Iskolai kikötő

Tárgy: Re: Iskolai kikötő 2012-11-17, 11:37 pm

//NRT - Rose és Tarkh - 2012.11.17.//

* Jó most itt lenni, idekint a hűvösben, szerencsére Nara sem tart velem végül, tehát teljes a nyugalom. Nem hiszem, hogy sokáig kint leszek, bár ez még változhat, egyelőre nem tervezek semmiféle programot, sem pedig találkozót senkivel. Az élet viszont közbe szólhat, és amikor úgy érzi, történetesen példának okáért most, meg is teszi: éppen csak megállok a kikötő túlsó végében, és szerintem nem telhet bele pár perc sem, mikor is egyrészt közeledő léptek zaja üti meg fülem, valamint érzem azért hátamon valaki tekintetét. Na jó, ilyenkor venném Nara hasznát leginkább, de nem ijedek meg, biztonságban érzem magam, s ahogy félig a közeledő felé fordulok, egy pillanatra villan csak fel szemeim előtt a kalapos alak, hisz el is kapom onnan a tekintetem, de ennyi bőven elég ahhoz, hogy tudatosuljon bennem, ki közeledik felém. *
~ Aristarkh? ~ * ejtem ki csak magamban nevét, hangosan nem, ám fekete gombszemeim, tehát tekintetem ismét felé villan. Érzékelhető tehát ebből a kis reakcióból, hogy nem szándékos volt a fejelfordítás, csupán csak ösztönös, emberi megmozdulás. Ezek után már csak figyelem őt, elképesztő, hogy képtelen arrébb pislogni rólam.. iszonyúan gyerekes megnyilvánulás ez most részéről, mert ugyan részemről állom tekintetét, de jobb emberismerő vagyok, mint hinné, így azt is látom, érzékelem, hogy szólna, de nem teszi, már csak büszkeségből is, melyre csak rákontráz a köhhintéssel, vagy mivel. Ekkor már én magam elmosolyodva gyömöszölöm kezeimet zsebembe, majd eltekintve a sötétségbe nyitom szólásra ajkaimat. *
- Neked is szép estét, Tarkh. Köszönöm kérdésed, jól vagyok, kihevertem a hétvégi kis incidenst, és ahogy látom, te is épségben vagy. És veled mi a helyzet? * kerül mosolygós tekintetem ismét arcára. Fogalmam sincs, mit fog reagálni, de nekem tiszta a lelkiismeretem, az már egyszer biztos. Nem azért mentettem a bőrét, hogy nullázzuk az egymással lévő problémáinkat, vagy hogy lekerüljek arról a listáról, egyáltalán nem. Kötelességemnek éreztem, és akkor ez bizonyult a helyes döntésnek. Szerintem megköszönni sosem fogja, amit nem is várok el, bár annyi szent, most már egészen biztosan nem rajtam fog múlni kapcsolatunk mibenléte. Nem is szólok hozzá mást, kezdésnek talán elég lesz ennyi is, aztán meglátjuk tényleg, mire jutunk, minden bizonnyal hamarosan. *

Tárgy: Re: Iskolai kikötő 2012-11-20, 9:16 pm

//NRT - Rose és Tarkh - 2012.11.17.//

*Sétára indulok, szokásos öltözékemben átvágva az iskolán, cikeszemmel fejem körül, mit néha-néha hirtelen zárok ujjaim közé. Magányos, biztonságos és nyugodt estére számítok, kedvenc útvonalamat bejárva, ám amint a kikötőbe érek, kiderül, hogy erre egyelőre minden reményem szertefoszlik. Megpillantok valamit, akit nem szeretnék, s mivel nem fújok visszavonulót, lassan közeledem is feléje. Tekintetem nem azért van rajta, mert kihívás szeretne lenni, egyszerűen róla gondolkodom, tehát el is felejtem, hogy mi az illem. Persze az sosem érdekelt... ilyen körökben. Melléje érek, nem biccent vissza, belőlem pedig egy elnyomott megszólalás tör elő krákogás alakjában, ami kezdést is biztosít a lánynak. Lassan fordítom feléje a fejemet, higgadtan végigmérve egy pillantással, majd sóhaj hagyja el torkom. Nem köszönök ismét, hiszen biccentettem neki.*
- Miota becezel engem? *tűnik fel a legelső. A Tarkh egyáltalán nem szokványos becenév, az oroszoknál biztosan nem, ez inkább könnyebbség a külföldieknek... ki lehet találni, de ilyennel még nem igazán találkoztam Nilen kívül. Nem értem miért becéz engem, én sem mondom neki, hogy Rózi. Ez a barátság, közelség jele volna, mi pedig nem vagyunk azok. Az, hogy normális néven szólítjuk egymást, tiszteletet is jelenthet, nem muszáj feltétlen ellenségeskedést vagy távolságot látni benne.*
- Nem akartalak megszolitani, mert lathatolag nincs semmi bajod, nem is esett bajod... *dünnyögöm el az orrom alatt, elvégre biccenteni is ezért biccentettem neki, de felhoz egy olyan témát is, amiről nem szívesen beszélek, még akkor sem, ha kell. Megköszönni nem fogom, alapvetőnek kéne számítania, hogy segítünk egymásnak, bár biztos van, aki megtenné, én nem vagyok olyan.*
- Tuleltem, nem panaszkodom. *felelek csak ennyit, s egy kérdés is hirtelen eszembe ötlik, ahogy az emlékképek visszavillannak a kalandos estével kapcsolatban. Kizártnak tartom, hogy a harmadikosok érdemben foglalkoznának az elsősökkel, vagy a lánynak az volna a legnagyobb gondja, hogy pletykákat hallgasson rólam.*
- Honnan tudod, hogy Ginger a baratnöm? *szegezem rá tekintetem, mert ha találkozott már vele, arról nyilván tudni akarok, elvégre jelen pillanatban ennek éppen ellenkezőjét gondolom. Nem lényeges információ, azonban nem szeretném, ha a kis Vörös is belekeveredne ebbe.*
- Egyebkent... *kezdek bele, mintha mellékes volna.* - Ha igy haladsz, talan töröllek a bizonyos feketelistarol. *húzom fel az orromat, mint egy kisgyerek, aki kegyelmet gyakorol. Tudom, hogy a szüleimre esküdtem meg, ám az akkor volt, és azóta, már csak azzal, hogy Ginger a barátnőm, legalább három eskümet megszegtem nekik. Akkor nem mindegy?*

Tárgy: Re: Iskolai kikötő 2012-11-27, 6:34 pm

//NRT - Rose és Tarkh - 2012.11.17.//

* Nem várt ismerős botlik belém most, így este felé idekint. Valószínűleg nem engem akart utol érni, elég csekély esélyt látok erre, s megjelenése, mármint ahogyan "bemutatkozik" most nekem, az sem erre utal. Ettől függetlenül, bár tény, hogy biccent felém, a krákogást már olyan nagyon célzó jellegűnek veszem, hogy én, vele ellentétben a szavak megformálásáig is eljutok. Reakciója persze annyira jellemző, mintha ezt már hallottam volna tőle, így csak egy fáradt, de mosolygós pillantást vetek a csillagos ég irányába. *
- Most óta. Zavar? De amúgy meg ne akadj már fenn ilyesmiken. * rázom meg buksimat is, bár mit várhatnék tőle? Pontosan tudjuk mindketten, hogy az élő fába is beleköt, csoda lenne, ha egyszer nem tenne kivételt. Ettől függetlenül tovább folytatom egy darabig egyoldalú csacsogásom, amire aztán szépen lassan válaszok is érkeznek.. nocsak. A végén még kiderül, hogy a szőrös és meggondolatlan szív mögött van némi élet is, bár ez a kifogás, amit felhoz nevetésre sarkallna, de igyekszem ezt vissza hozni, így pedig csak a mosoly szélesedik arcomon, de ki tudja, lehet ez sem fog neki tetszeni. *
- Nem, tényleg nem történt semmi gond, jól látod a helyzetet. Az a pár zúzódás pedig majd elmúlik. * vonom meg vállam, nem vagyok én vasból, hogy érinthetetlen és sebezhetetlen legyek, és ahogy hallom, ő is tökéletesen érzi magát. * - Reméltem, hogy nem lesz gond. * biccentek szavaira, majd inkább az óceán vizét fürkészem egy darabig, mikor is akcentusa zökkent ki ismét a merengésből, na meg barátnője neve. Evidens, hogy szép pofim ismét felé fordítom, s szemöldökeim felhúzva értetlenkedek egy sort. *
- Tudod, szoktam szociális életet élni, vannak barátaim és ismerőseim, akikkel beszélgetek. Elég összetett az egyenlet. * pislogok rá egy sort, én nem értem, ez miért fontos, de eztán már csak fülelek, s a színész vénáját megtapsolnám, olyan hitelesen adja elő a kegyelmes nagyurat számomra. Hogy fejet ne hajtsak előtte.. azért a büszkeségéből még mindig van mit darálni. *
- Ez csak rajtad múlik, egyáltalán nem azért csináltam. Ha más lett volna ott, akkor őt viszem magammal és mentem a bőrét. * tudatom vele azt, hogy sem ő nincs ettől kiváltságos helyzetben, sem pedig én ne legyek nála, de azért még huncutul mosolyogva hajolok kicsit közelebb. * - Szívesen. * súgom egy kacsintással neki, szerintem érteni fogja a célzást. Semmi kedvem rosszban lenni vele, ez tény, főleg mivel értelmetlennek tartom, de az sem fog szívem ütni, ha egész életében az én halálomon mesterkedik. Fogalmam sincs, hogy komolyan gondolta-e egyáltalán, amit az előbb mondott, meglátjuk idővel. *
- És egyébként hová készülsz most? Mystral? * pillantok a túlsó oldali fények irányába, de persze a révész sehol, szóval ha átmenne, máshogyan kéne megoldania a dolgokat, azt hiszem. Bár ahogy tudom, hoppanálni nem képes, tehát marad az átúszás, ha nagyon szabadulni akar tőlem.. vagy hogy átjuttatom én magam. Meglátjuk. *

Tárgy: Re: Iskolai kikötő 2012-12-06, 10:16 pm

//NRT - Rose és Tarkh - 2012.11.17.//

*Akaratom ellenére, de beszélgetés indul meg közöttünk. Talán itt az ideje? Sejtem, azonban az elfogadás és megbékélés, nyitás, visszafogottság már olyan szavak, melyekkel nehezen barátkozom meg. Főleg Rose-al szemben. Ennek ellenére felelek lassan, kimérten, hozzám hűen, ami gondolom egyáltalán nem lepi meg a másikat.*
- Csak a barataim hivnak igy... Rozika. *szúrok neki vissza, had érezze, milyen, mikor valaki olyan hív személyesebb néven, akinek nem lenne joga hozzá. Csak sejtem, hogy ez a beceneve, következtetés, mivel annyira nem foglalkoztam vele az utóbbi időben, hogy szinte semmi sem tudok róla. Ez azért elgondolkodtat. Volt egy elég érdekes eseményünk, mégis ismeretlenek vagyunk egymásnak, leszámítva a feszültséget és bosszút ami kettőnk között határt vág.*
- Te mar sok ilyet megelhettel. Nem kell felteni teged. Biztosan el is jatszottal par aldozatoddal. *gondolkodom hangosan de gonoszul, mert megbocsájtást várhat, de azt, hogy elfeledjem a megaláztatást: azt soha. Talán érti majd a célzást, főleg villanó szemeimből, melyeket összehúzott szemöldököm keretez, így méregetve gyanakodva a másikat. Pár kérdés azért érdekelne, viszont a válasz már meg sem lep.*
- Nekem is vannak barataim. De persze gondolhattam volna, hogy pletykalnak az emberek. Kivancsi vagyok, mit hallottal meg rolam. *jutok hirtelen felismerésre, szemeim összeszűkülése pedig jelzi, hogy nem feltétlen rá, hanem inkább a történeteket terjesztőkre haragszom. Miért kell másról beszélni? Sosem értettem, én sem művelem ezt. Talán be kéne ezt tudom a női nem jellemvonásának.*
- ... Mint ahogy altalaban összedolgoznak itt a diakok. *jegyzem meg, hogy ez nem példa nélküli. Én is mindig védek mást, összetartok velük. Amikor azonban odasúg nekem, meglepett pillantásommal találkozhat. Meg kéne köszönni? Hogy is ne... nem csak neki, de másnak sem köszönném meg.*
- Nem szoktam megköszönni senkinek a minimumot. Majd ha te megköszönöd, hogy en is veled voltam, akkor talan en is biccentek egyet neked. *közlöm vele, s most ahogyan gondolataimba kutatok, hirtelen nem is tudok esetet mondani, ahol kifejezetten köszöngettem volna másnak. Faith-nek mondtam ilyesmit? Nem emlékszem, akkor nem lehetett fontos... tehát maradjunk a valószínű nemnél. Gondolataimból újabb kérdése szakaszt ki, s felocsúdva pislogok rá.*
- Igen... de nincs itt a revesz. Pont nem hoztam a teleportgyürümet. *sajnálkozom, hiszen nincsen nálam. Miért pont ilyenkor nincs nálam sose? Akkor megspórolhattam volna ezt a beszélgetést. Talán így akarta a sors. Hiszek benne. A révész viszont nem jön, tehát vagy marad a kínos csönd, vagy beszélgetésbe kezdünk, legyen az bármilyen.*
- Nem gondolod, hogy tartozol nekem valamivel? *töröm meg nagy sokára a csendet, s nem is nézek rá, elmerengve bámulom a vizet. Pontosan, pontosan egy bocsánatkérésre gondolok. Megoldaná-e a problémákat? Talán... Kíváncsi vagyok, vajon ő tud-e adni leckét a büszkeség megtagadásából.*

Tárgy: Re: Iskolai kikötő 2012-12-08, 11:10 pm

//És a játék most áttér RT-re!//

* Ezen a becenév témán mindig fennakad a pökhendi kis orosz, de ezen a Rozikán, ahogy meghallom, csak nevetni tudok, komolyan. Ajkam előbb lassú mosolyra húzódik, végül vigyorgás lesz ebből, és egy édes kacaj is elhangzik tőlem. *
- Rozika? Hát ezt meg hogy hoztad össze? Egyébként mindenre hallgatok, de ilyet még sosem mondtak nekem.. jó a humorérzéked. * kuncogok tovább, nem bírom már bent tartani mindezt, majd lassan lehiggadok én is, ezt tényleg viccesnek tartottam, de hamarosan már egy kis utalást hallhatok az elmúlt események tükrében egy bizonyos másik irányába. Nem fogom neki elmagyarázni újra és újra, mit miért tettem ott és akkor, és bocsánatot sem szándékozom kérni tőle. Éppen elég nagy így is az egoja, én nem fogok rátenni még egy lapáttal, ha nem muszáj, így hát inkább csak fejem csóválva pillantok el Mystral felé. *
- Nem igazán érzem helyén valónak a célozgatásodat.. és tudod, a játék nem az, amit veled űztem, még csak kínzás sem volt. Ha istenesen meg akartalak volna kínozni, azt nem így tenném. Egy Cruciatus semmi ahhoz képest, amit itt összességében megtanulsz. * helyesbítek a dolgokon, s bár hangomban cseppnyi félelemkeltés nincs, sőt, nem is akarom ezt tenni. Tisztában vagyok azzal, hogy nem fél, de ne is tegye, nem lenne alapja, és nem is megfélemlíteni szeretném, ez eddig tiszta sor. Persze gondol, amit szeretne, de ezt talán még jobb, hogy most tisztáztuk, mintha egy újabb szorult helyzetbe kerülve kaptunk volna össze ismét. S mivel akkor és ott majdnem ez történt, mármint a gömbnél, ahol még Ginger neve is elhangzott a számból, melyet most számon is kér rajtam, na meg ahogy hallom mást is igyekszik. *
- Nem tartalak számon, és nem is kérdezősködöm utánad, ha ezt szeretnéd tudni. Ne haragudj meg, de még mielőtt esetleg ezt gondolnád, ennyire nem stresszeltem rá arra, hogy vérbosszút esküdtél. Csak a minap beszélgettem Axellel, és szóba hozott. Ennyi. * vonom meg vállam nyugodtan mesélve el neki az igazat, szerintem ez nem magyarázkodás, csak egyszerűen okos enged alapon különös dolgokon képes fennakadni. * - Egyébként meg a pletykákat szerintem inkább nem is akarod hallani. Azok mindenkiről mennek, kivétel nélkül. * teszem még hozzá, hiszen biztosan rólam, rólunk is megy a susmus, már ami Nathet és engem illet, hiszen újra elég furcsa a szituáció kettőnk között, de ez koránt sem visel meg annyira, mint általában. Különös, mintha már kezdenék beletörődni ebbe az egészbe, persze belül mardos, de megtanultam nem kimutatni. Megerősödtem, ám most mégis csak bólogatok Tarkh szavaira, ez a dolgunk, védeni egymást és összedolgozni igen, végül pedig egy szócskát is oda küldök neki, nem várva semmit, de mintha mégis ilyesmit próbált volna körül írni jelen cselekedeteivel és szavaival, melyek érdekesen hangzanak, és őszintén, semmi kedvem vitázni vele. *
- Tulajdonképpen szimbiózis volt, ha csak pár órára is, szóval kössz, hogy a jobb kezem voltál. * döntöm meg fejemet kicsit, így nézve rá mosolyogva, mely mosoly inkább szintén olyan megadó fajta, mint őszinte, de semmi lekezelés nincs benne mégse, és hát annyiban igaza van, összedolgoztunk, az már megint más, hogy én választottam őt. Na de nem akarok egész este ezen rágódni, ki tudja, mennyi időt fogunk még itt együtt tölteni, így terelem kicsit a témát, s vállam vonva teszek egy felajánlást is. *
- Hát, ha szeretnéd, át tudlak juttatni oda. * bökök fejemmel a túlpart irányába, bár nem hiszem, hogy élni fog ajánlatommal, főleg most, hogy egy kis csendet követően olyasmivel áll elő, mire első körben csak hunyorgom egyet, végül felé pislogva kezdek beszédbe. *
- Én nem tehetek arról, hogy felbosszantottál. Nem vagyok tökéletes, mint ahogyan más sem. Ha te visszább veszel, valószínűleg nem teljesen az lett volna a végkifejlet, ami lett. És még mielőtt félreértenéd, nem kenem rád, de ne haragudj, undorítóan viselkedtél. Más nem mondta még? * nézek rá higgadtan, s bár lehet, hogy ezzel újra csak fát tettem a tűzre, de nem igazán érdekel, így folytatom is kis idő múlva. * - Ebben a világban senki nem tökéletes, még te sem. Sem én nem vagyok több nálad, sem te nálam, sem pedig senki senkinél. Én alapvetően tisztelem az embereket, ami szerintem mindenkinél a minimumnak kellene, hogy legyen.. de ahogyan te hozzám viszonyultál.. sajnálom, hogy ezt mondom, de a lecke az lecke, és ha az én gyenge próbálkozásom nem volt elég, majd az élettől kapod a pofonokat. De talán már kaphattál párat, mióta itt vagy, mert lehet, hogy most is ellent fogsz mondani, és megpróbálod megmagyarázni a saját igazad, de mégis változtál. * fejezem be végül monológomat csendesen. Engem nem érdekel, ha kiakad, mert magába nézni énmiattam biztosan nem fog, de ezt gondolom, és ami a szívemen, az a számon. Nem kell, hogy legjobb barátok legyünk, de még csak haveroknak sem muszáj lennünk, szóval lesz ami lesz, én állok elébe. *

Tárgy: Re: Iskolai kikötő 2012-12-08, 11:38 pm

*Egyértelmű, hogy szócsata fog kialakulni, és ha egyéb tettlegesség is történne, akkor a lehető legjobbat hozom majd magamból ki, bár talán nyilvánvaló lesz a küzdelem kimenetele. Nem is érdekel, én a büszkeségem és igazamat védem. Számat elhagyja pár gondolat, főképp morgós felelet, ám mikor a másik kacajban tör ki, meglepetten pislogok feléje.*
- Gondoltam tovabb becezem a valoszinü becenevedet. Ha mindenre hallgatsz, akkor igy foglak hivni. *válaszolom érzelemmentes hangon, enyhén felvont szemöldökkel vizsgálgatva őt. A véleményemet nem rejtem véka alá, mivel nem félek tőle, és bármit is tesz, nem is fogok. Legyen ő akárki, rendelkezzen akármivel, ellenfél, ezért bizonyos szabályok vonatkoznak rá. Mikor azonban magyarázni kezd, lassan fordítom ismét feléje fejemet a hullámok vizslatása után, de hamar elunom a kioktatást.*
- Föbenjaro atok. Ne akard beadni, hogy van nala rettenetesebb. Mellesleg te is celozgattal... ugy teszek, ahogy akarok. *mormogom gyorsan, összevont szemöldökkel. Nem tetszik amit mond, és őszintén szólva nem is hiszek neki, de hát nem tudhatom, mivel nem vagyok még felsőbb éves, talán igazat mond. Fellengzősnek hangzik, mintha meg akarna rémiszteni, de sose értékeltem sokra a szájkaratét.*
- Nem azert kerdeztem, mert kivancsi volnek ra, hogy mit tudsz vagy gondolsz rolam. Barmi is legyen az, nem lesz eleg. Arra voltam kivancsi, mas mit hallhat rolam, mik terjengenek az iskolaban. Ha viszont Axel mondta, akkor nem lehet negativ, joban vagyunk. *vonom meg a vállamat, mert most kivételesen nem utána szimatoltam, hanem általánosságban kíváncsiskodtam. Kimért biccentéssel felelek a megállapítására, mert ugyan én nem találkoztam róla pletykákkal, de felesleges volna rákérdezni, nem árulná el, illetve igaza is van ebben, nem kell túl ragozni. Érdekes amiket mond, egyszer megköszön valamit, egyszer kioktat és fennhéjázik, összezavar engem.*
- Hm... *mordulok ismételten, hiszen már kifejtettem, hogy ez részemről is a minimum egy iskolatárssal szemben, de nem tudom, hogy vajon mennyire... őszinte amit állít. Inkább nem kezdek el ezen vitázni, nem volna értelme, csak tovább gondolkodom rajta magamban. Ajánlására azonban megrázom a fejemet.*
- Tudok varni, nem sietek. *válaszolom, s bár egyébként élnék a lehetőséggel, de ez azt jelentené, hogy rá szorulok. Inkább állok a kínos helyzetben a saját ostoba gondolataimmal, de legalább őszintén ragaszkodok hozzájuk és betartom őket. Hamarosan azonban feldobok egy témát, s tekintetem szemeibe talál mikor magyarázni kezd, de ahogy tovább beszél, úgy horkanok fel megvetően.*
- Hagyd a süket, teged szentesito es mentegeto dumat, a felesleges, sablonos es ostoba kioktatast. Ugyan... nem azt akarod mondani, hogy te nem vagy hibas, de hangoztatod a kizarolagos büneimet. Azt mondod nekem kell tanulni, holott te sem fogsz tudni elhelyezkedni ilyen vermerseklettel. *csattanok fel hirtelen, most egész testemmel felé fordulva. Egyáltalán nem tetszik amit mond, kioktató, és bár nyájasan hangzik, hazugok szavai, álszentek.*
- Mit gondolsz, mindenkivel igy viselkedek? Az nem is jutott eszedbe, hogy tettel valamit, amire igy reagaltam? Mit gondolsz, igy kell reagalnod ha valaki felbosszant? Csak ötven masik, kimeletesebb ige allt volna rendelkezesedre, meg az Imperio elött. Ne add mar be a dumat, hogy te jokislany vagy, biztos hogy elvezted, es ha en hibaztam, akkor te is, pontosan ugyan annyira, mint en. *hörgök most már dübörgő hangerővel, kezeim összeszorulnak, ahogy én is megfeszülök, gyakorlatilag finoman remegni kezdek a dühtől, és szinte vicsorgok. Gyűlölöm mikor valaki nem beszél tisztán. Gyűlölöm az igazságtalanságot. Hibáztam? Igen. Hibázott? Igen. Ennyit nem képes elismerni.*

Tárgy: Re: Iskolai kikötő 2012-12-09, 12:04 am

* Bár nevetésre sarkall ez, amit mond, s ő ezen még meg is lepődik, de hát így van, még bólintok is, tegyen, ahogy szeretne. *
- Egészen nyugodtan, nekem olyan mindegy. * rázom meg buksim picit, de mikor már célzásából leesik, mire is gondol kínzás alatt, nem véletlenül mondok, amit mondok neki. Van durvább is, rosszabb, mint egy Cruciatus. *
- Nem is tudom.. szerintem csak azért, mert valami főben járó, van tőle rosszabb is. Most minden kekeckedés nélkül, szerintem fogsz tapasztalni rosszabbat, ha esetleg felsőbb éven az egyik tanársegéd, vagy magiszter rajtad fog bemutatót tartani. Olyasmikkel fogsz szembesülni, amihez képest az eltörpül. Egy igazi kínzást én akkor sem így csinálnék. * próbálom megértetni vele saját álláspontomat is, de ezt majd maximum akkor fogja átgondolni, vagy megérteni, ha már kissé tágabb látókörrel rendelkezik. Harmad évről tudnék pár olyan varázslatot mondani kapásból, ami az én szájízemhez mérten rosszabb, mint a kínzó átok, de nem fogok erősködni, tényleg felesleges volna. Ez az én véleményem, az meg az övé, tehát tiszteletben tartom, viszont azt is megosztom vele végül, megnyugtatásként, hogy kitől kaptam az információt, s erre már mintha lehiggadna kissé. *
- Igen, nem is mondott rosszakat egyáltalán. Bír téged, pedig ő nem haverkodik össze mindenkivel. * szólok őszintén Axelről is pár szót, hisz azért mi egészen jóban vagyunk, már ami a haveri szintet illeti. De a pletykákról nem áll szándékomban többet gagyarászni, felesleges volna, s szerencsére, kivételesen ebben most egyet értünk, ám a legutóbbi közös kis kalandunkról, amit mondok, úgy tűnik, csak nekem vicces.. lehet mégis az agyamra ment ezt a Nathes dolog? Nem volna fair rajta kitölteni, bármennyire is fura a viszonyunk. *
- Oké, ne morogj. Egymást segítettük, kész. Oroszlánrészed volt neked is abban, hogy megmenekültünk, szóval köszönöm. * hangzik most már ez kicsivel őszintébben szerintem, tényleg így is gondolom, de túlragozni ezt is felesleges. Ezzel az erővel annyi mindenkinek lehetnénk hálásak, és ki is fejezhetnénk ezt különféle formátumban, hogy az leírhatatlan. Itt tényleg mindenki szimbiózisban él a másikkal, és nekem sem kellett volna provokálnom őt az előbb, hiszen itt ez tényleg természetes számba megy. Felajánlásommal egyelőre nem él, talán majd kicsit később, és ha mindez nem volna még elég, túlságosan jól alakult eddig minden ahhoz, hogy igaz legyen, elköveti azt a hibát, hogy felhozza a kettőnk dolgát, én pedig egy újabbat, miszerint szépen elmesélem neki a véleményem erről az egészről, de bár ne tenném.. komolyan, mintha fel akarna robbanni, úgy esik nekem. És az a legrosszabb, hogy meg sem mozdul bennem semmi amiatt, amiket mond. Tényleg ennyire megváltoztam volna, és ekkora pondró lennék? *
- Aristarkh.. * ejtem ki most teljes nevét, de inkább nem megyek tovább, csupán csak meredten nézem őt, próbálok szemeibe tekinteni, megtartani a kontaktust. Sérteget, de tudatosul bennem ugyanakkor az is, én sem voltam túl kedves másodpercekkel ezelőtt. Ennek így nincs értelme, egyáltalán nincs. Végig hallgatom hát őt, szó nélkül, s ha végzett, egész egyszerűen egy mélyebb levegőt véve pislogok fel dühös arcára. *
- Bántottál már embert életedben? Kínoztál már meg valakit úgy, hogy az illető hozzád hasonló módon úgy gondolta, hogy te vagy a hibás, nem pedig ő? Te, aki kínzod és fájdalmat okozol neki, ő pedig semmiről sem tehet? Vagy talán hibázott, de nem akkorát, hogy ezt érdemelje? * figyelem őt továbbra is nyugodtan, még csak meg sem rezzenek, hangom sem erőteljes, szinte már-már csendesen beszélek hozzá. Biztosan meg fogja lepni a kérdésem, de meglátjuk, mi lesz a válasz. Tényleg érdekel. *

Tárgy: Re: Iskolai kikötő 2012-12-09, 12:23 am

*Hamar zárunk pár témát. Annyira jellemzően folyik a társalgás, hogy amennyiben csak a beszélgetést ragadnánk ki, talán akkor is képes volnék megállapítani: ezt ketten alkotjuk. Eltökélem miképpen fogom őt szólítani, s talán nem hiszi el, de komolyan fogom ehhez tartani magam... elvégre nem zavarja... elméletileg.*
- Ezt te gondolod igy. Jogod van hozza. *zárom ezzel le a témát, mert talán van erősebb varázslat, nem véletlen nem azokat nevezték ki főbenjáró átkoknak. Szerintem teljesen másképp értékelünk bizonyos mágiákat. Axel neve is felkerül hirtelen, azon kevés pillanatokban, mikor egyetértünk, de természetesen nem szabad hagynom, hogy ez túl sokáig így legyen.*
- Igen, tudom. Erdekes modon vele sem voltam tökeletesen joban az elejen, de ugy latszik, hogy ö... tolerans. *tartok egy kis szünetet jelzés értékkel az utolsó szó előtt. Igen, gyűlölném Axelt, ha a legelső mondatom után, mely neki szólt, rögtön támadott volna. Nem tette, és most barátok vagyunk, mert intelligensen és határozottan rendezte a helyzetet. Ő nem reagált túl semmit, én pedig jobban megismertem, megértettem, és ennek meg is volt a hatása. Nem tudok kiigazodni a lányon, éppen ezért nem szólok inkább semmit, de mikor ismét megszólal, egy pillanatig még kutatólag meredek a szemébe, aztán biccentek egyet.*
- Szivesen. *hangzik tőlem teljesen természetesen, hova tovább... kedvesen, mert szeretem, ha elismernek. Nincs mit ragozni ezen, így is képes vagyok viselkedni, ha látom az igazságot a másik tekintetében. A pillanat azonban elszáll, s mivel nem kerülgethetjük egymást a végtelenségig, ezért felhozok egy témát, ami nyilván katasztrófához vezet. Nem nyugtat meg nevem kiejtése, teljes mértékben figyelmen kívül hagyom, ellenben véleményemet elmondom, nem is akármilyen fizikai reakcióval. Meglep a hozzáállása, de fogaimat csikorgatva hallgatom némán végig, a nyugodt hangsúlytól némileg lehiggadva, ám továbbra sem értékelve ezeket, mivel nem értem mit akar mondani, így feleslegesnek tartom, hogy beszél... talán dühít is saját értetlenségem.*
- Nem, a maffiaban nem igy müködnek a doglok... *kezdek bele, de hirtelen harapom el a mondatot. Ahj, tépném ki a nyelvem, hogy folyamatosan elszólom magamat. Erről senkinek nem szeretek beszélni a saját biztonságom érdekében... ha kitudódik hol vagyok, akár Mystralig merészkedve kapják el az utolsó Zhukovot. Nem volna jó.*
- Mindez teljesen lenyegtelen. En azt allitom, hogy mindenhez ket ember kell, a törtenesek reakciosorozatok amiket egymasra adnak az emberek. En is hibas vagyok, te is hibas vagy, pontosan ugyan ennyire, es pont. Ennyi a törtenet. Egyszerü es vilagos. Ezt vagy keptelen elismerni. *hadarom gyorsan, jóval higgadtabban mint eddig, most már inkább türelmetlenül. Miért nem érti meg? Az én szavaim őszinték... nekem nem kellett volna kötekednem, egoista módon viselkednem, neki pedig nem ilyen reakciót kellett volna erre adnia. Csak mi bonyolítjuk túl az egészet.*

Tárgy: Re: Iskolai kikötő 2012-12-09, 12:48 am

* Nos, nagyon nem vagyunk egy véleményen a kínzás fogalmáról, nekem is van egy álláspontom, és neki is, és ahogyan ezt ő is mondja, a két oldal nem egyezik. *
- Teljesen igazad van. * bólintok elismerően, hisz nem fogok vitába szállni nyilvánvaló dolgokról, majd pedig még egyik szaktársam is képbe kerül, mire újra kapok egy kis célzást. De ahj, ettől komolyan a falnak mennék szívem szerint, ha nem lenne bennem annyi, hogy inkább benyelek mindent. *
- Nem vagyunk egyformák. Jogom van hozzá. * élek az ő szavaival, szerintem érteni fogja, nem is kell ezt túlmagyarázni. De a forró kását nem lehet sokáig kerülgetni, így első körben szépen lentebb adok a játékból, amit elég rosszul csinálok, valljuk csak be férfiasan, nőiesen, vagy akárhogy máshogy, s őszintén fakadok ki, normálisan, mire a reakció is megérkezik. De azzal ellentétben, ahogy közölte, majd akkor hajt fejet, ha.. vagy valami ilyesmi, nem igen tapasztalok semmit. Nincs már energiám viszont ezen is fennakadni, csak egy fejcsóválást intézek erre a röpke szócskára, majd egy orrvakarás közepette ér el vesztem is, tehát bele is csapunk a lecsóba. Én nem tudom, minek ezt újra és újra felhozni, én simán túllépnék magamban is ezen, nem beszélve arról, hogy vannak fontosabb dolgaim is nála, például jelenleg az, hogy rendbe tegyem az életem, de most ő itt előttem egy újabb lépcsőfok, amit el kell egyengetni, hogy szépen tovább haladhassak. Láthatóan fura neki, hogy nem hirtelen a reakcióm, egyszerűen erőm sincsen ehhez most, hogy vitázzak, hajtsam a magam igazát az ő igazával szemben, ezért is reagálok másként, mint ahogy azt várta. Elszólása nem hagy bennem mély nyomot, nem fogok kérdezősködni, az ő dolga, és mivel orosz, nem is olyan meglepő számomra. *
- Nem is a maffia érdekelt volna, hanem mondjuk a suli. De mindegy, nyilván nem voltam elég egyértelmű. * ismerem be az apróbb bakit, s mintha le is nyugodna kicsit attól, mert én sem hergelem tovább sem magam, sem pedig őt, és nem is akarom. *
- Ha figyeltél volna, az előbb azzal kezdtem, én sem vagyok tökéletes, ami azt jelenti, követhetek el hibákat. És ugyanezt mondtam, hogy ok-okozat. Az egyikünk a-t mondott és cselekedett, a másikunk pedig b-t. Mit kellene még mondanom? Szerintem éppen elégszer átrágtuk ezt a helyzetet. Beismertem, hogy nem teljesen volt helyes, amit tettem azzal, hogy elismerem, nem vagyok tökéletes. De még mielőtt újra hülyeséget csinálnék én, vagy mondanál te, vagy egyáltalán felhúznánk egymást, inkább jó éjt kívánok neked. Megjött akire vártál. * veszem ki kezem is a zsebemből, s mutatok csendesen mögé, mivel a révész éppen most futott be. Rá várt, gondolom továbbra is az a terve, hogy Mystralba látogasson az este folyamán. *
- Sajnálom, hogy így alakult. Őszintén. Rossz kezdés volt, de ami történt, megtörtént, és én nem tudom ezt megváltoztatni. * nézek még szemeibe a fekete, csillogó kis gombjaimmal, majd megrázva fejem fordítok neki hátat, ismét zsebre durva kezem, s a célom nem más, mint a kastély, lehetőleg szobám méghozzá. Szerintem nem bunkóság most itt hagyni, és azt sem hiszem, hogy megállít majd. Olyan vagyok jelenleg, mint az időjárás, de ő most a vihar előtti csendből kapott.. még szerencse, hogy nem zúdult le az az eső. *

Tárgy: Re: Iskolai kikötő 2012-12-09, 1:22 am

*Meglepően sok témában értünk egyet... nem is hittem volna, hogy ez egyáltalán lehetséges. Természetesen az idilli állapot nem tartható túl sokáig fenn, mivel muszáj ellent mondanom, muszáj hangoztatnom a véleményemet, ezért is horkanok fel, mikor az én szavaimmal élve kéri ki a jogait... nincs értelme tovább veszekedni. Nem teljesen egyértelmű, mikor felkerül témaként első találkozásunk, úgy hajtogatjuk saját igazunkat.*
- Nem, senkit nem kinoztam meg az iskolabol. *ismerem be, mivel ez a maffia módszere, de nem ilyen mértékben. Ezt akkor alkalmazzuk, ha egy bizonyos célt akarunk elérni, de párbajnál... soha. Az nem tisztességes. Az nem harc. Ezért sem becsülöm amit tett, mert egyértelműen nem voltak nemesek a szándékai, mint mondjuk egy kihívás. Tovább beszél azonban, így nyugszom le, ahogyan ő is, de ismételten nem értek egyet.*
- Akkor ne finomkodj. En sem azt mondom, hogy nem vagyok tökeletes, es blahblahblah, hanem azt, hogy hibaztam. *mondok ennyit, ezzel zárva le a vitát, de mutatására hátat is fordítok, hogy fejemmel és tekintetemmel kövessem az irányt. A révész alakja bontakozik ki szemeim előtt, mire halkan felhümmögök. Magam mögött hallom meg mondatát, úgy fordulok vissza, szemeibe bámulva.*
- En is sajnalom. *mondok csak ennyit, s bocsánatot még mindig nem kértünk egymástól, de haladunk, majdnem mindenki beismerte teljesen a hibáit, volt közös téma, egyetértés, nyugodt hangnem. Talán elgondolkodok azon, hogy ez békejobb volt-e, de amint látom, távozni készül. Nem állítom meg, had menjen, csak elgondolkodva nézek utána, nem is köszönök el, s talán ő is sejti, hogy elmélkedésem túlságosan lefoglal a formalitásokhoz. Kis idő múltán, mikor alakja eltűnik, csendesen fordulok a révészhez, majd szállok be, s hagyom, hogy a túlpartra vigyen, ahol sétával vezetem le a feszültséget, szellőztetem ki a fejemet és gondolom át a történteket.*

Tárgy: Re: Iskolai kikötő 2012-12-09, 8:43 pm

*Szerencsére Wera eljön, hála a levelemnek, így nemsokára megláthatom ismét ezt az aranyos leányzót, kivel már oly sokszor találkoztam, de most, mégis ez a pár hét kihagyás zavaró volt a számomra is. Sok mindent el kellett rendeznem, de úgy hiszem, hogy sikerült, most pedig az övé vagyok, akár egész este is, hogyha azt szeretné, bár ezt még nem árulom el neki, de mégis, úgy hiszem, hogy sejti ezt magától is, hiszen elég későn találkoztunk ahhoz, hogy elrohanjak 10 órakor, mint a kisfiúk, hiszen már nem vagyok az. Bár egy évvel idősebb nálam, ez semmit se jelent a számomra.*
- Kössz, legalább ennyit. *ugratom egy kicsit és végül már meg is indulhatunk a folyosón, lefelé a lépcsőkön, egyenesen az aula irányába és közben a leányzó mesélését is hallgathatom, hiszen szeretném, ha valami vidámabb dologról hallatnék, az ő élete pedig ilyen, így jól esik most mindez, viszont ha már valamit szóba hoz, érdekelne bővebben is.*
- Beégtél miatta? Na, mi történt? Meséld el, mert nagyon kíváncsi vagyok rá. *ösztönzöm is arra, hogy mondja csak el, tehát amíg én ezt meg nem tudom, addig én se mesélek neki. Tényleg szeretném most a vidámabb témákat, jobb lesz ez így, majd később jöhet a fekete leves, mert hát elég szomorú lesz mindaz, amit mondani fogok, de ő szerintem megérti majd, amit hallani fog, hiszen nem más csaj miatt nem voltam vele, de ez oly egyértelmű, minthogy kék az ég.*
- Igen, meglehet, de mindennek eljön az ideje. *figyelmeztetem is finoman, hogy még nem fogok rátérni a tárgyra, így érünk le az aulába, majd az ajtót ki is nyitom a lány előtt, így engedve előre a kikötőbe, ahova hamarosan már én is követem és a révész csónakja után nézve kutatom a sötét tengert, hátha meglátom valamerre, de csak nem akar előkerülni, így végül ismét a csinos pofi felé tekintek.*
- Csak egyedül szerettem volna lenni és volt egy utam Luciussal is. *kezdek bele finoman, de még nem árulva el többet, mert így is elég meglepő ez az utazás is, amit együtt tettünk, a sok-sok vitáról pedig nem is beszélve. A révész viszont még sehol, Wera pedig mintha nem akarna most annyira semerre se menni, így széttárom karjaimat, majd lazán dobom le magam az egyik nagyobb darab sziklára.*
- Akkor maradjunk csak itt. A hely úgyis mindegy, de a friss levegő most jól esik. Neked nem? *szeretem az éjszakát és a téli tájat, most pedig a hó is körülöttünk van, olyan csodálatos és nyugodt minden. Szerencsére a sziklán, amin ülök, most nincs hó és bár hideg, mégse hiszem, hogy ennyitől megfáznék, inkább egy kis havat veszek kezembe, majd meg is várom, amíg leolvad róla, de közben a másik felé is tekintgetek.*
- Szeretném tudni, hogy mit hittél, miért nem találkozom veled? *nézek is fel rá lassan, ha még mindig valahol a közelembe ácsorog és nem is mesélek tovább még, de majd hamarosan mindenről tudomást szerezhet.*

Tárgy: Re: Iskolai kikötő 2012-12-09, 8:59 pm

* Kifejtem azért neki saját véleményem is arról a bizonyos levélről, és hát igen, ennyit tehetek érte, hogy meghallgatom, mivel szerintem jár egy esély mindenkinek. Meg egy újabb és egy újabb.. és mintha viccre venné a dolgot, de mégis komolyan, ám csakis vicc.. na jó, erre már mosolyognom kell, így sunyi kis vigyor ül ki arcomra, s angyalian kezdek bólogatni is. *
- Ó igen, hogyne. Ennyit mindenképp. * kacsintok felé pajkosan, de hát ha ugratás, benne vagyok, nem szemétkedésből mondtam az előbb se, és remélem ezt sem fogja bunkózásnak venni, a körítés sem olyan egyáltalán. De végül csak elindulunk, és bár szólok pár szót magamról, de ő mégsem tántorodik el famulusomtól, ki bizony jól elbánt velem a reggel folyamán. *
- Na jó, de csak ha megígéred, hogy nem nevetsz ki. * próbálok szúrós szemmel rá tekinteni, s hát muszáj megígérnie, különben nem is mondok semmit, és amennyiben így tesz, bele is kezdek. * - Szóval egész éjjel nem hagyott aludni.. de az mindegy, a lényeg, hogy végül aztán megszökött, én pedig ahelyett, hogy hagytam volna, utána mentem. Egy hálóba is.. ami zárva volt. Gondoltam hajnalban még mindenki alszik, és óvatos is voltam, nem ébresztettem fel senkit, de pechemre a szoba egyik lakója már amúgy is ébren volt, szóval.. kicsit volt csak ciki. De végső soron nem volt semmi gáz, reggeliztünk egy jót. * húzom fel kétszer vállam egymás után, s bár én lemosolyognám magam, ki tudja, ő mit fog tenni? Persze ha szeleburdiságom kineveti, nem lenne túl nagy csapás, meggondolatlanság volt, de könyörgöm, tudjon valaki hajnalban éber lenni egy egész éjszakás virrasztást követően. Persze úgyis meglesz a véleménye, de szerintem én akkor sem vagyok túl érdekes, meg amúgy is ő akart velem beszélni, persze tudok még várni, így bólintva szavaira slisszolok ki előtte az ajtón. *
- Köszönöm. * teszek egy illedelmes megjegyzést is, majd pedig aggályaimat ismertetem meg vele, mert hogy vannak, az már biztos. *
- A magiszterünkkel? Mintha múltkor is említetted volna.. de még most sem tudom hová tenni az információt. * konstatálom a hallottakat efféle módon, majd még az úti cél felől is érdeklődöm, de mintha figyelmesebb lenne, mint máskor. Tényleg valami komoly dolog történhetett vele, eléggé úgy tűnik nekem, igyekszik a kedvemre tenni. *
- De, nagyon is jó, és itt is tökéletes nekem. * mosolyodom el, ahogy elfigyelem őt, széttárt karját, s ahogy ledobja magát az egyik sziklára, de én egyelőre még vele szemben állok csak meg, nem túl messze tőle nézek kék szemeibe, melyekben akár el is tudnék merülni, olyan nagyon rég láttam már. Csak nézem, miként cselekszik a hóval, majd mikor egy logikus kérdést intéz felém, pár másodpercig szemeibe tekintek, pislogás nélkül, végül egy mélyebb levegővétellel rugaszkodom el helyemről lassan, s fordulok két lépés alatt meg teljesen, hogy mellette foglalhassak helyet a hideg, havas kövön. *
- Nem is tudom.. nem hittem semmit. Nem kombináltam, ha erre gondolsz, és nem is szőttem összeesküvés elméleteket magammal szemben. Rossz volt, hogy nem láttalak azok után, ami akkor történt. * beszéltem eddig előre, a sötétségbe, de végül fáradtan mosolygó pofim felé irányítom, tekintetem pedig az övét fürkészi. Vajon mit várt, mit mondok majd? Az ő döntése, hogy keres-e, vagy sem, de akkor is különös volt ez az egész. *

Tárgy: Re: Iskolai kikötő 2012-12-09, 9:10 pm

*Próbálok egy kis jó kedvet kovácsolni az estébe, így hát egy kis viccelődést is megengedek magamnak, majd ez után már a lány felől is érdeklődöm, de csak az után hajlandó mesélni nekem, ha megígérem neki, hogy nem nevetem ki. Már előre félek, hogy nehéz dolgom lesz, de azért rábólintok a dologra, hiszen tényleg érdekel minden apróság, ami vele történt.*
- Hát legyen, megígérem. Igyekszem be is tartani, de hát a történetedtől függ majd. *mosolyom cseppet szélesebb lesz, így hallgatom most már nyugodtan a történetet, mely szerint a famulusa bizony gonoszkodott ezzel a szépséggel, Wera pedig még utána is ment. Nem tudom, hogy kinek a szobájába és semmi egyebet, de inkább nem is kérdezek rá. Végülis, semmi közöm sincs hozzá és talán jobb is ez így.*
- Hát talán meg kéne nevelned, bár mondom ezt én, akinek a famulusa órákon is szereti produkálni magát. *Marcan már csak ilyen, de mégse cserélném le egy másik, nála szót fogadóbb famulusra. * - De akkor örülök, hogyha végül ráleltél. *reagálok még ennyit, de mást már nem mondok, nem látom értelmét és amúgy is megérkezünk az ajtóhoz, ahol előre engedem a lánykát, majd végül utána én magam is kisétálok az ajtón, aztán beszélni is kezdek. Na nem mondok még túl sokat, de azért apró információfoszlányok eljuthatnak a vöröskéhez.*
- Ő a bátyám, Wera. El akartam már mondani, de az események felgyorsultak és egyszerűen minden kicsúszott a kezeim közül. *sóhajtok is fel és mivel a lánynak megfelel itt a beszélgetés és mivel sehol senki, így hát úgy döntünk, maradunk. Helyet is foglalok, majd még egy kérdést azért felteszek neki, de a válasz teljesen pozitív, nem kombinált, nem is szerettem volna. Csak magam mellé tekintek, amikor helyet foglal, majd lágyan végigsimítok puha, meleg pofiján.*
- Azok után én se szerettem volna így eltűnni a képből, bizonyára úgy jöhetett le, mintha csak kihasználtalak volna, pedig ez nincs így. Akkor tudtam meg, hogy meghalt az apám... és bár kitagadott, ettől függetlenül még rosszul érintett. *nem kertelek tovább, kibököm azt, ami történt és hogy ez után mi következett? A gyász, egy utazás, még elég sok minden, amelyeket majd csak lassan fogok tudni elmesélni neki, de nem hazudok és azt hiszem, hogy tényleg eljött az őszinteség ideje. Kezemet visszahúzom, ölembe ejtem és végül vállat vonok.*
- Szóval sajnálom, de most nem tudtam mással foglalkozni. *ennyi, ezzel fejezem be mindezt, még nem tudok Dolmen-ről beszélni, az ott történtekről, vagy azon, hogy kiborultam amikor megtudtam Luciustól a hírt. Szóval jobb a fokozatos haladás.*

Tárgy: Re: Iskolai kikötő 2012-12-09, 9:26 pm

* A viccet félre téve, miután egy helyes kis vigyorral ígéri meg, nem nevet rajtam, be is avatom a reggeli eseményekbe. Nos, én kicsit máshogy éltem meg, szánalmas volt még a próbálkozás is, ahogy betörtem oda lényegében.. de mindegy is, elmúlt. *
- Nélküle is tudok ám hülyét csinálni magamból. * csóválom meg buksim végül, majd bólogatok párat szavaira, meglett bizony, sőt, egy kis finom reggelivel még ki is tudtam engesztelni, és már el is van felejtve az éjszakai nyűg, meg macera. * - Amúgy meg nevelhetetlen, meg nem is igazán akarnék rajta változtatni. Ő is tökéletes. * mosolyodom el még azért, majd végül már ki is kerülünk a kastélyból, s azt hiszem, lassan csepegteti az információkat, de én mégis össze tudom rakni a képet. Bár ez meglep, mármint a magiszterem említése, s kissé szemeim is elkerekednek az újdonság hallatán. *
- Ó. Szóval a testvéred? Micsoda meglepetés. Nem is hasonlítotok. * vonom össze szemöldökeimet, mást nem igen tudok erre reagálni, csupán csak kíváncsi tekintetem figyelheti, de nem is öntöm inkább szavakba, amit gondolok. Kérdeznék, érdeklődnék, és ezt ő is nagyon jól tudja, hiszen ennyire már ismer engem, szerintem. De tudom, nem lesz itt szükség kérdésekre, legalábbis részemről, mert kezdem úgy érezni, betartja az ígéreteit, szóval talán a továbbiakban másra is fény derül majd. Ám a kikötő üres, a révész is sehol, amit igazából nem bánok, nekem itt is jó, hogy végre vele lehetek, kettesben, és értelmesen kommunikálni is képes vagyok vele, s ha már így kérdezte, mit gondoltam akkor őszintén megosztom vele mindazt, ami bennem volt eddig is, de immár mellette megpihenve. Érintése meglepő, de mégis jóleső, szavai pedig eleinte kedvesek, és szívmelengetőek számomra, biztos vagyok abban, hogy nem hazudik.. és az indokban sem, ami miatt nem foglalkozott velem. Pár másodpercig csak nézek kék szemeibe, ha felém tekint ő maga is, most aztán tényleg kicsúszik a lábaim alól a talaj. Egyre rosszabb dolgokat mond nekem magáról, nekem pedig halvány lila gőzöm sincs, hogy kezeljem, ezért döntök úgy.. Werásan, spontán.
- Figyelj Raiden.. én sok mindenen mentem keresztül, mikor még kisebb voltam, gyakorlatilag úgy kerültem egyik szülőtől a másikig, mint kezekben a kilincs. Nem kezdek sajnálkozásba, nem hiszem, hogy erre van szükséged.. csak azt tudom mondani, amit már annyiszor. Ha szükséged van rám, itt vagyok. * halkul el hangom is, saját példámból tanulva nem fogok a nyakába borulni ömlengve, ám kicsi, kesztyűs kezem ha engedi, az övére talál, de csak egy szorítás erejéig. Érezze, tényleg vele vagyok, de nem tolakodó mindez, tehát nem is tart feltétlenül túl sokáig. * - Édesapád miatt viszont részvétem. * pislogok még rá szép szemeimmel, majd csak megrázom fejem aranyosan mosolyogva, s picit vállam is megvonom, majd ahogy haladok előre a beszédben, összehúzom szemeimet is, mint valami félős kis állat, tényleg restellem, amit mondani fogok. *
- Ne kérj bocsánatot. Érthető.. és talán az én levelem is nyers volt egy picit. És ezt most nem amiatt mondom, amiket elmeséltél, vagy esetleg fogsz. * hagyom rá a dolgot, tehát továbbra is rajta múlik, mit mond el nekem, és mit nem. De ha már ennyire úgy érzem, bízik bennem, egy kérdést, ami foglalkoztat, felteszek neki, maximum nem válaszol, nem fogok hepajkodni miatta. *
- Elmondod, miért tagadott ki az édesapád? * bukik is ki belőlem a kérdés, nem fordítva el tőle arcomat most már. Kis lépésekben haladunk, és ez jó, biztosabb, mintha felületesen haladnánk előre, tehát várom a válaszát vagy így, vagy úgy. *

Tárgy: Re: Iskolai kikötő 2012-12-09, 9:54 pm

*Nem kezdek rögtön bele a mesélésbe, először Weráról is szeretnék hallani egy kicsit és miután ő már mesélt magáról és sikeresen meg is érkeztünk a kikötőbe, végül magam is megszólalok, olyan dolgokat árulva el a leányzónak, amely dolgoknak eddig nem volt tudatában és természetesen én miattam. Nincs mit tenni vagy szépíteni ezen, szégyeltem a dolgokat, nem akartam senkinek se beszélni róla, csak Monának, de ő már a múlt, már rég, hiszen nem tett róla, hogy keressen, soha nem teszi, mostanra pedig teljesen lezártam és a barátságot is megkérdőjelezném, mert a barátok nem így viselkednek a másikkal. Szóval szó esik Luciusról, arról, hogy ő a testvérem és jól láthatóan ezen Wera is meglepődik, ami nem csoda, ki ne lepődne meg?*
- De, azért egy kicsit hasonlítunk és igen, ez az igazság. Én is Fenris voltam, csak miután kitagadtak, átvettem a nagybátyám nevét, ezért más a vezetéknevünk. *magyarázom is meg, még mielőtt feltenné a kérdést, hiszen nem csak féltestvérek vagyunk, hanem teljesen egy vérből származunk. Ez után viszont már ülve folytatjuk tovább a beszélgetést, így mondom hát el azt is, hogy apám immáron halott, és bár ez még csak a mesélnivalóm eleje, szerintem éppen elég sok információ már így is ahhoz képest, amelyeket eddig elmondtam Werának. Bízhatom benne és szükségem van rá, szeretnék legalább egy embert, aki mellettem van, akire számíthatok... igen, kell nekem.*
- Ezt még eddig soha nem mesélted el nekem... *akadok is meg, amikor hallom, hogy neki is milyen élete lehetett, így sóhajtok fel, ennyire tapintatlan lennék? Soha nem gondoltam bele, hogy milyen nehéz lehetett neki, mindig csak bántottam, tényleg nem vagyok valami jó ember.*
- Most szükségem van rád Wera és szeretném, ha ez nem csak egyszeri alkalom lenne. *ahogy keze az enyémre talál, megfogom én is és nem engedem, inkább csak lassan közelebb hajolok hozzá, úgy figyelve meg kék szemeimmel szép arcát, majd ha engedi, egy kis puszit lehelek puha ajkaira, melyre már oly nagyon vágytam.*
- Köszönöm és azt is, hogy mellettem vagy, pedig nem vártam el tőled, hogy megértsd. *ismerem is be egy aprócska mosoly mellett, majd türelmesen végig is hallgatom további szavait, de kezét nem eresztem és még kérdésére is válaszolok, most valahogy mindent meg szeretnék osztani vele, kiadni magamból mindent.*
- Nem tudom, hogy mennyit tudsz Luciusról, de ő annak idején auror volt, ahogy apánk is. Azt akarta, hogy a fiai az ő utát járják és Lucius eként is cselekedett, én viszont a fekete mágia után érdeklődtem és nagybátyám segített is benne. Sok vita volt a családban, végül pedig kitagadtak, én pedig Saeniushoz kerültem, a nagybátyjámhoz és egy idő után fel is vettem a nevét. Ő küldött ebbe az intézménybe is. Sokat köszönhetek neki, de most olyan dolgokat mondott róla Lucius, amelyeket nem akarok elhinni. *sóhajtok is fel, majd ismét érzem, hogy elönt a szomorúság, de nem, már nem fogok sírni és kiborulni és nem azért nem, hogy kemény srácnak mutassam magam, egyszerűen ezen már nincs mit tovább gyászolni. Előre meredek, a partszakaszt figyelgetve, majd halkan suttogok még pár szót.*
- Még csak azt se tudtam, hogy meghalt az apám és a temetésén se lehettem ott. Most láttam először is sírját, amikor Lucius elvitt hozzá. *nem nézek most a leányzóra, valahogy ezek most túl mély dolgok, de most tényleg nem mondhatja, hogy nem vagyok vele őszinte, hogy titkolózom, ennél nyíltabb már nem is lehetnék.*

Tárgy: Re: Iskolai kikötő 2012-12-09, 10:15 pm

* Meglepetésként érnek szavai, ahogyan kezdi azzal, Lucius nem más, mint az ő testvére, az eső dolog, ami kijön belőlem, az a hitetlenkedés. Természetesen némi magyarázatot követően már érthető mindez, így bólintok is, tudomásul vettem azt, amit hallok, és kezdem úgy érezni, a taktika is jó, amit jelenleg képviselek: csak hagyom, hagy menjen minden a maga útján. Egyre több mindenbe avat be, sok új dolgot hallhatok róla, de mikor édesapja halála kerül terítékre, én komolyan, kissé megszeppenek. Ebben sosem voltam jó, hogy másoknak mit kell ilyenkor mondani, meg ilyesmik, csak a saját tapasztalataim alapján tudok mérlegelni, tehát ahogy elfigyelem, én is valami újat, eddig ismeretlen dolgot közlök vele. *
- Ha kérdezik, elmondom, de spontán nem szeretek mesélni. Sokan sajnálkozásnak fognák fel, nekem arra meg nincsen szükségem. Ez is szerepet játszott abban, hogy erős vagyok. * nyugtázom a dolgot, ezért nem kell, hogy rosszul érezze magát, egyáltalán nem szükséges. Bár tény, hogy egy kis odafigyelés nekem is jól esik, de ne ezen kezdje el rágni magát, teljesen felesleges. Viszont újat nem tudok neki mondani, csak kezem érintem kezéhez, talán ez most teljesen helyén való így, és bizony meg is érzem, hogy viszonzásra talál a kis gesztus, melyre most nincs mosoly, inkább csak egy cseppnyi ijedtség, főleg azért, mert amiket mond, el sem tudom hinni, és amit cselekedni próbál.. tényleg ijesztő így hirtelen. *
- Remélem most biztos vagy a dolgodban. * suttogok csak ennyit, picit beharapva alsó ajkamat is. Félek igen, tehát ideje bizonyítania, én itt leszek, és a puszit bizony nem taszítom el, lehunyt szemekkel élvezem a röpke pillanatot, s szabad kezem tarkójára vándorol kis időre. Nem csókolom meg, csak közel tartom magamhoz, majd eleresztem egy cirógatás kíséretében, hogy a biztató szavak ténylegesen elérjenek agyamig. *
- Én már csak ilyen vagyok. Egy angyal. * vigyorodom el, kissé oldva a feszült hangulatot, de most már eszem ágában nincs elengedni kezét sem, jó az úgy nekem, tökéletes. Na meg azért némi közölni valóm nekem is akad, végül pedig egy kérdést is felteszek, amire bizonyos, hogy hosszú választ fogok kapni, már abból ítélve, ahogy belekezd. *
- Tehát röviden-tömören ellentétes nézetek. Hát, én nem tudom, hogy megy ez egy aranyvérű családban, de amiket itt látok és hallok.. komolyan nem értem. Miért kell az embereknek ilyeneknek lenniük? Inkább becsülnék meg, amijük van. * szakad ki belőlem ezen gondolat, nem akarok én senkit sem megbántani, így el is csendesedem, és némaságba burkolózva figyelem őt tovább, szomorú, meggyötört vonásait, melyek talán most már hozzám tartoznak. Nem néz rám, de most már nem bírom ki, hogy ne szorítsam magamhoz. Előbb csak lentebb döntöm fejem, így nézve fel rá, majd szépen lekászálódom a szikláról, már ha ennyi időre elenged, s elé állva, közvetlenül, kezeimet lábain pihentetve keresem tekintetét. *
- Idővel könnyebb lesz, hidd el.. na gyere ide. * intek végül magam felé picit, s ha engedi, egész egyszerűen magamhoz ölelem őt, magamba szívva illatát is. Ha úgy érzi, sírnia kell, én ugyan kinevetni sosem fogom, teljesen össze van törve, szóval nem csodálkoznék, ha így történne. Szorosan tartom közel magamhoz, egy puszit is lehelve nyakába, majd picit, pár másodpercre eltávolodom tőle, hogy ismét szemeibe nézhessek. *
- Nem foglak egyedül hagyni ma, azt remélem tudod. * közlöm ezt tényszerűen, tehát ha akarna sem menekülne. Úgy érzem, megérte türelmesnek lennem, ami bár majdnem elfogyott, még idő előtt, és hát nem túl fényes mindaz, amit elregélt nekem, de ahogy mondják, türelem rózsát terem, és ezt most tökéletesen igaznak mondható. *

//fagy és a játék áttér majd NRT-be//

Tárgy: Re: Iskolai kikötő 2012-12-17, 1:29 pm

//NRT: Raiden és Wera - 2012.12.09.//

*Igen, ma döntöttem el, hogy elérkezett az idő, amikor beszélni fogok Werával, ugyanis nekem is szükségem van valakire, ő pedig végig mellettem volt és mintha egyre közelebb férkőzött volna hozzám, mert bár nem mutattam ki, sikerült neki, fontos lett nekem. Így találkozunk hát a folyosón, de a beszélgetésünk érdemi része már a kikötőben történik, ahol teljesen megnyílok neki, ahogy ő is elárul nekem olyan dolgokat is, amelyekről eddig nem tudtam. Megértem, hogy nem kíváncsi a sajnálkozásra, de akkor... most mi lesz vele, a jövőben?*
- És tudod mi lesz majd veled a Mysterio után? *kérdezek is rá kíváncsian, mert szerintem most már ennyit szabad mondanom neki, ezért is mindez, így pislogok is rá kérdőn, majd hamarosan tovább folytatjuk az én életem részletezését, keze pedig kezemre talál és ez után tör elő belőlem egy őszinte mondat, amely a jövőre is utalna, hogy szeretném, ha nem csak most lennénk ilyen viszonyban, ha ez így is maradna. Bár nem úgy fogalmazok, ahogy valószínűleg mások, de szeretném, ha a mai naptól többet jelentenénk egymásnak, ha a kedvesemnek tudhatnám, életemben először lenne valakim és igen, őt választottam én, mogorva uraság.*
- Igen, teljesen biztos. *bólintok is rá, majd közelebb hajolva lehelek egy kis puszit ajkára, miközben nyakamon szinte felállnak a kicsinyke szőrök érintésére és ez után elmosolyodva távolodom el tőle, de nem nagyon és kezét se eresztem, már miért tenném pont most meg? Akad viszont még kérdése, ez természetes, én pedig kész vagyok most már válaszolni is neki, majd meglátjuk, hogy mit is fog szólni hozzá.*
- Nem tudom, de az élet nem mindenhol fenékig tejfel, ahogy azt te is tudhatod most már. *sóhajtok is fel, majd még pár mondat előtör belőlem, amikor pedig elereszt, csak lassan utána nézek, de nem tartom vissza. Kíváncsi vagyok, hogy mit szeretne. Kezei lábamhoz érnek, én pedig lassan nézek fel rá. Nem izgató most ez, nem tudok ilyesmire gondolni jelen pillanatban, tehát csak kérdőn tekintek rá és amikor magához húz, nem is fogom már vissza magam, derekára csúsztatom kezeimet, magamhoz húzom és bizony odabújok hozzá, kiélvezve minden pillanatot. *
- Igen, idővel. *bólintok is aprót, majd a puszi után kezeimmel lágyan cirógatni kezdem vékony hátát és csak lassan eresztem el és ha engedi, magam is felkelek, így magasodom kis időre fölé, és simítok is végig újból arcán. Nincs mit tenni, szeretem csinos pofiját.*
- Köszönöm! Na de ne maradjunk tovább a hidegben, mit szólnál, ha felmennénk a másodikra? A szükség szobájában még tudunk beszélgetni egy kicsit. *nem tagadom, picit fáradt vagyok és azért, mert azt a bizonyos szobát említem, semmi másra sem kell gondolni, azt hiszem, hogy nem ma állnék készen arra, hogy Werával még közelebb kerüljünk egymáshoz. Így hogyha velem tart, kezére kulcsolom az enyémet, majd visszatérünk az iskolába, hogy ez után felfelé kezdjünk el haladni.*
- Szeretném, ha te képzelnéd el a szobát. *pillantok is oldalra, ugyanis a lány elég kreatív, biztosan találna egy hozzánk illő kis kuckót. Akármilyen is lesz, nekem tökéletes lesz, ezt már most tudom.*

Tárgy: Re: Iskolai kikötő 2013-01-21, 10:53 pm

//NRT Lucius-Lis 2013.01.21.//

*A ködös éjszakából lassan kibontakoznak a part körvonalai, ahogy a révész közelít s már csak pár méter van hátra. Lucius mögötte foglal helyet vastag hosszú szövet kabátjába burkolózva és cseppet dideregve. De végre meglátja a kastélyt tornyaival és impozáns falaival. Jó ideje várt erre, most valahol ujjong, hogy itt lehet újra, másrészt egy csomó is van a gyomrában elvarratlan szálak miatt. A csónak koppan egyet a kikötőnél és megáll, ő pedig kikászálódik és előszedi pálcáját, hogy szépen kilebegtesse bőröndjét.*
-Köszönöm.*mondja a révésznek halk hangon és biccent egyet, majd visszafordul az épület felé. Sehol senki, csak a csábító és melegséggel kecsegtető fények az ablakokban. Így lassú léptekkel megindul a kapu felé, a barna régimódi bőrönd pedig szépen követi. Ez nem fekete tértágított poggyásza, az a kastélyban van most is a hálóban holmijainak tetemes részével. Elég sietősen távozott haza s nem hitte, hogy ilyen sokáig lesz távol.*
~Két hónap….~ *gondol bele elmélázva s abba is, hogy mennyi mindent hagyott ki. A felötlő gondolatok nem töltik el vidámsággal, kezdve az évfolyamlépéstől egészen egy olyan valakiig, aki fontos neki. Megrázza a fejét, hogy elhessegesse magától a gondolatot, de utána beugrik az, hogy egy rendezetlen becsületbeli ügye is van. Igen, ez visszatérő gondolat egy ideje már, a visszatérése előtti egy hónapot is meghatározta s ennek köszönheti, hogy most régi formájában áll itt, egyenes derékkal, jó fizikai állapotban, csak arca nyúzott és sápadt még, a szemei karikásak. Megviselte az a kellemetlen mágikus betegség, amit még két hónapja szedett össze, s ami eleinte csak heves gyomorrontásnak és rókapartinak nézett ki, hamar sokkal rosszabba és komolyabba fordult, hogy amikor elhagyta az iskolát, az egész kivonja a forgalomból és először Angliában, a Szent Mungóban, majd otthon tartsa jelentős időre. Ezek már rutinszerűen pörögnek végig agytekervényein, miközben lenyomja a kilincset, hogy kinyissa az ajtót, s azon kezd gondolkodni, hogy Lissel mikor fog összefutni. Egy hete írt neki, hogy terv szerint ma tér vissza, de előtte ilyesmire nem került sor. Hogy miért, azt is el kell magyarázza, már ha kíváncsi lesz rá a másik. Majd kiderül.*

Tárgy: Re: Iskolai kikötő 2013-01-22, 2:08 am

//NRT: Lucius és Lis - 2013.01.21.//

*Való igaz, hogy megkaptam egy hete azt a bizonyos levelet, mely azóta már a klubhelyiség kandallójának mélyén van, talán azóta már a manók ki is dobták a többi hamuval együtt. Csoda, hogy volt benne annyi, hogy végre írjon, de most is talán azért, hogy ne lepődjek meg, ha visszatér az iskolába. Kit izgat most már? Megbántott, igen, egy újabb férfi sebezte meg szívemet, mert bár szerelmet még nem éreztem Lucius iránt, azért eléggé fontossá vált nekem. Jelen pillanatban azt se tudom, hogy mikor érkezik, ennyire nem érdekel már ez az egész, csak lassan hagyom magam mögött a nagytermet, mivel nemrég fogyasztottam el késői vacsorámat és indulnék vissza a kémek szakházába, tehát ki, Seol szigetére, amikor hirtelen szembe kerül velem valaki. Az ajtó tehát kinyílik, Lucius pedig szépen be is sétál rajtam, én pedig néhány méterrel előtte állok meg, kissé meglepett, de mégis dühös szemekkel. Nem elé jöttem, erre majd rá fog jönni a másik is. Amúgy külsőm most is tökéletes, mint mindig, egy fekete, lábaimhoz tapadó nadrágot viselek, fekete csizmával, melyekbe bele van csúsztatva a nadrágom alja is, felül pedig egy bordó színű pulóver pihen testemen. Mivel a kikötőből hoppanálni fogok, így nem láttam értelmét mást felvenni, úgyse fogok fázni. Szép, szürkés szemeim körül csak kevéske smink található, hajam pedig ugyanolyan szép, göndör fürtökben keretezi arcomat, ahogy régen is.*
- Nocsak, kit látnak szemeim, csak nem egy bukott diákot? *szólalok is meg tőlem szokatlanul bunkón, de most ez a védekező reakcióm. Már elegem van a férfiakból, tudtam én, hogy nem szabad megbízni egyikben sem, így csak dühösen ciccegek fel, miközben kis kacsóimat összefűzöm magam előtt.*
- Lehet jobb lett volna, ha vissza se térsz, égő lesz bemenni ugyanazokra az órákra. *vetem még oda, majd szépen megindulok felé, de ki is kerülöm ám, láthatóan nem óhajtok tovább diskurálni vele. Nem így kéne intéznem mindezt, tudom, de tüzes egy lány vagyok és amit tett, az bosszúért kiállt. Szóval ha nem fog vissza, akkor itt véget is ér a találkánk, mert ha kijutok az iskolai kikötőbe, akkor onnan már hoppanálva el is fogom hagyni a környéket... talán az lenne a legjobb, mindkettőnknek, Lucius is egy csúnya veszekedést úszna meg.*

Tárgy: Re: Iskolai kikötő 2013-01-25, 3:56 am

//NRT Lucius-Lis: 2013. (mert eddig megszokásból elírtuk) 01.21.//

*Lucius ma tér vissza a kastélyba. A hétfő jó nap erre, így nem fog megzavarodni az időérzéke, már ha ez jelent már bármit is. Az elmúlt időszak érdekes volt, de inkább rémálomba illően és nem épp működő időérzékkel járt. Egy részében pedig a külvilág teljes érzékelése kirekesztődött a fiú tudatából. Rengeteget agyalt és most is azt teszi, ezért fogalma sincs róla, hogy éppen csiga sebességgel tesz mindent, mivel eléggé elmélázott, bár a varázst fenn tudja tartani, ami a bőröndön van. Gondolatai kifejezetten egy személy felé kezdenek terelődni, amikor nyitja az ajtót, s éppenséggel pont azzal találja szembe magát. Oké, ez teljes kék halál a fejében, a rendszert újra kell indítani és lehetőleg nem csökkentett üzemmódban. Lis szavai pedig teljesen visszarántják a valóságba. Pörögnek a fogaskerekek, hogy mit is tegyen, mi a jó megoldás. Számított ilyesmire, de azt sose tudta kigondolni, mit kell tennie. Így hát reflexből vált sziklára, olyan szilárdságot mutatva, amivel nem bír.*
-Neked is szép estét. *biccent halk szavait kíséreteként. Látszólag leperegtek róla a szavak, pedig belül koránt sincs ilyesmiről szó. De annak most nincs itt helye. Sőt, még egy diplomatikus mosolyt is fel tud villantani.* -Jól nézel ki… ami mondjuk rólam nem mondható el. *ismeri el a dolgot. Sápadt, nyúzott, abszolút nincs formában. Csak a tekintete a régi, ami van oly pofátlan, hogy szemkontaktust keressen. Lis a zárkózott elutasítás nonverbális jeleként fonja össze kezeit, legalábbis ő így értelmezi.*
-Igazán köszönöm, hogy foglalkozol a lelki világommal, de szerintem ezzel nem lesz probléma. Egyszersmind lehetőség is ez az anyag mélyebb elsajátítására. *jegyzi meg könnyedén. Igen, ez jó önnyugtatás, ráadásul tudja, hogy nem az ő hibája volt, hogy nem tudott itt lenni és ismét elsős. Másrészt belül émelyeg, és nem érzi magát valami jól, az első gyilkossága után volt ilyen állapotban a gyomra, csak akkor ki is adta a perselyt. Most nem fogja. Lis pedig távozni kíván. Luciusban felmerül, hogy megállíthatná. Ugyanakkor az is, ha elé áll, vagy mást tesz, akkor fizikai síkra terelődhet a dolog, ami nem lenne jó egyiküknek sem. Lis meggondolatlan lehetne, Luciusnak pedig a helyzetben meglennének a közelharci előnyei… beláthatatlan és kellemetlen lenne. Viszont nem hagyhatja csak úgy elmenni, lógni a levegőben az egészet. Ezt meg kell beszélni, kiabálni, vagy ami lesz.*
~Cornelius vagyok és ez kötelez. Nem török meg és nem hagyom annyiban…~ *jár a fejében. A belenevelt tudat pusztán elég, hogy folytatni akarja, de itt több munkál annál. Próbál ésszel hatni és úgy cselekedni, fenntartani a helyzetet. Kemény dió elérni azt, hogy Lis maradjon, de maradni akarjon, ne pedig ő kényszerítse, illetve neki kell elérni, hogy maradni akarjon. Egy lehetséges megoldást lát, azt fel is használja. A tűzzel játszik.*
-De nem hinném, hogy ezért nem kellett volna visszatérnem. Persze az se érdekel, hogy miért mentem el , csak úgy. Világos, hogy az egész után nem vagy rám kíváncsi. *célra vezetőbb lett volna valami komolyan kihívót mondania, mert azzal biztos, hogy elérte volna, hogy Lis maradjon, de másrészről azzal könnyen lehet, hogy azt is elérte volna, hogy az értelmes beszélgetés szikrája is hiányozzon az egészből. Tényleg a tűzzel játszik és nem érdemes kockáztatni, mert nem tud előre számolni a tényezőkkel pontosan.*

Tárgy: Re: Iskolai kikötő 2013-01-26, 2:25 pm

//NRT: Lucius és Lis - 2013.01.21.//

*Nem akarom, hogy most találkozzunk, mert bár próbáltam rá felkészülni, hogy össze fogunk futni a Mysterioban, mégse tudtam kellőképpen, így bizony durva szavakkal szólítom meg, ő viszont ellenben mintha nem törődne vele, szinte lepereg róla az, amit mondok, így keményedik meg szépen csinos pofim és fel is ciccegek a bók hallatán. Régen nagyon is jól estek az ilyenek, mára viszont már nem tudom értékelni, bizonyára neki is csak a külsőm miatt kellettem, meg hogy megkaphasson, aztán ennyi.*
- Nem is értem, hogy mit ettem annak idején rajtad, érezhetően nem érsz fel hozzám. *húzom is ki magam, mint valami undorító kis hárpia, aki így beszél a pasikkal, csak az a kellemetlen, hogy Lucius ismer engem, tudja, hogy nem ilyen vagyok, ahogy szerintem azt is, hogy miért is viselkedek most így vele, nem nehéz kitalálni. Viszont most tényleg nem úgy néz ki, ahogy régen, mert bár arca most is helyes, ahogy haja is tetszik, látom a sápadtságot és a nyúzottságot egész lényén. Még azért egy újabb megjegyzésre futja, így hát a bukást is felemlítem neki, mely hallatán továbbra se lesz ideges, Lucius maga a nyugodtság.*
- Ez így igaz, remélhetőleg idén már minden menni fog, annyira nem nehéz az első, én se buktam még semmiből se. *rázom is meg a fejemet, de most érzem csak igazán, hogy korban is tényleg jóval fiatalabb nálam. Nem is értem, hogy mit akartam tőle, nem szabadna ennyire fiatalokkal kezdenem, mert bár érettebb a koránál, mégis ezt tette, tehát számomra ez csak negatív érzéseket szül, semmi pozitívat. Nem látom értelmét itt maradni, szeretnék lelépni, tehát meg is indulok a kijárat felé, de menet közben mégis meg kell állnom, mert Lucius szavai arra késztetnek, hogy amikor picit mögé érek, bizony visszafordulva keressem a szemkontaktust vele.*
- Tudod, ha valamit is számítottam volna neked, tudtál volna baglyot küldeni vagy valakivel üzenni, de nem tetted és két hónapig egyedül hagytál, pedig azt hittem, hogy alakul valami kettőnk között, de hatalmasat tévedtem. *rázom is meg szép buksimat, mert már tényleg nem tudom, hogy akarok-e magyarázatokat hallani. Szerintem mindenképpen meg tudta volna oldani az üzenést, az ember még halálos betegen is képes erre, hogy akkor valaki más írja meg helyette a levelet, de ő sehogy se csinált semmit, most is csak akkor tudott írni, amikor visszatért, előtte egy kicsivel.*
- Már nem akarom, hogy közöm legyen hozzád, még egyszer nem fog kihasználni egy pasi se, ebből elegem volt. Majd találsz mást, akit szédíthetsz, úgyis értesz hozzá. *persze zavarna a dolog, ez egyértelmű, de én már nem fogok hajtani rá, se engedni neki. Igen, ez most egy kemény elhatározás részemről, de nem érzem úgy, hogy megérdemelné... Idővel persze minden változik, én nekem is ez most a jelenlegi álláspontom, aztán majd kiderül, hogy mi lesz a jövőben, de most nem vagyok kíváncsi rá... mégis, megadom neki a válasz lehetőségét, ugyanis még nem hagyom el az épületet.*

Tárgy: Re: Iskolai kikötő 2013-02-03, 4:11 pm

//NRT Lucius-Lis, 2013.01.21.//

*Erre nem lehet felkészülni, Lucius ezt teljes mértékben tudja és érzi. Sok mindent próbálgatott magában, mondatokat, szavakat, rengeteg módon képzelte el, de sehogy sem sikerült valami értelmeset kihoznia a dologból így hát a vészterv lép életbe: ösztönből cselekszik és a pillanatnyi intuíciók alapján. Természetes védekező mechanizmus nála az érzéketlenség, így a kezdő durva szavak egyből ezt hozzák felszínre. Belül nehéz megtartania a dolgot, de végtelenné vált türelméből tud meríteni. Abba a hibába is beleesett valahol, hogy próbált a régi lenni, holott azóta ismét változott és még változni is fog. És kapja tovább az adagot, ami éppenséggel kijár neki. Ennek a tudata valahol még jobban bántja, de abban is meggátolja, hogy netán ő lépjen támadó pozícióba.*
-Ezt a kérdést magadnak kell feltenned. Csak vigyázz, nehogy nagyon magasra menj, mert ha megolvad a viasz a szárnyaidon, nagyot zuhansz. Én tudom. *valahogy kínálkozott Ikarosz története ide, elég érzékletes és bele tudott szőni utolsó kis tőmondatával olyan tartalmat, ami messze túlmutat a szavakon, ez benne van a hangsúlyban, a tekintetben, mindenben. Itt a rés a pajzson, amikor be lehet látni a sztoikus közöny mögé. Mert érzi, hogy mindentől került a semmibe pillanatok alatt. Ez félig az ő hibája is. Az évfolyam elbukása és a több hét betegség kívül esik ezen a körön, de az, ami utána jött, az már nem. A megtörtség, az, hogy a padlóra került, egy dolog, de hogy nem volt ereje egy ideig kimászni belőle, az az igazi hibája. Mert ha valami rossz, akkor olyan jó a padlón feküdni, olyan jó magam sajnálni és az önsajnálattal, a bánattal álltatni magunkat, rágódni rajta, mert ez nem kerül semmilyen erőfeszítésbe, de sokkal súlyosabb az ára és most ez itt van. Mind ez ott van a két szóban. De ennyi volt, a shownak mennie kell tovább, a pajzs ismét a helyén és jön is az áldás.*
-Amennyiben itt tartózkodtam volna egészségesen, nem lett volna semmi gond. A céltól karnyújtásnyira elbukni keményebb ütés tud lenni, akármi is az oka, mint még az elején. *itt már nem igyekezik tartani, amit eddig szavaiban. Elég minden mást kontrollálnia, ez már sok lenne. Nem érdemes nagy erőfeszítést tennie, mert a következő rúgással is kell valamit kezdenie, ami szintén nem késik, annyira talál, mint az előzőek, talán még jobban. Megfordul természetesen és a szemkontaktus elől sem tér ki. Nincs takargatni valója, hogy lesüsse a szemét. Sok minden végigpörög benne és a válasz egy kis hallgatás. Kicsit úgy érzi magát, mint valami találós kérdés versenyen, ami viszont az életére megy.* -Hát pár hét karantén és kóma, vagy ahhoz közeli állapot mellett kicsit bajos lett volna, de az utána következő három hétben megtehettem volna, ezt nem tagadom. De nem tudtam megtenni. Gyenge voltam és most nem a fizikai állapotomra gondolok, amit ez alatt a három hét alatt regeneráltam. Belül voltam az. Gyenge voltam, hogy számot adjak magammal, szembenézzek azzal, ami jön. Egyszerű volt a probléma elől menekülni, önsajnálatba temetkezni. Persze ezen túljutottam, azért vagyok most itt. *néha a büszkeségen és egyéb érzéseken esett sebek sokkal mélyebbek és jobban véreznek ő pedig nem volt elég erős és érett, hogy feldolgozza azt, hogy bár jól állt, megbukott, vagy azt, hogy List miután értesítés nélkül hagyta ott a lánynak is számot kell adnia. A kettő együtt nagyobb volt nála, hagyta nagyobbra nőni. Most egyszerűen, őszintén és objektíven elmondta ezt. Miért is ne tette volna? Ennyivel tartozik. Nem akar sajnálatot kelteni, a másik ilyetén érzelmeire játszani, épp ezért nem is úgy adja elő, csak mint tényeket közli. Majd ami ezután jön, még könnyebbé teszi a dolgát, arra gyorsan meg is tud felelni.*
-Mivel már döntöttél, így nincs értelme, hogy győzködjelek, magyarázkodjak vagy rimánkodjak. Puskával csak az élőt lehet meggyőzni… Ez persze fölöslegessé teszi azt is, hogy a bocsánatodat kérjem. Az elvesztett bizalomért így megharcolni nem lehet és értelmetlen, mert értéktelenné teszi, kizsarolt és kifacsart lesz, a szánalom lesz az alapja. Be kell érjem annyival, hogy tudtodra adom, hogy sajnálom a dolgot. Aztán, hogy te ezzel mihez kezdesz, már a te dolgod. *Ha kész helyzet elé állítják, akkor ez tűnik számára kézenfekvőnek. Megtanulta, hogy elmúlt dolgokhoz ragaszkodni görcsösen vagy merev módon, az adott szituációhoz való alkalmazkodás nélkül nem érdemes, újabb problémát szülhet, vagy a meglévő sebet mélyíti el. A beszélgetés kezdete is lecke volt erre. Így hát nem tesz mást, csak kitartóan néz a másik szemeibe. Közben belül visszakívánkozik abba a boldog öntudatlanságba, amit vagy három hétig élvezhetett hála lázgörccsel és egyéb finomságokkal járó egzotikus közel-keleti mágikus betegségének. Ott minden jó volt. Sötét, csendes és mély.*

Tárgy: Re: Iskolai kikötő 2013-02-03, 8:14 pm

//NRT: Lucius és Lis - 2013.01.21.//

*Bár párszor megpróbáltam felkészülni rá, hogy mi lesz akkor, ha ismét találkozunk, de azt hiszem, hogy ismét összetörtem belül, ismét megbántottak és már ez oly sokadik seb... Annak idején adtam újabb lehetőséget is, Péter talán hármat is kapott tőlem, mindet eljátszotta, de Lucius... benne bíztam. Ő olyan úriember, azt hittem, hogy mellette boldog lehetek, ő tud értékelni, de úgy hiszem, hogy tévedtem. Most pedig, itt áll, közvetlenül előttem, én pedig nem tehetem meg azt, hogy a nyakába ugrok, elmondva, mennyire hiányzott vagy megcsókolom... inkább csak szitkozódni kezdek, mert így látom most jónak. Ha engem bántottak, hát én is bántok, ennyire telik most tőlem, majd meglátjuk, hogy ő miképp felel minderre... De ismét ezek a költői megfogalmazások, amelyekre már csak egy sóhaj a válasz.*
- Már így is zuhantam eleget. *csak ennyit felelek, azt hiszem, hogy ezzel most mindent elmondtam, ha pedig nem érti, akkor nem, engem már ez se zavar. Nem hiszem el, hogy ez megtörtént ismét, hogy bukott is, hogy ennyi kellemes hónap után így alakult a mi kapcsolatunk. Olyan közel volt már hozzám, azt hiszem, elkezdtünk tényleg bízni a másikat, de hát ennyi...*
- Igen, ez valóban így van, de talán ha folyamatosan készültél volna és nem a végén kell rágyúrnod, nem lett volna ilyen gond. *mivel úgy hiszem, hogyha bármi is történt az év vége felé, lett volna ideje hamarabb is cselekedni. A házik adottak egész évben, én se az utolsó hónapban húztam bele, ő pedig emlékeim szerint azért sokat készült az év végéhez közeledve, de persze az is lehet, hogy én tévedek. Viszont amikor mesélésbe kezd, hogy mi is történt vele azokban az időkben, amikor nem volt itt, nyelek egy aprót, mert ezt tényleg nem tudtam, őszintén szólva nem is gondoltam rá, így kezdem is már magamat hibáztatni, de még jó, hogy nem szólok közbe. Hamarosan azt is megtudom, hogy három hete lett volna, hogy üzenjen, talán akkor nem lenne gond, de most már túl sok idő telt el azóta, hogy láttam.*
- Ez nem rád vall, ez a magadba fordulás. Mi lelt? *bukik is ki belőlem ez a kérdés, majd végül elmondom azt is, hogy részemről vége. Igen, arra várnék, hogy győzködni kezd, visszatart, elmondja, hogy fontos vagyok neki, esetleg talán szeret is engem, de nem... Egy világ omlik össze bennem a következő másodpercekben, de sírni nem fogok, mert most már kezd tényleg világos lenni, hogy nem érdeklem, mert talán neki is így a jobb, egy nyűggel kevesebb, azt csinál, amit csak akar és senkinek se kell beszámolnia róla. Testem azért cseppet megremeg, arcomon is látszik a szomorúság, de igyekszem leplezni mindezt.*
- Azért a bocsánatkérés járt volna, de most nagyot csökkentél a szememben, Lucius. Én... én nem ilyennek ismertelek meg. *rázom is meg buksimat, melynek hatására a vörös tincsek édes táncba is kezdenek, majd pár apró könnycsepp is szemembe csúszik. Vége, el kell fogadnom, hiszen én is ezt mondtam, de mégse kaptam még ilyen választ. Én tényleg soha nem fogok boldog lenni, senkivel sem hosszú távon.*
- Tudod, én csak azt látom, hogy nem sajnálod, mivel ahogy beszélsz, az arra utal. Jobb, hogyha nem kerülsz a közelembe egy ideig, ezek után valahogy nem vagyok kíváncsi rád. Azt hittem, hogy legalább megpróbálsz visszaszerezni, de ezek szerint ennyit se értek neked. *hangom most már hangosabb is, mint kellene, talán az aulában visszhangzik is kissé, de azt hiszem, hogy nem érdekel. Nem akarok itt maradni tovább, így szépen ki is sietek a folyosóról. Nem ilyen rövidre terveztem a találkozást, de nem látom értelmét itt maradni. Elfogadta ezt az egészet, én ezek szerint csak szórakozás voltam, gondolni se akarok már minderre... Ha kiérek a kikötőbe, akkor viszont el fogok tűnni a szeme elől, elhoppanálva térek vissza a Campusba, ha pedig véletlenül visszatart, akkor majd meglátjuk, hogy mi lesz, bár nem hiszem, hogy ezt megtenné, eddig se úgy viselkedett, mint aki annyira beszélgetni akar velem.*

Tárgy: Re: Iskolai kikötő 2013-02-05, 1:11 am

//NRT: Lucius-Lis, 2013.01.21.//

~”Két féle ember van a földön: akinél töltött fegyver van és aki ás… Te ásol.”~ *jut Lucius eszébe, ahogy a beszélgetés kezdődik. Bár mágus palánta, azért egy-egy filmet már ő is látott és a Jó a Rossz és a Csúf pont ilyen film, nagy kedvence és ezt a gondolatát teljesen találónak és velősnek érzi most. Mert Lisnél van a fegyver és töltve is van. Ő csinált hülyeséget és a lány reakciója teljes mértékben indokolt, épp ezért szorul ő védekező helyzetbe, pontosabban hagyja magát szorítani a benne munkáló bűntudat miatt. Egy apró célzást persze elejtett arra gondolva, hogy ha valaki legfelülre helyezi magát, könnyen egyedül maradhat, bár picit elértette a lány, hogy mit akart, de inkább csak bólint. Ebbe nem érdemes belemennie. És jön még az áldás, amit Luciusnak el kell viselnie. Jobban fáj az egész, hogy van igazság a másik szavaiban. Nincs stabil lelki állapotban, sokkal nyitottabb a saját hibáira, az öngyűlölet pedig mindig ott motoszkál benne. Ezzel még mindig nem tudott mit kezdeni, mert ez idő.*
-Igazad van. Túl pontosan terveztem meg mindent. Be kell látnom a precíz tervezési mániámnak megvan a hátránya, hogy a legkisebb fogaskerék is kiütheti… *erre már ő is gondolt, de most mástól is megkapta a dolgot. Minden működött volna ha… és a ha a lényeg, mert így nem lett az egészből semmi. Sajnos itt nincs részeredmény, ez binárisan egy, vagy nulla. Majd mesél kicsit az elmúlt időszakról, ami azért további kérdéseket vet fel. Itt látszik meg, hogy nem ismeri a másik teljesen, hogy még az elején, virágában halt el valahol a dolog. Épp ezért Lucius el is magyarázza bővebben.*
-Nos a probléma az volt, hogy a betegségem előtt igen jól mentek a dolgaim, a lehető legjobban. Megvoltak a sikereim és a dolog koronájaként, ha úgy tetszik, ott voltál te. Minden egyenesben volt, szépen ment, aztán ez megváltozott. A tervezésem összeomlott: jött a bukás, jött az, hogy egy kihívásnak nem tudtam eleget tenni, holott sokat készültem arra is, hogy megküzdjek azzal a sráccal. Fogalmam sem volt hirtelen, hogy mit kezdjek magammal: ott voltam én, meg a kudarcaim. Fogalmam sem volt, hogyan kezdjek újra dolgokat és erőt se éreztem hozzá.
„Bennem él és lüktet, előre visz
Hiába feloldozás, keresztvíz
Kín és kéj mint rémes csodás
Keserédes ital égeti hűsítve
Sebzett torkom, jobb napot remélve
Kecsegtet egyre gaz démonom.”-ilyen és hasonló gondolatok kergették egymást bennem folyamatosan. Megvolt az az érzésem is, hogy előtted is elbuktam, a többi pedig erősítette és fogalmam sem volt, hogy hogyan tudnék eléd állni. Akkor abban az állapotban, az öngyűlölet hullámai között így éreztem és gondolkodtam és hetek kellettek, hogy rájöjjek arra, hibásan gondolkodom, összeszedjem az erőm a visszatéréshez és az újra kezdéshez. De a munka neheze és nagy része most kezdődik, és még távol vagyok mindentől. *igen, arra szedte össze az erejét, hogy visszajöjjön és belevágjon ismét. Nem tudta megállni, hogy verset ne citáljon. Muszáj volt, mert a szavak, mondatok nem elég kifejezőek neki, nem tud mindent átadni vele. Legjobb lenne, ha zenében és versben kommunikálhatna, akkor mindent meg tudna értetni. Most is van olyan dal, amelynek minden szava és hangjegye ide passzol, de kénytelen magában tartani azt, elég, ha a fejében szól. Majd a következő percekben, ha eddig nem, most teljesen elszabadul a pokol. Lucius realizálja, hogy ismét hibázott. Sokat, szinte folyamatosan. „Balga ifjú, csak most érted meg a vég küszöbén…” a filmben elhangzott mondat most mindennél jobban passzol a helyzethez, az eddigi energia, a védelem, amit a támadások ellen használt, összeomlik. Luciusban atombomba robbant. Vörösödik az arca, ami nem sűrűn történik éppenséggel. A gyomra öklömnyi, a hideg verejték sem hiányzik. Nincs sok épkézláb gondolat a fejében, csak az, hogy csőbe húzták, nem is akárhogy. Bedőlt a legalapvetőbb trükknek, a női kijelentések paradoxonának.*
~Persze, hogy nem azt akarja, amit mond! Most kéne valami mentőöv gondolat!~ *lelkiekben a homlokára csap, a valóságban csak a hajába túr és kifújja a levegőt. Nem, nem fogja szó nélkül hagyni. Most már tényleg semmit nem veszthet. Rontani nem ronthat, a testi épsége, hogy nekitámadnak, abszolút nem érdekli. Jelenleg akár fel is köthetik, nem érdekli.*
-Én pedig azt látom, hogy hiba volt azt hinnem, hogy a szavaidra alapozhatok és egy-két támadás után meg lehet beszélni a dolgot, ha kifulladt az indulat. Ehelyett kiadtad az utam! Azt hittem, ha elengedlek, talán könnyebbé teszem a dolgot. Féltem, ha elkezdelek győzködni, ostromolni, olyan lenne, mintha egy sünt simogatnék, azt csak szédítésnek fogod nevezni, ámításnak veszed, ahogy azt se akarod elhinni, hogy sajnálom. Féltem, hogy tovább szakítok magamban valamit, de most már nem érdekel! Nem érdekel semmi, mert mindegy, hogy mit mondok, mit teszek, a vége valahol ugyan az: nem fogod elhinni és ezt tudom, hogy részben magamnak köszönhetem. Eddig semmit nem sajnáltam életemben, ezt talán a végéig fogom. Idővel talán majd megszokom hiányod, ahogy a vak is megszokja, hogy nem lát. De ha megbocsátasz, most szorosabb ismeretséget kötök a tengerfenékkel! *ilyennek se láthatta még Luciust: most minden elszabadult, ami a gondosan építgetett sztoikus nyugalom alatt valaha is volt. Eddig mindig halkan beszélt, hát most aztán kieresztette a hangját, nincs veszteni valója, ez már a velős ösztön én, egy felszínre tört tudatalatti szinte. Meg is indul kifelé, Lissel verseny tempóban, sőt valamivel gyorsabban, majd most tényleg a homlokára csap és lefékez.*
-Ja, el is felejtettem, nekem semmi se megy, biztos kimentenének, vagy nem tudnék megfulladni! Akkor marad a Sziget… ott lehet aludni az erdőben. *nem, annyira nem gyenge, hogy ilyen mélységekre zuhanjon. Egyszerűen nem lenne képes végezni magával. Kárt tenni se különösebben, de ezt pláne nem. Ez az egész sokkal jobban megviselte, mint az eddigiek. Neki ilyetén tapasztalata nem volt s ebből adódóan mélyebbek is voltak az érzelmei, zöldfülűként. Ezt biztos, hogy mindketten kihagyták a tényezők közül, Lucius azért, mert nem volt még ilyen tapasztalata, de most már kezdi megtudni és megérezni.*

Tárgy: Re: Iskolai kikötő 2013-02-08, 2:06 pm

//NRT: Lucius és Lis - 2013.01.21.//

*Azt hiszem, hogy még egyikünk se volt igazán felkészülve erre a beszélgetésre, amely most kerül elénk és bár durván indítok, nem ad rá okot Lucius arra, hogy esetleg visszább vegyek, hogy normálisan megbeszélhessük. Folyamatosan csak a komor szavak, véletlenül se adna lejjebb, engedné meg, hogy vele legyek, segítsek neki és magyarázná meg ezt az egészet. Ha ő így, akkor én is hasonlóan cselekszem, maradok kemény és el is mondom a véleményemet, így hát azt is, hogy bizony a tanulást lehetett volna normálisan is csinálni, nem mindent a végére hagyni és most érzékelem is, hogy egyet ért a fiú, én pedig csak biccentek, mást nem mondok, azt hiszem, hogy nem is szükséges. Nem fogom tovább ragozni a dolgokat, néha előre kell készülni és akkor a későbbiekben nem érhetnek majd minket meglepetések. Mindenesetre a beszélgetés ezen részét magunk mögött hagyjuk és kérdőre is vonom Luciust, hogy pontosan mi történt, de a szavai, kissé meglepőek a számomra.*
- Miféle srác és miért omlott össze? *nem, nem értem, hogy mit akar mondani, hogy mire fel voltak a kudarcok, tehát nagyon is várom, hogy elmagyarázza őket, hogy teljesen tisztán láthassak. Egy vers is elhangzik, majd további magyarázatok, de mégse teljesen hétköznapi módon, én pedig csak picit hajamba túrva sóhajtok fel.*
- Előttem elbukjál... talán ha írtál volna, mindez nem történt volna meg. Talán ha kicsit többet foglalkoztál volna velem, ha számítottam valamit. Arra nem is gondoltál, hogy meglátogattalak volna? Szerintem te nagyon nem vagy még kész erre a kapcsolatra, annyira másképp fogjuk fel a dolgokat. *ismerem is be, szépen a szemeibe nézve, de ez után az indulatok elszabadulnak. Bizony egy kis könny is megjelenik arcomon, azt hittem, hogy fontosabb vagyok neki, hogy majd megpróbál tenni azért, hogy visszaszerezzen, de ő nem olyan, mint sok másik srác itt, a Mysterioban, Lucius mindig egyéniség volt, és talán ez is tetszett meg benne. *
- Akkor ezek szerint te nem is igazán ismersz engem. Régen se mondtam mindig azt, amit gondoltam, az összejövetelünk előtt sem feltétlen, mégis valahogy egymásra találtunk. Tudod, igenis szerettem volna, ha egy kicsit küzdesz értem, de rossz ezt érezni, hogy teljesen félreismertél. *rázom is meg a fejemet, de az utolsó szavakat hallva csak elkerekednek szemeim, hogy most mi a fenét akar csinálni. Fel se foghatom, de kifelé menet megelőz, én pedig hamarosan utána lépek ki az épületből, így tekintve hol Luciusra, hol pedig a vízre.*
~ Most meg mi a fene van? ~ *tényleg nem értem ezt a srácot, olyan más, mint aki volt, mintha nem is ismerném. Az erős, érett férfi egyszerre egy balga emberré változott. A további szavainál viszont már oda is lépek elé, majd jobb kezem csattan is helyes pofiján.*
- Mi a fene van veled? Térj már észhez és lépj ki az önsajnáltatásból! *szólok is hozzá igen csak komoly hangon, mivel most próbálom észhez téríteni, a pofon is ez miatt volt, és szép szemeimet le se veszem a másikéról.*
- Egyszerűen kezdesz átmenni szánalmasba, te nem ilyen vagy! Tudod mit? Ha visszatér a régi Lucius, akit esetleg érdeklek, akkor majd keress meg, a kémképzők szakházában lakom év elejétől. De én ezt nem hallgatom és nem is nézem tovább, mert egyre inkább elsűllyedsz a szememben. *igen, hiányzik az a srác, akit megismertem, az a kemény férfiú, aki annak idején volt. Ő most már, egy gyáva alak, aki inkább menekül a problémák elől, a helyett, hogy eléjük állva oldaná meg őket. Én viszont most már tényleg nem maradok itt tovább, bármit tesz vagy mond, hanem egyszerűen elhoppanálok a kikötőből, egyenesen a hágóhoz. Szükségem van arra, hogy kiszellőztethessem a fejem, ez most sok volt. Nem azt kaptam, amire vártam, semmi vita, semmi harc, semmi tűzesség, hogy talán ismét minden rendben lesz, mert valahol mélyen, belül, bizony én is azt akartam, de hogy most mit akarok? Magam sem tudom, át kell gondolnom ezt az egész találkozást.*

//Köszönöm a játékot! Érdekes lesz, ha ismét összefutnak. XD És bocs, hogy lezártam máris, de Lis szemszögéből így volt reális. //