A Krorun várrom

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2013-01-21, 1:59 pm

//NRT: Noel és Aideen - 2013.01.19.//

* Mulatságos számomra, hogy ez a lány a veszélyre figyelmeztet mivel itt az egyedüli veszélyforrás az jómagam lenne és itt csak ő érezhetné magát ebben a helyzetben.*
- Mily kedves tőled.* szűröm fogaim közt a szavakat érezve, hogy már egyre kevésbé tudom kordában tartani haragom, de egy kézfogás erejéig még azt hiszem sikerül. Ismerős vagyok a számára mi talán nem is olyan meglepő, de hidegen hagy, ahogy a tiltakozása is miután magam mellé vonom a kanapéra és bár fél karral de biztosan ott tartom.*
- Nem is ajánlom...*felelem eltorzult arccal hogy aztán némi információt szolgáltatva neki, vészjósló hangon ráébresszem miért is kerül ily hamar ebbe a helyzetbe. Azrael kerül engem s azt hiszem igen rossz napot választott arra nézve, hogy másutt kóboroljon így ennek az egésznek a levét szegény lány fogja meginni.*
- Tudom... tudom...* simítok végig betegesen nyugodt, már már megértő hangnemben de aztán nevetve döntöm hátra fejem s csóválom meg, nagyon megtiszteltető számomra, hogy példaképként tekint rám.*
- Az a kis majom... vajon még mi mindent nem mondott el?* teszem fel a költői kérdést véget vetve a simogatásnak miután az elhúzza fejét és menti magát mintha ez valamit is számítana.*
- Mégis te vagy az akin keresztül visszaadhatom azt amit ellenem tett, ugyanis kerül engem nagy ívből, nem mer kiállni ellenem. Hm...*pillantok a koszos ablakok irányába.* - Talán most is itt van s hallja mi minden történik idebent de látod?* fordulok vissza felé.* - Annyit sem érsz neki, hogy a bőrét kockáztassa érted...* jól tudom, hogy szavaim csupán feltételesek, de ha mégis így van? Ezt nem fogjuk megtudni...Pálcája valóban kemény testemhez nyomódik de hol érdekel? Annyi diák hordja magánál hogy szinte már természetes ha egy áldozatomnál észreveszem, szavait pedig nem veszem komolyan, természetesen halálra rémített a kicsike. De aztán valamiképp csak pálcájához jut s egy átkot szórva rám érzékelem, hogy testem lekerül a kanapéról és szépen a kőkemény fal kel versenyre az én testemmel, láss csodát én egyben vagyok, ellenben az ütközés helye már kevésbé mondhatja ezt el magáról. Féloldalasan megtámaszkodva a földön fordítom fejem felé, tekintetem teljesen elvadul az engem ért támadástól, nem egy félős ez a lány, de mától jobban teszi ha beiratkozik egy "hogyan kell félni veszélyes helyzetekben" tanfolyamra.*
- Ezt nem kellett volna...*morgom oda neki, a következő pillanatban pedig villámsebesen mögötte termek, kezem a csuklójára kerül s bár érezhetné érintésem hűvösségét erre nincs igazán ideje, ugyanis a csonttörés talán mindkettőnk számára ismerős hangja tölti meg a helységet, minek következtében ha minden igaz pálcája elejtődik, kézfeje pedig rendellenes módon vett irányt.*
- Soha... de soha... ne tedd ezt még egyszer.* suttogom még mindig hátulról, kezem elvéve eltört testrészétől. Lassan elé sétálok s ha elejtette pálcáját akkor egy laza rúgással kiiktatom a közelünkből s kissé oldalra tartott fejjel tekintek rá.*
- Megértetted?* az előbb is észrevettem, hogy kerüli a tekintetem, ez a lány nagyon is jól ismeri a fajtánkat, de mit számít ez, egyenlőre nem állszándékomban megigézni. Egyenlőre...*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2013-01-21, 11:05 pm

//NRT: Noel és Aideen - 2013.01.19.//

*Nem számítottam arra, hogy majd a kézfogásomat egyfajta húzás is követni fogja, az pedig még inkább kedvem ellen van, hogy át is ölel. Utálom az ilyet, miért kell engem fogdosni? Az nélkül nem tud beszélgetni egy vámpír se? Viszont amikor hallom, hogy kedvesem megharapta az ő párját, bizony megérzem a baj szelét, sejtem, hogy nem lesz ez a beszélgetés olyan nyugodt, de a simogatás már egyre zavaróbb, fészkelődöm és pálcám is előkészítem, de még egyelőre maradok az ész érveknél, felhozom azt is, hogy Azrael őket egyfajta útmutatásként emlegette nekem, de ez csak nevetésre sarkallja.*
- Ő őszinte hozzám, nem értem, hogy mire célzol. *szűkülnek össze szemeim, de ez után további szavai undort keltenek bennem. Megrázom fejem, így néhány fekete tincsem önkéntelenül simít végig a férfi karjánál, majd végül dühösen szemeibe nézek, most nem kerülve a tekintetét egy kis időre.*
- Ez hazugság! Ha itt lenne, akkor már rég bejött volna! Én pedig nem érdemlem meg, hogy más miatt büntetve legyek, ez így nem fer. *na de nem hagyom ám magam, tudom, hogy most bajba kerültem, így szépen pálcám már a másikhoz is ér és jöhet a taroló átok varázsigéje, mely keményen neki is vágja Noelt a falnak, de sajnálatos módon ő túl gyors ahhoz, hogy további támadásokat vigyek véghez, és őszintén szólva harcolni se szeretnék ellene, egyszerűen tisztáznám a dolgokat, akár Azrael helyett is. Ekkor kerül mögém, majd keze kezemhez ér és már roppan is a csont, belőlem pedig hatalmas üvöltés hallatszik, szemeim megtelnek könnyekkel és vékony, törékeny testem meg is remeg. Ez az, amit a legkevésbé bírok: a fájdalmat. Ezért is kértem meg anno Azraelt, hogy segítsen elviselni nekem a fájdalom érzetét, de sajnos nem haladtunk túl jól, mindig összevesztünk, most viszont. A pálca természetesen kikerül kezemből, én pedig könnyes arccal, remegő testtel fogom meg bal kezemmel törött jobbomat, nézem eldeformálódott testrészemet, amely lassan dagadni is kezd. Elém kerül, fenyegetőzve, majd már jön a visszakérdezés is, én pedig ajkamba harapok, hogy legyőzzem a sírást, a fájdalmat... a félelemet Noel iránt.*
- Megértettem. Mit akarsz tőlem? *nem akarok egész este itt lenni, nem akarom, hogy bántson, bár most már láthatja gyenge pontomat, ami szerintem számára se rejtély innentől kezdve. Lassan ezüstös tekintetem találkozik borostyán szemeivel, majd végül hátra is dőlök a kanapéhoz.*
- Kérlek, had menjek el. *mondom halkan, de mégis jól érthetően, próbálva még észhez téríteni a másikat, bár eléggé látszik, hogy megvan már a terve, hogy tudja, mit is akar valójában... én pedig félek, hogy véghez is viszi.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2013-01-22, 12:33 pm

//NRT: Noel és Aideen - 2013.01.19.//

* Az új információ miszerint fajtársam egyfajta útmutatásként gondol rám és Vixire ezzel a lánnyal való kapcsolatának kialakítására az már vicc, tisztában lehet vele, hogy tette következményekkel jár részemről de ő azóta is kerül, nincs lehetőségem lejátszani vele egy az egyben. Ezért ha már embere erre tévedt ezen a szép estén a bosszúm rajta fog csattani ezzel is tudatva Azrael felé, hogy nincs elfelejtve.*
- Még véded... de aranyos vagy. Valóban őszinte? Épp most mondtad, hogy erről elfelejtett említést tenni...* kétlem, hogy teljes mértékben az lenne de őszintén szólva a piti kapcsolatbeli ügyeik nem érdekelnek, engem most csak egy cél vezérel.*
- Te így gondolod én pedig másként... de ezt sosem fogod megtudni, nincs benne annyi szufla, hogy be is vallja neked. Tudod Aideen az élet már csak ilyen... nem mindig úgy alakulnak a dolgaink ahogy azt szeretnénk.* tekintek bele szemeibe de aztán már távolról szemlélhetem, ugyanis egy varázslatnak hála a falhoz vágódom. Nem tudhatja, hogy ezzel mérgem tetézi s bár nem volt szándékom túlságosan bántani ezért most megfizet. Mögé suhanva töröm el csuklóját egy szempillantás alatt s rúgom félre pálcáját amint elé sétálok. Játszhatunk az ő szabályai szerint de annak keserves vége lenne, ezért remélem megérti, hogy nem viselek el még egy ilyen támadást. Megigézhetném, de az nem lenne mókás tehát csak letekintek rá s kissé elmosolyodva biccentek.*
- Jó kislány. Ami pedig Téged illett...* guggolok le elé elnézve eltorzult kis kezét mely bárnem hat meg, mégis fura dolog kezd el mozgolódni bennem. Vixi mellett kezdek elpuhulni, de ezt nem hagyhatom, nem is tudnám megfékezni magam csak az utórezgések érthetetlen most számomra is. Kérlelése sóhajtást vált ki belőlem mi bár úgy tűnhet, hogy untat mégis izgalommal tölt el.*
- Természetesen el fogsz menni, hullaként egyenlőre nem sokra megyek veled.*nézek bele szemeibe kissé oldalra döntött, méricskélős arcformával, talán úgy tűnhet neki, hogy a továbbiakat fundálom ki elméletben de ez nem így van, akaratom már körvonalazódott bennem.*
- Elmész s te amint találkozol Azraellel azt fogod mondani, hogy ittam belőled.* tekintetünk találkozása végett ez elkerülhetetlen lesz a jövőben, felmerülhet a kérdés, hogy ez most miért nem történik meg, de erre elég egy szó, egy név mely mindent megmagyaráz: Vixilien. Viszont ennyivel nincs elintézve semmi, szélsebesen suhanok az ablak felé s töröm be azt, kisebb nagyobb szilánkok csörömpölése ér el a lányhoz ahogy pár beesik a padlóra, de hamarjában maga előtt találhat ugyan abban a pozícióban csupán egy éles üvegdarabbal a kezemben.*
- Add ide a kezed!* nyújtom ki felé magamét várakozón, ha engedelmesen megteszi akkor hűs ujjaim kacsója köré fonom ha nem akkor nemes egyszerűséggel megragadom épségben lévő kezét. Az üvegdarabbal kézfejére egy kunkori "N" betűt karcolok erősen tartva az esetleges ellenállás és a további felesleges sérülések elkerülése végett, alkotásom végeztével megcsodálom a remekművet majd pedig eleresztem és vállam felett hátrahajítom az üveget. Állánál fogva irányítom arcát felém, hogy szemeibe nézve az utolsó kívánságom is bevégeztessem.*
- Nem fogod meggyógyítani, sem te sem más míg Azrael nem látja a bélyeget. A harapásom nyomát pedig old meg a csuklódon. De nagyon ügyelj arra,hogy tökéletes legyen...* kissé durván lököm el fejét s állok fel, pár lépést hátrálva, mivel a vér szaga óhatatlanul is mardossa a torkomat.*
- Most pedig menj!* tárom ki kezem az ajtó irányába, részemről tekintve nincs több dolgom vele s ha nem akarja, hogy ma este igyak belőle amit nem túlságosan szívlelnék a kedvesemnek tett ígéretem végett, akkor jobb ha szedi a lábait, vadul csillogó tekintetem arról árulkodik, hogy ma még nem ittam, vére illata pedig igen csábító számomra.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2013-01-22, 1:43 pm

//NRT: Noel és Aideen - 2013.01.19.//

*Annyira örültem volna, hogyha Azraellel futhatok össze a mai nap, de sajnos ez nem így történik, hanem helyette egy egészen más vámpír kerül szemeim elé, ki mintha örülne a társaságomnak és oly nagyon Azrael ellen beszél. Ezek nem kedvelik egymást, ez tiszta sor, én mégse vagyok oly befolyásolható, maximum erőszakkal, de az nélkül nem fogok engedni szavainak.*
- Minden mást elmondott nekem, szóval igen, őszinte. *ezt pedig meg is értem, hogy miért nem tárta elém, viszont azóta mi már megbeszéltük a dolgokat, már nem zavar, hogyha másból iszik, tudom, hogy szüksége van rá, el kell fogadnom.*
- Nem kell aggódnod a kapcsolatomért, mert bár lehet, hogy nem olyan felhőtlen, mint a tiéd, de ez is nagyon szép. *vetem még oda neki most már dühösen, ugyanis tény, hogy zavar, hogy Azrael fiatalnak tart, mégse fog meghatni a dolog, most már én is idősebb lettem és folyamatosan fejlődik, változik a testem, talán elérem majd azt is hamarosan, hogy tökéletes legyek neki. Noel viszont egyre jobban zavar, ahogy hozzám ér, amiket mond, így rá is támadok, méghozzá egy taroló átokkal lökve neki a falnak, de már érzem, hogy nem kellett volna, mivel csuklóm látja kárát, eltörik, én pedig sírva kiáltok fel. Nem tudok mit tenni, a fájdalom a gyengém, de egyértelműen engedek kérésének, nem támadok tovább, nem akarok további bájt hozni a fejemre, így lassan szembe is nézek vele, amikor elém guggol és látható most már a félelem is tekintetemben, aminek valószínűleg a vámpír örülni fog. *
- Miért mondjam azt? Akkor... miért nem harapsz meg, ha ezt kell mondanom, nem az lenne a logikus? Én nem értelek. *rázom is meg a fejem, de természetesen értem a parancsot és örülök is neki, hogy megúszom a vérszívást, mégse látom át, hogy miért teszi mindezt. Viszont hamarosan már az üveg szétzúzását hallhatom, így kerülnek az üvegszilánkok be a helységbe, majd hamarosan már Noel ismét előttem van, méghozzá egy elég éles darabbal.*
- Ne... ne csináld... *remegek meg, így kezem se nyújtom felé, de elveszi és hamarosan már az üveg fel is sérti bőrömet, én pedig fel is sikkantok, próbálom elhúzni mancsomat, de semmit se érek vele és szívem szerint megrúgnám Noelt, de most visszafogom magam, a törött láb nem hiányzik. Oda se nézek, amíg munkálkodik, csak ahogy elereszt, akkor lesek le az N betűre és meglepetten nézek fel szemeibe.*
- Ez most mire volt jó? *de ekkor már államat fogja és hallhatom is a következő parancsokat, mely szerint nem lehet meggyógyítani a karcolást, amíg Azrael nem látta, sőt, még a harapásnyomot is rá kell valahogy vésnem a kezemre. Hátraesek picit a lökéstől, majd letekintek véres, remegő kézfejemre, mely iszonyatosan fáj, így hamar ruhámhoz is fogom azt, de most már mindkét kezem használhatatlan, legalábbis jelenleg úgy érzem.*
- Ez annyira gyerekes visszavágás. *de mást már nem mondok, csak lehajolok pálcámért bal kezemmel, majd felkelve szapora léptekkel sietek el az ajtóig, hogy el tudjam hagyni ezt a kastélyt, a törött csuklómat pedig rendbe tetessem a gyógyítóval... Valami nyugtatót se árt, hogyha ad, nem volt éppen kellemes ez az éjszaka a számomra, de annak örülök, hogy Noel nem harapott meg. *

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2013-01-23, 1:47 pm

// A játék átvált RT-re //

* A lány szövege kezd untatni ezért csak sóhajtva bólogatok szavaira, azt hisz s remél amit akar engem aztán a legkevésbé sem érdekel ahogy a kapcsolata sem.*
- Nem aggódok Aideen. Cseppet sem érdekelsz.* ezt jobb ha most tisztázzuk tehát nem is állok le vele csevegni az én,koránt sem felhőtlen kapcsolatomról, főleg hogy erre esélyem se lennemivel egy átokkal a falhoz vág. Természetesen nem hagyom annyiban s hamarosan már törött csuklójú lekuporodott lányra tekintek rá miután a pálcáját is arrébb rúgom. Leguggolva hozzá nézek a szemébe és mondom meg neki mit kell tennie, de ez persze nem olyan egyszerű ezzel a makacs lánnyal, mindent meg kell magyarázni neki.*
- Azért, mert én azt akarom! Nem világos?* vonódik össze szép szemöldököm.* - Tudod nekem fontos egyesek akarata... légy ügyes és okos kislány, találd ki a többit.* örüljön hogy ennyit is elmondtam neki, természetesen arról szó sincs, hogy csak Vixiből táplálkozom, de a Mysterios diákok nőstény egyedeit próbálom elkerülni ha ez boldoggá teszi az én harcos amazonomat. Az ablaküveg hála nekem betörik így egy nagyobb szilánkkal a kezemben nyújtom magamét a lány felé ki remegve ellenkezik s nem is adja oda magától tehát magam ragadom meg s vésem kézfejére nevem kezdőbetűjét, minek végeztével további utasításokkal látom el, tehát sem ő se más nem gyógyíthatja meg. Persze további kérdések merülnek fel a lányban mire a véges üveget elhajítva döntöm oldalra a fejem.*
- Majd ha meglátod a párod képét megtudod!* állok is fel mert a vére illata lassan betelíti az egész szobát. Az önmegtartóztatás gyakorlópályáján vagyok szóval nem kéne sokáig itt maradnia ha jót akar ő is és én is tehát távozásra szólítom fel. Szavai viszont annyira feldühítenek, hogy mikor távozóra fogja megragadom karját s magam felé rántom, kíváncsian mégis idegesen pillantva hófehér arcára.*
- Jobb szeretnéd ha darabokban juttatnálak el hozzá? Miért nem tudod értékelni ezt a fajta nagylelkűségemet?* pillantok le továbbra is vérző kezére mi ingerel, az isten verje meg nagyon is ínycsiklandozó az illata de erőnek erejével elveszem onnan tekintetem s visszapillantok a lány szemeibe.*
- Mert ugye tudod, hogy erről van szó? Semmiség ez ahhoz képest amit tennék veled, hogy az a nyomorult r*hadtul érezze magát. Ami az enyém az az enyém!*sziszegem egyre közelebb hajolva könnyétől áztatott pofijához miközben észre se veszem hogy ujjaim egyre inkább szorosabban fogják a lány karját mi feszültségemből következik.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2013-01-23, 2:24 pm

*Miután a falhoz vágom, érezhetem is Noel haragját, tettem következményeit. Nem akartam, hogy ez történjen, nagyon nem, de úgy néz ki, hogy nincs mit tennem, tehát hamarosan már elém kerülve adja is ki nekem a parancsát, amely akárhogy is nézzük, nagyon furcsán hangzik, főleg egy vámpír szájából. Nyomokat csináljak magamon, mintha megharapott volna? Érdekes... de a magyarázat is megérkezik, ezek szerint Vixi nem törődött bele abba, hogy másból táplálkozzon az ő párja, ellentétben velem. Értem most már a dolgokat, így rá is bólintok, de ahogy kezemet kéri, nem engedem ám azt csak úgy, mégis magához vonja és jöhet az újabb fájdalom, ami már egyre rosszabbul érint. Még mindig nem tudom magam konrtollállni, de ahogy befejeződik a jel felrajzolása, csak elhúzom kezemet és szépen magamhoz is fogom, majd pálcámat összeszedem és remegő kezembe fogva indulok meg az ajtó felé, de talán jobb lenne befognom, mert Noel már el is kap és szépen bele is ütközöm kemény, jéghideg testébe, úgy nézek fel a borostyán szemekbe.*
- Én... én tudom értékelni, eressz el. *kérem is meg, de érezhetően kezdi hatalmába keríteni vérem illata, így gyorsan ruhámhoz is nyomom, mely bár fáj, talán valamennyire mégis el fogja tudni nyomni a szagokat... vagy ez csak hiú remény a számomra? *
- Nem vagyok vámpír, én ezt az egészet nem érthetem, de én úgy tudom, hogy ő kedves volt Vixivel, amíg te távol voltál, ezt is értékelned kellene. Valaki vigyázott rá. *úgy tudom, hogy Azrael megkedvelte azt a lányt, tehát ő nem bántaná, nem is bántotta, így nem érzem fernek azt, hogy Noel most velem játszadozik. A szorítás viszont egyre kellemetlenebb, így megpróbálok hátrébb lépni.*
- Eressz el, nagyon erősen szorítasz. *kérem is rá, próbálva kibújni kezei közül és bár gondolkodok a támadáson, most még visszafogom magam. A pálcám a kezemben, de félek, hogy ismét én járnék rosszul és azt nem akarom.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2013-01-23, 2:40 pm

* Oka van annak, hogy nem harapom meg, mégpedig nyomós okom mit nem akarok felrúgni mivel ezzel csak fájdalmat okoznék a szeretett nőnek, de tettem következményével még magam sem számoltam, Aideen vérének illata igen csak marcangolja száraz torkomat s ahelyett, hogy hagynám elmenni elkapom hát karját s felrovom neki viselkedését.*
- Hazudsz.* villan meg szemem hisz tudom, hogy ezt most csak azért mondja, hogy jól jöjjön ki ebből a helyzetből. Látom igyekvését, hogy sebét magához szorítja de ez már késő, az egész helyiség az ő illatától szaglik így nehezen tudok figyelni a lány szavaira miszerint kedves volt kedvesemmel.*
- Annyira kedves volt, hogy megharapta?* na ne, ezt ne akarja nekem senki sem bemagyarázni s mivel úgy érzem hülyének vagyok nézve így erősebben fogom meg a lányt ki huzakodni próbál, de ujjaim nem engedik, vészjósló tekintetemből kiolvasható, hogy már vére miatt se.*
- Aranyvérű vagy igaz e? Már az illatán is érezni, hogy különleges...*tekintek le kezére melyet magához szorít. Vágyakozva ragadom meg azt a kezét s fordítom magam felé vérétől pirosló kézfejét majd lassan ajkaim felé emelve szólok pár szót kissé rekedten s azt is érzékelheti a másik, hogy szinte csak magamnak mondogatom.*
- Csak megkóstolom... csak egyetlen egy nyalás.* egyre égetőbb az érzés és a vágyakozás ezért hát két kezem közé fogva övét hajlok rá a nevem kezdőbetűjét ábrázoló sebre min végigfuttatom puha nyelvem, felszántva róla az összes csepp vért. Felmordulok ízére s újra és újra végignyalom ahogy a piros folyadék kibuggyan belőle, egész testem megkeményedik s mint aki földbegyökerezett úgy görnyedek előtte, nem gondolva most sem Vixire sem arra, hogy milyen kiváló célpont vagyok így.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2013-01-23, 2:55 pm

*Természetes, hogy nem mondok igazat és mivel soha se tudtam úgy hazudni, ahogy sokan mások, így ehhez nem kell vámpír képesség, hogy Noel is rájöjjön. Nincs mit tenni, a helyzet ez, de próbálom még menteni azt, ami menthető, tehát nemsokára már Azrael védelmére is kelek, jó kis okokat felsorolva, de még mindig a harapásnál vagyunk leragadva.*
- Sajnálom, hogy Téged ez így bánt, de ettől még nem engem kéne büntetned. *nyelek is hozzá egy aprót, majd amikor a kérdést nekem szegezi, nyelek is egy aprót. Ennyire egyértelmű lenne? Hát persze, hiszen az én vérem már nagyon régi időkre nyúlik vissza...*
- Nagyon régóta aranyvérű a családom. *talán Azraelt ezért is kezdtem el igazán érdekelni. Viszont kezemet elkapja, így hamarosan már ajkához szorítja, furcsa szavakat motyogva, én pedig egyre jobban érzékelem, hogy ezt nem szabadna hagynom. Még nyelve is hozzám ér, én pedig undorodva fordulok el tőle és bár most már törött csuklómban van pálcám, nem tudok olyan egyszerűen így támadni, hiszen annyira fel van már dagadva kezem, de azért megpróbálok.*
- Fatum orbium! *lehetne mással is támadni, de megölni nekem se szabad őt, illetve nem hiszem, hogy nagyon tudnék célozni, de most egy szép méretű árnygömb indul meg Noel hasa felé és ha minden igaz, el is fogja találni, amennyire kábult most ez a vámpír, én pedig ha tudom, elhúzom csuklómat és már a kijárat felé is kezdek el rohanni, ahonnan visszafordulva még Noel felé célzok, hogy lángbörtönbe zárhassam a vámpírt.*
- Lux vorago. *hasítom is ketté úgymond pálcámmal a másikat és ha minden igaz, negyed órára ennek a börtönnek a fogságába kerül, már ha nem tér ki támadásom elől. Ez az idő pedig pontosan elég nekem arra, hogy elmeneküljek. De kezem már zakatol, tehát vissza is veszem bal kezembe pálcámat, a jobbal már túl nehézkes tartani.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2013-01-23, 3:17 pm

* Bántalom... bántani bánt itt inkább egy magunk közt szőtt törvény felrúgásáról van szó, Azrael az én emberemre ki mellesleg a kedvesem is vetett szemet, tehát ez bosszúra ad okot legyen az más szemében gyerekes avagy kicsinyes, én ezt nem hagyom annyiban. Hazugságon érem a lányt s ennek következtében menti magát, ami már késő, a feladatot megkapta és végre fogja hajtani talán majd jobban megért engem ha párja színe elé járul. Ha azt hidegen hagyja? Nos akkor az őt és az ő kapcsolatát minősíti mi innentől kezdve nem érdekel, ahogy eddig sem. A lány vérző kezének hála a türőképességem kezd kudarcba fulladni s bár ígéretemet tartom miszerint nem harapok meg mást de ellenálni nem tudok, muszáj égető torkomnak, szomjúságomnak eleget tenni így nyalok hát végig puha kézfején, megízlelve csodálatos vérét. Azonnal megérzem ahogy illatából is, hogy ő különleges, íze mámorba dönt s figyelmem vesztem ahogy engedek az eufórikus állapotnak, így lehet, hogy a lány rám támad s én már csak azt veszem észre, hogy durva hőség uralkodik el hasam tájékán, ruhám perzselődik s nem tudom mi történt.*
- Teeeee!* morgom a lányra nézve kinek pálcája felém áll. Ettől az égető érzéstől felüvöltök, próbálom kezemmel eloltani de észre kell vennem hogy csodálatos testemen egy szép kis kerek formájú seb éktelenkedik ahogy leszaggatom magamról ruhámat. A tűz az egyetlen olyan ellenségem melytől gutaütést kapok, amikor pedig egy újabb varázslatot hoz létre én nekiiramodok, hogy elkaphassam őt és vére által meggyógyítsam magam, de falakba ütközöm mik ugyan úgy megperzselnek.*
- Átkozott szuka!* túrok bele hajamba, őrjöngve a fájdalomtól mitől zihálok mint egy állat, a tehetetlenségtől,az újabb bosszútól, mindentől ami az elmúlt pár pillanatban ért.*
- Ezért még megfizetsz! Én mondom neked fuss, ha kedves az életed!* kiáltom a lány hűlt helye után, újabb próbálkozás következtében megint megégetem szépséges arcomat, testemet így felhagyok a próbálkozással, nincs mit tenni el kell viselnem ezt a fájdalmat, azt, hogy ez a lány lekőrözött és helyben hagyott mi nem sokaknak adatott meg, de neki igen.
Bizonyára egy idő után ez a börtön megszűnik létezni, én pedig legyengülve hagyom el az épületet a város felé véve az irányt hol az első utamba kerülő embert megcsapolom, hogy sérüléseim begyógyulhassanak. A lány illata megragadt elmém egy elrejtett zugában, akárcsak hangja s vére íze, tehát a képzeletbeli listámra felkerült s ha ezen az estén valamennyire is kiismert tudja, hogy ez nem fog annyiban maradni...*

// Köszöntem szépen, remek kis jácci volt! Smile

//

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2013-01-23, 3:26 pm

*Sajnálatos módon a hazudozás nem megy nekem, így hamar le is bukom, de ez nem jelenti azt, hogy beletörődök abba, hogy véremet akarja venni, hogy bántott engem. Most már képes vagyok védekezni, harcolni, hiszen évfolyamot is léptem, saját erőm segítségével, így akad azért néhány trükk a tarsolyomban és nemsokára meg is érezheti ezt a másik, ahogy mellkasát támadom meg az árnygömb segítségével, mi szépen fel is sebzi bőrét és ruháját is. Hallom ám a morgást, így fordulok meg, hogy ez után a lángbörtönhöz folyamodjak, de azért azt még megvárom, hogy sikeres lesz-e a támadásom, mert ha nem, akkor bizony hiába futok, itt és most végem lehet... vagy legalábbis nagyon pórul járhatok. A szavakra hatalmasat nyelek, tudom, hogy tetteim következményekkel fognak járni, vadászni fog rám, de muszáj megpróbálnom még észhez téríteni.*
- Legközelebb is megjárhatod, szóval ne húzz ujjat velem. *ezek az utolsó szavaim, majd már el is hagyom az épületet, hogy sietve távolodjak el a romtól, de Morrigan is itt van a közelben, így nyerítve érkezik le a földre, én pedig nehezen, de felmászok hátára, amiben ő is segédkezik és nemsokára már fel is repülünk a fák fölé, oda, ahol Noel már nem fog tudni elkapni és bizony meg sem állunk a Mysterio kikötőjéig, ahol az utam a gyógyítóhoz vezet. Az N betűt nem mutatom meg neki, tudom, hogy nem szabad meggyógyítanom, de csak a törést teszi rendbe, ad egy kis nyugtatót, amitől majd jól fogok aludni az éjszaka és végül már itt sem vagyok. A célom tehát ez után a hálóm, ahol egy forró fürdés és elgondolkodás után már az ágyba is dőlök, hogy átaludjam az egész estét és holnap tovább gondolkozzak a ma történteken.*

//Én is köszi, és már várom a következőt. Razz

//

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2013-03-16, 9:10 pm

//Árnymágia - 2. házi//

*Kezdem úgy érezni mostanában, hogy változtatnom kell a hozzáállásomon néhány dolgot illetően. Régen még bejött, hogy kidumálom magam mindenből, de itt, ebben a világban ahol mindenkinek van pálcája, nem bizonyul mindig jó megoldásnak a laza hozzáállás. Itt nem lóghatok mindig a haverjaimmal, nem tudunk vigyázni egymásra, csakis magamra számíthatok, ha hirtelen baj ér. Ráadásul ha valamit el akarok érni a jövőben a mágiával, akkor még jobban rá kéne feküdnöm, mint eddig, bár sok dolgot megtanultam négy hónap alatt, mégsem érzem magam nagyobb biztonságban. Ilyen dolgokon agyalok, miközben sétálgatok Seolon, Mystraltól már eléggé eltávolodtam, és sajnos rám is sötétedett, szóval nem a legbiztatóbb a helyzetem. Nem vagyok eltévedve, tudom az utat, de most mégsem akarok visszamenni se a városba, se a suliba a hideg ellenére sem, amivel egyébként egy nagy farönkkel védekezek, amit korábban meggyújtottam, most pedig pálcámat használva lebegtetem magam mellet. A sötétben feltűnőséget tud kelteni, de ezzel sosem foglalkoztam, mert szeretem a feltűnőséget, csak reménykedni tudok abban, hogy nem talál rám egy vámpír. Azzal derítem fel magam, hogy csak az a Willow most mással szórakozik, és csak ő szereti a romokat, ugyanis ha jól hiszem, akkor a várrom közelében vagyok. Csend van, és ezt a csendet még jobban kiemeli a szél suhogása és a folyamatos motoszkálás a fagyos, múlt nyári fűszálak közül, de nem ijedek meg tőle, hisz akármi is legyen, ha ártani akarna, akkor azt már megtette volna. Sétálgatok tovább egy kis ösvény szerűségen, pontosabban kitaposott fűnek tűnik a gyenge fényben, amit az izzó faoszlop áraszt, és elég friss taposásnak tűnik…talán nem rég járhatott erre valaki?*
- Mi a fene? *Emelem fel a fejem, a romok felé, mivel éles sikolyt hallok valahonnan onnan, de hamar észbe kapok, úgyhogy a rönköt lendítem is bele a kicsit távolabb lévő vízbe, hátha nem leszek észrevéve. Na most mi legyen? Fogalmam sincs, hogy mi, vagy ki bántja azt a nőt, mert ugye női sikolyokról és segítségkérésről van szó. Lehet, hogy vámpír, aztán jól megszívom, ha beleavatkozok. Habár ha elég óvatos vagyok, akkor megközelíthetem a helyet észrevétel nélkül. Láncaimat leakasztgatom az övemről, mennek a táskába az erősítő mellé, majd ha már nincsenek felesleges zörgőim, amik elárulhatnák a jelenlétem halk, de mégis gyors, ugrásszerű léptekkel haladok a várrom felé. A sietség ellenére is fázok még, hiányzik a korábbi fűtőtest, hisz csak egy tornacipő, farmer, fekete póló, és szintén ilyen bőrdzseki van rajtam, végül is jól beillik most a sötét környezetbe, szóval ez is az előnyömre válhat. Egyre közelebb érek a hangforráshoz, míg ki nem rajzolódik három alak, talán két férfi, és természetesen a nő, akit mintha… vonszolnának. Ezért vannak a furcsa nyomok a fűben… Nem, nem akarok beleavatkozni, ők ketten vannak, én pedig egyedül, de kíváncsi vagyok, hogy mi folyik itt, szóval 10-15 méteres körzetükben követem őket lelapulva, de nem a kialakított ösvényen, hanem a magasabb fűvel megáldott részeken. Gitáromat is próbálom lent tartani, hogy a hold fénye ne tükröződjön vissza a fényes lakkozásról, de ez a probléma hamar megoldódik, ahogy közeledünk a vár falai felé, ugyanis eléggé ködössé válik minden. A nő továbbra is könyörög, sikoltozik, amire csak egy pofont kap, ha jól hallom, de a görény társa ezt nem díjazza.*
- Barom! Ez nem segít… Silencio! *Hangzanak el a szavak egy férfi szájából, innen elég dühösnek ítélném. Nem ismerem a varázslatot, de sejtem, hogy valami némító cucc lehet, egyrészt az ige is arra utal, másrészt pedig nem hallom a nő hangját a továbbiakban. Közben elérkezünk a várhoz is, de nem tudom, mit keresek én itt…nem félek a két alaktól, de ez a hely így sötétben és ködben azért elég rémisztő tud lenni. El is terelődik a figyelmem a három személyről egy kis ideig, csak egy anyag szakadására leszek figyelmes, és újabb szavakra.*
- Mm, de szépek! Most szépen eljátszadozunk velük.. *Hangzik fel még egy undorító vigyor is, számomra pedig itt válik minden világossá, ezek a szemetek meg akarják erőszakolni. Valamit tennem kéne, de én egyedül vagyok, ők pedig ketten.*
~ Hogy keltsem a sokaság érzését?~ *Gondolkodok magamban, miközben mászok felfele az egyik fal nyirkos kövein, mígnem felérek, és látom, hogy mit művelnek a nővel. Hirtelen bevillan valami, amivel talán megteremthetném a meglepetéshelyzetet, ráadásul még illik is hozzám az ilyesmi, szóval hátranyúlok a táskámhoz, kihúzom a kábelt, amit a gitáromhoz csatlakoztatok, majd még egy kicsit vakon babrálva bekapcsolom a visszhang funkciót. Kivételesen nem pengetővel, hanem hegyes pálcám végével állok neki egy dallameljátszásának, így keltve egy kis feltűnőséget, amit én annyira szeretek. A visszhangos dolog bejön hála az akusztikának, tényleg olyan, mintha nem lennék egyedül, és ez ijesztő is lehet két ilyen sz*rházi számára, mint azok ott lent, hisz onnan kb. csak egy őrült gitáros körvonalai látszódnak.*
- George, ki ez? Pörkölj oda! *Hangzik el az utasítás attól a férfitól, aki korábban elnémította a nőt. A haverja pedig így is tesz, pálcát ránt, majd egy tűzgolyót küld felém. Nem szabad megijednem, szóval csak lazán védem ki a támadást, egy lépést hátrálva a fal pereméről.*
- Protego! *Az utolsó hang még szól, de pálcámmal már húzok is magam előtt egy védőfalat, ami kivédi a George nevű fickó támadását, nekem viszont ellentámadásba kéne lendülnöm, ha már elkezdtem a dolgot.*
- Stupor! Reducto! *Célzok először George-ra, majd a másikra célzok, így az egyiknek el kell ájulnia, a másiknak pedig beleépülni a falba, de utóbbi nem sikerül, hozzám hasonló módszerrel védi ki a varázslatom.*
- Takarodj innen, különben kinyírlak téged is, és ezt a szajhát is! Sectumsempra! *A rekedtes hang fenyegetőzik, aztán egy újabb varázslattal próbálkozik, amiről nem tudom, hogy micsoda, de nem így szeretnék fényt deríteni rá, úgyhogy hasra is vetem magam a fal fokai mögött. Gitáromat hátratuszkolom, elfér még az a táskám mellett, aztán a falról levezető lépcsőre irányítom a pálcám.*
- Glisseo! *Suttogva mondom ki a szót, majd csúszok is le az oldalamon, fejjel lefelé, de sajnos észrevesz a mocsok, és ismét nekem támad, ami elől nem tudok elmenekülni jelen helyzetben.*
- Reducto! Megmondtam, hogy tűnj innen! *Szépen nekigyűrődök a falnak, szavait viszont elnyomja a hirtelen düh, ami kerekedik bennem, ugyanis a felszerelésem is koppan rendesen, ráadásul a hangszeremről néhány húr is leszakad, ahogy hallom. Na most van véged!*
- Ezt…nem kellett volna. Mobilicorpus! *Pálcámmal még lendítek egyet felé, majd egy másik fal irányába, úgyhogy őt is jól nekilendítem a köveknek, és mivel nem védi ki, enyhe porfelhő és csontropogás jelzi a varázslatom sikerét, majd ha hallom, hogy a földre is lezuhant, kiszedem magam a falból, és felé bicegek, ahol pálcás kezére lépek, és meg is taposom az ujjait, mintha egy csikket nyomnék el. Már készülnék az utolsó szavakhoz, mielőtt lelépnék, de a hátam mögül ismét megszólal George, aki úgy tűnik, hogy már nincs elájulva.*
- Én a helyedben nem tenném, öcskös! Különben meghal a lány! *Hangja nagyon önelégült és bizakodó, és lényegében meg is van az oka, mert jó pozícióban van. Felé fordulok dühösen fújtatva már, és így pillantom meg, ahogy pálcát szegez a továbbra is némaságban lévő lányra, aki felém fordulva sír csöndesen, félig levetkőztetve. A férfi szavaira csak mordulok egyet, aztán már cselekszem is. Tudhatja, hogy ha a nőnek baja esik, akkor a barátja sem fogja megúszni a dolgot.*
- Piroinito! *Intek eléjük pálcámmal, így fel is csapnak a lángok, bár tüzelőanyag hiányában nem túl sokáig, de épp elég ahhoz, hogy megzavarja őt, és félreugorjak egy sötét sarokba, ahol takar engem az éjszaka, és a köd. Azt hiszem, egy esélyem maradt hátra, ideje bevetni az árnymágiát!*
- Umbra Vincula! *Pálcámat a magasba emelem, majd halkan, a hangsúlyra vigyázva ejtem ki a szavakat, amelyek most meg fognak engem és a lányt menteni. Tehát bal kezemben a pálcám, jobb kezemmel pedig már küldöm is előre az árnyakat jó magasan, hogy a férfi háta mögé kerüljön a két csáp. Ha ez megvan, akkor egy gyors mozdulattal ragadják meg a nyakát, és emelik a levegőbe. Ekkor már kilépek a rejtekemből, és azt látom, hogy George a földre dobja a pálcáját, és a nyakáról próbálja lefejteni a szorongató csápokat, de mind hiába, én pedig egy gonosz vigyorral a képemen neki is vágom jó erősen hol a falnak, hol a kavicsos földnek. A lány elkezd hevesen mutogatni a korábban elintézett manus felé, aki a pálcáját próbálja felém szegezni. Na azt már nem! Egy harmadik csápot hozok létre, és a fekvő férfi felé irányítom, akinek karját hamar ki is csavarom, először a könyökénél fogva, majd pedig a vállánál. Közben alább hagy a figyelmem az első két árnycsápról, így arra leszek figyelmes, hogy megszűnik a krákogás, és a kegyelemért könyörgés, ugyanis már csak egy halottat rángatnak a csápok. Pálcámat hirtelen engedem le, így az árnyak megszűnnek, a test pedig a földre zuhan, élettelenül. Kinyírtam egy embert, hosszú ideje nem csináltam ilyet, és most ismét megtörténik. Csak némán lépek a szőke leányzóhoz, akit innen közelről 20-25 évesnek tippelek, és kinyújtom a kezem felé.*
- Nem tudom, hogy kell visszacsinálni a kussolós varázslatot, bocs. *Húzom is el a számat, kicsit furán viselkedve, a lány pedig takargatja magát, na mondjuk most pont nem érdekel. Megmentettem a két gyökértől, így ma nem lesz megerőszakolva, sőt, ha minden jól megy, akkor meghalni sem fog, de az már nem tartozik rám, mert én el is indulok Mystral felé, ahonnan a suliba fogok csónakázni. Fel kell dolgoznom a történteket, és azt, hogy amin korábban csak gondolkodtam, hirtelen valósággá vált, na meg a cuccaimmal is kéne valamit kezdenem, és a hátam is meg kéne nézetni a gyógyítóval, biztos, ami biztos.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2013-04-10, 9:07 pm

//NRT: Galina és Daemon: 2013.04.10.//

*Valahogy most a magány az én társam és nem is óhajtom lecserélni azt másra. Nincs kedvem továbbra se senkihez, ez a szociális viselkedés nem való nekem, teljesen kikészít. Talán ez is az oka annak, hogy most egy Jack Daniels társaságában ücsörgöm a Krorun várrom lépcsőjének közepén, így ha valaki benyit ebbe a régi épületbe, rögtön engem találhat meg, már ha kiszúr egyáltalán az éjszaka sötétjében. Azért a Hold fénye némileg bevilágít, de nem viszi túlzásba a dolgokat és amúgy is szellemjárta, démonjárta hely ez… nem hiszem, hogy bárki erre merészkedne. Talán éppen ezért választottam magamnak mára ezt a helyet, itt talán tényleg nem fognak megzavarni. A whisky negyede hiányzik egyébként, mely most az előttem lévő lépcsőfokon pihen, miközben én kényelmesen hátradőlve nézegetem a plafont, gondolkodva az élet nagy dolgain. Lábaimon amúgy nehéz acélbetétes bakancs található, mely után felfelé haladva hosszú nadrágom jön, különféle láncokkal egybekövet, na meg pálcámmal ellátva és végül felül a pulóverem takarja el pólómat és mindezen fekete bőrkabátom van, melynek egy részén hátsóm pihen, ugyanis egyébként a térdemig érne az anyag. Így csücsülök át, teljes feketeségben, felemás hajjal, mivel az egyik oldalon hosszú, mellkasomig ér, másik oldalon pedig kissé tüsis. Szeretek különc lenni, ez való igazán nekem… *
~ Lehet, hogy fel kéne dobni valamivel a helyet. Mondjuk egy kis tűzzel. ~ *nyúlok is belső zsebembe, melyből előkerül a fekete cigaretta, majd pedig a vihargyújtó, így gyújtok is rá, hogy ez után nyugodtan pöfékelve bűzösítsem be ezt az elátkozott helyet. *

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2013-04-10, 11:42 pm

//NRT: Galina és Daemon, 2013.04.10.//

*Nem vagyok normális, amiért egyedül mászkálok erre. Megfogadtam, hogy ahogy beteszem a lábam az iskolába, kizárólag iskolai dolgokkal fogok foglalkozni. Sikerült is betartanom egészen addig, amíg a kezembe nem került egy szakadt könyv, amiben említést tesznek egy különleges varangyféléről. A fajta pont ezen a környéken honos és a régen itt élő pszicho család is előszeretettel használta áldozatai kínzására. Nekem kell annak a békának a mérge, ezért könnyű esti sétaként idejöttem keresni egyet. Ahogy belépek az ajtón körbe sem nézek, csak a földet vizslatom, bár biztos vagyok benne, hogy ha nem figyelnék csak sétálnék, akkor pár percen belül véletlenül rátaposnék egyre. Ahol pedig egy van, ott van több is. Fekete nadrág és csizma van rajtam, de a felsőm vajszínű, ezért még az enyhe holdfényben is szinte világítok a sötétben. Viszont a földön semmit sem látok, ezért előveszem a pálcát, hogy varázsoljak egy kis fényt.*
- Lumos. *Egyszerű varázslat még nekem is sikerül. Ekkor érzem meg, hogy nem vagyok egyedül. Lehet akár női megérzésnek is mondani, lévén, hogy a fénykörön kívül tényleg nem sokat látok, de a cigaretta bűze is árulkodó jel. Lassan körbenézek, és csak ekkor veszem észre a lépcsőkön terpeszkedő alakot. Természetesen a frászt hozza rám, amitől egy pár lépést hátrálok tőle. Egyetlen hajszál választ csak el attól, hogy ne vágjam hozzá a pálcám és sarkon fordulva visítva elrohanjak. Szerencsére azonban az ijedség kellően lebénított ahhoz, hogy ne csináljak abszolút hülyét magamból. Észreveszem mellette a félig üres üveget, és elfintorodok.*
- Bocs ha megzavartalak, *igen, hallhatja is a hangomban, hogy mennyire nem érdekel, hogy ő nyilván éppen magányra vágyik. De én viszont nem megyek sehova a békám nélkül. Talán meg sem kellett volna szólítanom, de már mindegy.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2013-04-11, 12:39 pm

//NRT: Galina és Daemon: 2013.04.10.//

*Most, hogy a cigarettára is sikeresen rágyújtottam, kezd normalizálódni a hangulatom. Valahogy mindig megnyugtat ez a koporsószeg, így lassan fújom kint a bent rekedt füstöt, és még kissé szemeimet is lehunyom, amikor megnyikordul az ajtó. Sötét, szinte fekete színű szemeim azonnal felpattannak, de nem moccanok, semmit se teszek, csupán kíváncsian figyelem a befelé közeledő alakot, ugyanis vele ellentétben az én szemem már megszokta a sötétet.*
~ Nocsak-nocsak, ki sétált ma erre? ~ *nem örülök neki, ez tény és való, de talán még egy kis szórakozást is beszervezhetek magamnak mára. Mindenesetre várakozok, hátha fényt gyújt, hogy lásson valamit… és láss csodát, valóban megteszi, én pedig egy gonoszkás mosollyal az arcomon figyelem meg azt, ahogy eléri a felismerés, hogy bizony nincs egyedül és még hátrébb is lép. Szőke haj, bájos pofi… hmm, egészen édesen fest, mindenesetre nem indulok meg felé, csak a negyedéig üres whiskym emelem meg, hogy igyak belőle egy újabb kortyot két slukk között, majd amikor végül megszólal a kicsike, akkor kelek fel. Az üveget magam mellé teszem, majd a cigaretta maradványát egyszerűen eltaposom a lépcsőn.*
- Amikor meghallottam, hogy valaki szintén erre járt, nem mondhatnám, hogy örültem, de tudod mit? Annyira nem bánom, szóval nem zavarsz. *döntöm is meg fejem, majd lesétálok a lépcsőkről, egészen az aulás bejáratig, hogy ez után a szöszke elé indulhassak, miközben jól láthatóan végigmérem magamnak.*
- Veszélyes hely ez egy magad fajta csinibabának. Mégis mit keresel te itt? *vonom fel szemöldökömet, amikor elé érkezem, de a bemutatkozást jó szokásomhoz híven nem ejtem meg. Ha kíváncsi rá, hogy ki vagyok, majd megkérdezi, minek mondjam meg és legyen oly formális, mint itt szinte mindenki? Az nem én lennék. *
- Tudod… *kezdek bele mondanivalómba, miközben kissé hideg kezemmel állához érek, hogy ösztökéljem arra a lányt, hogy a szemeimbe nézzen.* - Egy ilyen szép lánynak nem áll jól a fintor. Még csak nem is ismersz, miért vágsz máris pofákat? *engedem el és utolsó kérdésem már kissé ridegebben csendül fel az éjszakában, miközben eltávolodom tőle és inkább a hatalmas ablakok egyikéhez sétálok, hogy kitekinthessek rajta a tó irányába. Talán az érdekesebb, mint a lány… amúgy is, biztos vagyok benne, hogy hamarosan el fog menekülni előlem, nem szeretik a társaságom, már kezdem megszokni. Bár Mia… igen, Mia múltkor kívételes eset volt, nem hiszem, hogy ismét ilyen nagy szerencsém lenne, hogy találnék még valakit, aki elviseli ocsmány stílusomat.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2013-04-11, 10:46 pm

//NRT: Galina és Daemon, 2013.04.10.//

*A mai nap tanulsága mindenképpen az lesz számomra, hogy soha nem megyek begyűjtőútra sötétben. Sőt, máshova sem. Kizárólag fényes napsütésben fogok sétálgatni. Az még hagyján, hogy nagy bátran besétálok valami elhagyott, romos létesítménybe, de hogy ott rögtön szembetalálkozzak valakivel, aki egy unatkozó, cigiszünetet tartó kaszásra emlékeztet... még jó, hogy amikor beléptem nem kezdtem rögtön négykézláb mászni a földön, hátha könnyebben találok valami békára hasonlító létformát. Az ijedségből, amit a másik jelenléte okoz hamar magamhoz térek. Amikor felkel és elindul lefelé a lépcsőn, már csak kíváncsiságot érzek. Nyilván csak egy kósza diák ő is, meg vagyok győződve róla, hogy nincs félnivalóm tőle.*
- Nem igazán érdekel, hogy zavarlak-e vagy sem, csak udvarias akartam lenni. *Ezt bizony közölhettem volna kedvesebben is, vagy akár el is hallgathattam volna, de kissé zavar, hogy azt hiszi ő itt a ház ura. Előbb volt itt, de ettől még nem az övé az egész játszótér. Nem sértődöm meg azon, hogy úgy mér végig a tekintetével mint hentes a friss árut, hiszen én is mindig ezt csinálom az idegenekkel. Természetesen ő is jóval magasabb nálam, de ehhez lassan kezdek hozzá szokni. Csak azt nem szeretem, hogy mindig nekem kell felnézni másokra.*
- Én nem látok itt semmi veszélyt. *A célomra vonatkozó kérdését figyelmen kívül hagyom; mégis mit válaszolhatnék, hogy békákat gyűjtök? Szereznék neki pár humoros percet, az biztos. Zavar a fürkésző tekintet, ezért úgy döntök, hogy újra végignézek rajta, most már közelebbről is, ha már ilyen remek lehetőség adódott rá. Éppen a nadrágján lógó láncokkal vagyok elfoglalva, mikor megérzem érintését az államon: ennyit arról, hogy meneküljek a tekintet elől. Soha nem láttam még ilyen sötét szempárt, tökéletes ellentettje az én világoskék szemeimnek. Ha már ennyire szeretné, hogy ránézzek, akkor viszont kihasználom az alkalmat és ráérősen nézek végig a frizuráján és az arcán. Mintha valami teljesen új fajjal találkoztam volna. Kifejezetten tetszik ezen a helyen, hogy az emberek nem szürkék, mindenki egyéniség, mindegyikükben van valami új. Otthon nem találkozhattam ilyen változatossággal. A kijelentésére igazat kell adnom, de ezt a világért sem mondanám meg neki.*
- Vannak dolgok, amik automatikusan ezt csalják az ember arcára.* Kissé megkésve válaszolok, tulajdonképpen már csak a hátának beszélek, ahogy eltávolodik tőlem. Az előbb a whiskeyről beszéltem, a fintort is az csalta az arcomra, de hagyom ,hogy úgy értelmezze ahogy akarja. Pár pillanatig még el vagyok foglalva vele, de úgy látom, hogy részéről befejeztük a beszélgetést, ezért lassan körbenézek. Ekkor tűnik fel, hogy olyan görcsösen markolom a pálcámat, hogy az ujjaim is elfehérednek. Lazítok a fogásomon és azon gondolkodom, hogyan tudnám feltűnés nélkül végigpásztázni a termet. Talán megkérhetném, hogy segítsen békát gyűjteni: elképzelem az arcát, ahogy ezt előadom neki, és a gondolattól akaratlanul is elnevetem magam.*
- Na és te, minek vagy itt? *kíváncsivá tett, és bár már nem is figyel rám, mégis felteszem neki azt a kérdést, amire én sem válaszoltam neki. * - Szereted a sötét és nyirkos helyeket, vagy egyszerűen egy magányos zugivó vagy? *szebben meg sem fogalmazhattam volna. Az ajtó felé nézek, fel sem tűnt, hogy becsuktam, amikor bejöttem. Nem akarok sok időt itt eltölteni, ezért úgy döntök, nem érdekel, hogy mennyire tart őrültnek, lassan elindulok a fal mellett, folyamatosan a földet bambulva.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2013-04-13, 11:52 am

//NRT: Galina és Daemon: 2013.04.10.//

*Ha már társaságom akadt, megpróbálok élni a helyzettel és társalogni egy kicsikét vele, persze a saját stílusomban, nem pedig megjátszva magam. Soha nem adnám ki magam másnak, nem értem, hogy mi abba a jó, bár bizonyára ezt vannak emberek, akik nem így gondolják. Van bennem egy olyan Daemon, aki normális és talán még valamennyire érzékeny is, amikor az jön elő, akkor talán nem is hisznek az emberek a szemüknek, főleg nem azok, akikkel már néhányszor összefutottam. Mindenesetre most a lány elé sétálok, jelezve felé, hogy összességében nem zavar, de a kis megjegyzésére már elhúzom a számat.*
- Áh értem. Akkor maradhattál is volna az, mert a bunkózás max nekem áll jól, neked nem és félő, hogy megkínozlak itt helyben, ha ilyesmiket mondasz. *morgom most már oda és egy picit se érdekel, hogy ártsak neki. Nem egy diáktársammal szórakoztam már el, őszintén kíváncsi is lennék, hogy bírná a Drainusi hatalmat vagy esetleg a Cruciatus átkot… meglátjuk, hogy sor kerül-e még rá a mai nap. *
- Csakugyan? Idézzek meg egy démont és támadjak vele rád? Akkor felismered majd a veszélyt? Vagy nézz le a kínzókamrába, odalent van. *fordulok is a lefelé vezető lépcső felé, mely picikét sem bizalomgerjesztő, majd visszatekintek a szőkeség felé.* - Legalábbis ezt csiripelik. Kíváncsi lennék, hogy élve megúsznád-e a találkozást. *mosolyom is megjelenik az arcomon, mert ha ő próbál kóstolgatni, hát nem kell engem se félteni. Én most próbáltam magamhoz képest jó fej lenni, de láthatóan nem kell erőlködnöm, őt ez teljesen hidegen hagyja. Még a kérdésemre se felel, csak bambul, úgy néz, mint aki még nem látott élő embert és ez már kezd kissé zavarni is, mindenesetre állához érve kényszerítem rá – de csak finoman még -, hogy szemeimbe tekinthessen és úgy hangzik el tőlem a nagy kérdés, ahogy a kékségeket vizslatom. Szép szemek… nagyon szépek, de néhány könnycseppel megspékelve még gyönyörűbben csillognának. *
- Miért nézel meg ennyire? Van valami érdekes rajtam? *eresztem is el és mivel feltűnt a nagy vizslatás, ezért most már jobbnak látom rákérdezni erre is, miközben az ő válaszát se hagyom figyelmen kívül, de reakció nem érkezik rá felőlem. Ez így igaz, de hogy mi volt az, arról fogalmam sincs, de nem is kérdezek rá, annyira asszem nem érdekel a dolog. Magára is hagyom, szépen az ablakhoz sétálva, és egészen addig nem is figyelek rá, amíg meg nem hallom következő kérdését, akkor fejemmel felé fordulok és lassan megrázom azt.*
- Nem éppen. Szeretem ezt a helyet, ennyi és mivel pont erre jártam, bejöttem. De ha már én válaszoltam a kérdésedre, te is igazán megtehetnéd. *viszont ahogy a fal mellett sétálgat, úgy vonom össze szemöldökömet, majd végül teljesen a lány felé fordulva kezdek el felé sétálni, hogy mellé érve bambuljak én is a föld felé. Torokköszörülés, majd végül felteszem a nagy kérdést.*
- Mi a fenét keresel te a földön ennyire? Remélem, hogy azért komplett vagy. *túrok bele hajam hosszú részébe, majd leeresztem magam mellé a kezem és végül visszasétálok drága whiskym mellé, amire rá is húzok, majd ez után a lány felé emelem az üveget.*
- Iszol kislány? Nem mérgeztem meg, nem kell félned. *kérdezek is rá nagy udvariasan, miközben tovább szemlélem a kutatgató teremtést. Tényleg dunsztom sincs, hogy mi lehet olyan érdekes a poros, piszkos padlóban.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2013-04-13, 3:44 pm

//NRT: Galina és Daemon, 2013.04.10.//

*Alapjáraton nem vagyok egy nagyszájú valaki, de egyes emberek egyszerűen arra ingerelnek, hogy mindenre visszaszóljak és addig hergeljem őket, amíg el nem szakad náluk a cérna. Eddig persze soha senki nem merte rajtam kitölteni a dühét, de itt már nem áll mögöttem a családom. Viszont ennek ellenére sem akarom visszafogni magamat.*
- Megkínzol? *tettetett ijedséggel válaszolok, és próbálom megállni, hogy ne kezdjek nevetni* - Jól van, ha ennyire nem szereted hallani az igazat, akkor megkíméllek tőle. *Elhiszem, hogy valóban ártana nekem, normális ember már visszavonulót fújt volna. Egy kis félelem bennem is akad valahol, de ezt az érzést elnyomja a kíváncsiságom. Mikor említi a kínzókamrát akaratlanul is felcsillan a szemem és én is a lépcsők felé nézek. Az engem is érdekelne, hogy megúsznám-e a találkozást, de ezt inkább nem most rögtön tesztelném le.*
- Bocsáss meg. *fordulok ismét a srác felé és próbálok bűnbánó fejet vágni* - Nem tudtam, hogy te is veszélyforrásnak számítasz. De azért ha sikerült eldöntened, hogy akkor most megkínzol-e vagy démonokkal támadsz, azért szólj. Csak hogy tudjam, hogy mikor kell megijednem. *Sikerül elvonnia a figyelmemet a kínzókamráról, hiszen lehetőséget ad rá, hogy közelebbről is szemügyre vehessem. Amikor végre a szemébe nézek meg kell állapítsam, hogy nagyon is tetszenek a sötét szemek. Talán érdemes lenne még néhányszor összefutni vele, már csak azért, hogy kicsit stírölhessem ezt a különleges szempárt. Fel sem tűnik, hogy mit művelek, de a kérdésével szerencsére sikerül kizökkentenie ebből a meredt bámulásból.*
- Igen, van. *szinte magam is meglepődök ezen a rövid és teljesen őszinte válaszon. Nem részletezem neki tovább a dolgot, lévén, hogy szemmel láthatóan ráunt a beszélgetésünkre. Ezért is lepődöm meg, amikor válaszol a kérdésre. Azt hittem, hogy innentől majd csak levegőnek néz. Ezek szerint maradt még némi türelme. Tényleg szereti ezt a helyet?*
- Ez elég sokat elárul az ízlésedről. Egyébként csak keresek valamit. *Ami teljesen nyilvánvaló lehet számára is, akár azt is közölhettem volna, hogy az ég kék. Most már tényleg szeretnék találni egy kis dögöt, egyre kínosabb számomra, hogy szinte már a földön kúszok, annyira keresem. A közeledő lépteket meg sem hallom, csak a torokköszörülésre kapom fel a fejem. Az épelméjűségemre vonatkozó megjegyzésen akár meg is sértődhetnék, ha nem pont tőle hallanám és ha ezen nem gondolkodtam volna már egy párszor magam is. Egy vállvonás kíséretében válaszolok neki.*
- Nem tudom. Te komplett vagy? Majd hozzád viszonyítom, hogy mennyire vagyok normális. *Jó csúnyán nézek rá, csak hogy érzékeltessem, nagyon az aurámban áll, igaz, ez pár perce még abszolút nem zavart. De úgy látom megérti, mert megint elsétál mellőlem. Kivételesen nem zaklatom több kérdéssel, inkább haladok még pár lépést a fal mellett, és a terem sarkához közel végre meglátom a meredten bámuló szempárt és a hozzá tartozó dundi kis testet. Majdnem felkiáltok örömömben, de szerencsére sikerül visszafogni magam. A egyszerű, barna színű béka bőven elférne egy tenyeremben is, nem mintha puszta kézzel meg akarnám fogni, a bőrén található méreg ehhez túl erős. Letérdelek a kőhalom mellé, amelynek a tetején a béka trónol, lerakom a fényforrásként szolgáló varázspálcát és a vállamon keresztben átvetett táskából előveszek egy fekete, lyukakkal ellátott dobozt és egy szakadt rongyot. A textildarabbal megfogom a békát, melyet a jelek szerint az sem zavarná, ha rászakadna az egész mennyezet. Nyugodt kis állat. Belerakom a dobozba, lezárom a tetejét és visszarakom a táskába. Ekkor hallom meg a srác hangját újra. Felkelek, elindulok felé, út közben leveszem a táskám és lerakom az ajtó mellé; csak itt ne felejtsem.*
- Jobban érdekelne ha megmérgezted volna. *ezt most nem bunkóságból mondom, ez a teljes igazság. Elé sétálok és csalódott tekintettel nézek az üvegre.* - Úgy látom, errefelé az emberek nem ismerik a minőség fogalmát ha alkoholról van szó. *Bár késztetést érzek rá, hogy igyak egy kicsit (ehhez a helyhez tényleg pia kell), visszatart az, hogy nagyon utálom a whiskyt. Elfordulok és elindulok a lépcsők felé, melyeken túl az említett kínzókamra van.*
- Szóval jártál már odalent? *kérdezem vissza sem fordulva. Persze, mintha nem lennék eléggé frászban, muszáj nekem még kínzókamrák után is kajtatni. A nagy bátorságom egy része azért elszáll, amikor a lefelé vezető lépcsőhöz érek. Bár eléggé emlékeztet nagyanyám pincelejárójára, eszemben sincs egyedül lemerészkedni.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2013-04-13, 11:31 pm

//NRT: Galina és Daemon: 2013.04.10.//

*Ez a lány vagy túlságosan bátor vagy nem teljesen normális, hogy ennyire nem fél attól, hogy elszakad nálam a cérna. Én nem vagyok olyan, mint ő, követtem el olyan dolgokat, amelyek mások számára iszonytatóak, és nem feltétlen szeretném rajta is kitölteni a haragomat, de félő, hogy közelít hozzá, egyre jobban és jobban. *
- Itt nem az igazsággal van baj, hanem te veled. Jobb lenne, ha tudnád, hogy hol a helyed, nem árulok zsákbamacskát a szavaimmal. *figyelmeztetem még most, utoljára arra, hogy tényleg jobb lenne, hogyha néhány helyzetben csendben maradna, mert akármennyire tetszetős a számomra, ezt figyelmen kívül fogom hagyni. Ártottam már olyannak is, akit szerettem… igen, azt hiszem, hogy ez a jó szó rá, bár számomra is kérdéses, hogy vajon képes vagyok-e valójában szeretni és ilyesmiket érezni. Mindegy is… nem számít. Inkább a kínzókamráról ejtek néhány szót a lánynak, mely mintha felkeltené az érdeklődését, mert meglepő módon nem hiszi el, hogy itt bármilyen veszélyes dolog is lehet. Ezért hozom példának akár a démont is, melyet ide hívhatnék most, de erre ismét csak visszaszól és valahol elkattan valami bennem. Nem, nem kínzom meg erősen, de egy kis figyelmeztetést azt hiszem, hogy kaphat tőlem, tehát szavai után szinte azonnal lendül is az ég felé a kezem, míg a másikban fekete pálcám jelenik meg, amellyel most a lány felé mutatok.*
- Sanguis vincula! *ejtem is ki a varázsigét és ujjaim hegyén felszakad bőröm, melyből öt darab vércsáp indul meg a lány felé. Az én vérem alkotja, de ha a lány még nem látott ilyen jellegű vérmágiát alkalmazni, bizonyára meglepő lesz a számára, én viszont elég könnyedén irányítom ezeket a csápokat. Másodikos varázslat, jó régen tanultam már, volt időm begyakorolni, így a csápok nemsokára a lány nyakára tekerednek, mely nem csak gusztustalan, de fojtani is kezdik őt. Fájdalmas lehet, nagyon is, ahogy egyre kevésbé tud levegőt venni, majd végül teljességgel lehetetlenné válik ez a számára. Talán most már elhiszi, hogy milyen erőm van, és így is szerencséje van, hogy nem mérgező vércsápokkal támadtam rá, illetve hogy ilyen egyszerű varázslattan megússza.*
- Drágám, egy kicsit vegyél komolyabban, mert ha nem veszel vissza, eltöröm a kicsinyke nyakadat… *jelentem ki felé lépve, onnan nézve szenvedését, mivel véleményem szerint nem sokáig fog állva se maradni. Én addig nem engedem levegőhöz jutni, amíg látom, hogy el nem ér addig, hogy térdre kényszerüljön és ha mindez megtörténik, akkor egy X-et rajzolok a levegőbe, így hívva vissza testembe véremet, majd tekintek le rá.*
- Tudd, hogy hol a helyed! Ma jobb napomon találtál, de ha tovább hergelsz, nem úszod meg ennyivel, ezt vésd az eszedbe! *jegyzem meg most már teljes ridegséggel és ha eddig nem volt benne semmi félsz, talán most már lesz. Ez után, ha felkel, akkor irányítom csak magam felé tekintetét, mélyülve el kissé kékségeiben, majd ha már így néz, rá is kérdezek arra, hogy talán van-e valami érdekes rajtam, a válasza viszont sikeresen meglep.*
- Nocsak, és mi? *kérdezek rá rögtön, majd ez után fordulok csak el tőle, de nem túl sok időre, főleg, amikor az ízlésemről próbál meg véleményt mondani, így nézem meg ismét magamnak.*
- A szőkék is tetszenek, ha már itt tartunk, főleg a kék szeműek. *igen, ezt most veheti akár célzásnak is. Viszont hogy keres valamit, arra én magam is rájöttem, nem kell sok ész hozzá.*
- De gondolom nem óhajtod elmondani, hogy mit. Akkor jó kutatást hozzá! *vonok is vállat, majd szépen hagyom is, hogy kutatgasson, de egy idő után már kezd idegesítővé válni a számomra, hogy a padlót nézi. Én aztán semmit se látok ott – na nem mintha eddig figyeltem volna -, így odalépve hozzá vonom fel magamra ismét a figyelmét, de a kérdésemre csak visszakérdez, én pedig elnevetem magam ennek hatására.*
- Nem mondanám. Inkább jellemez engem a pszichopata szó, mint a komplett. Nem mondom, hogy kérdezd meg a szüleimtől, mivel megöltem őket. *villannak meg szemeim, ebből is látszik, hogy képes vagyok az őrültség különféle lépcsőire. Igen, végeztem velük, és élveztem. A mai napig nem bánom, pedig semmit se tettek ellenem, próbáltak jól nevelni, de valahol félrecsúszott a számítás. Szerintem egyikük se gondolta volna, hogy pont majd az egyetlen fiúk vet véget az életüknek. Mindenesetre az már a múlt számomra, több szót nem is érdemel, de a lány tovább sétál, én pedig megunva ezt lépek az üvegemhez, hogy egy újabb kortyot ihassak belőle, de fél szemmel azért szemmel tartom a másikat, ki láthatóan megtalálta azt, amit keresett.*
- Az meg mi? *nézek is felé, amikor az üveggel együtt felkel, de még mielőtt azt eltenné esetleg a táskájába, kezemet arrafelé nyújtom, mire a lány kezéből kiemelkedik az üveg és egyenesen hozzám repül – már ha nem fogja elég erősen -, én pedig már fel is emelem, a szemeim elé, úgy látom meg a rusnya békát.*
- Neked meg minek kell ez a csúfság? *teszem fel a nagy kérdést, majd egyszerűen dobom felé, ő pedig remélhetőleg el fogja kapni, mert ha nem, akkor kezdheti előről a keresést. A whiskyt mégis megosztom vele, fene tudja, hogy miért, de természetesen ezt is csak leszólni tudja, kissé uncsi már.*
- Ha szeretnéd, bármikor készíthetek neked egy mérget, bár a toxicológia nem a szívem csücske, de érted megteszem. *kacsintok rá jókedvűen, de azt nem adom a tudtára, hogy miféle méreg lenne az. Szerintem a kiszolgáltatottság italát kapná meg tőlem… mi mindent megtenne nekem… Na de a fantáziálásom megszakad, ahogy leszólja a piámat, így emelem fel az üveget és lengetem meg kezemben.*
- Nem látsz a szemedből? Leszólod Jack-et? Akkor mégis számodra mi a jó pia? *kérdezek is rá, majd egy újabb korty után teszem vissza a lépcsőre az üveget és lépek oda a lányhoz, ki már a lépcső felé is indul, majd ott megállva kérdez újból tőlem úgy, mintha érdekelné a válaszom.*
- Persze, az előbb is, de akkor nem láttam ott egy árnyat se, lehet, hogy valaki már elintézte. *lassan mellé sétálok, majd végül egy kissé őrült mosollyal nézek bele azokba a csodálatos, kék szemekbe.*
- Miért, talán szereted a durva szexet? Szívesen kibilincsellek és eljátszadozok veled odalent. *simítok is meg egy szőke tincset az arca mellett. Láthatóan nagyon jól szórakozom, de feldobhatnánk még ezt az estét, bár előre sejtem, hogy nemleges lesz a válasz. Mindenesetre idővel megpuhíthatom a kicsikét, már most várom előre a következő találkozásunkat.*
- Na, indulj is el, ha már annyira kíváncsi vagy. *paskolom meg cseppet formás hátsóját, nem törődve pofátlan viselkedésemmel és végül egy apró mosoly után már én is vele tartok. Nem hat meg, hogyha fel lesz háborodva vagy ha elfut innen és visszatér a kastélyba, az a lényeg, hogy én jól szórakozom, mák, hogy betévedt ide a kicsike.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2013-04-14, 11:32 am

//NRT: Galina és Daemon, 2013.04.10.//

*Régebben mindig észrevettem, hogy mikor álljak le mások hergelésével, és bár olyankor ugyanúgy mondtam tovább a magamét (végül is volt, aki megvédjen), azért tudtam, hogy hol a határ. Ennek a fiúnak a társaságában viszont örömmel hagyom figyelmen kívül a figyelmeztető jeleket és képtelen vagyok befogni a picike kis számat.*
- Jobb lenne ha tudnád, hogy hol a helyed… *gúnyolódom a kijelentésén* - Nem vagyok az ölebed.*Természetesen pontosan tudom, hogy mire céloz; ő nyilván valami csúcsragadozó féle lehet itt, nekem pedig nem tesz jót az egészségemnek, ha tovább szájalok vele. De akkor sem akarom hagyni neki, hogy azt gondolja, azt csinál velem, amit akar és én majd szó nélkül behódolok neki. Azt hogy mennyivel nagyobb ragadozó mint én nagyon hamar be is bizonyítja nekem. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar bekattan, és a nagy szájalásban elsőre fel sem tűnik, hogy gáz van, csak amikor már kimondja a varázsigét. Nem ismerem ezt a varázslatot és jelen helyzetemben nem sok lehetőségem van a csodálkozásra; vagyis lenne, de éppen fontosabb dolgom is akad. Időm sincs reagálni, a csápok minden nehézség nélkül tekerednek a nyakam köré. Milyen eredeti. Ha ezt túlélem, akkor majd közlöm vele is. Amióta beléptem ide most először kezdek komolyan aggódni a testi épségemért, ami nem is csoda, hiszen a csápok elég erősen fojtogatnak. Meg akarom támadni, de csak ekkor veszem észre, hogy elejtettem a pálcát. Jellemző. Kezdek kicsit pánikba esni, amikor a csápok egyre jobban szorítják a nyakam és a kezeimmel hiába próbálom őket lefeszegetni magamról. Rettentően fáj, ahogy az izmok és porcok egymásnak feszülnek. Hallom, hogy beszél hozzám, ránézek, kissé homályosan látom; a fájdalomtól a szemembe könny szökik. Egyáltalán nem szeretném, ha eltörné a kicsinyke nyakamat, és remélem, hogy ezt látja is rajtam, mert egyébként nem tudok megszólalni. Szédülök, rosszul vagyok, és hiába próbálok levegő után kapkodni, szinte semmi sem jut a tüdőmbe. Nem bírom már tovább, átkozom magam, amiért pont a legrosszabb alakkal kezdtem kötekedni és mert elejtettem a pálcát… kis színes gömbök kezdenek táncolni a szemem előtt és már nem is nagyon érzékelem, hogy mi történik körülöttem. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, de mire végre kitisztul a látásom a csápok már sehol nincsenek. A földön térdelek, egyik kezemmel magamat támasztom, a másikat a nyakamon tartom. Zihálva próbálom minél nagyobb adagokban venni az éltető levegőt. Az eszembe vések én bármit, csak ezt ne csinálja velem többet; meg is mondanám neki, de most éppen képtelen vagyok a beszédre. Összeszedem magam és feltápászkodom a földről, a szédülés szerencsére elmúlt, de a nyakam még mindig irdatlanul fáj. Biztosra veszem, hogy már most látható a véraláfutás, mint valami groteszk nyakörv. Amikor hozzám ér legszívesebben ellökném, de sikerül türtőztetni magam.*
- Nem láttam még ilyen sötét szemeket. *Válaszolok neki, kissé rekedten, miután csak nem akar tágítani a kérdéstől, hogy mit találok rajta olyan érdekesnek. Azt viszont nem értem, hogy ő min lepődött meg ennyire, talán nem szokott tükörbe nézni? Fellélegzem, mikor elsétál mellőlem, az iménti kis bemutatójával a frászt hozta rám. Nem is fogok neki visszadumálgatni, az biztos. Legalább is a következő néhány percben. Mikor közli, hogy tetszenek neki a szőkék én még jó pár lépést távolodom tőle; szerencsére ezt ráfoghatom arra, hogy amúgy is a fal mellett sétálgatok. Az pedig még nagyobb szerencse, hogy az arcom már amúgy is vörös a fojtogatástól, így senkinek sem tűnik fel, hogy mennyire belepirulok az iménti megjegyzésbe. Reménykedem, hogy hagyja, hogy tovább keresgéljek, de nemsokára ismét megjelenik mellettem és egy rendkívül aktuális témát kezdünk boncolgatni: egymás épelméjűségét. Amikor elmondja, hogy megölte a szüleit egy pillanatra még a békáról is megfeledkezem. Egy darabig csak nézek rá némán, majd már nyitom a számat, hogy mondjak valamit, de meggondolom magam. Van, amire még én sem tudok mit felelni.*
- Azt hiszem, én nem vagyok pszichopata. *Igen, legfeljebb ennyit. Lassan tovább indulok, és mikor végre rátalálok, amiért jöttem, próbálom minél gyorsabban a táskámba gyömöszölni szegény kis állatot. De persze észreveszi és rögtön előtör belőle a kíváncsiság, és magához repteti az üveget valami bűbájjal, amivel kapcsolatban én illő módon ki is fejezném a tetszésemet, ha nem félteném annyira a szegény kis békámat.*
- Hé, vigyázz rá! *nem szeretném ha leejtené a zsákmányomat, és elindulok felé, de megtorpanok, amikor visszadobja nekem az üveget. Természetesen majdnem leejtem.* - Mi az, hogy csúfság? *háborgok egy kicsit, de nem viszem túlzásba, még frissek a csápos emlékek, inkább csak elteszem az üveget a táskámba és csak utána válaszolok.*
- Méreghez kell. *Most sem viszem túlzásba a magyarázatot, de ezt már talán kezdi is megszokni tőlem.* - Vagy, ha szeretnéd, meg is csókolhatod, hátha királyfi lesz.* Amikor ő is a mérgeket emlegeti már sokkal inkább figyelek rá.*
- Jól van, készíts nekem valamit. *Fogalmam sincs, hogy komolyan mondja-e, de én kihasználom az alkalmat és elfogadom ezt a nem mindennapi ajánlatot. Persze eszembe sem jutna meginni, egyszerűen csak érdekel, hogy tényleg megcsinálná-e.* - Majd megmutatom egyszer, hogy mi a jó pia. *A whiskyt nem fogom többet szidni, úgy látom megértette, hogy nem a szívem csücske. Elindulok a lépcső felé, ahogy újabb őrült ötletem támad, és késztetést érzek rá, hogy körbenézzek a kínzókamrában. A kérdésemre adott válaszán meg sem lepődöm; szinte rá van írva, hogy még otthon is van egy saját bejáratú kis kínkamrája. Soha nem láttam még árnyakat. Ha jól belegondolok, rengeteg dologról vagyok lemaradva, de tudom, hogy nem lehet mindent pótolni egy nap alatt. A következő kérdés elhangzása után bekövetkezik az a ritka pillanat, mikor jó pár másodpercig nem tudom, hogy mit is válaszoljak. Idegesen megnyalom az ajkaimat, és végül az őszinteség mellett döntök.*
- Fogalmam sincs, hogy szeretem-e. De nem is próbálnám ki most.*Bár először nem hiszem, hogy komolyan mondja, nyilván csak szívatni akar, de aztán végigsimít a hajamon… utána pedig rá is csap a fenekemre. Tudom, hogy most kellene szépen jó éjszakát kívánnom és nagyon gyorsan lelépni, de ehelyett szépen megindulok lefelé a lépcsőn. Megállíthatatlan tankként haladok egészen az ajtóig, ott viszont megállok és a kíséretre nézek, aki láthatóan felettébb jól szórakozik.*
- Menj előre te. Ha vannak ott árnyak vagy akármik és szeretnének téged kikötözni, akkor megígérem, hogy magatokra hagylak titeket.*Most próbálom nagyon játszani a nemtörődöm flegmát, nem akarom, hogy azt gondolja, hogy megijedtem, bármennyire is ez a tényállás. De eszemben sincs előre menni, ha valami van odabent és a nyakunkba akar ugrani, akkor inkább ugorjon az övébe. Főleg azért mert ő még képes is megvédeni magát.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2013-04-14, 2:11 pm

//NRT: Galina és Daemon: 2013.04.10.//

*Egyszerűen hihetetlen ez a csaj, hogy nem képes felfogni, hogy ő egy senki, hozzám képest. Meglehet, hogy én vagyok túlságosan is egoista, de az agyam ezt mondja, én pedig tökéletesen hiszek neki. A flegmázása viszont már sok, én pedig bár szeretnék, mégis képtelen vagyok uralkodni magamon. Nem ártana megjavulnom, kicsit normálisabbá válnom, de ahhoz én egyedül kevés vagyok, más pedig nem veszi a fáradtságot, hogy a közelembe férkőzzön… bár nem is tudom, hogyha ilyesmi lenne, engednék-e neki. Mindenesetre vércsápjaimat megidézve indítok támadást Galina ellen és bár a pálca a földre esik, tudhatja, hogyha megpróbálna megtámadni – és esetleg sikerrel is járna -, még rosszabb sorsra jutna, mint most, vére is kiserkenne, ebben biztos vagyok. Viszont szerencsére ez nem következik be, csak egy csúnya sebet hagyok majd nyakánál, mely emlékeztetni fogja őt jó pár napig a velem való találkozásra. Rideg tekintetemmel szinte élvezettel nézem végig szenvedését és hatalmas elégedettséggel tölt el, amikor láthatom térdepelését, rosszul létét, na meg azokat a várt könnycseppeket is.*
~ Milyen gyönyörű! ~ *igen, beteg elmém látja ebben az egészben a szépséget, én pedig nem tagadom azt, ami tetszik. Mégse óhajtom valóban megfujtani, akkor meglehet, hogy többé nem láthatnám és talán még Mr. Cornwlade is kicsapna innen, akkor viszont nem érhetném el a céljaimat, így visszafogom magam és végül eleresztem, hogy miután felkel, odalépve hozzá érinthessem meg. Nagyon bátran méreget még mindig, ahhoz képest, hogy az előbb hogy járt nekem hála, de az őszinte szavai is meglepnek, melyek egy mosolyt váltanak ki belőlem.*
- Akkor itt volt az ideje. Remélem, hogy nem felejted el. *eresztem is el, majd hagyom magára egy kis időre, hogy kitekinthessek az ablakon, de nem vagyok rest azért megjegyezni neki, hogy tetszik. De persze ezt a saját stílusomban teszem, nem szokásom udvarolgatni, olyasmit nagyon-nagyon nehéz előhozni belőlem és nem hiszem, hogy ennek a kislánynak sikerülne vagy hogy akarná egyáltalán. A nagy nézelődése viszont kissé meglepő, fogalmam sincs, hogy mit keres, így odalépve hozzá vonom kétségbe épelméjűségét, melyet mintha magára se venne, inkább hozzám szeretné mérni magát, én pedig a legőszintébben felelek. Sejtettem, hogy nem olyan, mint én, szerintem akkor még nehezebben viselnénk el egymást. Na de a lány rátalál arra, amit eddig keresett és mivel én is kíváncsi vagyok, ezért a pszichokinézist használva vonom magamhoz az üveget, mely a kezemben landol és a felszólítással már nem is törődöm. Nem dobtam el, nincs miért hisztizni. Vissza is kapja hamarosan, a kérdést hallva pedig csak ujjammal az üveg felé bökök.*
- Hát nem látsz a szemedtől? Nem nevezhető szerintem szépnek. *felelek is neki egyszerűen, de aztán kiderül ám az is, hogy valamiféle méreghez kell. Felvonom kissé szemöldökömet, úgy nézek hol a lányra, hol a békára, majd a következő szavakra tekintetemet a lányéba fúrom.*
- Inkább Téged csókolnálak, amúgy se vagyok meleg, szal kössz a feltételezést. *morgom oda az utolsó szavakat. Meglepően nagy még mindig a szája, ahhoz képest, hogy az előbb hogy járt, de max megcirógatom kissé ismét a nyakát, meglátjuk, hogy mit szól hozzá.*
- Rendben, ha ismét találkozunk, akkor csinálok neked valamit, akár a toxicumban is. *de azt már nem árulom el, hogy nem is meginnia kell azt a mérget, ugyanis nem mindegyik itt tanult toxicum vihető be szájon át. Majd meglátjuk, hogy akkor mit fog szólni ehhez az egészhez. A whiskyt viszont sajnálatos módon nem fogadja el, na sebaj, több marad majd nekem, de érdekelne, hogy számára mi lehet jó pia.*
- Legközelebb? Nofene, ezek szerint te is szeretnél még találkozni velem? Meglep… ahogy az is, hogy még nem menekültél el. *ismerem be, majd oda is lépek a szöszke mellé. Le akar menni a kínzókamrába, nekem pedig egyértelműen egy perverz kis ötlet jut eszembe és lelki szemeim előtt máris elképzelem tökéletes kis testét ruhák nélkül, láncok fogságában, ahogy csakis arra vár, hogy kényeztessem… illetve fájdalmat okozhassak neki. Ajkamat is megnyalom magam is, fel se tűnve, hogy a lány is pont ezt csinálja, szavaim pedig mintha elgondolkodtatnák. Őszinte… nem is kicsit, ez pedig tetszik.*
- Nekem máskor is jó lesz. *simítok is végig a haján, majd végül előre is tessékelem, hátsóját paskolva meg persze, nem oldalához érve, ahogy más srácok teszik. Viszont semmi ellenkezés vagy hiszti, talán még tetszik is neki ez a fajta viselkedés. Ki tudja… Mindenesetre követem én is, egészen egy bizonyos ajtóig, ahol aztán a lány hátának kezdek el beszélni.*
- Na mivan? Be már nem mész? *teszem is fel a nagy kérdést, majd végül megtudom azt is, hogy miért állt meg. Menjek csak én előre, hát persze, jellemző. *
- Felőlem. De abba ne reménykedj, hogy bárki engem fog kikötözni. *kezem már az ajtóra is kerül, amit kinyitok magunk előtt, nem ijedve meg annak nyikordulásától. Odalent elég sötét van, de mivel eddig is sötétben voltunk, láthatjuk a láncokat és a különféle kínzó felszereléseket. Ahogy a lány is bejön, tekintetem a láncok felé terelődik, mire azok úgy kezdenek el maguktól mozogni, nyikorogni, mintha valaki lenne itt rajtunk kívül… Persze mindezt csak én csinálom, de el nem árulnám ám… még.*
- Hmm, ahogy nézem, nem vagyunk egyedül. *fordulok a lány felé, de menet közben azért egy régi láncot a kezembe veszek, amelyet szórakozottan kezeim között kezdek el forgatni. Bátor… nagyon bátor, hogy lejött ide velem. *
- Kipróbálsz valamit? *mutatok körbe kezemmel, de aztán a következő pillanatban Galina arra lehet figyelmes, hogy a semmiből mögé kerülök, ugyanis tudok már hoppanálni, vele ellentétben és az eddig kezemben lévő lánc most a nyakán található, amelyet két kezemmel fogok, így vonom őt magamhoz. Tehát mögötte állok, testét testemhez vonom és a sebes kis nyakicán érezheti a jéghideg láncot, miközben én a fülébe kezdek el suttogni.*
- Nagyon tetszel nekem… *szólalok is meg, de természetesen felkészülök az ellenkezésre is. Jártam már rosszul is, tehát most már edzett vagyok az ellenkezésben, mindenesetre nem fogom erősen a nyakát, nem okozok túl sok fájdalmat, de mégis érezhető mindez. Viszont ha olyat tesz, ami nekem nem tetszik, akkor meglehet, hogy komoly baja lesz. Én viszont élvezem, ahogy teste az enyémnek feszül, ahogy hajának csodálatos illata oly közel van hozzám, szinte megrészegít…*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2013-04-14, 11:02 pm

//NRT: Galina és Daemon, 2013.04.10.//

*Biztos vagyok benne, hogy egyszer csak megtanulom, hogy mikor kell befogni a számat. De abban is biztos vagyok, hogy az nem mostanában lesz. Hiába szólnak a vészharangok, képtelen vagyok elviselni, hogy ne az enyém legyen az utolsó szó. Főleg ha azokkal még gúnyolódhatok is. Ha megérem a felnőtt kort, akkor talán majd változtatok ezen a hozzáállásomon. Addig viszont csak az változtathat a taktikámon ha valaki bebizonyítja, hogy jóval erősebb nálam. Ez most sikerült is Daemonnak, csak ezért hagyom abba a cukkolását. Ha az embert majdnem megölik, akkor azt hiszem érdemes átgondolni a társalgás stílusát. Nem mondom, hogy nem vagyok dühös, amikor összekaparom magamat a földről, arról nem is beszélve, hogy nincs ínyemre, hogy így kell előtte térden csúsznom. De amíg levegőért kapkodok ez a legkisebb gondom. Most, hogy végre eldöntöttük, hogy ki a domináns kettőnk közül és a jelek szerint nem is akar helyben kivégezni, sokkal nyugodtabban kezdek foglalkozni más dolgokkal. Jelen esetben vele. Azon most nem kezdek gondolkodni, hogy egyáltalán miért engedem, hogy a közelembe jöjjön, pláne, hogy meg is érintsen, el vagyok foglalva a vizslatásával és azzal, hogy kielégítsem kíváncsiságát arra vonatkozóan, hogy mit találok rajta olyan érdekesnek. Még hogy elfelejtsek egy ilyen szempárt? Akkor sem, ha a leckéjével nem hagy bennem ilyen mély emléket. Nem válaszolok neki, csak nézek rá, amíg végre elenged és visszasétál az ablakhoz. Úgy látszik, hogy minden percre tartogat valami meglepetést: először bejelenti, hogy tetszenek neki a szőkék, ami nem is érdekelne, ha nem lennék szőke és ha ettől nem éreznék valami furcsa elégedettséget. Majd mikor megemlíti, hogy megölte a szüleit leginkább saját magamon lepődöm meg, hogy nem ítélem el érte. Nem mintha bármi jogom lenne ítélkezni felette, főleg úgy, hogy semmit sem tudok róla, de mégis, ez elég súlyos bejelentés. Igazság szerint az a legérthetetlenebb számomra, hogy még mindig nem futottam haza, hanem nyugodtan keresgélek tovább valami békát. Az már biztos, hogy nem egészen vagyok az eszemnél én sem.*
- Mindenben és mindenkiben van valami szépség. *Jelentem ki neki az egyetemes igazságot, mikor nem érti, hogy miért háborgok a békával kapcsolatban. Magam elé emelem az üveget, ellenőrzöm, hogy semmi baja a kis állatnak, majd jelentőségteljesen Daemonra nézek.* - Akkor is, ha ez elsőre nem mindig látszik. *Biztonságba helyezem a békát a táskában majd meglepetten nézek rá, amikor bejelenti, hogy ő kit is csókolna meg. Nem tudom eldönteni, hogy én szeretném-e vagy sem, de szinte biztos vagyok benne, hogy nem háborognék érte. Ezt viszont eszemben sincs megmondani neki.*
- Nem is mondtam, hogy meleg vagy. *kezdek egy mosolyfélével a békítésbe* - De az a béka hím, nehezen lenne belőle királylány… *még azt is elmondanám neki, hogy miért vagyok biztos a béka nemében, de valahogy biztos vagyok benne, hogy hidegen hagyja az állattan.*
- Szavadon foglak. *Eltökélt szándékom, hogy nem fogom hagyni, hogy visszatáncoljon a méregkészítéstől, ha már felajánlotta. Szinte már félek saját magamtól, nem vagyok normális, amiért még ezt is elfogadnám tőle. De majdnem biztos vagyok benne, hogy ő úgysem fogja ilyesmire pazarolni az idejét.*
- Miért vagy ennyire meglepve? Ugye nem bagolypostával akartad elküldeni a mérget? *Olyan arcot vágok, mintha ez lenne a világ legnagyobb sértése. Amúgy csak az eszem működésének teljes leállásával magyarázhatom, hogy miért akarok vele még találkozni.* - Menekülnöm kellene tőled? *A kérdés, tőlem szokatlan módon egyáltalán nem gúnyos. Persze magamtól is tudom a választ, hogy igen, normális ember menekül az ilyen helyzetekből. De azt hiszem azt már bőven letisztáztuk, hogy nem mi leszünk a normalitás mintapéldányai. A kínzókamrával kapcsolatban vannak bizonyos aggályaim, de a kíváncsiságom megint hangosabban ösztökél előre, mint az a kis hang a fejemben, ami már percek óta üvölti, hogy lépjek már le innen. Sejthettem volna, hogy szóba fog kerülni a durva szex vagy valami hasonló téma. Tudásomnak megfelelően válaszolok a kérdésére, de az iménti kijelentésén tényleg meglepődöm.*
- Igen. Majd máskor. *Ha nem lennék biztos benne, hogy az a máskor soha nem jön el, akkor még el is lennék képedve a saját válaszomon. Nem tiltakozom, amikor hozzám ér, miért tenném? Egyáltalán nem bánom. Bár afelől vannak kétségeim, hogy másnak is engedném-e. Ahelyett, hogy végiggondolnám, hogy miért is nem bánom jelen esetben, inkább lecsörtetek a lépcsőkön, viszont az ajtónál előre engedem. Vagyis inkább közlöm vele, hogy menjen előre.*
- Milyen kár. *Jegyzem meg a válaszára, miszerint őt senki sem kötözné ki. Amikor kinyitja az ajtót, a nyikordulástól nekem akaratlanul is valami harmadosztályú vacak horrorfilm jut eszembe. Végül is ugyanazt csinálom, amit az ilyen filmek ostoba hősnői: az egyértelműen biztonságos menekülési útvonal helyett szépen a veszélybe sétálok. Belépünk, és bár nem sokat látok, majdnem leesik az állam. A csodálattól messze van, amit érzek; lehetek bármilyen őrült, soha nem tudnám csodálni azt, amit ezekkel az eszközökkel műveltek embereken. Egy-kettőt felismerek közülük, tipikus középkori inkvizíciós tákolmányok, de másokról azt sem tudom eldönteni, hogy mire való. Láncok lógnak mindenfelé, én pedig felbátorodva azon, hogy eddig senki és semmi nem ugrott nekünk el is indulnék egy kis felfedező útra. Természetesen ekkor kezdenek csörögni a láncok, én pedig nagyon gyorsan elveszítem minden vágyamat arra, hogy bármit is megnézzek. Görcsösen szorongatom a pálcámat és közelebb megyek Deamonhoz, na nem mintha azt várnám, hogy megvédjen.*
- Nem mondod… *Arra még én is rájöttem, hogy a láncok nem maguktól mozognak és a hangom kicsit agresszívebb is a kelleténél. Képes lennék egészen mellé húzódni, ha ekkor fel nem tűnne a lánc a kezében. Megtorpanok, és a kérdésére is csak némán megrázom a fejem. Vannak itt izgalmasnak tűnő dolgok, de hogy kipróbáljam valamelyiket… gondolatomat félbeszakítja, ahogy hirtelen egy lánc kerül a nyakamhoz, csak ezután tűnik fel, hogy Daemon eltűnt a látóteremből. A pálcámmal most nyilván többre mennék, de ösztönből kapok bal kezemmel a lánchoz, ahogy az hátraránt egy másik testhez. Próbálok lazítani kicsit a nyakamhoz feszülő fémen, de szinte semmit nem ér az erőlködésem. Kész, nekem most annyi. A saját naivságom fog a sírba tenni. Egy hajszálnyit megnyugszom, amikor meghallom a hangját, legalább nem valami rémség van mögöttem. Más esetben elgondolkoznék azon, hogy tulajdonképpen melyik is a rosszabb, de ez most nem érdekel.*
- Ennek örülök… Akkor megtehetnéd, hogy nem ölsz meg. *Tényleg imponál a dolog, de még mindig az iménti ijedség hatása alatt vagyok. A szorítás cseppet sem életveszélyes, de mindketten tudjuk, hogy bármikor az lehet. Inkább ellazítom egy kicsit magam, kifejezetten jó érzés, ahogy a teste az enyémhez simul… de már megint hol jár az eszem?* - Eressz el! *Még mindig erősen tartom a varázspálcám, kivételes módon nem ejtettem el, és úgy fordítom, hogy ha átkozódni kezdek, akkor ne saját magamat találjam már el. Na nem fenyegetni akarom őt, csak érzékeltetni szeretném, hogy némi beleszólásom van abba, hogy mi történik. Akkor is ha teljesen egyoldalú lenne a küzdelem.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2013-04-16, 11:38 pm

//NRT: Galina és Daemon: 2013.04.10.//

*Nem hittem volna, hogy idáig fajulnak közöttünk a dolgok, de mégis csak bekövetkezik az, hogy bántanom kell. Szenved, pityereg és még le is térdel, ennyi pedig egyelőre elég nekem, így még időben hagyom abba kínzását, nem akarom azt, hogy elfusson előlem és legnagyobb szerencsémre ezt a lányt keményebb fából faragták annál. Kezemmel se vagyok rest viszont megérinteni őt, kényszerítve arra, hogy azok a csodálatos szemek megtalálják sötét, rideg tekintetemet és így csikarjak ki belőle egy választ is. Olyan dolgokat képes mondani, amiket nehéz elhinnem, de mégis tudom, hogy nincs bennük hazugság, a szemeim mintha megfogták volna, úgy, akár csak engem az övéi. Na de nem nézegetem túl sokáig, inkább eleresztem és kis időre az ablakhoz megyek, de a társalgásunk még mindig nem marad félbe, így árulom el először tetszésemet, majd odalépve hozzá pedig az épelméjűségünkről folytatjuk tovább a csevejt, amíg a béka meg nem lesz. Ez után nézegetem meg magamnak a csúf állatot, miután sikeresen elraboltam a lány kezei közül és dobom vissza az üveget neki, ha már meglelte ezt az annyira keresett kis jószágot, a szöszi szavai viszont őszintén meglepnek, így nem is igazán tudok mit mondani rájuk, főleg akkor nem, amikor nyomatékosít.*
~ Most csak nem rám utalt? Áh… biztosan nem. ~ *csak magamban folytatom le ezt a beszélgetést és még legyintenék is hozzá, de megállom a dolgot, elég furcsán nézhetnék ki úgy, tehát próbálok nem tovább agyalni azon, hogy mit is jelenthet mindaz, amit a lány mondott. Tény, hogy én nem vagyok a legjobb és legszebb pasi a világon, de van bennem valami, míg ő… hát, ő tényleg eléggé jó bőr. És ha már itt tartunk, továbbra is piszkálom picikét azzal, hogy tetszik nekem, méghozzá jelenleg a csókos dologgal, de azért ez a meleg utalás… kicsit csúnya volt. Idővel persze kiderül, hogy én értettem félre, így végül megdöntöm cseppet a fejem is.*
- Áh, így már mindjárt világos. Amúgy honnan tudod, hogy hím? *kérdezek rá kíváncsian, mert akármennyire is hihetetlen, most ez engem nagyon is érdekel, tehát várom is, hogy a lány kifejtse nekem a választ. Közben azt is megbeszéljük, hogy elkészítek majd neki egy mérget, amelyet tesztelni is óhajtok rajta, és szerintem ezzel ő is tisztában van. Furcsa is, hogy csak így belemegy a dologba, ahogy egy következő találkozóba is.*
- Nem éppen. *jelentem is ki, majd hozom szóba a menekülést, amelyre oly aranyosan rá is kérdez.* - Más azt tenné, de valamiért nem szeretném, ha most elmennél. *meglepő vagy sem, de az én szavaim is most őszintén és hangom is sokkal kellemesebb, szinte kedves… oly szokatlan, hogy tudok ilyet is. Na de álljunk csak meg, elég lesz ennyi, még a végén normálisnak gondol, azt pedig nem kéne. Ideje tehát megnézni azt a bizonyos kínzókamrát is, méghozzá együtt, ha már a szöszi így döntött. Tehát megállítani biztosan nem fogom benne, még ösztökélem is, hogy induljon előre és miközben a vad szeretkezésünkön gondolkodom, érünk le az ajtóhoz, ahol aztán nekem kell természetesen előre menni. A kis gúnyos megjegyzés viszont már szinte egyik fülemen bemegy, a másikon pedig ki, asszem kezdek immunis lenni rá, szóval benyitok az ajtón, így tárul szemeink elé az a sok-sok kínt okozó szerszám, melyek már ki tudja, hogy mióta porosodhatnak itt. Szeretnék még egy kicsit szórakozni, így a láncok nekem hála mozgásba is lendülnek és ahogy azt sejtettem, a kicsike már közelebb is kerül hozzám, így tekintek le aranyos arcára.*
- Na mivan? Csak nem félsz? *vigyorodom el gonoszkásan, így cukkolva most én őt, egészen addig, amíg a lánc kezembe nem kerül és nem döntök úgy, hogy tovább feszítem nála a húrt. Erre semmi szükség se lenne, de nem vagyok normális, képtelen vagyok mérlegelni és ha bárki egy kicsit is közel kerülne hozzám, azt ösztönösen tolom el magamtól. Én megközelíthetetlen vagyok. Elkapom tehát a kicsinyke nyakat, mely már így is eléggé bántalmazva lett a mai nap folyamán és magamhoz vonom testét, miközben egy őszinte mondat is elhangzik a számból. Látom a pálcát, de nem érzek fenyegetettséget magamra nézve, oly nyugodt és még örül is, hogy tetszik nekem. Ez is igaz volna? Mit kéne most tennem? Megölni biztosan nem fogom… inkább csak lassan eleresztem a láncot és messzire hajítom magunktól, de nem eresztem még el a másikat, csak két kezemmel karolom át hátulról derekánál és pocijánál fonom össze kezeimet, miközben államat a vállára hajtom. Semmi agresszív nincs a viselkedésemben, látszik, hogy milyen kiszámíthatatlan vagyok, ahogy folyamatosan változtatom tetteimet.*
- Elárulod a neved? *kérdezem pár másodpercnyi csend után, de ha el akar szakadni tőlem, menekülne, vagy eltolna, megteheti, el fogom engedni, tehát nem fogom tovább makacsul a karjaim között tartani.*
- Én Daemon vagyok. *mutatkozom be neki, de hangom még mindig halk, hiszen a füle mellett van a szám, nem kell kiabálnom, de egyben egészen kellemes is. Nem az az agresszív ridegség árad most belőlem, mint odafent.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2013-04-18, 1:05 am

//NRT: Galina és Daemon, 2013.04.10.//

*Nem gondoltam volna, hogy tudok bármi olyat mondani, amire nem tud válaszolni, de amikor a békás üveget szorongatva megemlítem neki azt a jót, ami mindenkiben benne van, látom, hogy nem hisz nekem. Ezek szerint még senki sem bizonyította be neki, hogy ő is a „mindenkihez” tartozik. De nem gondolom, hogy ez az én feladatom lenne. Egyelőre nem akarok foglalkozni a megjegyzéseivel, melyek szerint bejövök neki. Na igen, képzelem. Zavarba hoz velük, de több jelentőséget nem tulajdonítok nekik. Hiszen majdnem megölt. Próbálok kevésbé csipkelődni, de egy-két beszólás még így is elhagyja a számat. Úgy látszik, semmiből sem tanulok. A békáról viszont szívesen mesélek neki, még engem is meglep, amikor rákérdez, hogy honnan vagyok olyan biztos a dolgomban. Egy pillanat alatt közvetlenül mellette vagyok és felemelem az üveget, hogy ismét jól lássa az általa csúfnak nevezett állatot.*
- A hímek hasán ott vannak azok a sárga csíkok. *Úgy magyarázom neki, mintha a világ egyik csodájáról tartanék előadást* - A nőstényeken ilyen nincs. Tudtad, hogy magányos állatok? Elég unalmas lehet. Viszont nyugodt is. *Tényleg nem akarom tovább stresszelni szegény békát, ezért üvegestől biztonságos helyre rakom. A józan eszem azt diktálná, hogy valóban meneküljek, de valamiért most nem akarok az eszemre hallgatni. Ráadásul ő sem szeretné, ha lelépnék. Bár ez nem tudom, hogy miért érdekel.*
- Szerinted én úgy viselkedem, mint más emberek? *Ha mások elfutnak tőle, hát tegyék. Én nem fogok, csak azért sem. Csak még mindig nem tudom, hogy miért nem. Feltűnik, hogy a beszédstílusán is változtat néhányszor. Egyszer rideg és fenyegető, utána meg szinte kedves. Ez még jobban felszítja a kíváncsiságomat. Talán ezért is megyek még vele a kínzókamrába is. Legalább is a kíváncsiságomra fogom, mert más értelmes magyarázatról nem akarok tudomást venni. A kikötözésére vonatkozó megjegyzésemet figyelmen kívül hagyja, pedig ezt kivételesen nem gúnyolódásnak szántam. De talán jobb is így. A kamra belseje megmozgatja a fantáziámat, de ezt muszáj tönkretennie néhány hangoskodó láncnak.*
- Ugyan mitől félnék? *Flegmán kérdezek vissza, de persze már ott vagyok majdnem Daemon mellett, és nem is nagyon szándékozom elmozdulni onnan. A kérdés amúgy egész helytálló, fogalmam sincs, hogy mik kószálhatnak erre. Azon már meg sem kellene lepődnöm, hogy ő meg közben megint a nyakamat veszi célba. Talán ez a fétise. Előjátéknak egy kis fojtogatás. Na nem mintha nagyon bánnám. Amikor ez tudatosul bennem, eléggé megijedek saját magamtól is, de most jobban leköti a figyelmemet a mögöttem álló test. Abszolút nem érdekel, hogy az intim szférámban foglalja a helyet, sőt, nem is nagyon szeretném ha eltávolodna tőlem. De ennek már semmi köze ahhoz, hogy beijedtem az erre kószáló lényektől. Ennyi idő alatt rájöttem, hogy rajtunk kívül itt nincs senki és semmi. A varázspálcámat egy darabig még tartom, de úgyis tudom, hogy nem átkoznám meg. Nem is lenne szükség rá, hiszen eldobja a láncot, ami olyan csörgéssel ér földet, hogy összerezzenek tőle. A pálcámra semmi szükségem most, a farzsebembe csúsztatom, közben viszont akaratlanul is hozzáérek a másik hasfalához. Na jó, talán van benne némi akaratlagosság is. Végigsimítok az alkarján és őt utánozva a kezeimet összefonva helyezem az övéi fölé. Milyen puha a bőre. Mérhetetlen nyugalom árad szét bennem, ahogy behunyom a szemem és élvezem, hogy hátulról átölel. Ahogy a vállamra hajtja az állát nagy erőfeszítésembe kerül, hogy ne simítsak végig a haján és az arcán… Amikor megszólal, kinyitom a szemet és ismét visszatérek a való világba, ebbe a rideg környezetbe, ahol talán nem is kellene jelen lennem.*
- Az én nevem Galina. *Most, hogy végre megszűnt köztünk az anonimitás megállapíthatom, hogy a neve is tetszik. De ezt sem mondom el neki. * - Mit akarsz tőlem, Daemon? *Egyetlen másodperc alatt képes vagyok lerombolni ezt a kis idillt, de magamtól képtelen vagyok a tisztán látásra. A viselkedése teljesen összezavar, és nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Akár most azonnal ellökhet magától és jót nevethet azon, hogy milyen egy idióta, naiv kis csitri vagyok, de mi van, ha teljesen mást akar?*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2013-04-19, 9:25 pm

//NRT: Galina és Daemon: 2013.04.10.//

*A kis incidenst követően tovább lépünk a kínzáson és a fájdalmakon, így talál rá Galina arra a bizonyos békára, amelyet már annyira keresett, én pedig mivel kíváncsi vagyok, így közelebbről is megvizsgálom magamnak és még érdeklődöm is felőle. A lánynak engedve adom át neki az üveget és figyelem meg a béka hasán lévő csíkot is, majd bólintok is a magyarázaton.*
- Áh, így már mindjárt világos. Szóval te ilyen béka szakértő vagy? *kérdezek is rá vigyorogva, de azért figyelemmel követem, ahogy a kis kétéltű bekerül a táskába, majd ez után pedig ismét a lány arca felé tekintek, úgy mesélve el neki, hogy más már rég elhúzott volna, főleg azok a csápok után, de ő nem teszi, én pedig ennek nagyon is örülök. Nem vagyok rest ezeket az érzéseket most megosztani vele, bár nem tudom, hogy mennyire érdekli az, amit mondok.*
- Nem éppen, de én csak örülök ennek. *ismerem be, mivel a legtöbb ember nem szimpatikus nekem, ő pedig nem csak szép, de még bájos is a viselkedése, kivétel az, amikor úgy visszabeszél és próbál magyarázni nekem. Mindegy is, ideje tovább lépnünk, méghozzá le a kínzókamrába, ahova meglepő módon a lány akar lemenni, méghozzá velem együtt. Bátor egy teremtés, nem is sejti, hogy mire vállalkozik, de ha ő így döntött, hát menjünk. Leérve azért egy kicsikét megmozgatom a láncokat, érezze csak, hogy nincs teljesen biztonságban, ez után pedig ismét elkattan bennem valami, így kapom el nyakát egy lánccal és vonom is magamhoz, de nem durván, mégis valamilyen szinten követelőzően. Jól esik a közelemben tudni, ez pedig egy újabb próba, hogy megtudjam, vajon mit is fog reagálni rá. A viselkedése viszont olyan módon meglep, hogy a lánc a földre kerül, kicsinyke, puha keze pedig az enyémet cirógatja, a hasam után. Testem megfeszül, régen történt velem ilyen, hogy valaki gyengéden bánt velem és még nyelek is egy picit, amit talán még a lány is hallhat, de túl félelmetes számomra ez a helyzet. Igen, én is félek valamitől… de most már tudni szeretném a nevét, szeretném a nevén nevezni ezek után.*
- Galina… érdekes név, még sose hallottam ilyet. És merről jöttél? *kérdezek rá rögtön, mert ez azért még érdekelne. Viszont ez után picit ront az idilli hangulaton, így fejemet elhúzom tőle, majd ez után kezeimet is kiveszem kezei alól, hogy végül kezeimet nyakához emelhessem, de nem érek a bőréhez. A magnetizációt használom, tehát tenyereimből kellemes melegség árad a lány nyaka felé, így gyógyul be a csúnya seb, amit a vércsápjaim hagytak ott az előbb és mindenféle kellemetlenség, fájdalom is megszűnik. Ez után elhúzom a kezem és már el is lépek tőle, így nézve körbe a helyen.*
- Nem tudom. És te mit akarsz itt lent? *dőlök neki a hideg falnak, majd kezeimet is összefonom magam előtt, úgy meredek a lány felé. Mégis honnan a francból kellene tudnom, hogy mit akarok tőle? Ritkán tapasztalom azt, hogy vannak érzéseim és pozitív gondolataim, most nem tudok mit kezdeni a helyzettel, talán majd egy másik alkalommal… de azért próbálom még tartani magam. Külső szemlélő számára bizonyára szerencsétlenül festhetünk, hol közel kerülünk, hol eltávolodunk, hol bántjuk egymást szavakkal, hol kedveskedünk…. A fene essen belénk.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2013-04-20, 1:07 am

//NRT: Galina és Daemon, 2013.04.10.//

*Sajnos nem igazán sikerül másra is átragasztanom a mérgező állatok iránti mérhetetlen lelkesedésemet. De bármennyire is rajongok értük, nem nevezném magamat szakértőnek.*
- Csak azokat ismerem, amiknek elég halálos a mérge. Tudod, amik nekem hasznosak lehetnek. *Nem kerüli el a figyelmemet az a vigyor, biztos vagyok benne, hogy magában kinevezett az őrült békás lánynak. Utána azt is tisztázzuk, hogy szerinte sem viselkedek úgy, mint más (normális) ember, és mivel egyikünk sem bánja egyenlőre, hogy nem rohantam haza, ezért annyiban is hagyom a témát. Kíváncsi lennék, hogy hány lányt hozott eddig a kínzókamrába. Megkérdezném tőle is, de még azt hinné, hogy érdekel... naná, hogy érdekel, de akkor sem kérdezek rá. Nem hiszem, hogy eddigi életem során megtörtént volna velem, hogy ennyi mindent érezzek fél órán belül. Általában nem sok érzelmet vált ki belőlem mások viselkedése, ő viszont az érzelmek széles spektrumát generálja bennem. Megijeszt, de utána tesz valamit, amitől rögtön le is nyugszom. Képtelen vagyok kiigazodni rajta, kiszámíthatatlan, és ahelyett, hogy ez óvatosságra intene, inkább csak hatványozza a kíváncsiságomat. Amikor végül átölel nem is akarok semmiféle érzelmi elemezgetéssel foglalkozni, csak arra az egy dologra koncentrálok, hogy milyen jól esik a közelsége. Mivel a testünk egymáshoz ér én is érzem, hogy kissé feszült lesz, amikor végigsimítok a hasán és a karjain. Ez meglep, nyilván nem én vagyok az első lány, aki megérintette.*
- Oroszországból, ott ez elég gyakori és hétköznapi név. Te honnan származol? *Nem nagyon tudok a kérdésekre koncentrálni, az agyam egészen máshol jár. Legszívesebben megkérném Daemont, hogy ácsorogjunk így még egy pár percig. Vagy óráig. De természetesen muszáj ismét rontanom a helyzeten, és kérdeznem valami olyat, amitől úgy érzi, hogy vissza kell táncolnia. Az utolsó pillanatban állítom meg a kezeimet, hogy ne ragadjam meg a csuklóit és vegyem rá, hogy ne húzódjon el tőlem. Azon már nem is csodálkozom, hogy már megint a nyakamat veszi célba, de az meglep, hogy most nem érint meg. Mozdulatlanul állok, és csak akkor esik le, hogy mit is csinált, amikor ellép tőlem. A nyakamhoz emelem a kezemet, hogy megbizonyosodjak arról, valóban eltűntek a sebek. Gondolatban már akkor elkezdtem összeállítani a hegesedést gátló bájitalok listáját mielőtt még egyáltalán lejöttünk volna ide, de erre már nem lesz szükségem. Megfordulok, hogy ránézhessek de ő már inkább a teremmel, vagyis annak a berendezésével van elfoglalva.*
- Köszönöm. *Nincs semmi meglepettség a hangomban, nem akarom, hogy azt gondolja, hogy nem számítottam erre a lépésére. Pedig valóban meglepett vele. Rajonganék érte még egy kicsit, de visszakapom a neki címzett kérdésemet. Reméltem, hogy legalább ő tudja, hogy mi a fenét művelünk itt, de úgy látom, nem én vagyok az egyetlen, aki nem nagyon tud mit kezdeni a helyzettel.*
- Én sem tudom igazán. Csak körbe akartam nézni itt. *Ha már eddig őszinte voltam, akkor nem most fogom elkezdeni a kamuzást. Kicsit elvonja a figyelmemet az a testhelyzet, ahogy a falnak dől, kifejezetten tetszik... Közelebb sétálok hozzá és megállok valami fatákolmány mellett, amiről azt sem tudom megállapítani, hogy mire való. Később majd mindenképp tüzetesen végig akarok nézni itt mindent. De most fontosabb dolgom van.*
- Egyébként te is tetszel nekem. *Nem tudom, hogy milyen hirtelen ötlet mondatja ezt velem, de szeretném, ha tudná. A frászt hozza rám, de nem akarok elfutni tőle. Izgalmasnak tartom a gondolatot, hogy elveszíti az önuralmát, és az is nagyon jól esett, hogy átölelt. Még soha, senkivel kapcsolatban sem tapasztaltam ilyen érzelmi káoszt, és fogalmam sincs, hogy mit akarok. Talán el kellene mondanom neki, de félek, hogy sarkon fordulna, és egyszerűen itt hagyna.*