Titkok erdeje

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2014-02-18, 10:10 pm

//NRT: Oliver és Daph – 2014.01.31.//

Azt hiszem végleg elvágom magam, amikor magyarázkodni kezdek. Annyira belekavarodom az egészbe, hogy bár tudom, hogy mit akarnék elmondani, gőzöm sincs, hogy azt hogyan tegyem. Ez az egész az ő hatása. Vagyis lehet, hogy inkább saját szerencsétlenkedésemé, nem tudom pontosan, de jobb lenne hinni, hogy miatta van. Már csak azért is, mert akkor talán nem érezném ennyire rosszul magam azért, mert egy épelméjű szöveget nem tudok összeállítani, mindössze néhány mondatból, vagy akár szóból. Valószínűleg elég furcsán jött ki ez az egész, mert próbál nyugtatni, amitől nekem csak még rosszabb. Ezt persze nem fogom hangoztatni, csak egy szerencsétlen, zavart mosolyt villantok felé. Tényleg nem tudok mit kezdeni a helyzettel, nem szoktam lányokkal beszélgetni. Vagyis szoktam, de nem így, nem eddig és nem ilyen helyzetben, vagyis... Mindegy, hagyjuk, mert megint csak belekeveredek az egészbe. Roki is megérkezik hamarosan, közeledése viszont vissza lesz utasítva. Nem úgy ismerem, mint aki ilyen könnyen beletörődik a dolgokba, biztos vagyok benne, hogy tervez még majd valamit, bár gőzöm sincs, hogy mit. Remélem nem akarja majd a képességét használni. A masszírozás felől viszont úgy tűnik, meg tudom győzni a lányt. Végül is mi rossz lehetne abban? Én szívesen tenném, neki meg remélhetőleg jobb lenne utána. Ennyi az egész.
- Nem, egyáltalán nem probléma - vágom rá azonnal.
Talán túl hirtelen is, melynek egy újabb pirulás lesz eredménye. A párduc megjelenésekor rá is kitérünk. A famulusom azonnal bepróbálkozik nála is, amire egy jókora tasli lesz a válasz, meg a másik társ eltűnése. Sajnálom, hogy miattunk ment el. Nem akartam, hogy ez legyen. Rosszul is érzem magam miatta kicsit, de amiatt még inkább, ami ezután jön. Az pedig egy rossz kérdés feltétele. Nem akartam túlontúl akaratos lenni. Főleg nem azok után, hogy látom, hogy a lány hogyan reagál a dologra, így csak egy bocsánatkérés csúszik ki számon. Ennek talán megvan a hatása, minden esetre láthatóan lelombozódott a hangulat. Úgy tűnik a kényeztetésnek is lőttek, mert Daph felajánlja, hogy visszavisz minket a kikötőbe, ezt viszont én nem akarom hagyni. Nem akarom őt itt hagyni, azok után meg főleg nem, hogy elrontottam a kedvét. Ráadásul a famulusa is elment, így most egyedül kellene visszamennie, amit nem engedhetek. Elvégre mégiscsak férfi vagyok, vagy mi! Fel is ajánlom, hogy visszakísérem, amire egy újabb visszautasítás a válasz. Ez fáj. Egyre inkább fáj, hogy minden egyes gesztusomat elutasítja valahogyan. Fejem kicsit lehajtom, hogy néhány pillanat erejéig a földet bámuljam, de tényleg nem tart soká. Már csak azért sem, mert azonnal felkapom tekintetem, amint megérzem kezének érintését sajátomon. Arcomon azonnal úrrá lesz a pír. Ajkaim résnyire nyílnak a döbbenettől, úgy figyelem őt. Szívem veszettül kezd kalapálni mellkasomban, szinte már fájón verdesi a gyorsuló ütemet. A lélegzésről is megfeledkezem egy pillanatra, majd csak megbabonázva bólintok.
- R-rendben, vagyis... Állok szolgálatára, kisasszony! - eresztek el egy gyámoltalan mosolyt.
Roki hirtelen eszembe sem jut. Úgy érzem, hogy ezzel a lánnyal bárhová elmennék, tartson az bármeddig. Egyetlen pillanat, egy nap, vagy akár több, mindegy, bár szeretném, ha minél tovább tartana.

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2014-04-08, 9:26 pm

//NRT: Dazira és Nath – 2014.04.08.//

Mindig akad számomra feladat, amely elvégzésre vár. A maira természetesen Demien kért meg, ugyanis akad egy bizonyos tárgy, amelyet valaki előbb talált meg, mint ő. Na nem sokkal, de mégis bosszantó, hogy most nála van, nem pedig a magiszteremnél. A dolgom tehát az volt, hogy megtaláljam azt a dobozt és visszavigyem neki, de a gond az, hogy mindez nem olyan egyszerű. A pasi természetesen megvan, de a ládika nem volt nála. Okos, hogy elrejtette, így addig én se ölhetem meg, amíg nem adja azt át nekem és bár a tudatát valamilyen szinten tudom befolyásolni, mégis oly jól elrejtette magában ezt az információt, hogy még mindig nem böki ki. Elhoztam a Mysterioba és jelen pillanatban az erdő sűrűjénél vagyunk, ő egy fa előtt gubbaszt, én pedig fölötte állok, pálcámat véres testére irányítva. Ruhája egyébként szakadt, borostás álla véres saját vérének hála, kezében pedig egy tőr van, mellyel újabb és újabb sérüléseket ejt magán. Na nem önként, az én parancsomra.
- Halljam, hova rejtetted? Te is tudod, hogy akármeddig kínozhatlak, magadat kímélnéd meg, ha válaszolnál. – hiába vagy 40 éves ez a fószer, esélye sincs egy olyan varázsló ellen, mint amilyen én vagyok. Annyi mindenen átmentem már, még az iskolámat is elárultam annak idején a nagyobb hatalom érdekében, tehát velem nem fog elbánni, erre pedig szerintem ő is rájön, mert lassan sírni kezd, mint egy kupac semmi és már vágja is az újabb sebet combjába. Türelmes vagyok, szóval ki fogok várni addig, amíg szükséges, így lassan sétálni kezdek előtte, majd ismét intek fejemmel.
- Jöhet a következő vágás, de az már a gyomrodat érintse és elég mély legyen ám. – bele nem fog halni, nem hagyom, hogy a túlvilágra kerüljön idő előtt és akárhogy is nézem, szerintem ő se akar még meghalni. Ha tehát valaki most erre jár, eléggé meglepheti az, ami szemei elé kerül. Engem nem hat meg, ha bárki ránk talál, ha olyan, akkor simán végzek vele… Egyébként nem nézek ki most se másképp, mint általában, hajam kócos, arcom borostás, ruházatom pedig fekete színű, mely most egy rövid ujjú ingből áll és egy normális, fekete nadrágból. Szeretem az ingeket, és bár akad rajta néhány vérfolt – mely természetesen nem az én vérem -, ez mégse hat meg, majd kitisztítom. De nekem most fontosabb az öltözetemnél az, hogy végre megkapjam azt a dobozt és kezd fogyni a türelmem.

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2014-04-08, 11:19 pm

//NRT: Dazira és Nath – 2014.04.08.//

A lány még csak tegnap érkezett az iskolába, de kíváncsisága nem hagyta nyugodni. Elhatározta, hogy felfedezi az iskolához tartozó számára ismeretlen területeket. Késő délután járhatott az idő mikor Dazira az iskola határát elérvén megpihent. Ahogy ott álldogált és nézelődött szerte- szét a távolból egy sűrű erdő rajzolódott ki, mely emlékeket idézet fel benne.
~Szinte végtelennek tűnik innen, olyan hatalmas. Emlékeztet az otthonira, bár az mintha picikét kisebb lett volna ... Mindegy. Megnézem kicsit közelebbről is , még is mi baj történhetne?~ sanda mosolyt vetett s elindult , hogy közelebbről is szemügyre vegye a végetlennek tűnő erdőséget.
A látvány ámulatba ejtő volt. Az égbe kapaszkodó, göcsörtös ágú, fák melyek körül vették dühösen zizegtek, susogtak. ~Már most imádom ezt a helyet, amúgy is imádom az erdőket.~
Egy kis ösvényt pillantott meg melyet itt-ott hatalmas fűcsomó borított.~ Szinte minden fa megtalálható itt, öregebbnél öregebb fák: fűz-, bükk... hmm, na és az vajon mi?- akkor közelebb lépett a szemben lévő fához sejtelmesen végighúzta úját a fa érdes kérgén majd lábujjhegyre állt s letépett egy fiatal apró levélkét.
-hmm ez bizony tölgyfa. - alig mondta ki s a fa ágai megrezzentek. Dazira furcsállta ezt a jelenséget hisz még a szél sem fújt.
- Milyen különleges hely ez? Elég érdekes. -~Vajon mit rejt a belseje?? ~
Nem elégedett meg ennyivel kíváncsisága csillapíthatatlan volt, így folytatta útját az erdő belseje felé. A bozótoson túlról hangok szövődtek ki , emberi hangok. Így hát átvágta magát a bozótoson , ami bezárult mögötte, de nem rémült meg hisz ettől már furcsább dolgoknak is szemtanúja volt . A hang egyre erősödött . Dazira meg akarta tudni honnan s kitől származik így hát követte a hangot. Ekkor megtorpant. Két fura külsejű férfit pillantott meg az egyiknél pálca volt a másik pedig egy fa előtt gubbasztott nem valami jó állapotban. Kicsit meglepődött majd megköszörülte torkát s így szólt a két férfi felé:
- Elnézést kérek a zavarásért! Abszolút nem akartam megzavarni a.... aaa mindegy is, folytassák csak . - s távozni készült , de még visszafordult .
- Elfelejtettem merre jöttem útba igazítana?- fordult a fekete hajú eléggé szimpatikus külsejű fiatal férfi felé.

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2014-04-09, 2:41 pm

//NRT: Dazira és Nath – 2014.04.08.//

Kissé unalmas a számomra, hogy ez a szánalmas férfi nem képes kibökni annak a helynek a nevét, ahol elrejtette a dobozt. Szükségem van rá, és nem fogom feladni. Úgy érzem, hogy lassan ideje tovább lépnem a kínzásaiban, de egyelőre szórakoztató a számomra az, hogy remegő testét nézem, könnyes, véres arcát, ahogy ismét magába kell vágnia tőrét. Nemsokára tehát a gyomor is fel lesz sértve, legnagyobb örömömre, és látom ám az elgyötört arcon, hogy már nem kell neki sok ahhoz, hogy véget érjen élete. Ajkai közül vér kezd el csordogálni, de nem hat meg, ahogy köhögése se.
- Most pedig forgasd is meg magadban a pengét. – a tekintete még ijedtebbé válik, mégse tud ellenkezni, így nemsokára hangos kiáltása lesz hallható az erdőben, ahogy a penge is tovább sebzi testét, fordul el húsában, roncsolást hagyva maga után. Ekkor viszont kicsit távolabb léptek zaja üti meg fülemet, így azonnal abba az irányba is kapom fekete szemeimet és hamarosan kirajzolódik előttem egy fiatal lány alakja. Ahogy nézem, nem lepődik meg nagyon a látványon, ami szemei elé tárul, de az, hogy ilyen gyorsan elhúzná a csíkot… talán belül mégis csak negatívan érintette, fene tudja, nem ismerem.
- Ha nem akartál zavarni, akkor miért szólaltál meg? Miért nem fordítottál hátat, mintha itt se lettél volna? – teszem fel a nagy kérdést, miközben a másikat fixírozom, csinos arcát, szép tekintetét, miközben a földön gubbasztó férfi még mindig beleivel játszadozik és egyre rosszabbul néz ki. Na de a következő kérdés… hangos nevetés tör elő belőlem ennek hallatán, mert ilyet se látni sűrűn, hogy kínzás közben útbaigazítást kérnek tőlem.
- Persze, mint látod, nincs jobb dolgom, csakis neked segíteni. – csóválom meg kissé fejem, mert azért ennyire butuska embert is régen láttam már. Pálcám lendítem is felé és egy egyszerű átokkal teszek róla, hogy itt maradjon.
- Locomotor mortis. – lábaira láthatatlan bilincsek kerülnek, ő pedig képtelen lesz tovább menni. Ha pedig mégis megpróbálja, bizonyára szépet fog puffanni a földön.
- Hogy hívnak kiscica? – kérdezek rá kíváncsian, miközben meg is indulok felé, de fél szemmel azért a szenvedőt figyelem, aki kihúzza testéből a tőrt, majd ismét gyomrába vágja, majd jöhet a forgatás is. Ha így folytatja, hamarosan meghal, de látom tekintetén, hogy nemsokára beszélni fog.

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2014-04-09, 4:50 pm

//NRT: Dazira és Nath – 2014.04.08.//

- Tudod, kíváncsiságból eljöttem egy felderítő túrára... erre két idegenbe botlok. Egy pszichopata szadistába és egy szerencsétlenbe. Sétálok nyugodtan erre... Te hogy reagáltál volna ?? Attól hogy nem szólaltam volna meg még itt voltam és láttam az eseményeket. De tudod, mit felejtsd el, de az útba igazítás az el kellene. ~Ha nem tévedtem volna el nem kértem volna segítséget, utálok másokra szorulni.~
Egy nevetés törte meg az erdő csendjét.
-Remek! Nevess csak, engem igazán hidegen hagy mit csinálsz, csak vissza szeretnék jutni az iskolába. Nem lepődöm meg a modortalanságod miatt, de vedd, úgy megbocsátok. - mondta kissé megvető hangon, míg a gubbasztó férfit nézte, aki eléggé elvolt magával. ~Elég rosszul néz ki, hmm, remek első nap már egy szadista pszichopatába botlok, ez az én szerencsém.~
~ Kiscica? Még mer becézgetni ez a pszichopata?Halatlan. ~
- Örvendek, de nem túlzottan .- válaszolta kissé durva hangon. ~Nem kellene modortalannak látszanom, hmm~A nevem Dazira Merzeus . A kézfogást kerüljük ha nem baj és a további csevejt is igazán nem akarlak feltartani. ... Szóval miként kivezettél innen, jöhetsz is vissza tovább kínozni ezt a szerencsétlent. -~Eléggé szimpatikus még így is, hogy egy pszichopata, de nem fogok vele barátkozni amúgy is nehezemre esne.~
-Jó lenne, ha te mennél elől. Lehet, hátulról szebb látványt nyújtasz, mint előröl. - jegyezte meg cinikusan majd ajka mosolyra görbült.

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2014-04-11, 10:55 pm

//NRT: Dazira és Nath – 2014.04.08.//

Tényleg meglep, hogy ez a csaj csak így megjelenik itt, majd útbaigazítást kér, pont most, ebben a helyzetben. És hogy nem akart zavarni… miféle szöveg már ez? Ha én nem akarok valahol zavarni, akkor nem megyek oda, nem jelenek meg, ez lenne a normális emberi reakció, de talán nincs rendben valami a csajszinál, fene tudja.
- Áh értem, szóval rögtön abból vonsz le következtetéseket, amit látsz, meg se próbálsz a dolgok mögé látni. – bólintok rá kezdetleges szavaira, miközben a valóban most már szerencsétlennek tűnő férfi felé nézek. Nem tartozom magyarázattal a másiknak, mégis, legyen egyszer gyereknap, segítek neki abban, hogy jól lássa a helyzetet.
- Ez a férfi ellopott valamit az Inflatus ház magiszterétől, tehát nem tűr másmilyen bánásmódot. Na? Még mindig sajnálod? – döntöm is meg kissé fejem és sejtem, hogy ő is egy diák lehet a Mysterioból, így pedig talán érezni fogja majd a dolgok súlyát. Ha pedig nem, hát nem. Mindenesetre sejtheti, hogy én miért bántom őt, hogy miért tartom fogva, de ha nem rakja össze a kirakós darabkáit, akkor tudatlan marad.
- És én máshogy reagáltam volna, mivel tudod, egy picit se vagyok olyan, mint te. – mutatok is felé és eszem ágában sincs segíteni neki, így töri meg nevetésem az éjszaka csendjét. Az hiszi, hogy ráérek? Elég komoly dologgal foglalkozom most ahhoz, hogy rá fecséreljem az időt.
- Megbocsátasz? Cica, éppen az előbb adtam a tudtodra, hogy komoly dolgom van, nem tudok veled játszadozni. És még jó, hogy nevetek rajtad, amikor ilyen vicces vagy. – és ez után jöhet az átok is, amely lábait fogságba ejti, tehát nem fog tudni mozdulni, egy lépést se fog tudni tenni addig, amíg én meg nem engedem azt neki, tehát amíg meg nem szüntetem az átkot. Szóval így próbáljon meg bátran távozni, maximum nagyot koppan a kissé sáros talajon az én legnagyobb örömömre.
- Nem izgat, hogy örvendesz-e. Én egy picit se, nem voltam kíváncsi egy újabb kislányra, mert akárhogy is nézlek, nem tűnsz túl idősnek. – talán elsős lehet, maximum másodikos. Soha se jöttem ki jól az alsóbb évesekkel, nem is akartam, szóval ő felé se fogok közeledni, sehogy se, de azért a nevét még elárulhatja nekem, ha már így megzavart.
- Nem akartam kezet fogni és jobb lenne, hogyha lejjebb vennél a felsőbbrendűségből, mert én ezt nem tűröm el! – lassan elé sétálok, majd mélyen a lány szemeibe nézek. – Térdre! – tanuljon egy kicsikét a lány. Nem fog tudni ellenállni nekem, mivel a szuggesztiót használva kényszerítem tudatát engedelmességre, így hogyha letérdel, mert ugyebár nem lesz más lehetősége, meghallhatja az én nevemet is.
- Egyébként Nathaniel Cornwlade vagyok! Addig maradj csak így, amíg be nem fejezem, utána majd meglátom, mi lesz veled. – és hiába mond most már bármit, nem fogok vele foglalkozni. Egyébként pedig, nem kell, hogy mindenkinek tetsszen a külsőn, nekem bőven elég az, hogy Rózi velem van, nem szorulok rá másokra, főleg nem a kislányokra. Visszasétálok tehát a férfihoz, majd végül lassan leguggolok, vele szembe.
- Most a szíved jön! Szóval jobban tennéd, ha válaszolnál. – a pasas arcán verejtékcseppek jelennek meg, majd halkan, súgva kezd el beszélni, tehát Dazira nem tudhat semmit se abból, amit én most megtudok. Néhány rövid másodperc az egész, arcomon pedig mosoly jelenik meg. A pasi könyörög, hogy most már engedjem el, de én csak lassan kelek fel, majd irányítom rá a pálcám.
- Avada Kedavra! – zöld fény borítja be az erdő ezen részét, amely a pálcámból érkezik, egyenesen áldozatomba, kit el is ér pillanatok alatt a vér. Feje lehanyatlik és többé már biztosan nem fog mozdulni.

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2014-04-12, 12:00 am

//NRT: Dazira és Nath – 2014.04.08.//

-Hm jó ne haragudj. Igazad van felelőtlen dolog úgy ítélkezni, hogy nem is ismerlek. Meglopta a magisztert? Volt mersze? Huh aztaa - felelte majd a gubbasztó férfi felfordult
-Bátorságod is olyan nagy, mint az akaratod? Megtörhetetlen? - Dazira nem várt választ a kérdésére inkább .
-Ha meglopta a magisztert miért nem ölted még meg? ~Hm talán nem jó ötlet megölni. Vagy valami értékes dolgot csent el? Mindegy az ő dolguk lehet jobb kimaradni belőle.~ Nem már abszolút nem sajnálom, sőt szívesen nézem végig, ahogy megbünteted. -
~Remek megint kinevet, de most már legalább értem mi ez a nagy sürgős dolog, amiért nem tud időt szakítani rám.~
- Jó, akkor még nem tudtam, hogy ez annyira komoly. Azt hittem valami pszichopata vagy, csak nyugodtan sétálgattam az erdőben, mert már untam a nyüzsgést. Azt hittem itt nyugodtan merenghetek, de úgy látszik nem. De persze, hogy megbocsátok neked. Állj! Kislány? Ha nem vennéd, észre nem vagyok egy átlagos kislány. Jobb lenne, ha talán kinyitnád a szemed. ~Hm még hogy én kislány ch ~. A férfi odasétál Dazira elé s hangzott a végszó "Térdre" . A lány nem tudta mi történik hirtelen térde megroggyant , próbált ellenállni , de hiába elvesztette uralmát lábai fölött. Egyik percen még állt aztán térdre ereszkedett a férfi előtt, míg az bemutatkozott.
- Ezt soha nem felejtem el neked Nathaniel Cornwlade. Soha !!!! Remélem boldog vagy . Inkább kínozzanak halálra, mint hogy Önszántamból ilyenre vetemedjek. Hogy térdre boruljak egy férfi előtt. ~Ettől megalázóbb dolog már nem is történhetne velem, hm, ezt nem felejtem el.~
Nathaniel nem törődve a lány mondandójával visszasétált a tolvaj férfihez, hogy tovább vallathassa.
-Remek , már a szíved jön . Jobban tennéd, ha elmondanád . Bár megértem a makacsságod én sem mondanék neki semmit.... Tényleg meddig kell így maradnom? Amúgy meg úgy is végig akartam nézni a kínzást, de nem így. Most komolyan egy kicsit sem sajnálsz? Tudom, hogy kicsit beképzelt volt a modorom... de megérthetnél. Most ha azt várod, hogy könyörögjek... Nem fogok! Csak hogy tudd! Ha egész éjjel itt kell, térdelnem sem fogok. Ne hidd, hogy nálam ezzel elérsz bármit is. - a lány hirtelen elcsendesedett majd kezét szeméhez kapta, egy zöld fény villant fel mely a férfi pálcájából áramlott ki. A különös zöld fény hamar elhalványult majd elnyelte a sötétség s végleg megszűnt.
-Hm béke poraira !- hangzott s a gubbasztó férfire nézet , aki a jelek szerint életét vesztette.
Már nagyon fáj a térdem, nehéz lesz de ááh gyűlölöm, már most utálom ... de megkérem szépen , hátha megsajnál. Még is mit akar, kínozni?~
- Most már felállhatok?~ - kérdő tekintettel nézett a férfire majd lesütve fejét halkan megtörve :
-Kérlek ! - sóhajtott egyet aztán felemelte fejét büszkén és szúrós tekintettel újból megszólalt:
-Nem valami kényelmes a csupasz földön térdelni , tudtad? A muhar is szúr. Persze biztos élvezed, ahogy itt megalázhatsz. - mondandója után tekintete megint a földre szegeződött s keserves fancsali képpel nézte, ahogy az éjjeli szellő megrezzentette, a fűszálakat mik oly fényesen ragyogtak a hold fényétől.

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2014-04-19, 1:01 pm

//NRT: Dazira és Nath – 2014.04.08.//

Nem mintha beszámolóval tartoznék ennek a lánynak, de némi aprócska információmorzsát a tudtára adhatok, ezzel nem lesz sokkal előrébb, mégis rájöhet arra, hogy nem minden a látszat, ahogy arra is, hogy esetleg tényleg komolyabb dolgom is lehet, mint amit ő el tudott képzelni. Ne haragudjak… de kis cuki. Nem vettem a szívemre, ahhoz ő nem áll közel hozzám, hogy meg tudjon bántani, az idegenek pedig már pár éve nem érdekelnek. Amikor még én is elsős voltam, akkor bizonyára megpróbáltam volna a kedvére tenni, segítettem volna neki, de az már tényleg rég volt, azóta pedig megváltoztam…
- Legalább ma is tanultál valamit. – bólintok végül rá, majd megcsóválom cseppet a fejem is, mégse mondok most mást arra, hogy Demient hogyan is lopták meg. Nem éppen úgy, ahogy azt a lány gondolja, mivel még nem volt az adott tárgy a magiszterem tulajdona, de számunkra mégis lopásnak számít, ilyen ez az élet.
- Igen, valahogy úgy. Miért kérded? – miért is érdekli az én bátorságom? Tán gyávának tűnök? Ennyire nem lehet naív és hülye, hát komolyan mondom…
- Az már nem tartozik rád! – nem is értem, hogy miért várja el azt tőlem, hogy majd további információkat is megosztok vele. Eszem ágában sincs, szóval higgyen azt, amit akar, találjon ki újabb lehetséges opciókat, de az igazság se olyan bonyolult, bár aki nincs benne ezekben a dolgokban, az nem tudhatja.
- Egyébként meg úgy beszélsz a gyilkosságról, mintha már öltél volna. Mintha olyan egyszerű lenne. – számomra nem volt az, pedig én is egy feketemágiát gyakorló családban nőttem fel, mégis, iszonyatosan megviselt az, amikor először kellett ölnöm. Azóta már persze nem érdekel a dolog, de hogy egy kislány így beszéljen minderről, szerintem úgy, hogy nem érzi át a dolgok súlyát, az már nem normális. Na de jöhet a hosszú magyarázkodás, amelyeket én unottan hallgatok, nem törődve azzal, hogy nem tetszik neki az, ahogy hívom és hogy nem átlagos? Itt sokan azt hiszik, hogy különlegesek, de nem azok és könnyű letörni a szarvukat is, így nem szavakkal reagálok most már rá, hanem egy egyszerű paranccsal, így rogy térdre előttem és ahogy azt sejtettem, elég rosszul is érinti a dolog. Nem mindenkit hatna meg, de az ilyen elkényeztetett kis cicuskákat annál inkább, én pedig azt hiszem, hogy máris rájöttem a gyengepontjára. És ez a dühös tekintet… hát tényleg édes.
- Ajánlom is! Akkor legalább megtanulod, hogy velem hogyan kell viselkedned. – bólintok rá, majd ez után kis időre magára hagyom, hogy ismét azzal foglalkozzam, aki miatt itt vagyok, tehát a vérző, talán már haldokló férfivel. Dazira persze ezt is kommentálja, de minek? Nem tudja, hogy mikor kell csendben maradni?
- Ha nem kussolsz el, te is még megjárhatod. – pillantok hátra a térdelő lányra, mert már tényleg röhejes, hogy mindenhez van hozzáfűznivalója. Csak beszél és beszél, sajnálkozásról, meg könyörgésről, de most nem ő van a figyelmem középpontjában, ami valószínűleg újdonság a számára. Talán mindig rá figyeltek, de hogy én sajnáljam? A további zagyvaságokra már nem is figyelek, inkább arra, amit a férfi utolsó szavaival mond el nekem a tárgy helyéről és látom rajta, hogy nem hazudik nekem. Így pedig jöhet a gyors halál, aminek bár nem örül, annál biztosan jobb, mintha további kínokat kellene kiállnia. Egy kis ideig még figyelem a földön lévő férfit, majd végül hátat fordítok neki. Majd később eltakarítom vagy küldök valaki, aki elvégzi helyettem ezt a szó szerint piszkos munkát… nem kellene, hogy pár normálisabb elsős frászt kapjon.
- Ha kicsit kevesebbet beszélsz, akkor fel! – tekintek végül Dazirára, aki érezheti, hogy most már képes lesz arra, hogy felkeljen, majd ez után szüntetem meg a lábbilincselő átkot is. – Finite incantatem! – tehát most már mozogni is tud, ha annyira akar. De hogy valaki ilyen hisztis legyen, komolyan, kezd megfájdulni tőle a fejem.
- Nem szoktam a földön térdelni, mint te, így nem, nem tudtam. De hidd el, sokkal több fájdalom is érhetne. – tapasztalatból beszélek és talán ha rám néz is sejteni fogja. Mindenesetre én nekem már nincs kedvem hallgatni a hisztijét, így kezemmel intek is a megfelelő irányba, hogy merre kellene tovább mennie, mert eszem ágában sincs hoppanálva kivinni innen, azt nem érdemli meg.
- Egyébként te mindig ennyit fecsegsz? Csak mert roppant mód idegesítő ez a sok duma. Néha okosabb csendben maradni. – ha visszagondol a találkozásunkra, talán érezheti, hogy miért is mondom most ezt neki. Lehet, hogy másnak bejön, de nekem nem, szóval ha velem van, kicsit nem árt visszafognia magát és kevesebbet hisztizni, mert tényleg itt hagyom… viszont ha képes erre, akkor egy ideig még sétálok vele, most nem árt a friss levegő, mivel ma este még kemény munka vár rám, még meg kell szereznem azt a tárgyat és nem lesz gyerekjáték.

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2014-04-23, 2:47 am

//NRT: Dazira és Nath – 2014.04.08.//

Mindig van mit tanulnia, talán tényleg tiszteletlen volt a férfivel és ez a lecke csak javára válik vagy épp ellenkezőleg. Míg nem látja be , milyen valójában addig minden szurkálódást , piszkálódást, megleckéztetést ellene irányuló rosszindulatú tettnek vesz s most is magában fortyog, mint egy vulkán, aki ép kitörni készül.
-Te is tanulnál egy kis jó modort, ha nálam lenne a pálcám. – vágta rá meggondolatlanul. Talán nem éppen a legjobb visszabeszélni, de ez tipikusan jellemző rá. Az egója nem engedi, hogy ennyibe hagyja Nathaniel tettét, még ha tudja is hogy veszélyes játékot űz. Nem mindenki fogadja jól a visszadumálást és a fiú épp ilyenek bizonyul.
- Nyuszinak tűntél. – szánt szándékkal nevetésbe kezdet csak hogy tovább tetézze a kellemetlen légkört, ami szinte már izzott. Várta a másik reakcióját, tudta jól hogy a tüzel játszik hisz a férfinél pálca van, és nem éppen tűnik békésnek főleg most, hogy még direkt bosszantja is.
- Hát jó ha nem hát nem- végül is teljesen igaza van , nem tartozik a lánynak semmiféle magyarázattal , mert semmi kőzze az egészhez. Persze Dazira , az Dazira ő nem változik . Nem fél , pedig lehet, jobban tenné, ha nem provokálná tovább .
- Ó most jössz ezzel a nem egyszerű a gyilkosság dumával. Mikor láttam mit csináltál. Azt hiszem, ezt nevezik képmutatónak.- ha annyira nehéz lett volna, ahogy Nathaniel mondta , akkor miért is tette meg? Aki nem akar megölni valakit az nem, kínozza úgymond halálra, hanem elengedi. Habár lehet, hogy még egy ilyen modortalan agresszív ficsúrnak is van bűntudata vagy lelkiismerete . Még is csak ember ő is mint az akinek úgy kioltotta az életét.
Egy emberi élet kioltása meg sem kottyan egy inflatus bellinek, hisz ők oly könnyedén osztogatják a halált s döntenek életek felet. De hagyjuk is ezt.
A magyarázkodás után a legrosszabb, ami történhetett a lánnyal, hogy belegázoltak a becsületébe és a mértéktelen egójába. Olyasmihez hasonlítom, mint mikor letörik az unikornis szarvát és egy hétköznapi ló marad, vagy ilyesmi. Nem épp kellemes érzés a megaláztatás, de hát egyszer ezt is át kell élni.

- Mert kivagy te? Hogy előtted térdelnem kellene? Ha?~Ilyen beképzelt ficsúrt kinek képzeli ez magát~ - nem várt rá választ, de élvezettel szegezte a férfihoz a kérdést, míg az a haldoklóval foglalkozott.
Jött is hamar a reakció, ami kissé fenyegetően hangzott. A lányt nem rázta meg a fenyegető szövegelése a fiatal srácnak, erre nem reagált semmit csak annyit, hogy
-Nem kussolok el, míg nem beszélsz velem normálisan.- megszokta a kedves, tapintatos viselkedést és elvárja hogy normálisan bánjanak vele . De mikor ránéz Nath ra rájön hogy fölösleges a száját tépnie mert menthetetlen eset. Eközben a földön gubbasztó férfi szenvedése megszűnt létével együtt. Dazira hosszasan nézte a halott férfit , szemei sem rebbentek szinte megfagyott tekintete. Bámészkodás közben észre sem vette hogy Nath visszavonta a varázslatot és feltud állni.
~Végre érzem a lábam~ hirtelen felállt s közelebb lépet a férfihez majd jól bokán rúgta.
-Akkor próbáld ki , hogy milyen lehet te vadállat. - a jelek szerint nem sokat érzet meg a rúgásból meg sem rezzent. Dazira elégedetten pillantott a fiúra leplezve rúgását azzal, hogy:
- Volt valami kis szardarab a cipőmön próbáltam letörölni a gazban bocsi, hogy véletlenül beléd rúgtam. Szerintem meg sem érezted. –aztán mintha misem történt leporolta térdét majd a Nath kérdésére csak volna megvonta a vállát. Nem szokott sokat beszélni, de most a férfi eléggé kihozta belőle.
-Okosabb? hm tudod nem fizetek a számért adót .Ha meg nem tetszik a hangom fogd be a fülled. Ha segítesz kijutni, meghálálom, többet nem fogsz látni és hallani az üres fecsegésem- felelte majd hátradobta göndör fürtjeit mi szemébe lógott sarkon fordult és elindult a bozótos felé , de közbe sanda pillantásokat vetve háta mögé .
-Talán sétálhatnák, csendbe maradok, ha kivezetsz.- alkudozott könnyelműen, nem mintha olyan helyzetben lett volna.

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2014-05-03, 12:41 pm

//NRT: Dazira és Nath – 2014.04.08.//

Őszintén szólva tényleg nem hat meg a lány, mondhat akármit, inkább egy idegesítő kis féregnek tartom, aki valószínűleg mindig el volt kényeztetve és ahogy hallom, talán valamiféle álomvilágban élhet. De arra, hogy még fenyegetőzni is próbál, muszáj felnevetnem.
- Első lecke: egy jó varázsló vagy esetedben boszorkány akkor jó tényleg, ha a pálcája mindig nála van. Nos, az én pálcámat te nem is tudnád használni. – mivel egyedi pálca, egy erősebb varázstárgy. – Arról pedig szerintem ha okosabb lennél egy picit, nem is kellene beszélnünk, hogy mennyivel idősebb vagyok nálad, tehát esélyed sincs velem szemben, igazán beláthatnád. – csóválom meg fejemet is, mert már tényleg körülbelül kínomban nevetek. Hát… a kalapom teszem rá, hogy ez a csaj nem fog tudni beilleszkedni, mert bár az én stílusom se éppen nyerő, azért tudom, hogy mikor kell befogni, mondjuk a magiszteremmel szemben, aki pedig engem halad meg jóval erőben. A nyuszis dolog viszont már tényleg dühítő, így lépek előre és pálca nélkül keverek le neki egy erős pofont, amelyet tökéletesen érezhet és valószínűleg még szája is felreped, így engedve a vérzésnek. Vérfarkas is vagyok, nem éppen a türelmemről híres.
- Jobb lenne, ha még mindig vigyáznál a szádra! – morgom oda, mert azért nem gondoltam volna, hogy öngyilkosjelölt. – Öltem már meg diákot, bármikor megtehetem még egyszer. – nem hazudok, csak azt nem árulom el neki, hogy kit és miért. Nem akartam, de meg kellett tennem, most viszont minden porcikám akarná, de sentinel vagyok… ő viszont ezt nem tudja, semmit se tud ez a kis butus. Na de most már ideje a fickóval foglalkoznom, aki elköpi az információt, amit tudni akarok, majd ez után éri el a halál, amit Dazira persze lazán kezel, én pedig le is szólom érte.
- Még mindig nem vagyunk egy súlycsoportban. A te korodban nekem is nehezem volt, neki pedig meg kellett halnia. – itt nem volt választás. Nem vagyok képmutató, ő hiszi azt, hogy felér hozzám, korban vagy bármiben, amiben csak akarjuk, pedig ez ténylegesen nincs így. Ezt a férfit nem lehetett életben tartani, mert ha él, akkor fecseg, és az nekünk csak árt, van, akinek halottnak kell lennie, ahogy én is voltam, nem is egyszer, de ezt is meghagyom magamnak, egyre kevésbé akarok ezzel a lánnyal beszélgetni, ezért is alázom meg úgy, hogy talán észhez térjen. Nem mindenkit hatna meg, de őt igen, ismerem a fajtáját.
- Ha feltűnt volna, éppen te nem viselkedsz és beszélsz normálisan. Mindenki azt kapja, amit érdemel. – és hogy ki vagyok én, azt vagy észreveszi vagy nem, de tényleg kezdek elfáradni a magyarázkodásba, megölni pedig nem kéne. Igen, egyre jobban érzem, hogy nem fog izgatni, itt fogom őt hagyni, aztán kikerül innen, ahogy tud. Előbb vagy utóbb csak eléri a célt, tehát a varázslóvárost, onnan pedig már könnyű szerrel visszajut az iskolába. A varázslatot azért megszüntetem, ha már itt szórakozik, de nem hiheti azt, hogy ilyen könnyedén hozzám érhet. Természetesen esélye sincs megrúgni, mivel mögé hoppanálok, így hiába beszél azt, amit akar, nem hat meg.
- Kislány, próbálj meg mással szórakozni, mert velem ez nem fog összejönni és komolyan, rosszabb vagy, mint bármelyik másik elsős. Szerintem rossz suliba küldtek, úgy viselkedsz, mint valami hat éves. – csóválom meg fejemet is és ezek után kap még tőlem egy kis ajándékot, még mielőtt magára hagyom. A célirányt láthatja, hogy merre kell indulnia, de ilyen sötétben, egyedül nem lesz egyszerű a dolga.
- Carbunculus, Densaugeo. – két egyszerű ártással jutalmazom, amelyeknek hála kelések jelennek meg a csinos pofin,majd fogai is iszonyatosan nőni kezdenek, mint valami nyúlnak. A kelések gennyesek és fájnak, ahogy valószínűleg száját is szét fogja harapni hatalmas fogaival. Néhány órán át így marad majd, tehát vagy elmegy a gyógyítóhoz vagy szenvedni fog, de ahhoz, hogy bejusson a gyógyítóig, tehát az iskolába, ki kell keverednie innen.
- Jó szórakozást hisztigép! – és a következő, amit hallhat az egy pukkanás. Nem várom meg azt, hogy miképp reagál arra, ami arcával és fogaival történik, egyszerűen tűnök el és indulok utamra még most, hogy megkeressem magiszteremnek azt a tárgyat, amire szüksége van. Ennyit arról, hogy velem akar kikezdeni, túl nehéz fába fájta a fejszéjét, jobb lenne tehát, ha néha visszafogná magát, mert máskor is járhat még rosszul.

//Köszi a játékot és ment egy PÜ az utolsó hsz-eddel kapcsolatban. Smile

//

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2014-06-05, 4:25 pm

//NRT: Naomi és Una - 2014.06.05.//

Nem is tudom, hogy meglepő-e az az elégedettség érzet, ami most teljesen kitölti a lelkemet, ahogy az előttem fekvő alakot nézem. Talán egy kicsit, de épp elég ideje gyűlik bennem a harag a fajtája iránt, hogy ne csodálkozzak én se, ha ez a harag egyszer csak utat tör magának. Ismerem jól ezt a fiút, évfolyamtársam, csak másik házhoz tartozik. Tipikus aranyvérű, ezért pedig sokszor szerettem volna már elkapni, de mindig mellette voltak a haverjai, hogy megvédjék. Fogalmam sincs, hogy most mit akart itt egyedül az erdőben, én épp az iskolába tartottam visszafelé, mikor észrevettem és követni kezdtem. Még a famulusa sincs vele. Részéről nagy hiba volt így elindulnia, de szerintem erre már ő is rájött.
- Látom, azért most már nem mernél azzal gúnyolódni, hogy sárvérű vagyok. – Jegyzem is meg neki, hangomba pedig megpróbálok annyi lenézést belezsúfolni, amennyit csak lehet. Válaszként nyöszörög valamit, most csak ennyire futja tőle. Úgy tűnik, megártott kicsit neki a Crucio, amit az elmúlt pár percben néhányszor alkalmaztam rajta. Kicsit ugyan fellármázta közben az erdőt, de nem érdekel, nem félek én semmitől se, ami esetleg a hang után idejöhetne. Ez a srác velem egyidős, ugyanazt kellene tudnia, mint nekem, még sem volt túl nehéz legyőzni; elméletben kitűnő tanuló, gyakorlatban viszont csapnivaló, ezért nem is értem, miért van olyan nagyra magával. Ideje végre megtanulnia befogni a száját, és elfogadnia, hogy csak a származása miatt semmivel sem jobb másoknál. Még mindig a hátán fekszik, szerintem nem is fog túl hamar feltápászkodni, úgyhogy oda is lépek mellé, egyik tornacipős lábamat a nyakára téve; egyetlen rossz mozdulat és így varázslat nélkül is könnyen megölhetem. Egyébként ma is átlagosan nézek ki, sötét tornacsukák, farmer rövidnadrág és egy keresztcsíkos színes trikó van rajtam, tipikus nyári öltözet, ha már ilyen jó idő van. Pálcám még mindig a kezemben készenlétben, ékszer most sincs rajtam, honnan is lenne, a hajam pedig egyszerűen ki van bontva; néhány centivel rövidebb, mint volt, nemrég vágattam belőle, így épp hogy a vállam alá ér. Sminkem a szokásos minimális, épp csak látszik, hogy van rajtam valami, de ennyi elég is rám.
- Ennyit érsz, te és a véred. – Mondom neki, miközben félig lehunyt szemeit nézem és épp csak egy kicsit ránehezedek a nyakára. Nem fogom megölni persze, de külön élvezetet okoz látni a félelmet az arcán. Egyik kezével erőtlenül megfogja a bokám, mintha bármit is tehetne. Pálcája jó pár méternyire fekszik tőle az egyik fa tövében, így kb. nulla az esélye a védekezésre. A famulusom rikoltása szakítja meg ezt a kis idillt: Zena egy közeli fa ágán gubbaszt a környéket figyelve, és mint mindig, most is figyelmeztet a közeledő emberre. Kicsit bosszant, hogy pont most téved erre valaki, bár ha nem magiszter jár erre (ők pedig mi a fenéért jönnének ide), nem fogom zavartatni magamat.

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2014-06-06, 11:12 pm

//NRT: Naomi és Una - 2014.06.05.//

Délutáni sétát tartunk famulusommal, Elizabeth-tel a Titkok erdejében. Bár nem hinném, hogy összefutok idebent a fák között bárkivel, azonban ez nem jelenti azt, hogy a külsőm ne lenne kifogásolhatatlanul tökéletes. Öltözetem egy sötétlila pánt nélküli topból, fekete boleróból, fekete cicanadrágból és szintén fekete vékonyabb anyagú lapos talpú bokacsizmából áll. A hajam most ki van egyenesítve, leér jóval a vállam alá, a fák lombjain átszűrődő napfényben megcsillannak lilás tincseim. Szemem szépen ki van hangsúlyozva feketével, a számon pedig rúzs. A táskámban, ami az öltözetemhez illik természetesen, megtalálható néhány női holmi, amire bármikor szükség lehet. A pálcám is benne van, de a vége kilóg, hogy egy szempillantás alatt elő tudjam rántani, ha úgy hozná a szükség. Azt mondják, veszélyes az erdő, de úgy gondolom, meg tudom védeni magam ha valami történik, remek boszorkány vagyok, és nem hiába vagyok egyetemista, itt azért már tudnak valamit az emberek. Ahogy sétálok, zajokra leszek figyelmes, valaki van itt, és beszél is valakihez, szóval most már tuti, hogy nem vagyok egyedül. Azt sajnos nem értem mit mondott a lány, merthogy egyértelműen egy nőnemű személy van előttem nem olyan sokkal, de mivel alapból is arra visz utam, emiatt nem fogok irányt változtatni, így sétálok tovább, a hermelin pedig mellettem. A pálcámat azért előveszem, ki tudja kiféle, miféle van itt, de félni nem félek. Amint közelebb érek, látom, hogy ez egy diáklány, és a földön fekszik egy társa. Nincs túl jó állapotban, valószínűleg kicsit meg lett kínozva. Nocsak, plusz pont a leányzónak, hogy hidegvérrel kínoz másokat, ilyen vagyok én is.
- Biztosan megérdemli hogy itt fekszik mint egy utolsó patkány, de megkérdezhetem, mit követett el? Mivel kínoztad meg? – érdeklődöm a lánytól, aztán be is mutatkozok.
- Naomi vagyok. – közlöm vele a nevemet, aztán lenézek a földön fekvő nyomorultra. Csak a profilját látom, így lábammal kicsit arrébb fordítom, hogy lássam az arcát. Nem túl ismerős ahogy kinéz, biztos nem érdemelte meg, hogy ismerhessen. Mondjuk a kínzóját se ismerem, nem találkoztunk még úgy hiszem, szóval vele is hasonló lehet a helyzet, de hamarosan úgyis kiderül, hogy mennyire érdemli meg a társaságomat.

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2014-06-07, 5:42 pm

//NRT: Naomi és Una - 2014.06.05.//

Egész jó kis délutáni programot sikerült találni magamnak, ez az idióta aranyvérű megérdemelte már, hogy szenvedjen egy kicsit. Érdekelne, hogy eddig vajon ismerte-e ezt a fogalmat, tudja-e egyáltalán mit jelent a valódi fájdalom… ha eddig nem volt vele tisztában, most már semmi kétsége nem lehet afelől, hogy jobb, ha elkerüli, a velem való találkozással együtt. Sajnos kezdek egyre inkább olyanná válni, mint ezek, csak én épp az aranyvérűeket gyűlölöm. Jó nem mindet, de ha csak meghallom ezt a szót máris elhagy szinte minden béketűrésem. Mutatnék még egyet s mást a földön heverő diáktársnak, ha nem zavarna meg minket valaki; persze, miért is lehetne itt nyugodtan kínozni másokat. Zena figyelmeztet a közeledő alakra, és bár egy tapodtat sem mozdulok a srác mellől, lábamat is a nyakán hagyom, pálcámat magam mellett azért készenlétben tartom, ki tudja, mikor kellhet sürgősen. Mikor az idősebb lány, vagyis inkább már nő, közelebb ér hozzám csak akkor lépek hátrébb a fiútól egy lépést, végül is nem ragadozó vagyok, aki az elejtett vadat akarná védeni a másiktól. A szemem sarkából látom közben, hogy Zena készenlétbe helyezkedik a faágon, hogy ha kell, bármikor elrúghassa magát onnan, ráadásul a kis hermelint is prédának látja. De megtámadni egyelőre nem fogja, csak ha úgy látja szükségét. Nm idegen nekem Naomi, nagyon is ismerős az arca, csak hirtelen nem tudom beazonosítani, hogy honnan. Nyilván diák ő is, de van itt még valami…
- Annyi a bűne, hogy megszületett. – Meg hogy egy utolsó patkány, de ez annyira magától értetődő, hogy talán nem is kell hangosan kimondanom. Arra a kérdésére nem válaszolok, hogy mivel kínoztam meg, hisz nem mindegy neki? Amúgy sem akarok vele társalogni, a hangsúlyommal ezt érzékeltetem is, talán veszi majd a lapot és odébb áll. Tudom már, hogy ki ez a lány, beugrik, ahogy elárulja a nevét.
- Igen, tudom. – Sikerült beazonosítanom, már emlékszem, hogy néhányszor az iskola folyosóim láttam, és csak azért jegyeztem meg magamnak, mert figyelmeztettek rá, hogy ő az egyike azoknak, akiktől jobb távol maradni. Eddig ez egész jól sikerült is. – Az én nevem Una. Ez pedig egy privát kis találka lenne, szóval megtehetnéd, hogy lelépsz. – Végül is, miért avatkozna közbe? Nem hiszem, hogy ismeri ezt a kis idiótát itt a földön, miért akarná védeni? Csak menjen, és hagyjon minket. Amikor viszont közelebb megy a sráchoz, az megint nekiáll nyöszörögni, a szóképzés viszont nem igen megy neki most, így csak érthetetlenül motyog: nincs is igazán magánál ,de engem épp eléggé bosszant, hogy vállon rúgjam, csak hogy hallgasson már.
- Menj innen, ez nem tartozik rád. – Nézek újra Naomira, remélem, hogy ennyiből már megérti, nem akarom itt látni. Gondolom, nem először találkozik ilyesmivel, nyilván ő is megértheti, hogy nincs szükség a jelenlétére. Hallottam róla eleget, azok alapján szívesen megátkoznám őt is, de egyelőre még mindig ő a képzettebb, így pedig nem fogom megtámadni. Még.

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2014-06-11, 1:58 pm

//NRT: Naomi és Una - 2014.06.05.//

Ahogy az erdőben sétálok a famulusommal, előttem mozgásra leszek figyelmes, és el is indulok a hang irányába, és így futok bele egyik diáktársamba, vagyis hogy pontos legyek kettőbe, de az egyik a földön hever megkínzott állapotban. Engem mindig is örömmel töltött el mások fájdalmas ábrázata, főleg, ha megérdemelte azt. Rá is kérdezek a leányzónál az okra, de nem épp barátságos hangnemben válaszol vissza. Én az ilyet nem tűröm el, ha valamit kérdezek, akkor arra igenis elvárom a választ, és Elizabeth már a kisugárzásomból érzi, mit kell tennie. Una hamarosan közlékenyebb lesz, és szívesen válaszol a feltett kérdésemre, és visszavesz ellenséges viselkedéséből, amit felém tanúsít,
- Ugyan, tudom én, hogy meg akarod osztani velem ezt az infót. – mosolygok rá, de ez nem kedves vigyor, inkább kárörvendő, hogy a famulusom az érzelembefolyásolás képességével ilyen egyszerűen meg tudja változtatni a másik hozzáállását.
- Nagyon helyes, hogy tisztában vagy azzal, ki vagyok, ezt már szeretem. Ha viszont tudod ki vagyok, akkor azt is tudhatnád, hogy UTÁLOM ha megmondják, mit tegyek. – mondom fenyegetően pálcámat is felemelve, és rendesen kihangsúlyozom az „utálom” szót, hogy nyomatékosítsam benne a dolgokat. Tényleg nem szeretem, ha megmondják nekem, hogy mit csináljak, vagy mit ne, Naomi Teigneux-nek nem parancsolgathat senki kénye-kedve szerint. Egy pillanatra el is feledkezem arról, hogy egy diák fekszik a földön, akkor tudatosul bennem, mikor az nyöszörögni kezd. Lenézek rá, valamit mondani akar, de Una erre belerúg. Hát nem egy kedves teremtés, az már tuti fix. Következő szavait nem veszem komolyan, csak felnevetek.
- Csakugyan? És ha nem megyek, mi lesz? Megtámadsz? Engem is megkínzol? Na próbáld csak meg, de ne feledd, kivel állsz szemben. Én nem egy akárki vagyok, egy beszari elsős. De sok sikert ha próbálkoznál. – húzom az agyát, és kíváncsi vagyok, van-e vér a pucájában, hogy megtámadjon, vagy csak a szája nagy. A pálcám és famulusom is készenlétben áll, ha úgy adódna a helyzet, mindketten készen vagyunk mind a védekezésre, mind a támadásra.

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2014-06-15, 9:20 pm

//NRT: Naomi és Una - 2014.06.05.//

Szinte már kezd törvényszerűvé válni, hogy ha jelen van egy aranyvérű, akkor hamar megjelenik még egy – és most nem az átlag diákokról beszélek, akiket nem is érdekel a származásuk, nem, ezek mindig a rosszabbik fajtából vannak. Mintha csak vonzanák egymást. Így viszont sajnos túlerővel állnak velem szemben, amiért természetesen nem vagyok odáig. A szavaimmal és hangsúlyommal jelezném, hogy örülnék, ha Naomi inkább szépen tovább sétálna, de persze nem veszi a lapot; vagyis inkább figyelmen kívül hagyja. Először fel sem tűnik, hogy ellenséges érzelmeim enyhülnek, csak amikor már én is úgy érzem, hogy válaszolni akarok a kérdésére. Ugyan miért, mégis mi a fene köze van ahhoz, ami itt zajlik?
- Sárvérűnek nevezett. – Jelentem is be, és bár nyugodtabb vagyok, ugyanolyan harci tűz ég bennem, ha ez a lány bármit mer mondani ezzel kapcsolatban, akkor nem fog érdekelni mennyivel idősebb nálam, biztos megtámadom. Csak egy pillantást vetek a famulusára, mint a pillanatnyi közlékenységem okozójára, de egyelőre nem teszek ellene. Minden reményem elszáll azzal kapcsolatban, hogy Naomi lelép, mikor bemutatkozik… hát jó, végül is a nevemet tudhatja, ha már ennyire izgatja. De a szöveg, amit ez után lenyom; csak azért nem nevetek rajta, mert rám emeli a pálcáját, mire viszont én is felemelem a sajátomat, de egyelőre nem átkozódok.
- Sajnos, ez engem a legkevésbé sem érdekel. – A tömény gúnyolódásom mellé még képes is vagyok olyan arcot vágni, mintha tényleg sajnálkoznék a dolgon. Na persze, ugyan mit érdekel engem, hogy mit utál vagy mit nem. Ő foglalkozik azzal, hogy én mit szeretnék? Na ugye, akkor kölcsönösen békén hagyhatnánk egymást. De csak nem akar érteni a szóból… Tovább heccel, tényleg azt akarja, hogy neki ugorjak? Az iménti ál-nyugodtságom azóta teljesen eltűnt, agresszivitásom pedig teljesen háttérbe szorítja a józan tudatomat, ami azt ismételgeti, hogy ne kezdjek az előttem vigyorgó egyetemistával.
- Nem akárki? Pedig te is csak egy senkinek tűnsz. – Több szót nem is akarok fecsérelni. Zena pontosan tudja, egyetlen pillantásom vagy szavam nélkül is, hogy mikor kell támadnia, és mielőtt befejezem a mondatomat, már el is rúgja magát az ágról és hang nélkül, a tőle telhető legnagyobb gyorsasággal repül Naomi felé. A madár karmai és csőre is veszélyes, pláne ha mérgezőek – ha sikerül megsebesítenie a másik lány pálcahasználó karját az lebénul, óriási előnyt szerezve nekem. Ezek után Zena csak a másik familiárissal foglalkozik tovább, le akarja kötni, hogy ne avatkozhasson a küzdelembe. Én pont akkor mozdulok, mikor az ölyv eléri Naomit (ha sikerül a sebzés, ha nem, eléggé lefoglalja a másik figyelmét), egy kört rajzolok pálcámmal a levegőbe, miközben az átokra koncentrálok: Scytichs. Nem félek a másiktól, akkor sem, ha tudom, nagyon könnyen megölhet.

Tárgy: Re: Titkok erdeje 2014-07-21, 9:54 pm

//NRT: Naomi és Una - 2014.06.05.//

Belebotlok egy lányba erdőbéli sétám során, de nem mondanám, hogy kedves a fogadtatás, elég ellenszenvesen viselkedik velem Una. A földön kuporgó egyénre is rákérdezek, hogy miért történt vele az, ami, bár jelenleg cseppet sem sajnálom, de hogy őszinte legyek, egyébként sem vagyok az a sajnálkozó típusú ember. Mivel diáktársam nem túl közlékeny, ezért famulusom beveti az érzelembefolyásolás képességét, amitől most már megered a leányzó nyelve.
- Ó te szegény, sárvérűnek nevezett? Mert az is vagy, tán fáj az igazság?! Semmi keresnivalód nem lenne a Mysterio-ban mugli szülők gyermekeként. Biztos nagyra vagy magaddal, de nem vagy más, csak egy sárvérű senki! – mondom undorral a hangomban. Sosem szívleltem a sárvérűeket, azok legfeljebb szolgáknak jók, abszolút ellenzem, hogy az értékes aranyvérűek ilyen aljanéppel keveredjenek az iskola falain belül. Persze vannak varázsló szülők gyermekei, akikben nincs meg ez az érzés mint bennem, őket is megvetem valamilyen szinten, de nem annyira mint az Una fajtákat. Ráadásul ez itt még meg is kínozta a fiút, csak mert kimondta az igazságot. Ezek után ne is számítson rá, hogy kedves hangnemben szólok hozzá akár egy szót is, és fontolgatom a fejemben, hogy megbosszulom a földön fekvő társamat, de nem is igazán miatta támadnám meg a lányt, hanem inkább azért, mert roppant mód idegesít, és bosszant az a gúny, ami belőle árad.
- Senki? Na ezt nem kellett volna mondanod… - mondom, és emelem is a pálcámat. Una famulusát nem látom, de Elizabeth figyelmét nem kerüli el az ölyv, és figyelmeztet is a közeledő madárra, én pedig egy pillanat alatt megfordulok, és amint gyorsan bemérem a célpontot, már célzok is.
- Stupor! – a célzás az erősségem, szóval a madár egy tompa puffanással érkezik bele az egyik bokorba.
- Aranyos próbálkozás. – mosolyodok el gunyorosan, de a következő pillanatban mintha fojtogatnának, kezd egyre kevesebb lenni a levegőm, és egyik kezemmel torkomhoz is kapok rögtön. Ismerős érzés, volt már ilyenben részem, én is sokszor alkalmaztam már előszeretettel ezt a varázslatot.
- Ca…Capitulatus! – mondom a lány felé célozva elhaló hangon, hisz egyre kevesebb a levegőm, de azért még ezt a kis varázslatot ki tudom mondani, van annyi erőm. Mivel a másiknak koncentrálnia kell hogy fennáljon az átok, ezért ki kell szakítanom ebből, és ez ha minden igaz meg is történik, mert pálcája kirepül a kezéből és egy-két méterrel odébb ér földet, és még onnan is gurul egy kicsit. Felszabadulok tehát az átok alól, és kapkodni kezdem önkéntelenül is kicsit a levegőt, de szerencsére nem fojtogatott túl sokáig, így nem fogyott el az erőm. De ha ő így, akkor én sem kegyelmezek neki.
- Crucio! – ejtem ki az egyik főbenjáró átok varázsigéjét, ami az egyik kedvencem. Nem mindenki tudja alkalmazni, gyűlölet kell hozzá, de bennem megvan, szinte bármikor tudom alkalmazni, nincs ez másképp most se. Pálca nélkül Una nem igazán tudja kivédeni az átkot, így az be is talál, a lány pedig borzlmas kínokat él át ennek hatására. Nem fogom megszakítani az átkot egy ideig, és noha nem hiszem hogy megölöm, de megtanítom neki, hogy ne kötekedjen aranyvérűekkel.
- Elizabeth, figyelj a dögjére, gondoskodj róla ha ébredezne. – adom ki az utasítást hófehér hermelinemnek, én pedig újra a lányhoz fordulok, ki ilyenkorra már valószínűleg a földre is legörnyedt a fájdalomtól.
- Megbántad már, amit tettél? – kérdezem, hangomból süt az utálat, azt akarom, hogy könyörögjön, mint egy szánalmas féreg.

» Rémálmok erdeje (NRT-s játékhelyszín)