Victoria Parker

Név: Victoria Parker
Születési hely: Svalbard;Bjørnøya
Születési idő: 1998.április.3
Vér: Aranyvér

Ház: Inflatus
Évfolyam: 1.évfolyam

Jellem: Ha kéne egy szó amivel mesélhetnek magamról, ezt mondanám: zárkózott.
Félek a többiektől. Amikor más társaságában vagyok, úgy érzem, mint ha mindenki engem figyelne. Ahogy rám néznek, a lenézés oly módon megcsillan a szemükbe, hogy egyszerűen nem lehet észrevenni. Ilyenkor megrémülök.
 Utálom ha hozzám érnek. Olyan mint ha ezer tűt szúrnának belém, éget az érintésük. Ha hozzám beszélnek, úgy érzem meg süketülök, a hangok bele mennek a fejemben, ahol ezer légy módjára zümmögnek, repkednek.
 Ugyanakkor szeretem az embereket figyelni. Ez eléggé jellemez engem, hogy mindig mindenhol ott vagyok. Mint egy árnyék. Figyelek, hallgatok, látok. Érdekel az, hogy milyenek, hogyan viselkednek másokkal, mit csinálnak. Figyelmes vagyok, ami fontos is, hogy meglássak mindent ami a szemem előtt van.
És álmodozó. Igen,órákat tudok egy papír fölött ülni, és figyelni, ahogy a gondolatok csak úgy rászállnak...Kirepülnek a fejemből.
Szeretek írni.Amikor írok, úgy érzem, végre nem szegeződik rám ezer szempár. Nem figyelnek. Egyedül vagyok.

Kinézet: Bár, összességébe a kinézetemmel szoktam a legkevesebbet foglalkozni, azért néhány fontos dolgot megjegyzek magamról.
Hosszú vöröses szőkés hajam van, amin általában egy sapka díszeleg. Nem szeretem össze fogni a hajamat, így eltakarja a szememet.  Amúgy, sötét mogyoróbarna szemmel születtem, erős szemöldökkel, és karikás, sápadt arccal. Turcsi orrom van, rajta megannyi szeplővel. Az ajkam vastag, és általában rózsaszínes színű. Az állam hegyes, nyakam hosszú, vállam egyenes. Sosem voltam az az izmos fajta, inkább a törékeny, vékonyka  alkatom van.  Viszonylag magas vagyok, átlépem a 170-cm, de ez sosem zavart.
Szeretem az egyszerű színeket; sosem szoktam föltűnő, erős színű ruhadarabokat fölvenni, szeretem a diszkrét, takaró darabokat. Sosem hordok ujjatlan, vagy kivágott poklot, ugyanis a kezemen megannyi csúnya heg, seb van, melyek gyermekkorom régi emlékeit idézi...

Előtörténet:
Bjørnøya. Hideg. Erős szél. Sok hó. Októbertől februárig teljes sötétség. Eldugott kis sziget. A beszélt nyelv norvég. Halászattal foglalkoznak.
 1998.április.3. Nem köszöntött engem a nap. Sötét volt. És hideg.
Apám se örült nekem. Két tömör szóba válaszolt: Egy újabb gyerkőc. De valahogy már akkor látták, hogy más milyen vagyok.
Én hatodik voltam a családba, ekkor három bátyám és két nővérem volt. Az apám egy arisztokrata előkelő, angol varázsló családból származott, anyám is hasonló közegből jött. Nem tudom mért Bjørnøyában telepedtünk le, de emlékszem, elvoltunk zárva a világ elől, nem voltak barátaink, nem ismertünk senkit. Nem jártunk iskolába, nem játszottunk, nem is varázsoltunk. A falubeliek nem ismertek minket, mert mi távol egy hegyen laktunk, de tudták, hogy valami nem stimmel velünk.
Aztán ott volt apám. Apámról sok minden elmondható, de az, hogy kedves, családszerető ember volt, azt nem mondhatom. Jártas volt a fekete mágiába, és itt Bjørnøyában valami hasonló munkát űzött, de sohasem beszélt róla. Azt tudom, hogy mindig jöttek hozzánk férfiak, akik kértek egy s más dolgokat - tegyük fel, tiltott könyveket, emlékeket, fegyvereket - és apám ilyenkor elment egy két napra, mire pedig vissza jött, jó pénzért eladta az ügyfeleinek a lopott "kéréseket". Nem volt jó ember, az már bizonyos, gyakran voltak dührohamai. Ha valami nem sikerült, vagy nem csináltunk valamit tökéletesen, gyakran megvert minket. Anyám ilyenkor, jó sokat sírt, és kérlelte a férjét, hogy hagyjon békén minket. Persze, ezért anyám is sokat szenvedett, lelkileg és fizikailag egyaránt.
Szóval egy azt hiszem mondhatom, hogy egy viszonylag nehéz sorsú családhoz kerültem, és születésem még több furcsaságot hozott.
Nem sokat meséltek róla, de tudom, hogy kiskoromban nem voltam teljesen épp. Eleve egy picit betegesebb fajta voltam, és nehezen lehetett megérteni engem. Nagyon elvont, és álmodozó kislány voltam, a legtöbb időmet a könyvtárba töltöttem, ahol elmerültem a könyvek végtelen hegyei között.
Két évre az én születésem után született meg Thord, a hetedik a családba. Azt hiszem ő, és másik bátyám aki szintén két év különbség volt közöttünk, velük voltam a legnyitottabb.
Az évek során még sok testvérem született, és így lettünk tízen a családban. Legkisebb öcsém Jonathan születésébe hallt bele anyám. Ekkor voltam tizenhárom éves. Nagyon megrendített minket anyánk halála, és elég nehéz évek elé néztünk. Időm nagy részét, most már a kicsikkel töltöttem, mert legtöbb idősebb testvérem elutazott, vagy külföldre ment tanulni. Apám, teljesen megváltozott, és rosszabb lett mint valaha. Minket okolt mindenért, állandóan fenyegetett minket. Már-már kezdtem úgy érezni, hogy félek a saját házamban élni,vele együtt.
Idővel, egy-két év múlva kezdett rászokni az italra. Este felé, állandóan ordibálások,törések és zúzásokat hallgattunk. Azután föl jött hozzánk, egy sorba állított minket, és kiválasztotta valamelyikünket akin kiengedhette a dühét. Gyakran nem adott nekünk enni.
Elakartam szökni. De egyszerűen lehetetlennek tűnt! Nem tudtam volna hova menni, meg aztán nem hagyhattam magukra a testvéreimet. Tudtam,pár év és én is el fogok menni, de féltem mi lesz a többikkel.
De egy kellemesebb nyári napon,megérkezett a levél. Tátott szájjal,nagyokat pislogva fogtam,öleltem,pusziltam ahogy csak lehetett. Elmehetek! Ráadásul egy varázslóképzőbe, tanulni... Egy ideig nem hittem el. Boldog voltam, de aztán elfogott a félelem. Elfog engedni apám?
Taktikát kellett választanom. Menjek vagy maradjak? Éljek vagy szenvedjek?
Ezek a kérdések jártak állandóan a fejemben. Egy késő este, apám éppen a dolgozó szobába volt, és leveleket írogatott. Bekopogtam,majd beslisszantam az ajtón.
-Apám...Beszélhetek veled?- Ez hülye kérdés volt. Leültem a székre,majd őt figyeltem.
-Már most is azt csinálod.-Mondta gúnyosan, és levette szemüvegét,hátra dőlt a fotelban, és engem méricskélt.
-Kaptam egy levelet.-Remegő kézzel tettem le az asztalra. Egy pillantást vetett rá,de nem is foglalkozott vele.
-Tudom.
-És...?-Reménykedtem.
-Elmehetsz.-Tudtam, hogy lesz valami.Ezt nem mondhatta így! Nem ismertem rá.
-És mi lesz a testvéreiddel? - Tette föl a költői kérdést.
-De hát apám...tanulnom kell.
-Ugyan olyan vagy mint a többi.De mondjuk tőled nem is vártam mást. Önző vagy.-Vetette oda nekem sértődötten.
A szemem megrebbent majd egy könnycsepp folyt le az arcomon. Föl álltam és kimentem. Nem hagytam, hogy érzelmi zsarolásba tartson.
Amikor az ágyamba kisírtam magam, a z öcsém Manek jött oda hozzám.
-Victoria...-  meg bökdösött, mint ha halott lennék - éhesek vagyunk.


Önző vagyok. Magára hagytam őket. Köszönés nélkül, egyedül mentem el még azon a nyáron. A nővérem, Adriana vitt el innen; éj közepén hopponáltunk, majd ő hozott el a Mysteiroba is. Elmeséltem neki, hogy mit mondott nekem apám, és ő, viszont megnyugtatóan csak ezt mondta: nem hagyom hogy bántsa őket. Lelkiismeret furdalásom volt,amiért Thordnak kell mindent csinálni.
De talán most minden más hogy alakul. Talán itt más lesz minden....

Javítottam, remélem most már megfelel