Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín)

Tárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín) 2014-02-28, 7:30 pm

Csak egy laza futást terveztem a mai napra, de hát a sorsnak nem ez volt a szándéka velem. Az még hagyján, hogy a hegyen vagyok, de mikor jönnek a viharfelhők, a villám, no meg a hab a tortán, a lavina, hát az valahogy már nem igazán jön be nekem. Túl sok menekülési lehetőségem nincs, ráadásul fenekem is sajog az előbbi kis mutatványomtól, hogy hanyatt estem, de aztán talán csak megúszom az egészet. Egy hoppanálással menedékre lelek egy bemélyedésben, és most, hogy én úgy tűnik, hogy biztonságban vagyok, reménykedek abban, hogy a többi hegyen tartózkodónak se esik baja. Nem ismertem nagyon őket, csak pár ismerős arc volt, de engem nem olyan fából faragtak, hogy veszélyhelyzetben magasról tojjak a többiekre, még ha azok ismeretlenek is. Volt is már, hogy megszívtam ezt a jószívűséget, és tudom, hogy jobb, ha magammal foglalkozok először, de sajnos vagy nem sajnos, engem nem így neveltek. Ezen gondolkozva lesek ki rejtekemről, de a hózuhatag közel van már, egy kis havat kapok is az arcomba, de még időben visszahúzom buksimat, hogy aztán a bemélyedés belsejébe kuporodva hallgassam a hatalmas hómennyiség hangos zúgását. Megfordul a fejemben, hogy mi van, ha még jó ideig nem múlik el a veszély és mi lesz, ha a mélyedés előtt felemelkedik a hóréteg annyira, hogy kiásni se tudom magam, de szerencsére az egész lavina csak néhány percig tart. Mikor a robaj elmúlik, várok még egy kicsit, de aztán előmerészkedek, és a számat is eltátom a látványtól. Onnan, ahonnan az egész lavina elindult, most egy lépcsősor vezet befelé a hegybe, ami eddig tuti nem volt ott. Az egész nagyon furcsa, és az égen világító lidércfény sem túl bizalomgerjesztő, de igen kíváncsi jellem vagyok, és úgy gondolom, hogy elég sok varázslatot ismerek ahhoz, hogy meg tudjam védeni magam, így csak minimális időt gondolkozva az ellenkezőjén, el is döntöm, hogy utána járok ennek az egésznek. Mivel a lépcsőig vezető utat belepte a hó, és nem két lépésre van tőlem, ezért ismét a hoppanálást választom, mert a kis futócipőmben túl sokáig tartana elcaplatni odáig, és ez egy gyors megoldás az odajutásra. Nem utolsóként érkezem, de nem is elsőként, a lépcsőn az utat azonban egyedül teszem meg, mert más még vagy nincs itt, vagy már fent van. Az én hátamon is futkos a hideg a hangoktól, amik kísérnek utamon, és lehet, hogy csak azért mert túl sok horrorfilmet néztem, és olvastam kísértettörténeteket, de úgy érzem néha, mintha valaki hozzáérne a vállamhoz. Azonban közben meg lenyűgöz az egész, és emellett a kíváncsiság is fúrja az oldalamat, hogy hogy került ide mindez, és miért? Valószínűleg az sem véletlen, hogy ennyien tartózkodunk az Árny hágón, de hát hamarosan kiderül. A hideg annyira nem tűnik fel, mert nem sokkal a lavina előtt használtam a testfelmelegítő varázslatot. Ahogy haladok egyre feljebb, elkezdem kiszúrni a hullákat a falban, és elhúzom a számat. Hiába feketemágus képző, és hiába öltem már, a hullák látványa valahogy sosem volt a kedvencem, szóval bár nem tudok szabadulni teljesen a képtől a periférikus látásom miatt, de kicsit megszaporázom inkább a lépteimet, hogy minél előbb felérjek. Pont mikor felérek, akkor áll neki a számomra ismeretlen srác kinyitni a tekercset, ami elég réginek tűnik, és a nyakamat tenném rá, hogy nem csak egy szerelmes vers vagy egy sütirecept van rajta. Tartva a pár lépés távolságot félve az esetleges következményektől, ami a tekercs kinyitásával illetve elolvasásával járhat, pálcámat a kezemben szorítva várom, mi lesz a továbbiakban.

Tárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín) 2014-02-28, 9:45 pm

Ha az ember egy kis nyugalmat akar, fel kell készülnie a legrosszabbra, meg arra, hogy úgyse lesz nyugta. Kellemetlen ismerős, apró baleset, lavina... most lavina, ami a listám nem túl szokványos szereplője, de hát ezt dobta a gép, ezt kell szeretni, helyesebben túlélni, ami szándékomban is áll. Elég gyorsan kell döntenem, így valami egyszerű megoldás jön zsigerből: a sziklafal és a védő varázs kombinációja. Igyekszem én a többieket is menteni, de ebből csak Kath esetében érek el némi sikert és az is csak részleges, de ezzel pillanatnyilag nem foglalkozhatok, legalábbis csak egy kérdés erejéig.
- Jól vagy? - közben már magam szabadítom ki a hideg hóból. Még jó, hogy túrára öltöztem, ez nem jelent akkora megrázkódtatást... rövid idő alatt remélhetőleg megszabadulunk a hóból, ha Kath lassabban halad mint én, akkor kisegítem, hogy ő is kint legyen a hóból. Ezt követően ki is mehetünk a fedezékből, hogy meglássuk a a furcsa képződményt s a többieket, akik már befelé mennek.
-Na, hajrá, érjük be őket! - mondom a lánynak, ha mellettem van s meg is indulok, hogy hamarost már a lépcsőn legyünk a kísérteties helyen. Láttam már ilyesmit, így nem jelent gondot, de azért a pálcámmal folyamatos készültségben vagyok, mert sose tudhatja az ember fia, hogy mi fog történni. A hangok csak tovább rontanak a helyzeten, mivel egy esetleges támadás hangjait nehéz lenne kiszűrni közülük, így csak szemeimre hagyatkozhatom ilyen tekintetben. Lépteimet is szaporázom, hogy valami jobb helyre érjünk. A hideg a nedves ruha miatt most érzékenyebben érint, de azon túl, hogy kicsit összepréselem ajkaim, más jelét nem adom annak, hogy érzem a hideget. Hiába, az edzettség sokat ér, de nem csak testileg, hanem lelkileg is, mert a jégbe fagyott holtak a frászt hozhatják a emberre, de két év rutinja csak ott van, így el tudok tőlük vonatkoztatni, és arra figyelni, hogy hová tartok a többiek nyomában. Végül megérkezünk, Alinox után nem sokkal s én a lány közelébe orientálom magunkat, hiszen ő még valamennyire ismerős is a számomra Lisbeth mellett. Jobb, ha az ember ismerősök közelében van, így figyelem, hogy mi lesz a tekerccsel. Jobbnak látom nem közelebb menni, ki tudja mit szabadíthat el.

Tárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín) 2014-03-01, 1:16 pm

A lavina elég durván közeledik felénk és habár nem igazán úgy sikerül a varázslat, ahogy elképzeltük, hálás vagyok Lucius-nak, hogy segített nekem. Azonban ijedten pislogok körbe, mert nem látom a lányokat. Meresztem a szememet a nagy fehérségben és érzem, hogy kezd kicsit átázni a cipőm, meg a lábam is, úgyhogy gyorsan elvégzek egy testfelmelegítő varázslatot, majd kiásom magamat a hóból és felkapaszkodok a sziklára. Közben Lucius is segít, így egy hálás pillantást és mosolyt küldök a fiú felé, aki szintén elég vizesnek néz ki. Még szerencse, hogy vastag cipő van rajta, úgy tűnik, ő konkrétan túrázáshoz öltözött. Minő szerencse!
- Hol vannak a lányok? - szólalok meg most, hogy már nem fenyeget minket veszély. Közvetlenül legalábbis. Hangomban enyhe remegés és aggodalom vegyül és meglátom a többieket, ahogy felfelé haladnak a sziklás részhez, ám ahogy gyorsan megszámolom őket nem vagyunk elegen.
- Courtney, Laurana! - kiáltom el magamat és remélem, hogy valami választ kapok, de végül is Lucius megindul felfelé, így én is követem. Gyorsan a srác mellé sietek, belekarolok, és kissé ijedten körbe forgatva a fejemet követem őt és a többieket. Ahogy megérkezünk a kis sziklafolyosóhoz, észreveszem, hogy mintha még egy mínusz főnk lenne, de az ő hiánya annyira nem rémít meg, hiszen alig ismerem. Igen, gonosz vagyok, tudom, mégis a lányokért aggódom inkább. Lassan megindulunk befelé a folyosón, és én is megérintem a falat, amitől kiderül, hogy jégből van. A furcsa, hideg érzés engem is megtalál, végigfut a hátamon és kiráz a hideg.
- Nem vagyunk egyedül... - suttogom Luciusnak, de a többiek is gond nélkül hallhatják. Ahogy egyre beljebb sétálunk, úgy látszik egyre tisztábban, hogy mit is rejtenek a falak. Ijedten és döbbenten állok meg az egyik furcsa alak előtt és egy halk "Úristen!" hagyja el a számat, mikor rájövök, mit is látok magam előtt. Előkapom a pálcámat, amit a lavina után naivan eltettem és érzem, hogy remeg a kezem.
~Hol a francban vagyunk? ~ -szökik egy kétségbeesett gondolat a fejembe, és nyelek egyet. Lassan követem a többieket, egészen az emelvényig, ahol az a furcsa tekercs áll. Távolról figyelem az eseményeket, de azt látom, hogy igencsak fagyos a dolog.
- Szét fog törni... - szólalok meg váratlanul, de el is harapom a mondatot. Kissé aggodalmasan nézek Oliver-re, ahogy megfogja és szétnyitja, és távolságtartóan hátrébb lépek néhány lépést.

Tárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín) 2014-03-02, 3:48 am

Courtney és Laurana egyszerűen eltűntek mintha a föld nyelte volna el őket, semmilyen előzménye nincs a dolognak, ahogy hangja sem, de hogy hova kerültek, haza e az iskolába, arról talán nem most kéne gondolkozni. Sokkal nagyobb dolgok mennek itt végbe, amiről bár eddig sokan sejtenek valamicskét, Alexi kissé többet láthat hála annak, hogy a nekroportálból nem lép vissza azonnal hanem úgy dönt szétnéz a magasba. Na de mit láthat a fiatal inflás? Nos a helyzet innen nézve sem szebb sőt, ezek a bolyognó lelkek nem csak a diáikok körül vannak, szinte tömegével vannak bent a szurodokba, mely innen fentről nézve koránt sem tűnik olyan kicsinek. Valamivel távolabb, talán pár száz méterre a csapattól valami kékesen derengő tószerűséget is megpillanthat. Szép de egyben fura is a látvány, a derengés ugyanis mintha valami földöntúli pulzár lenne. Talán egyfajta mentális pajzs... Na de a csapat nemsokára össze gyűlik ismét méghozzá egy emelvény előtt amin egy tekercs látható. Nem éppen a legtermészetesebb hely, hogy egy eddig soha nem látott részén a hegynek éppen egy ilyenre leljenek, egy olyan szurdokba amit talán évszázadok óta senki se látott. Bizony ha van itt valami titok azt nagyon mélyre és nagyon alaposan el akarták ásni, azonban minden titok egyszer a felszínre bukik. A jégfalakba fekvő hullák korántsem szép látvány, némelyiknek már csak a csontjaik vannak meg, némelyeket viszont elég jól konzervállt állapotban láthatnak de mégis van bennük valami ami feszültségre adhat okot. Erre legelőször Alinox jöhet rá , aki mellett az egyik ilyen falba lévő lény megmozdul, pontosabban nem a test csupán a szeme. Az az egy amelyik még megvan neki, vad tekintettel követi a lány mozgását, és ha a többiek körbe néznek láthatják hogy a hullák mind ugyan ezt teszik, figyelik őket, méghozzá különös éberséggel. Nem olyanok mint azok az élőhalottak akikkel találkoztak eddig, azokban nem láttak értelmet, nem láttak gonoszságot, csupán csak a lealjasult ösztönöket az emberi hús iránt , de ezek? Harag, düh olvasható le róluk, már csak az a kérdés mi ennek az oka? A tekercs azonban nemsokára megmutatja titkát, méghozzá Olivernek lévén ő lett a csapat ideiglenes informátora, és ő bonthatja fel az olvasmányt. A papír egy pillanatig úgy ropog a ráfagyott jégtől hogy kérdéses ki tudja e nyitni egybe, de végül mégis csak sikerül, érintése azonban fura mód mégis oly melegnek hat. Az írás régies nyelvezettel vésődött bele a pergamenbe, de érthető minden diák számára aki bele olvas. A betűket vérrel írták.
- És légyen büntetése Azarlath Karhlan-nak mindazokért a bűnökért amiket elkövetett, ön és tanítványai iránt, hogy örökkön örökké ennek a helynek foglya legyen és se ő se követői ne juthassanak megbékélésre. Teste maradjon örökké a tó fenekén. Ez a hegy lesz gonosz népének otthona és börtönük is egyben, végső titkos nyughelyük ahol soha többé semmi rosszat nem tehetnek, csupán önön féktelen dühükben rothadnak az idők végezetéig míg e pecsétet fel nem oldják. - Miközben a sorokat olvassák azonban valami olyat hallanak amit nagyon nem akarnak. A jégfalak lassan repedezni kezdenek néhány helyen, majd jönnek az első robbanások melyek miatt néhány fal, szinte azonnal darabokra hullik, s a következő pillanatban az élőholt testek ruganyos mozdulattal lépnek ki börtöneikből. Ez elég nagy probléma, lévén nincsenek kevesen, és valószínűleg nem mind szabadult még ki, azonban van itt még egy aprócska probléma. Ezek a dögök pálcát hordanak, s miután az első pár átkot kilőtték a diákokra, láthatóan most már a nebulók is tudhatják, hogy használni is tudják őket. A harc zaját azonban felülmúlja egy ismeretlen távoli hang. Egy túlvilági ordítás mely mintha a föld alól jönne, s bele - bele remegnek a falak. Néhány diák ismerheti Azarlath legendáját, a mágusét aki hajdan tanítómestere volt a mágiának, számtalan tanítvánnyal, ám egy nap hatalma odáig nőtt hogy feladta földi halandó lelkét, s minden erejét össze szedve, gonosz varázslathoz folyamodott. Talán az egyik leggonoszabbhoz amit ember megtehet meghalt, de holtaiból új életre kelt. Újjászületve Lich-é változott. De ez eddig csak dajka mesének számított szinte mindenhol lévén annyira kevés információ áll a rendelkezésre hogy nem találtak olyan magyarázatot még a mágia történelem kutatók se, hogy igazolják Azarlath létezését. És hogy mi a Lich? Az egyik legvisszataszítóbb, és legfélelmetesebb lény amivé ember válhat. Csakis nekromancia által és annak is a legsötétebb varázslataival válhat valaki ilyen lénnyé, ám szörnyű árat kell fizetnie érte. Teste egy holté, nem több egyszerű mozgó csontnál s húsnál, ám képességei felülmúlják az amit emberként valaha is elérhetett volna, mágikus ereje a többszörösére nő. Lelke eltorzul, nem lehet rá hatni emberi érvekkel, csupán a pusztítás és gyilkolás élteti, rothadozó teste viszont örök "életet" biztosít neki, mely ha nem pusztítják el, az idők végezetéig keserítheti meg az emberek életét.. Egyszóval egy szörnyeteggel állnak szemben, s ha igaz a legenda, és ez a "serege" akkor meglehet ő sem lehet messze, talán valaki sejtheti is hogy hol.

Tárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín) 2014-03-02, 6:50 pm

A lavina után fagyott folyosók és hullák várnak ránk, amik szellemekkel vannak körítve. Tudom, hogy a falban mik is lapulnak ezért sem nézek fel túl sűrűn helyette a földet bámulom és követem a terembe vezető utat. Kiszúrom a tekercset, de nem nyúlok hozzá, az csak rosszhoz vezetne, azonban két illetve most már három diáktársam nem így gondolja, ezért ők azonnal tapizni kezdik a cuccot, meggondolatlanok és csöppet sem óvatosak.
- Lizzy, ezek az izék mozognak. – Szólal meg mellettem Xeno. Ez egyáltalán nem jó, mire magamban káromkodok is egyet.
- Deph, Oliver, Alexi ki ne nyissátok a tekercset. Mozognak a hullák! – Emelem fel hangomat, hogy megállítsam őket a tevékenységükben. Talán, ha nem nyitják ki, hanem szépen visszateszik akkor csak továbbra is forgatni fogják a szemüket, ahelyett, hogy elő is másznának. Xeno közben megindul a vállamról szél elemét használva, hátha így időben odaérve meg tudja szerezni a tekercset. Míg ő repül és siet, addig én előveszem a pálcámat. A diákokra nem fog rá támadni, attól nem kell tartani illetve attól sem, hogy a már kinyitott tekercsben tenne kárt. Ha nem tudja megakadályozni a tevékenységet, akkor egy kört téve vissza ül a vállamra. Idegesen a hullákat figyelem pálcámat markolászva, biztos vagyok benne, hogy ők lesznek az ellenségeink. Vajon őrök vagy a büntetésüket töltik itt? Elismerem, hogy kíváncsi természet vagyok, de a kíváncsiságomnak is van határa és ez az. Nem akarom kockára tenni az életem, fiatal vagyok még a halálhoz. Vélhetően a diákok nem tartják magukban az információt, hanem felolvassák, amit látnak. A szavak nem túlbíztatók, ahogy a sorok előre haladtával hallható repedező hangok. Nem várom meg a végkifejletet, nem vagyok ostoba, egyből varázslásba kezdek, mielőtt valami a fejemre pottyan. Pálcámmal egy-egy kört rajzolok mellkasom felett mielőtt az ég felé emelném.
- Grex mortem Avium. – Mondom ki közben az igét. Természetesen az erős koncentráció sem marad el, ami a varázslat sikerének a titka. Ha ügyes voltam és mindent jól csináltam, akkor vállaimból előmászik a száz káoszvarjú, amiket ezután mentális úton fogok irányítani. A varjak a fejem felett repkednek miközben Xeno visszaül helyére. A varázslat végére már a holtak is előjönnek és nem restek azonnal PÁLCÁVAL?!!! támadást indítani ellenünk. A hollókat azonnal a csontik ellen irányítom, az összeset, ők lesznek az én seregem. Azt csinálnak az ellennel, amit akarnak, csípjék őket, vegyék el a pálcákat, támadjanak. Magamat és a vállamon ülő famulust, addig a tűzborok létrehozásával próbálom megvédeni.
- Ignis velius. – Csendül fel az ige, miközben a vonal köré megrajzolom a kört. Ha a pajzs létrejött, akkor nem kezdek el, mint az őrült a pálcámmal igéget köpködni, hanem figyelem az eseményeket, legalábbis abban a két percben, míg áll a burok. Ha valaki segítségre szorul, akkor besegítek neki, de csak egy alap varázslatot használok ehhez, ami nem más, mint a sóbálvány átok. Ha a küzdelem tovább tartana, akkor pedig újra létrehozom a burkot, ami továbbra is megvéd.

Tárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín) 2014-03-05, 10:34 pm

Ez a meglepő találkozás még akár jól is kisülhet, mivel amikor csatlakozom Alexivel, rögtön humor Heroldot kezd el játszani, tehát sejtem, hogy jó kedve van. Bár én nem vagyok egy túlságosan poénos lány, azért most igyekszem, egészen addig a bizonyos bókig, amely előhoz belőlem mást is, a múltat, amikor nem úgy érzékeltem, mintha ez az inflatusos fiú annyira felfigyelt volna rám.
- Igen, tudom. Ezek szerint már régen is észrevettél? – szeretném tudni, akkor is, hogyha az már csak a múlt. Arra emlékszem, hogy előszeretettel szívatta Takot és Nilt én miattam, de engem sose bántott meg, nem hallottam volna, hogy rám rossz szót szól, szóval ez azért csak jelent valamit. Az pedig tény, hogy éveken át Nillel voltam, nem is bántam meg semmit, csak talán azt a bizonyos szakítást, azóta is kaparom még mindig össze magam, főleg, hogy már egyre biztosabb az, hogy számomra nincs több esély nála.
- Az utána meg azt jelenti, hogy miután ott voltam, semmi mást. Nem kell rögtön kombinálni. – forgatom meg cseppet szemeimet, és ez után indulunk meg felfelé, amely egy versenynek indul, de mégse az lesz belőle.
- Te most komolyan úgy ismersz engem, mint aki ilyen holmikkal pakolja tele a táskáját? – na jó, azért csak nem. Sejtheti, hogy más cuccok vannak nálam. Én is átéltem már sok mindent, ezért is tudom azt, hogyha ilyen helyre jövök, akkor ne sűrűn járjak üres kézzel, főleg ne egy kis túrázásnál. Az már az ő baja, ha ezt lenézi… túlságosan egoista még mindig. Felfelé menet viszont a szél megváltozik és valahogy rossz érzés kerülget. Nem, én szerintem nem szórakozik itt velünk senki se, hanem ennél komolyabb dologról van szó, amit Alexi csak nem akar látni, én pedig erre már csak fejemet csóválom.
- Nem vagyok paranoiáis… - kezdenék bele, de azt hiszem, hogy most már felesleges tovább beszélnem, elérkezik a tettek ideje, én pedig a helyett, hogy odalent maradnék a fiúval, inkább felemelkedem egy légörvénynek hála, hogy odafentről nézzem meg azt, ahogy a hatalmas hótömeg ellepi a táj ezen részét és ki is szúrok eközben néhány ismerőst is. Van olyan, akit csak látásból láttam eddig, de olyan is, akit azért már valamennyire ismerek, így döntök Oliver társasága mellett, na meg a lépcsőknél. Hamar le is szállok tehát a közelébe, majd néhány szó után úgy döntünk, hogy most már együtt folytatjuk tovább utunkat, felfedezve azt, ami itt rejtőzik. Az út viszont nem túl kellemes, hála a jégfal mögött lévő halottaknak, akiktől szinte a hideg is kiráz. Nem vagyok félős, de az ilyesmihez gyomor is kell, nekem pedig kezd már elegem lenni… Miért nem találhatunk rá egy nyugodt, régi város romjaira, mindenféle baj nélkül? Azt még élvezném is… De persze nem, itt ismét hulláknak kell lennie. Kissé tehát közelebb lépek Oliverhez és szinte fel se tűnik, hogy ő cseppet előttem kezd el haladni. Nem zavar a dolog, leköti más a figyelmemet, egészen addig, amíg meg nem pillantom a tekercset. Sejtem én, hogy itt gond lehet, de mégis, a kíváncsiság nagy úr, így kerül nemsokára hozzám az a bizonyos tárgy, majd nyújtom át a fiúnak, miközben pálcámmal várok arra, hogy vajon mi is fog történni. Ekkor viszont Alexi a semmiből jelenik meg, én pedig rögtön 180 fokos fordulatot veszek és úgy pislogok felé, de a szavai hallatán csak durcásan nézek rá.
- Ne gonoszkodj már, nem azért adtam neki a tekercset. – morgom oda neki tényleg nem túl barátságosan, mert azért nem kéne kiforgatnia tetteimet. Ez így most tök hülyén jött ki.
- Amúgy azt hittem, hogy elhúztál innen, mert esetleg megijedtél egy kis hótól. – cukkolom akkor már én is egy kicsikét az inflást, de ez után tudom meg azt, amit eddig sejtettem, hogy nem egy szellem lehet itt. Ez kezd egyre inkább a kedvem ellen lenni, próbálok most már inkább Oliverre koncentrálni, na meg arra a bizonyos tekercsre, de ekkor szólal meg Lisbeth.
- Hogy mi? – oké, annyira elvonta ez a két fiú a figyelmemet, hogy már nem is figyeltem oda a hullákra, de most, hogy arrafelé kapom a szemem, észreveszem ám én is ezt az aprócska mozgást. A tekercs viszont kinyílik, Xeno ide vagy oda, én pedig nemsokára láthatom is annak tartalmát, mely természetesen nem bíztató. Már hogy is lenne az?
- Azarlath Karhlan? – ismétlem el azt a nevet, amit a pergamenen olvastam és agyamban nagyon kutatok az után, hogy ki is lehetett ő. Nem kell túl sok idő hozzá, aranyvérű vagyok és elég erős mágus, Sirius halála óta pedig nem kevés könyvet bújtam a nekromancia miatt, de mégse kaphattam vissza soha se testvéremet. A lényeg viszont az, hogy ez nagyon, de nagyon nem jó…
- Tó… látott valaki errefelé tavat? – fordulok is körbe azonnal, mivel azt szerintem már mindenki sejti, hogy a pecsétet feloldottuk és talán jobb lenne, ha mi találnánk meg ezt a nagy mágust, sem mint, hogy ő minket. Most már nem lenne szép elhúznunk, talán Seol vesztét okoznánk és munkát adnánk szeretett magisztereinknek. Mi hoztuk ezt magunkra, nekünk kell eltakarítania is, de… Ajjaj, na nemár, hogy ezek a jeges hullák is nekünk támadjanak.
- Salvio hexia! – hozok is létre rögtön egy pajzsot, még mielőtt betalálna az az isten tudja, hogy miféle átok. Nem, ez így nem lesz jó, túl sokan vannak, talán ha néhányan a mi oldalunkra állnának, akkor könnyebb lenne az élet. Utálom az ilyen varázslatokat, de most meg kell tennem és mivel árnymágiához folyamodom, ezért jó is vagyok benne, hiszen egyetemen is tovább tanulom a tárgyat, vérbeli Cruos is vagyok, így egy kész élőhalott hordát leszek képes irányítani. A levegőben tehát egy fordított pentagrammát rajzolok az élőhalottak irányába, majd már jöhet is a varázsige.
- Motuo rectum! – pálcámból vörös szikra tör elő és ahogy mondtam, nagyjából 10 hulla innentől kezdve az én parancsaimat lesi, amelyeket gondolati úton fogok kiadni a számukra.
~ Támadjatok a többi halottra, és örökre végezzetek velük! ~ - tudják ők, hogy mi a dolguk, így többen tűzet használnak, mások pedig különböző varázslatokat. De azért én se szeretném, hogyha megzavarnának a koncentrációban, mivel ennyi halottat nem egyszerű ám irányítani.
~ Ketten pedig engem védjetek! ~ - ennyi még belefér. Most nem is nagyon figyelek társaimra, mindent beleadok, hogy a harcot mi nyerjük meg és tovább haladhassunk, a lényeg az, hogy elmenjünk innen. Menekülhetnék is persze, de nem akarok, ezek úgyis mindenhol ott vannak, láthattuk az előbb is, tehát ki kell csinálnunk őket, végtelen számban nem lehetnek, mi viszont elég sokan vagyunk és nem sok elsős van közöttünk, simán nyerhetünk.

//Salvio hexia: alap varázslat – védővarázs;
Motuo rectum: árnymágia – holt árnyak//

Tárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín) 2014-03-06, 12:07 am

A lépcsőkön már a lánnyal jövök fel. Tudom, mondta, hogy nem szereti az élőholtas dolgokat, de nem hittem volna, hogy ennyire. Minden esetre, védelmező ösztöneim azonnal kapcsolnak. Feszülten, pálcámat szorongatva kezdek el kissé előrébb haladni, hogy ha kell, én kapjam az első "pofont". Erre viszont nem kerül sor. Csak egy tekercset találunk, mely hamarosan hozzánk is kerül. Ekkor jelenik meg az a srác. Eléggé idegesítő, főleg az, amit mond, még akkor is, ha egyet kell vele értenem, persze csak részben. Jól esik, hogy Daph is felszólal, csakhogy most én vagyok az, akinek nincs szüksége a másik segítségére. Komoly helyzetekben igenis helyt tudok állni, és ezt meg is akarom neki mutatni. Azt viszont nem hittem volna, hogy ilyen hamar szükség lesz rá. A tekercs a kezemben van, a figyelmeztetés viszont későn érkezik. Feltöröm a pecsétet és széthajtom a papirost, hogy felolvashassam a benne foglaltakat.
- "És légyen büntetése Azarlath Karhlan-nak mindazokért a bűnökért amiket elkövetett, ön és tanítványai iránt, hogy örökkön örökké ennek a helynek foglya legyen és se ő se követői ne juthassanak megbékélésre. Teste maradjon örökké a tó fenekén. Ez a hegy lesz gonosz népének otthona és börtönük is egyben, végső titkos nyughelyük ahol soha többé semmi rosszat nem tehetnek, csupán önön féktelen dühükben rothadnak az idők végezetéig míg e pecsétet fel nem oldják." - olvasom fel a leírtakat, majd én magam is elgondolkozok a hallottakon.
Csak most veszem észre a hangokat. Cseppet sem bizalomgerjesztő ez az egész. A tekercset gyorsan összehajtom és elteszem, majd pálcámat kezembe is kerítem, hogy felkészüljek. A szövegből ítélve elég nagy valakiről lehet szó, bár bevallom, nem hallottam még róla, hiába olvastam sokat. Daphne rá is kérdez a következő lényegesnek tűnő dologra. Közben a hullák is kezdenek kipotyogni korábbi helyükről, s máris támadni kezdenek. Kissé meglepődöm, hogy pálcáik vannak. Nem, nem is kissé. Nincsenek kevesen, ha pedig jól értelmezem, még többen lehetnek. Mégis hány embert lehet bezárni egy hegybe? Inkább bele sem gondolok és reménykedem, hogy nincs ilyenekkel tömve az egész képződmény. A gondolatoknak viszont itt most nincs helye. Az átkok közelednek, én pedig máris hozzákezdek első varázslatomhoz.
- Salvio hexia - mondom máris az igét, hogy létrehozzak egy pajzsot.
Igyekszem az egyszerűbb varázslatokra fókuszálni, hogy ne emésszenek fel túl sok erőt. Ez persze nem lesz olyan könnyű, tekintve, hogy el kell tüntetni ezeket az élőhalottakat. Egy lépést közelebb lépek Daphnehoz. Jobb szeretném a közelemben tudni, hogy ha kell, segíthessek neki, bár ahogy látom, nemigen szorul rá. Azért fő az óvatosság. Én közben egy kis időre zsebembe dugom pálcám, hogy karjaim keresztezve mellkasom előtt, koncentrálhassak. A védekezés már megvolt, itt az ideje a támadásnak, hogy esetlegesen csökkentsük az ellen létszámát.
- Ignis pilas - ejtem is ki a szavakat a koncentráció után, hogy ezt követően karjaimat kiránthassam oldalra.
Remélhetőleg sikerül is lángokba borítani őket. Egyelőre csak egyik kezemet használom. Azt, amelyikkel a pálcámat szoktam kezelni. Kilövöm mind az öt lövedéket, lehetőleg más-más halottra, majd amint kialszik jobb kezem körül a tűz, előveszem pálcám és várok. Nem akarok elkapkodni semmit és ész nélkül támadni. Megvárom, hogy mit lépnek a többiek és hogy az én, meg mások támadásai által hol és mennyi marad talpon a holtakból. Ha szükséges, arra is készen állok, hogy Lisbeth tűzburkának adjak egy lövedéket, ezzel erősítve azt valamennyire. A többit viszont egyelőre készenlétben tartom, arra az esetre, ha hirtelen segítség kellene valahová.

Tárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín) 2014-03-07, 12:57 am

Bár már az előbb is elmondtam neki, hogy már korábban is felfigyeltem rá, nem csak most, de úgy tűnik, erre most ismét rákérdez, mire csak egy kis mosoly mellett csóválom meg a fejem.
- Nagyon szereted ezt hallani, ugye? – szélesedik ki kicsit mosolyom, majd végül csak bólintok egyet. – Nehéz téged nem észrevenni… Minden adottságod megvan hozzá. – bököm ki végül, s bizony ebbe most nem csak a külsőségek tartoznak bele, bár tény, hogy formás mellei már önmagában elég megnyerőek. Maga a vagány stílusa is kedvemre való, teljesen érthető is volt hát, mikor annak idején Nil és Takoda egymásra acsarkodott miatta. Ó, azok a régi szép idők, de jó is volt őket szívatni. Na de a beszélgetés nem áll meg itt, szóba kerül –még ha csak poénból is- az összeköltözés, majd egy kis verseny is, amivel kapcsolatban a lány hátán lévő puttonyra is beszólok picit, amire meg is kapom a felháborodott visszakérdest.
- Hát… sose lehet tudni. – felelem szórakozottan egy vállrántás mellett, majd végül megindulunk, de nem jutunk túl messze, hála a hirtelen felerősödő szélnek. Daph azonnal gyanút fog, én viszont eleinte csak arra tippelek, hogy valaki szórakozik velünk, de aztán az események mégiscsak a szépségnek adnak igazat. Amikor megindul a lavina, ő rögtön fel is emelkedik mellőlem a levegőbe, én viszont inkább farkasszemet nézek a hógörgeteggel, átlépve végül egy másik síkra. Miután a lavina elmúlt, körbe is nézek, így veszem észre a megannyi bolyongó szellemet, na meg azt a bizonyos ösvényt, ami azonnal felcsigáz. Nem tudom, mi folyik itt megint, de egy kis izgalomra mindig vevő vagyok, így hát azonnal fel is indulok a többiekkel egyetemben a hegy felsőbb részére, bár ahelyett, hogy azonnal lemennék a lépcsőkön, inkább madártávlatból veszem szemügyre, hogy mi is folyik itt. Ha az eddig látott szellemsereg nem lenne elég, hát most még egy jó adagot észreveszek, valamint valamivel távolabb, a szurdok végén egy furcsa derengés is szemet szúr. Bár a portálnak hála színeket nem látok, de azért próbálom kivenni, hogy mit is láthatok.
~ Mi a fene lehet az? Egy tó vagy mi? ~ - gondolkozok el magamban, s bár a gravitáció hiánya miatt hamar oda tudnék menni jobban szemügyre venni, inkább a kis csapat után eredek a szurdokba, nem kezdek bele magánakciókba. A jégbe fagyott hullákra ügyet sem vetve érkezek meg végül Daphék mellé, pont, amikor a lány magához vonzza a tekercset, s átadja azt az ismeretlen srácnak. Ekkor jövök elő eddigi „rejtekemből”, s nevetve gratulálok a lánynak, mire eleinte mindketten csak meglepetten néznek rám, majd a srác valami válaszfélével is előáll.
- Hű… ez volt ám a visszavágás. – kezdek lassú bólogatásba lebiggyesztett ajkakkal, majd egy cinikus félmosoly mellett hozzáfűzöm. – Erre még gyúrnod kell, haver. – közben persze Daph is ellenkezni kezd, hogy ő nem azért tette, amit tett, az a durci nézés pedig. Imádnivaló!
- Én a hótól? Drágám, mintha nem tudnád, hogy én is a téli táj gyermeke vagyok, akárcsak te! Pont, hogy inkább meg akartam nézni egy lavinát, közvetlen közelről. Király volt! – vigyorgok rá, a cukkolásra pedig cukkolással felelek, legalábbis a megszólítást tekintve. Édeshármasunkat viszont egy újabb lány hangja zavarja meg, így arrafelé is fordítom tekintetem, s szavai hatására pillantok csak jobban körbe, most már én is észlelve a jelenséget.
- Akkor úgy tűnik itt buli lesz. – kétlem, hogy a tekercs békén hagyásával lenyugodnának a csontik a falban, de ez a felvetés értelmét is veszti onnantól, hogy az ügyeletes hullajelöltünk kinyitja a tekercset, s prédikátor módjára felolvassa az abban foglaltakat. A szavak hallatán egyetlen kérdés merül csak fel bennem, melynek hangot is adok.
- Ki a tököm az az Azarlath Kahrlan? – csórigyerekkel jól kiszúrtak annak idején, mikor a nevét adták, olyan a csengése, mintha valaki csúnya torokgyulladással küszködne, de abban is biztos vagyok, hogy ha egy arab olvasná fel ezt a nevet, azonnal rács mögé csuknák terrorfenyegetésért. A szavak felolvasása viszont úgy tűnik, hogy szabadjára engedi az eddig jégbe fagyott hullákat, akik ráadásul azonnal pálcát is ragadnak. Természetesen az enyém is előkerül azonnal, s már épp készülnék támadni, mikor meghallom Daph kérdését.
- Kettőt is, de gondolom nem a lentire gondolsz. – utalok itt a Szivárvány tóra, majd már folytatom is, valószínűleg a jó válasszal. – A Sziva-tó a szurdok végén lesz, pár száz méternyire lehet. Elég furcsán pulzált, szóval szerintem Csipkerózsika ébredezik. – fejezem be szavaim, s hamarosan egy velőtrázó üvöltés adja tudtomra, hogy bizony úgy van, ahogy sejtettem. De egyelőre nem a főgóréval kell foglalkoznunk, hanem a különféle átkokkal támadó zombikat kell inkább kiiktatni. Mivel csak úgy repkednek a varázslatok, így azonnal védekezni is kezdek, a korábban felszólaló szöszkéhez hasonlóan én is tűzburokkal védem magam.
- Ignis velius. – hangzik az első ige, miután a megfelelő pálcamozdulatot is elvégeztem, ezután pedig jöhet a terramágia bevetése.
- Stipitis cuspis. – a földre mutatok előbb, majd a szavak elhangzása közben felrántom a pálcám, majd máris a támadó zombisereg felé irányítom a földkarókat. A folyamatot folyamatosan ismétlem egymás után, így igyekezve megtizedelni a dögök létszámát. Persze elsősorban a szurdok azon irányában lévőket támadom, amerre a tó van, így miután ott kezd kissé felszabadulni az út, a többiekre kiáltok.
- Ideje lenne indulni. Estig itt maradhatunk, ahányan ezek vannak. – nem tudok, ki követ és ki nem, én mindenesetre lassan megindulok az adott irányba, közben újabb burkot létrehozva magam körül, amibe talán egyik vakegér sem fog belesétálni a saját kis csapatból, mert bizony ők is megperzselődhetnek, ha nem figyelnek.

//Ignis velius: Pyromágia - Tűzburok
Stipitis cuspis: Terramágia - Földkarók//

Tárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín) 2014-03-07, 2:30 am

A lavina csak a nyitány volt, egyre inkább érzem és tudom is, hiszen ha ilyen helyzetbe keveredünk, akkor mindig csak fokozódik a helyzet. A furcsa hely, amiről kiderül, hogy sírbolt pedig kiválóan alkalmasnak bizonyul erre véleményem szerint. A hangok, a hullák a falban... kötött feszültség, ami ki tudja hány évszázada van elzárva s ami most a lavina miatt felszabadult, vagy a lavina van a felszabadulás miatt és nem fordítva? Olyan kérdés ez, ami még mindenképp tisztázásra szorul, de választ csak itt bent kaphatunk. Mivel a többieket nem ismerem különösebben, evidens, hogy a számomra ismerősök mellett kötök ki, ez pedig hamar Kath-re korlátozódik, akire épp ezért figyelek is s kölcsönösséget remélhetek. Ez a dolog értelme... Azért igyekszünk beérni a többieket, hiszen ha többen vagyunk, ismeretség ide vagy oda, de jobbak az esélyeink. Szegény lánynak jó iramot diktálok, de ezzel most nem törődöm, az életünk forog kockán nyilvánvalóan, ez a "nyitány" óta nyilvánvaló számomra.
- Nem, semmilyen tekintetben. - mondom a lánynak megjegyzésére, de ez nyilvánvaló. A fal lelketlen/lelkes lakkói élő helyett holt, vagy inkább élőholt? Tanúbizonyságai ennek. Azért a többieket csak sikerül beérnünk, pont amikor valami lényeges kerül a figyelem középpontjába: a tekercs. Igyekszem úgy pozícionálni magunkat, hogy ne legyünk túl közel a tekercshez, hiszen ki tudja mit vált ki már az is, ha megérintik... Ősi mágiában mindig van kellemetlen meglepetés. Elszántan markolom pálcám, de először semmi nem történik s így hallgathatjuk a szöveget is, amire igyekszek figyelni és koncentrálni, hiszen az észjárásom jelenthet még előnyt a későbbiekben, helyesebben a túlélés záloga lehet, ahhoz pedig tudás és információ kell. Végül meg is jön a feszültség feloldása: a hangra összerezzenek és emelem is pálcám, közben keresem, hogy merről jöhet a veszély. A falak adták ki a hangot és hamarost el is kezdenek áradni a lelkes versenyzők, épp ezért szólok oda Kath-nek
- Fedezzük egymás hátát! - és ha beleegyezik legalább egy apró hanggal, akkor így is teszek, mert így mégis könnyebb. Miután ezek a vendégmarasztalók átkokkal lövöldöznek, látom, hogy a fele sem tréfa, így először arra koncentrálok, hogy a támadóim átkait felfogjam egy-egy pajzsbűbájjal.
- Protego! - majd vissza is támadok, hogy ne legyen olyan szép az ő halott élteük se.
-Deprimo! - amikor csomóban állnak a fal előtt, úgy érzem jó, ha közéjük robbantok, majd a robbantások mellé tarolóval is fűszerezek...
- Obstructo! - a taroló átok most hatásosnak és egyszerűnek bizonyul, amíg tömegével jönnek elő, de amikor esetleg széjjel szakadoznak, hogy úgy próbáljanak módszeresen kárt tenni bennünk, jöhetnek a célzott megoldások. Erre leginkább az árnygömb.
- Fatum orbium! - ezzel talán hatékonyabban vehetem fel a versenyt azokkal szemben, akik rám céloznak. A küzdelmet megszakító, átható hangtól a hideg is kiráz, de ez is cska jelzi az elkerülhetetlent, hogy a tekercs tartalmának elszenvedője vágyik a skalpunkra. Amikor az egyik srác hangját hallom, én is szólok Kathnek, ha a közelemben van.
- Startoljunk mi is velük! - igyekszem összetartó lenni, így remény szerint a biztonságos távolságot tartva megkezdhetjük a mozgást, figyelve rá, hogy amelyik támadó követne, azt egy árnygömb térítse jobb belátásra és szenderítse most már tényleg jobb létre.

//Protego: pajzsbűbáj
Deprimo: robbantó varázslat
Obstructo: hátráltató ártás
Fatum orbium: árnygömb, árnymágia

bocsánat a lassúságért...//

Tárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín) 2014-03-08, 3:14 pm

Úgy tűnik hiába minden figyelmeztetés, az a bizonyos tekercs fel lesz nyitva, és bizony el is lesznek olvasva a benne rejlő sorok. Nem túl bíztató egy olyan helyen lenni, ahol valamikor réges régen, egy olyan varázslót taszítottak a jég fogságába, akinek nagyon nem kéne ismét életre kelnie, de láthatóan most ez megy végbe. Nem is kell sokáig várni, a hullák akik eddig a jég fogságában voltak lassan ki is szabadulnak. A jég repedezik, néhol berobban, és nemsokára már azt veheti észre a diákság, hogy jó pár ellenséggel van dolguk. Ezek azonban nem azok a csökevény élőhalottak akiket eddig ismerhettek, láthatóan még holtukban se felejtettek el bánni a pálcával, de szerencsére a diákokat sem kell félteni.

Lisbeth: A tűzburok nem volt rossz ötlet ahogy a káosz varjak sem. A lány így elég jó védelemmel van ellátva, bár tény a varjak is jelentős segítségére vannak, mégis elég gyorsan kezdik őket írtani ezek a holtak, főleg hogy még mágikus hatalommal is bírnak.

Daphne: A lány szintén úgy dönt hogy védelem alá helyezi magát, ám ő a hullák egy része felett veszi át az irányítást. A varázslat sikerül, nemsokára már holt holt ellen harcol, sőt még a védő varázslaton kívül igazi mágus testőrsége lett a leányzónak, akik bizony hallgatnak is a parancsára, így Daphne-t szinte minden átok elkerüli.

Oliver: Úgy tűnik itt ma mindenki védővarázslatokhoz nyúl első körbe, a fiú sincs ezzel másképpen, csupán ő még egykét tűzlabdálval is megspékeli a dolgot amit az ellenfelekre szór. Szerencsére a hullák jobban égnek mint a friss hús, ezt nemsokára meg is csodálhatja a diákság ám a sok hőnek van rossz oldala is, olvaszt méghozzá nem mást mint a jeget, ami bizony egyre jobban kezd bomlani. Természetesen nem róható fel a fiú hibájának lévén a tűzburokkal védekezők is rendesen gerjesztik maguk körül a burkot, főleg hogy ezek az átok holtak közül néhányan tűzgolyókkal támadnak.

Alexi: Ahhoz képest hogy a tél szülötte a srác látszik hogy ő sem veti meg a tüzet, lévén tűzburkot használ ő maga is. A fiú elmehetne terramágusnak is, hiszen láthatóan nem csak háza tárgyaiban van otthon hanem az elemek felett is jól uralkodik. A földkarók jó néhány élőhalottat akasztanak meg, néhányuk meghal (másodszor is) néhány viszont csak önkéntelenül vergődik a tüskés karók között próbálva kihúzni magát

Lucius: A fiú úgy tűnik kisebb varázslatokkal támad, meglehet tartalékol a későbbi megmérettetésekre mert ennek a kalandnak bizony nem itt lesz vége. A varázslatai rendszerint bevállnak meg is öl pár ellenfelet, azonban az a robbantás amit a deprimo okoz eltéved, és a sziklafal szélébe csapódik. Ezzel konkrétan nem is lenne semmi probléma, de a tűzvarázslatoknak hála a tér ezen része már amúgy is legyengül, és nemsokára ……

Mindenki:
Egy utolsó remegés meggy végig a helyen ahol vannak, majd szinte dominó elv szerint a deprimo becsapodásának helyén egy apró repedés jön létre, ami bizony végig szánkázik a jégfalon egyenesen felfelé, s útjának végén egy még erősebb reccsenést hallani. A következő pillanatban ez a jó nagy adag jég, ami a szurdok falat biztosított tartani leomlik, a csapat mögött s hatalmas kongó hanggal el is zárja a menekülés irányát, tehát innen max csak azok tudnak már vissza fordulni akik hopponálni tudnak. Úgy tűnik Katherine és Alinox a falomlás túloldalán maradt. Szerencsére Alexi tudja hol kell keresni azt a bizonyos tavat, így az 5 főre redukálódott társaság tovább folytathatja az útját. Most egy keskeny szoroson haladnak végig, de az előbb hallott ordibálás ismét felhangzik, s most már némi utó zajjal is jár. Pontosabban rengéssel, merthogy a diákok érezhetik hogy reng alattuk a föld. A sziklák , hullani kezdenek körülöttük, s tekintettel az út keskenységére, nagyon kell ügyelni rá, hogy ne találja el őket valami. A következő pillanatban azonban egy hatalmas jégtábla zúg el a fejük felett, méreteig tekintve lehetett úgy 4 méter hosszú is, tehát szép kis darab. Az útnak azonban vége, és most egy tágas „tisztás” szerű helyre érnek. Fura mintha nem is a hegyen lennének hanem valami utópisztikus tájon. Egy kopár tisztáson állnak, melyen régi korhadt fák állnak, a régi kor maradványai s bizony ott a tó is nem messze. A probléma csak az hogy akit keresnek az a lény éppen abban a pillanatban tépi le a láncait s emelkedik ki a tóból mikor a csapat oda ér. Lehet vagy két és fél méter magas, tépett sötét rongyokat visel, mely kiszikkadt testét takarja, kezében pedig varázsbot van, melynek a végén egy kéken pulzáló kristály is látható. A következő pillanatban azonban a bot a földbe csap, s az égből hirtelen fehér fényár öleli a Lich testét, minek hatására a körülötte lévő levegő szikrázni kezd. Ebben a pillanatban felhangzik a lény földöntúli nevetése majd a fény elhalványodik, s egy pillanat múlva óriási robbanó hanggal engedi szabadon az energiáit, ami hasonlóan a légburok varázslathoz fejti ki a hatását. Tehát a körülötte lévő teret megtisztítva mindenkit hátra taszít. Ebből viszont a diákok is kapnak ha minden igaz, melyből ők kb annyit érezhetnek, hogy nemsokára ez az energia lórúgáshoz hasonló erősséggel csapja őket mellbe, s taszítja őket a falnak.
- Nem állhattok az utamba, erőtlen halandók…. Holnap ekkor már nem marad ebből a helyből semmi csak jég és pusztaság – Szólal meg elsőízben kárörvendő mély hangján. S ha a diákok figyelik láthatják hogy a lény körül eljegesedik minden, sőt ez a jég terjed, méghozzá nem is lassan. Valószínűleg az „itt alatt” nem csak az oromra gondolt, tehát sejthetik a diákok mi fog itt történni ha ők elbuknak. Azonban sokáig gondolkodni nincs idő, mert a Lich a következő pillanatban egy kör jelet leírva a bottal, az egyik jégszikla felé mutat, mely a következő pillanatban transzformálódni is kezd. S hogy mivé? Egy kb 3 méter magas tömör, jégszörnyeteggé, melyhez a legjobb jellemzés kb az lenne ha a Trollokat kereszteznénk a jéggólemekkel. A szörnyeteg nemsokára egy hatalmas ordítást hallatva, mint a gyorsvonat kezd el támadni a diákok felé, láthatóan saját fizikai erejét kihasználva próbálva meg szétzúzni őket. Kérdés ez ellen most mit tesznek? Na meg ha ezt megölik még mindig ott ez a halott varázsló, akin látható hogy varázslatával csak időt akar nyerni..

Tárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín) 2014-03-09, 8:26 pm

Tényleg nem hittem volna, hogy Alexi már esetleg régen is észrevett engem, de nagyon úgy tűnik, hogy ez így van. Én viszont még nem tágítok a témától, szeretném ezt a szájából is hallani és a költőinek tűnő kérdésre bár mondani nem mondok semmit, mégis ajkam emelkedéséből sejtheti az igen választ.
- Örülök neki. – vigyorodom el végül, de mást már nem mondok, mivel ideje megindulni felfelé. Az, hogy én mit pakolok a táskámba és mit nem, teljesen az én magánügyem, szóval mond a fiú amit akar, nem hat meg, csak játékosan puffogok neki, de talán ezt ő is érzi viselkedésemből. Nem veszek én a szívemre mindent. Viszont a viharnak hála az események felgyorsulnak és nemsokára egy lavina zavar meg minket, így válunk kis időre szét és találok rá Oliverre, akivel egy ideig folytatom az utunkat, méghozzá a lépcső végéig, egészen a tekercsig, amelynek kinyitását most rá hagyom. Nem kéne mindig nekem hősködni, itt az ideje, hogy most más is átvegye ezt a szerepet, de amikor Alexi megérkezik, rögtön megtörténik az összeszólalkozás is. Miért is nem lepődöm meg én ezen? Megcsóválom kissé fejem, majd én is némi kis piszkálódásba kezdek. Persze, hogy tudom, hogy ő is északi, hogy ne tudnám?
- Csak te lehetsz ilyen őrült, hogy ilyesmi jusson az eszedbe. – tekintek is bele Alexi szemeibe, majd ez után már ismét Oliver felé tekintek, aki hamarosan felolvassa a tekercsre írtakat úgy, hogy mindenki hallhassa azt, de… hát, lehet, hogy nem volt túl jó ötlet. Alexi viszont meglepő módon nem tud arról, hogy ki volt az a férfi, akit a tekercsben említenek, így pislogok felé kissé most már kedvtelenül.
- Van egy olyan érzésem, hogy hamarosan rájössz. Egy nem túl szimpatikus férfi… - bár ezt neki aztán illene tudnia. De mindegy is, most nem érünk rá ilyesmin vitázni, inkább arra lennék kíváncsi, hogy látott-e valaki valamerre egy tavat, mert valószínűleg oda kellene majd mennünk és hát persze, hogy ez a nagyszájú fiú tudja a választ.
- Hát ez nem túl jó hír… - ahogy az se, hogy nemsokára a nem is olyan régen még fagyott hullák támadásba lendülnek. Először természetesen egy pajzzsal védelmezem magam, de ez után már rátérek a hullák irányítására. Nem szeretem ezt a dolgot, de valamit tennem kell azért, hogy ne legyen bajunk és ahogy nézem, a többiek is feltalálják magukat. Egy átkot se kapok be, tehát sikerül sérülésmentesen megúsznom a dolgokat, bár az exos fiú majdnem tesz róla, hogy nagyobb bajunk is legyen.
- Ajjaj, ez nem jó, remélem, hogy nem temet minket maga alá a föld te miattad. – tekintek Lucius irányába, de tovább nem foglalkozom vele, mivel egy bizonyos fal jelenik meg előttünk, amely végülis még talán kapóra is jön, mivel elzárta a hullákat tőlünk. Ideje akkor tovább menni, így fordulok meg hirtelen és ha Alexi mondja, hogy merre kéne menni, akkor bizonyára követni fogom őt, egészen a szűk szoroson át, ahol a jégdarabok továbbra se viselkednek túl barátságosan velük és szó szerint ugrálnom kell ide-oda, hogy ne essen bajom. A fürgeségemmel sincs probléma, így nem lesz gond, bár azért az a hatalmas jégtábla necces volt, azt én is éreztem. Simán szétzúzhatta volna a koponyámat.
~ Csak jutnánk már ki innen! ~ - pillanatnyi gondolat csupán, de ahogy kiérünk egyfajta tisztásszerű helyre, hát… lehet, hogy inkább visszakívánkoznék a jégbörtönbe. A tó is természetesen megvan, na meg az eddig ott bent pihenő lich is.
- Alexi… ő volna az. – mutatok is előre, hogyha esetleg eddig nem esett volna le a fiúnak az, hogy kivel is állunk szemben. Sejtem, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, de ezt is túl fogjuk élni, ahogy már oly sok harcot az életünk során, így pálcám megszorítom és fel is készülök a küzdelemre. A bot földet ér és hiába a jó beállás, az energialökettől szépen hátracsapódok néhány métert, így hátam is egy jégfalnak esik és nemsokára a földre is puffanok.
- Áucs… - fájt, nem is kicsit, így most kissé felköhögve hajolok előre, próbálva levegőt venni, de tudom, hogy most muszáj az ellenségemre figyelnem, így lassan felemelem fejem és úgy hallgatom nagyzoló szavait.
~ Nem ő az első, aki hasonlót mond. ~ - viszont az, hogy ennyire szereti a jeget, szembe juttat valamit, mégse tudok azonnal felpattanni, kell néhány másodperc, amíg összeszedem magam, de ez pont elég annak a szörnynek egy másik szörny létrehozására. Úgy érzem, hogy hiába is bánnánk el vele, a főellenségünk megmaradna, így kihasználva az időt, hogy nem számít rám, hirtelen hoppanálok a lich elé és mivel az energiát folyamatosan gyűjtöttem már a bal kezembe, így amikor odaérek, közvetlenül a lény szívére helyezem a kezemet, így sugározva át egyfajta energiát a lénybe. Egy embernél ez azonnali halált okoz és olyan érzés, mintha az áram rázná meg… hatalmas kín, fájdalom, és mivel a szív érzékeny, ezért halál. De ez a lény nem ember, nem hiszem, hogy ennyitől kifekszik, de ha már ennyire szereti a jeget, akkor talán el tudok érni valamit ezzel az erővel, én nagyon koncentrálok, hogy minden jól sikerüljön, bár tény, hogy kivesz majd belőlem egy keveset ez a varázslat, szóval remélem, hogy nem én járok pórul azzal, hogy ilyen közel merészkedtem.

//Egyetemi tananyag: Spirituális ismeretek – energialökés//

Tárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín) 2014-03-09, 9:18 pm

Próbálom megmenteni a helyzetet és nem kockára tenni a bőrömet, mások felelőtlensége miatt. Nem is értem Daphne egyetemista fejjel, hogy kapkodhat ennyire. Tudtommal Ő is túl van már pár ilyen kalandozáson erre csak úgy markolássza azt a tekercset, ami idevonzza a sok zozót. Xeno is próbál nekem segíteni, de minden hiába, sajnos úgy tűnik ez itt elkerülhetetlen lesz. Nem várom meg, hogy a hullák támadást indítsanak ellenem, már is neki állok a káosz varjak megidézéséhez. Jó ötletnek tűnt, de nem számoltam azzal, hogy varázslattal túl könnyen apríthatók. A többiek, viszont annál hatékonyabbak, bár úgy tűnik így sem akarnak elfogyni a dögök. Egyenlőre a pajzsnak hála nem kell aggódnom, de vajon meddig fog ez így maradni? Nem sokáig ugyan is a jég olvad, ráadásul Lucius ránk robbantja az egész kocerájt. Ez a csata valahogy most nem akar a mi javunkra eldőlni. Nyomon követem a repedés útját, majd a reccsenés hangjától egy picit, reflex szerűen húzom be a nyakam. A jég nem várat magára sokat, azonnal a mögöttünk lévő járat beomlik, elzárva ezzel a menekülés útját. Ha jól láttam, akkor ketten a fal túloldalán ragattak, de hogy is szokta mondani a katonaság? Szükséges veszteség? Nem ismerem őket, így nem is sajnálom, hogy esetleg oda vesztek. Fogalmam sincs mi lesz ezután. Összenézünk Xenoval és látom, hogy mind a ketten ugyan arra gondolunk. tűnjünk innen a fenébe.
- Ebből most már nem jössz ki jól kislány. Remélem tudod, hogy következő ellenfeletek a bezárt varázsló hulla lesz. – Xeno, mint mindig most is hidegen tálalja a dolgokat. Fantasztikus kis túrának nézünk elébe, sőt ami azt illeti úgy tűnik nekünk kell ma a hőst játszani. Elég kevesen vagyunk főleg egy ekkora ellenség ellen, de úgy tűnik talán Alexi tudja merre is van a kijárat. Remélem nem a halálba vezet minket. A jelek nem túl bíztató, főleg nem a keskeny folyosóban visszhangzó üvöltés zaja és a rázkódás, ami miatt a hideg falba kell kapaszkodjak, sőt hab a tortán még kavicsok is potyognak a fejünkre. Egy pont felém tart, így hátrálok egy lépést, de rosszul lépek és a popómra érkezem. A kavics a lábaim közé zuhan én meg fájlalom a fenekemet, de nem sokáig, helyette inkább feltápászkodom. Szerencsére az út véget ér, ám nem tudom örülhetek e az elém táruló tisztás látványának. A válaszra igen hamar fény derül, nem, méghozzá csupa-csupa nagybetűkkel, NEM! A lény, ami felénk tart nem tűnik barátságosnak, főleg úgy nem, ahogy ruha cafatjai lógnak rajta és ha ez még nem lenne elég, még fel is kell rá néznem. Kellett ennek az ocsmányságnak ekkorára nőnie. Eszem ágában sincs harcolni ellene, keresem az egérutat, aminek köszönhetően talán leléphetek. Ez a szemből-szembe fight nem az én stílusom. Varázspálcájával neki áll hadonászni, mire fényleni, majd szikrázni kezd, de nem is az a gond, hanem, hogy egy energia lökettel a falhoz vág. A levegő a mellkasomban ragad, égő, szúró fájdalmat hagyva maga után. Nem egy leányálom, sőt, ami azt illeti baromira fáj és egy pár pillanatig levegőt sem kapok. Aztán összeszedem magam és szegény kuvikomat is összekaparom.
- Tessék, tőlem menj és pusztíts! – Dörmögöm az orrom alá, miközben a tarkómat fogom a kezemmel. Jó nagyot koppant a fejem, amitől egy kicsit szédelgek is. Nem nagyon akaródzik a lény útjába állni, sőt kétlem, hogy lényegében a varázserő megtestesülése ellen mi öten csodákra lennénk képesek. Baromi erős a cucc, ketten még csak két év anyagát tudjuk, sőt Lucius még mindig elsős már ki tudja hányadára. Az lenne a legjobb, ha az egyetemisták fognák magukat és elhopponálnak minket innen mondjuk a kastélyba, ahol tudnánk értesíteni a magisztereket. Egy egész iskolát csak nem győz le ez a cucc olyan könnyedén. Gondolataim kavalkádjában azonban nem felejtem el nyomon követni a lény tevékenykedését vagy is azt, ahogy dementorhoz hasonlóan mindent megfagyaszt maga körül. Erre újra varázsolni kezd, mire valami torz jéggólem szerű cucc mászik elő a falból, aki úgy tűnik jelenleg az úttörő és a figyelem elterelő szerepet játszani. Azonban mi van, ha a varázsló halálával ez a cucc is megszűnik? Akkor kár lenne pazarolni rá az időt, egyből a mágussal kell törődni. Valószínűleg a mágia a legerősebb fegyvere, így azzal kéne kezdeni valamit. Mondjuk blokkolni a pálcáját vagy elzárni egy kicsit a varázslás lehetősége elől. Azonban Daph hirtelen ott terem és csinál valamit, nem tudom, hogy mit, de ha nem jár sikerrel vagy nem hal meg a dög, akkor ezzel talán védve is őt létre hozom a varázslatot.
- Lux vorago. – Hangzik el az ige, ami mellé természetesen pálcamozdulat is társul. Ellenfelem vagyis a Lich feje fölé mutatok pálcámmal, majd egy egyenes mozdulattal már is képzeletben ketté vágom. Remélem a kör megjelenik, ami a csapda létrejöttét jelzi. Tudom, hogy ezzel csak időt nyertünk magunknak, de ez pont elég, hogy kitaláljunk valamit, vagy mondjuk elhopponáljunk innen. Azonban ideje egy kicsit a jéglényel is foglalkozni, a destrukciós varázslat jut eszembe, de nem vagyok biztos, hogy működne ellene, így marad a sóbálvány átok.
- Petrificus totalus. – Szeretem ezt az igét, olyan jó csengése van. Ha sikerül eltalálni a lényt, akkor pedig egy újabb ige következik.
- Deprimo. – Ennek reményében talán a cucc darabokra hullik, de ha nem találom el akkor újra és újra megpróbálom szoborrá változtatni.

//Pyro: Lángbörtön, A többi alap vari: Sóbálvány és robbantó//

Tárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín) 2014-03-10, 11:12 pm

A kis beszélgetésünk Daph-al elég kellemesre sikerül, s csak kihúzza belőlem már többedjére, hogy bizony régen is szemet szúrt már nekem, még ha mindennek inkább csak mostanában is adok hangot. A mosoly, amit mindez előcsal belőle, csak még dögösebbé teszi, viszont nem fogom én itt végig csapni neki a szelet, inkább egy kis versenybe kezdünk. A furcsa események miatt azonban ez félbeszakad, s mindketten más-más módját választjuk a lavina elleni védekezésnek, így egy kis időre el is válnak útjaink. Én a nekroportál segítségével előbb a lavinát nézem meg közvetlen közelről, majd a szellemjárást vizsgálom meg fentről, hogy mégis mi a fene folyhat itt. Az ösvény, és az a tó nem sok jót sejtet előre, de engem a veszély inkább csak vonzz, semmint elijeszt, s úgy látom, a többiekben is nyert a kíváncsiság. Hamarosan tehát ismét Daph mellé érek, aki mellett már egy másik srác is van, a lánynak hála kezében egy tekerccsel. Ekkor térek vissza a saját síkunkra, s kezdem el rögtön szekálni az ismeretlen srácot, de közben Daph-al is váltok pár szót. Amikor azzal jön, hogy csak én lehetek olyan őrült, hogy belülről vizsgáljak meg egy lavinát, csak széles mosoly ül ki arcomra.
- Köszönöm a bókot! – hajolok meg kissé színpadiasan, tovább vigyorogva a barnaságra. Közben Lisbeth próbál minket figyelmeztetni, hogy ne piszkáljuk a tekercset, de már késő, Oliver kinyitja azt, majd hangosan el is kezdi olvasni a benne foglaltakat. Hamarosan azonban kiderül, hogy a szöszinek jók voltak a megérzései, mivel a jégfalak repedezni kezdenek, majd a zombik bizony ránk is támadnak, de nem ám olyan szokványos hörgős, csoszogós módon, hanem pálcákkal és mágiával. Ez azért így már annyira nem jó, viszont nekem az a név se mond sokat, ami a tekercsben szerepelt. Daph mintha többet tudna, viszont nem fejti ki a dolgokat, szavaira pedig csak bólintok, miközben pálcám is előkerül.
- Erre magamtól is rájöttem. – a következő pillanatban már létre is hozom magam körül a tűzburkot, mielőtt valamelyik rohadék eltalálna egy átokkal, majd a földkarókat bevetve igyekszem csökkenteni az élőhalottak számát. Mivel egy tóról is írt a tekercs, én pedig láttam egyet, így azt is megosztom a többiekkel, hogy merre van, miközben mindenki harcol a dögök ellen, s próbálja menteni az irháját. Sokan vannak, de úgy tűnik, egész jól haladunk, míg az egyik srác el nem bénázza az egyik átkot, ami egyenesen a jégfalba csapódik. Aztán jön az a hang… a jól ismert hang, a rianás hangja, ahogy a jégtáblán végigfut a repedés. Szememmel végigkövetem az útját, majd mikor felér a tömb tetejére, s végül egy még hangosabb reccsenéssel elkezd beomlani, inkább hátrálni kezdek. Hatalmas adag jég zúdul le, egyenesen a kijáratot eltakarva, ráadásul ha jól láttam, két kiscsaj épp ott állt, szóval könnyen lehet, hogy őket maga alá is temeti. Amikor végre elül a robaj, s a porhó is visszahullik a földre, azonnal Lucius felé kapom a fejem.
- Gratulálok b@szki! Látod, ezért vagy még mindig elsős! – cseppet sem finomkodva szólok be a srácnak, s bár szavaim azért ilyen formában túlzóak, de egy ilyen helyen nem árt meggondolni, hogy milyen varázslathoz nyúl az ember. Neki most sikerült marha rosszul választania, amire lehet, hogy ráment két kiscsaj – bár ez konkrétan nem nagyon izgat -, ráadásul frankón elzárta a visszafelé vezető utat. Annyiban azért jót is tett, hogy a zombik egy részét is elzárta tőlünk, így inkább az ösvény mélyére vezető útra koncentrálok, s azt tisztítom meg, majd szólok a többieknek is, hogy indulni kéne. Egy még keskenyebb kis úton haladunk, jelen esetben velem az élen, amikor is kimondhatatlan nevű ellenségünk ismét elüvölti magát, megrengetve ezzel ezt a francot jégbarlangot, mire a sziklák is hullani kezdenek. Mivel az egyik igencsak közel zuhan le mellettem, gyorsan lendül is a pálcám.
- Salvio hexia. – ejtem ki a védekező varázslatot, mivel nem biztos, hogy a mögöttem jövők túlzottan örülnének egy újabb tűzburoknak. Ezzel szerencsére meg is úszom a hulló sziklákat, de mikor a hatalmas jégtábla zúg el a fejünk felett, már én is megtorpanok, kitárt karral fékezve meg mögöttem Daph-ot, akit így akaratlanul is épp a melleinél fogok vissza.
- Vigyázz! – ejtem még ki a rövidke szót a megtorpanás közben, de aztán már indulok is tovább, s nekem fel sem tűnt, hová nyúltam, mivel nem hátrafelé néztem. Az út viszont lassan véget ér, mi pedig meglepő módon egy tisztásra érünk ki, ahol körbe is nézek, egyelőre nem magával a tóval foglalkozva. Amikor viszont az a dög is szinte kirobban a tóból, már rögtön odakapom a fejem, miközben hallom Daphtól, hogy őt kerestük.
- Tyű, az anyját, de ronda vagy! – mérem végig a hatalmas lényt, majd csak kíváncsian figyelem, mire készül, mikor botját a földbe csapja. Semmi jóra nem számítok, elég komoly harcnak nézünk elébe, ebben biztos vagyok, a lökéshullámra viszont nem számítok, így könnyűszerrel sodor az magával, egyenesen a jégfalnak csapva, ahol eléggé be is vágom a fejem, így pár másodpercre hirtelen minden elsötétül. Fájdalmasan nyögve tápászkodok négykézlábra, megvárva, míg a sok száz fényes kis csillag eltűnik szemeim elől, majd kissé megropogtatom a nyakam.
- Ez nem esett jól. Kicsit sem. – eléggé fáj a hátam, s a fejem is sajog, de nincs időm itt szenvedni, és amúgy sem szokásom, így hamar összeszedem magam és felállok. Ahogy hallom, ismét egy világuralomra törő megalomániással van dolgunk, mire csak megcsóválom a fejem.
~ Ennek az agyára ment a jég. Jégbörtönbe zárják, ki tudja mióta ott rohad, erre most mindent le akar fagyasztani. Idióta, ha így imádja a jeget, a francnak nem maradt a tóba zárva. ~ - morgolódok magamban, majd pálcámra szorosan rámarkolva kezdek el valami kellően erős támadáson agyalni. A lich viszont gyorsabban cselekszik, már létre is hoz egy jégóriást, ami azonnal támadásba is lendül. Daph-hoz hasonlóan viszont már én is tapasztalt rókaként tudom, hogy ha magát a létrehozót elpusztítjuk, vagy legalább legyengítjük, akkor esélyes, hogy a teremtménye is elpusztul, így ahelyett, hogy a jégszörnnyel foglalkoznék, így felmérem a többi diákot. Ahogy látom, Daph máris támad, a szöszke pedig szintén a lichre koncentrál, így a két srácra kiáltok.
- Hullajelölt, Lucius! Tiétek az óriás! Pusztítsátok el, vagy legalább tartsátok fel, amíg kinyírjuk ezt a csonthalmazt! – kiáltok feléjük, majd már sarkon is fordulok, de még visszanézek az egyik srácra. – Hé, Lucius! Most robbantgathatsz! – fűzöm még hozzá, de aztán nem foglalkozok tovább velük, inkább féltérdre ereszkedek, bal tenyerem a földre rakom nyitott ujjakkal, majd jobbról balra körberajzolom azt, kimondva közben az igét.
- Mors Mordem! – ha minden jól megy, egy fekete folyadék indul meg a lich felé, hogy aztán teljesen ellepve egy kínzó burokba zárjam őt. Persze mindezt igyekszem úgy időzíteni, hogy Daphnak még véletlenül se legyen tőle baja. Nem tudom, a kínokat mennyire viseli ez a dög, de én mindent beleadok, hisz ha megölni nem is tudom ezzel, talán le lehet vele gyengíteni.

//Salvio hexia - alap védővarázslat
Mors Mordem - Materiált burok - Halotti mágia//

Tárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín) 2014-03-11, 4:20 pm

A visszaszólást cseppet sem annak szántam, sokkal inkább egyszerű véleménynyilvánításnak. A tekercset nem sokkal ezután kinyitom, majd meg is történik a baj. Valami nagy probléma, ami elsődlegesen egy nagy adag járkáló és varázsló hulla. Láthatóan egyikük sem kedvel minket túlzottan és már támadnak is. A védővarázslat beválni látszik. Egy átok nem ér el, legalábbis úgy tűnik, én pedig neki is kezdhetek a támadásnak. Örömmel tapasztalom, hogy mindenki képes volt megvédeni magát. Ez azért elég jó hír. A tűzhöz folyamodom, remélve, hogy jól égnek az élőhalottak. Ennek van hátránya is, amit hamarosan meg is tapasztalhatunk. A jég olvadni kezd. Késztetést érzek, hogy lerázzam másik kezemről a lángokat, ezzel megszüntetve a varázslat hatását, egy ideig viszont mégiscsak meghagyom őket. Persze tudom, hogy nem csak az én hibám a jég olvadása, mert hát vannak itt mások is akik pyromágiát használnak, nem mellesleg az ellenségből is, mégiscsak rossz érzéssel tölt el a tudat, hogy én is hozzájárulok mindehhez. Aggódni viszont nincs időm ezen, mert hamarosan bekövetkezik egy robbanás. Nem hittem volna, hogy valaki itt akar majd robbantgatni. Eléggé veszélyes a tűz is, nemhogy az afféle varázslatok. El is kerekednek szemeim a döbbenettől. Legnagyobb sajnálatomra Alexi kapja most a vezető szerepet. Az sem tetszik túlzottan, hogy Daph megy utána, bár a srácért nem kár, félek, hogy valamibe belerángatja a lányt. Utánuk haladok én is, miután lerázom végül kezemről a tüzet, így nem kerüli el figyelmem a fogdosós jelenet sem. Fogaim összeszorulnak, kezeim pedig szorítanak egyet pálcám végén. Lehet, hogy ez által megállította, mielőtt baj történt volna, de biztos vagyok benne, hogy máshol is meg tudta volna fogni ahhoz, hogy féken tartsa a lányt. Minden esetre van jobb dolgom is. Nekem is ki kell kerülgetnem a hulló jégtömböket, s a manőverezés végén végül egy másik helyiségbe érünk. Középütt már ott vár ránk egy számomra ismeretlen lény. Már hallom is az apró tájékoztatót, miszerint róla szólt az iromány. Ez nem tűnik túl jónak. Az pedig végképp nem, hogy hamarosan hatalmas ütést érzek mellkasomnál, melynek következtében hátra is csapódom, egyenest a terem falának.
Én még csak dolgozom fel az eseményeket, meg a hallott szavakat, mikor a többiek már támadnak. Megemberelve magam veszek egy nagy levegőt, majd felpattanok, hogy szemléljem az eseményeket. A jégszörny nem bizalomgerjesztő látvány, de nem vele lesz a nagyobb baj, sejtésem szerint. Daph és a többiek is erre a következtetésre jutottak, mikor is... A lány már túlontúl közel kerül ahhoz a szörnyhöz. Mielőtt baja esne, igyekszem féken tartani azt a dögöt, vagy alakot, vagy nem tudom, hogy mit. Ha sokáig nem is, de talán rövid ideig hátráltathatom egy ártással.
- Incarcerandus - ejtem is ki a kötöző átok igéjét, remélve, hogy használ, majd bár nem szívesen, de áttérek a jéggólemre, elvégre tényleg kell vele is foglalkozni valakinek.
Mindent jég vesz körül, ráadásul Azarlath is azt teremt folyamatosan. Én ha tehetném, messziről elkerülném a jeget, miután hosszú időre hibernáltak, de úgy tűnik, neki még így is kedvére való a fagy. Tüzet viszont nem szívesen használnék, mert tartok attól, hogy ez a hely is olvadásnak kezd indulni. A nem a pálcát tartó kezemre kezdek el koncentrálni. Pálcámat a magasba emelem, miközben kimondom az újabb igét.
- Umbra vincula - hallatszik máris hangomon.
Az erőt szabad kezemre irányítom, hogy onnan árnycsápokat idézhessek meg. Ez a varázslat több koncentrációt igényel mint a korábbi kötöző átok, de több lehetőség is van benne. Jó néhány csápot megidézek, hogy azokat a jéglény felé irányítva lefoghassam velük a teremtményt.
- Lucius, most! - szólok neki, elvégre most lehet lehetősége arra, hogy támadjon.
Nem érdekel hogy mivel, de lehetőleg tegyen nagy kárt, és nem a környezetben vagy bennünk.

//alap varázslatok - Kötöző ártás
elsős tananyag - árnymágia - árnycsápok//

Tárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín) 2014-03-13, 2:37 pm

Nem mindennapi kirándulásnak lehet részese társaság. A lavina után rátalálnak, arra a bizonyos szurdokra is, ami egy ősi tekercset rejt. Szerencsétlenségükre ennek elolvasásával, nemsokára nagyobb bajt hoztak a fejükre, mint amiben eddig volt részük, és tucatnyi mágiaképes élőhalott támad rájuk. Ha ez pedig még nem lenne elég, egy olyan hatalmat ébresztettek fel, mely már régóta a jég fogjaként tengetett talán évszázadokat, mióta ide temették. A diákság szerencsére fel tudja venni a harcot a rájuk törő erőkkel, és sikeresen el is intézik őket, azonban a jég beomlani látszik, aminek következtében a nebulók egy része lemorzsolódik. Kevesebben lettek, de vajon ezzel az esélyük is csökkent, hogy megállítsák azt ami most ébredni készül? Meglehet, de innen már nincs vissza út, ezt talán tudják ők is, így a csapat a tó fele indulva lehet szem és fültanúja a Lich ébredésének. Bizony az a jégtábla igen méretes, és jó nagy csattanással ér földet, de mondhatni ez csupán az előjáték, ugyanis mikor oda érnek szembesülnek csak azzal, hogy részint elkéstek. A lény kiszabadult a börtönéből, és készen áll rá, hogy pusztító jégbe borítson mindent, és leszámoljon az emberekkel, mindenek előtt, az itt lévő diákokkal. A pusztítás hamar megkezdődik, kezdetnek egy energia hullámot küldve a falnak vágja a diákokat, ezután pedig megidézi bestiáját, mely szintúgy a jég eleméből építkezik. Valóban fura, hogy ha valakit jégbe zárnak, és ezután is még ezzel a mágiával harcol, de ha a nebulók gondolkoznak picit talán rájöhetnek, hogy azért mert a saját erejét fordíthatták ellene. A gondolkodásra azonban sok idő nincs, mert a Lich teremtménye azonnal támadásba lendül, szinte golyóként száguldva a fiatalok felé, eközben pedig az élőholt boszorkánymester sem tétlenkedik, jéggel készül beborítani mindent ami körülötte van. Talán a fiatalok sejthetik hogy ha nem tesznek valamit, nagyon csúnya vége lehet mindennek.

Daphne:
A lány jól gondolkozik, célpontjának rögtön a Lichet szemeli ki, és legyőzve a távolságból adódó hátrányát, hopponálással kerül ellenfele közelébe, egy igencsak erős és halálos varázslatot bevetve ellene. Az első probléma rögtön akkor jelentkezik, amikor a dög közelébe kerül. Hirtelen érezheti hogy lábát, hirtelen járja át a csontig hatoló hideg, és ha lenéz, bizony láthatja, hogy lábát most vastag jégpáncél teríti be, ami meggátolja abban hogy egy tapottatnyit is mozdulhasson. A varázslat hatásaként először hallhatja ahogy a Lich felüvölt, azonban ez az üvöltés nemsokára nevetéssé változik. Szószerint már hisztérikus kacajként zengi be a teret. Bizonyára érez fájdalmat, de a hatás, hogy esetleg megállna a szíve elmaradt, de vajon miért? Erre nemsokára rájöhet, mikor a lény szabad kezével, a mellkasához nyúlva egy hirtelen mozdulattal nyúl be, s szétfeszíti a saját mellkasán a húst, és a csontokat, szabad belátást engedve Daphnenek, aki meg is láthatja a Lich fekete, mozdulatlan talán már több száz éve halott szívét.
- Ostoba leány…. Nem ölheted meg a halált – Hallajtja most már hátborzongatóan túlvilági hangját a lény. Valamit ki kell találnia, főleg mivel a Lich kezében a varázsbot ismét megvillan ezúttal azonban a kéken pulzáló kristály az ő arca elé lesz tolva, Daphne pedig érezheti, ahogy a jégpáncél lassan feljebb kúszik a lábán egyre feljebb és feljebb. Bár fájdalmat nem érez, csupán csapdába esett, de ha ez így folytatódik nemsokára ő lesz bezárva a jégbörtönbe.

Lisbeth: A varázslat amit a Lich ellen intéz nem jön össze, hirtelen szikrázva szűnik meg, amint a közelébe ér. Olyan mintha valamilyen láthatatlan mágikus pajzs védené. Azonban ideje lenne a „jéggólemre” is figyelmet szentelni. Szerencsére pont jókor történik , ugyanis már elég közel került. A lány első varázslata beválik, tehát a lény egy mozdulatlanná dermed, de a robbantó átok , csupán egy darabot visz ki a vállából, ez azonban nem tántorítja el a bestiát, nemsokára felkel és további rohamra készül. Úgy tűnik a sóbálvány átok hatása ennél a lénynél csak pillanatnyi volt, de talán mégis több mint a semmi.

Alexi:
A srác is úgy dönt elsődlegesen a Lichet akarja kivonni a forgalomból, tehát miután kiadta az ukázt, a két fiúnak, ő maga is támadni készül. Ekkor Daphne már tapasztalhatta, hogy nem lesz olyan egyszerű kinyírni ezt a lényt mint gondolják, és mivel Lisbeth varázslata sem vállt be, elgondolkozhat a fiú is, nem kéne e esetleg stratégiát válltani. Ha mégis megpróbálkozik vele szinte ugyan abban a sikertelenségben lesz része mint Lisbehtnek. A varázslat nem ért célba, megsemmisült mielőtt elérhette volna a lényt. Valamit pedig ki kell találnia a fiúnak, meglehet kockáztatnia kell, lévén ha úgy tesz mint Daph közvetlen közelről talán kárt tehet benne. Kockázatos, de Alexi-t ismerve talán nem lenne meglepő ha ennek ellenére is megpróbálkozna valamivel.

Oliver.:
A srác már sejtheti, hogy ha a többiek nem jártak sikerrel, a Lich megtámadását illetően, ő sem fog. Az átka ugyan úgy megakad mint a többieké. Viszont ezután úgy tűnik ő is inkább a jéglényre koncentrál, akárcsak Lisbeth, jól is teszi, mivel a lány már elkezdte gyepálni, szép kis darabot szedve ki belőle, de megállítani még nem sikerült, és még okozhat kárt a csapatnak. Ennek mi sem ékesebb bizonyítéka, hogy Luciust, aki a legközelebb van hozzá, egy jól irányzott karlendítéssel úgy eltalálja, hogy a fiú nyekkenve csapódik neki a legközelebbi falnak. Bizony az ütés erős volt, és a csapódás erejével össze vegyítve, éppen elég ahhoz hogy egy ideig kiüssék a szerencsétlen Exortusos diákot, maradtak tehát ketten erre a dögre. Az árnycsápok viszont már jobb ötletnek bizonyult, melyek miután létre hozza őket a fiú, nemsokára körül is ölelve a lényt próbálják lefogni. A szörnyeteg, jó pár karlendítéssel dől el hatalmas, havas port kavarva maga körül, de láthatóan kapálózva, azért próbál felállni.

Lich:
Bebizonyosodott, hogy ezzel az ellenféllel nem lesz olyan túl könnyű dolguk. Nem elég hogy ereje teljében van, és képes eljegesíteni a környéket, még eközben egy pajzsot is fenn tud tartani. De vajon honnan jön ez a rengeteg erő? Egy halott lény teste képes ekkora mágikus erőt termelni? Meglehet, de az is, hogy valahonnan más honnan meríti. Talán egy fegyverből? Minden esetre eddig úgy áll a helyzet, hogy egyedül Daphne van hozzá elég közel hogy érdemi károsodást tud tenni a Lichben, az már megint más kérdés Alexi mit is fog tenni, látván hogy a helyzet nem olyan egyszerű.

„Gólem”:
Eddig sikeresnek tűnik , de két dolog biztos. A lény baromi erős fizikumú, tehát a fiúnak minden erejét bele kell adni, ha le akarja fogni, a másik pedig az, hogy kelleni fog a segítség, hogy ameddig lefogja, valaki kicsinálja ezt a szörnyeteget, lévén a végtelenségig, nem tudja megkötni . Mivel Lucius ki lett ütve, így a harcos férfiak száma egyre redukálódott, és Alexi valószínűleg most a Lichel lesz elfoglalva, tehát Lisbeth dönthet, vagy segít a jégszörny kinyírásában, Alexire és DAphnere hagyva a Lichet, vagy ő is beszáll harmadikként, viszont akkor fennál a kockázata annak, hogy Oliver megsérülhet, lévén az a hatalmas bestia egyre jobban és egyre vadabbul próbál kitörni a „börtönéből”

Tárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín) 2014-03-14, 8:59 pm

Bevallom őszintén nem ilyen kirándulásra számítottam a mai nap folyamán, sőt amit azt illeti az ilyen kis kalandokat nem sűrűn képzelek el a napjaimban. Hisztizek? Lehet, sőt biztos igaza van annak, aki így gondolja, de az életem a tét, úgyhogy minden jogom megvan ahhoz, hogy kifakadjak. Főleg most, hogy varázslataim nem igen akarnak beválni. A lichről lepattannak, ez a jéggenya meg nem akar megkövülni. Azonban legalább egy darabkát kisikerült szedni belőle. Oliver varázslatai azonban úgy tűnik valamennyire műkődnek ugyanis a cumó belassul. Most kéne jól megdobálni tűzlabdákkal, de az ne, lehetséges, ugyan Oliver árnycsápokkal tartja vissza, azt meg öli a tűz, tehát ki kell találni valami mást. Daph sajnos magára marad, de Alexivel ketten talán megoldják. Mi sem figyelhetünk csak a Lichre, mert akkor a gólem tarol le minket.
- Teljesen mozdulatlanná kéne tenni, de nem tudom hogyan. Deprimo. – Robbantok ki belőle még egy darabot, mielőtt Xeno megszólalna.
- A mocsár eltudja őt nyelni, Oliver varázslata, pedig nem tart örökké. Amint megmozdul a varázslat létrejön, a gólem pedig be lesz szippantva.
- Te egy zseni vagy! Bírd ki Oliver van egy tervünk! – Kiálltok a fiú felé, miköben máris a gólem felé szaladok. Pálcámat a föld felé döntve körberohanom azt az izét, persze úgy, hogy mancsaival ne tudjon elkapni, közben pedig felcsendül az ige is.
- Devoro. – Mondja a háttérben közben Xeno is halkan. Remélem ezután láthatóvá válnak a varázslat létrejöttének jelei. Most visszasietek a fiúhoz.
- Lassan engedd el és akkor eltűnik végre ez az izé. – Remélhetőleg minden a terv szerint halad már csak azt kell megakadályozni, hogy mindannyian belesétáljunk ebbe az izébe. Nincsen nálam veszélyjelző tábla, úgyhogy ki kell ez ellen is találni valamit.
- Orchidessis, Orchidessis. – Teremtődik pár virágcsokor, amiket a terület szélére dobok, hogy azért lássuk merre nem kéne menni. Ezek után figyelmemet én is a Lichre szegezem. Ugyan láttam, hogy Daph be van fagyva, de hogy most, hogy állnak arról nem tudom, így csak akkor cselekszem, ha a két egyetemistának szüksége van rá.
- Lizzy a pálca. Az a kék kristály szerintem a kulcsa az erejének. - Xeno jó megfigyelő, remekül összetudja rakni a dolgokat főleg, hogy ő általában mindig a háttérben van meghúzódva. Nem harci madárnak lett kitalálva, de tökéletes társ számomra.
- Akkor szólj Alexinek, hogy mi az ötleted, nem akarom hangosan mondani, hogy az a szörny meg ne hallja. – Már el is röppen ismét a szél elemet használva, persze azért nem akar útban lenni, úgyhogy csak megy is jön és valami biztonságos helyen, megint megpróbál kitalálni valamit.

//Deprimo – Robbantó alap varázslat, Devero – Mocsári csapda, Terra, Orchidessis – virágteremtő bűbáj, alap varázslat.//

Tárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín) 2014-03-18, 10:22 pm

Luciusnak hála nemsokára az ellenségeink – és bizony néhány iskolatársunk is -, el lesznek szeparálva tőlünk, nekünk pedig nincs más dolgunk, mint eljutni ahhoz a bizonyos tóhoz, ahol ha minden igaz, várni fog ránk az egykori mágus. Nem nehéz kitalálni, hogy miféle mágiaághoz is ért, pont ahhoz, amelyet én nem kedvelek, de mégse futamodhatunk meg, főleg így nem, hogy Oliver miattam nyitotta ki a tekercset és szabadította ki akaratlanul is azt a lich-et. Az út viszont ellenségek nélkül se túl kellemes, a jég ellenünk van, mindenféle eszközzel, amivel csak tud, én pedig néha bizony viccesen ugrálok is, a lényeg az, hogy elkerüljem az ütéseket, amelyek engem érhetnek. Alexi megy elől, hiszen ő látta nem is olyan régen a célt, de amikor hirtelen áll meg, engem is megállítva, méghozzá igen csak furcsa helyen érintve, lefékezem, majd nemsokára persze én is megállok, de még mielőtt morognék, a jégtábla felé sandítok.
- Ez igazán kedves, hogy megmentenél, de az már kevésbé, hogy ilyen pofátlanul letapizol. – csóválom meg fejemet is, miközben inkább a másik mellé sorakozok fel. Nem kerítek túl nagy feneket a dolognak, ruhán át ért a mellemhez, sokat én se éreztem, és jelenleg van nagyobb gondunk is annál, minthogy egymásnak essünk. Csak egy csúnya nézés lesz tehát a jussa és már haladok is tovább, így szúrom ki azt a bizonyos ellenséget, akiről a tekercs is regélt nekünk. Hát… nem szívesen küzdök majd meg vele, bár nála nagyobb ellenség is van a világon, még mindig élénken él bennem a találkozás pillanata. De túl sokáig nincs lehetőségem bámulni, mivel a lökéshullámnak hála koppanok a falon, akár csak a többiek, így jön létre az a bizonyos jéggólem, én pedig ismét hősködök. Nem is én lennék, ha nem tenném, ha nem a főellenséghez indulnék szinte azonnal. A fiúkat azért egy picit féltem – főleg a cruost -, de talán megoldják a döggel való harcot, nekem fontosabb közel férkőznöm a gonosz mágushoz. A hoppanáláshoz még bőven van energiám és nem is ütöttem meg magam annyira, hogy ne menne, így kerülök hát a dög elé, majd nem húzva az időt hajtom végre azt a spirituális ismeretek varázslatot, amelyet nem ismernek sokan közülünk. Nem tudom, hogy sikerül-e, hiszen már nem él ez a lény, de talán le tudom őt gyengíteni. Lábaim viszont a földhöz fagynak, én pedig bár ösztönösen néznék le, hogy mi történik, mégse teszem, csakis a varázslatra koncentrálok, egészen a nevetésig, amikor szinte az ereim is megfagynak. Kezem visszahúzom, majd csak most pillantok le szép, zöld szemeimmel a lábaimhoz és látom meg azt, amit oly nagyon sejtettem.
~ Jó nagy szarban vagyok. ~ - na de tovább már nem nézelődök lefelé, ugyanis az előttem történő esemény még inkább leköti figyelmemet. Ez a furcsa lény saját testében nyúlkál és olyan szinten undorító az, amit művel és amit láttat velem, hogy kissé érzem, ahogy gyomrom is megmozdul, de mégse hányhatom szembe a másikat… inkább csak kissé felnevetek azon, amit mond.
- A haláltól te távol állsz. – találkoztam én nála már keményebb ellenféllel is, mondjuk Charles-al… Azt hiszem, hogy őt soha se fogom tudni elfelejteni, de biztos vagyok benne, hogy nem csak én. Szavaim viszont nem hatják meg, ugyanis már elém is dugja azt a bizonyos botot, elég közel az arcomhoz, minek hatására a jég felfelé kezd el kúszni a lábamon, mégse törődök azzal, csakis a kicsinyke kristályra koncentrálok az orrom előtt, majd lendítem is pálcám.
- Deprimo! – néha úgy érzem, hogy az alap varázslatok is sikeresek lehetnek, így hogyha minden jól megy, akkor a kristály szét fog robbanni az orrom előtt. A ciki az, hogy én ettől még nem fogok tudni kiszabadulni, de talán segíthetnek majd nekem.
- Alexi! Csinálj már valamit! – ez amolyan segélykérés akart most lenni. Én remélhetőleg szétszedtem a kis játékszerét a lich-nek, ha szerencsénk van, akkor az ereje egy része is abban a tárgyban volt, de nem akarom, hogy ezért cserébe apró cafatok maradjanak csak belőlem, szóval igen, most elkellene ide némi csapatmunka.

Tárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín) 2014-03-18, 10:37 pm

Daphnak nem tudok segíteni. Mintha valami védené ezt a lényt, ugyanakkor láthatóan a lány varázslata eléri őt. Ez arra enged következtetni, hogy a védelme bizonyos hatókörben van, azon belül viszont használnak ellene az igék. Ezt viszont nincs időm tesztelni, ahogyan azt sem, hogy én magam be tudnék-e rohanni a pajzs mögé. A jégszörnnyel kell foglalkoznom, éppen ezért le is fogom árnycsápokkal. Nem olyan egyszerű művelet. Az a behemót össze-vissza kapálódzik, miközben én próbálom lefogni. Szerencsére földre tudom vinni. Már ez is valami. Amíg ott van, addig sem tarol le senkit, úgy, mint szegény srácot. Ha időben kapcsolok, talán nem fordult volna elő ilyesmi, éppen ezért most igyekszem csak a lényre koncentrálni, meg a csápokra. Közben hallom azért Lisbeth szavait. Mondania sem kellene, kitartok, ameddig tudok, és azon belül, ameddig kell. Ennél többet most nem tehetek. Ha pedig egyszer sikerült lefogni őt, tartom is, hogy könnyebb legyen a dolgunk. Hallom az igéket, melyeket a lány szór. Ha minden jól megy, a teremtmény lassan süllyedni is kezd. A kérés hallatán lassan engedni kezdek fogásomból, ha még kitart addig, s hagyom, hogy elmerüljön a szörny. Ezt követően sem lankad azért figyelmem. Sajnálatos módon azonban meglátom, hogy Daph bajban van. Azonnal rohannék, hogy segítsek, legalább azzal, hogy megpróbálom leolvasztani a jeget a lábáról, de az első lépésnél megtorpanok. Mi van, ha azért van, mert a pajzs mögé került? Ez esetben én magam is befagynék. Ez viszont az a dolog, mi legkevésbé izgat, ha segíthetek neki. Márpedig segíteni akarok. Meg is indulok, először csak sétálva.
- Tartsd még a szemed a jégszörnyön - szólok gyorsan Lisbethnek, elvégre még cseppet sem biztos a siker, utána viszont futni kezdek, már amennyire tudok. Amint Daphne közelébe érek, már ha sikerül, pálcámmal egyik kezem felé mutatok.
- Flamma Tacturus - mondom is ki az igét, ezzel előidézve a tüzes érintés nevű varázslatot, majd magas hőt kibocsátó tenyeremet a lány körül növekedő jégre helyezem.
Remélhetőleg ez majd beválik. Ha nem, akkor kénytelen leszek kitalálni valami mást. Pontosabban kénytelenek leszünk.
- Ha úgy érzed szabadulsz, hoppanálj! - szólok még neki, bár sejtésem szerint nagyon is tudja, hogy mit kell tennie.

//Másodikos anyag: pyromágia - tüzes érintés//

Tárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín) 2014-03-20, 1:31 am

Azon túl, hogy az egyhelyben harcolással nem sokra megyünk, az ösvény is egyre veszélyesebbé válik, ahogy a hullákkal harcolunk, az i-re a pontot pedig Lucius eltévedt robbantó átka teszi fel, így hát meg is indulunk inkább a szűkebb ösvényen a tó felé, immár újabb két fővel kevesebben. Az út itt sem veszélytelen, kisebb-nagyobb jégdarabok zuhannak folyamatosan ránk vagy mellénk, a legnagyobb pedig majdnem el is kaszál minket, így még mielőtt bárkinek baja esne, inkább kitartom kezem, ezzel fékezve meg a mögöttem jövő lányt. Jelen pillanatban észre sem veszem, hogy pont a melleinél értem hozzá, mindez csak akkor esik le, mikor Daph rám morog. Szavaira csak kissé elhúzott szájjal felelek.
- Hidd el, ha a letapizás lett volna a cél, akkor az sokkal pofátlanabb lett volna. Viszont tény és való, hogy nem szeretném, ha kilapulnál itt a jégtábla alatt, vagy netán lefejezne. Kár lenne a csinos bucidért. – nem is foglalkozok most tovább mindezzel, mert bár nagyon is megismerkednék közelebbről azokkal a domborulatokkal, de ennek nem most van itt az ideje, jelenleg a túlélés a legfontosabb. Lassan viszont kiérünk az ösvényről, pont akkor, mikor a lich kitör jégsírjából, s a kis csapatot egy kellemes kis falhoz vágással üdvözli. Nem számítok erre, így sikerül keményen odavágnia, ami cseppet sem esik jól, néhány másodpercre el is sötétedik minden, de aztán igyekszem hamar összeszedni magam. Túl sok időt viszont nem hagy nekünk a dög, mivel hamarosan egy jéggólemet is megteremt, ami azonnal dühös csapkodásba kezd, pillanatok alatt kiütve Luciust, aki egy nyekkenéssel terül el az egyik fal tövében.
- Basszus, egyre kevesebben vagyunk. Nem lesz ez így jó. – morgom az orrom alá, mivel valóban nem túl bíztató jel, hogy a kis csapatnak több, mint a fele már kiesett. Ketten elmenekültek, másik kettőt elzárt vagy agyonütött a jég, most meg Lucius is kidől. Nem túl fényes a helyzet, de távol állok a pániktól, voltunk már rosszabb helyzetben is, és akkor is sikerrel jártunk, most is megoldjuk valahogy. Daph azonnal el is kezdi támadni a lich-et, méghozzá közvetlen közelről, bár arról, hogy mit alkalmaz rajta fogalmam sincs. Sajnos azonban úgy tűnik, nem sok haszna van, egy kezdeti üvöltést leszámítva az a dög inkább csak röhögni kezd. Miközben Lisbeth is támad, én odakiáltok Olivernek, hogy foglalkozzon a másik szörnyeteggel, s remélem, hogy meg is teszi, mivel én is a lich ellen fordulok egy támadással. Amikor azonban észreveszem, hogy a szöszi varázslata hirtelen válik semmivé, félbehagyom a varázslatot, felemelve kezem a földről,s összeszűkült szemekkel bámulva a lichre esek gondolkozóba.
~ Szóval valami pajzsod van, te rohadék. Vagyis bármivel nem érdemes rá támadni, mert úgyis kivédi, és csak az időt fecsérelném. ~ - mély sóhaj tör fel belőlem gondolkozás közben, s felidézem az imént látottakat, ahogy a dög megmutatja Daphnak halott, elrohadt szívét. Szerencsére van némi időm gondolkozni, mivel Lisbeth és Oliver lefoglalják a gólemet, Daphot viszont egyre inkább elnyeli a jég, így hamar cselekednem kell. Lassan, de biztosan összeáll a fejemben a kép, szinte pont akkor, mikor a lány rám szól, hogy nem ártana csinálnom valamit.
- Daph, takard el az arcod! – kiáltom oda neki, majd a következő pillanatban lekapom magamról a pulcsit, s ledobom magam mellé a jobb oldalra, majd jön a póló is, amit pedig bal oldalra hajítok. Immár félmeztelenül mutatok pálcámmal a két ruhadarabra, elismételve kétszer a szükséges igét, de persze nem a látvány miatt mondtam a másiknak azt, amit, hanem a későbbi varázslat miatt.
- Piroinitio. – a ruhadarabok egy pillanat alatt lángra kapnak, én pedig közéjük térdelve veszek egy mély levegőt. Pálcámat zsebre vágva végül lehunyom a szemem, majd mindkét kezem a lángokba merítem csuklóig, s azonnal fintorba is rándul arcom. Rohadt fájdalmas, ahogy égeti a tűz a bőrömet, de koncentrálnom kell, miközben az igét is mormolni kezdem.
- Palmae receptum ignis os mortium spiritus. – igyekszem koncentrálni, s többször mondogatni az igét, de mikor meghallom Oliver hangját, főleg, ahogy elrohan mellettem, önkéntelenül is kinyílik szemem.
- Oliver! Húzz onnan a büdös francba vagy megsütlek! – morgok rá, igencsak rosszalló hangon, ami részben az égető lángoknak köszönhető. Remélem komolyan veszi szavaim, mivel miután ismét a varázslatra koncentrálok, hamarosan megjelennek tenyeremben a lángok, s ha a srác nem is, de talán Daph fel fogja ismerni, mire készülök, így ő is, és Oliver is számolni tud a folytatással. Amint Daph elfordítja a fejét, már ki is tátom számat, méretes tűzcsóvát okádva a lichre, úgy, hogy a lángok részben érjék a Daphnet fogva tartó jeget is. Egyszerre próbálom kiszabadítani a lányt, s elégetni a dögöt, hisz lehet, hogy a szíve már rohadt, de a hullák is égnek, így talán sikerrel járok. Azonban nem csak ennyiből áll a tervem, így ha sikerült kiszabadítanom a lányt, már folytatom is tervem, nem törődve a fölöttem röpködő bagollyal, hisz én is tudom, mit csináljak. A lángokat el kell oltanom, így két tenyerem a földre szorítom, majd miután kialudtak a lángok, jöhet a következő ige.
- Terrae conventum. – továbbra is erősen koncentrálok, s ha minden jól megy, nemsokára bele is olvadok a talajba. Tökéletesen kirajzolódik a fejemben a táj, de amúgy is eleget láttam az előttem álló dögöt ahhoz, hogy felmérhessem a távolságot, így egyenesen a lich mögé megyek a föld alatt, ahol aztán ismét fel is bukkanok. Pillanatok alatt folytatom a varázslat sorozatot, így ismét előkerül a pálca, azonban nem a lichre, hanem magamra fogom azt, s már hangzik is a következő varázslat.
- Magicus Combibo. – tisztában vagyok vele, hogy igen kockázatos varázslatot hajtok most végre, mivel bár nem ismerem ezt a hülye nevű varázslót, de arra már magamtól is rájöttem, hogy igen nagy ereje lehet, én pedig pont ezt akarom most tőle elszívni. És ugyebár ennél a varázslatnál a túl sok erő megárthat, fogalmam sincs, mi fog pontosan történni, de ha sikerül legalább legyengítenem, talán a többiek le tudják győzni, bár az elsődleges célom az ereje elszívása, s saját maga ellen fordítása. Így hát a következő pillanatban, ha sikerül a varázslat, már rá is markolok erősen a dög hátára, mivel a vállát nem érem fel ennek az óriási dögnek, s minden erőmmel arra koncentrálok, hogy elszívjam erejét, s lehetőleg ne essek össze utána.
- Támadjatok! – kiáltom oda a többieknek összeszorított fogakkal, s csak remélni tudom, hogy most senkinek az átka nem fog célt téveszteni, mint odabent az ösvényen.

//Piroinitio - tűzteremtés - alap ige
Ördög lehelete - Pyromágia
Földbeolvadás - Terramágia
Varázserő elszívása - Def-Off//

Tárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín) 2014-03-20, 4:49 pm

A végső harc megkezdődött, de koránt sem olyan egyszerű a dolog, mint amilyennek látszott. A lény ugyanis nem védeni magát, mégpedig egy olyan varázslattal, ami lehetővé teszi számára, hogy egy bizonyos területen belül szó szerint sebezhetetlenné váljon. A legtöbb diák támadása, sikeretlen ellene, egyedül Daphnenek sikerült egyáltalán sebezhető közelségbe kerülnie a lénnyel, de a jégnek hála ő is nemsokára fogsába kerül. S ha mindez nem lenne elég, még a Lich teremtett lényét is valahogy ki kéne iktatni. A virágok idézése is természetesen sikerül, talán így már senki nem fog bele gyalogolni a mocsárba.

Lisbeth - Oliver

A két diáknak egyedül kell úgy néz ki szembe néznie ezzel a hatalmas szörnyeteggel, mely igencsak masszívnak bizonyul. Lisbeth támadásai betlálnak, de a deprimo csak egy egy nagyobb részt robbant ki a lényből. Az utolsó Deprimo, a könyökhajlatnál találja el, aminek hatásaként a jobb oldali mancsrésze leszakad róla. Eközben Oliver az árnycsápokat használva próbálja vissza tartani. Bár a lény erősen ellenáll úgy néz ki a fiú végül mégis csak úrrá tud lenni a dögön. Lisbeth varázslata sikerül, így szerencsésen a lény is csadába esik, és bár próbál kikászálódni egyre jobban alább és alább merül. míg végül az az undormányos feje is eltűnik a mocsárban.

Daphne, Alexi (később Oliver)

A lány jól fogalmazott, bizony szarban van, az már más kérdés, mennyire képes kikászálódni belőle. Úgy tűnik mégis csak talpra esett leányzó gyanánt azért feltalálja magát, nem törődve most azzal hogy testét éppen elfagyasztani készítik. Mikor már úgy tűnik a Lich beveti a kristályos bot erejét , végső csapásként, talán épp jókor süti el a lány az átkot. S hogy mi lesz az eredménye? A kristály egy pillanatra megreped, majd a repedés végig szaladva az egész kövön, felrobban, s hirtelen vakító fényár tölti el a környéket. Egy pillanatig nem látni semmit, csupán a Lich velőt rázó sikolyát lehet hallani.
- Megöllek titeket ostoba férgek, nem tudjátok mit idéztetek elő - Ordítja a lény, miközben két kezében valami fagyosan derengő kék gömb formálódik meg, teste pedig szikrázni kezd. Óriási mágikus energiákat szabadít fel, láthatóan Daphne támadása a fegyvere ellen, nem csak felbőszítette, de meg is sebezte a lényt. Érezni a hangján hogy szenved, bár még van ereje. Ekkor érkezik Alexi támadása ami , ha Oliver nem fogadja meg a fiú tanácsát, pont akkor fogja elérni a Lichet és Daphne-t mikor ő is oda ér. S hogy lesz az eredmény? A tűz telibe kapja a lényt, sőt ha Daphne, és Oliver nem figyel, ők is kapnak a forróságból. Ha Oliver tüzes érintése még nem is oldotta volna fel a lányon a jeget, ezzel a varázslattal nemsokára már csak latyak marad a helyén. A Lich nem számított ilyen horderejű támadásokra, így aki a közelében van láthatja a bizonytalansággal kevert félelmet a szemében. A varázslata megszakad s most a saját bőrét próbálja menteni megmaradt erejével eloltani égő testét, melynek szaga bizony elég büdös. Ismerős lehet azok számára akik éreztek már bűzölgő égő hullát. Alexi viszont még nem adta fel a támadást, és egy kockázatos hadműveletre készül. A földbeolvadás sikerrel jár, viszont ahogy feltűnik a lény mögött, és használja a varázslatot érezheti hogy milyen elementáli energiát szív el. A világ egy pillanatra elhomályosodik, és valószínűleg csak egy hajszál választja el attól hogy a fiú el ne ájuljon, de még magánál van.

Mindenki:
A lény most ébred rá hogy mi történt, azonban a reakciója fura. Hirtelen zuhan térdre a diákok között, még fehér szembogarait végig futtatva rajtuk, s csak pár szó hagyja el a száját.
- Mind meg fogtok halni.... - És ebben a pillanatban érezhetik ahogy a föld megremeg alattuk, de nem úgy mint amikor felébredt. Sokkal erősebb, intenzívebb lesz a rengés, és pár pillanat múlva az alattuk lévő megfagyott földön repedések jönnek létre. Az egész hely úgy tűnik kezdi feladni a harcot, ez az erő elvétel beindított valami láncreakció. A falak lassan omladozni kezdenek, a Lich (már ha addigra nem ölték meg) pedig csak velőt rázó hangon nevetni kezd. A diákok is érezhetik hogy nem lenne jó sokáig itt maradni. Tehát ha el akarnak tűnni erről a helyről még most be kéne végezni ezt a szörnyeteg, és rohanni ki merre lát, mert ebből a helyből valószínűleg pár perc múlva, csak egy össze dőlt romhalmaz lesz.

Tárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín) 2014-03-22, 12:43 am

Nem egyszerű a helyzetünk a végső hajszában, de egyikünk se arról ismert, hogy csak úgy feladja. Küzdünk, hisz egyikünk sem akar itt meghalni, ezért támadunk és csoportokra osztjuk magunkat, hogy mind a két ellenfélre kellően elegendő figyelmet szenteljünk. Az én partnerem Oliver lett, aki árnycsápjaival remekül feltartja a szörnyet, míg én a mocsári csapda megidézésével foglalatoskodom. A csapat munka bevállik és így kettesben szinte hihetetlenül gyorsan végzünk a szörnnyel, ami most a mocsárban bugyborékol. Néhány óvintézkedés után figyelmemet én is a Lichre szegezem. Hát igen, őt még sem olyan egyszerű legyőzni, mint egy agyatlan gólem szerű ízét, azonban úgy gondolom, hogy az egyetemisták méltó ellenfélnek bizonyulnak. Főleg Alexi, aki remekül veszi át a helyzet felett az uralmat. Ugyan varázslata kockázatos még is rendkívül hatásos. Azonban hirtelen rosszul lesz, legalábbis innen olyan, mintha éppen el akarna ájulni. Természetesen most már én sem leszek csak szemtanúja az eseményeknek, hanem odasietek a fiúhoz, hogy támogassam őt.
- Xeno, keres valami kiutat innen. Ha kell, lyukat robbantok a falra, csak vigyél ki minket. – Szólok famulusomhoz miközben a fiú felé sietek. Itt nem maradhatunk tovább akár végeznek ezzel az izével akár nem. Azonban meglepetésemre a lény összeseik közöttünk. Ezen kicsit ledöbbenek, majd szavaira csak a szemeimet forgatom.
- Ja, tudjuk. Egyszer mindenkiért eljön a halál. Gyere Alexi, segítek kimászni. – Karolok bele a fiúba, hogy érezhesse, nyugodtan támaszkodhat rám. Azonban mintha a lény haldoklásával a helyből is kezdene elfogyni az energia, kezd el iszonyatosan remegni és repedni el körülöttünk minden. Alig bírok megállni a talpamon, de azért nem zupálok el. Romlik a helyzet, méghozzá súlyosan. Korábbi szavaim beigazolódnak tényleg itt az ideje, hogy távozzunk erről a helyszínről. Reményeim szerint Xeno talált valamit, de addig sem ácsoroghatunk itt. Az omladozó helységből azonban csak úgy röpködnek a darabok és nem kéne, hogy bármi is eltaláljon minket, ezért egy védő pajzsot húzok magunk köré.
- Salvio Hexia. – Remélem van még bennem annyi szufla, hogy ezt az alapvarit megidézzem Alexi és saját magam köré. Mivel abból az irányból ahonnan jöttünk beomlottak a falak, így a másik irányba indulok el, persze csak akkor, ha végre a többiek is összeszedték magukat és indulásra készek vagyunk.

//Összedetem az ájuldozó fiúcskát, tiétek a megtiszteltetés, hogy kinyírjátok a Lichet (://

Tárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín) 2014-03-22, 1:51 pm

Nagyon is törődök azzal, hogy a harc közben milyen veszélybe is kerülök, de úgy érzem, hogy azért a többiek se fogják hagyni, hogy itt jégbe temessenek, és ha már én vagyok ilyen közel ehhez a lényhez, akkor tennem is kell valamit. A pálcában lévő kristály tehát nemsokára eltörik, vakító fényárt idézve elő maga után, így kezeimmel el is kell takarnom kis időre zöld szemeimet, mivel a vakulást azért nem vállalnám be. A lich sikolya viszont meglep, nem hittem volna, hogy számára is fájdalommal jár ez az egész, de most már nagyon ki akarok szabadulni innen, mivel az egykori ember láthatóan pipa. A fiúk felé tekintek és bár látom, hogy Oliver is felém tart, mégis Alexi az, aki hatásosabb varázslattal készül és amikor ruháit leveszi, mint valami twillith filmben, azért egy pillanatra megakad rajta a tekintetem.
- Csak engem próbálj meg nem megsütni. – tényleg nem szeretnék elégni itt, mint valami máglyán, de bízom a srácban, így nemsokára már meg is érkezik az a hatalmas tűzáradat, amely segít kiszabadulnom és kissé meg is égeti ruháimat és talán bőröm is kapna, ha nem hoppanálnék el azonnal. Olivernek mondania se kellett volna, tényleg automatikusan tudom a dolgom, de mindenesetre örülök neki, hogy segíteni szeretne nekem. Mégse ez a legjobb időpont, hogy ezt a tudtára adjam, mivel most Alexi kerül közelebb a lényhez és ha jól látom, hogy mit csinál, akkor most van itt az alkalom arra, hogy megöljük a lich-et. Térdre zuhan a dög és bár hallom fenyegető szavait, nem óhajtok rájuk válaszolni, inkább csak a srác felé tekintek, akit láthatóan Lisbeth el is kezd megvédelmezni. Egy pici féltékenységet mintha éreznék magamban, mivel én akartam az inflás fiúnak segíteni, de most nem lehetek hülye, bíznom kell a másik lányban, ő is túlélt már ezt-azt, nem lesz gond, így kezeim X-be teszem és jöhet a varázsige.
- Ignis pilas! – az én erőm is fogytán, így nem merek most erősebb varázslatot kockáztatni. Szétrántom kezeimet nemsokára, majd a varázslat után azok már tűzbe is borulnak. Két tenyeremet egymás fölé helyezem, majd nemsokára egy gömböt formálok ennek hála. A 10 tűzlabda lehet, hogy most kevés lenne, de egy nagy tűzgömb elegendő, így miután az elkészül, már útjára is bocsátom azt, egészen a lich felé. Nincs időnk, a föld remeg és nem akarunk szerintem itt elhalálozni. Alexi gyenge, a többiek pedig nem tudnak innen sehogy se elmenekülni, egyikük se egyetemista, szóval nekem kell itt kimentenem a bandát.
- Oliver! – kiáltok a fiúnak, miközben sietni is kezdek felé, jobbom pedig szintén felé nyújtom, várva, hogy fogja meg. Ha megteszi, akkor pedig nemsokára már Alexi és Lisbeth mellé hoppanálok, és szerintem tudni fogják, hogy mit kéne tenniük, tehát ha megfognak valahol – remélhetőleg Alexi most nem megint a mellemet találja majd meg -, akkor el is tűnünk erről az átkozott helyről, méghozzá a Seolon lévő tóhoz – a hegytől valahogy elment a kedvem -, és ez után cseppet térdre zuhanva, picit zihálva támaszkodom meg a földön, már ha sikerült ez a művelet.
- Megvagytok? – pillantok körbe a jelenlévőkön, mert hát igen, csak mi maradtunk, de szerintem nem kicsit alkottunk jó csapatot.

Tárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín) 2014-03-23, 8:59 pm

Nincs idő sokáig tökölődni, a lich láthatóan mindent le akar fagyasztani, a csapatunk maradék tagjait pedig egy jéggólem segítségével akarja likvidálni. Ez viszont egyértelműen csak elterelés, hogy ne vele foglalkozzunk, így nem is dőlünk be neki, bár van akinek azért a döggel sem árt foglalkoznia, ha nem akarjuk, hogy péppé zúzzon minket. Éppen ezért állítom rá Olivert a gólemre, akihez szerencsére Lisbeth is csatlakozik, így mi Daphal a lichre koncentrálhatunk. A lány vakmerő, mint mindig, ezért közvetlen közelről próbál támadni, ami nem teljesen jön össze, így oda is fagy a szörnyeteg mellé, ahonnan nem ártana kiszabadítani, így egy terven kezdek el agyalni. Mikor összeáll a fejemben a terv, már neki is látok, de persze a másik srác is pont most próbál hősködni. Remélem hallgat rám, különben elég forró meglepetésben lesz része, miután elvégeztem az Ördög lehelete varázslatot. Daph sem tétlenkedik, szétrobbantja a lich pálcájában lévő kristályt, ami úgy tűnik, valamiféle gyengepontja volt a mocsoknak, mivel fájdalmasan felüvölt. Itt az ideje, most kell támadnom, talán most végre sebezhető, így számat kitátva okádok hatalmas tűzcsóvát a lichre, amiből Daph is kap, bár igyekszem csak annyira odapörkölni neki, hogy az őt fogva tartó jég megolvadjon. Láthatóan a lich is épp valami támadásra készül, de mikor elérik a lángok, inkább letesz róla, s próbálja magát védeni. Nem csoda, szépen lángra kap a mocsadék. Daph kiszabadul, s azonnal el is hoppanál, én pedig még egy kis ideig égetem a lichet, majd a lángokat eloltva a földbe olvadok, ahol aztán mögé kerülve bukkanok fel ismét. Tudom, hogy most egy elég kockázatos varázslatra készülök, de ha le akarjuk győzni ezt a dögöt, akkor muszáj lesz, és amúgy is elég merész vagyok, tehát nem sokat gondolkozok. Ismét villan a pálca, majd már hozzá is érek a lichhez, hogy elszívjam annak erejét, majd oda is kiáltok a többieknek, hogy támadjanak. Amit viszont ez után érzek… az a mérhetetlen erő, ami ebben a szörnyetegben lakik. Túl sok így hirtelen, nem is bírok el vele, így a világ hirtelen homályosodik el, majd vált át teljesen sötétbe egy pillanatra, mire meg is tántorodok, s pár lépést hátrálva végül seggre is esek. Szerencsére nem ájulok el, így sikerül megtámasztani magam a kezemmel, így azért félig ülő állapotban rázom meg fejem, miközben lassan ismét kitisztul a kép.
- Basszus… ez rohadt erős. – érzem, hogy jó adag erejét magamba szívtam, de még így is maradt neki, képtelen lettem volna az egészet magamba zárni, már így is majdnem kiütött, de ahogy látom, ő is jócskán legyengült. Térdre is zuhan előttem, bár természetesen még mindig keménykedik.
- Ma itt csak te fogsz megdögleni! – morgom vissza neki hasonló hangnemben, bár pillanatnyilag elég ironikusan fest, ahogy a két leginkább legyengült tag szájkaratézik egymással. Ekkor viszont a szőkeség már oda is rohan hozzám, majd karomat megfogva húzzon fel, de csak lerázom magamról.
- Nem kell segíteni, jól vagyok. – húzom vissza karom, s bár az azért túlzás, hogy jól, de annyira szarul se vagyok, hogy mindenképp támogatni kelljen. Nem vagyok az a fajta, aki szereti, ha kisegítik, még akkor sem, ha szükség lenne rá… ahhoz túl nagy a büszkeségem, így hát hiába kedves gesztus ez a lánytól, én nem élek vele, inkább magam tápászkodok fel. Ez viszont nem megy olyan könnyen, hála a földrengésnek, amit a lich okoz, így elsőre vissza is zuhanok kissé a földre, de aztán erőt veszek magamon és felállok. Nem tűnik túl bíztatónak a helyzet, a lich bár legyengült és sebezhető, de láthatóan még mindig elemében van, s azon van, hogy elpusztítsa ezt a helyet. Ezzel nincs is gond, de előbb el kéne húzni, na meg kinyírni ezt a dögöt, az a biztos.
- Kérvényt nyújtsak be, hogy támadjatok már? Gyerünk! – morgok a többiekre, hisz nem ártana cselekedni is, így én is a dög felé emelem pálcám, ami viszont olyan erőteljesen remeg most a kezemben, hogy képtelen vagyok vele célozni.
- Francba már! – kiáltom dühösen, s bal kezemmel lefogom a másikat, hogy lehetőleg el is találjam a célt. Lisbeth védelme bár hasznos, de pusztán védekezéssel nem jutunk előbbre, így kénytelen vagyok én is támadni.
- Deprimo. – érzem, hogy komolyabb varázslatra jelen állapotban képtelen lennék, ahhoz több idő kéne, hogy kicsit összeszedhessem magam, de úgy vélem elég hatásos tud lenni, ha pár lépésnyi távolságból kirobbantok valakinek a hátából egy darabot, legyen az akár élő, akár holt. Daph is támad, s hasonlóan gondolkozik, bár ő egy komolyabb varázslat formájában. Remélem elég lesz ennek az átkozottnak. Hamarosan viszont a lány a másik srác társaságában mellénk hoppanál, szándékát pedig szavak nélkül is értem, de egy kérdés azért kibukik belőlem.
- Bírni fogod ennyiünket? – szerintem jogos a kérdés, de az is, hogy muszáj lesz, hisz én jelenleg magamat se biztos, hogy egyben ki el tudnám innen hoppanálni, nem ám, hogy még viszek is valakit. A szöszi és a srác pedig még nem is tanult ezt a varázslatot, így hát végül el is kapom Daph karját, s már jöhet is a húzás, ami után egy másik, sokkal barátságosabb tó mellett kötünk ki. Némileg tántorogva lépek oda végül egy sziklához, aminek neki is támaszkodok, s lehajtott fejjel bólintok egy aprót.
- Meg. Nem úgy, mint arab barátunk. – hiába érzem magam ramatyul, akkor is én vagyok, nem hazudtolhatom meg magamat.
- Na és te? – kérdezek végül vissza, fel is pillantva rá, s bár nem biztos, hogy ez bárkinek is feltűnik, talán csak Daphnak, de tőlem nem sűrűn szokott elhangozni hasonló érdeklődés, érezhetően jobban érdekel az ő épsége, mint a legtöbb itteni diáké.

Tárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín) 2014-03-24, 11:55 pm

Megállok. Amint hallom Alexi utasítását, megtorpanok. Bármennyire szeretnék segíteni a lányon, úgy érzem, eleget kell tennem a felszólalásnak. Nem tudom miért, de egyfajta belső késztetést érzek erre, ugyanúgy, ahogy Daph megsegítésére is, mégis más a kettő. Ez valamiért felébe került, így csak egy helyben állva várom, hogy mégis mi fog történni. A kristály széttörik, mire jókora kiáltás lesz a válasz. A tüzet is látom, mi megszabadítja a bajba jutottat fogságából, miközben alaposan lángra lobbantja a lichet. Füleim nem fogom be, sikolthat bármennyire hangosan. Engem most az foglalkoztat, hogy a hoppanált lány jól van-e. Zavar, hogy ilyen egyszerűen megálltam. Nem kellett volna, legalábbis szerintem, elvégre ha ő el tudta kerülni a lángokat, nekem is sikerülhetett volna. Közben a srác még mindig folytatja támadását. Az most valamiért cseppet sem köt le, mikor viszont meglátom, hogy szédeleg, önkéntelenül is lépek felé egyet. Ekkor még nincs vége. Ellenfelünk még nagyon is él. Túlontúl élő ahhoz képest, hogy jó ideje halott. Alexi morogni kezd valami támadásról, majd be is veti magát. Tétlenül állok a helyzethez, egészen addig, míg rá nem jövök, hogy most talán véget lehetne vetni az egésznek. Mivel látom, hogy Daph tüzet használ, én is így teszek. Ha mást használnék, félő lenne, hogy kiüti egymást a két varázslat, így viszont csak erősödhet. Karjaim én is keresztezem mellkasom előtt, hogy x alakot formáljanak.
- Ignis pilas - mondom is ki hamarosan az igét, némi koncentráció után, majd én is összegyűjtöm a tüzet, hogy egy nagy gömb formájában dobjam a lich felé.
Kissé lihegve ácsorgok a varázslat után. A helynek úgy tűnik, nagyon is megártott az, amit csináltunk. Jobban mondva az, hogy azzal a lénnyel elbántunk. Mintha az ő ereje tartotta volna fenn az egészet. Nevem nehézkesen hallom meg. Mikor felkapom fejem, csak a felém rohanó lányt látom, ki felém nyújtja karját. Sietősen lépek én is felé néhányat, majd megfogva kezét már érzem is a húzást. Ismerős ez az érzés. Bár én magam nem tudok hoppanálni, Daph már vitt magával így engem is. Hamarosan pedig egy már sokkal kellemesebb környezetben tudhatjuk magunkat. Arcom elvörösödik, mikor meglátom, hogy még mindig a másik kezét fogom. Zavartan engedem el azt, miközben fejem vakarva méregetem a többieket. Nem hiszem, hogy lenne bármi bajom, értük viszont aggódom. Alexiért kevésbé. Az ő állapota bár érdekel, nem élvez olyan nagy prioritást. Inkább a lányokat méricskélem, majd véve néhány levegőt, biccentek az érdeklődőnek.
- I-igen... és te? - kérdezek vissza én is, bár Alexi már megtette helyettem.
Tényleg bosszantó egy fickó. Ami viszont még jobban idegesít, az az, hogy nem tudtam segíteni. Bármennyire igyekeztem, egyetlen mondatába került megállítani, hogy ő menthesse meg Daphnet. Teljesen olyan érzésem van, mintha az apámmal kerültem volna szembe. Ellene sem tudtam semmit tenni. Most is úgy érzem, hogy képtelen vagyok rá, pedig legszívesebben jól felképelném, amiért veszélybe sodorta társunkat azzal a tüzes mutatvánnyal. Mi van, ha Daph nem tud időben eltűnni onnan? Vagy ha elvéti és őt találja el? Erre egyáltalán nem gondolt az a barom?! Feszülten figyelem őt, miközben kezeim önkéntelenül is ökölbe szorulnak. Ha képes lennék rá sem üthetném meg. Most főleg nem, elvégre örülhetünk, hogy túléltük. Ahelyett hogy tennék ellene bármit, inkább a térdre zuhanó lány mellé térdelek, majd vállára helyezem egyik kezem.
- Segíthetek... valamiben? - kérdem bizonytalanul.
Sokat tett ma, nem szeretném ha megerőltetné magát ennél is jobban. Ha kell, szíves örömest viszem, vagy csak strázsálok itt mellette, igazából nem érdekel mit, csak tenni akarok valamit.

Tárgy: Re: Elátkozottak orma (NRT mesehelyszín) 2014-03-25, 5:39 pm

A harc a vége felé közeledik. A Lich és az ő teremtett kis szörnyeteg bizony rendesen megnehezítheti a diákságot, de mint eddig most is sikerül valahogy felül kerekedni rajtuk. A szörnyet Lisbeth és Oliver sikeresen elintézi, úgy tűnik össze dolgozásuknak nagyon is meglett a gyümölcse, a Lichet viszont nem lehet olyan egyszerűen megölni. A bot, abban van ereje nagy része, s szerencsére ezt a kiskaput Daphne észre is vette. Mondhatni balszerencséje hogy ott ragadt a boszorkánymesterrel, szerencse is, hiszen így sikeresen elpusztíthatta annak a botját, ám eközben Alexi sem tétlenkedik. Az első varázslattal igencsak durva lángokat szabadított a Lich felé, aminek hála még a Daphot fogó jégpárna is elolvad, bár az is igaz, hogy ilyen forróságú tűz mellett nem kellemes maradni. A következő támadásával pedig mondhatni már megadta a kegyelem döfést a lénynek, sikeresen elvéve az ereje nagy részét. Sajnos a fiú nem számolhatott vele hogy milyen mennyiségű energiát szív magába, így bizony érezheti ahogy "túltöltődik" és ennek elég erős rosszullét lesz az eredménye. A lény térdre rogy, de úgy tűnik a maradék erejét arra használja, hogy minél hamarabb elpusztítsa ezt a helyet, lehetőleg a kifáradt diáksággal egyetemben. Lisbeth varázslata beválik a lehulló törmelék nem fog benne kárt okozni, de talán a lány is érezheti hogy az a varázslat nem védi meg mindentől és örökké. El kell tűnni innen minél hamarabb. Viszont előtte még van egy feladatuk amit hamar be is végeznek, a Lichnek pusztulnia kell. Az Oliver és Daph által használt tűzgömbök szépen lángra is lobbantják a volt mágust, aki legjobban most egy fájdalomtól ordító élő máglyára hasonlít. A levegő nemsokára megtelik bűzös égett hús szaggal, Alexi végső varázslatának hála pedig kb eltűnik a felsőtestének bal oldala. A lich teste ezután mint egy zsák kő, úgy esik le a földre, s láthatóan a lángok még azt is felemésztik ami maradt belőle. A hely viszont most már végérvényesen el fog pusztulni, varázslat nélkül is, a hegyek lassan omladozni kezdenek, a föld pedig mintha besüppedne alattuk, és csuszamlani kezd. Daphne viszont jókor jön elő a hopponálással, hiszen valószínűleg máshogy nem érnének le idejében erről a helyről. Ha mind készen állnak, a varázslat sikerül és , és nemsokára lent Seolon a tónál érnek földet, de még innen is hallani azt az óriási robajt, ami a hegy azon ormáról jön amit épp pár pillanattal ezelőtt hagytak el. Ezt megúszták , szerencsére mindannyian, de hogy a véletlenek összjátéka okozta ezt a mai kalandot, vagy netán esetleg valami kitervelt akció lehetett, hogy őket oda csalják? Nos erre már valószínűleg senki sem fog rájönni.

//No én pedig köszönöm a részvételt. Remélem nem volt uncsi,l jó pár hónapja az első hosszabb mesélésem Very Happy

Örülök hogy azért így néhányan legalább végig tudtatok maradni //

» A múlt titkai (NRT-s mesehelyszín)