Mysterio Feketemágus képző

Fórum alapú szerepjáték
 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat
Latest topics
» Szobát szeretnék
Hétf. Ápr. 04 2016, 17:38 by Sideris Valbraith

» Mystral kikötője - A rév
Csüt. Aug. 14 2014, 13:51 by Wilhelm Jager

» Mystral parkja
Vas. Aug. 10 2014, 00:43 by Sophia Winterfors

» Karakterkép igénylés
Csüt. Júl. 31 2014, 12:39 by Annabella Cullins

» Az életre kelt szoba
Pént. Júl. 25 2014, 14:42 by Fekete Ambrus

» Titkok erdeje
Hétf. Júl. 21 2014, 21:54 by Naomi Teigneux

» Párizs
Hétf. Júl. 21 2014, 02:56 by Nil Moriarty

» Játékrahívás
Szomb. Júl. 19 2014, 21:12 by Sideris Valbraith

» The Devil Within
Szomb. Júl. 19 2014, 20:44 by Sideris Valbraith

Vezetőség
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (22 fő) Pént. Jún. 29 2012, 19:26-kor volt itt.
Statistics
Összesen 789 regisztrált felhasználónk van.
Legújabb felhasználó: Perselus Piton

Jelenleg összesen 167013 hozzászólás olvasható. in 1079 subjects
Másik oldalunk

Share | 
 

 Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
SzerzőÜzenet
Demien.R.Cornwlade
Magiszter
Magiszter
avatar

Hozzászólások száma : 8123
Csatlakozás : 2009. Nov. 22.
Tartózkodási hely : Ott, ahol sose számítanál rá.....

Rangok
Ház: Inflatus - Házvezető
Betöltött poszt: Magiszter
Évfolyam: -

TémanyitásTárgy: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín)   Szomb. Feb. 15 2014, 18:38

\\Mese helyszín. Kezdő hszeket úgy tessék írni mintha az Árnyhágónál lennénk. Kötelező sorrend nincs, mindenki akkor ír amikor tud :)Mivel ma késtem ezért kitolom az írásra adott időt egy nappal tehát én szerdán írom meg a kezdő hszemet (Kivéve persze ha előbb írtok akkor nem váratok senkit Smile)\\

_________________


A hozzászólást Demien.R.Cornwlade összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Feb. 15 2014, 19:44-kor.
Vissza az elejére Go down
http://mysterio.hungarianforum.net
Daphne Alucard
Sentinel Cruoris
Sentinel Cruoris
avatar


Jelige : Vadóc
Hozzászólások száma : 1683
Csatlakozás : 2009. Nov. 27.
Kor : 24
Üzenet : Mérlegeljük mindig a lehetőségeinket - ha vannak. Ha nincsenek, olykor vakmerőséggel is célt érhetünk.

Rangok
Ház: Cruoris
Betöltött poszt: Sentinel
Évfolyam: Egyetemista diák

TémanyitásTárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín)   Szomb. Feb. 15 2014, 19:20

//Alexi//

A mai nap jó szokásomhoz híven egy kis kirándulást terveztem, méghozzá nem máshol, mint az Árny hágónál. Bírom azt a helyet, kellően hideg, akár csak a hazám és az utak is olyanok, ahol nem fordul meg mindenféle síró kislány, azokhoz semmi kedvem. Szóval egy kis nyugalomra vágyok, hogy túrázzak egy jót és késő este pedig majd fáradtan feküdhessek be a pihe-puha ágyikómba a Cruoris szakházban. Ez viszont egyelőre még szerencsére messze van, mivel jelen pillanatban még csak felfelé tartok az ösvény mentén és majd később térek csak le róla. Öltözetem túrához illő, tehát túrabakancs, fekete nadrág és fekete, vastag pulóver, mely alatt csak egy póló van, de abból most nem sok látszik. A pulcsi szőrmés, tehát kellően melegít, na meg a testfelmelegítő varázslat is, amit óránként elvégzek, így kabátra nincs szükségem. Hátamon egy hátizsák, amiben néhány fontos felszerelés lapul, mint élelem, innivaló, pénz, kés, ruhadarabok, zsepik, kötél, stb. Szóval olyasmik, amiket az ember amúgy is magához vinne túrákhoz. A pálcám viszont természetesen oldalamhoz van erősítve, nem is lehetne ez másképp. Hajam amúgy kibontva, most a szélnek hála kissé kócosan lengedezik ide-oda, de még így is jól nézek ki, főleg gyönyörű, zöld szemeim, amelyet azért most is keretez némi fekete smink. Ahogy haladok egyre tovább a hegy meredekebb részei felé, egy kis pihenőt tartva kezdek el nézelődni és néhány másodperc után egy számomra ismerős, de még távol lévő alakot pillantok meg.
~ Alexi meg mégis mi a fenét keres itt? ~ - kérdezem csak úgy magamtól, de mivel bírom a srácot, sőt, tetszik is nekem, nem fogok tovább egyedük bóklászni, legalább egy kicsikét elbeszélgetnék vele, aztán max ha nem vevő rám vagy én nem leszek ő rá, hát külön válunk, aztán ennyi. Nem hoppanálok, se semmi ilyesmi, egyszerűen sétálva közelítem meg a srácot, és amikor már talán ő is kiszúr engem, elmosolyodva emelem fel kezem, hogy inthessek felé.
- Halihó! – köszönök rá, majd még kis séta és végül csak odaérek hozzá. Cseppet előre hajolok térdeimre, hogy kifújhassam magam, de a hidegtől és a mászástól kipirult arcom mégis nagyon aranyos mosollyal ajándékozza meg az Inflatusost.
- Rég láttalak Alexi. Hogy-hogy itt? Amúgy remélem nem zavarlak, csak ha már megláttalak, gondoltam ide jövök. – végül lassan felegyenesedem, beletúrok fekete hajzuhatagomba, hogy kissé rendezettebb legyen, majd ez után vizsgálgatom meg a másik szerelését, próbálva rájönni, hogy őt vajon mi szél hozta ide. Hát… nem nézném ki belőle, hogy ő is túrázni akar, eléggé meglepne vele, de pozitívan.

_________________
Famulusa: Svíra
Vissza az elejére Go down
Lisbeth May
Diák Inflatus
Diák Inflatus
avatar

Jelige : Mutáns
Hozzászólások száma : 334
Csatlakozás : 2011. Sep. 18.
Kor : 23
Üzenet : Istenem adj türelmet a hülyékhez, mert ha erőt adsz megölöm őket!

Rangok
Ház: Inflatus
Betöltött poszt: Diák
Évfolyam: 3. évfolyamos diák

TémanyitásTárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín)   Szomb. Feb. 15 2014, 20:31

Nincs is kellemesebb dolog egy hosszú, kiadós túrázásnál. Ugyan egymagamban nem szeretek hosszú sétákra indulni, de az iskola rendelkezik lovardával. Ugyan korábban nem adóhatott meg, hogy lovagolni tanuljak, de itt erre is nyílt lehetőségem, így pár hónap alatt sikerült annyi tudást megszereznem, hogy egy hosszabb túrát is bevállaljak. Kedvenc pacim szürke kicsi sok-sok helyes pettyel. Szelíd, könnyen lovagolható, egyenletesen mozog. Legalábbis ezeket a jelzőket szokta mondogatni az istálló fiú, amúgy meg egyáltalán nem értek hozzá, azt sem tudom milyen fajtájú, elég nekem ha szépen megy. Öltözékem ehhez a sporthoz társul, szűk barna nadrág, hosszú lovaglócsizma, fehér ing, mellény és egy laza kötött sapka, ami alól szőke, fonott hajam lóg ki. Most nem öltöztem be semminek, simán csak Lisbeth vagyok. Ugyan az ing és a kesztyű miatt nem látszanak tetoválásaim, de azok sincsenek most eltűntetve. Öltözékem kevés ehhez az időhöz, bár azért nincs rossz idő, de indulásomkor a testfelmegítő bűbáj csodákra volt képes. Úti célom az árnyhágó, ahova nem sokára meg is érkezem, azonban oda nem viszem be a pacimat, hanem helyette egy fához kikötöm. Természetesen nem az út szélén, hogy mindenki lássa hanem kicsit beljebb, hogy valamelyest takarva legyen. Ezek után beljebb sétálok, majd kényelmesen elhelyezkedem egy sziklán. Gyönyörködöm a tájban, majd arra gondolok, hogy ez milyen lehet madártávlatból. Szerencsére erre is van lehetőségem, hisz Xeno is velem van, aki valahol erre röpköd. Idén adott érzékélés képességét kihasználva most már az Ő szemén keresztül fürkészem a tájat, ami még gyönyörűbb, mint eddig.
Vissza az elejére Go down
Alexi Solsagan
Egyetemista Inflatus
Egyetemista Inflatus
avatar


Hozzászólások száma : 971
Csatlakozás : 2010. Feb. 23.
Kor : 24
Tartózkodási hely : Odin háló

Rangok
Ház: Inflatus
Betöltött poszt: Diák
Évfolyam: Egyetemista diák

TémanyitásTárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín)   Vas. Feb. 16 2014, 00:40

//Daphne//

Odahaza is szerettem időnként felmenni a hegyekbe, beszippantani a friss, hűvös levegőt, s lepillantani az alattam elterülő tájra, azt gondolva, hogy egyszer az enyém lesz az egész. Ez a … nevezzük hobbinak máig sem tűnt el, így időnként rám jön, hogy felmenjek az Árny Hágóra, s onnan nézzek körbe. Ma is valahogy ez az érzés kerített hatalmába, így hát el is határoztam, hogy ismét felmegyek a hegyre, úgyis rég jártam már ott. Az viszont látszik, hogy Belial csak a suli óta van mellettem, benne nem kelt mindez nosztalgikus érzéseket, így most sem szándékozik velem tartani. De ami azt illeti, megmászni a hegyet nekem sincs kedvem, így miután magamra vettem bakancsom és egy derékig érő szövetkabátot, már ki is sétálok a szakház elé, ahol egy ige elmondása után máris fekete rongyok teremnek rajtam. Bár mindig is ebben a színben tündököl öltözékem, de ez most mégis más, szakadtabb, tollasabb, s nem utolsó sorban még a föld felett is lebegek. A következő pillanatban viszont megannyi hollóként szállok tova, mint mikor egy vadász elsüti a puskáját az erdő közepén, s máris a hegyek felé veszem az irányt. Bár az alattam elterülő táj is elég pofás innen fentről, nekem csak egy cél lebeg a szemem - vagyis jelen esetben a jó pár szemem – előtt, az Árny Hágó. Amint felérek a magasabb részekhez, egy meredekebb terepen ismét összeáll testem, majd jöhet az újabb ige, amitől ismét önmagam leszek. Még mindig furcsa érzés ezt a varázslatot alkalmazni, de elég király dolog olykor így szárnyalni, s nem mindig csak hoppanálgatni, mint valami bolha. A szél idefent hűvösebben fúj, kissé meglebegtetve hosszú hajam, de mindez csak halvány mosolyt csal arcomra. Felpillantok a havas hegycsúcsra, majd lassan megindulok felfelé, hisz az unalmasabb részen már túlvagyok, az izgalmakat viszont át is akarom élni. Jó pár percig sétálok a meredek, havas lejtőkön, mikor egy kis pihenő mellett döntök, ideje megszemlélni a tájat. Hamarosan azonban a szél zúgásán túl egy másik hangot is meghallok, a ropogó hóét, így lassan fordulok hátra, hogy vajon ki vagy mi járhat erre, s ekkor pillantom meg Daphnét, s arcomról le is olvashatja a meglepettséget.
- Helló Daph! – köszönök vissza, s meg kell hagyni, ő a kellemes meglepetések közé tartozik. Bár bepróbálkoztam már nála, s nem zárkózott el teljesen a dolgoktól, eddig még nem sikerült becserkésznem, de nem tettem le róla, hogy egyszer talán közelebb kerüljünk. De nem most, itt a hidegben, bár meg kell valljam, az a mosoly nagyon aranyos az arcán.
- Ugye nem akarsz nekem megint összeesni? – vigyorgok rá kicsit, bár tudom, hogy most csak a mászás miatt liheg, amúgy sem hiszem, hogy kétszer hasonlóan futnánk össze. Azért ő is érdeklődik picit, mire a hegycsúcs felé pillantok.
- Viszem a gyűrűt Mordorba. És egyáltalán nem zavarsz. Egy dögös tünde mindig jól jön társaságnak. – viszonzom iménti mosolyát, majd ahogy végignézek rajta, azon túl, hogy dögös, mint mindig, elég más most a szerelése, amit bizony meg is jegyzek.
- Na és te? Mi ez a nagy batyu? Csak nem kidobtak a szakházból és remeteként fogsz tovább élni? – ugratom kicsit, majd a szép szempárba pillantok, s huncutul hozzáfűzöm. – Remélem tudod, hogy nálam bármikor van számodra egy kiadó hely, nem kell a hegyre költöznöd. – két dolgot szeretek leginkább a harcoláson túl: másokat piszkálni, vagy csapni a szelet az ilyen finom falatoknak. Viszont nem akarok sokáig itt egy helyben ácsorogni, még időben fel akarok jutni a hegy tetejére, vagy legalábbis még valamivel feljebb, így fejemmel az orom felé bökök.
- Na indulhatunk tovább vagy kiöregedtél? Az a kiugró a cél! Hoppanálás kizárva! – remélem érti a célzást, egy kis játékos kihívásra invitálom, ami közben persze még beszélgethetünk, na meg majd azután is, ha felértünk, de miért ne dobjuk fel valamivel ezt a véletlen találkozást?
Vissza az elejére Go down
Oliver Wayne Seavers
Diák Cruoris
Diák Cruoris
avatar

Hozzászólások száma : 28
Csatlakozás : 2014. Jan. 31.

Rangok
Ház: Cruoris
Betöltött poszt: Diák
Évfolyam: 3. évfolyamos diák

TémanyitásTárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín)   Kedd Feb. 18 2014, 21:50

A jó kondíció megtartása fontos, legalábbis nekem nagyon is, ahogyan a változatosság is, éppen ezért hagytam ma el a szobámat, hogy kiránduljak egyet. A túrázás is kedvelt tevékenységeim közé tartozik, most azonban valamivel nagyobb dologra vágyom, ezért a mászásra gondoltam. Ehhez is öltöztem, bár a cipőt egy ideig csak a hátamra vett táskámban cipeltem. Amíg fel nem értem a kellő helyre, addig egy egyszerű túrabakancsban tartottam a számomra megfelelőnek talált iramot. Roki nem jött velem. Helyette inkább a szobában maradt lustálkodni, de kétlem, hogy ez sokáig így lenne. Előre aggódom, hogy mikbe fog keveredni, csakhogy most magának kell belőle kimászni, én nem leszek ott, hogy elvigyem a bajt. Az minden bizonnyal később fog nyakamba zúdulni.
Egyelőre egy kis kiugrónál állok meg, hogy folytassam a bemelegítést, mi eddig az idáig tartó kellemes séta volt. Most viszont szándékomban áll felkapaszkodni a kiugróra. Hogy ne tépjek el semmit, és hogy lehetőleg ne izzadjak bele ruháimba, felül levetkőzöm. Ezt követi a testfelmelegítő varázs, hogy azért mégse fázzak meg. A bakancsot lecserélem a mászócipőre, felveszem a beülőt és egyéb szükséges kellékeket, derekamra erősítem a kötelet, hátamra a táskát, amibe belepakoltam a levett cuccokat és már mászok is. Egyik lábam a másik után, felváltva kezeimmel. Út közben elhelyezek egy-két szeget, mintha csak komolyabb dologgal állnék szemben. Így legalább azokat is tudom ellenőrizni rendesen. A neheze viszont csak kicsivel később jön, mikor is a kiugró tetejéhez érek. A súlyomat jobban kell tartanom. Izmaim egyre inkább megfeszülnek, minden egyes mozdulatnál, tekintve, hogy karjaim egyre inkább fáradnak így jobban kell kapaszkodnom ujjaimmal.
Ezen is túljutva, pontosabban felérve megmozgatom még kicsit bemelegített izmaim, majd leülök. Lábaim lelógatom kényelmesen, miközben táskám magam mellé teszem és úgy szemlélem a környéket. A kilátás csodás, de terveim szerint lesz még szebb is, csak feljebb kell mennem. Szemeim egy pillanatra lecsukom, hogy kiélvezhessem a bőröm cirógató szellőt. Nem sokáig élvezem. Hangokra leszek figyelmes, melyet a szél hoz felém. Szemeim azonnal kipattannak, hogy körülnézzek. Ekkor látom meg őt. A lányt az erdőből, aki... egy sráccal sétálgat. Erről ennyit. A megszólításával kapcsolatos gondolat azonnal elillan. Társasága van, nem illene megzavarnom őket, különben is, ki vagyok én? Egy fiú akinek még a kezét sem fogadta el, miután elesett. Ráadásul teljesen leégettem magam előtte, nem is beszélve Roki viselkedéséről. Talán még most kellene elmennem, mielőtt meglátnak, de nehéz. Nagyon jól néz ki ma is. Nem is beszélve arról, hogy mennyire jól áll neki ez a környezet. Észre sem veszem és arcom máris belepirul már abba, hogy őt nézem és különböző gondolatok árasztanak el vele kapcsolatban. Még annak ellenére is, hogy csak egyszer találkoztunk.
- Mégis mi a fene ütött belém? - csapom magam homlokon, persze csak finoman, majd egy sóhaj kíséretében inkább elfordítom tekintetem és készülődök utam további részéhez.
Vissza az elejére Go down
Lucius Rufinus
Diák Exortus
Diák Exortus
avatar

Jelige : Az utolsó római
Hozzászólások száma : 450
Csatlakozás : 2012. Jun. 12.
Kor : 21
Tartózkodási hely : Kobra háló
Üzenet : "Senki nem múlt felül sem jótettekben barátaim iránt, sem rosszban ellenségeimmel szemben." írta egy ősöm sírkövére. Én is ehhez tartom magam!

Rangok
Ház: Exortus
Betöltött poszt: Diák
Évfolyam: 1. évfolyamos diák

TémanyitásTárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín)   Szer. Feb. 19 2014, 18:18

A mozgás mindig is fontos volt számomra, és sok fajtáját gyakoroltam és gyakorlom, de a legjobban talán mindig is az olyat szerettem, amit a szabadban végezhetek és kihívást is ad. A futást is kint szoktam űzni, legyen akármilyen is az időjárás. A kirándulás, túrázás még jobb, bár más kicsit, mintha futnék, de ez sokkal inkább léleképítő tevékenység, mint a futás. A legjobban pedig a nehéz, sziklás terepeket szeretem, amik jó feladatot adnak az ember lábának és koncentrációjának, hiszen az éles sziklákra nem lehet csak úgy rálépni, a csúszás és a komoly sérülések elkerülése pedig indokolt. Persze megfelelő ruházatot is igényel ez, épp ezért húztam katonai gyakorló ruhát, ami bár "eleganciáját" tekintve nem az én világom, ilyenkor mégis jobb, hiszen sziklák, bozótosok között szlalomozok, nem Mystral főutcáján korzózok vasárnap délutáni elégedettségemben. Így vágtam neki ma a hágónak, hogy kiszellőztessem a fejem és mozogjak. Szükségem is van rá, mert az utóbbi napokban szinte csak a könyveim kerültek előtérbe, úgyhogy a mérleg nyelvét vissza kell billentenem ezzel a jó kis izzasztó túrával. Ugyanakkor nem lehet folyamatosan mászni, erőlködni, kell pihenő is, kell a megállás, hogy a környezetemet megfigyelhessem, a természet kínálta szépségeket észrevehessem, na meg, hogy folyadékot vegyek magamhoz. Így mikor egy alkalmas szikla ereszhez érek, megállok, hogy kifújjam magam és táskámból elővegyem kulacsom. Miután jó pár korty teával megöntöztem száraz torkom, arcomon nyugodt mosollyal nézek szét és konstatálom, hogy nem vagyok messze a felső résztől. Ekkor ütik meg beszédfoszlányok a fülem.
~Nocsak! Úgy látszik, nem csak én jöttem ma ide ki.~ Némi nézelődés után elteszem a kulacsom, majd nekiveselkedek, hogy leküzdjem az utolsó métereket és most már tényleg felérjek.
Vissza az elejére Go down
Alinox Ingren
Sentinel Exortus
Sentinel Exortus
avatar


Hozzászólások száma : 8589
Csatlakozás : 2011. Apr. 05.
Kor : 23
Tartózkodási hely : Exortus szakház

Rangok
Ház: Exortus
Betöltött poszt: Sentinel
Évfolyam: Egyetemista diák

TémanyitásTárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín)   Szer. Feb. 19 2014, 20:00

Ki akarom szellőztetni a fejem, kicsit egyedül lenni, gondolkodni, és ehhez a legjobb elfoglaltság számomra a futás. Öltözetem megfelelő a sportoláshoz, de az időjárásra is odafigyeltem, így egy hosszú ujjú fehér fölső van rajtam, jó meleg melegítőszett van rajtam, aminek a pulóver része kapucnis. A szürke anyagon semmi minta nincs, nem ez a legelegánsabb melegítő, de a célnak tökéletesen megfelel. A nadrág alá vettem fel egy vastagabb harisnyát is, hogy kevésbé fázzak. Nyakam köré sálat tekertem ami szürke, és egy sapka is van a fejemen ugyanebben a színben. Lábamon fehér színű futócipő van, ami már kicsit kopottas, hisz sokat használtam. Nem viszek magammal túl sok cuccot, egy fél literes szénsavmentes ásványvizet fogok a kezemben, zsebemben ott a pálcám, meg van nálam néhány zsebkendő, és kb ennyi a felszerelés, amivel útnak indultam már több, mint egy órája. Nem igazán figyeltem, hogy merre futok, vitt a lábam magától, de mikor éreztem, hogy egyre hidegebb a levegő, akkor tűnt fel, hogy már az Árny hágón kocogok fölfelé. Érzem a hűvös levegőt, de nem fázok, hála a testfelmelegítő varázslatnak. Elhatározom, hogy ha már így alakult, kicsit még megyek felfelé, aztán visszafordulok. Nemsokára hangokat hallok meg, így rájövök, nem csak én vagyok itt a hágón, más is erre jár, de most nem nézem meg, kik azok, így megállok picit pihenni és inni egy kis vizet, hogy utána újult erővel el tudjak indulni vissza az Exortus szakházba. Ennyi testmozgás elég lesz mára, és a gondolataimat is rendbe raktam ez idő alatt.

_________________
Famulusa: Shadow

Vissza az elejére Go down
Courtney Treat
Diák Exortus
Diák Exortus
avatar

Hozzászólások száma : 16
Csatlakozás : 2014. Jan. 31.
Kor : 21

Rangok
Ház: Exortus
Betöltött poszt: Diák
Évfolyam: 2. évfolyamos diák

TémanyitásTárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín)   Csüt. Feb. 20 2014, 00:07

Egy kis séta soha sem árt, főleg akkor, ha az idő is egészen elfogadható. Bár a téli hidegben is hasznos, ha az ember minél többet kidugja az orrát a levegőre. Ezért döntöttem úgy, hogy egy kicsit kidugom az orromat. Nem öltöztem túl, inkább rétegesen, amiben azért mozogni is rendesen lehet. A kabátot is fent hagytam most a szobámban, van rajtam inkább egy jó meleg pulcsi, sötét kék darab, alatta egy vékonyabb, no meg a póló, és persze a nyakamban egy vastag sál. Ez utóbbit a nénikém kötötte, bár nem valami remekbe szabott darab, de én szívesen hordom, hiszen mégis csak szeretettel készítette és az a lényeg szerintem. Sapka is akad a fejemen, a sálhoz passzoló, bár ez bolti, mert amit kaptam az... hát finoman szólva is kissé csálé volt. Alul egy edző cipő, bőr, ami nagyon nem ázik be, és farmer, csak úgy egyszerűen kényelmesen. Könnyed léptekkel haladok a cél felé, amikor meglátom magam előtt az ismerős hátat. Igen, egy hát is lehet ismerős, meg a fejforma, meg a haj... szóval ilyesmi. Bár nem találkoztunk sokszor, de egyszerre kezdtük az évfolyamot és beszélgettünk is már egy kicsit. Megköszörülöm kicsit a torkom, de nem vagyok benne biztos, hogy ez egyből elég.
- Lucius! - sosem voltam igazán jó a kiáltásban. Van, amikor túl hangosra sikerül, máskor meg túl halkra. Olyan ez, mint amikor valaki zenét hallgat és nem tudja pontosan belőni, hogy ha közben megszólal, akkor az mennyire sikerül rendes hangerőn. Ha végül hátranéz, akkor egy mosolyt varázsolok az arcomra, ha pedig nem, hát megpróbálok kicsit gyorsítani a lépteimen, hogy lehetőség szerint megpróbáljam utolérni. Végül is egyszer csak megáll, és akkor biztosan beérem, vagy ha más nem, akkor egy újabb utána kiáltással is megpróbálkozhatok, az egyik csak sikerülni fog majd nem igaz?
Vissza az elejére Go down
Laurana Darkblade
Diák Inflatus
Diák Inflatus
avatar

Hozzászólások száma : 11
Csatlakozás : 2013. Nov. 20.

Rangok
Ház: Inflatus
Betöltött poszt: Diák
Évfolyam: 2. évfolyamos diák

TémanyitásTárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín)   Csüt. Feb. 20 2014, 00:31

Szokásos magányos estéim egyike. A magányos szócskát nem negatívan értem, az egyetlen helyzet, amikor nem zavar senki más társasága, a famulusomat pedig – lévén én teremtettem elviselem. Nem kell felesleges kérdésektől zavartatnom magam, mert furcsa módon a többség olyan butaságokkal zavar, amelyekre ha számomra teljesen logikusan válaszolok, akkor kelletlenül néznek rám, nem értik az okfejtésem lényegét sem. Érdekes...
Egy nyakig érő garbóban, igazából valódi megcsinált frizura nélkül indulok ma körútra, hogy kicsit kiszellőztessem a fejemet, hogy megszálljanak azok a gondolatok, amelyek előbbre visznek. Túl vékony, keszeg alkatom van, ezért gyorsan át is fázom, a nőies vonalaim ezen mit sem segítenek. Nem akarok beteg lenni, de nem ülhetek mindig a könyvtárban, mert akkor meg porallergiát kapnék. És mit veszítene a világ, ha én kidőlnék? Bizonyára roppant sokat, úgyhogy meg kell tennem, értük! Sapkát végülis nem vettem, de csak nem fogok jobban fázni. Bízom abban, hogy nem futok össze másokkal, talán ez a vidék nem annyira bejáratott a többi diák körében. Mégis, gyorsan elkeseredésre ad az okot, hogy meglátom, másnak is ez járhatott az eszében, mert szállingóznak néhányan a közelben. Mindegy, hátha nem jön oda senki. Még az unokatestvéremet is megpillantom, éppen azon tűnődöm, hogy vajon odamenjen hozzá, amikor Mamó felhívja rá a figyelmemet, hogy Courtney valaki mással beszél. Hát csakazért is megzavarom a dolgot. Közelebb lépek, és megkocogtatom a szőke vállát.
- Coortney... – Kezdem idegesítően nyafogva. – Elnézést, hogy félbeszakítom a tétován megkezdett párzási rituálét, de nem megyünk inkább vissza, hogy főzz nekem egy teát? Nemsoká amúgy is itt az ideje, hogy a szokásos esti scrabble partinkat kezdjük. Tudom-tudom, nyerek, de hát ez csak játék, nem? – Darálom le egybe. Természetesen mindezt akkor mondom, ha a rokon már felém fordult, hiszen nem hall a drága. A többiekről egyátalán nem veszek tudomást, nélkülözhető porszemek a világomban.
Vissza az elejére Go down
Katherine d'Argenta
Diák Exortus
Diák Exortus
avatar

Hozzászólások száma : 94
Csatlakozás : 2012. Feb. 18.
Kor : 22
Tartózkodási hely : Olaszország - Mysterio

Rangok
Ház: Exortus
Betöltött poszt: Diák
Évfolyam: 2. évfolyamos diák

TémanyitásTárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín)   Csüt. Feb. 20 2014, 01:32

Elég kellemes napnak néztünk ma elégbe. Egész kellemesen sütött a nap, igaz tavaszias idő volt, így hát úgy döntöttem, hogy a mai délutánomat egy nagy sétával zárom. Habár már itt vagyok három éve, még mindig van olyan része a szigetnek, amit még nem ismerek és ahol még nem jártam. Nem s csoda, nem vagyok az a nagy túrázós egyén, de most valamiért nem tudtam megülni a fenekemen. Körbejártam a szigetet, és végül is hamarosan az Árnyhágóhoz érkezem. Hátamon aprócska fekete táska, benne néhány túléléshez fontos dologgal, néhány szendvics (illetve a délután után már csak maradék), egy kis ital, egy plusz pulcsi. Szóval semmi extra, csak azért mégis... Amúgy egyszerű farmer van rajtam, csizma, valamint egy fekete kabát, fehér sapka, kesztyű. Lazz mellettem szökdécsel a földön, én pedig igyekszem lépést tartani vele. Nagyon élvezi ezt a kis sétát, hiszen habár minden nap ki szoktunk jönni, lyen nagy sétákat ritkán szoktunk tenni. Ahogy közelebb érünk az Árnyhágóhoz vezető úthoz, meglátok néhány ismerős alakot: Lucius-t, Courtney-t, az unokatestvérét Laurana-t és néhány idősebb diákot, akiket annyira nem ismerek, csak látásból. Gyorsabb sétára ösztökélem magamat, és hamar beérem a kis hármas csapatot, hiszen hallom, hogy Courtney Lucius után kiált, Laurana pedig a uncsija után ered.
- Sziasztok! Mi van itt, valami túra? - lépek oda melléjük, és Courtney-ra rámosolygok, Laurana-nak biccentek, Lucius felé pedig vetek egy félénk mosolyt. végignézek a többieken is, és nekik is köszönök, bár őket nem nagyon ismerem. Még.
Vissza az elejére Go down
Mesélő

avatar

Hozzászólások száma : 1391
Csatlakozás : 2009. Nov. 24.

Rangok
Ház:
Betöltött poszt: Mesélő
Évfolyam:

TémanyitásTárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín)   Csüt. Feb. 20 2014, 13:36

Lassan a tél végének a derekán járunk, de ezen a helyen mindig örök hó uralkodik. Minden esetre gyönyörű látvány lehet a magas bércekről lenézni a városra, ami tagadhatatlanul csodaszép látványt nyújthat bárkinek. A levegő friss, az idő bár csípős de mégis kellemes, a nap sugarai pedig lassan áthatolnak a hegy csúcsai között. Nagyon szép az összkép, mondhatni már tökéletes egy kis sétához, de vajon meddig lesz ez így? Nem túl sokáig, ugyanis amennyire nyugodt volt az egész környezet olyan hamar tűnik tova. Először csak azt érzékelni hogy a szél hirtelen feltámad, vastag hóport keverve fel a hegy mentén, azonban az eget is hamar ellepi valami természetfeletti gyorsasággal érkező vastag viharfelhő. A furcsaságoknak azonban még korán sincs vége a széllel fura hangok érkeznek. Emberi kiáltások fegyverzörgés, sőt néha mintha egy két átok nevét is elkiáltaná valaki. Gyűlölettől teli gyilkos hangok ezek melyek fentről érkeznek, de pontosan beazonosítani nem lehet, olyan mintha a hegy csúcsairól verődne vissza mélyen kongó visszhangként, mely hallható szinte most mindenki számára. Lisbeth azonban mást is észre vehet, mivel ő madártávlatból figyel jelenleg is, láthatja hogy a hegy egyik ormán különböző villanások és szikrázások csapnak fel, és a szél által felvert porban különös árny alakok küzdenek. A következő jelenséget azonban már mind érzékelhetik, és jobban teszik ha felkészülnek rá, mert ha nem tesznek semmit meglehet nemsokára nagyon mélyen be lesznek temetve a hó alá. Nemsokára ugyanis jóval feljebb villámok cikáznak végig az ormon és a hegy fala megrepedezik, majd egy kisebb robbanással darabokra hullik. Ez még nem is lenne olyan nagy probléma, de a lefele zúduló hóréteg már annál inkább, mely csak felszedve a további havat ami az útjába kerül nőttön nő. Ha a robaj még csak nem is keltené fel valaki figyelmét, a lavina miatt megremegő föld biztosan jelzi hogy valami nagyon nincs rendjén. A közeledő hó bizony nem kis mennyiségű igazából mindenkire veszélyt jelent aki most a hágónál tartózkodik. Valahogy mégis ki kéne védeni hogy alá kerüljenek. A hegy mentén szerencsére elszórva látható néhány bemélyedés, ami talán megvédi őket attól, hogy elsodorja őket a lavina, de ha valaki tud más megoldást próbálkozhat azzal is.
Vissza az elejére Go down
Daphne Alucard
Sentinel Cruoris
Sentinel Cruoris
avatar


Jelige : Vadóc
Hozzászólások száma : 1683
Csatlakozás : 2009. Nov. 27.
Kor : 24
Üzenet : Mérlegeljük mindig a lehetőségeinket - ha vannak. Ha nincsenek, olykor vakmerőséggel is célt érhetünk.

Rangok
Ház: Cruoris
Betöltött poszt: Sentinel
Évfolyam: Egyetemista diák

TémanyitásTárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín)   Csüt. Feb. 20 2014, 14:22

Eleinte úgy terveztem, hogy ez a túrázás egyszemélyes lesz, de ahogy kiszúrom Alexit, nem is túl távol tőlem, máris tudom, hogy ez mégse lesz így. Szívesen dumálnék vele egy kicsit, mert sajnos az utóbbi időkben lecsökkent közöttünk a kontakt és hát… lehet, hogy azt a bizonyos napot is át kéne beszélnünk, amikor oly gyenge voltam, ő pedig azért segített rajtam. Rosszkor próbálkozott be nálam, erre szerintem már ő is rájött azóta, de egyelőre most nem azért közelítek hozzá, hogy engedélyt adjak neki egy újabb alkalomra, csak szimplán beszélgetni szeretnék vele. Eleinte még nem szúr ki, de ahogy egyre csökken közöttünk a távolság, úgy vesz észre és láthatóan meglepődik érkezésemen. Szerencsére nem megy tovább, hanem megvár engem, így miután felzárkózom hozzá, kissé lihegve dőlök lábaimra, mivel idefent nehezebb azért a séta, de megszoktam már, szóval nem fogok ám itt összeesni… és persze, hogy ő erre kérdez most rá.
- Nem szándékozom, ne örülj neki. – vigyorodom el én is, nem véve fel ezt az aprócska piszkálódást. Alexiről mindenki tudja, hogyha akar, akkor nagyon keményen meg tudja bántania másikat, de én egyelőre még ilyesmit nem érzek ki belőle, addig pedig felőlem szívathatjuk picit egymást. Engem azért érdekelne, hogy a finn fiú mit is keres errefelé, de amikor a Gyűrűk urás szöveggel jön elő, kitör belőlem a nevetés.
- De lökött vagy. És én, mint tünde? Vagy te, mint hobbit? – nézek is végig rajta jól láthatóan. – Hmm… végülis, helyes kis szőrős talpú lennél, de inkább maradjunk meg azoknak, akik vagyunk. – bár a tündék elég szépek abban a filmben, én mégse érzem úgy, hogy nagyon hasonlítanék hozzájuk. A mozgásom se olyan, egyáltalán, ahhoz én sokkal keményebb csaj vagyok, mármint így viselkedésben meg mindenben. A kérdés azért visszajár és most már levakarhatatlan arcomról a mosoly, így csóválom meg fejemet is, miközben a másik arcát fürkészem.
- Nem kell aggódnod, nem zavarok én senkit se a Cruoris szakházban, bár… csábító, hogy te ilyen szívesen látsz. – megyek bele én is a játékba, majd egy huncut kacsintást még hozzáfűzök szavaimhoz. Szeretem, amikor így viselkedik velem valaki és bár tudom, hogy Alexi az ágyába kívánna elsődlegesen, azért valahol belül magamért is kedvel, úgy is, hogy nem vagyok az övé.
- Mondjuk nem tudom, hogy mit szólnának ahhoz a többiek, ha oda költöznék hozzád. Szerintem egy idő után a te agyadra is mennék. – ebben azért biztos vagyok. Na de ahogy a fiú is mondja, ideje haladni, bár ez a kiöregedés bosszút kíván, így hirtelen ugrok meg felé, hogy hosszú hajtincseit játékosan összeborzoljam. Nem hiszem, hogy túl sokan mernének ilyen szinten szórakozni ezzel a sráccal, de talán nem esz majd meg érte.
- Öregnek nézek én ki vagy mi? Ne szórakozz, simán megelőzlek, bár neked nincs ilyen batyud. – utalok is arra, hogy hátrányban vagyok ám ez miatt. Na de nem foglalkozom tovább ezzel, inkább megindulok előre, abba az irányba, amelyiket Alexi szemelte ki az előbb, de az a nagy helyzet, hogy csak néhány métert haladok, amikor azt érzékelem, hogy a szél eléggé feltámad, így kapom el hirtelen a fiú kezét.
- Várjál, ilyen nagy szélben nem jó a verseny. Nem halaszthatnánk későbbre? – kérdezek is rá erre, mert bár nem áll szándékomban máris visszafordulni, azért kimelegedni nem akarok, hogy utána ismét rosszul legyek és talán ezzel nem csak én vagyok így. El is engedem ám ez után a másikat és csak most tűnnek fel azok a bizonyos változások, amelyek nem sok jót ígérnek… már nem egyszer volt ilyesmiben részem, így előre félek, hogy mire számíthatunk…
- Ugye te is úgy érzed, hogy ez nem normális? – pislogok az inflás felé, és nemsokára már azok a bizonyos kiáltások is felhangzanak. Nem tudom, hogy honnan jöhet vagy hogy kik lehetnek azok, de valahogy érzem, hogy ez nem hétköznapi esemény, így végül teljesen megállok, miközben fülelek és természetesen a tájat figyelem, de a pálcám már ösztönösen a kezembe kerül idő közben és ahogy érzékelem, jól is teszem, mivel nemsokára a villámoknak hála a hegy megsérül, így egy nem kis méretű lavina indul meg felénk pillanatok alatt. Alexit nem féltem, tud ő vigyázni magára és bár én is elhoppanálhatnék innen, mégse teszem, az túl egyszerű lenne, én meg túl kíváncsi és kalandvágyó vagyok ahhoz, hogy itt hagyjam ezt az egészet. A lábaim elé mutatok a földre, majd kavargatni kezdem a levegőt az óra járásával megegyező irányban.
- Nimbus involatus! – lassan egy mini forgószél jelenik meg lábaim alatt, amelyek nemsokára már fel is emelnek a levegőbe, én pedig egyre magasabbra és magasabbra repülök ennek a varázslatnak a segítségével, hogy meg tudjam úszni a lefelé zúduló hórengeteget, de amikor már elég magason vagyok, kiszúrom ám azt, hogy nem csak Alexivel ketten vagyunk itt, hanem jó pár ismerős és ismeretlen is tartózkodik a közelben és… és Oliver is. Remélem, hogy tud vigyázni magára az az aranyos srác, nem szeretném, hogyha baja esne, így tekintetemmel őt követem, miközben nagyon remélem, hogy nem történik baja. Innen nem sokat tehetek érte, de végülis nem elsős már, bíznom kell benne.

//Hogy a mesélő bácsinak könnyebb legyen, én mindig leírom ide, hogy milyen varázslatot alkalmaz a karim. Smile
Pusztítástan – légörvény.//


_________________
Famulusa: Svíra
Vissza az elejére Go down
Lisbeth May
Diák Inflatus
Diák Inflatus
avatar

Jelige : Mutáns
Hozzászólások száma : 334
Csatlakozás : 2011. Sep. 18.
Kor : 23
Üzenet : Istenem adj türelmet a hülyékhez, mert ha erőt adsz megölöm őket!

Rangok
Ház: Inflatus
Betöltött poszt: Diák
Évfolyam: 3. évfolyamos diák

TémanyitásTárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín)   Csüt. Feb. 20 2014, 16:34

Az iskola környékén és a városban sem található hó, csak itt fent a magas ormok tetején, ahol minden hideg, rideg és kicsit fagyos. Az idő olyan, mintha megállt volna ezen a területen, az idő vasfoga nem ér el idáig. Ez agya igazán a hely különleges varázsát, ez a magával ragadó megfoghatatlanság és uralhatatlanság. Ez egy olyan háború, amit soha nem fog véget érni, az idő küzd, hogy nyomot hagyhasson, de a hágó mindent megtesz azért, hogy megőrizze sérthetetlenségét. Nem csoda, hogy ilyen sokan szeretünk ide kijárni. Ami fel sem tűnne, ha nem látnám magaslatból a helyet. Szárnyak…. csodás képességgel van megáldva Xeno és hálás vagyok a mágiának, hogy általa részese lehetek egy ilyen élménynek. Azonban ez a kisebb csoda, amibe úgy belemerültem megzavarodik. Hirtelen erős áramlatok támadnak, kezemmel kell védenem magamat a hó portól. A szél azonban nem csak a havat kavarta fel, idegen csaták és halál hangjai keverednek a sípoló fület kínzó hangokhoz. Xeno szemei azonban valami különlegesre figyelnek fel, a porfelhőben csatázó árnyakat pillant meg, azonban ezt nem figyelhetem meg túl hosszan, mert figyelme már is tovább indul a hegyről meginduló hóra. Ezután szemével engem keres, így megpillanthatom magam kívülről és láthatom, hogy bizony engem is elfog érni a csuszamlás. Megszakítom a varázslatot, majd pálcámat elővéve felkészülök, hogy megállítsam a hó rengeteget. Körbepillantok és látom a menedékül szolgáló kis mélyedéseket, de sajnos nem érnék oda időben, így mást találok ki. Ahogy azt előző évben tanultam pálcámmal az előttem lévő földre mutatok.
- Solum fluctorum. – Kezdem el magasabbra és magasabbra emelni pálcám, hogy a felhúzott földfal védjen meg a mindent beborító hideg takarótól. Nem tudom bírni fogom e elég ideig tartani, de legalább megpróbáltam és nem csak vártam a csodát.
Vissza az elejére Go down
Oliver Wayne Seavers
Diák Cruoris
Diák Cruoris
avatar

Hozzászólások száma : 28
Csatlakozás : 2014. Jan. 31.

Rangok
Ház: Cruoris
Betöltött poszt: Diák
Évfolyam: 3. évfolyamos diák

TémanyitásTárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín)   Vas. Feb. 23 2014, 18:28

Az idő hirtelen változik. Eddig egész kellemes volt, most azonban igencsak feltámad a szél. Táskámból előveszem pólóm és magamra kapom, majd pulóveremet is, hogy ha már felöltözök, akkor rendesen tegyem azt. Ha ezzel végzek, összehúzom a táskám és felkelek, hogy folytathassam utamat. Daph úgy tűnik, nem vett észre, ez viszont most nem is baj. Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék neki, főleg most, hogy egy másik srác élvezheti gyönyörű társaságát. Inkább a hegy felé fordulok és szemlélem a terepet. Ekkor hallom meg a hangokat. A széllel érkeznek a hegy felől. Azonnal rossz érzésem támad és aggódni kezdek. Nem magam miatt, inkább a többiek miatt. Ez nem normális, ebben biztos vagyok, legszívesebben máris utána járnék, erre viszont nincs alkalmam. A hegy oldalán, valamivel fentebb villámok cikáznak végig. Több sem kell a vastag hótakarónak, azonnal megindul lefelé, egyre több és több havat sodorva magával. Így azonnal nem is tudom, hogy mit tehetnék. Figyelmeztessem a többieket, vagy inkább magamat védjem? Még van egy kevés időnk, de nem mondhatnám, hogy túl sok. Fejem azonnal fordítgatni kezdem, felmérve a terepet és realizálva a helyzetet. Én valamivel fentebb vagyok, mint a többiek, tekintve, hogy felkapaszkodtam a kiugróra. Ezt tudomásul véve mások felé fordulok, pontosabban Daph felé, ki úgy tűnik, szintén észrevette a közelgő lavinát. Hamarosan a magasba emelkedik. Úgy tűnik, most észre vesz engem, én pedig őt látva megnyugszom kissé. Gondolom a srác is megtudja magát védeni, így magammal kezdek el törődni. Gondolatban megannyi variáció merül fel, pontosabban jó néhány varázslat, de védekezésre olyan sokat nem tudnék használni. Pálcám előkapom és a föld felé mutatok vele.
- Solum fluctorum - mondom ki a szükséges igét, majd elkezdem felfelé vezetni pálcám, ezzel irányítva egyre magasabbra a földet.
Ezek után azon gondolkozom, hogy mi lesz akkor, ha a fal nem bírja ki a neki ütköző hótömeget. Lehet, hogy inkább tüzet kellett volna használnom, de az időhöz van kötve. Ez mégiscsak gyorsabb volt és tartósabbnak tűnik. Most még, legalábbis. Biztonság kedvéért leülök a fal elé. Hátam nekivetem, táskám magamhoz húzom, tekintetemmel pedig aggódón kezdem el a magasban lévő lányt fürkészni. Aggódom amiatt, hogy meddig tart a varázslata, bár tudom jól, hogy tud vigyázni magára. Nem hiába egyetemista már, aminek én még a közelében sem vagyok.
Vissza az elejére Go down
Alexi Solsagan
Egyetemista Inflatus
Egyetemista Inflatus
avatar


Hozzászólások száma : 971
Csatlakozás : 2010. Feb. 23.
Kor : 24
Tartózkodási hely : Odin háló

Rangok
Ház: Inflatus
Betöltött poszt: Diák
Évfolyam: Egyetemista diák

TémanyitásTárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín)   Hétf. Feb. 24 2014, 01:08

Az ember mindig olyan helyeken fut bele a társaságba, ahol sose gondolná. A hágó nem éppen egy olyan hely, ami hemzsegni szokott a diákoktól, hisz sokan túl fázósak, vagy egyszerűen csak lusták ahhoz, hogy a havas csúcsokat megmásszák, én viszont mindig is vonzódtam ehhez a környezethez. Éppen ezért is jöttem most fel ide, s pont ezért lep meg hirtelen a társaság, bár mikor kiderül, hogy ki is az, akkor csökken a meglepettség mértéke, hisz Daph is északi, minden bizonnyal benne is hasonló érzések merültek fel. Na meg sokakkal ellentétben őt örömmel is látom, így rögtön felé is fordulok, s kicsit ugratni kezdem. Ő már ismer, így veszi a lapot, s csak visszavigyorog rám, majd érdeklődni kezd ittlétem okáról, mire ismét csak egy hülyeséggel állok elő. Most jó kedvem van, a társaság se nagyon lehetne jobb, szóval miért is ne.
- Én hobbit? Áááh, kizárt. – fintorodok el, majd gyorsan hozzáfűzöm. – Inkább akkor már Szarumán. – amikor viszont végigmér, majd egy kis bókot is elhint, kissé felnevetek.
- Szóval a szőrös talpra buksz? Mik ki nem derülnek rólad. De remélem nem kizáró ok, ha nekem nem az. – vigyorgok rá, picit én is célozgatva már akkor, majd a nagy táskát elnézve érdeklődni kezdek, hogy hova készül. Persze ezt a magam stílusában, de Daph benne van a játékban, igazi kis dögös csaj, mint mindig.
- Nem az ajánlatom csábító, hanem te magad. – fűzöm hozzá, majd mikor tovább hallgatom, s végül kijelenti, hogy szerinte az agyamra menne, helyeslően bólintok egyet.
- Ebben biztos vagyok. De sebaj, utána még mindig kiköltözhetsz a hágóra. – vigyorodok el ismét, viszont a beszélgetést menet közben is tudjuk folytatni, és minden bizonnyal egyikünk sem azért jött fel ide, hogy csak ácsorogjunk, így fel is vetem, hogy induljunk tovább, persze akkor már egy kis versenyként. Némi cukkolással próbálom rávenni, hogy biztos belemenjen a dologba, de a kócolásra nem számítok, így nevetve igyekszek elhátrálni a lány elől, több-kevesebb sikerrel. Ezt tény, hogy nem mindenkinek engedném meg, sőt, de Daphot bírom, ráadásul az itteni fenti széltől már amúgy is össze-vissza állt a hajam, ez már nem sokat oszt vagy szoroz.
- Hát kell neked akkora zsákkal járnod. A nők mindig a fél életüket a táskájukban tartják. Én így is boldogulok. Na gyere öreglány, nehogy nekem még belekezdj a „bezzeg az én időmben” történetekbe is. – öltöm ki rá nyelvem, majd már meg is indulok a kiugró felé, s pár métert haladunk is, mikor Daph hirtelen elkap, mire meglepetten fordulok felé.
- Csak nem rémiszt meg egy kis hegyi szél? – kérdezek vissza értetlenül, egyelőre bele se gondolva, hogy a kimelegedés és a fagyos szél nem szerencsés kombináció. Amikor viszont az ég is beborul, s pillanatok alatt válik viharossá az idő, már én is rájövök, hogy tényleg halasztani kellene a dolgot.
- Szerintem valaki csak szórakozik. Semeddig nem tart létrehozni egy hóvihart. De ha rájövök, hogy ki, akkor szétrúgom a seggét. – fordulok körbe, igyekezve felmérni a terepet, de mikor a különös kiáltásokat is hoz a szél, fegyvercsörgéssel és átokszórással együtt, már tudom, hogy itt valami másról van szó. Valami komolyabb dologról, amitől egy ideje nyugtunk volt, de most úgy tűnik, ismét ide talált.
- Ez kezd érdekes lenni… - mondom magam elé most már komorabb stílusban, s Daph-hoz hasonlóan én is kezembe veszem pálcám, úgy pillantok körbe. Furcsa, hogy a hangok fentről jönnek, ráadásul ilyen hirtelen, így fel is pillantok, s ekkor veszem észre a villámokat, melyek közül az egyik le is csap a hegy oldalára. Nem kell atomfizikusnak lenni hozzá, hogy tudjam, mindez mit eredményez, a finn hegyeke nem ritkaság a lavina, így mikor eleinte halkabb, majd egyre erősödő ropogással megindul a hótömeg, lassan olyan mennyiségűvé válva, hogy megremeg a föld is alattunk, már tudom, hogy ha itt maradunk, akkor jó pár méter mélyre el leszünk temetve. Daph azonnal neki is lát egy varázslatnak, amivel hamarosan el is emelkedik a földről, én pedig csak utána pillantok, majd vissza a lavinára, s lassan mosoly kúszik ajkamra.
- Ezt mindig is ki akartam próbálni. – pálcámnak hála egy kis vágást ejtek kézfejemen, majd eltéve azt kis ideig csak állok mozdulatlanul, farkasszemet nézve a hógörgeteggel. Kis idő múlva kezeim az ég felé emelem, majd a lavinára kiáltok.
- Gyere csak! Gyere! – kezeim lassan lefelé kezdem ereszteni, miközben magamban kimondom a Portus Morsus igét, majd ahogy egyre közelebb ér a lavina, őrült nevetésben török ki. Mikor kezeim ismét a testem mellé érnek, a hótömeg egy másodperc alatt söpör el mindent onnan, ahol állok, én pedig a következő pillanatban mindent fekete-fehérben fogok látni. Vagy ha elkéstem, akkor csak feketében.


//Nekromancia - Nekroportál//
Vissza az elejére Go down
Lucius Rufinus
Diák Exortus
Diák Exortus
avatar

Jelige : Az utolsó római
Hozzászólások száma : 450
Csatlakozás : 2012. Jun. 12.
Kor : 21
Tartózkodási hely : Kobra háló
Üzenet : "Senki nem múlt felül sem jótettekben barátaim iránt, sem rosszban ellenségeimmel szemben." írta egy ősöm sírkövére. Én is ehhez tartom magam!

Rangok
Ház: Exortus
Betöltött poszt: Diák
Évfolyam: 1. évfolyamos diák

TémanyitásTárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín)   Hétf. Feb. 24 2014, 10:43

A mai kirándulás hamar csoportos találkába fullad, úgy látom. Amikor megállok pihenni, kisvártatva Courtney hangját hallom meg, felé is fordulok egyből egy mosollyal az arcomon. Mivel már álltam, van ideje beérni.
-Szia! Mi járatban? - kérdem, amikor közel ér és látja, hogy mi jót mondtam. Ugyanakkor nincs sok időm kivárni a választ, mert pörög tovább a helyzet, újabb érkező. Nem ismerem a lányt, de a hangja túl jó benyomást nem tett rám, bár azért megnézem magamnak jó szokásom szerint. Kettejük társalgását meg inkább ignorálom, mert nem ismerem a másikat ugye, nekem ehhez közöm különösebben nincs. Jó szokásom, hogy csak a magam dolgával törődök, máséba meg nem ütöm bele az orrom, mert csak fölösleges gondot jelent. Ám az érkezők sora ennyivel nem áll meg, mert Kath is megjelenik a színen, akit szélesebb mosollyal fogadok.
- Szia! Hát, úgy néz ki, ma mindenki levegőzni akart... - mondom Kathnek, de a világ jó szokása szerint megbolygatja az idillt: percek alatt áll feje tetejére ami minket körbevesz. Ösztönösen rántok pálcát, hiszen már van némi rutinom, arról nem is beszélve, hogy idült paranoiám az ilyen helyzetekben felerősödik és minden kő alatt fenyegetést keresek, a világért se hagynám, hogy felkészületlenül érjen valami, a pálca pedig biztosíték erre, úgy érzem. Hamarost kiderül, hogy nem is alaptalan ez az óvatosság részemről, mert a csatazajt elnyomó óriási robajra felnézek és látom, hogy itt bizony gond lesz. A lányokat megpróbálom beljebb ráncigálni, hiszen egy sziklaeresznél álltunk meg, az pedig némi fedezéket nyújt. Courtney-t és Kath-et tudom megfogni és húzni kicsit, a másik lányt reményeim szerint majd Courtney húzza, az ő ismerőse...
- Salvio Hexia! - varázsolok, mikor jó helyen vagyok, hogy a védekező bűbájjal távol tartsam a havat. Kitámasztok, hogy stabilan álljak a hátama sziklának feszül, hogy ki tudjam használni szilárdságát és a hó nyomása ne okozzon túlzott gondot. Ha most sikerül megállítani előttünk, akkor lesz mozgásterünk és taroló átkokkal ki lehet szabadulni, legalábbis az én logikám szerint. Ha az élet másként gondolja, azt pedig meg fogom tudni hamarost.


//Én is kiírom a biztonság kedvéért, meg mert a múltkor is bejött Smile
Salvio Hexia - védekező varázs, tudtommal tananyagban nincs.//
Vissza az elejére Go down
Courtney Treat
Diák Exortus
Diák Exortus
avatar

Hozzászólások száma : 16
Csatlakozás : 2014. Jan. 31.
Kor : 21

Rangok
Ház: Exortus
Betöltött poszt: Diák
Évfolyam: 2. évfolyamos diák

TémanyitásTárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín)   Hétf. Feb. 24 2014, 22:16

A séta az soha sem árt, bár a tömeg már annál zavaróbb számomra. Addig még rendben van, hogy figyelek Luciusra, de aztán előkerül az unokatestvérem is, aki hozza a formáját. Az a szerencse, hogy én eléggé elnéző leányzó vagyok és eddig sem vettem zokon soha a stílusát, bár azért egy kissé most felszökik a szemöldököm erre a dumára, és sikerül az amúgy is hófehér arcbőrömön halvány pírnak megjelenni arra, amit mond. Azért ez finoman szólva is zavarba ejtő, főleg ilyen megfogalmazásban.
- Én csak sétálok... de Lau... kérlek... - rendkívül zavaró, amit mondd és főleg ahogy. Kell egy kis idő, amíg napirendre térek felette. Csak az segít, hogy Kath is előkerül. Ez legalább kicsit megnyugtató és újra mosolyt tudok varázsolni az arcomra. - Szia Kath! - nem szeretem a tömeget. Még ha csak három főről van is szó, mert folyton kapkodni kell a fejemet, hogy mindent megértsek, amit mondanak. Zavaró, sokkal jobb, ha nem vagyunk túl sokan. De ez a kis idilli találka hamar félbe is szakad, amikor megérzem a remegő talajt. A többieknek mintha már előbb is feltűnne valami, de hát nekem a hangok nem sokat számítanak. Csak az tűnik fel, hogy a táskámban pihenő famulus kezd el erőteljesebben mocorogni. Ő ugye hall velem ellentétben és az állati ösztönei is jó eséllyel eleve menekülésre késztetik. Tehát a föld mozgását már én is megérzem, aztán persze már a közelgő havat is látom. Nem valami jó jel, és hirtelen azt se tudom, mi lenne a teendő. Sose voltam az az azonnal pálcához nyúló típus, ezért van, hogy most is inkább az ösztön kapcsol be, és még csak nem is teljesen az enyém, mert megszorítom a famulusomat, és nagyjából ebben a pillanatban köddé is válok.
- Lau! Kath... - egyedül valami üregben, vagy mélyedésben. Oké, ide nem jön be a hó, de nem akartam otthagyni a többieket csak úgy. Elhúzom a számat és csak remélhetem, hogy az unokatesóm is meglép, no meg a többieknek is sikerül kijutni. Csak távolról figyelem, hogy mi történik odakint, közeledik a hó és aktiválódik minden bizonnyal a védelem. Csak ne legyen semmi bajuk!
Vissza az elejére Go down
Katherine d'Argenta
Diák Exortus
Diák Exortus
avatar

Hozzászólások száma : 94
Csatlakozás : 2012. Feb. 18.
Kor : 22
Tartózkodási hely : Olaszország - Mysterio

Rangok
Ház: Exortus
Betöltött poszt: Diák
Évfolyam: 2. évfolyamos diák

TémanyitásTárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín)   Hétf. Feb. 24 2014, 23:10

Elég kellemes meglepetés, hogy igen sok dák, és köztük kellemes ismerősök s megjelennek a hágónál. Nem is értem, hogy lehetünk itt ennyien, hiszen úgy tudom, hogy ez egy igen kihalt táj. Persze ma egészen jó idő volt, szóval simán lehet, hogy mindenkit a jó idő vonzott k errefelé túrázgatni, ahogy én és Lazz s tettük ezt. Örülök, hogy van ismerős, bár valami furcsa érzés kezd el kavarogni bennem. Ilyenkor szoktak a durva dolgok készülni, amikor sokan vannak egy helyen. Szerencsére nekem még egyelőre sikerült elkerülnöm az ilyen veszélyes helyzeteket, de hallottam már történeteket, hogy ilyenkor szokott jönni Murphy, és valami rossz dolog történik. De nem is értem, hogy mért jut eszembe ez a dolog! inkább a kellemes dolgokra kellene koncentrálnom, hogy tényleg itt vagyunk néhányan és biztos, hogy együtt folytatjuk az utunkat - legalábbis az ismerősökkel biztosan.Talán az ismeretlen felsőbb évesek s hozzánk csapódnak - vagy m hozzájuk - és egy nagy csapat kirándulássá növi k magát ez az egész egyszerű kis túra. Örülnék neki, hátha a nagyobbak ismernek valami extra túra vonalat, vagy ilyesmi. Gyors léptekkel közeledek az ismerőseimhez, vagyis a Lucius - Courtney - Laurana hármashoz. A többiek felé is vetek egy kedves, tétova pillantást és talán hogyha ránk figyelnek, akkor köszöntöm is őket, bár kicsit távolabb vannak. Egészen jó kedvű vagyok, örülök a társaságnak, mint mindig. Nem s sejtem, hogy hamarosan ez nagyon másként lesz. Lucius széles mosolyára enyhén elpirulok, majd lágyan megérintem Courtney vállát köszönésképpen.
- Bejártam délután az egész szigetet. De azért örülök, hogy most találkoztam veletek - mosolygok vígan. Már éppen nyitnám a számat, hogy érdeklődjek, vajon a többek mit csinálnak itt, amikor hirtelen erőteljes szél söpör végig a területen.
- Na, ennyit a jó időről - húzom el a számat és kicsit hangosabban kiáltok, hogy biztos, hogy hallják a társaim. De a légörvénnyel nincs vége a dolognak, ugyanis furcsa kiáltásokat sodor felénk a szél, néhány átok nevét is kihallom belőle.
- Ti is halljátok? Ezek átkok! Mi történhet arra? - emelem a kezemet is a szememhez, hogy ellássak, de vélhetőleg ez nem fog sokat használni. A hágó azonban hamarosan megremeg, és hatalmas lavina indul neki. Szinte láthatóan fagyok le, kerekedik el a tekintetem és egy döbbent nyögés hagyja el az ajkamat. Nem sokáig, mert érzem Lucius határozott fogását, ahogy a szikla mögé húz. Még ilyen sokkos állapotban is érzem, ahogy forró lesz a bőröm ott, ahol a fiú hozzám ért, és mintha ez segítene, magamhoz térek. Hallom az igét, amit Lucius elkiált, és mintha csak kitalálnám a gondolatát, várok egy fél pillanatot, majd rákontrázok én is a taroló átokkal:
- Reducto! - remélem, hogy a varázslatok elegek lesznek, és nem fog minket betemetni a hó. Közben ijedten Lazz-t keresem, de látom, hogy sas formájában szeli az eget, és ő is ijedt, csak úgy, mint én. De őt legalább biztosan nem temeti be a hó...
Vissza az elejére Go down
Alinox Ingren
Sentinel Exortus
Sentinel Exortus
avatar


Hozzászólások száma : 8589
Csatlakozás : 2011. Apr. 05.
Kor : 23
Tartózkodási hely : Exortus szakház

Rangok
Ház: Exortus
Betöltött poszt: Sentinel
Évfolyam: Egyetemista diák

TémanyitásTárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín)   Hétf. Feb. 24 2014, 23:42

Nagyon szeretek futni, bár vannak időszakaim, amikor ellustulok, és akkor semmivel nem lehet rávenni, hogy kimozduljak, de most nem ez a helyzet áll fenn, önszántamból indulok neki, természetesen az időjárásnak megfelelően öltözve, amit kicsit feldobok egy kis testfelmelegítő varázslattal is. Biztosra megyek, nem akarok lebetegedni, azt utálom, olyankor hisztis vagyok, nyomott a kedvem, de remélhetőleg ez a helyzet nem fog fennállni. Észre se veszem, merre vagyok, de egyszer csak már az Árny hágón találom magam, ami kicsit megnehezíti az utamat, mert itt már hó van, és emelkedik is, de nem arról vagyok híres, hogy feladnám a dolgokat, így a feleszmélés után nem fordulok egyből vissza, kicsit tartom még a csúcs felé az irányt, de egy idő után megállok szusszanni, inni kicsit, hogy aztán újult erővel indulhassak vissza a szakházamba. Azonban ahogy ácsorgok, érzékelem, hogy más diáktársaim is a hágót választották a mai nap, micsoda véletlen, hogy mindenki pont ma gondolt erre. Vagy talán nem is véletlen? Na jó Alinox ne komplikáld túl a dolgokat. A vizes palackomra tekerem rá a kupakot, amikor felerősödik a szél, ami arcomba fújja a havat, a szemembe is belemegy kicsit, ami nem túl kellemes érzés, szóval meg is dörzsölöm szemeimet. Nem kerítek a helyzetnek túl nagy feneket, a hegyen előfordulhat ilyesmi, ám mikor indulnék vissza lefelé, szokatlan látvány fogad. Ahogy felnézek az égre, nem túl bizalomgerjesztő amit látok, mert nagyon csúnya viharfelhő teríti be az eddig tiszta, téli égboltot.
- Mi a fene?! – csúszik ki számon, és a hideg végigfut a hátamon, amikor a hegytető felől csatakiáltásokat, átkokat fúj felém a szél, és ez nem csak egy baráti párbajnak tűnik, az az érzésem, hogy itt életre-halálra megy a harc. Nagyon különös, és bár egy részemet érdekli, hogy mi folyhat arrafelé, de ezek a viharfelhők nagyon aggasztanak, így teszek pár lépést lefelé, hogy gyorsan elhagyjam a helyszínt, ám megcsúszik a lábam a hóban, és szépen fenékre pottyanok. Hát ez nagyon nem az én napom… Egy kissé megütöttem magam, így nem tudok egyből felállni, de mivel hanyatt fekszem, premier plánból láthatom azt a bizonyos villámot, és mikor hallom a robbanást, egyből felpattanok, nem törődve a fájdalommal, tomporom sajgása most háttérbe szorul a szervezetemben felgyülemlő adrenalin miatt. Nem kell sok idő, hallom a robajt, amivel a hatalmas hóréteg zúdul lefelé, és tisztában vagyok vele, hogy nem tudnék elég gyorsan elfutni innen hogy megmeneküljek attól, hogy fulladásos halált leljek a hó alatt, így mást kell kitalálnom. Egy gyors körbetekintés után kb 200-300 méterre tőlem meglátok egy bemélyedést, ahová pont el tudok bújni, és ott túlélhetem ezt az egészet, így egy laza hoppanálással már ott is termek. Varázslatot is alkalmazhattam volna, de az nem biztos, hogy sikerült volna, bár így is vannak kétségeim, hogy megúszom ép bőrrel ezt az egészet, de egy gyors mérlegelés után ez tűnt biztonságosabb megoldásnak. Ekkor jutnak eszembe a többiek, akik még a hágón tartózkodnak jelen pillanatban, és reménykedek benne, hogy ők is találtak maguknak valamilyen módot, hogy ne temesse be őket a lavina. Óvatosan kidugom a fejem a bemélyedésből, gondolván, hogy majd körbenézek, de mikor látom, hogy a hózuhatag csak pár száz méterre van tőlem, inkább visszahúzom gyorsan, és minél inkább behúzódok, és várom, mi fog történni, remélem élve lejutok még az Árny hágóról.

_________________
Famulusa: Shadow

Vissza az elejére Go down
Laurana Darkblade
Diák Inflatus
Diák Inflatus
avatar

Hozzászólások száma : 11
Csatlakozás : 2013. Nov. 20.

Rangok
Ház: Inflatus
Betöltött poszt: Diák
Évfolyam: 2. évfolyamos diák

TémanyitásTárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín)   Kedd Feb. 25 2014, 12:05

Lassan nem ártana visszatérnem a kastélyba, mielőtt meghülök, de aztán megpillantom a szőkét, és még pár diákot. A kiváncsiság közelebb hajt, de csak neki köszönök, és már jelzem is a kívánságaimat. Ő már megszokta, hogy ilyen vagyok, még akkor is, ha időnként szemforgat. Én arról végképp nem tehetek, hogy ő ilyen nagyvilági életet él, hogy mindenféle baráti társasága van, mindenféle lefektetett szabályok nélkül. Fura, azt kell hogy mondjam: fura! Észre sem veszem, hogy igazán megzavartam volna valamit, azért vagyunk rokonok, hogy elsődleges legyek az életében.
- Én is csak sétálok, de most már itt az ideje rövidre zárni. – Válaszolom, amikor Kath is közelebb lép, neki afféle királynői gőggel az arcomon bólintok. Nem rosszindulatú lány, de barátok se nagyon vagyunk, ahhoz többet kéne együtt lennünk, ami meg kizárva kissé visszahúzódó természetem okán. A különös hangot hamarabb meghallom, mint Courtney, ezért finoman megérintem a vállát, és arrafelé mutatok, ahonnan a dübörgés epicentruma eredhet. Már remeg is a lábunk alat a talaj, gyorsan rámarkolok a szőke és Kath kezére is, bár ez nagyon logikátlan, hiszen ha esünk, akkor együtt esünk. A kecskeszerű kis famulusom panaszos mekegésbe kezd, valószinűtlenül nagy szemeivel bánatosan tekintget rám, hogy most mi legyen, merre meneküljünk. Eleresztem a lányok, és gyorsan lehajolok Mamóhoz, hogy biztosítsam, nincsen semmi baj. A hó megindul felénk, és gyorsan cikázik a szemem. Egy pukkanás, és amikor hátrapillantok, Courtney már itt sincsen, lelépett. Jól tette, csak így nem tudom, hogy merre van. Szerencsére a vérvonalunk kapcsán hasonlóan gondolkozunk, mert én is a teleportáció titkát varrtam a kiskecskébe, ezért csak átkozni tudom magam, amiért a lány gyorsabban jutott az én megoldásomra. Felkapom Mamót, és dobbantok egyet csizmás lábammal. Nem tudom, hogy hol fogok kikötni, talán valami magaslaton, hogy nézzem, amint a többieket betemeti a hó. Ha elült a lavina, akkor elindulok lefelé, és csak azért nem kezdek el a lányt szólongatni, mert úgysem hall a szerencsétlen.
Vissza az elejére Go down
Mesélő

avatar

Hozzászólások száma : 1391
Csatlakozás : 2009. Nov. 24.

Rangok
Ház:
Betöltött poszt: Mesélő
Évfolyam:

TémanyitásTárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín)   Kedd Feb. 25 2014, 16:32

Természetesnek is mondható egy ilyen lavina erre felé, de ami kiváltotta már koránt sem nevezhető annak. Így aztán mindenki életveszélybe kerülhet aki a hegyen van.  Szerencsére a fiatalok se várják ölbe tett kézzel , hogy a lavina maga alá temesse őket, de kinek miként is sikerült kivédenie a támadást?

Daphne:  

Jobb fent mint lent, ez ebben az esetben felettébb igaz, és a lány jól is döntött , hogy ezt a varázslatot használja. Nemsokára a levegőbe emelkedik és fentről nézheti végig ahogy a pusztító lavina végig söpör a hegyen ahol még az imént állt.

Lisbeth & Oliver:
A fal emelése egyáltalán nem rossz ötlet, mindkettőjüknek sikerül, így nemsokára szinte érezhetik mekkora hó nyomás feszül neki a faluknak. Egy biztos áttörni nem fogja a védelmet, azonban van egy apró kis probléma ami mindkettőjüknél fenn áll. Ez pedig nem más mint hogy a hó bizony felgyülemlik és ha a falat át nem is töri felette még átönthet. Ennek nemsokára már szemtanúja is lehet a két nebuló , de szerencsére varázslatukkal elég időt nyertek hogy biztonságosan fedezékbe vonulhassanak

Alexi:
Úgy tűnik hogy a nekromanta tudományok még ilyen esetek ellen is jók, sőt ha úgy vesszük a feláldozott energiákért még kényelmes is. A fiú így már a nekroportál túloldaláról nézheti ahogy a pusztító hó lezúdul a lejtőn, hatalmas robajjal. Ő viszont épp bőrrel megúszta a dolgot

Lucius:
A varázslat sikerül, és bár alapvetően fizikai támadások kivédésére tökéletes lenne, a fiú viszont úgytűnik azzal nem számolt, hogy a lavinába nem a hó becsapódása veszélyes, hanem hogy magával sodorhatja őt, sőt ami még rosszabb maga alá is temetheti.Szerencsére azonban a szikla megvédi a hó nagy részétől, és nem lesz különösebb baja, maximum csak combig bele süpped a hóba. Hideg de kevésbé kellemetlen mintha 5-6 méterrel alatta lenne.

Katherine:
Szintúgy a sziklának köszönheti, ahová Lucius behúzta magával, hogy nem lett különösebb baj mert bár a reducto megtisztítja az utat , a taroló átok mégsem alkalmas egy ilyen méretű hóindulás megakadályozásához. Végeredmény kb ugyan az mint Luciusnál, kissé havasan, kissé fázva de legalább épp bőrrel megúszta a dolgot.

Courtney és Laurana:
Szerencséjük hogy mindkettőjük famulusa képes a teleportálásra, és ha bár nem is volt előre megbeszélve pár pillanattól eltekintve egyszerre tűnnek el Lucius, és Katherine mellől. A teleportálás helye viszont éppen hogy a hegy felsőbb része lesz, az a rész ahonnan indult a lavina. Szerencsére itt már tisztább a terep körübelül úgy 20 méterrel lehetnek Daphne és a jelenleg láthatatlan Alexi párostól pontosan a hegy felsőbb ormán egy elég tágas jégperemen, méghozzá egymás mellett. Hogy a famulusok miatt kerültek közel egymáshoz vagy a véletlen műve nem tudni de jobb ketten mint egyedül.. Innen lenézve azonban szinte már szédítő a mélység ami őket és a hegy alját elválasztja, ahol a hó éppen hatalmas robajjal áll meg.

Alinox:
Bár a bemélyedés messze van mégis a lány nem bíz mindent a véletlenre, hopponálással oldja meg a dolgot, így biztonságosan megérkezik abba a bizonyos bemélyedésbe. Nemsokára  a hó óriási robajjal halad el mellette, felette szinte mindenütt csak azt a folyamats monoton zúgást lehet hallani, amit a hó erőnek erejével hozott magával. A lány bár kap némi havat, nem annyit hogy félnie kellene attól hogy betemesse őt, vagy akadályozza hogy kijusson innen. Egyszóval éppen idejében reagált a helyzetre és megúszta.


Mindenki:
A lavina nem tart túl sokáig, csupán néhány perc az egész, de amennyi havat lehordott ez a hegy magáról ahhoz képest nem kis teljesítmény. Szerencsére a diákok nem estek a fejükre, így mindannyian megúszták élve, legalábbis eddig. De az igazán fura dolgok csak ezután kezdődnek, akik már feljebb vannak a hegyen láthatják hogy ahonnan ez az egész elindult, most valami furcsa képződmény áll. Lépcsők melyek befelé vezetnek a hegy sötétjébe egy tágas, szurdokszerű ösvényen keresztül. Ha a csapat szeretné bevárhatja egymást, lévén biztonságosabb együtt, de akár külön is elindulhatnak, egy viszont biztos. Kísérteties az egész hely. Ha felnéznek az ég fura lidércfénnyel világít. Olyan mintha az északi fény, jelenne meg a szemük előtt a sötét égen, mely még mindig hátborzongató monoton morajlással tornyosul felettük. A lépcsők és a szurdok falat viszont még ennél is furább. A lépcső valami fura fekete gyémántszerű anyaggal van kikövezve, mely fakó képével tükrözi vissza a diákok képét,  a szurdok fala pedig vastag jégtakaró, mintha hosszú évszázadok alatt felgyülemlett hó itt pihent volna a hosszú idő alatt. AZ egész annyira természetesnek hat, de mégis az ösvény kidolgozása túl precíz ahhoz hogy azt mondhassák a természet faragta ilyenné.  A fura  hangok ismét felhangzanak, de ezúttal nem lehet beazonosítani őket. Elölről hátulról, mindenhonnan, halk érthetetlen suttogásként kísérik a diákok útját, sőt néha olyan érzésük lehet mintha apró csontos újjak érintenék meg a vállukat.  
Ha Alexi esetleg a nekroportál túloldalán maradt s nem tért még vissza viszont észlelheti hogy ezeknek a hangoknak gazdájuk is van, melyek nincsenek is olyan távol a diákoktól, pontosabban ott vannak velük, csupán ők nem látják őket. Mind holt, mind rohadt talán már évszázadok, sőt ezredek óta a túlvilág fogjai, s csak az isten tudhatja mi a francért rekedtek itt. Fegyveresek, rozsdás páncélt viselnek, s lemezvértjeik zörgő hangjával kísérik a diákokat. Ott sétálnak közöttük, s sóvárogva nézegetik a jövevényeket. Alexiről nem vesznek tudomást, talán azért mert ő a köztes világban figyeli az eseményeket.  
A csapat viszont ahogy halad úgy ér feljebb és feljebb, érezhetően a hideg is még erősebb lett, a szurdok falai viszont megtisztultak, átlátszóan kristályosak lettek, s a diákok talán most jöhetnek rá első ízből hogy ez nem egy egyszerű ösvény hanem egy sírbolt. A jégfal fogságában csontvázak vagy még félig épp testek rejtőzködnek mozdulatlanul üres tánongó szemgödrükön keresztül figyelve mozdulatlanul az arra haladókat.  A lépcsők viszont véget értek, s előttük egy fura magas emelvény látható, mely már nagyon régóta itt állhat, ahogy az emelvényen pihenő tekercs is, melynek jó része már eljegesedett, tehát ha el akarják olvasni mi van benne, a széttekerésénél igencsak óvatosan kell bánniuk vele.

// És akkor a határidő ugye 4 nap innentől számítva :)légyszi próbáljon meg mindenki időben írni //
Vissza az elejére Go down
Daphne Alucard
Sentinel Cruoris
Sentinel Cruoris
avatar


Jelige : Vadóc
Hozzászólások száma : 1683
Csatlakozás : 2009. Nov. 27.
Kor : 24
Üzenet : Mérlegeljük mindig a lehetőségeinket - ha vannak. Ha nincsenek, olykor vakmerőséggel is célt érhetünk.

Rangok
Ház: Cruoris
Betöltött poszt: Sentinel
Évfolyam: Egyetemista diák

TémanyitásTárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín)   Szer. Feb. 26 2014, 16:16

//Alexi, Oliver//


Ez a Gyűrűk Urás hasonlat hirtelen meglep, de nagyon is viccesnek tartom, így nevetek fel rajta kissé, majd hozzá is fűzöm ám a magam mondandóját, mely szerint nem hasonlítok én egy tündére, ahogy ő is furcsa lenne hobbitnak.
- Hát a filmben a hobbitok vitték a gyűrűt, azért mondtam. – Szarumánnak aztán semmi köze se volt hozzá, nem is értem, hogy akkor honnan jöttek most így a dolgok Alexinek. Na de persze megint megpróbál vicceskedni, mire most már fejemet is megcsóválom cseppet.
- Nem, nem kizáró ok, te bolond. – kuncogok tovább még egy picit erre az egészre. Hát igen, Alexi soha se fogja feladni úgy érzem, de nem is tudom, azért tetszik ez nekem. Tényleg érdekelhetem vagy csak szórakozik velem? Annyira nem tudom, de talán most már kicsit jobban is meg fogjuk ismerni egymást, a lehetőség adott, csak élnünk kell vele. A megjegyzések viszont most még itt nem érnek véget, mivel Alexi a batyumból furcsa következtetést von le. Én nem vagyok ennyire vicces személyiség, de azért próbálkozom ám én is lazább lenni, talán menni fog majd idővel. A bók viszont jól esik, nagyon is.
- Azért ennyire nem lehetek csábító a számodra, főleg, hogy négy évig észre se vettél. – nem akarok én gonoszkodni, semmi ilyesmi, de tényleg eddig nem próbálkozott még így nálam, akkor mire fel ez a hirtelen változás? Vagy régen is tetszettem neki? Áh… nem hiszem. Sose adott erre jelet.
- Egyébként kedves vagy, hogy utána már kidobnál ide, a hidegbe. Na, így megyek máskor át hozzád. – azért az én szavaim se komolyak ám, ugyanúgy elvigyorodom én magam is, ahogy azt Alexi teszi. De tényleg ideje haladni is, nem csak dumálni jöttünk fel ide, azaz pontosabban pont azt nem akartuk csinálni, de mégis így alakult, amit én egy picit se bánok. A verseny ötlete maga jónak hangzik, de az már kevésbé, hogy nekem cipekednem is kell, míg a srácnak nem és persze hiába utalok a táskámra, eszébe se jutna vinni helyettem. Jellemző az inflásra.
- Tudod, nagyon is fontos dolgokat viszek. Ki tudja, hogy szükség lesz-e ma valamire a táskámból… de akkor nem fogsz kapni, ne is reménykedj benne. – vetem oda neki most már picit morgolódva, majd természetesen megindulok most már a kiugró irányába, az öreglányos dologra pedig már csak puffogok magamban. A szél nemsokára felerősödik, én pedig úgy érzem, hogy ez nem a legjobb alkalom most mégse a versenyre, talán tényleg el kéne halasztani a dolgot, de ő persze erre is csak viccelődni tud.
- Nem vagyok már tini, hogy hergelhess az ilyesmivel, ez nem sima szél. – nem hiszem el, hogy ő ezt nem érzi. – Én szerintem nem csak szórakoznak. Ez így túl furcsa. Alexi, elég sok mindenben volt már itt részünk… - figyelmeztetem, tehát jobb lenne, ha tényleg ő is komolyabban venné a dolgot, nem pedig így elviccelné. Kemény srác, persze, de ő se sebezhetetlen vagy halhatatlan, és ha komoly gond van most itt, akkor arra oda kell figyelnünk. A hangok ezt jelzik a számunkra, majd pedig a nemsokára létrejövő lavina is, amely elől én a magasba menekülök. A fiút nem féltem, tud ő vigyázni magára, inkább Olivert keresem a szemeimmel, majd eközben kiszúrok még néhány ismerős embert. Milyen furcsa, nem gondoltam volna, hogy ennyien vagyunk most itt, lehet, hogy tényleg valami készülődik…
Zöld szemeimmel lassan követem a lavina útját, majd amikor úgy látom, hogy mintha leállna, lassan a kiinduló pontja felé pillantok, így szúrom ki a kísérteties, fekete lépcsőket, melyek a hegy belseje felé vezetnek. Hmm, ez tényleg különös, de a kalandvágy szinte azonnal feléled bennem. Alexit nem látom sehol, de időm sincs arra, hogy most őt bevárjam, így a kicsinyke forgószelet arrafelé kezdem el irányítani, amerre a lépcsők vannak, majd pontosan ott szüntetem csak meg a varázslatot, tehát lábaim földet is érnek. Egyelőre mást nem látok itt, csak Olivert és nem is szándékozom bevárni a többieket, minek tenném? Lehet, hogy ők már rég menekülnek is vissza az iskolába vagy ahová éppen kedvük tartja, én viszont ennél kíváncsibb természet vagyok.
- Szia! Meglep, hogy itt találkozunk ismét, de én azt javaslom, hogy maradjunk együtt, mert itt valami nagyon nem normális. – remélem, hogy a srácnak se lesz ellenére velem tartani. Ahogy nézem ezt a fényt és hallom a hangokat, szinte a hideg is kiráz, főleg mert érzem, hogy nem vagyunk itt egyedül. Elég jó vagyok én is spirituális ismeretekből, bár nem látom, de tudom, hogy szellemek vesznek minket körül, de vajon kik lehetnek ők és mit akarnak?
- Menjünk végig a lépcsőn, valahol csak kilyukadunk majd. – és én meg is indulok előre, természetesen pálcával a kezemben. A hideget nem érzem a testfelmelegítő varázslat miatt, amelynek az ideje még mindig nem múlt el, de amit látok, attól majdnem megfagy ereimben a vér. A falak mintha tisztábbak lennének, most már, és azt is megmutatják nekünk, hogy mit rejtenek magukban, amire ösztönösen lépek közelebb Oliverhez. Nem félek, de az ilyen nekromantás dolgokat soha se kedveltem.
- Ez eléggé rémisztő egy hely. – Alexi vajon merre lehet? Valamiért örülnék, ha ő is a közelünkben lenne, ő legalább jó az ilyen dolgokban, nem úgy, mint én. Nem állok meg ettől függetlenül, végigsétálok remélhetőleg a cruos fiúval együtt a lépcsőkön, így jutunk el az emelvényhez, melyen egy valószínűleg nagyon is régi tekercs pihen. Nem tudom, hogy miféle tárgy lehet, de nem szeretnék túl sok időt itt tölteni, így nem kezdem el nézegetni, hogy valószínűleg az ereklye mire képes, inkább csak pszichokinézissel magamhoz vonom a régi darabot, majd Oliver felé nyújtom.
- Nyisd ki! – ha bármi történik, én meg tudom védeni a fiút, ha esetleg megtámadja valami vagy ledermeszti, de vajon fordítva ő is helyt tudna állni? Nem vagyok biztos benne, a múltkori találkozásunkon eléggé félénknek tűnt és valamiért nem szeretném, ha baja esne. Kedves volt velem, és ezért szeretném ezt valahogy viszonozni neki.


_________________
Famulusa: Svíra
Vissza az elejére Go down
Lisbeth May
Diák Inflatus
Diák Inflatus
avatar

Jelige : Mutáns
Hozzászólások száma : 334
Csatlakozás : 2011. Sep. 18.
Kor : 23
Üzenet : Istenem adj türelmet a hülyékhez, mert ha erőt adsz megölöm őket!

Rangok
Ház: Inflatus
Betöltött poszt: Diák
Évfolyam: 3. évfolyamos diák

TémanyitásTárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín)   Szer. Feb. 26 2014, 23:32

Hirtelen változnak meg körülöttem a körülmények. AZ egyik pillanatban még békésen hentergek egy sziklán, most meg már lavina ellen kell védekeznem. Az okát pedig láttam csak azt nem tudom mi folyik ott, de jeln pillanatban kicsit sem érek rá ezen töprengeni, mert az életem a tét. Látom a menekülést jelentő kis járatot, de nem érnék oda időben, így pálcámra támaszkodva már is föld falat emelek magam elé. A varázslat szerencsére műkődik, a hó neki zúdul a torlasznak, aminek kezdeti lendülete majdnem lesodor lábamról. Miközben a falat tartom és egyben valamennyire a hót is az üreg felé araszolok. Érzem, ahogy egyre magasabbra halmozódik a kupac és nem sokára át is tornyosodik védelmemen. Hagyom, hogy a földtömeg lecsapódjon, szerencsére már nem kell tartanom, sikerült biztonságba helyeznem magam. Ezen szösszenetnyi időt kihasználja agyam, hogy a felgyülemlett kérdésekre keresse a választ. Azt láttam, hogy mi indította el a lavinát, de ezek vajon mit keresnek oda fent? Nem éppen egy hétköznapi helyszín és egy varázsló párbajnak sem éppen alkalmas szinttér. Xeno lehet többet látott, mint én, ezért újra aktiválom az érzékelő képességét. Kíváncsi vagyok mit látott, mit tapasztalt.
- Lizzy! Végre kiderült jól vagy, már azt hittem vagy annyira béna, hogy a hó alá kerülj. Most már azonban elég volt a naplopásból. Szedd a sátorfád és vonszold a dagadt segged a hegy tetejére. – Beszél hangosan, hogy én is halljam. Nem túl kedves így egy életveszélyes jelenet után, de mit is vártam volna tőle? Akinek ilyen hülye neve van az normális nem lehet. A felgyülemlett hóban, hótaposó nélkül nem egyszerű a közlekedés, de igyekszem megkönnyíteni a dolgomat azzal, hogy sziklásabb oldalt keresek, amin könnyű megtámasztani a lábam. Ugyan úgy gondolom fitten tartom magam még is el tart pár percig és erőfeszítésbe mire a hegy alkalmas részére küzdöm magam. Megállnék pár percre szuszogni, hogy ne séta közben kelljen lihegnem, de ekkor rám telepszik madaram.
- Szedd már össze magad! Nem vagy te kutya, hogy így lihegj! Inkább vonszold haszontalan hús testedet arrébb, hogy összefuss a hozzánk hasonló többi idiótával, akik mind arra kíváncsiak, hogy mi a fene történik itt. – Ugyan legszívesebben lecsapnám egy nagy gumikalapáccsal, de be kell látnom, hogy igaza van, ezért el is indulok a megadott irányba, ahol reményeim szerint hamarosan összefutok a többiekkel.
- Sziasztok! – Köszönök oda a jelenlévőknek, de én magam nem kezdeményezek beszélgetést, helyette a furcsa képződményt kezdem el figyelni. Jómagam inkább a többséggel tartanék, de amikor elkezdünk elindulni előre megyek, a magam módján csendben osonkodva. Nem tudom ki mennyire jártas az ilyesmiben, de nem akarom, hogy tönkre tegyék az esetleges nyomokat, amikre esetleg én felfigyelhetnék. A lépcsőn lefele haladva folymatosan figyelem, hogy mi van a lábam előtt, így nem kerüli el figyelmem a furcsa kőzet, amiben tükörképemet vélem felfedezni. Haladás közben, azonban egyik kezemmet a falon húzóm végig, ezzel megfigyelve, hogy az csupa jég, illetve magamat figyelmeztetve, hogy ennél jobban nem kéne eltávolodnom tőle. Előrehaladásom közben azonban hátra is hallgatózom, hogy jönnek e még a többiek, mint már mondtam nem áll szándékomban egyedül kóvályogni. Menet közben ezen az ember építette helyen haladva megint körül ölelnek minket a fura hangok. Nem vagyok egy paranoid személyiség, de a hátamon futkos a hideg, néha nehéz eldöntenem, hogy Xeno ujjacskáit érzem a vállamon vagy tényleg kezd elmenni az eszem. Ezt a gyanúmat azt is erősíti mintha néha a falakban csontávazakat, hullákat, emberi cafatokat vélnék felfedezni. Egy hideg borzongás fut végig rajtam. Kifújom eddig bent tartott levegőmet, ami felhívja figyelmemet a hőmérséklet változásra, ugyan is nagy fehér felhőként siklik el arcom mellett. Szerencsére nem fagyok meg a varázslat miatt, de ki tudja meddig hűl még a levegő. A lépcsők azonban véget érnek és egy terembe vezetnek minket, ami szerintem nem túl bíztató, főleg nem a tekercs, ami előttünk helyezkedik el. Az Indiana J. filmek jutnak eszembe, ezért sem véletlen, hogy teljesen bevárom a többieket. Nekem ugyan is eszem ágában sincs megfogdosni a tekercset, még a végén valami rontást küld rám vagy ki tudja, milyen szörnyűségeket rejt még ez a hely.
Vissza az elejére Go down
Alexi Solsagan
Egyetemista Inflatus
Egyetemista Inflatus
avatar


Hozzászólások száma : 971
Csatlakozás : 2010. Feb. 23.
Kor : 24
Tartózkodási hely : Odin háló

Rangok
Ház: Inflatus
Betöltött poszt: Diák
Évfolyam: Egyetemista diák

TémanyitásTárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín)   Szer. Feb. 26 2014, 23:48

//Daph, Oliver//

Cseppet sem tartom magam a hobbitokhoz hasonlatosnak, de azt a bizonyos gyűrűt ugye ők vitték a filmben a hegyre, amit Daph is felhoz, mire csak helyeslően bólintok.
- Én is tudom, de inkább hasonlítok Szarumánra, mint azokra a bokacirkálókra. – felelem, de kár is erre több szót fecsérelni, inkább csak tovább hülyülök kicsit, amibe egy kis célozgatás is vegyül, s ahogy hallom, nem is lesz elutasítva a dolog.
- Ezt örömmel hallom. – vonom meg játékosan szemöldököm, majd még hozzáfűzöm. – Semmi kedvem nem lenne szőrnövesztőt locsolni a talpamra. – egy félmosoly még kiül arcomra, majd rátérünk a nagy batyujára is a hátán, aminek okára is rákérdezek hamarosan. Nem tudom, mi lehet benne, vagy hogy miért kell ennyi cuccal készülnie. Tény és való, hogy hagyományos mugli eszközökkel sok minden kell egy hegymászáshoz, de mágusként sokkal egyszerűbb minden, a mágia sokmindent ki tud váltani, főleg, hogy megvan hozzá a szükséges tudásunk is. Na mindegy, különösebben nem izgat, hogy ki mit hogyan csinál, inkább csak ismét bedobok neki egy bókot, mire viszont már visszaszól.
- Azt azért nem mondanám, hogy nem vettelek észre. Az megint más kérdés, hogy tettem-e lépéseket feléd. – felelem őszintén, hisz valóban mindig is felkeltette az érdeklődésem, hisz nem tartozik a hétköznapi lányok közé, annál szebb és a vadsága is tetszetősebb számomra. Viszont az is tény, hogy sosem voltam az a nagy csajozós típus, és ha össze is jött valaki, az sem épp Daph volt, bár ő úgyis Nillel volt az elmúlt évek nagy részében. Na nem mintha ez különösebben érdekelt volna, de mégsem úgy alakultak a dolgok. Most viszont, mintha nála is azt venném észre, hogy nem közömbös irányomban, így hát miért is ne próbálkoznék be?
- Utána? Mire gondolsz az „utána” alatt? – vigyorodok el ismét én is, de aztán már fel is vetem, hogy indulhatnánk tovább, beszélgetni mászás közben is lehet, Daph viszont a holmijára kezd el panaszkodni, arra viszont hiába vár, hogy én majd átveszem azt tőle.
- Aha, képzelem. Egy sminktükör, szempillaspirál és hasonló hasznos holmik, mi? Kösz, de azokra nincs is szükségem. – csipkelődök tovább vele, bár jól tudom, hogy bár csinosan is tud öltözködni, de nem az a fajta csaj, aki mindenhová a kis retiküljével jár. Mindenesetre amíg a pálcám nálam van, más holmira nincs nagyon szükségem, azzal a legtöbb dolgot meg tudom oldani, amit meg nem, arra majd kitalálok valamit. Inkább el is kezdjük hát a kis versenyünket, de hála a feltámadó erős szélnek mindez nem tart túl sokáig, s Daph máris megállásra szólít.
- Igen, sok mindenben, de egy ideje nyugi van. A hegyekben meg bármikor hirtelen is változhat az időjárás, ezt te is jól tudod. Nem kell mindig a paranoia… - kezdek el ellenkezni vele, hisz én inkább sejtek a dolgok mögött egyetlen embert, aki szórakozik, mint valami sötét dolgot, de aztán a különféle hangok, villámok és a lavina elég gyorsan rámcáfol, igazat adva a lánynak. Csak egy kis grimasszal ismerem be neki, hogy tévedtem, de aztán inkább erre a különös viharra kezdek el figyelni, majd egy sokak által biztos őrültnek tartott ötlettel állok elő, s ahelyett, hogy menekülőre fognám, inkább tárt karokkal várom a lavinát, miközben Daphne elszáll mellőlem. Épp akkor fejezem be a nekroportál létrehozását, s lépek át rajta, mikor a lavina elsöpörne, így hirtelen vált át minden fekete-fehérbe, s a hatalmas, ropogó hógörgeteg visszahangozva suhan át rajtam. Pár másodpercig tart csupán az egész, de felejthetetlen élmény számomra. Amikor viszont véget ér, különös dolgokra leszek figyelmes, olyasmire, amit a többiek –mivel idő közben azért nekem is feltűnik, hogy nem csak mi ketten vagyunk a hegyen- észre se vesznek, s én is csak annak hála, hogy egy köztes, szellemi síkra léptem át. A hegyen ugyanis megannyi páncélos, fegyveres szellemalak sétál körülöttünk, ők hallatják a furcsa hangokat. Ráadásul az ég is megváltozott, s bár jelenleg nem látok színeket, így is gond nélkül felismerem a sarki fényt.
~ Különös. Ez kezd egyre érdekesebb lenni. ~ - merengek el magamban, de az ösvény nem csak a többieknek, hanem nekem is szemet szúr. Egyelőre azonban nem szándékozom visszalépni a saját síkunkra, talán így többet megtudok arról, hogy mi is folyik itt, ráadásul a suhanásnak hála egy szempillantás alatt már ott is termek a furcsa lépcsősornál, ami előtt megállva ismét körbe is nézek.
~ Vajon hová akarnak vezetni ezek a kriptaszökevények? És minek? ~ - ahelyett, hogy egyből a szurdokon indulnék meg befelé, inkább csak elrugaszkodok a földtől, a levegőbe emelkedve, hogy onnan nézzek körbe, vajon mekkora szellemsereggel kell számolni, s hogy rajtuk kívül van-e más meglepetés is. Daph viszont ahogy látom, idő közben egy másik sráchoz csapódik, s már be is mennek a hegy belsejébe. Csak nem hagyhatom, hogy valaki most elcsaklizza előlem, ha már így elvagyunk egymással, így hát utánuk is lebegek, hamar beérve őket, nem is figyelve különösebben a jégbe fagyott csontikra, az emelvényen lévő tekercs viszont nekem is szemet szúr, de a lány szerzi meg hamarabb, amit azonnal az ismeretlen srác felé nyújt, fel is szólítva, hogy nyissa ki azt. Ezt más nem bírom megállni, így nevetés közben hozom létre ismét a portált, amivel vissza is lépek a saját síkunkba, minden bizonnyal a frászt hozva hirtelen a jelenlévőkre. Csak tovább nevetek kicsit, majd elismerően Daphra biccentek.
- Szép volt, inkább ő nyissa ki, érte kevésbé kár, mint érted. – vigyorgok a lányra, nem zavartatva magam, hogy a srác is tisztán hallja szavaim. Még így is örülhet, hisz úgy is fogalmazhattam volna, hogy érte cseppet sem kár, de mivel még sose láttam, adok neki némi esélyt, talán még meglephet.
- Hajrá kölyök, csak egy tekercs. Talán az van leírva benne, hogy küldheted melegebb éghajlatra ezt a sok szellemet. Ja igen… van egy pár, ebben biztos lehetsz. – osztok meg vele is némi infót, meg akkor már a többiek tudtára is adva, amit minden bizonnyal amúgy is sejtettek, de most már biztosan tudhatnak.
Vissza az elejére Go down
Oliver Wayne Seavers
Diák Cruoris
Diák Cruoris
avatar

Hozzászólások száma : 28
Csatlakozás : 2014. Jan. 31.

Rangok
Ház: Cruoris
Betöltött poszt: Diák
Évfolyam: 3. évfolyamos diák

TémanyitásTárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín)   Pént. Feb. 28 2014, 13:17

//Daph, Alexi//

A fal beválni látszik. A hó egyenesen neki csapódik, az pedig kitart, de a gond így sem kerül el. A hó lassan falam fölé tornyosul, én pedig kénytelen vagyok valami menekülő utat keresni. Szerencsére még mindig a kiszögellésen állok, így egyszerűen csak hátrálok széle felé, tartva a falat, majd leugrok, eleresztve azt. Pálcámat a zsebembe teszem miközben lógok a nemrégiben felrögzített kötélen, majd annak egy beljebb lévő részét megfogva húzok magamon egyet, hogy ne a képződmény szélénél legyek, hanem valamivel görbülete belső feléhez közelebb. Nem tart olyan sokáig, míg lezúdul a hótömeg. Én ekkor visszamászok, hogy körülnézhessek. A hegy felé tekintek először, hol egészen furcsa dolgot veszek észre. Alig hiszek szemeimnek, mikor meglátom a hegy belseje felé vezető lépcsőket és azt a szurdokot, mi mindazt körülveszi. Többre sincs szükségem. Ellenőrizve felszerelésem azonnal megindulok felé. Szívem vadul kalapál, mikor belegondolok, hogy látok egy ilyen dolgot és felfedezhetem saját magam. Meg is indulok a képződmény felé. Néhány perc alatt odaérek, akkor viszont megtorpanok. Tekintetem a fekete lépcsőkre terelem, melyek visszatükrözik tükörképem. Ujjaimmal kíváncsian simítok végig a szurdok falán. Meglepődve tapasztalom, hogy az egész sima jég. Nem kis mennyiségben, ráadásul, mert nem kicsi ez a hely. Hamarosan kedves ismerőssel is találkozom. Egy pillanatra megrezzenek, mikor a számomra oly kedves hang megszólít, de egy gyors pördüléssel azonnal rá figyelek.
- Szia! Rendben... Menjünk együtt - mondom zavartan.
Figyelmem inkább az ég felé terelem, még mielőtt elvörösödnék. A fények furcsa játékot játszanak. Ehhez párosulnak a korábbihoz hasonló hangok és az a rossz előérzet, mi korábban is kísértett, még a lavina előtt. A felszólításra bólintok egy aprót. Pálcám előkapom zsebemből és én is megindulok. Most valahogy nem érzem magam annyira zavarban. Talán azért, mert ez is olyan, mint egy óra. A képességeim próbatétele, ráadásul most nem mondhatnám, hogy szimpla magánéleti ügyről lehet itt szó. Ez sokkal komolyabb dolog lehet, amire rá kellene jönnöm, hogy mi az. Talán kettőnknek sikerül. Még örülök is, hogy ezt a felfedezést nem kell egyedül megtennem. Szívesen fogadom a lány társaságát, mint mindig, azt viszont nem hagyom, hogy elől haladjon. Hátra sem utasíthatom, mert ahogy tapasztaltam, nemigen szereti, ha meg akarják védeni. Éppen ezért döntök úgy, hogy gyorsan beérve őt, közvetlen mellette haladok. Pálcám készenlétben és már gondolkoznék is a támadáson, vagy éppen védelmen, mikor megérzem, hogy közelebb lép hozzám. A riadalom forrására nézek. Ekkor látom meg a holtakat a jégfalban. Szerencsétlenek igencsak pórul jártak. Vajon hogy kerülhettek oda? Csak nem egy lavina? Ahhoz, hogy természetes legyen, túlontúl precíz ez az építmény. Lehet, hogy emberek műve? Akkor viszont mit keresnek azok abban a falban? Én magam is feszültebbé válok egy pillanat alatt. Most akaratlanul is előrébb lépek, ezzel magamra véve azt a szerepet, hogy némiképp előrébb haladjak, akármennyire is bántom meg vele a lányt. Féltem őt és aggódom miatta. Inkább engem érjen valami, mint őt. Azt nem biztos, hogy el tudnám viselni. Zavaromnak most nyoma sincs. Teljesen komoly, kissé feszélyezett arccal nézek előre és haladok tovább arra, amerre a lépcső vezet, továbbra is figyelve Daphra. Nem jövök elő holmi hősködő szöveggel, hogy mindent megteszek azért, hogy megvédjem. Nem, az nem én vagyok, még akkor sem, ha valójában így gondolom.
Idővel egy emelvényhez jutunk, amin egy tekercs pihen. Az egyetemista nem húzza az időt, azonnal magához veszi az iratot, majd... A kezembe nyomja? Nem ellenkezek, elveszem a tekercset, majd kissé aggodalmasan kezdem el méricskélni. kíváncsi vagyok, mi lehet benne, de talán nem a közelében kellene kinyitnom. Ekkor viszont megjelenik még egy alak. Röhögve érkezik a semmiből, bizonyára valami varázslat által. Ujjaim szorulnak pálcám körül. Ismét arra készültem, hogy támadjak, azonnal hárítva a veszélyt, de láthatóan az nincs, csak igencsak irritáló szavak, amik egy részével azért kénytelen vagyok egyetérteni.
- Igazad van, értem kevésbé kár. De ez igaz rád is - tájékoztatom ezt a nagy szájú, irritáló alakot.
Tekintetem ezek után a tekercsre, majd Daphra terelődik. Odébb lépek néhány lépéssel, hogy ha történne valami kevésbé legyen veszélyben, majd egyszerűen fogom magam és kinyitom a tekercset. Gyorsan, mielőtt még meggondolhatnám magam. A szellemek ténye azért aggaszt, bár nemigen rémít meg. Találkoztam már nem egyel, apámnak hála, akinek a kedvenc elfoglaltsága a túlvilági lényekkel való riogatás volt, amíg meg nem szoktam.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín)   

Vissza az elejére Go down
 
Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Mysterio Feketemágus képző :: Külföld :: Mese helyszínek-
Ugrás: