Victoria Blody

Tárgy: Victoria Blody 2014-02-27, 12:58 am

Születési név: Victoria Akeila de Mors
Születési hely: Varanasi . India
Születési idő: 1996. október 26
Vér: Aranyvér
Évfolyam: 1.évfolyam
Ház: Inflatus

Kinézet : Az átlaghoz képest elég alacsony vagyok az én 162 centimmel, s bár törékeny testalkatom oly gyengének mutat, ez korántsem igaz. Ide illik az a mondás hogy kicsi a bors de erős. Fele más szemeim sokak számára furcsák lehetnek de én már megszoktam őket. Porcelán fehér bőröm szinte már beteges, s vörös ajkaimmal talán kissé szokatlan összképet alkotnak. Jobb combomat egy sebhely veszi körül, amit nem szeretek mutogatni de nem is rejtegetem ahogy az oldalamon lévő sebhelyet sem . Általában csak szemeimet szoktam feketére festeni de előfordul hogy egy kis vörös rúzs is felkerül rám. Szeretek kitűnni a tömegből. Fenékig érő hajam általában lustán omlik a vállamra, a színét nehezen tudom megmondani mert gyakran festetem. Szinte mindig ott van az arcomon az a kislányos mosoly. Öltözködésileg a fekete, vörös és szürke ruhákat részesítem előnyben. Jöhet minden ami bőr, csipke vagy bármi más ami elég merész a stílusomhoz. Nem hordok túl sok ékszert csak amit mindig látni rajtam : a fültágítót és a négy fülbevalót, a félhold medálomat, a piercingjeimet és természetesen a méreggyűrűmet. Hátamat és kezeimet tetoválások díszítik. Bár az öltözködésemből nem, de legtöbbször mozdulataimból sugárzik az elegancia.

Jellem : Általában rózsaszín szemüvegen keresztül nézem a világot, de tudom, ez a világ a velejéig romlott. A gyerekkorom, vagy annak hiányának, ellenére egész normális vagyok. Akaratlanul is megbízok az emberekben s ez miatt rengetegszer megégettem már magamat. A másik legnagyobb hibám az hogy sokszor bénázok, aminek szinte mindig sérülés a vége. Mindenben a jót keresem de nem mindig találom meg. Megpróbálok mindenkivel kedves lenni, s szinte mindig vidám vagyok s talán kissé pimasz is. De aki azt hiszi hogy édes, kedves kislány vagyok az téved. Tudok én veszélyes és gonosz is lenni. Az alatt az aranyos mosoly mögött meglapul a másik énem is. Múltam nyomot hagyott bennem, s ha valamit tanultam a kemény évek alatt, az a manipulálás és a harc. Kettős személyiség alakult ki bennem. Ha valaki felbosszant, vagy csak egyszerűen rossz kedvem van akkor jobb ha mindenki távol tartja magát tőlem, olyankor kissé agresszív vagyok és veszélyes. Mint mindenki másnak nekem is vannak gyengéim. A zene az édesség és a barátaim.

Történetem

Mindenkinek megvan a saját története, amit hófehér lapokra ír egy könyvbe. Az én életem is úgy kezdődött mint mindenki másé, a születésemmel. Hideg októberi éjszaka volt, kint kegyetlen vihar dúlt s a nemes de Mors házból egy nő sikolyát vitte messzire a szél. A kilencedik hónap, a nő rettegett ettől a naptól. Azon az éjszakán egy kislány született hat óra bajlódás után, pontban éjfélkor, a telihold éjszakáján. Hófehér bőrrel, vörös ajkakkal s fele más szemekkel jött a világra. De nem ez volt rajta a furcsa, hanem az hogy miután megszületett elfelejtett sírni. Ez a gyermek én voltam. Victoria Akeila de Mors. Mikor megszülettem, az ember akit apámnak neveztem gyűlölettel a szemében nézett rám. Anyám azon az estén vesztette varázserejét. Házasságon kívüli gyermek voltam, az anyám egyik félrelépésének szülöttje. Mostoha apám persze neki megbocsátott így én lettem utálata tárgya. Megvetett engem. Nincs bűn csak bűnbak, s ebben az esetben engem tekintett annak. Fogalmam sincs hogy miért hagyott élni. Születésem óta egy dada nevelt engem, Elenor. A szüleimnek nem volt rám túl sok idejük. Anyám Lubmila híres énekesnő a muglik között. Mostoha apám Derek, a Fekete Köd, a minisztérium ellen ügyködő mozgalom nagykutyája. Nem tudok túl sok mindent a munkájáról de nem is igazán érdekelt soha. Gyakran jártak a házunkba Derek ”barátai”, akkor a pincében tervezgettek valamit a Minisztérium ellen …

Elenor megpróbált úgy felnevelni hogy gyereknek érezhessem magam mégis felérjek családom nemesi véréhez, de a szüleim megnehezítettek a dolgot. Derek sokszor kiabált is vele hogy túl elnéző velem szembe. Nagyon gyakran költözködtünk, ezért sokáig nem voltak barátaim. Mikor eljött az az idő magántanár tanított, bár a tanulás már akkor sem volt az erősségem. Derek minden nap a fejemhez vágta hogy gyűlöl engem, hogy senki sem szeret és még ezernyi hasonló dolgot. Naponta többször ütött is, de ennél is rosszabb anyám hallgatása volt. Egyszer sem szólt hozzám, csak szomorúan nézett rám. Fogalmam sincs hogy hogy érzett irántam, egyszer sem mondta, ami szörnyen fájt. Olyan volt mint egy szellem, mintha lelkileg valahol máshol járna. Az életem örökös harc volt. Derek kiskorom óta harcra nevelt s különböző módszerekkel tanultam meg küzdeni. De ilyenkor sem a jó szándék vezérelte, csak egyszerűen élvezte hogy bánthat. Akkor még el sem tudtam képzelni hogy másképp is lehet élni és azt sem hogy valaki engem is szerethet. Nekem ez az élet tűnt normálisnak,elvégre én csak ezt ismertem. A mágia számomra tiltott volt. Mostoha apám varázstalannak akart engem nevelni, azt mondta nem érdemlem meg hogy mágus legyek. De a varázslat akkor is körülöttem volt, elvégre mégis csak egy fekete mágus otthonában nőttem fel… Úgy nőttem fel, mint egy kalitkába zárt madár. Nem tehettem ki a lábamat a házból szinte soha. Csak mikor anya elvitt a fellépéseire. Csodálatos volt őt a színpadon látni. Olyan volt mint egy angyal a hosszú szőke hajával s gyönyörű hófehér ruháiban. A fellépései után sokan jöttek az öltözőbe gratulálni neki én pedig a fal mellet állva figyeltem őket és arról álmodtam hogy egyszer én is olyan leszek mint ő. A zene iránti érdeklődésemet tőle örököltem. Rengetek nyelvet sajátítottam el s egy csomó hangszeren tanultam meg játszani az évek alatt, a kedvenceim mégis a gitározás és az éneklés volt. Anyám nyomdokaiba léptem bár a zenei stílusunk már akkor is különbözött. Rengeteget énekelte, legalább akkor, szabadnak éreztem magam. Énekeltem, harcoltam, tanultam és gyakoroltam. Erről szólt az életem de már akkor éreztem ez így nincs rendben. Akkor még nem mertem azt mondani hogy nem. Tíz éves koromban húgom született, Dorissya. Akkor ép Párizsban laktunk. Az anyám és a nevelő apám szerette őt, de azt viszont nem ha a közelében voltam. Szerettem a húgomat, Derek bármennyire is próbálkozott, mindig vele voltam, amikor alkalmam volt rá.

Ezután kezdtem úgymond lázadni. Felnyíltak szemeim és megértettem a dolgokat. Onnantól kezdve volt önakaratom. Rengeteget veszekedtem a férfival akit bár apámnak neveztem nem volt egy a vérünk. Sokszor zárt be a szobámba napokra amiért kilógtam a házból vagy ellenkezni mertem vele de nem érdekelt. Semmi sem érdekelt főleg nem ő. Lubmila nem tett (vagy nem tudott tenni) semmit. Továbbra sem szólt hozzám és ezt kezdtem megunni. Egy igazi anya az nem ilyen, én mégis szerettem, képtelen voltam őt gyűlölni. Mindent megtettem hogy megnehezítsem az életét. Onnantól ő számomra csak egy idegen volt, és nem számított hogy anyám férje. Azóta egy perc nyugalom sem volt a házban, a hely háborús övezetté vált. Csak úgy repkedtek a tárgyak a másik felé s Derek torka szaktatából üvöltött velem. Én sosem emeltem fel a hangomat. Hisz tudtam, nem a hangnem bőszítette fel hanem a szavak amik elhagyják a számat. Mikor egyszer végleg kipörgettem gyilkos szándékkal támadt rám. Akkor először éreztem meg saját bőrömön hogy mekkora ereje is van. Elenor az utolsó pillanatban állította le őt s hívott egy gyógyítót. Bár meg nem haltam, de komoly sérülésekre tettem szert. Két bordám repedt meg és egy eltört. Ezen kívül bal combomat egy mély vágás ölelte körbe s még egy az oldalamat, a hegek sosem múltak el. Reggel az anyám bejött a szobámba, fájdalmasan rám nézett majd kiment. Egy pillanatra mintha aggódott volna értem, de lehet hogy csak képzeltem. Sosem tudtam milyen lehet anyám ölelő karjában sírni majd megnyugodni sem azt hogy milyen lehet az ha kiáll érted és megvéd. Azután az este után sem változott semmi. Miután felépültem tovább ment a veszekedés. Továbbra sem féltem sem Derektől, sem a haláltól, miért is tettem volna? Nem volt mit vesztenem. Tizennégy évesen az életem fenekestől felfordult.

Romániában éltünk akkor, Bukaresten.
Valahogy sikerült szereznem egy barátot. Egy tizenhét éves, félvér, szakadt punkot, Valentinát. Ő volt az első igazi barátom s rajta keresztül sok embert ismertem meg. Akkor kezdtem inni, cigizni, a többi meg már jött magától… Derek fél évvel utána megint költözni akart, de én nem. Végre valami kötött valahova, végre éreztem, hogy élek. Eleinte erőszakoskodott. Azt mondta hogy ha bele pusztulok is velük megyek de én nem adtam be a derekam. Fogalmam sincs, hogy miért akarta annyira hogy velük mennyek de most alkalmam nyílt rá hogy végre ott hagyjam őket. Tovább nem tűrtem volna azt az életet, ha egyáltalán életnek lehetett nevezni. Nem. Végleg betelt a pohár…
A végén dühösen be ált az ajtóba és azt mondta. „ Ha el akarsz menni hát menny te hálátlan ostoba …..” inkább nem ragozom tovább…. „ De ha kiteszed innen a lábadat, akkor soha többé ne gyere ide vissza, élj vagy pusztulj meg úgy, ahogy akarsz, de soha semmit ne kérj sem tőlem sem az anyádtól.” Még a mondandója felénél elindultam s mire végzett már az út túloldalán sétáltam, gitárommal a kezemben és egy hátizsákkal a hátamon. Még a távolból hallottam ahogy nem túl szép szavakkal illet engem de nem érdekelt. Csak kinevettem és beintettem neki. Elegem volt belőle, rühelltem őt. Bár legszívesebben még akkor megöltem volna hálám jeléül,de nem tettem. Hogy miért? Mert tudtam, hogy nem vagyunk egy szinten s hogy a végén ő végezne velem. Már akkor eldöntöttem egyszer bosszút álok, majd idővel…
Onnantól kezdve Valentinánál és két bátyjánál laktam egy lepukkant kis lakásban. Kevés pénzem volt, amit az évek alatt kuporgattam össze, jobban mondva pénzünk volt, mivel mindent megosztottunk. Napról napra éltünk, de nem érdekelt. Nem esett nehezemre alkalmazkodni, bár nem minden volt ínyemre. Volt mikor barátnőm vagy valamelyik testvére kivonszolt magával este a városba és leültünk valami eldugottabb helyre. Csak vártunk, vártunk amíg nem jött arra valaki, akkor viszont akcióba lendültünk. Különböző módokon fosztottuk ki áldozatainkat. Valentina megtanított hogyan használjam ki női meggyőző erőmet s csaljam ki az emberekből a pénzüket, de ha ez nem jött össze a két fivér egyike erőszakkal vette el azt. Gyakran vettem részt utcai harcokban, amiből szintén szép kis összeg befolyt. Eleinte becstelennek tartottam, de aztán feltettem magamnak a kérdést. Mit ér itt a becsület? Sajnálatos módon semmit. Gyakran kerültünk bunyókba, s bár akkor már birtokoltam a mágia tudását én mégis inkább maradtam a régi, bevált módszernél, vagyis ököllel harcoltam. Nem volt nagy fizikai erőm de nem is kellet. Elég volt a ravaszság és a fortély. Ellenségeim erejét maguk ellen fordítottam. Ritkán használtam csak mágiát.
Nem szerettem másokat bántani de ez kellet ahhoz hogy túléljem. Volt egy együttesünk, a Blody Moon. Egyébként innen ered a nevem, még akkor megváltoztattam mikor eljöttem otthonról. Én énekeltem, Valentina gitározott, az egyik barátom Soko a dobokat püfölte, és egy másik, Fin a basszus húrjait tépte. Elenorral és hugommal tartottam a kapcsolatot, anyámnak egy cseppet sem hiányoztam. Élveztem az életet, élveztem azt hogy önmagam lehetek. Az a maroknyi barátom volt a mindenem, na meg az álmaim…
A legapróbb jót is ajándéknak tekintettem.
Tizenöt évesen ép haza felé tartottam egyedül mikor egy ismerős alak lépett ki elém. Derek volt az. Majd meg ált a szívem. Kérdések cikáztak a fejemben. Rögtön tudtam hogy semmi jót nem jelent hogy itt van. Mikor megkérdeztem mi a frász keres itt, csak megvetéssel az arcán pocskondiázni kezdett. Azt mondta szégyent hoztam a nevére és az anyámra. Azt mondta söpredék vagyok s nem érdemlem meg az életem. Hogy az álmaim hiába valók és én örökre egy nyomorult kis senki maradok. Akkor betelt a pohár, úgy éreztem majd felrobbanok, nagyon ideges lettem. Pont ő ítél el engem? Akkor ott megesküdtem, hogy bebizonyítom érek valamit, és hogy lesz belőlem valaki hogy majd túl szárnyalom őt. Neki, az anyámnak, mindenkinek. De legfőképpen magamnak akartam bizonyítani.
A legrosszabb az volt hogy volt némi igazság abban amit mondott. Akkor feltettem magamnak a kérdést : Ki vagyok én ? Egy ismeretlen banda frontembere, egy lány akit egész életében elnyomtak és bántottak mégsem tett ellene semmit. Szánalmasnak éreztem magam, bizonyítani akartam hogy én is lehetek erős. Gonosz vigyorral az arcomon tettem neki ígéretet hogy lesz belőlem valaki és hogy egyszer vissza kapja azt amit velem tett. Mielőtt ott hagytam őt az utcán, a búcsú ajándék sem maradt el. Először szegeztem rá a pálcámat. Ha számított volna rá akkor talán nem vesztette volna el az egyik szemét. Lebecsült engem, és ezt rosszul tette. Szemet szemért, fogat fogért, gonoszságot gonoszságért, nem igaz? El akartam felejteni a múltamat és csak a jövőre akartam koncentrálni. A célomhoz vezető út már akkor világos volt számomra hála Elenornak, aki sokat mesélt már nekem a Mysterióról. Volt mikor órákat beszélt erről a hatalmas iskoláról, ami megannyi nagy varázslót tanított már ki, s hogy nemrég újra kinyitotta kapuit.
Nem kellet nekem több, akkor jelentkeztem a Mysterióba. Valentina teljes mértékben támogatott. Mikor megjött a levél hogy felvettek… Örültem. Már biztos voltam benne, most kezdek valamit az életemmel.
Mielőtt elindultam volna barátnőm egy méreggyűrűt ajándékozott nekem míg a Blody Moon tagjai egy félhold medált. Azt mondták ezek majd megvédenek engem, azóta le sem vettem őket. A Mysterióba a múltamat magam mögött hagyva indultam. Senki sem tudta hogy igazából ki vagyok, senki sem ismert. De bármennyire is próbálod, az árnyékodat nem tudod átlépni.

Egyéb infók:
-Az anyja orosz, az apja ismeretlen (sosem akarta tudni ki az).
-Rengeteg harci stílust tanult meg nevelőapjától.
-Az anyjára sosem tudott haragudni.
-A legapróbb jónak is mindig örül.
-Nem szeret a múltjára gondolni, vagy beszélni róla.
-Sokat bénázik és buta kérdéseket tesz fel.
-A kedves álca mögött egy démon bújik meg.
- Nem szereti ha Victoriának hívják. Inkább Vikinek vagy Vic-nek.

Tárgy: Re: Victoria Blody 2014-02-27, 9:47 pm

Azt kell, hogy mondjam, nagyon jó kis előtörit hoztál össze, egyedi lett teljesen és nekem nagyon tetszik. Szomorú az, ami a karaktereddel történt, jó sok mindent átélt eddigi élete alatt és még mi minden vár rá itt, a Mysterioban. Very Happy

Egy gond viszont akad, amit át kellene írnod: Victoria apja nem dolgozhatott a Minisztériumban, mivel akkor nem lehetett a család feketemágus. Ezt kérlek írd át, hogy pl. a Minisztérium ellensége volt és folyton azon ügyködött, hogy ártson neki, ilyesmi és akkor így lehetett nagy kutya, kegyetlen, kemény ember, jobban összeáll a kép. Smile

De a Minisztérium ugyebár a Mysterio ellensége. Very Happy

És még valami, amit hiányolok: A Mysterioról hogy szerzett tudomást? Én ezt a helyedben úgy egészíteném ki, hogy még amikor az anyjával élt Viki, akkor a dadája ugye tanítgatta és mesélhetett neki arról, hogy a Mysterio milyen volt régen és hogy ismét felemelkedett a felszínre, megnyitotta 4 éve a kapuit. 12 éves korában a lány még a szüleivel volt, 16 évesen került ugye a Mysterioba, tehát akkor 3 éve nyitotta még meg a kapuit a Mysterio, tehát a dadának a 3 évet kell mesélnie, hiszen Viki ugye 1 évet bukott sajnos a suliban.

Akkor ha ezt a két dolgot javítod, beleírod, akkor utána szólj nekem légyszi megint és ellenőrzöm a dolgokat. Smile

Tárgy: Re: Victoria Blody 2014-03-03, 12:13 am

Köszönöm a javítást, így már minden jó. Smile

» Victoria szobája
» Victoria - vámpír
» Victoria Parker
» Victoria állam tengerpartja