Irmine Reinhard

Tárgy: Irmine Reinhard 2014-03-16, 7:00 pm

Főkari: Lexie Silverman

Név: Irmine Reinhard
Születési hely/idő: Ruhpolding (Németország: Bajorország), 1997. május. 27
Vér: félvér

Ház: Cruoris ház
Évfolyam: 2. évfolyam

Jellem:
Nagyon laza és szeretnivaló lány. A csínytevésekben benne van, ugyanakkor a komolyabb összetűzéseket igyekszik kerülni. Igazán barátságos és segítőkész jellem. Szívesen bárki fejére koppint, ha szerinte valami hülyeséget csinált. Nem szokása megijedni, ha saját épségéről van szó, másokért viszont szokása aggódni. Ezért is jött lényegében az iskolába, mert tartott attól, hogy ha folytatódnak a „zaklatások”, akkor előbb utóbb kitudódik, és anyja idegeskedni kezd. A drogoktól irtózik, alkoholt is csak nagyritkán fogyaszt, akkor is csak mértékkel. Ennek hála még életében nem sikerült berúgnia, a határt sem tudja, hogy hol van. Egyébként szereti mosolyogni látni az embereket, a jó vicceket és a poénos szurkálódást. Ő maga is csak affélét szokott használni, hacsak nincs szükség másra. Azért igyekszik néha komolyabban visszaszólni egyeseknek, igencsak csekély sikerrel.

Kinézet:
Nem tűnik túl edzett lánynak. Nem is vallja magát annak, bár napi néhány kilométert könnyedén szalad, hogy ügyeljen alakjára. A kellő helyeken rendelkezik gömbölyded formákkal, de azok sem túl nagyok. Ha őt kérdeznék, azt mondaná, pont ideálisak. Néhány esetben talán kisebbek a kelleténél, de ez csak akkor, ha valami nagyobb mellű leányzóval hasonlítják össze ilyen téren. Barna haja, a legtöbb lányéhoz képest, rövidnek mondható. Bőre enyhén napbarnított, ajkai halványrózsaszínek, szemei pedig szürkéskék színűek. Mivel szereti a sálakat, ezért szinte mindig hord magán, legyen az egy ujjatlan felsőhöz, vagy hosszú ujjú pulóverhez párosítva. Általában sötét színeket hord, azokból is a kék, szürke és fekete árnyalatait. Ez már minden bizonnyal az iskola hatása. Azért a többi színnel sincs baja, sőt, előfordul, hogy hord is magán egy-egy olyan árnyalatú ruhadarabot. Nadrágokból a szűkebb farmerokat részesíti előnyben. Azokból is főként a koptatott darabokat, viszont bárhogy is van felöltözve, barna oldaltáskája elengedhetetlen kelléke mindennapjainak.

Előtörténet:
Nos, lássuk csak, hol is kezdjem… Talán ott, hogy félig azt sem tudom, ki vagyok. Azért, mert az apám volt oly kedves és lelépett mielőtt még megszülettem. Pontosabban még az előtt eltűnt, hogy anyám tudta volna, hogy terhes, de ez már csak részletkérdés. Ami viszont lényegesebb, hogy az óta egy szem szülőanyám próbál felnevelni, kisebb-nagyobb sikerekkel. Ruhpoldingban születtem. Az egy német település a hegyekben. Télen-nyáron üdülőparadicsom, hála a jó fürdőknek, meg a sípályáknak. A suli sosem volt a szívem csücske. Valamiért állandóan piszkáltak a srácok. Talán köze volt ennek a szemüveghez meg a fogszabályzóhoz, bár ha engem kérdeztek, egész jól álltak azok a dolgok. Minden esetre gyakran voltam a gúnyok célpontja. Engem bántott, ugyanakkor tudtam, hogyha túlteszem magam rajta, csak erősíteni fog mindez. Később segített is, mert utolsó éveimben már én voltam az, aki fegyelmezte a többieket. Nem volt már szemüveg, vagy fogszabályzó, semmi ilyesmi. Csak én, teljes, természetes valómban. A tanárok szerint hibátlanul, ez viszont most mellékes. Így nevelkedtem, a nyakamra akasztott őrzővédővel. Nem volt bajom a blökivel, sőt. Imádtam, hogy mindig megvédett, amikor kellett. Néha túlzásba esett ugyan, ennek ellenére szerettem, amíg meg nem halt. Nagyjából akkortájt kaphattam a levelet. Egyáltalán nem volt kedvem újabb iskolát vállalni és tanulni. Dolgozni akartam, hogy segítsek fáradó anyámnak fenntartani csekély életszínvonalunkat. Ezt viszont egyáltalán nem akarta hagyni. Tovább akart küldeni, hogy a lehető legnagyobb szinten tanulhassak. Ezért képes lett volna megszakadni is, én pedig ezt nem akartam. Nos, mint említettem, nagyjából ekkor érkezett meg az a bizonyos levél. Félve nyitottam ki, elvégre fogalmam sem volt, hogy miről szól. Annyit tudtam, hogy nekem érkezett és azt, hogy anyámnak eszem ágában sincs megmutatni. Főleg nem azok után, hogy elolvastam.
„Mégis ki az a szemét, aki efféle marhaságokkal traktál? Így sincs pénzem, nemhogy még utazzak is, arról nem is beszélve, hogy ez a varázslós marhaság nagyon nem jó vicc!” nos, nagyjából ez volt az első reakcióm az egészre. Akkor még gőzöm sem volt róla, hogy létezik olyan, hogy varázslat. Arról meg végképp nem, hogy külön erre szakosodott iskola is van. A levelet egy az egyben kidobtam a szemétbe. A szobámban, ügyelve, hogy anyám szeme elé ne kerüljön. Ezt követően viszont napokig kattogott rajta az agyam. Minden ébren töltött percem a kukába kerülő levél körül forgott. „Vajon ki az a barom, aki azzal tölti a szabadidejét, hogy ilyen leveleket küldözget? Vagy csak engem tisztelnek meg a hülyeségükkel?” Barátaimat minden találkozásunkkor méregettem. Már-már annyira, hogy elegük lett belőlem. Na szép! Ennyit erről! Ami viszont még furcsább volt, hogy egyik nap egy másik levél fogadott. Amint kinyitottam a postaládát, nekem repült az a rohadék, mintha csak erre a pillanatra várt volna. Nem ugyanaz volt, hanem valami más. Régies, jobban mondva úrias nyelvezet, amit én soha az életben nem használnék. A betűk kézzel írottak, szépen író tollal, fekete tintával készültek. Kissé meg is voltak döntve a betűk. Mintha nem is evilági lenne az, aki írta, de komolyan. Ami viszont benne állt… „Elmész az iskolába!” Ennyi meg még egy furcsa szó. A lényeg viszont tényleg ennyi volt és nem több, ugyanakkor eléggé hátborzongató. Az pedig még inkább, hogy napokon belül a számlámra érkezett egy kisebb összeg. Kisebb? Nemigen. Sokkal inkább nagyobb. Jóval nagyobb a kisebbnél. Mikor bementem a bankba, hogy megtudjam mégis mi ez az egész, annyit mondtak, hogy nem tévedés, meg hogy a megjegyzésben valami olyasmi szerepelt, hogy „Az utazáshoz.”. Ez már cseppet sem volt bíztató. Kezdtem úgy érezni, hogy mindenképp el kell mennem oda, különben a nyakamra szabadítanak valakit. Most már meg is vesztegettek ráadásul, nem kis pénzzel. Nem volt mit tenni. Anyámnak beadtam, hogy kaptam valamiféle ösztöndíjat. Már én sem tudom, hogy milyet, de mivel jól tanultam, elhitte. Azzal is hitegettem, hogy ott tudom folytatni a sportot. És hogy fizetik az utazást. Nagy nehezen elengedett, én meg azon nyomban leléptem, remélve, hogy most már békén hagynak.
Az iskola… nos… „Basszus, mekkora!” Valahogy így. Alapból az furcsa volt, hogy saját kikötője van. Ne meg az, hogy olyan, mint az Alcatraz. Nagy, sötét, egy külön sziget és „Mégis ki akart engem börtönbe zárni?”. Mondanom sem kell, eléggé félve léptem be az épületbe. Az pedig, hogy a varázslat és hasonlók tényleg léteznek, szinte sokkolt. Napokig csak bámultam a semmibe, mígnem kezdődtek az órák. Ja, igen, egyébként a Cruoris házat választották nekem. Hogy miért? Gőzöm sincs, hogy mit láttak bennem, amiért oda tettek, de abban a levélben is benne állt a ház neve. Gőzöm sincs, hogy honnan tudta az az alak, hogy hova osztottak be. Elég sok fura diákkal találkoztam. Nem is beszélve a fura lényekről és a fura növényekről, de idővel hozzászoktam. Sőt, a nehézségek ellenére, mondhatom, hogy megszerettem. Bár anyám még mindig úgy tudja, hogy valami elit suliban vagyok, a semmi közepén, szép, virágos réttel körülvéve, meg az otthonihoz hasonló tájjal. Ez egy jó nagy hazugság volt a részemről, amiért minden egyes válaszlevelem megírásakor bűntudatom van. Jó, vannak itt is szép helyek, de a legtöbbet mégsem mondanám annak. Főleg nem a hullaházat. Attól a hideg kiráz, valahányszor be kell oda mennem, vagy az előtte lévő tanterembe. Az egész borzasztóan büdös. Az első évem vége viszont kellemes fordulatot vett, amikor megtudtam, hogy mit kell csinálnom. Létre kellett hoznom egy társat. Nem volt kérdés, hogy mit választok. Pontosabban, hogy kit. Famulusom egy kaukázusi juhászkutya alakját kapta. A neve pedig Huldrych lett. A második évemet vele együtt kezdtem. Így azért sokkal könnyebb, hogy van, aki felvidítson és bátorítson, ha kell. Na meg, ha van, aki megvéd a szemétkedő aranyvérűektől.

Tárgy: Re: Irmine Reinhard 2014-03-16, 7:20 pm

No, az apró módosítások után most már teljesen jó az előtörténeted, tehát természetesen elfogadom, jó játékot kívánok vele! Very Happy

Aranyos csajszinak tűnik, már alig várom, hogy vele is megismerkedhessek a játéktéren. Razz

Na meg, érdekes lesz, hogyha egyszer a kedves anyuci rájön arra, hogy az édes kislánya micsoda is valójában. Very Happy

Nincs más dolgod, mint beírni a famulusodat, hogy azt is beállíthassam a profilodnál és hogy játssz! Very Happy