy a kezemben van a mocsok.*
- Ha mi nyerünk, akkor meg a csapaté vagy egy… nem is két éjszakára, de csak mert sokan vagyunk. *Ez most már elégedett rikoltásokat eredményez bennem viszont megfagy a vér. Kisr*hadék. A k*cs*g állatja, ennek is mindig csak a farka körül forog az agya, de hogy az egész csapattal ez nem normális. Próbál végigsimítani arcomon, azonban én ezt nem hagyom és egy lépést hátrálok. Látom ahogy gunyoros megjegyzésre nyitja a száját.*
- Benne vagyok! Te kezdesz. *Fojtom belé a szót. Intek a kiabálós fickó felé, hogy szerencsét próbálnánk. Ellenfelem sikeresen be is jut, ám amikor rajtam lenne a sor megállít.*
- Nem mehetsz be! 18 éven alattiak nem vehetnek részt a játékban. *Utasít el, majd már tovább is fordul a következő klienshez.*
- Akkor vesztettél. *Csusszan mellém egy kétajtós szekrény a csapatból. A vállamra rakja tenni a kezét, de egy könnyed mozdulattal kicsusszanok alóla.*
- Csak szeretnéd. *Sziszegem a fogam között, majd ismét a fickóhoz lépek, hogy meggyőzzem arról, hogy be kell, engedjen. Szerencsére mellettem van a varázslat, azonban, hogy ez ne tűnjön fel olyan könnyen, úgy csinálok, mintha csábítva próbálnám meggyőzni az ellenkezőjéről.*
- Most beengedsz engem. *Simulok, hozzá miközben tekintetemet a férfi szemeibe fúrom. Természetesen emögött egy kicsit több lapul méghozzá a szuggesztió. Kezemet az arcára teszem, hogy ne fordítsa el fejét. Szuggerálásom sikeres lesz így pár másodperc múlva már is a bejáratnál találom magam, ahonnan visszaintek még a fiúcskáknak, mire a kétajtós szekrény elismerően füttyent teljesítményemre.
Belépve sokkal nagyobb hely tárul szürke vagy is most kék szemeim elé. A kocsi elvarázsolt, ami kicsit meglep, nem tudom miért, de egy egyszerű kis hétköznapi kocsira számítottam, pedig itt Mystral városában a varázslat megszokott elvégre egy varázsló város ez vagy mi a szösz.
Azonban kezdeti zavaromat döbbenet válta fel méghozzá két oroszlán személyében. Ezek nem kedves cirkuszi oroszlánok, akik a kezedből eszik meg a sonkakockát, nem ezek acsargó, számító vadászó fenevadak, akik azonnal rám vetik magukat. Rövid az idő felmérni őket, de nagyon egyszerre mozognak, ezért megpróbálom először az egyikkel valamit kezdeni. Mivel az idő nagyon rövid, ezért a fejemben meglévő leggyorsabb varázslatot vetem be.*
- Fatum orbium. *Suhan is az árnygömb az egyik oroszlán felé miután menetközben előkerülő pálcámmal egy kört rajzolok és felé bökök. Az állat nagy testét célzom meg. Ugyan a varázslat gyors, de nem várhatom meg míg betalál, ezért elvégzése után azonnal menekülni próbálok, de két jól összehangolt oroszlán elől nem tudok kitérni. Az egyik fájdalmasan felüvölt és elterül földön, ahogy a varázslat égési sérüléseket okoz neki. Eközben a másik felém kap és hatalmas mancsával lesújt rám. Körmeivel végigszántja oldalamat. Erejétől elesek és a földön kötök ki. Ugyan betegségemnek hála nem érzem annyira a fájdalmat, de az állat karmai mélyre hatoltak, ezért én is felszisszenek. Ha nem is a fájdalmat kiváltó ingerek miatt, hanem agyam tiltakozása jeleképpen. Azonban nem állhatok le a nőstény fenevad már is rám veti magát, hogy végezzen velem.*
- Reducto. *Gördülök hátamra szembekerülve az állat vészesen közeledő alakjával. Becsukom szememet félelmemben és várom a fájdalmat és a rám nehezedő sújt, de varázslatom működik, ezért az állat a falnak csapódik bevágva fejét ezzel pár másodperc előnyhöz juttatva engem. Ugyan a hím oroszlán nem sérült meg halálosan, de az égési sérülés mély és amikor megpróbál felülni újra szervezetébe nyilall a fájdalom, amit újabb üvöltéssel jelez, majd visszahemperedik, de látom, hogy ez nem fog sokáig így tartani, ezért a falhoz mászok és hátamat a falnak támasztva pálcámat a másik kezembe veszem. Ugyan fizikálisan nem zavar a fájdalom, de tudom, hogy egészségesen vágásnyomokkal az embernek nem kéne ugrándozni, ezért mozgok én is lassan.*
- Sanguis vincula. *Pálcát tartó kezemet, jelen esetben a balt a falnak vágott oroszlán felé mutatom miközben magasan tartott kezem ujjai felszakadnak. Állítólag ez fáj, de szerencsére ebből semmit nem érzek. Szervezetemből a vér már is csáp formájába megindul felé. Szegény most nagy fájdalmakat fog átélni, de mindennek ára van. Csápjaim a lábaira és pofájára tekeredik rá, majd kíméletlenül szorítani kezdi azokat. Próbál kiszabadulni, küzdeni, de nem hagyom, hogy megszökjön, ezért a csápok szorítása még jobban megkeményedik egészen addig, amíg a csontok törését nem hallom, ami a tekeredés miatt nem darabokra hanem szilánkosra törik. Az állat pofája vérzik, ahogy fogai belé álltak és annak darabjai belészúródtak. Kellemetlen, fájdalmas és szívszorító hangot hallat, de egyenlőre nem ölhetem meg, ez azonban felbújtja az eddig magát sajnáltató hímet, így az összeszedve erejét feltápászkodik, bár mellső lába remeg a fájdalomtól, de azért megindul felém. A csápok azonnal letekerednek a nőstényről, majd a hímre fonódnak ám vele nem szórakozok sokáig, eltöröm a nyakát. A test élettelenül zuhan a földre.*
~Szép szőnyeg vagy trófea lenne belőle.~ *Visszhangzik fejemben groteszk gondolatom. Na szép, kezdek én is elkorcsosodni. Nem leszek olyan, mint apám. Azonban sajnos még nem végeztem. Nem elég, hogy előttem van még két feladat, ráadásul még meg is vagyok sérülve, így nem tudom folytatni a versenyt. Sérüléseimhez szerintem egy sima Hipporax nem elég, ezért a csápok segítségével felszakadt baloldalamhoz fektetem a nőstény oroszlánt, aki ugyan közelségem miatt megremeg, de fájdalmai és végtagjai elvesztése miatt nem tehet túl sok mindent. Egy X-szel lezárom a vérmágiát, majd magamat összeszedve kezdek bele egy újabb varázslatba. Szerencsémre ez a nőstény oroszlán nem magasabb nálam és csak drukkolok, hogy a súly ne számítson különben pechem van.
Sérült oldalamat az oroszlán testéhez érintem, majd pálcámat a sebbe dugva kezdek el mókolni. Ez kellemetlen érzés és csak hálálkodni tudok, hogy nem érzem csak a súlyos fájdalmat. A sérülésem közepére helyezem a pálcát és próbálom ott tartani.*
- Sanguis suctio. *Hangzik az ige, aminek köszönhetően, ha minden igaz sebeim elkezdenek begyógyulni. Ugyan ebbe az oroszlán nem hal bele, de bőrén látom az elszíneződést és szőre is elkezd kihullani. És ha nem működik ez a varázslat? Akkor a magnetizációval próbálkozom méghozzá úgy, hogy ép kezemet a seb fölé helyezem, majd csukott szemmel annak begyógyítására fókuszálok. Remélhetőleg a két varázslat valamelyikével vagy annak együttes erejével sikerül meggyógyulnom, így a megjelenő ajtón már távozhatok is. Az oroszlánnal pedig mi lesz? Gondolom jönnek majd a gazdái és megölik helyettem ha pedig nem akkor minden bizonnyal a sérülések miatt a szervezetében kialakult egy vérrög, aminek következménye képen párórán belül meghal.
Átlépve az ajtó keretét egy szűk alagútban találom magam, ahol pengeéles kősziklák meredeznek a plafonról és a talajról, túl közel egymáshoz. Szerencsére itt a járat még elég tág, állva elférek benne, ám előttem a hosszú folyosó vészesen zsugorodik. Alig teszek meg pár lépést már is guggolásba kényszerít. Próbálok egyensúlyozni, hogy ne érjek a karókhoz, de amikor úgy érzem, rájöttem hogyan kell mennem széllökés kap el. Kezemmel automatikusan próbálom megtámasztani magam, de amikor kinyúlok egy ilyen nyársba tenyerelek. A fájdalmat nem, de a nyomást és a vérem melegét érzem tenyeremen, ezért súlyomat most a másik lábamra helyezem, hogy feltudjam emelni tenyerem, ám miközben folytatom a mozgást hátulról egy másik karó végig karcolja lapockámat.*
- Áh! *Mérgelődök mérgesen, hiszen emiatt tönkre ment a pólóm, nem szeretek szakadt rongyokba járni. Ismét ügyeskedem, hogy most már egyik oldalamat se sértse tovább a karók és megint mozgásba kezdek, ám ha így sem lett volna elég szűk a járat, hason csúszásban folytatom az utamat. A járat még tovább szűkül és a széllökések sem könnyítik meg dolgomat. Összeszorítom tenyerem, ami az erőlködéstől izzad. Kezdem egyre feszültebbnek érezni magam, egyáltalán nem tetszik, hogy egy ilyen kis helyre vagyok bepréselve miközben újra és újra karók vagdosnak. Ez igazi kínzás lehet annak, aki érzi a fájdalmat. A vércseppek végigcsorognak nyirkosodó bőrömön csikizve, zavarva engem. El kell nyomnom az ingert, hogy vakarózzak, a fájdalmat, ami zsibbadó végtagjaimból jön és a szédülést, ami a bezártságnak köszönhetek. Egyre jobban zavar ez az egész helyzet és érzem, ahogy lassulok. Azonban, amikor már kezdeném feladni a helyzetet és sírógörcsben kitörni arra leszek figyelmes, hogy a járat hirtelen kitágul. Nem tudok egyből felállni, mert elmaradt lábam még a szűk járatban van, ezért még jó kétméternyit hason csúszva kell megtennem, ám mire összeszedném zsibbadó, merevedő végtagjaimat, addigra újabb széllökés közeledik felém. Fájó végtagjaim és a karók miatt amúgy sem lenne egyszerű a felállás nem, hogy gyors, ezért hason fekve várom meg, míg a széllökés alábbhagy. Nyirkos bőrömön ez hideg érzés, amitől egy inger fut végig gerincemen finoman megrázva testemet. Érzem, ahogy a vércseppek bőrömre száradnak. Koszos vagyok és fáj mindenem, az összes idegem az égnek áll ki akarok jutni innen. Kétségbeesett könnycsepp csorog végig arcomon, amit a szél azonnal mocskos pofimra szárít. A sziklák nem csak a ruhámban tettek kárt. Megtépázták parókámat és maszkomat is több helyen felsértette. Szerencsére attól ez még nem jön le, de felvan szakad. Legszívesebben az egészet letépném és vakarnám magamról, azonban nem tehetem meg, hiszen akkor a nagyképű csávó nem ismerne fel.
Mély levegőkkel szedem össze minden maradék lelki erőmet, majd szépen lassan állásba tornázom magam. Lábaimban szúró fájdalom jelenik meg, ahogy ismét normálisan vér jut bele, könyököm sajogni kezd, hogy ismét ki kell nyújtózkodni. Kicsit bicegve indulok tovább miközben próbálom rávenni hátizmaimat, hogy tartsák egyenesen gerincem, mert nem akarok derékszögben meghajolt háttal sétálni.
Lassan kezdenek eltűnni körülöttem a karók és a terem egyre tágasabb lesz, de elköszönés képen még egy erős széllökés a falnak ken felvágva balcombomat. Tudom, hogy a következő teremben feladat vár rám, ezért mielőtt nagyon beljebb mennék a kiszélesedett terembe elkezdem begyógyítgatni súlyosabb sérüléseimet. Először a friss vágást a combomon.*
- Hipporax. *Majd szépen lassan sorjában végig megyek a többi sérülésen is. Mivel a kezemre még szükségem lesz, ezért a felnyársalás nyomait is eltüntetem.*
- Hipporax. *A kisebb karcolásokkal, amik felszíni sérülésnek mondható és a hátamon virító gyönyörűségekkel nem is foglalkozom, nincs már nekem agyam ahhoz, hogy ezeket végig csináljam. Ezután legszívesebben tennék az egész játékra, de nem tehetem meg, így most a maszkomra is energiát kell fordítsak. Az államnál lifeg egy darab, amit visszateszek.*
- Reparo. *Majd tovább tapogatva keresem a nagyobb sérüléseket. A kisebb karcolásoknál itt sem foglalkozom, amúgy is feltűnő lenne, ha minden karcolás nélkül csinálnám meg az egészet.*
- Reparo. *Tüntetem el a járomcsontnál lévő vágást. Pálcát tartó kezemre pillantok, ami nagyon halványan, de remeg a kimerültségtől és a szellemi fáradtságtól. Szellemileg nagyon megviselt a tüskés folyosó, ezért kicsit aggaszt az ész próbája.
Most már folytatom sétámat a terem felé, ahol egy masszív fal állja el az utamat. Körbenézek, hogy merre is kéne tovább mennem, de a rajtalévő képen mást nem látok, ezért azt kezdem el figyelni. Megfigyelem a csaj szempilláit, vonalait, a foltokat, az UV festék nyomait várva, hogy megmozduljon. Valami olyasmire számítok, hogy megszólal, és találós kérdést tesz fel nekem, vagy kilép a képből és úgy állít feladat elé, de a félig összemázolt nő meg sem mozdul. Tetszik a kép, de kb fél percig tudom tanulmányozni várva a csodát, amikor az meg is jön. A kép pillanatok alatt darabokra esik. Mintha kicsi megannyi dominóból állt volna, amik szépen lassan nekiállnak leperegni a falról. Elképedve nézem a színes kupacot magam előtt, ami most már csak egy színes kivehetetlen massza.
Az agyam leold, egyszerűen nem akarja felfogni, hogy mit kell csinálnia. A testemből, mintha minden energiát kiszívtak volna. Az agyam teljesen kikapcsol, majd a lábam adja meg magát. Térdre esem, de kezeim sem mozdulnak már, így nem tudom megtámasztani magam és oldalra dőlve elterülök a földön. Így fekszem a szétesett kép előtt teljesen magamba zuhanva. Nem tudom kirakni a képet, pedig emlékszem rá, tudom, hogy agyam egyik elhalt sarkában megvan. Szürkeállományom köddé vált és testemen a tudatalatti kezd el uralkodni.
A múltamból képek jelennek meg. Először apuról, amikor még nem tudtam milyen. Sose tartottam teljesen normálisnak, mindig elkerültem, de két bátyámmal szívesen szórakoztam. Aztán mindegyikük elment itthonról én pedig egyedül maradtam. Egyre nehezebb volt elkerülni aput, mert ő adta be az inzulint és kezdet el tanulmányozni. Egy nap azonban megtaláltam a laborját és megrémültem attól, amit láttam. Akkor szöktem el, egyedül 12 évesen a világban. Szerencsére megtaláltam Rogert és az Ő folyamatosan változó csapatát. 2 év alatt kiképeztek. Ezek az emlékek tartottak a legtovább. Ahogy a babák közt futkosok, majd az utcai gyakorlatok, amikor ha elkaptak megvertek az emberek. Nem volt túl kellemes, de mivel nem fájt, ezért nem foglalkoztam vele, azzal voltam elfoglalva, hogy még mindig nem tudom megcsinálni a feladatomat. Aztán ennek az időnek is vége lett és átruccantunk Washingtonba. Azonban ezek a képek már nem jelentek meg, ismét a terembe találtam magam a kép darabjaival szemben, ami azóta sem változott.
Nem tudom mennyi idő telhetett el, de ez a kis képzelgés rá ébresztett arra, hogy ezt most itt nem hagyhatom abba. Ez a kis sz*ros feladat van már csak hátra, nehogy már most bukjak meg, annyi évnyi felkészülés és megpróbáltatás után. Próbálom szólásra nyitni a számat, hogy mormogjak magamnak pár bíztató szót, de rájövök, hogy már régóta nem tudok megszólalni. Próbálom benedvesítni ajkaimat, de már a számban nincs elég nyál, ahhoz, hogy nyeljek, nemhogy még beszélni is tudjak, ezért csak torkot köszörülök, majd a kupac elé mászok, hogy kitegyem a képet. Először több kupacra bontom a darabokat. Szélekre, színekre és kékekre ugyan is ezek a kép fő alkotó elemei. Pár darab még egy pici kupacot alkot ugyan is a csaj kék felén lévő szempilláit lesz a legegyszerűbb kirakni. Miután ez megvan a kék masszát arrébb tolom, hogy ne legyen útban, majd a széleket is arrébb helyezem, hogy ne keveredjen semmivel. Nem hiszem, hogy a kép több lehet 1000-1500 darabnál. Először a csaj arcát próbálom meg kirakni. A színes kupacot szét terítem és felfordítom mindenegyes darabját, hogy könnyebb legyen a keresés. Legkönnyebb pontnak a szempillát vélem, ezért azt kezdem el kirakni, ami szerencsére gyorsan meg is van, majd aköré kezdem el felépíteni a képet. A színes kupac kisebb, mint a kék, ami azért rossz, mert a kék nagyon egyszínű macerás lesz kitenni. Az eddig kirakott darabok alapján megtudom állapítani, hogy az arcán sűrűk és picik a pöttyök, ezért először az olyan darabokat illesztgetem a helyére. Nem vagyok egy túl türelmes típus ezért számomra ez nem az ész hanem a türelem játéka. Egyáltalán nincs idegem nekem ehhez a játékhoz, ezért több darabot mérgesen a falhoz is vágok, amikor már sokadára sem illik be sehová. Feszülten túrok bele a hajamba, de legalább a kép ezen fele kezd kialakulni. Kegyetlen játék ez főleg, hogy az élénk színeknek köszönhetően már sziporkázik a szeme. A csaj arca szépen megkapja alakját, most már fél képként nézhetek rá, de a háttér még mindig üres. Unottan és undorodva nézek a kék kupac felé, de nem vesz rá a lélek, hogy azzal kezdjek el foglalatoskodni, ezért a nő arca köré megpróbálom betenni a széleket. Ez többé-kevésbé sikerül is kivéve ott, ahol a hiányzó háttér miatt nincsen támpontom. Ismét csak félre rakom a maradék széleket, majd hosszas nyújtózkodás és pozícióváltás után a kék kupac elé heveredek és azt is neki állom felforgatni. Mivel az orr formája és a szempilla a legkivehetőbb, ezért az alapján próbálok meg elindulni. A kép mellé illesztem a szempillát, de egyelőre az orrt akarom befejezni. Rövidebb keresgélés után meg is találom a darabokat, majd pár csere és forgatás után a helyére kerül. Most már a szemet is hozzá tudom illeszteni a képhez, így legalább ennyivel előrébb vagyok. Feltápászkodom és felülről kezdem el vizsgálgatni a darabokat. Kiszúrom a száj élesebb vonalait, amiket pakolászás után a helyére is illesztek. Megpróbálom befejezni az arcot, de csak az állak vonalát találom meg, a többi már nehéz feladat. A szín árnyalatait mégjobban a darabjaira bontom és keresek valami egységet köztük. Vannak fekete és egészen világos részek is, de ezeket nem tudom hova tenni a képen, ezért a fejemben kezdek el kutatni a részletek után, de sajnos nem találok többet, mint amit amúgy is látok. Egy térdein támaszkodó, magát átölelő hölgyet kell kiraknom. Ismét a széleknek ülök neki, hátha annak átmenetéből tovább tudok menni. Ez nem is tűnik rossz ötletnek, meglepően gyorsan sikerül kirakni a kép széleit. Vagy lehet, hogy a bezártságtól az én időérzékem veszett el. Azonban én is érzem, bár megpróbálok tudatosan nem foglalkozni vele, hogy az agyam egyre jobban rá áll a feladatra és találja meg az összefüggést, azonban fáradok és végtagjaim is egyre többször szorulnak nyújtóztatásra.
A halvány színes foltok segítségével fogalmam sincs, már mennyi idő elteltével kirajzolódik a mellkas így a kép háromnegyede kész. Ezután a kéz ívét próbálom meg követni miközben az arc részeit pótolom ki. Szemem már a lehunyáskor is kéken villan fel és kézfejem is begörcsöl néha-néha ahogy az apró darabért nyúlok. Elheveredem a földön, majd szememet csukva, tartva kezdem el forgatni csuklómat miközben azt mantározom magamnak, hogy mindjárt végzek. Szerencsére ez tényleg így is van, vagy csak nagyon hitelesen magyarázom meg magamnak. Újból összeszedem magam és befejezem a kép kirakását. Egy idő után már magam is elvesztem a fonalat, hogy mit is pakolok csak automatikusan visz a kezem egyik darabtól a másikig miközben a feladatra koncentráló agyállományom magában szépen a helyére illeszti a darabokat. Már azon vagyok, hogy elalszom a puzzle fölött. Megmozgatom elgémberedett nyakizmomat. Körbenézek, hogy mit kéne kitennem, amikor arra eszmélek, hogy kb csak 15-20 darabot kell a helyére illeszteni és reményeim szerint végeztem. Teljesen felvillanyoz a hír, ezért a csaj válla fölötti darabokat már lelkesebben pakolom, mint az elején. Ugyan türelmem ezáltal hamarabb elszáll, de erre a 20 darabra nem is kell többet fordítanom. Elégedett könnycsepp csorog végig arcomon az utolsó darab beillesztése után, majd szélesen mosolyogva nézem a kész képet, amit órákkal ezelőtt fél percig megfigyelhettem. A kép darabjai mintha összeforrnának, így teljes pompájában megcsodálhatom, de a lélegzetem is eláll megkönnyebbülésemben, amikor a fal kinyílik előttem.
Gyorsan felpattanok, hogy minél előbb kint lehessek ám lábaim kicsit tiltakoznak a sietés ellen, de cseppet sem érdekel már végre kint lehetek. Az emberek ujjongva figyelnek fel jöttömre, tapsolni kezdenek és fütyülni. Az éles zajoktól és a fénytől megfájdul a fejem, pedig már besötétedett, de a játékok és a kitett reflektorok elég fényt bocsátanak ki magukból.*
- Hölgyeim és uraim van szerencsém bemutatni a mai nap második bajnokát.*Lép oda hozzám a kocsi tulaja pajzzsal a kezében, amit azonnal az enyémbe nyom és a közönség elé tolva folytatja a kiabálást.*
- Az ész, erő és ügyesség bajnoka! *Erre ismét ujjongani kezd a tömeg én pedig álltaluk nyerek kis energiát magamnak, így halvány, büszke mosoly szökik arcomra.*
- Ezt egy srác küldte neked. Ő már az oroszlánoknál kiesett. *Lép oda hozzám két csaj miután a kiabálós pasas magamra hagyott.*
- A francokat küldi. Le akart lépni mi meg nem hagytuk, mert hallottuk, hogy miben fogadtatok. Elképesztő voltál. Rajtad kívül még egy srác teljesítette a feladatot, de a lényeg. Összepis*lta magát az oroszlánoktól, szerzett pár karmolást mire sikerült kiszedni az emberkéknek. Alig volt bent 10 percet, de menekült, szóval ügyi vagy csajszi. Tessék a fülbevaló. Mi viszont most már lépünk, mert vattacukrot akarok enni. Szevasz! *Darálja le, alig fél perc alatt egy levegővel az egészet. Nem semmi a csaj a felét fel sem fogom, de a tenyerembe rakott fülbevaló emlékeztet, hogy miért is mentem be ennek a nyomorult kocsinak a belsejébe. Fáradtan, nyúzottan, de kicsit örülve kacagok fel, amikor a gyémánt fülbevalót a zsebembe süllyesztem és a pajzzsal végre távozom a helyszínről, vagy is inkább elvonszolom magam a parkból, miközben megfogadom magamban, hogy soha többet nem jövök vursliba.*

//http://img1.love.hu/szerelem/87/8745.jpg//

Tárgy: Re: Mystral parkja 2012-10-16, 9:47 am

//Kalandos harc a pontokért, 4. forduló//

*Mikor Lucius legutóbb Mystralban járt, lépni se nagyon tudott anélkül, hogy ne látta volna minduntalan a közeli időpontban megrendezésre kerülő vursli plakátjait. Ez talán azért lehet, mert nem sűrűn rendeznek errefelé ilyesmit, erre hamar rájöhetett a srác, mikor a fogadóban és egyéb helyeken is mind erről a témáról beszéltek az emberek, vagy éppen érintőlegesen szóba jött. De a vásári láz ma kiteljesedhet, hiszen már a szigeten, a város parkjában áll a bál, tart a rendezvény. Így Lucius úgy dönt, hogy megnézi magának, mi is az, amit a város népe olyannyira várt s amiről már annyit hallott a napokban. A szokásos öltözékben ment ki: farmernadrág, homokszín ing s hozzá az egyre hidegebb levegő ellen fekete térdig érő szövetkabát, aminek zsebeiben elhelyezésre került pálcája, tőre, meg egy-két hasznos holmi, mint a kréta, hiszen sose lehet tudni, mikor milyen varázslat segítségére fog szorulni. Így elkészülve hamarost azon vette észre magát, hogy a révész csónakjából kiszállva az emberekkel együtt sodródik a park felé, ahonnan az ilyenkor megszokott hangzavar és mindenféle illat tódult és tolakodott be az emberek tudatába érzékszerveiken keresztül. Első körben a főzősátrak közé ér be, ahol mindenféle étel kapható, mi szem szájnak ingere s ezt az eladók is tudatni kívánják, így mágikusan felerősített hangjuk harsogja túl a máshonnan áradó zenét.*
-Itt a finom pecsenye jobbat s finomabbat nem kap ilyen olcsón! Mind pirosra sült, ropogós!*máshonnan pedig egy édességárus kínálja portékáját gajdoló hangján, erősen gesztikulálva a mellette elhaladóknak s a bámészoknak.*
-Mindenféle cukorka, kandírozott gyümölcs, egzotikus édességek! Nincs oly tája a világnak, honnan ne lenne itt némi mágikus csemege! Gyertek s vegyetek! *ám Lucius nem az édességek mellett dönt, bár amúgy édesszájú, viszont nyomós érv, hogy ma még nem ebédelt s ezt a gyomra is jelzi felé az illatok hatására nagyot kordulva, így be is áll az egyik sorba, ahol mindenféle húsétel kapható. Mivel sok az árus, a tömeg megoszlik, így nincs előtte, csak egy ember, az viszont a tipikus bizonytalan, nem tudja mit vegyen, így faggatózik, hogy dönteni tudjon.*
-És mondja, ez a pörkölt mennyire fűszeres? Csak mert nem bírom az erőset.... *kérdezi a bizonytalan vásárló s Lucius zsebre vágva kezeit, tudva, hogy most bizony kifogta. De a kiszolgáló válaszol.*
-Kérem az é főztöm kifogástalan, fel se merülhet, hogy túl fűszeres legyen. Épp csak a kiváló ízhatások miatt van rajta... *de nem mondhatja végig, mert a vásárló közbeszól.*
-Értem én, de akkor se ehetek ilyet, mert nem tesz jót a gyomromnak. *és már az eladó is mondana valamit, amivel elküldi melegebb éghajlatra az ürgét, amikor hirtelen kiböki, hogy mit akar.*
-Ezért kérek inkább húsz deka csülköt, kenyérrel. *az eladó pedig kicsit mogorván, de teljesíti a kérését. Nincs már annyira türelme az ilyen emberekhez, de nincs mit tenni, ez a munkája. A pasas fizet, majd távozik, az eladó pedig Luciushoz fordul s kicsit nyers hangon szólal meg.*
-Mit adhatok? *a srácot kicsit bosszantja a hangnem, de hát megérti, az előbbi ipse nem volt épp egy leányálom s ki tudja hanyadik ilyen ma.*
-Egy adag füstölt tarja lesz. *és le is számolja a pénzt, mire megkapja az ételt, amit egy közeli asztalnál el is fogyaszt, miután kis helyet szorítottak neki, mert az asztaloknál elég sokan ülnek. Itt evés közben pedig egy érdekes beszélgetés fültanúja lesz, hiába nem akar hallgatózni, ilyen helyzetben bajos lenne.*
-Én mondom, Bill se tudta végigcsinálni... Kijött még szinte az elején. *mondja egy fiatal suhanc idősebb társának. A másik Luciustól kicsit idősebb lehet, de egyikük se jár az iskolába.*
-Kár, hogy én nem próbálhatom ki, pedig érdekel az egész. De Bill nem mondta el, hogy mi van a kocsiban? Valami komoly próbatétel lehet...*a kisebb nem várat a replikával.*
-Nem, azt mondta, nem mondja el. Lehet csak begyulladt. De tudod, hogy mindig milyen nagy a szája! *ám Lucius befejezte az étkezést, épp ezért feláll s távozik, közben töpreng.*
~Tehát van valamiféle verseny, vagy próbatételes játék. Ez érdekes, egy próbát megér...~ *és nem is kell sokat tekeregnie a színes sátrak, bódék közt, hamar kiszúrja azt a cirkuszi kocsit, amire a srácok célozhattak. Nem tűnik nagynak, de a festése figyelem felkeltő, a vörös színek dominálnak ami jó figyelem felkeltő s mindenféle hősi jelenet is fel van pingálva a vörös keretek közé, ráadásul egy nagy tábla is hirdeti, hogy itt van "Az ész, az erő és az ügyesség próbája". Páran ácsorognak is ott és kedélyesen beszélgetnek, a kocsi ajtajánál pedig a jelentkezéseket fogadó férfi. Lucius nem is habozik, már megérett benne a szándék, hogy próbára tegye magát.*
-Jó napot! Itt lehet jelentkezni? Mennyi a próba? *tőle nem szokványos bőbeszédűséggel indít, de hamar le lesz torkollva a férfi által.*
-Ugyan ecsém, fiatal vagy még ehhez! Nem engedhetlek be! Keress valamit, ami jobban illik a korodhoz. Itt csak tizennyolc év felett lehet jelentkezni! *nem véletlen, hiszen Luciuson látszik, hogy még nincs nagykorú, hiába, még kicsit kisfiús az arca. De ebbe nem nyugszik bele. Túl akaratos ő ahhoz s hogy ezt kamatoztassa, egyenest a férfi szemébe néz és alkalmazza a szuggesztió erejét. Megy neki ez a mágiaforma.*
-Beengedsz. És itt a fizetség. *és továbbra is a férfi szemébe nézve ad át egy olyan összeget, ami jóval több a reálisnál. Nem is véletlenül, épp azért, hogy később se legyen kétsége a másiknak. De ez a kettős megteszi a hatását, mert a férfi meghajlik akarata előtt s az ajtót kinyitva beengedi. A fiú nem habozik s beljebb lép, miközben az ajtót becsukják mögötte, ő pedig előszedi pálcáját. Odabent pedig sokkal nagyobb tér tárul elé, mint az reális lenne, így hamar rájön, hogy a kocsi tértágított. De nem csak ezt realizálja, mert a kör alakú teremben, ahova jutott, két oroszlánt talál magával szemközt, egyelőre tisztes távolságban, de ez nem sokáig maradhat így. A két vadállat szinkronban vicsorít s morog rá, látszik rajtuk, hogy nemsokára rávetik magukat a fiúra. Nincs sok ideje, gyorsan kell cselekednie, a pálca a kezében, de mást előhúzni, vagy valami időigényes mágiába kezdeni öngyilkosság lenne. A kettőt egyszerre elintézni pedig megint csak bajos lenne. Az idő fogy, az állatok még lassú léptekkel közelítenek ketten, két oldalról, lefedve a kerek szoba terét.*
-Incarcerandus! *az egyik oroszlánt megkötözi, de ez csak időleges, megoldás, mert a másik nekiugrik, pontosabban ugrana.*
-Protego! *az utolsó pillanatban érkezik a bűbáj, ami falként állítja meg az oroszlánt. Most van lehetőség támadni. Lucius jól bevált eszköz mellett dönt. Kört rajzol a pálcával s az oroszlán fejét célozza meg.*
-Fatum orbium! *az árnygömb sikeres és teli találat, az oroszlán kivonva a forgalomból, egy ilyen sérülés fatális. De a másik oroszlán már elszakította a kötelékeit hangos reccsenéssel, mire Lucius megpördül.*
-Locomotor mortis! *a felé rohanó oroszlán az utolsó méteren áll meg kényszerűen a lábbilincselő ártás miatt. Most azt is ki kéne vonni a forgalomból s Lucius úgy dönt, nem aprózza el a dolgot. Így kinyújtott kezének tenyerére érinti pálcája hegyét.*
-Noctrum morbis! *mondja háromszor s hamarost megérzi a fájdalmat, a keze pedig kezdi elszenvedni a sérüléseket, de ezzel párhuzamosan az ostorok is szépen kezelésbe veszik az oroszlánt, ami már nem húzza sokáig, végül kimúlik. Kicsit sajnálja az állatokat, de hát rá támadtak s ezt vadaknak se nézi el.*
~Vagy én, vagy ők.~ *gondolja, de sérült kezét is kezelésbe veszi kicsit.*
-Hippokrax! *a keze hamarost meggyógyul. Mehet is tovább az átellenben lévő ajtó felé, amit kinyitva a második próbatételhez érkezik. Itt pedig egy szűk alagút várja, amit mindenféle tűhegyes és borotvaéles, több irányból is meredező sziklák szegélyeznek. Hajának mozgásán pedig megérzi azt is a fiú, hogy szél is nehezíti majd feladatát. Így hát kifújja a levegőt s csak maga elé dörmög picit bátorításként.*
-Akkor vágjunk bele! *és meg is indul előre, pálcáját biztonságba helyezve. Mivel elég vékony, így még eleinte nincs rossz dolga, amíg állva tud haladni összehúzza magát és elég ellenálló tud lenni a széllökésekkel szemben is. De nem tarthat sokáig ez a szakasz, mert fokozatosan alacsonyabb lesz a plafon, így lejjebb és lejjebb kell görnyednie.*
~Remek, a végén a földön kell majd fetrengenem...~ *és gondolata nem is áll messze a valóságtól, de kezdi érezni, hogy fáj a háta s a lábai is, mert eléggé feszíti és terheli őket, ahogy egyre jobban összehúzva magát próbál dacolni még a széllel is. De eljön az a szakasz is, ahol már csak guggolva fér el, egy oldal irányú erősebb széllökés viszont tudatosítja benne, hogy ez így mégse jó, mert ahogy kibillenti egyensúlyából, az egyik szikla meg is vágja a karját, felszakítva ruháját is. A fájdalmat is megérzi s felszisszen, de nem adja fel, ez még nem volt szinte semmi, meg folytatnia is kell, így hát négykézláb próbál tovább haladni, minden méterért megküzdve. Így se stabil s kileng oldalra, minek következtében a kabátjának oldalai bizony feslenek, szakadnak s horzsolások, vágások nélkül se ússza meg így, de annyira a cél lebeg a szeme előtt, hogy igyekszik nem venni tudomást ezekről.*
~Meg fogom csinálni...~ *mantrázza magában, ahogy halad előre, de már lapos kúszásban kell haladnia, ami azért kicsit szélesebb mozdulatokat kíván s egy alkalmas széllökés és egy hirtelenebb mozdulat árán sikerül a bal térdkalácsával telibe kapni egy éles sziklaperemet, amitől már csillagokat lát. De csak a bőr sérült, igaz egyre inkább érzi a sebekből szivárgó vért, ami kezdi átáztatni ruháját. De fogcsikorgatva leküzdi az utolsó pár métert s nagy nehezen az alagút végén felegyenesedik, nyögések közepette. Látja a következő ajtót, amin át is megy. Odaát előkerül a pálca.*
-Hipokrax! *még egy gyógyításra szükség van, de lerongyolódott ruháival nem foglalkozik, helyette inkább felnéz, hogy mi a következő próba s egy képet lát maga előtt. Fél percig nézheti, de utána szétesik.*
~Ne már! Most komolyan kirakósoznom kell?~ *nem épp kipihent s már az eddigiek is megviselték, de annyi baj legyen, nem adhatja fel. Gyorsan felül is emelkedik ezen a pillanatnyi érzelmi hullámvölgyön és inkább a képre koncentrál. Az elsőre egyszerűnek tűnt a geometrikus formák miatt, amik egymáshoz kapcsolódnak, most viszont, hogy kisebb háromszög alakú részekre esett a kép, már nem is oly könnyű a dolog, így Lucius nem kapkodja el, először eltölt egy kis időt azzal, hogy felidézze maga előtt a képet. A színek támpontot jelentenek, mert a belső rész élénkebb vörös és arra is emlékszik, hogy a hold csücskei jócskán túlnyúltak, így felülről kezd építkezni. Először a félhold két felfelé meredő csúcsa kerül a helyére, majd ehhez képest oldalirányba próbál meg haladni, hogy a látott körszeletek íveit összeillessze, mintegy megadva a belső alak kereteit. Így már megvan a csillagok csúcspontja is, ehhez képest viszont a két alsó körszelettel és a belső részekkel még sehol sem tart. A csillagok mivel több és különböző szögűek s vonalaik egymáson futnak, jó kis talányt adnak. Nem épp az euklideszi geometrián nevelkedett a srác, így okoz a dolog némi fejtörést. a kezdésben a félhold már segítette, így most az alakzatok felső csúcsának kidolgozásához ismét azt hívja segítségül, mert tudja, hogy az alakzatnak ívesen kell folytatódnia. A probléma az, hogy először fordítva teszi fel az alakzatokat, így vissza kell kicsit bontania s megcseréli. Most pedig picit megáll és a még fel nem rakott részeket szortírozza kupacokba szisztematikusan. Ami a külső szegély része lesz és mélyebb színű, az egy kupac, ahol köríveket talál az a másik, mert az az alsó alakzathoz fog tartozni, s a különböző alakzatokat alkotó szegélyvonalakat tartalmazó képrészek is egy kupacba kerülnek, az egész szortírozásból pedig a központi elemet, a keresztet kirajzoló és a csillagok közepével határolt darabot emeli ki, azt külön válogatta. Az említett részt a helyére teszi, így lényegesen megkönnyítve saját dolgát. Mert ehhez képest már a felső részen a csúcsokhoz tudja keresni az oda illő darabokat.*
~Az alakzat közepe szabályos ötszög lefelé mutató csúccsal, tehát egy pentagramma is van a képen, de ha az ötszög lefelé, akkor a csillag felfelé kell mutasson...~ *elmélkedik állát vakargatva. A gondolat jónak látszik és le is teszteli hamarost. Nem csalódik, mert valóban kiadja a pentagramma felső részét. Kicsit távolabb megy, hogy onnan szemlélje eddigi alkotását.*
~Hm... a pentagramma alatt van egy háromszögekből álló Dávid csillag is.~ *és gyanúja be is igazolódik, mert most a kép alsó részére koncentrál. Először a pentagramma két lefelé mutató szára mentén indul el, majd az így már majdnem teljes hatágú csillagot egészíti ki. Végül, hogy a fordított szisztéma teljes legyen, a körvonal hiányzó darabjai kerülnek a helyükre. Most egy kicsit komplikáltabb rész jön, mert a keret tekintetében nincs ennyire egyértelmű dolga. Legkönnyebben a félhold szarvai között található területet rakja össze, ebben a szegélyek illeszkedési pontjai segítenek. Majd a kör két oldala jön, ezeket keskenységük árulja el. A sarok területeket némi kínlódás árán rakja ki, ezeket cserélgetni kell, hogy meglegyen a pontos illeszkedés, mert elsőre elég egyformák a darabok. De miután a kép kész s Lucius távolabb lép, a fal utat enged neki a szabadba, ahonnan friss levegő árad a kocsiba. Így lép ki cseppet rongyosan, de büszkén vigyorgó arccal az emberek közé, akik meg is tapsolják.*
-Gratulálok öcsém, ez a tied. Szép munka volt! *ezt a tulajdonos mondja neki, aki át is adja pajzs alakú nyereményét, aminek a feladata hirdeti, hogy ő bizony "az ész, erő és ügyesség bajnoka". Az emberek pedig kicsit közelebb tódulnak s faggatni kezdik, de Lucius ebben jelenleg nem partner, csak vissza akar térni a kastélyba, hogy kicsit pihenjen, mert megviselte ez az egész.*

//http://t2.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTxL_cKQPtXXZc2SmyEWDPcj8Bc-Oujs55V71dnGsR-CULzwhq3EEqbluAn//

Tárgy: Re: Mystral parkja 2012-10-16, 3:46 pm

//Kalandos harc a pontokért 4. forduló//

*Az utóbbi napokat nagyon jól töltötte el. A pénteki párizsi kiruccanás után ugyanis, mert még nem akart visszatérni az iskolába, újból használta a teleport szobát, és hazament pár napra Németországba. Tegnap tért vissza, késő este, de nem ám, hogy kipihenné az utazás fáradalmait, ő már egyből rohan Mystralba, amint felébred, mert sétálgatós és vásárolgatós kedve van. Mivel az idő napról napra hidegebb, el kellett süllyesztenie a szoknyáit a szekrény mélyére, ezért általában már farmert hord. Ez most is így van, kedvenc kék farmere van rajta, egy póló és egy fekete, csillogó Párizs feliratú és látképű pulóver, amit ott vett Párizsban, valamint a csini fekete csizma. A pálcája a farmerébe tűzve, a pénztárcája pedig a farmer egyik zsebében van, mert ugyebár pénz nélkül nem lehet vásárolni. A haja kiengedve, de a csuklóján ott van egy hajgumi, ha esetleg valamilyen oknál fogva szüksége lenne rá, és egy kis halvány smink is van rajta. Valamint hónapok óta először kifestette a körmeit. Nagyon szép, szivárványszínű körömlakkot talált magának az egyik párizsi butikban, úgyhogy most ezt használja. Átviteti magát a révésszel a szigetre, majd elsétál Mystralba. Már a város szélére érve megérzi, hogy valami más, mint lenni szokott, de nem tudja, hogy mi. Egyre beljebb érve a városba nagy nyüzsgést lát, mindenki egy irányba halad. Nagyon kíváncsi lesz, hogy mi folyik itt, ezért aztán megállít az utcán egy gyereket.*
- Szia, nem tudod véletlenül, miért van ilyen nyüzsgés a városban?*kérdezi kedvesen a tízév körüli kisfiút, aki bár kicsit bosszúsan, hogy megállították, de mégis izgatottan válaszol.*
- Vursli jött a városba, a parkban vannak, most mindenki ott van!*feleli sietve a gyerek, majd már fut is, otthagyva a lányt.*
- Köszi…*mondja a szőkeség, de a gyerek már nincs sehol, rég messze jár. Viszont fellelkesíteni sikerült a lányt, így már nem vásárolgatni akar, hanem játszani. Még szép! Ha játékról van szó, Electrára lehet számítani, hogy ott lesz, így most is siet a park felé. Még jó, hogy a csizma sarka nem magas, mert különben kitörni a nagy sietségben, de így teljes testi épségben érkezik meg a parkba. Már messziről hallja a tömeg morajlását és a vidámparkhoz általában tartozó zenét és hangzavart, és nagyon tetszik neki. Szereti a pörgést, és nem zavarja a tömeg, így pár másodperc ámult bámulás után beleveti magát a tömegbe. Hiába volt már több tucatszor vidámparkba, sosem tudja megunni. Először végigjárja a bódékat, mindegyiknél elidőzve legalább öt percet, de általában többet, és ha valami megtetszik neki, akkor megvásárolja. Így aztán fél óra múlva a kezében már egy elég jól megtömött zacskó van, amiben van minden, édesség, játék, dísz, mindenféle hasznavehetetlen vacak, amiket sosem fog használni, vagy játszani velük, de arra jók, hogy foglalják a helyet, és tudja, hogy neki ilyene is van. Aztán egyszer csak megpillant egy színes cirkuszi kocsit, ami előtt nagy tömeg gyülekezik, és egy férfi kiabál, és hirdeti az „ész, az erő és az ügyesség próbáját”. Ez aztán felcsigázza Electra érdeklődését, és udvariasan (ha lehet olyat) előrefurakszik és odatoppan az emberek elé, és kívűncsian hallgatja a fickó mondandóját.*
- Hölgyeim és uraim, jöjjenek csak közelebb, semmi nem fenyegeti önöket! Legalábbis addig, míg idekint maradnak, mert aki bemerészkedik, hogy végrehajtsa a próbát, már az életét teszi kockára!*harsogja a férfi, mire mindenhonnan izgatott és megdöbbent suttogások hallatszanak. Egy évvel ezelőtt a lányi is ugyanígy reagált volna, de most csak legyint. Ugyan, életveszély, na persze. A Mysterioba járni életveszély, nem bemenni egy cirkuszi kocsiba.*
- A kocsiban teljesíteni kell három feladatot, az ész, az erő és az ügyesség próbáját. Ezek mind nehéz feladatok, és aki bemegy oda, teljesen egyedül lesz, kintről segítségre nem számíthat, teljesen egyedül kell végigcsinálnia, úgyhogy aki azt fontolgatja, hogy bátorságáról tesz tanúbizonyságot, jól gondolja meg, mert senki nem fog segítemi.*mondja el a férfi, amire a leányzó picikét felhördül. A körülötte lévő emberek és a hirdető ember mind felé fordulnak, majdnem zavarba hozva a lányt. De csak majdnem!*
- A kisasszony talán nevetségesnek gondolja az életveszélyt?*kérdezi a férfi félre billentett fejjel, csípőre tett kézzel.*
- Ugyan, ez csak egy kocsi. Milyen veszély lehet benne? Összegyűjtöttek pár őserdei óriásgekkót?*von vállat és mosolyodik el enyhe gúnnyal a lány, mire a tömegből egy fiatal srác odakiabál neki.*
- Ha ennyire magabiztos vagy, akkor rajta, meny be!*Electra hátrafordul, hogy lássa, ki mondja ezt, majd merészen rámosolyog az illetőre.*
- Oké. Mennyi a nevezési díj? Be akarok menni.*közli a férfival mosolyogva, és előveszi a pénztárcáját, hogy kifizethesse a mondott összeget. Teljesíteni akarja ezt a hú de nagyon veszélyes feladatot, hogy megmutassa az embereknek, cseppet sem nehéz. Egyet pislognak, és már kint is lesz. De a nagyhangú nem mond semmit, csak méregeti a lányt percekig, ami már kezd kínossá válni.*
- Mi az?*kérdi a lány cseppet zavarban, és végignéz magán, mi olyan furcsa, de semmi, olyan, mint lenni szokott.*
- Sajnálom, de tizennyolc év alattiakat nem engedünk be.*közli a férfi és elfordul a lánytól, hogy a többi embert csábítgassa a feladatra. Electrát viszont nem olyan fából faragták, hogy egykönnyen feladja, és most a becsülete forog kockán, így odasétál a kiabáló emberhez, és megkopogtatja a vállát. Mikor az hátrafordul, egy csípőre tett kézzel álló, mérges leányzót lát.*
- Miért nem mehetek be?*kérdezi mérgesen és a nyomaték kedvéért még dobbant is egyet a lábával.*
- Mert veszélyes, ezért csak a nagykorúakat engedhetjük be.*mondja a férfi, mire a lány még mérgesebb lesz. Az őserdei óriásgekkő mellett még őrült mutatványosok is támadnának rá, vagy mi?*
- Hallgass az úrra, kislány, inkább válassz egy kortól független játékot.*próbálja megnyugtatni az egyik asszony kedvesen mosolyogva, de ettől csak még pipább lesz a lány.*
~Nem vagyok gyerek! Mi az, hogy kortól független játék? Menjek talán körhintázni? Még mit nem! Én ide bejutok!~*határozza el magában füstölögve, és nem megy sehova, csak áll ott a tömeg között, és a terven gondolkozik.*
- Na mi van, koppantál egyet?*kérdi most már mellőle, vigyorogva a srác, amelyik a bemenésre biztatta. A lány csúnyán néz rá, és tüntetőleg elfordul, közben tovább gondolkodik a terven. Nem is tart túl sok időbe, míg kitalálja, mit tegyen, úgyhogy odaáll a próbát hirdető férfi elé, és addig bámul rá, míg a fickónak muszáj ránéznie, mert zavaró lesz a bámulása. Mikor aztán a szemébe néz, kezdődhet a terv.*
- Higgye el, hogy tizennyolc éves vagyok, engedjen be a kocsiba.*mondja a lány, egyértelműen szuggesztiót használva, persze úgy, hogy az senkinek se tűnjön fel, kérésnek álcázva a parancsot. A férfi pár másodpercig a parancs elhangzása után még a semmibe bámul, aztán pislog egyet, és visszatér szemébe az értelem. És teljesíti a parancsot.*
- Parancsoljon, kisasszony, lépjen csak beljebb.*mutat egy széles mozdulattal és széles mosollyal a férfi a kocsi bejáratára. Az emberek meglepődve súgnak össze, és az egyik bátrabb (vagy esetleg kötekedőbb) ember odakiált a férfinak.*
- Hiszen kiskorú, miért engedi be?*méltatlankodik az alak, mire Electra bosszankodva összeráncolja a homlokát. Minek kell az embereknek folyton kötekedniük. De a parancs még áll, úgyhogy ő bejut.*
- Tévedtem, a kisasszony pont tizennyolc éves, így bemehet.*mondja a nagyhangú, és újra int a szőkeségnek, hogy menjen tovább. Befizeti a nevezési díjat, és mindjárt megy is, de előtte még odanyújtja a férfinak a zacskóját, hogy őrizze meg, amíg ő kijön. Az elveszi, és biztosítja róla, hogy akkor is meglesz, amikor kijön. Úgyhogy ő továbbmegy, elégedetten mosolyogva. Egy kicsit előrébb hozta márciusi születésnapját, amin betölti a tizennyolcat, de hát nem várhatott addig, addigra rég elmegy innen a vursli. A kocsi bejáratát egy nő őrzi, és amikor meglátja a következő versenyzőt, azaz a lányt, széles mosolyt villant rá.*
- Parancsolj. Sok sikert!*azzal kinyitja a kocsi ajtaját, beengedve a lányt. Electra egy mosollyal köszöni meg a nőnek, majd beljebb lép. A kocsi ajtaja ebben a pillanatban bezáródik mögötte, ő pedig addig nem szabadul, amíg végig nem csinálja. Az első dolog, ami teljesen szembetűnő, hogy mágiával kibővítették a kocsit, tehát belülről sokkal tágasabb, mint kívülről látszik. Lenyűgözötten kicsit beljebb megy, és hamarosan egy kör alakú teremben találja magát.*
~Nahát, mint egy porond. Már csak a vadállatok hiányoznak. A gekkók.~*mosolyog a lány, miközben körülnéz, és egyből lefagy az arcáról a mosoly, mikor megpillantja azt a két vicsorgó oroszlánt a terem másik végében, akik minden bizonnyal őt gondolják a kései ebédnek.*
~Bárcsak minden kívánságom így teljesülne.~*gondolja szarkasztikusan a leányzó, miközben előhúzza a pálcáját, hogy szembeszállhasson a fenevadakkal. Az oroszlánok nem teketóriáznak, egyből rátámadnak, és úgy tűnik, régóta fenhetik már itt a fogaikat, mert nagyon összehangoltan mozognak.*
- Protego!*harsogja a varázsigét, aminek köszönhetően az oroszlánok nem érik el éles karmaikkal és fogaikkal, mert lepattannak a pajzsról, igaz, a pajzs is eléggé megszenvedte az ütközést, és ő is a földre esik az erő nagyságától. Az oroszlánok viszont újra támadnak, így a lánynak sincs ideje mélyenszántó elemzésekre és tervezgetésre. Gyorsan kipördül az oroszlánok útjából, centikkel kerülve el a bal oldali mancsát, majd felpattan és hátrálva fut pár métert, hogy messzebb legyen tőlük. A pálcát átveszi a bal kezébe, amelyik az ügyetlenebb, a jobb kezét pedig felemeli.*
- Umbra vincula!*mondja ki az igét, közben koncentrálva, bár már elég gyakorlott ebben a varázslatban, szóval annyira azért nem kell koncentrálni. A csápok megjelennek, amivel gyorsan körbekeríti az egyik oroszlánt, átfonja őt a hasa előtt, megragadja, majd a levegőbe emeli, és egy jól irányzott dobással nekivágja a másik fenevadnak, aki közben a lány felé próbál eljutni, szóval megint meg lett hiúsítva a támadásuk.*
- Na gyertek, cicuskáim!*biztatja az oroszlánokat vigyorogva Electra, kezdi élvezni a harcot, megjelent a színen az adrenalin. A cicusok jobb választásnak tűnnek most, mint a gekkók. És a cicuskák bizony mennek, hiszen szét akarják kapni ezt a kötekedő leányzót.*
- Fatum orbium.*veti be védekezésként az árnygömböt a cicák ellen. Az elől jövő oldala kicsikét megég tőle, a másik elől viszont muszáj elugrania, mert nem akar cicakaja lenni. Az oroszlán viszont gyors, így folyamatosan menekülnie kell előle.*
- Deprimo!*robbant a macska lába elé, amivel megtorpanásra kényszeríti. A megégetett cicuska is hamar összeszedi magát, és újból támadásra készülnek, újfent egyszerre.*
~Gyorsan el kéne őket intézni. De mivel? Mondjuk…~*találgat magában a leányzó, miközben szemmel tartja az oroszlánokat, és egyszer csak belé csap az isteni szikra. Megvan! Elmosolyodik, majd felkészül a varázslatra, amit még sosem használt, ezért nagyon kell koncentrálnia. A helyzet pont jó, a cicák most csak pár méterre tőle állnak egy helyben és morognak. Ha nem tudná, hogy képtelenség, azt hinné, stratégiát dolgoznak épp ki. Felemeli a pálcáját, kb. 25 °-os szögben, ahogyan a könyvben olvasta, és közben nagyon koncentrál, nehogy elrontson valamit, aztán még neki essen baja az oroszlánok helyett.*
- Bocsánat, cicák, de muszáj… Confusio formeorum.*mondja ki az igét, majd pöccint egyet a pálcával. Pár másodpercig parázik, hogy nem sikerül, és találhat ki valami más menekülési módot, de aztán a pálca végéből egy kis tűzgömb indul meg az oroszlánok felé, ahogyan azt a könyvben olvasta. A tűzgömb végül földet ér a cicák lába előtt, és füst tör elő belőle, ami hamarosan felszívódik bennük, így a két oroszlán egymás ellen fordul. A harc viszonylag kevés ideig tart, a két fenevad hamar elintézi egymást, és immár kimúlva fekszenek a porondon. A leányzó körülnéz, hogy akkor most mit, és észrevesz egy ajtót, ami abban a pillanatban jön létre a terem másik oldalán.*
~Vajon honnan fognak új cicákat szerezni? És tényleg nincsenek itt gekkók?~*töpreng el egy kicsit ezeken, miközben szép nyugisan az ajtó felé lépked. Aztán odaér és átlép rajta. A következő pillanatban a földbe gyökerezne a lába, ha nem egy kocsiban lenne.
- Te… jó… ég.*ad hangot döbbenetének a lány, szemrevételezve ezt a felettébb szűk, és veszedelmesnek látszó folyosót.*
~Ezen kéne átjutnom? Inkább visszamegyek. Nem érdekel a srác gúnyolódása.~*határozza el magát, de mikor megfordulna, az ajtó, amin az imént belépett, már zárva van, úgyhogy nincs más út, csak előre.*
~Asszem erre stratégia kéne.~*vakargatja meg a tarkóját zavartan a lány, majd a pálcát eltéve a zsebébe, hogy ne akadályozza, elindul. De előtte még leveszi a pulcsiját, és a derekára kötözi, hogy a lehető legkevesebb atrocitás érje új szerzeményét, amit még nem akar tönkretenni. Az első pár méteren a plafon még magas, állva elfér, viszont vigyáznia kell, hogy ne lépjen bele a padlóról felfelé meredő egyik sziklába. Nagyon ügyesen kell egyensúlyoznia, és közben még a plafonról lefelé meredő sziklákat is kerülgetnie kell.*
- Á-á-á-á.*pillanatra kétségbeesik, mikor elveszti az egyensúlyát, mert nem akar elesni és felnyársalódni a hegyes sziklákra. Viszont a karja gyors csapkodásával, mint a madár, valahogy, csodás módon visszanyeri az egyensúlyát, és indulhat tovább. A következő szakasz még nehezebb, mert itt már csak görnyedve tud járni.*
- Hogy az a…*szisszen fel, amikor az egyik fenti kőszikla végigszánt pár centit a hátán, mert egy kicsit felegyenesedett a fájni kezdő háta miatt. Viszont tanul a hibájából, és ezt a szakaszt végig görnyedve teszi meg, figyelve a fenti sziklákra, az oldalsókra és az alsókra is. Az már csak mellékes kellemetlenség, hogy a görnyedve járástól elkezd fájni a háta. Aztán egy olyan szűk rész jön, ahol csak oldalazva fér el, és ha kicsivel dagibb lenne, akkor tuti felhasítaná a gyomrát. Ezen kell neki végigmennie, figyelve a hátába meredező és fentről lógó sziklákra, valamint arra a pár apró kis szikladarabra, ami alul van, de szerencsére itt teljesen kiegyenesedve tud járni.*
-Ssssszzzzz.*ad ki egy elnyújtott sziszegő hangot, amikor az egyik hegyes szikla felhasítva a pólóját végigkarcol a hasán. Odanyúl a sebhez, mire az ujja hegye egyből beszíneződik vörösre. Eszébe jut, hogy a vér sokkal másabb élőben, mint a filmekben, de kiverve a fejéből a gondolatot, és a szúró fájdalmat megy tovább. Az alagút szerencsére kiszélesedik, így újra előre tud fordulni, és ezt a részt sérülés nélkül ússza meg, de aztán folyamatosan alacsonyabb lesz, egyre görnyedtebben kell mennie, míg végül már csak hason tud közlekedni. Szerencsére most alul nincsenek sziklák, csak pár centire tőle felül és oldalt.*
- Mennyire nem szeretek hason csúszni.*morgolódik egy kicsit a leányzó, mert így könnyebb neki, hogy beszélhet, miközben katonákat megszégyenítő erővel húzza magát előre csak a karjával, mert a lábát nem használhatja, különben az tele lenne az út végére vagy egy millió sebbel az oldalról meredező sziklák miatt. Csak karral mozogni viszont nagyon megerőltető, ezért örül annyira, mikor a plafon újra két méterrel felette lesz, és ki tud egyenesedni. A következő szakasztól viszont tényleg meghűl a vér az ereiben. Szinte mindenütt kisebb, nagyobb, de ugyanolyan hegyes sziklák meredeznek keresztbe-kasul, lehetetlenség elférni közöttük. Márpedig vissza nem fordulhat, és ahogy látja, már ott van a fény az alagút végén, tehát ha ezen átjut, végre kiszabadul!*
- Ez kész öngyilkosság.*állapítja meg magában a lány, miközben elindul, bár tudja, mekkora őrültséget csinál. Olyan lassan megy, amilyen lassan csak tud, és olyan óvatosan, de a keresztbe-kasul álló sziklák között nagyon nehéz elférni.*
- Aú… ááááúúú… hogy az a… a pokolba veled… áúcs.*hangzanak folyamatosan fájdalomkiáltásai, miközben átverekedi magát a pályán. Az utolsó pár méternél már a méregtől és a szabadulás reményétől hajtva nagyon gyorsan próbál átjutni, ezzel gyakorlatilag egyszerre szerez annyi sebet, mint amennyit eddig a pálya első részein. De végül kijut, és nincs több sziklás szakasz, vége ennek az életveszélyes próbának. A lány, miután kifújja magát, végignéz magán. A látvány, szépen szólva, elkeserítő. A ruhája szinte mindenütt kiszakadt, és kisebb nagyobb sebekből vérzik, amik átkozottul csípnek, ráadásul azok a batár sziklák még a haját is megtépázták.*
- Hogy fogom én ezt kifésülni?*simít végig borzas és megtépázott szőke tincsein, majd leoldja a derekáról az épségben átjutott pulcsit és felveszi, hogy eltakarja vele a felsőtestén lévő sebeket. A lábán lévőket viszont magnetizációval eltünteti, mert azok nagyon csípnek. A felsőtestén lévők nem, mert a pulóver kellemes anyaga jól elfedi, ezeket majd akkor gyógyítja meg, majd ha visszaért a kastélyba. Viszont újabb ajtó következik, amin sietősen át is lép, és újra egy tágasabb teremben találja magát, az utat viszont elzárja egy fal, amin egy kép függ. A kép egy nagyon szép tájat ábrázol, víz, út, lovak, minden, nagyon tetszik a lánynak.*
- De széép.*bámulja meg egy kicsit a lány a kép minden szegletét, mígnem egyszer csak a kép darabokra esik. A leányzó egy kicsit megijed és megugrik, hogy most mi történt, miért esett szét, de aztán közelebb megy, hogy megnézze.*
- Te jó ég, de sok. A legnagyobb London Eye-os kirakómban sem volt ennyi darab.*hüledezik egy kicsit, a darabokat vizsgálgatva, amik szanaszét hevernek a padlón. Így ránézésre tényleg sokkal többnek tűnik a darabszám, mint az a bizonyos kirakósa, amit tizennégy évesen rakott ki utoljára, és ami pontosan 800 darabból állt. Ez kb. 1000 lehet, és persze a darabok mérete is kisebb, mint a kerekes kirakónál. Ezután viszont feláll, és megtapogatja a falat, talán azon van valami dolog, ami ajtót nyit, de végiggondolva az eddigi próbákat már koránt sem biztos ebben. Volt az erő, ami az oroszlános, az ügyesség, ami a vesszőfutás (azaz a kősziklás folyosó) és akkor minden bizonnyal ez az ész, a kép pedig nem véletlenül esett szét, az a feladata, hogy összerakja. Most, hogy ezt így sikerül kisakkoznia, nekilát, hogy teljesítse. Úgy kezd neki, ahogyan gyerekkorában is mindig nekikezdett a kirakónak. Először is, helyet foglal törökülésben a földön, és az összes elkóborolt kis darabot odagyűjti egy kupacba maga elé. Aztán szétteríti a kupacot, hogy egyik darab se takarja a másikat, így egy elég nagy kirakós-mezőt kap. Aztán egyesével felfordítja az összes olyan darabot, aminek a hátoldala látszik. Amint ez megvan, szín szerint válogatja össze őket. A kékeket egy kupacba, a fehéreket egy másikba, a barnákat egy harmadikba, és azokat, amik vegyesek, egy negyedik kupacba halmozza fel. Így már van négy kupaca. Ezt a négy kupacot egyesével ugyanúgy szétteríti, hogy ne érjenek egybe, és hogy lássa, melyik darabon mi van. Az ezután következő első lépés egyértelműen a sarkok megkeresése. Az egyszínű kupacokban keresi őket, és meg is találja. Két sarok van a barna, két sarok a kék kupacban. Egy adott távolságra elhelyezi őket egymástól, megtippelve, hogy a barna lehet az alja. Ezután kicsit félretolja a kékeket, és maga elé húzza a barnákat. Az aljától kezdve akarja felépíteni a képet. A barna darabokat felsorakoztatja pár sorban, majd szépen próbálgatni kezdi, hogy melyik illik bele a bal alsó sarkába a képnek. Persze a mintát is nézi, hogy annál kevesebbet kelljen próbálkoznia. Így most egy világosabb színűt keres, a sötétbarnákat nem is veszi figyelembe. Nem tudja, mennyi időbe telik, de elég sokba, amíg megtalálja azt a szemét második darabot. Nagyon jól elbújt a kis szemét a többi közé. A következő párat viszont elég gyorsan megtalálja, szinte adják magukat a kezébe, így pár perc alatt megvan egy nagy adag a kép bal alsó részéből. Valamennyire emlékszik a képre, bár a fél perc miatt nem nagyon, de látszik, hogy ennek így kell kinéznie. A világos színű föld és az a sötét csónak. Ennyi van meg. Most oldalasan kezd el haladni, hogy össze tudja kötni a két sarkot, hogy így teljesen meglegyen a kép alja. Ide néhol sötét, néhol világos barna darabok kellenek, de hamarosan meglesz a kép alja. Most felfelé kezd el haladni középen, de pár jó helyre rakott darab után megakad. Egyszerűen nem talál illeszkedő darabot az egyikhez. Gondterhelten az állára támasztja a fejét, gondolkozik, és jól megnézi az összes barna darabot. Párat bele is próbál, de egyik sem illeszkedik.*
~Talán elveszett.~*gondolja csalódottan a lány, miközben unalmát kifejezendő fúj egyet. Véletlenül veszi csak észre azt a halvány fehér kis pamacsot a darab sarkában. amire felkapja a fejét. Tehát nem barna, hanem fehér kell ide! Gyorsan széttúrja a fehér kupacot,és félreteszi azokat, amik szerinte felhődarabok, így marad egyetlen olyan darab, ami oda illeszkedhet, bár az sem teljesen fehér. És igen, illeszkedik! Ezzel már kész van a kép alja, és a lovak csoportja. A mélypont után újult erővel és érdeklődéssel veti magát a kirakós darabok közé (nem szó szerint), és fokozatosan egyre jobb kedve lesz, mert a kép alja már teljesen ki van rakva, és emlékezete szerint, mindjárt meglesz a fele. Viszont ez a másik fele a keményebb dió, mert ez csak felhő, semmi más. Az ilyen egyszínű, nehéz részeket utálja nagyon a kirakósban. Azokon még a minta alapján sem lehet semmit csinálni, mert teljesen ugyanolyanok. Pár percig pihen egy kicsit, már eléggé ki van merülve, testileg és szellemileg is, aztán nagy keservesen lát hozzá a további munkához.*
~Öreg vagyok én már ehhez.~*gondolja, miközben csiga lassúsággal próbálgatja egyik darabot a másik után. Az idő csak vánszorog, és a kép egyharmada még nincs kirakva. De arra a gondolatra, hogy ő valamihez túl öreg lehet, és az elkeserítő tényre, hogy sosem fogyó energiája mindjárt elfogy, felrázza magát. Ő Electra, aki mindig tele van élettel, nem fogja feladni! Ennek a gondolatnak köszönhetően, a csiga lassú tempóból normális tempó lesz, és bár ez a találgatós és próbálgatós módszer elég lassú, azért csak halad, és végül nem marad más, mint az utolsó, felső sor, és pár darab még gazdátlan darabka. Ezt a pár darabot rekord sebességgel pattintja a helyére, és amikor végre kész lesz, egy fáradt, reszketeg sóhaj hagyja el az ajkait, de mégis mosolyog, mert sikerült. És még energiája is maradt arra, hogy felálljon és kikászálódjon a kocsiból. Ugyanis a fal megmozdul és kinyílik előtte, kijárást biztosítva a szabadba. Amikor kilép a kocsiból, az emberek üdvrivalgása és fülsiketítő tapsa fogadja, ám ez nem zavarja őt, inkább csak feltölti energiával. A győzelem ilyen hatással van rá. Ekkor a fickó, akit rá kellett venni szuggesztióval, hogy engedje be, odalép hozzá, egy pajzs alakú díjat nyújtva át neki.*
- Hölgyeim és uraim, íme az ész, erő és ügyesség bajnoka!*harsogja a férfi a tömegnek, és a magasba emeli a leányzó kezét, aki bár nagyon fáradt, mégis mosolyog és ünnepli magát. Hiszen megcsinálta, megérdemli. A férfi közben odaadja a zacskóját is, amit a próba elkezdése előtt nyújtott át megőrzésre. Miután alábbhagy az ünneplés, tekintetével a srácot keresi, aki a bejáratnál beszólt neki. De nem is kell keresnie, mert a srác maga lép oda hozzá.*
- Nem hittem volna, hogy sikerül. Olyan marhára magabiztos voltál, hogy azt hittem, csak szájhős vagy. De ügyes vagy.*mosolyog rá kedvesen a srác, és mivel Electra nem haragtartó, visszamosolyog rá.*
- Meghívhatlak egy kiengesztelő italra?*kérdezi a srác, és Electra szívesen mondana igent, hiszen szereti az ünneplést, a bulit és az ismerkedést, de most nem lehet.*
- Bocs, de eléggé megtépáztak odabent azok a dolgok, meg egy kicsit fáradt is vagyok. Esetleg máskor…*mondja bocsánatkérően a lány, majd integetve elbúcsúzik, és sietős léptekkel megy a kastély felé, egyik kezében a zacskójával, másik kezében a díjjal. Az út alatt kipiheni magát, így mire visszaér a kastélyba, már nem is annyira fáradt, de azért, hogy pótolja elvesztett energiáját, betol a konyhában egy jó nagy szendvicset. Megérdemli a mai után.*

//https://encrypted-tbn3.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRl0t6YiyYo5OTB6Ks5xtOs0QfUGggFzU-KCAR1VIfUPsi-SY5u//

Tárgy: Re: Mystral parkja 2012-10-16, 4:02 pm

//Kalandos harc a pontokért, 4. forduló//

*A kastély folyosóinak ablakai megfelelően széles párkánnyal rendelkeznek ahhoz, hogy az ember lánya nyugodtan elférjen ott egy könyv társaságában, ráadásul rengeteg pletyka és újdonság is a fülébe jut, még ha nem is figyel oda szándékosan a mellette zajló beszélgetésekre, akkor is. Athalie inkább az előbbi, semmint az utóbbi hasznos oldala miatt szokott időnként itt ücsörögni, mint most is, kezében sötétkék papírborítójú zsebkönyv méretű könyvvel, aminek az elején fehér betűk hirdetik a címét: Nathaniel Hawthorne: A skarlát betű. Érdeklődve böngészi a megbélyegzett asszony történetéről szóló sorokat. A fülhallgató csak a rend kedvéért van a fülében, nem megy a zene, inkább csak jelzi, hogy nem éppen társaságnak való most, ebben a percben, a hangok viszont eljutnak hozzá azért, és most, hogy megállt tőle nem messze egy lány meg egy fiú, kissé meg is emeli a fejét, hanyagolva Hester Prynne történetét pár pillanatra.
- Egész jól beleillik a park képébe ez a vidámparkra emlékeztető vásárszerű akármi. Mondd még egyszer a nevét, mert folyton elfelejtem. *hallatszik a lány kissé magas hangja, amit valahogy eleve már várt társítva erőteljes színeket, többnyire főleg rózsaszínt tartalmazó kinézetéhez, miközben hófehér tornacipőjének kioldódott fűzőjét piszkálja nagy gonddal, és gyönyörű csokrot varázsol az egészből. *
- Vursli, amúgy meg igen... tényleg. Felkapott hely lett az utóbbi időben Mystral, az biztos. Különben a mutatványos neked tetszett? Este majd ha van kedved, visszamehetnénk megnézni azt a másikat is, aki a tűzcsodákat ígérte. Szerintem holtbiztos, hogy tűzmágus az illető. *magyaráz a fiú karba tett kézzel állva a lány mellett és a festményeket bámulva vár, amíg annak sikerül elintézni a nagyon sürgős esztétikai hadjáratát cipői ellen. Kezeit zsebre is dugja, amint a lány végre befejezi a szöszmötölést, és bólogatni kezd. *
- Jaj naaagyon. Este a tüzes cuccra? Persze, aha... mehetünk, csak most egyszer akkor segíthetnél a metamorf mágiánál... tudod az a házi a... *elhal a hangja, miközben elindult az első kanyar irányába, és Athalie-t sem érdekli tovább az egész. Könyökét megtámasztja maga elé felhúzott térdein, és elgondolkodva bámul maga elé, pontosabban a könyvre. Már több mint felét elolvasta, de ez a dolog, amit említettek nem kevésbé érdekes. Összeráncolja a homlokát, a kötetet méregetve a kezében, majd megvonja a vállát, maga elé húzva térdére fekteti és egy szamárfüllel jelzi, meddig is jutott az olvasással, becsukva pedig még egyszer ránéz, mielőtt zsebébe tenné. Lepattan a párkányról, talpra érkezve nyújtózik egyet, majd megigazítja meleg fekete kapucnis felsőjét, farmerja zsebébe megnézi, hogy mindene van-e, ami kellhet, értendő ez alatt zsebkés, pálca, telefon, némi pénz. A fülhallgató kiesik a füléből, de hagyja csak úgy lelógni most felsője nyakából, sötétszürke tornacipőiben pedig már majdnem hangtalanul lépked, eléggé sietősen szedve a lábait egyébként. A csónakban még azért előveszi a könyvet, elolvas néhány oldalacskát, fejezet végéig mindenképpen szeretne eljutni, majd kiszállva a révnél beszívja a friss levegőt, a tengervíz sós illatával, meg természetesen a kikötő minden hozzá tartozó saját kis aromájával, ami nem éppen kellemes, de ez van. Reménykedve indul a park felé, muszáj kiderítenie, mi ez a tűzmutatványos dolog, meg egyáltalán ez a vursli, vagy minek nevezik, sose járt még ilyen helyen. A park nincs túl messze, kisebb séta, amit zsebre dugott kézzel maga elé meredve tesz meg az ismerős úton, majd megáll a nagy, napsütötte zöld terület előtt, és elképed, még a száját is sikerül kissé eltátani. Ez a terület csak volt hatalmas szabad zöld terület, most mindenféle bódék meg sátrak népesítik be a pázsitot. Kicsit a vidámparkra emlékezteti, csak itt nem lát sehol óriáskereket például, a furcsa távoli és zenedobozok hangulatát idéző zene alapján körhinta viszont lehet, hogy akad. Emberek rettentően színes kavalkádját látja ezen túl maga előtt, most vonult át egy vörös-fehér hosszan csíkos nadrágú pocakos férfi, kék-zöld kockás felsőben, göndör szivárványszínű hajjal és piros orral. Sminkje sem az utolsó, bizony egy bohóc, amiről valamiért King jutott most eszébe, meg egy másik sztori egy ráksaszáról, amit valahol olvasott. Elmosolyodik, közelebb megy, és szétnéz a kavalkádban. Mindenfele furábbnál furább emberek, idomárok és erőművészek, zsonglőrök és mutatványosok vannak, nem messze épp egy morgolódó oroszlán ketrecét lebegteti valaki arrább, és megtalálja a rengeteg plakát között egy bódé oldalán azt is, amit keresett. Tűztánc néven fut az egész, és mindenféle mutatványra lehet számítani, csak éppen sötétedés után, mert az akkor néz ki jól, és ebben egyet is ért. *
- Jöjjön csak el. A tűz sötétben a leggyönyörűbb. Vattacukrot?*szól hozzá a bódés , de csak megrázza most a fejét egy mosoly kíséretében, leköti a gondolat, hogy milyen lehet az a mutatvány. Ha már itt van, akkor szétnéz, és hamarosan nagy csődületbe botlik, ahol az emberek között alig bír haladni. Először nem érti az egészet és csak pislog, aztán meghallja a furcsa rikoltó hangot.*
- Tessék, csák tessék. Az erő, áz ész és áz üttyesség próbája, hölgyeim és uráim. Tegyék próbára mágukat. Tessék, csak tessék... jöjjenek bátran. Próbálják ki... itt az alkalom. *rikácsolja az alacsony, kerek arcú férfi, méretes cilinderében, rőt hajával még nevetséges is. Tovább is menne, de egyrészt nem hagyja a tömeg, sőt előbbre sodródik ő is az érdeklődőkkel együtt, az egyetlen cirkuszi kocsit elképedve nézi, kérdőn felvont szemöldökkel, a férfira pillantva viszont majdhogynem elneveti magát. Mégis miféle próbáknak lehet helye egy ilyen kocsiban. *
- Kár a gőzért... mégis milyen próbát tudsz mutatni? Egy fogatlan vadmacskát kell széklábbal arrébb tologatni? *kérdezi valaki elől bosszúsan, legyintve egyet és már gyúródik is elfele. A rőthajú csak megvonja a vállát, és pipát illesztve szájába pöfékel egyet. *
- Badarság. A próba naattyon veszélyes. Tessék csak tessék, bátran... *folytatja tovább a szöveget, most már lelkesen eregetve a füstfelhőket az ég felé, nem éppen étvágygerjesztően cuppogva ráadásul a pipán. Le is ül a lépcsőre, cilinderét ölébe téve. Igazán kicsinek tűnik. Athalie érdeklődését viszont már szintén felkeltette a dolog, és úgyis előre sodorták, miért ne nézné meg, mi van a kocsiban. Majdhogynem nevetett a vadmacskás dolgon. *
- És mibe kerül a belépő? *kérdezi elől valaki, mire a kisember kezével inti, hogy kizárólag egy galleon, viszont senki sem megy közelebb, van, aki a fejét csóválja, van aki meg grimaszok kíséretében méregeti a kocsit, mások legyintve, vállvonogatva távoznak. *
- Na Hester, lássuk mi van itt. *motyogja, csak úgy a könyvnek, ha már azt szorongatja a zsebében, és pár lépéssel odább megáll a pipáján cuppogó rőthajú mellett, most éppen lenézve rá, és az orra elé tartva a galleont. *
- Ühüm... na és hány éves a kisasszonka, mert nézem vagy tizenháromnak. *jegyzi meg a férfi, alaposan végigmérve, és elérve, hogy Athalie arca sápadtabb legyen, mi az, hogy tizenháromnak nézik? Mély levegőt vesz, és ismételten előre nyújtja a galleont. *
- Tizenhét, és itt a pénz. Meg akarom nézni azt a próbát.*jelenti ki fojtott hangon, és összevont szemöldökkel bámul. Szemrebbenés nélkül ráhazudott még fél évet a korára, de hát április elején tényleg tizenhét lesz.*
- Nám, nám... kisasszonka nincs tizennyóc, nem mehet be. Mondtam mán, hogy naattyon veszélyes... gyerekeknek nem való. *rázza meg a fejét a férfi és vérlázítóan elégedett vigyora csak felháborodást vált ki a lányban. Többen is nézik már őket, hogy neki szól a fejcsóválás, vagy az öregnek, az már nem érdekli. *
- Na ide figyeljen, szerintem volt már veszélyesebb kalandom, mint amit egy cirkuszi kocsi rejthet, és majdnem nagykorú vagyok. Az az egy év nem oszt, nem szoroz, vagyok olyan bátor, mint a nálam egy évvel idősebbek és tudom vállalni a felelősséget... mondjuk azért is, hogy lángba borítom ezt az egészet. Elnézve tölgyfa lehet... vagy bükk? A lényeg, hogy száraz. Szépen fog égni az esti műsor mellé, nem gondolja? *mindjárt dühöngeni kezd, már most is elég csúnyán néz, és a hangjában is ott rezeg, hogy felhúzták, ne nézzék őt itt gyereknek, már rég nem az, sőt sose volt igazán. A második felét már csak közel hajolva, halkan mondja, a kisember hátrahőköl, de aztán megvonja a vállát, és elkapja a galleont. Nem gyújtana fel semmit, de ha mégis sor kerülne valaha is ilyesmire, hamarabb alapoz a mindenféle pszichés betegségekre, kikerülve a felelősség és a komoly büntetés kérdését, ez viszont egyáltalán nem esedékes. Az esetek kilencven kilenc százalékában nyugodt, legfeljebb csak nem tűnik annak.*
- Jó’van, jó’van... Még egy... de a kisasszonka nem tudja, mit akar. Én meg onnan nem hozom ki, ezt ne tessék mögjegyezni, kérem. *odaad még egy galleont, csak csend legyen, aztán kifújja magát, szusszantva egyet, és visszaerőlteti a mosolyt az arcára. Néhány bámészkodó tapsol párat, miközben ő kizárólag az ajtóra fókuszál, és be is lép, előhúzva a biztonság kedvéért farzsebéből a pálcáját. Belépve becsukódik az ajtó mögötte magától is, és először eltátja kissé a száját, körülnézve a hatalmas térben, majd bólint csak úgy magának. *
- Aha... tértágított. Nem rossz. *jelenti ki, belépve a kör alakú terembe, ahol hirtelen morgás töri meg a csendet, és már látja is a két komótosan sétáló sárga bundás vadmacskát, az egyiknek fekete sörénye is van, ami azt jelenti, hogy a különlegesebb alfaja a királyi fenevadnak. Elég komoly munka lehet egy ilyet beszerezni ma, de ezen van a legkevesebb ideje gondolkodni. Felmordul ő is az orra alatt, és iszonyat gyors tempóban ugrál a tekintete egyik állatról a másikra. Ha az egyiket megtámadja, a másik holtbiztos, hogy nekiugrik. Pedig gyönyörű páros, nem bántaná őket, csak itt morognak és mindjárt nekimennek. Nagyon gyorsan emeli meg a pálcáját, először a nőstényre szegezve a pálcáját. Olvasmányai alapján ő a jobb vadász. *
- Stupor. *mondja ki a kábító átkot, amitől az oroszlán azonnal ki is dől, telibe találta ugyanis a homlokát, amint megmozdult, a hím azonban olyat üvölt, hogy ő is beleremeg és már ugrik is vicsorogva. *
-Obstructo. *kiáltja, a hátráltató átok az oroszlánt hasba találja, és néhány percre meg is bénítja, így az is elterül a földön. Amíg a stupor hat, más átkot nehéz használni, sőt, fogalmazzunk inkább úgy, hogy amúgy sem hatna, így inkább még a hímre összepontosít, miközben szabad kezével letörölte a homlokára hirtelen kiült hideg verítékcseppek gyöngyeit, aztán ismét előre szegezi a pálcát. *
- Petrificus totalus. *mondja, és az éppen morgolódni kezdő vadállat máris dermedten fekszik a földön. Szusszant egyet, azonban a munkával még koránt sincs készen, hisz a másik oroszlán még kábult, viszont nincs türelme várni, amíg felébred, és lehetőleg úgy támad, hogy meg se tud nyikkanni. *
- Stimula. *megszünteti a kábító átkot, noha lehet, hogy még pár percet kellett volna csak várnia, hogy az oroszlán magához térjen, viszont sosem kísérletezett azzal, hogyan is hat ezeken az állatokon és meddig tart a varázslat. Morgolódva feláll a vad, társára néz, és azonnal Athalie-ra vicsorít, majd már ugrik is. *
- Protego. Locomotor mortis. *mondja ki egymás után az igéket, hátrálva közben óvatosan, először pajzsot képezve, hogyha netán az oroszlán elérné, tényleg nem tudja bemérni, mekkorát ugorhat onnan, ahol van, majd pedig azonnal megbénítja mozgásképtelenné téve. A morgolódó vadra tartja azért még a pálcáját, nem engedi le. *
- Petrificus totalus. *mondja ki az igét, társához hasonló sorsra juttatva a dühös bestiát, és most tényleg megnyugodva szusszan fel. Még egyszer azért szétnéz, remélve, hogy sehol semmi egyéb, megtörli ismét a homlokát, a kézfejére lenyúzott felsője ujjával, majd pálcáját szorongatva indul a hirtelen megjelent ajtó felé. Most visszagondolva ez azért nem is volt annyira szörnyű. Meg is ölhette volna őket, de két ilyen gyönyörű állatot kár lenne, majd leveszik róluk a varázst, hadd riogassanak másokat is. Óvatosan nyitja ki az ajtót, hisz az az egyetlen lehetőség arra, hogy innen távozzon, majd átlép a küszöbön, és ha eddig nem képedt volna el eléggé, akkor most sikerül. Pálcáját zsebébe csúsztatja, és szemöldökét ráncolva pislog maga elé, a kiemelkedő, meg lecsüngő sziklákra, amik az alagutat tarkítják elég sűrűn. Valami sztalagakármiknek hívják őket, ha jól emlékszik, de a lényeg nem ez, hanem, hogy rémesen veszélyesnek tűnnek. Talán a kisember mégsem beszélt félre odakint, de akkor is megmutatja neki, hogy ér annyit, mintha idősebb lenne egy évvel. Ökölbe szorítja a kezét, ajkába harap, és az oldalfalhoz próbál lapulni, lábujjhegyen, valami okból még szuszogni is alig mer, és igyekszik eloldalazni a sziklák mellett. Pillanatokon belül azonban hirtelen erős léghuzat támad, vagy mi, alig bír megállni a lábán, sőt, visszacsúszik úgy egy negyed méternyit és megbillen az egyensúlya. A semmi után kap, így sikerül belenyúlni az első közelében lévő szikladarabbal, szépen felhorzsolva a kezét. Magában morog, szitkozódva egy sort, mindenféle nyomdafestéket nem tűrő dolgokat motyogva az anyanyelvén, majd ismét tovább indul, és igyekszik minél jobban a falhoz lapulni. Tenyerére nem igazán figyel, csak felsőjéhez törölte. A pálcáját majd használja, ha kiért innen. Mély levegőt vesz, az újabb hirtelen széllökésnek pedig megpróbál ellenállni, előre hajolva, de ismét csak megmozdul, most csak oldalával súrolva egy sziklát, szerencsére nem esik neki teljes lendülettel. Tovább morog, talán jobb ötlet lett volna mégsem bejönni, viszont ez egy felnőttebbnek is ugyanúgy veszélyes. Egy ideig sikerül csak jó néhány centiket visszafele is haladni a légmozgásoknak hála, és pár karcolással megúszni, aztán elérkezik az a szakasz, ahol megrázza a fejét és hitetlenkedve pislog. Négykézláb mászva, vagy guggolva esetleg lehet haladni, de nem magas az alagút, egyáltalán nem. Lehajol, a guggolást pedig kellőképpen bizonytalannak érzi ahhoz, hogy inkább a mászásra voksoljon. Négykézláb csak jobban meg tudja tartani az egyensúlyát, sose volt valami penge benne sajna. Óvatosan igyekszik előre a fal mellett, kész akrobata-mutatványokkal szórakozva, épp csak ez most nem vicces, hanem veszélyes. Átcsusszan két éles szikladarab között, teljesen oldalra fordulva, még a levegőt is visszatartva. Amint átért nagy nehezen, egy újabb széllökésnek hála most váratlanul visszacsapódik, és ha eddig nem mondott volna elég szépet, hát most még kreatívabban és élénkebben szidja, amit lehet, magát is. A farmernadrágja egészen stílusosan szakadt lett, a baj csak az, hogy ezzel együtt térd fölött a combjába is belevágott az a késpengére emlékeztető kiálló csücsök, amiről azt hinné az ember, hogy megpöccinti és letörik, de minek tenné, ha egyszer beleállhat valaki lábába. Kifújja a levegőt, és akkor még csak most szembesül azzal a résszel, ahol nem elég négykézláb haladni, hason kell csúsznia jó néhány méteren. Ennél jobb sem kellett. Igaz, így a szembejövő szél már csak az arcába csap, néhány centivel visszább löki, de mintha nem lenne annyira mindenható, mint azokban a szakaszokban, ahol állni lehet. Vagy csak az ő egyensúlya olyan ritka gyenge két lábon. Valahogy átkúszik néhány szikla mögött, igyekszik nem akkor mászni, amikor nagyobbat lökne a szél rajta, inkább megdermedni próbál olyankor. *
- Csak zsákutca ne legyen... *motyogja magának, aztán megnyugodva szusszant egyet, amikor egy utolsó éppen csak, hogy sikerülő hadművelet során majd húsz centi szabad területen igyekszik átevickélni- most az egyszer hálás érte, hogy kellőképpen vékony alkatú- láss csodát, ismét haladhat négykézláb, majd pár méter után ismét tágul az egész folyosó, csak addig is el kell jutni. El is mosolyodik előre örülve, de úgy tűnik, ez még korai volt, a szélnek hála most az arcán is felsérti a bőrt egy szikladarab, kevésen múlik, hogy nem szúrja ki a szemét. Felszisszen, végigtörli az arcát felsője ujjával, és igyekszik mihamarabb kijutni innen. Az utolsó tíz méteren már tényleg ideges, hogy legyen már vége az egésznek, és amint a végére ért, nyugodtabban sóhajt fel valamivel. Az is átfut az agyán hirtelen, hogy ennél rosszabb is lehet, amitől összeszorul most a gyomra, viszont túlélte ezt is. Két galleont csak megér, ha a kisember képébe vághatja, hogy na tessék, túlélte. Előveszi a pálcáját az alagút végén. *
- Hippokrax. Hippokrax. *mondja ki a varázsigét kétszer is, mióta elsajátította végre, egészen büszke magára, most meg eltünteti a térde fölötti sebet, az arcán lévőt, és a tenyerét is csak azért hagyja, mert négykézláb minden hülyeségbe belemászott vele, főképp porba és koszba, és először talán ki kellene tisztítani alkohollal, majd utána hegeszthető. Talán gyógyítót fog vele látogatni, majd eldönti. Pálcáját ismét elteszi, és átlép az előtte feltáruló nagy terembe, ahol vastagnak tűnő, masszív fallal találja szembe magát, amin gyönyörű kép látható. Kacskaringós vonalakból álló háttér előtt háromszögekből álló ruhában egy nőt ábrázol a kép, nem van Gogh, az biztos, a vonalvezetés elég sajátos, akárcsak a túlnyomó sárga színek használata, főleg az aranyé. Még nem látott ilyet, abban biztos, de valahol meglátja, biztos, hogy felismeri. Hosszú pillanatig bámulja a képet, közelebb is lép hozzá és felnéz rá. *
- Na és ebben mi a nagyon veszélyes? *teszi fel félhangosan a kérdést, elgondolkodva, amikor hirtelen a kép szétválik darabjaira, és összekavarodik. Megrázza a fejét hitetlenkedve, de ettől sem változik semmi, sőt attól sem, hogy behunyja a szemét és öklével megdörzsöli. Ugyanúgy egy nagy káosz terpeszkedik előtte a falon, kis kockákra bontva és összekavarva a kép. Hozzáér, hátha attól visszaáll, de nem történik semmi, azaz ez mégsem teljesen igaz. Ujjai érintésére a kocka mintha megemelkedne, majd ahogy elrántja a kezét, visszaolvad a többi közé. Ismét tesz egy próbát, odébb mozdítja a kezét, és két kocka hirtelen helyet cserél. *
- Wow... kirakós. *mosolyodik el a felismerés tudatában, és megpróbálja felidézni a látott képet. Hátrál pár lépést, és végignéz a kockákon. A legegyszerűbb a nő haját, meg az arcát összerakni. Barna haja szinte kiválik a többi főként sárga, néhol kék vagy éppen zöld színű kockák közül, így először azokhoz a kockákhoz ér hozzá, húzva ujjaival egymás mellé őket, majd megvakarja a tarkóját és elnézi a csomót, amit összegyűjtött. Közel hajolva összeráncolt szemöldökkel igyekszik követni a hajtincsek kusza vonalait, hogy valahogy sikerüljön találtatni őket, és jó öt percébe telik még ez is. Széles mosollyal nézi az összeálló hajkoronát, ami most már egységként mozgatható a főkötőszerű sárga foltjával együtt, majd elkezdi hozzá húzni sorra az arc darabjait is, társítva a szemeket, az orrot, az ajkakat. A homloknál alapos cserélgetésre van szükség ahhoz, hogy a kép összeálljon, de elégedett a jó néhány hosszú percet igénybe vevő munkától. Meg is nézi, majd a további káoszra ugrik a tekintete, és sóhajt egyet. Nem is az a baj, hogy nagy lenne a kép, mert úgy egy méterszer fél méteres lehet a kép, csak sok kis kocka, mintha egy ezer darabos puzzle lenne, és azért amíg ő összerakja azt a sok háromszöget a benne rejlő hullámvonalak alapján. Komoly munka lesz. Van amivel szerencséje van, hisz egyből összeállnak a szokatlan színű részek ugyanúgy, akárcsak a haj esetében, így nemsokára már csak a sárga különböző árnyalataiban pompázó darabok maradnak. Grimaszolva igyekszik összetaláltatni őket, most már két kézzel húzva a hullámvonalakat megfigyelve ide meg oda őket. Jó lesz ez valahogy. *
- Na ez a vonal itt elég széles... akkor... akkor ez a párja... és ez itt az elágazás... mégsem... na ez. Itt meg egy kis kék... fuh, megvagy, aranyom. *motyogja félhangosan, teljesen belemerülve a munkába, pakolássza ezerrel a darabokat, csak néha áll meg, hogy hátrébb lépve egy-egy már nagyobb összerakott darabot egymás mellé igazítson, vagy olyan közel hajol, hogy a hullámvonalaktól nem sok válassza el az orrát, miközben azt figyeli, melyik szabad kis darab talál hozzá. Balra igazítja a nő alakját, mellé helyezi lassan, egyenként a szerinte stilizált faágakat ábrázoló csigavonalakat, és még mindig maradt néhány levegőben lógó darab. Sóhajt egyet, hátralépve megnézi ismét a képet, majd épp, hogy a homlokára nem csap. Az egész egyben álló darabot jobbra mozgatja egy sort, és beigazítja a helyükre a csigavonalakat, amiknek valahogy eddig nem találta a helyét. Elégedett mosolya most nem sok mindenhez fogható, hiszen a képet sikerült összeraknia, és elképedve nézi, ahogy szétnyílik a kép, kint pedig várakozó, kíváncsi tekintető emberekkel néz szembe meglepődve, akik hirtelen ujjongani kezdenek, meg tapsolni, szavaik nem igazán érthetőek, inkább valami egyetlen nagy éljent vesz ki belőle, de nem igazán figyel erre. *
- Minden elismerésem. Az alagút...*mondja valaki, és már figyelne is a folytatásra, ha nem jelenne meg előtte a rőthajú, gyakorlatilag arcába fújva a pipafüstöt, amitől most csak fintorogni bír.*
- Bocsánat, bocsánat... a kisasszonka megcsinálta. Le a kalapommal előtte... bezony ám. Gratulációjim. Tessék. *jelenti ki a rőthajú kisember a közelébe férkőzve és Athalie legnagyobb meglepetésére egy pajzs alakú trófeaszerű valamit nyom a kezébe, fém lehet, mert súlya van, és az áll rajta, hogy „Az ész, erő és ügyesség bajnoka”. Szinte meghatódva pislog, el is felejti, hogy azt akarta a folyamatosan pipáján cuppogó ember képébe vágni, hogy csak túlélte, tessék megnézni. Hagyja inkább az egészet a fenébe,és pislog a nyereményére. *
- Köszönöm. *motyogja, majd amennyiben nem sodorják el ismét, akkor szétnéz, és kezében a nyereményével elindul a tömegen túlra, megnézni merre van az a bizonyos tűzmutatványos, hisz lassan beesteledik, ami azt illeti, és akkor arra is sor kerül, végtére is azért jött ide. *

//kép: http://www.gustav-klimt.com/images/paintings/Expectation.jpg//

Tárgy: Re: Mystral parkja 2012-10-16, 7:21 pm

//Kalandos harc a pontokért 4. forduló//

*Szánhatnék egy kis időt magamra, a pihenésre, kikapcsolódásra, hiszen az elmúlt hetekben teljesült kérésem, miszerint kalandra vágyom, s mivel valóban volt részem benne, nem árt meg a nyugalom. Sétát tervezek Mystral városában, talán egy-két üzletet megnézhetnék számomra, hátha találok valamit, amire szívesen költöm pénzem, de elsősorban némi természetet szeretnék látni, tehát célom most a park, mivel fárasztó és veszélyes volna a külterületekre tévedni. Öltözékem most sétához tervezett, visszafogott, de hirdeti rangom, vagyonom a visszafogott eleganciájával. Egyszerű fekete bőrcipő, hozzá nadrág, vörös pólómat melyen feketével van nyomva családom címere viszont részben eltakarja hosszú, lenge kabátom, fejemen pedig kalapom hordom. Kiegészítőként teleportgyűrűmet és órámat viselem balomon, átellenben pedig pecsétgyűrűmet és karkötőmet, nyakékem szabadon látszik mellkasom fölött, családi címeres övcsatom mellett pálcám lóg, ami mögé tűröm kabátom egyik oldalát. Zsebemben természetesen pénz, hiszen vásárolni szándékozom. Lassú léptekkel haladok előre, inkább a nyugalom árad belőlem és a higgadtság, ami talán fáradtságomnak is köszönhető, s tekintetem körbehordozom az utcán, megfigyelve a járókelőket, a boltok kirakatát, akár az eget. Hamarosan haladásom közben, ahogy a park felé közeledem, plakátokra leszek figyelmes, s egyik előtt megállva olvasom végig, amit cifra betűkkel, szín kavalkáddal, és a rajta szereplő mutatványokat végrehajtó alakokkal hirdet, nevezetesen a vurslit. Csupán felvonom szemöldökömet.*
~ Itt? Hát remélem, nem csinálnak bajt… a cirkuszban már volt kalandom. ~ *gondolkodom el, és igazából érdekel, hogy miért pont Seol volt a célpontjuk, és vajon miben áll különlegességük, bár nyugalomra vágynék, azért egy kitérőt tehetek… Amennyiben nem tetszik, zajosnak vagy érdektelennek ítélem, bizonyára találok magamnak helyet a városban. Elindulok tehát immár célzottan a park irányába, gondolatom pedig talán nem alaptalan…*
- Gyere már! Lekéssük a mutatványt, biztos hihetetlen! Én már láttam mire képesek… *hallom a hátam mögül, azonban mikor fordulnék meg, vállamba ütközve rohan el a mondat tulajdonosa mellettem, látszólag nagyon igyekezve, mögötte pedig barátja. Két fiatal, nyilván az előadásra sietnek, ez pedig azt jelenti, hogy valóban itt tartózkodnak még a vurslisok, illetve érdemes megtekinteni őket…*
- Jól van, jól van! De remélem oda is megyünk, ahova én szeretnék. *kiáltja még vissza barátja, majd az egyre sűrűsödő tömegben utat vágva maguknak tűnnek el szemem elől, és érnek ki a hallótávolságomból. Sokan kíváncsiak, már hallom a muzsikát és mulatozás hangját, tehát lépteimet is megszaporázom, hogy közelebb jussak. Pár percen belül érkezem meg, és a lassú tolongás közepette figyelgetem a játszadozó fiatalokat, az ámuló gyerekeket és felnőtteket, kiket a mutatványok nyűgöznek le tengerszámra, érdekesebbnél érdekesebb megoldásokkal, egészen színpadias, tökéletesen begyakorolt előadásban. Hatalmas forgatag az egész, vidám csevejek zsivaja tölti meg a teret a zene mellett, finom illatok csapják meg orromat, s a vigadó embereket kerülgetve állok meg itt-ott, hogy én is megszemlélhessek nyugodtan egy-egy rövid bemutatót. Semmi nem köti le azonban tartósan a figyelmem, talán túl sok a látni való, így tovább indulok, hátha tartogat még érdekességet a rendezvény, és nem kell csalódnom. Pillanatokon belül kiabálás üti meg fülemet, amolyan hirdetés formában, fejemet is arra kapom, hogy meghallgathassam a közlendőt.*
- Talán puhányok lakják a szigetet? Senki nem mer Seolról előállni, hogy próbánkat teljesítse? Meglehet, hogy jobban is teszi, és vesztét nem leli, mert az ész az erő és az ügyesség próbáját ember ki nem állja! *kiabál emelvényről egy férfi, mellette pedig az előző kocsikhoz hasonló, de mégis kitűnő példány, melyre az általa hirdetett felirat van írva. Nocsak… a legjobb iskolába járok, tehetségesnek tartom magam, ügyesnek, okosnak, elég edzettnek egy ilyenhez. Ugyan mit kínálhat egy mutatványos? Kétlem, hogy megerőltető volna, ellenben gyors és könnyű dicsőséget hozhat. Miért ne próbálkozhatnék? Van esélyem, nem is kevés. Egészséges önbizalom. Közelebb sétálok tehát, s előre tolakszom a kocsi körül összeverődött emberek gyűrűjében, kik áhítattal, enyhe irigyléssel, vagy nagyravágyó csillogó tekintettel figyelik a bemondót.*
- Természetesen, amiért erőt, észt, ügyességet ilyen nagyon próbára teszünk, nem jelentkezhet akárki! Tizennyolc éven aluliakat nem engedünk be, mert félő, hogy vesztüket lelnék… persze a többinek sincs sok esélye. Vagy mégis? Miért nem próbálja ki valaki? *dörgi hangján emberem, és látványosan mutat körbe, mintha színpadi előadást tartana, mire a többségben a lélegzet is elakad. A részemről megvető pillantást küldök feléje. Ugyan… mások azonban nem olyan bátrak, mint én.*
- Te… ki akarod próbálni? *súgja oda társának a mellettem álló riadt és tétova tekintetű srác, aki nyelve egyet rázza meg a fejét. Láthatóan fél, egyik sem biztos a dolgában, inkább bámészkodnának és szurkolnának, mintsem ők szálljanak a harcba. Szégyenletes… bár talán nincs meg hozzá a képességük, és ezzel tisztában vannak.*
- Nem, de… ez végülis nem szégyen ránk nézve. Ez…ez nehéz lehet. *nyugtatja most a másik barátját, én pedig fejemet csóválva horkanok fel a zajban. Vidám hangulatú, kissé ittas férfi szólal most meg, előretántorodva, pénzt lóbálva a kezében, ám valószínűleg nem indulni akar, legalábbis a saját érdekében remélem.*
- Fogadni lehet? *röhög fel, de a vezető inkább csak legyint rá, láthatóan nem törődik ilyen senkikkel. Őt valóban csak az igazi jelentkezők érdeklik, amilyen én vagyok. Kár, hogy nem árul el többet a versenyről, inkább a kérdéseket várja, de a türelem megtermi gyümölcsét, és érkezik egy értelmes felvetés is.*
- Mondja, mikből állnak a próbák? *kérdi valaki a hátam mögötti tömegből, s ez az, amire igazán kíváncsi vagyok, tehát megfeszülve szegezem tekintetem a válasz adójára, hogy el ne mulasszak egyetlen szót sem, ha kell, leolvassam a szájáról, viszont ő csak felnevet.*
- Ha elmondanám, nem lenne olyan izgalmas, nemde? *kérdez vissza gonosz mosollyal, mire felsóhajtok. Nem jutok előrébb, viszont állni sincs kedvem, nincs értelme a további várakozásnak, és nem szeretném, ha megelőznének, tehát előre lépek, és láthatóan jelzem kiállásommal szándékom, mire a férfi emelvényéről mellém ugrik le.*
- Játszani akarsz? *kérdi, én pedig csak bólintok, ám az öröm helyett inkább mogorva tekintetével találkozom, ami lassan kezd el méregetni engem, ő pedig láthatóan gondolkodik. Min? Talán valami probléma lehet? Már éppen nyitnám a számat, hogy megkérdezzem, mikor megelőzve engem fojtja belém a szót.*
- Vagy te már tizennyolc éves? Csak afölött engedünk be bárkit is! A te védelmed érdekében van… *kérdi gyanakodva, én pedig megvilágosodott arccal bólintok neki ismét. Hazugság. Nem vagyok annyi, de pár óra alatt nem is leszek.. hacsak… Miért ne mondhatnám? Talán enged nekem, talán elég meggyőző vagyok. Most már eléggé felkeltették a kíváncsiságom ahhoz, hogy muszáj legyen megpróbálnom.*
- Tudja, ma töltöm be. Par ora. Lehetne ez a születesnapi ajandekom. *kezdek bele, de látszik rajta, hogy nem hisz nekem, legyint egyet, arca dühre vált, mintha nem díjazná, hogy megpróbálom átverni. Akkor is be fogok jutni, tehát határozottan, mint aki mit sem sejt, úgy tekintek bele szemeibe. Apropó szemek…*
- Na ne járasd velem a bolondját kölyök! Hazugsággal semmire nem mész, takarodj inkább innen! *dörgi, s erre többen is felénk fordulnak, hogy a jelenetet nézzék. Nem szeretem, de közelebb hajolok, mintha mondani akarnék valamit neki, s ő is ugyan így tesz, mivel kíváncsi valószínűleg a nem létező kifogásomra. Ez pontosan elég idő arra, hogy tekintetébe fúrjam enyémet, és feltűnés nélkül beszélhessek.*
- Maga be akar engem engedni! *jelentem ki, és koncentrálok is, hogy sikerüljön, s bár egy mutatványost kétlem, hogy nehéz átverni, elvégre nem képzett varázsló, nem áll mögötte olyan háttér mint mögöttem, együgyű, mégis gyakorolnom kell még, nagyobb hatást kifejtenem, nem rég ismerem csak a varázslatot. Látszik rajta, hogy megakad benne a szó, tétovázik, mire nem hagyok neki időt.*
- Be fog engem engedni! *morranok durvábban összpontosítva, s megadóan sóhajt fel. Sikerül. Arra már nem lenne erőm, sem elég türelmem, hogy egyéb információkat is kiszedjek belőle, nekem pontosan elég, hogy félre áll az útból, ajtót nyit nekem a kocsihoz.*
- Rendben kölyök, bemehetsz. Aztán sok sikert, és vigyázz magadra! Nem akarok takarítani… *közli, én pedig válaszra sem méltatva lépek be mohón, pálcámat azonnal a kezembe véve. Figyelmesen mérem fel környezetemet, és első látásra szemembe ötlő tény, hogy kívülről kisebbnek látszik a hely, nyilván tértágított. Akkor ki tudja, hogy mennyi minden várhat itt rám… talán kicsit elbíztam magam. A kocsi belseje sem tűnik szokásos mutatványos térhez, esetleg lakókocsihoz méltó berendezést sem találni, egyszerűen egy kör alakú terembe lépek be, és a fülemet megcsapó morgás nem sejtet semmi jót, ezért tekintetemmel kezdek keresni forrását. Meglepetésemre két oroszlán lépked felém távolabb tőlem, de farkas módra két oldalról, hogy bekerítsenek. Gyönyörű állatok, hatalmas bundájuk csak tekintélyt ad nekik ahogy termetük is, és kiállásuk, óriási mancsaikkal pedig lassan közelítenek és méltóságteljesen, de szemük villogása és vicsorgásuk elárulja, hogy nem békés szándékkal. Nem várok, felesleges, lényegtelen, hogy jön-e segítség vagy sem, hogy esetleg humornak indulna vagy sem, egyértelműen támadás alatt állok, és a védekezésért nem fogok bocsánatot kérni. Inkább óvatos vagyok, mint halott. Pálcámmal hirtelen írok le egy kört, és bökök a hozzám közelebbi oroszlán mellkasa felé rajta keresztül.*
- Fatum orbium! *harsogom hangosan, bár kétséges, hogy ezzel ráijesztek-e az állatokra. Megdöbbentő gyorsasággal rugaszkodnak el, szinte azonnal reagálva nem csak mozdulattal, de bömböléssel is, így a közelebbi oroszlán fürge, de hatalmas teste repül felém, én pedig riadtan fordulok gyűrűmhez, a terem másik oldalába teleportálva, ezzel az oroszlánok háta mögé kerülve. Árnygömböm a hirtelen mozdulatnak köszönhetően csak súrolja az állatot, mancsát találja el, így az érkezéskor fájdalmasan mordul fel, de sebessége lecsökken sérült végtagjának köszönhetően, ellenben a másik oroszlán megfordulva rohan felém.*
- Deprimo! *robbantok lyukat útjába, a kiröppenő szilánkok pedig eltalálják, ezért veszít lendületéből, futását fékezi, de továbbra sincs érdemi sérülése, harciasságából sem veszít, inkább feldühítem ezzel a húzással, s rémületen hátrálok.*
- Cshort! *káromkodom, de későn, bár álló helyzetből, mégis mancsa indul meg felém, majd szántja végig karomat éppen mozdulás közben. Iszonyatos fájdalom tör rám, ez nem finom pengéjű kés, mélyen szántó durva karom, ami ráadásul húsomba is beakad, torkomból tehát üvöltés tör fel, felkaromból tekintélyes mennyiségű vér kezd el csurogni, eláztatva ruházatomat.*
- Obstructo! *hörgöm, az ismételten ágaskodó oroszlánt nyilván eltalálva, hiszen akkora mint én állva, és pontosan időben mondom ki a varázslatot, mert száját tátva adná meg az utolsó harapást, ám mivel igém megtalálja, így hátralendülve szakad ki körmével együtt húsomból, és terül el tőlem pár méterre. Esése és csúszása a padlón, s rövid időre megbénul, ellentétben társával, ki lassan, de biztosabban közeledik.*
- Sectumsempra! *célzok az eleve sérült oroszlán felé, testén vágások keletkeznek ez által, menetében ezzel állítom és lepem meg az állatot, ki fájdalmában áll meg. Nem tudom, mennyi időre, de ez nekem éppen elég, muszáj a sérülésem gyógyítanom, ha nem akarok elvérezni, csúnya fertőzést kapni.*
- Hippokrax! *szegezem pálcámat sérült testrészemre, s aggódva, de koncentrálok, mivel életem függ tőle. Sebem vérzése eláll, lassan csitul, majd megszűnik a fájdalom, gyógyulni kezd, végül pedig sikeresen végzem el a varázslatot, ám ez időmbe kerül. Éppen a végénél járok, mikor vérző oroszlánom utolsó elkeseredett támadására készül. Két tenyeremet az ég felé mutat tolom össze szorosan, és gondolok egy tőrre.*
- Armorum, armorum, armorum. *ismételem, s meg is jelenik kezemben az árnytőr, mit habozás nélkül hajítok támadóm feje felé, éppen mikor pár méterre jár tőlem, s mivel betalálok, holtan esik össze. Feladatom van még azonban, főként az ébredező megmaradt állattal, s innentől már könnyű a feladatom.*
- Piroinito! *gyújtom fel, vállalva a szagokat mi ezzel jár, de mivel olyan csúnyán megsértette karomat, ezért nem érdemel kegyesebb halált. Fájdalmasan bömbölve rohan körbe, ám végül a tűz felfalja őt, én pedig ziláltan, meglepetten, levegő után kapkodva hordozom végig tekintetem a helyiségen. Valóban, egyáltalán nem gyerekjáték. Ideje azonban fokozott készültséggel a második próba elé nézni, én pedig megfordulva keresem az utat, szerencsére pedig meglátom a megjelenő ajtót. Gondolkodás nélkül sétálok oda, s benyitva lépek át rajta, mielőtt becsuknám magam mögött. Egyetlen pillantással mérem fel mozdulatlan az új helyszínt. Hosszú, szűk alagút ami szemem elé tárul, ám látszólag váltakozó térrel, és sajnos a plafonból és talajból is nagy, hegyes sziklák állnak ki.*
~ Ennyi? Mi lehet a trükk? Hol az ellenfél? ~ *gondolkodom, ám miután semmi nem történik, egyszerűen lassan előre lépek, hogy meginduljak, így haladva pár métert, mikor hirtelen erős széllökés járja be az alagutat, engem pedig mivel meglepetésszerűen ér, odébb is lök, minek következtében esek neki az egyik sziklának, szerencsére nem felnyársalva magam, de kezemet a tompítás végett sikerül a hegyesebbik végére irányítani, tehát rögtön gazdagodom egy tenyérnyi vágással. Morogva szisszenek fel, míg megszemlélem a sebet, s már értem, hogy mi a feladat: élve eljutni a másik oldalig. Nem habozom, felállva feszülök meg, és immár óvatosan, figyelve indulok meg, kezemet mindig a sziklák mellett tartva, azon az oldalukon, ami kevésbé hegyes, így nem esek nagyot, ha megtalál a széllöket. Párat sikerül elviselnem, lábamon egy helyben állva ellenállni neki, néhányszor csak pár centire mozdulok el, de visszanyerem egyensúlyomat, így haladok apránként, egyik lábam a másik után téve, mígnem az alagút belmagassága csökken. Leguggolok, megtámasztva magam a talajon egy-egy szabad helyen, úgy indulok meg most még inkább lassan haladva, ám az első széllöketnél rá kell jönnöm, hogy nehezebben tartom meg magam, mivel sikeresen esek neki ismét az egyik sziklának és sértem fel tarkómat, de nem vészes mértékben. Inkább vállalom a karcolásokat, amivel megtámaszkodok pár szikla tövében, s mikor ismét szél árasztja el az alagutat, inkább meg sem mozdulok. Pár gyötrelmes perc után ismét csökken az alagút magassága, s most már amint látom, muszáj lesz a földre feküdnöm. Megszemlélve a helyet, óvatosan teszem ezt meg, és kúszva indulok meg, ahol a hely engedi, ott négykézláb, s mikor lökést érzek, akkor mint egy sün gömbölyödöm össze, persze ha van rá helyem, ellenkező esetben egyszerűen nem mozdulok. Így is sikerül még pár vágást az alkaromnál összeszedni, főleg saját ügyetlenségemből adódóan, mikor pedig ismét növekszik a magasság, hirtelen megörülve állok fel, de ütöm be a fejemet, mitől szemem is könnyezni kezd, egy kis időre a világ elhomályosul és lelassul, én pedig megtántorodva nyújtom ki kezemet, hogy a legközelebbi tompa felületbe támaszkodjak. Görnyedve fél kézzel térdemen is kapaszkodom, és az ütés hatása elmúlik lassacskán, így tovább indulhatok finoman támolyogva, csak akkor visszanyerve teljes józanságomat, mikor kiérek az alagút végére. Sebeimről már figyelmem is elterelődik, elvégre nem halálosak, nem lesz probléma velük, csupán az éltet, hogy a második próbán is túl jutok, tehát csak egyetlen van hátra, aminek a helyszínét hamarosan elérem, így érkezve meg egy tágasabb terembe, ahol tekintetem hordozom körbe, de egy képen kívül semmi nem található benne. Figyelmem tehát arra irányul, lassan sétálok közelebb, közben igyekezve feszülten figyelni, nehogy ismételten meglepjenek. Amint megérkezem elé, szemügyre is veszem. Tetszik, határozottan szép festmény, finomak a vonások, precízek, a színek harmóniában állnak, szépen vannak kikeverve, a kép beállítása pedig önmagában megfogó számomra. Érdeklődöm a művészetek iránt, nálunk otthon is rengeteg festmény volt a falon, szokásom ilyet nézni így most is tüzetesen vizsgálom át, a hátteret is megfigyelve, mivel szeretek arra is időt szánni, mindig érdekességeket fedezek fel, amiket talán a festők rejtenek el. Próbálok hibákat is keresni, tanulmányozni az ecsetvonásokat, ám a művelet közben a kép hirtelen, nagyjából fél perc múlva egyszerűen darabokra esik, és részei összekeverednek. Döbbenten állok, meglep az egész, meg is ijedek, támadásra számítok, de hiába a feszült figyelem, nem történik semmi, így tekintetem most a kép felé irányul, illetve összekevert, egymás hegyén-hátán fekvő darabjaira.*
~ Ezt most nem értem… ez az egy kép van itt, próbát kéne keresnem. Meg volt az erő, gondolom az oroszlánok miatt, az ügyesség a szikláknál, és most jönne az ész? Lehetséges, hogy meg kellett volna jegyeznem a képet? Ki kell raknom? Újra kell alkotnom? ~ *gondolkodom lázasan, töprengésem közepette figyelmem most csak erre irányul, felengedek, államon pedig végigsimítok elmélkedésemet jelölve. Úgy döntök, hogy érdemes a darabok között keresgélni, tehát egyszerűen letelepszem a földre, majd el kezdem kiválogatni a darabokat, közben lázasan igyekezve felidézni magamban a képet, legalább összhatás szempontjából.*
- Milyen volt, milyen volt… felül közepen sötetebb, ket oldalt vilagosabb, a lovag vilagos a lo sötet… *egyeztetek, míg kezem szorgosan jár, és a megfelelő színű darabokat egy csoportba teszem, szépen elrendezve őket egymás mellé, mindegyiket színnel felfelé, hogy én is lássam, így alakítok ki világos és sötét csoportokat, máshol motívumokat helyezek egy helyre, megint máshol a színeket próbálom meg összehangolni, hogy egyben tekinthessem át az egészet.*
- Jol van, kezdjük a sarkanal. Mi… mi volt fent? A sarokban… fa. *töprengek, és a sötét, de mégis más színt és tartalmazó darabkákat válogatom ki, és kezdem összeilleszteni, elvégre ha a vonásokat figyeljük rajta, amik valójában az ágak, kijöhet a fa eredeti alakja. Szerencsémre egy-egy darab tartalmaz más színt is, jelölve, hogy hol lenne a fa határa, vagy esetleges egyéb objektumokat a képen. Aprólékosan illesztgetem, szinte az időről is megfeledkezve, csupán az összeillő darabokat keresve, azokat ismét átvizsgálva, direkt elrendezve térben, hogy megfelelő méretű is legyen. Mivel a fa lombozata kész egy idő múlva, így egy kék vonal is látszik benne, ami valószínűleg a lovag dárdája, tehát ebből szeretnék a lovag felé elindulni, így mivel emlékeim szerint világosabb színekkel van festve csillogó páncélja, ahhoz a darabhoz nyúlok. Az illesztések most is segítségemre vannak, s mivel a jelképekre emlékszem, azt könnyedén rakom ki, tehát pajzsa is meg van, amire szépen a dárda segítségével épül rá a többi elem. Nagyjából a kép közepét rakom most ki, finoman rendezgetve a darabokat, időről-időre néha felállva, hogy az összképet is megnézzem, s mivel jól fest, így most a ló jön, elvégre abba folyik bele a lovasa. Sötét színű a ló megfestése, erre szintén emlékszem, tehát ezeket a darabokat próbálom összeilleszteni, és a szimbolika most is segítségemre van, elvégre egy sárkányt nehéz elfelejteni, azt pedig könnyedén rakom ki, és helyezem el a képen. Aprólékos munka, nagy figyelmet igényel, de a ló mozgására emlékezve próbálom rekonstruálni az egészet. Amint elkészülök, egy kis pihenőt engedélyezek magamnak, tovább gondolva a folyamatot, így döntök úgy hamarosan, hogy a fa maradék részét próbálom meg kirakni, onnan pedig csak a háttér van. Sötétebb, de világosba is átcsúszó színeket keresek, elvégre a fa és a ló, lovasával a kép közepén helyezkedik el, mellettük pedig világosabb a festmény. A természet törvényeit követve próbálom meg elhelyezni immár lassabban a darabokat, többet felcserélve, javítva, de sehogy sem jön ki, így szemlélem meg az egész bal alsó oldalt, ami nincs kész, csak darabokban. Valami hibádzik, hamarosan pedig felfedezem, hogy a ló lábai abnormális pózban vannak, tehát gyorsan kijavítva a hibát cserélek ki pár darabot, és építkezek erre, most már szépen kirakva a kép alsó részét is. Innentől kizárólag világosabb részek maradtak, s mivel a sátorra emlékszem, azt kirakva helyezem el nagyjából, és igazítom hozzá a képet, míg a másik oldalon illesztem össze a hátteret, ami nem egyszerű, de lényegesebb könnyebb, mint a fa. Hamarosan az utolsó darabot illesztem a helyére, és közelebb hajolva szemlélem meg a képet, ismét a vonások folytonosságára figyelve, s ahol néhány helyen a hasonló darabokat felcseréltem, most azokat szűröm ki. Amint ez megtörténik, és az utolsó javítás is kész, csupán rápillantani van időm a képre, ami teljes egészében szépen fest, úgy mint előző korában, ám ekkor már a fal is megnyílik előttem, én pedig vidáman állok fel. Megerőltető volt az utolsó feladat, a figyelmemet és agyamat is igénybe vette, ezért fáradtan indulok kifelé, nem törődve többet a próbával, hogy tekintetem rátaláljon a kint rám várakozó tömegre, fülemet pedig bódítóan érje el a monoton taps és üdvrivalgás.*
- Gratulálok fiam, ügyes voltál! Pedig azt hittem, hogy meghalsz… *mondja az engem előbb beengedő ember, és kezében már egy pajzsot tart, mit felém nyújt, s amin egy írás található: „Az ész, erő és ügyesség bajnoka”. Természetesen egy biccentéssel fogadom el, és szemlélem meg boldogan, némi önteltséggel, hiszen ezt az akadályt is sikeresen vettem, de megszólalni már nincs erőm, és talán mosolyom is többet mond a kelleténél. Egyszerűen tűröm, hogy pár kéz a hátamat érje, vagy éppen kezemet rázzák meg, gratuláljanak, és figyelem ahogyan rólam beszélnek, de mindenkinek csak biccentek, és egy szót motyogok.*
- Szpasziba. *köszönöm meg. Kemény, fárasztó, de élvezetes volt a próba, így tervem nem sikerült, miszerint pihenni szeretnék, ám mégsem érzem magam csalódottnak, inkább egy újabb kaland tulajdonosának, és szívesen emlékszem rá vissza. Most azonban van pár mutatvány amit szívesen megnéznék… pajzsomat hordozva körbe a területen…*

// http://nzr.mvnu.edu/faculty/trearick/english/rearick/readings/works/romances/knight.jpg //

Tárgy: Re: Mystral parkja 2012-10-23, 10:29 pm

//NRT: Shalmira és Chris - 2012.10.23.//

*Nem bírom már tovább a koplalást, egyszerűen vérre van szükségem, hogy új életre keljek. Testem gyenge, csak úgy remeg, mintha valamiféle betegségben szenvednék vagy minimum fáznék, de próbálok nem törődni vele, ahogy az előttem elhaladó emberekkel sem. Jelen pillanatban a park felé tartok, próbálva elkerülni az ilyen későn is kint császkáló városlakókat, több-kevesebb sikerrel, így érkezem meg nemsokára az első padhoz, ahonnan már nem is megyek tovább. Üres, tehát csakis rám vár, így telepszem le rá, majd dőlök is előre, kezeimmel átölelve magam, mintha szenvednék, mert belül szenvedek is. Dús, barna tincseim előre borultak, így takarják el szép arcom, borostyán szemeim, mely körül fekete smink található és csak úgy ég a vágytól, hogy megízlelhessen valami finomat, ahogy éles fogaimat se tudom már úgy elrejteni, saját ajkamat harapdálom, saját véremből lakmározom. Nem bírom már tovább ezt a létet, nem nekem való... Egyébként ha rám tekintenek, nem láthatnak sokkal többet belőlem, mivel fekete pulóveremnek és nadrágomnak hála szinte teljesen beleolvadok az éjszakába. *
~ Miért? Miért kell nekem véren élnem? ~ *kérdezem is csak úgy magamtól, lassan emelve fel fejem, próbálva megnézni, hogy nincs-e itt egy olyan ember, aki esetleg a halált érdemli, mert én még mindig nem szeretek csak úgy ölni, de oly rég nem ettem már, hogy félek, képtelen lennék visszafogni magam és nem feltépni valaki torkát úgy, hogy rögtön szörnyet ne haljon. Ahogy egy 50-es éveiben járó férfi elhalad közvetlen előttem, furcsán méregetve, szemeim megvillannak, egyik kezemmel is felé nyúlok, de időben állítom le magam, nem érek hozzá, nem bántom, ő pedig észre se veszi az iménti kis jelenetet, csak megy tovább, valamit morogva az orra alatt. Bizonyára azt hiszi, hogy bedrogoztam. Bárcsak ennyi gondom lenne... *
~ Lehet, hogy a klubba kéne mennem. ~ *az a bajom a hellyel, hogy látni se bírom már fajtársaimat, akik szintén kinéznek maguk közül gyengeségem végett. Minden Demetrius hibája, bárcsak soha nem kerültem volna a közelébe, lehetett volna annyi eszem, hogy nem pont egy vámpírt kezdek el követni, de most már mindegy, élnem kell ezt a keserű életet vagy döntenem végre és lezárnom örökre...*

Tárgy: Re: Mystral parkja 2012-10-24, 9:29 am

//NRT: Shalmira és Chris - 2012.10.23.//

*Vidoran lépek ki a suli kapuján. Ma rengeteget tanultam és még sikerült is néhány varázslatom, úgyhogy most feszül a mellem a büszkeségtől. A büszke mellemre fekete inget húztam, fölé egy bőrdzsekit, amit farmerral és bőr cipővel viselek. Az egész napos hajtás után rám fér egy kis kikapcsolódás, így Mystral felé veszem az irányt. A révésszel még mindig nem tudok megbarátkozni. Persze szokás szerint vidáman odanyögök neki egy hello-t, de nem tudok kibékülni azzal, hogy valaki ennyire mogorva és durcás legyen gyárilag. Hát nincs semmi öröme az életben? Rossz lehet neki. Szinte menekülök a csónakból a mufurc férfitól, majd a park felé veszem az irányt. Egy kis zöld terület most igazán jót fog tenni nekem. A parkot elérve az első padon egy fur alakot látok. Először azt hiszem, hogy egy hajléktalan. De aztán felemeli a fejét és rájövök, hogy egy igazán csinos lány, akinek bizonyára valami búbánata van. Sietősen sarkon fordulok, majd egy csomag gumicukorral visszatérek előző helyemre. Néhány pillanatig még álldogálok. Nem szeretem, ha egy nő szomorú, számomra ez egy elviselhetetlen dolog, viszont az is egy tény, hogy igazából nem is ismerem. De végül győz felettem a kotnyeles és aggódó természetem és odalépek a barna hajú szépséghez.*
-Egy nő arcára mosoly való, nem pedig gondterheltség. *Elé toppanva rámosolygok, majd megrázom a zacskót, amiben a gumimacik is mosolyognak a hölgyeményre, reménykedve benne, hogy jobb kedvre tudják őt deríteni. Elgondolkodom, hogy leüljek e, de végül aztán inkább kérdezek, mielőtt leülök és elkerget.*
-Leülhetek? *billentem kissé oldalra a fejemet. Bízom benne, hogy azért annyira nem nagy a baj, hogy körbekergessen a parkon. Persze jó kondiban vagyok, erre figyelek, d most igazán nem edzeni jöttem.*

Tárgy: Re: Mystral parkja 2012-10-24, 12:58 pm

//NRT: Shalmira és Chris - 2012.10.23.//

*Kezdem felfogni a szomorú tényt, hogy nincs igazán sok választásom, vagy eszek, még most, amíg az eszemnél vagyok vagy esetleg várok még tovább, pár órát vagy akár napokat - nem tudni -, és akkor hatalmas vérengzést hajtok majd végre. Nem kellene, abból bajom származhat, de mégse akarok megölni senkit. Ilyesmi gondolatok keringenek a fejemben, amikor egy újabb közeledő alakot érzékelek, kinek még van annyi bátorsága is, hogy megszólítson. Beszívom az ajkaim között lévő vért, éles fogaimat pedig elrejtem, mert bár nehéz, mégis ráveszem magam és csak ez után emelem fel jobban a fejem, hogy borostyán pillantásom a másikra találjon. *
~ Olyan fiatal még... ~ *bár Mathis is az volt, tehát bizonyára ő is varázsló lehet, olyan mágikus erővel, mint amilyen valaha nekem is volt. Helyes arcán nézek végig és remeg meg ismét testem, ahogy a nyakához érnek pilláim.*
- Ha hasonló gondokkal küzdenél, te se tudnál mosolyogni. *szólalok is meg lassan, meggondoltan, majd az elém tartott gumicukros zacskó láttán kezemmel már arrébb is tolom a fiú kezét, nem túl finoman, szinte rá is ütve arra, ezzel utalva, hogy nem óhajtok belőle enni. Amúgy is képtelen lennék megemészteni, de ez maradjon csak az én bajom.*
~ Hogy mi? Leülni? ~ *dermedek meg, ahogy felé tekintek és végül lassan meg is rázom a fejem.*
- Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, a te érdekedben. Én... nem vagyok túl jó társaság, Chris. *bár a fiú nem mondta ki a nevét, a képességeimnek hála én tisztában vagyok az övével. Talán meglepi, talán észre se fogja venni, de a lényeg, hogy most próbálom megkímélni magamtól.*
- Minden nyomorulthoz odamész, hogy segíts? *teszem fel a kérdést kissé rideg hangon, mert bár én nem ilyen vagyok, most mégis ezt váltja ki belőlem a helyzet, menekülnie kellene, magamra hagynia. Értékelem, hogy segítene, de egy vámpír számára ő csak egy két lábon járó vértartály, amit meg kell lékelni és most akármennyire szörnyű is, én is annak tekintem.*

Tárgy: Re: Mystral parkja 2012-10-26, 8:07 am

//NRT-Shalmira és Chris-2012-10.23.//

*Rám fér már, hogy kimozduljak, s mint a legtöbb diáknak, nekem is az első gondolatom, hogy Mystralba menjek. Amikor kiszállok a lélekvesztőből, már a célt is kitűzöm magam elé, s a parkban kötök ki, ahol hamar kiszúrok egy lányt, aki úgy ül a padon, mint aki élete legnagyobb bánatát éli át. Nem hagyhatok egy nőt szomorkodni, így hamarosan már egy zacskó gumicukorral toporgok előtte. Nem lep meg a válasza. Valahogy mindig ezt mondják az emberek, s valahol lehet, igazuk is van. Nincs két egyforma probléma.*
-Lehet. De ez attól még tény. *mosolyodom el kissé. Felé nyújtom az édességet, s az erőteljes tiltakozás kissé meglep. Persze, lehet, kirúgta a pasija és most minden hímet utál. Gyakran előfordul az ilyesmi. Én azonban nem tágítok egy könnyen és megpróbálom hellyel kínáltatni magam. Kevés sikerrel. Tisztában vagyok vele, hogy rém idegesítő tudok lenni, de már egy gondolat fogalmazódik meg bennem.*
-Na és aztán miért nem? Talán embert eszel? *Oldalra pillantok, egy pár méterre levő padra. Még üres. Majd a pillantásom egy pillanat alatt visszavándorol a lányra. Nem. Határozottan nem ismerős, de tudja, hogy hívnak.*
-Ismerjük egymást? *döntöm ismét oldalra a fejemet. Talán órán találkoztunk és nem emlékszem. Vagy a fene tudja. De az holtbiztos, hogy az arca nem rémlik, pedig nagyon szép lány. Aztán nem tudom, hogy megtörik a jég, vagy mi történik, de magától is hozzám szól.*
-Hát... általában igen. *vonom meg a vállam. Kilencven százalékban tényleg odamegyek. Ilyen a természetem. Az egyetlen dolog, amit nem szeretek ezen a helyen, az a sok gondterhelt arc. Orrhon az emberek képesek élvezni az életet, még akkor is, ha életük legnagyobb problémájával küzdenek. Ilyen a mentalitásunk. A gumicukrot leteszem a padra a lány mellé, majd kissé aggódva rápillantok.*
-Hát... ha ennyire egyedül akarsz lenni, akkor... sok sikert. *Nem megyek persze messzire. Csak a szomszéd padra, ami körülbelül öt méterre van innen és helyet is foglalok rajta. Sosem tanultam ugyan pszichológiát, de tisztában vagyok vele, hogy ilyenkor a legtöbb ember meggondolja magát és elkezd beszélgetni. Erőszakos vagyok? Talán. De a jókedvért bármit.*

Tárgy: Re: Mystral parkja 2012-10-27, 3:41 pm

//NRT: Shalmira és Chris - 2012.10.23.//

*Csak tudnám, hogy minek köszönhetem, hogy pont engem találnak meg mindig az emberek. Talán a vámpír vérem vonzza őket, belül, tudatlanul vagy mi? Csak a vesztükbe jönnek, főleg most, amikor egyre kevesebb az önuralmam, mégis, próbálkozom, hogy ne legyen gond. Annyira rendes fiúnak tűnik és bár fiatalabb nálam, hiszen én 19 éves vagyok, ettől függetlenül nem néz ki kisfiúnak, sőt, egész normális a megjelenése és a vére is mennyire finom lehet. Nem! Észnél kell lennem, nem támadhatom meg, így tolom el a felém nyújtott gumicukros kezet, méghozzá igen csak erősen és figyelmeztetem is magamra, hátha van annyi esze, hogy időben eltűnik a közelemből. A kérdést hallva viszont képtelen vagyok mosolyogni, csak szemeibe nézek az én borostyán íriszeimmel, majd már elő is törik belőlem a válasz.*
- Részben. *nem hazudok, ez így van, hiszen az emberek lételeme a vér, amire nekem oly nagyon szükségem van. A neve viszont feltűnik neki, így most már egy kicsit elmosolyodom, ahogy tovább vizslatom egész lényét.*
- Én ismerlek Téged, de te még nem ismersz engem. *még... hiszen ki tudja, a jövő mit fog még hozni a számunkra, ugyanis lassan húzom csak ki magam, próbálva még egyszer egy bunkóbb megszólalásra, de nem veszi fel, sőt, leteszi mellém a zacskót, ez után pedig pár méterrel tőlem foglal helyet. Nem nézek már utána, ahogy leül, abban a szent minutumban termek mögötte, tehát a pad mögött és fogom át egyik kezemmel a torkát, igen erősen és másik oldalról, a válla felett már oda is hajolok hozzá.*
- Miért nem tudtál elmenni? Én annyira... utaltam rá. Nem akarlak bántani... *remeg is meg kezem, de nyelvemmel már végig is nyalok izmos nyakán. Úgy megízlelném és egyre nehezebb visszafognom magam, úgy kívánom őt és már látom is lelki szemeim előtt kicsorduló vérét és életét... Nem vagyok gyilkos, utálom megölni az áldozataimat, de kezdem úgy érzeni, hogyha most megkóstolom őt, akkor nem lesz megállás.*

Tárgy: Re: Mystral parkja 2012-10-27, 11:03 pm

*Meglepő körülmény, hogy mióta az iskola közelében vagyok, többet kell gondolkodnom. Nos... ez szánalmasan hangzott, mert mégis ki az a barom, aki nincs azzal tisztában, hogy az iskola tanulást a tanulás pedig gondolkodást vonz maga után? Természetesen ezt én is tudom. Azonban másra gondolok. Az életem megváltozott némileg, van fedél a fejem fölött, meleg, étel, ráadásul taníttatnak, illetve elméletileg jó préda a környék, valamint barátokra is lelhetnék... vagy többre mint barát. A tanulás magolást, olvasást és gyakorlást foglal magába, ami eleve fárasztó, de gondolataimat nem csak ez foglalja le. Két másik nő is. Az egyik Vixilien, kivel kapcsolatban romantikusabb elmélkedések folynak le bennem, a másik Lis, aki viszont üzleti érdekeltséget mutat. Most azonban a másodikon gondolkodom napok óta, és úgy gondolom, hogy itt az ideje felkeresni őt, az egyetlen probléma azonban, hogy nem tudom merre találom. Nem az én házam tagja, lebzselni nincs kedvem a tornyukban, már arra sem emlékszem, hogy hova tartozik, az iskolában várni pedig időpazarlás. Legjobb, ha ismét arra veszem az utam, ahol legutóbb láttam, talán összefutunk, ha pedig nem, akkor is hasznosan fogom eltölteni az időt. Ebből kiindulva nem csak nekem kell őt, de neki is engem felismerni, ezért öltözékem hasonló az előző találkozásunkkor viselthez. Fehér, szakadt tornacipő, piszkos sötétkék farmer, fekete póló, illetve hozzá fekete kapucnis pulóver, melynek cipzárja felhúzva, kapucnija arcomba hajtva. Pénz mint mindig, most sincs nálam, de pálcám farzsebemben, ellenben kiegészítőket nem viselek, mivel nincs mit. Nyitott szemmel indulok hát meg a parkban, ahogyan határára érek, melyet szapora lépteimnek köszönhetek, a révész csónakja után, ahol gondolataimba merültem. Most a lányt keresem tekintetemmel, s bár sötét van, egy ideig reménykedek a sikerben, szóval a zöldben már lassítok járásomon, s inkább a hallgatózásra, vizsgálódásra fordítom a hangsúlyt.*

Tárgy: Re: Mystral parkja 2012-10-27, 11:26 pm

*Az iskola és a tanulás részemről egy kicsit háttérbe szorul. A céh megalapítása most egy kicsit jobban érdekel. Természetesen tervemhez szükség van az évfolyam lépésre, de mivel tavaly végig hiányoztam egy évet és csak most jöttem szeptemberben, így kicsit necces pótolni ennyi anyagot. Ugyan az elsős nagy része megvan, hiszen másképp nem lehetnék másodikas, de azért ott is van még mit pótolni, viszont most mással kell foglalkoznom.
A barlangban talált szajré még mindig megvan, felhasználásra vár, viszont nem ártana egy rejtekhely, egy törzshely, ahol össze tud ülni a mi kis csapatunk. Sulin belül ezt nem rendezhetem le, ezért minden képen valahol a városban kell találnom egy épületet. Eszem ágában sincs bérelni egy viskót, ahhoz név kell, folyamatos tőke és túlságosan nyomon követhető, ezért mindenképpen olyan házat kell nézni, amit már régen nem laknak. Ehhez viszont adatokra van szükség, amiket az egyik hivatalházban meg is találhatok csak be kell oda jutni.
Xenoval felmértük a terepet, nem lesz bonyolult bejutni csak figyelni kell illetve trükközni. Ennek érdekében nálam is van felszerelésem és egyszínű szürke melegítő ruhám. Hajamat most összefogtam és egy fekete parókával álcáztam. Számat is fekete rúzzsal kentem ki, sőt most még a karikát is kivettem, hogy kevesebb legyen az árulkodó jel. Karomon ugyan pulcsi van, de a biztonság kedvéért még egy sötét kesztyűt felvettem az álcázás érdekében, sőt az ujjlenyomatok ellen bőrkesztyű fedi kacsómat.
Feltűnés mentesen sétálok az utcán. Fekete hajamra fel van rakva egy szemüveg, sötétített üveggel, kesztyűm még nincs rajtam és a fekete pulcsi ki van fordítva, így az még sötétvörös színekben pompázik. Azonban, amikor átvágnék a parkon, hogy odajussak az épülethez, egy ismerős kör vonalra figyelek fel. Rövid ideig eltöprengek, hogy csak simán elmenjek e mellette végül úgy döntök megszólítom.*
- Hello Zaine! Hogy-hogy erre? *Teszek fel neki egy ártatlan kérdést miközben mellé sétálok. Ugyan én a tervrajzok elcsenése után akartam vele diskurálni, de ha már így összefutottunk jó lesz most is. Az, hogy esetleg nem ismer fel meg sem fordult a fejemből. Ugyan ha valaki rám néz nem egyből az a Lisbeth jut eszébe, de azért felismerhető vagyok, főleg így közelről.*

Tárgy: Re: Mystral parkja 2012-10-27, 11:36 pm

*Mai programom szaglászást foglal magába, egészen pontosan Lisbeth után keresgélek a parkban, ahol először találkoztunk, mert tanácskoznunk kéne. Gondolkodtam az általa felvetett ötleten, és úgy gondolom, hogy ez megfelelő szórakozás lehet számomra. Nem félek attól, hogy lelepleződünk, vállalom a kockázatot és felelősséget, a jutalom megéri. Szert tehetek barátokra, kapcsolatokra, kalandokra, esetleg pénzre is... felejthetetlen emlékek. Feldobná a mindennapjaimat. Éppen ezért sétálok végig most a parkon, tekintetemmel a lányt keresve, de sajnos a sötét is megnehezíti dolgomat, így nem járok sikerrel, ezért elszomorodva sóhajtok egyet, éppen amikor nevemet hallom meg, s rögtön a hang irányába fordulok. Egy pillanatig döbbenten nézem az érkezőt, felmérem a stílusát, aztán lassan agyam is beindul, hogy nem én találtam meg Őt, hanem Ő engem.*
- Lis! *viszonozom a nevének említését.* - Szia! *köszöntöm, de nem nyújtok kezet, hiszen azt szerintem elég csak egyszer. Persze ha lenne csapatunk, vagy bandánk, biztos lennének jelek amiket használnánk, főleg köszöntés is, amiről a másikra lehet ismerni. Csupán egy lépést teszek közelebb hozzá, és összeráncolt szemöldökkel mérem fel az öltözékét.*
- Éppen erre jártam... mert téged kerestelek. Tudatosult bennem, hogy nem járunk ugyanabba a házba, ezért hiába keresem a neved a hálókon. Ha ezt előbb tudom, akkor talán nem üldöztek volna meg páran a női hálókörletekből. *billentem félre a fejem egy ravaszkás mosollyal. Nyilván nem igaz amit mondok, de ettől függetlenül szórakoztató túlzás, talán lefesti a szituációt. Bár küldhettem volna levelet is... Azért őt elnézve, nekem is akad kérdésem.*
- Hova indultál? Hova kell, ilyen... ő, öltözet? Vagy te mindig így... ruházkodsz? *kérdezgetem őt bizonytalanul, mert számomra azért ismeretlen a stílusa és gondolatai. Talán választ ad, és talán nem sértődik meg. Majd akkor a fontosabb témákra is rátérhetünk, de ahhoz sétálni kéne, és biztonságosabb helyet keresni.*

Tárgy: Re: Mystral parkja 2012-10-27, 11:56 pm

*A napokban ki nyomoztam mindent, hogy sikeres legyen az akció és nagy elképzeléseimnek egy újabb darabkája illeszkedjen a kirakósba. Erről egy pillanatra eszembe jut a vurstlis kalandom, amitől kiráz a hideg… soha többet puzzlet!
A betörés és a lopkodás számomra művészet, ezért méltón fel is készülök az alkalomra. Táskámba, ruhám alá, testemre szíjazva meg is található pár cucc, de hogy nehezebb legyen a felismerésem külső átalakításokat is végzek, méghozzá csupa-csupa feketét. Ugyan nem ez a legalkalmasabb megjelenés, de ehhez a feladathoz talán még nincs szükség az álcaruhámhoz.
Azonban a nagy sétálgatás közben kiszúrom Zaine-t és kihasználva az alkalmat mellé is battyogok. Ugyan nem mára terveztem a beszélgetést, de ha már itt van kihasználom a helyzetet, sőt ha benne van akár még az akcióba is bevonom. Kezemet továbbra is a vörös pulcsi zsebében tartom, szerencsére nem kellett elő vennem, amúgy sem vagyok férfiból, hogy mindig kezet kelljen fogni velem, no meg tudjuk, hogy a hozzám hasonló szarkákkal amúgy is vigyázni kell, bár ahogy látom, a fiún most sincsen ékszer.*
- Ohh, micsoda megtiszteltetés. Terved sikerrel járt. Mi ügyben kerestél? A házas dolgot, pedig eddig is tudtam, de hogy megkönnyítsem a dolgod, Infla, Balrd háló. *Vigyorodok el, majd nem bírom ki, hogy ne ejtsek el egy aprócska megjegyzést.*
- Szerintem azok a lányok nem ki üldöztek. *Szélesedik ki mosolyom. Zaine nem rossz pasi, de mint általában senkivel sem, vele sem kavarok. Nincs szükségem kapcsolatra ahhoz, hogy jól érezzem magam, sőt szükségét sem érzem annak, hogy legyen párom. A pasi csak hátráltatna engem.*
- Akkor haladjunk fordított sorrendbe. *Forgatom meg szeme a sok kérdés hallatán, majd tovább sétálva jobbra térek, hogy célpontomhoz közelíthessek.*
- Nem, nem ruházkodom mindig így, az alap stílusom az élén színek és a feltűnősködés. Ilyen öltözet a betöréshez kell és éppen a hivatalba igyekszem, hogy elcsenjek pár alaprajzot. *Pillantok rá, de mielőtt további kérdéseket tenne fel folytatom magamtól a mesét, hátha felkeltem az érdeklődését egy kis esti kalandra.*
- Pár hete vagy a napokban nem is tudom találtam… hát, hogy szépen fogalmazzak, kezdő tőkét a céhez, amiről már beszéltünk. Remélem továbbra is benne vagy. Nos, a kezdéshez szükség lenne egy helyre, ahol meghúzhatjuk magunkat stb. A bérlés túl átlátható és költséges, ezért kell egy lakatlan ház, ami nem dől, majd össze a fejünk felett. Meg az sem ártana tudni kiké a telkek, illetve milyen régen lakottak. Nos, ez szerencsémre mind egy helyen van csak más-más irodába és most éppen azon igyekszem, hogy odajussak. *Kacsintok rá, majd csettintek, kettőt nyelvemmel mire megjelenik Xenofílius a fán.*
- Show Time! *Vigyorodok a madárra, miközben két öklömet egymás mellé teszem, amin ez a felirat még pont látszik.*
- Szóval jössz vagy maradsz? *Ropogtatom ki ujjaimat, majd nyakamat felkészülve a feladatra.*

Tárgy: Re: Mystral parkja 2012-10-28, 12:11 am

*Sétám nem vezet eredményre, én kudarcot vallok a keresésben, ám más nem... Mondhatni, hogy Lis egyszerűen belém botlik, de nem zavar, fel is veszem a tempót beszélgetésben, így üdvözölve őt, és humorizálva egy sort. Szavaira bólintok, jó a frissítő, mert nem emlékszem az adataira.*
- A bandánk ügyében. *válaszolok röviden, de már jön is a feltételezés. Pimaszul elmosolyodom, ám nem úgy van, ahogy a lány gondolja. Amennyiben találok valakit, aki érdemes a figyelemre, akkor neki szentelem az egészet, nem osztom meg több nő között... most pedig ez történik, és csak reménykedhetem, hogy lesz is belőle valami. Nem felelek hát, hanem inkább kérdésekkel lepem meg a másikat, mire bő választ is kapok, tehát elhallgatva figyelem őt, és tartom a lépést is, hiszen el is indul a lány.*
- Áh... értem. *biccentek a célhatározásra. Ezek után jöhet a mese is, amit türelmesen végig hallgatok. Nocsak, úgy látszik ő többet tett mint én, tehát nem árt pár kérdést még feltenni. Pedig én is gondolkodtam azért... talán jutunk közös nevezőre. Egy pillanatig csak hallgatok, majd felhümmögök, és ránézek a másikra.*
- Mennyi az az annyi? *kérdezem meg az elsőt és legfontosabbat, az pedig, hogy honnan jön a pénz, nem érdekel. Őszintén szólva bizonyára tudja kezelni a helyzetet, szólna, ha kétes volna a háttere annyira, hogy ezzel veszélybe sodor minket. Azért további kivetni valók is akadnak.*
- Miért nem jó egyszerűen a várrom vagy Cremus kecója? Ott van a barlang is... vagy a vízesés mögötti rész. *sorolom. Bár az elsőtől Vixi óva intett, s vele együtt a másikat is többen látogatják, ahogy az összes felsoroltat, a második lehetőség még közel is van. A barlang szerteágazó, bár talán veszélyes a lakói miatt, a vízesés pedig vizet von maga után, és nem kívánt szerelmes párokat. Azért mégsem mindennapos találkáról van szó. Ekkor azonban kérdést kapok, mire oda is kapom a fejemet.*
- Várj! Mi a terv? *nyúlok oda, mert ezt tudni akarom, bár nekem eleve több ötletem van erre. Nem vagyok ostoba, csak lusta. Tehetségem és eszemet ebben is kamatoztatom, talán most is használhatnánk ezt... már ha a másiknak nincs megfelelő válasza.*
- Tudod, elterelhetném a figyelmet, míg beosonsz. Persze a mágiát is használhatjuk, hogy meggyőzzük a hivatalnokot, hogy az általad megtalált romos ház örökösei mi vagyunk, és nem kell bizonyíték hozzá... sem pedig hivatalos eljárás. *nézek rá, s talán ezek ésszerű megoldások. Hozzáállásomból azonban leveheti, hogy természetesen követem őt, tekintetem pedig a madárra is téved. Viszont még nem indulok... van még mit megbeszélnünk.*

» Mystral kikötője - A rév
» Mystral főutcája