Titkok erdeje

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-11-24, 8:31 pm

//NRT játék Ashi-Connor. 2012.10.24//

*Nem igazán tűnt humorosnak, na, mg a mai nap én is eléggé feszült vagyok, na meg bár nem vagyok vérbeli Inflatusos, azért még tisztában vagyok vele, hogy nem ezzel kell azonosítani a házunkat, elvégre nem a halál utáni vágy hajt minket, hanem éppen az ellenkezője, hogy örökké éljünk, ez pedig azt jelentheti, legalábbis az én fejembe, hogy nagyon is szeretjük az életet.*
-Nem igazán éreztem komolytalanságot, tehát igen kizárásos alapon az jött le, hogy úgy gondoltad.*morgom még oda a lánynak. Nem akarok bunkó lenni, de azt hiszem mostanság ez eléggé közel áll hozzám, és nem fogom vissza magamat, régebben más voltam én is, de hát az idők keményítenek, nekem pedig változnom kellett. A humorérzékéről már sejthető, hogy nem éppen a legjobb, ezt valószínűleg elég erősen éreztetem is vele, na meg cseppet sem vagyok kedves, de azért idő közben magamba nézve, én is észreveszem, hogy nem kéne elküldenem melegebb éghajlatra, hiszen azon kívül, hogy hülyeségeket mondott, még nem tett nekem rosszat.*
-Hát eléggé, szóval, ha lehet, ne akarj humorosnak látszani, hanem inkább próbáld ki a természetességet, hidd el kifizetődőbb, mint kommersz viccekkel előállni.*mondom kicsit elhúzva a számat, de már kevésbé mogorva hangnemben, tehát ez most nem leszólás akart lenni, inkább "baráti" jó tanács. A következő szavakra csak bólintok, én egy éve voltam lusta, mint a föld, és nem gondoltam semmire sem, de ezt inkább nem osztom meg vele, a lényeg hogy meglett a jussa, és ez az évem már másképpen zajlott. Felkészüléssel, gyakorlással, edzéssel, és mindenek előtt változással.*
-Látsz valaki mást rajtunk kívül? Persze hogy te..*mondom, amikor visszakérdez, majd meg is kapom a választ, miszerint elsős. Gondolhattam volna, hiszen nem tűnik annyira érettnek.*
-IGazából kitalálhattam volna, nem szedtél még magadra kellő komolyságot itt, de majd idővel, nyugi én is így kezdtem.* Aztán természetesen rá is csesztem, de ezt nem mondom ki, majd ő is rájön a dolgokra, és azoknak a menetére itt nálunk. A visszakérdezésre azonban picit elhúzom a számat.*
-Másodikba, vagyis egy hónap múlva harmadikba, egyszer buktam múlt évben, ha nem jártam volna így, valószínűleg már az egyetemen agyalnék.*Na, igen ez a dolog bánt, de sajnálkozással nem megyek semmire, tennem kell, és akkor majd jobb lesz minden, magamon kell segítenem. A kérdése viszont már pozitív, én amúgy is futottam, edzésben vagyok, tehát miért ne?*
-Benne vagyok, akkor lehetne a cél mondjuk az ösvény. De nem fogadok.*szögezem le, majd meg is támaszkodok egy fában, halványan előrehajolva rajtra készen.*
-Akkor 3ra oké? Egy..Kettő.. Három..*Számolok vissza, és ahogy a háromhoz érek, neki is lendülök rögtön sprintbe iramodva, remélve, hogy a másik se marad le annyira, persze nem veszem én se vér komolyan a dolgot, de egy kis verseny attól még jót tehet nekem.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-11-25, 3:40 pm

//Ereklyetan - 8. házi//

* A mai napra pihenést terveztem.. távol az iskolától, a sentineli teendőktől, a tanulni valótól és minden mástól is. Kell most pár óra nyugalom, ezért sem keresem meg egyelőre az én vörös kis démonomat, majd kicsit később, az este folyamán, de most levegő kell. Tochot sem hoztam magammal, sőt, tulajdonképpen fogalmam sincs, merre jár a drága, de az fix, hogy nekem ma motoroznom kell, tehát igyekszem bejárni ismét az erdő minden zegét és zugát. Úgy egy fél órája indultam útnak, a rokonok házából felvéve motoromat pattantam is rá, s indultam szélsebesen célom felé, mely ugye az erdő mélye továbbra is. Isteni érzés száguldozni a fák között, kerülgetni a rönköket, ugratni a kiemelkedőbb részekről.. és bár nem tudom, meddig fogja így bírni mellettem ez a csoda, az biztos, amíg lehet, kihasználom Isten adta tehetségét, és persze a sajátomat is. Fejemen kivételesen bukósisak, ritkán használom, de most annyira vadállatnak érzem magam, hogy muszáj voltam felvenni elővigyázatosságból, testem többi részét pedig a szokásos ruháim borítják, tehát bőrdzseki, alatta pulóver és póló, lábaimon kivételesen motoros csizma virít a szakadt nadrág felett, melyek közül az egyikbe pálcámat is beleszúrtam, kezeimen pedig kesztyű. Nagyon figyelek azért előre, de a tempót egyre csak növelem és növelem, s már az adrenalin is alig fér el testemben, mikor is nem túl messze egy ismeretlen alak lép ki két fa közül, én pedig bár lassítok, a fék csikorog, és éppen sikerül kikerülnöm a fákat, de végül a motor megcsúszik a nedves avaron, én pedig oldalra dőlve csúszok még pár métert, majd természetesen ismét két fa között így átcsúszva lassulok le, s áll is meg a motor végül. Penge vagyok esésekből, tehát amennyire durvának tűnik a dolog, annyira nem is vészes, bár azért egyik lábam és oldalam sajog, de mégis van annyi erőm, hogy anyázva, szentségelve szedjem össze magam a földről, a motorral együtt. *
- Maga mi a fészkes fenét képzel? Hallhatta, hogy jövök! Nem normális.. tűnjön innen, amíg szépen mondom!! * ordítok rá lihegve, miután sisakomtól is megszabadultam, de hiába szikrázik felé barna tekintetem, s nézem meg jobban dühömben a férfit, az máris pálcáját szegezi nekem. *
- A varázserőd kell, azért vagyok itt. Nyugodj csak meg, nem fog fájni, ígérem. Gyors leszek és kíméletes.. * vigyorodik el végül, miközben már közelebb is ér hozzám, de nekem természetesen eszem ágában sincs igent mondani kérésére, tehát míg ő magabiztosan közeledik, pálcám hirtelen kerül elő helyéről, s irányul felé, miközben még egy jókora kört is rajzolok felé. *
- Arra mérget vehetsz, hogy amíg élek, nem lesz a tiéd. Fatum orbium! * küldök is rá egy nagyobbacska árnygömböt, egy bökés kíséretében, mely elől még csak el sem ugrik, gondolom vagy nincs ideje, vagy nem tudom.. de hogy sebesülés nem éri, csak a képembe röhög gyengének tűnő próbálkozásom miatt, az is biztos. *
- Hogy mi a szent sz*r..? * hökkenek meg, ám ez pontosan elég ahhoz, hogy ő maga indacsápokat varázsolva elő fogjon körbe jó párral, s hajítson odébb jó pár méterrel.. nem is kell mondanom, hogy reccsennek bordáim a fával való találkozás közepette. *
- Ne becsülj le öcskös.. próbálkozni szabad, de úgyis az enyém lesz az erőd! * röhög mondata befejeztével még egyet, de még így csicsergő fejjel is képes vagyok arra, szemeim összeszorítva koncentráljak motoromra, hogy oda hoppanáljak, ilyen testhelyzetben. Kissé megerőltető, s azt még hallom, és látom is innen, az újabb helyről, hogy a fa, ami előtt feküdtem az előbb, törzsénél szilánkosra robban, elég gyenge varázslatot használhatott, de most sikerült valamennyire megzavarnom, ami nekem elég idő arra, ez a pár másodperc, hogy egy tűzburkot állítsak magam köré. Előbb a megfelelő pálcamozdulat, tehát egy vízszintes vonal, mely egy körülötte leírt körben végződik, és az ige is: *
- Ignis velius! * tápászkodom fel immár lét lábra, s fújtatva nézek az idegen felé, most tüzetesebben megnézve, mint az előbb. * - Mi a titkod öregem? Miféle burkod van, ami visszaveri a támadásaimat? Aerisiccus! * bökök is felé, tehát nem titkolt szándékom, hogy légszomj átkot próbáljak ki rajta, de erre is csak elvigyorodik, így teszi csípőre kezét, s áll meg velem szemben. Csak semmi levegő után kapkodás, semmi.. *
- Mondtam, hogy nem lesz egyszerű.. próbálkozz csak még, ha szeretnél! * tárja is szét kezeit, mire én nem vagyok rest újból felé mutatni a fadarabbal, s lefelé is húzva teste előtt. *
~ Corpus vitreum.. Dispersus!~ * átkozom meg az üvegcsont betegségével, majd aktiválom is az igét, de ahogy elfigyelem arcát, egy cseppnyi rezdülés sincs rajta, mely a hirtelen, semmiből jövő görcsös fájdalom jele lenne. * ~ Ez furcsa.. valami semlegesíti az átkok hatásár, amit rá szórok. Sideris. Ereklyetan.. mi lehet ez? Ez nem lehet varázslattól, ehhez egy tárgy kell.. ~ * gondolkodom idegesen magamban, míg ő csak röhög rajtam, s átkozódik felém általam is ismert igékkel, melyeket a pajzsom még egy kicsi ideig kivéd, ám ahogy nézem őt, a napfény kezére süt, s egy gyűrű csillan ujján. *
- A gyűrű.. a gyűrű. Invito gyűrű! * irányítom vigyorogva felé pálcámat, a tűzburkom ekkor omolhat le, a gyűrű pedig ujjáról egész egyszerűen leröppen, s előre tartott másik kezemben landol. * - Tehát ez volt a muri az egészben? Szánalmas vagy, tudod? Rossz emberrel kezdtél.. * lépek előrébb pár határozatlan lépést, kissé sem tartva tőle, hiszen ha minden igaz, átkaim, amiket tőlem kapott, most majd szépen kiütnek rajta. A fájdalmas ordítás nem marad el, mivel egész mellkasát végig égette az előbb az árnygömb, ő pedig bár oda kap, de a fájdalomtól egyszerűen térdre rogy.. és azt hiszem, ezzel saját magának viszi be az utolsó döfést, hiszen az ordítás a légszomj átkon nem segít, már ha az is kiüt és levegő után fog kapkodni, de az üvegcsont átok miatt ahogy térdre esik, már egy apróbb ütéstől is roppannak csontjai. Két térde és sípcsontjai reccsenését hallom, így dől oldalra most már, ki az előbb még olyan nagy legény volt. *
- Nos, megérte? * állok fölé most már tényleg minden idegtől mentesen, nem lesz esélye ellenem, mentálisan pedig nem hiszem, hogy fog próbálkozni, olyannyira nagyon a fájdalmai, legalábbis ahogy a zokogásból és sebekből elnézem.. de végül könyörülve rajta bökök felé ismét, egy sötét emléket idézve fel agyamban. * - Avada kedavra. * és huss, a zöld fény mindent elintéz.. bár a légszomj átoktól egy idő után úgyis meghalt volna, de nem vagyok pszichopata, hogy végig nézzem, amíg elszenved.. bár megérdemelte volna, hiszen lőttek a délutánomnak, fájó végtagokkal nem lehet vagánykodni, szóval szépen vissza kell kerülnöm a rokonokhoz, hogy néném leápolhasson, és helyre hozza a sebesüléseimet. *
- Csak tudnám, miért volt erre szükség.. * morfondírozom hangosan, majd még pár lekezelő pillantást vetve a testre hagyom ott, s indulok motoromhoz csalódottan.. csak pár nyugodt órám lenne, többet tényleg nem kérnék, esküszöm. *

//Ez a házi nem lett jól kijátszva, tehát senki se vegye alapul, mert hibás! (Sideris)//

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-12-14, 8:52 pm

*Régen jártam már az iskolában, ezért mikor belépek kicsit rácsodálkozok, hogy szinte semmi se változott azóta hogy itt lettem volna utoljára. ugyanazok az ismeretlen emberek mennek el mellettem, mint régen. Sajnos mostanság rengeteg időt voltam otthon, a nagyszüleimnél, így kicsit vissza kell rázódnom a régi kerékvágásba. Nagyon sokat hiányoztam, ezért rögtön neki is állok a tanulásnak, s egész délután csak a könyveket bújom, s csak néha pislantok ki az ablakon. Nagyon várom már hogy besötétedjen, s nem soká el is jön, hisz télen hamarabb lesz sötét. Amint nincs fent a nap, becsukom a könyveimet.*
-Na Neko, előtt az én időm! *nézek kiscicámra, aki bóbiskolva rám néz, majd alszik tovább. Nem úgy mint Démon, aki már hozza is a szájában a sálamat. *
-Köszönöm egyetlen, kicsiny bogaram! *simogatom meg a fejét, amire ő csóválni kezdi a farkát. Hamar fel is veszem a jó melegruhám, ami most kivételesen nem fekete, mert vittem egy kis szint is az öltözetembe nem rég. Az állataimat nem viszem magammal, ahogy a fejhallgatót sem, mert most élvezni akarom a telet. Mikor felöltözök, megyek is le a lépcsőn, s nem sokára már kint is vagyok az iskolából. *
-Szép jó estét! A szigetre szeretnék menni! *Mondom a révésznek aki már el is kezd szép lassan evezni. Kerülgetjük a nagy jégtáblákat. Hirtelen meg akard a lélegzetem, amikor eszembe jut hogy milyen nagy mélység van alattunk, és mennyi-mennyi víz. Nagyon ijesztően recsegnek a jég tömbök de most valahogy tetszik. Mikor kiszállok, egyenesen az erdőbe sétálok. A hideg át járja a testem, s a csontjaimig hatol. Egyszer csak elkezd hullni a hó, én pedig figyelem a szállingózó hópelyheket. Számolom őket, de egyre több lesz belőlük, így esélytelen a továbbiakban, ezért hát csak nézem őket. Mikor körülnézek, észre veszem hogy már bent vagyok az erdő közepén és már réges-régen nem ösvényen járkálok. Megállok, s megvárom hogy mit történik. Egyszer csak mintha halk csilingelést, és éneket hallanék. Olyan hatást keltenek mintha dalra kelnének a pelyhek.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-12-14, 9:32 pm

*Az erdőben sétálgatok gondtalanul már lemondva az évfolyamlépéről. Tudom, hogy szégyen elsős létemre évet ismételni, de ez van majd jövőre jobban tanulok. Váratlanul elkezdenek hullani a jégvirágok az égből. Kissé meg lep, de mosolyt csal az arcomra. Beljebb haladva egyre nagyobb a hó, ami egy kicsit meg nehezíti a közlekedést. Egy kosza szél elkezd játszani a vörös füttyeimmel, melyet nem nagyon díjazok, de nem is morgolódok miatt. Fekete sapkámat kicsit lejeb húzom kesztyűs kezeimmel. Most is tiszta feketébe vagyok fekete kapát, fekete farmer és kigondolta volna fekete csizma. Hirtelen meg állok vagyis elhasalok. Nem kelek fel inkább csak figyelek egy nagyon ismerős emberformát. Minden stimmel csak a ruházata színe nem. Vállat vonok mondván, úgy sem eshet semmi bajom hacsak nem egy vámpírt. Megbizonyosodok arról, hogy nálam van-e a pálcám. Szerencsére nálam van, így nincs is ne, lehet nagy gond. Így feltápászkodok hangtalanul és nekem hátat fordító lány felé futók nesztelenül. Mikor már egy méteres távolságban vagyok tőle elrugaszkodok a talajtól és egyenes a cruosos lányra esek. Esélye sincs megmenekülni az eséstől. Így mind ketten a puha hóba landolunk.*
-Na kislány hol is voltál egész eddig?*köszöntöm a régi ismerősömet rókavigyorommal amit persze a sötétben alig láthat.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-12-14, 9:52 pm

*Sétálok az erdőben hópelyheket üldözve, ám egyszerre beérek az erdő közepébe. Megtorpanok mert úgy érzem eltévedtem. Meghallok a halk kis dallamok mellett valami zajt, s fülelni kezdek. Ám a következő pillanatban egy óriási zuhanás tompítójává válok, s mosolyogva jövök rá hogy az kinek tompítottam az esését nem más mint az én drága Ashim*
-Szia Husi! *Köszönök neki kedvesen, s elfordítom a fejem hogy adhassak az arcára egy puszit.*
-Hááát tudod az úgy volt......*nevetem elmagam.*
-Hogy családi gondok miatt otthon kellett maradnom.....De már ne is haragudj drága Bogaram, de hiztál, mert majd kinyomod a belem....vagy csak a kabát nyom rajtad ennyit.*nevetek hangosan, majd kimászok alóla és felsegítem.*
-Rég láttalak. Hogy vagy? *kérdezgetem, mert úgy érzem sok mindenről lemaradtam. Ha választ kapok akkor figyelmesen hallgatom, ám az első pillanatban, amikor lankad a figyelme, és elfordul azonnal megdobom egy hó golyóval.*
-Hát most szólj hozzá! Nem pofátlanok ezek a fák, hogy még dobálóznak is?! *nevetek, és várom a reakcióját, amit ahogy ismerem egy válasz hógolyó lesz.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-12-14, 10:55 pm

*Egy balszerencsés esésnek köszönhetően meglátom Carolt. Nem vagyok teljesen biztos, hogy ő az, de úgy vagyok vele nem tévedhetek olyan nagyon. Mivel a másik irányba figyel, ezt ki is használom és óvatos, de annál gyorsabb lépetekkel közelítem meg a leányzót. Mikor már elég közzel vagyok elrugaszkodok a földtől s ráugrok. Tompán puffanunk hóban és figyelem a lány reakcióit. Mielőtt szóhoz jutna számon is kérem miért nem láttam mostanában erre felé. Meglep a puszi amit kapok tőle, de erre csak mordulok egyet.*
-Na ne hízelegj! Itt hagytál és még egy árva baglyot sem küldtél, bár azok veszélyesek...*játszom meg a sértődőtét, és komoly tekintettel nézek rá, de nem bírom sokáig nevetés nélkül. A válaszára csak megrázom a buksimat és elmormolok egy „sejtetem” szócskát a nem létező bajuszom alatt. A többi szavára csak bólintok egyet.*
-Na és hogy vannak a rokonok vagy inkább hagyjuk?*kérdezem meg. Alapjáraton nem lennék kíváncsi, mert tudom nem ildomos más magánéletében kutakodni, de tudom, hogy Carol nem veszi zokon. A további mondatára csak egy maréknyi havat dobok az arcába.*
-Max vasággyal lehetek nehezebb. Nem híztam egy dekát sem. Inkább fogytam, olyan ideges voltam az évfolyam lépés miatt... ami nem fog összejönni...*mondom és lecsusszanok a másik lányról, aki fel is segít engem. Ha jól sejtem ő is elsős marad, mivel nyáron láttam utoljára és ennyi anyagot nem lehet bebotolni egy-két hét alatt.*
-Amúgy mi a terved Car? Maradsz jövőre vagy nem? Már csak azért mert jó lenne egy biztos pont kinek lehet nyafogni, plusz kivel lehet hülyéskedni.*lököm meg egy kicsit a lányt majd a kérdésre csak vállat vonok. Történt egyes más dolog velem, de nagyon egyik sem lényeges most már.*
-Semmi extra nem rég voltam életem első snowboardozásán, jó volt előtte meg dementorral találkoztam meg ismerkedtem reálisan sokat. Amúgy meg tényleg idegesítő vagyok és éretlen?*teszem fel a kérdés mely már egy ideje nyomja piciny szívemet. Elfordulok egy pillanatra, de ekkor egy hógolyó csattan az a hátamon. Kifújom a levegőt a fogaim közt majd lehajolok és gyúrok egy hógolyót.*
-Aha a fák mi?*kérdezem ás elkezdek közeledni majd megdobom. Valószínűleg elkezdünk játszani ami okés csak sötét van és egyre zavaróbb a hang. Hirtelen morgás is hallatszik.*

http://folyt.köv. Avagy fagy//

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-12-15, 9:02 pm

// Halotti mágia 3. házi //

*A mai napon a Halotti mágia tananyagot nézegetem, majd úgy döntök az enyhe idő hatására, hogy inkább gyakorlás révén sajátítom el az élőhalott szolga irányítását. Az igaz, hogy sokkal mocskosabb így, mint tiszta könyvből megtanulni, de valamivel érdekesebb is, ezért gyorsan magamra kapok fekete nadrágom fölé egy hosszú, fekete szövetkabátot és egy zöld sálat. Azért nem a fehéret választom, mert a szolga felélesztéséhez nem kevés szövetszabdalásra lesz szükség, én pedig nem szeretném a szükségesnél jobban összepiszkítani magam. Mivel tudom, mi vár rám, oldaltáskámba csúsztatok egy darab krétát, szikét, meg egy csomag popsitörlő kendőt a tisztálkodás végett. Rövid sétát követően le is jutok Mystralba, ám messze elkerülöm a karácsonyi forgatagot, mert nem hiányzik, hogy bárki belepiszkáljon a varázslatba, márpedig nem hiszem hogy mindenki fátyolos szemekkel figyelné amint felkoncolok egy kisebb állatot. Ezért meg sem állok az erdőig, ahol reményeim szerint csak találok egy rókát vagy nyulat, amit még viszonylag könnyedén irányíthatok. Meglehetősen sokat kell bolyonganom az ösvény közelében, mire az egyik levelét vesztett cserje felől motoszkálást hallok. Reménykedve indulok arrafelé, pálcám készenlétben mered előre, én pedig árgus szemekkel figyelem, miféle teremtmény járkál a közelben. Mihelyt megkerülöm az utolsó fát is, egy loncsos, középtermetű kutyát pillantok meg, aminek a szaga szerencsére nem jut el hozzám olyan hamar a hideg miatt. * ~ Mégiscsak van előnye annak, ha az ember orra megfagy.~ * látom be gondolatban, de aztán inkább a feladatra koncentrálok.*
- Bocs kutyus. Sectumsempra!* intek felé, mire fájdalmas nyüszítést hallat, aztán végleg elnémul. Mihelyt meghal, gyorsan közelebb lépek és begyógyítom a legmélyebb sebeket, hiszen nem szabad nagyon összekaszabolni az állatot.*
- Hippokrax!*húzom végig pálcám hegyét a csúnyább vágások fölött, majd ezzel végezve felegyenesedem.*
- Akkor lássunk hozzá!* adom ki magamnak az utasítást, majd előhalászom a krétát a táskámból és valamivel arrébb nekilátok pentagrammát rajzolni, ami meglehetősen nehézkesen meggy a fagyott füvön. Jó öt perces szenvedés és ujjaim megfagyása árán végül elkészül a nagyobbacska idéző kör, így ismét az állathoz lépek és nekilátok kiszedni a szívét.*
- Sectusempra! Sectusempra!* ismételgetem mindaddig, amíg az utolsó kis szövet is elszakad és egy meglehetősen undorító cuppanás kíséretében az állat szíve a kezemben marad. * ~ Jaj fúúúj.~* konstatálom a tenyeremben gyűlni kezdő sötétpiros, meleg vér láttán, ami arra ösztönöz, hogy mielőbb szabaduljak meg a húsdarabtól. Mikor a szívet a pentagrammába helyezem ügyelek arra, hogy ne legyen krétás, majd ha mindez sikerül, a szikéért nyúlok. Közben feljegyzést készítek magamnak, hogy legközelebb két szikét kellene hoznom egyet magamnak, egyet az áldozatomnak. Most ugyanis meg kell vágnom a csuklómat, majd a véremet a szívre csepegtetni.*
-Corpus Mortem!* mondom aztán, kezemet finoman a szívre helyezve, majd ha elkezd vörösen izzani az idéző kör, óvatosan felcsippentem a szívet és visszaindulok vele a tetemhez. Azzal már nem bajlódok, hogy óvatosan visszahelyezzem a lyukba, mert hajt a vágy, hogy mielőbb megszabaduljak tőle, majd ha mindezzel kész vagyok, tisztálkodás következik. Miután mindent alaposan letörölgettem a törlőkendővel, ismét pálcám után nyúlok:*
- Hippokrax!* forrasztom be a sebet, majd egy másik ige következik:*
- Resurrectio!*susogom árgus szemekkel figyelve, hogy sikerül-e a varázslat. Pár pillanatig nem történik semmi, aztán egyszer csak megrázza magát a kutya, akár bolha csípné, és ködös pillantást vet rám.*
- Állj fel!* utasítom találomra, kezdve az egyszerűbb parancsokkal. Ha minden jól megy, még botdobálósat is játszhatunk, már ha képes leszek ilyen fokú koncentrációra. Elvileg fél óránk van, ami bőven elég egy ilyen koszos dög társaságában, ezért nem nagyon sietek, de úgy látszik, ő sem. amint feltápászkodik, ismét megcsap a borzalmas szag, ami immár az alvadó vér fémességével is társul, szóval nem kérdés, mi a következő utasítás:*
- Menj oda a fához!*A kutya előbb szemrevételezi az említett irányt, majd kezdetben döcögősen, botladozva, végül egész tűrhetően lépked oda a tölgyhöz.*
- Kerüld meg a fát!* hangzik a következő parancs, és miközben a kutya engedelmeskedik, én még jobban összeszedem magam, megerősítve a koncentrációmat. Nem valami épületes látvány ugyan, de most csak a kutyára figyelek, hiszen azt szeretném, hogy minél jobban menjen az irányítás.*
- Pisilj!* Magam sem tudom, miért ez jut eszembe, a szolga azonban nem kérdezősködik, csupán felemeli hátsó lábát és megöntözi a fát. Valamiért mindezt roppant mulatságosnak tartom, mire aprót kuncogok, a kutya pedig a pillanatnyi megingásom miatt felburul, legurulva az apró dombról.*
- Nem mondtam, hogy hemperegj.* zsörtölődök hibám láttán, mintha a kutya lenne mindennek az oka. * - De nem is olyan rossz ötlet. Gurulj!* hangzik és már hempereg is a korcs. Kíváncsi lennék meddig bírná, de nem érek rá egész nap, így meg is elégelem a produkciót.* - Hagyd abba! Emeljük a téteket…Hozd vissza a botot!*hajítok el neki egy kisebb faágat, azt azonban nem figyelem, merre esik le, mivel már a kutyára kell koncentrálnom. Bár egy ideig keresi az ágat, végül sikerül visszahoznia és le is ejti a lábam elé, miután erre is utasítást kap. Már épp elszontyolodnék, hogy ez így nem az igazi, semmi farokcsóválás, ifjonci lelkesedés, gazdiimádat, mikor rájövök, hogy mindezt megparancsolhatom neki, akkor legalább látszatra olyan lesz, mintha élvezné a műsort.*
- Csóváld a farkad, lihegj,csaholj, ugrabugrálj!* lelkesítem, mire nem győzök kitérni a ruhám felé kapkodó mancsok elől. Már épp finomítanék a műveleten, mikor megzörren a bozót mögöttem és egy róka sompolyog elő a gallyak közül. *
- Ijeszd el!*parancsolom, mire a kutya meg is indul az állat felé, aki ahelyett, hogy megfutamodna a nagyobb állat láttán, lesunyja fejét, majd rátámad a szolgámra. A szája habzik, így nem sok kétséget hagy afelől, hogy veszett.*
- Öld meg!* utasítom kíméletlenül, főleg, hogy a róka most engem vesz célba. Míg elugrom előle, kihagy a figyelmem, és a kutya is lassul, majd teljesen megáll. Mikor felfedezem a hibámat, megacélozom figyelmemet és nem hagyom, hogy a róka elől való elslisszolás elterelje a figyelmemet a szolgámról.*
- Harapd át a nyakát!* parancsolom ismét, mire a bolhazsák ráveti magát és megindul a harc. Jó pár percig egymás torkát harapják, miközben letarolnak mindent, ami az útjukba kerül. Végül az erőfölény miatt a szolgám győz és sikerül elkapnia a róka grabancát. Addig rázza villogó fogai közt szorongatva, míg meg nem fullad, majd a biztonság kedvéért a torkát is átharapja, ahogy kértem.*
- Ügyes vagy!* - Dicsérem meg automatikusan, mintha egy valódi házőrzőhöz beszélnék, majd észreveszem, hogy sok sebből vérzik és sokkal több erőfeszítésembe kerül irányítani őt. Ezért nem is veszem zokon, hogy hamarosan végleg összerogy és meghal. *~ Ezek szerint letelt a fél óra~* jegyzem meg magamban, majd lábammal eltüntetem a pentagrammát, hogy kevésbé feltűnő nyomokat hagyjak magam után, noha a temérdek vért nem tudom eltüntetni. Ennek ellenére elégedetten térek vissza Mystralba, hogy egy jó forralt bor mellett felmelegítsem megfagyott kezeimet.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-12-18, 8:28 pm

//Halotti mágia 3. házi feladat//

*Rohamosan közeleg az év vége, én pedig egyértelműen gyakorlásra szorulok. Nyilván egyetlen tárgy van, ami az én szívem fájdalma, amit nem értek, nem szeretek, a múltam miatt érint érzékenyen, de próbálkozom az elsajátításával... muszáj lesz, ha el akarom érni célomat. Két anyag van, amit muszáj gyakorlatban kiviteleznem, hogy tökéletesen a magamévá tegyem az ezzel járó tudást, az első pedig egyszerűbb, mivel állati szolgát kell teremteni. Utam tehát oda vezet, ahol találhatok megfelelő élőlényt ehhez, a közeli Seol szigetén lévő erdőbe. Ismerem a járást, s még a történések előtt szeretném fejemet szellőztetni, ezért már sötétben sajnos, de lassan sétálok végig a városon, egészen az erdő határáig. Talpam alatt kellemesen ropog a kevés hó, hideg levegő csapja meg arcomat, de számomra ettől kellemes a légkör, nosztalgikus, a hazámra emlékeztet. Megállva vizsgálódom, azonban végül egyszerűen lépek rá a nedves földre és levelekre, hogy egy ösvényt követve térjek az erdő sűrűjébe. Óvatosan lépdelek, néha meg-meg roppan egy ág lábam alatt, vagy éppen zajokra leszek figyelmes, melyeket bizonyára az állatok keltenek, és a szél zizegése. Nem rémiszt meg, teleportgyűrűm segítségével gyorsan tűnhetek el, és öltözékem is a kellemetlen feladatra van szabva. Fekete bakancs, meleg nadrág, pulóver és szövetkabát, nem az elegáns, drága fajtából, hanem abból, amit szívesen áldozok fel. Nincs rajtam kiegészítő, mert féltem őket, se pénz nálam, helyette kréta van zsebemben, a tanuláshoz szükséges tárgyaim közül, illetve egyszerűen pálcám lóg övemen késem mellett. Leheletem látszik a fagyos levegőben, én pedig meg-meg állok, hogy csöndesen szemléljem a környezetemet, hátha találok egy állatot, de enyhe sejtésem szerint amíg a vékony kis ösvényen haladok, erre nem lesz esélyem. Ezért térek le róla balra, pontosan egyenesen indulva, még lassabb, figyelmesebb tempóba. Reménykedem, hogy hamarosan találok valamit, mivel a hideg időjárás nem segít helyzetemen, a keresést pedig sokáig nem akarom művelni. Szerencsémre hamarosan nehéz lábak tördelését hallom meg az avaron, azaz egy elég hangos állattal van dolgom, s ahogyan a hang felé pillantok, tekintetem egy vaddisznóra talál. Rögtön az egyik fa mögé lépek, onnan leselkedek.*
~ Szép nagy. ~ *gondolkodom, és úgy érzem, ezzel is egyértelműen megbirkózom. Pálcámat dugom ki a törzs mögül, az állatra célozva, majd egyetlen csepp bűnbánat nélkül suttogom el halkan az igét.*
- Petrificus totalus! *fagyasztom meg az éppen földön kutató malacot, aki így el is dől oldalára. Annyit sajnálok, hogy a halotti mágia miatt kell meghalnia, ám semmi többet. Ki is rántom késemet amint közelebb megyek, és bizonyságot szerzek róla, hogy nem követi több testvér őt, aztán pedig torkát vágom át gyorsan és biztonságosan. Nem szenved sokat, így tiszta, a sérülés sem nagy. Távolabb lépek, és lábammal a földet elkotorva egyengetem el a talajt, és rugdosom el a zavaró leveleket s ágakat, hogy a krétát előhalászva zsebemből, mialatt másik kezemmel a késem törlöm nadrágomba... egy idéző kört rajzoljak a földre. Pentagramma, még gondolkodom is rajta, hogyan néz ki, mekkorára méretezzem és hova rajzoljam, aztán nyelvem hegyét kinyújtva alkotok a földre, megrajzolva a szükséges képet. Most jön a gusztustalan, és ehhez is szintén a késem használom, undorodva lépek az állathoz, s keresem meg szívét nagyjából, majd döföm bele pengémet, és vágom ki. Nem vagyok nagy vadász, ám párszor előfordult, hogy a szüleimmel túrára mentünk, és akkor sem csináltam ezt, de némi biológia ragadt rám. Hányingerrel küszködöm, oda sem nézek, míg a sebbe nyúlva húzom ki a szervet, mely köszönhetően óvatos vágásaimnak, szép állapotban van, és azonnal oda is helyezem a pentagramma közepére, nem érintve azzal a krétaport. A tisztaság is erényeim közé tartozik, mikor nem engedem el magam, viszont úgy vélem, hogy nem kapok fertőzést, ha nem tisztítom meg laboratóriumi körülményekhez késem, ezért törlöm ismételten nadrágomnak, melyet kineveztem a halotti mágiás ruhának. Amikor már nem csillog rajta a vöröslő folyadék, akkor sebesítem meg ujjam begyét aprón, hogy rá is csöpögtessem direkt nyomva ujjamból a cseppeket a szívre, ezzel gyorsítva a folyamatot.*
- Hippokrax! *gyógyítom meg magam biztosan, kezemet pedig éppen ráteszem a szívre, egyáltalán nem szorítom. Még mindig nyugtatva magam, hogy a varázslat nem enged semmilyen nyavaját belém, úgy mondom ki egy sóhajtás után a kellő igét.*
- Corpus Mortem! *koncentrálok, s az idéző kör fel is izzik vörösen. Egyszer már csináltam hasonlót, tehát nem teljesen ismeretlen ez számomra, de megnyugtat a tudat, hogy nem ütközöm akadályba. Muszáj teljesítenem. A szívet megfogva rakom vissza óvatosan az állatba, és szegezem rá a pálcát.*
- Hippokrax! *gyógyítom be a sebét, ezzel zárva be a szívet, de még nincs vége. Remélhetőleg semmi nem hibázik, így kutatok emlékeim között a kellő ige után, s egy bólintással jelzem, hogy készen állok.*
- Resurrectio! *mondom ki a megfelelő varázsszót, és már figyelem is, ahogyan a siker miatt életre kel állatom. Egy apró mosoly kúszik arcomra, így állok fel, és gondolkodom a továbbiakon. Nem kéne túl gyorsan haladni... apró parancsok osztogatása elég lesz, ahhoz is tisztességesen izgulok és koncentrálok.*
- Gyere ide! *parancsolok neki egyszerűt, mire fel is kel, és hozzám döcög. Most vizsgálom csak meg jobban, nagy a teste, vastag a szőre, jó sok kilót nyomhat, fehér fogai is hatalmasok.*
- Hozd ide a botot. *bökök fejemmel az egyik nagyobb bot felé, mely pont az orra előtt van pár méterre, s lassan valóban megindul, hogy szájába véve hordja ide a kérésem tárgyát. Persze nem engedi el...* - Ö... tedd le. *teszem még hozzá, mivel a parancsom nem volt egyértelmű, csupán azt kértem, hogy ide hozza, nem azt, hogy elém tegye, vagy nekem adja. Engedelmeskedik, ezért vehetem fel a földről. Méretes darab, elég vastag, akár túrabot is lehetne, bár nincs szükségem ilyenre, tehát elhajítom a közeli bokorhoz, azt tervezve, hogy ismét vissza akarom hozatni, de amint szétverem a növényt dobásommal, egy állat bukkan elő mögüle. Talán eddig várt és leselkedett, mivel egy kisebb farkas, talán még nem teljesen kifejlett, de biztos nem kölyök. Valami érdekes van benne, azt sem tudom, hogy eddig miért nem támadott, bár mikor tekintetem a habzó szájra talál, egyértelmű lesz a helyzet. Sajnos dobásomat támadásnak veszi, ezért vicsorogva ront nekünk, én pedig csak az utolsó pillanatban lépek oldalra, mikor tudatosul bennem, hogy ez harci helyzet, elkerülve ezzel, hogy leterítsen.*
- Lökd fel! *utasítom a disznómat, aki azonnal megindulva robog a képbe, s a forduló farkas oldalának ütközik nagy sebességgel és erővel, ezzel lökve fel őt. Nem habozok én sem, rögtön rá is szegezem a pálcát, mivel egy ilyen dög nekem nem ellenfél. Szépen néznénk ki...*
- Deprimo! *robbantanám fel, viszont elég gyors, s mire a szó végére jutok, felpattanva húz odébb, talán csak centiméterekkel úszva meg, hogy a földet találjam el és ne őt, ám ezzel is kisebb robbanást idézek elő, földtömeget és kavicsokat szórva rá. Sajnos nem okoz nagy sérülést, csupán felvonyít, az is lehet, hogy a sajgó oldala miatt.*
- Tartsd tőlem távol! *parancsolok rá szolgámra, aki ismételten megindul, közénk állva, így terelve el ellenfelem figyelmét, ahogyan magára csalja a vicsorgó, csorgó nyálú bundás haragját. Fogait csattogtatva esik neki a vaddisznónak, aki védekezni próbál, de kap harapást, míg ő is bököd, én azonban nem vagyok tétlen.*
- Sectumsempra! *szegeződik pálcám vége az alkalmatlankodó mancsokkal rendelkező egyedre, s most mivel a disznóval acsarkodik, sikerül megsebeznem, vágásokat ejteni testén, amire megint felvonyít, elvégre vére színezi vörösre bundáját több helyen. Ugyan nem öli meg rögtön, de több sebből vérzik, ez pedig gyengíti, a vaddisznó viszont távolabb lökdösi fejével, agyaraival, nem törődve saját sérüléseivel, így a támadó kezd hátrálni, mancsaival fel-felé kapva, s bizony körmei is végig szántják az én bajnokomat.*
- Öld meg! *fejezném be a viaskodást, mire szolgám nagyobbat döf agyarával, a farkas nyakába állítva azt, ki erre egyszerűen egyensúlyát veszítve esik össze, lábai nyilván felmondják a szolgálatot, és csendesen szenvedve vérzik el. Elégedetten nézem, természetesen nem az állat halálát, hanem az én sikeremet látom ebben. Nem akarok további meglepetést, csak körül tekintek, majd vissza is fordulok abba az irányba, ahonnan jöttem, arra indulva meg, nyomomban kísérőmmel, aki most testőrként is szolgál. Éppen az ösvényre érek ki zavartalanul, mikor elhalnak a döngő léptek, csak egy puffanást hallok, ahogyan teste a földre ér, én pedig egy könnycseppet sem morzsolva el pillantok rá egyetlen másodpercig, majd folytatom utamat. Senki nem jön majd rá, mi történt, az erdő mélyén nem is érdekes ez, tehát mocskosan indulok haza, s mivel nem bírom a koszt magamon és a vért, gyűrűmet használva érkezem szobámba, hogy ruhát cseréljek. Ezek után foglalkozom csak további teendőimmel...*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-12-18, 9:33 pm

// Toxi 2. házi //

*Az erdő közelébe érve kissé magasabbra szállok, hogy meglássam a ritkás foltokat felülről. Tetszik ez a seprűs taktika, ezt megjegyzem, hogy legközelebb is így kell alapanyagot gyűjteni, mert sokkal gyorsabb, mintha gyalog indulnék el mindenért. Pár percnyi suhanás után meg is pillantok egy kisebb tisztást, így megkezdem az ereszkedést. Virágos növényt már nem fogok találni, de néhány megfagyott levélkével is beérem. Kezdetnek mindjárt kifújom a nózimat, mert bizony a hosszas kint tartózkodás eredményeként kezdek benáthásodni. Kipirult orral hajolok le a fák tövébe megnézni, hogy a kisebb növényeknek milyen levelük van, elvégre december környékén a virágzatáról esélyem sincs felismerni azt, amelyiket keresem éppen. Néhányat le is szakítok, mert nem vagyok biztos a dolgomban, de közelebbről megnézve végül mindegyiket elvetem.* ~Vajon hol lehet? ~* tűnődöm egyre morcosabban. Seprűt tartó kezem kezd elzsibbadni, nem is nagyon érzem már a fagytól, és alig várom, hogy a fortyogó üst fölött melegíthessem meg. Vékonyka nadrágom miatt a lábaimat is kikezdi a hideg, így dideregve araszolgatok előre, mígnem egy kiálló gyökérben megbotlok, és szabályosan pofára esek.*
- Jé, megvagy!* motyogom kinyitva szemem, ami pont a keresett növényen állapodik meg. Már elgondolkodtam rajta, hogy a szükség szobájában telepítek egy botanikus kertet, és akkor csak oda kell leballagnom a hozzávalókért. Na de most már megvan a fű, fel is tápászkodok, leporolva ruhámról a rátapadt levéldarabokat. Kezem csupa földes, mégis hálát adok figyelmetlenségemért, mert enélkül talán sosem lelem meg a növényt. Megfagyott ujjaimmal ügyetlenül kikotrom táskámból a papírzacskót és a növény megmaradt, kissé összefonnyadt leveleit beleszórom. Megkönnyebbülve egyenesedek fel, mikor újabb kellemetlen meglepetés ér.*
- Hát ez eltörött….* konstatálom a repedt nyelű seprűre pillantva, majd egy sóhaj kíséretében előkotrom pálcámat. * ~Mi jöhet még?~* gondolom bosszúsan, miközben hegyét a törött jármű felé irányítom.*
- Reparo!* adom ki az utasítást, mire nagy recsegés ropogás kíséretében helyére kerülnek a sérült farostok. Óvatosan ülök rá, teszek néhány próbakört a talaj közelében maradva a tisztáson, majd amint tapasztalom, hogy sikerült megjavítanom, feljebb emelkedek és célba veszem Mystralt. Még néhány percet kell kibírnom a metsző hidegben, majd hamarosan megérkezek a fogadóba.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-12-23, 9:28 pm

*Ezen az éjszakán egy kis friss levegőre vágyom, távol a Mysterio kastélyától és a diákok hangos ricsajától, így az erdő felé veszem az irányt, arra, amerre nemrég még famulusom is elsétált. Nem látszik már, fogalmam sincs, hogy pontosan merre lehet, de tudom, hogyha szükségem lenne rá, megtalálnám vagy talán ő engem. Sikerült évet lépnem és bár ez kemény tanulást jelentett, megcsináltam, amire nagyon büszke vagyok és hát apám is. Örülnöm kellene, de nem tudok mást érezni iránta, mint a mérhetetlen gyűlöletet, azok után, amit velem tett. A nyakamban lévő nyakláncon lógó kicsinyke karikagyűrűhöz nyúlok, kezembe szorítom, majd egy apró sóhaj után engedem csak el és indulok is tovább, le az ösvényről, be az erdő sűrűjébe. Ez az egyetlen emlékem anyámtól, ami az enyém és tudom, hogy ő is büszke rám, nekem pedig ez a fontos. Nem félek az éjszakától, tehát a fák reccsenése se fog megijeszteni, ahogy igazából semmi sem, kemény volt a neveltetésem, szóval több kell ahhoz, hogy valaki megrémisszen vagy félelmet keltsen bennem. Egyébként külsőm szinte beleolvad az éjszakába, ugyanis egy fekete, térdig érő csizma van rajtam, melynek száraiba szürke színű nadrágom csatlakozik, amit fekete öv szegélyez, felül pedig fekete pulóver van rajtam és legfelül pedig egy derékig érő, elegáns szövetkabát, szintén fekete színben. Hosszú, barna hajam derekamig ér és jelen pillanatban kissé hullámosan omlik végig tökéletes, izmos testemen, szép, zöld szemeim körül pedig kevéske, de mégis szép smink található, a lényeg az, hogy kiemeljem szemeimet. Más egyéb nem látszik rajtam, nincs is nálam a pálcámon kívül több holmi, elég nekem az, sehova se szándékozom betérni, hogy esetleg pénzre legyen szükségem. Kezem egy pillanatra az egyik fa törzsére kerül, végigsimítok rajta és meg is vizsgálom a rajta lévő karmolás nyomát... Lehet, hogy valamiféle vadállat volt, de természetesen ez nem biztos, mindenesetre kíváncsiságomnak köszönhetően már tovább is sétálok, hátha rálelek arra az állatra.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-12-23, 9:45 pm

* Az éj sötét, mint a legmélyebb tó feneke, én pedig ekkor kezdek csak igazán élni. Bár távol álljon tőlem, hogy vámpír lennék, vagy csak akár hajlamaim a részben túl-, de mégis e világi életre, inkább csak rühellem az embereket, így napközben eszembe nem jut kimozdulni sötétített szobámból, amennyiben lehetőségem van rá. Nem véletlen mindez, megvan rá az okom, hogy magam legyek, és a feketeség legyen a legjobb barátom, de ezt természetesen nem kell senki orrára kötnöm, és nem is szándékozom így tenni. Most viszont, mivel egyedül vagyok úgymond, távol a családomtól, egy kis szabadság nekem is jár... fekete holmijaimat öltöm magamra, lábaimra bőrcipő kerül, ruházatomat pedig egy fekete, hosszú bőrkabát takarja el, végül még egy sálat is tekerek nyakam köré, a biztonság kedvéért. Ágyamról felkapom az ott pihenő tegezt, melyet keresztbe akasztok felsőtestemen, eligazgatva rendesen, ne nyomjon sehol a benne lévő rengeteg nyílvessző, melyek szintén fekete színben pompáznak, majd kis ideig vacilálva számszeríjam, és a sima, fapados íj között, végül utóbbit, az elegáns, sötétbarna darabot veszem magamhoz, másik vállamra akasztva azt is természetesen. Minden megvan, pálcámat is felnyalábolom végül helyéről, melyet a tegez oldalában kialakított, vékonyka tartóba szúrok még, majd már el is hagyom a szobát, hogy a révészhez jussak ki az ódon falak közül, ki ha megérkezik, mert hogy várnom kell rá pár percet, át is visz engem Seolra. Jártam már itt a napokban, egészen pontosan minden este, az óta, hogy megérkeztem az iskola területére, és most sincs más tervem, mint mozgó célpontot találni.. és végezni vele. Embereket nem ölhetek, ez alapszabály, a szüleim első és legfontosabb törvénye, valamint tanítómesteremé is, majd ha eljött az ideje. De mikor fog? Utálom az összes két lábom járó zsarnokot.. mellesleg, amiről nem tudnak, az nem fáj. Befelé indulok hát, az erdő mélye irányába, szememnek szoknia sem kell a sötétséget, és füleimnek sem a zajokat, irtó könnyen kiismerem magam az új terepen, de valami bibi mégis csak keveredik a gépezetbe. Ahogy előre haladok, mélyeket lélegezve a friss, hideg levegőből, mely savként marja tüdőmet, az erdő zajai közé mintha lépések nesze vegyülne. Lelassítva lépteimet fülelek egy darabig, a zaj erősödik, az íj kezembe kerül, valamint egy fekete nyíl is a tegezből. *
~ Merre vagy, fenevad? Gyerünk... gyere csak. Kerülj a szemeim elé. ~ * pásztázom jégkék tekintetemmel a sötétet, s mivel a neszt be tudom lőni, mely irányból érkezik felém, egy hirtelen mozdulattal fordulok arra, feszítem ki a húrt, benne a nyíllal, és eresztem is el, még fordulás közben, az pedig irdatlan sebességgel kezd száguldani a.. afelé a két lábon járó teremtés felé, kinek közvetlen közel suhan el arca előtt nyilam, majd egy tőle pár méterre lévő fába szúródik. *
~ Ez nem lehet igaz.. ~ * szűkítem össze szemeimet, s el is indulok felé, szinte nesztelen léptekkel, vagy legalábbis próbálkozom. A nyílvesszőt vissza kell szereznem.. de hogyan tudom ezt úgy megtenni, az idegen ne vegye észre? Minden bizonnyal sehogy. Még szerencse, hogy elhibáztam. *

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-12-23, 9:57 pm

*Kíváncsian nézek körbe, kutatva tekintetemmel a vadállat után, mely nyomot hagyott annak a fának a törzsén és bár valószínűleg nem kellene ilyesmit csinálnom, szeretem a veszélyt, lételemem, hogy úgy mondjam, tehát folytatom határozott lépéseimet és nemsokára már azon kapom magam, hogy halk suhanással közeledik valami felém. Fejemet arra kapom, tekintetem megkeményedik, testem megdermed és még jó, hogy nem teszek semmiféle hirtelen mozdulatot sem, ugyanis egy nyíl suhan el közvetlenül csinos arcom előtt.*
~ Nocsak, valaki vadászni szeretne? És pont én lennék a célpont? Na, azt már nem. ~ *mosolyodom is el kissé, majd szépen a nyílhoz lépek, mely a fánál van, így egy gyors, egyszerű mozdulattal kapom azt ki a fából, majd szépen zsebembe nyúlok, melyből egy ólomtű kerül elő és a két jelet hamar felvésve veszek is el az árnyak között, el a fiú szemei elől. A nyíl nálam van, én viszont átveszem a vadász szerepét, hangtalanul, az árnyak közé bújva keresem őt és természetesen kitérővel, de arra indulok, ahonnan a lövés érkezett és már pálcám is kivonom, tehát nem fogom megkímélni a másikat. Szerencsére a vadászatot én is tanultam, apám elég sok mindenre felkészített, így nemsokára már ki is szúrom ellenfelemet, ki bár lehet, hogy véletlen tette mindezt, mégse hiszem, akkor előlépett volna és minimum bocsánatomért esedezne.*
- Fatum orbium! *hangzik is a varázsige, majd egy árnygömb indul meg, süvítve, eszeveszett gyorsasággal a fiú felé. Ha már ő támadhatott rám, hát én is megteszem és még szerencséje, hogy így támadtam, a másik gyorsaságán múlik, hogy kivédi-e mindezt, hogy el tud-e bújni előle, de ez után pálcám övemhez kerül, kezeim pedig az ég felé.*
- Armorum! *ismételgetem az igét, majd egy árnydárda jelenik meg kezeim között, mely már követi is az előbbi árnygömböt, így hatol át az éjszakán, előre, egyenesen a fiú mellkasa felé. Nem tudom pontosan kivenni alakját a sötétben, de igyekszem és nagyon jó lenne, hogyha a dárda belé állna, akkor megérezné az igazi fájdalmat és legalább megtudhatnám, hogy ki is az a botor, aki ellenem szegül. Nem hiszem, hogy valaki felbérelte volna ellenem, itt annál kisebb dologról lehet szó, minden bizonnyal valaki túl merész.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-12-23, 10:18 pm

* Becsülöm az időt, amit a négy falon kívül tölthetek, és ha már sikerül ismét kitalálnom a benti labirintusból, evidens, hogy egy olyan helyet választok magamnak, ahol elegendő a tér és a mozgó célpont számomra. Az erdő így tökéletesnek bizonyul, ugyanakkor arra egy pillanatra sem gondoltam, nem vettem számításba balga módon, hogy esetleg társaságom akad. Mármint de, társaság kell, méghozzá egy négylábú személyében, akit ha levadászok, jöhet a következő és az azutáni, ám most mégsem úgy történnek a dolgok, ahogyan azt én elgondoltam. Profi célzó vagyok, és tökéletes vadász, hiszen gyakorlatilag ennek képeztek ki, hogy majd aztán, ha már kellőképpen szomjazom a gyilkolás vágyát, a számomra nem kívánatos alanyokat is a túlvilágra küldjem. Szeretném már, ha végre megtörténne mindez, de most mindössze egy félreértés következtében állok rá a helytelen célpontra, melyet egy darabig követek is, igen csak sajátos módon, végül nyilam süvít felé a drága éjszakában, halálos gyorsasággal. Nem csak én vagyok meglepve, ő viszont elég felkészültnek tűnik, hisz csak annyit érzékelek és látok így, ilyen távból, hogy megtorpanása az, ami megmenti a biztos végtől, majd pedig én magam belül dörmögve indulok meg irányába, az alak viszont hipp-hopp, eltűnik szemeim elől, de csak miután magáévá tette a fekete halálosztót. *
- Mi a.. * torpanok meg azonnal, erről nem volt szó. Ilyen nem szokott történni velem, és most sem történhet meg. Félmunka nincs, még akkor sem, hogyha merő véletlenből kerítem a prédám. Figyelnem kell, koncentrálnom. Az erdő az én helyem, a tökéletes otthon számomra, amely velem van, tehát a részévé kell válnom, eggyé kell lennem a neszeivel, minden apróbb rezdülésével. Csak figyelek körbe pár pillanatig, nem hordozva tekintetem annál magasabbra, mint amekkorának láttam innen a teremtést, ám mikor a női hangot hallom egy igét kántálni, azonnal arra fordulok, s mivel pálcámat macerás lenne csak úgy előkapnom, és mert fogalmam sincs, mivel támad, így szinte kétrét hajolva célzom be az első, legközelebbi fát, ami elég terebélyes törzzsel bír ahhoz, hogy menedékre leljek mögötte. *
- Egy lány? Ez komoly? * köpöm magam elé értetlenül suttogva a szavakat, s csak lihegve figyelem, ahogy a gömb becsapódik ott, ahol az előbb még álltam. Nagy kár lett volna a kabátért, amit viselek.. testemnek meg úgyis mindegy, nincs mire büszkének lennem, sőt, leginkább csak takargatnivalóim akadnak.Viszont a fa mögül, óvatosan kipislogva, lélegzetem is visszatartva helyezek készenlétbe egy újabb nyilat, miközben újabb ismeretlen szavakat hallok, és látom is a fegyvert magam felé indulni. Evidens, hogy visszatáncolok menedékem mögé, talán árnyakkal lehet dolgom, de közvetlen közelről még nem találkoztam ilyesmikkel, így gondolva egyet, agyamban elevenen éltetve a képet, merről jött a fegyver, és merre indulhat a lány, pálcám előkapva mutatok a nyílvessző hegyére: *
- Piroinito! * gyújtom meg fáklyaként a nyilat, majd ha csendet érzékelek, lassan lépek elő a fa mögül, nem ellőve a nyilat, de készenlétben tartva mégis, ha esetleg gond lenne, tudjak reagálni. * - Nem akarok bajt, komolyan.. szóval bújj elő! * meresztem szemeim arra továbbra is. Nem tudom, hol lehet, ez pedig igen csak frusztráló, de úgy látom, önkéntelenül is sikerült belekötnöm valakibe, akibe cseppet sem kellett volna. Ez ám az élet íze, az adrenalin, meg a kétely és tudatlanság. Rühellem az összeset. *

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-12-23, 10:32 pm

*Nem fogom eltűrni, hogy valaki engem nézzen a vadnak és meg is támadjon, így gyorsan kapcsolok és igen hamar tűnök el az éjszakában, természetesen a nyíllal együtt, melyet magamnál tartok. Nem tudom, hogy mennyit ér a másiknak, de általában fontos szokott lenni az ilyesmi annak, aki tulajdonát képezi. Nem elégszem meg most ennyivel, meg akarom támadni őt, látni, ahogy visszavonul, ahogy elmenekül tőlem, de csak az első történik, ugyanis nemsokára már érzékelem, hogy hiába támadom különféle varázslatokkal, ez a srác nem megy messzebb, megmarad egy helyen és vár. De vajon mégis mire? Pálcám újból kezembe veszem, úgy várakozok, most már türelmesen, egyelőre nem téve további támadást, de ez után tűz gyullad az éjszakában, majd előbújik, én pedig meg is tudom vizsgálni arcát. Markáns, kemény vonások, láthatóan határozott jellem lehet és a szavai, picit sem tud befolyásolni vele. Viszont ha nem fedem fel magam, még a végén gyávának fog tartani, azt pedig nem hagyhatom, tehát a tűvel áthúzom a jeleket X-ben, ezzel véremet adva ismételten a varázslatért, majd elteszem a tűt és végül a nyíllal és a pálcámmal a kezemben előre lépek, így közeledve a másikhoz.*
- Ha nem akarsz bajt, akkor mégis miért támadtál meg? Rám nem jó ötlet vadászni és ajánlom, hogy még egyszer ne próbáld meg. *jelentem is ki ridegen, miközben ahogy már csak alig választ el minket pár méter, teljes mértékben láthatóvá válik a számára csodálatos külsőm, mely bár gyönyörű, mégse éreztem még soha azt, hogy bárkinek is tetszenék, de nem is hiányzik. A nyíl viszont halkan reccsen is és két darabba már a fiú lába elé is kerül, így vetem oda neki, tehát épen már nem kapja vissza ezt tőlem. Bár fel is gyújthatnám, de ennyire nem érdekel a dolog. Amikor viszont már nem vagyok túl messze, megállok, pálcámat rá emelve, másik kezem pedig magam mellett pihen, teljes nyugalomban. Nem izgulok, ugyanúgy határozott vagyok, akár csak ő és zöld szemeim is gyönyörűen csillognak az éjszakában.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-12-23, 10:45 pm

* Rövid, de annál különösebb vadászat veszi kezdetét kettőnk között. Ritkán kellett azt éreznem, én vagyok a vad, de most mégis, mintha egy időre fordulna a kocka, s én magam leszek az, akit űznek. Nem jó érzés, nagyon nem az, és talán jobb is, hogy nem túl nagy a szám, csupán csak visszavonulót fújok a lány támadásai elől, ideiglenes menedékemül választva egy nagyobb fát.. mondjuk egy véznább is elég lett volna, nem hinném, hogy kilátszana mögüle vékony, férfiatlan alakom. Nem vagyok egy kigyúrt srác, bár erős vagyok, és szálkás, amennyire testalkatom és örökölt géneim engedik, de tizenhat évesen mégis milyennek kéne lennem? Lényegtelen. A fontos az, hogy ne kapjak be támadást, s mivel sikerül tervem, tehát a fa megvédelmez, mint mindig, most már nyugodtabban, kissé sem idegesen gyújtom azt a tüzet, s hozok létre egy lángoló hegyű nyilat, mely fényt is ad, és kissé fenyegetőbb is lehet talán, mint elődje. Fogalmam sincs, szavaim, és cselekedetem miként fog rá hatni, ugyanakkor hallani vélem a közeledő lépteket egy bizonyos irányból, kékségeimet, és kemény vonásaimmal ellátott arcomat afelé is fordítom, megjelenését pedig rezzenéstelen arccal figyelem. *
- Nem számítottam emberre itt, ilyenkor. * adom meg a rövidke választ, pár másodpercig még őt tartva célként, tehát nem mozdulok el határozott állásomból, ki tudja, mekkora fenyegetést jelent rám, én pedig egyértelműen csak erőnlétemmel, fürgeségemmel, figyelmemmel, és nyilaimmal tudok védekezni ellene. Nem is figyelem meg őt úgy igazán, csak és kizárólag arcát fürkészem, így nézve végig nyugodtan, ahogy ketté töri a nyílvesszőt, hogy közelebb kerül hozzám, s rám szegezi pálcáját is. Egy pillanatra még el is gondolkodnék azon, nincs értelme a színjátéknak, de a törött nyíl már bosszúért kiált. *
- És mégis miből gondolod, hogy úgy teszek, ahogy te óhajtod? Nem vagy senkim, hogy parancsolgass nekem. Szóval tehetsz bármit, amit csak akarsz, keménykedj, támadj meg, vagy kínozz, de behódolni nem fogok. * mozognak csak pengevékony ajkaim, kieresztve maguk között mély, durva hangzású hangomat, majd másodpercekkel később elhajolok a szerszámtól, s leeresztve azt tolom a lángoló véget a friss hóba lábaim előtt, majd nyalábolom is fel a törött darabokat. Az íj vállamra kerül, az ép nyíl vissza, a helyére, s törötteket pedig kezemben tartva igyekszem megkerülni őt. Nem is akarok több időt rá fecsérelni, ami nem azt jelenti, megfutamodtam.. egyszerűen csak azt, nem jött még el az én időm. *

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-12-23, 10:53 pm

*Bár nagyobb kárt is tudnék benne tenni, mégse érzem feltétlen szükségét, én nem vagyok az apám, hogy mások kínjaiban leljem örömöm, így inkább engedek kérésének, így hamarosan meg is mutatkozom előtte és hála annak, hogy nem értek az emberekhez, nem igazán tudom, kivel hogy is kellene bánni, most ez megmutatkozik, a nyíl eltörik, a fiú lábai elé kerül, szép hangomat pedig már hallhatja is a fiú, akit így megnézve, valahogy velem egy idősnek tűnik. *
- Akkor szokd meg, hogy itt bármikor, bárkivel összefuthatsz. *felelem neki egyszerűen és hamarosan már a tudtára is adom, hogy ne óhajtson rám vadászni, mert annak nem lesz jó vége. Egy ideig tűrök, de mégis apám lánya vagyok, a vér pedig nem válik vízzé, akármennyire is tűrtőztetném magam. A válasza viszont meglep...*
- Miért olyan nagy dolog, amit kérek? Szerintem más se akarná, hogy rá vadásszanak, egy szóval se mondtam, hogy hódolj be. *nézek is most már lenézően végig rajta, mert nem szeretem, ha kiforgatják a szavaimat, de ha ő ezt parancsnak vette, akkor tegye azt, innentől már nem érdekel. Inkább lefelé tartom most már a pálcám, úgy figyelve, ahogy eloltja a tűzet nyila végén, majd felveszi a töröttet és már tovább is állna.*
- Ha annyira fontos neked az a nyíl, miért nem hozod rendbe? Segítek, a varázsige reparo... *tekintek is utána, nyugodtan hagyva, hogy elhaladjon mellettem, nem fogom megállítani és most még segítenék is neki. Nem nézem hülyének, egyszerűen nem tudom, hogy mire képes, hogy ismeri-e ezt a világot, semmit se tudok arról, hogyan is kellene valakivel társalgást kezdeményeznem. Miért... miért is próbálok én beszélgetni? Eddig is nagyon jól megvoltam egyedül is, de talán kezdem érezni azt, hogy szeretnék végre picit megnyílni, megismerni az embereket és valahol ezt el kellene kezdenem.*
- Egyébként mire vadászol? *rájöttem magamtól is, hogy nem én lennék az igazi célpontja, akkor nem adta volna fel, így lassan felé fordulok, de nem követem, hogyha akar, akkor eltávolodik és magamra hagy, de ha marad, akkor talán még másképp is alakulhat ez az éjszaka, nem csak a harc és az ellenszenv marad meg.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2012-12-23, 11:08 pm

* Komolyan úgy gondoltam, egyedül leszek itt, emberi lénnyel pedig az iskolán kívül még csak nem is találkozom, de naivitásom ezek szerint határtalan, amit hozzám intézett szavai is bizonyítanak. Rendben, tudomásul vettem, egyedül lenni itt képtelenség, jobbára lehetetlen.. ám a nyíl eltörik előttem, és szavai is hidegvérrel hoznak ki a sodromból. Ne mondja meg senki, hogy mit tegyek, aki nem a szülőm, vagy a tanítóm, vagy én magam. Ő pedig főleg ne tegye. *
- Nem nagy dolog, csupán nem vagyok köteles engedelmeskedni neked. Nem mintha szándékosan lőttem volna rád. * teszem helyre ismét szavaimat, egy darabig még felé célozva, s ez akár egy burkolt bocsánatkérésnek is betudható. Nem kenyerem senkinek sem megadni magam, tehát elnézést sem kérek így, elégedjen meg ennyivel, plusz, az sem teszi másoktól különbbé a szememben, hogy nőből van, és talán legbelül, a rengeteg fal és keménység mögött ő is törékeny, mint bármelyik másik hozzá hasonló. Ám de végül észérvekkel meggyőzve magam, nem hepajkodom tovább itt előtte, nem fogok neki rontani a semmiért, így sisteregve-füstölögve ér véget a kicsinyke láng rövid élete, majd rendbe téve magamon holmijaimat szedem össze a törött, igazán személyes tárgyat, és próbálom csak ott hagyni őt, de természetesen szavai sem kerülik el figyelmem. *
- Mindegyikük egy emléket őriz, tehát így kell maradnia. * azt már nem teszem hozzá, hogy magam készítem őket, mindet egyesével, tehát sokkal közelebb áll hozzám minden egyes kis nyílvessző, mint ahogy ő gondolná, de hangom mégis normális, nem kioktató, vagy hepciáskodó. Komolyan itt szeretném hagyni, nekem nem megy ez a puszipajtáskodás, de attól függetlenül, hogy én szúrtam el kezdetben a dolgot, az ő nagyvonalúsága mégis lassításra késztet, így éppen mellette állok meg, kékségeimet egy ideig még a törött fadarabokon tartva. *
- Csak gyakorolni akartam, fejleszteni az érzékeimet, így konkrétan semmire, mivel csak egyetlen kizáró tényező van: a zsákmány nem lehet ember. Ezen kívül bármi.* pillantok most már zöld szemeibe, melyeket így is tökéletesen látok, hogy a hó némileg visszaveri a fényt, s bár tényleg szépek, de mégis szomorúnak, gondterheltnek tűnnek. * - És te mit keresel itt ilyenkor? Nagy szerencséd, hogy időben reagáltál az előbb. * hallatom továbbra is hangomat, s bár vonásaim durvák, és kissé sem mondhatóak igazán helyesnek, mégis van bennük valami.. normális, ami emberivé teszi külsőmet. *

//fagy//

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2013-01-04, 7:03 pm

//NRT: Sophie és Slash - 2013.01.04.//

* A mai napon egy kis kalandra vágyok, ezért határozok úgy, hogy ideje felfedezni a Titkok erdejét. Felveszek egy fekete nadrágot, egy sötétzöld kötött garbós pulcsit, majd felhúzom fekete, magas szárú csizmámat. A hajamat felfogom, szemeim köré enyhe fekete smink kerül, nyakamban pedig a családi címeres nyaklánc lóg. Felveszem fekete kabátomat, kezeimre fekete kesztyűt húzok, felveszem pálcámat és már indulok is. Sikeresen kijutok a kastélyból, majd a révész segítségével átjutok Seol szigetére, majd elindulok a kitaposott ösvényen az erdő felé. Miután az erdő bejáratához érek óvatos és csendes léptekkel haladok az ösvényen, de egy hirtelen ötlettől vezérelve letérek az ösvényről és a fák között kezdek el haladni. Nem zavar, óvatosan lépem át az előttem lévő akadályokat, néha a kezemet végighúzom a fák törzsén, így haladok lassan az erdőben, remélve, hogy nem tévedek el.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2013-01-04, 7:30 pm

//NRT: Sophie és Slash - 2013.01.04.//

*Az utóbbi napokban sok időt töltöttem a könyvtárban, és a párbajteremben is megfordultam párszor, gyakorolni alap varázslatokat, amikben Axel segített. Úgy gondolom, hogy itt az ideje terepen gyakorolni, kint a természetben, egyedül. A szakadt farmertól nem akarok megválni, ezért inkább veszek alá még egy nadrágot, majd arra rá a farmert, fekete tornacipő is alapviselet nálam, akárcsak az övem és a bőrdzsekim. Övemen a késem mellett most ott lóg a pálcám is, elvégre ma szükségem lesz rá. A gitáromat sem hagyom a szobámban, jön ő is velem. Szépen süt a nap, úgyhogy a napszemüvegem is magammal viszem, majd az iskolát elhagyva Seol felé veszem az irányt, ahonnan majd a városon kívülre, az erdőbe tartok. Az erdőben gyakorolok néhány alapvető varázslatot, kisebb nagyobb sikerrel, de időközben rám sötétedik. Az éjszaka még sötétebb itt a rengetegben, mint máshol, ezért friss ismereteimet felhasználva teremtek magamnak fényt, és valamennyi meleget.*
-Piroinito! *Ejtem ki a varázsigét, miközben pálcámat egy általam összedobált farakásra szegezem. Sajnos nem sikerül, majd kicsit jobban koncentrálva ismét megpróbálom, immár sikeresen.*
~Ez való nekem, egy kis tűzvarázslat.~ *Mondom csak úgy magamnak, miközben gitárom az egyik ágon pihen felakasztva. Körbejárom a tüzet néhányszor, el sem hiszem, hogy ezt én teremtettem egy szó kimondásával, fantasztikus. A csupasz ágak susogását, és a tüzem pattogását hirtelen más, eddig nem hallott zaj is megtöri, ezért gyorsan összetaposva eloltom a tüzet, lekapom a gitáromat, és egy fa mögé lapulok, hegyezve lefagyott füleimet, hogy honnan jöhet a nesz. Egyre közelebb hallom a hangot, ezért ismét fényességet teremtek.*
-Lumos! *Hangzik el tisztán a számból, pálcám vége pedig kivirul, mint a karácsonyfa. Meglepetésemre egy korombéli csajszi találja magát velem szembe, talán nem akar bennem kárt tenni, bár kitudja..*
-Szia, Slash vagyok, és számodra veszélytelen, remélem ez fordítva is igaz. *Szólítom le gyorsan, kissé még hátrálóan, mert a külső szépség néha nem egyezik a belső szépséggel, és nem szeretnék itt az erdő közepén bajba kerülni. Kezet nyújtani azonban nem tudok neki, mert egyik kezemben a lámpaként funkcionáló pálcám van, a másikkal pedig a vállamon pihenő gitárt tartom. Kíváncsi vagyok, hogy kerül ide, mit akar, és mi lesz ennek a találkozásnak a következménye...*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2013-01-04, 8:49 pm

//NRT: Sophie és Slash - 2013.01.04.//

* Az utóbbi napokban bezárkóztam szobámba, ezért úgy gondolom ideje egy kis mozgásnak a természetben. Egy gyors öltözés után már a révész csónakjában ülök, aki átvisz Seolra, majd a kitaposott ösvényen indulok célom felé. Szeretek a szabadban sétálni, a természetben, ahol minden csendes, nyugodt. Nem mindig, de általában azért ilyen egy erdő. Azt viszont nem tudom, hogy az itteni erdőre is jellemző ez, de reménykedem. Már csak az kéne, hogy valakivel, vagy inkább valamivel találkozzak. Jó mondjuk, ha nem idegesítő az a személy, akkor nyugodtan jöhet, de ha mégis az, akkor inkább ne is jöjjön a közelembe. Az erdő bejáratánál letérek az ösvényről és saját fejem után megyek. Nagy a kockázat, hogy elakad a lábam egy gyökérben, de ez sem zavar, csak megyek, amerre a lábam visz. Pár perc múlva a távolban fényt látok, mintha tűz égne.*
~ Ki képes ilyenkor az erdő közepén tüzet gyújtani? Vagy esetleg délutáni gyakorlás?~ * fut át az agyamon, mivel nem értem ezt. Egyáltalán minek gyújt tüzet? Hogy felhívja másokra a figyelmét? Ki tudja milyen állatok rejtőznek ebben az erdőben, eléggé őrült az az ember, aki ilyet tesz, legalábbis szerintem. Egyre közelebb érek a fényforráshoz, látom, hogy valaki összetapossa azt, lehet, hogy meghallott engem. Elvégre elég hangosan közlekedem, biztos meghallotta az ágak roppanását a lábam alatt. Elérek tűzhöz, pontosabban már csak annak helyéhez, mikor hirtelen valaki az arcomba világít a pálcájával.*
- Oké, most hogy láttad ki vagyok, nem vennéd el a pálcád az arcomból? *kérdezem tőle, majd óvatosan közelebb lépek. Nem akarom bántani, bár kitudja...*
- Hali! Sophie vagyok. *mutatkozom be, de direkt nem közlöm vele, hogy én is veszélytelen vagyok, mert lehet, hogy véletlenül feldühít, bár az ritkaság, hogy rögtön átkozok, de lehet, hogy változtatok rajta. Érdekes látványt nyújt a gitárral.*
- Fordítva is így legyen? *kérdezem tőle egy gonosz mosollyal az arcomon. Kíváncsi vagyok, hogyan reagál, egy kicsit tesztelni akarom, elvégre, ha képes volt tüzet gyújtani egy erdőben, ahol nem tudni milyen lények élnek, akkor hadd lám, hogy reagál rám.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2013-01-04, 11:53 pm

//NRT: Sophie és Slash - 2013.01.04.//

*Úgy döntök, hogy itt az ideje egy kis szabadtéri gyakorlásnak egyedül, az erdő mélyén távol minden embertől, nehogy kárt tegyek valakiben. Miután összekapom magam, útnak is indulok, és rövidesen Seol erdejében kötök ki, a csupasz fák között, ahol rám is sötétedik elég hamar. Fény és melegség reményében egy varázslattal tüzet gyújtok, bár kissé ügyetlenkedve. Nem kell sok idő, hogy rájöjjek, ez nem volt a legjobb ötlet, mert zörejt hallok a fák mögül, ezért a lángok közé taposok, hogy eloltsam őket. Remélem, nem látott meg, bárki is vagy bármi is az. Egy fához lapulok a gitárommal a vállamon, és a pálcámat markolva. Nem látni semmit a sötétség miatt, amit a fák is fokoznak, ezért csak a hallásomra hagyatkozhatok, amivel egyébként zenész létemre nincs semmi probléma. Mikor már majdnem előttem jár, felkapcsolom a villanyt pálcámat előre tartva, és kiejtve a varázsszót. Egy lányt fed fel a világosság, aranyosnak tűnik, de nem bízok ilyen könnyen az emberekben. Kérésére magam mellé engedem a kezem a pálcával együtt, de a fény marad, nem árt az. Közeledésére gyorsan a hátamra akasztom a gitárt, és az csípőre teszem a kezem, közel az övemhez, mert azért a pálca nem a legjobb önvédelmi eszköz.*
-Örültem. *Bólintok egyet, miközben kék szemeimmel a lányt méregetem, eléggé le kell rá néznem, de csak a szó fizikai értelmében. Felmérve a velem szembe állót, bevetem a szokásos lazaságom is.*
-És mondd, mit érnél el vele? Sosem tudhatod, kivel állsz szemben. De nekem nem szokásom lányokat bántani. *Vigyorodom el, a pálcámat megpörgetve néhányszor a kezemben, egész jól néz ki a kör alakú fénycsóva, amit maga után okoz. Sajnos én még mindig fázok, és szerintem Sophie sem rossz szándékkal érkezett, ezért a korábbi tűzhely felé fordítom a pálcámat.*
-Piroinito! *Most szerencsére elsőre sikerül, így nem árulkodik semmi arról, hogy kezdő mágus vagyok. A tűz mellé sétálok, majd intek felé is.*
-Gyere csak te is, már ha nincs más dolgod, vagy te nem vagy fázós? Engem már eléggé átjár a hideg így is. *Hívogatom a lángok mellé, mert bár a lábam nem, de a kezem már jégcsapos lesz lassan. Jobb kezem sem tapogatózik már az övem körül, a késem továbbra is fedésben van, és remélem, hogy így is marad, nem terveztem ma használni. Igazából arra lenne tökéletes, ha egy vad ránk támadna.*
-És egy ilyen leányzó mi járatban van ilyenkor az erdő mélyén? *Kérdezem kíváncsian, szemöldökömet felvonva, tényleg érdekel, hogy mi célból sétálgat itt, hogy pont belém botlott.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2013-01-05, 3:18 pm

// NRT: Lycoris és Sean - 2013.01.04. (Előzmény az 1. emeleti folyosón)//

*Szerencsére Vignar élve megússza - legalábbis egyelőre -, így sikerül őt leszednem Sean válláról, majd ez után már meg is kezdődik a beszélgetésünk. Nem igazán tudom, hogy mennyire fog ez menni, mivel így ránézésre nem tűnik túl barátságosnak a fiú, de talán nem lesz gond, tényleg bízom benne. Szóba jön hát a tanulás, az iskola, majd pedig a szakválasztásom is, mivel tisztázódik, hogy nem másodikos vagyok, hanem bizony egyetemista, de szerintem nagyjából egy idősek lehetünk, csak egyszerűen a másiknak nem sikerült tavaly az évfolyamlépés, de majd talán idén jobban fog menni neki a dolog.*
- Nem vagyok az a harcias típus, szóval igen, fogalmazhatunk így is. Remélem, hogy azt kapom majd ettől a tárgytól, amit remélek. *bólogatok is még hozzá, majd ajkam kis mosolyra húzódik a fiú megszólalásán.* - Még. *csak ennyit mondok halkan, de amúgy se vagyok túl bosszúálló, akkor már elég sok ember megkapta volna a magáét tőlem, de én inkább visszahúzódom, jó nekem így, elég volt a múlt, az sokat változtatott rajtam és még mindig nem tudtam tovább lépni azon, ami történt, amikor elraboltak. Na de most elhessegetem ezeket a régi emlékeket a fejemből és inkább az egyetemi körletről beszélgetek tovább a sráccal, majd aprókat bólogatok szavai hallatán és mesélek is a saját szakom otthonáról, ahol Vignar és én lakunk, csakis ketten, senki más.*
- Hát nem tudom, lehet, hogy később majd meglátom az előnyét. *gondolkodom is el rajta, de az idő fog erre majd igazán választ adni. A bemutatkozás is megtörténik, majd mivel velem szeretne tartani - legnagyobb meglepetésemre -, így el is mesélem neki, hogy mit is várhat a helytől, hogy szerintem nagyon is szép a kialakítása, de félre leszek értve.*
- Nem akartalak sehova se kalauzolni, csak meséltem. Ha ennyire nem érdekel, akkor miért jössz velem? Nem hiszem, hogy a megnyerő famulusom miatt. *pislogok is aprókat a másik szemeibe, miközben azért lassan megindulunk lefelé és ha már téma az egyetem, akkor én is érdeklődöm ő felőle, a szakok terén, hogy mit is választana magának Sean.*
- Ezek szerint eléggé különbözőek vagyunk. *állapítom is meg, majd amikor hallom, hogy melyik házhoz tartozik, kissé jobban összeáll a kép a fejemben, bár igazából szerintem a ház nem minden. Én is cruos vagyok, nem rám lenne jellemző ez az egész, mégis így döntöttem, így alakult és egyelőre nem bánom. Az aulán is gyorsan átvágunk, majd nemsokára már meg is érkezünk a csónak elé, így igazítom meg kissé táskámat, majd csücsülök is be az öreg mellé, én nem melegítve fel magam, rendesen felöltöztem és finn vagyok, tehát nem vagyok igazán fázós se.*
- Miért számít annyira, hogy merre megyünk? *teszem is fel a nagy kérdést, de amikor rátér a vámpírokra, mindjárt össze is áll a kép, így húzom el kissé a számat, miközben a csónak is megindul velünk a túlpartra.*
- Volt már szerencsém, kettőhöz is, amikor azon veszekedtek, hogy melyik harapjon meg és azóta is az egyik próbál behálózni, hogy segítsek neki a másik ellen, tehát nem, nem kedvelem őket, undorító egy népség. De majd ha ismét próbálkoznak valamivel, megkapják. *kacsintok is játékosan a fiúra, hiszen azóta erősebb lettem, elég sok dolgot tudok, amivel rosszul járnának. Az utunk viszont a tengeren véget ér, így szállunk ki a csónakból, majd az ösvény-erdő felé is veszem az irányt, hogy hamar odaérjünk majd a körletekhez.*
- És miután elkísértél, te délceg lovag, mihez kezdesz? Esetleg elfogadsz egy teát? Úgyis elég hűvös van. *kérdezek is rá elgondolkodva, mivel tényleg csak egyedül vagyok a kastélyban, engem aztán nem zavar még egy kicsit a társasága, de ha tovább állna, akkor szíve joga, én nem fogom feltartani.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2013-01-05, 4:52 pm

//NRT: Sophie és Slash - 2013.01.04.//

* Az utóbbi időben alig voltam a szabadban, ezért a mai napon egy jó séta mellett döntök. Miután összekapom magam, a révész segítségével átmegyek Seolra, ott pedig a kitaposott ösvényen haladok úti célom felé. Mikor elérem az erdőt, letérek az ösvényről és saját útvonalon haladok tovább. Nem szeretnék elakadni egy gyökérben, így nagyon óvatosan haladok. Pár perc múlva a távolban fényt látok.*
~ Ügyes.~ *fut át az agyamon, mivel nem tudni, hogy milyen lények élnek itt, és ő még képes tüzet gyújtani. Nagyon könnyen felhívja mások figyelmét, de nem érdekel, az ő dolga, nem az enyém. Mikor közelebb érek, valaki eloltja a tüzet, gondolom meghallotta, hogy közeledem. Nem tudok hangtalanul közlekedni, mivel nem akarok elakadni semmiben sem.*
~ Kellett nekem letérni az ösvényről.~ *már megbánom, hogy nem az ösvényen sétálok, mivel ott se gyökerek, se száraz gallyak, se gyanús személyek. Amikor a tűzhöz érek, vagyis a helyéhez, mikor valaki az arcomba világít a pálcájával, amit kérésemre maga mellé enged.*
~ Begörcsöl a nyakam, ha ránézek. Hogy lehet valaki ilyen magas?~ *teszem fel magamban a kérdést. Most én vagyok alacsony, vagy ő magas?*
- Sosem tudhatom, kivel állok szemben? Ez igaz, de mit csinálnál? Pálca helyett gitárral támadnál? *kérdezem tőle gúnyosan a gitárját méregetve. Mi ez kabala? Mikor megláttam a tüzet, nem hallottam a gitár hangját, akkor meg minek hozza magával, ha nem játszik rajta? Nincs az a nagyon hideg idő, de úgy látom, ő fázik. Talán melegebben kéne öltözni.*
- Ugye tudod, hogy nagy őrültség tüzet gyújtani ilyenkor? *kérdezem tőle, mikor újra meggyújtja a tüzet. Az ő élete, nem az enyém. A pálcámat a zsebembe süllyesztem a kezemmel együtt, majd ha szükségem lesz, rá akkor gyorsan előkapom.*
- Nincs annyira hideg, nem vagyok fázós. Legalábbis ezt még bírom. *felelem neki, de azért közelebb lépek a tűzhöz. Nem fázok, de mégis jól esik a tűz közelében lenni.*
- Jól érzem magam a szabadban, ezért döntöttem a séta mellett. Hogy értetted, hogy egy ilyen leányzó? *lépek közelebb hozzá, miközben a pálcámat előhúzom a zsebemből. Remélem, nem hiszi azt, hogy védtelen vagyok.*
- Na és te mit keresel itt? Titokban zenélsz? Vagy esetleg gyakorolsz? *kérdezem tőle miután pár lépést távolodok tőle is és a tűztől is.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2013-01-06, 1:20 pm

// NRT: Lycoris és Sean 2013.01.04. //

* A beszélgetés egész jól alakul ahhoz képest, hogy nem vagyok valami barátkozós típus, talán a lány érdeme az egész, talán nem bal lábbal keltem fel de pár témát magunk mögött hagyva már a felvett tantárgyáról váltunk eszmecserét, mi azért int arra, hogy vigyázzak vele.*
- Ezzel nem lehetsz egyedül...* további megjegyzésemre egy mosoly is megjelenik arcán s az is kiderül, hogy eddig nem tettem semmi olyasmit mi arra vezérelné, hogy megkeserítse pár napom. Ki tudja mit hoz még a jövő, olyan vagyok amilyen, kissé távolságtartó, durva és rideg, senki kedvéért nem fogok magamra erőltetni egy olyan szerepet mi távol áll tőlem. Mások vagyunk, az egyedüllét számomra nem valami nagy tragédia s talán erre majd idővel a lány is rájön kinek nevét nem tudván mutatkozok be a csere érdekében. Érdekes egy név, nem tudom származását ebből leszűrni, de ez nem gond, tovább beszélgetünk az új lakhelyéről hova nem kerültem be és egyetemista nélkül nem is tudok, ma este viszont nem szükséges az idegenvezető szerepét betöltenie, elkísérjük és Tigerrel már fordulunk is vissza, sanszons, hogy igénybe veszem majd képességét.*
- Talán a megnyerő gazdi az oka.* pillantok bele szemeibe teret hagyva arra nézve, hogy miért is kísérném el. Elmondtam, hogy nemrég jöttünk ki a szobámból és még koránt sincs kedvem visszavonulót fújni, ismételni önmagam meg nem szeretem.* - Azon vagyok, hogy kapcsolatokat teremtsek, megértem ha nem érzékelhető, ennyi telik tőlem.* nem is ragozom tovább a dolgot, elindulunk a révész felé s közben számot adok arról, hogy melyik szakot vettem volna fel, bár mára azért elgondolkodtatott másik három is.*
- Valóban. De ez azt hiszem egyértelművé vált.* eddigi beszélgetésünk alapján nyugton kijelenthetjük, ahogy azt is, hogy utunk a Campusig akár még rázós is lehet, erre térek rá immáron a révésznél mielőtt beszállnánk a csónakba. Helyet foglalok a lánnyal szemben hol tovább fűzöm a szót világossá téve gondolataimat.*
- Szánalmasak... örömmel tölt el, hogy nem kerültél hatásuk alá. Manapság elég sokakat megbabonáztak.* valóban pozitív számomra, hogy nem hagyja magát s e téren egyet értünk, az óvatos koccanás jelzi érkezésünk a szigetre hol az erdő felé indulunk meg az ösvényszerűség, Tiger így valamivel előrébb halad a fák között,hisz nem kell minket dédelgetnie. A kérdésnél önkéntelenül is felnevetek a magam morcos módján, de már csak egy kisebb mosollyal az arcomon pillantok rá.*
- Délceg lovag? Soha ebben az életben nem illeték rám ezt a jelzőt mi a lehető legmesszebb áll tőlem.* fel is szívódik mosolyom míg gondolkodóba esek, de mindez nem tart tovább pár pillanatnál.*
- Ha már nem riasztottalak el zord, cseppet sem megnyerő modorommal, azt hiszem el kéne fogadnom az ajánlatot.* egyezek be a teázásba mivel nem alakul rosszul ezzel a lánnyal az ismerkedés, bár ennek nem tudom miértjét. Hűvös van de ebből még mit sem érzek a varázslatnak köszönhetően, így nem is rohanvást tartunk a lány lakhelye felé ebben a cseppet sem veszélytelen erdőben, hanem szép, kényelmes tempóban okot adva a további társalgásra.*
- Fekete mágia hm? Mi vezérelt arra, hogy ide gyere és kitanuld a varázslatokat? Őszintén szólva sokaknál meglep és azt sem hiszem, hogy valaha is alkalmaznák őket ha úgy adódna helyzetük..* teszem a fel a kérdést, jól tudom, hogy fekete mágia nem egyenlő a zord lélekkel és a kegyetlenséggel - minden esetben - de őszintén érdekelne, hogy ez a lány miként került kapcsolatba ezzel a világgal.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2013-01-06, 5:11 pm

//NRT: Sophie és Slash - 2013.01.04.//

*Merész vállalkozásba fogok, amikor tüzet gyújtok az erdőben, mert a lombok takarása nélkül feltűnést okoz. Arra azért figyelek, hogy gondosan helyezzem el a kis tüzem, nehogy lángra kapjon egy fa, bár ebben a nyirkos időben elég nehéz lenne. A rögtönzött fény és hőforrásom azonban nem várt társaságot vonz, ezért rögtön ki is oltom. Zseblámpaként funkcionáló pálcám egy lány arca előtt köt ki, majd mivel zavarja, leengedem, és úgy érzem, egy kis félreértés is történik.*
-Ki mondta hogy támadnék? Hagyjuk már ezt a feszültséget, semmi szükség nincs rá. *Próbálom oldani kicsit a hangulatot, mert kezdem úgy érezi, hogy felesleges a gyanakvás egymásra, de a gitárra tett megjegyzésre muszáj mondanom valamit.*
-Tudod nekem majdhogynem ez mindenem, szeretem magamnál tartani, büszke vagyok rá, és hátha kedvem támad játszani rajta.. *Részletezem a dolgokat, és ritka alkalom ugyan, de most pont nincs kedvem gitározni. Nagyobb kedvem van felmelegedni egy kicsit, ezért ismét belobbantom a korábban kioltott tüzet.*
-Őrültség, mi lenne velem, ha ez lenne életem legőrültebb tette... *Nevetek fel hangosan, visszagondolva pár nagy hülyeségre, ami már mögöttem áll.* -Őrültségek nélkül unalmas lenne az élet.. Ne mondd nekem, hogy nem szoktál őrültségeket csinálni. *Fejezem be a mondandómat, és pillantok rá kérdőn, kíváncsian várva egy sztorit, vagy valamit. Közben közelebb invitálom a tűzhöz, de kicsit ellentétes a csaj: nem fázik, de még is jön. Azt is megtudom, hogy miért van itt, de a keresztkérdésre nem számítok, ezért végigmérve őt rögtönözök.*
-Hát, szép és csinos..*Ezt látom, ezt mondom, nem szokásom elferdíteni az igazságot, de amikor tekintetem a keze felé téved, csak megrázom a fejem.* -Azt pedig tedd csak el, semmi szükség rá, van elég fa a tűzön. *Egy kis érintéssel vissza is tolom a kezét a zsebébe a pálcájával együtt, majd a kérdésén elgondolkodok egy pillanat erejéig, de aztán bevallom az ittlétem okát.*
-Gyakoroltam. Tudod, Mysterios vagyok, de még új...*Megszakítom a mondandóm, és megdermedek, amikor zörej, és morgás csapja meg a fülem a fák mögül. Óvatosan egy fához sétálok, és felakasztom a gitárom az előző helyére, a pálcám pedig helyet cserél az övemen lógó késsel.*
-Gondolom te is hallottad...Bár mi is az, tudsz valami hókuszpókuszt, vagy intézzem el én? *Suttogok a lány felé, nem várom el tőle, hogy megmentsen engem, sőt, még kínos is lenne, de egyszerűbb lenne valami varázslat, mint hogy nekiálljak élethalálharcot vívni a farkassal. Le tudnám szúrni, de nem vagyok benne biztos, hogy ép bőrrel megúsznám.*

» Rémálmok erdeje (NRT-s játékhelyszín)