Bálterem

Tárgy: Bálterem 2011-01-23, 7:43 pm

Bálterem

Mint mindenki tudja, a vámpíroknak nagyon jó ízlésük van, nemcsak a vér terén, hanem mindenben. Ezért található a kastélyban ez a hatalmas bálterem, ahol összegyűlhetnek és különféle estélyeket rendezhetnek, illetve ember vendégeiket hívhatják el egy kis játszadozás erejéig, majd ez után elfogyaszthatják a kellemes vacsorát. Na de a lényeg, hogy ablakok nincsenek, csupán csak pár fáklya világítja be a helyet furcsa, kékes árnyalatban. Több oszlop látható itt, na meg pókhálók, hogy megadják a hely összhatását, így nevezhető egyben félelmetesnek, de mégis csodálatosnak ez a hatalmas, tükörsima padlózatú helység.

Bálterem Tanct

Tárgy: Re: Bálterem 2011-05-09, 12:00 am

- Rühellem ezt a bezártságot, áhhh!! * őrjöngök magamban, mint egy külvilágtól elzárt vadmacska, kinek egész életét egy négyszer-négyes ketrecben kell leélnie. Igen, pontosan ilyen vagyok én is, tehetetlen dühömben pedig az épp kezemben lévő könyvet vágom a falnak, mely keserű szakadás hangját hallatva puffan a földre, a többi poros könyv tetejére, egész kis kupacot alkotnak ott a padlón, ahonnan ijedtükben most még a pókok is szanaszét szaladnak hirtelen. Méreggel telve ugrom le az ágyról én magam is, hogy puritán fürdőmben lehűtsem magam egy kicsikét, s letisztítsam az éjjeli vadászat koszát, ha már azóta nem voltam hajlandó se mosdani, sem aludni, se semmi mást csinálni a múló önsajnálatom folytonos táplálásán kívül. Ám a hideg víz mintha lehűtene kicsit, bár elképzelhető, hogy csak képzelem, fejem pedig ugyanúgy forr, mint percekkel ezelőtt, de ahogy kilépek a kádból, s magamra csavarok egy törölközőt, máris egy őrült ötlet jut eszembe, vörös szemeim csillanása jelzi elvetemültségemet. Rég nem táncoltam már, tehát keresnék valami csinos ruhát a sok gönc között. Kitartó éppen nem vagyok, ám végül mégis sikerül megtalálnom a megfelelőt: egy fekete, elől térd felett érő, hátul kicsit hosszabb ruha ez. Nagyon is csinos az átlag öltözékemhez képest, így ehhez egy szép, fekete magassarkú csizma dukál. Vizes tincsemből itt-ott még csöpög a csöpögni való, de biztosan hamar megszárad, hiszen kint is melegszik az idő, így a benti hőmérséklet is növekszik, bár ez engem semmiben nem érint, a fejem mégsem marad sokáig vizes. Arcomra szép, fekete sminket biggyesztek, s bár az ocsmány tükrök nem engedik láttatni szép vonásaimat, tudom, az összkép így is tökéletes a hófehér bőrrel. Így indulok hát útnak előbb kint sétálni egy kört az árnyékos kertben, majd a kastélyban, s egy ideig csak kóborlom össze-vissza, útba ejtve az etetőt is, hogy leküzdjem a bennem lakozó őrületet, s az alatt az idő alatt, míg el nem érem a kékségben pompázó báltermet, még vizes tincseim is szép, száraz, zabolátlan hullámokká alakulnak át. Pár percig csak ácsorgom az üres teremben, majd lévén, hogy egyedül vagyok, egy kis színjátékba kezdem. Azt játszom, valaki felkér, én pedig boldogan igent mondok, még pukedlizem is. Majd kezeim máris a láthatatlan, erős vállakra helyezem, s agyamban máris szól a zene, én pedig lehunyt szemmel hagyom magam vezetni, mint valami bohó kisgyermek, teljesen kizárva a külvilágot, nem is gondolva arra, hogy esetleg valaki figyelhet vagy ilyesmi. Most én vagyok, egyedül, egymagam és táncolok egyedül, a mérhetetlen nagy ürességben, s bizony a kinti sötét sem vonz most ennyire, mint ez a különös hely. *

Tárgy: Re: Bálterem 2011-05-09, 12:14 am

*Mily szörnyű ez az éj, ahogy leszáll a köd, mindent üresség vesz körül, mely csak úgy kong, érzem, ahogy egyre inkább beterít, de magam se látom már a végét és nem tudom, hogy mit kéne tenni. Pont én, ki ennyi embernek vagyok az ura, de nem szabad, hogy mindenki ismerjen, így megmaradok komor magányomban, miközben lefelé tartok. Nincsen semmi célom, csak egy kis séta, mely mindig jót tesz és bár éhes vagyok, mégse térek most le se az etetőkhöz, se pedig a kínzókamrába, hogy ott segítsek a szomjam elűzésében. Inkább csak megyek, magányosan, mintha itt se volnék, mint valami szellem, oly csendesen és gyorsan, szinte suhanva a felszín fölött és ha bárki erre téved, csak egy fekete köpenyt láthat, amely egyik folyosó után halad át a másikra, mivel az van ma rajtam, alatta pedig egy bársonyos, vérvörös ing és egy fekete nadrág. Nem öltöztem túl, de mégis megvan a kellő elegancia, mely nélkül én már nem is létezhetem, meg kell adni a módját az embernek, ha már az örök életre van kárhoztatva, mint szegény ősatyánk, kiknek élete már rég a múlté, de lelke itt él még mindig, ezt tudom, bár nem bizonyított tény, olykor nem szabad mégse mindent bizonygatni, csak a pusztulásba vezet, mely káoszt szül, a káosz pedig valószínűleg minket, de ez mégse jó körforgás, mégse tetszhet ez nekem, így érkezem hát le a bálteremhez, ahol hamar az egyik oszlophoz sétálok, egyenesen az asztalok felé, miközben Victoriát figyelem. Igen, kiszúrtam már ezt a tökéletes szépséget, kit én magam teremtettem. Milyen édesen könyörgött még annak idején az életéért, hogy sírt az utolsó perceiben és azok a szemek, soha nem fogom elfelejteni, miként lehelte ki lelkét. Viszont a gond ott van, hogy megbolondult a drágám és ez most is tisztán látszik, miképpen a nem létező partnerével járja édes táncát, de a zene mégis felcsendül mögötte, lehet, hogy eddig csak képzelte, de most hallhatja a halk, lágy ritmust, a kellemes ütemet, mely ezernyi emléket feleleveníthet, amikor még oly sokan voltunk itt. De mivel az árulást nem értékelem, így saját fajtámat is megölöm, saját gyermekeimet, amíg nem képesek arra, hogy tiszteljenek. Na de nem megyek oda hozzá, könnyedén dőlök csak neki az egyik hatalmas oszlopnak, kezeimet összefűzöm magam előtt és a fekete szépséget nézem, ahogy tovább rója táncát. Hogy észrevesz-e engem, azt nem tudhatom, de mivel az öröklét alatt megtanultam várni és türelmesnek lenni, hiszen pár perc vagy pár óra mit sem számít, így most se zavar, hogy egyedül vagyok, egyébként se tudom, hogy mit mondhatnék neki. A múltkori alkalommal nem váltunk el túl kedvesen egymástól, olykor képes kihozni a sodromból, de talán majd a mai napunk egy kissé kellemesebben fog végződni, de ez természetesen nem csak tőlem függ.*

Tárgy: Re: Bálterem 2011-05-09, 12:28 am

* Igazán jó ötlet volt, hogy erre induljak, s bár végülis elcsalingáztam mindenfelé az egész napot, most mégis itt érzem jól magam, egyedül, mint valami őrült járva a lassú, kellemes zenére az óvatos tánclépéseket. De álljunk meg, valami nem stimmel. Szemeim még mindig lehunyva tartom, ám két dolog hirtelen változik meg közvetlen környezetemben: egy kellemes, ismerős illat üti meg orrom, ám egyelőre ezzel nem foglalkozva folytatom tovább a táncot, ismerem a helyet, nem fogok neki menni semminek egyetlen forgásnál sem, a másik furcsaság pedig maga a zene, mely lágy ritmusával szinte követeli, hogy ne hagyjam abba a mozgást. Tudom jól, ki az, aki társaságul szegődött mellém ezen az estén, noha nem látom őt, illata hol erősödik, hol gyengül, tehát egyszer közelebb, másszor távolabb kerülök tőle. Vörös szemeim egy pillanatra kipattannak, őutána kutatva, s ha szívem még dobogna, ha tudna dobogni, azonnal árulná el magát, mindenféle tartás nélkül: csak a szánalommal teli kis rajongásom maradna. Amint meglátom vonásait, még pár lépést engedek magamnak az álomvilágban, végül a zene gyorsuló ritmusát felvéve kezdek forgások tömkelegébe, láthatóan az ő irányába indulva meg ezen mozdulatokkal, s hamarosan már előtte is állok, vele szemben, feltartott kezekkel, csak úgy, mint eddig, szemeibe bámulva kérdő tekintettel. A hosszú pillanatnak a zene halkulása vet véget, kezeimet pedig egy sóhaj kíséretében eresztem le vékonyka testem mellé, így pislogok párat arcába, eztán mérem végig őkelmét, végül pedig üdvözlöm is, ahogy illik. *
- Jó estét, Darius. * mosolyodom el szokatlanul normálisan, s kedvesen, szemeimből pedig láthatóan hiányzik egy adag őrület. No nem mintha nem lennék elmeháborodott, le sem tagadhatnám, de a szándék a fontos, én pedig próbálom zabolázni magam a közelében, hiszen talán érte megérné, a múltkori kis incidens után pedig főleg. *
- Mi szél hozott erre? Talán nem te is egy kis kikapcsolódásra vágytál? * nézek jobbra és balra, majd vörösségeim csakis szemein állapodnak meg, pislogás nélkül állva tekintetét, fejem cseppnyit oldalra döntöm, így egy picit talán aranyos látványt is nyújtva, nagyban eltérve a megszokottól. *

Tárgy: Re: Bálterem 2011-05-09, 12:43 am

*Lágy dallam, mely magával ragadja az élőket, de még az élő halottakat is igen... ezt látjuk most is, ahogy Victoria is mozog tovább, de tudom, hogy már észrevett. Nem titkoltam el, hogy itt vagyok, de ő nem áll meg, így tovább csodálhatom tökéletes alakját, melyet még komolyan nem érinthettem és ő bármennyire is vágyik rá, nem adhatom ezt meg neki. És hogy miért nem? Mert nem lehet társam, nem lehet gyenge pontom és ha valakit megszerete, akkor az elvesztése számomra is kínokat szülne. Így figyelem hát tovább, egészen addig, amíg elém nem ér, de keze még egy darabig fent marad, mintha táncolna még mindig, viszont az a szép, vörös szempár engem figyel. A tekintetem komor marad és jéghideg, szinte visszataszítóan elutasító, de mégis lépek egyet, így fogva meg feltartott kezét és másik kezem pedig derekára teszem és ahogy jön az új szám, úgy indulok meg vele, irányítva a tánclépésekben, melyekbe oly tökéletesek vagyunk mind a ketten. Volt időnk kitanulni a keringő fortélyait, így forgunk hát, miközben hallom kedves köszöntését, mely oly normális, nem szeleburdi, hanem egyszerűen olyan, mint amilyennek lennie kell, amilyennek még nevelni akartam, de nem hagyta, nem mindig engedelmeskedik nekem...*
- Látom kellemesen elszórakoztattad magad Victoria! *pillantok a szemeibe, majd jöhet egy pörgetés, de már ismét magamhoz is vonom, miközben a kérdését hallva csak bájos arcára tekintek. Tényleg oly ártatlannak tűnik, talán egy mugli még meg is sajnálnám, de én ismerem csak igazán, az édes és halálos Victoriát, ki kímélet nélkül gyilkol meg családokat és generációkat is akár. Na de ez a bájos arc szépen elrejt mindent, akár csak az én sötét, ijesztő valóm, mely magáért beszél, hiszen ilyen vagyok és leszek most már mindig.*
- Nem mintha sok közöd volna hozzá, de sétáltam... *még mielőtt azt hinné, hogy őt kerestem. Már csak az hiányzik, hogy egy ilyen dologgal megvádoljon, nem futok én senki után. - És készültem a vacsorához. *sötét szemeim is megvillannak, ezzel jelezve, hogy ma még nem laktam jól és hogy táplálékra vágyom, de egyenlőre még nem fogom itt hagyni őt, még van időnk lenézni az etetőkhöz, bár az én áldozatom a szobámban vár rám.*
- Hoztam magamnak haza egy kis különlegességet. *mosolyodom el kissé, de tekintetem eléggé gonosz és fagyos, tehát emberek számára rémisztő lenne, de ő tudhatja, hogy valami ínyenc lakomáról van itt szó, talán mágus vérről vagy még jobbról is.*

Tárgy: Re: Bálterem 2011-05-09, 1:01 am

* Magával ragad a zene és a tánc, de nem annyira, hogy minden érzékem elveszni hagyjam, vétek lenne értük. Hiszen jelzik nekem, hogy nem vagyok egyedül, s hogy látogatóm nem más, mint Ő, kitől tartok, félnem kell őt, ezzel szemben viszont olyan érzések kavarognak bennem.. hogy micsoda? De hát nekem nincsenek is érzéseim, csak az agyam szüli ezeket a buta gondolatokat. Nem állhatom sokáig, hogy ne legyek a közelében, így kedvesen táncikálok elé, végül megállva, s már épp ereszteném le karjaimat, de ő megfékezi a mozdulatot, meglepve tettével engem, nem is picit, s a meglepettség egy szikrája szemeimben is láthatóvá válik, egész addig, amíg egyik kezem vállára nem helyezem, másikkal pedig szinte bele bújok az övébe, ahogy rezzenéstelen tekintetem teszi azt az övével. Pár szót szólok hozzá, hiszen így illik, ezt még én is tudom, mindaz, ami vagyok kifelé, csak álca, s meglehetősen nehezemre esik valódi önmagamnak lennem. Vagy talán épp az vagyok? *
- Igazad van, de egyedül nem volt az igazi, ezt be kell vallanom. * válaszolok egy kimért mosolyt varázsolva arcomra, majd inkább figyelem e csodás tánc lépéseit, közben pedig érdeklődöm felőle is egy keveset. Kíváncsi vagyok, mi űzte pont ide, s szeretném hinni, hogy miattam tévedt erre, csak egyszer mondaná ezt.. de az álom kidurran, ez lehetetlen, nem is értem, miért vagyok oda ennyire. *
- Áh, séta. Értem. * konstatálom hangosan, kicsit mindig, minden lépés után közelebb húzódva hozzá egy leheletnyit, vörös tekintetem el sem fordítva felőle, amíg lehet. A vacsora említése viszont érdekes téma, s ugyan én már ettem, vérszomjam állandóan csillapíthatatlan mértékeket ölt, s gyomrom ha még tudna, most biztosan megmordulna már csak a gondolatra is. Ehelyett viszont csak a további forgások s lépések maradnak, némi kíváncsisággal fűszerezve, mely nem igazán a különlegességnek szól, mint annak a furcsa dolognak Darius kemény vonásain. *
- Nocsak. Te mosolyogsz. * jegyzem meg bátran, mintha olyan nagy csoda volna ez. S igen, tényleg az, engem pedig sajnálatos módon még a jeges belső sem rémiszt meg, egyszerűen így tökéletes az összkép. * - De ha esetleg szabad tudnom, mi az, ami ennyire boldoggá tesz.. * hagyom félbe a kérdést, kissé nyomatékosítva a „boldoggá tesz” szavakat, továbbra is kérdőn tekintek szemeibe, vállán nyugvó kezem pedig néha-néha vándor útra indul egy keveset a széles hát irányába, majd félőn tér vissza a vállra, mintha valami bűnt követtem volna el. *

Tárgy: Re: Bálterem 2011-05-09, 1:13 am

*Látom, hogy az illedelmességet követné, így állna meg előttem, ahogy illik, de én most mégis belemegyek a kis játékába, ezzel is örömöt okozva neki, na nem mintha megérdemelné, de néha én is lehetek egy kicsit kedvesebb, főleg, mivel egy emberre van szükségem, akiben megbízhatok. Lehet, hogy Victoria őrült, de ugyanilyen őrültséggel rajong is értem, így amíg nem érzi fenyegetettnek a helyét és a féltékenységet, addig ő az én szolgám lesz. Keze a vállamra kerül, én pedig már meg is indulok vele, bejárva az egész, hatalmas báltermet, nem sietve el a lépéseket, szépen az ütemet követem, de szemeim az övét figyelik, mivel láthatóan nem is óhajt másfelé nézni, mely az emberek számára idegesítő lehet - és be kell ismernem, hogy néha nekem is - de most mégse tud zavarni, főleg, mivel célom van vele, csak ő még nem tudja és nem is szabad mindig mindent oly hamar megtudni.*
- Nem is tudom miért. *jegyzem meg kissé irónikusan, majd amikor kérdez, én egyértelműen válaszolok neki, viszont a közeledését is érzékelem, de nincs értelme megkérdeznem, hogy mit miért is tesz, tudom, hogy rajong értem, engem viszont nem érdekel, ez a szív már rég nem dobog senkiért sem és nem is fog, soha többé. Felhozom viszont az evést, mely egy ideje foglalkoztat és amire még mindig várok, nem sietve el az értékes zsákmányt és ahogy figyel engem, arcom elárulja neki, hogy valami van ám a háttérben. A megjegyzését hallva viszont hirtelen állok meg, ezzel állítva meg őt is, majd eresztem el, jelezve ezzel nem tetszésemet a megjegyzését illetően, így fürkészem egy ideig a szemeit, majd ez után még rá is kérdez a dologra.*
- Hoztam haza magamnak egy aranyvérűt szórakozásnak. Szerintem ez elég ok arra, hogy örüljek neki. *természetesen nekik nem adtam még erre engedélyt, tehát remélhetőleg senki se hozott magának haza hadi zsákmányt, de én megtettem és hogy miért árulom el neki? Ez is az én tervem része.*
- Megoszthatom veled némi szívességért. *csillannak meg szemeim és bár tudom, hogy követné a parancsaimat, mégis jobbnak látom, hogyha így fog nekem engedelmeskedni, mert még azt érzékelheti így, hogy normális és kedves vagyok vele, még akkor is, hogyha ez mind színjátszás. Végül kezem nyújtom felé, hogy karoljon csak belém és hogyha elfogadja mindezt, akkor hát lassan indulok felfelé, egyenesen a saját lakosztályom irányába.*

//fagy//

Tárgy: Re: Bálterem 2012-04-05, 7:53 pm

*Mióta vámpír vagyok, azóta ragadom meg az éjszakákat, hogy a kastély falain kívül garázdálkodjak, mert ez az egyetlen alkalom mikor megtehetem. A nappalaimat pedig gondolkodással töltöm, volt is min, nehéz kérdéseket kellett eldöntenem, így gyakorlatilag még csupán néhány helyét fedeztem fel a kastélyomnak - hiszen már az én otthonom is -, és kedvemre töltöttem az időt a kínzókamrába, ám most olyan helyre lépek be ahol eddig nem jártam. Érdeklődve pillantok végig az ízléses helyiségen, egyből leesik mindez, bár azt nem tudom mi célt szolgál. Sosem láttam még itt bálozókat, sőt, senkit, bár elég kevésszer találkozom a fajtásaimmal, és van egy olyan sejtésem, hogy nem is mindet ismerem. Ráérősen beljebb is sétálok tehát, magam mögött összekulcsolt kezekkel, miközben tovább fürkészem a termet. Egyébként minden fekete színben pompázik rajtam, a bőrcipő, a nadrág és az ing is. Közelebb lépdelek az egyik oszlophoz, és karbafűzött kézzel nekidőlök, úgy meredek előre egyenesen, a semmit fürkészve. Nem is tudom mit csinálok, elég nekem most csak lenni és állni, egy pillanatra kikapcsolódni, így gondolataim sem száguldoznak a fejemben, csupán türelmesen várok... a semmire.*

Tárgy: Re: Bálterem 2012-04-05, 8:09 pm

* Mint valami éhes oroszlán várom már, számolom a nap leáldozó másodperceit, hogy végre mikor törhetek ki ismét ketrecemből, így haladok végig a kastély rideg, kietlen folyosóin. Akármerre térek, fekete bokacsizmám sarkának kopogása verődik vissza, egyre halkabb és halkabb tónusban a falakról, s azt hiszem, jelen helyzetben ez az egyetlen dolog, ami megnyugtat. Kifejezetten nincs kedvem az etetőben áldozat után nézni, most mégis a vadászösztöneimet helyezném előtérbe, tehát valakire ma kissé sem kellemes halál vár a túlsó szigeten.. de néha ilyennek is kell lennem, nem vetkőzhetem le mégsem teljesen azt, aki voltam, aki vagyok. Már-már az egész kastélyt bejártam, mikor is gondolva egyet változtatok hirtelen irányt, s célom most nem lesz más, mint a bálterem. Ívelt ajkaim akaratlanul is mosolyra húzódnak, s ha volnának emberi érzéseim, ha dobogna szívem, gyomromban elfogna valami édes bizsergés, de hiába közelítek sebesen az említett hely felé, mikor megérkezem oda, akkor sem érzek semmit. Pedig az emlékek jönnek és jönnek.. én pedig már be is lépek a helységbe, mely akaratlanul is Darius szomorú, immár semleges emlékét idézi elém. A csillogó padlózat, a pókhálók, az oszlopok, és az elmémben felcsendülő zene teszi olyan nosztalgikussá az egészet, az emlékezést. Nem csoda hát, ha ezen pillanat elgyengített olyannyira, hogy kifejezetten meglepődve fogadjam a látómezőmbe eső feketébe öltözött alakot. Egy pillanatra összeszűkítem szemeimet, így vizslatom egy darabig vörösen izzó tekintetemmel az ismerős alakot. *
- Azrael. * ejtem ki nevét, majd merev tagjaim kiengednek, láthatóan még a levegőt is kifújom tüdőmből, mely értelmetlen és haszontalan szokás mostanában igen sokszor jelentkezik, s felé indulok, karjaimat összefűzve melleim előtt. *
- Látom, jó a buli. * nézek szét, miközben megállapodom mellette, s meglepő módon még egy halvány mosolyt is kap felőlem. Mást persze nem szólok, csak nézek szemeibe és arcára, miközben egyik kezemmel hajam igazítom el végül nyakamból. Tincseim tehát kiengedve, arcom smink nélkül is szép, mint mindig. Lábaimra fekete bőrnadrág simul, vége a csizmában pihen, felül pedig egy egyszerű, fehér színű pólót viselek most, nem vettem valami csicsásra a figurát. *

Tárgy: Re: Bálterem 2012-04-05, 8:24 pm

*Egy darabig csak állok és nézek, ahogy azt én szeretném, aztán egy csizma kopogását hallom meg, ami hirtelen irányváltoztatás után felém tart. Nem aggódom: ugyan ki járna itt, aki nem barát? Illetve hát olyan, aki a fejemet venné... Tehát nem is reagálok minderre, talán tovább megy, és nem áll meg, de tévednem kell. Ugyanis pont ide jön, és ekkora már fejemet is az érkező felé fordítom lassan, hogy borostyán szemeim fürkésszék őt. Victoria. Furcsa, minta egy kicsit... nem is tudom, gondolkodva valamin, míg észre sem vesz, de aztán ahogy kiszúr, úgy kúszik fel ajkamra egy gonosz mosoly.*
- Victoria. *biccentek felé egyet, jelezve hogy üdvözlöm őt, ahogy azt szokás. A múltkori találkánk nem sült el pont úgy, ahogy kellett volna, de nem zavar különösebben, jó kis észrevételt tett azzal, hogy nem muszáj szeretnünk, de utálnunk sem egymást, ám mégis mellém sétál meglepő módon, sőt még egy kis mosolyt is kapok, amit bár nem reagálok le, észrevettem.*
- Igen, kár, hogy kevesen vagyunk. *felelek ugyan olyan ostoba szöveget, mint amilyet én kaptam. De ha már itt tartunk, ez eszembe is juttat valamit...*
- Mondd csak, minek van báltermetek, ha nem rendeztek bálokat? *mert hogy én még nem láttam itt ilyet soha, az tuti. Bár nem vagyok túl rég óta még vérszívó, így lehet, hogy kioktatást kapok megint, miszerint volt itt már egy-két bál. Egyébként nem lenne rossz, én is mehetnék, társaságom is biztos lenne, na megy egy-két jó falat.*
- Egyébként hogy-hogy itt? Csak nem táncolni jöttél? *pillantok bele vörös szemeibe, és kis félmosollyal. Erősen kétlem, de mégis érdekelne, miért itt találkozom vele, és miért nem egy olyan helyen, amit jobban kinéznék belőle... mondjuk a kínzókamrában.*

Tárgy: Re: Bálterem 2012-04-05, 8:40 pm

* Utam a bálterem felé teljesen egyenes, s bár meg kell hagyni, nem számítok társaságra, de ha már így alakult, és úgysem tudom hogy eltölteni a sötétedésig még fogva tartó világosság idejét, hát miért ne környékezhetném meg a fiatalságot? Gyorsan tanul úgy látszik, hamarabb vesz észre, mint hogy én megláthassam őt, ügyes, persze gonosznak vélt mosolya inkább szánalmasnak tűnik számomra, nem tud megfélemlíteni, ha ez a célja, de amúgy sem venném most fel az ilyesmit.. jobb az úgy mindkettőnknek. Egy különös mondattal sétálok mellé, s azt hiszem, ajkam játéka csupán csak egyfajta leplezése annak, mennyire éhes vagyok és bágyadt, és egyszerűen szomjazom a vért.. de érti, ahogy szeretné. Végig hallgatva szavait néma kacagást tettetek, egy pillanatra még a plafon felé is irányítom tekintetem, s amilyen választ erre kap, valószínűleg amolyan "nem is én lennék, ha nem" dolog. *
- Talán mert rossz helyen keresgélsz. Javaslom az etetőt, tuti nyerő, már ami a tömeget illeti. * biccentem oldalra fejem, minek következtében tincseim rendje ismét felborul, de kit izgat egy efféle apróság? Ketyeg az órám, nagyon ketyeg és ez most a legfontosabb. Ám még mielőtt újból elkalandozhatnék az étek felé, visszazökkenek ide, a dohszagú bálterembe: hangja visszaránt érzékeim csodás világából. *
- Régen volt néhány, és roppantul élvezetesek voltak, de tényleg. Vámpírok és halandók, vadászok és prédáik.. de miről is fecsegek? Ha szeretnél egy bált, hát rendezz! Senki nem gátol meg benne. * ütöm össze tenyereimet, majd el is indulok előrefelé, s ahogy átslisszolok két oszlop között, még egy pördülés is belefér a menetbe. Eközben egy nyolclábút lekapva az egyik közeli pókhálóból jelenek meg az oszlop mellett, tekintetem le nem véve az állatról, aki menekülne felfelé karomon, amit persze nem hagyok.. de Azraelnek sem kell tudnia ittlétem valódi okát. *
- Nem, csak szeretem a pókokat. Egyébként pedig éhezem, tehát várom, hogy végre sötétségbe boruljon a Föld ezen félteke. * motyogom neki kissé elvarázsoltan, tehát immár tudja szándékaimat, hogy ő nem más nekem, csupán egy cseppnyi időtöltés unalmam tengerében, melynek pár órára most befellegzik. * - Vágyom valami finom falatra, azt hiszem, ma nem leszek kedves egy áldozatommal sem. * nézegetem még mindig az ujjaimról menekülni vágyó pókot, majd szavaim végezetével másik kezem ujjaival elkapva nyomom őt össze, s morzsolom szét törékeny testének ezer darabját, le a padlóra. *
- És azt hiszem, már csak a Hold világít, tehát köszönöm a tartalmas csevegést. * lépek át a láthatatlannak tűnő pókhalom felett, s a férfi mellett elhaladva igyekszem elhagyni a báltermet, célom pedig immár Mystral.. nem invitáltam meg, hogy velem tartson, de nem is közöltem ennek ellentettjét, tehát ha követ, akkor ketten leszünk, kik ma este sakkban tartják majd a kis városkát. *

Tárgy: Re: Bálterem 2012-04-05, 9:40 pm

*Nem számítok valami nagy csevejre, mivel Victoria elég egy unott fazonnak tűnik, mondjuk ez nem zavar, de mégis... ha már ide jön beszélgetni, szeretnék egy kicsit társalogni, ez az első alkalom, hogy magától téved mellém, de sok sikerre hiszem hogy sor kerül.*
- Talán. Én nem ott szoktam vacsorázni. Szeretem elejteni a vadat. *küldök egy gonosz vigyort ismét, mert ha ő mégis igénybe veszi az etető szolgáltatásait... hát egészségére, bár nem ezt nézem ki belőle. Mondjuk nekem mondhatni már saját vérbankom van, szóval az is teljesen más, mint vadászni. Inkább érdeklődöm egy kicsit a bálterem felől, miközben megszemlélem azért hosszú tincseit, és ruházatát, mely csinosan áll neki, csak hát nem minden a külső... Ahogy hallom viszont, ez a téma megfogja, így ezt elkönyvelem magamban, jobb lesz ez még... talán ki lehet belőle hozni valamit, és éppen ezért nagy érdeklődést mutatok szavai felé.*
- Kár, hogy nem voltam ott. De nincs nekem ehhez érzékem... neked bezzeg lenne, lefogadom. *óh, simán kinézem én belőle. Ő eleve nő... szerintem nem is akarja takargatni azt az oldalát, tehát valószínűleg igen véresen és izgalmasan tudná megrendezni. Legalábbis így hiszem. Próbálok még egy kicsit puhatolózni, hogy vajon mi járatban, de túl sokat nem tudok meg, csak annyit, hogy nem táncolni jött... ez eddig is egyértelmű volt.*
- Hát kinek a kutya, kinek a macska, kinek pedig a pók. *vonok vállat, kissé talán pimaszkodva, úgy figyelgetem a vámpírt, aki elég érdekes módon üti el az időt. Talán ez a természetével jár... ki tudja... annyira nem izgat, csak mikor újra megszólal, ellököm magam az oszloptól.*
- Micsoda szerencse, akkor én is elkísérlek. Kíváncsi vagyok, milyen mikor vérengzel. *dobom fel az ötletet inkább kíváncsi hangsúllyal, mintsem pimaszkodva, hiszen tényleg érdekel, hogy mire lehet képes. Követem tehát továbbra is zsebembe mélyesztett kezekkel melléje érve.*
- Akkor mondjak is le komolyan arról, hogy együtt fogunk vacsorázni egyszer? Úgy, hogy én hívlak el? *érdeklődöm meg kedélyesen, mert eleve tudom a választ, de valahogy jól esik most értelmetlen kérdéseket feltenni. Talán egy kicsit idegesíteni is őt.*

//Fagy.//