Titkok erdeje

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-01-09, 12:00 am

*Samael sikeresen el is ejti a ma esti vacsoráját, de attól még észre veszi Rose-t, és bár nem éppen a legbarátságosabb módon de azért "köszön" is neki. Aki ismeri a fiú famulusát tudhatja, hogy akárcsak Mordrednek megvan a fura hűvös szokása, így először észre se véve a másik jelenlétét kezdi el boncolgatni a finom nyuszit, amikor azonban észre veszi , hogy hozzá beszélnek véres pofáját felemelve tekintetét a másikéba szúrja, a fejével pedig enyhén az erdő fele int, morranva hangosan, majd vissza is tér az evéshez. Több információt azonban nem is kell kiszedni belőle, hiszen megjelenik Mordred is, és nemsokára el is kezdődik a váratlan diskuráció.*
-Megszokása, hogy szeret rossz helyen lenni.*mondja egy fura hűvös mosollyal, a famulus viszont csak enyhén morranva tovább eszeget, miközben kissé talán fura módon farka ide oda jár a háta mögött. A kérdésre azonban csak enyhén megrázza a fejét a fiú.*
-Nem.. konkrétan nem, bár elég nagy a felfordulás most ha beljebb mész az erdőbe, lehet éppen vadászik. A te famulusod se éppen vegetáriánus, az ilyeneknek meg nem árt egy kis önállóság. A végén még elpuhulnának.*jól tudja hogy milyen van a lánynak, így talán nevezhetjük ezt inkább kijelentésnek mint tippelésnek. Ezután viszont egy kicsit érdeklődik is a másik felől, nem mintha annyira ismernék egymást, de mint háztárs, és régi Sentinel társak azért megteheti.*
-Na igen a vizsgák, volt, elmúlt, jöhet a következő..*mondja nyugodt már már dallamos hangon, neki nem volt problémája egyikkel sem, de ez nem is meglepő, hiszen nem tartozott azok az emberek közé soha, akik elhanyagolnák az ilyesmit. Talán nem is kell ezen csodálkozni, ahogy azon sem hogy egész jó eredménnyel végzett.*
-Valahogy sejtettem.. Sentinel létére ő vele se találkoztam túlságosan sokat..*Mondja, bár a szavak hűvösen hangzanak, a fiúnak nincs baja Nathaniellel se, kb úgy van mint Rose-al, annyi kivételtől eltekintve hogy vele ellentétbe a fiút igazából semennyire nem ismeri, max csak azt tudja róla amit a "közhiedelem" Szóval semmi nagy dolgot, de attól még nincs oka rá, hogy negatívan vélekedjen felőle. Na meg tudja milyen ha a másiknak van valakije. Ő is próbál minél több időt Mordanaval tölteni. Az utolsó dologra azonban kissé szélesebb, titokzatos mosolyt ejt.*
-Melyik szenvtelenkedett? Remélem helyre raktad a kölyköt..*kérdezi, bár meri remélni, talán azért mert magából indul ki, ez pedig nem is fura, neki is voltak régebben hasonló problémái.*
- Engem szerencsére az ilyenek elkerültek ebben az évben. Tavaly volt egy két össze zördülésem pár fiatalabb korosztállyúval. Talán megértették, hogy nem kéne..*mondja komor hangon, bár pl Hecatevel néha egész normálisan el tud beszélgetni, ha nem alakul ki egy - egy komolyabb nézet eltérés ami esetleg agresszív viselkedésbe csapna át. A sétában a fiú is benne van, így indul meg a másik mellett, akinek hallgatva szavait hideg hangon fel is nevet.*
-Kinek a számára biztatót? Magam vagy mások számára?*kérdezi fejét lassan a másik fele fordítva, miközben tekintetét az övébe is szúrja.*
-Igen, általánosan minden rendben élem az életem, néhol így , de amikor tehetem Mordanaval, és lemondtam a Sentinelségről, majdnem megölt egy vámpír, de túléltem, helyette én is kinyírtam egyet..*mondja , s bár szavai úgy tűnhetnek hogy befejezte amit mond, végül fejét a föld felé irányítva, az utat nézve ismét folytatja.*
-Helyette most a másodikosokat fogom megregulázni Tiltott mágián...Remélem nem engedtek át sok béna kölyköt, nincs kedvem papás-mamás játékot játszani, meg ápolgatni a lelküket órán, azt már az ezelőtti beosztásban is rühelltem..*mondja, s bár a mosoly ott van az arcán, hangjából kiérezhető mintha kissé ridegebb, feszültebb lenne, ha a diákok esnek szóba.
-Nálad milyenek voltak első évbe? Tanítottad őket nemde?*úgy emlékszik hogy igen, de lehet ezek az emlékek már halványak. Abban az időben nem igen foglalkozott elsősökkel.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-01-09, 12:28 am

* Lévén, hogy társaságom akad, és ismerősömnek mondhatom mindkettejüket, tehát az állatot és gazdáját is, így természetes, hogy beszélgetésbe elegyedem Mordreddel, s szavaira egy halvány mosoly kerül pofimra. Igen, ilyenek ezek a famulusok, s ha már emlegetjük az övét, Nara felől kérdezek, de válaszára egyszerűen lassanként vigyorognom kell, és egy fejcsóválás közepette teszem csípőre kezeimet. *
- Szóval felfordulás, értem. Nem is várok mást tőle. * jegyzem továbbra is vigyorogva, hiszen el tudom képzelni, milyen állapotok uralkodhatnak most arra, amerre őkelme járkál. Ám de beszélgetésünk tovább zakatol, egyelőre az alap dolgok azok, amiket kérdez tőlem, mivel tényleg rég futottunk össze. Így ejtek pár szót a vizsgákról és Nathről is természetesen, másról kiről tudnék beszélni? A családom tagjai egytől egyig halottak, szóval nekem mára csak ő maradt, jobban mondva mi maradtunk egymásnak. Akad azért ehhez is hozzáfűzni valója, mire vállam vonom picit, tekintetem pedig az éppen kerek Hold felé téved, melynek csodás udvara csakis hideg időt jelenthet. *
- Biztosan csak elkerültétek egymást, általában nem tud megmaradni a hátsóján huzamosabb ideig. * fordítom végül felé szép pofim, mely kissé talán még fehérebb is így a holdfényben, mint az átlagos. A tegnapi történések említése mindeközben ösztönösen bukik ki belőlem, és ahogy gondoltam, teljességgel megértő fülekre találtam háztársamban. *
- A neve Aristarkh.. valami orosz Cruorises. És egyébként, ha kíváncsi vagy, Nara volt olyan szíves, hogy megmentette az irháját, különben simán végzek vele,m hideg vérrel. * hunyom le szemeimet pár másodpercre, s be is villan a kép, ahogy ott fetreng az idétlenje a földön, s tulajdonképpen egy ártatlan kérdésből indult ki az egész, de mégis ez lett a vége. * - Nem mellesleg teljesen bolond, remélem többet nem találkozunk össze.. már az ő érdekében. Ja de amúgy bosszút fogadott ellenem, úgyhogy kezdek máris félni. * sóhajtok egyet, talán kissé túlságosan is fellengzősen. Nem, nem becsülöm le az ellenfeleimet, de akkor is nevetséges ez az egész helyzet, nem tudok mit szépíteni ezen. Tapasztalatait hallhatom már, miközben el is indulunk a sötétben tovább, és hát akkor ezek szerint nem csak nekem vannak ilyen élményeim. *
- De látod, pont ez az, amit én sem értek. Általában nyugodt természet vagyok, és mérlegelek.. nem akartam rá támadni, hiszen jelenleg semmi esélye ellenem, de addig pattogott, amíg az én agyam is el nem pattant.. * morgom orrom alá, bosszantó a dolog, épp ezért kérdem, hogy most ő mondjon pár dolgot, lassanként pedig kapom is az infokat, melyekre semmi különös reakcióm nincsen, egyszerűen már meg sem tudnak lepni az ilyen jellegű dolgok, de ez a vámpíros téma azért mégis felkelti érdeklődésem. *
- Nem tudom, hogy ilyenkor gratulálni kell-e, vagy mi, de az elég groteszkül hatna, ha hátba veregetnélek, mint vámpírölőt. * vigyorodom el, na de folytatom is tovább a mondókát, hiszen most rajtam a sor. * - Amúgy igen, hallottam róluk, hogy itt ólálkodnak.. na és mond, mit tudsz róluk? Hányan vannak? Na és merre tanyáznak? * láthatóan minden érdekel, ami velük kapcsolatos, ki nem akarna felkészülni a velük való találkozásra? De azt is tudhatom most már, hogy bár azon, hogy lemondott sentineli címéről nem akadtam fenn, de hogy ehelyett tanítani fog, meglehetősen furcsállom. *
- Tudod, különös ezt hallani, mert nem úgy ismertelek meg, mint valami hihetetlen közösségi embert. Amúgy annyira nem gázosak, szerintem. Másodikra már csak komolyodnak kicsit. * fürkészem arcát fekete szemeimmel, érezheti, hogy semmi bántás nincs ebben és tudását sem kérdőjeleztem meg szavaimmal, és szerintem nem is fogja felvenni a dolgot. Újabb kérdésére ismét bólintok ugyanezzel a lendülettel szólalva is meg, nagyon is jól emlékszik a dolgokra. *
- Igen, egy kicsit év elején, aztán meg a végén, de amúgy nem volt gond velük. Vidd Samaelt és garantált a csönd. * nevetem el magam lazábban, el is tudom képzelni a helyzetet, de csak hallatom ismét hangom, na nem ússza ám meg ennyivel. * - És amúgy tényleg, mi vitt rá, hogy ne így pátyolgasd a diákokat, hanem amúgy? * célzom itt az úgymond rangi változásra, miközben már bőszen befelé haladunk az erdő mélyére. *

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-01-09, 1:06 am

-Ha valóban ő volt, bár tény hogy ha valami felbolydul annak oka van..*gondolkozik félhangosan a fiú, bár magát a famulust nem látta, de elképzelhetőnek tartja ezt a variációt is. Így indulnak lassú tempóban el az úton, miközben tovább beszélgetnek, mondhatni minden napos dolgokról. A Nath-es dologra immár Mordred rántja meg a vállát, majd szólal meg néhány pillanat elteltével.*
-Szerintem ez nem különös, főleg hogy nem is keressük egymás társaságát..*nem taglalja tovább, hiszen nem sok hozzúfűzni valója lenne, hiszen mindketten más emberek, más társaságba tartoznak. Azaz Mordred társasági köre kimerül Mordanaban, de ez most más napra tartozik, ő amúgy sem egy mindennapi figura, ahogy valószínűleg Nath sem az. A téma viszont tovább kanyarodik, a diákokkal való kapcsolat fenntartáshoz, ami jelen esetben elég hasonló a két diák között, és mikor végig hallgatja rezzenéstelen arccal a történetet, a végén egy apró gonosz mosoly is megjelenik az arcán.*
-Lehet csak azt nem akarta hogy előállítsanak valami miatt a tanári bizottság előtt... Bár ha jó munkát végzel, soha nem tudhatná meg senki, elvégre minden testet el lehet tüntetni, mindenhol van egy sötét lyuk, egy egy éhes állat... vagy famulus..*néz vissza valahova a sötétbe Samael irányába, kiről hozzávetőlegesen talán a másik tudhatja hogy emberhúson élt egy darabig, ha nem hát ha kérdez megtudja.*
-Gondolom máris remegsz a félelemtől...Tavaly nekem is volt hasonló nézet eltérésem egy Hecate nevű Cruorisessel... Nem igazán akart betörni, nem úgy mint egy Illya nevezetű Inflatusos neki elég volt egy jól irányzott vissza kezes, az előző viszont szívós egy teremtés, eddig mindig felállt, és kellemesebb napjainkon még el is tudunk beszélgetni. Bár azt nem tudom mi lesz ha ismét össze futunk..*fejezi be ennyivel, bár sorolhatna ide még rengeteg embert akivel nem jó a viszonya, legelőre téve a Corivan család legzsengébb leszármazottját, de nem teszi. Minden esetre szavai ellenére valahol még csípte is a Crou-s lányba hogy nem adta fel a dolgot, bár egyben ez bosszantotta is. *
-Én teljesen nyugodtan szórom bárki nyakába az átkot, aki keresztbe akar tenni. Nem igazán állok le vitázni azokkal akikkel nem érdemes.*mondja hűvös hangon, miközben megemlíti a saját dolgait is, köztük a vámpírokat, a lány szavaira azonban arca merev marad mint a szikla.*
-A legjobb az ha egyiket se teszed.. Egyáltalán nem volt olyan vidám eset mint ahogy rövidítettbe elmondtam.*látszik hogy nem akar sokat beszélni róla, de úgy tűnik Ruby elég "erőszakos" a dologban, így végül megemelve a vállait úgy gondolja pár szót szólhat.*
-Egy kastélyba innen igencsak messze, de elég nehéz volt megállapítani pontosan merre...Amúgy nem sokkal többet mint bárki. Jó páran vannak, erősek és már megismerték a tanulók egy részének a vérét, köztük az enyémet is. Az ex fővámpírt Dariusnak hívták, szerencsétlenségemre vele akadtam össze egyszer szívott belőlem..*mondja komor hangon miközben kezeit kihúzva a zsebéből a háta mögött kulcsolja össze.*
-Legutoljára pedig el is akart vinni valami komposztnak. Ha érdekel még sztori egy Faith nevű lányt keress meg, ő készségesebb lesz szerintem...Annyit tudok hogy hatalom válltás történt, egy Demetrius nevű másik elkárhozott vette át a helyét. Volt némi csetepaté, végül megjött Ms Valbraith és elintézte a fővámpírt.. A többieket viszont életben hagyta, véleményem szerinte igencsak helytelenül, leszámítva azt a szemétládát, aki nem figyelt rám, mellesleg Mordana-t környékezte.. Meg kellett volna ölni mindet... *mondja feszült, dühös hangon, pedig még csak zsupszkulcsot se csinált, egyszerűen csak az emlékek váltják ki belőle ezt.*
-Jól tudod, nem vagyok közösségi ember, ahogy a kölykök nagy részét se szívlelem. Van néhány aranyvérű aki normális, a többiről inkább ne is beszéljünk, félvérek, negyedvérűek, vagy mugli szülők kölykei...*nem fűz hozzá különösebb kommentárt a szemébe a fura felcsillanó komorság mindent elárulhat. A következő szavakat természetesen meghallgatja nyugodt tekintettel bólogatva rá, végül oldalra dönti a fejét.*
-Félek abba nem lenne köszönet, amúgy a magiszterem vitt rá... pontosabban vett rá, de ez számomra is kihívás. Nem fogok meghátrálni pusztán amiatt mert nem akarom pár kölyök siránkozását hallani, ha azt teszik majd teszek róla hogy elhallgassanak..*hangja még mindig ugyanolyan hűvös, de miközben beszél egy kisebb mosolyt is megejt. Ahogy azonban a végére ér, kezeit a mellkasa előtt össze fűzi majd szembe fordul a másikkal.*
-Miért érdekelnek ennyire a vámpírok?*kérdezi kíváncsian, persze ha a másik akar válaszol, ha nem nem ez még kiderül, de reméli azért hogy nem fog vámpír láz kitörni mert pár ember tudja, mi folyt itt egy darabig. És persze hogy még mi fog esetleg.*

//Fagy//

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-01-14, 1:39 am

*Ahogy hallom, igen merésznek tart, de ez nem újdonság, ez eddig is megvolt bennünk, így mosolyodom el egyre jobban.*
- Így szeretsz! *buknak ki belőlem a szavak, majd tovább játszadozunk egymással, így hozom szóba még azt is, hogy tanítanom is kell a Mysterioba és fura, de most ez egy olyan téma, amelyre eddig még nem került sor közöttünk, végre rólam van szó, valami olyanról, amit én csinálok.*
- Oh, nem kell féltened, nem fognak velem ujjat húzni. *kacsintok rá jókedvűen, majd végül hallom ám, hogy nem érti félre szavaim, egyszerűen csak ő is remekül eljátszadozik én velem, de azért nem ártana ám most már rátérni a lényegre, valami durva, vad szeretkezésre, itt, az éjszaka közepén és a kérdésére nem is szavakban adom meg most már a választ, hanem csak mellemhez közelítem kezét és ahogy érzem, hamar veszi a célzást, így kerül formás domborulatomra az erős kéz, de furcsa, szemei máshogy csillognak és szavai is meglepnek most.*
- Hogy mi? Játszani akarsz? *kérdezem jókedvűen, még el is mosolyodva, hiszen akkor meg is támadhatnám őt, de nem, nem akarom, azt akarom, hogy elkapjon, így amikor elereszt, csak visszaigazítom felsőm, majd felkelek és úgy lépek párat el tőle, mint aki félne.*
- Hát jó, de ha nem kapsz el... *fenyegetem vidáman, majd meg is fordulok és futni kezdek. Formás testem már megszokta a futást, tehát elég gyors vagyok és hajam is csak úgy lobog utánam. Nem vagyok lassú, tényleg sietek, be az ösvényre és végül az erdőbe, a fák közé, egyre gyorsabban és gyorsabban haladok, cikázva is a fák között és út közben még a nyakam is meggyógyítom a magnetizációval, hogy a véremet se érezhesse, bár a ghoulja vagyok, tudja, merre talál, de nah, erre most nem gondolok.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-01-14, 2:07 am

*Igaz, ami igaz, eddig túl sok mindent nem tudott meg Demetrius Faithről, amiről persze ő is tehet, hisz nem is nagyon kérdezte még a lányt. Most viszont megtudja, hogy már ő is tanít, méghozzá az elemi mágiák közül a tüzet, ami tökéletesen passzol is ehhez a szépséghez. Na de Demetriusról is hamar kiderül, hogy nem lenne egy túl közkedvelt tanár, legalábbis azokból a tanácsokból ítélve, amiket a lánynak ad az első órát illetően. De ahogy hallja, Faith sem aggódik, amit tökéletesen ért is, hisz ha ennyire nyugodtan bújik egy vérszomjas vámpírhoz, akkor pár tizenévessel is el fog bírni.*
-Már előre sajnálom őket. Vagy várj csak... mégse. *vigyorog gonoszul a férfi, na de lassacskán elkezdenek rátérni az este csúcspontjára, a szeretkezésre, mely most közkívánatra egy vad légyott lesz. Demetrius rá is markol a leányzó mellére, de ahelyett, hogy tovább menne, inkább azt akarja, hogy elfusson tőle a lány. Faith eleinte meglepődik, de szavai, s csillogó szemei arról árulkodnak, hogy tetszik neki az ötlet. Kérdésére a vámpír nem felel, csak huncut félmosollyal leszáll a lányról, aki lassan fel is kel, megigazgatja felsőjét, s még pár szót szól.*
-Ne aggódj, előlem nem menekülsz! *kezd teljesen átszellemülni a férfi, vágyik a vadászatra, s természetesen a jutalomra, ami majd akkor éri, ha elkapja a lányt. Máskor is élvezi az izgalmas hajszákat, de akkor általában csak a vérszívás miatt, de most jól tudja, hogy többet fog kapni, sokkal többet. Faith pedig már meg is fordul, s rohanni kezd, miközben Demetrius csak áll, s figyeli, ahogy a csinos test lassan eltűnik a fák rengetegében. A vízesésre pillant, melynek csobogó hangja még jobban elnyomja a lány lépteinek zaját, s mintha egy idő után már a vér illatát se érezné a férfi. Úgy tűnik, lassan-lassan kezd elég távolra kerülni a leányzó, így Demetrius visszafordul arra, amerre a lány a fák közé futott.*
-Lejárt az idő. *mondja maga elé, majd egy szempillantással később már csak a hűlt helye látszik, ő maga azonban besuhant a fák közé. Egy ideig hiába keresi a lánykát, s még csak a vére illatát se érzi, úgy tűnik, cseles volt Faith. Az viszont, hogy a lány ismét ivott a véréből, s a ghoulja lett újfent, a vámpírnak ad némi előnyt, amit viszont igyekszik kizárni a vámpír, s magától rátalálni a lányra. Egy idő után meg is hallja a szépséget nem túl távol, s úgy dönt, ha már játszanak, hát játszanak rendesen. Elsuhan hát a lány mellett, de valamivel távolabb, hogy az ne vehesse észre, majd keresztezi az útját, s úgy suhan át előtte, megmozgatva a leveleket a földön, s pár faág is megreccsen. Ezután viszont egy ideig nem ad magáról jelt a férfi, aztán ismét elsuhan a szépség mellett. Más minden bizonnyal már fejvesztve menekülne és ordibálna ijedtében, de Faithnek megvan az előnye, hogy tudja, mindez most egy játék. Ismét elsuhan a férfi a szépség előtt, majd a következő pillanatban viszont már érezheti is erős kezét a nyakán a lány, s háta is egy fának csapódik. Kemény az ütközés, de azért ügyel rá a férfi, most mégse essen nagy baja a lánynak.*
-Megvagy! *csillannak meg a holdfényben sötét szemei, majd fogai is, és ismét Faith nyakába harap, amit persze idő közben már elengedett. Most sem iszik túl sokat, nem akarja, hogy túl kába legyen a lány, így miután elrántotta fejét, rögtön a vörös blúz nyakához kap két kezével, s egy hirtelen mozdulattal kettészakítja azt, hogy láthassa a lány melleit. Mivel a melltartó még útban van, azt egy gyors mozdulattal tolja feljebb, s már vadul rá is markol a formás keblekre, úgy, hogy körbe kissé fel is sérti oldalukon a bőrt, közben pedig ismét vad és véres csókban forrnak össze, szorosan a fához taszítva.*

//fagy//

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-01-25, 11:29 pm

//Terramágia 1. házi//

*Illya mélyen beszívva a hűvös levegőt, kilép az iskola kapuján. Friss levegőre vágyott, így famulusával tart a vadászatra. Persze csak a sólyom vadászik, a leányzó köszöni szépen kihagyja. Célirányosan megindulnak az erdő felé, majd a madár felszáll, a lányka pedig ráérősen beballag az erdőbe. Egy cigarettát húz elő, melyet meg is gyújt. Élvezettel pöfékelve halad egyre beljebb, majd végül megunva a nem változó tájat, lecsöccsen egy fa tövébe. Ha úgysem változik a táj, nézheti ugyanazt is. Famulusa meg fogja találni, így teljesen mindegy is, hogy hol van. Csendesen üldögél, amikor a fülét halk zaj csapja meg. Valami van a bokorban. Nem tudva eldönteni, hogy kicsi, vagy nagy, előkapja pálcáját. Végül is egy medvét nem tud földhöz vágni. A bokorból egy árnyék ugrik ki, s a lányka sietve leguggol, majd megfordul. Hevesen verő szívvel ugrik fel guggoló helyzetéből,s egy jaguárral találja szembe magát, mely már készülődik az újabb támadáshoz. Fogalma sincs, hogy kerülhetett ide, hisz eddig nemigen találkozott itt efféle állatokkal a famulusokat leszámítva. Ez viszont itt van és ha nem csinál valamit, akkor meg is fogja enni. A leányzó sietve előreszegezi pálcáját, míg a másikkal eldobja az égő cigarettát, majd elkiáltja magát.*
-Protego! *Mire a nagymacska elindul, a fal létrejön köztük, így kissé hátratántorodik tőle, majd újabb morgással készülődik. Az inflatusos diák kissé szaporábban veszi a levegőt a szokottnál, ami talán nem is meglepő, hiszen nem szokott minden nap rátámadni se jaguár, de egyéb szőrös, nagy állatka. Összehúzott szemmel pillant a nagymacskára, majd újra felemli pálcáját.*
-Stupor! *Néhány lépést tesz az immáron ájult állat felé, amikor Orceyia is befut. A lány egy pillantást sem vet rá, hanem közelebb megy ismét, hogy megvizsgálja a vadállatot, s csak amolyan félvállról szól.*
-Már elkéstél. *Kíváncsian járja körbe. Nem egy nagy állatbarát, de a jaguár emlékei szerint errefelé nem kifejezetten őshonos. Már kezdene agyalni, hogy ki a fene hozhatta ide, amikor eszébe ötlik egy néhány nappal ezelőtti újságcikk, s nevetve a fejére csap.*
-Ja hogy te vagy az! Vérzik érted a szívem, ugyanis én is kicsináltam volna a gazdit, viszont a saját irhámat szeretném megtartani. És ami azt illeti, nem biztos, hogy jól járna a suli, ha te itt garázdálkodnál. Bocs haver. *Talán még az sem zavarná, ha néhány diákot megtámadna, viszont a „szőrpamacs” még veszett is. Ez pedig senkinek nem tenne jót. Főleg neki, Illyának nem. Egy sóhajjal szegezi pálcáját a jaguárra, míg famulusa békésen leszáll vállára, még mindig a csőrében tartva egy egeret. Egy fintor fut át a lányka arcán. Nem szereti túlzottan, ha döglött állatkák telepednek a vállára, még akkor sem, ha ez a famulusa étke. Elhessegeti a sólymot vállától, majd néhány métert elsétálva visszafordul, s előrenyújtja pálcáját a földre mutatva, s jó nagy kört rajzol maga elé, míg rekedtes hangján is megszólal.*
-Devora. *A kör felizzik, halkan bugyog egy picit, majd elhallgat. Újabb grimaszt vág, majd a famulusra pillant jéghideg szemeivel. Néhány pillanatig elnézi, majd csettint egyet nyelvével, hogy a famulus visszatérjen hozzá. Inkább elviseli az egeret, minthogy elveszítse a famulusát. Pálcáját rászegezi a nagymacskára, majd kiejti a megfelelő szót.*
-Stimula. *A jaguár kissé kábán nyitogatni kezdi szemét, majd eltekint abba az irányba, ahol azelőtt állt a lány, de az most már nem ott van. Kissé megrázza fejét, majd lassan tekintete megtalálja, amit keres. Ott áll tőle néhány méterre és nem csinál semmit. Nem fut, nem kiabál. Csak áll. Persze a könnyű préda akkor is kell, így felpattan alkalmi fekhelyéről, a földről, s ügető lépésben meg is indul felé. Időnként megbotlik, hisz még nem tért teljesen magához, majd hirtelen beleragad valamibe. Beért a csapdába. Illya arcán immáron sem sajnálat, sem együttérzés nem ül. Mindössze lenézés süt róla. Ilyen agyatlanul belesétálni egy csapdába. Állatok. Szenvtelen arccal figyeli, amíg a jaguár kapálózik, szenved, ordít és fúj, próbálván kiszabadulni, s egyre lejjebb süllyedve. Minden próbálkozása hiábavaló, s egy idő után erre ő is rádöbben, de nem adja fel. Küzd a csapda ellen, míg az végül elnyeli utolsó szőrszálait is. A lányka sóhajt egyet, majd automatikus mozdulattal hátranyúl és megsimogatja famulusa fejét. Egy percig elnézi a jaguár hűlt helyét, majd sarkon fordul és becélozza az iskolát, miközben magyaráz a vállán üldögélő sólyomnak.*
-Azért ennél jobban is siethettél volna. És leszel szíves máskor nem rajtam kajálni. Részemről ez nem olyan gusztusos. *Ilyenforma morgós monológgal tölti meg az utat a kapuig, a famulus pedig csak félrebillentett fejjel hallgatja. Igazából nem nagyon érdekli. Ismeri ő már Illyát eléggé ahhoz, hogy tudja, örök elégedetlen a lány, s hogy ettől függetlenül ők összetartoznak. Álmosan kitátja csőrét, majd ahogy belépnek az iskola kapuján, előre is repül a lány előtt, hogy minél hamarabb nyugovóra térhessen.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-02-05, 8:06 pm

* Végre eljött ismét az én időm. A sötét foglya vagyok már több száz éve, és nem is lesz ez másként a jövőben sem, a közelmúlt eseményei pedig lassacskán arra ösztönöznek, ideje lenne megszoknom ezt az átkozott életet, ami végső soron megmentett a régitől. Egyedül viszont nehéz.. na nem mintha eddig nem így lettem volna, reménytelen rajongásom, aminek se eleje, se vége, se múltja sem pedig jövője nem volt, bevégeztetett pár hónappal ezelőtt. Nehéz volt mindezt feldolgoznom, és korán sem érzem már magam annak a régi nőszemélynek, aki voltam. Éhségem viszont csillapíthatatlan méreteket öltött, így a sötét beálltával máris bevetettem magam a város forgatagába, hogy két-három áldozatom vérével lakhassak jól egy időre. A régi időkben még ezt is élveztem, a vadászatot, a kínt, a félelem szagát, na meg azt, hogy az emberek mennyire ki vannak nekem szolgáltatva.. de most már csak a jóllakottság érzése hajt, egyszerűen üres vagyok belül. A dolgok viszont változnak, ahogyan most én is másnak érzem magam, másabbnak, mint eddig, de ki tudja, mi rejlik még bennem, a felszín alatt? Mintha a történtekkel egy időben egyszerűen fejbe csaptak volna, és azóta egy mély álomban lennék, amiből nem tudok kitörni. Csalódottan fordítok egy utolsó pillantással hátat a városnak, határozott lépteim természetesen egy olyan helyre visznek, ahol egyedül lehetek. Eszem ágában nincs vissza menni abba az átkozott kastélyba, amíg nem muszáj, elkerülöm, amennyire csak lehetséges, így veszem el végül a fák között, lépteim pedig az erdő mélye felé irányítanak. Vörös szemeimen semmi élet nem látható, nem csillog már ez a gyönyörű szempár, kihunyt belőle minden fény. Hajam, és külsőm is meglepően rendezett, teljesen normálisnak nézek ki, mint egy átlag fiatal, semmi elhanyagoltság nem látható rajtam. Fekete szövetkabátom bár csak dísznek viselem, alatta is rendes ruha, lábaimon bőrnadrág fut végig, melynek alja egy térdig érő, magassarkú csizmában vész el, kezeim pedig zsebembe mélyednek, így haladok előre és előre, teljesen gondolataimba merülve, mintha nem is az a valaki lennék, aki régen voltam.. *

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-02-05, 8:18 pm

*A tegnapi nap, bár az elején nagyon jól éreztem magam, a végén pedig rettenetesen, mégis csak a leginkább rossz napjaim közé fog felkerülni, mert azon kívül, hogy megint rengeteg bajt hoztam a fejemre, valami más is előjött bennem, ami új, és ismeretlen, és bármennyire félek tőle, muszáj lesz elfogadnom, ha meg akarom oldani a problémát. Így hiába nem kínlódtam fizikailag, belül majd' darabokra hullottam, aludni sem aludtam valami sokat. Muszáj kiszellőztetnem a fejem, így gyors, és hanyag készülődés után, már a klubbot, és az utcákat jó messzire elkerülve bolyongok az erdőben. Nem is tudom pontosan hogy kerültem ide, sem azt, hogy merre tartok benne, mondhatjuk úgy is, hogy eltévedtem, sötét is van, hideg is, de ez nem zavar, csak megyek előre mint valami robot, aki nem tudja mit csinál, csak keres valamit, bármit, amitől jobb lesz a helyzete. Lassan lépkedem, nem fürkészem a tájat, sem a fekete fákat, nem hallgatom a néma csendet, átnézek mindenen, zsebre dugott kézzel botorkálok át a havon. Egyébként odáig eljutottam, hogy melegebben öltözzek fel, mert bakancs van rajtam, a nadrág és az ing mellé pedig egy jó meleg pulóver, és kabát, persze mind elegáns, mind rideg, mind komoly, és oly sötét mint az én kilátásaim a jövőt nézve. Egyik zsebemben egyébként pálcámat markolom, görcsösen szorítva, a tenyerem is megizzadt bele, szinte már fáj is, ahogy fogom, de a fizikai fájdalom elvonja a lelkit, így ennyit még megengedhetem magamnak. Most, hogy jó sokáig botorkáltam belülre az erdőben, lassan megállok, mint aki hirtelen eszmél fel az alvajárásból, és szemem kitisztul, már látom magam előtt a semmit, s bár nem érdekel hol vagyok, azért gondolataim is kezdenek tisztulni, próbálják háttérbe szorítani a fájdalmam. Megfordulok, és egy közeli farönkhöz sétálok, nézem egy darabig, aztán leülök rá, ahol nem havas, és csak meredek magam elé. Várok. A semmire.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-02-05, 8:31 pm

* Egyedül sétálva idekint elég sok dolog fut át az agyamban, és bármennyire is furcsa, de egy ideje úgy érzem, mintha a lelkem is élne, mintha csak most támadt volna fel. Olyan dolgok keringenek bennem, mint düh, félelem, csalódottság, és hasonlók, és mindezt amiatt, mert hittem benne.. bíztam Dariusban, a hatalmában, egész lényében. Ugyanakkor magamra is mérges vagyok, vakon követtem valakit, aki folyton csak eltaszított magától, semmibe vett, és bár megmentett, megteremtett, mégis ő az én egyedüli és egyetlen gyilkosom, én pedig még így is képes lettem volna gyermeteg rajongásom egyedüli kitüntetettjévé emelni, mindenki fölött. Egy apró sóhaj az, mit hallatok most, lépteim lelassulni látszanak, s fejem megrázva pillantok körbe a fák között, mintha egy emberi lény szagát hozná felém a szél. Vörös szemeim egy darabig fürkészik a havas tájat, melyen így sokkal világosabb van mindenütt, hiszen ez és a Hold fénye éppen elég ahhoz, hogy szinte már-már reflektorként világítson ezen együttes, de végül a szellő, mi hozta a szagot, elillan, én magam pedig mit sem törődve ezzel indulok meg ismét előre, újból a magam ürességébe temetkezve. Csak megyek és megyek, csizmám talpa alatt a friss hó csak úgy ropog, de végül olyannyira belefeledkezem mindebbe, hogy kis ideig nem magam elé figyelve valami puhába ütközöm, amiről vissza is pattanok, míg végül értetlenül nem tántorodom hátrébb, s vörös szemeim máris villannak az idegen alak felé, kinek egyébként most csak a hátát látom. *
- Lehetnél egy kicsit körültekintőbb is. * sziszegem neki ezeket a szavakat, melyeket inkább magamnak célzok, de ó, sokkal könnyebb másra dühösnek lennem.. érzem szagát, érzékelem őt magát, bensőjét, auráját, és egyszerűen kicsit sem kelti fel az érdeklődésem.. egy cseppet sem. Nincs ínyemre éppen most csalódott tinikkel foglalkozni, szóval bár tudok róla egyet s mást képességem révén, de egész egyszerűn fújtatva egyet kerülöm ki a rönköt, amin a srác ül, haladva el mellette és nem is véve róla tudomást a következőkben. Fejemre húzom kabátom nagyobb kapucniját is, így talán szemeim színe sem fog szemet szúrni neki.. de ki tudja? Nem túl okosak ezek a mai gyerekek, ha pedig az utamba ered.. nem érdekel, meglátjuk, mi fog történni. *

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-02-05, 8:46 pm

*Egy ideig üldögélek mereven magam elé bámulva, túl sok ez nekem egyszerre, hogy megbirkózzam mindezzel, és tulajdon képpen talán valahol fel is kéne fognom először a dolgokat, elfogadni, rápihenni, és csak utána elgondolkodni a megoldáson, majd végül megpróbálni helyre hozni. Hát jelenleg az első szakasznál vagyok, de néhány óra üldögélés után biztosan jobb lesz, így majd el is kezdhetek gondolkodni... de egyenlőre csak merengek. Annyira el vagyok, hogy meg sem hallom a közeledő lépteket, hiszen bár elég nagy a csend, csak néhol hallatszik a fuvallat, talán meg kéne hallanom, de nem... nem is fontos, mert pillanatok múlva érzem, hogy valaki nekem jön. Ez azonnal kiszakít a merengésből, meglepetten fordulok hátra, de még kell néhány pillanat, hogy összeszedjem magam, viszont amiket hallok, siettetik ezt a folyamatot.*
- En? Dehat en csak alltam, mozdulatlan alakot nem nehéz kikerülni, te jöttel nekem. Nem eleg nagy ez az erdö? Kikerülhettel volna... *értetlenkedem, cseppet sem vagyok dühös, a modora miatt sem, egyszerűen furcsállom amit mond, mert hát azért nevetséges, hogy nem tudom hány hektáron pont nekem jön... kíváncsi vagyok, hány fának mehetett volna így neki. De már ki is kerül, és megy tovább, nekem pedig új furcsa ez, és gyanús... Mégis, mit keres itt egy hason korú lány ilyenkor? Pont nekem jön? Ilyeneket mond? És hova megy? Talán valami baja van...*
- De ha ennyire elbambultal, bizonyara sok fanak mehettel mar neki. Biztos jol erzed magad, nincs baj? *kérdezem tőle egy kicsit előre dőlve. Ijesztő ez az egész így, lehet nem kéne zargatom őt, de vannak bizonyos nevelési sajátosságok, amiket nem tudok háttérbe szorítani, így meg kell bizonyosodnom pár dologról vele kapcsolatban. Minden esetre nem állok fel, a pálcám még mindig a kezemben, de már nem markolom annyira, egyszerűen csak nem értem a helyzetet, ezért ez fel is rázott most rendesen.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-02-05, 8:59 pm

* Az egyik pillanatban még akadálymentesen haladok előre, majd a következőben már tompán ütközöm neki valaminek, jobban mondva valakinek, tehát tényleg jól éreztem az imént az illatot, ami csak pár másodperc erejéig bűvölt meg. Eltávolodom viszont a sráctól, kihez pár keresetlen szavam is akad, és bár dühös vagyok, leginkább magamra, meg nem is tudom.. nem, nem ő az igazi forrása annak, hogy elmém időnként megborul, csupán csak rosszkor van rossz helyen, de egyelőre fogalmam sincs, mi sül ki ebből. Sőt, tulajdonképpen inkább ott is hagynám, őrület, de mentve saját magamtól, különös, de tényleg nincs ínyemre vele társalogni, és szavai sem tartanak vissza, hiszen egy ciccegés a reakcióm rájuk. Magamban puffogva sétálok el felőle, de újabb szavai, amikkel ismét engem illet, immár megtorpanásra késztet mind, egytől egyig. Nem fordulok viszont felé, így azt sem láthatom, ő éppen mit csinál, de lépteket nem hallok magam mögül, így egészen biztos, hogy nem eredt utánam, legalábbis egyelőre. *
- Köszönöm, tökéletesen megvagyok, semmi szükségem az aggodalmadra és senki máséra sem. Tudok magamra vigyázni, velem ellentétben inkább te vagy az, akinek féltenie kéne a hátsóját.. szóval addig kopj le, amíg szépen mondom. * fordítom oldalra fejem, s húzom le most róla a kapucnimat ismét, hogy fél szemmel rá figyelhessek, s láthassam, ha valami sületlenséget készül cselekedni. Hangom kemény és meglehetősen rideg, nem kevés düh árad szavaimból, szinte csak sziszegek magam elé. És bár mindez fenyegetően hangozhat, tényleg azt érzem, meg kell védenem magamtól, hiszen kiszámíthatatlan vagyok. *
- Ne húzz velem újat, komolyan beszélek. * pillantok most rá mégis vörös szemeimmel vállam fölött, pár másodpercig így tartva a szemkontaktust, míg végül vissza nem húzom fejemre a kapucnit, s fordítok neki hátat ismét, hogy folytathassam tovább utamat. Félek magamtól, nem akarok újból egy féken tarthatatlanul tomboló szörnyeteggé válni, próbálok önkontrollt gyakorolni, igyekszem tényleg eltávolodni tőle. Nem tehet semmiről, és el kell múlnia azoknak az időknek, mikor kényem-kedvem szerint, szórakozásból gyilkoltam. Be kell bizonyítanom, hogy érek valamit.. nem Dariusnak, nem az emlékének, nem másnak, hanem csakis magamnak. *

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-02-05, 9:11 pm

*Sose voltam kitéve veszélynek még úgy igazán, mióta itt vagyok, minden helyzetben ott volt a háttérben a segítség, vagy én kerestem a bajt, vagy engem talált meg, de mindig megúsztam, és mindig akartam. Most viszont, ahogy tisztul a fejem, és kialakul ez a furcsa beszélgetés közöttünk, határozottan érzem, hogy valami nincs rendben, és most talán először úgy talál meg a gond, hogy nem én akarom.*
- Jol van, csak udvariassagbol kerdeztem. Tudod eleg furcsa am ez a helyzet, azért. Viszont az erdő is nagy, mint mar emlitettem, te meg ugy is menni készülsz, szoval en inkabb maradnék. *ráncolom össze a szemöldököm, mert alap esetben megsértődnék, de most valahogy kezdek más lenni, átalakulni, és tulajdon képpen nem értem mi baja van, így nincs okom dühre. De tovább folytatja, és most már komolyan kisfiúsan értetlenül hangzik a hangom.*
- De nem ertem, miert akarnak ujat hozni veled? Nincsen ra okom, hogy bantsalak, miert vedekezel az ellen, ami nincs? *kérdezgetem tovább, és most már újra szorul a kezem a pálcámon, csak a biztonság kedvéért, mert nem tudom mennyire beszámítható, de egyenlőre nem érzem magam közvetlen veszélynek kitéve, és nem akarok rá támadni sem. Bár nincs kedvem őrültekkel társalogni, az emberi segítséget nem tagadhatom meg, míg nem árt nekem. Lassan felállok, és tétován teszek előre egyetlen kis lépést. Figyelgetem őt, ahogy ott áll, és várakozóan meredek rá.*
- Mi bajod velem? *szalad ki a számon, mert ennél még anno Rose reakciója is érthetőbb volt, pedig az sem volt teljesen tiszta dolog, de még mindig több logika volt benne, mint ebben. Lehet, hogy félelmetesen nézek ki? Talán annak néztem volna ki, néhány hónappal ez előttig, de ma már biztosan nem használná rám senki ezt a jelzőt, itt én vagyok a kicsi, nem a nagy, tehát ez egy rejtély.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-02-05, 9:27 pm

- Maradj is, jól teszed. * duruzsolom orrom alatt, hangját hallva olyan nagyon halkan, amit emberi fül aligha hallhat meg. S bár az imént megálltam, hogy figyelmeztessem, egy robbanni készülő bomba vagyok, most már ideje tovább haladnom, de hangja pár lépés után újfent megállít a mozdulatsorban. Amiket mond, tudom, hogy jogosak, hogy semmi rosszat nem tett ellenem, de ez, hogy egyet értek vele még nem garancia pontosan arra a dologra, amit én tudnék művelni, ha nem próbálnám megfékezni saját magam. *
- Hogy te bánts engem? Hát nem fogtad fel, hogy nem rólad van szó? * pördülök hirtelen felé, de nem teszek egyetlen lépést sem, csupán csak bámulom gyönyörű szemeimmel, melyek újfent takarásban vannak, így arcomat sem láthatja teljesen. * - Nagyobb kárt okoznék neked még azelőtt, hogy eszedbe jutna az, hogy rám támadj. * sziszegem tovább fogaim között, vörös tekintetem pedig ekkor méri csak végig, s állapodik meg végül zsebébe csúsztatott kezén, gyanús ez nekem, akadtam már össze helybéli pálcahadonászókkal, és hát sosem lehet tudni.. majd pár hosszú másodperc elteltével újból megszólalok, szemeibe nézve. *
- Akármit is teszek, nem fogsz rám támadni. * használom most erőm, mellyel tudom uralni és irányítani cselekedeteit, szóval nem csak hangom az, mi az utasítás végrehajtását mondatja vele, de valamiféle belső késztetést is érez, aminek picit sem tud ellenállni. S mivel ez nem egy pillanatnyi állapot, így határozott léptekkel iramodok felé, nagyon kevéssel állva meg előtte, kérdésére pedig így, ilyen helyzetben fogok válaszolni. Egy darabig csak bámulok arcába, de az enyémet még mindig nem láthatja, végül két kezem vékony, hófehér ujjai a szövet anyaghoz nyúlnak, hogy hátra tolhassák azt lefelé, fejemről, vörös szemeim pedig az ő kékségeit keresik. *
- Helyesebben szólva, neked lenne bajod velem, nekem magammal és így tovább. Ha abba az elfuserált boszorkányképzőbe jársz te is, lehetne annyi eszed, hogy nem állsz le holmi idegenekkel csevegni, csak úgy. * szavaimból újfent árad a genny, az undor, a düh és minden egyéb, de talán így, hogy igyekszem előtte felfedni kilétem, rá fog jönni az értetlenje, hogy mi is vagyok. *
- Csak azt ne mond, hogy a drága magiszterek nem figyelmeztettek arra, nem egy két lábon járó szörnyeteg lézeng erre. Persze tudom, hogy akadnak köztetek olyanok is, akik készséggel hódolnak be, de az égre, egy vámpír társasága nem játék. Szerencséd, hogy mára már jóllaktam. * suttogom szavaimat arcába, egyik kezem ujjai között tartva erősen arcát, ha csak el akarná húzni fejét, minden bizonnyal csúnya sebet ejtenék képén, amit ő sem hiszem, hogy szeretne. Na de most már tudhatja, hogy mi vagyok én, és azt hiszem, nem sokáig leszek képes visszatartani őrült énem, amely csak úgy lappang valahol bennem, tehát jó lenne, a saját érdekében, ha a távozás mellett döntene, és talán még meg is úszhatná így az éjszakát.. épségben. *

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-02-05, 9:56 pm

*Természetesen nem hagyom annyiban a dolgot, szólok hozzá pár szót, és komolyan kezdem úgy gondolni, hogy nem normális, vagy valami baja van, amiről én nem tudok. Tanácstalan vagyok, hogy mit kéne tennem, mert bár nem tartom beszámíthatónak most már, egyenlőre nem érzem úgy, hogy meg akarna támadni, sőt, szavaival inkább elküldeni próbál, mintha védene valamitől. Viszont el kezd fenyegetőzni, hogy ő bizony mennyire bántani tudna engem, és erre már összeszűkül a szemem.*
- Kétlem. *szólok csak ennyit arra, hogy nem tudnám bármivel is bántani, s bár nem tudom mire képes, azért csak jó valamire a fadarab a kezemben. De már hallom is a hangját, és nagyon is jól tudom mi ez... immár harmadszor teszik ezt velem, és ez rettentő idegesítő. Valóban úgy érzem, hogy nem tudom megtámadni, de arcom dühödt grimaszba torzul, és már nyelvem hegyén az erre szánt válasz, de ekkor indul meg, és nem tagadom, egy csöppet megijedek, mert ez így nagyon nem lesz jó... tehát visszanyelem a mondatot, illetve a szót, amivel illettem volna, és csak rászegezem a tekintetem, mereven állva.*
- Nekem egyaltalan nem lenne veled bajom, ha nem igy viselkednel, még mindig nem ertelek. De ahogy gondolod. Es amugy az, hogy oda jarok, semmit nem jelent. A legtöbb ottani diakkal, semmi közös nincs bennem, azt teszek amit akarok, nem ök mondjak meg mi legyen, es egyes helyzetekben hogyan cselekedjek. *vágom ki neki a választ, de ekkor tűnik fel a vörös szeme, és egy pillanatra akad el a lélegzetem, a régen mesélt esti mesékből tudom kiknek van ilyen színű írisze, viszont nem akarom elfogadni a nyilvánvalóan tűnőt, így elkezdem azzal a hülyeséggel magyarázni magamnak, hogy biztosan albínó... de következő mondata rácáfol erre, és szemeim meglepetten elkerekednek.*
- Nem szoltak. De varjunk csak... akkor te vampir vagy? *kezdek rájönni a dolgokra, és gyanakvó hangsúlyt ütök meg. Nagyon nem jó ez így... mert gyűlölöm őket. Még a sárvérűeknél is alsóbbrendűnek tartom mindegyiket, ők testesítik meg azt, amit sose fogok tudni tisztelni: mások vérét szívják szó szerint, piócák, élősködők, örök kárhozatra ítélve sanyargatnak másokat. Nos... igen, az esti mesékből ez jött le, viszont az, ahogy viselkedik... érdekes. Mindig úgy végződött a mese, hogy elragadták a szerencsétlen gyereket a vámpírok, és kegyetlenül végeztek vele, de ez most más. Ez a lány, akinek nem tudom a nevét, még mindig nem támadott meg, holott vámpír, sőt mi több, távol akar magától tartani, és ezt nem értem. Befurakodik a fejembe egy röpke gondolat, egy kép, ahogy Nil azt mondja, hogy nem a származás a fontos, hanem a tettek. Talán extrém esetben, itt is alkalmazható ez az elmélet? Míg mindez végighalad a fejemen, igen csak elgondolkodó képet vághatok, mint aki nem is jár itt, de ahogy érzem a szorítását, úgy kapok oda a csuklójához, és fogom meg azt. Nem szorítom meg, bizonyára nem érdekelné, de nem is lágy mindez, amit teszek.*
- Engedj el! *szólítom fel higgadtan, de határozottan. Talán el tud somfordálni egymás mellett baj nélkül a farkas és a bárány.* - El akarok menni. *közlöm még gyorsan, és mivel eddig is ezt akarta, bizonyára nem lesz ellenvetése. Ha elenged, ha nem, tovább sziszegek neki, egyáltalán nem dühödten, inkább csodálkozva.*
- Te mas vagy mint a többiek. Tudod magad uralni? Furcsa. *hangzik halkan mindez, és egy igen merész kérdés jut eszembe, ami máshol általános, de itt ide nem való.* - Mi a neved? *fejezem be részemről a kíváncsiskodást, egyáltalán nem bízom benne, sem abban, hogy elárulja, azt sem tudom miért kérdeztem meg, de ha eddig nem bántott, akkor talán valamiért tudnom kell a nevét.*

//Fagy.//

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-02-05, 10:49 pm

//olvadunk//

* Szavaim fenyegetően hangozhatnak, de felettébb egoista mód kapom felőle a választ.. igen, ez is dühít, hogy érzem, lenéz, magát felsőbbrendűnek érzi, pedig azt sem tudja, mire vagyok képes. *
- Majd azután kételkedj, hogy helyben hagytalak. * fordulok felé most már dühösen, s lépek is elé, egészen közel férkőzve hozzá, hogy újabb szónoklatba kezdhessek, mire újból kivágja magát holmi számomra terelő szöveggel, szerintem azt sem érti, miről beszéltem az előbb, sőt mi több, kicsit sem érzi a helyzet súlyát, hogy ő most épp mekkora veszélyben is van jelenleg. *
- Nem érdekel a semmitmondó szöveged, szóval köszönöm, elég volt. Te tényleg nem értesz engem, szomorú.. * sóhajtok egy mélyebbet, mely leginkább saját magam megnyugtatására lesz megfelelő eszköz, minél tovább húzzam azt, hogy ne csapjon meg a vérszomj szele, s lassacskán fel is fedem magam neki. Erre kapott reakciói nem hogy arra késztetnének, hogy elhúzzak innen, de egyszerűen éltet, mintha a bennem lévő szikra hirtelen kapna lángra elmémben.. aurája érzékelésével érzem a felismerésének összes fázisát a teljes tudatlanságtól kezdve a végső rádöbbenésig. Szép, íves ajkaim lassú, gonosz mosolyra húzódnak, két tenyerem pedig párszor, ütemesen ütődik egymásnak, a tapsolásból pedig tudhatja, tökéletesen eltalálta azt, ami vagyok, a kilétem, amelyre végső soron én magam vezettem rá, hiszen akartam, hogy tudja. Régen azért csináltam ezt, mert akartam érezni a félelmet, a kiszolgáltatottságot, a kétségbe esést: ez volt számomra az adrenalin. De most.. most ugyanezt érzem, de némi józan ész is vegyül ebbe az ördögi méregbe, mely túlságosan elenyésző mértékű ahhoz, hogy hallgathassak rá. Kezem viszont végül fejét tartja szorosan, amúgy is fehér ujjaim még inkább elfakulnak, az övé pedig hirtelen téved csuklómra, s határozott hangja hallatán arcomról ördögi vigyorom is eltűnik, fejem pedig cseppet oldalra döntve szólalok meg újból. *
- És ha nem, mit teszel? Nem tehetsz semmit, megparancsoltam. Majd akkor mész el, ha én úgy akarom. * vájom ezzel egyik ujjam körmét húsába arcánál, a kicsike sebből pedig máris kibuggyan pár csepp vére. Ilyen közelségből máris megérzem ezt a tökéletes, csábító illatot, s automatikusan hajolok oda hozzá, közel, hogy semmivel sem törődve ízleljem meg nyelvemmel pár csepp vérét. Szívem ha még verne, most minden bizonnyal egyre hevesebb ütemben táncolna mellkasomban, kívánom a vérét, hiába fogyasztottam már el vacsorám, de újbóli szavai visszarángatnak a valóságba, én magam pedig hihetetlen, szemnek láthatatlan gyorsasággal lököm meg keményen mindkét kezemmel mellkasánál fogva, melynek hatására jó pár métert repül el tőlem, s talán szerencséje van, és csak a földre zuhan, nem pedig egy testet fának. *
- Szerinted tudom? Úgy nézek én ki, mint aki tudja? Örülj annak, hogy még életben vagy. * kiáltok neki hisztérikus hangon, fejem megrázva törölve le ajkamról maradék vérét, s kezek én magam is hátrálásba.. nem fog ez menni, akarom, hogy menjen, de annyira nehéz.. rettenetesen nehéz. Nem is veszek következő kérdéséről tudomást egy ideig, csak próbálom lenyugtatni magam, több-kevesebb sikerrel, de végül csak elpattan agyam, kikívánkozik belőlem a borzalom.. hátra tartó lépteim irányt váltanak a srác felé, így joggal hihetem azt, hogy elvesztettem az uralmat elmém felett. *

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-02-05, 11:10 pm

*Sajnos kezd rossz irányt venni ez az egész, alap esetben ez nem volna baj, de megparancsolta, hogy nem támadhatom meg, így annyira azért nem mókás a helyzet. Úgy érzem, képtelen vagyok kidumálni magamat ebből a helyzetből, mert én bár kezdem őt érteni, engem nem vesz komolyan, nem hiszi amit neki mondok, így mivel jobb látom nem ingerelni őt, de a beszédnek sem vélem értelmét, inkább csak csendben fürkészem, még akkor is, mikor eljut a gúnyos tapsolásig.*
- Eddig is ugy akartad, hogy elmenjek, szoval nem tudom, hol itt a gond. *közlöm vele higgadtnak látszódva, pedig már egyáltalán nem vagyok az. Ekkor beleváj az arcomba, és kezd komolyan idegesíteni, hogy mindenki vagy a nyakam, vagy az arcom találja meg, sőt, ő meg is kóstolja a vérem, és itt már végképp rosszra fordul a helyzet, főleg mikor ellök, én meg nagyot zuhanva landolok a hóban. Annyira nem fájt, mivel puhába estem, a hó alatt még avar is van, de kellemes sem volt, még szerencse, hogy nem vertem be a fejem annyira, csak egy csöppet vagyok kótyagos, így egyik kezemmel már a fejem fogom, és meg is rázom picit, hátha attól jobb. Amiket mond, fel sem fogom, már csak azt veszem észre, hogy felém indul. Baj van.*
- Nyugalom, eddig is szepen ment, uraltad magad, talan most is megprobalhatnad... *teszek is egy óvatos ajánlatot, de hülye leszek itt maradni, hátat fordítva neki felpattanok, és elkezdek futni, mivel jobbat nem tehetek. Elég gyors vagyok, sokat edzettem anno, s bár nem vagyok a régi, és bemelegítés sem volt, most az ösztöneim hajtanak, annak ellenére, hogy pillanatok alatt utol érhet. Reménykedem benne, hogy elveszti a nyomom, így futok amerre látok.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-02-05, 11:35 pm

* Lassacskán ráébred ez a fiú, hogy kivel áll szemben, és hiába mutatja kifelé a hőst, aki nem fél, halál nyugodt és így tovább, pechjére érzem őt. Nem tudhatja, nem turkálok a fejében, nem látok bele a gondolataiba, de nem is baj, az érzelmei egy emberről sokkal többet elárulnak, mint a gondolatok, melyek lehetnek akár hamisak is. *
- Első szabály: soha ne higgy egy magamfajtának. Nem tudhatod, mit akarok valójában, mikor mondok igazat.. én sem tudom, mikor mit akarok. * reagálok szavaira, nem fedve fel képességem továbbra sem, bár igazából mindegy lenne, nem hinném, hogy annyira képzett volna, hogy ellen tudjon állni, védekezni tudna vagy éppen ellenem fordítani saját taktikám. De mindez most annyira lényegtelen, hogy én inkább hagyom, ami ellen nem tudok tovább küzdeni: kiengedve a gonoszt, a kéjsóvár undormányt magamból ejtek mégis arcán sebet, hogy finom vérét megkóstolhassam. Melyik vámpír lenne képes ellenállni egy ilyen finom falatnak? Talán akad néhány egyed, akik képesek uralkodni magukon, de én sosem tartoztam azok közé, hát miket is gondoltam én, majd egyik napról a másikra megváltoztat egy olyan dolog, melynek meg sem kellett volna soha történnie? Ennyire naiv nem lehettem, s bár akaraterőm így is sokáig bírta, de most már képtelen vagyok visszatartani magam. Így bőszítenek fel egyre inkább tettei és szavai, miknek végül következményeként jó pár méterrel, tőlem tisztes távolban találhatja magát rövid úton. Néhány szót fröcsögök felé, majd nem bírva magammal indulok végük irányába. Nem túl gyorsan, szóval nem láthatatlan suhanásba kezdek, csak sebes lépteim nyoma marad a friss hóban. *
- Ne beszélj velem úgy, mintha egy gyerek lennék, mert nem vagyok az. * kiáltok rá újból mérgesen, de ekkor már látom is, hogy menekülőre fogja. Nem lassítok lépteimen, sőt, ahogy ő futásnak ered, én magam is sietősebbre fogom a figurát, végül szemnek láthatatlan gyorsasággal suhanok el mellette, így erős szelet érezhet csak, és egy újabb lökést, mely újból ledönti lábáról, én magam pedig közvetlenül mellette állok meg, egyik lábammal fordítva őt hátára, mellkasára nehezedve cseppet, kicsit sem óvatosan, így tartva a földön. *
- Akarod ezt egész este játszani? * veszem el róla lábam, s guggolok le arcához láthatatlan gyorsasággal, tehát csinos arcom, mely most éhségtől torzul néz szembe vele, mindössze pár másodpercig, mivel eddig tudtam csak tartani magam: hirtelen, vadul csapok le nyakára, s vájom bőrébe fogaimat, nem is fogva le őt, de eltolni sem tud magától, ez egészen biztos, szóval ellenkezhet, de én szívom és szívom a vérét még egy darabig. Fájdalmas lehet mindez számára, de kicsit sem érdekel, hiszen mérgemnek köszönhetően idővel bódult állapotba fog kerülni, minek hatására már önként fog karjaimba omlani, és kicsit sem fog ellenkezni ellenem. Nekem akarja majd adni a vérét, és talán belém is bolondul, vonzódni fog hozzám egy darabig, a rajongásig ki akar majd szolgálni. Persze ez idővel múlik majd, de engem most csak a vér édes íze érdekel és foglalkoztat, hiszen nem mindennapos élmény ez az íz, kicsit sem. *

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-02-06, 12:03 am

*Most már kezdek összezavarodni, és megijedni is, mert védekezni még mindig nem tudnék, így hát teszem amit jónak látok, az ösztöneimre hagyatkozok, néhol az eszemet is segítségül hívva, bár talán kevés lesz ez így.*
- Es mi a többi szabaly? *kérdezem pimaszul, de igen csak kíváncsian, mert talán morbid egy humorom van, de valahol vicces ez a szituáció, bár nem sokáig nevetgélek rajta magamban, mert hirtelen fordulnak rosszra a dolgok, és úgy látom, elveszi az önkontrollt, így sebez meg, és kötök ki a hóban, majd fogom menekülőre. Illetve hát csak fognám, mert hiába futok egy ideig, valahol mélyen tudom, hogy ezzel csak ingerlem, és számítok rá, hogy utánam jön, s valóban, már meg is érzem az újabb lökést, hogy ismét a földre kerüljek. Rám tapos, és úgy dühöng, de már én sem tudok magamon uralkodni, teljesen átadom magam az ösztöneimnek, amik most részben óva intenek, részben pedig őrjöngenének.*
- Nem beszeltem veled ugy! *vicsorgom oda, míg kezeim megtalálják a bokáját, és bár hiába, de megpróbálom eltolni a lábát. Talán itt lesz vége az életemnek, talán nem, de én mindig úgy tudtam, hogy szárazra szívják az áldozataikat, így mikor kérdést tesz fel, na ná, hogy azt válaszolom, amit akarok.*
- Nem, eressz! *morgom most már dühödt kétségbeeséssel, de nem akar, ez természetes, így oda is guggol mellém, egy pillanatig azt elhitetve velem, hogy elenged, de nem így történik. Nem értem a nőket, a nyak mint olyan, a férfiakat kéne lázba hozza, nem a gyengébbik nemet, bár ez egy vámpírnál talán nemtelen dolognak számít, akkor sem értem miért mindig a nyakamra cuppannak. Ez viszont egyáltalán nem olyan kellemes, mint Lis ajka, mert kíméletlenül harap belém, felsértve a húsomat, és én fel is szisszenek, próbálom eltolni, sikertelenül. Aztán olyan dolog történik, amire legvadabb álmomban sem mernék gondolni, ilyet még életembe nem hallottam ezekről a teremtésekről, mert hirtelen élvezni kezdem, ahogy szívja a vérem. Nem tudom megmagyarázni, csak jó érzés, most már sokkal kellemesebb, mint bárkinek az ajka a nyakamon, ilyet még sosem éreztem, így a tolás is abba marad, és annyira jó most mindez, hogy végre boldog vagyok, hogy közelebb húzom, már ha tudom, legalábbis megpróbálom. Nem akarom, hogy vége legyen.*
- Még! *nyöszörgöm kérlelően a fülébe, remélem meg is hallgat, mert bár elég kegyetlennek látszik, az élvezet itt kölcsönös.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-02-06, 12:26 am

* Pimasz módon kérdez vissza továbbra is inkább óvó kijelentésemre, amire igen csípős válaszom lenne, ha nem kezdene menekülésbe, s nem beszélne velem úgy, ahogyan. Nem méltatom tehát ezt már különösebb reakcióra, szavakkal legalábbis semmiképp, egész egyszerűen utána eredve taszítom újból a földre, s közlöm vele kissé sem kedves hangnemben azt, amit rühellek egyáltalán ebben a világban. Gonosz módon még a remény magját is elhintem elméjében, igen, hagy higgye, hogy elmehet, ez vagyok én, egy álnok kígyó, és élvezem ezt az egészet újra.. Nem foglalkoztat az sem különösebben, hogy próbálkozik lábam eltolásával, cseppet sincs szerencséje, épp csak egy pillanat alatt telepedek közelebb hozzá, félig rá, felsőtestére, hogy elvegyem tőle azt, amit akarok. Nem, nem az életét. Nem akarom megölni, eleget gyilkoltam már szemrebbenés nélkül egész életemben, ez csak amolyan "rosszkor voltál rossz helyen" megtorlás, amit művelek vele. Hihetetlen iramban kezdem szívni vérét, rengeteg éltető csepp áll össze óriási kortyokká, melyek végül gyomromig csurognak, én pedig élvezem ezt a lehetetlen helyzetet. Eleinte ellenkezni érzem a fiút, aki ha ma más helyet választ az egyedüllétre, valószínűleg nem botlom belé, és nem bőszítem fel magam, nem okozom neki sebeket és fájdalmat. De ezért sem magam okolom, az túl nehéz lenne, még szerencse, hogy képtelen vagyok tükörbe nézni.. s bár tényleg nem ő az első, akiből ma eszem, mégis úgy veszem magamhoz ezt a számomra édes nedűt, mintha még sosem ízleltem volna ehhez foghatót. Ám lassacskán nem érzek tartást, ellenkezést mozdulataiban, sőt, egyetlen szót ejt ki ajkain, mely szabályszerűen felvillant agyamban egyetlen kis körtét. Kínzásra teremtettem, így alakult ki jellemem, nem vagyok kíméletes, könyörületes meg végképp nem, és eszem ágában sincs teljesíteni, amit kér. Hirtelen cuppan el véres ajkam nyakától hangja hallatán, szóval még nem szívtam ájulásig testéből vérét, de kabátom ujjával letörölve ajkam, szaporán szuszogva fordítom magam felé arcát. *
- Nem kapod meg ezt az örömöt.. inkább attól legyél boldog, hogy túléltél. Nincs okom tovább veled szórakozni. * hajolok füléhez, s még egy utolsó nyalás a seb környékén puha nyelvemmel, amely kissé fel is csigázhatja a srácot, de mégis, a következő pillanatban már ott sem vagyok a közelében, egész egyszerűen eltűnök mellőle, hoppon hagyva őt, s hogy merre visz az utam? Minél messzebb innen, tőle távolra, nem akarok gyilkolni többet.. meg kell változnom, és így is eléggé eleresztettem magam, amit nem szabadott volna. De minden kezdet nehéz, neki viszont most szabad útja van, ma éjjel már nem kell tartania tőlem. Az érzés viszont, hogy kívánja, szívjam vérét egy darabig megmarad benne, s ki tudja, mikor fog újból vissza térni? Talán majd akkor, ha véletlenül ismét összefutunk, ami fogalmam sincs, mikor lesz, minden esetre ez a mai nekem is jó lecke volt, és remélhetőleg ő sincs ezzel másként. *

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-02-06, 12:43 am

*Van, hogy nem tudom tartani a szám, de a nőkkel sosem tudtam jól megértetni magamat. Amíg tudták, hogy ki vagyok, milyen családdal mögöttem, nem érdekelte őket mit mondok, úgy is az volt, amit én akartam, de most, hogy ismeretlen környezetbe kerültem, ilyenkor látszik, mennyire nem tanultam meg az alapokat. Hát most fokozottan fájdalmasan okulok, és ez az iskola olyan helyzetekbe kever, amikbe nem is kéne kerülnöm, de mégis, akkor is ez van, ha semmi rosszat nem akarok. Hirtelen gyorsulnak fel az események, túl hirtelen, és kicsúszik a kezem közül a gyeplő, már arra eszmélek, hogy alatta vagyok, és a vérem issza. De ami talán józan paraszti ésszel belegondolva a még rosszabb, hogy én ezt beteg módon még élvezem is. Így kérem meg, hogy ne hagyja abba, és ha emlékszem majd erre a találkozásra tisztán, akkor levonhatok egy enyhe következtetést, hogy ez a lány gyakran teszi az ellenkezőjét annak amit a másik kér tőle, ez talán majd előnyömre is válhatna, de jelen pillanatban ez nem érdekel, csak amit most mond. Kétségbeesetten kapok utána, viszont már el is tűnik, olyan gyorsan, hogy felülni sincs időm, már nem látom sehol sem. Egy darabig teljesen magam alatt vagyok, hogy elment, vége szakadt a jónak, és én nem látom többet, de aztán feltápászkodom, mert ideje lenne mennem. Talán még bele is akadhatok, hazafelé tartva, így kelek fel, és botorkálok visszafelé arra amerről jöttem befelé az erdőbe. Közben a sebemet fogdosom, de a gondolataim kikapcsoltak, így nem igazán van rá eszem, hogy be is gyógyítsam, azonban ez talán nem is akkora gond, hiszen változatlanul nem tépte fel az ütőeremet, csak jobban kiszívta a nyakam szó szerint, mint Lis. Kitalálok az erdőből is, és innentől már csalódottan a révész felé veszem az irányt. Még a nevét sem mondta meg az én angyalom...*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-02-09, 7:26 pm

*Ahogy nézem, a nap már lenyugodott, így hát unalmas perceimet töltöm éppen az erdő közepén. Fogalmam sincs, hogy pontosan mennyire jöhettem már be a fák közé, de annyira nem is érdekel a dolog, csak nyugodt léptekkel sétálok tovább. A mai öltözetem egyébként egy fekete csizmából áll, fekete nadrággal, melynek szárai a csizmába vannak tűrve, felül pedig egy hófehér pulóvert viselek. Nyakamban egy jégkék színű sál lóg és egy fekete, derékig érő kabát is megtalálható még rajtam. Szemeim körül szép smink díszeleg, hosszú hajam pedig kibontva omlik végig a hátamon. Kesztyű és sapka nincs most rajtam, nem érzem szükségét és ha fáznék, majd felmelegítem magam, hiszen a pálcám most is nálam van, akár csak két tőröm, melyek a derekamnál pihennek az övemhez erősítve. Egymás után hagyom el a fákat, így lépkedve a hóban, miközben időnként feltekintek az égre, de sajnos túl sok minden nem látszik belőlük, hála a fenyveseknek, hiszen azok örökzöldek, nem hullajtják el leveleiket.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-02-09, 7:39 pm

* Türelmesen állok szobám ablakában s figyelem amint egyre inkább sötétség borul a tájra így hozva el számomra napom legizgalmasabb részét; az éjszakát. Már jó ideje itt állok kissé talán meredten, megkövülten teljes harci felszerelésben így amikor legalább tíz tizenkét órára eltűnik a felhőktől alig vagy semennyire sem látható napkorong én elhagyom szobám falait, hogy percekkel később Seol szigetén, a kikötő környékén tűnhessek fel. Volt Noel, nincs Noel... bár ez senkinek sem tűnik fel abban az átkozott kastélyban. A kikötő azonban egészen unalmas még ebben az időpontban így kisvártatva onnan is eltűnök hihetetlen gyorsaságomnak köszönhetően és az erdő felé veszem az irányt. Talán a szomjúságomnak kéne vezérelnie - normális esetben mindenképp, de most még se ez ösztökél a mozgásra hanem egy bizonyos jól ismert illat. Rendesen beleivódott az emlékezetembe így ha lehet még gyorsabban kerületem a fákat jácci könnyedséggel míg nem meg nem pillantom Vixi-t. Tőle úgy tíz méternyire húzok el mellette talán fel sem tűnik neki hogy aztán körülbelül öt méterrel előtte jelenjek meg s nézhessek bele szép szemeibe. Kezeim zsebemben, öltözetem pedig tiszta fekete, elegáns, a hosszú szövetkabát nincs bekötve így fekete ingem és díszcsattos övem is láthatóvá válik ahogy egy kis finomság a nyakam környékén mivel a felső három gomb nincs begombolva az ingemen. Hajam rendezetten fésülve, csillogó aranyló tekintetem pedig a leányzó arcán pihen.*
- Nem gondoltam volna, hogy máris újra látlak.* mi apró kis örömmel tölt el de ez nem igen olvasható le nyugodt arcomról. Még mindig nem békéltem meg az új mesterrel de hát nem is fogok, de ennek sincs nyoma hófehér arcomon.*
- Esti séta vagy tán keresel valakit?* döntöm picit oldalra a fejem, természetesen mint mindig résen vagyok, mert ez a lány nem adja könnyen magát. Nagyon nem...*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-02-09, 7:56 pm

*Egyáltalán nem számítok arra, hogy ma bárki is rám találna, manapság olyan nyugalmasan és unalmasan teltek a napjaim, hiába jöttem ki sétálni, senkivel se találkoztam. Most viszont, kezdem úgy érezni, hogy valaki figyel, de addig nem tűnik fel, hogy ki az, amíg előttem pár méterrel meg nem áll, de én nem lepődöm most már úgy meg, csak nyugodtan közelítek felé, majd úgy egy méteres távolságban végül megállok és apró mosollyal arcomon tekintek fel a borostyán szempárba.*
- Szia Noel! Hát, akkor ezzel most már ketten vagyunk. Csak nem miattam vagy itt? *a vámpírok megérzik az emberek szagát, így hát bizonyára ő is így van én velem, és vagyok olyan egoista, hogy ezért is lehet most itt. Persze tévedhetek, de most valamiért biztos vagyok saját dolgomban. Ahogy viszont kérdez, úgy döntöm én is oldalra a fejem, kis ideig nyugodtan fürkészve tekintetét és tudom, hogy hazudni felesleges, mert úgyis belelát a fejembe.*
- Eredetileg esti sétát terveztem, de most, hogy itt vagy, nem bánom a társaságod. *azért emlékeimben még él a múltkori találkozás, ahogy elkapott és véremet vette, ahogy érintett, majd csókolt, a megaláztatás viszont mintha elillant volna, fel se fogtam akkor és most se tudom tisztán látni a dolgokat, de most friss a fejem, nem úgy, mint akkor.*
- Most már jobb a hangulatod, mint a múltkor vagy még mindig morgós vagy? *teszem fel egy kérdést, de tekintetem lassan jobban szemügyre veszi őt a sötétben, így szúrom ki szép felső testét és egész lényét, mivel igen csak elegáns ma, sőt, szinte tetszik nekem. Nem szabadna ilyesmit gondolnom, de vonzódom hozzá, ezt már kár lenne tagadni. Lehet, hogy a méreg miatt, de lehet, hogy azért, mert végre nem vagyok ismét teljesen magányos, valaki az én társaságomra vágyik. Jó, tudom, a véremre, de ennyi hazugságot megengedhetek saját magamnak magam felé.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-02-09, 8:12 pm

* A várva várt időszak eljön így hagyom el a kastély és indulok neki a vértől hemzsegő szigetnek, de mint az utóbbi napokban most sem a vadászat végett loholom be ezt a kis terepet hanem a mozgás, az átmeneti szabadság örömének engedve. Egy ideig... de aztán megérzem az ismerős illatot minek utána eredek így az erdő mondhatni közepén süvítek el a leányzó mellett s állok meg nem sokkal előtte. Nem a halálra rémítés volt a célom a hirtelen felbukkanásommal mert akkor bizonyára más eszközökhöz, módszerekhez folyamodtam volna. Nem telt el annyira sok nap utóbbi találkozásunk óta - legalábbis nekem nem tűnt annak de azt hiszem kár lenne tagadnom magam előtt, hogy örülök az újbóli találkozásnak.*
- Tetszene ha azt mondanám, hogy téged vártalak nem de?* tekintek le szemeibe mivel úgy érzékelem már nem fél tőlem, ez a csöppnyi távolság legalábbis erről uralkodik.* - Mindig kint vagyok de ahogy megéreztem, hogy itt jársz a közelben nem fért kétség hozzá, hogy merre induljak.* ezt a kérdést visszájára is fordíthatnám de konkrétan nem teszem így köntörfalazva döntöm kissé oldalra a fejem kérdés közben. Szavaira kissé elmosolyodom, tehát vagy vágyódik már utánam vagy tényleg kezd megbékélni velem nem tudom még egyenlőre s nem is akarom képességemet bevetni ez ügyben így kérdésére a másik irányba döntöm át a fejem, hogy ne legyen annyira mozdulatlan.*
- Sosem fog ez az érzés elmúlni, legalábbis egyenlőre így érzem. Nem hiszem, hogy az idő ez esetben gyógyír lenne...de majd elválik.* nem történt még ilyen velem így nem tudok rá válaszolni.* - Befolyásolja ez azt, hogy nem fogsz kereket oldani előlem amint lehetőséged adódik rá?* vetem fel a kérdést, észlelem ám, hogy tekintetével éppen felfal így mikor a mustrálást befejezi még közelebb lépek hozzá és kissé füle tájékára hajolva kezdek el suttogni.*
- Látom tetszik amit látsz... szinte levetkőztettél szemeiddel.* ha nem csalnak az érzékeim akkor igazam van, kiegyenesedve vonom össze kissé szemöldököm őt figyelve egyre inkább azon gondolkodva, hogy ama bizonyos alku nélkül is megkaphatom annak ellenére, hogy nem adok érte cserébe semmit. Talán akkor jobban járt volna...*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-02-09, 8:20 pm

*Lehet, hogy neki nem tűnt régnek az a találkozás, pedig már egy jó hónap eltelt azóta, én pedig végig magányos voltam és egyedül éreztem magam, talán ezért is élvezem most a találkozás örömét, hogy itt van és tudom, hogy nem is akar máshol lenni, hanem tökéletesen megfelel neki az én furcsa társaságom.*
- Hmm, szerintem nem kell tetszenie, mert van egy olyan sejtésem, hogy engem vártál. *mosolyodom el kissé és kezdek bátrabb lenni a közelében. Most nem fogom megtámadni, amíg nem ad rá okot, így hát csak kiélvezem minden percét ennek az alkalomnak és a beszélgetésnek. *
- Sejtettem, hogy hiányoztam... vagy a vérem. *csillannak meg szép szemeim, mivel igen, vágyok rá, leginkább mérgére, melytől minden bajom elmúlik és boldog lehetek végre, olyan boldog, mint már régen nem voltam. Nem érdekelnek jelen pillanatban a mellékhatások, csak jól akarom érezni magam. *
- Nem befolyásol semmit, csak érdeklődtem. Amúgy se akarok sehova se menni a közeledből. *pillantok végig rajta, de ahogy még közelebb jön, úgy hagyom bent a levegőt, nem is lélegezve és hallgatom szavait, melyektől rögtön el is pirulok.*
- Nem vetkőztettelek le, csak megnéztelek. Elegáns vagy. *állapítom meg, majd végül a sálam lassan elkezdem leszedni a nyakamból, így mutatva meg neki formás nyakicámat, miközben a sálat a kabátomba rejtem.*
- Nem vagy éhes? ~ harapj meg ~ *annyira, de annyira akarom, így lépek még közelebb hozzá, majdnem hozzá is érve a vámpírhoz. Szükségem van rá, szinte már most függőnek érzem magam, olyan iszonyú szeretethiányom van itt, így pedig végre minden bajnak vége lesz mára.*

» Rémálmok erdeje (NRT-s játékhelyszín)