A Krorun várrom

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-11-18, 12:19 pm

//NRT: Vixi és Noel - 2012.10.25.//

*Nem mondok most már semmit, nem fogok védekezni és kibúvókat keresni, ugyanis teljes mértékben igaza van. Mást is választhattam volna, de nem tettem, így most már érzem is magamban azt, hogy nem kellett volna és a lelkiismeretem se hagy ám békén. Oda is lépek hozzá, véremet ajánlva fel neki, hogy gyógyuljon csak meg és bár még mindig fáj a hasam az engem ért rúgás miatt, próbálom azt most teljesen kizárni. Vámpírrá válás... oly sokat gondolkodtam ezen egy ideje, ez volt a jövőbeli célom, amely megszűnt Noel eltűnésével, most pedig nem is tudom, hogyan állhatnék ehhez az egészhez, de a pír sokat jelenthet, mivel már a lágy simítást is megérzem, de mosolyogni mégis képtelen vagyok ebben a helyzetben.*
- Megtettem, nem egy helyen kerestelek, de nem találtalak sehol. *ezt azért jobb, hogyha még most tudja.* - De egy idő után feladtam... Elhagytál és okkal, valószínűleg nem akartad, hogy megtaláljalak. *sütöm is le szép, barna szemeimet, mivel erre rájöttem az idők alatt, nincs mit tenni. Na de nem utasíthat vissza, engem és a véremet, nem teheti meg, mert szüksége van a segítségemre és bár a városban is levadászhatna bárkit, szerintem erre mégse kellene, hogy sor kerüljön, így fejemet még jobban megdöntöm, duzzadjon csak az az ér, amelyen most végig is simít a férfi. Közelebb már nem tudok menni... legalábbis én ebben a hitben vagyok, de amikor Noel elkapja a derekamat és teljesen testéhez von, akkor érzem, hogy tévedtem. Lassan nézek fel rá, ez a közelség, annyira jól esik, de mégis valahol belül tudom, hogy nem biztos, hogy engednem kéne, mégis, eszem ágában sincs a kis ördögre hallgatni. Feje felém közeledik, ajka enyémet érinti, én pedig bele is remegek az oly rég nem érzett tettbe, így arcom még inkább elpirul, mintha ez lett volna az első csókunk és lágyan viszonzom is az érintést, mivel tudom, hogy szeretem őt és bármennyire is próbáltam eddig ellenkezni, azt hiszem, hogy kudarcot vallottam. Most viszont már a harapás következik, Noel már a nyakamnál is van és pillanatok múlva sérti fel bőrömet. Fel se szisszenek, csak picit erősebben szorítom meg ruháját kezeim alatt, de mindez csak pár pillanatig tart, ugyanis a méreg megtámadja a szervezetemet, én pedig lassan hunyom le szemeimet, élvezve ezt a csodálatos kapcsolatot kettőnk között. Nem tudom, hogy mennyit szándékozik belőlem inni, de nem ellenkezem, így amikor megmarkolja testem, csak kezeimmel átölelem, majd egyik kezem felsője alá férkőzik be, úgy simítok végig mezítelen hátán.*
- Remélem, hogy jól esik. *suttogom is halkan, mert bár gyengülök és ezt lábaim is érzik, na meg egész testem, úgy érzem, hogy megérdemlem, vezeklésnek szánom most mindezt. Halk sóhaj törik fel ajkaim közül, majd ahogy telnek a másodpercek, úgy érzem magam egyre gyengébbnek, kótyagosnak, de nem megyek sehová, nem akarok szabadulni se, így csak akkor távolodik el tőlem a férfi, amikor ő szeretne. A véremet felitatja rakoncátlan nyelvével, majd ez után hallom is a kérdést, valahonnan távolról, így kinyitom szemeimet, majd picit szédülve, a másikba kapaszkodva bólintok.*
- Jól... *persze ez nem igaz, egyáltalán nem vagyok jól, testem is legyengült, de még itt vagyok és nagyon remélem, hogy elájulni se fogok... Nem merek, mert félek, hogy akkor nem látom őt többé viszont. Kedves mosoly jelenik meg arcomon, majd fejem mellkasára hajtom, hogy egy kicsit összeálljon a világ és közben továbbra se eresztem ki ölelő karjaimból. Az oldalam és a hasam fájdalmát se érzem már, most a méreg dolgozik a szervezetemben.*
- Megint el fogsz menni? *kérdezem halkan, majd lassan hátrébb hajtom a fejem, így nézek bele a számomra oly kedves, borostyán szemekbe, majd kezem kibújik felsője alól és most helyes arcán simít végig. Tudni szeretném, hogy mivel számoljak, ezért is kérdezem meg mindezt, de nem, nem akarom, hogy ismét kilépjen az életemből, hiszen annyira jó ismét a karjai között lenni... vele lenni.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-11-18, 1:04 pm

// NRT: Vixi és Noel 2012.10.25. //

* Igen, a kíváncsiság felütötte fejét elmémben s bár a lány gondolataiba mélyebbre áshatnék a válasz reményében mégis türelmesen inkább, hogy maga mondja el. Félig meddig megkapom a választ bár én kifejezetten erre gondoltam de nem tetézem tovább, ahogy lesüti szemeit úgy emelem fel fejét makacs kis állánál fogva s ha rám néz, mélyen belenézek szomorkás szemeibe.*
- Sajnálom... Tényleg rossz így látni, remélem idővel elfeleded eme tettem.* komolyan gondolom szavaim, nem akarok én túl sok fájdalmat és szenvedést okozni neki mivel alapjáraton vannak olyan dolgok mik a kapcsolatunkhoz tartozik, lehetetlen elkerülni. De nem akarom ezt most tetézni.
Gyógyulásom útja a lányon keresztül vezet s bár eleinte tiltakozom a vére ellen azért nem sokkal később könnyedén beadom derekam mivel kívánom, őt is, vérét is. Ám mielőtt "lecsapnék" rá ajkait érintem gyengéden, finoman amolyan újrakóstolás szerűen mi viszonzásra talál de nem nyúlik el hosszan. Jó, kellemes őt ajkain érinteni... de ez a pillanat nem az mikor ez megtörténik, hamarosan éles fogaimmal harapok belé s talán e tett sűrűsége vagy a lány keménységének köszönhetően de meg sem rezzen csak enyhén megmarkol mi azért jó, jó, hogy nem szülök neki újabb fájdalmat. De ezután csak a vérére gondolok s arra, hogy mennyire vágytam rá, soha, senki vére nem okozott ekkora mámort, ekkora kielégülést így hosszan merítek belőle morgolódás amikor halkan reméli, hogy jól esik morgásom jelzi számára azt, hogy bizony ez így van, hogy nem akarom elereszteni, nem akarom abbahagyni. Mégis mikor érzem gyengülését, sóhajait a vészharang megkondul bennem mégsem állok le csak jóval később, akkor is nagy nehezen. Elválok tőle, kiserkenő vérét élvezettel nyalom vissza a sebig, nem mocskolódom már régóta vele így tettemről szinte csak a két vörös pötty árulkodik na meg gyengesége.*
- Nem is tudod mennyire. Ha valaha átváltoznál... ezt sajnálnám a legjobban.* többek között persze de az apróságok hanyagolhatók, emlékezetemben örökkön örökké élnének, ahogy vére íze is de ettől kevésbé lenne könnyű megválni. Könnyedén tartom karjaim közt s ahogy mellkasomra hajtja fejét úgy telepedek meg állammal buksija tetején és szuggerálok egy bilincset a verem túloldalán. Nem egy romantikus hely az fix, de nem is lennénk ha nem egy ilyen helyen történnének velünk feledhetetlen pillanatok amelyben ma volt részem, részünk bőven. Elhúzom fejem ahogy érzem távolodását s ahogy kába tekintetébe nézek a dejavu környékez meg.*
- Imádom ezt nézésed... tudom mitől van, de azt hiszem ebbe szerettem bele.* nagy szavak ezek s lehet hihetetlenek mivel nem sok érzés lapul meg egy vámpírban, mégis úgy érzem köt valami a lányhoz mit nem a vére tesz ki - jó lehet hozzá tartozik - de nem, ez valami egészen más. Érintésére belesimítom arcom kis kezébe majd egyik kezemmel eleresztve fogom meg s csókolok bele tenyerébe.*
- Ígérem, hogy többé nem. Ha meg is tenném foglak szó nélkül itt hagyni. De remélem erre nem kerül sor.* kétszer nem követem el ugyan azt a hibát ezt garantálom még magamnak is, jó lehet nem vagyok teljesen száz százalékos továbbra sem, de egyfajta fontossági sorrendet át kell alakítanom magamban mely arról szól, hogy ne én legyek mindig az első.*
- Viszlek magammal bármerre is kelljen mennem...* ígértek melyek talán nem csengenek üresen, de ez csak akkor derül ki ha bekövetkezik maga a tett, addig konganak a bizonytalanságtól.*
- Szeretnél valami kellemesebb helyre menni? Azt hiszem amiért lejöttünk bevégeztetett, nincs okunk továbbra is itt maradni.* bár számomra olyan ez mintha egy virágos rét kellős közepén állnánk de igyekszem a lányra is gondolni és az ő kényelméről. Kalandoznak a gondolataim, fusztrálnak ezek az eszközök, jobb szeretném ha elmennénk innen...*
- Van olyan hely ahová régóta szeretnél menni? Most talán teljesíthető...* sok mindenre képes vagyok így kíváncsian várom merre indulna meg ez a szépség kit továbbra sem eresztek el, tökéletesen beleillik karjaim közé, jó helyen van ott ahol van.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-11-18, 1:30 pm

//NRT: Vixi és Noel - 2012.10.25.//

*Tényleg kerestem, szerettem volna megtalálni Noelt, de a világ hatalmas, esélyem se volt arra, hogy rá leljek és ez fáj, fájt akkor is és még mindig, de valamelyes kárpótol az, hogy most láthatok és hogy érzem, valóban velem akarja tölteni a mai napot. Bár eleinte ellenkeztem, azt hiszem, hogy vége, nem vagyok képes tovább eltolni őt magamtól.*
- Majd idővel... *bólintok is rá, de ez után már a vérem következik, mely gyógyír a számára, így szüntethetném meg a fájdalmát, amelyet én okoztam. Még azért mielőtt belém harapna, lágyan érinti ajkamat, amit kedvesen viszonzok is neki egy puha, édes kis puszi keretein belül és most már mindenki más eltűnik a képből, csak Noel van... az érintése, majd pedig a harapása, mely bár fáj, most mégse rezdülök meg, nem akarom, hogy tudja, fájdalmat okoz vele. Ahogy érzékelem, a vér íze teljesen megvadítja, erősen szorít magához, de én nem mozdulok, nem húzódom el, had szolgálja ki magát, mivel biztos vagyok benne, hogy képes lesz leállni, nem ölne meg engem és ez így is lesz. Bár testem gyenge, azért még magamnál vagyok, így nemsokára ismét tekintetét kereshetem, bár kissé ködösen, de a lényeg, hogy megvan és nem tol el.*
- Én is szeretek ember lenni. *mosolyodom is el, ismerve ezt be neki, majd bújok is lágyan hozzá, mivel jól esik most a közelsége, nem szeretnék eltávolodni, csak itt maradni, vele. Bár a hely tényleg nem túl barátságos, én most azt teljesen kizártam és csak miután elég volt az ölelés, nézek fel rá, téve fel a nagy kérdést, hogy vajon mit fog tenni ez után.*
- Ezt a nézésem? Miért, milyen? *kérdezgetek is tőle, de ez után jut el lassan a tudatomig a kijelentése....* - Belém... belém szerettél? *oly nehéz elhinni, tényleg igaz lenne? Az érzéseim viszonozva vannak? Miért félek ismét engedni nekik? Annyira szeretnék boldog lenni, Noellel pedig az voltam, mert bár voltak vitáink, a kapcsolatunk úgy volt tökéletes, hiszen ő egy vámpír, én pedig egy boszorkány és mindketten eléggé makacsok vagyunk, de soha nem bántam, még jobban összekötött minket. Lágyan végigsimítok az arcán és bár megcsókolnám, mégse merem, valamiért félek ettől, mert ki tudja, hogy akkor elragadnának-e a vágyak. Vele voltam utoljára, senki mással, tehát az emlékek is még élnek bennem, főleg az első együttlétünk, csodálatos volt...*
- Örülök, hogy ezt hallhatom tőled. Ne is hagyj itt többé. *teljesen tönkretett, nem akarom még egyszer azt átélni. Viszont igaza van, tényleg egy másik helyet kellene keresnünk, mivel ez nem túl barátságos, így bólintok is rá minderre, majd gondolkodom is el, próbálva koncentrálni a közelben lévő helyekre.*
- A vízesés... nagyon szeretem azt a helyet és van a zuhatag alatt egy barlang is, megnézhetnénk. ~ És a szobádba is elmennék. ~ *de nem, ezt nem mondom ki és hirtelen eszembe se jut, hogy hallhatja szavaimat. Tényleg vágyom rá, hogy vele legyek, minél tovább, akár egész este vagy két napig is, nem számít, csak együtt lehessünk. Kezem lassan kezére kulcsolom, majd még közelebb bújok hozzá.*
- Elviszel a vízeséshez? Azt hiszem, hogy túl gyenge vagyok és nagyon-nagyon lassan érnénk oda. *kérem is meg rá, hogy suhanjon el velem odáig, és bár nincs túl meleg, nagyon szeretnék egy kicsit úszni is a vízben, a testfelmelegítéses varázslatra pedig remélhetőleg még van elég energiám. Legyengültem, komolyabb varázslatokra nem lennék képes, de az még szerintem menni fog nekem. *

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-12-08, 11:47 pm

*Mostanában ismét kezdem azt érezni, hogy elvesztem az irányítást, nem tudom már, hogy mi a helyes és mi a helytelen, hogy mikor mit is kéne tennem. Ha megpróbálok megfelelni másoknak, akkor úgyis rosszul sül el ez az egész, ha meg nem teszem, akkor meg utálatos vagyok. Soha, semmi se jó és most nem is vágyom a társaságra, csak egyedül akarok lenni, azaz pontosabban Jack-el, a legújabb szerzeményemmel, ki természetesen egy whisky, amelyet kezemben tartok, miközben a hatalmas várhoz lépek. A whisky egy része már elfogyott, tehát van bennem töltike, de nem érdekel, úgy nyitok be bátran, most mindenféle veszélyt feledve és sétálok is be az aulába, az ajtót pedig nyitva is hagyom magam mögött.*
- Halihóóó, van itt valaki? *kérdezem körbekémlelve, miközben szépen forgok párszor a helység közepén, majd ennek hála hamarosan arrébb dülöngélek, egészen a falig, mely megállít és most már annak dőlve tudok nagyjából egyenesen állni. Nem rúgtam még be... annyira, szóval meghúzom ismét az üveget, hátrasöpröm most frissen mosott, barna tincseimet és szeplős pofimmal, barna szemeimmel a tőlem nem túl messze lévő lépcsőt fürkészem.*
- Hmm, vajon mi lehet odafent? *elrugaszkodom a faltól és nem mondhatni, hogy vonal egyenesen, de csak eljutok a lépcsőhöz is, amelynek korlátját megfogva kezdek el lassan felfelé lépkedni. Egyébként egy kopott, fekete farmer van rajtam, lábaimon a hótól átázott sportcipő, melybe picinyke lábaim fagyoskodnak, felül pedig egy fekete pulóver, rajta pedig egy fekete, derékig érő kabát. Nem nézek ki csúnyán, csak látszik, hogy teljesen átfagytam - amit az italnak hála nem érzek -, és hogy nincs drága ruhákra pénzem, de ezen kívül egész normális a külsőm és jelen pillanatban még szép szemeim is ki vannak húzva egy kis feketével, így még szebben csillognak felfelé, ahogy kémlelem a sötétséget. Lehet, hogy nem ártana a fény, jó lenne most, ha tudnék varázsolni, de mivel nem értek hozzá, így hát majd max tapogatózni fogok...*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-12-09, 12:02 am

*Egy ideje már lent vagyok a szigeten, s most pontosan ott a várromnál leledzek én is. Nem sokszor voltam bent, főleg mióta Hecatevel egy egészen fura kalandba keveredtünk itt. Akkor elhittem, hogy ezt a helyet valóban gonosz szellemek, lakják, vagy ha azok nem is, valaki, vagy valami él itt a sötétségben, aki az áldozatára vár. Talán ez is vezérelt, hogy lejöjjek, ám mikor átmegyek a falnál, s belépek magába az épületbe, fura mód nem tapasztalok semmit. Sötét, csendes, és halott, ahogy minden, ami itt van a környéken. Valaha talán szép volt, és bizonyára gyerekek hangjától is zengett a környék, de ha hihetünk a legendáknak, mára mindent felemésztett a pusztulás. Éppen ezen gondolkozom, miközben a sötét sarkokat járva kémlelem a még megmaradt, koszos, és nedves díszítő elemeket. Néhány moly rágta képet, fonnyadt virágokat, ilyesmit. Ekkor azonban fura hangok ütik meg a fülemet, én pedig automatikusan az árnyékok közé húzódók, hogy a sötét teljesen elrejtsen. Elég nagy ez az előcsarnok, így ha minden jól megy, sok én látni fogok mindent, de aki érkezik, annak szeme előtt én rejtve maradok. Nem kell varázslatokhoz folyamodnom, elég, ha ügyes leszek. És mit látnak szemeim, egy ismerős arc érkezik ide, igazából fogalmam sincs, mit kereshet itt egy olyan lány, mint ő, így első ránézésre, szerintem, ha valami történne itt, meglehet, hamar felhúzná a nyúlcipőt, vagy mégsem? Tegyünk egy próbát. Fejemben már ki is rajzolódik egy terv, ami bizony, ha az ő szemével nézzük a helyzetet, gonosz dolog lesz tőlem, de én már csak ilyen vagyok, lehet nekem szórakoztató, ami neki félelmetes. Tekintetemmel végig kísérem, ahogy a lépcső felé indul, s ezzel egy időben én is elindulok az ajtó felé, természetesen osonva, kihasználva a sötétség által adott lehetőségeket. Ahogy nézem résnyire még nyitva maradt, ez pedig lehetőséged ad a kezembe. Arcomon egy sötét mosoly jelenik meg, s mikor a lány már teljesen háttal áll nekem, az ajtó mellé lépek, s egy határozott mozdulattal lököm be, hogy hallhatóan becsapódjon a másik füle hallatára a bejárat, én pedig egy sötét sarokba állok be, figyelve onnan mit is lép erre a másik. Kíváncsi vagyok rá, mennyire félős teremtésről van szó. Vajon megijed az ismeretlentől, avagy szembe száll vele? Meglátjuk, persze tudom, hogy ezzel kockáztatom mindkettőnk életét, lévén tudom, mi van itt. Lehet nem kéne hosszú távon bolygatnunk ezt az épületet főleg belülről, de úgy érzem a mostani tudásommal, talán ha olyanra fordul a helyzet, megvédhetem mindkettőnket.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-12-09, 12:08 am

*Szándékomban áll tovább menni, hogy felfedezzem ezt a romot, ahol eddig még soha nem jártam, csak az a gond, hogy az ital megint túl jó hatással van rám vagy éppen rossz... ugyanis a menéssel is máris gondok vannak, de nem gond, nem érzékelem, max egy kívülálló tudna igazán kinevetni, de ez engem jelen pillanatban nem érint, max akkor zavarna, hogyha józanul vágnák ezt a fejemhez. Na de a lényeg, hogy már lábaimmal egyre feljebb haladok a lépcsőn, fokról fokra, míg nem az ajtó hirtelen becsapódik mögöttem. Testem megfeszül, megdermedve állok tehát, majd hátrapillantok és úgy fürkészem tovább a sötétséget.*
- Hahó, ki van ott? Tudom, hogy van itt valaki... *szólok is előre, bele a nagy semmibe, de azért valamiféle vészharang megszólal a fejemben, mégis, lábaim automatikusan haladnak most vissza, lefelé, de mégse megyek az ajtóhoz, inkább csak a lépcső alján állva fürkészek előre, majd elővéve botomat, remegő kézzel irányítom azt az ajtó felé. Kár, hogy még mindig nem tudok varázsolni, terveztem, hogy tanulok, de nem vettem még rá magam.*
- Ha nem jössz elő, nagyon megbánod! *az italt azért bal kezemben szorongatom rendesen, azt nem adom senkinek, de ha tudnék is varázsolni, valószínűleg a pontos célzással is problémáim lennének. Megindulok tehát az ajtó irányába, pálcás kezemmel előre természetesen, majd ha az ajtóhoz lépek, félve, de csak megfogom a kilincset, amit ki is tárok, hogy ez után kikukucskálhassak, hogy van-e kint valaki és bizony bele se gondolok abba, hogy idebent rejtőzik az, aki ezt a tréfát űzi velem, már ha nem akar bántani.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-12-09, 12:20 am

*Bár nem szokásom, tudok én csendben, és észrevétlenül is osonni. Természetesen még nem vagyok profi, de nem véletlenül választom az orvvadász szakmát. Természetesen most nem a lány életére akarok törni, csupán csak csúnya játékot játszom vele, próbálgatva az idegeit. Sikeresen el is jutok az ajtóig, próbálva semmilyen zajt nem kelletni, egészen, odáig míg a hadműveletem el nem kezdődik. Az ajtó becsapódik, és ahogy figyelem Rachel reakcióját, bizony picit bizonyára meghűlt benne a vér. Megfigyelésem alapján ittas lehet a kislány, az üveg a kezében, és a járása ugyanis erre enged következtetni.*
~Mekkora szerencséd van, hogy csak én játszom veled kölyök, és nem valami rosszabb.~*tűnik el lassan a mosolyom, végül figyelem, hogy a másik elővéve a pálcáját elindul az ajtó felé. Kezd érdekes lenni a helyzet, s bár nem akarom túlzásba vinni a dolgot, mégis egy picit még húzom az agyát. Az egyik szakadtas függönyt, ami pont az ajtó mellett van, finoman lebegtetni kezdem pszichokinézis használatával, így a függönyt tartó vaskarikák, halk, de annál többet mondó csilingelése tölti be a teret. Én pedig közben kioldalazva, lassan próbálok a másik háta mögé kerülni természetesen teljes csendben, és sötétségben maradva. Nem kell már sok, hogy elérje az ajtót, akkor pedig két lehetőség van. Vagy elrohan, és akkor annyi a játékunknak, vagy pedig csak körbe néz, ki csinálhatta ezt. Nem mondom azért fért belé bátorság, és ha a végső próbát kibírja sikítás nélkül, minden elismerésem neki. Mögötte haladok szépen csendben, s mikor már csak pár méter választja el a bejárattól, hirtelen lendül előre két kezem, egyikkel a pálcát, másikkal a Whisky-s üveget megfogva. Ez két dolog miatt is jó, egy véletlenül se tud kárt tenni bennem, kettő magában se.*
-Css-csss. Ahogy látom, még mindig nem igazán méred fel a helyzetet, és olyan helyen vagy ahol könnyen ott hagyhatod a fogadat kislány.*mondom halkan, közelebb hajolva hozzá, pontosabban a füléhez, hangomból pedig már tudhatja, ki vagyok.*
-Most szépen elengedlek, nem kell semmitől se tartanod, csak kíváncsi voltam mit csinálsz egy ilyen helyzetben.*utalok a "viccemre" aminek ő lett a főszereplője, s ígéretemhez híven el is engedem a másikat.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-12-09, 12:28 am

*Ez az ajtócsapódás nem vicces, de mégse fogom fel a helyzet teljes komolyságát, így hát lebotorkálok a lépcsőn, majd nemsokára már az ajtónál is termek. A pálca a kezemben és bár nem tudom használni, ezt más nem tudhatja, így azért mégis csak biztonságosabb a számomra, az üveget pedig féltve őrzött kincsként tartom magamnál, a világért sem vágnám oda senkihez sem csak azért, mert bajba kerülök... na jó, akkor talán mégis. Az ajtóhoz elérve viszont már meg is fogom a kilincset, majd kikukucskálok az ajtón, de sehol nem látok senkit, így halkan felsóhajtva könnyebbülök meg, nem is figyelve oda, hogy az előbb még a függöny is megmozdult, valahogy agyam nem fog fel mindent. Ahogy viszont lassan lépek hátrébb egy lépést, már érzem is kezeimnél a fogást, így azonnal megmerevedek és bár van bennem ital, mégis tudom, hogy jobb ilyen helyzetben csendben maradni, nem kiabálni.*
- Mi... mit akarsz tőlem? *teszem fel a nagy kérdést kissé remegve, de ez után jön a válasz és hallom is a szavakat. Olyan ismerős ez a hang, de valahogy most nem tudok hozzá arcot társítani, így csak továbbra is nyugton maradok, majd nemsokára már válaszolok is.*
- Én csak egyedül akartam lenni, miért szórakozol velem? *ahogy elereszt, lassan meg is fordulok, de a pálcámat inkább elteszem, mielőtt még elvesztem és ez után veszem észre, hogy Sairussal van dolgom. Azzal a fiúval, akivel eddig akárhányszor is találkoztam, egyszer se jöttünk ki jól, tehát tekintetem is elsötétül rögtön a felismerés után.*
- Hogy te milyen gonosz vagy. *lépkedem is ismét hátra és most már hátam az ajtónak csapódik, így csukódik az be ismét, én pedig nem is érzékelem az esetleges fájdalmat az italnak hála, csak a másik arcát fürkészem továbbra is.*
- Mit csinálsz te itt? *kérdezek is rá, majd az italomra nézek és most úgy érzem, hogy kell az a pia, tehát már fel is emelem és meg is húzom az üveget, amiből eszem ágában sincs megkínálni az inflatusos fiút, így is olyan ritkaság, hogy ilyen márkás alkoholt ihatok, nem akarom, hogy elfogyjon itt neki hála.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-12-09, 12:48 am

*Nem tudom, hogy az ital miatt nem tart ott, hogy menekülne, vagy csak szimplán bátrabb, mint gondoltam, de végül tervem beteljesül, s én már mögötte lopózva teszem meg az utolsó lépést, ami abban nyilvánul meg, hogy lefogom a kezeit. Azért egy kis viccbe nem akarok megsérülni, hiszen nem hinném, hogy ez a lány nagy varázsló lenne, de attól még veszélyes lehet. Ha valamit megtanultam, akkor az az, hogy senkit ne becsüljek alá. Amikor megfogom, testem is közelebb kerül hozzá, így érzem, hogy megfeszül, és remeg a teste. Arcomon egy apró mosolyt ejtek, úgy tűnik, ha nem is nagyon, de picit sikerült rá ijesztenem. Na de ennyi a gyerekes viselkedésből részemről mára.*
-Nyugi. Tőled semmit, picit megvicceltelek, nekem most ennyi bőven elég.*válaszolok nyugodt hangon, majd ahogy mondtam el is engedem, remélhetőleg, most már nem vágja fejemhez azt az üveget.*
-A válasz egyszerű, te voltál itt, és mert kíváncsi voltam, mekkora hidegvérrel rendelkezel. Meg kell, mondjam kellemesen csalódtam benned.*mondom egy fél mosollyal, ezt veheti elismerésnek is, már ha egyáltalán van olyan ember, akinek számítanak elismerő szavaim, de igazándiból nem is igazán izgat. Mikor azonban meglát, s hallom a szavait, halkan felnevetek, de a vízhangnak köszönhetően ez a nevetés szépen végig zúg az üres, és sötét termeken, sőt még fent az emeleten is.*
- Ha ez alapján nevezel gonosznak, még egyáltalán nem ismersz. Bántottalak vagy nem?*kérdezem oldalra döntött fejjel, mert bár igaz a frászt rá akartam hozni, de nem hinném, hogy fájdalmat okoztam volna neki ezzel. Azt már tettem egyszer, s akkor mondtam is valamit. Kíváncsi vagyok vajon mennyit változott az óta ez a lány. Csupán csak sötét tekintettel figyelem, ahogy az ajtóhoz megy, én a lépcső alján helyezkedem el picit hátra döntve a hátamat. Tekintetem meg akad az üvegen, de csak egy pillanatig merengek el rajta.*
- Ahogy látom, erre a stresszre inni kell. Te mindig ennyit alkoholizálsz?*kérdezem egy apró fintorral a számon. Nem bírom az alkoholistákat, igazából nem tartom őket nagyra, azért nem mert ami képességük lenne, a saját hülyeségük miatt pazarolják el. Talán sajnálni kéne ezért az ilyeneket, de én nem vagyok rá képes, inkább válaszolok a kérdésére.*
-Régi történet, és kötve hiszem, hogy érdekelne, vagy elhinnéd. Régebben egy barátommal voltam itt, és valami megtámadott minket. Alig éltük túl, és bizony eléggé necces volt még a menekülésünk is. Ahogy nézem nem hallottál még a hely legendájáról, különben lehet nem is jöttél volna ide, vagy tévedek?*teszem fel a kérdést. Hangom egyébként nem bunkó, picit tárgyilagos, kicsit hűvös, de én mindig ilyen vagyok. Ha viszont felkeltettem a másik kíváncsiságát, majd mesélek még, kérdés hogy ő kérdez e.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-12-09, 1:02 am

*Az italnak hála nem tudom úgy felfogni ezt a kialakult helyzetet, ahogy kellene, így nem is ijedek meg úgy isten igazából, pedig egyébként elég valószínű, hogy ez lenne a helyzet. Kezeim viszont hamarosan le lesznek fogva és egy erős férfi test kerül közel hozzám, mely már magában furcsa érzés lenne, hogyha a pillanat komolysága nem dermesztene meg. Nem tudom még előre, hogy ki van ott, hogy mit várhatok ettől az egésztől, de amikor el leszek engedve, akkor már láthatom is, hogy ismerős alak állt eddig mögöttem, rossz belegondolni is, hogy pont ő van most itt, és ölelt magához majdnem.*
- Kellemesen csalódtál? Ezt mindjárt bóknak veszem... cöhh... Imádsz szivatni, beismerhetnéd végre. *morgom még oda neki és a bántós kérdésre most már nem felelek, nem látom értelmét annak, hogy magam ellen beszéljek. Tényleg nem tett kárt bennem, legalábbis a mai nap, de ettől függetlenül jobban érzem magam, hogyha eltávolodom tőle, így dőlök neki az ajtónak, majd iszogatom is tovább, nem is törődve megjegyzésével, csak a kérdésre válaszolok, mert annyit azért még lehet.*
- Sokszor, de mit érdekel az Téged? A pia legalább velem van. *mosolyodom is el kissé, majd most én következem a kérdések feltételében, így tudakolom meg, hogy mit is keres itt, de amikor meghallom a rövid történetet, igen csak kíváncsi leszek erre az egészre. Nem gondoltam volna, hogy neki vannak barátai, főleg, hogy nekem egy sincs, így lassan közelítek hozzá és végül le is ülök mellé a lépcsőre. Az italt magunk közé teszem, majd kezeimet ölembe ejtem és megpróbálok a pia hatását félretéve is beszélgetni egy kicsit a másikkal.*
- Nem tudok semmi ilyesmiről se, de elmesélheted, már ha van kedved egy ilyen lány társaságához, mint amilyen én vagyok. *vonok is vállat, és ez után húzom összébb magamon a kabátot. Kezdem megérezni a hideget, letekintek lábaimra és bár látszani nem látszik, egyre jobban kezd elkapni a fagy... Furcsa, hogy mégis itt maradok és egy teljesen sötét helyen beszélgetek azzal a fiúval, akitől egyébként belül nagyon is tartok.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-12-09, 1:26 am

*Nem fogom sokáig, és ölelésnek se nevezném, amit tettem, egyszerűen csak szükséges volt, hogy közelebb húzzam magamhoz, hogy a fogása biztos legyen. Végül elengedem, s pár szót is ejtek, de a válasz olyan "Racheles" lett, én pedig csak egy pillanatnyi fintort engedek meg magamnak.*
-Veheted. Sokan mások már a lábukat a nyakukba kapva futottak volna, bár lehet csak a pia tompította el az érzékeidet. Amúgy meg, ha igen, tudsz tenni ellene valamit?*kérdezem komoly arccal, miközben tekintetemet a sötétségbe irányítva pár pillanatig azt figyelem. Ezután viszont szemem tovább vándorol, s az italra vonatkozóan mondok is pár dolgot a lánynak, pontosabban kérdezek, amire meg is lesz a másik válasza, a kérdésre azonban csak megrántom, nemtörődöm módra a vállamat.*
-Ezzel a stílussal gondolom, rengeteg barátod lehet. Ha már így visszakérdezel, akkor nem érdekel engem, mikor és hogyan ölöd magad meg.*szólok vissza komor, kissé morgós hangon, de valamiért mégse érzem úgy, hogy el akarom üldözni most a másikat.*
-És ahogy látom a pálcád is veled van. Tudod is használni vagy csak ijesztésre tartod? Mert itt nem meg sokra vele az ember.*kérdezem, hiszen az még nem derült ki, mennyire is ért a pálcához, vagy mennyit tanulhatott meg az idén, hiszen itt van már egy kis ideje. Nemsokára elejtek pár szót a várromról, és úgy tűnik ezzel fel is keltem a leányzó érdeklődését, mert lássunk, csodát mégis közelebb jön, és még le is ül mellém. Az ital nem érdekel, ha köztünk van, kötve hiszem, hogy nekem szükségem lenne most ilyesmire, viszont ahogy hallom ő szívesen hallgatná meg a történetet. Nocsak, a végén még lesz egy figyelmes hallgatóságom is?*
-Miért, milyen lánynak nevezed magad? Vagy mit gondolsz, én milyen lánynak nézlek?*kérdezem szinte költőien, de azért kíváncsi lennék a válaszára, végül sóhajtok egyet és folytatom.*
-Csak egy olyan lányt látok, aki jelenleg a hideggel küszködik.*mondom, miközben a pálcámat felé irányítom, s zokszó nélkül ki is mondok egy igét.*
-Aestus*mondom ki, ha minden jól megy ezzel elérve a testfelmelegítés jótékony hatását is. Hogy miért tettem? Talán én se tudom, de nem is várom, hogy megköszönje, hanem miután eltettem a pálcámat ismét beszélni kezdek.*
-Pedig jó lenne, ha néhány dolgot tudnál. Először azt kell tisztázni miben, hiszel. Szellemekben, démonokban, ilyesmikben? Mert ezen a helyen valami biztosan van, ami nem emberi. Hajdan egy gazdag aranyvérű család élt itt, sok-sok évig. Aztán egyszer csak történt valami, és a család egytől egyig kihalt. A testeket valahol az ebédlőben, innen nem messze találták meg, megcsonkítva, egy asztalra pakolva fel, olyan volt az egész, mint egy dögkút, ritka rossz látvány.*mondom halkan, szinte teljesen bele élve magamat a helyzet elmesélésébe. Végül a másik szemébe nézek és egy fura mosoly jelenik meg az arcomon.*
-De a történet itt kezd érdekessé válni. Soha nem tudták meg mi okozta a mészárlást, de a kastély az óta üres. Így áll már jó pár száz éve, és csak rosszabb lesz. Azt mondták, hogy rengeteg eltűnés volt erre felé, és voltak, akik kutatni kezdtek a kastélyban, azok felébresztettek valamit. Valami gonoszat. Soha többé nem tértek vissza.*mondom miközben kezeimet összefűzve magam előtt egy sóhajjal be is fejezem a történetemet.*
-Nem tudom, hogy a legendából mi igaz, de van itt valami. Mint mondtam a barátommal, én már menekültem erről a helyről, méghozzá az alagsoron át.*fejezem be, végül a másik arcát figyelem, vajon mennyit is hitt el a történetemből.*

//Fagy//

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-12-09, 12:52 pm

//A játék átvált NRT-re: Rachel és Sairus - 2012.12.08.//

*Nem értem ezt az egészet, hogy mi okozza az ajtó csapódását és a függönyök megmozdulását, de a félelemérzetem egy részét elhagytam az italnak hála, így lépkedem az ajtóhoz, elővont pálcával - na nem mintha sok értelme lenne -, és hamarosan már azt vehetem észre, hogy kezeimet lefogva valaki kissé magához húz és ez a valaki nemsokára meg is mutatja magát, ahogy elereszt. Hát nagyjából bárkinek jobban örülnék, mint Sairusnak, így már elő is jön csípős nyelvem.*
- Nehogy azt hidd, hogy nem tudok, még a végén megharaplak és ha mákom van, valami fertőzést is adok neked. *morgom oda, ezzel kicsit magamat is leszólva, de szerintem a srác is tudja, hogy tiszta vagyok, nincs bennem baci se, de most mégse tudok nagyon mással fenyegetőzni. Ryan-nél mondjuk furcsa hatást váltott ki a harapásom, lehet, hogy nem kéne ismét próbálkoznom, bár az is tény, hogy ez a két fiú aztán tök mások. *
- Semmi közöd sincs hozzá, hogy hány barátom van, mert szerintem van annyi, mint neked. *húzom is fel kissé a nózimat, az ital pedig teljesen a magánügyem, tehát ne akarja már leszólni, mert nem fog érdekelni, hogy mit gondol, az ő véleményére aztán végképp nem adok. *
- Természetesen tudom használni, már hogy ne tudnám? *mekkora hazugság, de szemeimből is őszinteség sugárzik, tehát simán mellé tudok beszélni, ha arról van szó. Szépen oda is sétálok mellé, majd lecsüccsenve a hideg lépcsőre kérdezek is rá arra, amit eddig mesélt. Vajon miféle történet köthető ehhez a helyhez? Igazán érdekelne, ezért is kérdezek rá, de nem megy minden olyan simán, mert rá kell kérdeznie olyan dolgokra is, amikre én nem szeretném.*
- Hát nemtom, egy alkoholista, csóró utcagyereknek. *nézek is a másik szemeibe, most már picit szomorúbban, mivel bánt ez az egész, hogy semmit se tudok felmutatni, bár tény, hogy nem is teszek érte. Ez után viszont pálcája felém kerül, szemeim elkerekednek, majd kezeimmel kezdek kapálózni.*
- Héé... ugye nem akarsz megtámadni? Ne csináld... *bizony tartok tőle, így már a lépcső másik oldalára is húzódom, majd hamarosan elhangzik a varázsige, testemet pedig hirtelen támadja meg a kellemes meleg, így nézek végig magamon, és arcom is mindjárt felvidul. Meg kellene köszönnöm, de annyira nehéz, így csak felé pislogok és inkább elhallgatva maradok ott, ahol voltam, tehát távol tőle, de mégis figyelve rá.*
- Nem tudom, kellene hinnem? Még egyet se láttam. *teszem fel a nagy kérdést, de próbálok ám figyelni rá, így hallgatok el, hogy végül belekezdhessen a történetbe. *
- Fúj... *a hideg szó szerint kiráz a történet hallatán, így tekintek el az egykori étkező felé és egyre inkább érzem, hogy nem kellene itt lennem. * - Nem megyünk el innen? Nem hangzik jól, én pedig igazából nem is tudok varázsolni. Nem szívesen hagynám itt a fogam. *nyelek is egyet, beismerve gyengeségem és már fel is kelek, az italt a fiú mellett hagyva és szépen a kijárat felé is slisszolok. Jobb lesz nekem arrafelé, de nem megyek ki egyedül, inkább nem maradok itt magányosan.*
- Öhm, ugye jössz? *valahogy hirtelen kezdek el vágyni Sairus társaságára, csak nem hagyná, hogy itt hagyjam a fogam és most már Jack se érdekel, csak az, hogy valahogy épségben kijussak erről a helyről.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-12-09, 9:48 pm

//NRT: Rachel és Sairus - 2012.12.08.//

*Meg tudnám érteni, ha hanyatt homlok, menekülne, amikor meglát, mert tudom én is magamról, hogy nem vagyok kedves egyén egy cseppet sem, és csak kevés ember van, aki elfogad. Szavaira azonban hűvös nevetés tör fel belőlem, mert azért humorérzékem még van, még ha ezt nem is viccnek szánná.*
-Na, attól félek én is, hogy harapással fertőzöl. Bocs, de nem tűnsz olyannak, mint aki mindenféle kórokozót hordozna magában, bár a fogaid még lehetnek élesek, de vigyázz én is tudok harapni.*mondom ravasz pillantással, ahogy szemeim befogják a másikat, válaszára pedig csak megrántom a vállaim.*
-Végülis igazad van, nincs közöm hozzá, csak gondoltam megmutatom, hogy van érdeklődő oldalam is, ami meg a barátságot illeti, meglehet, sőt még hogy több, is mint nekem.*nem titkolom előtte, hogy nem vagyok egy barátkozós típus, hiszen ki is kedvelne meg egy magamfajtát? Nem sokan, és én ebbe is élek, ehhez tartom magamat, a másik pedig gondoljon, amit szeretne. A pálcás kérdésnél viszont bele vágok a szavaiba, méghozzá teljes magabiztossággal.*
-Fenéket tudod használni, ha úgy lenne már rég megpróbáltad volna megbosszulni a múltkorit.*Felelem teljesen természetes hangon, miközben hagyom, hogy mellettem foglaljon helyet. Azonban nemsokára jön is a kérdésem, hogy ő szerinte minek nézem, amikor viszont válaszol, csak megrántom a vállamat, nem úgy látszik, mintha izgatna, hogy épen egy utcagyerekkel beszélek.*
-Nem az számít, ami vagy, hanem az aki, ezért pedig csak te tehetsz.*Talán van benne annyi ész, hogy értse a válaszomat, mely bár mogorván hangzik, de valahol talán mégis csak pozitív valahol. A didergés azonban hamar szemet szúr, és bár magam sem tudom miért, de úgy gondolom, teszek neki egy szívességet, így irányul pálcám nemsokára rá célozva, a védekező szavakra azonban picit felcsattanok.*
-Ne tojd már össze magadat, ha bántani akartalak volna eddig is megtehetném, most pedig maradj a hátsódon, éppen fel akarlak melegíteni.*S már mondom is ki az igét, aminek hatására, ha minden jól megy, elmúlik a fázás érzése a lányból. Végül aztán mesélni kezdek mindent, úgy ahogy én is hallottam, és belefűzöm saját tapasztalataimat is.*
-Az én apámat egy démon ölte meg a szemem előtt. És láttam is, ami itt volt, szóval én hiszek benne, hogy te hiszel e az más kérdés. Nem muszáj hinned, de nem árt rá felkészülnöd, hogy mit teszel akkor, ha mégis találkozol vele.*mondom kicsit nyakatekerten a dolgokat el, végül teljesen be is fejezem a mesét, ami úgy tűnik, mégis eléggé hitelesnek tűnik a másik szemébe.*
-Már miért mennénk? Eddig is meghalhattunk volna. Ha nyugodtan mozogsz és tiszteled a holtakat, ők se bántanak téged.*Na, ja, mondja ezt egy Inflatusos, aki egyáltalán nem tiszteli a halál mivoltát, de elég képzettnek tartom magamat ahhoz, hogy maradjak. A kérdésre azonban csak oldalra döntve a fejemet szúrósan nézek a másikra.*
-Fenéket, előbb körbe akarok nézni. És nyugi, ha velem vagy nem lesz bántódásod. Hatalmamban áll, hogy megvédjelek, erősebb lettem mióta utoljára jártam itt, bár hogy nem tudsz varázsolni azt sejtettem. Na, jössz vagy sem? Vagy berezeltél egy elhagyatott háztól?*kérdezem picit komorabb arccal, hátha sikerül meggyőznöm a másikat, most valahogy nem is olyan rossz a társasága.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-12-13, 9:59 pm

//NRT: Rachel és Sairus - 2012.12.08.//

*Oh, nem hagyom ám, hogy engem fenyegessenek, vissza tudok vágni, még akkor is, hogyha a pia miatt kissé viccesen is hangzik az, amit én mondok, de a lényeg, hogy elmondom, szóval vagy tetszik ez a másiknak vagy nem, ezzel tudok szolgálni. A válasza viszont kissé meglep, így rázom meg szép buksimat, melynek köszönhetően barna hajtincseim is szinte önálló életre kelnek, úgy lengedeznek ide-oda.*
- Hát lehet, hogy nem, de attól még fájhat. Te viszont ne is álmodozz a harapáson, még csak az kéne, hogy úgy érj hozzám. *pillantok is szemeibe, mivel most először játszok el a gondolattal, hogy Sairus ajka a közelembe kerüljön. Milyen fura, de hamar ki is verem a fejemből. Az viszont kissé meglep, hogy nincsenek barátai, legalábbis szavai alapján nem büszkélkedhet túl sokkal, én pedig láthatóan megdöbbenek azon, amit hallok.*
- Miért vagy ebbe ilyen biztos? *nekem sincs sok, még legalábbis, de ettől függetlenül igyekszem olyan lenni, akit elfogadnak, mégis, érdekel, hogy Sairus mire gondol, hogy vajon milyen lehet az ő élete. Azt látom rajta, hogy kemény srác, de a keménység nem minden... A pálcám is szóba jön, ahogy a varázserőm is ezzel kapcsolatban. Lehet, hogy van bennem mágia, de még nem tanultam meg használni, bár manapság elgondolkodom rajta, hogy megpróbálom, legalább picit haladjak, főleg, hogy jövőre ismét elsős leszek. Picit sem szégyellem, mindent az elejéről tudok majd kezdeni, így lesz némi reményem a tanulásra.*
- Megbosszulni? Már megtettem, ha nem rémlene. *nézek is kihívóan szemeibe, mert bár hagyta akkor magát, mégis megérezhette a tőrt testében. Mindenesetre nem óhajtok ismét vitázni, tényleg nem hiányzik, hogy újból rám támadjon vagy valami helyen elásson vagy ki tudja mit tegyen velem, szóval próbálok észhez térni a pia alól és úgy társalogni tovább vele, miközben már oda is ülök mellé a lépcsőre.*
- Micsoda szavak... *szólalok is meg szavai után, mivel hogy ki leszek, azt még nem tudom. Csak tengődöm az életben, hagyom, hogy a napok egymás után teljenek és valamiféle sors vezérelje tetteimet. A hideg viszont most hatol egyre jobban ruhám alá és Sairus ez ellen láthatóan tenni akar, én pedig egyre kevésbé tudom hova tenni mindezt.*
- Miért segítesz nekem? *kérdezek is rá, miután megérzem a kellemes meleget, ugyanis nem érzem úgy, hogy egy picit is kedvelne engem, de mégse hagy itt és megy el, sőt, még mesélésbe is kezd, így említve meg az apját is, ami hallatán halkan fel is sóhajtok.*
- Én nem ismertem a szüleimet, semmit se tudok róluk. Kitettek az utcára és azóta ott élek, tehát nem tartom őket semmire. De nálad gondolom más volt a helyzet, sajnálom, ami történt, biztos rossz lehetett. *pillantok is rá együttérzően és hát igen, tudok én ilyen is lenni, bár szerintem Sairusnak nincs szüksége az én együttérzésemre, mégis, azért durva lehetett. A mese is megkezdődik hamarosan, én pedig el is határozom, hogy most lépek le innen, túl sok az, amit hallottam és kezdek hinni már mindebben.*
- Hát ha te mondod... de én akkor se szívesen vagyok itt. *lépek is az ajtóhoz, hívva magammal a fiút, de továbbra se akar jönni, inkább elmondja az érveit, hogy miért is kellene vele maradnom. Vajon, miért nem akarja, hogy lelépjek?*
- A horrorfilmekben sok gonosz ház van, ez is olyan és nem szívesen vagyok itt, de egyedül se akarok visszamenni a suliba. Na nem mintha melletted olyan nagy biztonságban lennék. *igen, szavaimból eléggé süt, hogy még mindig úgy érzem, hogy bántani akar és bántani is fog, de lassan mégis visszalépkedem mellé, majd bizonytalanul nézek körbe.*
- Merre menjünk? *ő szeretne körbenézni, tehát nem én választok utat, de nagyon remélem, hogy az étkezőt kihagyja, ahol az a mészárlás történt és félő tekintetem, amely az a hely felé pillant mindent elárulhat a másik számára. Kezeimmel átölelem magam, úgy várakozok, nagyjából fél méterre a másiktól és hát rajta múlik, hogy mi lesz, de remélem, hogy nem maradunk itt sokáig.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-12-14, 1:54 pm

//NRT: Rachel és Sairus - 2012.12.08.//

*Kijelentem, hogy nem fogom csak úgy hagyni magam, na, nem mintha attól tartanék, hogy a lányban fertőző bacik lennének, és bár ránézésre látszik, hogy szegény sorból való, de mégis ápoltnak és tisztának tűnik. Szavaira azonban csak a szemeimet forgatom.*
-Hú, ezt most úgy mondtad minimum mintha azt mondtam volna, hogy megerőszakollak, képzelem miként reagálnál arra, ha valaki hozzád ér.*mondom, hűvösen felnevetve, hiszen viccesnek találom, bár hanghordozásom továbbra sem megy át a "kellemes csevegés" kategóriába. A barátokról sokat nem tudok mondani, nekem nincs sok, és akik voltak azokat is elüldöztem, de ez már lerágott téma, nem is akarok beszélni róla, főleg vele nem. Még csak az kéne, hogy itt elkezdjem sajnáltatni magamat neki, inkább pár szóval válaszolok a kérdésére, remélem, leesik, neki mire gondolok.*
-Nézz csak rám és rájössz.*Talán ez mindent megmagyaráz a számára, nem vagyok se kinézetben, se viselkedésben túl barátságos, de ez bizonyára neki is leeshetett eddig. A varázslásra áttérve pedig szóba kerül a bosszú is, aminél nem rest figyelmeztetni engem a leányzó, hogy már túlestünk rajta. Persze erre emlékszem én is, de hát az ember ki tudja mennyire bosszúálló alkat, főleg egy olyan után, amit én tettem.*
-Rémlik, csak nem tudom, te melyik fajtához tartozol. Azokhoz, akikre lehet mondani, hogy kvittek vagyunk, vagy aki sokszorosan akar vissza adni valamit.*rántom meg a vállamat, bár szavaiból most már rájöttem, hogy talán annyi elég volt neki, hogy belém márthatta azt a tőrt. Szavaim azonban azt sugallják, hogy nem mindig az számít, ami az ember, hanem az aki, bár hallhatóan ez őt hidegen hagyja. Miután leül, mellém válaszolok is.*
-Miért, jobban szereted, ha mindenki egy koszos kis utcagyerekként kezelne, vagy az alapján ítélnének meg, hogy ki vagy? Mert ha akarod, kezelhetlek *kérdezem egy apró fura, keskeny mosollyal az arcomon, ami talán picit szkeptikus is jelen pillanatban. A fázása azonban észrevehető, ami ellen teszek is, bár láthatóan nem érti az okát. Talán nem is fontos, az ok itt úgyse számít.*
-Fáztál nem? Akkor a többi meg mit számít?*emelem meg nyugodtan a vállaimat, végül mesélni kezdek a szüleimről, pontosabban az apámról. Fura nem szoktam ilyen nyílt lenni, de most nem gondolkozok tovább ezen, a szavaira azonban picit elkomorul az arcom.*
-Ami volt elmúlt. Anyám belehalt abba, hogy megszült, azt hiszem az apám valahol mindig is hibáztatott emiatt, bár sose mondta ki, mégis érezni lehetett rajta azt a fagyosságot. Nem különbözünk sokat szülők gyanánt. Nekem volt apám, de valahogy mégse. Az új élet itt kezdődik, neked is és nekem is.*mondom komor hangon, ennyi a véleményem a dologról. A szüleim emlékét pedig inkább kerülöm, pedig régen bosszúm forrásaként szolgált apám meggyilkolása.A házról is elkezdünk beszélgetni, így mondom el hosszabban a történetét, azonban ahogy észreveszem Rachel nem igazán akar itt maradni, ellentétbe velem, és el is mondom, hogy nem igazán akarok még elmenni.*
-Túl sok filmet nézel, ami meg a biztonságodat illeti, hidd el velem nagyobb biztonságban, vagy mint egyedül. Ami a gonoszságot illeti az velünk születik, emberekkel, a félelmeinkkel. Ha félsz attól, hogy meghalsz, előbb utóbb utolér. Na, gyere, mutatok valamit.*sétálok tovább a csarnokból, miközben azért alaposan körbe nézek pálcát gyújtva. Azonban nemsokára be is fordulok egy szobába, ahová a terem középig elsétálva lassan le is hajolok a padlót tanulmányozva, ahol van egy nagyobb lyuk is.*
-Két éve, itt találkoztunk azzal a lénnyel először. Látod ezt a lyukat? Itt estünk be, gondolom a ház alsóbb szintjére értünk, ami valahol a csatornában vezet ki a kastélyból. Elég ronda egy hely.*Húzom el a számat, s láthatóan folytatnám is, de az emeletről egy puffanó hangot hallhatunk, ami láthatóan engem is meglep. Lassan emelem a sápadt fényben abba az irányba a tekintetem, egyelőre még semmit se szólva.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-12-21, 2:16 pm

//NRT: Rachel és Sairus - 2012.12.08.//

*Nem tudok még nagyon fenyegetőzni, hiszen nincs olyan fegyverem, ami árthatna neki, így a kellemetlen harapásról cseverészünk, de azt semmiképpen se szeretném, ha ő úgy érintene. Ezt viszont láthatóan félreérti, így csóválom meg fejemet is kissé.*
- Tőled lehet, hogy felérne egy megerőszakolással is. Egyébként akármilyen meglepő is, de van, akitől szívesen fogadok bizonyos érintéseket, tehát nem talált. *jegyzem is meg, ugyanis nem vagyok én olyan kis félénk lány, mint amilyennek valószínűleg Sairus gondol, szóval nincs ok parázásra sem, csak tőle, valahogy ő nem az esetem és soha nem tudnám elképzelni, hogy egy hozzá hasonló kaliberű srác és én... áh, inkább lépjünk tovább ezen. A barátokra rátérve tekintek végig rajta és leesik ám, hogy mire gondol, így tekintek bele komolyan a szemeibe.*
- A külsőddel nincs semmi baj, de a modoroddal már annál inkább. Sose gondolkodtál még azon, hogy megváltozz? Legalább valaki kedvéért? *teszem fel a nagy kérdést és csak ez után hagyom tovasiklani a témát, egészen a bosszúig.*
- Szerintem már rájöhettél volna. *felelek most csak ennyit, hiszen annyira nyilvánvaló és ha ő ezt nem tudja felfogni, akkor az már a saját hülyesége. Leülve mellé viszont egyéb témák is szóba kerülnek, így a saját múltam is, de most már csak szememet forgatom meg cseppet.*
- Persze, minden vágyam. *hogy lehet ilyen marhaságot kérdezni? Testemet viszont felmelegíti, mivel eléggé látszik, hogy fázom, de hogy miért tette? Továbbra se értem, hiába kérdez vissza, de azért egy kedvesebb mosolyt most kap cserébe az inflás fiú. Nem hittem volna, hogy mi majd családi témákat is fel fogunk vetni, de mégis, a srác mesél nekem, olyanokat, amiket szerintem nem mond el mindenkinek. Nem tudom, hogy miért bízik meg bennem, de valahol belül jól esik és értékelem.*
- Igen, lehet, hogy igazad van és itt kezdődik az élet, bár nekem elég lassan indul be. *sóhajtok is fel halkan, remélve, hogy léphetünk ezen, nem akarom ismét azt hallgatni, hogy esetleg velem lehet a gond. Inkább a helyről érdeklődöm és kíváncsian hallgatom is Sairus minden szavát, de picit sem találom tetszőnek vagy barátságosnak, így egyértelműen már menekülnék is innen, minél messzebbre, annál jobb. De mivel a fiú nem akar és valóban, egyedül veszélyesebb a számomra, így kényelmetlenül, de vele maradok.*
- De ne maradjunk sokáig, tényleg nem szeretnék. *pislogok is rá kérő tekintettel, így követem őt a csarnokba, igen csak közel húzódva hozzá, mert ez a biztos és amikor egy lyukhoz érünk, csak lepillantok rá és meg is rázkódom a történetén.*
- Uhh, az durva... *de ekkor jön a hang odafentről, én pedig két kezemmel már el is kapom Sairus karját, úgy pislogok fel, majd a fiúra. Nem vagyok egy félős lány, de ez a történet tett róla, hogy el akarjam kerülni ezt a helyet, na meg, ha tényleg léteznek démonok és szellemek is, nem hiszem, hogy bármelyiket is meg akarom ismerni.*
- Sairus, menjünk innen, kérlek-kérlek! *húzódom is szépen hozzá és ha engedi, lassan a kijárat felé fogom őt húzni. Az biztos, hogy én nem megyek ma oda fel, tehát ha akar, ő menjen, de akkor eltűnök, lesz, ami lesz, de ezt nem vállalom be.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-12-22, 1:53 am

//NRT: Rachel és Sairus - 2012.12.08.//

*A szavaira csak vállat rántok, úgy igazából egyáltalán nem hat meg, ki mit gondol rólam, nem ő az első ezzel a véleménnyel, és valószínűleg nem is az utolsó.*
-Egyvalamiben egyet értünk. Valóban meglepő.*mondom hűvös hangon, ezzel száműzve a vitát, nincs kedvem folytatni, ha pedig valami oka fogytán mégis folytatódna, teszek róla hogy csírában fojtsuk el a dolgot. A következő szavak, amik inkább engem és a modoromat érintik, látszólag nem hatnak meg, bár belül valahol pozitív, hogy legalább a külsőmmel nincs baja, amikor azonban azt a bizonyos "valakit" kérdezi, tekintetem szinte azonnal kihűl.*
-Volt valaki. De mindegy a modorom a helyén van, aki pedig nem fogadja el azt nem tudom sajnálni, így járt, nincs akiért változtatnék a hozzáállásomon. És különben is megérné?*kérdezem végig hűvös hangon, végül elhúzom tekintetemet az övétől, láthatólag frusztrál a kérdés, és nem akarok leragadni itt, még akkor se ha ő erőszakoskodna, bár kétlem hogy fog.*
-Már rájöttem, de akkor még kétes volt.*Válaszolom meg, csupán ennyivel a dolgot, többet nem érdemel ez a téma. A következő szavait egy az egybe félbe szakítom saját szavaimmal.*
-Csak a dac szól belőled, különben is te nevezted magadat, egy alkoholista , csóró utcagyereknek. Ha magadat nem vagy képes tisztelni, miért várod, hogy más tisztelni fog? *mordulok rá, miközben megrántom a vállamat, de valamiért mégis beszélni kezdek neki a szüleimről, magam sem tudom miért, talán mert már nem akarok titkolózni senki előtt.*
-Rajtad múlik mi lesz veled.*rántom meg a vállaimat az elhangzottakra, hiszen ő irányítja a sorsát, és ebbe senki nem tud bele avatkozni. Nemsokára mesélni kezdek, s úgy döntök körbe szeretnék nézni, a lánynak azonban láthatólag inába szállt a bátorsága, de pár szót váltva így is velem tart. Ezután viszont a lyukhoz érünk, amiről ismételten mesélni kezdek, s fura mód valami hangot is hallunk fentről. Tekintetem egy pár percig a sötétséget kémleli, de érzékelem ám hogy a lány egyre kevésbé bírja cérnával. Viszont bár eleinte nehézkesen de engedek a húzásnak mindvégig a sötétet nézve. Mikor az ajtóhoz lépünk azonban hangos visítást hallunk, mintha megannyi patkányt nyúznának éppen, s az ajtón kilépve amaz hirtelen be is csapódik előttünk. Az udvarban azonban átláthatatlan ködfüggönybe érünk. Nem normális ezt tudom én is, de nem gondolkozok tovább, csak a lány felé fordulva ragadom meg hirtelen a vállait.*
-Mond mi a fenétől rettegsz ennyire? Úgy viselkedsz mint egy óvodás, hidegvér..*morgom oda kicsit közelebb hajolva, de belül én is érzem a pumpáló adrenalint. Nem félek, de bizonyos fokú izgalmat érzek, és tudom hogy ez nem biztonságos. El kéne hagyni ezt a rohadt ködöt.*
-Gyere.. kiviszlek innen mielőtt még elájulsz itt nekem.*mordulok rá, erősen fogva meg a csuklóját. Lehet durvának érzi, de nem véletlen fogom így. Egyszerűen őt védem vele a magam durva módján, így tuti nem tudják elragadni mellőlem.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-12-22, 12:43 pm

//Vérmágia 10. házi//

*Mintha nem lenne épp elég izgalom az életében, ő csak keresi a bajt. Ezúttal úgy döntött, hogy benéz a várromba. Ott még egyszer sem volt, de hallott róla pár dolgot, és most jutott el odáig, hogy ki akarja deríteni, miért beszélnek az emberek ilyen dolgokat arról a helyről. Végül is, csak egy várrom. Hamarosan már ott is van a romnál, sötét színű ruhákban, mert koszra bizony számít, és ha feketét vesz fel, akkor nem fog annyira meglátszani a ruháján ez a kis kaland. Néhány szokásos tárgy van csak nála, a pálcája a zsebében, a karórája, meg a piercing, és ennyi. Nem szeret sok fölösleges dolgot magával cipelni, pénzt is csak akkor hoz, ha venni akar valamit. Kívülről benéz a romba, de odabent sötét van, és nem látni semmit. Ám nem tűnik veszélyesnek, ezért a kisebb-nagyobb köveket kikerülve, vagy átlépve rajtuk besétál az ajtó nélküli bejáraton. Kintről beszűrődik egy kis délelőtti fény, így lát valamit. A hely nem bizalomgerjesztő, de ennyi még nem fogja elijeszteni, kevés ez ahhoz. Megvárja, míg a szeme hozzászokik a félhomályhoz, és beljebb megy. Pálcával nem akar fényt gyújtani, egyrészt, mert az elrontaná a hangulatot, másrészt, mert pálcával nehezebb mászni, ha esetleg útját állná pár szikla, még romszerűbbé tenni a romot pedig nem akarja. Alig van még bent pár perce, mikor neszezést hall. Megáll, hallgatózik, próbálja kitalálni, ellenség-e, vagy valami más, és persze azt is, milyen közel van. A következő pillanatban egy nagyon is ismerős átkot hall, és bár szeretne védekezni ellene, nem tud, mert túl messze van a pálcája a zsebében, az átok pedig eltalálja. A földre zuhan, a törmelékek közé, és még pár másodperc, és minden elsötétül.
Mintha úthengerrel haladtak volna át a fején, olyan fejfájással ébred. Összeszorított fogakkal és nagyon lassan kel fel a padlóról (mit padló, kő! azért fáj így a feje) és néz körül.*
~Jaj, már megint.~*sóhajt fel magában, és egyúttal megfogadja, hogy ezentúl kicsit átgondoltabban fog bemenni kétes hírű helyekre, mert akkor talán kevesebb lesz az esélye annak, hogy egy börtöncellában ébred, és akkor lemondhat erről a nagyszerű élményről. És most, hogy ezt sikeresen megtárgyalta magában, kezdhet azon gondolkozni, hogyan szabaduljon ki, mert nem akarja megvárni azt a fickót, aki bezárta ide. Legfeljebb majd megkeresi akkor, ha kiszabadult. Egyébként nem közönséges cella ez, van itt mindenféle más dolog is. Többségében víz és penész, na ez igen jellemző egy cellára, de edények is vannak ám. Ahogy elindul körbe a cellában, hogy felmérje a helyzetet, érzi a súrlódást, ami a pálcája jelenlétét jelzi. Megdöbbenve kap a zsebéhez, és minő meglepetés, ott van a pálca! Úgy látszik, aki idehozta, nem volt körültekintő, és emiatt lesz neki game over. Ilyen lehetőséget nem lehet kihagyni, és nem is fogja. Ha itt van a pálca, rém könnyű lesz kiszabadulni.*
- Deprimo!*célozza meg a pálcájával az ajtót, ami elég tömörnek és áttörhetetlennek látszik, de azért próba szerencse. Ám nincs szerencséje, a varázslat nem lesz hatásos, és az ajtó ugyanolyan ép marad, mint volt. A srác vesz egy pár mély levegőt, hogy nyugodt maradjon, és a szabaduláson kezd el gondolkozni. Tehát így nem lehet kijutni a cellából, valami más módszert kell találnia. De mit, mit, mit? Azt csinálja, amit ilyenkor szokott, szorult helyzetben. Sorra veszi az összes varázslatot, amit csak tud, még ha egyáltalán nem is olyan, amivel ki lehetne ilyen helyről szabadulni. Így jut el végül a vérmágiához, azon belül pedig az utolsó anyaghoz, ami még elég új, de pont ilyen helyzetekre találták ki, úgyhogy most azzal fog kiszabadulni. Először is magában átveszi, hogy mi kell ehhez a varázslathoz, és jöhet is a végrehajtás. Nem kell hozzá sok minden, csupán vér, meg egy varázsige, ám az a nehézség, hogy mibe töltse a vérét, és honnan tudja, hogy pontosan 1 dl van benne. Tekintete a cellában lévő edényekre vándorol, és felmerül benne, hogy talán azok segíthetnek. Odamegy hozzájuk, és szétdobálja őket, ne legyenek ennyire egyben, és így nézi át őket. Végül talál egy űrmértéket mérő kis poharat, nagy megelégedésére, így most már van mivel mérni a vér mennyiségét. Még nem próbálta ki ezt a varázslatot, csupán csak olvasta, hogy mit kell tenni, de nem nagyon fűlik hozzá a foga, meginni a saját vérét. Mindegy, egyszer ezt is ki kell próbálni. Nem vesződik azzal, hogy a pálcával sebezze meg magát, inkább keres egy törött edényt, és azzal vágja meg a kezét. A poharat a keze alá tartja, és addig folyatja, amíg a vér az 1 dl-t jelző csíkig meg nem telíti a poharat. Akkor aztán félreteszi a poharat, és a pálcát a sebre irányítja.*
- Hippokrax.*nem volt túl kicsi a seb, egy kicsit túlzásba sikerült vinni, de így most be van gyógyítva, nincs vele gond. Na de a vér még meleg, úgyhogy most kell lehajtani. Felemeli a poharat, közelről megvizsgálja, meg is szagolja, mozgatja is kicsit a pohárban a vért, de nem halogathatja sokáig, muszáj meginni.*
- Fenékig.*emeli fel egy pillanatra a poharat, mintha csak sör lenne benne, és inni kezdi. Ami azt illeti, nem nagyon szörnyű, csak szörnyű. Vasas, fémes íz, amit tuti napokig érezni fog, és még gyomorforgatóan meleg is.*
~Mit esznek ezen a vámpírok?~*teszi fel magában csodálkozva a kérdést, de szükség van itt még egy varázsigére is, úgyhogy most az jön. Először is a pálcáját a szíve felé irányítja, és akkor az ige.*
- Sanguinis facius.*mondja ki az igét, mire hirtelen hányinger tör rá. Összegörnyed és a kezét a hasára szorítja, ám ezen kívül nem történik más, csupán izzadni kezd. Pár másodperc múlva azt is meg tudja állapítani, hogy nem is akármit, hanem vért. Ez normális esetben ijesztő lenne, de tudja, hogy ez a varázslattal jár együtt. Pár másodperc múlva pedig már nincs normális testben, hanem véralakban van. Gondolatban kezdi irányítani magát az ajtó felé. Nagyon, nagyon fura helyzet ez, de kis idő kell és hozzászokik, így hamarosan szépen lassan átfolyik az ajtó alatt, így egy eddig ismeretlen folyosón találja magát. Továbbra is ebben az alakban körülnéz, a messzibb dolgokkal kezdi és aztán jönnek a közelebbik, így hamarosan észreveszi, hogy a kulcs ott van tőle egy méterre. Viszont ebben az alakban felvenni nem tudja, tehát vissza kell változnia.*
~Repositum.~*mondja ki magában a visszaváltoztató igét, mire egyszerre megint normális alakba kerül. Az egyetlen szokatlan dolog, hogy nincs rajta ruha, de nincs itt senki, hogy szégyenlősködnie kéne, de azért jobb lesz mihamarabb visszaszerezni a ruháit meg a pálcáját. Felkapja a földről a kulcsot, bedugja a zárba, és kinyitja vele. Odabent gyorsan felöltözik, először felveszi a karóráját, és a piercingjét, ami szintén kiesett, majd kezébe fogja a pálcáját, és újra távozik a cellából. Talál egy lépcsőt, amin halkan feloson, mert nagyon valószínű, hogy még itt van, aki elkábította, és el akarja kapni. Fel is ér a lépcsőn, és még pár percbe telik, míg megtalálja a fickót, a lassú lopakodó mozgás miatt. Meglátni is elég nehéz, mert a fickó feketében van, tetőtől talpig, de most megvan. Óvatosan ráirányítja a pálcát, hogy lesből sikerüljön meglepnie, de ez nem megy olyan könnyen, mint gondolja, mert a következő pillanatban a felette lévő plafonrész leszakad. Na nem magától, hanem a mágus kedves ráhatásától. Sikerül a srácnak félreugrania, de csak hajszál híján.*
~Ezért kinyírlak.~*gondolja magában, miközben a nagy törmelékhalom mögött állva a haditerven gondolkozik. A másik talán azt hiszi, hogy rázuhant a plafon, így most van ideje. Hamarosan eszébe is jut valami. A pálcájával a feje fölé egy kört rajzol, mintha glóriát akarna, és közben halkan kimondja az igét.*
- Sangiunes nebulas.*pár másodperc múlva már le is ereszkedik a köd a helyiségre, és egy darabig itt is marad. A ruha miatt nem aggódik, legfeljebb majd kidobja, csak a kastélyba visszajutás lesz kicsit necces csurom véresen. Közben már az ellenfél hangját is lehet hallani, ahogy vagy őt szidja, vagy tehetetlenül próbál csinálni valamit.*
- Hé, te kis görcs! Mi ez az izé? Tüntesd el, vagy megöllek!*hallja a fenyegetőzést, de ő nem mond semmit, csak gúnyosan mosolyog. Hülye lenne megszólalni, akkor a másik pontosan tudná, hogy hol van. Ő viszont tudja, hol az ellenfele, mert ő lát a vérködben, így ezt az előnyt kihasználva most legyőzheti a fickót. Óvatosan, hogy lehetőleg ne hallja a mozgását, elő kerül. Bár saját lármázása miatt azt sem hallaná a szerencsétlen, ha egy bölény-csorda rohanna végig a romon. A srác nem akarja sokáig halogatni, így a pálcáját a másik szíve felé irányítja – mivel az nem lát, el sem mozdul – és közben kimondja az igét.*
- Vena versa.*a fickó ezt már hallotta, és dühösen fel is mordul, és valószínűleg a pálcájához kap, de akkor mintha történne vele valami, hirtelen megáll minden cselekedetben, és úgy tűnik, kezd rosszul lenni. Vagyis sikeres a varázslat. A fickó még próbálkozik egy kis ideig talpon maradni, de hamar összeesik és a földön köt ki. A srác közvetlenül odasétál mellé.*
- Nem tanácsos Mysterios diákkal kezdeni, ezt jegyezd meg.*azzal feláll, otthagyja egyedül a mágust. Meggondolta ugyanis magát, nem akarja megölni, mert nincs hozzá kedve, úgyhogy egy rövid kis lecke épp elég neki. Ő viszont hamarosan megint a szabad levegőn jár, és itt azt is látja, milyen pocsékul néz ki a ruhája. Viszont nem bosszankodik miatta, inkább nevethetnékje támad, ha arra gondol, a többi diák mit fog gondolni, mit csinált ő ilyen kora délelőtt.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-12-22, 9:39 pm

//NRT: Rachel és Sairus - 2012.12.08.//

*Szerintem ezt a fiút azért nem fogadják be a társaságokba, azért nincs barátja, valószínűleg senkije se, mert ilyen, amilyen és nem tesz érte, hogy változzon. Én nem gyökeres változást mondtam, de valamennyire mégis szerintem át kéne formálnia magát, néha visszafogni kitörni vágyó indulatait, de hallhatóan nem érdekli, mert bár volt valakije, nem óhajt megváltozni, én pedig erre csak felsóhajtok.*
- Szerintem meg, de ezt neked kell tudnod, nem pedig én nekem. *ismerem is be, mert túl sok közöm nincs a dolgaihoz és szerintem engem se érint. Mi még jó ideig nem lépünk barátokká, tehát nem hiszem, hogy még annyira számítana, de talán idővel fog.* - Mondjuk velem most is másabb vagy, mint eddig. *akármilyen meglepő is, értékelem, hogy ilyen, tehát elmosolyodom egy picikét és ez után már lépünk is a témán, már egymás mellett folytatva a beszélgetést, de amiket ismét felhoz, azok most már morgásra késztetnek.*
- Nem nevezem magamat annak és tiszteltet sem várok, de egyáltalán nem értesz engem, de mindegy, hagyjuk. *nincs kedvem leállni Sairussal vitatkozni, egyáltalán nincs, csak el akarok most már húzni innen, főleg, egy ilyen történet után, amelyet hamarosan már el is mesél nekem. Én távoznék, de ő nem és mivel tényleg vele vagyok most a legnagyobb biztonságban, így vele tartok, de csak kis ideig, mert a hangok már elűznének a helyről. Bele is csimpazkodom a fiú karjába, így húzom a kijárat felé, de a sikításra már halkan én is felsikkantok.*
- Mi volt ez? *kérdezem kissé dadogva, de csak kijutunk az udvarra, ahol olyan hatalmas köd fogad, amelyből alig látok valamit. Nem, nem akarom ezt, így remegve kezdem el kapkodni a fejem, egészen addig, amíg a fiú el nem kapja a vállaimat, akkor nézek csak bele a szemeibe, annyit még látok szerencsére.*
- Én... én még soha nem voltam ilyen helyzetbe, nem olyan egyszerű. *ismerem is be, de nem mondok mást, pedig annyi minden van még bennem, de megtartom azt és csak megyek a másik után. Bár kezem fáj, de mégse ellenkezek, kissé botladozva, de csak követem a fiút, igyekezve tartani a tempót és ha minden igaz, előbb-utóbb, sikolyokkal kísérve, de épségben eltávolodunk a vártól, hogy ez után az auláig együtt menjünk és majd csak ott köszönjünk el egymástól. Kalandos nap volt, be kell vallanom, és nem is tudom, hogy megérték-e nekem ezek az információk, de a lényeg, hogy most már nyugtom lehet, itt, a kastélyban nem eshet bántódásom... legalábbis én ebben a tudatban élek.*

//Köszi a jáccit! //

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2012-12-22, 11:57 pm

//NRT: Rachel és Sairus - 2012.12.08.//

-Szerintem meg nem és igazad van, nekem kell tudnom.*mondom kissé morogva a másikra, nem szeretem ha tanácsokat adnak, igazából ha más adta volna is ugyan így reagálnám le, tehát nem a lány sajátossága, hogy kihozta belőlem ezeket a szavakat. Amikor azonban elmondja, hogy szerinte vele más vagyok, csak hűvösen felnevetek.*
-Még jó hogy nem nevezel egyenesen kedvesnek, akkor fakadnék sírva. Olyan vagyok amilyen*mondom komoly arccal, láthatólag én nem mosolygok, igazából nem érzem át, hogy miként esik a lánynak , hogy vele másképp viselkedek, de talán ez nem is fontos, a következő szavaira viszont csak vállat rántok, az utcagyerekes dologra nem mondok semmit, nem mintha kerülném a vitát de feleslegesnek tartom, végül is őt idéztem, de ha költőien mondta akkor más a helyzet itt nem akarok leragadni. Nemsokára azonban már picit félelmetesebb lesz a hely a számára, főleg a mesém után, ami természetesen igaz, nem szokásom hazudni, és most még a frászt se akarom a másikra hozni. Minden esetre engedek a húzásnak, de azokat a fura nyivákoló hangokat én is ugyan úgy hallom mint ő. A kérdésre talán picit élesebben is felelek, és hangomon ki lehet érezni, hogy bennem is van némi fokú izgalom.*
-Ha nem egy csordányi patkány, akkor valami olyasmi amivel nagyon nem akarsz találkozni.*felelek oda neki, miközben kilépünk a ködbe, és az ajtó be is vágódik mögöttünk. Nem mondom ez a hely tényleg fura, lehet tényleg néha az életünket kockáztatjuk amikor ide jövünk? Minden esetre mielőtt a pánik eluralkodna esetleg a másikon, fordulok szembe vele és kezdek beszélni a szavaira azonban csak felszisszenek.*
-Akkor éppen itt az ideje, hogy belerázódj, erre felé az ilyesmi olyan gyakori mint nálatok a havi, na húzzunk innen.*mondom a kezét megfogva, és ha minden igaz ki is vezetem erről a helyről. Szó ami szó kint már barátságosabb, én viszont nem megyek még vissza az iskolába. Azt hiszem egy picit még szétnézek a városban, van min agyalni.*

//Én is köszöntem Smile

//

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2013-01-19, 9:26 pm

//NRT: Noel és Aideen - 2013.01.19.//

*Oly jó lenne ismét látni őt, annyira hiányzik nekem. Egy ideig nem tudtam mit kezdeni a gondolattal, hogy szeret engem, mert igen, szeret, kimondta végre ő is, de mégse tudtam elfogadni, örülni neki. Sok mindent át kellett rágnom magamban, velem ilyen még soha nem történt és ezért is volt a gyors távozás, amely bizonyára furcsa lehetett, de szükségem volt egy kis egyedüllétre, most viszont titkon vágyom rá, hogy megtaláljon és vele lehessek.*
~ Vajon merre lehet ma este? ~ *kérdezem magamtól, miközben végig is sétálok az ösvényen és hamarosan már a romhoz is érek. Rég jártam már itt, így végig is nézek rajta, majd átsétálok a kapun és a bejárat felé haladok tovább, teljes feketeségemben, ugyanis egy hosszú, fekete szoknya van rajtam, lábaimon térdemig érő csizmával, felül fűzővel, ezen pedig a fekete szövetkabátom, mely most a derekamig ér. Pulóverrel pluszba nem volt szükségem, hála a testfelmelegítő varázslatnak, így nem érzem a hideget. Kesztyű most nincs rajtam, csak a nyakamban lóg egy pegazust ábrázoló ezüst medál, hajam kibontva, szépen omlik végig a hátamon és ezüst szemeim körül is megtalálható a csinos, fekete smink. Ajkamba harapok, ahogy benyitok a sötét helyre és egy gyors körbenézés után már be is csukom magam után azt.*
~ Nem is tudom, miért keresem itt, lehet, hogy felesleges út volt ide jönnöm.~ *tényleg nem tudnék választ adni magamnak, valahogy ide vonzott a megérzésem, mely azért téved ám olykor, de most remélem, hogy nem fog, tényleg jó lenne ismét a karjaiban lenni, érezni forró csókját és hát igen, a harapására is vágyom, nem tagadom.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2013-01-19, 9:49 pm

//NRT: Noel és Aideen - 2013.01.19.//

* Ezer egy éjszakát töltöttem már itt a rom körül avagy magában az épületben, de hiába minden, nem tudom megunni, a hely furcsa varázsa idevonz akár csak a megannyi emlék. Jószerivel egyedül töltöm itt estéimet de ezen az estén úgy hallom ez másként lesz. Egy leányzó gondolatait hallva fordítom a kanapéról fejem a bejárati ajtó irányába, természetesen nem látom, de onnan várom a keresgélő lányt. Fejem visszafordítom s bár túl nagy jelentőséget nem tulajdonítok annak, hogy keres valakit, mégis következő elmélkedésére úgy vélem egy fajtársamat keresi. Nocsak! A nyikorgó ajtó kinyílik majd becsukódik, ösztöneimnek köszönhetően tudom, hogy bent tartózkodik így a csendes épületben felhangzik mély de mégis mézes hangom.*
- Kerülj beljebb!* invitálom meg mintha csak az enyém lenne ez a romhalmaz, ha kíváncsisága eluralkodik rajta akkor felfedezhet a kanapén egy jól öltözött férfit, igen ezzel tisztában vagyok, tehát élére vasalt fekete ingben és fekete nadrágban vagyok elegáns cipővel, hajam a maga tökéletes rendezettségében s ha bejön akkor lassan fordítom felé fejem, borostyán szemeim rászegezve teljes nyugodtságot sugallva.*
- Mi szél hozott ezen a korai estén az erdő ezen eldugott részére?* nem, még nem kérdezek rá konkrétan, hogy kit keres ugyanis az rossz lépés lenne és talán árulkodó is a lány számára, ki bizonyára ide valósi tehát iskolás is lehet, így tudatában lehet annak, hogy mi vagyok, bár az az érzésem, hogy ez hamar ki fog derülni, nem vagyok az a türelmes fajta de egyenlőre még csak egy "mezei" férfit találhat a kanapén ki őt fixírozza.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2013-01-19, 10:07 pm

//NRT: Noel és Aideen - 2013.01.19.//

*Még nem tudom, hogy tervem sikerrel jár-e és rálelek-e Azraelre, de mindenképpen meg kell próbálnom, max tovább állok. Tudom, hogy neki is lehet más dolga, nem kell mindig Seolon tartózkodnia, de azért a remény hal meg utoljára ugyebár. Be is sétálok a kastélyba, de meglepetésemre az nem üres, mégis a hang, amely szólít, első gondolatom rögtön...*
~ Azrael? ~ *de nem, ez csak egy felvillanó kis reménysugár, de mégse igaz, szóval felsóhajtok, amikor rájövök, hogy mással van dolgom, így kíváncsian sétálok be a nappaliféleségbe, keresve meg tekintetemmel a bent tartózkodó embert és amikor meglátom, kíváncsian végig is mérem. Elegáns és nem túl idős férfiról van szó, így kissé el is mosolyodom, majd aprót biccentek felé.*
- Üdv! Keresek valakit, bár szerintem ez nem tartozik másra. Nem rosszból mondom, csak szeretem a dolgaimat megtartani magamnak. *mosolyodom el kissé, majd egy gyors körbepillantás és ez után már vissza is nézek a másikra.* - Egyébként ezt én is kérdezhetném Tőled, ez a hely nem mindig biztonságos. *jegyzem is meg, majd még közelebb sétálok a másikhoz és amikor elé kerülök, lágyan felé nyújtom jobb kezemet, ahogy bárki mással is tenném a Mysterios diákok közül.*
- Aideen Garadex vagyok, nekem kihez van szerencsém? *kérdezek is rá, miközben a másik szép szemeibe tekintek. Milyen különleges szemek, annyira hasonlít... és ekkor ér a felismerés, hogy talán... talán nem is emberrel van dolgom.*
- Te vámpír vagy? Csak mert akkor szólok, hogy én már máshoz tartozom. *igen, tudom, hogy tisztelni szokták egymás áldozatait, hogyha valakiből többször ugyanaz a vámpír táplálkozik, tehát akármilyen furán is hangzik nekem ezeket a mondatokat kimondanom, most mégis jobbnak látom, így biztonságosabb a számomra. Nem hiszem, hogy ártana, Victoria se tette, amikor megérezte rajtam Azraelt, szóval szerintem ő se fog.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2013-01-21, 12:57 pm

//NRT: Noel és Aideen - 2013.01.19.//

* Mily balszerencsés nap ez a leányzó számára, ki óvatlanul egy fajtársamra gondol miután meginvitálom az épület belsőbb része felé hol magam is tartózkodom, amint meghallom a számomra oly gyűlölt nevet érzem amint állkapcsom megfeszül s egy kósza ideg munkálkodik arcom azon részén s mivel bátran beljebb lép így lassan fejem felé fordítom. Szemeim kíváncsian mérik végig ahogy arról érdeklődök mi járatban erre felé s bár válaszol, mégis tartózkodó marad, nem kötve orromra a személy megnevezését illetően mi jelen pillanatban már amúgy is késő.*
- Valóban nem az...sosem tudni ki s mi jár erre felé de légy nyugodt, nem leselkedik rám semmiféle veszély.* döntöm kissé oldalra a fejem figyelve miként közelít felém. A lelepleződés nem viszolyogtat, már nem, hiszen azt akarom, hogy tudja ki s mi vagyok így elfogadom a felém nyújtott kezet mit enyhén megszorítok. Hűvös bőröm bizonyára nem újdonság számára de mit törődök én már ezzel, elmosolyodva mutatkozom be.*
- Hogy szerencsés e az majd kiderül. A nevem Noel.* rázom meg enyhén kezét mit nem engedek, sőt miután a kérdése is elhangzik s ejt még pár szót magam mellérántom hirtelen így következő pillanatban már azt veheti észre, hogy szorosan mellettem ül, karom biztosan öleli át vállánál fogva s a következő szavakat a fülébe suttogva, visszafojtott düh s harag keverékével érzékelheti oldaláról.*
- Ha te ezzel tisztában vagy, akkor Azrael miért nem tartja ezt tiszteletben?* szűröm fogaim közt a szavakat, sosem felejtettem, sosem léptem túl a dolgon s most úgy tűnik hát, hogy eljött a bosszú ideje.* - Vixilien hozzám tartozik, az a zöldfülű tacskó pedig ivott belőle... gondolom sejted, innentől kezdve érvényét veszti tiszteletem felé, mi valójában sosem létezett...* felelem immáron kevésbé dühödten, szabad kezemmel végigsimítva arca élén. Nem, nem úgy teszem mint egy férfi ki vonzódik hozzá, inkább úgy mint aki csak eljátszadozik a főfogással mielőtt még lesújtanék rá. Sosem bántanám meg ily módon Vixit a lány pedig most minden szempontból az, rajta keresztül állok hát bosszút Azraelen ki a közelembe se mer jönni.*

Tárgy: Re: A Krorun várrom 2013-01-21, 1:20 pm

//NRT: Noel és Aideen - 2013.01.19.//

*Sajnálatos módon rá kell jönnöm, hogy Azrael nem tartózkodik itt, ugyanis a múltkori után úgy érzem, hogy ide jönne hozzám, nem kerülgetne... Viszont valaki más megszólít, én pedig nem is vagyok rest a hang irányába fordulni, sőt, meg is indulni felé, úgy kezdve bele a beszélgetésbe. Még egyelőre nem tudom, hogy mi is ő, tehát kedvesen figyelmeztetem is arra, hogy itt nem feltétlen biztonságos, de mintha ezzel ő is nagyon jól tisztában lenne.*
- Nem aggódtam érted, csak figyelmeztettelek. *jelentem is ki határozottan, hiszen nem is ismerem, már miért félnék attól, hogy bárki megtámadja? Ez az ő dolga. Mindenesetre kezemet felé nyújtom, hogy bemutatkozhassak neki, ahogy ő is nekem és amikor megérzem a hideg kezet, meglátom a borostyán szemeket, összeáll a kép, hogy egy vámpírral van dolgom és bár húznám vissza a kezem, ezt nem tudom megtenni, nem engedi.*
- Noel? Én már hallottam rólad... *szólalok is meg, de a következő pillanatban már mellé is kerülök, így pillantok hát felé cseppet meglepetten és próbálom leszedni magamról a kezét, ugyanis gyűlölöm, ha hozzám érnek, ezt csakis Azraeltől fogadom el, de nála is sok-sok idő kellett.*
- Eressz el, én nem akarok ellened tenni! *jelentem is ki, majd ez után szólal meg és kezd lassan összeállni a kép, hogy miért is viselkedik így, tehát lassan felé fordítom buksimat, majd a szemeibe is nézek és látható arcomon is a meglepettség.*
- Ivott belőle? Én erről, nem tudtam. *rázom is meg a fejemet, mivel ez az igazság, erre nem tért ki Azrael, hogy meg is kóstolta Vixit, csak annyit mondott, hogy találkozott vele.*
- Ő csak említett titeket, mint egy vámpír-ember párt, akiknek működik a dolog, tehát hogy talán nekünk is működhet, én ezzel nem voltam tisztában. *sütöm is le szemeimet, mert bár én már elfogadtam azt, hogy ő másból is táplálkozik, hiszen ez szükséges az életéhez, azért érzékelem, hogy ez nem volt szép dolog.*
- De én nem tehetek arról, amit ő tett, ezt vele kellene megbeszélned. *húzom arrébb szép buksimat is, amikor arcomon simít végig. Érzékelem magam is, hogy miféle érintés ez, és nagyon nem szeretnék lakoma lenni, így nemsokára Noel is megérezheti oldalánál a pálcámat, tekintetem pedig lefelé van irányítva, hogy véletlenül se tudjon befolyásolni.*
- Azt ajánlom, hogy engedj el, vagy különben fájdalmat fogok okozni. *én próbáltam eddig normálisan megbeszélni vele a dolgokat, de nem fogom csak úgy hagyni magam, tehát a következő pillanatban már el is hangzik egy átok.*
- Reducto! *na nem hatalmas erősségű, de szépen lependerítem a kanapéról a vámpírt, már ha minden össze is jön, tehát nem bántom különösebben, de azért megérezheti szavaim súlyát. Velem ne packázzon, már nem vagyok az a félős kislány.*