A torony

Tárgy: A torony 2011-01-23, 9:06 pm

A torony

Elég magasan van, s kacskaringós utak vezetnek ebbe a toronyba. Ha végig mész az igen magas csigalépcsőn , viszont egy toronyba kötsz ki. Pontosabban szólva egy toronyszobába, aminek teraszajtajáról kilépve végig nézhetsz a környéken. Meg kell említeni hogy igen magasan van, innen akár több kilométert is belátni. Gyakran használják ezt a helyet megfigyelő állásnak is. Amúgy állandóan denevérek, illetve varjak lengik be a teret, s szinte naphosszat cikáznak a torony körül.Amúgy a torony legfelső részének teteje az égre nyílik. Ebben nincs semmi varázslat vagy bűbáj, egyszerűen hiányzik az épület teteje. Valamint egy csillagvizsgáló is ki van ide építve, aminek hasznáról talán több szót nem is kell ejteni. Ritkán jönnek fel ide, s akkor is csak éjszaka, hiszen a nappal fénye igen könnyen behatolhat , s a vámpíroknak mint tudjuk az halálos. Ha viszont lemegy a nap se mondhatni túlságosan túlcsicsázott helynek, komor, sötét minden árnyék mögött egy újabb meglepetés bújik.

A torony Toronybelso

Tárgy: Re: A torony 2011-01-25, 10:14 pm

*Ha egy vámpír már olyan régóta halott, mint én, az egy idő után unalmasnak találja az életet és egyhangúnak, többen beleőrülnek az egyedüllétbe, de úgy érzem, hogy én ügyesebben oldottam meg ezt a gondot, ezért is épült ez a kastély és ezért is él itt oly sok gyermekem... Mind-mind az áldozataim voltak egykoron, mára pedig megtanultak tisztelni és bizonyos képességek is már a hatalmukba kerültek, amely a korral jár, hiszen idő kell minden elsajátításához, ahogy a bölcsességhez is. Most egyébként a toronyban vagyok, közel a csillagvizsgálóhoz, de még csak a közelébe se megyek. Miért tenném? Így is tökéletesen látom a csillagokat, legalábbis a számomra elengedő most ez a közelség, hiszen nem szeretem az embereket, ahogy a magamfajtákkal se jövök ki feltétlenül jól. Igen, szeretek parancsolni és nagyon is ínyemre van, hogy engedelmeskednek a szavaimnak. Most viszont fontosabb dolgokon jár az agyam, mint az alattvalóim, méghozzá azon, hogy pontosan hol is vagyunk. Demetrius bár már járt a szomszéd szigeten, nincs ezzel egyedül, ugyanis én is nemrég értem vissza Seolról. Egyébként egy fekete hosszú nadrág van most rajtam, fekete inggel és egy bőrkabáttal, lábaimon pedig egyszerű csizma található. Csak semmi csicsa, az nem egy fővámpírhoz való. Rideg, szinte jeges tekintetem a holdba fúródik, mintha olvasni szeretnék belőle, bár erre sajnos még nem vagyok képes, de hiszem, hogy az idő még több erőt ad majd nekem és még erősebb leszek, talán egyszer még a mágia se fog távol állni tőlem...*

Tárgy: Re: A torony 2011-01-25, 10:33 pm

- Imádnom az aranyvért, felvidít és életben tart.. főleg ha nem csak távolról szaglászhatom. * teszem be lábam gyönyörű kastélyunk aulájába ezen szavakat formálva ajkaimon, de csak tátogva szinte, bár mégis mintha kissé dallamos volna hangom. Na nem a megelégedettségtől, mint inkább a belenyugvás miatt. Hogy abban a mocskos kis városban egyetlen valamire való vérű emberrel nem lehet találkozni.. ez borzasztó. Bár pár mugli azért oltotta szomjam így estére, kétlem, hogy pár óránál tovább bírnám, ha más miatt nem is, hát a kéj, s a vágy, no meg az öröm, melyet az ölés nyújt számomra hamar elvész elmémben, s ezek utánpótlására lesz szükségem. De most nem, most kicsit kiszellőztetem az agyam, ha már ilyen nagy önuralommal bírok. Tehát snekivel és semmivel nem foglalkozva, vámpirikus gyorsasággal szelem át a kastély folyosóit, a lépcsőket, az emeleteket, hogy végül a toronyba érkezhessem, s a nagy placcon, mely egyben kilátóként is szolgál, hajamba kapjon a szél, vértől összeragadt tincseimmel pedig úgy játszadozzon, ahogy szeretne. S bár fent vagyok, szemeim még nem nyitottam ki, csak nagyot, mélyet szippantok a friss levegővől, melyre igazából szükségem sincs, s máris egy ismerős szag, sőt, inkább illat csapja meg szaglószervem, mely nagyon is ismerős számomra, s kellemes, ó, talán még vonzott is valaha, a kelleténél is jobban.. de mára már csak a mesterkélt alázat, s a hű szolgálat maradt irányába. *
- Darius. * ejtem ki nevét még tisztes távból figyelve vörös szemeimmel sötétbe burkolózó alakját, melyet jó rég nem láthattam, hiszen ha tudom, kerülöm őt, s csak ha muszáj, akkor eresztem magam az oroszlán barlangjába. Semmi szükség gyorsaságra, egy mély levegőt veszek ismét, majd határozott léptekkel indulok felé. Előtte nem kell bizonyítanom tökéletességem, képességeim, hiszen ő a teremtőm, már csak ezért is butaság volna, bár néha nem tudom megállni, hogy ne dacoljak vele is, ami azért jó árba fáj nekem. *
- Mi olyan érdekes pár fényes gázgömmben, főleg, ha nincs társaság? * intézem felé ezen szavakat, mikor már megállok mellette. Kis ideig nézem vonásait, melyek rég megőrítettek, s ha szívem dobogna, lehet, most is hasonlót éreznék, ám de szép arcom hamar az ég felé fordul, karjaimmal átölelve magam kezdek ringatózni talpamon, mint egy izgatott kisgyerek. Ruházatom egyébként meglehetősen egyszerű: a délutáni szerelést egy hasonló váltotta fel, tehát egy fekete, tapadós nadrág, lábaimon pedig térd felett érő, lapos talpú csizma, még így is viszonylag magas vagyok, nem kell még a sarok is. Felül egy szép blúz, azon pedig egy csinos, hosszú szárú szövetkabát, melyre ugyan nincs szükségem, ellenben tökéletesen kiemeli formás, nőies alakomat. *

Tárgy: Re: A torony 2011-01-25, 10:43 pm

*Már messziről hallom a közeledő lépteket, nem lesz nyugtom ma éjszaka, nagyon úgy néz ki és bár tudom, hogy általában kerülnek, most mégis olyan ember közelségét érzem, akivel túlságosan is régen találkoztam. Nem fordulok felé, nincs erre szükségem, így is tudom, hogy ő az, ki most felém tart és pillanatok múlva ejti ki nevemet is. Még mindig csak az eget kémlelem, majd amikor mellém ér, csak lassan fordítom felé a fejem, kezeim pedig hátam mögött találkoznak, miközben a szemébe nézek.*
- Még mindig úgy viselkedsz, mint egy állat. Messziről bűzlesz az alvadt vértől. *rázom meg fejem és ami a legzavaróbb, hogy ez csak holmi muglinak a vére, nem hiszem el, hogy nem volt képes jobbat találni, amikor én magam remek vacsorára leltem odakint pár órával ezelőtt. *
- Szerinted szükségem lenne a társaságra? Esetleg nekem is felajánlanád magad Victoria? *itt hamarosan elé sétálok és kezem gyorsan ér hozzá az állához, de mégse oly durván, hogy ezzel fájdalmat okozhatnék neki, csupán csak a szemeibe akarok nézni, hosszan, mintha ki akarnám olvasni belőlük, hogy mit takarnak és hogy valóban látom-e? Ez maradjon csak az én titkom. *
- Tudod mi a legnagyobb baj veled Victoria? *ejtem ki szépen a nevét, majd eleresztem, de oly gyorsan, hogy észre se veheti, ahogy visszakézből egy pofonnal ajándékozom meg csinos arcát és arcom máris keményebbé válik, ahogy tekintetemben is dühöt vehet észre.*
- Hogy a halhatatlanságot arra használod, hogy mindenki, mint egy ócska ruhát, úgy használjon, pedig többet érsz, sokkal többet. Szerinted miért nyitottam fel a szemed? *lépek még közelebb hozzá, miközben még mindig az arcát nézem.* - De én már a gondolattól is undorodom, hogy itt már mindenki megkaparintott és ezt az életet te választottad magadnak, hát élvezd is ki. *fordulok el tőle és pillanatok múlva már közvetlenül a bástya kövénél állok, úgy tekintek le a mélybe.*
- Csalódtam benned! *mondom végül vészjósló hangon, mint ahogy egy apa szidja meg gyermekét, de az előző szavaim mégis kissé mást sejtettek. És hogy hogy érzek iránta? Ezt csak én tudhatom, nem szoktam kimutatni az érzéseimet, veszélybe sodorhatják az embert, tehát tudja csak hogy mit gondolok róla, nem tartom többre egy utolsó ri***nál... és igen, ez bánt, valahol nagyon mélyen, hiszen nem ezért hoztam őt ide.*

Tárgy: Re: A torony 2011-01-25, 11:02 pm

* Nem vártam volna ezt a találkozást, ahogy ő is tudhatja, hogy azon pár ominózus eset óta nem is keresem, csak ha fontos volt. De persze nem hiszem azt naívan, hogy nem tud jöttömről, s mintha eszembe, s lelkelme.. oh, olyanom nincs, tényleg, el is felejtettem. Kiveszett belőlem minden emberség, bár legbelül én is érző lény vagyok, vagy legalábbis voltam, tehát jogosan állíthatom, hogy kezdenek vissza jönni a régen történt események. Lassan közelítem meg, s ahogy hallom, csak a szokásos mondókájával kezdi, melyet már olyannyiszor hallottam, de még is meg kell vallanom, hiába idegesít, mégis igaza van. *
- Majd megyek, és megmosakszom. Most tértem vissza a vadászatból, ezegyszer elnézhetnéd nekem. * válaszolok kimérten, nulla pimaszsággal hangomban. Tudok én normálisan is beszélni, ám kérdésemre válasza cseppet meglep, ahogy tette is. Közelebb jön, nagyon közel, s hozzám ér. Hogy micsoda? Hozzám ért? Kérdése viszont velőmig hatol, s már csaholnék is, mint egy kiskutya, hogy igen, a tiéd vagyok, egy örökkévalóságon át. Még hűséget is esküdnék neki, persze csak bizonyos keretek között.. de nem, nem teszem, csak meredten, lélegzetvisszafojtva tartom fejem, s állom csodás tekintetét, mely ismét elgyengít, s megbabonáz. Nem, nem szólalhatok meg, nem szabad. Nem tehetem, még a végén olyat mondok, ami miatt ketté roppant, karót döf a szívembe, és volt Vic, nincs Vic. Jön a taps, a függöny lehull, én pedig mehetek a süllyesztőbe. *
~ Mégis micsoda? ~ * kérdezem ezt inkább magamtól, ezért sem ejtem ki számon ezen szavakat. Ám ekkor éles csattanás hallatszik, mely felőlem jön. Megütött. Hát tényleg nem akar engem, soha nem is akart. Az arcomat ért ütéstől fejem oldalra csapódik, mintha egy halk reccsenés is hallható lenne. Nem, nyakam nem tört el, azt érezném, de határozottan csontropogtató volt a művelet. Válaszát hallgatva tapogatom állkapcsom, s mozgatom meg kicsit, majd némán pillantok szemeibe, melyből igencsak kiolvasható a düh, s ha ez nem lenne elég, aurája is kegyetlen kínzókamraként zuhanna felém nyílván, ha az övét is ézékelhetném. *
- Nem vagyok holmi kis utcasarki fatty, ezt te is jól tudod. * eddig bírtam tehát, s tudom, számolnom kell a következményekkel, nem szabadna neki nemet mondanom, de most mégis megteszem. * - Felnyitottad a szemem.. a szolgád lettem, az alattvalód, és a társad akartam lenni, de te visszautasítottál. Emlékezz csak vissza, épp miattad lettem ilyen, pontosan te miattad. * vágok vissza dacosan szűrve át fogaim között idegesen ezen szavakat, állva továbbra is tekintetét, s bár közelsége most inkáb taszít, mint hogy lázba hozzon. S ha nem távolodna el hamar tőlem, én magam küldeném jó pár méterrel arrébb, bár esélyem sem lenne, ha harcra kerülne a sor, de igen, így van. *
- Hogy csalódtál? Remek. Akkor tessék Darius, itt vagyok. Tégy csak el láb alól. Ölj meg, fossz meg az életemtől, holmi cafkára neked úgy sincs szükséged, rám meg főleg nem. * állok most már hirtelen előtte, s bizony szavai késként értek az imént, mintha vörös tekintetem kissé üvegesebb volna kelleténél. S igen, itt az alkalom, lökjön csak a mélybe, taszítson el, vessen véget ennek az egésznek.. talán megváltás lenne számomra ez a kínokkal teli élet után. *

Tárgy: Re: A torony 2011-01-25, 11:22 pm

- Szerintem már nem egyszer elnéztem neked. *pillantok a lányra, hiszen ez így van, a több száz év alatt, amióta együtt élünk úgymond, elég sűrűn láttam már így, mocskosan és sokszor vadul, ami nem önmagam, csupán csak a vér íze változtatta meg... Ezt pedig meg kell tanulni idővel uralni, de ez a lány még túlságosan is gyenge ehhez, neki több idő kell ezek szerint, de lehet, hogy nem is akar soha megváltozni. Na de amikor mellém ér, én csak felé fordulok, majd mélyen a szemeibe nézem, miközben kezem az állát érinti és ahogy nézem, tudom, hogy még mindig engem akar, milyen kis könnyű prédának néz, pedig nálam az ilyesmit ki kell érdemelni, így végül egy pofon kerül a csinos pofira, nem olyan erős, hogy nagyon fájna, de azért érezhető, majd ki is jelentem, hogy mi lett belőle és hogy miért is nem fogok vele soha se kezdeni. Viszont a lány most visszaszól, így kíváncsian hallgatom szavait, majd mintha valamiféle mosolykezdemény jelenne meg arcomon.*
- Ha valaki a társam akar lenni az öröklétben, ahhoz bizonyítania kell és kitartónak lennie. Te nem voltál az, én pedig nem engedhetem meg magamnak, hogy bárkivel is hosszú távon együtt legyek, mert ahhoz bízni kell a másikban, de ugyebár azt az érzést mi nem ismerjük. *nézek még mindig komolyan a szemeibe, majd el is fordulok tőle.*
- Tehát ne fogd rám, nem én löktelek a többiek ágyába. *csupán csak ennyit mondok, el is távolodva tőle, odasétálva a bástya elé, de amikor ismét elém áll, kissé meglep a harciassága és mintha felkeltené az érdeklődésemet is. *
- Ne akard velem elintéztetni ezt. Ha erre vágysz, tedd meg magad... *kezdem, de ekkor hirtelen elkapom a nyakát, ujjaim pedig, mint valami bilincs kezdik el szorítani, miközben másik kezemmel egy pillanat alatt széttépem a felsőjét, nem érdekelve, hogy így felső teste meztelen lesz előttem, majd hegyes körmömmel már a szíve felé is haladok, de még időben állítom meg ujjam és nézek a szemébe, de bal kezem oly erősen szorítja, hogy lehetetlen kiszabadulni onnan.*
- Mondd a szemembe, hogy azt akarod, hogy öljelek meg és ne aggódj, nem fogok megállni! *tekintetemből tudhatja a lány, hogy megteszem, tehát jól meg kell fontolnia a választ, viszont vére csak úgy folyik a földre, végig hófehér testén, ahogy a kezemen is és egyre beljebb mélyesztem körmöm, hogy pillanatok múlva kitéphessem a szívét, rajta áll... Nem kell neki az örök élet? Lemond róla és feladja a harcot?*
- Egyre több csalódást okozol nekem, hogy mindentől meg akarsz futamodni! *mondok még ennyit, hiszen a halállal vége lenne mindenféle kínnak és szenvedésnek, hiszen ez az élet is azzal jár, sok mindentől foszt meg minket, de az idő ketyeg, nem ártana döntenie.*

Tárgy: Re: A torony 2011-01-25, 11:42 pm

* Igen, igaza van, sokszor nézte el. Mintha szégyen érzet kerítene hatalmába, de nem, nem engedhetek ennek az érzésnek, nem az vagyok én, s ő sem hozhat ilyen helyzetbe. Még ő sem. De itt nem áll meg a beszélgetés, szerenyi rossz érzés sincs bennem most, bár tény, hogy furcsa ez a találkozás. S hogy kissé kellemetlen is legyen, egy pofonnal torkoll le, mint holmi gyereket szokás rendre utasítani egy ilyen tettel. S most már nem állom meg, dacolok, igen, előbújik belőlem a gyermek, s talán ezt még abból az időből viselem, mikor átváltoztatott. Emberi testem nem több tizennyolcnál, míg egyébként több száz éve vámpírként élem az életem, s igen, képtelen voltam kinőni gyerekes viselkedésem, mely idővel csak erősödött. *
- Több, mint száz évig kerestem a kegyeidet, és képes lettem volna megváltozni, csakis miattad. És tényleg, nem voltam elég kitartó, tudod, ha folyton visszautasítást kapsz, csoda, ha nem hamarabb unod meg a folytonos megaláztatást. * pillantok most végig rajta tetőtől talpig, hiszen ezt gondolom, s ha már belekezdtem, nem fogom magamban tartani, nem dédelgetek mérgeskígyót az ölemben semmi esetre sem. Inkább csak hagyom, hogy ösztöneim, s érzékeim, érzelmeim kerüljenek előtérbe, majd egy meglehetősen merész tettre szánom el magam: nem elég a dac és a düh, egyenesen saját vesztembe rohanok, céltudatosan a halál gyönyörű karmai közé férkőzve. Ez legalább tökéletesen megy. És még hogy legyek öngyilkos? Én? Nem, azt sosem tenném meg, epdig erre célzott, tudom ám. De mielőtt bármiféle szó elhagyhatná ajkaimat, erős ujjai hirtelen nyakam köré fonódnak, mire egy rövidke sikkantás a reakció, amíg még lehet. Szorít, egyre jobban, s ezzel fájdalmat okoz, melyet tudatosan művel. Vékony ujjaim csuklójára tekerednek, karmolom, szorítom, ahogy érem, próbálom levakarni magamról kezét, de mit sem tudok tenni ellene. Másodperceken belül a kabát, s a blúz is széjjel szakad testemen, így most már csak csupaszon, megalázva létezem ujjai között, meztelenül, ahogy azt illik. Ám ekkor másik keze útnak indul, méghozzá szívemre pályázik, felsértve a húst, s már érzem is, hogy vérem csurogni kezd hasamon lefelé, beivódva a nadrágba, éles körme pedig megállíthatatlanul tör előre szívem felé. Fáj, bár nem a fizikai fájdalom az, ami kellemetlen, mint inkább a lelki, igen, a lelki fájdalom kezd úrrá lenni agyamon, így most már csak meredten, könnyes szemekkel bámulok szemeibe, majd pár kövér könnycsepp buggyan ki vörösségeimből, szavaira pedig le is hunyom azokat, majd pár szuszogás után enyhe zokogás tör ki belőlem, s már nem is küzdöm keze ellen, feladtam a harcot. Ép eszű lény a halált választaná, s egy pillanatra már érzem is, hogy testem semmissé foszlik ebben a létben, ahogy lelkem is.. majd valami hirtelen, nem várt erőtől vezérelve pattannak ki szemeim, s mintha könnyeim is elapadnának, határozottan szézek szemébe, s szólalok meg kissé szaggatottan. *
- Élni akarok.. kegyelmezz meg.. ne-kem. Utoljára. * mondom ki ezt a szót is, s bár tudom, ha még egyszer ilyet tennék, ha kérném se hagyná meg nyomorú életem, melyet csakis magamnak köszönhetek. Kezeimmel ismét kezeit fogom, de nem erősen, meglehetősen légyan érik ujjaim az övéit. *
- Kérlek.. sajnálom.. * csuklom elhaló hangon, innentől kezdve rajta áll, hogyan is dönt. Csak legyen vége ennek a rémálomnak.. *

Tárgy: Re: A torony 2011-01-26, 12:39 am

*Ahogy hallgatom szavait, csupán csak a szemeit figyelem, majd jeges nevetés tőr elől belőlem.*
- Úgy beszélsz, mint egy szerelmes kislány. Nem foglak megsajnálni, hogyha abban reménykedsz, mint mondtam, bizonyítanod kell és nem csak azzal, hogy velem akarsz lenni. Légy erős és akkor kiérdemled. *tudja jól, hogy nincs baj a külsejével, szép kislány, meg kell hagyni, de ez nem elég, nálam nem. Mindenesetre teljesen kikel magából és már a halálát kéri tőlem, amit nem vagyok hajlandó megadni neki, még nem érzem úgy, hogy meg kellene halnia, de egy kis megleckéztetés rá fog férni, így elkapom kecses nyakát, ujjaimmal pedig erősen szorítani kezdem, hiába a kapálózás és az ellenkezés.*
- Csak nem fáj, Victoria? *szeretem kimondani a nevét és tudom, hogy így nagyobb hatást is érhetek el, na de széttépem rajta a ruhát, ami bár megalázó, ez már nem az én saram, számára kellemetlen a helyzet és nem is nézem meg úgy, mint egy nőt, gyilkosul hatol ujjam a szíve irányába és hogyha nem szól, ki is fogom tépni a helyéről, hogy örök élete véget érhessen. Amikor sírni kezd, tekintetem undorodva figyeli tovább, hogy lehet ennyire emberi még mindig? Kissé el is tolom magamtól, de ahogy kipattannak szemei és kijelenti, hogy élni akar és ismét kezeimhez ér, csak lassan húzom vissza az ujjamat és bár sebe még mindig vérzik, egy idő után majd be fog gyógyulni, ezt ő is tudja, a szorításom pedig gyengül, de mégis magamhoz húzom, még mindig a nyakát fogva, másik kezem pedig a hátára simul, miközben most már végignézek szép testén is, majd végül ajkammal egy apró csókot lehelek ajkára, mely oly rövid, hogy alig érzi, majd ez után dobok egyet rajta, így vágva neki a bástya falának, még mindig ruhák nélkül, nem kímélve.*
- Öltözz fel és fürödj meg! *utasítom, majd már hirtelen a bástya tetején állok, ahol széttárom kezeim és így hullok alá a semmibe, de csak rövid időre, mert testem átalakul és egy fekete denevér alakjában hagyom magára a lányt és kastélyomat is egy időre.*

Tárgy: Re: A torony 2011-01-26, 1:00 am

- Én nem vagyok szerelmes. * jelentem ki kőkeményen, s most biztos is vagyok ebben, tudom, milyen annak lenni, de bár ne tudnám. Iránta most csak mérhetetlen dühöt, s viszolygást érzek, s csak most körvonalazódik előttem igazán az, hogy miért is volt jó nekem, hogy kerültem, a többiekkel egyetemben. Ekkor viszont már jön is a kegyetlen megleckéztetés, amit én magam követeltem tőle, hogy tegye meg, ha annyira úgy érzi, semmi jogom arra a létre, amit adott. S talán ha érezném auráját, ha képes lennék bele látni és tudni, mit is érez, milyen is ő ebbel a pillanatban, itt és most, csak velem, tudhatnám, hogy mennyire komolyak szavai kínjaim közepette. Hallom még hangját, de elő tör belőlem valami szánalmas, valami emberi, ami már rég nem szabadna, hogy én legyek: a gyengeség. Mélyről sem kellene ismernem, s ez a viselkedés tényleg szánalmassá tesz, s majd ha idővel képes leszek higgadtan végiggondolni tettit, s szavait, talán majd rájövök, ismét, már ezredjére, vagy százezredjére, hogy mennyire is igaza van. Fájdalmam kissé groteszk: nem vérem vesztesége, vagy körme szívemig hatolása az, ami tönkre tesz, hanem a megaláztatás gondolata, mellyel ő is, s én is tisztában vagyunk. Nem, neki tényleg nem egy ilyen teremtményre van szüksége, mint én. Tényleg nem lehetek hozzá való, de ezt soha, semmi pénzért nem vallanám be senkinek. Kérdésére fejemmel igenre bólintok, de ő is tudhatja, hogy testi fájdalmaim eltörpülnek a rengeteg felismerés mellett, ami most ér. Könyörögnöm kell az életemért, de végül, mivel valami észhez térít, megteszem. Megalázkodom, és megteszem. Ujjaim kezéhez érnek, vörös szemeim pedig vonásait fürkészhetik hamarosan nagyon közelről kis ideig. Szívem a helyén marad, mára megúsztam. De most miért von mégis magához? Érintése nem tud jól esni, bár amennyire megtört vagyok most, szívem szerint el sem ereszteném. S ez a csók.. ez a hőn áhított, arprócska csók is mintha nem is lenne igazi, csupán csak mint valami rég múlt képzelgés szikrázik elmémbe, hogy megtörtént, ahogyan hátam reccsenése is, hiszen pillanatokkal később máris eltaszít magától bizonyos szavakkal, erőteljesen lökve a falnak, mely hátam ívében egy szép horpadás alakját veszi fel. Szánalmasan kapkodva a levegőt húzom fel térdeimet, mezítelen testem takarva, s fogom át térdeimet, vörös szemeimet rá függesztve, amíg lehet, amíg láthatom alakját, s addig, amíg végül denevér formájában nem hagyja el a kastély területét. Ha azt akarja, hogy vérbeli halott legyek, hát jó úton halad, sikerült énem egy részét teljesen elpusztítania, s más részét felámasztania. És hogy mi az a rész? Azt soha, sneki nem fogja megtudni, nem engedhetem.. most pedig, megaláztatásaim dicsfényében kell, hogy talpra álljak, össze szedjem széttépett ruháim, s magam. Sebem nem érdekel, ez csak egy újabb heg lesz hófehér bőrömön, s egy annál fájóbb emlék kárhozott lelkemben. De talán a külső megtisztulás lelkemet is letisztíthatja kis időre, így kábultan, ám mégis gyorsan, elfutva az ártó szemek elől, láthatatlan sebességre kapcsolva érem el szobám, ahol csendes magányomba zárkózom. Csak én leszünk és a halál gondolata, semmi más. *

Tárgy: Re: A torony 2012-11-15, 5:39 pm

//NRT: Aideen és Azrael - 2012.11.07. (Előzmény a könyvtárban)//

*Meglep, amikor mondja, hogy bizony büszke rám. Valahogy soha nem hittem volna, hogy Azraeltől ilyesmit fogok hallani, de hízelgő a számomra és nem is vagyok rest rákérdezni erre, fejtse csak ki, picit dédelgesse a lelkemet, az mindig jól esik az embereknek.*
- Nem is tudod, hogy mennyire örülök annak, hogy így gondolod. *mosolyodom is el kedvesen, majd picit közelebb is lépek hozzá, hogy egy picikét odabújhassak és csak ez után lépünk be a könyvtárba, mely tényleg csodálatos, nem is igazán találom a szavakat, amelyekkel jellemezni lehetne ezt a helyzet. Ahogy viszont lefelé nézünk, a padlóra, szóba jövök én, hogy vajon kislánynak számítok-e, na meg ez után az, hogy mennyire is passzolunk össze.*
- Nincs mit bebizonyítanom neked. *döntöm meg picit a fejemet is, mivel ezt már elég sokszor túltárgyaltuk, nem fogom tovább ragozni. Azt viszont elárulom neki őszintén, hogy miért is gondolom úgy, hogy nem illik hozzám külsőleg, bár ezt más is megmondhatja, tisztán látszik. *
- Őszintén Azrael... én soha nem gondoltam volna, hogy egy olyan férfihoz lesz nőként közöm, mint amilyen te vagy és ezt nem a vámpírságra értem. *pislogok is aprókat, miközben szemeit fürkészem, ugyanis számomra külsőleg ő nem tökéletes, de így fogadtam el. Furcsa, erről még nem igazán beszéltünk eddig, de talán itt volt az ideje. Nem fogok hazudni neki és azt mondani, amit hallani akar, a véleményem ez és vállalom is. Viszont a téma után már fel is sétálok a lépcsőkön, hogy egy könyvet vegyek magamhoz, mivel hallom, hogy szabad és a megjegyzésre pedig csak aprót biccentek. Na de ideje lenne tovább menni, hogy mást is megnézhessek, ne csak ezt az egyetlen helyet Azreal szobáján kívül, így ismét az ajtó felé lépek és mivel még sok hely vár ránk, fel is készülök arra, hogy mi mindent fogok látni.*
- Oh, meggondoltad magad? Az előbb még több helyről volt szó, bár nem bánom. Remélhetőleg majd sűrűsödnek a találkozásaink, jó lenne. *mondom továbbra is vidáman, majd el is hagyjuk a könyvtárat, így haladunk végig a további folyosókon, majd egy csigalépcsőhöz érve sétálunk fel egy bizonyos toronyba, amely számomra is egyértelmű, így csak fogom két kezemben a könyvet és nemsokára már ki is érek a szabadba. Meglep, amit látok, nem hittem volna, hogy nyitott lesz a tér, de csodálatosan belátni innen mindent és a csillagos égboltról pedig ne is beszéljünk.*
- Hűha! *mondom is ki mindezt, de ekkor húzom le fejemet is, hála a denevérek rajának, amelyek megkörnyékeznek és miután elhaladnak és tisztes távolságba kerülnek tőlem, a torony ablakához lépek, hogy ott tekinthessek el az óceán felé.*
- Szép hely, biztosan szereted. *fordulok is Azrael felé, hiszen nem lehet nem szeretni egy ilyen kilátással bíró helységet.*

Tárgy: Re: A torony 2012-11-15, 9:29 pm

//NRT: Aideen és Azrael - 2012.11.07.//

*Finoman mosolyodom csak el, mikor hallom, hogy örül büszkeségemnek. Ez csak természetes, nekem is jól esne, ha rám lennének büszkék, Aideen pedig megérdemli, és nem látom értelmét, hogy ezt eltitkoljam előle, tehát megosztom vele, s hagyom, hogy közelebb is bújjon hozzám, majd csak aztán térve vissza normális célunkra. A könyvtárban, ami egyébként szerencsére tetszik neki, ahogy erre számítok, szóba kerül a külső, de szavaira kicsit félre is billentem fejemet.*
- Ha így érzed... *vonom meg alig vállamat, viszont nem fogom erőltetni a bizonyítást. Ahogyan jónak látja, majd számol a következményekkel, akármi is legyen az. Arcomról egyébként sem olvashat le semmit, csupán udvarias, mérsékelt mosolyt. Ezek után hallgatom meg gondolatait arról, hogy ki illik kihez, s igazából meglep amit mond, mert én eddig ennek az ellenkezőjével voltam tisztában...*
- Nem rég, még azt mondtad, hogy nem érdekel a korkülönbség. Illetve, hogy tetszem. *nézek a szemeibe, s most először látható, hogy gondolataimba, konkrétabban emlékeimbe mélyedek, elvégre azt kutatom, hogy vajon méreg befolyása alatt állt-e, mikor ezeket mondta, mert biztos vagyok benne, hogy ilyen elhangzott a részéről.* - Hogyan érted, hogy ilyen férfi? *tárom szét a karjaimat, mert kezd egyre inkább összekeverni engem. Eddig még a jellemem is tetszett neki, ebben is biztos vagyok, legalábbis nem volt nagyobb kifogása ellenem, mi történt? Nem tetszik a helyzet, és ezt a nem tetszést nem tudom mire vélni... majd kiderül. Hamarosan azonban indulunk, miután könyvet is vesz magához, s tervemre való megjegyzésére bólogatok.*
- Pontosan azt akartam elérni, hogy többet legyél itt, többet legyél velem. Nem kifogás örökké a tanulás. *torpanok meg hirtelen egy pillanatra, hogy a szemeibe nézzek, majd aztán induljak tovább. Legjobb tudomásom szerint, ő szeretne velem lenni, de legalább nem szeretne engem mással látni, ennek viszont nyilván van feltétele, és jobb, ha még most tudja, hogy egyáltalán nem fogom elnézni neki, ha nem törődik velem. Akkor ne várjon el semmit sem, ha nem is ad. Idő közben a toronyhoz is érünk, s már figyelgetem is, ahogyan ez a hely is elnyeri a tetszését.*
- Igen, szoktam ide is járni. *jegyzem meg, míg teszek egy kört, zsebembe csúsztatott kezekkel, majd mikor vissza is térek a lányhoz, akkor üt szöget valami a fejemben. Miért ne? Talán lebukik, de mégis csak lehetőség, elvégre, ha megjegyzi az utat, hozzám is fog találni, én pedig hallanám, ha érkezik...*
- Tudod, Morrigant használva is jöhetsz ide, és akkor itt le is tehet, én pedig vagy eléd jövök, vagy te jössz a szobámig. *tekintek rá, kíváncsian, hogy mit szól az ötlethez. Nyugodtan hagyom, hogy nézelődjön egy kicsit, ám ekkor újabb gondolat jut eszembe, s melléje lépve kutatom vonásait.*
- Még mindig akarsz tanulni harcolni, és fájdalmat tűrni? *kérdem, mert legutóbb még ez volt a kívánsága, bár azok után nem találkoztunk egy ideig... nem tudom, hogy most hogyan áll ehhez a témához.*

Tárgy: Re: A torony 2012-11-16, 10:56 am

//NRT: Aideen és Azrael - 2012.11.07.//

*A könyvtárba érve további témák kerülnek szóba, így hát először én és a korom, majd pedig ez után Azrael és a kapcsolatunk, hogy mennyire is passzolunk egymáshoz. Nem fogok hazudni, átgondoltam dolgokat és mivel a mai nap előtt régen volt bennem a mérge, nagyjából kitisztultam és tényleg sokat agyaltam rajtunk, de nem illik hozzám és ezt meg is mondom most a másiknak. Szeretem őt, de ettől függetlenül csak ránk kell nézni... oly mások vagyunk, mind külsőleg, mind pedig belsőleg.*
- Van, ami megfog benned, van egyfajta kisugárzásod. *bólintok is rá, mivel érzékelem ám, hogy nem örül annak, amit mondtam neki, de hát most ezzel mit tegyek? Nekem se mindig esnek jól az ő szavai, legalább most egy picit átérezheti a dolgokat.*
- A durva vonásaidra gondolok és egész lényedre. Ez a borosta pedig végképp keménnyé tesz és így látszik még inkább, hogy mennyivel idősebb is vagy nálam. *felelek szemrebbenés nélkül, végig a másik szemeibe nézve, majd miután ezt remélhetőleg sikerül tisztáznunk, a könyvekhez lépek, melyek közül egyet magamhoz is veszek, ha már szabad.*
- A tanulás nem kifogás volt, de az az életem. Jobb akarok lenni, hogy bosszút állhassak a szüleimért, de ezt te is nagyon jól tudod, Azrael. Szóval ne akard azt mondani nekem, hogy minden csak kifogás! *szűkülnek össze kissé ezüstös szemeim, majd végül tovább haladhatunk, magunk mögött hagyva a könyvtárat és érhetünk is fel a toronyba, mely tényleg nagyon szép, magával ragad az egész hely, így mosolyodom el, miközben az ablakhoz lépek és közben Azraellel is beszélgetek ám.*
- Hmm, nem rossz ötlet, bár Morrigan a szobád ablakában is ki tud tenni. *döntöm meg picit a fejemet is, hiszen múltkor is így volt és azért úgy mégis csak biztonságosabb a számomra, mint végigsétálni az egész kastélyban. De majd természetesen később eldől, hogy miképp döntök, még az is lehet, hogy leszek oly botor és kockáztatni fogok. Miközben a kilátást fürkészem, érzékelem ám, hogy engem figyel a vámpír, így fordítom felé a buksimat kérdőn, hogy vajon mit is szeretne, de amikor a szavait hallom, teljességgel meglep.*
- Csak nem meguntad mára a kedves vámpír szerepét? *mosolyodom el elég szélesen, majd a másik derekát átfogva lépek még közelebb hozzá.* - Csak nem bántani akarsz, mert rosszul esett az, amit a könyvtárban mondtam? Tudjuk mindketten, hogy nem kéne a beleegyezésem, de kíváncsi vagyok, hogy mit szeretnél. *adom is meg az igenlő választ, hiszen ha neki jutott mindez eszébe, bizonyára okkal mondta. Hát lássuk, hogy mit akar velem tenni, adja csak ki az eddig rejtve maradt dühét, de természetesen én se fogok mindent hagyni. Majd meglátjuk, hogy miként alakul az este további része. Eleresztem lassan és készen is állok az indulásra, tehát Azrael mutathatja, hogy akkor merre is szeretne most menni, ahol tudunk egy kicsit... harcolni, hogy az ő szavával éljek.*

Tárgy: Re: A torony 2012-11-16, 7:18 pm

//NRT: Aideen és Azrael - 2012.11.07.//

*Nem tudom, mit gondoljak. Mit érezzek. Eddig teljesen más hitben "éltem", abban, hogy én tetszem Aideen-nek, mid külsőleg-belsőleg, s talán a személyiség változás, vagy az eltelt idő miatt, de szembesülnöm kell a ténnyel, miszerint ez pontosan a fordítottja. Nem haragszom, nem vagyok megsértve, inkább úgy érzem magam, mint akit... kellemetlen meglepetés ért... csalódás. Érdekes, mert ilyet sem szabadna gondolnom.*
- Ah, értem. *bólintok is arra, hogy van kisugárzásom, mert ebben biztos vagyok, ám a lány tovább is folytatja, melyet félre billentett fejjel hallgatok kíváncsian, de érzelemmentes arccal. Nem kell, hogy bármit kiolvasson tekintetemből, vagy mimikámból. Mondatának végén, csak felhorkanok picit, mintha szórakoztatna a kijelentés.*
- Nem válok meg a borostától. *vigyorodom el, és végig is simítok önkénytelenül arcom ezen részén. Ellenben van vele közlendőm, mert nagyon jól tudom, hogy van kívánsága - vagy csak volt? -, ami talán már megváltozott, kihalt, vagy tudom is én... Hozzá kell szoknom Aideen változásához, ezért is mondom amit, gondolva régi énjére is, felelete azonban nem rémiszt meg.*
- Igen, tudom. Ettől viszont, ha befogadsz valakit az életedbe, annak meghatározó részére, onnantól kezdve ő rá is kell figyelmet fordítanod. Az élet nem csak egyetlen célból áll. *jelentem ki, s ezt én jól tudom, idősebb is vagyok nála. Képtelenség volna, hogy együtt legyünk, ha folyamatosan tanul, és hónaponta egyszer látom... nem volna valódi kapcsolat. Aideen talán még nem tudja, de majd fogja. Így nem lehet valamihez hozzáállni, az élet összetett, mindenre kell figyelmet fordítani, mert kimaradunk a jóból. Ezek után indulunk el, hogy a toronyba is kísérjem, s hamarosan megosszam vele ötletemet.*
- Igen... *morfondírozom.* - De remélem megoldható máshogy, minthogy betöröd az ablakot, mert nem tudom, hogyan ügyeskeded be magad, hogy le ne zuhanj. *teszem hozzá, mert ez azért komoly félelmem, hogy van a lány, vagy állata nem elég ügyes, nem adottak a körülmények... és baleset történik. Ezek után viszont más is eszembe ötlik, amit megosztok vele, s reagálása meglep, de engedek az ölelésnek, karjaim finoman fogják körül derekát.*
- Tulajdonképpen nem gondoltam most semmire, egyszerű kérdés volt, és nem lett volna kényszer, mivel ez anno a te kérésed volt... De, most, hogy így említed... mutathatok fejlődést a fájdalomszerzés terén, bár akkor végképp aberrált volna a kapcsolatunk. *gondolkodom el hangosan, hiszen az, hogy harcolni tanítom - fizikai harcot -, taktikázni, az egyértelmű, de, hogy a tűrésküszöbét is feltornázzam? Az már sok... azért én még mindig érző lény vagyok. Remélem. Az illúziót meg akarom tartani.*
- De nézd meg magad, miért mondom. *nyújtom a karomat, hogy ismételten beléje karolhasson, és elinduljunk, most a kínzókamrához. Kétlem, hogy tetszeni fog neki, de tulajdonképpen, ez is a célom valamilyen szinten. Nem tennék meg mindent amit kér, fájdalmat nem akarok okozni. Ez elriaszthatja.*

Tárgy: Re: A torony 2012-11-17, 12:14 pm

//NRT: Aideen és Azrael - 2012.11.07.//

*Tudom, hogy nem a legkedvesebb tőlem most mindez, de az emberek változnak, én is kezdek felnőni, érettebb lenni és így tudok most már mérlegelni is. Nem Azrael az, akinek a külseje tökéletes a számomra, igen, megnéztem más fiúkat is, akik korombeliek, nem pedig vámpírok és ennyivel idősebbek, de mégis, eljöttem a vámpírhoz és most is vele vagyok. Nem tudom, hogy a jövő mit hoz még a számunkra, de ha már szóba jött mindez, akkor el kell neki mondanom. *
- Kár, pedig jól állna. *mosolyodom el jókedvűen és azért valamilyen szinten megnyugtat, hogy nem sértődik meg az őszinte szavaimon. A továbbiakra, hogy nem kifogás a tanulás viszont kissé kikelek önmagamból, megmondom a véleményemet és nem érdekel, hogyha ez ellenkezik a másikéval. A mérge még bennem van, de mivel nem ivott olyan sokat, hirtelen voltam rosszul és kába, most már kezdek sikeresen észhez térni, legalábbis így hiszem, de hogy ebből mennyi igaz... azt nem tudom.*
- És szerinted nem fordítok rád elég időt? Ma is elmentem hozzád, szóval ne panaszkodj, mert nem áll jól. *és ezen szavakkal el is hagyom a könyvtárat, hogy most már a torony felé indulhassunk, így hát szépen lassan szedem is a lábaimat a csigalépcsőn, hogy nemsokára már odafent, a friss levegőn lehessünk és Morriganról beszélgethessünk.*
- Betöröm az ablakot, utána pedig megjavítom, mondjuk így. Neked miért nem tetszik az ötlet? *vonom össze szemöldökömet is, mivel csak kis időre tennék kárt az üvegben, utána egy egyszerű bűbájjal már meg is javítanám. Mindenesetre ezt jobb megoldásnak vélem, minthogy lesétálni a toronyból, át a folyosókon a férfi szobájába, kitéve magamat bármiféle veszélynek. Ez után viszont furcsa kérdést vet fel, így kissé meg is lepődöm, majd meglepő módon oda is lépek hozzá, hogy átölelve folytathassuk a beszélgetésünket.*
- A mi kapcsolatunk amúgy is aberrált, viszont kíváncsi vagyok, hogy mire gondolhatsz. *egyezek tehát bele, mivel fogalmam sincs, hogy Azrael gondolatai jelen pillanatban milyenek. Ma nagyon nyugodt és kedves, talán furcsán is az, lehet, hogy egy kis extra felpezsdítené az éjszakánkat.*
- Rendben, menjünk, de mondom, állok elébe! *megváltoztam, ez már tisztán látszik, tehát félelem nélkül karolok bele a vámpírba, hogy ez után lefelé indulhassunk, jó pár lépcsőn lesétálva a sötöt alagsorhoz és kerüljünk egy olyan helyre, ahová Azrael visz majd engem. Szóval szeretné, ha a fájdalomérzetem másmilyen lenne, többet tűrnék... hmm, érdekes lesz ez a következő pár óra.*