Lester Depree

Tárgy: Lester Depree 2014-01-11, 10:03 pm

Név: Lester Arnold Depree
Születési hely: Új-Zéland, Hastings
Születési idő: 1994. március 9.
Vér: Aranyvér

Ház: Exortus
Évfolyam: 1. évfolyamos diák

Kinézet:
Ami először feltűnhet benne, az a fülig érő, szinte levakarhatatlan vigyor. Aztán a félhosszú, szőke szénakazal a haja helyén. Félfrufruja a szemeit általában takarják, néha fogja hátra egy egyszerű fekete hajráffal. Hatalmas kékeszöld szemei folyton csillognak, az teljesen alkalomtól függ, hogy most a boldogságtól, a könnyektől, vagy a... köhömm… „csodabogyóktól”. Arcán még fellelhetőek a kisfiús vonások, de már ő is az emberesedők közé tartozik. Ha elég közelről nézi valaki (remélhetőleg egy elbűvölő hölgyemény), akkor néhány halvány szeplőt is fel lehet fedezni az orra környékén.
Az utóbbi egy évben úgy megnőtt, mint a gomba. Az eddigi százötvenöt centijéhez képest a százhetvenkilenc és féllel kész égimeszelőnek érzi magát. Aránylag elég széles vállak társulnak ehhez, így a szebbik nem tagjai nyugodtan kisírhatják magukat rajta.
Általában a zöld, kék, fekete és fehér ruhákat részesíti előnyben, de több mintás pólója is van, amik azért valamikor találkoztak egy-két festékbombával. Tornacipőket, sliponokat és hasonló kis surranókat hord: a lényeg, hogy viszonylag könnyű legyen levenni. A felemás zoknikról inkább nem is mondok többet. Néhány fonott karkötőt hord a jobb kezén, de több ékszert nem tűr meg magán. Nincs tetoválása, de tervben van, hogy csináltat egyet. Szóval mondhatni egész átlagos.

Jellem:
Az ember azt hinné, hogy aki így tud vigyorogni, a nap huszonöt órájában röhög és favicceket mesél, annak nincsenek is gondjai. Pedig az pontosan ennél kezdődik. Lessy tipikusan az az ember, aki úgy véli, ha önmagát adná, nem szeretnék. Így legalább felvállalja a mindenkinek tetsző (vagy inkább mindenki által elfogadott) bohóc szerepet. Az más kérdés, hogy a poénjain elég kevés ember képes őszintén nevetni. Az önbizalomhiány-levesből még repetát is kérhetett. Ezáltal nagyon is befolyásolható személlyé válik, ergo ő a megtestesült bétahím, a született másodhegedűs típus. Szülei szavát nem meri megszegni. Akiket közelebbről is megismer, azokhoz nagyon hű, ha olyan adódik, akár még ki is áll értük.
Ha rossz napján fogod ki, olyan, mint a madárijesztő az Óz a nagy varázslóból. Szabályosan a semmibe meredő tekintet, egy gyenge poént sem tud elsütni, még egy cigire sem gyújt rá. Mellesleg, a mugli drogok lelkes-lelketlen használója, okát lásd feljebb. Persze tud ő tényleg komoly is lenni, néha-néha megérti a dolgok súlyát. Bizonyos esetekben elég lassan esik le neki a tantusz. Irtózik a pókoktól, meg mindentől, aminek négynél több lába van. Hastingsben van egy három éves golden retriever kislánya, Billy.
A főzés az erőssége, imád kutyulni meg kavarni. A méregkeveréshez és némelyest a levegőhöz, mint elemhez ért. A szorgalmasság nem áll tőle túl távol, szabadidejében még olvasni is szokott. A kviddics-kupák világában nagyon otthon van, szeretne őrző lenni egy csapatban, de valljuk be, ahhoz ő nem eléggé sportember.
Mumusa egy óriási háromfejű hangya. Ebből arra gondolnál, hogy a patrónusa pedig egy rovarirtó bűbájokat szóró öreg néni, pedig igazából egy tök átlagos mosómedve.

Előtörténet:
Ha erre a történetre kíváncsi vagy, kicsivel hamarabb kell kezdenem, mint azt általában szokás.

A családom felmenői a tizenkilencedik század végén érkeztek Új-Zéland partjaira. Eredetileg Franciaországból jöttek, aranyvérű máguscsalád sarjaiként. Kereskedelemmel foglalkoztak, de ez az idők során elkopott, s manapság csak egy kisebb üzletlánc tulajdonosai. Persze, nem a legtisztább ügyekkel hozták összefüggésbe a nevüket, sőt, kifejezetten a feketepiacra szakosodtak. Szerintem ez nagyon király, az ember ettől úgy érzi magát, mintha a maffiába tartozna… vagy valami olyasmi.

Persze a pénz kezelését nem minden felmenőm tudta elsajátítani. Konkrétan az én drága Louise nagyfateromnak köszönhető, hogy most apának „csak” hat étterme van a városban. Anya egy varázsbazárt nyitott a garázsunkban. Mindig is gyűjtögette a különleges tárgyakat, komolyan, bármit meg lehet nála találni. Egyszer találtam egy láthatatlanná tévő kesztyűt… de hogy az mire jó?

Ja, hogy most magamról kéne beszélni. 94’-es évjáratú vagyok, pontosabban március kilencedikei. Egykeként csak álmodoztam arról, hogy majd én is olyan jót fogok autókázni meg kviddicsezni az öcsikémmel, mint ahogy a városban általában szoktak. A születésem előtt egy hónappal költöztünk Hastingsbe, és azóta is a kertvárosban lakunk.

Ahogy egyre cseperedtem és nőttem meg ilyenek, hastings-i varázsáltalános híján magántanárt fogadtak a szüleim, mire kilenc éves lettem. Az első három évet gondtalanul viseltem, viszont tizenkét éves korában egyszer csak rájön az ember, hogy” jéé, új szomszéd van (már vagy két hónapja) és még azt sem tudom, hogy ki fia-borja”. Így ismertem meg Zane-t. Három évvel volt idősebb nálam, és elég nagy kanállal falta az életet.

Soha nem voltam az a típus, aki saját döntéseket tudna hozni, így egy olyan alfahím mellett én szuperül éreztem magam. Persze, ha anyámék tudták volna, hogy miket csinálunk… Mire tizenhárom lettem, már rászoktam a cigire, tizennégy éves koromban lefeküdtem egy lánnyal, a következő évben pedig elszívtam életem első füves cigijét. Fokozottan ügyeltem arra, hogy ez a teljesítményemen ne látszódjon meg, és úgy-ahogy, szerintem sikerült is. Innen már egyenes volt az út… lefelé. Nehezen tudott volna nekem valaki Zane mellett újat mutatni.

Azon a nyári éjszakán kivételesen nem vethettem bele magam a hastings-i partik tengerébe, mert anyának kellett segítenem, ugyanis nem olyan rég újította fel a varázsgarázs-bazárt és még volt elég tennivaló. Baleset történt. Egy ittas fiatalember elé kiugrott egy szarvas az úttestre, ő arrébb fordította a kormányt, s ahogy letért az útról, egy fának csapódott. Az a bizonyos fiatalember a legjobb barátom volt, és a kórházban halt meg úgy, hogy reggel még ugratott azzal, hogy „ú, jesszus, olyan a hajad, mint az Óz, a nagy varázslóban a madárijesztőnek”.

Napokat, heteket töltöttem a szobámban, ablakot ritkán nyitottam, akkor is csak este, és azért, hogy a füst kimenjen. Még most sem dolgoztam fel, hogy nincs többé. Tulajdonképpen csakis ezért nem hagyom abba a drogozást, mert az egész rá emlékeztet. Apám nem tűrte sokáig ezt az önsanyargató állapotot, az első ilyen hónap végén már kérvényezte is, hogy felvételit írhassak a Mysterio-ba. Odasüss, valahogy sikerült összehoznom, hogy bekerüljek… ha nem így lenne, most ezt az egészet el sem mesélném neked.