Titkok erdeje

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2011-12-01, 10:28 pm

- Úgy érzem, hogy téged nagyon dühít, hogy nem vagyok Fenris. Akkor másképp viselkednél velem, ha azonos lenne a nevünk vagy mi? *teszem fel a nagy kérdést, mivel számomra igen csak egyértelmű, hogy miért váltottam nevet, ha már kitagadtak, nem volt más lehetőségem, egyszerűen tovább kellett lépnem és ez így volt a legegyszerűbb. Na de a vizsgákról még beszélünk egy darabig, így derül fény arra, hogy miért is hagytam ki Lucius utolsó óráját, aminek talán nem én fogom meginni a levét.*
- Nem kell aggódnod, menni fog, nem okozok csalódást magamnak. *hát igen, elég nagy mércét állítottam fel, hogy miből miként is kellene végeznem. Viszont a beszélgetésünk még tovább terelődik, így hozzuk hát szóba Lilithet is, ki a bátyám kedvese és egyben egy diák is. Hát én nem vagyok ám rest megkérdezni, hogy miképp is sikerült őt megszereznie, de válasza teljes mértékben meglep.*
- Oh, ez fura... miért egy magiszter kellett neki? Nem hittem volna, hogy itt a diákok ilyesmire vetemednek... de általában nálam is fura mód így van, a lányok próbálkoznak nálam, nem fordítva... *vonok vállat, hiszen én előbb megismerném őket, nem rögtön rájuk rontanék és bókolgatnék, ellentétben velük. Fura ez a suli, annyi helyről jönnek ide emberek, hogy képtelen vagyok lassan tartani az iramot. Na de jöhet még a család is, amiről beszélünk egy kicsit, így kérdezek rá anyánkra és apánkra is, de az utóbbinál, amit hallok... rögtön neki is megyek a testvéremnek, persze nem ütök vagy ilyesmi, csak elkapom, de kezeim is remegnek, inkább az indulat beszél belőlem, mint sem más, arcvonásaim pedig kemények maradnak, nem fogom másoknak megmutatni, hogy milyen gyenge is tudok lenni, azt csak felhasználnák ellenem.*
- Nem lehet, hogy meghalt... ~ és én nem tudtam beszélni vele, legalább még egyszer... nem tudtam tőle elbúcsúzni és nem tudom meg, hogy vajon mit gondol rólam.~ *lehet, hogy tudnék beszélni a lelkével, ha a nekromanciához folyamodnék, de félek ettől, egyszerűen gyávának tartom magam, így eresztem el Luciust és hajtom le fejemet egy pillanatra, miközben érzem, hogy valami eltörik most bennem. *
- Én most... én most egyedül akarok lenni. *lépegetek hátrébb, rá se nézve, fel se emelve a fejemet, de aztán hirtelen fordulok meg és kezdek el rohanni, vissza az erdő sűrűje felé, oda, ahol talán nem találhatnak rám.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2011-12-01, 10:52 pm

-Hogy ne dühítene? És nem tudom, mi lenne másképp, mivel így hozta a sors. *feleli egyszerűen Lucius, ezen most már nem lehet változtatni, s felesleges is belegondolni, hogy mi lenne ha... Az órát illetően rövidre zárják a témát, igazából leginkább úgyis Raidennek lényeges, hogy bepótolja a kihagyott anyagot, hogy magabiztosan mehessen a vizsgára. Viszont nem csak magukról beszélnek, hanem szóba kerül Lilith is, ahogy az is, miként is jöttek össze ők ketten. Úgy tűnik, nem erre számított a fiú, s ennek hangot is ad.*
-Igazából akkor még nem is voltam magiszter. Aurori kiküldetésben voltam, amikor elkezdett felőlem érdeklődni, sokszor összefutottunk, végül pedig engedtem neki, hisz te is láthattad, hogy milyen szép, emellé pedig okos és erős is. *mosolyodik el végül, hisz tényleg szerelmes a lányba, ez látszik is.*
-Legalább akkor neked se lesz gondod a csajozással. Ez családi vonás lehet. *vigyorodik el a férfi, hisz azért ő is látja, hogy öccse se egy ronda srác, tehát nem félti, hogy pap lesz belőle. A mosolygás viszont tovatűnik, mikor a lányokról a családra terelődik a szó, mivel Luciusnak egy szörnyű hírt kell most megmondnia a fiúnak. Lehet, hogy nem épp a vizsgaidőszak erre a legjobb időpont, de így is már a suliban van egy ideje Raiden, joga van megtudni, hogy apjuk már nem él. Mikor a fiú tovább tiltakozik, Lucius csak némán áll, s a másik arcát figyeli, de mikor Raiden hátrálni kezd, csak ismét sóhajt egyet.*
-Megértem. És csak hogy tudd... ha szükséged van valakire, vagy beszélni akarsz... keress meg nyugodtan! *nem akarja visszatartani öccsét, hisz el tudja képzelni, mekkora sokként érintette most hirtelen ez a hír, s mivel még közel sem állnak egymáshoz túlságosan közül, így érthető, hogy inkább magában akarja feldolgozni a hallottakat és magát a tényt, hogy apjuk nincs többé. Így hát csak végignézi, ahogy Raiden elrohan, majd egy újabb mély sóhaj tör fel belőle, de ő inkább visszafelé indul meg, vissza a kastélyba, hogy a vizsgák előkészítésével lekösse magát, s valami másra koncentráljon.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2011-12-16, 1:12 am

*Most, hogy minden vizsgámon sikeresen túl vagyok, úgy érzem, hogy egy kis friss levegőt igazán megengedhetek magamnak. A klubba azért befutottam idefele jövet, így egy finom kis konyak már a gyomromban van. Jó féle volt, imádom a konyakot, tehát picit sem meglepő, hogy most nem fázom ebben a szerelésben. Egy hosszú, térdig érő, fekete csizma van lábaimon, illetve egy fekete miniszoknya, felül pedig egy vörös blúz, mely fölött ott található még a derékig érő, melegebb kabátom, mely szintén fekete színben pompázik. Imádom ezt a két színt, tehát a sminkem is fekete lett, illetve hosszú hajam is az, mint eddig is, nem kell azt festenem, eredetileg ilyen. Kibontott hajjal sétálok hát most egyre tovább, kezeimet pedig zsebeim mélyére süllyesztem és hamarosan az ösvényről letérve az erdő felé haladok. Oh igen, szeretek idekint lenni és bár régebben kerültem az éjszakát, mára már úgy érzem, nincs erre szükségem, nem vagyok egy gyáva lány, tehát igenis arra fogok menni, amerre én akarok és ez most nem más, mint az erdő, méghozzá a sűrűje.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2011-12-16, 1:29 am

*Az elmúlt pár napban a kastélyban élő rabokon vegetált Demetrius, mivel nem sok kedve volt kimozdulni, s átmenni a másik szigetre. Olykor a vámpírok is képesek begubózni otthonukba, s nem menni különösebben sehová, s most vele is ez történt. Elég volt neki annyi friss levegő, amit a kertbe menve szívott magába. Viszont így pár nap után azért már vágyik némi izgalomra, ezért ma már útjára indult. Így télen még könnyebb az éjszakába olvadnia egy vámpírnak, s mivel Demetrius amúgy is a fekete szín megszállotja, így ma se esik mindez nehezére. Fekete bőrnadrág, ing és földig érő bőrkabát van most rajta, lábán pedig ugyanilyen színű csizma. Mivel a mai este folyamán már elfogyasztotta két ember vérét is a tó mellett, így most csak sétálgat az erdőben, amolyan levezető sétaként a vacsora, vagyis esetében a reggeli után. Viszont ahogy sétálgat, a fák között kiszúr egy fiatal lányt, akit ezer közül is felismerne a közösen töltött közel egy hónap után. Viszont nem megy oda hozzá rögtön, inkább kicsit játszik, így közvetlenül a lány mellett suhan el, hogy fellibbentse annak hosszú haját, s talán még szoknyáját is. Viszont egyelőre nem mutatkozik meg, csak a fák között ismét beleolvad a sötétségbe. Egy ideje nem találkozott a lánnyal, s kíváncsi rá, vajon mennyire sejtheti azt Faith, hogy ismét ő jelent meg, vagy hogy mennyire felejtette el őt.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2011-12-16, 1:42 am

*Csak nyugodtan sétálok egyre beljebb az erdőben, egészen addig, amíg valamiféle sár nem kerül elém, mely lassítja utam, tehát szépen kikerülöm és már megyek is tovább, de pár lépés után furcsa suhanást veszek észre, így feszülök meg egész testemben, de fekete tincseim és szoknyám megmozdul a sebességnek köszönhetően, én viszont iszonyatos sebességgel vonom ki pálcámat, mert igen, bár rég volt, sejtem, hogy ki lehet az. Egy vámpír és ha a hatodik érzékem most is jól működik, akkor Demetriusnak kell lennie, annak a férfinak, aki a pár napom helyett egy egész hónapig kábítgatott, harapdált és használta a testemet, majd csak úgy kitett a hágóhoz. Mérhetetlenül dühös vagyok rá, egyszerűen utálom, de mégis... bármit megadnék azért, hogy ismét lássam. Borzalmasak ezek a kétes érzések, hiszen végre Ry-vel is minden a régi, de ahogy visszagondolok az emlékekre, arra, amelyeket Demetriustól kaptam, de nem, nem szabad, hogy megkísértsen.*
- Most már félsz szemtől-szemben állni velem, Demetrius? *teszem fel a nagy kérdést, nem túl hangosan, mivel úgy is hallani fogja azt, amit mondok neki, de még mielőtt odaérhetne hozzám - már ha jön -, egy gyors pálcamozdulatot teszek és már mondom is a varázsigét.*
- Ignis velius! *bár csak egy percig hat, ezt a vámpír nem tudja, így most képtelen lesz engem megközelíteni, hála a tűzburoknak és majd később meglátjuk, hogy megtámadom-e vagy sem, de ő azt se tudja, hogy nem igazán kellene nekem most rá támadnom, mégis lassan fordulok körbe, a burok pedig jön velem együtt, láthatóan felkészültem a találkozásra.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2011-12-16, 1:55 am

*Kellemes, nyugodt, s nem utolsó sorban jóllakott sétája közben Demetriusnak feltűnik a fák között valaki. Egy fiatal, gyönyörű kis boszorkány, akit ráadásul még ismer is, méghozzá igencsak közelről. Úgy tűnik, hosszú idő után ismét összetalálkozik Faith-el, viszont ahelyett, hogy rögtön elé állna, s megszólítaná, inkább egy kis játékba kezd. Nem buktatja le magát rögtön, legalábbis nem egyértelműen, hanem inkább csak elsuhan a másik mellett, úgy, hogy épp csak a haját libbentse meg. Kíváncsi, mennyire is emlékszik rá a lány, de mikor meghallja saját nevét, a fák közül gonoszkás nevetése hallatszik, majd már ki is sétál a másik elé.*
-Hogy én félek? Úgy ismersz te engem? *kérdi, miközben a lányka már elő is kapja pálcáját, s varázsol, de szerencsére nem támadólag, pedig arra is készül a férfi. Ahelyett viszont, hogy valami olyan gömb érné mellkasát, mint anno Nymhadorától, inkább csak Faith körül alakul ki valamiféle tűzburok, amit meg is néz magának a férfi.*
-Ügyes kis trükk. Valami tisztító humbukot is ismersz? Ha tudom, hogy a sártócsa miatt lépsz jobbra, inkább a másik oldalról jövök el melletted. *elfintorodva mutat le csizmájára, s nadrágja szárára a vámpír, de aztán a sárga szempárba tekint.*
-Rég találkoztunk. Hiányoztam? *érdeklődik, közelebb is sétálva, de nem bolond, azt a távot azért megtartja, ami veszélyes lehet a lángok közelében, mivel a vámpírok és a tűz sosem voltak jó barátok.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2011-12-16, 2:02 am

*Nem, nem akarom őt látni ismét, pedig tudom, minden porcikám érzi, hogy ő az és akaratlanul is előtörnek az emlékek. Amióta Ryan-el kibékültünk, igyekszem magamban tartani a dolgokat, nem kimondani neki, amit érzek, na meg, ahogy kinéztem az a hónap után, a testem megannyi karmolással és harapással volt tele és még varázsolni se tudtam hosszú napokig, ezeket a dolgokat nem bocsátom meg neki. Kidobott onnan, megunt engem, akkor most mégis miért szólít meg? *
- Nem igazán... de a játékosság se rád vall. *felelem azonnal és mivel valamiféle támadásra számítok tőle, így azonnal védelmet alakítok ki magam körül, majd nem is szólok semmit se szavaira, nem is érdekel, egy picit se a dolog, de amikor végül elém ér, csak lassan leeresztem a pálcám, úgy nézek bele hosszan a szemeibe.*
- Nem egy hónapról volt szó! Azok után hogy dobhattál ki csak úgy? És ha valaki olyan talál meg, aki megöl vagy valami rosszabbat tesz velem? Te tudod egyáltalán, hogy milyen védtelen voltam? *igen, ez a legnagyobb félelmem és ő elvette tőlem az erőm, annyit ivott, hogy már nem tudtam koncentrálni, varázsolni, egyedül voltam és ez a tudat igen csak rettenetes volt a számomra. A burok viszont megszűnik, így már nincsenek közöttünk lángok, de nem bántom őt, inkább csak számon kérem, mert igenis meg kell magyarázni mindezt.*
- És én még azt hittem, hogy szorult beléd valami érzelem, de nem, te végig kihasználtál... *na nem mintha én nem azt tettem volna, de pár nap után el akartam menni onnan, mégse érzékeltem már az időt, egy hónapot lopott el tőlem és mintha a szajhája lettem volna, nem, ezt én, egy Craven képtelen vagyok beismerni magamnak és most is majd felrobbanok mérgemben, de nem harcolni akarok, csak megtudni, hogy mit miért tett. Már nem tetszettem neki? Rengeteg gondolat cikázik a fejemben és bár tudom, hogy olvashatja őket, most mégis képtelen vagyok mindezt elzárni előle, hogy ne lássa és nem is érdekel, legalább tudja, hogy amit mondok, ami bennem van, az nem hazugság, hanem a teljes igazság.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2011-12-16, 2:23 am

*Úgy tűnik, Faith nagyon is emlékszik Demetriusra, mivel a mellette való elsuhanás után a férfi szinte rögtön hallja is a nevét, vagyis a lány rögtön rá gondol. Amikor viszont gyávasággal lesz vádolva, rögtön elő is sétál, rácáfolva a szavakra, mire újabb választ kap.*
-Csak kíváncsi voltam, mennyire emlékszel vagy számítasz rám. Úgy tűnik, hogy nagyon. *biccent is egyet, miközben a tűzburkot mustrálja a leányzó körül. Eddig se szerette a mágiát, s ez most sincs másképp, viszont a sarat is utálja a ruháján, ezért kérdez rá kissé talán komolytalanul a lánynál, hogy nem tudja-e eltüntetni, de az mintha meg se hallaná. Sebaj, úgyse gondolta komolyan, így inkább egy másik kérdést tesz fel, mire rögtön számkérést kap válaszul, de elenite csak széttárja karjait, mintha ártatlan lenne.*
-Pár nap, egy hónap... Egy vámpír életében elmosódnak az ilyen rövid időtávok. Amúgy se konkretizáltad a napok számát. *feleli egyszerűen, majd a további kérdésekre már komoly tekintettel sétál közelebb, s mivel a lángok is eltűnnek idő közben, így eleinte némi tartással, de mégis közelebb lép Faithhez, s úgy pillant a sárga szemekbe.*
-Nem dobtalak ki csak úgy. De ha nem teszem, mára már halott lennél. *szögezi le a dolgot komolyan, de még nem fejezte be.*
-És a hegy lábánál amúgy sem voltál védtelen. Ha valaki ártó szándékkal ment volna oda hozzád, az már nem élne. És hidd el, ha a kastélyban maradsz, védtelenebb lettél volna. *talán sejti a lány, mire utal a férfi azzal, hogy kint miért nem volt védtelen, ugyanis ahhoz, hogy Faith oda kerüljön, neki is jönnie kellett, viszont hogy mikor ment vissza a férfi a kastélyba, azt csak ő tudhatja. Végül még azt is a fejéhez vágja a lány, hogy ő csak végig kihasználta őt, mire szemei kissé összébb szűkülnek.*
-Oh, igazán? És fordítva hogy is volt? Ki akarta folyton, hogy a vérét szívjam, mert attól neki is jó lesz? Úgy tűnik a harapásom már emlékezetvesztést is okoz, ez nekem is újdonság. *morogja, mivel utálja, ha valaki ilyen szinten számon kéri, főleg, ha az egy ember, aki ráadásul több száz évvel fiatalabb nála, s nem is ismeri az igazi okokat.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2011-12-16, 2:39 am

*Egyértelműen képtelen vagyok kiverni őt a fejemből, bár ez az idő, amíg nem találkoztunk, némiképp segített és Ry előtt se akartam róla beszélni... na meg a vizsgák, volt más, ami lefoglalt, de most, hogy látom, mégse érzem úgy, hogy meg akarom őt támadni, nem akarom bántani, mert félő lenne, hogy ismét feléledne a szikra, amit oly nagyon is igyekszem elnyomni magamban, na de azért értettem ám a szavait, így végül arra lehet figyelmes, hogy a pálcám a sáros rész felé irányul.*
- Suvickus! *mondom ki halkan a varázsigét, mire Demetrius ruhája teljesen tiszta is lesz. Hogy miért segítek most neki? Ahj, a fenébe már, fogalmam sincs, egyszerűen furcsa vele minden és teljesen össze is zavar, de amit velem tett, ahogy kitett, azt nem bocsátom meg neki, elvette az erőm, gyengévé tett, olyan iszonyatosan gyengévé, amilyennek soha életemben nem éreztem még magam. Persze amikor vele voltam, akkor más volt, akkor nem zavart, de itt, itt már igen. Tehát szépen kifejtem ám, hogy mire gondolok, hogy mire akarok választ és végül nyelek is egy aprót.*
- Demetrius! Tudod jól, hogy csak pár napot engedtem, nem egy hónapot! *lépek most már közelebb hozzá és szemeim szinte lángolnak az idegességtől. Amikor viszont ő is közelít, inkább megállok, nem akarok túlságosan a közelébe jutni, inkább csak picit elfordítom a tekintetem, hogy véletlenül se akarjon uralni.*
- Halott? *végül mégiscsak felé fordítom tekintetem, de végül tovább beszél, így hallgatom hát és sóhajtok fel kissé, miközben fekete tincseimbe túrok.*
- Csak nem észrevette valaki, hogy ott voltam? *teszem fel a nagy kérdést, de azért jól esik tudnom, hogy vigyázott rám... * - Egyébként nappal nem voltál ott. *teszem csak úgy hozzá, hiszen akkor nem tudott volna életben maradni a fényben és Ryan is világosban akadt rám. Viszont nem tudom befogni, nem is akarom, mindent rá akarok zúdítani, mindenről ő tehet...*
- Ne gúnyolódj rajtam... *lépek oda hozzá és pálcám máris a szíve felé irányítom.*
- Egy pillanat lenne és megölnélek! Nem szabadott volna veled mennem, hiba volt és most se kellene itt lenned. Nem akarlak többé látni, keress más játékszert... ~ amúgy se értem, hogy miért jöttél ide hozzám. ~ *tényleg nem értek jelen pillanatban semmit, de láthatja szememen, hogy bár fenyegetőzöm, mégse akarom bántani, de ha azon múlik, képes lennék rá. Olyan furcsa most őt nézni, ilyen közelről, az arcát, a sötét haját, szinte magamon érzem ölelését, a harapását, izmos testét és ez az egész... megrémít, a saját érzéseim, gondolataim halálosan megijesztenek.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2011-12-16, 3:18 am

*Bár tényleg csak blöffnek szánta a férfi, de Faith mégis rá szegezi pálcáját, méghozzá lábai felé, így Demetrius szemei egy pillanatra összébb szűkülnek, s egyet lép is hátra, de mikor a nadrágja szára és csizmája is tiszta lesz, meglepődve pillant le rá, majd a lányra.*
-Sose fogom fel, mi mindenre jó az a nyavalyás mágia. *lehet, hogy most segített rajta ez az ige, de többször próbáltak már meg ártani a mágiával Demetriusnak, mint ahányszor segíteni, így értelemszerűen továbbra sem csípi. A lány viszont ezután számon is kéri a vámpírt, hisz tényleg jóval tovább tartotta magánál Demetrius, mint amiről szó volt, és valóban úgy tűnhet, hogy csak úgy kidobta őt.*
-Akkor nem ellenkeztél ennyire, hát miért küldtelek volna el? *láthatóan őt nem zavarja annyira, hogy a pár napból jó pár nap lett, nem úgy, mint Faithet, aki majd felrobban ettől. A közelebb sétálás nem hatja meg a férfit, inkább ő is megindul, s a lány az, aki kettejük közül megtorpan, s inkább félrepillant, de mikor meghallja a magyarázatot, rögtön visszakérdez.*
-Halott bizony. Szerinted a végtelenségig lehet rejtegetni egy embert egy vámpírkastélyban? Főleg egy aranyvérűt? *elég csak Willow vágyakozására gondolni, mikor Nymphadoráról mesélt neki, s ahogy a nő felhozta, hogy Darius akár meg is ölhetné őt azért, mert magának tartogatta a lányt ahelyett, hogy neki adta volna.*
-Én is ritkábban mozdultam ki és kezdtek gyanakodni. Muszáj volt, hogy kitegyelek, ha azt akartam, hogy ne tépjenek szét mindkettőnket. *szerencsére nem buktak le, de közel jártak hozzá, viszont a férfinek még időben sikerült cselekednie. Na de a kirakás se egészen úgy történt, mint ahogy azt Faith hiszi, szavaira viszont rábólint a férfi.*
-Nem, én valóban nem. De nagyobb az erőm, mint azt hiszed, megoldottam, hogy más vigyázzon rád. *méghozzá egy nem éppen kis ember, mivel egyenesen a fogadó egyik legmasszívabb arcát szugerálta a férfi, hogy álljon őrt, s ha olyat lát, kegyetlenül támadjonaz illetőre.*
-De ahogy látom, még mindig egyben vagy, szóval... *azért a lányka tud még mit a fejéhez vágni, viszont Demetrius türelme is kezd már elfogyni, így már morogva kezdi kigyúnyolni a lány szavait, hisz ez kölcsönös kihasználás volt, még akkor is, ha az idejét ő hosszabbította meg. A lány viszont ma harapós kedvében van, mivel a vámpír szavaira ismét rá szegezi pálcáját, méghozzá egyenesen a szíve felé. A szavakra azonban csak egy komor tekintetet kap válaszul, majd egész közel lép a lányhoz, hogy a pálca valóban mellkasához érjen, s rideg pillantást vet a sárga íriszekbe.*
-Ezt már sokszor hallottam. De valóban megtennéd, vagy csak fenyegetni tudsz vele? *tudja jól, hogy nem ölné meg a lány, mivel ezt már többször is megbeszélték, ahogy ő sem ölné meg addig, míg nem lenne feltétlen muszáj.*
-Magadtól jöttél velem múltkor is, mert Te akartad. És látom a szemedben, hogy újra megtennéd, még ha az ellenkezőjét is állítod, szóval hagyd a színjátékot, vagy cselekedj komolyan. *a következő pillanatban viszont máris érezheti a lány, hogy a férfi ismét lecsap a nyakára, kissé rá is szorítva, miközben továbbra is komolyan tekint arcára.*
-Tudod mit szoktam csinálni a játékszereimmel? Letépem a fejüket és elhajítom, mint valami babáét. A tiéd még a helyén van, ahogy érzem, szóval jobb lenne, ha kicsit visszavennél. *nem szereti a férfi se a fenyegetést, se ezt a stílust, amit a lány most előad, így érthetően ingerült, de talán sikerül észhez téríteni a lányt, vagy ki tudja... lehet, hogy egész máshogy fog reagálni, mint arra a vámpír számítana.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2011-12-16, 3:30 am

*Segítek neki, hiszen csak egy egyszerű bűbájról van most szó, de ez után már nem vagyok rest letámadni őt a kérdéseimmel, melyekből akad ám jó pár, tehát van mire most válaszolnia a férfinek.*
- Azért, mert nekem van életem is, nem szabadott volna ennyi ideig veled maradnom. *nem hiszem el, hogy ezt nem képes felfogni, hihetetlen, hogy milyen makacs tud lenni egy vámpír... Na de végül már rá is térünk arra, hogy miért lettem csak úgy kitéve valahova, de ahogy beszél, én most elhallgatok és csendben hallgatom végig minden egyes szavát és bizony érzem, hogy igazat mond, minden szava igaz lehet, tehát ezek szerint továbbra is magánál tartott volna, biztosan jó táplálék voltam a számára.*
- Én nem emlékszem sok mindenre, az a hónap, amikor nálad voltam, összefolyik. Soha nem voltam még olyan gyenge, mint az után... te el tudod képzelni, hogy milyen érzés volt, amikor rájöttem, hogy képtelen vagyok a mágiát használni? A világon semmitől nem félek annyira, mint attól, ami miattad történt velem. *túl sok vérveszteség, méreg... egyértelműen kiverte a biztosítékot a szervezetemnél... Na de a hangulat is felforrósodik kettőnk között, így kerül elő a pálcám, egyenesen Demetrius szíve felé mutatva, ki csak előrébb lép, majd láthatóan idegesen beszél tovább.*
- Ha kell, megteszem. *vágom rá azonnal, szemrebbenés nélkül, de ahogy tovább beszél, felhozva azt, hogy ismét vele mennék, igen csak megrázom a fejem, még csak az kellene.*
- Dehogy mennék, még egyszer nem lennék a tiéd! *jelentem ki mérgelődve, de amikor elkapja a nyakamat, csak meglepetten engedem lejjebb a pálcám, méghozzá keze után nyúlva, ugyanis most nem viselem túl jól a fujtogatást, tehát fel is köhögök picit, miközben a szemeibe nézek.*
- Menj a fenébe! *sziszegem, de a pálcám a mellkasára irányul ismét és már el is végzem a megfelelő pálcamozdulatot.*
- Sectumsempra! *és egy kaszaboló átok találja el ha minden igaz a férfi testét, mely igen csak erősen ütheti meg és talán el is ereszt engem időközben, én pedig felé indulok, igen csak indulatosan.*
- Én játékszernek nevezek olyan valakit, akiből te bármikor ihattál, lefeküdhettél vele, irányíthattad, bármit tehettél vele... Szóval ne beszélj nekem arról, hogy én vegyek vissza, te is nagyon jól tudod, hogy tény az, amit mondok, mert így történt és nem engedtél el... ha pedig nem buksz le, talán még a mai napig a szolgád lennék, hála a mérgednek! *nézek rá igen csak gyűlölettel teljes szemekkel, mivel nagyon is haragszom rá ez miatt, na meg azért, mert ez a legjobb módja annak, hogy távol tartsam őt magamtól, mert ahogy nézem, még mindig érzem, hogy kell nekem. Ahogy az előbb a nyakamhoz ér, a tekintete, egyszerűen nem enged szabadulni, de igyekszem, hogy gyengeségem ne vehesse észre.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2011-12-16, 4:02 am

*A lány nagyon ragaszkodik ahhoz, hogy ő csak pár napot engedett a férfinek, nem ennyit, Demetrius pedig a saját igazát bizonygatja bőszen. Amikor viszont a lány újabb érvvel próbálkozik, Demetrius kissé felnevet.*
-Életed? Pont az elől menekültél hozzám. *juttatja eszébe a másiknak a múltbéli dolgokat, de úgy tűnik, ebben a témában nem tudnak dűlőre jutni. Viszont ha már ennyire ki lesz vallatva a férfi, hát elmondja, hogy nem csak úgy kidobta Faithet, ráadásul nem is hagyta védtelenül, mint ahogy azt ő hiszi, maximum nem vette észre a dolgokat a leányzó. Faith viszont ezután azzal áll elő, mennyire legyengítette őt ez az egy hónapos vérszívás, viszont szavai súlyát Demetrius nem nagyon tudja átélni.*
-Pont ez a ráció a vámpírharapásban. Örömöt is okoz, de közben gyengít is. *vágja rá, majd csak megrázza kissé fejét.*
-És nem, nem tudom elképzelni, de mivel én gyűlölöm a mágiát, nem is akarom elképzelni. Amúgy is... visszatért az erőd nem? Azt hitted azt szívtam ki belőled? *kezd egyre paprikásabb lenni a hangulat, olyannyira, hogy Faith pálcát emel Demetriusra, méghozzá egyenesen a szívéhez, s úgy kezdi el fenyegetni. A vámpír viszont nem fél tőle, volt már alkalmuk harcolni és az ilyesmiről beszélni, így hát közelebb lép, hogy a pálca hozzá érhessen.*
-Valóban? *kérdez vissza a magabiztos kijelentésre, majd felveti, hogy szerinte épp úgy elmenne vele most is a kastélyba a lány, mint múltkor, de erre Faith heves ellenkezésbe kezd. Bár nem felel erre a férfi, ő akkor is az ellenkezőjét érzi, még ha most az igazán vérmes vadmacska énjét is mutatja a lány. Viszont ez a stílus már nem tetszik neki, így hát el is kapja a másik nyakát, ahogy azt már tette párszor, de most nem finomkodva, mint az ágyban, így köhögni is kezd a szépség, de rögtön utána máris rátámad a vámpírra. Mivel közel vannak, s nem számolt támadással a férfi, így fel is szakad több helyen mellkasa, amitől hátra is tántorodik, miközben elfintorodva felnyög, s vérző felsőtestéhez kap. Faith így kiszabadulhat, de nem kezd menekülésbe, inkább csak tovább osztja a vámpírt.*
-Irányíthattalak? Utoljára a sziklán uraltalak, minden mást magadtól tettél, még a legpervezebb dolgokat is! *vágja rá rögtön a férfi, bár tény, hogy a méreg is közrejátszott abban, hogy Faith mennyire volt hajlandó mindenre, de külön az erejét tényleg nem alkalmazta rajta.*
-De ha már itt tartunk... *azzal hirtelen egyenesedik fel, s suhan a lány mögé, alkarjával magához szorítva őt a nyakánál, majd saját csuklójába harap.*
-Így majd mindig tudom, merre jársz, mit csinálsz és ha akarlak, bármikor magamhoz hívlak! *azzal már rá is szorítja Faith szájára vérző csuklóját, hogy abból itassa meg a lányt, így téve őt ghouljává. Persze némi túlzással élt a szavait illetően, mivel ahhoz, hogy bármikor ezt tehesse, folyamatosan itatnia kéne a lányt, így csak egy rövid időre sikerülhet mindez. Viszont mivel ő is sérült, így szüksége van a vérre, hogy begyógyítsa csúnya sebeit, tehát végül elhúzza kezét Faith szája elől, s lecsap a nyakára.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2011-12-16, 4:21 am

*Elmesélem neki, hogy mi mindent is éltem át, hogy eltűnt az erőm, hogy gyenge voltam, de ahogy hallom, Demetrius is teljes mértékben tisztában van ezekkel, amit azért én is tudok, de mégis most felsorakoztatom az érvelésem közben.*
- Nem hittem azt, hogy örökké eltűnt, de te nem ismersz engem. Megőrülnék, ha elveszíteném a varázserőm, nekem ez minden. *őszintébb vagyok vele, mint kellene, de hát nincs mit tenni, ez vagyok én, így kell elfogadni és valamiért még mindig normálisan próbálok vele beszélni, nem akarok harcolni és ellenségeskedni, mert részben hálás is vagyok neki, csak Ryan miatt érzek bűntudatot, még akkor is, ha abban az időben mi már nem alkottunk egy párt. Viszont ahogy tovább dühöngünk, pálcám is előkerül és érzem ám, hogy nem hiszi el, hogy megtámadnám, de engem csak ne fujtogasson ismét, ezért hát kimondom a kaszaboló átkot, amelynek hála bizony el is távolodik tőlem. Igen erős vagyok, tehát egyértelműen nem csak éppen hogy vágtam meg a testét, de én nem megyek sehová, tovább osztom, mivel igenis el akarom neki mondani mindazt, ami felgyülemlett bennem.*
- Tudod jól, hogy értettem. A mérged irányított, nem voltam önmagam... Úgy ismertél meg, mint aki bármit megtesz érted, mert nem! *vetem még oda neki, de úgy tűnik, hogy most már Demetriusnál is betelt a pohár, ugyanis alkarjával szorítja le nyakam, így kapok hirtelen oda és most nem varázslaton töröm a fejem, hanem azon, hogy ne fulladjak meg a kezei közül, de a szavaira egyre inkább elkerekednek szemeim.*
- Mit művelsz? *nyögöm fel fájdalmasan, de kissé félénken is és amikor ajkamhoz ér jéghideg csuklója, na meg vére, a hányinger kerülget, egyszerűen rosszul vagyok tőle és próbálok küzdeni ellene, eltolni hátrafelé, kezeibe karmolni, de oly erős hozzám képest, hogy vére a szervezetembe jut, én pedig egyre inkább küzdök, mocorgok, de amikor elveszi kezét, akkor bizony már véres arccal köpök egyet, de nincs ennek már értelme, a vér bennem van és tudom, hogy mit jelent ez: igazi szolgaságot.*
- Ne! *suttogom magam elé, tényleg magához kötött és tudom, hogy ezzel most erőt is kaptam tőle, de folyamatosan ha itat, bármit meg fogok tenni neki, amit nem akarok. ezen gondolatok cikáznak a fejemben, de a következő pillanatban már hangosan sikoltok fel, miközben testem is megremeg, a pálcám pedig a földre hull, én pedig ismét éles fogait érzem bőrömben.*
- Ne csináld, nem akarom... Demetrius kérlek... *könyörgök neki, mert eddig még remekül sikerült elnyomnom magamban az érzéseket, de tudom, hogy most, hogy ismét megharapott és még ghouljává is tett, ez már nem lesz olyan egyszerű. Tudom, hogy a sebről én tehetek, de nemsokára ellazulok kezei között, már a körmeim se támadják, hanem csak fejemet elbillentem, hogy nyugodtan hozzám férjen és nyugodt szuszogásba kezdek, miközben halkan sóhajtozok.*
- Annyira utállak... *motyogom magam elé, de érezheti, hogy ez az utálat nem igaz, egy picit sem igaz, mivel nagyon is kedvelem őt és most ez a kedvelés ismét felerősödött. Hogy lehet valaki ennyire szemét és egyben hogy imádhatom ennyire? Ahogy mindig bánt, vitázik velem, legyőz vagy én őt... hihetetlen, de nem tudom letagadni, hogy mennyire tetszik nekem. *

//fagy//

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2011-12-17, 8:36 pm

//olvad//

*Látszik a lányon még így hónapok távlatából is, milyen rosszul érintette varázsereje ideiglenes elvesztése, hogy hogy megijedt mindettől, Demetrius viszont nem tudja átérezni a helyzetét, ő kifejezetten utálja a mágiát.*
-Hidd el, mágia nélkül is simán lehet élni. Sőt, még tovább is, mint azzal. *minek a varázserő, ha akkor is csak egy halandó élet jár az embernek. Ő vámpír, mágia nélkül és örök élettel, vagy legalábbis lényegesen hosszabbal, mint ezek a bottal hadonászó porhüvelyek. A beszélgetés viszont tovább folytatódik, s ahogy azt sejteni lehetett, egyre jobban elmérgesedik a helyzet, olyannyira, hogy mikor a vámpír elkapja Faith nyakát, az nem is rest használni imádott erejét, s ezzel csúnyán meg is sebzi Demetrius mellkasát. Több mély vágás keletkezik, miből folyik is a vér, de egyelőre továbbra is a múlt a téma.*
-Nem irányított téged a méreg, csak felerősítette azt, amit amúgy is akartál. *na nem egészen igaz ez így, de sebaj, most nem feltétlen az a lényeg, hogy igaz állításokkal dobálózzanak. Viszont Demetrius nagyon nem szereti ha megtámadják, így hirtelen kerül a lány mögé, hogy begyógyítsa sebeit, ám még mielőtt ezt megtenné, egy sokkal meglepőbb húzással áll elő. Saját csuklójába harapva kezdi el itatni vérével a lányt, aki hiába próbál ellenkezni, s hiába karmol, tehetetlen a férfi ellen.*
-Megmutatom, milyen az, amikor tényleg én irányítalak! *feleli, de mivel Faithnek nem kell sok vérét innia a cél érdekében, így hamarosan el is rántja onnan kezét, s míg Faith teljesen lesokkolt ettől az egésztől, ő már le is csap a csinos nyakra. Most ő issza a másik vérét, ahogy az általában lenni szokott, így szépen be is gyógyulnak sebei, sőt, végre újra érezheti magában Faith édes aranyvérét. Hiába kérleli a leányzó, ő most nem foglalkozik vele, csak iszik, miközben a másik már pálcáját is elejtette, sőt, már nem is karmol, inkább ahogy azt régen is, most is félrebillenti fejét, hogy a vámpír jobban hozzá férhessen. Bár a sebek idő közben már begyógyultak, azért pár kortyot még iszik Demetrius, mielőtt elhúzza fejét, s lenyalja az utolsó vércseppeket hegyes szemfogairól, majd a leányzó elé sétál.*
-Mindjárt jobb. Utálom ezt a vagdalkozást. *le is pillant magára, s bizony attól még, hogy teste meggyógyult, fekete ingje cafatokban lóg a kabát alatt.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2011-12-17, 8:54 pm

*Nem értem, hogy miért utal ismét arra, hogy a mágia nélkül hosszabb az élet, mivel én magam is tisztában vagyok vele, de soha nem lennék vámpír, soha nem adnám fel azt, ami vagyok, a mágiát, ami nélkül egyszerűen egy nagy semmi lennék, mert én így érzem, oly fontos nekem ez az erő. Mára már kissé arrébb tudom ezt tenni, főleg Ry előtt, de egyébként nem megy és ezt tudja mindenki, aki igazán ismer. Viszont az események felgyorsulnak, vitázni kezdünk és hamarosan egy kaszaboló átokkal támadom meg a férfit, aki fojtogatni mer engem, de arra nem számítok, hogy komolyabb dologra is képes lesz. Nem, itt nem a vérivásra gondolok jelen pillanatban, hanem arra, hogy a csuklóját megharapva itat meg undorító vérével és ezzel szolgájává tesz... És igen, kellemetlen lesz ez, mert bár addig nem öregszem és erősebb is leszek, mint az átlag emberek, de szolgálni fogom őt és a vérét akarom majd, amiért bármire hajlandó leszek. Nem, ezt nem akarom. A szavai, ahogy kijelenti, hogy irányítani fog, egyre inkább félelmet keltenek bennem, de ha ez még nem lenne elég, véremet is veszi, tehát csak felnyögök, a pálcám a földre hull, én pedig könyörögni kezdek neki, hogy hagyja abba, egyszerűen nem tudok ellenállni már neki ezek után, így végül engedelmesen döntöm oldalra fejem, majd hagyom, hogy annyit szívjon, amennyit szeretne. Amikor viszont elereszt, csak megtántorodva lépek arrébb, így dőlve neki az egyik vastag törzsű fának, kezemet pedig véres sebemre teszem, mely fáj és még remegek is utána, de tekintetem kábább, miközben végül a vámpír szemeibe nézek. Számat is megtörlöm még, nem szólva kijelentésére még semmit, csak összeszedem az erőm, majd végül elé lépek.*
- Mit akarsz te tőlem? Miért tettél ghoullá? *igen, talán meglepi, hogy tudok erről, de ismerem a vámpírokat, tanultunk róluk és amióta Demetriushoz is közelebb kerültem, bizony még több időt töltök a könyvtárban a vámpírok utáni kutatással. *
- Demetrius, én kibékültem azzal a sráccal... és vele vagyok. Nem tehetsz meg bármit, amit akarsz. *na nem tudom, hogy őt ez mennyire hatja meg vagy az, hogy van nekem valaki más, aki érint és csókol, akivel lefekszem, de a lényeg az, hogy bármennyire is vonzódom a vámpírhoz, őt akarom ellökni magamtól, mert így tartom helyesnek. *
- Többé nem leszek veled és a véremet se veheted! *jelentem most már ki határozottan, a sebem fölé téve kezem, mely nemsokára be is gyógyul, már csak a ráalvadt vér marad a helyén, semmi más és bizony most eltökéltem magam, ki fogok állni magamért. Azaz, így hiszem, de ez a goulság és hogy véremet vette, eléggé megnehezíti a dolgom, mivel képtelen vagyok ellenségként tekinteni rá, utálni őt, ugyanúgy odavagyok érte, ismét fellobbant a láng, de Ry miatt igyekszem a lehető legjobban visszafogni magam, mégha nehéz is. Na meg persze magam miatt... bár... ebbe már nem vagyok biztos.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2011-12-17, 9:28 pm

*A szavakkal megkezdett vita odáig fajul, hogy Faith egy kaszaboló átokkal támad Demetriusra, a vámpír pedig úgy viszonozza ezt a kölcsönt, hogy vérével itatja meg a lányt, vagyis a ghouljává teszi. Hiába is ellenkezik Faith, nem tehet semmit a férfi ellen, aki ezután vérét is veszi a másiknak, hogy begyógyítsa sebeit, na meg hogy egy kis különleges desszerthez is jusson. Bár eleinte még karmol a lány, végül ismét átadja magát Demetriusnak, nem küzdve, nem harcolva, inkább csak elfogadóan, s még félre is billenti fejét. Végül azért elengedi a másikat, s míg az kissé tántorogva támaszkodik meg egy fán, ő csak elé sétál, s szakadt ingjét sajnálja. Faith viszont mikor megszólal, nem erre válaszol, inkább kérdéseket tesz fel a férfinek, amivel sikerül is kissé meglepnie a vámpírt.*
-Nocsak... szóval a ghoulságról is tudsz. Bár nem tudom, ez miért lep meg nálad. *lassan, megfontoltan beszél, majd végül csak némi vállrándítás mellett felel.*
-Így legalább mindig tudhatom, merre jársz és ha akarom, magamhoz hívlak. Hirtelen jött ötlet volt, de most legalább majd különbséget tudsz tenni a dolgok között. *feleli végül, egy pillanatra félrepillantva, de ekkor Faith ismét megszólal, méghozzá azt hangoztatva, hogy neki bizony van barátja. Ez még kevésbé is lenne probléma, ha az utolsó mondatot nem fűzné hozzá, így kissé összébb szűkült pillantással találhatja szemben magát a lány.*
-Tényleg úgy gondolod? *kérdez vissza, de a lány máris tovább ellenkezik, elfelejtve, hol is a helye pillanatnyilag, így Demetrius közelebb lép hozzá, majd mélyen a szemeibe néz.*
-Kettőnk közül Te vagy az, aki a másiknak engedelmeskedni fog! És ha már szóba hoztad azt a kölköt... Nem találkozhatsz vele! Ha mégis megteszed, akkor meg is kell támadnod, méghozzá nem finomkodva, megértetted? *még hogy neki akarja megmondani valaki, hogy mit tehet és mit nem? Ezt még Dariustól is csak kényszerből tűri meg, mástól viszont abszolút nem. Ha pedig már azzal a sráccal kapcsolatban hozta ezt fel Faith, hát akkor ő is azzal kapcsolatban adja ki első parancsát az immár ghoul lánynak.*
-És ha akarnám, akár most is a véredet vehetném... de szerencséd, hogy nem vagyok éhes. De ne hidd azt, hogy ezt te befolyásolni tudod. *veti még oda, miközben ujjával letörli az alvadt vért a lány nyakáról, majd Faith elé tartja.*
-Kóstold csak meg, milyen finom is a véred. Ezt nem vonhatod meg tőlem! *szemeivel folyamatosan fenntartja a szemkontaktust, s bizony elég közel is áll a lányhoz, de Faith esetében mindig fennáll a kérdés, hogy ő hogyan is fog lépni.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2011-12-17, 9:45 pm

*A vérveszteség után szükségem van pár perc pihenőre, így lépek a fához, de nem maradok sokáig ott, csak figyelem Demetrius közeledését, majd én magam is eltávolodom a jelenlegi tartó oszlopomtól és szépen elé is állok, hogy feltegyem a nagy kérdéseimet neki, amelyek igen csak meglepik, ezt látom az arcán is.*
- Persze, hogy tudok... átlátok rajtad, felfoghatnád már. *akadok ki teljesen, de amikor hallom, hogy ez amolyan hirtelen ötlet volt, bizonyára csak unatkozott, ciccegek egyet, ez azért mégis csak röhejes, hogy játszadozhat csak így és pont velem?*
- Nem akarom, hogy irányíts, erről nem volt szó. Te már halott vagy, keress más szórakozást a halálban, ne engem. *vetem még oda neki és végül elő is állok Ryan-el, tehát ideje megtudnia azt a férfinek, hogy én bizony már nem óhajtok vele enyelegni és a véremet se fogom odaadni a két szép szeméért, de amikor látom, hogy mennyire nem tetszik neki mindez, csak figyelemmel követem tekintetét és bólogatok is a visszakérdezésre.*
- Persze, hogy így gondolom! Nem akarom ismét elveszíteni miattad! *buknak ki belőlem a szavak, hiszen szerelmes vagyok, de ahogy oly mélyen néz a szemembe, uralnia se kell, egyszerűen kötelességem azt tenni most már, amit ő kér, de testem megremeg kissé a szavak hallatán és nem azért, mert fájna fizikálisan valamim, hanem a dolog súlya miatt. Tényleg jobb lett volna, ha befogom még időben.*
- Ne csináld ezt... *kezdek bele, de a végén, amikor megkérdezi, hogy megértettem-e, csak nyelek egy aprót, majd végül aprót bólintok.* - Megértettem. Úgy lesz, ahogy akarod. *szólalok meg cseppet se jókedvűen, de mégse tudok mit tenni és oly rosszul érint ez az egész... Elfordítom fejem egy kis időre, de amikor nyakamhoz ér és véremet fogja meg, úgy nézek bele újból a szemébe és a felém tartott véres ujjára tekintek.*
- Ezzel azt fogod elérni, hogy meggyűlöllek. *nézek bele most már komolyan a szemeibe, de hangom mégis halk, miközben lassan előre hajolok és ajkaim közé veszem ujját, úgy nyalva le a vért róla. Picit se undorodom saját magamtól, így végül visszaegyenesedem, eleresztve őt és halkan felsóhajtom.*
- Én nem vagyok vámpír, nekem nem ízlik a vérem, de ezt te is tudhatnád. *felelek most már minden szót átgondolva, majd végül még közelebb lépek a férfihoz és szakadt felsőjéhez érek, de csak lágyan, normálisan.*
- Vond vissza az előző parancsod... kérlek. *nem sok kedvem van ezt az utolsó szót odabiggyeszteni, de mégis muszáj. Sejtheti, hogy Ry-ről van szó, nem akarom eltaszítani magamtól, nekünk együtt kell lennünk, de mégis, nem tudok így kapcsolatban lenni vele.*
- Én nem kellek neked, akkor most miért szórakozol? *eresztem végül el, de nem távolodom el tőle, próbálok nyugodt benyomást kelteni, de igazából töröm a fejem, hogy miként is úszhatnám meg ezt az egészet.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2011-12-17, 10:28 pm

*Tényleg meglepi Demetriust, hogy a lány rögtön tudja, hogy ghoullá tette őt, nem gondolta, hogy ilyen behatóan tanulmányozták a fajtáját. Ez látszik is rajta, sőt, szavakkal is kifejezi mindezt a vámpír, amikor viszont Faith is visszavág, Demetrius csak gúnyosan csóválja meg a fejét.*
-Nem-nem... azok a szellemek. A vámpírnak csak tükörképe nincs, de attól még nem látsz át rajta. *tudja, mire gondolt a lány, de élvezettel hergeli a másikat, még akkor is, ha a lány már pillanatnyilag is fel akar robbanni a dühtől. Faith viszont ismét számonkéri a vámpírt, hogy miért csinálta mindezt, de láthatóan nem tetszik neki Demetrius fél vállról vett válasza.*
-Erről nem volt szó? Te csak aszerint tudsz élni, hogy miről volt szó és miről nem? *vág vissza, hisz ezt már egyszer eljátszották nemrég a napok számával. Viszont ő jól elszórakozik Faith-el, tökéletesen megfelel neki a társasága, úgyhogy hiába próbálkozik ennyire lepasszolni őt a lány. Hamarosan viszont az is kiderül, hogy leginkább egy srácnak köszönhető mindez, ez a tagadás, hisz korábban önként ment a vámpírral a diáklány, s pont azért, hogy Ryan-t felejtse, de ahogy Demetrius hallja, ismét együtt vannak. Faith viszont elköveti azt a hibát, hogy utasítani akarja a vámpírt, amit Demetrius nagyon nem vesz jó néven, így ott támad, ami érezhetően fájó pont pillanatnyilag a lánynak. Megtiltja tehát, hogy Ryannel találkozzon, de ha ez mégis megtörténik, mindeképp keményen neki kell mennie a srácnak. Amint a férfi kiadja parancsát, a lányka már meg is bánja iménti szavait, s kérlelni kezdi a másikat, de hiába. Demetrius befejezi a parancsot, ami ellen a lány nem tehet semmit, így végül bele is egyezik a dologba. Demetrius viszont nem áll le, inkább letörli az alvadt vért Faith nyakáról, s a lány elé tartja.*
-A gyűlöletet néha csak egy hajszál választja el az imádattól. *mikor Faith bekapja ujját, hogy lenyalja a vért, egy kis mosoly ül ki a férfi arcára.*
-Nem vámpír még tényleg nem vagy, csak ghoul, így más vérére nem fogsz vágyni, csak az enyémre. Én viszont imádom a tiéd minden egyes cseppjét. *nem csak az aranyvér miatt, de valamiért tényleg extra finomnak tartja ennek a lánynak a vérét, de most tényleg elég volt neki. Mikor azonban Faith elé lép, s a szakadt inget megfogva kezdi ismét kérlelni a másikat, Demetrius egy gonosz mosoly mellett csóválja meg fejét.*
-Attól nekem semmi nem lesz jobb. Rossz kislány voltál, meg kell tanulnod, hogy nekem nem parancsolhatsz. *hiába próbálkozik a lány, Demetrius nem egy olyan jellem, aki ilyen könnyen meggondolja magát. Amikor viszont Faith egy újabb kérdéssel áll elő, a vámpír is visszakérdez.*
-Ezt te mondogatod folyton. És mi van, ha netán céljaim vannak veled? Ha kellesz nekem valamire, hm? *nem fog konkrétabban mondani semmit, inkább hagyja, hadd járjon a lány agya mindezeken.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2011-12-17, 10:40 pm

*Ezek a gúnyos megjegyzések, tényleg egyre inkább felidegel velük, így most is puffogni kezdek, de nem megyek neki, szerintem most már esélyem se lenne a gouljaként harcolni vele.*
- Ne szórakozz már, annyira utállak ilyenkor. Azért, mert idősebb vagy, még nem vagy okosabb. *kezeimet szépen át is karolom magam előtt, majd kijelentem neki, hogy ilyesmiről nem volt szó, de a visszakérdezésre már csak fejemet fordítom el tőle, majd fújtatok kissé és végül Ryan is szóba kerül, akit többé nem láthatok - legalábbis addig nem, amíg azt Demetrius nem engedélyezi nekem. Nem tetszik ez a dolog, ez teljesen biztos, de végül már azt is eléri, hogy valami perverzséget tegyek, ami bizonyára tetszeni fog neki, így hajolok közelebb hozzá és szedem le ujjáról a vérem, miközben önelégült arcát tanulmányozom.*
- Soha nem foglak imádni. *törlöm is meg ajkam, mert azért erre én most nem vágytam, túl intim dolog az ilyesmi... *
- Csak nem vámpírrá akarsz tenni? Mindig ezzel jössz. *teszem fel végül meglepetten a kérdést, mert az egy olyan dolog, amitől igazán félek. Egyik vámpír képesség és az örök élet sem elég jó nekem a mágia elvesztése miatt, szóval csak maradjak ember.* - Akkor már a vérem se ízlene ennyire. *bizonygatom még neki, mert hát ki tudja, hogy mire képes, viszont végül döntök, így lépek közelebb hozzá, nem félve most tőle vagy attól, hogy mennyire kerülök hozzá közel és tekintek fel rá, belenézve a szemeibe, kérlelve őt, mert tudom, hogy a parancsolással már nem megyek semmire.*
- De nem leszek rossz... bármit megteszek neked, amit akarsz, csak ezt vond vissza. *próbálkozom tovább, tényleg, bár szerintem amúgy is tudja, hogy bármit kér, kötelezően végre fogom hajtani, amitől rettegek is, de valahol mélyen - na jó, nem is olyan mélyen -, izgatott vagyok, hogy mit akarhat, mintha vágynék rá, hogy irányítson valaki, mert ilyenre életemben még nem volt példa és Demetrius... ő tényleg csodálatos, de nem szabad ezt hagynom tovább, mert még elveszítem a fejem.*
- Kellek neked? *ismétlem utána a kérdést, ez igazán meglepett most, én úgy éreztem eddig, hogy egy vagyok a sok közül, de most nagyon úgy tűnik, hogy ez nem így van, így harapok ajkamba is.*
- És mire kellek? Hogy legyen kiből mindig innod? Hogy egy fiatal lány szolgáljon? Vagy az ágyban akarsz engem? Már mindent megkaptál tőlem, nem tudok újat nyújtani és nem vagyok én olyan jó, vannak nálam sokkal tapasztaltabbak is. *bizonygatom neki, kezeimet magam mellé engedve és valahogy félek attól, hogy hátralévő életem végéig egy vámpír szolgája leszek, ágyasa vagy ki tudja, hogy miyel, mert könnyedén megkeserítheti az életemet, ha akarja és azért arra én se vágyom, annyira nem vagyok elvetemült.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2011-12-17, 11:05 pm

-Ezzel vitatkoznék. *lehet, hogy a mágiához nem ért a férfi, de 600 éves tapasztalat és tudás van mögötte, szóval sok mindennek lehet nevezni, de ostobának biztosan nem. Faith-el ellentétben ő élvezi ezt a helyzetet, ahogy a lány egyre jobban forrong magában, főleg, mikor vérét is lenyalatja ujjáról.*
-Ne tegyünk elhamarkodott kijelentéseket. A jövő kiszámíthatatlan, és elég sok időnk van még. *neki végképp, legalábbis ami a dolog elméleti részét illeti. Viszont Faithnek is azért még sok van vissza, főleg, ha netán ő is átállna az éjszakai életmódra, s ezzel kapcsolatban egy kérdéssel is előáll a leányzó.*
-Nem is tudom. Még meglátom, milyen kedvem lesz. *na persze ez se megy ilyen könnyen, ahogy azt Demetrius előadja, legalábbis addig, míg Darius is képben van, s az, hogy ő mikor válik végre végleg porrá, az egy nagyon jó kérdés, de sajnos nem számol vele Demetrius a közeljövőben. Faith viszont a vérét illetően is tesz egy kis megjegyzést, mire Demetriusnak is megvan a válasza.*
-Benned nem csak a véred a különleges. *valamivel tényleg megfogta ez a lány, hisz máshogy áll hozzá, mint a szintén aranyvérű Nymhadorához, tényleg másabb ez a lány. Na de úgy tűnik, mostanában fontos lett neki az a srác, akit pár hónappal ezelőtt el akart felejteni, amiért önként felajánlotta saját vérét, sőt, még saját magát is. Demetrius éppen ezért csap le most erre, s tiltja el a fiútól Faithet, mert ha nem engedelmeskedik neki a lány, akkor csúnyán megjárja majd Ryan, méghozzá pont ő fogja bántani. Amikor ez Faithben is tudatosul normálisabb hangnemre vált, s kérlelni kezdi a férfit, hogy vonja vissza parancsát, de Demetrius csak egy félmosoly mellett felel.*
-Nem. Így is megteszed, szóval nem. Talán majd idővel, de talán soha... még meglátom. *jegyzi meg hűvösen, viszont később rácáfol arra a kijelentésére a másiknak, hogy neki csak szórakozásra kell. Ő sose mondott ilyet, bár az is igaz, hogy mást se, ahogy most se fog konkrétabbat mondani.*
-Nem, mindent még nem kaptam meg, de sok mindent igen. És ami azt illeti, egyikre sincs panaszom, szóval minden alternatíva tetszetős, amit felsoroltál. * ő maga sem tudja még, konkrétan mit akar ezzel a lánnyal, de az tény, hogy valami megfogta benne, ami miatt nem tekint rá csak egyként a sok közül.*
-Na és te? Mi vonz bennem? Mert hiába is tagadnád, tudom, hogy vonzódsz hozzám. *azért a több, mint 600 évnyi tapasztalat, na meg a lány vére sok mindent elárul ám, így most ő a kérdező, s várja a választ.*

//fagy//

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2011-12-21, 1:11 am

//olvadunk ^^//

*Tisztában vagyok vele, hogy milyen okos, hiszen volt már rá példa, hogy szóba jöttek közöttünk más jellegű dolgok is vagy elég csak egyszerűen a harcokra gondolni, amikor egymás életét akartuk elvenni. Szóval most csak egy halvány mosolyra futja tőlem, miközben arcát fürkészem és haladunk is tovább a beszélgetésünkkel, így jön hát szóba a vámpírság is, amelyet már annyiszor mondott, hogy kezdem úgy érezni, valóban vámpírt akar csinálni belőlem.*
- Akkor már nem érdekelnélek, megunnál egy idő után és mondom, a vérem... *próbálok olyan dolgokkal előállni, amire talán felfigyel és megjön az esze, hogy nem lennék én jó egy örök életű párnak vagy bármi másnak, de amikor kibök egy mondatot, hirtelen némulok el, ajkam résnyire nyitva marad és szép, sárga szemeimen is a meglepettség tükröződik, miközben szívem is hevesebben dobban. *
~ Valóban érdekelhetem? Én? ~ *nem is tudok erre hirtelen mit mondani, ez is ritkaság nálam, de különlegesnek tart és ez valahogy... boldoggá tesz. Tudom, mindig is tudtam, hogy különleges vagyok, de valahol mégis jól esik, hogy még egy ilyen férfi is ezt vallja. Végül a meglepett arc boldoggá válik és mosolygóssá, de szavakat már nem mondok rá, nem is tudok mit egy ideig, amíg észbe nem kapok Ryan-el illetően, akitől el lettem tiltva. Bevetem szép nézésem, közelebb férkőzöm hozzá, meg akarom győzni, de mindez hiába, így hajtom hát le fejem szomorúan.*
- Nem akarom... *suttogom magam elé, de bizonyára ő minden egyes szavam jól hallja. Nem akarom, hogy bábu legyek, ennél többre vagyok hivatott. De akkor mire kellek neki? Fejem felemelem és így vonom kérdőre, fel is sorolva jó pár dolgot neki, amire oly természetesen válaszol még mindig. Egy picit el is távolodom tőle, így nincs kedvem a közelében maradni, oly szemét ez a viselkedés, velem nem bánhat így, de a kérdései, szinte felháborítóak.*
- Hogy benned? Ez egy nagyon jó kérdés, mert fogalmam sincs! Gyűlöllek azért, amilyen vagy, egy vámpír, egy gyilkos, aki semmit sem értékel és semmi sem érdekli. Egyszerűen rosszul vagyok attól, hogy neked adtam magam... a vérem. Nem vonzódom hozzád, egy picit sem! *hű, még magamon is meglepődöm, micsoda jól tudok én hazudni, de kemény arckifejezésem és kezeim ökölbe szorulása erről árulkodik. Nem akarok puszta kézzel nekimenni, badarság lenne, de nem akarom azt se, hogy tudja, hogy érezze, nem bírok megmaradni a közelében, mert valóban, vonz, mint valami mágnes... és nem tudok szabadulni tőle.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2011-12-21, 1:36 am

*Érezhetően nem akar Faith vámpír lenni, s bár Demetrius nem is tehetné őt azzá addig, míg Darius él, de azért most jó kicsit elhitetni a lánnyal ennek ellenkezőjét, s a reakcióit figyelni.*
-Igen, a véred valóban hiányozna, az pedig, hogy mennyire érdekelnél, leginkább rajtad állna. *ő se tudja, meddig is érdekelné a lány, de az biztos, hogy perpill nagyon is felkeltette érdeklődését, nem véletlenül tartotta oly sokáig magánál. Ezt némiképp el is árulja a másiknak, mivel tényleg különlegesnek tartja a sárga szemű lánykát, aki úgy tűnik, nem számított ilyen szavakra a vámpírtól, mivel döbbenet ül ki arcára. Ez a döbbenet viszont tovatűnik, mikor eszébe jut a srác, akit szeret, így ismét kérlelni kezdi a férfit, hogy vonja vissza kérését, hogy találkozhasson Ryannel anélkül, hogy meg kéne őt támadnia, de Demetriusnak esze ágában sincs teljesíteni ezt a kérést. Meg kell tanulnia Faithnek, hogy nem beszélhet így vele, főleg most, hogy a ghoulja lett Bár nem örül ennek a lány, Demetriust ez nem hatja meg, s inkább afelől kérdezősködik, hogy mi tetszik benne a lánynak. Faith viszont ahelyett, hogy bármi ilyesmit mondana, inkább keményen osztani kezdi a férfit, hogy mennyire visszataszítónak tartja, s hogy mennyire gyűlöli őt. A vámpír mindezt kemény arcvonásokkal hallgatja végig, tekintete pedig a sárga szempárba mélyed. Amikor viszont Faith elhallgat, s csak ökölbe szorított kézzel tekint rá, Demetrius ajka lassan egyre szélesebb mosolyra húzódik. Végül kissé fel is nevet, majd hideg kezével végigsimít Faith arcán.*
-Édes vagy, amikor így bókolsz! *már miért is venné szívére, hogy a lány gyilkosnak és vámpírnak tartja, amikor tényleg az? Azt pedig, hogy egyáltalán nem vonzódik hozzá a másik, egyszerűen nem hiszi el, mert nem úgy vette észre.*
-Járjunk egyet. Unok itt egy helyben állni. *fejével int is maga mögé, s ha esetleg Faith nem indulna meg magától, hát majd rásegít kicsit mentálisan, de remélhetőleg magától is rááll a dologra.*
-Na és mondd csak. Mennyit meséltél annak a Ryan-nek a velem töltött időkről? *érdeklődik picit oldalra pillantva a férfi, miközben lassú léptekkel haladnak az ösvényen.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-01-08, 10:58 pm

* A tegnap estém nem éppen úgy sikerült, ahogy terveztem, illetve alapjáraton azé a srácé.. úgyhogy úgy döntöttem, ma nem a konditermet veszem használatba, hanem inkább a szabadba tartok, famulusommal nyomomban, természetesen. A révész készséggel átszállít minket a szigetre, célunk pedig nem más, mint az erdő. Pálcám kesztyűs kezemben pihen, mosolyogva köszönöm meg a fuvart, Nara pedig még előttem hagyja el a kicsike csónakot. Végül én is kiszállok, hunyorogva pislogok a sötét erdő felé, mely szinte azonnal elnyeli famulusom. *
- Várj meg, Nara! Lumos! * kiáltok utána, majd pedig fényt is varázsolok pálcámból, s mivel eltűnt a nagymacska szemeim elől, így nem fogok bíbelődni a nyújtással, rögtön belevetem magam az erdőbe én is. Nem vagyok félős, szóval kicsit se érzem rosszul magam itt, pálcám nálam, Nara is itt a közelben, nem is lesz gond, reméljük. Pár percig kiáltozva futok utána, de semerre sem látom őt most, így egy kis pihenő gyanánt lassítok le. *
- Nara!! * kiáltom nevét újból, közben fekete pulcsim cipzárját húzom kicsit lentebb nyakamnál, ennyi kis futástól is sikerült kimelegednem, és sapkám is jobban buksimra húzom, mely alatt ott pihennek fekete-vörös tincseim. Pár lépést teszek előre cseppet már sáros tornacipőmben, és azon sem csodálkoznék, ha nadrágom is felcsapnám, majd végül fejem csóválva suttogok el egy Nox-ot, mely hatására kialszik pálcám fénye. Néhány másodpercig szokom a Holdét, mely pazar félhomályba taszítja az erdőt, én pedig újból futásnak eredek, famulusom pedig majd előkerül, minden bizonnyal vacsoráját hajkurássza valahol éppen. *

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-01-08, 11:15 pm

*Az erdő sok mindenkinek lehet ma a célpontja, hiszen szép idő van és még a hold is megvilágítja a terepet, mi sem jobb ekkor mint tenni egy nagyobb kört az ismertebb helyeken, így természetesen az erdőbe is. Mordred és a famulusa is itt tűnik fel, kb Rubyval egy időben, bár erről valószínűleg még senki nem tud. Amikor azonban a lány ismét futásnak ered pár perc múlva arra lehet figyelmes, mintha nem messze tőle valami szaladna az fák között. Nem kel sokat várnia, és rájöhet arra is hogy mi , ugyanis a bozótosból először egy igencsak nagyra nőtt nyúl ugrik ki, rá pár pillanatra pedig egy szép nagyra nőtt fekete árnyék, melyről ha közelebb megy észre veheti hogy nem más mint egy fekete párduc, ami kíméletlenül fogva át állkapcsával a " piciny" állat nyakát, és csapja oda az egyik fához, aminek következtében, a zsákmány nyaka egy reccsenéssel el is törik. A párduc azonban észre veszi Ruby-t viszont csupán csak egy hűvös pillantást vetve rá, farkával csapva egyet amolyan köszönés képen oda poroszkál az elejtett vadhoz, és nyugodt tempóban fogyasztani is kezdi. De az éjszakai hangok még mást is hoznak, mint például levelek és ágak reccsenését, olyan mint amikor valaki rájuk lép, s nemsokára az Inflatus ház volt Sentinele is megjelenik, aki először tekintetét a famulusára irányítja lassan, majd miután megbizonyosodik róla, hogy Samael most nem kíván foglalkozni a zsákmányon kívül senkivel, Ruby felé fordítva fejét kimérten biccent is felé, miközben kezeit hosszú bőrkabátjának zsebébe mélyeszti. Ezen kívül még egy fekete marhabőr nadrágot visel, illetve egy világosszürke inget is. Pár lépés után azonban megáll.*
-Nocsak..Szial. Kis esti testedzés? Egész alkalmas az ilyesmire a mai nap..*Nem kérdez rá hogy mi járatban erre, amúgy se az érdeklődő képességéről híres a fiú, bár a lánnyal nincs különösebb baja, bár annyira közelről nem is ismeri. Na meg egy néhány dolgot tud, ami úgy publikus, de ez persze már pusztán amiatt is van mert mindketten elég régi tagjai már a Mysterionak.*
-Amúgy mi újság? Nem igazán mutatkoztál órán kívül sokat a közemberek között..*érti ezt a diákságra, bár sok köze nincs hozzá, ez afféle sima érdeklődő kérdés volt részéről.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-01-08, 11:32 pm

* Átérve a szigetre Nara azonnal meglép előlem, tehát innentől egyedül kell folytatnom utam. Egy kis pihenőt tartva egy adag futás után kezdek újból ütemes kocogásba, nem túl gyorsan, lassacskán emelve a tempó sebességét, s így haladok előre hosszú-hosszú percekig. Teljesen beleivódom feketeségemmel az erdő sötétjébe, Nara távolléte sem izgat különösebben, és a neszektől sem ijedek meg, ám ahogy bámulok előre a sötétben és koncentrálok, hogy ne essek orra, történetesen a cserjeszint egy része olyan furán mozog vagy nem is tudom. Szinte tudat alatt lassítom le a tempót gyakorlatilag a nulláig, s mikor már éppen pálcám emelem a bozót felé, mivel minden olyan nagyon gyorsan történik, ezért nem is igen tudom elkülöníteni egymástól a két állatot: előbb a nyúl, utána a párduc, ki így elsőre kissé mégis rémisztő lehet, de az a reakció, amely észrevételemhez társul részéről mindent megmagyaráz. Hunyorítva figyelem őt, ahogyan üdvözöl sajátos módon, majd hirtelen derül fel arcom a felismeréstől: nem idegen nekem ez az állat. *
- Téged én ismerlek. Na és a gazdád? * lépek pár lépéssel közelebb hozzá, de nem igen akarom megzavarni a csodás állatot, hiszen láthatóan éppen vacsoráját költi el. Egyszerűen csak leguggolok tőle tisztes távban, s ahogy így bambulok, lassacskán egy alak is besétál látómezőmbe, ki nem is vár azzal, hogy szóba elegyedjen velem. *
- Neked is szép estét, Mordred. * küldök felé egy mosolyt, így állok is fel a földről, miközben közelebb sétálok hozzá, s kicsit azért még szuszogok, hiszen az imént futottam egy jót. * - Igen, ahogy mondod. Futottam, de a famulusod utamat állta. Jut is eszembe. Narával nem találkoztatok? * nézek szét most a közelünkben, hátha látta futólag nagymacskámat, minden bizonnyal tudja, kiről vagy épp miről beszélek. Ám következő kérdése, illetve jobban mondva kijelentése teljesen helytálló, bólintok is rá egy nagyobbat. *
- Egyelőre minden oké, és amúgy teljesen igazad van. Mostanában úgy elvoltam a vizsgákkal, meg többnyire Nathaniellel. De azt hiszem, a tegnapi után lehet jobb is, ha nem kezdek ismerkedni, főleg az elsősökkel nem. Mert ha begyűjtök még pár vérre menő ígéretet.. ahj. * szusszanok egyet kissé gondterhelten, s egyelőre nem is mondok többet. Ha kérdez, válaszolok, ahogy ismerem őt, még meg is tapsolná tegnapi kis akcióm. Na de ha benne van egy kis sétában, lassú léptekkel indulok meg a fák között, szerintem Samael is ellesz magában, majd követ minket, ahogy remélhetőleg Nara is. *
- Na és veled minden rendben? Mesélj valami biztatót, Mordred. * pillantok rá fekete szemeimmel, bírom ezt a srácot, kicsit se érzem úgy, hogy barátok lennénk, ettől függetlenül úgy érzem, megértjük egymást, normálisan el tudunk beszélgetni, szóval nincs itt semmi gond. *

» Rémálmok erdeje (NRT-s játékhelyszín)