Sötét rúnasor (A folyosó)

// NRT: Jackelyn és Josephine 2012.12.27. //

*Némi vita és testedzés után sikeresen cserkészem be medvémet, kinek ez nincsen ínyére, ám a határozott gazda szerepét öltve makacsolom meg magam, s csörtetek ki a hálóból, karjaimban famulusommal, tovább beszélve hozzá. Nem hazudok neki, tényleg nem tervezem a hidegben való sétát, s már látszólag éppen válaszolna nekem morcosan, mikor nevemet hallom meg. Oda is kapom fejem, vállaimon nyugvó hajam is lendül, majd amikor fel is ismerem a közeledő alakot, széles mosoly ül ki arcomra.*
- Josephine! Ahoj! Hát te...? *szökdécselek eléje, medvémet pedig úgy lepi meg az ismeretlen, hogy ki is kukucskál farka mögül, amivel pofiját takarja, főleg amikor meg is dicsérik az évfolyam lépést, nyilván ezzel is utalva rá. Nyilván nem hagyhatja szó nélkül, muszáj velem veszekednie, szétfeszíti az energia.*
- Látod? Nem, hogy örülnél az évfolyamlépésnek és nekem, mint ahogy kéne! *ölti rám ki nyelvét, majd ugrik le karomról, és mászik oda Josephine-hez, fel is ágaskodva picit, ezzel kérve a másikat arra, hogy most ő emelje fel. Természetesen a lányon múlik, ám ha ez nem történik meg, akkor sértődötten húzza fel orrát a kis famulus, és vonul színpadiasan odébb.*
- Ne haragudj, kicsit... pimasz még. Majd én megnevelem. *forgatom meg szemeimet, mindegy melyik verzió történik, de mutatóujjam is rázom a maci felé. Most azonban tudatomig jutnak a szavak, így olvad le arcomról egy pillanatra a kedves mosoly. Csak nem?*
- Akkor ez azt jelenti, hogy te... nem léptél fel? *kérdezem kicsit kétkedve és kényelmetlenül, de hirtelen csattanok ki a vidámságtól utána. Ugyanis ha sikerült neki, ha nem, van rá egy jó receptem, ami talán nekem is szerezhet erősebb kapcsolatokat, ahogyan azt szerezném.*
- Rég láttalak, mit szólnál, ha császkálnánk az iskolában és beszélgetnénk? Ha van időd... vagy igyekeztél valakihez? *mutatok hátam mögé, oda is fordulva, hiszen nem az én házam tagja, nem tudom miért járhat erre. A házáról viszont eszembe jut valaki, akiről egy új gondolat születik meg fejemben, arcom pedig úgy ragyog fel, mint a villanykörte, mint mikor ötlete támad valakinek.*
- Van programod szilveszterre? Terveztünk egy bulit Electrával, nem tudom ismered-e, a házad tagja... ha van kedved, jöhetnél, vagy ajánlhatsz is valakit, aki még jöhetne. *lelkendezem vidoran, s amennyiben beszélgetésbe kezdünk, és nincs akadálya, akkor meg is indulok a folyosón, reménykedve, hogy követ rég nem látott ismerősöm. Meglepetés ez számomra, de boldogságos fordulat.*

// NRT: Jackelyn és Josephine 2012.12.27. //

*Meglepetés talál engem a folyosón, melynek én örülök, s a vitának is vége szakad így, ahogyan medvém figyelmét kelti fel. Mosolyogva fogadom az ismerős arcot, örömöm most győz az eszem felett, ezért bólogatok neki egy nagyot. Látszik rajtam, hogy szerencsés fordulatnak tartom ezt, nem is kell ecsetelnem.*
- Köszönöm. Jó hogy jössz, akkor ez tűzszünetet eredményez. Semleges fél van három méteren belül. *vigyorodom el, és nézem is végig ahogyan famulusom leugrik rólam, és oda kéri magát a másikhoz, ki kedvesen enged neki. Nem zavar, nyugodtan ismerkedhetnek, bár bizonyára az én piszkálásom medvém célja, nem ér el sikert, mivel a lány kedves ismerősöm, és ő sem bánja, mire egy biccentést kap. Nem tart sokáig azonban a téma, famulusom is a földre kerül, úgy mászkál most közöttünk, próbálva magára hívni a figyelmet, így mikor a másik nem figyel, óvatosan hátsón is billentem az állatot, aki mérgesen morog rám, de szerencsére mind a ketten elég csöndesen intézkedünk.*
- Sajnálom... de gondolj arra, hogy együtt leszünk, és én is be vagyok tojva a félelemtől. Nem tudom mire számíthatok, neked viszont azért egyszerűbb lesz pár anyag, és segíthetsz is nekem! *szólal meg az örök optimizmus, és hüvelyk ujjam is feltartom, mikor pozitívan reagál, így tehát egyelőre céltalanul, de szökdécselek is mellette, utat keresve. Talán neki van ötlete... régebb óta van itt mint én, ne csak én beszéljek, hátha mutat érdekeset, vagy szeretne menni valahova.*
- Hova menjünk? Van valami furcsa vagy érdekes hely, ami lazulós? Kedvenc helyed a kastélyban? *lóbálom karjaimat magam mellett és előtt, úgy beszélek tovább, mint akiből megállíthatatlanul folyik a szó. Meglepetésemre ismeri a felhozott személyt, az ötlet is tetszik neki, így csillan fel szemem. Akkor ezek szerint nem leszünk egyedül szilveszterkor. Már hárman vagyunk.*
- Hát, Electra a szükség szobáját ajánlotta vagy a klubbot, vagy esetleg egy magánházat. Utóbbit nem tudom hogy gondolta, vagy te a külföldet, de jól hangzik. Hárman jók leszünk, valami csajos party, vagy szerinted kell még ember? *gyűjtöm össze gondolataimat és zúdítom egybe a kérdés és válasz tömkeleget a másikra. Most, mikor levegő is jut neki, kérdés érkezik felőle, én pedig úgy rázom meg a fejem. Nem hiszem, hogy lenne ruhám, érdeklődésem vagy párom egy ilyen rendezvényekhez.*
- Nem. Nem az én világom. Párom sem volt. Te mentél? *kíváncsiskodom, s közben remélhetőleg haladunk, talán éppen arra, merre mennünk kell, hogy felfedezzünk valamit. Famulusom közben el is császkál, gyakorlatilag eltűnik, de ez nekem nem tűnik fel... még.*

// NRT: Jackelyn és Josephine 2012.12.27. //

*Természetesen nem bánom Jo felbukkanását, mivel régen láttam, jó volt vele szórakozni, és talán barátságot is köthetek vele, ha még találkozunk pár alkalommal. Medvém is örül neki, tűzszünet áll be köztünk, így figyelek a lányra most, míg famulusom hol a másik karjában, hol a földön császkál közelünkben.*
- Ez... elég durvának hangzik. Megértem, én szerintem elviselni sem tudnám, lehet fel is hagynék az ilyen élettel. Nagyjából mint az önkínzás. Talán a magiszterek vagy a gyógyító tud segíteni, nem? *komolyodom el szavaira. Sajnálom szegény lányt, én nem ítélek el senkit azért, mert nem sikerül teljesítenie az évfolyamot, de ez nagyon komoly indok. Nem kaphatna erre valami kedvezményt? Megoldás biztos van, mert az mindenre létezik. Ezek után következik a választás, fel is sorol pár lehetőséget, így gondolkodom el, tekintetem merengőn a plafonra szegezve.*
- A kis rosszcsontom nem szereti a hideget, havat, jeget vagy csúszós dolgokat, megígértem neki, hogy nem megyünk ilyen helyre, szóval oda ne. *pillantok a medvére, ki most határozottan bólint egyet. Úgy látszik szerencsém, hogy be is tartom szavamat...* - Talán már voltam a rejtett padlástéren, de jó lenne, ha a kis famu épületet és természetet is látna. Még nem vittem sétálni... *ismerem be, így tehát kizárásos alapon talán a másik is érti, hogy marad a kert, én arra szavazok. Biztosan szép, bár talán hideg, akkor majd el is jövünk, viszont ragaszkodok ehhez. Ezek után térünk magyarázatra ami a bulit illeti, úgy világosulok meg, és hallgatom az ő ötletét is.*
- Hű... utcai karnevál, ez jó! Sosem voltam még olyanon, ott rengeteg az ember, de csak nem lesz bajunk. Külföld. Talán ha megunjuk, akkor be is tudunk térni valahova. *bólogatok, mert ez az ötlet nekem nagyon tetszik. Ahogy én, úgy ő sem bővelkedik a barátokból, mely azért meglepő... aranyos lánynak látszik, ez hogy lehetséges? Mondjuk én is imádni való vagyok, és nekem sincs sok ismerősöm. Bátrabbnak kéne lenni, jobban az iskolai életbe folyni.*
- Sajnos én sem ismerek sok embert, de jó is ez a három fő. Majd ha találunk még, akkor szólunk egymásnak. *mosolygok. Erre az ötletre, mi szerint jobban kéne szocializálódni, teljesen megfelelő a bál, de egyikünk sem volt rajta. Meg is vonom vékonyka vállamat, nincs kitől pontos információt kapni, de nem is akarom, hogy bánja, hogy nem ment el. Utunk tehát elméletileg a kert felé vezet, s talán ő mutatja az utat, de hamarosan akár a közelébe is érhetünk.*
- Történt veled mostanában valami érdekes? Mondjuk a kalandok engem kerülnek, ünnepek vannak, és nem igazán van kivel lennem, de talán neked... *kérdezősködöm az eseményekről, utalok a családjára, vagy akár párjára, ha van. Nekem egyik sincs, előbbivel nem tartom a kapcsolatot, utóbbi pedig nem kell, nem találtam még megfelelő embert, viszont ez olyan csajos téma.*

//NRT: Roxane - Conrad - 2013.02.26.//

*Sejtelmem sincs, hogy mit keresek itt. Talán valakit, aki hajdanán úgy tűnt, a barátom, de már nem keres, vagy ellenkezőleg, éppen olyan valaki után kutatok, akivel egyszer találkoztam, igen érdekesen, és hirtelen szakadt vége? Esti sétáim nem maradhatnak el, s bár a természet erre mindig alkalmas, én a veszélyes környék miatt nem szándékozom kint tenni, a hidegben, sötétben, jó nekem az iskola ódon falai között, melegben, a szokásos úton. Képes vagyok csodálni az építészeti remeket. Talán ezt is mágia hozta létre, vagy szorgos kezek alkották? Több idő után is tátott szájjal vagyok képes haladni a folyosókon, és talán tudat alatt is, de nem abba a toronyba kerülök, ahová tartozom. Gondolkodólag állok meg a folyosó közepén, egyedül, mert famulusom nincs velem. Öltözékem most nem olyan, mint általában, nem úrias, s bár drága, tiszta, egyáltalán nem emelkedem ki környezetemből. Tekintettel arra, hogy a kastély falain belül nincs hideg, fekete edzőcipő van rajtam, nadrággal és egy fehér inggel. Kiegészítő most sincs rajtam, arcom borostától mentes, hajam rendezett, tehát nem vagyok feltűnő jelenség, nincs nálam semmi szemetszúró, sem pedig érdekes, ahogy én magam sem vagyok az. Szomorú, de így van. Egyedül állok tehát a folyosó közepén, majd a falnak dőlök egy kis idő múlva, egyik lábamat behajlítva, hogy talpammal a falon támaszkodjak, míg kezeim zsebembe vándorolnak, és fejemet le is hajtom. Talán nekem nem itt a helyem, még mindig sikertelenül próbálok beilleszkedni. Többet kell barátkoznom, nem veszíthetek! Szomorú vagyok, de egy valami tagadhatatlan: a kitartásom.*
~ Mi lehet a gond? A következő velem szembe jövő emberrel meg fogok barátkozni! ~ *hangzik el részemről az elég kétségbeesett ígéret magamnak. Őszintén szólva nincs gondom az emberekkel, de annyira elkeseredett vagyok, hogy jelentéktelen időben, jelentéktelen helyen is képes vagyok új lappal nyitni, mert hiába várok már az új év után pár hónappal... nem történt semmi.*

//NRT: Roxane - Conrad - 2013.02.26.//

*Magányosan várakozok, gondolataimba mélyedve, rám jellemző komorsággal, szomorúsággal, hiszen a környezetem, a változatlanság, az események pontosan ezt hozták belőlem ki. Egészen addig várakozok a falnak dőlve, míg hirtelen meg nem jelenik előttem valaki, s határozásomhoz híven először meglepődve kapom fel fejemet, majd szelíden mosolyodom el, mikor hozzám szól.*
- Szia! Hát... fogalmazhatunk úgy. Mondjuk várok valakire, aki elkísérne ő... a kastély bármely részére, vagy akit elkísérhetek. *teszem hozzá, mert persze most mondhatnék nevet, kettőt is, ellenben szerintem őket már nem érdeklem, annyira nem keresnek, ezért inkább húzom ezzel ki magamat a kérdés alól. Persze a faltól is távolodom azért, közelebb lépek hozzá és kezemet nyújtom feléje, mert így illik, talán egy bemutatkozással maradásra tudom őt bírni, mert csak furcsa látvány lehetek, nem ijesztő.*
- Conrad Dietrich a nevem. Cruoris ház. Te gondolom Exortusos vagy... *rázom meg finoman a kezét, ha elfogadja enyémet, és várom meg a nevét, mert remélhetőleg nem fog engem elutasítani. Őszintén szólva, fogalmam sincs mit tegyek, ellenben hamar gondolkodok, pár emléket idézek vissza, s ezt a csöndet a hajamba túrással oldom meg, mint mellékes tevékenység.*
- Van kedved sétálni egyet? Nem ismerjük egymást, én általában elég láthatatlan vagyok, de még nem láttalak itt, fiatalnak tűnsz... csak nem új vagy? *érdeklődöm meg tőle, mert én nem vagyok az, és az, hogy nem vesznek figyelembe, nem jelenti azt, hogy nem figyelek a környezetemre. Biztos helyet akarok, hiszen barátkozni próbálok, ismerkedni, és ha igazam van, vagy ő sem utasít vissza, akkor tudok neki segíteni, mert ismerem az iskolát, a környéket és a rendszert.*
- Szereted a kutyákat? *teszek fel egy random kérdést, de pontosan azért, mert nekem van, és ha kíváncsi rá, hát akkor mutatok neki. Persze a famulusom sem maradhat akkor ki, már ha éppen otthon érem őt. Közben azért hirtelen tornyunk irányába mutatok, ezzel jelezve, hogy ha szeretne, és nincs más ötlete, akkor esetleg sétálhatunk is arra, ezért ha nem akadályoz meg, arra indulok.*

//NRT: Roxane - Conrad - 2013.02.26.//

*Érdekes fordulat áll be, mikor egy kedves, ismeretlen lány kerül utamba, amit nem bánok, hiszen így egyszerűbb ismerkedni, ő sem utasít vissza láthatóan, hiszen nyílt. Szavaira zavart nevetéssel bólintok, bár ez így ijesztőbben hangzik, mint ami valójában a helyzet, de ezért nem is reagálok, inkább csak szerényen mosolygok, mert ilyenkor úgy érzem magam, mint aki elveszett.*
- Hű... hosszú és szép neved van. Honnan jöttél, ahol ilyen neveket osztogatnak? *kérdem elkerekedett szemekkel, mert bár alapvetően nekem is hosszú nevem van, de az többnyire a rangok és a címek, melyeket bizony gondosan titkolok, mert nem szeretném, ha ebből előnyöm, vagy hátrányom származna. Ahogyan sejtem, valóban nem rég van itt, tehát tudok neki érdekeset mutatni, az pedig nekem jó, mert nem biztos, hogy koppintva leszek...*
- Mikor érkeztél? *kérdezek rá, mert tudni szeretném, hogy nagyjából mit láthatott, vagy hol járhatott, hiszen ha sétálok, akkor arra viszem, amit még valószínűleg nem fedezett fel, így talán neki is izgalmas lesz. A kérdésemre is pozitív a válasza, ez pedig teljes meglepetés, mert úgy tűnik, most minden összejön, és végre tudok ismerkedni, ha még hozzám közel álló módon, ügyetlenül és bátortalanul, elvégre burokban éltem...*
- Nahát, akkor lehet, hogy farkas lesz a famulusod. Az enyém sas, talán őt is látjuk majd... ha éppen nem kint röpköd. *mondom, nem is sejtve hirtelen, hogy talán a másik nem tudja, mi az a famulus. Majd akkor látja, illetve magyarázok neki. Közben természetesen haladunk, de még át kell sétálni a másik toronyba, tehát lesz egy kis út, addig viszont bólintok a kérdésére.*
- Husky. Már elég nagy. Neked esetleg van valamilyen állatod, vagy szeretnél? *pillantok rá, mert ez a téma talán egy ideig kitart, és innen képesek leszünk más irányba kanyarogni. Mivel én unalmas témákat szoktam átbeszélni odahaza, ezért lázasan töröm a fejem, mint mondhatnék, mert nem vagyok jó barátkozásban, ezért is nincs senkim...*

//NRT: Vixi és Galina - 2013.04.02.//

*Le kellene már szoknom a bámészkodásról: egyszer valakit annyira megsértek, hogy a véremet akarja majd elégtételnek. Attól pedig egy darabig még nem szeretnék megválni. Rövid válaszaimat az abszolút fáradtság számlájára írom, bár ez fel sem tűnne, ha Vixi nem beszélne hozzám képest olyan sokat. Mégsem válaszolhatok csupán egy-két szóval. Még szerencse, hogy ő nem egy hallgatag típus, különben ez egy nagyon csendes séta lenne.*
- Csak hosszú volt az út és elég fárasztó. *mentegetőzök, bár azt még én is tudom magamról, hogy szétszórt vagyok. Általában. A felajánlott segítséget egy nem, köszönömmel visszautasítom. Nem mintha azt gondolnám, hogy féltenem kell tőle a cuccokat, egyszerűen csak jól esik magamnál tartani a táskát. Ahogy haladunk a lépcsőn ismét elkalandozik a figyelmem, ez persze Vixinek is feltűnik. Kérdésére végre sikerül lecuppantani tekintetemet a csizmákról.*
- Ne haragudj, nem akartam udvariatlan lenni. *lelki szemeim előtt, hogy a fejem szinte világít, annyira elpirulok* - Csak eszembe jutott, hogy ilyen csizmákban én még rendesen járni sem tudnék, te pedig nyilván harcolsz bennük. Gondolom legalább is, hogy a kardot nem csak nehezéknek hordod magadnál.* El ne felejtsem, hogy vele ne húzzak újat, nem szeretném, ha rajtam ellenőrizné, hogy elég éles-e a penge. Enyhe csalódottságot érzek, mikor az órákra vonatkozóan nem kapok pontos választ, de az érzést azonnal izgatottság váltja fel, amikor értesülök az órarendről. Nem is tudom, miért gondoltam, hogy egy iskola órarend nélkül működhet. Nagy lelkesedésemben el is feledkezem arról, hogy azért álltam meg a lépcsőn, hogy kicsit kifújjam magam. Olyan lendülettel kapom fel a táskámat újra, hogy annak súlya majdnem visszaránt néhány lépcsőfoknyit. Szerencsére csak majdnem.*
- Ilyen folyosókkal volt tele a nagyanyám villája is. *jegyzem meg, amikor a rúnasorra érünk.* - Bár azokon még a családtagok sem szívesen mentek végig. *Az első két ablaknál megállok néhány másodpercig nézelődni, utána viszont rendületlenül haladok tovább, közben pedig leginkább Vixit nézem, ahogy megpróbálok összeszedetten válaszolni a kérdésére.*
- Nem szeretek varázspálcával hadonászni. Sokkal inkább érdekel a dolgok elméleti háttere, a kutatható dolgok. Meg a mágikus lények.* Ha nem akarnék mindenáron megfelelni a szüleim elvárásának, akkor már rég az egyik nagybátyám sárkányfarmján lennék, amit persze illegálisan működtet, de az ilyen apróságokra soha nem adtam.* - Gyakorlati tárgyak közül csak a méregkeverés érdekel. Te melyik tárgyat szereted a legjobban? *olyan lendülettel haladok, hogy majdnem felkenődök a folyosó végén a falra. Tényleg nem ártana kicsit körültekintőbbnek lennem. De majd máskor, most csak széles mosollyal nézek Vixire, hogy végre belépjünk a klubhelyiségbe. Kissé talán túlzott lelkesedéssel várom, hogy megkaparintsam az órarendem...*

//Aristarkh-Galina, NRT, 2013.04.16.//

//Aristarkh-Galina, NRT, 2013.04.16.//

*Kivételesen nyugodt hangulatban vagyok ahogy visszafele tartok a klubhelyiségbe. Lépteimnek alig van zaja, az egyik kedvenc lapos talpú cipőm van rajtam. Fehér farmeremhez egy sötétszürke ujjatlan pólót rángattam magamra, varázspálcám szokás szerint a farzsebemben. Ma is a kényelmet részesítem előnyben a divat helyett. Bal kezemben egy kissé viseltes könyvet tartok, a könyvtárból hozom, valami gyógynövényes kötet. Biztos vagyok benne, hogy nekem is megvan, de a jelek szerint már nem fért a táskámba az egy lány számára nélkülözhetetlen holmik mellé. Mint mindig, most is alig figyelek a környezetemre, ezért nagyon meglep, amikor feltűnik, hogy nem vagyok egyedül a folyosón. Nem láttam még ezt az embert, vagy talán láttam, de nem emlékszem rá. Az biztos, hogy nem ismerem. Igazán csak az öltözködése miatt tűnik fel, egyébként képes lettem volna szó nélkül elsétálni mellette. A bátyám és az amerikai barátai hordanak ilyen cuccokat. Talán ő is amcsi. Ahogy közelebb érek és tetőtől talpig végigmérem, csak akkor tűnik fel övcsatján a címer. Biztos vagyok benne, hogy láttam már valahol... talán még apám mutatta. Megállok és végre sikerül lehámozni a tekintetemet a címerről (az inkább eszembe se jut, hogy milyen béna látványt nyújthattam ahogy így bámultam valaki ágyéktáját...) és az ismeretlen arcába nézek.*
- Zdrastvujte. *A hangom kissé bizonytalan, nem tudhatom, hogy egyáltalán érti-e, amit mondok. Csak azért szólítom meg az anyanyelvemen, mert biztosan nem azok közé a családok közé tartozik, akik a szüleimet aurorkézre juttatták. Nem kell félnem tőle, legfeljebb csak közli, hogy fogalma sincs arról, hogy mit hordok itt össze. Talán egyszerűbb is lenne simán megkérdezni tőle, hogy orosz-e, de már mindegy.*

//Aristarkh-Galina, NRT, 2013.04.16.//

//Aristarkh-Galina, NRT, 2013.04.16.//

*Ritkán történik meg, hogy nem én vagyok az, aki először beszól valakinek, ráadásul most kivételesen nem is a szokásos stílusomban akartam kezdeni a társalgást. De amikor megjegyzi illetlen viselkedésemet akaratlanul is elfintorodom és nem bírom visszafogni magamat.*
- Az lenne ám a tartalmas beszélgetés... *Még hogy a fantáziáim! Jó, van rajta néznivaló, ez még a vaknak is feltűnne, de most nem azzal voltam elfoglalva. Igazán csak ezután tudatosul bennem, hogy jogosan kéri ki magának, egyszerűen csak bocsánatot kellene kérnem... de az nem is én lennék. Elég zavaró, ahogy rám mered, nem mintha én nem ezt csináltam volna eddig, de mikor válaszol az üdvözlésre végre megnyugszom.*
- Da. *Bár nem kérdésnek szánta, hogy orosz vagyok, a biztonság kedvéért azért megerősítem ezt a tényállást.* - Bocsáss meg, hogy bámultalak, csak a címer kötötte le a figyelmemet. *Na igen, automatikus tisztelet ébred bennem, ha honfitársról van szó, és ilyenkor előbújik a jól nevelt énem is. Amikor felajánlja én habozás nélkül kezet fogok vele, bár a kézcsókra nem számítok, az arcom forróságából pedig biztos lehetek benne, hogy kellőképpen bele is pirultam. Amikor bemutatkozik, majdnem felkiáltok, hogy hát persze, a Zhukov család címere, de szerencsére sikerül visszafogni magamat. Inkább nem terelném vissza a szót az övcsat irányába.*
- Galina Sergeevna Ivanova. Exortusos vagyok. *megértem, hogy hiányzik neki az anyanyelve, néha én is örülnék neki, ha valakivel oroszul tudnék társalogni úgy, hogy nem néz vissza rám bambán, hogy mégis mi a fenét karattyolok össze neki.* - Amióta itt vagyok te vagy az első orosz, akivel találkozom. Emlékszem, hogy apám említette párszor a családod. Ti is moszkvaiak vagytok, ugye? *A város nevét némi ellenérzéssel mondom ki, ha rajtam múlna, akkor ott már nem sok varázslócsalád élne. Azok legalább is biztosan nem, akik az én családom ellenségei.*

//Aristarkh-Galina, NRT, 2013.04.16.//

//Aristarkh-Galina, NRT, 2013.04.16.//

*Néhány nap múlva már biztosan jókat fogok szórakozni ezen a helyzeten, most viszont csak próbálom követni, hogy tulajdonképpen miről is beszélünk. Van egy olyan érzésem, hogy egyszerűbb lenne azt mondani, hogy nem azt néztem, és ezzel lezárni ezt a felesleges szájtépést, de általában nem vagyok híve az ilyen egyenes megoldásoknak. Jobb kezemet csípőre téve felveszek valami flegma pózt, és újra végignézek az ismeretlenen.*
- Hajat csak olyasmiért tépek, amiért érdemes is. *szívesen hozzátenném még, hogy érte nekem nem érdemes, de semmi kedvem tovább sértegetni. Magamban füstölögve csörtetnék tovább a folyosón, de szerencsére ráveszem magam még egy utolsó próbára, és amikor válaszol, el is felejtem minden bosszúságomat.*
- Csak felismertem. *válaszolom a címerre vonatkozó kérdésére* - Apám egy időben sok családdal tartotta a kapcsolatot, és nekem is mesélt róluk. Nyilván a címert is ő mutatta valamikor. *Amikor megemlíti, hogy a családja már nem él egy pillanat alatt elszáll minden jókedvem.*
- Sajnálom. *Ezek most nem csak illendő de üres szavak, valóban átérzem a veszteségét. Hiszen az én szüleim sem élnek, a testvérem pedig több ezer km távolságra van tőlem. A kezemben tartott könyv borítójával kezdek babrálni, leginkább azért, hogy ne kelljen Aristarkh szemébe néznem.* - A családod a Bratva tagja volt. Apámnak volt néhány üzleti érdekeltsége, és a te apád segített neki néhányban. Akkor is ő segített, amikor el kellett hagynunk Moszkvát. Az Ivanov család sokat köszönhet a Zhukovoknak. *Végre felnézek a könyvről, szeretném megkérdezni, hogy mi történt velük, de nincs kedvem. Tényleg jó lenne elmenni valamerre, ha már ilyen témáról beszélgetünk, az nem egy sötét folyosóra való.*
- Csak a klubhelyiségbe akartam visszamenni. *Intek az említett irányba.* - De szívesen beszélgetnék még veled. Bár megmondom őszintén, hogy nem sokat tudok a családodról. Apám nekem alig mondott valamit, a többiről pedig akkor értesültem, amikor a bátyámmal beszélt és én véletlenül éppen a dolgozószobájánál hallgatóztam. *Na igen, eseménytelen gyerekkoromban csak az ilyen hallgatózások nyújtottak némi izgalmat, egészen addig, amíg egyszer le nem buktam. Arról fogalmam sincs, hogy merre mehetnénk ahol nyugodtan lehetünk, ezért kissé tanácstalanul nézek Aristarkhra.*