Etető

Tárgy: Etető 2011-01-23, 8:32 pm

Etető

Mint azt mindannyian tudjuk, a vámpíroknak vérre van szüksége, de mivel nem óhajtják mindig elhagyni a kastélyt, így az az alatt lévő barlangrendszerben, a börtönökben különféle rabokat tárolnak, akik közül a vámpírok legalja időnként áldozatokat visz fel az Etető-nek nevezett szobába. Tudnunk kell, hogy elég sok vámpír él ennek a kastélynak a falai között, de ezek közül többen csak szolgák, semmirekellők, akiket a vámpírok ura semmibe vesz. De az ilyen piti feladatokat legalább meg tudják oldani, így hát minden nap X mennyiségű áldozatot visznek fel az Etetőbe, hogy kikössék őket, hogy majd a vámpírok ha megéheznek, ott csillapíthassák éhségüket. Természetesen az etetőben lehet játszadozni is az étellel, ki mit szeretne, de a kellő választék is mindig jellemzi a helyet, tehát fiatal és idős, férfi és női ételek közül is lehet választani, mindenki eldöntheti, hogy mit szeretne azon a napon elfogyasztani.

Etető Eteto

Tárgy: Re: Etető 2011-01-25, 2:30 pm

- Érezni akarom a félelmed.. harapni a levegőben a rettegést. * húzom végig ujjam az előttem felakasztott, sőt, inkább brutális módon kifeszített férfi mellkasán, a kulcscsonttól egészen a köldökig fel is sértve a bőrt, minek helyén friss vér serken. Meg kell mondani, elég csinos, nem öreg, éppen elég fiatal ahhoz, hogy szomjam csillapítsa vére kis időre, én pedig mohó vagyok, nagyon mohó, de játszani szeretnék, így nem sietek, csak hogy teljen az idő, és mihamarabb eljöjjön a várva-várt este, a sötétség, amikor is elhagyhatom végre ezt a börtönt. Gyorsan, szinte láthatatlan gyorsasággal oldom el láncait, majd pár méterrel el is hátrálok tőle, hagy meneküljön kedve szerint. *
- Játszani szeretnék, remélem felfogtad. Élvezd életed utolsó perceit, és húzd, amíg lehet. Csak neked akarok jót. * hangom kissé bódító tónusban szólal meg, s máris egy éles, őrült kacajt hallatok. A szerencsétlen ordít valamit, zokog, megőrült. Érthető. Fél, méghozzá nagyon, s ez van most rám a lehető legjobb hatással. Pedig jó ember volt, érzem, ám cseppet sem hat meg sem ez, sem pedig a könyörgése. De ez a rettegés.. és ahogy szalad előlem, ahogy hisz abban, reménykedik, hogy még van esély, hogy elmenekülhet.. pokolian jó élmény. Pár percig hagyom, hogy kétségbe esve rohangásszon erre, meg arra. Hogy nőjön a hite a szabadulás irányába, még az ajtót is kitárom előtte, ha akar, hát menjen. De nem engedem, csupán csak utána iramodom, iszonyatos gyorsasággal beérve őt töröm el nyakát, nem bírom már tovább, hogy ne érezzem a friss vér ízét. Semeddig sem tart vissza vonszolnom az etető padlójára az immár halott testet, majd pedig karjaimban tartva, mohón, vadul borulva nyakára, egy határozott harapással mélyesztve fogaim a puha húsba, s szívva, csak szívva a friss vért, minden cseppjét testembe hívva lehetőleg. Megfeledkezve a külvilágról élvezem az étek ízét, s olyannyira szorítom magamhoz, hogy körmeim helyén friss sebek keletkeznek, melyekből eleinte csurog még a vér, majd szépen lassan elapadni látszik, bevégezte tehát. Nem igazán érdekel, ha sötétbarna hajam, s ha szép, régies fehér blúzom vérben ázik, vagy ha a nadrág kap egy sötétebb foltot. Ez a rendje és módja ennek, semmi más. *

Tárgy: Re: Etető 2011-01-25, 2:50 pm

* Ha nem is a kezdetektől de jó ideje elnézi már Victoria játszadozását az étellel mi őt magát feltüzeli s egyre fokozódó vágyat érez ahhoz, hogy mielőbb fogait áldozatába mélyessze. Alapból enni jött, mivel egy ideje nem érezhette a vér ízét ajkai közt s ez az előtte lejátszódó jelenet még inkább meghozza étvágyát. Aranyló szemeivel nézi amint megkegyelmezve a szenvedő alanynak repeszti fel a bőrt mit hall is, még ily távlatokból is s csapolja le igen csak csóri ember vérmennyiségét. Pár lépéssel közelebb megy ha eddig a nő nem figyelt volna fel rá, majd laza mosolyt ejtve szugerálja a csordogáló vért.*
- Kegyetlen vagy... játszadozni az étellel...* persze nem gondolja komolyan, elég sokan nehezítik meg e kép a halandók utolsó perceit, de egy kis ugratás nem árt, ezekbe a szürke, egyhangú hétköznapokba.*
- Egészen meghoztad az étvágyam.* körbepillant s lehetséges áldozatait méregeti, ki tudja, nem biztos hogy eggyel megelégszik. A férfi elegáns, fehér ing s egy vászonnadrág fedezhető fel rajta, haja rendezetlenül mered égnek. Mélyet szippant a vérrel megtelt levegőből s megcsillanó tekintettel sétál oda egy kifeszített nőhöz, kinek szeméből egyértelműen kiolvassa félelmét s rettegését.*

Tárgy: Re: Etető 2011-01-25, 3:04 pm

* Érzékeltem egy kis ideje, hogy nem vagyok egyedül, de eszem ágában sem volt Noellel foglalkozni, mikor a vér egyszerűen felpezsdíti vágyam, s csakis arra koncentrálok, mikor végre lehetőségem adódik rá. Élvezem, igen, nagyon élvezem, hogy ezt teszem vele, az áldozattal, ki végül reményvesztve kénytelen feladni a meddő harcot ellenem. És ez az íz.. éreztem már jobbat is, laktatóbbat, de beérem most ennyivel is, egyelőre muszáj. Utálom ezt a szót, ám még mielőtt kellőképp belemerülhetnék az étel elfogyasztásába, s hogy beleélve szívjam ki minden csepp vérét, élvezve a kegyetlenséget, ez az átokfajzat zökkent ki a folyamatból. Hirtelen eresztem el a testet, s ugrom neki a férfinek, erőm teljében ugyan nem vagyok, nem aranyvért ittam sajnálatos módon, de még így is sikerülhet repülni vele jó pár métert, egészen a falig, torkánál fogva szegezve őt egy véresebb résznek, mely miatt szép ingje is csalán csupa mocsok lehet. *
- Utálom, ha megzavarsz evés közben. * súgom ajkaihoz nagyon közel ezeket a szavakat, pár pillanatra még fogaimat is megmutatva neki súrolom végig velük kívánatos ajkát, ám pár másodperccel később már tisztes távban állok tőle, méghozzá áldozatom mellett, őrült mosollyal arcomon billentve oldalra fejem. *
- De ezegyszer megbocsátok. * pislogok felé talán kissé kéjesebben is a kelleténél, majd ajkam megnyalva bukok ismét áldozatom teteme fölé, hogy ténylegesen megfoszthassam minden csepp, számomra relatív értelemben életet adó nedűtől. Nem foglalkozom most Noellel egy darabig, s miután gyomromba csurgattam minden picinyke cseppet is, ültő helyemben, kiegyenesedve, lehunyt szemmel szegezve arcom a plafon felé élvezem még pár másodpercig a mámorító élményt, szinte mintha megrészegültem volna az ízektől. *
- Na lássuk, te mennyire tudsz kegyetlen lenni, kedves Noel. * fordítom felé szép arcom most, s szemeim vörösségén látszik az őrült csillogás és vágy, ajkam szélében pedig egy cseppnyi vér indul útak íves állam felé. A várakozás, hogy mivel fog elkápráztatni, s szinte egész testem tűzben ég, annyira várom, mit is fogok látni, amivel ismételten arra sarkall, hogy valakit újfent eltehessek láb alól. *

Tárgy: Re: Etető 2011-01-25, 3:34 pm

* A látvány magáért beszél, hisz a vérszívást nem lehet figyelmen kívül hagyni, mivel a friss vér szaga is hamar beteríti a termet. Az meg mint tudjuk igen érzékeny pontja egy vámpírnak, igen messzi távlatokból is megérzik.
Egy ideig nem is zavarja a nőt, had perverzkedjen s ugyan akkor élvezkedjen is áldozatával, de evés közben már közelebb lép hozzá s szórakozottan szól hozzá pár szót. A reakció koránt sem váratlan s bizony ki tudna térni előle, mivel Victoria valamivel gyengébb most, mégsem teszi. Még így is - legalábbis az emberek számára - iszonyatos sebességgel csapódnak neki a falnak s talán az meg is reped kissé, de ez a legkevésbé sem zavarja a férfit. Felső ajkát enyhén felhúzva tekint le a véres ajkú vámpírnőre s ahogy fogait végighúzza ajkán úgy nyalja meg az éles szemfogat s talán kissé az ajkat is.*
- Ne hisztizz...úgy csinálsz mintha nem tudnál még évszázadokig játszadozni.* simít végig az arcon, de a mozdulat vége már csak a levegőt érintheti mivel eltávolodik tőle a nő.*
- Kegyelmes napjaid egyikén zavartalak meg? Minő szerencse...* gúnyolódik annak szavain, kicsit se tart tőle, a fenyegetőzése könnyűszerrel lepereg róla. Amíg befejezi az evést, addig a választható zsákmányokat veszi szemügyre. Egyiknél másiknál megcsillannak szemei, de van hogy köp is egyet a földre undorodását jelezve. Végül is egy nőre esik választása, háta mögül hallja a szavakat, de nem igazán törődik velük, szemeit az áldozatáéba fúrja s a létező összes gondolatot kiolvassa fejéből, mi közeledése szül belőle.*
- Gondolod?* lép közel hozzá s orrát a kecses nyak oldalán végighúzza lassan, ahogy nyelvét is.*
- Nem hinném, hogy kegyelmeznék...ma... ma lesz halálod napja.* harapja meg enyhén a bőrt, de nem sebzi fel, erre ügyel, s a következő pillanatban már jó egy méteres távolságban van tőle.*
- Eléggé kedvesem...de oly türelmetlenné tettél a kegyetlenségeddel...* Victoria láthatja gyorsaságát a másik csak észlelheti, hogy hátulról kapaszkodik rá, erős lábaival szinte kettéroppantja gerincét ahogy köré kulcsolja s nyakára borul. Pillanatok alatt megharapja a nőt s mint jó csecsszopó élvezettel s erősen szívni kezdi vérét, mihez tán még feje is mozog s egészen addig szívja, míg egy csepp sem marad benne. Legyengülve kissé csúszik le róla s mámoros tekintettel pillant társa felé.*
- Manapság a jó vacsorát nehéz kifogni. Remélem ez az új hely ahová kerültünk zsákmányban gazdag s ízletes lesz.* hangja komor s valamelyest reményekkel teli, ugyanis régóta szomjazik valami másra, valami egyedire.*
- Jártál már kinn?* áll fel s szedi rendbe ruházatát, miért ugyan pikkel a lányra amiért bemocskolta, hisz az évek során megtanult tisztán enni, de most nem szólja le érte. Ajkát kézfejével megtörli s a fennmaradó cseppeket lenyalja, de a másik sem kerüli el figyelmét.*

Tárgy: Re: Etető 2011-01-25, 3:57 pm

* Megzavart, és akarom, hogy tudja. Hogy tisztában legyen vele, hogy engem csak úgy ne zökkentsen ki semmiből, hogy vállalja a következményeket, hiszen milyen jogon jön ő ahhoz, hogy belepiszkítson a játékomba? Sehogy. S hogy nagyképű lennék? Meglehet. De talán van mire, így hát hamarosan máris érezheti hideg ujjaim nyaka köré fonódni, melyekkel a falnak szegezve tartom őt kis ideig. Meg sem kottyan súlya, viszont valamivel be kell fenyítenem, ami szintén nem más, csupán csak játszadozás, vegyítve jó adag őrülettel, hiszen ez lett a végzetem. Ahogy fogaim ajkához érnek, szinte azonnal érzem nyelvét sajátomon egy rövidke pillanatra, ahogyan arcomon is végigsimít puha keze. Ó, engedhetnék neki, de nem teszem, még nem. Szavait végighallgatva, egy sunyi kis mosollyal távolodom el tőle, hiszen igaza van, de nem óhajtom tovább a közelében lenni. Bizonyos határnál tovább én sem tudom visszatartani ösztöneimet, sem a vér, sem pedig a kéjes vágy irányába. *
- Nem hisztizek. * oh, hát hogyne hisztiznék? De a dac is ugyanolyan bolondos, fagyos jókedvvel tölt el, mint előbbi kis színjátékom, így hát nem fogok igazat adni neki egykönnyen, ebben biztos lehet. No meg ismer is, mint a rossz pénzt, tudhatja, hogy milyen vagyok. Önző, őrült, vágyakozó, s brutálisan kéjenc is egyben. Talán jobban is teszi, még ha csak gúnyból is, de akkor is, hogy nem kekeckedik tovább velem. Az étek hamar elfogy, ám most nem nézek egy újabb után, inkább vágytól csillogó szemekkel kérlelem, mutassa meg, ő mit tud. Mennyire ügyesen okozza vesztét annak a nőnek, mert ahogy csendben figyelgetem, máris megvan a kiszemelt vad. Egy művészien mesterkélt mosollyal, s meglehetősen kíváncsi tekintettel kelek fel a földről, az immár hasznavehetetlen hullát a sarokba hajítva egy lomha mozdulattal, majd pár lépést teszek feléjük, hogy a legpuccosabb helyről láthassam az előadást. Lapos talpú, tér delett érő szárú csizmám talpának tompa koppanásai jelzik a helyváltoztatást, hiszen Noel úgy belemerült a vacsiba, hogy mást nem is nagyon figyelhet most. Érdeklődve nézem a kis műsort, majd ahogy lecsusszan a nőről, máris ott termek előtte, útját állva a további haladásban, vörös szemeimmel fürkészve arcát, kezeimet pedig a széles vállra helyezve. *
- Egyet értek, de had lám, mennyire is volt jó ez a vacsora. * közelebb is hajolok hozzá ezen szavak közepette, meglehetősen kéjenc, s perverz pillantásokat vetve ajkaira, végül pedig ha nem ütközöm ellenállásba, a még vértől vörösjő ajkaim az övére tapadnak. Érezni akarom az ízét, na persze nem csak az imént elejtett zsákmányét természetesen. Nyelvemheves játékba kezd az övével, ujjaim felcsúsznak a nyak hófehér bőrére, melyen körmeimet belemélyesztve szántok végig finoman, ám két oldalt így így öt-öt vékonyka csíkban kiserkenhet vére, ahogy alsó ajka is meg lesz harapva picit, így számban érezhetem az ő fenséges ízét is. *
- Nem rossz, nem rossz. * távolodom el tőle ezen szavakkal, s bizony le sem tagadhatnám, hogy a vér megszállottja, rabja vagyok, eléggé sajátos, őrületesen kéjenc módon. Most már azért letörlöm ajkaimat hosszú ujjú blúzom ujjával, engem ugyan nem zavar a vér, tehetek én róla, hogy felpezsdít? *
- Nem, még nem. De már rosszul vagyok ezektől a falaktól, úgyhogy este vadászni megyek. * hangom hirtelen vált át komolyabba, se híre se hamva az iménti kínzó őrületnek. * - Remélem találok valami finom vérű alanyt is, aki kedvemre való lesz. * csillannak meg ismét szemeim, majd még egy utolsót szippantok a bent lévő, állott, vérszagú levegőre, hogy aztán se szó se beszéd fordítsak hátat Noelnek. Bár magam sem tudom, merre vinne az utam, de egyelőre itt befejeztem, nem kívánok több ócska vért, igazi lakomára fáj a fogam. *

Tárgy: Re: Etető 2011-01-25, 4:31 pm

* Eszement egy nőszemély meg kell hagyni de így kedveli Noel, őrülten és vérszomjasan s bár van másik oldala is tudja jól, volt ideje kiismerni nagyjából, mégis akárhányszor neki megy élvezi ezt a kis játékot kettejük között. Ahogy most is, bűnhődnie kell azért, amiért megzavarta ivás közben, s hamarosan a falnak nyomódva érezheti nyakán a másik erős ujjait. Ennek tanúja a sok ember is, kik a félelemtől szinte behugyoznak, ha már egymásnak nem kegyelmeznek nekik se fognak... Legalábbis ilyen s ehhez hasonló gondolatok is megfordulhatnak fejükben.
Nagy játékos Victoria, de tudja kezelni s hamarosan le is állítja, több száz év vár még rá, hogy brutális játszadozását folytassa. Ahogy hozzáér fogával a férfi óhatatlan vágyat érez, hogy megkóstolja ama ízt, mire nem is olyan rég tett szert s nem bírván ellenállni saját vágyainak érinti meg ajkaival is. Természetesen mint mindig most is meghátrál a nő, mire kicsit oldalra dönti fejét s sunyi pillantást lövell felé.*
- Makacs vagy és önfejű... néha elfogadhatnád mások véleményét s szavait.* villan meg tekintete, de nem húzza tovább a dolgot s az agyát, hagyja had végezzen kiszemeltjével, addig ő is szemrevételezi a választékot. Most valamivel hosszabb ideig tart a kiválasztás, egy kicsit unja már az egyhangúságot, de tudja, hogy ez ellen sok mindent nem tud tenni. Végtére is örülhet, hogy van etető... Ki is választja a nőt, kinek gondolataitól egyre jobban begerjed s ehhez Victoria játszadozásának tárgyának vérszaga is hozzátársul. Hallja az ösztökélő szavakat, de most nem lesz mozizás a nő legnagyobb bánatára, könnyű szerrel kulcsolódik a kifeszített testre s cuppan rá a nyakra. Szinte aszalódásig szipolyozza ki vérét, manapság már nem elégíti ki teljes mértékben igényeit. Társa elé kerül amint végez, így szemtől szembe kerülnek egymással igen közel. Keze a karcsú derékra csúszik lassan s a szavak hallatán egy fáradt mosoly is megjelenik a hófehér arcon.*
- Örömmel...* tudja mi következik, kívánja a nő ajkának érintését s ahogy közeledik feléje, úgy erősödik szorítása a nőies vonalon. Nyelve átsiklik a nő ajkáéba s őrült játszadozásba kezd megízlelve újra s újra a vér ízét. Bőre felszakad, de nem sokat foglalkozik vele, egy szempillantás alatt teljes erejéből a falhoz nyomja s nekifeszíti testét.*
- Lehetne jobb is.* hangzik a kétértelmű felelt, kezei megindulnak az oldalán, de aztán végül hirtelen arrébb áll. Az új hely mind annyiuk kíváncsiságát felkeltette, új lehetőséget juttatva feléjük.*
- Hasonlóan vélekedem én is...amint a nap sugarai eltűnnek az égboltról már itt sem vagyok.* túr bele hajába s tesz pár tétova lépést az egyik kifeszített felé.*
- Ó aranyom ebben biztos vagyok. Ezeknél biztosan ínycsiklandozóbb "falatokra" lelünk. Szinte keserűek már.* pillant el felőlük undorodva.* Már csak pár óra...és megnyílik előttünk az új világ.* mosolyodik el mélyet szippantva az áporodott szagú helyiségből, akárhányszor új helyen járnak vágyakozás tölti el, vágy, hogy kiírthassa az ott élő népet s erőst merítsen a friss állomány kínálatából.*
- Darius nem mondott a hellyel kapcsolatban semmit?* tekint a nőre, kin pontosan látja mit érez ittlétükkel kapcsolatban.*

Tárgy: Re: Etető 2011-01-25, 5:00 pm

- Ugyan, Noel. Mi örömöm lelném abbad, ha mindenkinek igazat adnék és behódolnék? Az élet egy játék.. a halál pedig méginkább az. És én nem akarom, hogy ez a játék mérhetetlenül unalmas és szánalmas legyen. * döntöm fejem oldalra kissé megjegyzésére, de most már nem is megyek közel hozzá, kis ideig még megtartóztatom magam, csupán cssk élvezni akarom a műsort. S hogy őszinte legyek, kis csalódottságot érzek, hiszen nem azt kapom látványban, amire számítottam. Bár tény, hogy nem lelhet mindenki élvezetet a brutalitásban, s saját maga kiéheztetésében, valami módon mégis tetszik a kis színjáték Noel részéről. Gyors, ám alapos munkát végzett, engem pedig csak úgy perzsel a vágy, hogy érezzem ajkain a friss, illatos vért, melynek szagát ilyen távból is érzékelem. Nem elégíti ki éhségem ez a vér, ám Noel közelsége könnyen segíthet ezen gondomon. Nem véletlen tehát, hogy írányító szerepbe kerülve, ismét közel siklom hozzá. Kezeimet vállain pihentetem, s ahogy érzem, derekam lesz elkapva, no meg persze aurájából is képes vagyok leszűrni bizonyos dolgokat, még ha nem is mondja, akkor is. *
- Nocsak, te kívánsz engem, érzem. * harapom meg egyik szemfogammal ajkamat, így abból is kiserkenhet a friss vér, még mielőtt ajkaink eggyé válhatnának. S bizony a csodás pillanat is bekövetkezik, amikor is nem csak a reggeli íze őrjíthet meg minket, ugyanakkor egymási is, hiszen teszek róla, hogy ne meneküljön fogaimtól úgy, hogy ne ízlelhetném meg vérének finomságát. Nyakát csak a hatás kedvéért sértem fel, ám ahogy eltávolodom tőle, egy meglehetősen érdekes mondatot közöl felém, melyre aztán már képzelőerőm is beindul, s alig tudok határt szabni vágyaimnak, hogy ne essek neki itt helyben, s tépjem le ruháit, no meg puha ajkaimmal ne csókoljam le a nyakán csordogáló vérét, végül teljességgel odaadva neki magam. *
- Azt ki kell érdemelned, hogy jobb legyen. Talán majd máskor. Egyszer. Több száz év múlva. * súgom még ajkai alá, ajkaim még súrolják az övét kis ideig, épp csak alig hozzá érve, majd szépen lebontom magamról a szorosan tartó kezeket, melyek egyszerűen megőrítenek, de nem adhatom neki oda magam ilyen könnyen, hiába vágyom rá tagadhatatlanul. Így még jól is jön az ételek említése, s bár csípem ezt a kastélyt, mindig is szerettem, de a Nap jelenléte változatlanul megbolondít. Csak a kertbe tudnék kimenni, de annak is ismerem már minden zugát, unalmas és egyhangú, mint minden más itt, nem úgy, mint odakint. Csupa ismeretlen, és izgalmas hely, és legfőképp zsákmányok.. már-már át is adom magam az édes képzeletnek, ám Noel szavai visszazökkentenek a valóságba. *
- Bizony. Már látom magam előtt a félelmet, hallom a sikolyokat, a szenvedést.. ahh, nincs is ennél szórakoztatóbb. * szippantok egyet lehunyt szemmel a levegőből, majd vörös szemeim kipattannak, elégedett mosollyal párosulva arcomon. *
- Darius? Viccelsz? Mióta átjöttünk ide, nem is láttam túl sűrűn. Tehát fogalmam sincs, hol vagyunk, azon kívül, hogy egy másik dimenzióban. * hangom most kissé türelmetlen, s hepciáskodó. Tényleg nem bírom a bezártságot, szabad vámpírnak "születtem", és meg is akarom tartani ezen jó szokásomat. Hirtelen felgyülemlő haragomat másként nem is tudom levezetni, mint egy újabb kis öldöklés keretein belül. Áldozatom most egy fiatalabb, visongó kislány. Nem tötyörészem sokáig, mellkasába vágva jobb kezem, ujjaimat előre szegezve ragadom meg szívét, s tépem ki a helyéről, mire egy nyikkanással figgyen le feje vállára. *
- Na, ezt már szeretem. * máris érzem, hogy a nyugalom érzése tölt el, s most a szív környékén keletkezett sebből kezdem csócsálni a finom vért, nem zavartatva magam, hogy még mindig közönségem akad. *

Tárgy: Re: Etető 2011-01-25, 5:29 pm

* Van némi igazság a szavaiban, de nem olyan tökagyú, hogy ezt a tudomására is hozza. Ugyan akkor nem is azt mondta, hogy mindig, minden körülmények között adjon igazat mindenféle világtalannak, csak olykor mint például most, ha már úgy is kegyelmező napra ébredt. A két vámpír különböző módon s technikát végezve étkezik, Noel nem olyan brutális mint a nő, ő másban leli örömét zsákmányát tekintve. Ahogy végeznek áldozataikkal igen közel kerülnek egymáshoz, a nő érezheti valóban, hogy kívánja amennyire az egy vámpírtól lehetséges. A csók sokkal rövidebbre sikeredik mint azt szerette volna, de egyesekkel ellentétben ő nem telhetetlen s mohó, sok kicsi sokra megy.*
- Nem tévedsz s nem is titkolom. Te pedig örömmel odaadnád magad ha nem élveznéd minden percét a kínzásomnak. Szeretsz játszadozni velem...* jelenti ki határozottan meg-meg villanó szempárral. Victoria élvezetesebbé teszi csókjukat s saját vérét keveri a két halottéval, így még jobban megszédíti a férfit, ki alig bírja visszafogni vágyait, legszívesebben most azonnal magáévá tenné. Ezt jól tudja a másik s időben távolodik el tőle miután felsérti nyakát, nem törődik vele, hagyja had follyon végig vonulatán s szívja fel gallérja.*
- Ha tehetnéd vérben fürödnél egész nap.* ami körülöttük van azt ember nem bírná gyomorral, csupa vér minden s így a levegő is megtelik bűzével mi nekik ínycsiklandó aroma. Szavaira elkomorul tekintete s szemöldöke alól pillant a vörös szemekbe.*
- Több száz év múlva....nem fogok több száz évet várni rád, annyit nem érsz.* s valóban, nem fog ő tenni semmi olyat annak érdekében, hogy minél előbb ágyába dughassa a nőt, semmivel sem több ő mint bárki más. Csak ő hiszi azt. Elereszti s az új helyről osztják meg egymással véleményüket, úgy tűnik mindkettejüknek kedvére való a változás. A kérdés elhangzik ahogy a válasz is mire felnevet a férfi.*
- Ő egy lépéssel előttünk jár. Talán már az ígéretes zsákmányokat gyűjti be magának.* igen, eltudja róla képzelni, megvan a magához való esze nem is véletlenül a vezetőjük. Annyi biztos, hogy itt még talán nem jártak, legalábbis ő még nem volt itt s a prédák egyenlőre még gondtalanul élik unott kis életüket, míg nem egyszer Noel s a többiek fel nem tűnnek szürke napjaikban. Újabb gyilok következik a nő részéről, mit rezzenéstelen arccal néz végig, majd sóhajtva indul el az etetőből kifelé.*
- Nem bírsz ma magaddal...jól is teszed legalább nem unod magad halálra.* nevet fel saját szavain, a halál őket igen hidegen hagyja, azok már egy jó ideje.*
- Na pá aranyom. Hamarosan látjuk egymást.* emeli fel kezét intésül egyik kezét majd nadrágjának zsebébe bújtatja s visszavonul a szobájába, hogy átöltözhessen s felkészüljön az esti kiruccanásra.*

Tárgy: Re: Etető 2011-01-25, 5:56 pm

* Még szép, hogy dacolok, ez is én vagyok, sőt. Leginkább ez vagyok én, ez a makacs, önfejűség, megbolodnítva sok minden mással, melyek hiába rossz és önző tulajdonságaim, kizárt, hogy lemondjak róluk. Tudom, hogy ez tesz vonzóvá, ez a rengeteg ellentét és méreg, ami ereimben csörgedez. De ezt a csókot most nem hagyhatom ki, képtelen vagyok rá. Minden ellenem dolgozik, vagy épp mellettem van? Muszáj, muszáj, hogy érintse nyelvem az övét, s szinte elolvadjak érintésében, s aurájában. S ahogy érzékelem, nagyon is jól tettem, hogy pár csepp véremmel áldozom szórakozásomnak, vadul viszonozza tehát vágyaimat. *
- Így van, örömöm lelem abban, hogy szenvedsz. De kis idő múltán már nem bírsz magaddal, és talán teszel is valamit a jó ügy érdekében. * válaszolom a csók végeztével, hiszen nagyobb és erősebb a vágy érzése, mint azé, hogy megszólaljak, s holmi időfecsérlő válaszokat adjak neki magyarázatként, hogy mit miért, s hogyan gondolok. Egy pillanatot sem rabolhatok el magamtól az édes kéj idejét feláldozva, egyet sem. Szavai viszont mostőszinte kacagásra késztetnek, mely egy halandó számára egyenesen sértő lenne hallására nézve, vagy ha másra nem, leginkább gyomrára: ez is amolyan őrült, elbódult kacaj, melyből ép észre nem lehet következtetniük. *
- És meg is teszem, ha alkalmam van rá. Nem értem, miért nem bírod a piszkot, volt időd hozzá szokni. * mosolygok rá csillogó szemekkel, nos igen, ha már erre lettem száműzve, élvezzek ki minden adandó alkalmat. Noel viszont nem adja fel a próbálkozást, mely engem nagyon is szórakoztat, s egoizusom mértékét szépen tolják is felfelé szavai, tudom, hogy kellek neki, érzem, s bár ezt én sem tagadhatnám le, hogy fordítva is igaz, de.. amely szavakat most felém intéz, melyekkel azt sugallja, egy vagyok én is a sok semmire kellő közül, és kicsivel sem vagyok több egyik-másik vámpírnál, vagy nőnél sem, nem érek én annyit, hirtelen borítja el a fékezhetetlen düh elmémet, s bájos arcom vonásai egyszeriben váltanak mérges, dühös, őrült arckifejezésre. Kezem máris pofonra lendül, éles szemfogaim pedig teljes valójukban mutatom felé egy hangos sikollyal egyetemben. *
- Te szemét. Hogy képzeled.. Hozzám ne merj érni többet. * a pofonom bizony nagyon erős, s el is lököm magamtól, jó messzire. Tűnjön el a szemeim elől ez az alak. Hogy képzeli, hogy kevesebb lennék holmi akárkinél? Nem érek annyit.. majd meglátjuk. Nagyon csúnyán sikerült felbosszantania most ezekkel a szavakkal, tehát érthető lehet reakcióm, ismer is, nagyon jól. A Dariusra tett megjegyzésére csak egy dühös fejrázással válaszolok. Nem érdekel, hogy mit eszik és hogyan, most csak az hajt, az zakatol fejemben, hogy hogyan tépjem le az övét helyéről. Noel, Noel, megfizetsz még ezért. S az sem érdekel, ha hallod gondolataimat, csak légy tisztában mindezzel. De hogy tényleg elvonjam felőle figyelmem, újabb áldozatot kerítek magamnak, melynek szinte gondolkodni sincs ideje, nem is pereghet le szemei előtt élete rengeteg képkockája: szíve azonnal távozik testéből, én pedig nem törődve tovább Noellel bukom az édes sebre. Hallom ám, hogy még mindig hozzám beszél, s most csúnya, eltorzult, véres arcom fordítom felé, fújva rá, mint valami vadmacska áldozatára. Nem szeretem, ha a halálommal viccelődnek, ettől nagyobb kínt nem is tudnék elképzelni. Az örök kárhozat. Másnak édes, nekem kín. Hajszál választ el attól, hogy ne eredjek nyomába, de a vér íze ismét hatalmába kerít, tehát szuszogva borulok vissza a szív helyére, hogy alapos munkát végezve, tökéletesen letisztítsam a seb helyét, majd mint ki jól végezte dolgát, higgadtabb fejjel, mégis nagy sebességgel hagyom el az etetőt, hogy aztán szobámban picit rendbe szedhessem magam. Nem riaszthatom el a zsákmányomat odakint eme sok vérrel, hiába élvezem annyira, s a Nap is lemenőben.. kezdődjön a várva várt éjszaka, az én csodálatos, koromfekete nappalom. Éles kacajom visszhangja jelzi utam a folyosón, majd elérve szobám, némaság ereszkedik a kis birodalomra. *

Tárgy: Re: Etető 2011-08-28, 9:56 pm

*Mostanában nem igen mozdultam ki a kastélyból, meg van rá az okom ,és ha az a kis fruska át adja az üzenetemet, a barátainak, vagy netán a magisztereknek, akkor őrült tervem talán be is válik. És miért lenne őrült? Mert magam sem tudom miért tettem, vagy hogy én ebből hogy fogok jól kijönni, nagy valószínűséggel sehogy. Vagy az ottaniak intéznek el vagy Darius veszi a fejemet, ha nem vagyok elég fondorlatos, márpedig a vámpírok urát nehéz ilyesmivel átverni, így aztán ha meg akar ölni hát megteszi, ez ellen enm tudok mit tenni, úgy tűnik mióta találkoztam azzal a lánnyal túl sok emberi kezdett felszabadulni valahonnan mélyről, ahol azt hittem, hogy teljes a sötétség, és ez a több száz éves lét már mind el nyelte. Még mindig meglepődhetek az ilyesmin. Az etetőbe tartok amúgy ahova hamar bejutva rögtön az oda tállalt fiatal nő felé is lépek. Egy fekete bőrnadrágot illetve inget viselek, amit most nem gombolok össze így meztelen testem mely olyan fehér akárcsak a friss holtaké szabadon látszik. Ma nincs kedvem játszani egyszerűen csak vért akarok szerezni, így kezemet bele vágom a látszóan félő ember nyaki ütőerébe, amibe karmos végű ujjam bele is hatol , s azonnal vért fröcsköl szét a környező részen. Nem éppen a legszebb látvány, én viszont rezzenéstelen arccal tolom beljebb a kezem míg végül egy kisebb lyukat nem alkotok, amire rávetülve vadul inni is kezdek. Nem elsőosztályú vér, de a célnak megfelel, van egy olyan érzésem, hogy lehet nemsokára úgy se kell attól tartanom, hogy szomjaznék rá.*

Tárgy: Re: Etető 2011-08-28, 10:04 pm

*Éppen az etető felé tartunk én és a rabszolgám természetesen, hiszen valamivel mulatni kell az időt, én pedig nem vagyok rest kiélvezni minden pillanatát. Találtam a városban egy nekem való kis rabszolgát, csinos, fiatal srác, csupa izom és csodás vér, tehát most már az enyém. Minden csontja a helyén van, tehát nem tettem benne túl nagy kárt, egyszerűen csak ittam belőle, szinte mindenhonnan és néha hagyok is neki egy kis pihenőt.*
- Gyerünk kutyuli, éhes vagyok. *a mai nap ezek közé tartozik, hangom pedig hamar visszhangzik a folyosókon, miközben őrült kacajom is hallhatóvá válik. Hogyha esetleg valaki ránk nézne, akkor engem látna, fekete ruhában, mely egyberészes és igen csak mini a szoknya része, illetve a dekoltázs is eléggé ki van vágva, de hát én már csak ilyen vagyok. Lábaimon magassarkú van, hosszú hajam pedig ki van bontva. Kezemben egyébként egy lánc vége van, melynek másik oldalán az én kis kutyuskám található, ki négykézláb, piszkosan és egyetlen boxerben megy előttem, nyakán pedig nyakörv található. Igen, be lett tanítva és egy rossz szót se mer szólni, sőt, szíves örömest szolgál engem, amely számomra kellemes érzés, nem is picit. Ahogy megérkezünk, picit megrántom a pórázt, hogy álljon csak meg és már ki is szúrom Victort, így eresztem el a lánc végét és hajolok le a fiúhoz, emelve fel állát, hogy nézzem a szemembe.*
- Nem mozdulsz! *csak ennyit mondok és már sebesen Victor háta mögé is kerülök, kezeimmel pedig kissé megmasszírozom a vállát, úgy hajolok át fölötte.*
- Finomnak néz ki. Adsz belőle? *kérdezem szinte búgva a fülébe, majd a következő pillanatban már a lány mögé is kerülök, így harapva bele a nyakába durván, arra az oldalra, amelyiken nincs ott Victor. A nő felsikolt, én pedig csak még erősebben iszom a vérét, szemeim pedig kinyitom, úgy nézek őrült tekintettel a másik vámpírra.*

Tárgy: Re: Etető 2011-08-28, 10:17 pm

*Elég vad vagyok, és bizony nem azt tervezem, hogy életben fogom hagyni a rabomat, ha már elkezdtem a táplálkozást belőle. Lehet vannak vámpírok akik élvezettel fogyasztják kiélvezve minden cseppjét, de én vad vagyok, néha én magam is elgondolkozok rajta, hogy süllyedhettem ennyire állatias szintre. Lehet ez az állatiasság tart még mindig Darius mellett, és ezért emelkedtem magasra a szemébe csak úgy mint pár fajtársam, kérdés csupán az kérek e még ebből? Ezen gondolkozok, miközben fura hangokat hallok, de az evés annyira elvette a figyelmemet, hogy szinte el is engedem a fülem mellett, nemsokára azonban érzem, hogy valaki a hátam mögé kerül, méghozzá igencsak sebesen, s ha pár pillanat múlva nem szólalt volna meg, bizony már lehet hogy kezem a torkát tapogatná. Ahogy hallom a hangját ez viszont csak Willow. "Csak?" Milyen fura kifejezés, nem láttam még ennyire elmebeteg vámpírt ebben a kastélyban mint ő, és a csodás csak az az egészbe, hogy biztosra tudom, hogy magát adja, s nem is tettet. Vajon ma mivel fog telni a találkozásunk? A kérdésére csupán csak felmordulok szinte nem is válaszolva, s nemsokára már csak azt veszem észre, hogy a nő már a másik oldalából iszik. Pár percig vad tekintetemmel farkas szemet nézek vele, én is szinte már drasztikus vadsággal fogyasztva áldozatunk vérét, végül csak hirtelen rugaszkodok el tőle, és lépek hátrébb.*
-Az egészet megkaphatod... már úgy se húzza sokáig.*nézek végig szegény szerencsétlenen aki hiába kapálózik és sikolt, már az isten se menti meg. Miközben figyelem ahogy kissé labilis fajtársam táplálkozik,tekintetem a "kutyára" irányul. Na igen megint egy Willow különös játék szerei közül, Darius ki írhatta volna a kastély ajtajára, hogy házi állatot nem tartunk de már mindegy.*
-Ahogy látom feltalálod magad, nem mondták még hogy ne játsz az étellel? Vagy ő csak valami újabb játékszer?* kérdezem, nyugodt, mondhatni barátságos hangon s nézek az emberre bizony valahol szánom szegény szerencsétlent, hiszen Willow híres a játékairól az ilyenekkel, bizony hallottam én is a rémhíreket felőle.*

Tárgy: Re: Etető 2011-08-28, 10:26 pm

*A mai étkem megvan, úgy hiszem és nemsokára már Victor mögé kerülve suttogok a fülébe, majd csapok le áldozatára is, mely mostantól már az enyém is. Szimpatikus volt, meg kellett ízlelnem a vérét és most, hogy már nagyban fogyasztjuk, méghozzá egyszerre, egyre halkabban nyög fel, most már élvezi, bizony tudom én ezt. Na de Victor inkább hátrál és rám bízza az egészet, én pedig csak lassan cuppanok le a véres sebről, így nézve a férfi szemeibe.*
- Talán nem akarod megölni őt? Pedig ízletes... nagyon is. *lépek oda elé ismét vámpír sebességemet kihasználva, majd hirtelen döntöm le a földre, így ülve hát fölé. Szeretek játszadozni vele, Victor mindig annyira vicces, ahogy utálja magát és szereti is, egyszerűen hihetetlen, hogy mire vetemedik néha, na de ajkam máris a nyakához ér, így harapok bele vadul, hogy most egy kis vámpír vért szívhassak, nem is foglalkozva most a kutyusommal vagy további szavaival.*
- Imádok játszadozni az étellel. *emelem fel fejem, így a férfi vére most bizony saját ajkára és arcára vondorolhat, én pedig már le is szállok róla, mintha soha ott se lettem volna és már a nőnél vagyok ismét, így szívva ki az utolsó vért is belőle.*
- Vége... *lököm most már el, így dobálózik most már a kötélen, picit még mintha vergődne, de nemsokára már úgy marad, nem mozdul többé, én pedig véres arccal nézek a férfire.*
- Szórakozzunk! *lépek oda Victorhoz és ha még nem kelt volna fel, vékony kacsómat kecsesen felé nyújtom, hogy ha úgy van, felsegítsem őt.*

Tárgy: Re: Etető 2011-08-28, 10:40 pm

*A suttogás már nem tudja, nem felkelteni a figyelmemet, és bizony már tudom is , hogy ki ez a selymes hangú ám de belül őrült nőszemély. Igen Wilowról van szó, akit már volt szerencsém megismerni ittlétem alatt, s bizony meg is van róla az a véleményem, hogy a vámpírok közül talán ő a legőrültebb... Nemsokára osztozkodni kezdünk az áldozaton, s bizony miközben vadul iszom a vérét, tekintetemet a másikéba fúrom, de pár pillanat múlva hátrálva el is lépek az étek alól. Hogy elment e az étvágyam, vagy egyszerűen csak ennyi elég volt, az maradjon csak az én titkom, a kérdésre viszont negédes mosoly kúszik az ajkaimra.*
-Miért akarnám, amikor itt vagy te a célra? Gondoltam nem veszem el a szórakozást, a kisebbtől...*felelem egy félmosollyal, ami inkább csak afféle szurkálódás részemről, de talán ezért még nem fog megharagudni, kissé kiszámíthatatlan fajtársam. Amikor azonban egy pillanat alatt ellök, kissé meglepődök, bár ezt nem mutatja arcom, a harapásra viszont egy pillanatra felszisszenek, hiszen elég vad és erős volt, magam is meglepődöm miért vágyik pont az én véremre? Valószínűleg csak játékból, hiszen ez a nő még nem nőtt fel, még mindig barby babázik az élőkkel, bár azt hiszem ezt ők kevésbé értékelik jól, mint szeretett Willow-om, aki jobban teszi ide oda áldozatai testrészeit átvarrva máshová azokat, mint a legjobb legós, de hát őt ilyen fura művészi lélekkel áldották meg, és olybá tűnik gyermeki rajongással az efféle őrült dolgok iránt. Azt viszont hogy belőlem igyon nem engedtem meg neki, s bár egy pillanatig élvezem is a dolgot, hiszen felcsigáz, ha isznak belőlem de mikor a saját vérem folyik az ajkaimra és az arcomra tekintetem amely kissé szelídebb lett ismét komollyá változik ,s a mellkasánál átkarolva hirtelen felülve lököm a földre és gyűröm magam alá, ha kell akkor durván. Megvan hozzá a testi erőm, hiszen a vámpírok között is erősnek számítok, s ezt most ki is fogom használni, nem fog olyan könnyen vissza menni ahhoz a nőhöz. Kezeimmel az övét szorítom el, miközben fölé kerekedve egy pillanatig a szemébe nézek.*
-Én nem szeretem az étel szerepet, és azt se ha velem játszanak.....*mondom kissé komolyabb kiéhezett hangon, majd a következő pillanatba ugyan azt kapja tőlem amit én tőle, csupán csak annyi kivétellel, hogy nem engedem el pár csepp vér megivása után,bizony kamatustúl vissza veszem tőle ami az enyém, lehet a végén még élvezni is fogom.*

Tárgy: Re: Etető 2011-08-28, 10:51 pm

*Nem értem hirtelen, hogy miért hagyja el áldozatát és lép hátrébb és ez valahogy nem tetszik, jobb lett volna, hogyha együtt vesszük el a nő életét, de ez nem történik meg, mivel hátrébb lép, én pedig csak kíváncsian tekintek rá, szavaimmal pedig ahogy érzem, felhúzom őt, akár csak ő engem.*
- Oh, mintha te annyival idősebb lennél... az a 200 év nem sokat számít drága Victor... *és már ott is vagyok, közvetlen előtte, hogy a földre taszíthassam és amint ez sikerül, máris fogaimat a húsába mélyesztem, durván, fájdalmasan, vadul, de ez egy vámpír számára nem oly fájdalmas, mint egy élőnek. Viszont nem iszom most túl sokat belőle, csak játszottam, vele, hiszen nem tekintem másnak, ahogy itt senkit, csakis Demetrius az, akit tisztelek és becsülök... na meg, félek is és Darius, de rá inkább nem is gondolok. Na de ahogy felemelem fejem és Victor vére saját magára hull, hirtelen érzékelem, ahogy bevadul és nemsokára pózt váltunk, tehát én fekszem már a földön, ő pedig fölöttem és igen csak erősen taszít a földre, hogy esélyem se legyen kimozdulni alóla, én viszont csak elmosolyodva nézek rá, meg se próbálva elmenekülni. Tudom, hogy nem lenne értelme, bár ettől eltekintve mégis akár megküzdenék vele, hiszen múltkor Demetriust is legyőztem egy harc alkalmával, de idősebb is, tehát inkább most nyugton maradok.*
- Na mi az, csak nem akarsz engem? *kérdezem igen csak huncutul nézve a szemeibe, ajkaimat is résnyire kinyitva, de ahogy hallom a szavait és hirtelen érzem a marását, csak felnyögök és lassan le is hunyom a szemeimet. *
- Ez az Victor, igyál csak... *kihasználom, ahogy ő is engem, elszórakozunk egymással és ez most nagyon is jó dolog. Valahogy, a mi kapcsolatunk furcsa, sose fogom megérteni magunkat, viszont ahogy egyre több véremet veszi, kezd kellemetlen lenni a dolog, így próbálok tolni rajta, hátha engedett a szorítása.*
- Elég lesz! *és próbálom letolni magamról, ugyanis nem szeretek sok vért veszíteni. Ízelítőt szívesen adok, de úgy, hogy én nem kapok közben vagy sokat isznak belőlem, azt már nem tűröm el.*

Tárgy: Re: Etető 2011-08-28, 11:10 pm

*Igen azt hiszem kölcsönösen képesek vagyunk felhúzni egymást, így a fura szavak se távoliak tőlünk, amit elsütünk egymásnak, a válaszra csupán csak különös hűvös mosolyt ejtek.*
-Erre azért ne tedd a fejedet...*mondom vissza, ahogy nézem, nem riad vissza tőlem, bár eddig ezt nem is akartam, de egy kis tiszteletet tanulhatna, már csak abból a szempontból is, hogy ne játszadozzon velem úgy mint macska az egérrel, vagy úgy mint a kis játékaival, mert velem azt nem fogja eljátszani. A taszítás, és a hirtelen támadás a nyakra, viszont hirtelen jön, így nem is állok neki ellen, bár eleinte hirtelen szisszenek fel hiszen fáj, mert Willow nem túl híres gyengéd bánásmódjáról, de végül élvezni is kezdem, mondhatni még magamnak se vallanám be, de belül érzem, hogy felhúz ezzel a cselekedetével. Így mikor a saját véremet érzem magamon, nemsokára taszítva rajta egyet a földre lökve magam alá temetem, s most rajtam a sor, hogy bebizonyítsam, én nem vagyok eledel, amivel el fog játszani. Lehet ezt pár vámpírral megcsinálhatja, de nálam nem ő fog irányítani annyi biztos. Mindazon álltal lehet van némi igazság szavaiban.*
-Így hogy magam alatt tudlak lehetséges... A véredet már ízleltem, és be kell valljam igazi csemege.*mondom egy félmosollyal, de már vadul rá is kapok szívva ki az értékes cseppeket, miközben kezeimmel szakadatlanul tartom őt magam alatt. A szavait sem kell kétszer elismételnie, bizony fogaim még erősebben vájnak a puha húsba, hogy aztán még több vért igyak, viszont amikor a tolást érzem csupán csak fogaimat húzom ki, őt magát nem engedem el, hiába próbál meg letolni. Ahhoz minimum akkora erővel kéne rendelkeznie mint amekkora nekem van, főleg hogy most ebbe a helyzetbe meglepnie is nehéz lenne.*
-Ezt most parancsba adtad? És ha nem teszem meg mit csinálsz?*kérdezem, miközben markom szorít egy kicsit a jobb kezén, jelezve, hogy itt bizony most nem ő irányít, én pedig fölé hajolva még a sebből nyalok le egy kis vért, így aztán közel engedve őt is a nyakamhoz. *

Tárgy: Re: Etető 2011-08-28, 11:19 pm

*Tudom, hogy erősebb, mindig is tudtam, hiszen ő ismert engem akkor is, amikor vámpírrá váltam, de mégse tudom tisztelni, nem tudok félni tőle, hála ennek az őrületnek, ami körbevesz. Egyedül csak attól a két férfitól félek, Victor még nem adott rá okot, vele valahogy más a viszonyom, magam se tudom, hogy milyen. Így taszítom le végül, megízlelve a vérét, mivel nem titok, hogy imádom a vámpírok vérét is, bár Demetriushoz foghatót még soha nem ittam. Az a vehemencia, ami benne van, mindenen túltesz, de már nem rá gondolok, most már Victorra, kit egy ideig magam alatt tudok, majd fordul a pozíció és én kerülök alulra, így téve fel neki egy kérdést, mely természetesen a testiségre vonatkozik, ezt tudhatja ő is.*
- Tudom, hogy nem kellek neked... *jelentem ki halkan, szinte suttogva a férfi szemeit nézve, majd amikor meghallom, hogy ízlik neki a vérem, halkan felnevetek.*
- Hazudsz! Demetriusnak nem ízlett, neked se ízlik szerintem... *igen, én hiszek annak a vámpírnak, egy élő vére ezerszer kellemesebb, mint az enyém, melegebb, élőbb... nem olyan, mint én. Ezért se vagyok elég jó neki és ismét érzem a dühöt, ezért is kezdem el bíztatni Victort, hogy igyon csak, hosszan, nem bánom, így nyögök fel alatta, mintha éppen egymáséi lennénk, de ahogy érzem a veszteséget, úgy kezdem el tolni magamtól kissé, de ezzel szinte semmit se érek, csak azt, hogy rám figyeljen és picit én magam is felszisszenek, ahogy sebes nyakamból kihúzza a fogait.*
- Igen, parancsnak! És ha nem engedelmeskedsz, egyszerűen megöllek. *jelentem ki megvillanó szemekkel, de ahogy érzem a szorítást, kezdem érezni, hogy most itt nem én diktálok, de miért is ismerném be? Csak felsóhajtok, ahogy a nyakamat éri ismét a nyelve, de ő is közelebb kerül, így fordítom kissé hirtelen a fejem oda, hogy nemsokára most már finoman hatoljak fogaimmal a férfi bőrébe, nem túl durván, inkább érzékien és úgy kezdek el én is táplálkozni belőle, néha halkan hümmögve is hozzá.*
- Meddig akarsz még így tartani? Félsz, hogy elszököm? *kérdezem halkan suttogva felé, majd még hozzáteszem.* - Én már nem vagyok élő, nem tehetsz bennem komolyabb kárt. *és ez így igaz, talán azért is olyan csábító ez az egész, mindketten hamar gyógyulunk és bánthajuk is egymást, mindenféle aggodalom nélkül, hiszen mégse karóval támadunk... és ez így teljesen megengedett, úgy hiszem.*

Tárgy: Re: Etető 2011-08-28, 11:59 pm

*Hát igen, mindketten kölcsönösen fura kapcsolatba vagyunk egymással, legalábbis én így érzem, néha vonz, néha viszont gondolkodás nélkül meg tudnám ölni őt, és szerintem ezt kapom én is az ő oldaláról. Fura hogy a kora ellenére nem tart tőlem, bár nem ő az első, de azt hiszem nem tettem még tanúbizonyságot neki, hogy én is tudok kegyetlen lenni. Amikor magam alá taszítom, csupán fölé hajolva hallgatom egy percig, szavaira lehet hogy máskor mosolyognék, de most csak vad tekintetem tükrözi vissza pillantásom.*
-Ezt a belső hangok mondják a fejedben, vagy esetleg mások hitetik el veled? *nem kérdezek többet igazából lehet igaza van, vámpír vagyok nem egy ember, aki lelki kapcsolatokat ápol, itt már csak az agresszió maradt meg, és a gyilkolási vágy semmi több. A vérre tett megjegyzésem viszont úgy tűnik tetszik neki hiszen nevet, bár szavai elég negatívan hangzanak, s pár pillanatnyi nézés után el is mosolyodom.*
-Ittam már jobbat is, de ismersz fura ízlésvilágom van..*vetek egy fura magabiztos mosolyt felé, bizony lehet hogy az íze nem olyan jó, de a körítés már annál inkább, mindig is fura amikor vámpír vámpír vérét szívja, és bizony néha különös vágyakat ébreszt, néha úgy gondolom fel tudnám tépni a nyakát, néha nem bántanám, néha pedig ez van, fura egyveleg, de néha élvezem.Nemsokára már fogaimat belemártva szívom vadul a vért, s hallva a nyögéseket ez a szívás egyre erősebb lesz, kezdem én is egyre jobban élvezni a játékot, s még azt sem tudja ez a nő hogy már régen nem ő irányít. Nem baj, egy ideig még játszadozok vele, egészen odáig míg le nem szeretne taszítani magáról. Azt eléri, hogy ne szívjak többet, de hogy leszálljak róla? Azt már nem*
-Ó.. szóval megölsz? És mégis hogy képzeled el? Ha nem vetted volna észre egy mozdulatomba tellene hogy megöljelek, mitől kéne tartanom, hogy a pillantásodtól meghalok?*kérdezem derűsnek mondható mosollyal s egy rántással közelebb is húzom jelezve, hogy bizony most nem ő diktál. Nemsokára viszont érzem ismét a fogait magamba, most lágyabban érzékiebben, de ahogy hallom a suttogó hangot, arcom csupán csak mosolyra húzódik.*
-Inkább csak kiélvezni, hogy most tőlem függ a szabadságod?*kérdezem, miközben egyik kezem lassan elengedi , nem mert ő mondta, hiszen ha olyan van bármikor megismételhetem, ha el tudom kapni, a szavakra viszont elmosolyodom.*
-Hidd el mindig lehet rosszabb... Ez a halál után már csak a végleges van... De azt hiszem kár lenne érted, így miért tennék veled bármi rosszat?*kérdezem, miközben szabad kezem a nyakán siklik végig, kissé erősebben meg is fogva azt.*
-Milyen érzés mástól függeni?*lehet fura kérdés, talán nem is a mostani helyzetre utal a kérdésem, hiszen mindannyian függünk valakitől, jelen esetben vegyük például Dariust.*

Tárgy: Re: Etető 2011-08-29, 12:13 am

*Ahogy beszélni kezdek, elmondva Victornak, hogy tudok róla, hogy én nem kellek neki, furcsa választ kapok, amire csak picit megdöntöm a fejem, úgy tekintek hát fel rá.*
- Ismerlek már annyira, hogy tudjam. Ha kellenék, már tettél volna érte, hogy megkapj, de 300 éve élek már és még soha nem próbálkoztál, nem most fogod elkezdeni. *mosolyodom el magabiztosan, hiszen úgy érzem, hogy igazam is van. Na de ahogy hallom, mi szerint ízlik neki a vérem, csak kissé meglepetten nézek rá. Demetrius egyszer ivott belőlem és bár nem mutatta ki, hogy nem tetszik neki a dolog - akkor -, máskor elég sűrűn az orromra kötötte... Ahogy viszont Victor inni kezd a véremből, egyre többet és többet, úgy kezdek el most már ellenkezni, hiszen csak nem hagyom, hogy teljesen kiszipolyozzon, de lelökni magamról nem túl egyszerű, így maradnak a szavak, melyet sajnos nem sokat érnek, mégis jól esik kimondanom őket.*
- Majd meglátjuk, hogy miképpen sikerül... *kezdek bele, de ahogy úgy hajol, hogy én is tudjak inni belőle, úgy engedek hát és egy ideig csendben táplálkozom belőle, élvezve a csodálatos vér ízét, de végül mégis csak fel kell tennem pár kérdést, de a szavaira szemeim csak dühösen megvillannak.*
- Ne játszadozz velem Victor! *sziszegem, de ahogy elereszti egyik kezem és a nyakamat fogja le, úgy tolom hátra a fejem, de tudom, hogy vajmi kevés esélyem van most, tehát csak kitartóan meredek tovább a szemeibe.*
- Nem indít be, ellentétben veled, mert ahogy érzékelem, te nagyon is élvezed a helyzetet. *szabad kezem viszont hamar lendül, így próbálva elkapni a férfi kezét, amellyel épp a nyakamat szorongatja, mivel bár nem mondtam, de rettenetesen dühít, amit velem tesz, ahogy velem bánik. Ezt csak Demetrius teheti meg, senki más, de Victor úgy játszadozik velem, mintha az áldozata lennék.*
- Régen nem fenyegettél meg, akkor most miért? Csak nem féltékeny vagy? *bukik ki belőle a kérdés, hiszen elég okos férfi, tudhatja biztosan, hogy Demetriushoz vonzódom és hát ki tudja, szép nő vagyok, néha csókolóztunk már és most is elég közel vagyunk, de mégis tartja magát. Mi másra mehet ki a játék? Jó lenne tudni, tehát igyekszem kideríteni.*

Tárgy: Re: Etető 2011-08-29, 12:33 am

-Egész jól vág az eszed, talán tényleg nem számít olyan sokat 200 év.*na igen tud logikusan gondolkozni fura kinézni belőle, hiszen én csak az őrült vámpírt láttam benne , hiszen a játékszereinek köszönhetően azzá tette magát, bár a maga módján van benne valami vonzó, mégis igaza van nem most kezdenék el nála bármit is. Minden esetre ez a is játék most pont jól jön, így szívom ki minél több vérét, szavaira viszont nem mondok semmit, majd meglátjuk igaza van. Ezután folytatom amit elkezdtem, s úgy tűnik most már ő is inni kezd, ami bevallom kellemesen érint, néha néha fel is mordulok a hatására, de a további kérdésekre adott válaszom már nem tetszik neki.*
-Nem jó érzés, amikor mások játszák a te játékaidat nem igaz Willow?*kérdezem egy kisebb magabiztos mosollyal, hiszen biztosra veszem, hogy nem szereti amikor más irányít , látom rajta azon a vad pillantáson, és a szavaiból se nehéz ezt kivenni. Néha jó játszani az ő játékszabályai szerint, de valamikor meg kell neki mutatni, hogy még nem vezet teljes hosszal, és hogy fordulhat is a dolgok helyzete. Csupán csak állom a pillantását, és tekintetemben fura mosoly játszadozik szavaira azonban felnevetek.*
-Nagyon jó látod a dolgokat ifjú vámpír, igencsak élvezem a helyzetet, és nézem ahogy attól függsz elengedlek e vagy sem, de hogy beindítana azért nem merném biztosra állítani.*fejezem be gonosz mosollyal miközben tekintetemet a kezére irányítom, ami éppen az enyémet készül megfogni. Harcias lány, talán megengedem neki, hogy érezze hogy felveheti a versenyt ebben a helyzetben. Nemsokára egy kis fenyegetés is elhallatszik tőlem, s engedem is hogy elkapja a kezemet, viszont a szavaira enyhén oldalra döntöm a fejemet, s szemembe bizony idegesség gyullad fel. Hogy mer olyat állítani hogy féltékeny lennék mégis mire? Nem köt a nőhöz semmi, ahogy ő mondta nem próbálkoztam eddig, most miért tennék bármi olyan lépést amivel magaménak akarnám , tehát mire legyek féltékeny? Viszont már maga a feltételezés dühít, túl nagyra képzeli magát ez a lány.*
-Ideje, hogy megtanuld, hogy nem mindenki játék szer... ha tovább próbálsz velem játszani nem csak fenyegetni foglak..*, mondom hiszen folyamatosan játékszernek nézett, pedig én nem vagyok az, így hajolok hozzá közelebb egészen a fülébe, amibe halkan suttogni is kezdek.*
-És ugyan mire lennék féltékeny? Engem itt egy vámpír sem érdekel, szerinted mennyire érdekel egy olyan vámpír akiről tudjuk mindketten mi lehetett mielőtt azzá tették ami...*emelkedek fel s engedem el teljesen, s hogy teljes legyen az összkép, még hátat is fordítok neki.*
-Tényleg... Darius miért tett téged vámpírrá? Emberi létedbe aranyosabb lány voltál*nézek rá vissza fura mosollyal az arcomon. És hogy miért váltottam témát? Nem kell hogy a gondolataimba, vagy egyáltalán az én dolgaim között turkáljon.*

Tárgy: Re: Etető 2011-08-29, 12:47 am

*Még mindig úgy érzem, hogy én irányítok, hiába is fog le, mégis velem törődik, engem akar, belesétált a csapdámba és így is a játékszerem, mert nekem tesz jót azzal, hogy elfoglal addig is és az áldozataim számát ráérek később is növelni, most egyenlőre jól érzem itt magam. Viszont amikor már játszadozni kezd velem, kezdek dühös lenni, kezd elpattanni valami bennem...*
- Te ne akarj engem utánozzni! *mondom neki mérgesen, de ez a folyamatos fiatalítás egyre dühítőbb, idegesítőbb és így próbálok meg kiszabadulni a kezei közül, még mindig szavakkal is táamdni, de nem igazán érek el ezzel semmit és valahol rosszul érint, hogy nem kellek valakinek. Pedig megtiszteltetésnek érezhetné, hogy néha volt közöm hozzá, mégha nem is túl sok, valamennyi akkor is volt. A fenyegetése viszont nem tetszik, így térek ki a féltékenységre, aminek láttán egyre indulatosabb lesz és úgy hajol közelebb hozzám, amire csak elmosolyodom kissé.*
- Ha megölsz, te is halott vagy. Ha nem Darius, akkor Demetrius végez veled... idősebb nálad, és ő kedvel, ellentétben veled. Tehát ne fenyegess engem, te vámpírok szégyene! *igen, annak tartom, hirtelen változó állapota se tetszik és ahogy a fülembe suttog, utalva arra, hogy egy ringyó voltam, bizony már nem próbálok meg ellenkezni a fogása ellen, ez most betalált, a szívemig hatolt szinte, akár csak egy karó, úgy nyelek egy aprót.*
- Te semmit se tudsz rólam, a múltamról... *kezdek bele, de ekkor elereszt, én pedig lassan felkelek, így hallgatva a szavait, amelyek után hirtelen megyek neki és ha sikerül, a falhoz is fogom őt taszítani, dühösen nézve bele a szemeibe.*
- Véletlen volt! Az egész emberi létem normális volt, amíg Darius rám nem talált... te... meg se érdemled, hogy megtudd az igazat. Aranyvérű voltam valaha és legkevésbé se szajha, de Darius... *eresztem el és fordítom el a fejem... ez most fájt, nagyon is, de nem hagyom, hogy ezt lássa rajtam. Még a "kutyámat" is ott hagyom, így tűnök el a vámpírok gyorsaságával és bár gyorsabb nálam, nem hiszem, hogy követni fog... úgyse érdeklem, miért tenné? Tehát ha minden igaz, akkor a saját szobámig meg sem állok, ahol az ágyamra dőlve kezdek el dühöngeni, csapkodni... Nagyon fájnak a régi emlékek, ahogy Darius vérszajhája voltam, ahogy bánt velem, minden... hogy meri bemocskolni ezt Victor? Hatalmasat csalódtam ma benne... És hogy miért nem maradtam ott és küzdöttem meg vele? Mert valóban erősebb nálam és bizony néha jobb fejet hajtani, mert bár kárhozott ez az élet, én mégis szeretem ezt a kárhozatot és egy jó ideig még nem akarok megvállni tőle.*

Tárgy: Re: Etető 2011-08-29, 1:15 am

-Nem utánozlak, inkább tökéletesítem a művedet.*felelem vissza egy mosollyal, tényleg kezdem élvezni, ahogy feldühödik, és végre érzi, hogy nem csak ő képes borsot törni mások orra alá. Túl sokat képzel magáról ehhez nem kell gondolat olvasónak lennem, ahogy viszont hallja a fenyegetésemet, a válaszára már csak egy lágy mondhatni komor mosolyt ejtek, még mindig erősen tartva őt.*
-Hmm.. értékelem, hogy ezt a jelzőt aggattad rám, bár azt hittem nagyobb sértést is tudsz. És csak hogy tudd...*suttogom közelebb hajolva hozzá a lehető legnyugodtabb hangon.*
-Én már halott vagyok, ahogy te is, mindannyian csak mozgó éhező húskupacok vagyunk. Mit számít az hogy Darius, vagy Demetrius teszi meg, vagy akár a mágusok abból a sötét kastélyból, egyszer mind megdöglünk, honnan gondolod, hogy engem gátol a kis parányi fenyegetésed inkább tartalékold őket másoknak, hidd el a halálod kívülről fog érkezni nem innen.*árulok el egy kis titkot, hiszen ha valaki tudomást szerez arról amit elmondtam a lánynak, valami lesz, ha meg mégsem had eméssze csak a kétség a nőt, ez a legcsekélyebb ajándék amit tőlem kaphat. A következő szavaim viszont láthatólag szíven döfik, de én már csak szállok le róla, s hátat fordítva intézek még hozzá pár szót, de van bennem annyi, hogy meghallom a mondandóját, de mikor szembe fordulnék vele, már érzem a tolást, és a taszítást is. Engedek neki, kis kárpótlás tőlem, had érezze csak, hogy nyeregben van.*
-Az bőven elég tudni hogy mi lettél... Lehet meg sem érdemlem, de el fogod mondani..*nézek a szemébe, tudom hogy ha már elkezdte végig fogja mondani. Érezhető rajta, hogy dühöng, és szerintem fájdalmat is érezhet ott mélyen. A szavaira csupán csak komoran nézek vissza a szemeibe, miközben bele hallgatok a mondandójába*
-Mit számít az mik voltunk, az számít mik lettünk...*mondom még mindig nyugodt hangon, majd mikor véget ér én fejezem be helyette.*
-Mindent megváltoztatott... Igen ez az ő módszere.....*suttogom magam elé miközben figyelem, ahogy Willow távolodik. Nem telik bele sok idő ő a szobájába van, viszont ahogy az ágyra veti magát, érezhet egy halk nyikordulást, és én már ismét ott vagyok ezúttal az ágya szélénél...*
-Máskor légy figyelmesebb és zárd magadra az ajtót......*csupán csak ennyit mondok komor hangon, bizony élveztem hogy a szívébe döfhettem képzelet beli karómat, de talán tisztáznom kéne, hogy nem csak neki van sanyarú sorsa, így magam elé kezdem mondani, de érezheti, hogy neki címkézem szavaimat.*
-Régen olyanokra vadásztam amilyen most mi vagyunk. Tömegszámra öltem meg őket, egészen odáig míg egy éjszakán nem találkoztam DAriussal. Emlékszem a házunkba csapott le ránk. Régen volt feleségem, és egy lányom is. Nem volt idősebb az arca a tiednél, ő mégis miután eltörte minden csontomat, és már mozdulni sem tudtam, megölte őket, velem pedig végig nézette a halálukat. Nem volt szép, talán órákon keresztül szenvedtek, és a végén a földön szétfolyó vérükben már szinte én is fuldokoltam, és ahelyett hogy végül engem is megölt volna ezzé tett....*mutatok végig magamon arcomon gúnnyal, majd lassan felegyenesedve az ajtó felé sétálok.*
-Ha azt hiszed csak téged értek sérelmek a múltban nagyon tévedsz... Ezért nem érdekelsz te meg a hozzád hasonló dögevők...* miközben beszélek hangom egyre fojtottabb lesz a dühtől, de végül kinyitva az ajtót ki is lépek rajta, nem hinném hogy megállítana hiszen semmi se vagyok neki ahogy igaz ez fordítva is.*

//Fagy//