Briesha Asselin

Tárgy: Briesha Asselin 2014-01-11, 10:19 pm

Név: Briesha Asselin
Születési hely: Virginia, Cavan megye, Írország
Vér: Aranyvér

Ház: Exortus
Évfolyam: 1. évfolyamos diák

Kinézet:
Nem vagyok túl magas, csupán 163 centi, alkatra karcsú, de szerintem koránt sem vékony. Hosszú, göndör, vörös hajam a derekamig ér, és többnyire kibontva hordom, bár megesik, hogy nincs kedvem fésülgetni, akkor csak laza kontyba kötöm. Szeretek sminkelni, de csak halványan, épp hogy csak kiemeljem magamon azokat a részleteket, amik szerintem érdemesek erre. Például a mandulavágású, kék szemeim és a sűrű szempilláim. Azt hiszem, az túlzás lenne, hogy porcelánszínű vagyok, de az átlagnál egy árnyalattal mindenképpen világosabb a bőröm, ami passzol a szemem és a hajam színéhez. A ruhatáram eléggé változatos, az elegánstól a sportosig minden megtalálható benne. Hogy mit veszek fel, az a hangulatomtól és az alkalomtól függ.

Jellem:
Érzékeny vagyok, örök álmodozó, és kicsit az a művészlélek típus, de próbálom ezt nem túlzottan kimutatni, ez úgymond az eltitkolt oldalam, amit csak keveseknek mutatok meg. Egyébként elég pörgős vagyok, szeretem, ha zajlik körülöttem az élet. Elég sok megpróbáltatáson keresztül mentem már, de mindig sikerült lábra állnom, talán azért, mert a szívem mélyén mindig is olyan voltam, és leszek, akár egy gyerek: pajkos, csintalan, néha kicsit lázadó és olyan, aki szeret mások orra alá borsot törni, másokat megviccelni, vagy épp megnevettetni, és nem riadok vissza a rizikós helyzetektől. Van, aki ezt bátorságnak nevezi, én inkább vakmerőségnek, mert ennek köszönhetően gyakran kerülök slamasztikába... és egyébként is szinte mágnesként vonzom a bajt. Könnyen barátkozom, ugyanakkor könnyen hozom magam kínos helyzetekbe, mert többnyire ami a szívemen, az a számon. Szeretek beszélni, beszélgetni, viccelődni, sokszor vagyok komolytalan, de tudok jó hallgatóság is lenni, ha arra van szükség. A barátok rám mindig számíthatnak. Aki egyszer belopja magát a szívembe, örökre ott is marad. Elég rémes dolgot kell ahhoz tennie, hogy ez megváltozzon. Könnyen sértődök, de nem vagyok haragtartó, és nagyon tudok szeretni, és ragaszkodni. Szeretem a táncot, a zenét, mindenfélét, de főleg a régi slágereket, kezdve Nat King Cole-tól, Bing Crosbyn át az örök kedvenc Frank Sinatráig. Imádom a fekete-fehér filmeket is. Szeretem a nyári esőt. A tenger illatát érezni, és hullámzását hallgatni éjjel. Szeretem a naplementét. Az olasz ételeket, az utazást. Párizst. Szeretem az érintetlen havas táj látványát, a karácsonyt, és a forralt bor illatát. Imádom a természetet, szeretek kirándulni. Szeretem a szabadságot, és mindenek előtt a művészeteket, az írást és a fotózást.

Előtörténet:
Írország egyik nagyvárosában, Virginiában születtem, Cavan megyében két nagyszerű varázsló, illetve boszorkány gyermekeként. A szüleim mindketten sárkánykutatók voltak, ezért sokat utazgattak, és már csöpp kislányként rábíztak a nagynénémre, Maggiere, hogy vigyázzon rám, amíg távol voltak. Én ezt cseppet sem bántam, mert imádtam Maggie nénit, és azt hiszem, ez kölcsönös volt. Mag már három évesen megszerettette velem a zenét, és tanítgatott énekelni, később zongorázni, meg gitározni. Esténként, lefekvéskor mindig énekelt nekem. Sosem felejtem el, milyen megnyugtató volt a hangja.
Alig töltöttem be az ötödik életévemet, amikor jött a hír valahonnan Romániából, hogy egy Magyar Mennydörgő elszabadult, és a szüleimre támadt. Mindketten meghaltak. És én még csak nem is igazán ismertem őket. A temetésről maradt emlékeim összemosódnak még egy tragédiával: hazafelé tartva a nénikém vidéki háza felé a vonatunk érthetetlen módon kisiklott - egyesek szerint egyszerű baleset volt míg mások egy minisztérium ellenes máguscsoport keze nyomát vélik felfedezni a katasztrófában. Sokan meghaltak... nagyon sokan. A vonat egy része felrobbant, másik része lángokban állt, a vége csak felborult. Ott voltam én, és csodával határos módon túléltem. A nevem szerepelt a túlélők listáján. Nem volt hosszú. Csupán kilencen voltunk. Az eszméletemet azonban hamar elveszítettem. Csupán pár nappal később tértem magamhoz a kórházban. Ezután másfél évre mugli árvaházba kerültem. Még mindig egy gyerek voltam, de súlyos terhek nyomták a vállam, amitől úgy éreztem magam, mintha elszürkültem volna. A korábbi mosolygós, mindig éneklős, kislányból, aki állandóan valami csínyen törte a fejét, egy visszahúzódó gyermek lettem, aki nem sokat beszélt, nem nagyon barátkozott, nem is igazán élt, és tényleg mintha napról napra csak fogytam volna, akár a telihold. Hiányoztak a szüleim, hiányzott a mágia, hiányzott a zene, a tánc, az éneklés, de legfőképpen Maggie hiányzott, és nélküle a többinek sem láttam értelmét.
Teljesen közömbösen fogadtam, amikor tudatták velem, hogy egy kedves házaspár szeretne engem örökbe fogadni, és magával vinni Londonba. Nem igazán érdekelt a sorsom... ez azonban gyökeresen megváltozott, amikor megismertem az új családomat, és főképp az öcsémet, Masont. Ő ugyanolyan rosszcsont, minden lében kanál gyerek volt, mint én korábban. Minden érdekelte, beleértve engem is, és nem is hagyott nyugtot nekem, szinte egy percet sem, amikor odaköltöztem hozzájuk. Ez kezdetben nagyon bosszantott, és talán néha még ma is ugyanúgy az idegeimre tud menni, de hamar megkedveltem, aztán megszerettem, és nagyjából egy éven belül sikerült visszahoznia a régi Briet. Aztán együtt játszottunk, együtt törtünk borsot mások orra alá, együtt nevettünk, együtt zenéltünk.
Az örökbefogadóimnak, akárcsak az árvaházi nevelőimnek, fogalmuk sem volt róla, hogy én boszorkány vagyok. És valójában egy-két érdekes jelenséget leszámítva néha már szinte én is megfeledkeztem erről a tényről, amíg kézhez nem kaptam a levelem. Akkor azonban nagy felfordulás kerekedett. Peter és Barbara először nem akartak elengedni, úgy gondolták, hogy ez csak valami hókuszpókusz, féltettek... Azóta szerencsére belenyugodtak a dologba, és támogatnak, sőt büszkék rám, Masonról nem is beszélve. Egyenesen vagánynak tartja, hogy a nővére ilyen különleges.
Én a magam részéről egyszerűen imádom a sulit. Legalábbis egyelőre minden tetszik, amit itt tapasztalok. Igazából még elég sok félsz és kérdőjel van bennem, de remélem minden helyrerázódik idővel. Hallottam hírét, hogy ez az iskola főképp fekete mágiát űző, sötét mágusokat akar kinevelni, és ez egyelőre kicsit idegen tőlem, de a szüleim is elismert mágusok voltak, és szeretnék a nyomdokaikba lépni, hogy legalább ilyen módon részévé válhassanak az életemnek. Bárhol is vannak, örülnék, ha büszkék lennének rám...