Udvar és kert

Tárgy: Udvar és kert 2011-01-23, 9:52 pm

Udvar és kert

A kastélyhoz természetesen udvar is tartozik, nem is akármekkora. A hatalmas kert gótikus mintázatú oszlopos fallal van körbevéve, aminek egésze teljesen nyitott. Magát az udvar elejét még csak szép zöld gyep népesíti be, viszont ha arrébb sétálunk, egy kavicsokkal kirakott útra bukkanunk.

Udvar és kert Kert1

Itt már különböző fák is felbukkannak, valamint szikladarabok is ékesítik az utat. Ez a része a kertnek még teljesen nyitott, ide tehát értelemszerűen nem járnak a vámpírok nappal, hacsak valamelyikben nem tengnek túl a szuicid hajlamok. Ahogy viszont tovább sétálunk a kavicsos úton azt vehetjük észre, hogy egyre inkább eltűnik a fény, s a sötétség veszi át a helyét.

Udvar és kert Kert2

Ez nem is véletlen, hisz elértük a kertnek azt a részét, ami bár tetővel nem fedett, a sűrű örökzöldek mégis szinte teljesen eltakarják a Napot és az eget, így ide a vámpírok bármikor, akár még nappal is kimerészkedhetnek. Fontos azonban, hogy nappal a kert másik bejáratát használják, mely egyből erre a részre vezet. Itt még egy kis tó is helyet foglal a sziklákkal tarkított út mellett, valamint apróbb fák és bokrok is megélnek ezen a sötét területen.

Udvar és kert Kert3

Tárgy: Re: Udvar és kert 2011-02-21, 12:17 am

*Mostanra már egész szépen felfedeztem a közelünkben lévő szigetet, na meg a várost is, viszont egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy ennyire szerencsétlen legyek, pont én... *
~ Annyira szomjazom már az aranyvérűekre. ~ *szinte borzalom, mely gyötör belül, a vágy, ahogy a forró vér az ajkaimhoz ér és átjárja testem, de nem, ez nem adatik meg nekem, mintha valami borzasztó átok vetült volna rám. Tudom, hogy ilyen nincs, ez marhaság, de most mégis ezt érzem. Talán ezen okból is vagyok most itt, a kastély területén, hiszen értelmét se látom annak, hogy ismét vadászni menjek. Utam most nem a foglyokhoz visz, nem óhajtok kínozni se, csupán csak sétálni, na meg egy kis friss levegőt szívni. Nem mintha szükségem lenne rá, de most mégis jobbnak látom errefelé sétálni és talán még össze is tudok futni valamelyik társammal, mondjuk Dariussal, esetleg Demetriussal vagy akár Victorral. Még magam se tudom, de a lényeg, hogy ma is csinos vagyok, ahogy mindig. Egy csodálatos és egyben nagyon szexi, fekete ruha van rajtam, mely gyönyörűen kiemeli kerekded idomaim és oly rövid, hogy majdnem a hátsóm is látszik, de mégse. Lábaimon pedig térd fölöttig érő, fekete bőrcsizma található. Zöld szemeimet fekete smink veszi körbe, miközben fekete tincseim kibontva omlanak végig szép hátamon. Nincs rajtam most más, nem tartottam értelmét, tehát csak így lépek ki a puha gyepre, miközben fejemet az ég felé emelem, megnézve a csillagokkal borított eget és a csodálatos holdat. Így indulok meg a kis patak felé, a sziklákkal szegélyezett úton, miközben csupán csak lépteim halk koppanása hallatszik, hála a magasabb sarkaknak, de semmi más, még a leheletem se, hiszen még levegőt is elfelejtettem venni, pedig ezért is jöttem ki. Na nem mintha ismét az életbe vágynék, magam se tudom, hogy miért, hát nem szórakoztató?*

Tárgy: Re: Udvar és kert 2011-02-21, 12:34 am

*Eljött az éjszaka, a vámpírok ideje. Ilyenkor ők is szabadon mozoghatnak az ég alatt, hisz a gyilkos nap helyett a gyönyörű hold fénylik csak az égen, na meg a rengeteg csillag. Olyankor, ha az ember naphosszat be van zárva a kastélyba, természetes, ha ilyenkor kiélvezi, hogy végre a friss levegőn lehet. Főleg, ha már több száz éve így él. Demetrius ilyen. Nem is csoda tehát, hogy az elmúlt közel egy órát a kastély udvarán töltötte, magányosan, de ez őt sose zavarta. Ha valaki belekóstol az öröklétbe, annak hamar rá kell jönnie, hogy bizony a magány az egyik leghűbb társa. Viszont most úgy tűnik, hogy Demetrius magányos időtöltésének vége, mivel kopogó lépteket hall meg, amint irányába közelednek. Nem is egészen az irányába, de arrafelé, amerre ő jár, így hát meg is áll egy pillanatra, majd hátrapillant a fák között.*
~Willow.~ *bizony egy pillanatra meglátta szép vámpírtársa vonásait a fák között. Hát, ha már épp egy felé járnak, akkor már visszafordul felé a férfi, így lassú léptekkel indul meg a nő irányába. Öltözéke amúgy egy fekete bőrcipőből, nadrágból, valamint fűzős ingből áll. Nincs túl messze az úttól a vámpír, így hamar ki is sétál a nő elé, aki felé biccent is egy aprót.*
-Helló Willow. Látom te is egy kis sétára vágytál ma este. *szólítja meg a másikat, lassan közelebb sétálva hozzá.*
-Hogy-hogy nem a ... művészetednek hódolsz? *érdeklődik picit a másik felől, hisz bár nem mindig, de sokszor hall ilyen tájt fájdalmas üvöltéseket és sikolyokat Willow szobája felől.*

Tárgy: Re: Udvar és kert 2011-02-21, 12:40 am

*Magányos sétám már nem tart oly sokáig és engem is meglep, hogy ki az a vámpír, aki most utamba téved. Már hallom a lépteit és ahogy megpillantom sötét vonásait, máris megdobban többé már nem dobogó szívem... fogalmazzunk így, mert szebben hangzik, de a lényeg az, hogy örülök annak, hogy ismét láthatom, hiszen bár egy helyen élünk, mégse találkozunk minden nap, legnagyobb sajnálatomra természetesen. *
- Demetrius. *biccentek felé, de ajkam szélén megjelenik a jól ismert mosoly, tehát tudhatja, hogy szívesen látom, így lépek én is közelebb hozzá, egy picit se zavartatva magam e miatt, majd nézek bele rideg tekintetébe, melyet még én is képtelen vagyok ellágyítani.*
- Az előbb adtad meg a kérdésedre a választ drága Demetriusom, sétára vágytam, nem pedig kínzásra. Ma nincs hozzá kedvem, inkább egy kis időt a levegőn óhajtok eltölteni, de ahogy látom, nem vagyok ezzel egyedül. *mérem végig a másikat, hiszen jól néz ki, mint mindig. Csak tudnám, hogy honnan szerez be mindig új cuccokat, mert ezt az inget még biztosan nem láttam rajta.*
- Csak nem csatlakozni szeretnél szomorú magányomhoz és feldobni valamivel az éjszakámat? *kérdezem kíváncsian, kissé az ajkamba is harapva, de nem úgy, hogy vért fakasszak, majd végül gyengéden belé karolok és egy aprócska húzással jelzem, hogy induljunk el, sétálva ezen a hatalmas és egyben gyönyörűséges udvaron.*
- Hogy teltek a napjaid? *kérdezem, miközben felé pillantok és csak lassan haladok tovább, hiszen minden idő drága, amit együtt tölthetünk, főleg azért, mert csak én akarom őt, az érzés pedig sajnos viszonzatlan, már több száz éve és kezdem úgy érezni, hogy ez már örökké így fog maradni.*

Tárgy: Re: Udvar és kert 2011-02-21, 1:00 am

*Nem gondolta volna, mikor kijött ide a kertbe sétálni, hogy társasága fog akadni, hisz elég nagy ez a kastély, s nem is fut össze minden nap minden társával. De úgy tűnik, hogy ma valaki mégis rá talált, még ha nem is szándékosan. Ez a valaki pedig Willow, akivel amúgy is régen találkoztak már, így hát miután a férfi észrevette, hogy ő az, csak lassan visszasétál a kikövezett útra, hogy társalogjon egy kicsit a nővel. Mikor kiér elé, csak egy kis biccentéssel köszönti, majd érdeklődni kezd, hogy-hogy pont erre járt, s ennek köszönhetően belé botlott. De úgy tűnik, a kérdésében már a válasz is benne volt. Willow szavaira a férfi csak lassan bólint egyet.*
-Valóban nem. Nem bírtam már a kastélyban maradni, de most a másik sziget se vonz. Utálom az ilyen napokat. Ha nem lennék halott, biztosan megölne az unalom. *húzódik ajka egy torz kis mosolyra, ami lehet, hogy inkább fintor, a szavaiból kiindulva.*
-De az meglep, hogy nincs kedved a kínzáshoz. Úgy tudtam, az a kedvenc szórakozásod. *egy apró, sötét mosoly jelenik meg arcán, hisz bár nekik tényleg szórakoztatóak a kínzások, a halandó foglyoknak már annál kevésbé. Willow viszont érdeklődni kezd egy kis közös séta felől, majd már Demetriusba is karol, aki csak vet egy pillantást karjaikra, de végül bólint egyet.*
-Csak ha te is feldobod valamivel az enyémet. *feleli, de nem rántja el a karját, se semmi ilyesmi, csak lassan megindulnak a kavicsos úton előre.*
-Unalmasan... Egy ideig az ember el tudja magát szórakoztatni... egy kis kínzás, egy kis öldöklés. A lényeg, hogy véres legyen. De ahogy te is mondtad, szánalmasak a rabjaink. Túl hamar meghalnak. *húzza el a száját, ahogy a nőre pillant, majd folytatja.*
-Na meg, ha jól laktam, akkor már nem is mindig olyan érdekes. Kéne most már valami vérfürdőt rendezni, nem gondolod? *kérdi érdeklődve, hisz mióta idejöttek -na nem mintha szándékosan történt volna-, azóta semmi nagyobb akcióban nem volt részük.*
-Na és veled történt valami izgalmas? Netán tovább bővítetted a galériádat? *érdeklődik viszont egy kicsit ő is, miközben lassan, komótosan haladnak tovább.*

Tárgy: Re: Udvar és kert 2011-02-21, 1:09 am

*Csak egy kicsit mosolyodom el, ahogy hallgatom Demetrius szavait, mi szerint unatkozik, akár csak én és gondolom mindannyiunk, hiába próbáljuk feldobni az életünket, a halhatatlanság hosszú idő, túl hosszú is és sokunk ebbe halt bele, már nem bírta tovább ezt az élet nélküli életet. *
- Tudod jól, hogy bármikor feldobnám a napod, ha hagynád. *pillantok egy rövid időre igen csak komoran és sokat mondó pillantással a szemeibe, hiszen szívem szerint bármikor vele lennék, érezném a csókját, legalább csak egyszer, de nem, ő csak játszik velem, ebbe biztos vagyok, tehát marad a karolás és így indulunk neki az éjszakának, számomra pedig ez a közelség marad, többet nem is kívánhatok.*
- Vérfürdőt? Milyen vérfürdőre gondolsz? És esetleg van már valami terved, mert azt tudhatod jól, hogy rám számíthatsz. *mosolyodom el huncutul, hiszen az ilyes fajta téma mindig felvillanyoz, nem is picit. Mindenesetre amikor visszakérdez, hogy velem mi történt, csak sóhajtok egy aprót és ismét az égre emelem zöld pillantásaimat.*
- Voltam a szigeten, de egy aranyvérűhöz se volt szerencsém. Még mindig irígyellek Demetrius, hogy te már kóstolhattál egyet, én még őt se találtam. Nem akarod elhozni ide és megosztani velem? *állok meg hirtelen és lépek elé, láthatóan csillogó tekintettel, hiszen mennyire csodálatos is lenne, na meg, együtt fogyaszthatnánk el azt a szerencsétlent.*
- Hogy bővült-e? Csak időlegesen, de mint mondtad, mind meghalnak. *adok rövid magyarázatot a dologra, majd már érdeklődöm is tovább, de még mindig előtte állva, de a karolás félig-meddig megmaradt még.*
- Na és, találkoztál azzal a lánnyal? A vörössel, akiről beszéltél... *kérdezem kíváncsian, hiszen ha ismét aranyvérhez jutott, akkor már biztosan meg fog enni a féltékenység... két fajta okból is, az egyik Demetrius áldozata, hogy aranyvérű, a másik pedig a lány, aki közel lehet hozzá, miközben iszik a véréből. *

Tárgy: Re: Udvar és kert 2011-02-21, 1:32 am

*Unalom. Igen, ez az a dolog, mely talán a második helyen áll a nap mögött a vámpírok elhalálozási okának a listáján. Valóban bele lehet őrülni, főleg, ha az ember már évszázadok óta jár a földön. Most pedig éppen ez az unalom kínozza Demetriust, amit el is mond Willownak, aki pedig csak egy kis megjegyzést tesz kettejükre, s az unalom előzésére.*
-Igen, tudom. ~Akárcsak Dariusét...~ *hát igen, ez egy elég zavaró tényező Willow-al kapcsolatban, hogy már nyíltan is kijelentette, bármikor lefeküdne Dariussal, ha ő azt kérné, hisz ő a mestere és egyben a vezetőjük. De ez Demetriusnak akkor sem tetszik, még ha neki is ugyanúgy mindkettő, de ő már az évek során belefáradt Darius követésébe. Utána ő a rangidős, és már nagyon úgy érzi, ideje lenne, ha átvehetné az irányítást, de nem, Darius nem hagyja. Viszont most nem a másik vámpírról beszélgetnek, hanem az unalomról, s arról, hogy Demetrius már igazán vágyik egy jó kis mészárlásra, ahol akár csapatostól csapak le az áldozataikra. Erre Willow szeme is felcsillan, s érdeklődve kérdez vissza.*
-Egy jó nagy vérfürdőre, amilyeneket otthon is rendeztünk. Megszállni egy-egy helyet, és kiszívni az ottaniakból minden csepp vért. Persze ha egy kicsi kárba vész, miközben gyilkolászunk az szomorú, de szórakoztató. *mosolyodik el kissé a vámpír, majd a terv kérdésére elgondolkozik.*
-Nem is tudom. Van a másik szigeten egy fogadó. Csupa csőcselék van ott... de a semminél az is jobb. *ezt az ötletét korábban Nymphadorának is felvetette, aki nem is ellenezte a dolgot, bár azok után mégis ott aludt. Talán akkor nem lett volna olyan bátor, és nem ösztökélte volna Demetriust mészárlásra, ha aznap este csapnak le a helyre. Na de mindegy is, inkább most a férfi kérdez vissza, s hallgatja érdeklődve örökéletű társát.*
-Nem tudom, hogy hány aranyvérű él a szigeten. Eddig én is csak azzal az egyel futottam össze... *szól közbe Demetrius, majd a kérdésre csak a szép szemekbe pillant.*
-Már megmondtam. Nem hozom őt ide. Lehet, hogy ő az egyetlen aranyvérű a környéken. Ha idehozom, rögtön széttépi mindenki. Vagy ami még rosszabb. Darius kisajátítja magának. *az utolsó szavakat kissé morogva mondja már. Willow viszont válaszol a másik kérdésre is, de szavaira csak egy bólintás a válasz. A Nymphadorára vonatkozó kérdést hallva viszont először csak kissé felvonja egyik szemöldökét, majd lassan egy kis mosolyra húzódik a szája.*
-Látom nagyon érdekel az a lány. *jegyzi meg, majd a mosoly eltűnik, s úgy folytatja.*
-Csak egyszer. Azóta nem futottunk össze újra. *remélhetőleg nem halt meg a kis vörös, kár lenne az értékes véréért.*
-De nem is vagyok mindig azon a szigeten. *jegyzi még meg, hisz bár tényleg édes a lány vére, ő már tudja, hogy vigyázni kell vele, hisz múltkor majdnem sikerült megölnie. Arról nem is beszélve, amit a lány fejében látott, miközben együtt voltak.*

Tárgy: Re: Udvar és kert 2011-02-21, 1:47 am

*Amikor hallom a válaszát, csak elfordítom a fejem, de érezhető, hogy nem tetszett ez a reakció.*
- Csak azt tudnám, hogy miért utasítasz mindig el! Minden férfi vágyik egy kis női társaságra, te pedig soha, senkivel se vagy és még engem is mindig visszautasítasz. Még a végén azt fogom hinni, hogy titkon a saját nemedhez vonzódsz. *ez bizony egy sértés volt, de most kijött belőlem, tehát nem érdekel. Tényleg nem tudom felfogni, hogy miért élvezi ezt, amikor ő is találhatna kellemes dolgokat az öröklétben. Na de minden is, csak ciccegek még egy aprót és végül inkább folytatjuk a beszélgetést és egyben a sétát is, hogyha minden igaz, így kerül szóba most már a vérfürdő is.*
- Szóval van egy fogadó a szigeten, nem lenne rossz ötlet, szerintem ezt megvalósíthatnánk. *csillannak meg szemeim végül, hiszen felkeltette az érdeklődésemet ez az ötlet, nem is picit. Mindenesetre van valami, ami még jobban zavar, az pedig az a bizonyos lány, akit nem akar ide hozni, hogy megossza velünk.*
- Áh, szóval attól félsz, hogy Darius magának akarná? És akkor te miért vagy jobb nála? Most te használod, amikor csak kedved szottyan, eszel belőle, majd visszaküldöd az életébe, pedig te is tudod jól, hogy az már nem lesz a régi, főleg, hogyha egyre többet iszol belőle. Nem félsz attól, hogy kötődni fog hozzád? *érdeklődöm kíváncsian, hiszen ezzel mindannyian tisztában vagyunk, na meg a dolog veszélyével is, így akikből iszunk, egyértelműen egy idő után el kell fognunk, hogy egy zárkában tartsuk, mert ha nem, veszélyt jelenthet ránk a túlzott rajongása. Ezt a szabályt Demetrius is tudja, tehát reményeim szerint majd elérkezik az az idő, amikor ide fogja hozni hozzánk és akkor nem fogja épp bőrrel megúszni az a lány. Na de még mindig Demetrius előtt állok, így mosolyodom el kissé, amikor kijelenti, hogy észrevette, mennyire is érdekel az a vörös.*
- Igen, érdekel! *nem hiszem, hogy ez olyan nagy dolog lenne, na de ahogy hallom, azóta csak egyszer találkoztak, így én pedig csak bólintok, majd végül kihúzom kezem a karja közül és hátat fordítva neki lépek előre pár lépést, majd egy nagyobb sziklára ülök.*
- Mondd csak, te mit látsz bennem? *kérdezem végül, pár rövidke percnyi hallatás után, miközben fejemet felemelem és úgy nézem rideg arcát.* - Egy rajongó kislányt, aki odavan érted? Vagy egy pszichopata gyilkost, aki élvezi az emberek szenvedéseit? Vagy mit Demetrius? *úgy érzem, hogy ezt tudnom kell és talán érti is, hogy mire megy ki a kérdés, én még mindig nem értem, hogy miért utasít el folyton, mi nincs meg bennem, ami neki kell?*
- Nem vagyok elég szép? *kérdezek rá egy dologra, hiszen nem tudom elképzelni, hogy mi zavarja. Az, hogy nem friss és forró a vérem? Válaszokat akarok és talán eljött az ideje, hogy nyíltan rákérdezzek a dologra, több száz évnyi hallgatás után.*

Tárgy: Re: Udvar és kert 2011-02-21, 2:14 am

*A nő ismét felajánlja magát Demetriusnak, már nem először, a férfi viszont csak egyszerűen felel neki, hogy tudja, hogy megkaphatná, ha akarná. Ez a válasza ismét a nem tetszését váltja ki Willownak, aki szépen el is kezd panaszkodni, majd a végén be is szól a vámpírnak. Demetrius csak egy szúrós pillantással néz Willow szemeibe, majd lassan megszólal.*
-Ha ezt hiszed, őrültebb vagy, mint hittem. Sose vonzódnék a saját nememhez. Egyszerűen elvagyok én így magamban. *feleli hűvösen, majd inkább a vérengős ötletéről kezd el beszélni, miszerint a Seol szigetén lévő fogadóban igazán szétcsaphatnának valamikor, az biztosan feldobná mindannyiuk napját. Ahogy hallja, a nő is benne lenne a dologban, már hogy is ne lenne.*
-Látom nem csak nekem hiányzik. Nem tudom, Darius miért nem szervezett még semmit... a nagy vezér. *cöccög most egyet ő, kissé el is húzva a száját. Amikor viszont Willow elé áll, s ismét arra kéri, hogy hozza el a kastélyba Nymphadorát, Demetrius ismét visszautasítja, mivel esze ágában sincs átadni az aranyvérű lányt Dariusnak. Ez viszont egy cseppet sem tetszik a nőnek, aki ki is fejti erről a véleményét.*
-Én bukkantam rá, még szép, hogy az enyém. Miért kéne mindent odaadnunk Dariusnak? *dörren fel a férfi, majd a további szavakra és a kérdésre csak a szép szempárba pillant, s picit elmosolyodik.*
-Csak egy őrült kötődne hozzám. Amúgy meg... eddig csak kétszer ittam belőle. Attól még nem fog rajongani értem... *feleli, de belül tudja, hogy most nem mondott teljesen igazat. Valamiért Nymphadora már most nagyon vonzódik hozzá, pedig ennek nem kéne így lennie. Egyáltalán nem. De ezt még kevésbé kell tudnia Willownak. A nő viszont tovább érdeklődik a lányról, ami egy kis mosolyt csal Demetrius arcára, majd mesélni kezd, de csak röviden, hisz azóta csak egyszer bukkant rá a lányra, bár az egy elég furcsa és veszélyes találkozás volt. Viszont úgy tűnik, Willow nem óhajt semmit hozzáfűzni a hallottakhoz, inkább csak elengedi a vámpírt, majd egy sziklához sétál, amire le is ül. Kis időre néma csend telepszik rájuk, mindketten csak bámulnak a messzeségbe, majd végül ismét a nő szólal meg, egy igen furcsa kérdéssel. Demetrius kissé oldalra is fordítja fejét, majd mikor a lehetőségeket hallja, kissé elgondolkozik, majd egy apró mosollyal válaszol.*
-Egy pszichopata kislányt, aki rajong a gyilkolásért. *tudja, hogy nem viccelődést akar hallani a nő, aki folytatja is a kérdéseit.*
-Gyönyörű nő vagy Willow. Nem erről van szó. *mondja eleinte normális hangon a férfi, majd az utolsó szavakat már kissé hűvösebben fűzi hozzá. Ezután viszont csak a folyó felé fordul, s komor arccal némaságba burkolózik. Lehet, hogy Willow most se kap választ erre a kérdésére, de az is lehet, hogy csak tovább kell próbálkoznia. Demetrius viszont most csak némán áll, láthatóan elgondolkozva.*

Tárgy: Re: Udvar és kert 2011-02-21, 2:23 am

*Megsértem a férfit és nem is zavar ez a dolog, úgy érzem, hogy ezt érdemli, de amikor hallom a választ, csak megrázom kissé a fejem, egyszerűen hihetetlen, még csak nekem se támad, pedig mennyivel egyszerűbb lenne minden... na de végül folytatjuk a beszélgetést, így kerül hát szóba az a lány, akivel Demetrius szokott játszadozni, én pedig ki is fejtem felé a véleményem.*
- Nem neki kellene adnod! *utalok itt ismételten csak magamra, majd amikor hallom a szavait, akaratlanul is elmosolyodom és talán mindketten tudjuk, hogy min. Én volnék az az őrült, aki kötődik hozzá, vonzódik a vámpírhoz, mindennél jobban és magam se értem, hogy miért, de talán azért, mert ő más, mint a többiek, ő régen se vetett meg és játszadozott velem, bár mostanában elkezdett idegesíteni a viselkedése, de ez ellen nekem kell tennem valamit.*
- Igen, meglehet. *nem is örülnék neki, hogyha más kötődne hozzá rajtam kívül, viszont amikor hallom a szavait, csak bólintok, elhiszem neki azt, amit mond, tehát hogy a lány tényleg csak egy áldozat, semmi több. Inkább csöndbe is burkolózunk egy ideig, majd végül leülök egy sziklára, ahol érdeklődni kezdek tőle, tudni akarom, hogy miért nem kellek neki, hogy miért utasít vissza folyton és dob el magától, mint valami ruhadarabot. Amikor viszont hallom a válaszát, komor arcom mit sem változik, én többet akarok tudni és ahogy hallom, nem a külsőmmel van a baj, hanem valami másról, de mi lehet az? Csak elfordul tőlem, a messzeségbe réved, én pedig várok, hátha folytatja, de nem, nem óhajtja, én viszont csak felpattanok, majd pár gyorsabb mozdulat és már ismét előtte vagyok, gyengéden fogom meg állát és fordítom magam felé, hogy nézzen a szemeimbe.*
- Akkor miről van szó? Gyerünk, mondd el, itt az ideje, hogy befejezd ezt a játszadozást velem Demetrius és elmondd végre, hogy miért nem kellek neked! *el is eresztem, de csak gyengéden, miközben a közelségem mit se változik. Lélekben már felkészültem a válaszra, hogy fájni fog, nagyon, de tudni akarom, hogy miért nem leszek soha az övé és ő az enyém.*

Tárgy: Re: Udvar és kert 2011-02-21, 2:45 am

*Nem esik a nőnek Demetrius azért, mert most a melegségére utalt, hisz jól tudja, hogy ezzel az idegesítése volt a cél, na meg ha netán mégis nekiugrana a másiknak, az lehet, hogy csak inkább megerősítené Willow hamis gyanúját. Így inkább csak egy szúrós pillantást és pár szót kap. De nem is lovagolnak tovább a témán, inkább Nymphadoráról kezdenek el beszélni. Pontosabban arról, hogy Demetrius miért is nem hozza ide a kastélyba, a többiek közé az aranyvérű leányzót. A férfi el is mondja, hogy nem szándékozik átadni a kis vöröst Dariusnak, hiába ő a mesterük, ezt a lányt ő találta, hosszú évek óta az első aranyvérűt, és nem hajlandó átadni Dariusnak. Willow viszont tesz egy kis utalást rá, hogy nem a mesternek kéne adni a lányt, hanem inkább neki, mire Demetrius egy aprót nevet.*
-És szerinted meddig maradna a mi kis... titkunk az a lány, ha idehoznám a kastélyba? *nem, ő nem bízza a véletlenre a dolgot. Nem az életét félti Nymphadorának, hanem a vérét. Bár sajnos a kettő szorosan összefügg, így hát vigyáznia kell, hogy életben maradjon a lány, ha ő továbbra is aranyvérhez akar jutni. Willow viszont a többszöri harapás veszélyeire hívja fel Demetrius figyelmét, aki tisztában van a dologgal. A kis utalását meg is érti a nő, így elmosolyodik, de a szavakkal egyetért, két harapás még nem vált ki rajongást. Viszont ezt a témát is lezárják, s egy időre csendbe burkolóznak, Willow pedig le is ül az egyik sziklára, majd pár perc elteltével onnan kezd el érdeklődni, hogy milyennek is látja őt Demetrius. A felsorolása egy kis szójátékra sarkallja a férfit, hisz így megkeverve a jelzőket egy nagyon is Willowra illő jellem bontakozik ki. De persze a nő nem erre kíváncsi, és ezt a vámpír is jól tudja. A külseje viszont tényleg kifogástalan Willownak, ezt Demetrius is elismeri, az okot, amiért mégis távol tartja magától viszont még mindig nem árulja el, csak a távolba mered, s ismét némaságba burkolózik. Egy ideig így el is mereng, egészen addig, míg Willow meg nem elégeli a várakozást, majd feláll, maga felé fordítja a férfi fejét, s újra érdeklődni kezd. Demetrius csak sóhajt egy mélyet, majd a szép szempárra mered, s pár másodpercig még mindig csak hallgat, majd végül megszólal.*
-Hány éves is vagy Willow? Két-háromszáz? Én több, mint hatszáz éve élek. Rengeteg dolgot láttam ezalatt az idő alatt. Korszakok váltakoztak, háborúk dúltak, vámpírok születtek és haltak meg. És több volt közöttük a közeli ismerős is. Túl sok is... *kezd bele komoly hangon a férfi, s talán Willow már sejthet valamit.*
-Az öröklét valóban csábító, ha van egy társad. De csak akkor, ha meg is marad... Különben csak azt veszed észre, hogy egyedül maradtál. *fűzi még hozzá, majd ismét elhallgat, de tekintetét nem fordítja el, továbbra is mereven Willow szemeibe néz.*

//fagy//

Tárgy: Re: Udvar és kert 2011-02-21, 3:37 pm

//olvad//

*Elég sok téma kerül most terítékre, de egy valami van, ami újból és újból foglalkoztat, méghozzá nem más, mint az a lány, kinek vérét Demetrius szokta időnként elfogyasztani. Így is hozom fel az ötletet, hogy elhozhatná ide és akkor majd ketten fogyasztanánk el időnként forró vérét, de természetesen Demetrius ebbe nem egyezik bele, miért is egyezne? Bármelyik vámpír kiszúrná már több száz méterről is az aranyvér fakadását, amikor fogyasztanánk belőle, nem csak Darius...*
- Igazad van, de akkor elmegyek veled és oszd meg velem egyszer. *csillannak meg szemeim, hiszen érdekelne, hogy az a lány mit érezne, ha innának belőle. Na de végül addig jutunk, míg nem magamról kezdem el faggatni a férfit, hogy mit is gondol rólam és hogy miért nem vagyok elég jó a számára, így tudom meg hát azt is, hogy tetszem neki, legalábbis a külsőm, de elé sétálva további szavakat kérek tőle, így néz bele szép, zöld szemeimbe. Én csak egy aprót bólintok a koromat illetően, de amikor hallom, hogy mi a baja, csak lassan mosolyra húzódik szép ajkam és úgy nézek a másikra.*
- Ne temess még el Demetrius, nem olyan egyszerű ám eltenni engem láb alól. *kezdem, majd kis szünetet tartok és ismét megpróbálkozok nála, kezeim a vállaira csúsznak, melyek oly erősek, igen, ebbe biztos vagyok, testem pedig az övének simul ismételten.*
- Én nem azt mondtam, hogy máris legyél a társam, egyenlőre arra gondoltam, hogy néha együtt lehetnénk, mindenféle ígéretek nélkül. Nem vagyok már ember, hogy nekem ilyesmire legyen szükségem és akkor se volt. *fordítom el a fejem, hiszen ez fájó pont, de ő nem tudja és soha nem is kell megtudnia, hogy mit tett velem Darius.*
- Ha idővel úgy látjuk, leszek a társad, de egyenlőre nem kérek ilyen sokat. *ajkam lassan a nyakához siklik és egy apró csókot lehelek rá, nem sebzem meg, csupán csak megpuszilom, miközben végül fejemet a vállára hajtom. Talán most már érzi, hogy nem csak a teste kell nekem, az egész léte, ami ő maga. Oly hatalmas és erős, annyira vadító a számomra és oly nagyon félek még mindig, hogy sose lesz az enyém, de egyik kezem végül csak dús haját simítja meg, csak lágyan, most nem vadul, még egyenlőre próbálom visszafogni magam.*

Tárgy: Re: Udvar és kert 2011-02-21, 3:59 pm

*Nem véletlenül nem hozta ide eddig sem Demetrius a diáklányt, hisz biztos benne, hogy oly sok év nélkülözés után az aranyvérnek már csak az illata is megrészegítené vámpírtársait, így mindenki egyszerre akarna többet és többet inni Nymphadorából, amivel viszont csak megölnék. Abból pedig többé nem lenne aranyvér, így nem, esze ágában sincs a kastélyba hozni a lányt. Ezt Willownak is elmagyarázza szépen, aki végre meg is érti a dolgot, de ekkor egy másik kéréssel áll elő. Demetrius csak picit elhúzza ajkát, mivel bár kedveli ezt a nőt, tudja, hogy időnként el tudja vetni a súlykot, s ne adj isten Nymphadorán is a művészetének akarna hódolni, ami mint tudjuk, hamar a halandó lét végéhez vezet.*
-Mint mondtam, eddig csak kétszer találkoztam vele. Én sem tudom, hogy mikor merre jár. De ha egyszer úgy adódik... *egyezik bele végül, de gyorsan még hozzáfűz valamit.*
-De csak ha nem kezded el átalakítgatni. Félő, hogy ő sem értené meg a művészeted és hamar meghalna... *jegyzi meg kissé hűvösen. A beszélgetés fonala viszont Nymphadoráról Willowra terelődik, így kezd el érdeklődni a vámpírnő, hogy miért utasítja őt vissza mindig a férfi, miért nem engedi magához közelebb. Demetrius egy kis hallgatás után végül elárul pár dolgot a múlttal kapcsolatban, amiből talán már Willow is kikövetkeztetheti a választ. Van rá oka, hogy úgy viselkedik, ahogy. A nő viszont csak elmosolyodik a szavak hallatán.*
-Hidd el Willow, ezt már hallottam egy párszor. Mégsincsenek már közöttünk jó páran... *feleli a vámpír, majd csak sóhajt egy mélyet, s ismét a folyóra pillant.*
-Tudtad, hogy egyes vámpírok szerint, ha egy fajtánkbeli a folyóban hal meg, az örökké itt ragad, és a szelleme, a lelke sohasem szabadulhat? *kérdi csak úgy elmélkedve, majd visszafordul Willow felé, aki közben már a vállaira is csúsztatja kezét, úgy simul hozzá. A nő beszélni is kezd, s elárulja, hogy nem kapcsolatra vágyik úgymond, legalábbis most ezt mondja, hanem csak a testiséget ajánlotta fel, s venné szívesen, ha Demetrius is így tenne. A férfi csak némán hallgatja a szavakat, majd már érzi is a nyakán a csókot, végül pedig Willow a vállára fekteti a fejét.*
-Miért pont én? Miért engem szemeltél ki erre a célra? *tesz fel végül egy kérdést a férfi, hisz való igaz, elég sokszor visszautasította már a nőt, ő mégis kitart mellette, s rendületlenül próbálkozik, hátha egyszer megkaphatja a másikat.*

Tárgy: Re: Udvar és kert 2011-02-21, 4:13 pm

*A fiatal diáklány igen csak felkeltette az érdeklődésemet és mindenképpen látni akarom, sőt, érezni is annak vérének az ízét és ha Demetrius nem hajlandó őt ide hozni nekem, hát akkor majd én megyek el egyszer vele, hogy megkóstolhassam, viszont amikor hallom, hogy nem tehetek azt, amit akarnok, csak lassan bólintok, túl sok választásom sajnos úgy sincs.*
- Rendben, csak meg akarom kóstolni. *mondom kedvesen, de nemsokára már hagyom is a témát és áttérek kettőnkre, mely sokkal inkább érdekel, mint az a kis vörös, aki mellesleg egy ember. Így lépek hát oda a férfi elé és hallgatom szavait, majd rögtön ki is jelentem, hogy nem óhajtok még meghalni.*
- Azok nem én vagyok Demetrius, eddig se tudtak megölni és hidd el, erős vagyok, bármikor kiállok akár veled is. *jegyzem meg kissé ingerültebb hangon, hiszen nem szeretem, ha lenéznek. Na de végül meghallok egy kis elmélkedést, így érdeklődve hallgatom a szavait, majd végül megrázom fejem.*
- Szerintem ez badarság. Na meg, a mi lelkünk már amúgy is el van átkozva. *mosolyodom el kissé, majd végül a másikhoz bújok, erre szükségem van, annyira szeretnék a közelében lenni és még egy puszit is kap tőlem, hogy ez után csak gyengéd cirógatását folytathassam, miközben fejem vállára hajtom és már hallom is a kérdését, de ő semmiféle érintést nem viszonoz. Csak lassan eleresztem és egy picit hátrálok is, úgy nézek most már én is komolyan a szemeibe.*
- Miért ne téged szemeltelek volna ki? Ki mást találhatnék, aki tökéletesebb nálad? Te mindig normálisan kezeltél engem, még akkor is, amikor fiatal vámpír voltam, nem játszadoztál velem, csak az utóbbi időben kezdted el az érzéseimmel. *fordítom el a fejem is, majd végül teljes testemmel fordulok el tőle és pillantok fel a csillagos égbe.*
- És azért is, mert te vagy az egyetlen fajtársam, aki ugyanúgy gyűlöli Dariust, akár csak én, egyszerűen én nem merek nyíltan ellene lázadni, mert ahogy mondtad, könnyen meghalhatunk. *fordítom felé a fejem, de tekintetem most nem oly ragyogó, mint eddig, sokkal inkább bánatos, hiszen fájnak az emlékek, de talán most már Demetrius is jobban érti a dolgokat, hogy úgy érzem, ő a nekem való társ, de nem fogom tőle rögtön ezt kérni, csak egy kis darabkát szeretnék belőle, de már nem lépek oda hozzá, nem teszek semmi mást, csak állok és a csillagokkal tarkított eget figyelem, kezeimet pedig hamarosan hátam mögött fűzöm össze, láthatóan elmerengek most én is a messzeségbe.*

Tárgy: Re: Udvar és kert 2011-02-21, 4:35 pm

*Bár nem mondhatni, hogy a legszívesebben osztozik újdonsült aranyvérű áldozatán, végül rábólint Willow kérlelésére, de csak abban az esetben, ha bántani nem fogja a lányt. Időnként Willow szeret túlzásokba esni -bár ez rá is ugyanúgy elmondható-, aminek hála félő lenne, hogy utoljára kóstolhatja meg Nymphadorát. De úgy néz ki, hogy ebbe Willow is belemegy, csak érezhesse azt az édes vért. Viszont erre még várnia kell, mivel mára Demetrius nem tervezett sétát a másik szigetre, főleg, hogy jóllakottan jött ki ide sétálni. Na meg amúgy se biztos, hogy megint összefutnának Nymphadorával. Viszont a lányon hamar túlteszik magukat, s Willow inkább kettejükről kezdi tovább faggatni Demetriust, aki végül ki is böki, miért ilyen távolságtartó. A harcias szavakra viszont csak kissé elmosolyodik.*
-Egy kis testmozgás lehet, hogy jól esne valamikor. De ne bízd el magad azért annyira. Minket is el lehet pusztítani, még ha sokkal erősebbek is vagyunk, mint a halandók. *jegyzi meg, majd Willow szívéhez pillant.*
-Akár most is egy gyors mozdulattal ki lehetne tépni a szíved. Sajnos a halhatatlanságban is van néhány kiskapu... *tekint vissza a zöld szempárra, majd végül csak elmereng egy pillanatra a folyó felé fordulva, de úgy tűnik, a hallottakkal Willow nem ért egyet.*
-Meglehet. De szerintem nem ajánlatos kipróbálni. *zárja le végül a dolgot Demetrius, majd a nő már bújni is kezd hozzá, a hajával is játszva egy kicsit, mindeközben Demetrius ebből semmit nem viszonoz. A kérdését hallva Willow is elengedi, majd kissé el is hátrál tőle.*
-Sohasem játszadoztam az érzéseiddel. *feleli komoran a férfi, hisz tényleg nem is engedte közelebb magához Willow-t, hogy aztán eltaszítsa, így hát nem ő játszadozik, hanem Willow akarja túlságosan is őt, így természetes, hogy nem tetszik neki a viszonzatlanság. Végül a nő teljesen hátat fordít neki, majd az eget kezdi el kémlelni. A szavai viszont kissé meglepik a férfit.*
-Még sohasem említetted, hogy gyűlölöd őt. Mindig védted, mikor róla beszéltem, és azt mondtad, bármit megadnál neki. Számomra ez nem a gyűlölet jele. *jegyzi meg, majd még hozzáfűzi.*
-Ha pedig csak nekem mondtad volna el az igazságot vele kapcsolatban, az még nem nyílt lázadás... főleg, hogy nálam jobban nem gyűlölheted, én pedig nem szaladok elé árulkodni... *a nő viszont továbbra is csak háttal áll neki, s most ő burkolózik némaságba. A férfi is csak némán áll egy kis ideig, majd Willowhoz lép, s a vállánál fogva maga felé fordítja lassan.*
-Willow... *kezdi, de ekkor látja meg a teljesen már arckifejezést, mint ami az imént volt. A ragyogó tekintet helyét átvette a szomorú fájdalom, így Demetrius is elkomorodik.*
-Mit tett veled Darius? *kérdi csak röviden, hisz annak okáról, hogy Willow miért is gyűlöli mesterüket, még fogalma sincs.*

Tárgy: Re: Udvar és kert 2011-02-21, 4:51 pm

*Amikor a küzdelmet említem, úgy látszik, hogy sikerül felkeltenem Demetrius figyelmét, így hát kissé el is mosolyodom, miközben az arcát fürkészem.*
- Ez esetben majd valamikor lemehetnénk a gyakorló terembe. *jegyzem meg, majd nemsokára azt veszem észre, hogy a mellemet nézi, azaz pontosabban a szívemet, de hát oly közel van egymáshoz a kettő és ezt bizonyára nem csak én tudom ennyire jól. *
- Tudok róla, de te nem akarsz megölni. Nem adtam rá okot! *jegyzem meg egyszerűen, hiszen nem fog megijeszteni egyes szavaival, annyira azért nem vagyok gyáva, soha se voltam az. Na de végül megölelem, ő viszont visszautasít engem és kérdőre von, elérkezett tehát az idő, hogy végül beszéljek. Így hallom, hogy sose játszadozott velem, ami hallatán kissé fel kell nevetnem.*
- Én nem így érzem. *csupán csak ennyit mondok, majd eltávolodok és végül szóba hozom azt a férfit, akit nem kedvelek, de ezt senki se tudja rólam és ez így is van jól, soha nem szabad kiderülnie, mert az akár az életembe is kerülhet, hiszen engem könnyebben legyőzhetnének, mint Demetriust, aki előtt most mégis feltárom titkomat.*
- Természetes, hogy védtem, mert ha megtudja, megöl. És én szeretem ezt az életet. *pillantok rá egy sokat mondó pillantással, hiszen jobb volt biztosnak lennem, de amikor hallom, hogy azt említi meg, hogy bármit megadnék neki, csak gyűlölködővé válik a tekintetem.*
- Mert nem lenne más választásom. Azt hiszed, hogy arra vágyok, hogy Darius ismét hozzám érjen és játékszerként használjon? *kérdezem és a rideg arcom el is tűnik, így fordulok inkább el a másiktól és nem is mondok semmit se arra, hogy ő nem mondta volna el neki.*
- Senkiben se lehet bízni, ezt te is nagyon jól tudod és mivel mindig visszautasítottál, úgy éreztem, jobb, hogyha megtartom magamnak. *na de nemsokára vállamon érzem erős kezét, így felé fordulok, majd amikor hallom a kérdést, kissé felsóhajtok és a szemeibe nézek.*
- Régen volt már, még amikor ember voltam... *kezdek bele, hiszen nem túl rövid történet, de most már nem látom értelmét tovább magamban tartani.*
- Úgy 16 éves lehettem, egy gazdag család lánya... szép voltam igen, már akkor is, ő pedig kiszemelt magának. Aranyvérű lány, aki még szép is, nem is kicsit. Különlegesnek számítottam és ezt ő is észrevette. Elrabolt a szüleimtől, a családomtól és az egész életemtől, hogy az övé legyek. Nem változtatott át, egyszerűen a foglya voltam. Többször bántott, megkínzott, rabként őrzött olyan állapotban, amilyenhez kedve volt. Mint egy játékszert, úgy használt, többször megerőszakolt, miközben folyamatosan a véremet vette. Én már nem tudtam, hogy mennyi ideig tart mindez, már hozzászoktam a nyomorult életemhez és ez meg több évig, talán 4-5, nem is tudom már pontosan... egészen addig a napig, amíg egyszer együtt volt velem és túl sok vért veszítettem, mert a szexuális aktus nála nem szeretkezést jelent, hanem szinte széttépi az áldozatát, legyen az akár ember is, elveszítette maga fölött az irányítást és majdnem meghaltam. Azt viszont nem akarta, így átváltoztatott. Nem véletlenül vagyok ilyen kegyetlen és sokak szerint őrült, megvolt rá az okom! *egy aprócska sóhaj a történetben, majd folytatom.*
- Akkor magamra hagyott, már nem lelte bennem örömét, eldobott, mint valami használt rongyot és azóta nem kellek neki. Már emberként tönkretett, most vámpírként pedig semmibe vesz. Azóta nem is voltam vele és remélem, hogy soha nem is fogja meggondolni magát, az lenne számomra az igazi halál. *nézek végül a szemeibe, hiszen értheti ennek az egész történetnek a súlyát, vérszajha voltam, több évig és egyben egy szerencsétlen áldozat, folyamatosan kínzások alatt, egyértelmű, hogy nem vagyok már ép elméjű.*
- De szeretném, hogyha ezt soha, senki nem tudná meg. Ígérd meg, hogy közöttünk marad Demetrius. *talán érzi a súlyát, hogy ez milyen fájó pont is az életemben, hiszen ha ez kitudódna... nem, nem szabad, soha...*

Tárgy: Re: Udvar és kert 2011-02-21, 5:25 pm

-Részemről nincs akadálya. *feleli a férfi a gyakorlást illetően, hisz az is csak egy újabb kis szórakozás, amivel elüthetik az időt, ráadásul harcolni nagyon is jó érzés. Az örökélettel kapcsolatban azonban még mond pár szót Demetrius, miközben Willow szívére pillant. Valóban ott a melle is, ami tényleg szép, ezt biztosan tudja, hiszen a múltkori kis találkozásukkor a nő megmutatta, hogy nem szégyenlős. De Demetrius most a szívére célzott a kis mondatával.*
-Valóban nem akarlak megölni. De megtehetném, úgy, hogy csak akkor eszmélsz rá, amikor már késő. És ez a lényeg. *esze ágában sincs kitépni a másik szívét, ezzel mindössze arra akart célozni, hogy bár örökéletűnek mondják a vámpírokat, mégis vannak gyengepontjaik, amik által mégsem azok igazán. A beszélgetés viszont tovább folytatódik, s úgy tűnik, abban nem értenek egyet, hogy Demetrius szórakozik-e Willow érzéseivel. Jó, az igaz, hogy a múltkor kicsit játszadozott, de hát Willow a nagy játékmester, ő csak egy körre átvette a szerepét. De ez nem olyan fontos dolog, amit tovább kéne feszegetni, egyértelmű, hogy Willow így érez. Inkább Dariusról kezdenek beszélni, és arról, hogy furcsa mód annak ellenére, hogy a nő most azt mondja, gyűlöli a fővámpírt, minden beszélgetésükkor védte eddig.*
-Azt hiszem, tisztában van vele, hogy gyűlölöm, de még mindig élek. *jegyzi meg lassan a férfi, bár az is igaz, hogy ezért Darius előtt sajnos neki is vissza kell vennie. Viszont Demetrius még mindig kételkedik, így hát felveti Willow múltkori szavait, miszerint bármit megadna Dariusnak, amit csak kér. Erre a nő pillantása is megváltozik, majd védekezni kezd, végül pedig egy kérdést is feltesz, ami kissé meglepi Demetriust, így kissé oldalra billenti a fejét.*
-Ismét? *kérdez vissza, bár az igazat megvallva elég valószínű, hogy egy ilyen szép nőt nem csak vámpírrá tett Darius, de ebbe még így nem gondolt bele a férfi, legalábbis így nem. Csak abban a formában, hogy a nő felajánlaná magát neki. A bizalmi kérdésre tett válasz viszont jogos, így csak bólint egyet a férfi, majd egy kis időre ismét csend telepszik rájuk. Ezután viszont Demetrius visszafordítja maga felé Willow-t, hogy megtudja, mit tett vele a másik, amiért gyűlöli őt. Willow pedig egy sóhaj után lassan bele is kezd a történetébe, melyet Demetrius csak némán hallgat, bár néha nem bírja ki, hogy ne kérdezzen közbe.*
-Aranyvérű? Te is aranyvérű voltál? *kérdi meglepetten a férfi, hisz ezt eddig nem tudta a nőről. Ezután viszont csak hallgatja tovább Darius kegyetlenkedéseit. Elképed, mikor Willow beavatja az eddigi ismeretlen múltjába, s hogy mit tett vele a mesterük. Annál a résznél kissé elhúzza a száját, hogy Darius elvesztette maga fölött az irányítást, s majdnem megölte őt, hisz hasonló történt vele és Nymphadorával, csak szexualitás nélkül. A nő viszont csak tovább mesél, s elárulja, hogy ebbe őrült bele, ezért nem teljesen normális, s hogy csak egy plusz lapát volt erre az egészre, hogy mióta vámpír, Darius semmibeveszi.*
-Szóval vérszajhának használt az a rohadék? És ezek után még képes volt átváltoztatni? *kérdi gyűlölködve a férfi, s bár kedveli Willow-t, s nem kívánja a halálát, ezt mégis undorítónak találja, ahogy az ezt követő viselkedését is Dariusnak.*
-Darius undorítóbb, mint hittem. Lehet, hogy neked mégis nagyobb okod van őt gyűlölni, mint nekem... *látszik rajta, hogy szívesen felmenne most a másik vámpírhoz, és szívesen széttépné, de félő, hogy aztán mégis az ő darabjait dobálnák ki a szobából, és nem Dariusét. Willow viszont még megígérteti, hogy erről senkinek nem beszélhet, mire a férfi csak komoran bólint.*
-Nem szokásom pletykálkodni. Nem fogom elmondani senkinek. És... sajnálom. *fűzi még hozzá a végén, majd lassan oda is lép a nőhöz, s meglepő dolgot csinál. Most ő karolja át a másikat, de csak pár másodpercre, majd ismét a zöld szemekbe néz.*
-Gyere, sétáljunk tovább... *talán út közben valami kellemesebb témát is találnak, mivel mióta megálltak, valahogy keserű dolgok kerültek a felszínre, amiket egyikük se akart eddig elárulni a másiknak.*

//fagy//

Tárgy: Re: Udvar és kert 2011-02-21, 10:02 pm

//olvad//

*A szavait hallva, amikor a szívemre tekint csak bólintok egy aprót, hiszen tudom, hogy igaza van.*
- Valóban megtehetnéd... de nem fogod. *mosolyodom el halványan, hiszen ennyit biztosan tudok, nem gyűlöl engem, nincs értelme a számára, hogy elvegye az életemet, hiszen az öröklét hosszú, mi pedig ismerjük már egymást egy ideje. Éppen ezen okból is kérdezem most meg tőle, hogy miért utasít el mindig, majd végül Darius is szóba kerül. Mesélni kezdek róla, majd az "ismét" szóra csak alig láthatóan bólintok, de nem állok most le itt, hanem elmondok mindent, de úgy hallom, hogy Demetrius még tovább érdeklődik tőlem, így szomorúan ismét bólintok.*
- Igen, az voltam... *erről még nem beszéltünk, értelemszerű, hogy meglepem vele, na de végül az átváltoztatásomat is elmesélem és amikor a vérszajhás dolgot felemlíti, csak lesütöm kissé a szemem.*
- Éppen elég szégyen ez a számomra, akkor azt kívántam utána, bárcsak megölt volna, de én gyenge voltam végezni magammal, később pedig megtanultam túl lépni rajta, legalábbis nagyjából már sikerült... *persze, hogy nem teljesen, de nem fogom gyengének mutatni magam. *
- Mondjuk arról fogalmam sincs, hogy neked milyen volt az életed emberként és hogy miért változtatott át. *mondom kissé elgondolkodva, de végül megígértetem vele, hogy ne mondja el senkinek se mindazt, amit most tőlem hallott, így hát végül megnyugtat azzal, hogy kettőnk között marad a dolog, majd a sajnálomra csak biccentek egy aprót, mi szerint köszönöm. Ahogy viszont az ölelését érzem, oly hirtelen ér, hogy viszonozni se tudom és már ölelném vissza, hogy belebújhassak erős karjaiba - hiszen ilyesmire még néha nekem is szükségem van - máris elereszt, én pedig kissé megsemmisülve nézek a szemeibe.*
- Már nem tudom megváltoztatni a múltat... *na de végül megindulok mellette, miközben egy ideig nem is tudok igazából miről beszélni, elég volt már a téma rólam, mindent tudhat, a szégyenletes múltamat és a Dariushoz fűződő viszonyomat is.*
- Azért nem akartál engem, mert azt hitted, hogy Dariust is akarom? *kérdezem végül, hiszen ez lehet még egy ok és ahogy hallottam nem is olyan régen, valami hasonló dolgot említett.*

Tárgy: Re: Udvar és kert 2011-02-21, 10:20 pm

*Nem, tényleg nem fogja megölni, de ez természetes, hiszen nincs rá oka, így csak biccent egy aprót a férfi. Ezután viszont jöhet a leleplezés, Demetrius érdeklődni kezd, miért is gyűlöli Willow Dariust, amikor pedig végighallgatja a nő történetét, szinte már elképed a meglepettségtől és az undortól. Mert ez már tényleg undorító, amit Darius művelt. Pár dologra azért visszakérdez a történet közben a férfi, olyan dolgokra, amik meglepik, így például az is, hogy Willow maga is aranyvérű volt, valamint arra, hogy Darius vérszajhaként tartotta még hajdanán.*
-Nem tudom, hogy bírod ki, hogy még mindig a közelében vagy... *jegyzi meg Demetrius, és tudja jól, hogy ők mester és tanítvány, de ezek után... hát nem csoda, ha Willownak tényleg nincs ki mind a négy kereke. Ezután Willow még gondolkozni kezd, hogy vajon Demetriust miért is változtatta át annak idején Darius, de a férfi nem fog most mindent elmesélni, így csak pár szóban válaszol.*
-Nem olyan okból, mint téged. Én nem voltam aranyvérű. *feleli röviden, majd megígéri, hogy nem fog erről másnak beszélni, megőrzi Willow sötét titkát. Viszont ezután jön a meglepő tett, s már át is öleli a nőt, de csak pár másodpercre, így Willow azt már nem is tudja viszonozni. Miután elereszti, a vámpírnő még mond pár szót, mire Demetrius csak komolyan szólal meg.*
-De a jövőt még igen. *titokzatos szavak, de nem árul el többet a dologról, csak egy megállpítást tett, ezután viszont már sétálnak is tovább a folyó mentén. Természetes, hogy most ismét csend uralkodik el rajtuk egy ideig, ami végül ismét Willow tör meg. A kérdése elgondolkodtató Demetrius számára, így nem is felel rögtön, csak pár másodpercig még némán néz előre.*
-Igen, ez is közrejátszni a dologban. Nem szokásom osztozkodni, főleg nem Dariussal... *feleli végül a nőre pillantva, majd még hozzáfűzi.*
-A másik ok pedig az, hogy túl sok olyan embert láttam már meghalni, akit közel engedtem magamhoz. *azzal ismét csak előre mered, miközben haladnak tovább.*

Tárgy: Re: Udvar és kert 2011-02-21, 10:40 pm

- Tudod, nem tehetek mást, ha elhagynám ezt a helyet, utánam jönne és megölne. Tudod, hogy milyen egy ilyen hierarchikus élet... *pillantok fel Demetriusra, majd végül még jó pár szóban kifejtem a dolgokat és ez után kezdek el érdeklődni felőle, de nagyon úgy tűnik, hogy ő még nem óhajt engem beavatni mindebbe, így csak lassan bólintok, de remélem, hogy egyszer majd meg fog bízni bennem annyira, hogy elmesélje emberi élete történetét. Megölel, majd hamar el is ereszt, mintha semmi se történt volna, de ezt az ölelést is tudom értékelni, nem is picit.*
- A jövőt igyekszem alakítani... *de nem egyedül szeretném tenni mindezt, így hát a sétánk közben rá is kérdezek egy dologra és ahogy hallom, részben igazam volt, részben Darius miatt nem akart közelebb engedni magához.*
- Nem kellene senkivel se osztozkodnod. *pillantok komolyan az arcára, majd ismét megállok, de kezem gyengéden az ő kezéhez ér, így állítva meg őt és végül sétálok ismét úgy, hogy vele szembe kerülhessek.*
- Csak egy kicsit engedj közel magadhoz. Boldoggá tudnálak tenni és segíthetnék kibírni ezt a magányt. *most már másik kezem is kezére csúszik, majd nem várok tovább, ajkamat az övéhez érintem, szemeimet pedig lehunyom és hogyha ez sikerül és esetleg még több is, akkor szépen megcsókolom, lágyan és nyelvemmel pedig bebocsátást kérek ajkai közé, hogy egy lágy csókot adhassak neki, hiszen még nincs okom a vadságra, pedig felfalnám, teljes egészében, hogyha hagyná és olyan vad éjszakát kapna tőlem, mint még soha, senkitől.*

Tárgy: Re: Udvar és kert 2011-02-21, 11:07 pm

-Igen, tudom. Én sem véletlenül viselem még mindig el az uralmát. *jegyzi meg Demetrius keserűen. Bár Willow beavatta őt a sötét múltjába, s annak rejtelmeibe, hogy hogyan lett belőle vámpír, a férfi még nem óhajt erről mesélni a másiknak, így röviden csak annyit mond, hogy eltérő okból váltak azza, amik jelenleg, vámpírrá. Egy ölelésre még azért futja a férfitől, bár ez elég szokatlan tőle, de nem is tart túl sokáig, majd csak tesz egy kis utalást arra vonatkozóan, hogy még alakíthatja jobbra is Willow a jövőjét. Ezzel a nő is egyetért, bár talán mindketten más megoldást gondolnak a szavak mögött. A sétát viszont folytatják, hisz azóta lett igazán keserű a hangulat, hogy megálltak, s előtérbe kerültek ezek a témák. De talán haladás közben majd nem a múlttal fognak foglalkozni, hanem a jelennel, vagy a jövővel. Willow rá is kérdez, hogy Darius-e az oka annak, hogy Demetrius mindig elutasítja, s ezzel valóban jól gondolja az ok egy részét. Erre persze Willow is rögtön felel, mire Demetrius csak komolyan pillant a szemeibe.*
-Talán igen, talán nem. *nem tudja őszintén elhinni, hogy nem kéne osztozkodnia, hiszen maga Willow mondta, hogy ha a mester arra kérné, hogy feküdjön le vele, akkor megtenné. Persze most, hogy már tud a múltjáról Demetrius kicsit más lett a szemlélet, ahogy az is kiderült, hogy Darius több száz éve nem nyúl a nőhöz, de egyelőre ezeket nem olyan könnyű fel is fogni, vagy elhinni úgy, hogy meggyőzze róla magát. Ki tudja, amilyen jóban vannak Dariussal, lehet, hogy a vámpír azért tenné magáévá ismét a nőt, hogy ezzel Demetriusnak tegyen keresztbe. Bármi megeshet. De ez csak egy része a dolgoknak, így a másik okot is elmondja újra a vámpír, mire Willow csak megfogja a kezét, majd elé állva meg is állítja. A szavaira csak sóhajt egy kicsit.*
-Nem tudom Willow... *feleli, de többet nem is tud mondani, mivel a nő már meg is fogja másik kezét is, majd már érzi is száján a nő ajkait. Egy ideig nem reagál sehogy a dologra, majd végül megmozdul benne valami, hiszen tudja jól, hogy gyönyörű ez a nő, így csak elengedi a másik kezeit, s átkarolja a hátánál, miközben ő is viszonozni kezdi a csókot. Nem vadulnak, csak egy lágy csókról van szó, ami úgy tűnik, el is ragadta most Demetriust is, így csókol most vissza. Vagy mégsem? Hirtelen megszakítja a csókot, majd csak a zöld szempárba pillant.*
-Én... át kell gondolnom a dolgokat. *jelenti ki a férfi, majd csak nyel egy aprót, s félig elfordul.*
-Viszlát Willow! *fordul el végül teljesen, majd már sétálni is kezd abba az irányba, amerről érkeztek, s jó pár dolgon kezd el gondolkozni.*

Tárgy: Re: Udvar és kert 2011-02-21, 11:16 pm

*Amikor kijelentem, hogy nem kell osztozkodnia rajtam, furcsa választ kapok, így kissé fel is sóhajtok, úgy nézek rá.*
- Nem bízol bennem! *jelentem ki, hiszen így is érzem, pedig nem adtam neki okot arra, hogy ne tegye, na de mindegy is, inkább csak tovább sétálunk, majd hamarosan meg is állok Demetrius előtt, most vagy soha, hiszen maximum ismét vissza utasít, már kezdem úgy is megszokni, hogy mindig így járok. Nem is engedem igazán beszélni, érezni szeretném a csókját, életemben először, hiszen még sose engedte meg, pedig én annyira igyekszem, így kerül ajkam az övére, majd eleinte még nem reagál semmit, majd elereszt és már majdnem azt hiszem, hogy ismételten eltol majd magától, de nem ez történik, magához von, kezeivel átkarolja vékony testem és hamarosan ajkunk most már normálisan összeér, miközben nyelvünk is édes táncot jár. Ilyen csókot nem is tudom, hogy adtam-e valaha bárkinek is, mindenesetre most tényleg gyengéd vagyok, hiszen úgy érzem, hogy őt képes lennék szeretni, hogyha adna rá engedélyt, így kezeimmel átkarolom nyakát, úgy élve bele magam a csókba... egészen addig, amíg ezt meg nem szakítja és így csak pislogok párat, miközben szemeit nézem, leblokkoltam igen, nem is igazán tudom, hogy mit mondjak.*
- De... *kezdek bele, majd már el is enged, így kezeim is élettelenül csúsznak le vállain át, miközben ő már el is indul magamra hagyva, ismételten. Fejemet csak lehajtom, így dús, fekete tincseim előre zuhannak, én pedig hangosan sóhajtok. Ismét eltolt magától és bár egy rövid időre viszonozta a csókot, ez után elengedett... Nem tudom már, hogy meddig bírom még ezt, a folyamatos próbálkozást, de erős nő vagyok, azzá váltam, így nem fogok összeroppanni, csak felemelem fejem, nézem távolodó alakját, majd megfordulok és a vele ellentétes irányba indulok meg, be a kastélyba, hogy vad dühömet, mely egyre inkább kezd felül kerekedni rajtam levezethessem néhány szerencsétlenen a kínzókamrában.*

Tárgy: Re: Udvar és kert 2013-02-27, 11:40 am

//NRT: Noel és Vixi - 2013.02.10.
Előzmény -->> Noel lakosztálya.//

* Létem óta sosem esett meg velem, hogy ilyen szintű érzelmek kavarognak bennem, jó, természetesen volt pár nő az életemben de az érzelem fok meg sem ütötte azt a szintet mit Vixi iránt táplálok, akkoriban sokkal inkább az foglakoztatott, hogy hűen szolgáljam mesterem és tanítóm, nem az miként fűzzek gyengéd érzelmeket az emberiség gyengédebbik neme iránt. Ennek kapcsán kerül szóba az, hogy egyszer ha a lány is felkészült rá örökre összekapcsoljuk életünket azzal, hogy átváltozik, ő az életét is adná értem de azt nem kérem "csak" ezt.*
- Én türelmes vagyok.* viszonozom pillantását ezzel is nyomatékosítva azt, nem a levegőbe beszélek, igaza van egyenlőre s ezzel nem tudok vitatkozni. Egy apró csók csattan el köztünk majd megtisztítom a terepet eltakarítva a testet, ezután pedig hallgatom a leányzót ki napjairól számol be, így kerülnek szóba a halottak s hangzik el ugratásom.*
- Szerencsémre.* mosolyodok el s várnám a továbbiakban,hogy szót ejt egy bizonyos találkozásról is, hisz az a srác vonzódott s talán jelen pillanatban is fáj a foga az én emberemhez, de ez nem történik meg így hát célozva rá nézek rá kérdőn. Természetesen ez az azzal jár, hogy lebukok előtte, megint az emlékeiben vájkáltam s ez nem tetszik neki de nem ragozom túl a dolgot, ha nem akarja nem fogom megtenni a jövőben, bár ezt nem ígérem meg, mivel úgy sem tudnám tartani de átmeneti fegyverszünetnek megteszi.*
- Jó.* legyintek is egyet hanyagul az ablak mellől, ugyan akkor ha nem lesnék bele olykor kis fejecskéjébe akkor nem tudnám min agyalgat s pillanatnyilag van itt egy olyan dolog ami engem is érintene miről így utólag de a véleményem kérdi.*
- Nem gondoltam volna, hogy ennyire zavar az, hogy nem tudok nappal veled lenni.* tekintek bele messziről szemeibe, bár ez nekem olyan mintha pont előtte állnék.*
- Ez egy velem született átok, gyűlölöm de a hosszú évek megtanítottak arra, hogy ezt elfogadjam s ne sóvárogjak az ablak mellett naphosszat. De ha van rá mód akkor szívesen alávetem magam a varázslatnak amennyiben nincs hátulütője.* érte, ez gondolom evidens mert magam már tényleg nem epekedek a napfényes élet után. Én következek soron - már ami a napjaim illeti - így teszek említést az Aideen-el való találkozásomról mi nem marad annyiban, ismerhet a lány s közben helyet foglalok a kanapén hova kicsivel később intésemre a lány is követ.*
- Ha megölni nem is, de a poklot az megismertethetem vele.* tisztában vagyok az egyezménnyel s nem áll módomban addig megszegni míg a lány a Mysterioban tartózkodik. Bár a türelem nem erősségem de kivárom azt a számomra cseppnyi időt míg a lány elhagyja a biztonságot adó iskolát s bár valószínűleg erősebb és tapasztaltabb lesz ez számomra még inkább kecsegtető és izgalmas lesz. Viszont van itt még valami amiről nem kéne megfeledkezni, az pedig Azrael, nem ismerem tehát szememben kiszámíthatatlan az mit fog lépni avagy fog e egyáltalán, így hát óvva intem azt a lányt ki elérte azt, hogy féltsem.*
- Attól nem is tartottam, hogy hagyod magad. Meg is lepődnék.* mosolyodok el mialatt megcirógatom selymes, puha arcát, volt idő mikor megtapasztalhattam milyen ez a lány mikor veszélyben érzi magát, tehát e tekintetben nem tartok attól, hogy tálcán kínálja fel magát. Az éjszaka még gyerek s bár azt hiszem mindketten epekedve várjuk, hogy visszavonuljunk a hálóba előtte még tehetünk egy sétát a kertünkben hol a lány még nem járt s ahogy ezt felvetem úgy egyezik bele. Magam is felkelek s pillanatok alatt magamra öltök egy vajszínű inget, zoknit s cipőt, körülbelül ugyan akkor készülünk el a kis boszival így kisvártatva el is hagyjuk hajlékomat, kézen fogva sétálva végig a kastélyon hol számtalan vámpír mellett haladunk el de azok csak maximum epekedve merednek a lányra addig, míg nem figyelmeztető pillantásommal nem találkoznak.
Elérve a kijártig azt használjuk ahol ha nappal lépnénk ki valószínűleg őrjöngve hátrálnánk vissza, ettől most nem kell tartanom így hát hamarosan előre engedve magam előtt a lányt léphetünk ki a tágas területre.*
- Elég nagy ez a kert bár bevallom nem sűrűn járok ki ide annak ellenére sem, hogy a hátsó részt nappal is igénybe vehetem.* felelem megindulva lassan, kényelmes emberi tempóban a kavicsos kis ösvény felé.* - Akár mekkora teret is ad tudom, hogy ez egy kalicka és ettől a gondolattól nem tudok szabadulni.* dugom zsebre másik kezem s néha néha rápillantok avagy az előttünk elterülő sötétbe burkolózott tájra.* - Gondoltál már arra valaha is, hogy milyen lenne ha ily fajta korlátok közé lennél szorítva?* gondolom nem, mert hát erre szüksége sem volt, de talán annak kapcsán, hogy egyszer maga is az lesz ami én már felmerült benne, nem tudom s bár érzem a késztetést hogy szavaival egy időben a fejébe nézzek, megálljt parancsolok magamnak.*

Tárgy: Re: Udvar és kert 2013-03-02, 3:00 pm

//NRT: Noel és Vixi - 2013.02.10.//

*Az életem adásával nem gondoltam bele a vámpír létbe, de tudom, hogy igaza van Noelnek, hogyha sokáig együtt leszünk, én öregedni fogod, pedig nem szeretnék, csak pár évet, hogy teljesen felnőtté válhassak és külsőm is tökéletes legyen, mert bár már most is az, azért még egy kicsikét talán alakulhat. Nem szívesen válnék meg a varázserőmtől, ez a legszomorúbb az egészben, így finoman utalgatok is a férfinak, hogy miért is nem akarnék még vámpír lenni, de ő türelmes, viszont érzem, hogy erre majd sort kell kerítenünk, hogyha együtt szeretnénk maradni, tehát muszáj lesz valahogy megállapodnunk, de szerencsére ez még idő kérdése, nem most kell ezt jobban átbeszélni. A halott jelölt nő ki is lesz téve a szobából, majd ez után már mesélni is kezdek mindennapjaimról, így osztva meg kedvesemmel az ellentétemet a nekromanciával, valahogy nem hozzám való és sose lesz az… Zaine is szóba jön, bár nem azért, mert én szóba szerettem volna hozni, de a gondolataim nem maradhatnak rejtve Noel elől, amiért le is korholom kissé. Félnie nem kellene, én aztán nem fogom őt megcsalni, régen se tettem, én más vagyok, mint sokan a világban és ezt tudja, szerintem nagyon is jól… A napfénybe viszont szívesen kimennék vele, olyan jó lenne együtt nyaralni, sétálni a gyönyörű, fényes világban… de sajnos a tervem lebukik. Azt hittem, hogy örülni fog ennek, azt hittem, hogy minden vámpír számára ez egy álom, de tévednem kell.*
- Jó lenne, ha akkor is velem lehetnél, inkább így fogalmaznék. *hiszen egy párt alkotunk és a nap felében nem lehetünk igazán együtt, én pedig ezen szívesen változtatnék, de a véleménye is érdekelne, ezért is kérem azt ki.*
- Még nem tudom, hogy miként működik ez, de akkor ha rájövök, majd megpróbáljuk. *mosolyodom is el a válaszán, tehát jó tudni, hogy nem utasítja el teljességben a dolgokat. Aideen is szóba jön, akiről a kanapén ülve folytatjuk is a beszélgetésünket, én pedig finoman figyelmeztetem is rá a férfit, hogy nem ölheti meg, okosnak kell lennie, de nem lennék a lány helyében, ki tudja, hogy milyen jellegű kínokat kell elviselnie, ha Noel kezei közé kerül, na meg, hogy meddig tart az, mert én aztán tudom, hogy kedvesem nagyon kreatív tud lenni és ha ilyen jellegű bosszúra szomjas, akkor megtorolja, elég rendesen. *
- Én nem szólok bele a dolgaidba, nem ismerem. *mert bár egy picit talán védeném, hiszen csak önvédelem volt és Azraellel nekem nincs bajom, most nem tehetem, most csendben kell maradnom, ez így lesz helyes. Nem szólhatok bele mindenbe, amit Noel csinál, önálló akarata van, vitát pedig nem fogok kirobbantani egy számomra jelentéktelen ember miatt. Azraeltől viszont nem tartok annyira, szerintem ő hallgat az ész érvekre, bár ha Noel nagyon bántani fogja a lányt, aki közel áll hozzám, akkor lehetséges, hogy én is a rövidebbet húznám, de bízom abban, hogy Noel majd szemmel tart, hogy vigyázzon rám, ha szükséges, hiszen ha a kastélyba hoz, ő is itt él és mindketten csak éjszaka mehetnek ki.*
- Akkor lesz egy őröm, ha kell. *utalok is most szavakkal arra, hogyha úgy alakul, időnként figyeljen és ha bajba kerülnék, legyen ott… Jól esne tudni, hogyha bármi baj ér, Noel meg tud menteni engem, mert most így, jobban elgondolkodva, talán tényleg akad félnivalóm, teljesen össze vagyok zavarodva. Ahj… mi lesz itt. Szeretném kilevegőztetni a fejemet és kedvesem ötlete tökéletesen kapóra jön, így készülünk el, majd hagyjuk magunk mögött a szobát, hogy ez után a kertbe érkezzünk. Nem zavar mások pillantása, bár azért pálcám kéznél van, ha szükség lenne rá, de Noel tekintete láthatóan mindenkinek elegendő.*
- Borzasztó, hogy itt mindenki áldozatként tekint rám, pedig nem úgy nézek ki, mint a foglyod. *pillantok is fel a szép, borostyán szemekbe, majd hamarosan ki is lépünk a friss levegőre, ahol körbe is tekintek természetesen.*
- Hű, nagyon szép! *ismerem is be, mert tényleg csodálatos, ahol vagyunk, de Noel szavai szomorúsággal töltenek el, így hüvelykujjammal finoman cirógatni is kezdem jéghideg kézfejét.*
- Nem, még soha. Ezért is gondoltam a napfényre, ahol járhatnál… annyival szabadabb lehetnél, nem lennének ilyen korlátok. *bújok is hozzá most már, át is karolva egyik kezemmel a férfi erős derekát, fejemet pedig válla környékére hajtom. Jó most nekem így, közel hozzá.*
- Sajnálom, hogy ilyen sors jutott neked. De hogy lettél vámpír? És milyen voltál emberként? *erről szerintem még nem mesélt nekem, ha meg igen, akkor useresem szenilis, szóval most kíváncsian hallgatom, érdekelne, hogy mit mesél nekem. Érdkel minden, hogy milyen volt, ki volt ő, hogy ismerkedett meg a vámpírral, aki átváltoztatta és hogy élte meg azokat a napokat, amikor már nem volt ember…*

Tárgy: Re: Udvar és kert 2013-03-03, 11:51 am

//NRT: Noel és Vixi - 2013.02.10.//

* Visszatérő téma közöttünk a lány vámpírrá válása mi elkerülhetetlen lépés ha örökre együtt akarunk maradni. Tudom, hogy nem erőltethetem s várnom kell míg a lány megérik erre a változásra, ugyan akkor eszembe jut az is, hogy ha arra lenne lehetőség, hogy én váljak emberré akkor megtenném e érte? Fogós kérdés, bár azt hiszem én könnyebb helyzetben lennék mivel az én kedvesem azt szereti ami s aki vagyok de hát végtére is csak elvekről van szó. Megtisztítva a terepet beszélgetünk tovább egy bizonyos tantárgyról és Zaineről, kit kiolvastam a lány gondolataiból minek a következménye az lett, hogy azt is megtudtam megkeresi a módját annak, miként léphetnék együtt a napfénybe.*
- Hm...* bólintok szavaira mivel én azt hittem kapcsolatunk ezen korlátja nem zavarja, mindazonáltal nem vetem el a dolgot, ha ez boldoggá tenné, alávetném magam a varázslatnak ha nincs hátulütője. Mivel egyenlőre ez a dolog teljesen ismeretlen előttünk így szavaira féloldalas mosolyt dobok, hogy aztán egy teljesen más téma jöjjön szóba köztünk miről a csevejt a kanapén folytatjuk. Aideen. Ez a név beleivódott már elmémbe, de nem azért amiért sok férfinak hanem a bosszú végett, mi nem marad el, ez tettének következménye. De már nem tehetek mindent kedvem szerint, gondolnom kell Vixilienre is, kit most kedves keretek között arra kérek, hogy ügyeljen magára Azrael miatt, nem tudni mit fog szólni ha rájön mit tettem az emberével, mivel biztos vagyok abban, hogy megosztja a lányka majd vele, talán a múltkori találkozásunk óta is megtörtént már. Ahogy a célzás elhangzik úgy mosolyodok el kissé s lehelek egy apró csókon pihe puha ajkaira, hogy aztán mosolyogva de eltávolodjak tőle kissé s már csak egymás kezét fogva érintkezzünk egymással.*
- Feltétlen rajtad tartom a szemem, azt hiszem ezt akkor is megtettem volna ha nem kéred.* ha baja esne szétszaggatnám magamon a bőrt, hogy szó szerint keljek ki magamból, de annak beláthatatlan következményei lennének.* - Nem fogja sérteni a magánéleted a tudat, hogy ott leszek ha kell ha nem?* épp az imént tette szóvá szóval szórakozott tekintetem bizony azt sugallhatja, hogy érdekes fordulat ez, mivel evidens, hogy ha védeni akarom mindig a közelben kell lennem. Viszont egy kis séta talán nem ártana, terünk van hozzá így hát felöltözünk s el is hagyjuk a szobámat, hogy tiszteletünket tehessük a kertben.*
- Te egy gyönyörű nő vagy, az aurád bizonyára kecsegtető számukra... talán irigyek is részben, talán egy ínycsiklandozó falatot látnak benned.* az ő fejükben szerencsére nem tudok olvasni különben egyesével szabadítanám meg fejüket testüktől amint megneszelném pajzán gondolataikat. Hamar el is érjük a kertet hol teszek említést a korlátaimról mitől elszomorodik a leányzó, érzem kezemen gyengéd törődését, igazán nem az volt a szándékom, hogy elszomorítsam.*
- Meglehet szokni...* ölelem át vállánál ahogy hozzám bújik.* - Nincs más választásunk. Persze vannak olyanok kik naphosszat az ablak előtt állnak és sóvárognak azért az életért mit azelőtt éltek, hogy átváltoztak volna. Legalábbis azon részét kívánják hogy napra mehessenek.* én erről lemondtam s bár nem önként és dalolva de nem vagyok hajlandó olyan dologra fecsérelni időmet mi jelenleg semmilyen körülmények között nem tehető meg. Bár időmből kitelne annyi szent. Vixi további szavaira és kérdésére lassítok a tempón s kissé fel is nevetek, hogy aztán magam elé vonjam s immáron így öleljem át ezt a gyönyörűséget s pillantok le szemeibe.*
- Ne sajnáld!* suttogom mosolyogva, igazán nyugodt tekintettel.* - Ez a legjobb dolog ami történhetett velem életem során még akkor is, ha időbe tellett míg erre rájövök. Mindig is hálás leszek ezért Dariusnak, ha bár manapság már tesz erre az egészre...* lévén, hogy halott mi még mindig érzékenyen érint de már koránt sem vészes a dolog, tudom kezelni. Puszit ejtve homlokára karolom át ismét vállánál s indulunk meg terveim szerint a kis patak felé s közben természetesen elmesélem a lánynak mi történt azon a bizonyos estén mikor is találkoztam Dariussal.*
- Furcsa, hogy egykoron én is áldozat voltam...* nevetek fel erre a gondolatra mi mára már nagyon is messzinek tűnik.* - Hazafelé tartottam attól a lánytól, kinek akkoriban udvaroltam. Az akkori szabályok szerint csak gardedámmal találkozhattunk egymással, maximum a bálokon és a hintókban érintkezhettünk akkor is csak azért, hogy lesegíthessem róla vagy tánc közben. Többre vágytunk, néha éjszakánként odalopóztam az ablakához, hogy csókot lophassak...* más időket éltünk akkoriban még így működtek a dolgok.* - Késő éjjel volt, az utcák kihaltak én pedig boldogan tartottam családunk birtoka felé mikor Darius egyszer csak előttem termett. Azonnal kardot rántottam, kisugárzása vészjósló volt, nekem meg feltett szándékom volt megvédeni magam. Természetesen nem sokra mentem vele, hamar lefegyverzett de én továbbra is küzdöttem. Amikor megharapott nem tudtam még a vámpírok létezéséről, újdonság volt számomra ahogy ereje is, gondolataimban való vájkálása és sorolhatnám...* pillantok itt rá hisz már ő is tudatában van annak milyen képességekkel vannak megáldva egyes teremtmények.* - Véres egy éjszaka volt, ennyivel nem úsztam meg. Kegyetlen volt s majdnem halálra kínzott mikor úgy döntött, hogy normális értelemben nem foszt meg életemtől, átváltoztat. Nem tudom mi sarkallta erre, velejéig jó ember voltam, tisztességes... talán épp ezért lettem olyan amilyen.* száznyolcvan fokos fordulatot vettem ebben az életben, mai szemmel nézve szánalmas egy ember voltam persze akkoriban nem így volt.* - Időbe telt míg rájöttem, hogy előnyömre vált ez a lét s onnantól kezdve fejet hajtottam előtte. Tanított, segített a maga nemében ugyan akkor tisztában voltam vele, hogy bármelyik pillanatban megölhet. De nem számított.* tudtommal nem számítottuk neki, ugyan akkor a kötelék miatt fordított esetben ez nem volt elmondható.*
- Egészen egyszerű történet... az egyszerűből kerekedtem én, a nagyszerű.* mosolyodok el szórakozottan ahogy egy távoli pontot szuggerálok a sötétségben.* - Nem tetszettem volna akkoriban neked...* pillantok rá cseppet sem bánva a dolgot, átlagos voltam, még bűverejű vér sem csörgedezett ereimben szóval a saját emberi tulajdonságaimra hagyatkozhattam, de elég volt ahhoz, hogy meghódítsam azt a lányt kit a történtek után megöltem, hogy ne lehessen másé, régebben csak ez számított, rang, feleség, birtok s utód semmi több.*

» Belső kert