A Krorun várrom

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-02-03, 6:05 pm

*Jól esik ellenkezni vele, én magam is élvezem a dolgot és addig is érzem előnyben magam, amíg ezt tehetem, de félő, hogy ezt nem fogja túl sokáig eltűrni tőlem, pedig edződnie kell, ha velem akar beszélgetni és még találkozgatni a jövőben és eddig nagyon is ezt sugallta. *
- Én vagyok az érzőbb, csak éppen nem veled szemben! *jelentem ki neki ridegen, mert nagyon is úgy érzem, hogy másokkal teljesen normális vagyok, de Noelt már nem tudom hova tenni és nagyon is úgy érzem, hogy akkor van esélyem a túlélésre, hogyha nem is engedem őt közelebb magamhoz, mégha meg is sajnálom, nem kell arról tudnia, meg kell bántanom folyamatosan, ez a mi jövőnk, nem más! Még pár dolgot mondok neki, de amikor már rólam akar kérdezgetni, az én érzéseimről és hozzám is érni, azon nyomban pattanok fel, majd zárom össze magam előtt kezeimet is, nincs kedvem itt a tapijához.*
- Szerintem meg igazam van, mert egy ilyen dologhoz, amit én egy pasitól várok, érzelem is társul, közös dolgok, emlékek, nem csak az éjszakában. *morgom még oda neki és hozakodok elő egy olyan témával is, amit mástól megkaphatna, tehát az érzések, amiket más szívesen, önként odaadna neki, de nem, erre is van ám mit mondania és én csak picit összébb szűkítem szemeim, félek, hogy lehet abba valami, amit most ő mond.*
- Szerintem csak ez minden vágyad, de valóságalapja nincs. Azért, mert külsőleg jól nézel ki, a belsőd továbbra is romlott. *és ezt így is érzem, hiszen ahogy bánik velem, az általában nem nevezhető normálisnak. Ehhez vonzódnék? Egy belső hang neki ad ám igazat, tudja, hogy nem minden hülyeség és fikció, de én nem vallom be neki a dolgaim, csak közeledő alakját nézek, úgy eresztem le magam mellé kezeimet és hátrálok lassan.*
- Most mit akarsz? *bukik ki belőlem a kérdés, de választ már nem kapok, csak azt érzem, hogy mögém kerül és már erős kezei között tart, miközben barna tincseim egyik vállamra hullanak és éles szemfogai pedig a nyakamba vájnak. Felsikoltok a fájdalomtól, pedig nem durva most, de akkor is fáj, ahogy fogai áthatolnak a bőrömön és húsomon is, majd csak próbálok kimenekülni kezei közül, de érzem, ahogy véremet issza, ismét elönt a forróság és a méreg, így hunyom le szemeim, melyek azonnal felpattannak, ahogy melleimet éri. Kezeimmel nehezen, de védekezek és aprót nyögök is.*
- Ne! Nem akarom... *mocorgok, de ahogy ölemhez ér, úgy már egyre inkább megijedek, kétségbeesetten próbálok tiltakozni, de ő tovább iszik, én pedig végül csak engedelmesen ott maradok kezei között, most már apró sóhajokat hallatva. Már nem is itt járok, nem a kastélyban, hanem valahol máshol, élvezve csodás kényeztetését, kezei simogatását és testem is kezd beindulni, ahogy ajkaimon most egy kéjes sóhaj szakad ki, de lábaim is már remegnek, egyre fogy a vérem és már az idő is megáll, csak azt érzem, hogy a földön fekszem. A kosszal nem is tudok most törődni, csak lassan nyitom ki szemeimet és harapom be ajkam is, ahogy fejem oldalra fordítom, így nézve a vadász gyönyörű szemeibe.*
- És egyre jobban utállak... *bököm ki egy aprócska mosollyal, nem tudom eltörölni a méreg hatását, jól esett - így utólag persze és később valószínűleg átkozni fogom magam ezekért a gondolatokért -, de nem tudom letagadni. Az érintése, a vérivás... Csak sebes nyakamhoz érek, melynél kissé megalvadt már a vér, majd végül ismét megszólalok.*
- Miért mentél el? *na igen, nem értem, miért hagyott itt magamra, főleg mert olyan jó volt minden. Nem tudom, hogy egy vámpír mit érezhet most, miféle kárörvendést, mert tiszta fejjel nem voltam ilyen, de most, kezd az lenni, amit ő mondott, hogy megkaphat tőlem is bármit, saját akaratomból... de hát ez a saját akarat most befolyásolva van, ezt most bár nem tudom, de ha tisztul a méreg és egy ideig nem látom, akkor talán majd világos lesz számomra a helyzet és átkozni fogom őt és magamat is, de most nem, most csak értetlenül nézek rá, kezem felé nyújtva, mintegy reményként, hogy ismét hozzám érjen.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-02-03, 6:43 pm

* Ahogy sejtettem nem hagyja annyiban a dolgot, hajt az igazáért így egy apró mosoly kíséretében sóhajtok fel s csóválom meg a fejem.*
- És én miért nem kaphatok a jóindulatodból, kedvességedből? Tudtommal sosem kezdeményeztem az erőszakot mindazt amit kaptál azt saját magadnak kreáltad, vagy tévednék?* döntöm kissé oldalra a fejem s valóban, nem tudok visszaemlékezni egy olyan negatív megmozdulásomra mi önszántamból kezdeményeződött volna s nem a lány tettének avagy szavának köszönhetően. Hogy miért kérdezek azt amit? Jó kérdés, még számomra is, az, hogy a lány férfiként néz rám s vonzódik hozzám imponál nem is kicsit s mivel e téren régen voltam nővel és Vixi igazán szexis lány, nos... természetesen nem lenne ellenemre ha közelebb kerülhetnék hozzá. Ám ő ezt teljesen másként látja, sokkal földhözragadtabb és álmodozóbb mint jó magam.*
- Tény és való, hogy nem andaloghatnék veled a verőfényes napsütésben kézen fogva a virágágyások között és azt sem fogom megtudni soha, hogy milyen az, ha a hajadon megcsillannak az általam oly gyűlölt sugarak, de nem is azt kértem, hogy a feleségem légy csupán arra voltam kíváncsi miért nem engedsz tested vágyának? Hisz vonzódsz hozzám s ha nem gyűlölnél annyira azért ami vagyok még kedvelhetnél is... egy kis vér ide vagy oda....* a csillagokat viszont lehozhatnám az égről, hazudhatnám neki hisz az éjszaka az én otthonom, már hosszú évtizede.*
- Miért is vagyok romlott kedves Vixi? Tán ismersz és tudod, hogy milyen vagyok? Ha én romlott vagyok, te legalább annyira rohadsz belülről kedvesem...* hisz sosem volt egy jó szava sem és nem is őszinte, hol itt az igazság? Vágyamnak eleget téve állok fel s indulok meg felé, s hogy most mit akarok? Az egyértelmű lehet számára miután mögé kerülök s feltárom kecses nyakának ívét melybe fogaim mélyesztem. Nem rettenet el fájdalma hisz tudom, hogy pár pillanat és elmúlik, na meg... annyira még nem fontos, hogy létfontosságúan szem előtt tartsam hogy mi jó neki s mi nem, ő ebből amúgy sem kért. Ha az övét nem is de az én örömömet tovább fokozva érintem meg testét s simítok végig felsőtestén, hiába akar szabadulni ezúttal is az én óhajom érvényesül, gyengéden veszem birtokba kezeimmel gyönyörű testét. Érzem ernyedését s hallom sóhaját mik elborítják immáron amúgy is ködös elmém s tán az utolsó pillanatokban sikerül csak elszakadnom tőle, még mielőtt véget vetek nyomorúságos életének. A székhez lépek s megpihentetve fejem hunyom be pilláim tovább ízlelgetve mennyei ízét, szavaira fáradtan elmosolyodok és kinyitom szemeim így fedezve fel mosolygós arcát.*
- Majd elmúlik... mint minden ebben az életben. Legalábbis számodra.* sóhajtom, mert bizony az én létem az örök, hacsak nem tör valaki az életemre s tesz el láb alól. Kérdésére hátradöntöm a fejem s kissé megtornáztatva nyakam pillantok le rá, továbbra is gyengécskén.*
- Miért akarnál a karjaim közt lenni mikor utálsz s gyűlölsz?* vetem ellen a kérdést s bár tudom, hogy jó lenne együtt ernyedni s lebegni azzal is tisztában vagyok, hogy most vágyik rám, a méreg dolgozik s teszi hatását. S bár igaza van, lehet önszántából sosem fog cselekedni mert a méreg befolyásolja, ezzel tisztában vagyok így most csak felé nyújtom kezem. Távol van, kétségtelenül pár lépés választ el tőle, ez a tátongó űr most igen csak közénk áll mit nekem nincs szándékomban megtenni.*
- Ha kívánod a közelségem.... ha akarsz tenned kell érte.* húzom vissza kezem s bár ez nem szép dolog részemről de hát ilyen az élet. Piszkos egy játék ez közöttünk, de mint mondottam annó azt kapja amit ad s leszámítva ízletes vérét hát... az nem sok.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-02-03, 6:58 pm

*Elgondolkodtatnak szavai, de úgy igazán. Vajon tényleg mindig én tehettem azért, amiért bántania kellett? Nem, én nem így hiszem, tehát pár másodpercnyi szünet után rázom csak meg fejem.*
- Tévedsz! Mivel nem engedtem, hogy igyál belőlem, ezért bántottál... amikor el akartam menni. Neked talán nem rémlik? Pont az ilyesmik miatt nem kaphatsz a kedvességemből. *vetem is oda neki azonnal, mivel ez az igazság, de úgy érzem, hogy még másra is kíváncsi, hogy miért is nem lenne elég jó nekem, én pedig már rögtön felelek is neki, amire kissé gúnyos választ kapok.*
- A vonzódás egy dolog, egy másik dolog pedig az, hogy én nem vagyok olyan lány, aki bárkinek odaadja magát. *ezt nem is értem, hogy képzelheti, hiszen tényleg másmilyen vagyok, nem fogok csak úgy bárkivel ágyba bújni, nem lenne az méltó se hozzám, se családom nevéhez, egyszerűen semmihez sem. *
- Látom nagyon dühít, hogy nem akarok a kedvedben járni. *morgom oda, amikor a romlottságról papol, de ez után az események már felgyorsulnak, egymás utánban követik egymást, én pedig alig tudom felfogni a dolgokat, így hát nemsokára már azon kapom magam, hogy karjaiban tart és testemet érinti ott, ahol éppen kedve szottyan és bár eleinte tiltakozom, ez később már alább hagy év végül a gyönyöröknek adom át magam, engedve a vonzódásnak, a testemnek, ahogy azt az előbb ő is megfogalmazta. Viszont a földre kerülés az nem volt tervbe, ahogy az sem, hogy Noel ilyen távol van most tőlem, így nézek rá, meg se mozdulva a földről, mivel kavarog minden és oly sok vért vett, hogy szédülök rendesen, de mégis akarom őt. Nem értem, miért hagyott itt, így kérdezek rá erre, de a szavaira most képtelen vagyok logikus és őszinte választ adni, mondom azt, amit most mondani akarok.*
- Mert ezért tetszel nekem... *bököm ki a választ, majd látom kezét is, melyet felém nyújt, de nem jön ide hozzám, pedig csak egy szempillantás lenne az egész, de nem. Csak elhúzódik és kijelenti, hogy nekem kell tennem érte, ha akarom, én pedig picit elszomorodva nézek rá, de megpróbálok talpra evickélni. Nem megy ez, még felülni se rendesen, így hát négykézlábra kerülök, nagy nehezen és picit imbolyogva mászom felé szó szerint, minden egyes milliméterért megszenvedve a szédüléssel, de aztán elérem a szék támláját és picit mellé érve teszem kezeimet lábaira, úgy nézve fel rá most már. Büszke vagyok magamra, amiért sikerült teljesítenem ezt a dolgot, de felkelni már nincs erőm, így csak picit megmarkolom combját.*
- Segíts... *szinte könyörgök, a gyengeség annyira fáj, de most mégse érzem megalázónak helyzetem, pedig igen csak komikus lehetek, de most csak őt akarom, de ez egyedül már nem megy. Érzem, ahogy még gyengébb leszek, de nem akarok elájulni és elterülni, most nem, amikor végre ide értem, tehát csak másik kezemmel a szék lábába kapaszkodom és még mindig őt nézem szép, csillogó szemeimmel.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-02-03, 7:51 pm

* Már már azt hinném, hogy fontolóra veszi szavaim és igazat ad ez egyszer de mint mindig most sem úgy látja a helyzetet ahogy én. Ki érti ezt...? Felnevetek ezen a lehetetlen helyzeten s megcsóválva fejem tekintek rá szórakozottan.*
- Az egyszer igaz... de neked nem rémlik, hogy úgy is elérem a célom?* kérdem én: nem lenne nyugodalmasabb engedni, túl lenni rajta és megismerni egymást? Hm... nem, azt túl egyszerű és unalmas lenne, de azt meg kell hagyni, hogy minden bántalom e miatt okozódik. Hm, ez elgondolkodtató. Nem fűzök ehhez többet, ez a parti az övé lett beismerem de van itt még egy kérdés mi foglalkoztat ám ezen sem sikerül zöld ágra vergődnünk.*
- Én nem vagyok bárki... talán az érzelmek sem maradnának el ha kicsit közelebb kerülnénk egymáshoz, hisz a vonzalom megvan.* szerintem ő nem hagyja hogy megismerjem, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz így van egy szép sakk - ám nem matt helyzet, hogy mi sül ki belőle... nos az engem is érdekelne. Szavaival egyetértek de már nem fecsérlek több szót, hamarosan mögé kerülve hajtok fel a garatra, édes véréből véve magamhoz annyit amennyi csak jól esik miközben felfedezem teste domborulatait tüzelve ezzel is azt az elragadó érzést mi vérének íze okoz. Talán úgy kellett volna történnie, hogy a karjaim közt tartva ocsúdunk fel együtt a kábulatból de én otthagyom ahogy van s a pár méterrel odébb lévő széken lelek nyugalomra. Értem nyúl, engem akar s bár én kinyúlok feléje nem érem el, visszahúzom kezem s kissé félredöntött fejjel figyelem csillogó szemeit és erőtlen testét.*
- Ezt eddig is tudtam, bármennyire is titkolni kívántad.* nem tudom megfejteni a lányt hiába látok a gondolataiba így elnézem szenvedését amint megpróbál közelebb kerülni hozzám mert a kötődés a méregből fakadóan erre készteti, kicsit sem sajnálom hisz gúnyos szavaival kellően megbántott s megsebzett egy olyan köteléket mihez ne volt joga. Azonban amikor odaér lenyúlok érte s fél kézzel felhúzom, keresztbe fektetve combjaimon tartom meg egyik karommal felsőtestét míg a másikkal fáradt arcán simítok végig gyengéden.*
- Annyira ki vagy szolgáltatva most nekem...* sóhajtom végigsimítva hüvelyujjammal ajkain körbe mit figyelemmel kísérek egészen addig míg csillogó tekintete nem vonja magára a figyelmem.*
- Az enyém vagy!* suttogom s ajkaim ajkaira tapasztom míg nem ha azok elnyílnak nyelvemmel befurakodok édes barlangjába hol nyelvére találva csókolom meg úgy igazából miközben magamhoz szorítva túrok bele hajába. Ha most nem is, később úgy is megbánja de ez nem én bajom, így kiélvezem eme csók minden pillanatát, hisz kedvessége és engedékenysége igen csak be van korlátozódva. Végül ajkam visszahúzom s végigsimítok feje búbján, felemelkedve átsétálok vele a kanapéhoz hol azért kényelmesebb talán mindkettőnk számára.*
- Milyen kezelhető kis bárkánykává vált valaki.... nem tudom még eldönteni hogy melyik kedvemre valóbb: ez a tüneményes, bájos kis pofid vagy a haragtól és dühtől izzó tekinteted.* mosolyodom el ahogy letekintek rá, igazából mindkettő kedvemre való, egyikkel sincs probléma.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-02-03, 8:04 pm

*Nem tudom még mindig felfogni, hogy minek próbálkozik úgy, mint még senki, kicsit talán rám hasonlít, ahogy én próbálkoztam Gabe-nél és próbáltam elérni nála, hogy velem legyen vagy Cainnál, de mind hiába, most pedig ő ilyen és még azt is felveti, hogy talán jó is lenne a dolog.*
- Nem akarok kapcsolatot... *jelentem ki egyszerűen, hiszen nem szeretnék ismét csalódni vagy azt, hogy eltűnjön, ha már megkedvelem, tehát jobb ez a tartózkodás. Na de az események felgyorsulnak, így von magához, foszt meg vérem nagy részétől és már a padlóra is helyez édes simításai után, én pedig úgy meredek rá, elárulva magam, hogy mennyire tetszik, csak próbálom ezt szépen elrejteni és bezárni valami ládába, mely feltörhetetlen és a kulcsot is egy forró lávába dobni. Na de most már késő bánat minden, azt akarom, hogy a közelemben legyen, de ő csak nem hajlandó megmozdulni, nekem kell oda menni hozzá, hogyha akarok, így hát összeszedem maradék erőmet és oda is mászom hozzá, hogy aztán segítségét kérjem, mert nem titok, felkelni már nem vagyok képes. Meg is teszi most mindezt, lenyúl értem és ölébe von, így kerül fejem ismét mellkasára és egy picit be is hunyom szemeimet a simítására.*
- És ez tetszik neked? *kérdezek vissza kábultan, kinyitva szemeimet is, miközben fejemet is elmozdítom, hogy őt figyeljem, de ujja már puha ajkammal ismerkedik, majd ahogy közelít, úgy csukom be szép szemeimet és várom, hogy végre az ajka az enyémre tapadjon. Kívánom őt, már oly régóta, most pedig felfokozódott minden, így nem is vagyok rest kezemmel lágyan végigsimítani arcán, majd puha ajkammal végigpuszilni az övét, hogy aztán lágyan csókolhassam meg és nyelvem is édes, kellemes táncot járhasson az övével. Nem sebesít meg fogaival, így a csók tiszta marad és nem is vagyok rest sokáig elhúzni, mígnem végül csak elmosolyodom, amikor ez megszakad. Érzem, ahogy fel leszek emelve, majd már a kanapén fekszem, még mindig az ölében és nekem ez most tökéletes.*
- Nem vagyok kezelhető... *ellenkezem még gyengén, de aranyosan és egy kis puszit adok még a nyakára, miközben még inkább összekuporodom az ölébe, teljesen hozzá is bújva, már nem is értelmezve szavait, hogy milyen énjeimet sorolja fel. A fáradtság és a vérveszteség győzedelmeskedik, tehát szemeim is lecsukódnak és félig ájultan álomba zuhanok...*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-02-03, 8:28 pm

* Nem mindig az van amit mi akarunk így van ez a kapcsolattal is és az érzelmekkel is, néha nem tudjuk kordában tartani őket és irányítani, de hát erről már kár a szóért, hamarosan száraz, szomjazó torkomnak eleget téve ölelem magamhoz, hogy megízleljem csodálatos vérét mi idővel mindkettőnknek gyönyörűséget okoz s hogy s hogy nem de ott hagyom, magára a földön míg én a székhez tántorodok és levetem magam rá. Semeddig sem tartana megmozdulnom feléje és karjaim közé venni ahogy azt ő akarja és végtére is én is ezt akarom, hosszú perceken át ezért vívtunk szócsatát ám ez esetben ha már ellenkezőjét teszi annak mint amit mond nyugodtan megszenvedheti ezt a kis távot mi elválaszt minket egymástól, hogy aztán vágyai kiteljesülése még intenzívebben teljesedjék ki. Szánalom nélkül nézem végig szenvedését de ahogy eléri a széket úgy vonom magamhoz az ölembe s simítok végig arcán, érzéki ajkain ahogy a halk szavak is elhagyják ajkamat.*
- Fogós kérdés... még meggondolom.* térek ki a válaszadás alól mivel vágyam újfent eluralkodik rajtam, most édes ajkait kívántam meg így közelítek hát felé és tapasztom ajkam ajkára hogy aztán forró csókban forrhassunk össze. Nem csalódok, a lány ajka mennyei örömökhöz juttat az ivás után így ölelem hát szorosabban magamhoz és élvezem becéző simítását, nyelvünk tüzes üzekedését. Csillogó tekintetem arcára vetem ahogy eltávolodok tőle s felemelkedvén a kanapéhoz sétálok édes terhemmel s elgondolkodva cirógatom meg pofiját ahogy magam is arra próbálok rájönni, hogy melyik Vixi tetszik jobban. Ám ahogy pillái lecsukódnak s légzése egyenletessé válik úgy döntöm hátra fejem a támlának és szúrok ki magamnak egy pontot a szobában. Órákig eltudom nézni ezt a nagy semmit miközben magam még mindig szavaimon gondolkodok el s összességében arra jutok, hogy ez a lány így tökéletes. De ezt persze megtartom magamnak s mielőtt még a nagy sugarai előbújnának a horizont mögül úgy emelkedek fel a fekhelyről s helyezem rá vissza a lányt kinek egyik arcába lógó tincsét a füle mögé tűrök s végül otthagyom, hogy sebesen visszatérhessek az általam oly gyűlöletessé vált kastélyba.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-02-14, 11:03 am

//Pusztítástan 1. órai házi//

*Nem tudom miért, de valahogy itt kötöttem ki. Mindig is szépnek találtam a várat még akkor is, ha annyi szóbeszéd szól róla. Cseppet sem érdekel, hogy mit beszélnek az emberek, ezért ez most sem fogja megváltoztatni véleményem. Természetesen tudok a sok kísértet históriáról, de itt… hm.. *~Mennyi ideje is vagyok már itt? 2010. december 20-án jöttem ez holt biztos most pedig 2012. 02. 14. van. Az azt jelenti, hogy 13 hónap és 25 nap. Huu milyen izgisen hangzik.~ *Éppen ilyen gondolatok kavarognak a fejemben, amikor a tőlem 5-7 méterre lévő nyuszika alól valami óriási lény kicsapódik a földből.*
- Te szent isten! *Kapok egyből mellkasomhoz, hisz ez a valami a frászt hozta rám. Érzem, ahogy az arcomból és a kezemből kiszalad minden vér a lábamba. Menekülő funkcióra vált szervezetem. Igaz, hogy a fenevadat most már nem látom, de tudom, érzem, hogy valahol itt van és azzal a szegény nyúllal nem lakott jól. Az adrenalin megteszi hatását éberebb vagyok, és jobban figyelek környezetemre, sőt lábam is mozgásba lendül, egyre nagyobb léptekkel haladok vissza a suli felé. Közben ez a nyavalyás vacak visszatér egyenesen felém tartva. Már nem foglalkozik a leplezetlenséggel, hisz háta nyomán hullámzik a talaj és itt-ott meg is törik jelezve, hogy merre tart. Ez persze nekem is jó, de ez a valami irtó gyors. Elkezdek előre rohanni, de egyszerűen veszett ügynek tűnik és most, hogy hátra pillantok megint nincs sehol.* ~Ennyit az előnyömről. ~ *Kezdenék el morgolódni magamba, de egyszerűen nincs időm, mert talpam alatt rezgésre leszek figyelmes így gyorsan arrébb ugrok elkerülve a szörny 100 és 100 tűfogából álló pofáját. Úgy néz ki, mint egy elcseszett pióca. Se szeme, se füle csak az a marha nagy és gusztustalan szája, amivel darált húst csinál az ellenfélből. Nem lehet túl kellemes. Hála Arelnek, hogy nincsen itt Nagini. Mondanom se kell, hogy ettől a közeli élménytől még fürgébben szedem a lábam, de tudom, hogy megint követ és a puszta túl hosszú, hogy egyszerűen versenyt fussak vele.* ~Most miért nincs szárnyam?~ *Fohászkodom magamban egy ötletért, amikor végre megvilágosodom. * ~Szárnyam ugyan nincs, de még is szállhatok.~ *Térek rögtön észhez. El sem hiszem, hogy még csak most veszem elő a pálcámat, de így van. Ekkora sokk ért volna? Mindegy is kár erre vesztegetnem az időt és házam egy új tantárgyához fordulok. Pálcámat a lábal, elé szegezem, majd körözni kezdek vele.*
- Nimbus involatus. *Mondom, ki a varázsigét miközben a pálcámmal körkörös mozdulatokat teszek. Nehéz kizárni a kukacot, de volt már hasonló helyzetem, ezért sikerül úrrá lennem félelmemen. 10 másodperc elteltével végre megjelenik a füst csík, ami a további körözés következménye képen megdagad és mini tornádó lesz a lábam alatt. Tudom, hogy a lény kihasználja mozdulatlanságomat, de most nem szabad hagynom, hogy figyelmemet elterelje bármi más. Lassan a levegőbe emelkedem, ami megnyugtató érzés, de továbbra sem felejtettem el, hogy nagyon kell összpontosítanom. Elég fárasztó a varázslat, így nem tudok ezzel a módszerrel visszajutni a suliba, tehát valahogy meg kéne szabadulnom ettől a dögtől.* ~Mint azt már tapasztaltam éhes és a földben él. Tehát valahogy megint a föld felszíne felé kéne csalnom csak úgy, mint a nyúlnál vagy nem rég nálam…. kell valami állat.~ *Állat idéző varázslaton gondolkodom, amikor beugrik a kígyó. Azt már tudom, hogy intézem el a lényt csak a csali kellett.*
- Serpensortia. *Hangzik is az ige, ami engem egy kicsit mindig a kígyó sziszegésére emlékeztetett, no, nem véletlenül. Ezután a vár melletti tóhoz kezdek el közelebb araszolni. A kígyó vár összetekeredve sziszeg, és nem mozdul szerencsére. Az én pálcám már a víz felett van, hogy azonnal támadhassak. Mind a két varázslatomhoz koncentrációra van szükség, ezért csak remélhetem, hogy elég nagy lesz a jéggránát, mert én addig innen le nem lebegek, amíg ez a dög él.
A csapda szerencsére működik, mer a kígyóm már is hangosabban sziszeg, gondolom, érzi a féreg közeledését. Nekem ennyi elég is ahhoz, hogy tudjam, most kell neki állnom, varázsolni.*
- Glacies… *Rajzolok egy kört, amitől ez a gömb kiemelkedik a vízből. Nem olyan nagy, mint amekkorát rajzoltam, de a mérete még így is elég. Nehéz egyszerre kétfelé koncentrálni, így nem is csodálom, ha nem lett olyan nagy. Lassan neki áll megfagyni, majd már robbanásra kész is.*
- … granatum. *Fejezem be az igét gyorsan, hisz ez most egy varázslat és nem kettő. Közben pálcámmal már a feltörő lény felé bököm, aki egyre jobban kiemelkedik a földből. A jég egyből neki áll a dög felé száguldani, majd mellette felrobbanva kilövi magából a sok-sok jégszilánkot. A kukac nem ad ki semmiféle hangot inkább neki áll ereszteni. Úgy néz ki, mint egy óriás tűpárna. Engem szerencsére egyetlen szilánk sem talált el, ahhoz túl messze voltam, de most, hogy már nem kell, semmitől tartanom leereszkedem.*
- Immotus. *Szüntetem meg a varázslatot. A fejem most már kicsit kótyagos rendesen leszívta a tornádó az energiámat. A féreg, amivel eddig küzdöttem pedig összement és most úgy néz ki, mint valami fakéreg. Azt hiszem, ez után a délelőtti kaland után ma már többet nem vágyom a természetbe, ezért is kezdek el visszacsoszogni a suliba, hogy egy kiadós reggelivel visszanyerjem elvesztett energiámat.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-02-15, 5:06 pm

//Pusztítástan, 1. házi//

* Mivel most egy darabig nem lesz órám, így úgy döntöttem, engedek magamnak egy szabad napot, ami kivételesen nem tanulásból, hanem egy kis túrából fog állni, méghozzá Seol szigetén. Reggel indultam, és már a hágót magam mögött hagyva bandukolok visszafelé a város irányába, ahol szándékozom egy kellemes ebédet elkölteni abban a puccos étteremben. El is fáradtam már és éhes is vagyok rendesen, szóval jól fog esni egy kis nyugalom, hogy aztán később majd felkereshessem az én szőke szépségemet, akit relatíve rég láttam, viszont ettől még elég messze vagyok, hisz még csak nagyjából most érek a már jól ismert és sokat látott várrom közelébe. Kissé sem derűs pillantást vetek csak a ködbe bújt épület irányába, na meg ez a szél és hóvihar sincs éppen ínyemre, így húzom összébb nyakamnál sötétkék, téli dzsekim cipzárját, míg végül le nem lassítva, bakancsomba is visszatűröm nadrágom alját, nem kéne, hogy átvizesedjen, mert akkor nyakig csurom jég leszek, mire elérem a civilizációt. Ogin most nincs velem, együtt indultunk, de külön utakat jártunk, teljesen egyedül bíbelődgetek hát öltözékemmel, miközben pedig felegyenesedem guggoló helyzetből, kék szemeim máris előrefelé villannak, amerre menni szeretnék, ám hozzávetőlegesen úgy húsz méterre tőlem egy kifejlett, szerintem igencsak szép, szürke színű farkas sétálgat, orrát néha a hóba túrva, feltételezem, valami étel után koslat, de nem járhatott eddig sok sikerrel. Lassítok azért mozgásomon és el sem indulok felé, szinte már-már megdermedve állok a hóban, csak pálcám kerül kezem ügyébe, nem igen óhajtom, hogy észrevegyen, félni sem félek tőle, ezt sem érezheti rajtam. Ám ahogy egyre közelít, végül kiszúr magának, s egy halkabb vicsorgással, rettentően lassan indul meg irányomba, én továbbra is csal pálcám szegezem felé, nem mozdulok, de ekkor valami rettentően különös és hirtelen dolog történhet a közelében. Mintha megdermedne, s ide-oda kapná fejét, figyelve valami neszre, vagy akármire, amit az én fülem nem érzékelhet, míg végül nyüszögés nem üti meg fülem felőle, s hátrálásba nem kezd.. és ekkor ér csak meglepetés: egy méterre mellőle, robbanásszerű hanggal szakad ki a földből egy jókora darab, s a havas és földes egyveleg szanaszét repül, mindezen törmelékek között pedig valami rusnya, hosszúkás fej bukkan fel szinte láthatatlan iramban a lyukból, éles fogai közé kapva máris a szűkölő állatot, majd tűnik is el vele vissza oda, ahonnan felbukkant. *
- Hű. * nyikkanok csak ennyit meglepetésemben, majd végül lassú hátrálásba kezdve indulok el visszafelé, semmi esetre sem arra, amerre a lényt láttam, de figyelek azért, hová lépek. Pár másodpercig úgy tűnik, nem történik semmi, de ekkora szerencsém nincs, és nem is lehet, mivel épp mellettem egy jó méterrel csap felszínre ugyanúgy a beazonosíthatatlan szörnyeteg, mint az imént tette a farkasnál, de szerencsémre elvéti a célját, hirtelen mozdulok ki, s mutatok be egy tökéletes tigris bukfencet a hóban, mely így pár méter előnyhöz juttat hozzá képest, na meg némi hideg hóhoz, nyakam tájékán. *
- Mi a franc vagy te? * súgom magam elé, értetlenül bámulva körbe még egyelőre a hóban mozdulatlanul, újból nem látom semerre, de most mintha mégse történne semmi. Egyértelműen el kell távolodnom a földtől, így darabos mozgással állok fel újból, minden kis mozdulatomnál pár másodpercnyit megdermedve és fülelve, vajon merről fog támadni legközelebb, végül pedig pálcámmal lábaim elé mutatok, és kezdek is körökbe az óramutató járásával megegyezően, el kell tűnnöm innen, mivel a földben tanyázik, egykönnyen nem fogok átjutni a területén. A pálcamozdulat persze nem marad se koncentráció, sem pedig varázsige nélkül, amelyet már a körözgetés közben, halkan ejtek ki: *
- Nimbus involatus! * súgom magam elé ezt a két szót, elsőre sikerülnie kell a kicsike légörvénynek itt a lábaim alatt, koncentrálok is rendesen, s a füstcsík megjelenése már egészen bíztató, nem is hagyom abba a körözést, ebből pedig felhőszerűség lesz, majd végül egy aranyos kis örvény, mely segít elemelkednem a földtől. Gondolatommal irányítom magamat magasabbra, el a várrom irányába, de ahogy haladok az épület felé, a lény pontosan alattam csap felszínre újból, s már majdnem el is ér lábaimig, de picit megmásítva az örvényen való mozgásom útját éppen elkerülöm, hogy undorítóan bűzös szájában, hosszú, kígyószerű nyelve és hegyes fogai között landoljak. Visszakúszik ismét a lyukon keresztül, én pedig a várrom lépcsősorának legtetejére lebegek: *
- Immotus. * mutatok lábaim irányába, így szüntetve meg a varázslatot, s bakancsom talpai máris a lépcsőt érik, ahol meg is állapodom, kicsit még talán fentebb is sétálva, de belátva még innen is a terepet. Ilyen távlatból azért egész biztonságos, de valahogy ki kell csalnom őt a földből, mert nem akarok így ellebegni egész Mystralig, lehet nem is lenne annyi erőm és energiám, tehát újból szabaddá és nyugodttá kell tennem kijelölt utam, na meg meg sem próbálkoznék a légörvény közbeni varázslással, túl kockázatos. *
- Hol vagy, te rondaság? Mutasd magad! * kiáltom, hátha hangom is elegendő a kicsalogatásra, de nem látszik tervem megrendíthetetlennek, hiszen bár mintha a hóréteg alatt mozogna valami, de felszínre nem tör, sehol.. hát akkor majd teszünk róla, hogy megmutassa magát! *
- Deprimo! Deprimo! * kezdek lövöldözni egyszerű robbantó varázslatokat mindenfelé, nem egyszer megteszem ezt, nem egy területre koncentrálva, csupán csak a föld felé mutatva, s nagyjából úgy a harmadik-negyedik durranás környékén már egy erőteljes morajlás alakul át ordítássá, így mutatja meg újból magát a dögje, talán félig már kilógva a földből, de mikor vissza tolatna újból, egy újabb robbantó igét kap oda, teste azon részéhez, mely még a földben lapul, így egy újabb vonyítással kúszik ki teljesen onnan. Pálcámmal kört írva le, méghozzá jókorát, bökök felé végül: *
- Fatum orbium! * rikkantom el magam, mire a piros közepű árnygömb sebészi pontossággal száguld a dög feje irányába, ő pedig bár próbál kitérni előle, de valahogy mégsem cselekszik a legügyesebben, így pont a szájába kapja be gömbömet, mely bár ki nem üti, de mintha kis időre kábítaná, mert olybá tűnik, fura színű trutyi kezd folyni ocsmány pofájából, de nem, én még nem végeztem. Nem áll már szándékában visszatérni a föld alá, ez jó, nagyon jó, de akad még valami a tarsolyomban. A tótól messzebb vagyok, ami a rom közelében fekszik, így magam leszek kénytelen vizet varázsolni ügyesen. *
- Piorinito! * köp máris tüzet pálcám, melyet végig is húzok egy vonalban, nagyjából a kígyószerű lény előtt, amit bár a lángok csak meg-megnyaldosnak, furcsa hangja hallatása mégis arra enged következtetni, nem igen csípi a tüzet, hisz hátra is hőköl tőle, ugyanakkor dupla funkciós volt most ez az átok, hiszen a tűz vonal közelében a hó is kellőképp megolvadt, s egy kisebb tócsa van most helyén, nekem pedig éppen erre van szükségem. *
- Glacies.. granatum! * ejtem ki mindkét igét, de az első közben egy kört írok le a frissen kreált vízfelszín felé, melyből kiemelkedik a víztömeg, gömb alakban és meg is fagy, majd bökök is egyet a dög irányába, hiszen a megfagyott jéggombóc még korán sem teljes. Meg is indul felé nagy iramban, s lezuhanva előtte, pont egy kiállóbb kis kődarabra a hóban, azonnal jégtűkre esik szét, melyek nagy része teste középső tájékába fúródik. S ha még nem lett volna elegendő az árnygömb, melytől már így is belassult, és egyre több trutyi folyt kifelé óriási szájából, most már feltételezem hasa tájékánál a hó is hasonlóan gusztustalan színben pompázik. Egy elhaló vonításféleséget hallat ismét, mely közben bár kapna még felém, de el is dől, miközben feltornázni próbálja magát a lépcső irányába. Egész testében rázuhan a már amúgy is romos lépcsőre, majd hánykolódva csúszik le arról a hideg hóba, veti kínlódó testét ide és oda még pár hosszú másodpercig, majd egész egyszerűen egy nagyobb remegés után mindenféle mozgás abba marad, s csak vére, vagy mije gyűlik körülötte egy tócsában, amit a megmaradt víz és a fehér hó nyelnek magukba, ezeket festi fura színűre. *
- Miért kell nekem mindig kalandokba keveredni? Sóhajtás. * szólalok meg egy ténylegesen mély levegővétel után, egy ideig még nézem ezt az undormányt, ahogy így fekszik, és lentebb is sétálok a lépcsőfokokon, így közelebbről megnézve sem tűnik életképesnek, úgy tűnik, jó munkát végeztem, tehát nyugodt szívvel kerülöm ki, s sétálok el mellette, pár pillantást még vetve rá fordítok neki hátat. Tetemét minden bizonnyal a hó se perc alatt be fogja temetni, az égre tekintve ezekből a felhőkből látható, hogy esni fog még, nem is kevés, így hát, mint aki jól végezte dolgát, és talán az erre járók sem fognak szívbajt kapni, el is indulok most már ténylegesen Mystral irányába. Továbbra is fenntarom az ebéd lehetőségét, aztán pedig pár kellemesebben eltöltött órát Jessie-vel, a kastély biztonságos és meleg falai között természetesen, ahol remélhetőleg nyugtom lesz az efféle szörnyektől. *

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-02-20, 4:23 pm

// Árnymágia 1. házi //

*Ma valahogy nincs kedvem és türelmem at emberekhez, némi magányra vágyom, így Mystralba érve nagy ívben elkerülöm a boltokat és lármás szórakozóhelyeket. Inkább sétálok, élvezve a hó ropogását a talpam alatt, a metszően tiszta levegőt és a szép embertelenséget, mely körbevesz, mihelyt magam mögött hagyom a városkát. Halványan ismerős a környezet, ami mellett elhaladok, mintha egyser régen jártam volna errefelé. sejtésem be is igazolódik, amint megpillantom a várromot. Több helytörténeti kiadvány is foglalkozik vele: általában sötét, negatív jelzőkkel illetik, most azonban olybá tűnik neke, mintha csak egy magába zuhant, magányos gyerek lenne, akit még a hó látványa sem hoz lázba. Ha már ere járok, fogom magam és közelebb sétálok. Míg emlékezetemben hajdani vár neve után kutakodok, óvatosan átlépem a képzeletbeli küszöböt vigyázva, nehogy meglökjem a korhadozó, egyetlen zsanéron lógó ajtószárnyat.*
- Üdv Krorun!* üdvözlöm helyet örülve a fejemnek, hogy eszembe jutott a neve. A földszinten nem sok érdekes dolgot találok, így nekivágok a nyikorgó lépcssornak. nem is tudom, mit várok, mit láthatok majd odafenn, hisz valószínűleg ugyan olyan lepusztult ott is minden, mint az alsó szinten. Erre a kérdésre azonban nem kapok választ, mivel a soron következő lépcsőfok hangosan reccsenve megadja magát, én meg annak rendje és módja szerint zuhanok egyre lejjebb és lejjebb. Hiába nyújtózkodom kapaszkodó után, csupán annyit érek el vele, hogy jól beverem a jobb könyökömet, mire az egész kezem elzsibbad.ezek után érzem meg a hátamba nyilalló fájdalmat, ami csak egyet jelenthet: ezt a meccset a gravitáció nyerte, nekem meg sikerült végre padlót fognom.*
- Auuuu!* nyögök hangosan pár percnyi vegetáció után, amikor alkalmasnak vélem magamat arra, hogy összekaparjam a tagjaimat. Csak ekkor veszem észre, hogy nem is a földszinten vagyok, hanem valami pinceszerűségben, legalábbis a dohos szagból és az engem körülölelő sötétségből erre következtetek.*
- Lumos!* kapom elő a pálcámat, hogy kiderítsem, miként juthatok ki innen. a pislákoló fény előbb elvakít, így csak pár másodperc után veszem észre a képembe lógó kampót. Ijedtemben hiába hemperedem gyorsan arrébb, képzeletembe gondosan beleégnek a hideg fémre száradt vérpöttyök és egyéb koszfoltok képe. Míg megpróbálom magammal elhitetni, hogy ezek csak rozsdafoltok, lassan körbepillantok. nagyot nyelve állapítom meg, hogy ez bizony egy kínzókamra, eredeti felszereléssel, nem ám műanyagbábukkal és magyarázó tálácskákkal. Mire kezdenék kétségbe esni, megpillantom az egyetlen ajtót, ami talán kivezet innen, így nagy nehezen lábra állok, bal kezembe fogva a pislákoló pálcát, mivel a jobb még mindig érzéketlen. Félúton járok, mikor hirtelen sűrűsödni kezd a levegő. Türelmetlenül megrázom a pálcát, mivel azt képzelem, hogy az én varázslatommal van valami gond, ám ekkor kiderül, hogy ennél sokkal nagyobb a baj.*
- mi a pihe...*fagyok le egy pillanatra, mikor teljes valójában megmutatkozik előttem a jelenség. Fogalmam sincs, mivel tájékozódik, mert se arcot, se szemeket nem látok a tekergőző csápok tengerében. az a szerencsém, hogy Marcus egyszer használta ellenem az árnycsápokat, valamint óráról is rémlik azért egy-két dolog, így nem futok felesleges köröket:nem próbálkozom kaszaboló átokkal vagy egyéb rontásokkal. Míg magamban sorra veszem a lehetséges támadási stratégiákat, lassan hátrálnikezedk. Nem tudni, hogy mozgásommal leltem-e fel az árny figyelmét vagy azzal, hogy beleütközök egy, a mennyezetről lelógó kampóba. Minden esetre rövid időn belül töb tucat csáp kap felém, így kénytelen vagyok ide-oda szökkenni, eltáncolni, mivel a lumos keltette fény meg sem kottyan neki. Mikor a jelenség konstatálja, hogy a kéztúltengés jelentette előnnyel sem sikerül bekerítenie, elkezd kisebb-nagyobb tárgyakat hajigálni felém, melynek többsége hegyes és igencsak éles kínzóeszköz.*
- Protego!* kiáltom morcosan, remélve, hogy ez a pajzsbűbáj átmeneti megoldásként legalább a felém röppenő tárgyakat elhárítja.*
- Relaxo!* sziszegem ijedten, mikor az egyk vaskos csáp túl közel merészkedik hozzám. A hirtelen támadt szikraeső egy pillanatra elbizonytalanítja ellenfelemet, de aztán újult erővel támad rám.*
- Nem mész innen?! Piroinito!* harsogom egymás többször is, biztos ami biztos alapon, mivel bal kézzel nem célzok valami biztosan, így nagy nehezen az árnyat is sikerül meggyőznöm arról, hogy ne egyen meg vacsira. amúgy se lennék elég a fél fogára se, már ha egyáltalán a szó hagyományos értelmében eszik egyáltalán embert. A tűzvarázslatnak köszönhetően pillanatok alatt szétfoszlik a semmibe az árny. Nagyon remélem, hogy sikerült végeznem vele, minden esetre nem várom meg, hogy esetlegesen összeszedegesse az árnypamacsait, így gyorsan az ajtóhoz rohanok.*
- Hűű, ez meleg volt...*szusszanok nagyot, mihelyt kiérek a romos épületből, majd sietősen a kastély felé veszem az irányt, felülírva korábbi álláspontomat, mivel az emberek társasága még mindig jobb ennél.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-02-23, 1:41 pm

[Árnymágia házi feladat]

*Sohasem voltam nyugodt természet leányzó. Valahogy mindig mentem a saját fejem után, ahogy most is teszem. Elhatároztam, hogy magam fedezem fel Seol szigetét és mivel kalandvágyó ember vagyok és szeretem az izgalmakat, ezért a legtávolabbi pontot választottam. Persze, sejtem, hogy nem valami romos várral kellene kezdeni a felfedezést, de nem hagy nyugodni a gondola, hogy mi lehet odabent. Ezért hát utam a Krorun várrom felé vezet. Rátérek arra a kis ösvényre, amit talán már az előttem járó kíváncsi diákok tapostak ki nekem és kicsit megnyugszom. Az ösvény eléggé ki van már taposva,így biztos, hogy sokan jártak erre és elég valószínű, hogy sokan is tértek vissza,hiszen hogyha sokan tűnnének el, az feltűnne a magisztereknek - legalábbis remélem. Belépve a kastélyba, egy hatalmas aulába érkezek, ahol az ablakok ki vannak törve és enyhe fény kúszik be a repedéseken. Elég hátborzongató hely, szóval indlás tovább! A hatalmas falépcsőt választom, hogy körülnézzek odafent is. Itt még elég világos van, úgyhogy egyelőre a pálcámat nem veszem elő, habár lehet, hogy nem ártana. Végül is mindegy, kéznél van, úgyhogy gyorsan elő tudom kapni, hogyha bármire is szükségem lesz. Ahogy egyre feljebb kapaszkodok a lépcsőn a korlátba kapaszkodva, egyszer csak halk, majd erősebb reccsenést hallok.*
- O-ó...*hagyja el a számat egy aggódó kis szócska, majd néhány pillanat múlva érzem, hogy az egyik lábam, majd a másik lábam alatt is leszakad a korhadt fa. Hát ez remek... Sikítva zuhanok le majdnem egy egész emeletet és át is török egy kisebb plafonrészt. Eléggé fáj a kezem, hiszen ráestem, lehet, hogy el is tört a csuklóm, de ahogy oldalra nézek, hálát adok az égnek, hogy nem odaestem, ugyanis mellettem egy fadeszka állhegyes cövekekkel. Elég morbid lett volna,hogyha oda beleesek, akkor biztos nem használhattam volna visszafelé az ösvényt. Mivel ide már nem szűrődik be napfény - nyilván valami pincébe estem - így a pálcámat és a Lumos bűbájt hívom segítségül. Nem kellett volna... Hiszen ahogy megjelenik a kis kék fény a pálcám végén, gy apró sikkantás hagyja el a számat. Körbenézve hamar rájövök, hogy egy kínzókamrában vagyok és talán még vért is látok némelyik eszközön - bár ez lehet, csak a képzeletem szüleménye. Az egyik aprócska doboz azonban mozogni kezd. A falnak ütközve hangos ütődést és koppanást hallok és látom, ahogy egy bilincs és egy fáklya esnek le a földre. *
~Uhh... Ez tényleg durva hely.~*gondolom magamban és igyekszem úrrá lenni a lábam remegésén. Haarosan azonban a remegő doboz kinyílik és lágy, fekete füst kezd el kiáramlani onnan. Egyből megbénít a félelem, hiszen láttam már ilyet. Az első Árnymágia órán... *
~Ez egy árny!~*dübörög a fülembe egy hang a szívem ütemére mondogatva a mondatot. A felismeréstől még jobban remegni kezdek és igyekszem visszagondolni az órán tanultakra. A lágy füstcsík most már szinte az egész helyiséget betölti és érzem, ahogyan lélegzem befelé, hogy a tüdőm mintha lassan összemenne, mintha a testemet belülről szorítaná össze az árny ereje. Gyorsan körbenézek, majd meglátom a fáklyát a lábam alatt. És hirtelen világosság gyúl az agyamban és hamarosan a pincében is, ugyanis elmondok egy hasznos bűbájt:*
-Piroinito! *aminek hatására a fáklyán egy láng jelenik meg. Az árny a melegre és a tűzre vissza is húzódik kicsit, én pedig egy nyitott ajtó felé kezdek el hátrálni, ahonnan egy lépcső vezet felfelé. A fáklyával magam előtt hadonászva próbálom távol tartani az árnyat, ami kicsit sikerül is. Az ajtón kirohanva bevágom magam előtt és mágikusan lezárom:*
- Colloportus! *habár nem bízom annyira a sikerben, elhajítva a fáklyát rohanni kezdek kifelé. A lépcső tetejéről még visszanézek és látom, ahogy néhány aprócska füst igyekszik kipréselni magát az ajtó alján. Kiráz a hideg, majd ott ahol bejöttem, ki is rohanok és egészen a Révészig futok, hogy vigyen vissza azonnal a kastélyba. Soha többet nem megyek a várromba...*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-03-06, 3:16 pm

//Árnymágia első házi feladat.//

*Néha újíthat az ember. Egy kis ebéd után nem árt a séta, bizony levezetésképpen is jól eső elfoglaltság annak ellenére, hogy inkább a késő délutáni, esti órákat kedvelem eme elfoglaltságom kivitelezéséhez. Nem is olyan rossz, korábban sem sétálni, annyira belemerültem az egészbe, hogy egy jó nagy séta után, a Mystraltól igen csak messze lévő Krorun várrom előtt álldogálok, kezemben a pálcámat szorongatom, féléneken előre szegezve, jó magam pedig ámulva nézek felszegett fejjem a hatalmas épületre, még a szám is kicsit tátva marad. Hogy mit keresek itt? Imádom az épületeket, és az építészetet, a romokért meg egyenesen oda vagyok, így esetleg még be is mehetnék... mégis van valami félelmetes ebben a helyben, amit nem tudok megmagyarázni, de a torkomat összeszorító kis érzés megsúgja, hogy bizony nem jó ötlet... Viszont sosem arról voltam híres, hogy mennyire óvatos dolgokat teszek. Össze szedem hát magam, és nem félve támadástól már határozott, ám lassabb léptekkel el is indulok a bejárat felé, ahol az ajtót fél kézzel benyomom magam előtt, nem elsietve a dolgot, ahogy nyikorog, úgy hajolok közelebb a vaskos kapuhoz, hogy belessek a kis résen, ami keletkezett, és ahogy tolom, egyre nagyobb lesz, mígnem érdemes már a pálcámat is bedugnom rajta, majd a fejemet, hogy kicsit körül nézzek. Gyakorlatilag tehát félig kint, félig bent vagyok, hiszen áthajoltam a küszöbön, be a résen, hogy lássak is valamit először. Nem tűnik azonban veszélyesnek a hely, így mikor körülnéztem pár pillanatra, már ki is nyitom teljesen az ajtót, hogy beléphessek. Mindent por lep, meglátszik a helyen az idő, a falak sem a legszebbek már, és a csönd is elég nagy, mintha nem lehetne felzavarni semmivel sem ezt a halálon túli nyugalmat. Én mégis megteszem.*
- Homenum Revelio! *suttogom magam elé, ugyanis akaratlanul eszembe jutott, hogy esetleg éjszakánként lehetnek itt vámpírok, főleg a hely zordsága, és a Gingerrel való nem túl régi beszélgetésem miatt, s szerintem ez jó taktika, ha van is itt vámpír esténként, esetleg itt hagyhatta a vérveszteségtől földön fetrengő áldozatát, hogy tudjak róla ezzel a varázslattal... De nem... semmi nem történik, így azért megkönnyebbülök, de lelkem mélyén egy csöppnyi kis csalódottság is van. Ez nem állít meg attól, hogy tovább kutassak, így most már magam mellé engedem pálcás kezemet, és úgy lépkedek tovább. A földszinten semmi érdekes nem látszik, talán fentről kéne lefelé jönnöm... tehát el is indulok felfelé az előttem elterülő rozoga lépcsőn. Ejnye, hogy nyikorog alattam... de nem látom esélyét annak, hogy be fog szakadni, olyan csak a filmekben van. Tévedés. Magam is meglepődök, de az egyik léc, úgy a lépcsősor közepén hirtelen beszakad a lábam alatt, így kapaszkodom meg a korlátban reflex szerűen, ami ugye két oldalt kíséri a felvezető utat, de már tudom vesztemet, mert elől látom, hogy ugyan úgy szakadozik be a többi deszka is láncreakcióban, mögöttem meg hallom a reccsenéseket és mikor földet értek, a puffanásokat, így már csak elengedem magam, pont akkor, mikor a másik lábam alatt lévő léc is beszakad, mert nem látom esélyét a menekülésnek innen. Különben sem túl mély, ahogy hallottam a koppanásokból, ám az egy fadarab, én meg ember vagyok, így bizony megérzem mikor csúnyán elterülök a földön, lábamra érkezve, és bokám bizony kegyetlenül megfájdul, úgy, hogy fel is szisszenek a sötétben, még a tenyerem is sikerült lehorzsolnom, amivel megpróbáltam megállítani magamat földet éréskor. Zihálva ülök a földön, miután nyögdécselve feltornáztam magam a sikeres landolás után.*
- Lumos! *lehelem ki a varázsigét, mely felfedi előttem, hogy hova is zuhantam be. A fénynél kivehetően rögtön egy ketrecet pillantok meg, így már ez gyanús, de mikor pálcás kezem tovább siklik egy kicsit, hogy körbevilágíthassam a falak mentén a helyet, egyre több minden rajzolódik ki az általam keltett fényben. Különböző kínzási eszközök, a plafonról lelógó láncok, bilincsek, no és persze néhány dolog, ami szintén vasból van, nem tudom, és nem is akarom tudni, hogy mire használták őket. Megfordulok ültömben, miközben kezeimmel felnyomom magam a földről, és immár állva szegezem előre pálcámat, de gyomrom már összerándult, mert izgalmas mindez, mégis valahol félelmetes... Fájós lábbal bicegek előre, mert ott megpillantok egy ajtót, ami bizonyára kifelé vezet, ám közben elhaladok egy furcsa, de hatalmas vastálhoz hasonló valami mellett. Tele van rakva száraz fával, nem tudom mióta lehet itt, de azt hiszem sejtem azt, hogy mi célt szolgált, mert fölötte egy ketrec lóg a plafonról, amibe bizonyára embereket zártak, alattuk meggyújtva a tüzet... Eleget nézelődtem, nem akarok tovább itt maradni, így kissé gyorsabbra veszem az iramot, mígnem a szemem is elkerekedik a csodálkozástól, és egy pillanatra bent is akad a levegő. Az ajtó elé a sarokból valami sötét lény kúszik hason oda, majd pont elállva az utat felegyenesedik. Nézem őt egy-két másodpercig, míg felfogom, hogy bizony nincsen konkrét alakja, inkább képlékeny, folyamatosan változik, mint egy massza, néha-néha kinő belőle egy dudor, aztán pedig... karok... egyre több, és egyre nagyobb, és persze közben felém is elindul, így lépek hátra automatikusan, egyenlőre fagyottan a döbbenettől. Nem siet, de azért látszik rajta egy határozott tempó, és az, hogy nem cseverészni szeretne velem, mert suhan is felém egyik karja, kinőve belőle igen csak hosszúra, és úgy lövi ki, mint valami indát, de a kar még sem szakad el a testétől. Villám gyorsan fordítom oldalra a törzsem, így elcsapódik mellettem, bele a falba, ahonnan dühösen húzza vissza. Itt ébredek fel, kezdek hozzászokni az ilyen helyzetekhez, és már nem pánikolok, a hely folyamatos félelemben tartott, ez egyenlőre csak elérte végpontját, nem hirtelen csapott le, de azért a szívem a torkomban dobog. Hátrálok jó pár lépést, egyenlőre még nem tudom mi ez, ahhoz azért nem tudok eleget, de azt igen, hogy használni kell a józan eszemet, ami azt mondja, hogy nem akarom, hogy tovább csapkodjon a karjaival. Talán meg kéne vagdosni őket...*
- Sectumsempra! *harsogom rászegezve pálcámat, és a varázslat létre is jön, egyetlen pici probléma, hogy ez ellenfelemet a legkevésbé sem érdekli, mert meg sem kottyant neki. Most bizonyára hülyének néz, mert bár nem látom arcát, hogy ezt leolvassam róla, mivel nincsenek konkrét testrészei, mégis azért ez egy komoly varázslat akart lenni, de őt meg sem hatja... Ilyen módon viszont kétlem, hogy olyan lenne a teste mint a mienk, nem tudom mi ez, de valami fura, ami nagy, dühös, és undorító, ha a helyében lennék én is elbújnék a sötétben... Apropó sötét... nocsak, ha másra nem, arra jó volt a bénázásom, hogy elvezessen idáig, hiszen ez egy árny!*
- Piroinito! *harsogom most már sokkal magabiztosabban, de pálcám nem őt célozza, hanem az előttem lévő rengeteg fát rejtő vastartót, így be is gyújtom, és hirtelen támad hatalmas fényesség a tűztől, még én nekem is hunyorognom kell. Ez viszont sikeresen megtorpanásra kényszeríti ellenfelemet, bizonyára megleptem ezzel, és nem akaródzik a hatalmas lángok közelébe jönnie.*
- Na mi van te nyishassznyi! Felsz a tüztöl? Eges... *röhögök fel diadalittasan a saját hülye szóviccemen, viszont ezzel sikerült is felhergelnem őt, mert ahogy látom megindul felém, elvégre igen csak ostoba módon nem számoltam azzal, hogy elég kikerülnie a tégelyt, amiben a fák égnek... így leolvad az arcomról a mosoly. Nem szeretném ha közelebb jönne, bárcsak lenne egy fal, vagy valami, ami megállítja, ellöki...*
- Mobiliarbus! *szegeződik újra a pálcám a fákat tartó vasedényre, és felemelve azt az árny felé lebegtetem, ráborítva az égő farönköket. Ezzel sikerül megsebeznem őt, de szeretek tökéletes munkát végezni, tehát a forró nyakon öntés még nem állít meg.*
- Piroinito! *célzom most már magát a lényt, aki immáron nem képes kezelni ennyi tüzet maga körül, hiszen a földön is tovább égnek még körülötte azok a bizonyos fadarabok, amiket kiszórtam oda. Nem nézem meg mennyire sebeztem meg, annyira bizonyára, hogy ne akarjon utánam jönni, de hogy elpusztítottam-e azt nem tudom, de mivel mindeközben elsomfordálok az ajtó felé, már feltépve azt végig bicegve menekülök a folyosón, felugrándozom egy lábbal a lépcsőn, ami felvezet vissza a bejárathoz, amin szinte kiesem nagy sietségemben, annyira örülök, hogy megcsapja arcomat a napfény. Nem állok meg egészen a biztonságos Mystral városáig, de út közben hátra-hátra pillantok, már csak emberi természetemből kifolyólag is. Hát... nem ide fogom hozni Gingert vámpír lesre, az is biztos.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-03-08, 4:49 pm

//Pusztítástan 1. óra házi//

*A jó időt kihasználva Alinox úgy dönt, tesz egy nagy sétát a szigeten. Egyedül megy, Shadow nélkül, aki manapság már kevésbé olyan hiperaktív, mint az elején, de azért még mindig örökmozgónak mondható. Kora délután indul el, ebéd után, és járt már a Szivárvány tónál, az erdőben is sétálgat, aztán egyszer csak feltűnnek szeme előtt a Krorun várrom falai. Nem a szíve csücske a hely, nem is szándékozik bemenni, már magától a várromtól kicsit messzebb is érezni lehet a negatív energiákat, amik a rom felől érkeznek. Amúgy egyébként minden békésnek tűnik, néha-néha egy nyuszi vagy egy mókus szalad el nem messze Alinoxtól, így nem is csap nagy zajt, szereti az állatokat. Azonban mikor épp egy mogyoróbarna nyúl fű rágcsálását figyeli, leülve a földre, mintegy pihenőt tartva, a föld kissé megremeg, és Alinox felsikkant a látványtól. Valami nem túl bizalomgerjesztő lény nyúl ki a földből, és egy szempillantás múlva volt nyuszi-nincs nyuszi. Alinox szíve egyből hevesebben kezd verni, és attól tartva, hogy a lény őt rántja le legközelebb, felpattan a földről, hogy a menekülés könnyebb legyen. Természetesen a pálcája is már a kezében van, és ide-oda forogva, tekintetét a talajra szegezve keresi a nyomát az ellenségnek. Hirtelen jobb oldal felől a föld mozogni kezd, és a lény, a föld alatt ugyan, de gyors iramban megindul az exortusos leányzó felé. Ő arrébb szalad, ám mintha csak megérezte volna, a szörny is irányt változtat.*
- Na remek, megint jó nagy kalamajkába keveredtem… *mondja egy pillanatra fejét hátrahajtva, miközben agyában összegyűjti, milyen varázslatok jöhetnek szóba.*
- Deprimo! *mutat a lény általa vélt tartózkodási helye felé célozva a robbantó varázslattal, de ez nem bizonyul hatásosnak, mert a teremtmény még mindig él és virul. Alinox rohanni kezd, de gyorsan közeledik utána a lény, mintha megérezné, mikor merre van a leendő vacsorája.*
~Sose szabadulok tőle, amíg a földön állok… Ez az!!~ *szerencsére a gondolkodás segít, így eszébe jut, hogy van egy olyan tantárgya, hogy pusztítástan, és ott van egy igen csak hasznos kis varázslat, ami jelen esetre tökéletesen megfelel.*
- Nimbus involatus! *mondja, miközben lábai előtt az óramutató járásával megegyező irányban keverő mozdulatokat tesz. Folyamatosan végzi a pálcamozdulatot, és hamarosan látja is a keletkező kis légörvényt maga alatt, és néhány másodperc múlva elkezd emelkedni. Fura érzés, mivel most hajtja végre először a varázslatot, de úgy tűnik, a lény is megáll, hiszen nem érzékeli, hogy Alinox vajon merre tartózkodik.*
~Ez nem tart el a végsőkig, muszáj kinyírnom a lényt… de ahhoz elő kéne jönnie, hogy sikerüljön, vagy legalább megkíséreljem…~ *agyal, és gyorsan kellene cselekednie, mert mentálisan sok erejébe kerül a Légörvény fenntartása. *
- Defodio! Defodio! *ejt ki néhány ásóvarázslatot, mert ez jutott először eszébe, és hamarosan keletkezik is szépen egy-két lyuk a földben, mi eléri a kívánt hatást, a lény feje lassan felbukkan, és teljes egészében előbújik.*
- Hát sajnos nem egy óriás vakondról van szó… Na de hajrá Alinox! *motyogja maga elé.*
- Sectumsempra! *kiáltja, ám ez sajnos meg nem öli, csak néhány vágás keletkezik rajta, ami azonban édes kevés ebben a helyzetben.*
~Mit csináljak, mit csináljak?~ *gondolkozik, és ekkor homlokára csapna, ha nem kéne koncentrálnia a légörvény fenntartásához. Rájött, hogy az első Pusztítástan óra anyaga nem csak a légörvény volt, hanem a jéggránát is, ami most pont kapóra is jön. A közelben szerencsére akad is víz, így gondolati úton odairányítja magát.*
- Immotus! * szünteti meg a légörvényt, majd mielőtt a jéggránáthoz fordulna, a biztonság kedvéért biztosítja magát, hogy ne essen baja.*
- Salvio Hexia! *mondja, ezzel létrehozva maga körül pajzsot. Pálcájával a vízre mutat, kört formál, és kimondja az ige első felét.*
- Glacies… Granatum! *a második szó kimondása közben a lény felé fordul, ki már elkezdett közelíteni Alinox irányába, és bök egyet pálcájával, így a már idő közben megfagyott gömb szélsebesen száguld a teremtmény felé. Nem sokkal a lábai előtt ér földet, hol azonnal fel is robban, pont úgy, mint a filmekben a gránát, csak ez jégszilánkokat lövel szét kör sugárban, így Alinox áldja az eszét, hogy ezt a pajzsot létrehozta, miről így lepattannak az egyébként gyilkos „fegyverek”. A lény viszont nem ilyen szerencsés, bőrén átfúródnak a jégcsapok, így hamarosan egy hangos ordítás kíséretében elvérzik, és holtan rogy össze a földön. Alinox főleg mentálisan fáradtan ül le egy sziklára, és pár percig ott is marad, de azért körbeles, nem ám vannak a szörnynek társai, de békésnek tűnik minden. A leányzó szíve azért még mindig hevesen dobog, de aztán összeszedi magát, és visszasétál az iskolába.*
~Én csak egy nyugis délutáni sétát akartam tenni, de hát nem is a Mysterio-ban lennék, ha ez sikerülne.~ *mosolyog magában úton a suli felé.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-04-04, 11:40 pm

*Tudom, hogy mit ígértem, ahogy azt is, hogy amit mondtam, azt be kell tartanom, mert különben bajok lesznek. Nincs kedvem ehhez a találkozóhoz, főleg nem a múltkori után, így kissé feszélyezve nézek körül a várromnál. Igen, ez az a hely, amelyet kinéztem most magunknak, mert nincs kedvem mindig abba a klubba menni, így hát az épület előtt állva fordulok körbe, egyelőre még várva egy picit, amíg rászánom magam a végső tettre. A ruházatom egyébként most is nagyon elegáns, mint eddig, hosszú, fekete szoknyát viselek, kényelmes, fekete csizmával és egy kis, fekete pulóvert, mely alatt blúzom található. Kezeimen viszont most nincs kesztyű, bármilyen hihetetlen is, mivel a tervembe bezavarna az a plusz anyag. Ezüstös tekintetem körül egy kis fekete smink található és hosszú hajam is kibontva omlik végig a hátamon. *
~ Nyugi, nem lesz baj. ~ *végül a jobb kezemben szorongatott tőrömet most megmarkolom és nemsokára meg is vágom fele bal alkaromat. Nem nagyon, de azért mégis úgy, hogy aranyvérem folyni kezdjen, ezzel adva jellegzetes illatot ki magából. Így hívom ide a vámpírt, mert szerintem rá fog jönni, hogy én vagyok, hiszen ezt az illatot csak nem téveszti össze. Bár rég kóstolt, mégis, úgy hiszem, hogy emlékszik még rám és ha jól sejtem, már várhatott rám egy ideje. Hát itt vagyok... A tőrömet csak megtörlöm, majd a csizmámba csúsztatom és bal kezem leeresztem, így engedem, hogy vérem lassan csorduljon végig kézfejemen is. Arcom picit torzabb, fáj azért a vágás, de most kitartó leszek, mivel egyszer meg kell tanulnom elviselni a fájdalmat.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-04-04, 11:59 pm

*Az utóbbi néhány hét tett róla, hogy szép kis gondokra jöjjek rá. Ugyanis némi gondolkodás, valamint egy-két unatkozással és céltalan öldökléssel eltöltött éjszaka után ráébredtem arra, ami életemben először megijeszt. Hogy mindent elveszthetek. A napok kezdenek összefolyni, engem pedig nem éltet más csak a vér, s bár halhatatlan vagyok, igen magas tűrőképességgel, plusz természetfeletti erőkkel, ez mind mégsem elég olyan jó mint hittem. Ugyanis az unalom furcsa dolgokra sarkall, és végleg kiöl belőlem valami olyat, ami elengedhetetlen az álcámhoz, a tudásomhoz... elpusztítja az emberi érzelmeket megjátszani tudó énem, ugyanis gyilkolja bennem a maradék embert, akit réges-rég bezártam a lelkem egyik sötét bugyrába. De van-e még lelkem? Mert a szívem már nem dobog... Na persze sosem adtam magam könnyen, és rögtön találtam is orvoslást a problémára... kis gond, hogy nem akar előbújni. Még rajtam is úrrá lehet a hirtelen kétségbeesés, így most nem állok a szokott helyemen, csupán a Mystralhoz közeli vidéken cikázom. Semmi értelme, de épp ez a lényeg. Most csak lenni akarok. Nem akarok törődni abszolúte semmivel sem. Mígnem... egy ismerős illatot csal felém a szellő. Rögtön tudom, hogy milyen fajta, de nem keverem össze más testvérével, ugyanis ő volt az első, a felejthetetlen, így még szép, hogy tudom, ki hív most. Mert nyilván engem hív, ez nem kétséges, nem hiszem, hogy bajba került volna, bár ki tudja... így a megjelenő halvány mosoly most alább hagy, és a futó tempómat újra felveszem, ezáltal igen gyorsan érek oda a lányhoz, de már így is javában csurog a vér a kézfejéből. Egy gyors pillantás a környezetre, hogy vajon minden rendben-e, de valóban csak engem hívott, és én már meg is toppanok előtte, lepillantva a kézfejére, viszont ezek után hátrálva is néhány lépést gyorsan.*
- Aideen! Mit csinálsz? Ahj... *s újabb hátrálás következik, hirtelen nem tudom mit kéne tennem, nem akartam, hogy ez így süljön el, de még nem ettem, annyira elfoglalt ez a céltalan futás.*
- Csinálj már vele valamit az ég szerelmére, boszorkány vagy! *csattanok fel, mert ha tovább vérzik itt nekem, nem leszek túl sokáig éhes...*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-04-05, 12:07 am

*A vérem lassan, de biztosan csordul végig a kezemen, így érve el nemsokára a földet is. Tudom, hogy más vámpír is lehet a környéken, de valahogy érzem, hogy Azrael is itt van, hogy valószínűleg vár rám. Örülnék neki, más esetben, de most már nem tudom hová tenni a vámpírt, így hát türelmesen várakozok és mindez nem is tart sokáig, ugyanis a suhanást hallva már tudom, hogy megtalált engem. Így áll meg előttem és ahogy érzékelem, máris kezemre tekint, majd lassan hátrál, mintha valami taszítaná tőlem és ez az egész mosolyt csal az arcomra.*
- Rád vártam, hiszen ezt akartad, nem Azrael? *tekintek borostás arcára, majd pedig sárga szemeibe, így nézek le kezemre is, amikor hallom ám további szavait. Szemöldököm is picit felvonom, ahogy hófehér arcát tanulmányozom, majd picit közelebb is lépek hozzá.*
- Furcsa szavak egy vámpírtól. Csak nem éhes vagy? *még egy lépés és még egy, egészen addig megyek oda hozzá, amíg közvetlen nem elé kerülök, ez után pedig lassan emelem fel vérző kezem, amelyet ha megnéz, láthatja, hogy a csuklómtól azért jó pár centivel feljebb vágtam meg magam és oh igen, értékes véremből egyre több pazarlásba megy.*
- Nem akarok semmit se csinálni, ha zavar, akkor tegyél ellene. *keményedik is meg szép arcom. Hogy miért csinálom mindezt? Mert azt akarom, hogy megharapjon! Múltkor is szerettem volna és az előtt is, oly sokszor tolt már el magától és nem, most nem fogom ezt hagyni. Ahogy érzékelem, kívánhatja a véremet, de tudtam, hogy vérem illata ezt fogja kiváltani belőle, ha evett ma este már, ha nem.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-04-05, 12:23 am

*Igen... az ostobaságom. A hirtelen jött változás miatt figyelmem megcsappant, már nem vagyok a régi, elveszik belőlem a precíz vadász, és csak egy őrült gyilkos marad helyette... Nem beszéltem meg vele találkozó helyet, s bár elég okosnak gondoltam ahhoz, hogy tudja, elég csak a városban járkálnia, és én rálelek, most mégsem ez történik, hanem hihetetlen módon hív magához, én pedig úgy suhanok hozzá mint a méhecske a nektárra. Meglátva azonban, hogy mit is tett magával, hátrálok néhány lépést, de érzem, hogy ezt csak egyik felem akarja... az emberi. A másik már rávetné magát a lányra, így fel is szólítom nehezen köpve a szavakat, hogy gyorsan tegyen valamit, mert a kis "randink" véres véget fog érni. De amit most tesz, az úgy vág fejbe mint szinte még semmi más. Az első gondolatom természetesen az, hogy egyáltalán nincs magánál, és bár tökéletesen lefagyva állok egyhelyben mozdulatlanul fürkészve az arcát, mereven mint egy kőszobor, talán első csodálkozásom megcsillan a szememben. Aztán jön a felismerés, hogy bizony elég csúnya csapdába ejtett, de mire egyáltalán megmozdulni tudnék a meglepettségtől, és a beinduló agytekervényeim zakatolásától, addigra már ott van előttem, felemelve a kezét mutatja nekem azt amire jelen pillanatban a legjobban vágyom.*
- Ne...m. Miért csinálod ezt? *zihálom, de már nem vagyok magamnál az utolsó néhány szónál, csak közelebb hajolok a sebhez, és először nem is megharapom, csak mint aki kóstolgatja a bort, lenyalom a kifolyt cseppeket a kezéről, de ezek után már nem tudom megállni, elkapom csuklóját és beleharapok. Furcsa dolgaim közé tartozik, ez a játék amit vele űzök, de csak nekem szórakoztató. Lényege szerint nem támadok aranyvérűeket, mert nekem csak egy kell egyenlőre, aki majd odaadja magát, és akkor lesz a legédesebb a jutalom... De addig miért ne térhetnénk le egy kicsit a főcsapásról? Így tehát hosszú idő óta először ízlelek aranyvért, nem is akárkiét, és újra elönt a mámor mely olyannyira hiányzott már... és nem csak nekem. Pont az éhségem miatt kissé talán túlzásba is viszem, és többet veszek magamhoz a kelleténél, mert nem engedem ám el hamar... még mindig életképes, megállni is megtud... talán, de elég torkos voltam ahhoz, hogy kijelenthessük: nem kevés vért vesztett. Elemelve csuklójától a fejemet törlöm meg a számat, és engedem őt el.*
- Aideen... ez valahogy nem illik az eddigi álláspontodba. *suttogom rekedten a szavakat, a lányt vizsgálgatva. Érdekes egy természete van...*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-04-05, 12:38 am

*Tudom, hogy nem voltam sportszerű ezzel a lépésemmel, de nem érdekel. Ha látni akart, akkor most én diktálom a szabályokat, egyelőre én fogom megmondani, hogy mi történjen és tudom, hogy nem fog elutasítani, képtelen lesz rá. Aranyvérű vagyok, a vérem mint az ambrózia, oly csodás lehet a számára, így hát magamhoz is hívom, de ahogy látom, hogy eltávolodna tőlem, úgy mosolyodom el egyre jobban, mivel tudom, hogy máris győztem. Eddig se akart bántani, nagyon is jól tartotta magát, de most nem fogja tudni ezt megállni, ugyanis azt is kikotyogta már nekem, hogy fiatal vámpír, tehát a vér meg fogja őríteni és talán ha engem bánt, utána el fog engedni... Igen, ez egy tökéletes terv. *
- Mert ezt akarom tenni és te is! *jelentem ki és vértől csöpögő kezem már fel is emelem, így mutatom hát meg neki a vágást, mely azért elég mély, így hát a vérem se csak egy kis pontból tör elő, hanem szépen behálózza már a kezem, a kezem, melyet a kezébe vesz. Nyelve érinti is a bőröm, a húsom, így lépek még közelebb és nézek is bele szemeibe.*
- Tedd meg, úgyis ezt akarod, hiszen vámpír vagy! *mondom neki most már nagyon is hűvös hangon, majd picit megfeszülök és felszisszenek, ahogy belém harap, de nem ellenkezem. Kezem ugyan megremeg, de ez automatikus reakció, nem én irányítom, így hát nemsokára a vérem már áramolni is kezd a vámpír testébe, belém pedig a mérge. Nem számoltam annyira a méreggel, így ismét meglepetésként ér, ahogy egyre jobb lesz a kedvem, egyre boldogabb leszek és furcsa, kéjes érzések kerítenek hatalmukba... picit megtántorodom azért, fejem pedig neki is döntöm a vámpír vállának, halkan szuszogva élvezve ezt a mocskos dolgot, addig, amíg el nem ereszti kezem, én pedig óvatosan emelem fel a fejem, hogy ne maradjak már ilyen közel hozzá. Fáj a harapás helye, de furcsán bizsereg most a kezem, így veszek elő egy kis kendőt a zsebemből, amivel direkt készültem és lassan be is kötöm a kezem, bár picit kába vagyok, de mosolygok és szemeim is csodálatosan csillognak az éjszakai holdfényben.*
- Ne mondd azt, hogy bánod, mert én se mondom. Csodálatos volt... *lépek ismét oda hozzá és két kis kezemmel át is ölelem erős testét, így élvezem ki a közelségét egy kicsit. Bár sok vért veszítettem és sok mérget kaptam, valahol még észnél vagyok, de a tetteim már nem az eszem következményei, hanem azt teszem, amit belül szeretnék, csak más esetben nem tennék meg, így élvezem hát tovább azt, hogy ilyen közel lehetek hozzá, legalább egy kis időre és az se érdekel, hogyha ezt a méregnek tudja be, mivel részben igaza van, de csak részben.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-04-05, 12:57 am

*Gonosz amit művel, és bár én is akarom, ez mégis aljas húzás volt, bár... megfogalmazni nem tudnám, hogy miért. Pillanatokon belül elvesztem a fejem, nem is látok és érzek mást csak a vérét, így gyakorlatilag a szavai úgy suhannak el a fülem mellett, mint a távoli nesz. Nem koncentrálok most másra, csak a számomra éltetőként szolgáló mézédes vércseppekre, és kiéheztetettségem miatt nem kicsit mohón veszem magamhoz a kezdeti gyengédség ellenére. Közben ködösen érzékelem, ahogy nekem dönti a fejét, de nem zavar túlzottan, így legalább nem kell megtartanom őt, mert ha elesne, valószínűleg nekem dőlne. Még időben meg tudok állni, és nem csak én távolodom el, hanem ő is, végre bekötözve a kezét, bár mintha talán kicsit késő volna ehhez... Megpróbálom gyorsan összeszedni magam, legalább annyira, hogy feltudjam fogni a szavait, és én is meg tudjak szólalni, s ezt meg is teszem, utalva rá, hogy ez azért furcsa volt a részéről. A mérgem viszont valamilyen szinten áldom és gyűlölöm is... egyrészt megtartja az áldozatot, másrészt meg teljesen tönkreteszi az egyén részéről való normális cselekedet illúzióját.*
- Az volt... *és hogy bánom-e? Nem. Több okból kifolyólag nem, mert bár számomra csalásnak minősülne az effajta magamhoz édesgetés, jobb szerettem volna küzdeni érte... mégis megnyugtat, hogy most egy kicsit közelebb érzi magát hozzám. Értelmes választ persze nem kaptam, így saját magamnak kell elgondolkodni azon, hogy miért tette... lehet, hogy a vágás egy cselekvésbe átvitt "kérlek"? Talán. Az ilyen gondolatok között fel sem tűnik, hogy átölelt, így nem viszonoztam ezidáig, de most hogy elszállt a döbbenet, újra rá tudom irányítani a figyelmem.*
- Akkor most ki is tesz félreérthető lépéseket a másik irányába? *kérdezem gonoszkásan kötekvő hangsúlyban, szemét módjára élvezem a helyzetet, és erről árulkodik a kis mosoly az arcomon, mely inkább öntelt és ravasz mintsem barátságos. Fél kézzel azért átkarolom őt, de nem sokáig, mert bár nekem mindegy, neki nem az, hogy ülünk, vagy állunk-e.*
- Ne ácsorogjunk, gyere. *kapom el kezét, közelebb húzva a romos lépcsőhöz, letelepedve rá, és ott aztán el is engedem őt. Nem kell, hogy félreértse.*
- Nem sietted ám el... *utalok itt picit arra, hogy jöhetett volna előbb is... vártam rá.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-04-05, 1:05 am

*Nem tudom, hogy ha nem lenne a méreg, miféle fájdalmat éreznék a vérem elvesztése következtében, de most csak a mennyei méreg hatását érzem, ahogy belőlem lakmározik. Annyira undorító ez a dolog, de én mégis, mégis vágytam már rá, talán ezt akartam eddig is, csak ő nem vette észre. Mégse mondhattam volna ki nyíltan, az nem hozzám méltó lett volna, de most mindez oly jól esik és ki tudja, talán ezek után mégis megpróbál majd még jobban eltávolodni tőlem, majd nem akar ismét látni csak attól félek, hogy én majd őt igen. Mint hallom, jól esett neki is a vérem, így kötözöm be magam picit ügyetlenkedve, de azért megoldom a dolgot, majd már nem is ácsorgom tovább előtte, bizony megölelem és nem is vagyok rest nekidőlni testemmel, hiszen most nem valami egyszerű csak úgy nyugodtan ácsorogni, így élvezem a pillanatot, melyről fogalmam sincs, hogy meddig tart, mintha az időérzékem kezdene cserben hagyni. A pimasz kis kérdésre viszont csak lassan emelem fel a fejem, úgy mosolyodva el, miközben a borostyán tekintetet fürkészem.*
- Nem zavar, ha félreérted. *kezdjen a hallott információval azt, amit csak akar, én most ezt mondtam, mert most így is gondolom jelen pillanatban. Na de le szeretne ülni, így csak lassan botorkálok utána, picit ügyetlenül és érzem is, hogy szédülök, de mivel kezem is fogja, így nem történik baj. Lassan leülök mellé, szépen neki is dőlve kissé és szép szemeim is lehunyom. Rögtön rájövök, hogy ez rossz ötlet, mert máris elkap a szédelgés, így nyitom is ki újból és nézek körbe az éjszakában.*
- Tanultam. *felelek most röviden, hiszen azért jöttem a Mysterioba, de az agyam annyira nem akar kapcsolni, mintha részeg lennék. Bár még soha nem voltam az, valahogy ehhez tudnám hasonlítani, csak elmosolyodom, miközben a csillagokra nézem és egy picit se zavar, hogy bizony teljes testsúlyom ismét a vámpírnak dől.*
- Olyan szép az ég! Kár, hogy ilyen hűvös van... *a vérveszteségtől fázom is kissé, így picit átkarolom magam, de azért tekintetem nem veszem le a csillagokról.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-04-05, 1:22 am

*Mindenáron szerettem volna megőrizni a normális ítélőképességét, hisz úgy az izgalmas a tánc... de most óvatlan voltam, köszönhetően az egyre inkább előtérbe kerülő vadállatnak, ami bennem lakozik, és ami arra sarkallt, hogy gondolkodás nélkül vessem magam illata után. Na és persze... a méreg új lehetőségeket tár fel, és nem tudom garantálni, hogy nem élek vele vissza, de emlékezni fog... vajon mi lesz róla a véleménye, ha kiürült a szervezetéből a mérgem? Ezek persze csak azután jutnak eszembe, miután szépen belakmároztam... és igen mohón. Hagyom is, hogy kicsit nekem dőljön, nem kell, hogy összeessen itt nekem, de egy pimasz kérdést nem állhatok meg, viszont annyira nincs magánál, hogy a feleletre csak vészjóslóan kajánul vigyorodom el.*
- Biztos? Szerinted mi lesz, ha félreértem? *pillantok is rá huncut mosollyal, mert szerintem részéről ez egy elhamarkodott kijelentés volt... csak ő ezt még nem tudja. Ahj, de sok mindent nem tud még rólam. Teljesen máshogy állna hozzám, óvatosabb lenne... talán, de erre sem merek megesküdni. Bátor lány. Inkább odahurcolom a lépcsőhöz, hogy leülhessünk rá, és újabb információt akarok kicsikarni belőle, s amint hallom, annyira azért még otthon vannak nála, hogy értse a célzást.*
- És nem volt ezidáig egy szabad estéd sem számomra? Vagy csak most jutottam eszedbe, és nem is gondoltál rám? *latolgatom az eshetőségeket, amik azért igen valószínűek, s még ha sejtem is a választ, szeretném tőle is hallani. Ezek után azonban szintén olyan meghökkentő, és szerintem nem is rá valló dologgal jön, hogy nem tudok visszafojtani egy kis mosolyt.*
- Szép. Sokkal szebb mint a nappal. Neked csak egy égitest ragyog, nekem pedig millió. *komolyodom el kissé, mert ezen már gondolkodtam, így miközben e szavak elhagyják a szám, jómagam is az eget vizsgálgatom.* - De sajnos nem tudlak felmelegíteni, hideg vagyok. És talán nem is lenne illő. *színlelek csalódottságot, hogy ezt nem tudom megtenni. Bizonyára megtudnám, legalábbis úgy hiszem, de ahhoz forróbbnak kéne lennie a hangulatnak, az pedig távol áll tőlem jelen pillanatban.*
- Kár, hogy csak most tekintesz úgy minderre, mint jó dolog. Ha kitisztulsz, újra átkozni fogod a nevem. *sóhajtok fel kissé, de utána összevonom a szemöldökömet, és vádlón pillantok rá.* - De ne mondd nekem, hogy nem tudtad mi fog történni! Direkt rátettél egy lapáttal! Keresem az okot, de nem találom, mégis, mit hittél? *kérdezek rá most már nyíltan, hiszen az valahogy meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg valóban a harapásom akarta...*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-04-05, 1:31 am

*A harapás után nem akarom elereszteni azonnal, így hát meg is ölelem, mert én most ezt akarom és mert jelen pillanatban a tiszta gondolkodás igen csak messze áll tőlem. Nem zavar, tényleg nem érdekel, így hát ölelem őt még egy kis ideig és a megjegyzésére is teljesen lazán válaszolok, most nem érdekel semmi, azt mondom, ami jön, amit akarok és amivel még jobban érezhetem magam, mivel most csodálatos minden, nem szegheti kedvem.*
- Nem tudom, mi lesz? *kérdezek vissza, mivel tényleg, fogalmam sincsen, hogy mégis mit hogy ért és hogy azoknak mik lesznek a következményei, ennyire most nem tudok belegondolni a dologba, tehát csak mosolyogva baktatok oda vele a lépcsőhöz, ahova lecsüccsenve, már ki is bököm, hogy bizony tanultam. Nem ismer engem, fel se foghatja, hogy milyen sok időt is töltöttem én a tanulással az életem során.*
- Nem akartalak még látni. Úgy gondoltam, hogy minél később látsz újra, annál jobban fogod értékelni a találkozást. *nem kéne most ilyen őszintének lennem, de csak kuncogok hozzá, mivel most viccesnek gondolom ezt az egészet és egy picikét sem zavar, hogy esetleg őt rosszul érinthetik szavaim, csak élvezem ezt az egész estét, de a hideg ellen nem tudok mit csinálni, ahogy ő maga sem.*
- Sajnos... kár, hogy halott vagy. *mondom még ki ezeket a szavakat, továbbra se téve cipzárt a számra akkor, amikor kellene, de hát most oly jó minden, miért kéne nekem most titkolóznom vagy olyasmiket mondanom, amiknek ő örül? Jó ez így, úgyis csak a vérem kell neki.*
- Én tiszta vagyok... *nézek is rá és bizony tekintetem ködös, de hát én ezt nem érzem. Egy részeg se ismeri be soha, hogy az, tehát tőlem se várható ez most el.*
- Pontosan ezt hittem és ezt is akartam, ami történt. Mit nem értesz rajta? *állok is fel lassan, még mindig szédelegve és szépen be is nyitok a romos épületbe, mivel tényleg fázom és a szél is fúj, bent legalább melegebb lesz. Ahogy körbenézek, egy kanapét már ki is szúrok, így rögtön a felé indulok meg és le is fekszem rá, ha elérem, mivel fogok minden, nem is kicsit és a több száz fénypontot még most is látom.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-04-05, 1:52 am

*Becsszóra: nem én kezdtem megint csak az olyan gondolatokat, Ő volt az, aki megjegyezte, hogy nyugodtan félreérthetem. Innentől kezdve pedig senki ne várja el tőlem, hogy ne ragadjam meg az alkalmat.*
- Akkor aszerint cselekszem, ahogy értem. *fordítom feléje a fejem, mélyem belepillantva szemeibe, és hogy értse a célzást, most olyat teszek, amit alapból ritkán: belemarkolok a hátsójába. Na persze nem erősen, és csak egy pillanatra, de ez épp elég arra, hogy egy huncut mosoly kússzon fel a szám szélére. No persze nem gondolom én ezt komolyan, óh, de messze állok én attól... előbb az emberi érzéseimet kéne megőrizni, de az logikusan nem fog menni, ha nincs kin gyakorolni... Hogy több ilyet ne tehessek, mintegy megálljt parancsolva le is ültetem magam mellé a lépcsőre, és kérdezgetni kezdem, próbálva úgy feltenni a kérdést, hogy ne tudjon rá kábult választ adni. Meglepnek az őszinte szavai, de végül elvigyorodom. Tetszik, hogy van benne egy kis gonoszság. Nem bírom a jó kislányokat.*
- Jól gondoltad. De nem számoltál mellékhatásokkal, amire még nem is gondolhatsz, mert nem ismersz... veszélyes dolog ám egy vámpírral játszani Aideen. *hívom fel rá újra a figyelmét, hogy nem minden úgy sül el, ahogy ő szeretné... és nem mindig csak azt váltja ki belőlem amit szeretne. Az egyetlen ember ugyanis aki felé mostanában törődés mutattam az Ő, de ha nincs itt, elveszik ez a tulajdonságom, akkor pedig nem lesznek a beszélgetések ilyen kedélyesek... No persze nem ígérem, hogyha itt van, akkor meg tudnám őrizni a cseppnyi emberségem ami megmaradt. Próbálok megbirkózni a furcsa szavakkal, de mikor újra megszólal, nem is tudom melyiket utálom jobban a mostani állapotában: a zagyvaságokat amit összefecseg, vagy a kőkemény őszinteségét. Mindenesetre én ezért nem fogom bántani, megtanultam díjazni a szakmámban azt, ha valaki igazat mond...*
- Miért? Nem mindegy az neked? *ráncolom meg a homlokom. Hogy kár-e? Attól függ, honnan nézzük... Azért megjegyzem neki, hogy nem teljesen jó ez a mostani állapot, de szavaira csak felhorkanok. Méghogy tiszta... ja, én meg élő. Ezt viszont nem teszem szóvá, teljesen felesleges lenne, még a végén leállna bizonygatni a saját igazát. Inkább újabb kérdéssel bombázom, válaszára azonban nem felelek rögtön, csak komoly tekintettel fürkészem.*
- Értem. Ezek szerint hát vágyol a mérgemre még mindig. *és igazam volt. Miért is kételkedtem magamban? Viszont ez akaratlanul is felvet egy újabb kérdőjelet.* - Nem gondolsz a jövőre, igaz? Hogy mi lesz ez után. Hogyan fogsz hozzám állni. *és én tehozzád. Egyenlőre ha mondanom kell valamit, az a kölcsönös kihasználás. Ez persze nem rossz ötlet, de mégis. Ezzel elérhetek mindent amit akarok, vagy vágyaim egy része teljesül csak? Már rég nem ott tartunk, hogy csak a vére kell... Felállni szándékozik azonban, amit én hagyok anélkül hogy megmozdulnék, csupán tekintetemmel követem őt, egészen addig, míg el nem jut a kanapéig. Egy utolsó pillantás a csillagokra, és odasuhanok melléje, a heverő szélére ülve.*
- Csak nem itt fogsz éjszakázni? *heherészek magamban egy picit. Egy ilyen úri lány egy romos kastélyban fekszik kivérezve egy fiatal vámpír mellett. Lehetőségek tárháza.*

//Fagy.//

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-04-05, 11:14 am

//olvadunk//

*A méreg még oly friss, bennem van és segít azt mondanom, amit nem kellene, olyanokat tennem, amelyeket meg fogok bánni, így nézek hát bele szemeibe is hosszan, figyelve is szavait, de a válaszára picit elgondolkodnék, de erre már nincs időm, ugyanis a következő pillanatban jéghideg kezét érzem meg vékony szoknyámon, pontosabban a fenekemen, így pirulok el egy picikét - hiszen nincs most oly sok vérem, ami ezt elősegítené -, és fordítom is el fejemet egy pillanatra. Ezernyi gondolat cikázik a fejemben, mert igen, örülök neki, hogy végre egyszer nőként tekint rám és csak remélem, hogy komolyan, nem pedig piszkálásból teszi mindezt, de másodsorban nem tudom hova tenni a tettét, ezt nem szabadna, biztosan csak játszik, hiszen mit akarhatna egy ilyen idős pasas egy 16 éves lánytól? Valószínűleg semmit, így végül ismét rá nézek, de neki csak az jöhet le, hogy jó adag fáziskéséssel és fejemet is picikét megcsóválom.*
- Ezt azért nem kéne, te is tudod. *más esetben pofon járna, ha tiszta lenne az agyam, de a méreg miatt én magam is másképp viselkedem, ezt tudhatja jól vagy ha még nem, akkor egy idő után majd ki fog derülni a számára, hogy a mérge olyan dolgokat tehet egy emberi lénnyel, amellyel nem számolt. Viszont ezek után leülünk, én pedig nem vagyok rest most is hozzádőlni kissé, főleg a szédelgés miatt, jó ő most itt, egy stabil illető, aki megtart, hogyha gond van.*
- Mellékhatások? Te is játszol én velem, szerintem megérdemelted, hogy én is ezt tegyem Te veled! *jelentem is ki határozottan, de bizony közben mosolygok is, mulattat a helyzet, az egész szituáció, mivel most végre nem ő irányít, nem ő mondja meg, hogy mi legyen, én pedig ott tartok, hogy nem is érdekel most sok minden. Meg is bántom - vagy bántanám -, azzal, hogy már halott, de mintha ezen szavaim nem érdekelnék, úgy pereg le róla.*
- Végülis de, mindegy... viszont ha nem lennél már halott, most felmelegíthetnél. *mosolyodom el nagyon is pimaszul, majd a hülye kérdésre is megmondom az őszintét, hiszen nem mást akartam, mint azt, ami történt, pontosabban a vérivásra, ugyanis hiányzott nekem, bármilyen furcsa is bevallani, de most jól érzem magam és ilyet már nagyon régen nem éreztem. Végre nem kell egy úrilánynak kiadnom magam, végre más lehetek.*
- Mintha nem tudtad volna... De ha te ennyire elkerültél, most tettem róla, hogy megharapj! *igen, észrevettem ám, hogy vámpír létére nagyon nem akart megkóstolni újból, pedig bizonyára nem olyan rossz a vérem, így picit mocorogni is kezdek, zavart ez a dolog, főleg amikor annak a két nőnek a társaságában láttam, akiket előszeretettel harapdált, de engem bezzeg nem.*
- A jövőre? Ugyanúgy fogok, ahogy eddig, nem kedvellek jobban. *kuncogok is egy picikét, majd már fel is kelek, jobbnak látom besétálni a kastélyba, nem itt kint maradni, a szeles várrom környékén és mivel egy kanapét is látok, már le is fekszem rá, lábaimat is picit felhúzva, kényelmes most ez így. Azrael is követ, így tekintek hát rá, a karfa irányába és hallom is az okos kérdést.*
- Miért ne? Úgyis vigyázni fogsz rám vagy tévedek? Szerintem nem akarod, hogy bajom essen. *oh de kis piszok vagyok. Kész testőröm van, még jó, hogy kihasználom a dolgot.* - Te akartál látni, de ha zavar a dolog, bármikor leléphetek, bár a révészig akkor is szükségem lenne az erős karjaidra, mivel nem igazán tudnék elmenni odáig. Valaki túl mohó volt. *nyúlok kezemmel ajka felé, hogy éles fogához hozzá tudjak érni egy pillanatra. Furcsa most minden, a viselkedésem, de igenis jól érzem magam, nem félek a tűzzel játszani.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-04-05, 11:44 am

*Sosem mondtam, hogy azért mert bizonyos okok miatt próbálok az emberségemhez ragaszkodni, nincsen alapjába véve egy gonoszabb oldalam, és mivel ez most mutatkozik meg, nem is vagyok rest kihasználni, hogy a vérébe jutott a mérgem, és szinte ellentéte önmagának. Így bele is markolok egy pillanatba a hátsójába puszta gonoszkodásból, figyelve közben, hogy mit reagál, de miután elfordítja a fejét, végül csak egy fejrázást kapok, és valahogy nem erre számítottam, hanem további pimaszkodásokra.*
- Tudom? Szerintem te nem így gondolod. Ha így gondolnád, nem mondtad volna, hogy teljes nyugalommal félreérthetem. *dobok fel egy teóriát azt illetőlegesen, hogy valaki itt nem őszinte... A továbbiakat inkább ülve folytatnám, így hallom meg, hogy valami azért félrecsúszott a lány számításaiban...*
- Az lehet, de annak következményei vannak. Nem fogom neked elmagyarázni, egyszer már megtettem, hogyha kiveszik belőlem az összes emberség... magadnak köszönd. Utána már ne is keress olyan Azraelt, aki bármilyen kis pimaszkodást megbocsájt. *csóválom meg a fejem, és nem érdekelnek a kemény szavak, ő sem finomkodik. Különben szerintem felesleges komoly témákról beszélni vele, valahogy érti, csak nem fogja fel a súlyát a dolgoknak. Hiszen úgy dobálózik itt a szavakkal... Sose érdekelt, hogy meghaltam, ez ezzel jár, én választottam és elfogadtam, tökéletesen tisztában vagyok a hátrányaival, arról nem beszélve hogy az előtt, de még most is az életem részét képezi az elmúlás.*
- Nem hiszem én azt... tudod, ezt nem kéne. *idézem is a lány szavait ravasz mosollyal.* - Különben miből gondolod, hogy egyáltalán fel akarnálak melegíteni? *persze tudom a választ, ő azt hiszi, hát én nem... mármint ennek így kéne lennie. Közben persze kiböki, hogy igazam volt, és nagyjából átkozom azt a büszkeségét... megmondtam, hogy csak kérni kell. Erőfeszítés, még a fogamat is megszívom hozzá, de ezt nem kötöm most az orrára, nem lenne bölcs dolog.*
- Tudtam én, csak azt akartam, hogy kimondd. Máris teljesen más, ha az ember hangosan és őszintén beismeri. Pedig nem is haraptalak meg annyiszor, hogy vágynod kéne a mérgemre... *jegyzem meg, hogy szerintem itt valami olyasmi lehet a háttérben amit én gyanítottam. Ő azonban beljebb merészkedik a várromban, és persze követem én is, ha már itt vagyunk, nem fogom csak így itt hagyni, egyenlőre kedvemre van az időtöltés, tehát le is telepedek melléje.*
- Akkor most ez lesz? Kölcsönös kihasználás? Részemről... *vonok vállat, mint akit nem érdekel, de persze ez nincs így, szerintem mindkettőnknek jó volna, nekem különösen... Azonban még egy kérdés ötlik a fejembe, amit fel is teszek neki.*
- Még egy darabig vigyázok. *és hogy utána mi lesz, és miért szakadhat ez meg? Nem kell tudnia. Olyan most mint egy kis óvodás aki játszik, annyira nyílt és őszinte, hogy újra meglep azzal amit tesz, de szemeim követik a felém nyújtózó kis kezét, és amint a fogamhoz ér, nem eresztem ám. Egyik ujját megsebzem, és máris kicsöppen még egy kis vére a nyelvemre. Kedvem lenne még inni belőle, de nem biztos, hogy az egész éjszakát vele akarom tölteni, és ha még mohóbb lennék, bizony talán kéne. Így elengedem, elhúzom egy picit a fejem, mert ha tervemet nézzük, meg kell tanulnom magam kontrollálni. Próbálok másra figyelgetni, nem a csepp ízére a számban, és most tekintetem sem a lányon nyugszik.*
- Megáldott téged a sors ám velem. Kell neked temetőkben sétálni... *filózom halkan mindeközben, még mindig kerülve a rápillantást. Muszáj mértéket tartanom.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-04-05, 12:00 pm

*Nem tudom pontosan hova tenni a kialakult helyzetet, főleg, amikor hozzám is ér úgy, ahogy egy férfi szokott egy nőhöz. Tudja szerintem, hogy eddig még senki se érintett meg, ahogy ajkamhoz is csak ő fért hozzá eddig és talán ezért is vált ki belőlem furcsa dolgokat Azrael, de mégse mondanám azt, hogy tetszik nekem. Nem is tudom, hogy mit érzek vagy akarok kezdeni vele, majd az idő eldönti. De azért a megjegyzés nem maradhat el, jelzem is felé, hogy ezt nem kellett volna, de ahogy hallom válaszát, picit meglepetté válnak szép szemeim.*
- Én nem úgy gondoltam... amúgy sem akarod félreérteni, akkor meg minek mennénk bele ebbe a témába? *vágok is vissza azonnal, mivel tudom ám, hogy ő nem úgy néz rám, elvan a hozzá való csinos kis lányokkal, szóval én oda nem tartozom bele, ahhoz szerintem túl fiatal vagyok és a felfogásom is más, de én nem fogok változtatni magamon csak az ő kedvéért. *
- Nem rémítesz meg ezekkel a szavakkal. *mosolygok tovább, így csüccsenünk le nemsokára a lépcsőre, de oly hideg van, ezt azonnal érzem, szóval máris tudom, hogy nem fogok sokáig idekint maradni. Na de a felmelegítésemben ő most nem tud segíteni, ami sajnálatod, de hát ezt is csak én gondolom annak...*
- Hogy miből? Őszintén szólva azt gondolom, hogy nem akarsz, csak egyszerűen játszol velem. *vonok vállat, mivel a fenekem érintése is csak azért volt, mert azt hihette, hogy felidegesít vele, szóval kiismertem már, nem úgy viselkedik velem, tehát nincs mit félreértenem, nem vágyik arra, hogy esetleg közelebbről is megismerjen és ez így is van jól, hozzám egy korombeli, kedves srác illene, egy olyan, akivel még nem találkoztam úgy hiszem. *
- Az az én dolgom, hogy miért akartam, hogy megharapj és megmondtam, hogy nem fogom kérni! *nézek rá most már kissé ridegebben és szépen ott is hagyom, így sétálok be a kanapéhoz, amelyre ki is dőlök, mivel fogok egy kicsit a világ és nem akarok elájulni véletlenül se. Itt jobb azért az idő, a szél mégse jut be, tehát elvagyok én most itt.*
- Nem tudom, miért akarsz mindent tudni? Majd meglátjuk... *nekem egyelőre arra kell, jól érzi, mivel mást nem ismerek így és mással nem kerültem még ilyen viszonyba, viszont a mérge kellemes, most is nagyon jól esik, hogy így alakult mindez, bár a szédülést azért kihagytam volna. Kezem felé indul, így érek hozzá éles fogához és a karcolás okozta fájdalmat már nem is érzem, valahogy testem most nem érzékeny az ilyesmikre, így csak mosolyogva figyelem, ahogy vérem kiserdül, majd pedig eltolja kezem és picit el is távolodik.*
- Csak nem félsz? *fura, hogy így eltaszít, amikor kívánja a vérem, látom rajta. Lassan fel is kelek, de csak annyi időre, hogy megfordulhassak és hogy nemsokára már a kanapén térdelhessek. Fekete tincseimet is elsöpröm a bal oldalamról és szépen nyakamat mutatom felé, így hajolok oda hozzá.*
- Itt vagyok, sebezz meg nyugodtan... úgyis le tudsz állni. *bíztatom is kissé, hiszen kíváncsi vagyok, hogy mit is jelentek, hogy vajon megharap-e újból, bár most is úgymond kértem, tehát talán igen, na meg, vámpír volna, de majd meglátjuk, hogy mit is tesz. Végül én oly közel hajolok hozzá, hogy szinte ajka elé kínálom a nyakam, ezzel vállalva egy újabb harapásnyomot is. És hogy miért teszem ezt? Most a méreg miatt, tudom, hogy nem szabadna, mert ez már veszélyes, de akarom,annyira akarom...*