Titkok erdeje

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2013-01-06, 7:28 pm

//NRT: Sophie és Slash - 2013.01.04.//

* Sétálni indulok az erdőbe, de nem a kitaposott ösvényen, hanem egy hirtelen ötlettől vezérelve a fák között kezdek el haladni. Így visszagondolva, nagyon rossz ötlet ez, mivel nem ismerem nagyon jól az erdőt, nem tudom, hogy milyen lények élnek itt. A távolban fényt látok, megindulok abba az irányba. Közelebb érek a tűzhöz, de azt valaki eloltja. Szerintem azért, mert meghallotta, hogy közeledem. Mikor odaérek, valaki az arcomba világít, mivel ez engem zavar megkérem, hogy engedje le a pálcáját, és ő teljesíti is. Mivel nem jelent veszélyt számomra ezért kedvesebb vagyok vele.*
- Oké,oké. Csak nem voltam benne biztos, hogy tényleg veszélytelen vagy. *felelem neki kedvesebben, és gondolom, hogy furcsa lesz neki ez a hirtelen változás.*
- Szóval az életed a zene? *kérdezem tőle, mivel én az előbbiekből ezt vonom le. Ha képes mindenhova magával cipelni a gitárját, akkor biztos szereti a zenét. Majd újra meggyújtja a tüzet, mivel fázik.*
- Ezt hogy érted? *kérdezem tőle, mivel most nagyon kíváncsi vagyok, hogy értette ezt. Pont nekem kellett az őrültségről beszélni.* - Na, jó, most megfogtál. Minek kellett megszólalnom? Őrültség? Hát... csak szeretem az extrém sportokat. *felelem neki nevetve, mivel ez nagyon is rám vall. Majd közelebb invitál a tűzhöz, de én még nem érzem, hogy hideg idő lenne, de azért közelebb lépek a tűzhöz. Mikor rákérdez, hogy mit keresek itt, talán egy picit túlreagálom a dolgot, és pálcával fordulok felé. A magyarázkodását hallva lejjebb engedem fegyveremet.*
- Rendben. *suttogom, majd érdeklődve figyelem, ahogy visszatolja kezemet a zsebembe. Kérdőn nézek rá, mivel nem értem a megmozdulását. Ezt most miért csinálta?*
- Hát nem a legjobb hely a gyakorlásra nem gondolod? Amúgy én is Mysterios vagyok, és szinten újonc. *felelem neki mosolyogva, de az hamar lefagy az arcomról, mivel morgást hallok a hátam mögül. Mintha farkas lenne, de remélem, hogy egyedül van, nem szeretnék egy egész falkával találkozni. Mivel egyre közelebbről hallom a morgást, hirtelen megfordulok és pálcát rántok.*
- Reducio! *célzok abba az irányba, ahonnan a hangot hallom. Nem akarok sokáig a farkassal játszadozni, így csak egy zsugorító bűbájt szórok rá, remélve, hogy nem fog gondot okozni. Hirtelen két oldalról is morgást hallok. Csak nem társas vadászás? Mennyien vagytok?*
- Mit akarsz azzal a késsel? Inkább a pálcádat használd, vagy farkasvacsora akarsz lenni? *kérdezem Slashtől, látva, hogy a pálcája helyett már kés van a kesében. Mit akar vele? Megnyúzni?*
- Sectumsempra! Stupor! *lövök ki két varázslatot a farkasok vélt helyére, majd a fiúhoz fordulok.* - Csinálj már te is valamit! Ne csak én támadjak. *morgom neki, mivel eléggé feldühítettek a farkasok is, és az ő késes akciója.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2013-01-08, 1:59 am

//NRT - Athalie és Chloe - 2012.10.06.//

*Kevés a valószínűsége, hogy valah is mindezt tovább mondaná bárkinek, mert ezt nem lehet, azért sem, mert Chloéhoz tartozik, talán csak véletlen, hogy éppen ő volt most itt és éppen most került elő egy olyan téma, ami idáig vezetett, és azért sem, mert hogyan is mondaná, meg kinek, s miért? Az emberi kapcsolatokban való járatlanságának velejárója az is, hogy gyakorlatilag naivan csodálkozik rá például a pletykára is, nem érti s talán nem is fogja érteni soha, mi benne a lényeg. Ő egyszerűen csak őszinte, néha már-már kegyetlenül is, s most végighallgatva a lányt csak megvonja a vállát, jelezve, hogy ha ez minden vágya, hát legyen. Talán néha tényleg bántóra sikerül, amit mond, elsősorban lehet azért, ahogyan mondja, de az tagadhatatlan, hogy vele kapcsolatban igaza volt, ezért sem haragszik, akármennyire is sértette első hallásra. Átöltöznie nincs miért, neki ez éppen elég kényelmes éppen így, hát csatlakozik Chloéhoz. *
- Egy darabig bírom, csak valahogy a rövid távú gyors tempó jobban megy, mintha hosszú távon kellene kitartóan futni... de ha technika kérdése, akkor talán még javítható. *válaszolja, és a maga részéről azt sem bánja, ha ebbe most Chloé beleszól. T9bbnyire csak olyan dolgokat tanult, amik a hasznára válnak, és a kocogás sosem tartozott kimondottan ezek közé. Arra, hogy érti-e a problémát, bólogat kissé elgondolkodva. *
- Ahamm... bár jobb, mintha azért nem mehettél volna közösségbe, mert annak a kilencven százaléka másra se vágyik, minthogy vasvillára tűzve lásson. *elneveti magát kissé keserűen, ő éppen ezért nem járt sehová, és eleinte itt is nehezen szokta meg, hogy a nevét még csak nem is ismerik, szóval nyugodtan kimozdulhat. *
- Én? Öööh... az számít, hogy hat éves korom óta a nagybátyám úgy kezelt, mint leendő zsoldost, szóval gyakorlatilag paramilitáris kiképzést kaptam, ha akartam, ha nem? Nem mintha az lenne minden vágyam, hogy embereket öldössek pénzért, ha itt végzek... szóval sárban kúszásban és falmászásban elég jó vagyok... ja és abban, hogy hogyan tánjek el a legszűkebb réseken keresztül. *végignéz magán elmosolyodva, elvégre oldalazva kell neki vagy tizenöt-tizenhét centi, tán még annyi se. Megvárja, amíg Chloé bemelegít, ő is ropogtat addig párat a csontjai, aztán elindul mellette, igyekezve nem mihamarabb kifulladni, amíg csak bírja, majd utána átvált a sétára, ha muszáj, de valahogy túléli. *

//köszönöm a játékot Smile

//

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2013-01-08, 9:54 pm

//NRT: Sophie és Slash - 2013.01.04.//

*A váratlan összefutást hamar átvált gyanakvásból kedvesebb szavakba, ami kezd a kedvemre lenni. Elvégre én veszélytelen vagyok a számára, ha ezt ő is elmondhatja magáról, tehát semmi probléma nem történhet. Nem ártana megismerni, ha már így összedobott minket a sors, ezért igyekszek erre is sort keríteni.*
- Ez így van, már öt éve..öt éve nem csináltam más dolgot, aminek igazán értelme lett volna. *Rá is érez a dolgokra, ami a zenét illeti, tökéletesen beletrafál a valóságba, hiszen ez valóban az életem, ha valaki egy kicsit is ismer, tudhatja, hogy szinte testvére ma gitár. Ezután terelődik a téma, az őrültségek felé, nem nézem ki belőle az extrémsportokat, úgyhogy ezzel meglepetést okoz.*
- Extrém sportok mi? Na az remek. Egyszer én is leugranék ejtőernyővel, közben gitározva. Fantasztikus lehet..*Elkalandoznak gondolataim az ötletemen, szerintem kicsit felkapna a média.. Pálcám segítségével ismét a lángok fénye borítja be a helyet, és az izzó ágak ropogása szól néha közbe a beszélgetésünkbe. A pálcáját is visszatessékelem a zsebébe, de a kérdő pillantást csak egy mosollyal rendezem le, nincs mit ezen beszélni, nem kell ide a pálcája.*
- Itt legalább egyedül vagyok, nem teszek kárt senkiben és semmiben, ha valami nem úgy sikerülne ahogy tervezném.. Amúgy melyik ház lakója vagy? *Ez már egy jó hír, hogy ő is a suli diákja, bár gondolhattam volna erre előbb is. Mosolygós kedvünk azonban rögvest alább hagy, amikor mindketten halljuk a morgást, azaz morgásokat. Sophie rögtön pálcát ránt, én pedig pont ellenkezőleg, elrakom azt, és a késemmel várom a dögöket.*
- Nem látom őket, csak hallom... *Nem tudom, mennyire hatásos a kicsinyítő varázslat amit elereszt, bár lehet, hogy ő látja a morgókat, én egyelőre nem, így végképp nem érnék semmit a pálcámmal. *
- Ők lesznek Slash vacsorái, ha közelebb férkőznek..Farkashúst még úgysem ettem..*Válaszolok neki megfeszítve minden izmomat, és nem figyelek semmire, csak a hangforrásokra összpontosítok, készülök a váratlan támadásra. Közben a lány mögé lépkedek, így két irányba tudunk figyelni. Ő tovább szórja az átkait, és ezt kéri tőlem is, bár nem sok ötletem van a pálcámmal kapcsolatban, de azt a keveset is bevetem.. ő akarta..Bal kezembe kerül a kés, a jobbal pedig kihúzom a Thundert.*
- Piroinito! Piroinito! Piroinito! *Elhangzik párszor még ez a számból, mert némelyik nem sikerül. Most már nem csak egy tűzforrásunk van, hanem legalább öt, ugyanis ide oda céloztam, ha jól tudom, akkor a tűz elijeszti az állatokat. Inkább a tüzes varázslatokat gyakoroltam, ezért csak ezekben bízom valamennyire. *
- Milyen gyorsan tudsz futni? A város felől még nem hallottam morgást. *Kérdem a lánytól, mert azért nem varázsolhatunk itt sokáig, számomra ez igen kimerítő. A morgások pedig egyre csak közelítenek a tüzek felé, és a támadó vadak egyike fel is fedi a kilétét, amire gyorsan reagálok, késem és pálcám helyet cserél, ránézek a pengére, számhoz érintem, majd a somfordáló dög felé hajítom a nehéz vágóeszközt. Meglehet, hogy nem látom többé, de akár az életünk is múlhat rajta, mert most nem csak magamért felelek, de úgy érzem, hogy Sophie-ért is. Késem valószínűleg célt talált, mert vonítást hallok abból az irányból. *
- Na most már tényleg kéne valami terv. Improvizálunk? *Döntöm hátra a fejem, és suttogom felé, Mystral felé kéne futni, de ehhez nem ártana valami, ami feltartja a dögöket.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2013-01-11, 9:19 pm

// NRT: Sophie és Slash - 2012.01.04.//

* A váratlan találkozásra nem számítok, mivel nem terveztem, hogy bárkivel is találkozom. Először gyanakvó vagyok, mert nem vagyok biztos abban, hogy a srác veszélytelen, de hamar megenyhülök. Egy rövid bemutatkozás után már javában folyik a beszélgetés.*
- Akkor nagyon is beletrafáltam. Hogy érted, hogy nem csináltál más dolgot, aminek értelme lett volna? * kérdezem tőle, mivel ez most érdekel. Miért fogalmazott így? Csak nem zűrös élet, mint nálam? Vagy esetleg valami más áll a háttérben? Nagyon szerethet zenélni, ha mindenhova magával viszi, mintha hozzánőtt volna, vagy mintha családtagja lenne.*
- Sziklaugrás közben is zenélnél? Vagy bungee jumping közben? Akkor tényleg az életed lehet a zene. * felelem neki, szavai hallatán, amin meglepődök. Nem is kicsit. Pálcája segítségével újból meggyújtja a tüzet, majd egy apróbb nézeteltérésünket is könnyen lerendezi. A pálcámat pedig visszatessékeli a zsebembe, amire csak egy kérdő pillantást kap tőlem.*
- Ha gondolod, segíthetek én is pár igét megtanítani... Hallottam egy bizonyos Szükség szobájáról az iskolában, ami állítólag azzá válik, amire gondolunk. Például egy gyakorlóterem. Vagy akár az otthonod. Amúgy Exos vagyok. És te? *felelem neki, mikor a gyakorlásról beszélgetünk. Nem tudom, hogy mennyire képzett, vagy mennyire ügyes, de ha segítség kell, rám számíthat. Jókedvünket egy morgás szakítja meg, ami mintha egy farkastól származna. Egyre közelebbről hallom a hangot, ezért egy zsugorító bűbáj küldök az állatra, remélve, hogy célba ér.*
- Én sem látom őket, csak arra célzok, amerről a hangot hallom. *felelem neki, majd két oldalról hallok morgást és arra küldök ki átkokat. Közben Slash mögém sétál, így többfelé tudunk figyelni. Előző szavaira csak most felelek, mert eddig átkokat küldtem.*
- Csak nehogy a farkasok vacsorája legyél. Emberhúst még úgyse ettek. *morgom neki, bár az emberhúsos részben nem vagyok annyira biztos. Az viszont nem tetszik, hogy ennyire magabiztos, mivel nem látjuk a farkasokat csak halljuk őket. Kérésemre előkapja pálcáját, és pár tűzvarázslatot végez el, de nem mindegyik sikerül, ebből leszűröm, hogy nem nagyon jártas a mágiában,*
- Ez mire volt jó? *adok szót kíváncsiságomnak, mivel nem értem minek kell több tűzforrás. Az állatok félnek a tűztől, de jelenesetben idevonzza őket, nem elijeszti.*
- És ha bekerítettem, fussak bele a farkasokba, amúgy se tudom az utat, és ha elakad a lábam egy gyökérben, akkor én leszek farkas kaja. *felelem neki, ezzel kihúzva ezt a lehetőséget. Nem tudjuk, hogy hányan vannak, hogy milyen irányból érkeztek, de azt se, hogy Mystralig mennyire biztonságos az út. Valamit ki kéne találni, mivel nem maradhatunk itt egész éjjel, de az ő terve nem biztonságos, nekem meg tervem sincs. Slash eldobja egyik kését, ami célba is ér, mivel vonítást hallok. Ügyes, legalább célozni tud.*
- Szerintem is. Mire gondolsz? *kérdezem tőle, mivel nem értem mit akar. Mire készül? Milyen őrültséget eszelt ki? Igaza van, kéne valami terv, mivel ezekből a dögökből egyre több lesz.*
- Szerinted eljutnánk Mystalig? Tudod az utat? *kérdezem tőle, mivel más nem jut eszembe, csak az előző terve, bár egy kicsit át kéne gondolni.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2013-01-20, 1:27 pm

//1. Pyromágia házi//

*Ma elég korán keltem, már túl vagyok a reggelin és némi tanuláson is, ugyanis igyekszem most jó tanuló lenni, hogy semmiféle problémám se legyen a jövőben. Tavaly is hamar sikerült évfolyamot lépnem, hamarabb, mint Tarkh-nak, szóval ő akármennyire is magára vette a dolgot és nem tetszett neki, én büszke vagyok magamra és nem tud érdekelni a negatívum. Ha nem becsül, hanem magát veszi előtérbe, hát tegye… Tudom, hogy már tovább kéne lépnem ezen, de képtelen vagyok, ugyanis időről időre eszembe jut az a nap, annyira boldog voltam, de hát puff neki. *
~ Elég volt a tanulásból, kéne valamit csinálni. ~ *dőlök is hátra a székemen, ugyanis jelenleg az íróasztalomnál ücsörgöm, és zöld szemeim hamarosan körbe is járják a Hematit hálót, keresve valami olyasmit, ami elindítja bennem a folytatást. Ahogy viszont a seprűmhöz érek, hirtelen ragyog fel szemem, igen, imádok repülni és jót fog tenni egy kis friss levegő, tehát már ki is tolom a széket, felpattanok és öltözködésbe is kezdek. Fekete nacit húzok magamra, lábaimra sportcipő kerül, felülre pedig egy kék póló, rá pedig egy szintén fekete színű pulcsi. Most jöhet a kabát, valami derékig érő, pufis tökéletes lesz, a hideg ellen kell védenie és repülni szándékozom, nem akarok én senkinek se tetszeni. Ebből is akad egy régi, kicsit megviseltebb darab, de én szeretem, szóval már az is rám kerül, egy ezüst színű sál, illetve egy-egy kesztyű, melynek ujjainál nincs anyag, de mégis védi kezemet a kiszáradástól, abban viszont nem gátol, hogy tartani tudjam a seprűt. Ékszerre most nincs szükség, tehát az marad, pálcám a derekamhoz kerül, szemeimet kihúzom egy kis fekete sminkkel és végül marad a fésülködés, tehát vörös tincseimet is kifésülöm, majd egy fekete hajgumival szorosan össze is fogom. *
~ Na, így már jó lesz. ~ *állapítom is meg a tükörbe nézve, majd az utolsó korty kakaót is kiiszom az asztalon lévő bögrémből, ez után pedig felkapva a seprűmet már ki is tárom az ajtót. Már a szobában elrugaszkodom a padlótól, így szó szerint kirepülök az ablakon, melyet becsukok magam után, ahogy azt kell és végül útnak is eredek, elhagyva a Mysterio hatalmas és egyben csodálatos épületét. Nincs igazán célom, csakis a repülés, szóval hamarosan már közvetlenül – nagyjából egy méterre -, a víz fölött kezdek el repülni, elég nagy sebességgel és még kurjantásom is hallható lesz azok számára, akik a közelben vannak. Nem szándékozom betérni Mystralba, így ki is kerülöm a kikötőt és a környékét, inkább az ösvényt veszem célba, így cikázok a fák között egy bizonyos ideig, majd végül fel is repülök a magasra, nem törődve azzal, hogy ki lát és ki nem. Élvezem ezt a szabadságot, azt, amit a repülés nyújt nekem, örülök, hogy megtanultam ezt a dolgot és bár a kviddics, mint sport is tetszik, azért maga a repülés még jobban, igazából ez a lényeg. Az erdő felé érve a fák fölött jó pár méterrel suhanok tovább, hogy feljebb, hol lejjebb, gyakorolgatva, de a fák közötti lavírozás még csak ez után fog jönni. Annyira beleélem magam ebbe az egészbe, hogy eszembe se jut az, hogy esetleg valaki majd rám akarna támadni, egészen addig, amíg meg nem jelenik előttem egy tűzgolyó, így hirtelen fogom vissza paripámat, majd lavírozok ki a támadás elől.*
- Mi a… *kezdek bele, de ez után egy taroló átok féleség tol hátrébb pát méterre, éppen hogy meg tudom fogni a seprűmet, de a lényeg, hogy nem lesz gondom. Zöld szemeim már lefelé is tévednek és a fák rejtekében ki is szúrom a nálam idősebb férfit. Fekete kabát van rajta, lábain farmer, haja kócos, kissé kopaszodó, pálcáját pedig rám szegezi.*
- Valami bajod van? Mert akkor fel is lehet jönni és itt mondani! *kiáltok le rá mérgesen, de ő csak felnevet és hamarosan hallhatom is hangját, ahogy visszaszól nekem.*
- Inkább te gyere le vöröske! *kacsint is rám, amiből én most semmit se látok, de jön az újabb átok, egy újabb tűzcsóva, amit ki is kerülök, bár majdnem megpörköli gyönyörű kis seprűmet, ezt pedig újabb követi, én pedig szépen igyekszem kerülgetni őket. El is menekülhetnék, de az nem rám vall, tehát pálcámmal már intek is, hogy védekezzek.*
- Protego! *lehet, hogy támadni se ártana, de a fákban nem akarok kárt tenni, a célt pedig nem olyan egyszerű bemérni. A szomorú az, hogy nagyon is gyors, így az újabb átkot követően reccsen a seprűm egy része, én pedig idegesen tekintek oda.*
~ Na ne már, mi történik? ~ *lentről nevetést hallok, a seprű pedig mocorogni kezd, nem fogad már szót és jön is a zuhanás, én pedig bár próbálok odafigyelni, mégse úszom meg, hogy a kemény faágak meg ne tépázzák ruhámat, hajamat és bőrömet, így több helyről vérzek, mielőtt a földre koppannék. Seprűm mellettem, pálcám a kezemben, én pedig remegek kissé. Az arcomon is van egy kis vértócsa, illetve sejtem, hogy a ruha alatt több helyen zúzódásokat is szereztem.*
~ A francba, ezt még megkeserülőd. ~ *lassan felemelem a fejem, keresve ellenfelem, aki nincs is túl messze tőlem, sőt, egyenesen felém tart, pálcáját rám szegezve és ő az, aki először szólal meg.*
- Na mivan kislány, nagyon fáj? Adjak rá puszit? *nyújtogatja felém nyelvét is, de ez után már támad is, méghozzá egy robbanó átokkal elém, én pedig már tolom is magam fel, hogy hátráljak, de néhány földdarab így is rám kerül, szépen összepiszkolva, és már fel is köhögök ennek hála.*
- Én semmit se tettem ellened, mégis miért? De ha így állunk… Reducto! *szépen támadok én is, és bár nem erős varázslattal, sikerül meglepnem, mert már felelne is valamit, de e helyett repül pár métert, egyenesen neki egy erős fa törzsének és halkan nyekkenve ér ott földet, de nem adja ám fel, újabb tűzzel támad.*
- Salvio hexia! *védem is ki támadását, miközben ő nyögdécselve fel is kel, de nem fogom ám ennyiben hagyni a dolgokat. Láthatóan nem túl erős, el tudok bánni vele, szóval kezemet már le is vágom a földre, tárt ujjakkal méghozzá, majd pálcámmal az ujjak között körberajzolom, jobbról balra és már jöhet is a varázsige.*
- Mors Mordem! *nem vagyok rest megkínozni ezt a fajankót, tudja már, hogy kibe köt bele. Azért, mert egy jó csaj vagyok, még nem velem kell szórakoznia, szóval a fekete folyadék már meg is indul a pasas felé, ki bár támadna rám, most kerek szemekkel nézi, hogy mi történik.*
- Mit csinálsz, te kis boszorkány? *teszi fel a kérdést, de már lábain át kezdi bekebelezni a folyadék. Tolná le magáról, de hiába, szóval már jön is az üvöltés, a kétségbeesés, egészen addig, amíg be nem teríti, én pedig nem hagyom abba, hagyom, hogy a kínzó, égető és egyben maró érzés kínozza a férfit addig, amíg meg nem tanulja, hogy mit tett. Használhatnék árnymágiát is, de mégse szeretnék mindig ahhoz folyamodni, jó az, hogyha más mágiaágat is gyakorlok és ha már lehetőségem van rá… akkor most. *
~ Talán ennyi elég lesz. ~ *és már meg is szüntetem a koncentrációmnak hála a varázslatot, kezem felemelkedik a földről, a pasiról pedig lekerül a burok, aki már elfeküdve a földön liheg, zihál, szenved, ez látszik egész lényén is, én viszont csak felkelek – na nem túl gyorsan, azért fájok rendesen -, majd oda is sétálok hozzá.*
- Nem érdemled meg, hogy ennyiben hagyjam a dolgokat. *morgom oda neki, mivel igen, itt hagynám így és nem tennék mást, de ő csak undorítóan köp egyet a cipőm felé, szerencsére nem eltalálva azt, mire szemeimben tűz csillan.*
- Ha így állunk… *pálcámat kezemre szegezem, méghozzá a balra, majd koncentráció és varázsige következik.*
- Flamma Tacturus! *ejtem is ki az igét, mire kezem felizzik, vörös színt ölt, a varázsló pedig mintha meggondolná magát kezd el háton csúszva távolodni tőlem.*
- Mégis mit akarsz tenni? Nem… nem gondoltam ám komolyan. *bocsánatot azért nem kérne a kis szemét.*
- Tudod, hagyok egy kis jelet neked, csak hogy ne felejts el és hogy mindig emlékezz arra, hogy nem érdemes másokba belekötni. *szépen fel is húzom a felsőjét a hasánál, ő pedig csak meglepően néz rám, szinte már perverzül, mintha azt sejtené, hogy most rámászok, de ez a gondolata biztosan hamar elszáll, ahogy fedetlen mellkasához nyomom égető kezem, ő pedig már üvölt is fel, egész testében remeg és bár próbál eltolni, hamarosan jobb kezemmel egyet kap arcára is.*
- Hozzám ne érj a mocskos kezeddel! *eresztem is el teljesen, majd kelek fel, eltávolodva tőle jó pár lépést. Teste ég ott, ahol hozzá értem és kezem nyoma is látszik természetesen. Szerintem örökre úgy marad majd, így elégedett mosoly jelenik meg arcomon, végre nem velem bántak el, hanem én voltam az erősebb. Ismét kezem felé irányítom a pálcám, majd megszüntetem a varázsigét.*
- Desiturus! *az izzás alább hagy, majd végül teljesen eltűnik. A pasi egyébként már nem itt jár, mintha félig az ájulás küszöbén lenne. Én azért még oldalba rúgom egyszer, majd összetört seprűmhöz lépek.*
- Azt hiszem, hogy ezen egy reparo nem segít, talán a sportszerboltban össze tudják rakni. *szedem is össze a darabokat és már meg is indulok Mystral felé. Nem terveztem, hogy ma oda megyek, de mivel a repülésnek lőtte, a seprű pedig fontos a számomra, így hát a sportszerbolt lesz a következő cél, majd pedig rendbe is szedem magam, esetleg beugrom a gyógyító nőhöz, hogy adjon valami löttyöt, ami majd eltűnteti a sebeimet és megszüntetni a fájdalmat. Hát… ez a nap se volt átlagos, de már kezdem megszokni, hogy manapság folyamatosan történik velem valami. Az élet mindjárt nem unalmas.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2013-01-28, 8:43 pm

// NRT: Sophie és Slash - 2012.01.04.//

*Úgy tűnik, hogy nagyon felkeltették az érdeklődését a szavaim, de nekem nem probléma, szeretek én beszélgetni, elég közvetlen is vagyok, úgyhogy nem látom akadályát a részletek elárulásának.*
- Hát, lényegében az önfenntartásnak is volt értelme, mert ha nem gondoskodtam volna magamról, akkor most nem lennék itt, és egy ilyen tehetséget kár lenne nem ismerni...*Vigyorodom el közben, lehet, hogy egoista vagyok, de nagyon úgy érzem, hogy nem hiába, tényleg szorult belém némi tehetség. Számomra ez lezárt téma, jobbnak hangzik a kérdése, vagy javaslata, vagy tudom is én, hogy mi. Csak széles vigyorral bólogatok, jelezve, hogy simán megcsinálnám. Ejtőernyős gitározás, na az lenne az igazi léggitár. Segítsége felajánlására először készséggel bólogatok, de aztán felhúzom a tüskéket a szemöldökömön.*
- Az otthonom? Mármint, Los Angelesben? *Ha tényleg arra gondolt, akkor nem szolgálhatok neki jó hírrel, hiszen most nincs is otthonom. Pontosabban van, a Mysterio. Nem állok jól annyira a pénzzel, hogy úgy is pengessek a kis szobáért, hogy nem vagyok ott, úgyhogy visszamondtam. De a többi kérdésére is felelnem kell, úgyhogy hamar visszazökkenek a normál kerékvágásba.*
- Aaa, amúgy inflás vagyok. És kösz az ajánlatot...*Mosolygok, vagyis csak mosolyognék, ha nem mosolyogna ránk más, mondjuk amit hallunk, az inkább vicsorítás. Hamar rádöbbenünk a farkasveszélyre, ő elkezd vaktában lövöldözni, én pedig beállok mögé, hogy felvehessük a 360 fokos térfigyelő kamera pozíciót..*
- Ha eddig nem ettek, most se fognak, ezt megígérem neked.*Hősködök egy kicsit, bár egyelőre ötletem sincs, hogy mit kéne csinálnom, vagy mit nem, jobb ötlet híján csak lángba borítom a környéket, hátha távol tartja a dögöket, vagy legalább fényt vet rájuk. Részben sikerrel járok el, felvillannak a lángok, és a farkasokat is láthatjuk így.*
- Nem látod, nem szeretik a tüzet...Olyanok ezek mint a patkányok L.A.-ban, csak nagyobbak...*Poénkodok egy kicsit a húzós helyzet ellenére, majd felajánlok neki valamit, de nem díjazza az ötletet.*
- Ha te az leszel, akkor én is. De megoldjuk! *Tudtára adom, hogy nem fogom itt hagyni, talán megnyugtatja, talán nem. Kénytelen lennék leélni úgy egy életet abban a tudatban, hogy egy ártatlant hagytam hátra meghalni. A tervet én továbbra se vetem el, de előbb késemtől válok meg, ami célt talál, úgyhogy egyel kevesebb vadász morog ránk. Ha nem akarunk itt pusztulni, imprózni kell, úgyhogy most rám kell bízza magát.*
- Reducto! *Pálcámmal a város irányába intek, hogy eltakarítsam valamennyire a sűrű bozótot magunk elől, hogy ne akadjon fel se ő, se én.*
- Kövess, szépen lassan! *Suttogom neki, hiszen a tervem már valamennyire készen áll, és ha ő is hallgat rám, akkor a pozíciót megtartva haladunk előre, egészen a tisztított övezet végéig, ahonnan visszafordulok arra, ahonnan jöttünk.*
- Descendo! *Hangzik egy újabb varázsige, aminek hála kidől egy hatalmas fa, pont elég, hogy elzárja valamennyire az utat.*
- Na, akkor te is takaríts, ha tudsz, addig én lesek hátrafelé. *Ha ő is megteszi, amit kell, akkor talán megmenekülhetünk, és élve megúszhatjuk ezt a farkasos sztorit, na lesz majd mit mesélni az unokáknak.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2013-01-31, 5:38 pm

//NRT: Sophie és Slash - 2013.01.04.//

* Érdeklődve nézek rá, a szavai nagyon megfogtak, kíváncsi vagyok, hogy értette.*
- Egészséges egoizmus? *kérdezem tőle gyanakvó pillantással. Ritkán találkozom szerény személyekkel, de ő sem tartozik közéjük.*
- Az arckifejezésedből ítélve kipróbálnád. De minek a gitár hozzá? Nélküle is jó buli. *felelem vigyorogva, mivel még nem hallottam ejtőernyős gitározásról. Ajánlatomra csak bólogat, remélem, tényleg segíthetek neki.*
- Bármit. Amit szeretnél, és ha ebbe az is beletartozik akkor igen. *felelem neki egy kedves mosollyal, nem tudom, hogy pontosan miért is néz rám ilyen furcsán, de remélem nem mondtam semmi rosszat, nem szeretném megbántani. *
- Szívesen...*felelem neki, majd egy morgás szakítja meg beszélgetésünket. Nem valami bizalomgerjesztő hang. Slash mögém áll így minden irányba tudunk támadni.*
- Köszi, most megnyugodtam. *mondom neki gúnyosan, mivel hősködése nem nyugtat meg. Én csak vaktában lövöm az átkokat, míg ő több tűzforrást hoz létre. Szuper. Mire volt ez jó? Tudom, az állatok félnek a tűztől, de most mégsem tűnik jó ötletnek. Oké, valamennyire látni a farkasokat, de mégis a fény lehet, hogy több állatot vonzz.*
- De ezek nagyobbat harapnak. *morgom neki, mivel nem volt valami jó ötlet patkányokhoz hasonlítani ezeket az állatokat.*
- Mondtam, már hogy nagyon bíztató a beszéded? Amúgy meg mit akarsz? Félnek a tűztől, de azért az egész erdőt ne gyújtsd fel. *felelem neki gúnyosan. Oké igaza van, ez az egyetlen ötlet, de mégis nem akarok kockázatot. Talán évek múlva beletörődnék a gondolatba, hogy ő itt elpatkol, én pedig életben maradok.*
- Mire készülsz? *kérdezem miután kilőtte első átkát. Jó ötlet takarítani, de a farkasokat mi fogja visszatartani?
- Azt hiszed, hogy ez a fa visszatartja őket? *kérdezem tőle gyanakodva, mivel egy fa nem elég.*
- Reducto! *pálcámmal ugyanabba az irányba intek, mint Slash. Csak remélni tudom, hogy a város felé vezet.*
- Descendo! Piroinito! *a kidőlt fát még meg is gyújtom remélve, hogy ez lassítja a farkasokat.*
- Gyorsítsunk a tempón, nem bírom a csigalassúságot. *felelem neki, majd elindulok gyors tempóban a kitakarított részen.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2013-02-04, 9:11 pm

//NRT: Sophie és Slash - 2013.01.04.//

*Persze, hogy előbújik belőlem a nagyképű énem is, hisz miért is ne tenné, az egoista énem dolga, hogy szerepeljen.*
- Hát nem? Mi más lenne..*Válaszolok egy kis vállvonással, nem igazán hat meg, ha neki nem tetszik a nagy arcúságom, ez van, nem szeretek másoknak megfelelni, úgyhogy ezt ne is várják el tőlem, tök felesleges. Szóba kerülnek az extrém sportok is, amit én kicsit felturbózva próbálnék ki. Ha csinálok valamit, csináljam jól! *
- Nekem a buli ott kezdődik, hogy gitár!*Jelentem ki, anélkül nekem túl egyszerű lenne leugrani. Mindenki úgy ugrik, tehát ha én is úgy csinálnám, nem tűnnék ki a tömegből, akkor meg semmi értelme az egésznek. Ajánlatot is kapok arra, hogy majd segít gyakorolni, ami tényleg rám férne, de az "otthon" kifejezésre csak húzom a szám, de nem teszem szóvá. Azért megköszönöm a lehetőséget, hisz nagyképű vagyok, nem pedig bunkó. A jó kis beszélgetést nem várt társaság zavarja meg, ezért gyorsan akcióba lépünk. Én személy szerint nekiállok gyújtogatni, ha tetszik neki, ha nem. A harapós megjegyzéseire már nem is mondok inkább semmit.*
- Még nem mondták, de tudok róla. Miért ne gyújtanám fel? Nem szeretem, ha megmondják, mit csináljak, ilyen helyzetben meg pláne. *Majd én eldöntöm, hogy mi jó ötlet, és mi nem, tudok én mérlegelni...csak néha rosszul, de az részletkérdés. Én legalább csinálok valami értelmeset, aminek eredménye is van.*
- Csak figyelj, és utánozz! *Adom ki az utasítást, hiszen valakinek irányítani is kell, ha már veszélyben vagyunk. Kérdésére nem felelek semmit, próbálok figyelni a helyzetre, és megőrizni a hidegvérem, és örömmel látom, amikor ő is nekiállt takarítani előttünk, és torlaszolni mögöttünk.*
- Oké, itt már úgyis tisztább a terep.. Látod a fényeket? Ott a város! *Elég közel vagyunk már a városhoz, de azért még szélsebesen rohanunk, és én már a farkasokat sem hallom, és nem is látom őket, amikor hátra pillantok. Na meg próbálom Sophiet se lehagyni.*
- Asszem....huhh...sikerült! *Lihegek a lány felé, miközben lassítok. Azt hiszem, hogy ezt sikeresen megúsztuk. Hiába, mindenhova kell egy Slash.*
- Amúgy szívesen. *Vigyorodom el a végére, amikor már biztonságban tudhatjuk magunkat. Most valószínűleg a kastélyba megyünk vissza, ahol én megeszem a fél nagytermet, hisz eléggé lefárasztott ez a dolog.*

//Köszöntem a játékot Smile

//

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2013-02-08, 4:19 pm

//NRT: Sophie és Slash - 2013.01.04.//

*Nem érdekel, hogy egoista vagy sem, hiszen rám is mondhatna bármit, de mégsem teszi meg. Mindenkiben van egy kis nagyképűség, de néhány személyben hatalmas méreteket ölt.*
- Csak kérdeztem. *felelem neki mosolyogva, nem kell mindenkinek megfelelnie. Ő ilyen és kész, senki sem tökéletes. Közben szót ejtünk az extrém sportokról, amit ő egy kicsit másképp próbálna ki. Érdekes ötlet, de ha neki így tetszik, akkor hadd csinálja így.*
- Aha. *felelem nevetve, mivel annyira nehéz elképzelni, hogy például ejtőernyőzés közben gitározik, vagy sziklaugrás közben, de semmi sem lehetetlen. Majd felajánlom segítségemet egy kis gyakorláshoz, már amennyire én segíteni tudok ilyen téren. Nem tudom, mi baja lehet otthonával, de remélem nem mondtam semmi olyat, amivel megbántottam. Lehet, hogy neki is olyan „tökéletes” élete volt, mint nekem? Beszélgetésünket pár nem várt vendég zavarja meg, akik úgy látszik, vacsorázni szeretnének. Gyorsan kell cselekedni, így míg én vaktában kilövök pár átkot, ő több tűzforrást hoz létre. Nem értem, hogy miért tette, és pár harapós megjegyzés között meg is szóvá is teszem ezt.*
- Csak nem látom reálisnak, hogy felgyújtsd az egész erdőt, miközben mi is itt vagyunk. *morgom az orrom alatt, nincs jó kedvem és ez a farkasoknak köszönhető. Elhiszem, hogy nem csípi, ha parancsolgatnak neki, én sem szeretem azt, ebben a helyzetben meg nem lehet valami kellemes érzés.*
- Oké. *egyezem bele gondolkodás nélkül, hiszen nekem nincs egy épkézláb ötletem. Így őt követve kezdek el takarítani és torlaszolni is, nem szeretnék farkas kaja lenni. *
- Igen látom. *suttogom magam elé, mikor megpillantom a város fényeit. Elég közel vagyunk már, de még mindig gyorsan futunk, ki tudja, hogy követnek-e minket a farkasok.*
- Végre... *szerencsére ezt sikeresen megúsztuk sérülés nélkül. Ha legközelebb vele találkozok, remélem, hogy nem az erdőben fogunk összefutni, nem kell még egy ilyen eset.*
- Köszi. *felelem mosolyogva, nem hittem volna, hogy ilyen könnyen kitalál majd egy tervet, de mégis. Ha minden igaz, akkor elindulunk a kastély felé, ahol én rögtön szobámba megyek egy gyors felfrissülés céljából, utána talán lemegyek a nagyterembe.*

//Köszi a játékot! Smile

//

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2013-04-02, 12:04 am

//NRT: Slash-Ashi 2013.04.01.//

*Éjszakai túrán vagyok a két kedvencemmel; Tequilával és Müzlivel. Azt leszámítva, hogy nem látunk semmit tök jól eltájékozódunk. Még most sem értem, hogy mért nem gyújtok pálcát, talán azért, mert lusta vagyok előkapni és elmormolni varázsigét. Vagy csak azért, mert tudom hová tartunk. Minden esetre egyik állatom sem bánja a sötétséget, mivel ők így is látnak. Ahogy elérünk a kis tisztást leteszem a táskámat és előveszek belőle egy labdát.*
-Na Tequila most mutasd meg mit is tudsz.*mondom és a kutyám elé tartom a fehér labdát, mely elég szépen látszik még ilyen sötétben is. Néhány másodperc után eldobom a labdát és figyelem, ahogy a kutyám utána szalad. Direkt nem dobom messzire, mert nem szeretném, hogy eltűnjön a rosszcsontom. Felkapom a táskámat és egy tölgyfához sétálok, hogy ott leülhessek egy plédre, amit hoztam. Macskám az ölembe csusszan és el kezd dorombolni.*
-Kis hízelgős*mormolom és simogatom a cicusomat. Ekkor a kutyám is megérkezik és a buksiját az ölbe tolja, hogy őt is simogassam meg. Müzli ezt nem díjazza és egy körmös pofont add a kutyusnak, ki erre elkezd morogni. Sóhajtok egyet, majd a szememből kifújom a vörös fürtjeimet.*
-Muszáj nektek mindig veszekednetek?*kérdezem tőlük és megsimogatom mindkettőnek a fejét. Már kezdem unni, hogy folyton marják egymást, akár csak egy öreg házaspár. Különben csak a hangokból és a vörös hajból lehet következtetni, hogy hol vagyunk. Ugyanis Tiszta feketébe vagyok. Fekete cipő, fekete kapát és nadrág, egyszóval mindenem fekete.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2013-04-02, 6:03 pm

//NRT: Ashi-Slash 2013.04.01.//

*Nem szokatlan tőlem, hogy ebben az órában is a suli falain kívül vagyok, de az már annál inkább, hogy az erdőben. Na nem kirándulás céljából vagyok itt, hanem gyors léptekkel vágok át a fák közti ösvényen, mert ha jól tudom, erre van a Campus, ahol ha minden jól megy, megtalálom az egyik spanom. Elég feltűnően közlekedek most is, hisz nyomomban mindenhol pislákoló fények, vagy a kis kialudt tűzhelyek füstje jelzi, hogy honnan jövök, mert a Lumos fénye nem elég nekem. Az csak az ösvényt világítja be, szóval kénytelen vagyok egy-egy ágat is lángra lobbantani a sűrűbb részeken, hogy mindenhova betekintést nyerjek. Nem szeretnék egy olyan esetet, mint pár hónappal ezelőtt, amikor egy farkashorda talált meg minket, mert bár azóta sokat fejlődtem, mégsem lenne kedvem velük szórakozni. Persze az ide-oda tekintgetés mellett füleimet is hegyezem, de egyelőre a szakadt farmeromon és övemen lógó láncok csörgésén kívül nem hallok mást. Ezen kívül van még rajtam egy fekete póló és fekete bőrdzseki, gitárom a MODban van az erősítőmmel együtt, amit mára már sikeresen megjavítottam. Ahogy haladok előre, hirtelen valami zajt hallok, így megtorpanok.*
- Piroinito! *Intek pálcámmal a zaj irányába, ahol egy vörös leányzót pillantok meg egy kutyával.* -Nox! *Oltom is el a pálcám végét, mielőtt még kiszúrna, így csak a sötétség leple alatt közelítem meg, s ahogy közeledek, úgy jövök rá, hogy ismerem őt, az egyik Inflás csajról van szó, Ashiról. Elég rég láttam, lényegében egyszer beszéltem vele, akkor is be voltam nyomva, mint a rajzszög.*
- Szia. Hát te? *Köszönök rá, mikor már elég közel érek hozzá, hogy felismerhető legyek. A Lumos segítségével pálcám vége ismét fényt áraszt magából, és így mérem végig a lányt, kinek láthatóan egy macska is van az ölében. Hát akkor róla beszélt múltkor Electra..*
- A macskát megértem.. De magadat és a kutyád nem félted a farkasoktól? Múltkor a közelben támadtak meg minket.. *Kérdezek rá, kicsit lekezelően pillantva az egyik kedvencére, mert nem tagadom, hogy nem szívlelem a macskákat. Egyébként nem tervezek sokáig időzni, mert ez a kis kitérő nem veszi el a kedvet az eredeti célomtól.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2013-04-03, 12:08 am

//NRT: Slash-Ashi 2013.04.01.//

*Az erdei séta egy tisztásig tart, melyet már jól ismerek. Mióta felfedeztem ezt a helyet állandóan idejárok az állataimmal, amikor nincs kedvem a kastélyban vagy a városban császkálni. Bár valószínűleg ez addig fog tartani, meddig nem lehet a tóban fürödni. Remélem, hamar megérkezik a meleg idő, bár nem kívánok olyan kánikulát, mint tavaly. Ahogy megérkezünk a tisztára eldobom Tequilának a labdát, s míg várom, hogy visszahozza leülök egy fatövéhez. Macskám kényelmesebbnek tarja az ölemet, így hát belehuppan és rögtön hízeleg is. Ahogy a juhászkutyám meglátja azt, hogy dögönyözöm a lakótársát megfeledkezik a labdájáról (vagyis kiesik a szájából és egyenesen a lábamra) és egy szempillantás alatt mellettem terem, s az ő buksija is az ölemben köt ki. Egy kis macska-kutya bárbaj keletkezik köztük aminek én nem igazán örülök. Bár most őszintén ki örül annak, hogy veszekednek rajta, de ha úgy nézzük hízelgő is egyben... Fejcsóválva megsimogatom mindkettőnek a fejét jelezve, hogy hagyják abba. Körbepillantok s néhány másodpercre láttok valamilyen fényt, mely olyan gyorsan tűnik el, mint jött. Előveszem a pálcámat a táskámból és a lábamra teszem. Megfeszítem az izmaimat és várom, hogy mi is fog történni. Lépéseket hallok, s mikor nyúlok a pálcámért rögtön egy ismerős hang szólal meg. A fényre nem számítok, emiatt hunyorogni kezdek mikor meggyújtja a pálcáját. Megmarkolom a pálcámat a biztonság kedvért, de nem szegezem rá, mivel nem úgy viselkedik, mintha támadni szeretne.*
-Szia! Én is kérdezhetném ezt.*válaszolok, mert nem igazán szeretném, hogy valaki kioktasson. Csak itt az a gáz, hogy normálisan köszönt, így hát, hogy ne tűnjek túl nagy taplónak sóhajtok egyet és kifejtem az okot, ami miatt itt vagyunk.*-Egyébként csak csavarogni akartunk és ez a hely jutott először eszembe. Különben is itt van levegő!*mondom és a fára hajtom a fejemet s kérdően nézek rá. Nem szólalok meg, mert már így is tudhatja a kérdést. A következő mondatára felcsillan a szemem egy pillanatra. Farkas!*
-Hehe!*grimaszolok a macskás beszólásra*-nem félek a farkasoktól. Én szeretem őket, sőt kétségtelen, hogy ők is szeretnek engem. Vagy legalábbis szeretnének megkóstolni...*vigyorodok el. Tisztában vagyok azzal, hogy ettől még hülyébbnek nézhet engem, de nem tud nagyon meghatni. Különben ha tényleg megtámadnak van tervem a menekülésre, kettő is. Első valahogy a kutyámat feltuszkolom a fára és utána mászok, természetesen a macskám feltud mászni. Második elkezdünk futni, mint az örült. Mindkettőnek van hátulütője pl elsőnél nem tudnám, hogy kezdjek neki. De ha jobban belegondolok kettő opcióval itt is elő tudnék állni... Megrázom a fejemet, hogy visszatérjek a valóságba. Cicusomat lerakom magam mellé és kinyújtom lábaimat. Müzli kíváncsian közelit Slash felé, Tequila kivételesen itt marad mellettem.*
-Vigyáz Müzli, nem igazán szívleli Slash a nyávogó szőrmókokat.*mondom mosolyogva, nem beszólásnak szánom, de azért nem szeretném, hogy a macskám repüljön. A Border Colliem hálásan nekem dől és elkezdi kelletni magát. Kedvesen megvakargatom a hasát majd a fülét. Közben gyanakodva nézem a macskámat, ki egyre közelebb sétál a másik kétlábúhoz.*
~Soha sem fogok ezen a macskán kiigazodni, rosszabb Carol-nál, igaz tőle kaptam.~*gondolom miközben egypár vándorló hajszálaimat a többihez vezetem. Elgondolkozva nézek végig majd eszembe jut egy kérdést mely igazán érdekel.*
-Amúgy mi van a bandával? Mikor lesz a következő fellépés. Vagyis hallottalak titeket a farsangi bálon. Jól nyomtátok!*dicsérem meg, miközben egykét kérdést is címzek a srácnak. Eközben Müzli odaér hozzá és megszaglássza a nadrágját majd, ha engedi a másik elkezd dörgölőzni. Orromat nyusziként mozgatom, miközben a számat húzom.*
-Tudod már kezd elegem lenni, hogy ez a macska mindenkiben megbízik, csak bennem nem.*sóhajtok egyet, majd karba teszem a kezemet. Kutyusom a bal mancsát a jobb kezemre helyezi és szomorúan rám néz.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2013-04-03, 12:42 am

//NRT: Ashi-Slash 2013.04.01.//

*Az utam a Mysterio egyetemi részéhez a Titkok erdején át vezet, mely helyszín nem épp a szívem csücske, de hát mégsem repülhetek csak úgy el fölötte, kénytelen vagyok átmenni rajta. Nem vagyok egy b*szari alak, de jobb az elővigyázatosság, így nagy fénnyel, minimális zajjal járok, és ez az oka annak, hogy sikeresen észreveszem a beszélgetést, és a neszt a fák közül. Oda is vetek egy adag lángot, minek hatására láthatóvá válik egy személy és egy kutya, én pedig pálcámat eloltva osonkodok mögé, és amikor megbizonyosodok, hogy ki is ő, elé lépek, hogy köszönjek neki.*
- Levegő van máshol is.. Amúgy az egyik spanommal akarok ütközni a Campusban. *Fejtem ki én is a célom, bár nem kérdezi meg konkrétan, mégis utal rá, szóval így megspórolok neki egy felesleges kérdést. Na meg teszek neki még egy szívességet, figyelmeztetem az itt leselkedő veszélyekre, amiben már nekem is volt részem, de ez a csaj nem komplett.*
- Nem csak megkóstolni.. Ketté tépnek, és lenyelnek két darabban. Múltkor ketten alig menekültünk meg, szóval nem hiszem, hogy a két kedvenceddel sokra mennél. Bár a macskát eldobhatod, hátha utána futnak, ti meg szaladnátok az ellenkező irányba. *Válaszolom felnevetve, és igen, továbbra is kifejezem azt, hogy nem vagyok oda az elkényeztetett dögökért. Ha tetszik neki, ha nem, ez a véleményem, és ez inkább csak erősödik, amikor lerakja a macskáját, aki egyelőre lassan, de felém veszi az irányt. Én egyelőre csak egy morcos pillantással veszem ezt tudomásul, még van ideje meggondolni magát.*
- De nem ám.. Sicc! *Rúgok felé a lábammal, de nem nagyon hatja meg...bátor jószág, de meglátjuk, meddig lesz elég a bátorsága. A farsangon Ashi is ott volt, szóval nem lep meg, hogy tud a bandáról, na meg olyanok is jöttek elő a témával, akik nem voltak ott, szóval jók voltunk..na de a lényeg, hogy most a vöröske is kérdezősködik rólunk és a zenélésről, és ez értelmesebb dolognak tűnik, mint a macska riogatása, szóval nincs ellenemre a válaszadás.*
- Kösz, tudjuk. Amúgy nem tudom mikor lesz, sulis eseményről nincs információm.. De lehet, hogy Los Angelesben csapunk egy bulit a házunknál, ahova jöhetne majd pár diák. *Egózok kicsit, majd rátérek a lényegre is. Bár fellépések vannak bárokban, azok mégsem érintik annyira Ashit, aki szerintem valami olyasmire gondol, mint a farsangi züllés. A tavaszi buli pedig még várat magára, egyelőre becsületes tavasz kellene, mert még Los Angelesben sem az igazi az időjárás. A macska viszont elveti a sulykot, a lábamhoz dörzsöli a bundáját, mire veszek egy mély levegőt, és előbb válaszolok a lánynak.*
- Hát meg tudom érteni, ebből nekem is elegem van. *Csóválom meg fejem, majd egy villámgyors mozdulattal nyúlok a pálcámért, és szegezem azt a kis szőrgolyóra.*
- Locomotor! Reducto! *Először felreptetem a fejem fölé, majd kap egy erős lökéshullámot is, így valahol jó magasan fog megállni, és csodálni onnan az esti erdő nyújtotta szép látványt. Kinyírni azért nem akarom, de jó, ha megvan a tisztes távolság. Az meg, hogy miként szedi le onnan Ashi, az ő problémája, engem már nem érint.*
- Bocs, de kihúzta a gyufát..Ráadásul figyelmeztettem! *Teszem övemre a pálcám ismét, hogy onnan világítson tovább. Kezeimet a nadrágom zsebeibe mélyesztem, és így tekintek körbe, na meg fülelek is a biztonság kedvéért, mert egy magasan nyávogó dög azért ide vonzhatja az ordas népséget.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2013-04-06, 12:27 am

//NRT: Slash-Ashi 2013.04.01.//

*Kényelmesen elhelyezkedek egy tölgy tövében, miközben a kedvenceim küzdelmét próbálom leállítani, ami az ölemben zajlik. Szerencsére ki tudom békíteni a két szőrcsomót, így nem sokára minden visszatér a rendes kerék vágásba. Vagyis csak térne, mivel ekkor felbukkan Slash a semmiből. Kérdőre is von, hogy mit keresek kint ilyenkor.*
-Nem azért, de nem mindegy hol levegőzök?*kérdezem. Ok lehet, hogy veszélyes az erdő, de ez nem azt jelenti, hogy nem tudok magamra vigyázni. Bár igaz, valószínűleg alul maradnék egy küzdelembe... Szóba kerülnek a farkasok, kik korábban megtámadták az évfolyamtársamat. Természetesen elmondom azt, hogy én milyennek látom a farkasokat. Szerintem tökéletes az én nézőpontom bár Slash reakcióját hallatán, rögtön tudom, hogy ő nem így gondolja. Megcsóválom a fejemet és felnézek az ezüst holdra mely félig el van takarva, hála a fáknak.*
-Jó! Felfogtam utálod a macskákat! DE az én Müzlimet békén hagyod. Különben is a farkasok nem is olyan veszélyesek, csak akkor mikor éhesek.*morgom és leteszem a cicusomat magam mellé, ki már el is indul az „idegen” felé. Figyelmeztetem, hogy egy macsek utálóhoz tart, de nem igazán hatja meg. Legalábbis ez jön le nekem, mivel teljes lelkinyugalommal sétál a srác felé. Szememet fogom s azon töprengek, hogy lehet nekem ilyen hülye állatom. Slash nem tűnik túl boldognak a nyávogó szőrgombóc közeledésének. Morgok és a kutyám fejére hajtom a buksimat.*
-Nyugii, csak barátkozni akar. Ne bántsd!*figyelmeztetem a srácot. Végig simítom a kutyám mellső lábát. Selymes és puha a szőre igaz kicsit koszos, de ez nem bánom. Eszembe jut a farsangi bál és azon belül az előadásuk. Megdicsérem a bandát, de úgy néz ki nem kell neki, mivel ettől csak hízik a mája a rocker srácnak. Szemem forgatva sóhajtok egyet, s elmosolyodok.*
-No ego? Mi?! Áh csak hamar itt lesz az a jó idő. Áprilisban már tökéletes idő szokót lenni.*jelentem ki, bár csak azért mert most is tűrhető az idő és az április a kedvenc hónapom.*-És Los Angeles-ben meg van már a hely vagy meg lesz?*érdeklősök. Kicsit meg is csillan a szemem, hiába nem vagyok túl nagy rocker fan azért szeretem a koncerteket. Srácról macskámra vándorol a tekintetem, ki túlságosan is túl bátor és a fiú lábához dörzsöli a hosszú, puha szőrét. Rosszkedvűen morogni kezdek, mert a macskám mindenkiben megbízik csak bennem nem (ami nem teljesen igaz, mert elég rendesen megbízik bennem is csak mégis). Egy pillanatra mosoly kúszik a számra egészen addig, míg a Slash elő nem veszi a pálcáját és meg nem támadja a cicámat. Ahogy Müzli levegőbe repül, lábamról felkapom a pálcámat és a srác pálcájára szegezem az enyémet, mielőtt visszateszi.*
-Capitulatus!*kiáltok és hamindenigaz a pálca ki is repül a kezéből. Tequila eszeveszett ugatásba kezd. Felugorva és a másikra szegezem a pálcámat. Magamban elszámolok háromig majd veszek egy mély levegőt.*
-Müzli csak barátkozni akar!! Nem akart semmi rosszat!*morgolódok majd a macskám után kutakodok. Mikor meglátom hol is van, nyelek egyet és fagyos tekintettel ránézek a macska támadóra. Igaz lenne még mit tanulnom a magiszteremtől.*
-Finite Incantatem!*kiáltok és a macskám elkezd zuhanni lefelé. Elkerekedik a szeme és elkezdek remegni. Csak az elejét gondoltam végig és arra nem gondoltam, hogy mi lesz ha már nem áll a varázslat alatt. Gyorsan alá futok és feltartom a kezemet, hogy majd elkapom, de ekkor eszembe jut, hogy ez sem a legjobb ötlet. Hátrább lépek kettő lépést s várom meddig a kedvencemet csak két méter válasza el a földtől.*
-Vingardium leviosa*szólok és elkezd ismét lebegni a macskám. Odalépek hozzá és eleresztem ismét a macsekot, ki sértődötten a vállamra telepszik és nyávogni kezd. Égő szemekkel nézek a fiúra, de ekkor valami furcsa hang úti meg a fülemet. A hang nem hasonlít az ugatásra, de még a nyávogásra sem.*
-Figyu mit is mondtál ti hol is találkoztatok farkasokkal?*döntöm meg kicsit a szemem és a fiúra nézek miközben a kutyámhoz hátrálok, hogy a szája elé tegyem a mancsom. Nincs kedvem más állattal összefutni, főleg nem egy ilyen este után. Néma csendbe burkolódzik egy rövid időre a táj.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2013-04-06, 10:50 pm

//NRT: Ashi-Slash 2013.04.01.//

*Árad belőlem a kedvesség azzal, hogy figyelmeztetem a veszélyre, mert az teszem, nem pedig kérdőre vonom, ő pedig mégis így fogja fel.. Érthetetlen ez a csaj.*
- Nekem mindegy, csak tudod nem érdekem, hogyha zűr lenne az inflában, mert eltűnt egy ember...*Válaszolom komoly hangon. Nocsak, tudok én felelősségteljes is lenni, ha akarok, bár ez inkább csak az én érdekem, ha Ashi farkasáldozat lenne, akkor talán tőlem is kérdezgetnék, hogy hol láttam utoljára, stb.*
- Ohh, persze, hallgatok rád.. *Nevetek fel, talán kicsit gúnyosan is, ahogy a macskát említi.* - Azok a dögök olyanok, mint én. Mindig éhesek. *Jelentem ki a véleményem, mert ahogy érzékelem, igencsak poénra veszi az egészet, ami nem áll neki jól, ráadásul én tudom, hogy miről beszélek, ő pedig szerintem tapasztalat nélkül állítja ezeket. A macsek is közeledik egyre jobban, mire én megpróbálom elkergetni, rámordulok kicsit, de hatástalan, csak Ashi szól be miatta.*
- Velem ne barátkozzon egy... egy macska. Nem bántom én, csak nevelem! *Mosolyodok el kicsit, mert van pár ötletem, mit művelhetnék a macskával, de egyelőre békén hagyom, hátha meggondolja magát. Szó esik közben a bandáról és fellépésekről is, mire én csak a szokásos önbizalommal teli választ adom, és egy kis plusz információt egy bizonyos buliról, ami még várat magára.*
- Áhh, egy kicsi se. Amúgy én is nagyon remélem. Már egy szál rövidnadrágban akarok rohangászni, úgy az igazi. *Nevetek fel, bár az csak májustól lesz menő. Addig is majdnem mindennap ellátogatok a konditerembe, hogy tökéletesítsem a tökéletest.*
- Hát van egy külvárosi házunk, és nincs kerítés.. Rakd össze! *Tárom fel előtte a lényeget, szóval a szomszédok megfelelő kiiktatásával mienk lehet majd az egész utca, bár akkora bulit csak akkor tudnék csapni, ha hívnám a Los Angeles-i spanokat, ismerősöket is. Közben a kis dög a lábamhoz ér, és összeszőrözi a farmerom, mire a lány is elkezd panaszkodni a macskájára, szóval tényleg nem árt neki a nevelés, hadd repüljön, aztán majd essen talpra, hajrá! Figyelmem a repülő macskát követi, mert ritka szép látvány, így ezt a helyzetet a kis vörös ki is használja, így világító pálcám repül ki a kezemből. Hű Ashi ezt lehet, hogy nem kellett volna.*
- Ezt jól átgondoltad? *Kérdezek is rá kicsit ijesztő hangon, miközben felkapom a pálcámat, melyet sokat nem kell keresnem, hisz vége ontja magából a fényt.*
- A macskád ne velem barátkozzon, én figyelmeztettem, neked pedig lehetett volna több eszed is. *Vonok vállat, majd elkezdek vigyorogni, végül pedig röhögésbe török ki, mivel a szőrös zuhan lefele.*
- Hagyd már, úgyis talpra esik! *Hát lehet gonosz vagyok most, de ez számomra marha vicces, de az már kevésbé, amikor elkapja a lebegtető varázslattal. Most ezt minek kellett? Legalább megtudtuk volna, hogy mi lesz egy macskával, ha húsz méterről leesik. Kíváncsi lettem volna rá. Viszont ez a lefegyverzés...ez bosszút kíván most rögtön, így ki is használom az adódó helyzetet és azt, hogy Ashi nagyot hall, mert én semmilyen neszt nem észlelek magunkon kívül. Meg is van!*
- Ashi, mint sentineled, utasítom, hogy ne nézz hátra, és ne is mozdulj! *Dermedek meg hirtelen, és suttogok felé, mintha szörnyet látnék mögötte. Pálcámat óvatosan az irányába emelem, mintha le akarnék szedni valamit, ami mögötte van, de erről szó sincs, csak színjáték, méghozzá nagyon is jó.*
- Petrificus... *Suttogom szépen lassan, mellé nézve, mintha nagyon koncentrálnék, majd egy pillanat alatt irányítom rá a pálcám, és ejtem ki gyorsan a következő varázsigét* - Tarantallegra! Rictusempra! *Az eredeti ötlet csak tánc volt, de miért ne fűszerezném meg egy kis csiklandozással? Na ezt lesz parádés végignézni, azt hiszem már csak ezért megérte felkelem ma reggel...azaz délben.*
- Április bolondja...*Nevetek fel újra, mert nem bírok betelni a vicces látvánnyal amit a kis tréfám okoz. Hát igen, nem érdemes lefegyverezni Slasht!*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2013-04-10, 9:36 pm

//NRT játék, Hugo - Elinor, 2013.04.10.//

*Nem ez az első napom itt, de akár ez is lehet az utolsó. Maga az intézmény pont az ízlésem körébe tartozik, de amint érzékelem az unalmas első évfolyamos órákon, az igazi móka és kacagás második évemnél fog kezdődni. Az egyetlen valamire való tárgy a halotti mágia, illetve az árnymágia, ezeket használni is lehet, de nincs az az Isten, amiért én egy tál forró vizet nem arra használnék, hogy nyakon loccsantsak vele valakit, hanem arra, hogy undorító növényeket dobáljak bele, és a rúnákhoz sem fűlik a fogam, az állatokat gyűlölöm, az ilyen elvont spirituális katyvasz pedig nekem magas. Támadni és pusztítani, káoszt okozni, mert az humoros, engem ez éltet, a rizsa senkinek nem használ, az életben csak az a szép és jó, amit én éppen kedvem szerint annak tartok. Minden más hazugság, mindenki más őrült. Ebben biztos vagyok... nem velem van a baj, hiába mondják ezt a szüleim, hanem a világgal, aminek a szégyenletes közegébe ők is beletartoznak, de csak addig, míg nem végzek majd velük. Persze egyelőre egy állaton szeretném inkább tesztelni, hogy miképpen fojtsam meg a saját belével, úgy, hogy ne vérezzen el, szenvedjen, de ne fussak ki az időből. Aztán majd emberre is térünk, ha találkozok valakivel, aki senkinek nem hiányozna. Tudom magamról, hogy nem vagyok még képzett, óh igen, tudatlan sem vagyok, de persze ez nem állít meg abban, hogy azt tegyem amit akarok. Utam tehát viszonylag későn vezet az erdőbe, s bizony már mélyen járok, állandó dühömmel törtetek előre a gazos, sötét és hatalmas fák között, szinte azt sem tudva merre járok. Nem félek, mert nincs mitől, én úgy gondolom.*
- Hogy is hívták azt a dögöt? Lassie? Ja nem, az a korcs volt, akkor... Vuk! Hát persze. Vuk! *mérgelődök magamban először halkan motyogva, majd kezdek el üvölteni, így hívva fel magamra a figyelmet. Semmi. Halálos csend, bár talán, ha vadászik az ember, akkor nem kifizetődő taktika elárulni a helyzetet. Miket szoktak az idióta filmekben csinálni? Valami szélirányt ellenőriznek, falevelekkel. Szinte szétmállik már a talpam alatt az a pár levél, ami még a földön van, bele is nyúlok a töredezett anyag közé, viszont mivel egy erősebb fuvallat pontosan a pofába repíti, köpködve csapom a földre, és legyintve magyarázom magamnak, hogy nekem erre semmi szükségem. Az én prédám nem menekül előlem.*
- Még jó, hogy nem széllel szemben hugyozok. *dobom le magam most egy nagyobb fa vastag gyökereire, s egy viszonylag hosszú, szélesebb átmérőjű, erős botot veszek fel a földről, ami lándzsának is faragható. Hogy fog-e használni, arról sejtelmem sincs, mert nem dobtam még ilyet soha, de ez nem állít meg abban, hogy késem véve elő kezdjem el a végét hegyesre faragni. Pengém olyan 13-15 centiméter hosszú, leheletfinoman hajlított, hátán éles, alapvetően vágó oldalán pedig nagy recék állnak ki belőle. A sajátom, ezen kívül még a pálca van nálam, de pénz vagy kiegészítő nincs. Nyugodtan hullik a forgács tehát a földre, csak a sercegés hallatszik, meg a halk dúdolásom, ami csak egyszerű dallam, szintén saját. Öltözékem egyébként rejtő színű most, mert tetőtől-talpig feketében vagyok, acélbetétes bakancsomtól kezdve a terepre tervezett nadrágon keresztül a felsőtestemet fedő vastag pulóverig, melynek kapucnija a hátamon fekszik, cipzárja felhúzva, kezemen pedig ujjatlan bőrből készült kesztyű. Mondhatni, hogy nem olcsó, mert nem vagyok szegény, de nem is feltűnő, ahogy én is megfelelően vagyok ápolva, hiába mered némileg hosszabb fekete hajam néhol az égbe, mint aki kócos, tökéletes keretet ad államon található borostámmal a fehér bőrömnek, és vidáman csillogó szememnek. Mert én ilyen vagyok. Az egyik pillanatban nyugodt és vidám, aztán amint olyat látok, amire kattanok, haragos leszek és feldúlt, mogorva.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2013-04-10, 11:21 pm

//NRT: Elinor és Hugo - 2013.04.10.//

*Most, hogy itt a tavasz, sokkal tovább van fent a Nap, így muszáj volt eddig várnom, hogy elindulhassak. Bár általában a vadászok nappal szoktak tevékenykedni, a mi családunk ezt kissé másképp csinálja, így eddig türelmesen vártam a szobámban, amíg a Nap el nem tűnt az égről, de most már ideje lenne indulni. Mivel nem egyszerű sétára megyek, így az öltözetem is kényelmes, amelyben tökéletesen tudok majd mozogni és semmiben se gátol majd. Egy fekete nadrágot húztam fel erre az alkalomra, fekete, méregzöld színű pulóverrel és mivel mozogni szándékozok, így kabátot nem kanyarítottam magamra. Úgy érzem, hogy ez a kellemesen vastag pulóver elég lesz, norvégként egyébként is jól bírom a hideget. Lábaimra kényelmes, vadász csizmám került, gyönyörű, sötétbarna színű bőrből, mely szinte feketének tűnik, hosszú, vörös tincseim pedig kiengedve lengedeznek szép, hófehér, kissé szeplős arcom körül. Smink nincs rajtam, ahogy soha, illetve most ékszert se vettem magamra, egyszerűen csak pálcám van a csizmám belsejében, illetve kezemben az íjam, amellyel már meg is indulok az aula felé, hogy kisétálhassak a Mysterioból. A révész a helyén, így nem kell rá várakoznom és bár kissé furcsán néz rám a fegyverem miatt – mely bizonyára szokatlan a varázslóvilágban, hiszen mugli tárgyról van szó -, mégse tesz semmiféle megjegyzést se, amelyért én belül hálás vagyok. A ladik elég hamar át is ér Seol szigetére, ahol az ösvényt célzom meg, hogy a már jól ismert erdő legyen a végállomásom. Néhány métert haladok befelé, majd nemsokára az íjra fel is helyezek egy nyilat, figyelve rá, hogy biztosan tartsa, majd ez után halk, szinte hallhatatlan léptekkel kezdek el osonva futni. Kiskorom óta tanulom a vadászat csodálatos tudományát, mert bár aranyvérű vagyok, ez megmaradt nemzetemből. Úgy öt perc után viszont halk mozgást vélek felfedezni, nem is túl messze tőlem és ahogy kikukkantok a bokrok mögül, észre is veszem a vörös bundát. Egy róka. *
~ Megvagy! ~ *nem tudom, hogy vajon a magiszterek mit fognak majd szólni ahhoz, hogy csökkenni fog az erdő állatállománya, de valahol nekem is gyakorolnom kell, így hát célzok, majd ujjammal tökéletes pontossággal és odafigyeléssel engedem útjára nyilamat, mely gyönyörűen repülve fúródik bele a puha bundába. Egy halk nyüszítés hallatszik, majd ez után az állat el is dől a friss avaron. Nem szenvedett, gyors, kíméletes, tökéletes munka volt. Mivel eléggé koncentráltam, fel se tűnt eddig a hang, amit felém sodor most a szél, tehát nem vagyok egyedül… valaki van itt, méghozzá a róka tetemétől nagyjából 10-15 méterre, tehát bizonyára látta, hogy mit tettem.*
~ Ki lehet az? ~ *teszem fel magamnak a kérdést, miközben halkan lépek oda a rókához, majd húzom ki belőle véres nyilamat és ez után veszem csak észre a faragó fiút, ki felé csak aprókat pislogok, de ez után már el is fordulok tőle, hogy a róka mellé guggolhassak le, megvizsgálva a sérülését, tehát hogy valóban szép munkát végeztem-e. A másikat nem szeretném zavarni, bizonyára más okból van itt, tehát teszem a magam dolgát, amúgy se igazán megy nekem itt még az ismerkedés.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2013-04-11, 12:01 am

//NRT: Elinor és Hugo - 2013.04.10.//

*Az alapvető bosszúságon - melyre azért tudatlanságom is hat a vadászat terén -, egészen vidám hangulatom van, mikor egyedül vagyok, és azt teszem amit akarok. Sötét már az ég, én pedig egyszerű öltözékemben ülök le egy fa tövébe, hogy fegyvert faragjak magamnak, amivel viszonylag közepes távolságról, vagy akár távolról is leszúrhatok egy állatot, ha ügyes vagyok. Persze nem vagyok, de mindent el kell kezdeni egyszer. Monoton mozgásomból és dúdolásomból valami süvítő hang ébreszt fel, egy tompa puffanás, mivel az erdő csöndes és nincs is oly messze az esemény. Egy ideig kémlelem a fekete távot, s természetesen a szemem már rég hozzá is szokott a sötéthez, de még sem egyszerű az erdő sűrűsége miatt kivenni az alakot: egyedül vörös tincsei árulják el. Azonnal fel is pattanok, s szinte ész nélkül, kezembe kapva a botot, mely már ki van faragva szinte teljesen, pár finomítás hiányzik, ezzel együtt kezdek el rohanni feléje, nem nagy sebességgel, inkább kocogva. Persze lépteim döngőek, mindent letaposok, nem is figyelek arra, hogy mire lépek, majd mikor az állat mellé érek - már ha oda enged a lány, akiről azért ennyit látok idő közben -, mert nem nyújtom fenyegetően felé a dárdát, feje felfele néz, nem jelent rá veszélyt, akkor ujjaim között pördítem meg egyszer és a halott róka tetemébe döföm, de durva, hatalmas erővel, gyakorlatilag roncsolva a tetemet feleslegesen.*
- Honnan gondolod, hogy nem rá vártam? Hogy nem láttam? Felezzünk! Tied a bunda, meg a hús, ha még kell... de először nekem dolgom lenne vele. *jelentem ki határozottan, vigyorral a képemen, kíváncsi tekintettel kutatva. Bármennyire elborult vagyok, és utálom az embereket, szórakoztatóak a maguk nemében, egy fecske pedig nem csinál nyarat. Eszem ágában sincs bántani... még. Miért tenném? Nyilván, most így gondolom, de ki tudja mikor kattanok el... az orvosok ezt állítják legalábbis, én meg úgy nevezem, hogy provokációt észlelek a másik részéről, ami nekem nem tetszik, és ezért gurulok be. Szemem közben az íjára téved.*
- Mutasd meg, hogy kell használni! Mondjuk... lőjünk célra a rókával. Felakasztom egy fára! *javaslom, és én nem is érzékelem, hogy ebben mi az abszurd, bár a lány valószínűleg még nem sejti, hogy mivel akarom akasztani... ha már itt tartunk, gyakorlott vadásznak tűnik, ez is érdekel, de egyelőre még nem tudom, hogyan is álljak a másikhoz, mert ő vajon mit reagál rám?*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2013-04-11, 12:51 pm

//NRT: Elinor és Hugo - 2013.04.10.//

*A mai vadászatnak meglesz az eredménye, ugyanis egy róka kerül utamba, akit hosszú, gyönyörű nyilammal könnyedén le is terítek. Mivel a nyílra még szükségem lesz, meg egyébként is érdekel az eredményem, ezért oda is megyek az állathoz, kiből kiszedve nyílvesszőmet vizsgálatba kezdek. Bár feltűnik, hogy nem vagyok egyedül, mégse zavartatom magam, mindenki törődjön csak a maga dolgával, így gondolom, viszont amikor a felém közeledő lépteket meghallom, lassan kelek fel, majd mire a fiú megérkezik hozzám, már vele szembe kerülve nézhetem meg magamnak, hogy kit is fújt ma ide a szél. *
- Üdv… *kezdenék a köszöntésbe, de ő csak megkerül, majd a következő pillanatban hallhatom, ahogy a húson átfúródik a penge. Meg se fordulok, máris tudom, hogy mi történt, így csak szám marad nyitva az előbbi mondandómat követően és nyelek is egy aprót nemsokára.*
- Ennek meg… ennek mi értelme volt? *fordulok lassan a másik felé, halkan, nagyon halkan téve fel a kérdést, de mégis mindent tökéletesen hallhat. Viszont ahogy letámad, úgy lepődöm meg még jobban és végül kis kezeimet is magam elé emelem.*
- Ne haragudj, nem láttalak, én pedig csak vadászni jöttem ide. Szóval a tiéd lehet, hogyha akarsz vele valamit kezdeni, én csak gyakoroltam. *ismerem is be visszafogottan, tehát nem sértődöm meg, hogyha bármihez kezdeni akar az állat tetemével. Ő már nem él, tehát nincs miért aggódni miatta, bundám pedig van, rókából meg maximum sálat készíthetnénk, de most inkább ezt kihagynám. *
- Hogy mutassam meg? Nem láttál még íjat lőni? *kérdezek rá kíváncsian, az meg aztán végképp meglep, hogy most találkoztunk és így letámad. Amúgy is picit furcsának vélem a srácot, de ezzel már nem is foglalkozom, akik ide járnak, majdnem mind mások, mint én, akikkel eddig találkoztam, azok legalábbis mások voltak.*
- Ha gyakorolni szeretnél, elég egy fa is, de ahhoz íjat is kellene szerezned, mert ez az enyém és nem óhajtom megosztani másokkal. Amúgy is, még csak nem is ismerlek. *teszem is el a nyilamat a hátamon lévő tegezbe, hiszen onnan szedtem ki az előbb, az a felszerelésem része és ez után lépek pár lépést hátrébb a fiútól, most már teljes mértékben figyelmen hagyva a tetemet.*
- Csinálj vele, amit akarsz, de én szerintem inkább tovább állok, nem akarlak ismét megzavarni… *húzom is el cseppet a számat, majd ez után megfordulok és el is kezdek battyogni abba az irányba, ahonnan nemrég még ez az ismeretlen alkat érkezett.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2013-04-12, 12:45 am

//NRT: Elinor és Hugo - 2013.04.10.//

*Magányomban nem csak egy állat érkezése, de egy ember jelenléte is zavart kelt, ezért fejezem be rögtön tevékenységemet, és fordulok az új, engem érdeklő, szórakoztató játék felé. Ismerkedésnek hívom. Nyilván csak akkor veszem észre a lányt, mikor már leteríti az állatot, tehát ha akart volna, bánthatott volna, képes lett volna meglepni engem. Éppen ezért indulok meg felé nagyobb sebességgel, majd landolok mellette, fegyverem pedig a tetemben.*
- Szia... *billentem kérdőn félre fejemet, mikor hallom, hogy köszön, s természetesen viszonozom, ezt így illik, mégis, valami örökkön bujkáló vidám hangsúly érződik a szavak mögött, mintha indokolatlanul nevetgélnék visszafojtva, mikor nincs okom humorosnak vélni a helyzetet. Valóban így van, csak ő nem tudhatja, mi szórakoztat engem. Igazából én sem tudom, de a lényeg, hogy most így érzek.*
- Kinyilvánítom, hogy az én zsákmányom is. Einstand! *jelentem ki határozottan, még gerincem is egyenesbe vágom hozzá, s büszke arcom csak úgy sugárzik... a semmire, mert nem én ejtettem a vadat, hanem a lány. Mikor azonban pillanatok alatt mond le róla, arcomra hirtelen ül ki komorság, majd valami szánalommal kevert kíváncsiságba fordul át mimikám. Vészesen hamar zuhanok komolyságba.*
- Tudod, vannak emberek, akik úgy vélik, vannak bizonyos dolgok, amiket csak akkor lehet gyakorolni, ha jó oka van rá a személynek. Ilyen az ölés. Mit gondolsz, mi lenne, ha téged ölnélek most meg csak azért, hogy az iskolára készüljek? Ha elejted, ne hagyd itt, használd is fel, mutass felé tiszteletet! *csattanok fel a végén, mert zavarba ejtően gyorsan változnak gondolataim, nézeteim, érzéseim, gyakorlatilag a pillanathoz, kedvemhez igazodva. Van, amikor megvetem az ellenségem, és van, amikor úgy gondolom, tisztelni illik őt. Persze az is érdekes, hogy ilyen hamar és így visszakozik... mint a nyúl, aki az üregébe fut, hiába szerzett meg egy répát.*
- Te ejtetted el az én prédámat, jó hamar adod fel. Veszekedni sem akarsz rajta? Legalább alkudjunk, máskülönben nem izgalmas. *közlöm vele, mint a tényt, s némi, az eset miatt felháborodottsággal vegyült kérlelő hangnem keveredik most hangos szavaimba. Míg tovább beszél, tekintetem egyszerűen időzik el az állaton, már-már gyönyörködöm a halálban, valami beteges mosoly jelenik meg arcomon közben, de kérdése a valóságba ránt vissza, ismét övé a figyelmem, ha bánom is kicsit, ami most látszik rajtam.*
- Láttam, de nem tudhatok róla mindent, te pedig egyértelműen profin használod. A filmekben is sok embert fojtanak meg, de azt például tudtad, hogy puszta kézzel nem egyszerű ember szorongatni meg? Nagyobb erő kell hozzá, mint hinnéd, és tovább tart, mint gondolnád, még a te vékonyka kis nyakaddal sem tudnám belőled azonnal kiszorítani az életet. *méregetem most őt úgy, ahogy előbb a vadat... talán már zavaróan is vizsgálom a nyakát, egyáltalán nincs szemkontaktus, nyaktól lefele viszont nem figyelem meg. Ekkor azonban koppan valami, de ez nem hallható a másik számára, mert ezt csak én hallom. Belül van, érzem, hogy késztet a komorságra, ez a hang, ami hasonlatos az óra ketyegéséhez, vagy a kalapács üllőhöz való csapódásához, a fogaskerekek kattogásához. Mint a bíró ítélete, aki a kalapáccsal súlyt le, hogy csendet teremtsen, és szentesítse az ítéletet. Visszautasított.*
- Mi az, hogy nem akarod odaadni? Szépen kértelek. *halkulok el, majd vonom fel a szemöldökömet.* - Talán nem bízol bennem? Félsz, hogy tönkre fogom tenni? Lelőlek vele? Kezelni sem tudom nagyon, ha tanítasz most, akkor az íjad mellett leszel. *magyarázom neki, arra viszont egyelőre nem reagálok, hogy miért nem jó a fa. Majd akkor beszélek, ha valóban lőhetek, feleslegesen nem koptatom az állkapcsomat. Távozni kész, viszont mikor haladna el, egyik kezem a felső karjára téved, ott fogom meg, és ez igen határozott mozdulat, azonban nem szorítom, nem fájhat neki, inkább marasztalva érintem őt.*
- Na... mi a baj? Egyáltalán nem zavarsz, szórakoztatsz. Rád is férne egy kis szórakozás, olyan levert vagy... és fehér. *nyújtom most ki a másik kezemet, és csípem meg két ujjam között az arcát, nem erősen, inkább csak úgy, hogy némi vér szökjön a szeplős pofira, majd míg még mindig fogom, szabad kezem, melyet a csípésre használok, most a hajára téved, és egy tincset simítok el homlokából, úgy simogatok végig a haján. Persze... ha engedi.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2013-04-13, 12:14 pm

//NRT: Elinor és Hugo - 2013.04.10.//

*Bár az előbb már észrevettem, hogy nem vagyok egyedül, mégse hittem volna, hogy ez a fiú ide is fog sietni hozzám, majd a lelőtt rókába fúrja fegyverét, amelyet nemrégiben készített. Fel nem foghatom a tettét, de ahogy viselkedik, ahogy mosolyog és mégis olyan furán csillog a szeme. Nem ismerek túl sok fajta embert, csak a közelemben élőket, de ez a viselkedés még egyelőre új a számomra és nem tudom eldönteni, hogy pozitív-e vagy negatív. Hagyok időt a dolgoknak, de a kinyilvánításra már inkább nem felelek. Számomra az enyémnek számít, mivel én lőttem, de felőlem azt gondol, amit csak akar. Ha ettől jobban érzi magát, az övé lehet, nem fogok egy róka miatt leállni veszekedni, az valahogy nem én lennék és mivel nem a hazám környékén vagyok, tényleg jobbnak látom most ezt a megoldást. *
- Jó okom volt rá. *jelentem ki szavaira, de ez után az ismeretlen fiú tovább beszél, így hűl el arcom is cseppet, amikor azt hallom, hogy engem ölne meg. Bár tekintetem félénk marad, valamiféle düh is keveredik benne.*
- Ahhoz nekem is lenne egy-két szavam. Fenyegetni akarsz? *teszem is fel az egyenes kérdést, mert ha harcolni akar velem, akkor mondja azt ki, ne akarjon itt utalgatni. Nem olyan egyszerű ám eltenni engem láb alól, mint ahogy azt néhányan gondolják, jobb lenne, hogyha ezt felfogná. *
- És szerintem kettőnk közül a tiszteletet én mutattam ki az állat iránt, te roncsoltad szét a testét, teljesen feleslegesen. Szóval ne papolj nekem tiszteletről. *húzom is fel kissé az orromat, ugyanis én tökéletesen lőttem, semmit se roncsolva, odafigyelve arra is, hogy az állat ne szenvedjen, tehát nyugodtan juthatott el lelke a túlvilágra. *
- Tudod, engem nem érdekel, hogy számodra mi izgalmas és mi nem, én nem fogok veszekedni feleslegesen. Csinálsz vele, amit csak szeretnél. *jelentem is ki, mert most már egyre kevésbé érdekel az a szerencsétlen állat. Nem is értem, hogy miért akar mindenki belém kötni, már egyre kevésbé tetszik ez a suli. Apám… miért küldtél pont ide? Számomra ez büntetés, nem pedig ajándék. Ahogy egyébként figyelem ennek a fiúnak az arcát, olyan dolgokat látok rajta, amelyek picikét sem tetszenek, elüldöznének… ezért is tudom, hogy el fogok köszönni tőle, nem óhajtok egy beteg ember társaságában maradni, főleg a következő példája hallatán, na meg ahogy nyakamat nézi, szinte beleborzongok.*
- Már megint a halálommal jössz. Miért akarsz ennyire ártani nekem? Nem is ismersz… nem tettem ellened semmit. Szóval örülnék, ha visszafognád magad. *jelentem ki most már én is ridegen, mert ez már nagyon kellemetlen. Nem akarok harcolni vele, eszem ágában sincs, de azt se fogom hagyni, hogy valami áldozatnak kezeljen, tehát a gyakorlást is egyértelműen visszautasítom.*
- Nem érdekel, hogyan kértél! Egy viking számára az íja magán jellegű dolog. *jelentem is ki határozottan, majd a további kérdésekre most már el kell mosolyodnom.*
- Azért, mert egyszer lősz egy íjjal, az nem azt jelenti, hogy megtanulod. Több évnyi gyakorlás kell ahhoz, hogy elsajátítsd a tudást, ahhoz pedig saját íj is kell. Mindenkinek másik való, amit tökéletesen tud kezelni. Az enyém neked kicsi lenne és kényelmetlen. *magyarázom is meg neki még most, azt pedig inkább nem mondom, hogy attól egyáltalán nem tartok, hogy lelőne vele. Esélye se lenne, főleg azért, amit ő mond, hogy nem ért hozzá.*
- A bizalom pedig egyértelműen hiányzik. Nem vagy szimpatikus, már csak azért se, amit eddig mondtál. *utalok itt vissza a halálomra, amit kétszer is említett, tehát talán össze tudja rakni a szavaimat és meg is érti. Ha pedig nem, akkor így járt, de én most távozom és ezt a fiú tudtára is adok. El is sétálnék mellette, de amikor elkapja felkaromat, hirtelen kapom felé a fejem, úgy nézek bele furcsa tekintetébe.*
- Eressz el! *próbálom is elhúzni a kezem, majd meglátjuk, hogy milyen sikerrel, mivel nagyon nem esik jól, hogy valaki le akar fogni. Az arccsípést viszont nem engedem, szabad kezemmel ütöm el kezét a közelemből és szabadulok ki ha minden igaz szorításából.*
- El akarok menni, szórakozz egyedül! *vetem oda neki, de a hajam érintésénél már pálcámat érezheti mellkasánál, szépen oda is bökök és láthatja arcomon, hogy eléggé elszánt vagyok ahhoz, hogy támadjak.*
- Ha nem hagysz békén, esküszöm, hogy fájdalmat fogok okozni neked. Eressz el és hagyjuk egymást békén, rendben? *kérdezek rá most már halkan, de végig a fiú szemeibe nézve. Nem akarom kimutatni neki, hogy belül szinte reszketek ettől, amit tesz. Nem csak azért, mert idegen érzés, hanem mert tudom, hogy nem vagyok biztonságban. Arra már rájöttem, hogy lelkileg és agyilag nincs rendben a másik, nem kéne vele ujjat húzni, az ilyen emberek kiszámíthatatlanok, de mégis, próbálok nem remegni, de a pálcát tartó kezem mégis megremeg, érezhető benne a bizonytalanság, mégis, ha kell, akkor meg fogom tenni azt, ami a saját érdekemet szolgálja. *

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2013-04-14, 12:01 am

//NRT: Elinor és Hugo - 2013.04.10.//

*Igen hamar és váratlanul kerülök kapcsolatba egy ismeretlennel, a préda révén, s természetesen melléje érve kezdünk társalgásba. Imádom az embereket. Persze egyben gyűlölöm is, de őszintén szólva, náluk nincsen érdekesebb az életben, hiszen ők a teremtés koronája, az ékkő, a kiteljesedés, akik uralni tudják ezt a rendszert. Én pedig rendkívül jól szórakozom rajtuk. Nem velük. Rajtuk.*
- Igen, mi? A jó okod, nem biztos, hogy nekem is jó ok. *húzódik széles, és gonosz mosolyra szám. Igen szokatlan lehet a stílusom, de ez nem lep meg, sokan tartanak engem bizonyítottam orvosi esetnek. Hát nem tudom, én másokat tartok annak, ezért aztán nem fogjuk egymást érteni, már most tudom, de pont ez a lényeg. Igazából nem akarom bántani - még -, csupán beszélek, a szavak tettek nélkül semmik szerintem, nem értem miért ilyen kis harcias tehát velem szemben, de tetszik.*
- Nem tudom... fenyegetni akarlak? Te tudod. *kérdezek hát neki vissza, inkább unottan, talán együgyűen is. Ezt döntse el ő maga, mert az utolsó mondatnál már ismét a pimasz vigyor ül ki arcomra. Ennek ellenére semmit nem teszek, igazán fenyegetve még nem érezheti magát, csak ha gyáva. Érdekes felfogásunk van a vadászatról is, de nem fog egyezni, ezt már most tudom, bár nem bánt.*
- Akit megöltem, az az enyém, azt teszek vele amit akarok. Te szépen öltél, de feleslegesen... nem akarnád használni, ez pedig sérti őt. Ez olyan, mint mikor az emberek halnak meg. Van, aki egy szép célért hal meg, és nem éri el holtával... felesleges volt a halála. Van, aki szintén meghal a célért és eléri, mert holta után is hasznát veszik, értelme volt annak, hogy távozott az élők sorából. Az ilyen halál nem értelmetlen. *vonom meg vállamat, mert bármilyen hévvel kezdem magyarázni első körben, a felénél belefulladok, s végül színtelen magyarázat lesz. Arra amit mond, inkább csak a fejemet rázom, és fel is horkantok kicsit, tényleg gyáván lép hátra a vitától. Nem értem, neki ebben mi a jó, viszont látom, hogy értelmetlen ezen veszekedni is vele. Így is elég izgalmas.*
- Kicsi lány... halott vagy már? Nem. Akkor nem értem, miért heveskedsz itt nekem. *sóhajtok fel, s valóban láthatja, hogy bár nem tudom milyen erővel bír, varázslattal, fegyverrel vagy puszta erővel is támadhattam volna már rá, végeredménytől függetlenül. Rengeteg lehetőség adódott, egyiket sem használtam ki, egyelőre nincs igazi veszélyben, csak a szám jár, ezt talán ő is látja, illetve azt is, hogy valóban nem fog semmi vissza is tartani, ha másra volna kedvem...*
- Óh... szóval nem felelne meg. Mondjuk ezt szeretem magam eldönteni, odaadhatnád, hogy meggyőz. Viking lány. Nem szokott a vikingeknek gúnynevük lenni? A tied mi? *csúsztatom át hirtelen a témát az íjról a vikingekre, mert most ez érdekel. Persze ez nem jelenti, hogy nem térek vissza, de az a jövő zenéje, hogy az íj sorsa mi lesz. Amikor azonban tovább beszél, pimasz módon tettetem a csalódottat kijelentésére, de közben már nevetés bujkál szám sarkában, el is kacagom magam, rajta nevetek.*
- Sajnálom... *billentem félre fejemet ironikus hangsúlyt használva. Ekkor ragadom meg őt, s hiába a tiltakozás és kérés, egyszerűen csak a fejemet rázom. Hiába rángatja magát, erősebb vagyok, minél jobban tiltakozik fizikailag, annál jobban szorul rá kezem karjára - ha pedig nem erőszakoskodik, akkor gyengül a szorítás -, s ahhoz is előbb kell felkelnie, hogy leverje a kezemet, ami őt tartja. Persze azt a kezemet, ami arcához indul, nyugodtan ütheti félre, erőtlenül zuhan mellém karom, nem nyúlok hozzá, mert akadályoztatva vagyok, de ha ki akar szabadulni, más módszert kell használnia. Mikor viszont a pálca mellkasomat éri, elkerekedett szemmel füttyentek egyet.*
- Nem értem mi a bajod viking lány. Bántottalak én téged? Hiszen csak marasztalólag tartalak. Nem bántanál. *kacsintok rá és kacarászok, majd egyetlen ujjammal, a mutatóujjammal bököm el a pálca helyét mellkasomtól, ha engedi, de őt még nem engedem el. Nos, ha nem engedi, akkor pedig ki fog derülni, hogy ki akar-e szabadulni, vagy nem ellenkezik.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2013-04-15, 11:14 pm

//NRT: Slash-Ashi 2013.04.01.//

*Ha rendesen átgondolom most tényleg nem leosztani akar Slash, de nem vagyok abban a hangulatban, hogy elismerjem azt a tényt, hogy tévedek. Ennek a döntésnek is van hátul ütője, mert egyre paprikásabb a hangulat kettőn közt. Mikor a kutyám ősrokonairól kezd el „magyarázni”, nm bírom megállni szó nélkül és újból összetűzésbe keveredünk.*
- Egyél akkor lassabban!*mordulok rá egy kicsit, bár ezt inkább viccnek szánom. Jobbnak láttok nem leállni és vitatkozni ezen a témán. Időközben megunom, hogy szőrgombócom az ölemben van s leteszem magam mellé, hagy mászkáljon. Az a szerencsétlen macska, egyenesen a macskátmegnemtűrőhöz sétál. Néhány szóval figyelmeztetem a macskámat, ki nemigen hallgat rám mostanában, így nem is csoda, hogy nem válaszol. Elenben a másik emberrel, aki már kezdi osztani az észt. Összevonnom szemöldökömet és úgy próbálom kitalálni, hogy mi baja van a macskákkal. Okés hízelgősek meg minden, de azért mégis csak imádni való dögök!*
-Na és mért nem max azt kéri, hogy simizd meg a hasát, vagy a nyakát. Inkább örülj, hogy odamegy hozzád.*mondom talán egy kicsit merengő hangon…*-Várj a nevelés részt inkább hadd rám. Mr. Szőrmokhoz érte, legalább is Tequilánál eredményeket értem el. *Paskolom meg a kutyám vállát ki idő közben a vállamnak dőlt. Müzli lekerül a terítékről s helyette jön az időjárás és a zene. Mindketten egyetértünk abba, hogy már jó időnek kéne lenni és kevesebb ruházatban mászkálni, bár ami azt illeti én nem szívesen szaladgálnék egy szál gatyában, bár szerintem ez bocsánatos bűn. Elvigyorodok mikor meghallom, hol is lenne az a banzáj. Nagyban elkezdek bólogatni, aminek következményében fejbe vágom magam a fával. Az ötlet jónak tűnik, nagyon is, de ilyenkor szokott jönni a menykő. Épp mikor befejezzük a LA-s beszélgetésünket mikor a macskám odaér a sráchoz és elkezdi önkényesen „vakargatni” a saját hátát a fiúlábával. Na igen csak ez hiányzott a másiknak egy bűbájsegítségével a magasba emeli a cicát, s ha ez nem lenne elég még meg is tetézi egy átokkal, hogy jó húsz méter magságba legyen. Felugrok és rögtön le is fegyverezem a srácot, majd a macskám felé fordulok ki a levegőben nyávog gyorsan átgondolom a lehetőségeket és már meg is szabadítom a bűbájtól. Ekkor meghallom a másik hangját és csak megrázom a fejem. Nem akarom, hogy a macskámnak baja essen, de csak az utolsó másodpercekben ugrik be a jó ötlet. Ugyan azzal a lebegtető bűbájjal melyet mentem meg mellyel felküldte Slash. Macskám valami oknál fogva nem nagyon díjazza sem a mentést, sem a támadást így gyorsan a vállamra telepszik és elkezd nyávogni. Természetesen a kutyám most a kutyám azért ugat, mert a macska nyávog. E két hangmellé valami máshang is keveredik és hírtelen azt hiszem, hogy farkas. Csöndre intem az állataimat és figyelem amit a másit csinál. Ki hagy két dobbanást a szívem, úgy fülelek. Szemeim akórák, mint a békának. Ám ekkor egy rút csapdának leszek az áldozata. Röhögő görcs támad rám, miközben elkezdek szteppelni. Könnyem kifakad, mert ez a röhögő görcs a csiklandozó átoknak köszönhető. Úgy érzem, hogy oldalamat és nyakamat ezer láthatatlan kicsiny kezecske csiklandozná. Bár minden rosszban van valami jó most legalább áttudom érezni egy jó szteppéletét.*
-Á…átko..átkozooott ééé légy!*fulladok majdnem bele a nyálamba. Már most várom azt a pillantott mikor abba marad az átok hatása és végre meg tudok állni a két lábamon. Természetesen a cicám már rég nincs a vállamon, hanem a fatövében húzza meg magát. A kutyám azt hiszi, hogy egy játék így két lábra áll és elkezd lépni egyketőt majd ismét négyre és lábam körül szaladgál egy kört és kezdi előröl. Mikor érzem, hogy a varázs hatása kezd alább hagyni már nem láttok semmit a könnyeimtől.*
-Ez most mire volt jó?*kérdezem meg mikor már saját lábam úr leszek. A pálcám mellé lerogyók.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2013-04-16, 10:26 pm

//NRT: Elinor és Hugo - 2013.04.10.//

*Eddig se voltam oda az itteni emberekért, de azt hiszem, hogy a mai nap egy újabb olyan embert sodort az utamba a sors, akit nem fogok kedvelni. Ez a faggatózás… úgy kérdez, mintha joga lenne hozzá, mintha bármi köze lenne a dolgaimhoz. Majd csak rájön, hogy ez nincs így.*
- Az már a te gondod, én viszont az okom megtartom magamnak. *zárom is le ezzel ezt a témát, jelezve felé, hogy hiába kérdezősködik, nem fog jobb választ kapni tőlem. Ennyi és nem több. Az utalgatása viszont még inkább lefelé billenti a mérleget az esetében, nem szeretem, hogyha fenyegetnek vagy az életemre törnek, még akkor se, hogyha ez csak szavakban történik meg, egyelőre.*
- Én? Már miért tudnám pont én? *a visszakérdezés nem csak tőle jön, én se tudok erre másképp felelni. Teljes az értetlenkedés irányomból, bár ez a vigyor… sülne le a képéről. Kioktató szöveg követi az előbbi szavakat, én pedig rezzenéstelen arccal hallgatom végig hosszú monológját, majd végül ajkam rándul meg cseppet, de megmaradok a hallgatásnál. Eddig úgy érzékeltem, hogy nincs értelme vitába szállnom vele, úgyse érti meg a dolgokat úgy, ahogy azt kellene, jobb lenne tehát hagyni egymást, hogy két külön úton haladjunk tovább, csak ezt valahogy el is kellene érni. Viszont a viselkedésével csak még jobban dühít és valamennyi félelmet is kelt bennem, ugyanis nyakamat úgy nézi, mintha szavainak eleget téve ki szeretné próbálni, hogy vajon mennyire egyszerű vagy éppen nehéz dolog megfujtani engem.*
- A normális emberek rosszul viselik, hogyha fenyegetik őket! *vetem oda neki, majd ez után utasítom el a kérését, hogy megtanítsam lőni. Egy ilyen ember kezébe nem való íj, az enyémet pedig főleg ne mocskolja be vele, az után már nem lenne oly szent, mint amilyen annak idején volt.*
- Nem adom oda, felfoghatnád végre. *mordulok fel, mert már egyre kevésbé bírom visszatartani magam. Bár bennem van egyfajta egészséges félelem, ez nem oly erős még, hogy visszavonulót fújjak, kezdem úgy érezni, hogy talán csak fecsegni tud.*
- Hogy gúnynevűk? Nem tudom, hogy te ezt honnan vetted, de az én családomat nem illeti gúnynév. *húzom is ki magamat büszkén, mert bár van egy név, ahogy emlegetnek minket, mi azt nem gúnyként fogjuk fel, tehát nem érzem úgy, hogy a feltételezésével közel járhatna az igazsághoz. Ideje viszont távoznom, úgy hiszem, hogy most jött el ehhez a megfelelő alkalom, így már el is sétálnék mellette, de ekkor érzem meg karomon a fogást, amelyből szabadulnék, de nem oly egyszerű ez, mint ahogy azt én gondolom, de szerencsére attól meg tudom kímélni magam, hogy arcomhoz érjen. Viszont mivel menekülnék, így a szorítás is erősödik, én pedig fel is szisszenek, mivel jó ideig nem hagyom magam és végül a pálcámat is megérezheti mellkasánál, melyet tartó kezem bár picit remeg, mégis magabiztosan állok vele szembe, szavaira pedig valami furcsa határozottság csillan meg szép, zöld szemeimben. A pöccintés már nem fog sikerülni, ugyanis még ez előtt hagyja el a varázsige ajkam.*
- Piroinito! *mivel nem olyan erős tűzre koncentrálok, hogy itt helyben szétégjen nekem, így csak mellkasa kap egy csúnya, égési sérülést, amely következtében biztosan el fog engedni engem, így hátra lépve mutatok még mindig felé pálcámmal. Tehát a mellkasánál a ruha szétégett és még bőre is, mivel ilyen közelségből lehetetlenség volt kivédeni a támadásomat, de nagyobb kárt nem szeretnék tenni benne, így is zavarja orromat az égett ruha és bőr szaga.*
- Hagyj elmenni, nem akarok bajt. *kérlelem még most, kissé halkabban és cseppet sajnálat-teli pillantással, mivel tényleg nem akartam ártani neki, még akkor se, ha így viselkedett. Nem szeretem, hogyha miattam szenvednek az emberek.*

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2013-04-17, 10:54 pm

//NRT: Elinor és Hugo - 2013.04.10.//

*Óh igen, már tudom. Tetszik nekem ez a lány. Persze, most az alattomos létformák arra gondolnak, hogy külsőre, de én nem ezt szoktam nézni, nekem maga az ember tetszik, a jellem, a személy. Akit izgalmasnak, érdekesnek, kihívásnak, veszélyesnek, humorosnak találok, azzal játszani kezdek, akkor is, ha én égetem meg magam. Nekem ez a szórakozás. Azért élek, hogy szórakozzak. Nem is mondok neki semmit, egyszerűen szó nélkül hallgatom kijelentése után a kérdést, mert ezt a témát nincs értelme ragozni.*
- Mindenki mindent másképpen lát. Ha szerinted fenyegetés, akkor az, ha szerintem nem, akkor nem az. Az amúgy sem fog téged befolyásolni a döntésben, hogy én minek tartom, igazam van? Hiába mondanám, hogy nem az, ha te annak tartod. *mosolygok rá elégedetten, de csak nem akarja ezt a témát engedni, ezért már sóhajtok is egyet. Gyorsan változik a véleményem, s ha valami nem tetszik, annak fő oka, hogy unalmas lesz. Remélem ő ebbe a hibába nem esik bele, mert jó kedvemben egyszerűen ott hagyom, rossz kedvemben likvidálni próbálom, hogy többet ne untasson soha.*
- Viking lány, te nézed csak fenyegetésnek. A normális emberek pedig viccesek. Te is az vagy. *mosolyodok el őszintén, ez valami félelmetesen ártatlan, gyermeki mosoly, pedig ez nem illik hozzám, pont ez a lényeg, teljesen abszurd módon viselkedem. Csak hát én ezt nem érzem, nekem ez a normális, és mindenki más, akit normálisnak mondanak, abszurd... Mikor viszont vissza is utasít, fogamat kezdem el szívni, dühös grimaszba rándul arcom, de csak egy pillanatig... egyelőre nem akarok támadni, szórakoztat, az meg nem érdekel, milyen fölényben lehet. Én ilyen vagyok. Teszem amit akarok, sokszor nem is gondolkodok, az érzéseim után megyek. Amihez kedvem van. Most pedig ahhoz van, hogy úgy vegyem el, hogy nem számít rá.*
- Akkor majd meglátod, hogyan kerül hozzám. *jelentem ki hidegen és határozottan, a témának véget ítélő hangsúlyt adva mondatomnak. Persze, milyen kis heves, milyen aranyos, mint egy pici cica, aki fújtat és karmolni próbál az apró mancsával. Biztos tudná ő is, melyikre gondolok, arra az édesre a képeken... Komolyan meg fogok hatódni.*
- Akkor majd én adok neked gúnynevet. Egyelőre még gondolkodom, de a szeplőiddel is kapcsolatos lehet. Bár ha jobban megnézem... tetszik ám. *hajolok ijesztően hirtelen közel hozzá, még meg is nyalom alsó ajkamat, inkább gyorsan, követelőzően, viszont csak a szememet meresztem rá, a sötét szemeimet, mást nem teszek. Még. Talán majd, hiszen amúgy is indulni készül, én pedig vissza fogom tartani, kár, hogy arcához már nem érhetek. Sőt, pöccinteni sem tudok, mert nem nézem ám ki az édes pici cicámból, de valóban támad. Nocsak, tényleg karmol az átkozott! Hiába nem varázsol sokat, azonnal hátrébb tántorodok, hirtelen kapok a ruhámhoz és puszta kezemmel ütlegelem magam ott, ahol lángra kapok némileg. Nem telik sokba, sikerül el is oltanom, főleg, hogy hanyatt esem, ezt használva pedig egyszerűen gurulok hasra, hogy így is segítsem az oltást. Nem ijeszt meg a helyzet, pont ez nem látszik rajtam, inkább valami beteg élvezet, szeretem a veszélyt, most is érzem az adrenalint az ereimben, ám azt nem tudom tagadni, hogy puszta kezem amivel a tüzet oltom és a mellkasom fáj. Éltem már át sok támadást, hiszen ilyen a természetem, de utálom a tüzet... először fáj, aztán nem, aztán pedig rögtön igen. Nem szenvedek ám nagy égési sérüléseket, de a bőr már vörös, éget, iszonytatóan fáj, a dühöm pedig ezzel arányosan nő. Nyilván le fog hámlani majd, hiába nem éget tökéletesen húsig. Számra vicsor áll, így pillantok fel a lányra, félig ülve, majd guggolásba támaszkodva lövök ki hirtelen, hiszen nem esem tőle távolabb egy-két méternél maximum, s nem teljesen kiegyenesedve, de neki rontok, inkább alulról, mint fölülről. Amennyiben sikeresen vagyok, és nem védekezik időben, mert azért hajt a düh, a fájdalom, és nekem is vannak előnyeim, például gyors vagyok, így a derekát öleli át két karom, és teljesen sebességemmel és súlyommal esem neki, a földre döntve őt, rá is érkezve a nagy esést követően, amely ha sikerül, akkor bizonyára fáj neki. Ilyen módon két kezem rögtön a két kezébe fonódik, a kézfejét fogja, próbálva a pálcát sérületlen kezemmel a földbe nyomni, el magamról, de nem forgatom ki a kezei közül, erre nem irányul támadás. Egyszerűen úgy fogom le, mint a párok egymást az ágyban játékosan, kivéve hogy ez nem játék, és erőszakosabb vagyok. Félreértés ne essék, nem erőszakolni akarok, engem az olyan nem érdekel, inkább csak így fogom le. Hogy mi van a sebeimmel? Rohadjanak meg. Fájnak. De valahol a fájdalom valami élvezetet is okoz bennem.*
- Neked jó volt? Nekem igen. *hörgöm, s köpök egyet a földre - véletlen sem a lányra -, mert abszolúte két érzés váltakozik bennem: tetszik, mert veszélyes, izgalmas, levezeti a bennem lakozó feszültséget, és nem tetszik, mert fáj is... piszkosul, tehát testem remegni kezd, a fájdalom hangjai fogcsikorgatásom és hörgésem közepette ki-ki csúsznak torkomon, és láthatóan magammal is küzdök, annak ellenére, hogy mást még mindig nem teszek, csak lefogom a lányt, másra nincs feltétlen erőm, akaratom. Ha nem sikerül a támadásom, akkor pedig nyilván tőle távolabb köpöm a szavakat és szenvedek. Hogy képes lenne-e kiszabadulni? Több módja is van, sebesült kezem például eleinte őrülten szorítja, talán így próbálva a fájdalmat levezetni, de mikor ez nem sikerül - hiszen a saját sebemet ingerlem -, akkor egyszerűen a kezem is remegni kezd és gyengül azon a részen a szorítás, míg az egészséges végtagomnál nem, ott erősen tartom pálcás kezét. Meglátom hogyan reagál.*

» Rémálmok erdeje (NRT-s játékhelyszín)