Udvar és kert

Tárgy: Re: Udvar és kert 2013-03-03, 9:34 pm

//NRT: Noel és Vixi - 2013.02.10.//

*Tisztában vagyok azzal, hogy Noel mit, miért tesz, mivel úgy érzem, hogy ennyi idő alatt sikerült már őt kiismernem, de mégis, féltem kicsit attól, amire készül, ugyanis mi boszorkányok olykor meg tudjuk lepni a másik félt, bár nem ismerem ezt az Aideent, mégis, ha egyszer győzedelmeskedett, másodszorra is megtörténhet mindez, azt pedig az én kedvesem nehezen élné túl. Mégse mondom ki ezt neki, bízom benne, hogy jó taktikát talál ki arra, hogy biztonságba tudja magát, most már tudja, hogy kivel áll szemben, bár remélem, hogy nem erősebb nálam az a lány, sértene a tudat… Viszont ha komoly baja esne, akkor számíthatok Azraelre a közeljövőben, hogy beszélni óhajt majd velem. Nincs mit tenni, cseppet azért tartok a dologtól, ezért is kérem meg Noelt, hogy tartson szemmel, ha bármi történne, hiszen ahol Azrael lehet, ott Noel is, tehát elméletileg nincs mitől félnivalóm. Azért az aprócska csók jól esik, ez az aggódás jele, így elmosolyodom picit, majd már felelek is.*
- Így a biztos. *bólintok is rá, de a kérdését hallva csak halkan sóhajtok.* - Csak egyelőre szükséges ez, idővel majd nem lesz az, talán majd beszélsz te is Azraellel és tisztázzátok a dolgokat. Ő is vámpír, meg fogja érteni a bosszúdat… *nem biztos, de van rá esély, hiszen ha én győztem volna le, valószínűleg ő is megkeresne később, hogy ezt viszonozza. Nem tudom, de egyelőre mindegy is a dolog, tovább lépünk a témán és elhagyjuk a kastélyt, miközben jó pár vámpír is megnéz magának, de nem olyan szemekkel, azt hiszem, hogy Noel elég nagy tiszteletet szerzett már itt magának ahhoz, hogy ne húzzanak ujjat vele. *
- Lehet jobb is nem tudni. *mosolyodom is el a találgatásokon, hogy vajon miként néztek rám, de idő közben kiérünk a friss levegőre, ahol már körbe is tekintek, úgy bújok a férfihoz, kit oly nagyon szeretek és sétálunk tovább, most már egymást ölelve.*
- Örülök, hogy te nem vagy olyan, a friss vámpírok nem nekem valóak. *húzom is el a számat, mivel el tudom képzelni, hogy mit érezhetnek, talán ezért is tartok a vámpírságtól, talán évekig, évtizedekig eltartana az, amíg beletörődnék a sorsomba. Mindegy is, nem akarok ismét erre visszatérni, inkább egy másik témát találunk, mely nem más, mint Noel múltja. Elé kerülve ölelem át, szorosan magamhoz, ahogy ő is teszi én velem és aprót biccentek is kérésére.*
- Ha így szeretnéd, akkor nem sajnálom. Mondjuk jó látni, hogy élvezed a vámpír létet, nem is tudlak elképzelni embernek. *ismerem is be és így jut eszembe a kérdés, hogy megtudjam, milyen is volt egykoron embernek és miként történt vele vajon az átváltozás. Mesélés következik, én pedig halkan, kíváncsiságtól csillogó szemekkel hallgatom mondanivalóját és néha mosolygok is az aranyos történeten, hiszen régen tényleg nagyon más idők jártak. Nem mesél túl hosszan, de mégis számomra nagyon érdekes az, amit mond, tényleg kedves ember lehetett, nagyon más, mint amilyen most, vámpírként.*
- Örülök, hogy nem bánod ezt az életet és hogy túl tudtál jutni azon a szerelmen, bár jó régen volt már… Őt miért nem akartad átváltoztatni, ha annyira szeretted? *bukik ki belőlem a kérdés, mert erre valahogy nem kaptam eddig választ, tényleg érdekelne, hogy pontosan hogyan is történt, milyen gondolatok fordulhattak meg az akkori Noel fejében, bár az is lehet, hogy mestere nem engedte neki, nem tudom… *
- Nem tudom, de lehet, hogy igazad van. Én így szeretlek, ahogy vagy és valahogy a jófiúk nem hozzám valóak. *gondolkodom is el hangosan, majd a patakhoz érve sétálgatunk annak mentén, továbbra se eresztve el a másikat. Érdekes a múltja, annyira furcsa, hogy több száz évet megélt már…*
- Én képtelen lennék mágia nélkül élni, egyelőre nem tudom felfogni, milyen lehet úgy. Gyengének érezném magam… Tudod, azért kezdtem el fegyverekkel vívni, azért tanultam annyit és küzdöttem mindig, mert még régen, egyszer a tengerpartra tévedtem. *kezdek is mesélésbe és úgy hiszem, hogy ezt eddig még nem mondtam el Noelnek.* - És egyik este pár srác pont arra járt és megtámadtak. Konkrétan nem bántottak, csak néhány pofon volt, de meg akartak erőszakolni. Fiatal voltam, de már akkor is szép és akkor a vagyonnal nem értem semmit, hiszen egyedül voltam, de szerencsére apám időben megmentett. Nagyon mélyen érintett és fájt az eset, sok évig nem tudtam kiheverni, ezért küzdöttem annyit és lettem profi kardvívó... Valahogy meg akartam tudni magamat védeni a mágia nélkül is, puszta kézzel, hogyha még egyszer gond lenne, ne legyen tehetetlen. *így tehát most már a vámpír is értheti, hogy miért van nálam mindig legalább egy tőr, azzal is képes vagyok halált okozni, főleg, hogyha a történelem megismételné önmagát, bár most, hogy Noel mellett vagyok, ilyesmitől nem kell tartanom, megölne bárkit, akinek csak hasonlón jár az agya.*

Tárgy: Re: Udvar és kert 2013-03-04, 12:09 pm

//NRT: Noel és Vixi - 2013.02.10.//

* Itt már nem Azraelről van szó hanem Aideen tettéről, ez sarkall bosszúra s addig én nem nyugszommíg nem egyenlítem a számlát, jól lehet előtte nem viselkedtem vele tisztességesen de az pedig Azrael műve, hogy miért nem. Mindenre van ok s magyarázat, ezért hát ügyelni fogok arra a jövőben, hogy szemmel tartsam Vixilient ugyanis én kiállok szerelmemért, egy vámpírnak sem engedem, hogy kárt tegyen benne legyen az akár Demetrius maga is. Felmerül a kérdés, hogy a lányt nem e fogja e zavarni állandó jelenlétem, jól lehet nem fogunk érintkezni és valószínűleg látni sem egymást, de azért mégis csak ott leszek.*
- Kíváncsian várom azt a találkozást. Túltaktikázza az egészet...* én így vélem különben már lépett volna, mégis csak vámpír s mi nem hagyjuk, hogy kiszemelt zsákmányunkra szemet vessenek, de hát nem tudom mit tartogat a jövő mi részben izgalmassá is teszi napjaim. A kastélyt elhagyuk vadul csillogó szemek kereszttüzében, nem tartok attól, hogy bármelyik is arra vetemedne, hogy nyiltan a lányra támad miközben itt vagyok mellette, elhamarkodott egy lépés lenne s életének végét jelentené, de erre természetesen nem kerül sor.*
- Ebből a szempontból jó, hogy nem vagyok képes fajom elméjében olvasni... máskülönben negatív.* azt nem magyarázom el hogy miért, bizonyára sejti, a kertben sétálva boncolgatjuk életünk azon részét mit a gyilkos napsugaraknak hála zárt területen kell töltenünk, én már megszoktam, életem részévé vált bár ez nem volt mindig így, de az már nagyon régen volt, végtére is én elfogadtam azt ami és aki vagyok, tekintettel arra milyen ember voltam egykoron.*
- Valóban nem... te egymajd négyszáz éves egyedhez való vagy.* pillantok le rá kedvesen elmosolyodva, pontosan hozzám való ez a lány kire bár nem vártam örülök, hogy mégis mellettem kötött ki. Részemről kicsit sem bánom ezt a létet így hát további rövid sétánkat szakítva meg közlöm vele, nincs ezen mit sajnálni hisz ebben a létben teljesedtem ki, igaz sokat változtam de így forrottam ki, ki elfogadja ezt ki nem. Szavaira bólintok, nem fűzve hozzá semmit, inkább akövetkező kérdését fejtem ki bővebben mi rólam szól s arról hogy változtam át, mi történt azon az estén és ifjonc vámpír koromban milyen is voltam. Kissé elmerengek az emlékek felidézésén mi távoliak de sosem homályosulnak el, hisz ez a fontos fordulat volt mind emberi mind vámpíri életem során. Persze az, hogy így elmondom koránt sem olyan átélni, a kínokat, az őrjöngést, az állandó szomjúságot és a Darius által felállított szabályokat, de túlélhető és elfogadható amint ez látszik, csupán csak elég kitartás kell hozzá. Kérdése is éppen Dariushoz fűződik na meg persze részben hozzám is így kissé elkomolyodva tekintek le a lányra.*
- Valamelyest gondolom már tudod, hogy életünk szabályok és korlátok közé van szorítva. Erre a kérdésre is ez a válasz, Darius engedélye nélkül nem teremthettünk új vámpírokat, ezt az engedélyt tudtommal sosem adta ki, csak is ő tehetette ezt meg, különben beláthatatanul sok vámpír nyüzsögne a világban, a kötődésről nem is beszélve. Mi hozzá tartoztunk ha mi is teremtettünk volna magunk mellé társat az hozzánk tehát Darius helyett minket tituláltak volna mesternek, példaképnek ez pedig felbolygatta volna azt a rendet mit tartott a hierarchiában...* De akkor vajon mi lett a lánnyal? Felmerülhet a kérdés a lányban de erre már meg is adom a választ.* - Megöltem, ez volt a legegyszerűbb megoldás, mester nem változtatta át nem talált benne semmi plusszt, én pedig hű voltam hozzá és nem szegtem szabályt még ebben a friss zavarodott állapotomban sem.* vonom meg vállam, egyedül Demetrius az aki nem kötődött annyira s ki most kézben tartja köztünk a dolgokat, jól lehet nincs egyszerű dolga velünk ezért is hozta létre a maga kis "családját".* Sosem beszélgettünk még ilyesmiről de azt hiszem most már sok mindenről tud a lány - talán többről is is mint kéne -, a jövőben majd nekem is Demetrius elé kell járunom az engedély kapásának végett, mert azt nem engedem, hogy ő változtassa át kedvesem de ez még a jövő zenéje. A hallottak után biztosra veszem, hogy nem tetszettem volna jó pár száz évvel ezelőtt a lánynak és erről is hangot . A patak mentén sétálva tovább kezd most a lány beszédbe, kiváló hallgatóság vagyok tehát néma csendben hallgatom végig történetét mieleddig titok volt előttem hisz így, ebben a formában sosem gondolt rá, tudva a másik lénnyel való találkozásáról pedig az a véleményem, hogy ennek a lánynak nem túlzottan volt egy leányálom eddigi élete. Főleg, hogy aztán jöttem én... én se voltam kedves hozzá. Megállok s magam felé fordítva fogom közre szép arcát így keresve sötét tekintetét,már értem miért küzdő típus de talán a múlt is azért történt, hogy megérjen a velem való találkozásra hisz ez a harciassága vonzott eleinte leginkább, a sors útjai kifürkészhetetlenek.*
- Sajnálom szerelmem... rettenetes belegonolni, hogy mi minden történt veled.* cirógatom meg arcátközben.* - De gondolj arra, hogy sosem leszel már teljesen védtelen, erőd valamilyen formában mindig is veled lesz.* akár így emberként akár vámpírként, a varázslást felváltják másik erők mik szintén őt fogják erősíteni, de ezt nem mondom nyiltam, nem akarom túlzottan feszegetni ezt a témát csupán egy apró célzás volt. Gyengéden csókolom meg s vonom magamhoz közelebb, hogy erős karjaimmal átölelhessem törékeny testét, az idő bár ellenünk dolgozik de most nem áll szándékomban elkapkodni ezt a csókot, hosszasan élvezem az ismerős ajkak játékát amíg csak a lány bírja szusszal.*
- Nem hagyom, hogy bajod essen, nem kell félned semmitől...* pillantok bele szemeibe ahogy a csók után kissé eltávolodunk egymástól, végigsimítok elülső hosszú tincsein minek selymes, puha tapintása elvarázsol ahányszor csak ezt megteszem, mit sem sejtve az ő világukról ígérgetek talán elhamarkodottan mivel infrmációim igen hiányosak, nem vagyok tisztában azzal, hogy néha elragadják őket a felsőbb erők, hogy "rendet" tegyenek világban avagy bármi mást véghez vigyenek.*

Tárgy: Re: Udvar és kert 2013-03-10, 1:33 pm

//NRT: Noel és Vixi - 2013.02.10.//

*Kellemes ez a kert, ahol a ma esti sétánkat megejtjük és nem bánom, hogy nem ismét Seolon sétálunk és azt sem, hogy nem maradunk Noel szobájában. Megvár minket mindkettő, itt valahogy más a hangulat, talán ezért is kerülnek szóba ilyen jellegű témák, tehát a múlt, a vámpír lét, minden szépen lassan előtérbe kerül.*
- Bizony. *bólintok is rá mosolyogva arra, hogy hozzá való vagyok. Nem lennék mással, most már egyre jobban érzem, hogy nem tudnék egy ember párt elképzelni magam mellé, maximum csak ideiglenesen. Talán Zaine-el se ment volna, tényleg örülök, hogy Noel visszatért és újból együtt vagyunk, a kapcsolatunk pedig jobb, mint amilyen régen volt. Viszont most, hogy így elmerengünk dolgokon, meg is kérem a férfit, hogy meséljen nekem múltjáról, hogy milyen volt emberként, hogy lett belőle vámpír… Minden érdekel, ami Noelhez kapcsolódik, így kíváncsiskodom és az se zavar jelen pillanatban, hogy egy előttem lévő szerelméről beszélgetünk. 400 éve volt már, nem vagyok olyanra féltékeny, aki halott, botor dolog lenne. Azt viszont nem igazán értem, hogy miért nem változtatta át őt is vámpírrá, hogyha annyira szerette… A válasz eleinte meglep, de nagyon is logikus, így sóhajtok fel halkan, majd bólintok is rá.*
- Értem… gondolom fájt a dolog, de muszáj volt megértened. Viszont akkor ha te engem átváltoztatnál vámpírrá, akkor a mi kapcsolatunk se lenne már ugyanolyan, mint most? Mesteremként tekintenék rád elsősorban és félnék tőled? Meg akarnék mindig felelni? Én nem akarok báb lenni… *sóhajtok is fel szomorúan a kérdéseim után, mert ez így elég sajnálatos lenne, de mégis úgy érzem, hogy tudnom kell a választ, szeretnék felkészülni mindenre. Viszont az se hagy nyugodni, hogy mi lett régi szerelmével, így amikor a halálát hallom, nyelek egy aprót.*
- Hogy tudtad megölni? *bele se merek gondolni, hogy esetleg a lány ébren volt, átélte azt, hogy ki teszi ezt vele, ez annyira szörnyű… Én nem tudom, hogy mit tudnék tenni, mire gondolnék, ha Noel végezni akarna velem, de remélhetőleg ilyesmire soha nem kerül sor… Most, hogy ennyire őszinte volt velem, mindent elmesélt, nem titkolózott, én is az leszek ő vele, így mesélem el életem egyik jelentős eseményét, mely számomra nagyon szörnyű emlék, de mégis tudnia kell róla, most már olyan szintre lépett a kapcsolatunk, hogy nem akarok elhallgatni a férfi elől semmit se, ő pedig remek hallgatóság, hagyja, hogy mindent elmondjak, nem vág közbe és ez most igazán jól esik. Miután viszont megállít és maga felé fordít, kíváncsian nézek bele szemeibe, nem, nem fogok sírni, nem vágok meggyötört arcot, már rég túlléptem azon, ami akkor volt.*
- Tudom, csak el szerettem volna mesélni neked, nincsenek előtted titkaim. *mosolyodom is el, majd szemeim is lágyan lehunyom, amikor megérzem a csodálatos csókot. Rég volt már ilyen gyengéd velem a férfi, ahogy ölel és becézgeti puha ajkaimat. Kezeimmel átölelem erős vállait, derekát, úgy cirógatom, és csókolom tovább, hosszan, akár több percig is és csak ez után egy kis mosollyal válok el tőle.*
- Még elég sok minden áll előttem, a Mysterio is kegyetlen, de megállom a helyem, nem kell féltened. *bújok is hozzá aranyosan, majd ez után még egy kis ideig sétálgatunk a kertben, majd mielőtt a Nap felébredne, visszatérünk Noel szobájába, hogy megkoronázzuk az esténket.*

//Köszi a jáccit, nagyon jó volt, örülök, hogy ilyesmiről is beszélgettek. *-* //

Tárgy: Re: Udvar és kert 2013-03-13, 1:20 pm

//NRT: Noel és Vixi - 2013.02.10.//

* A kertben sétálva olyan dolgokról kezdünk beszélni melyek eddig sosem kerültek szóba köztünk, a jelen és annak viszontagságai mindig is lekötöttek minket, de most elértük azt a pontot hol már a múltbeli életünk is kölcsönösen érdekel minket, így beszélek hát arról, hogy milyen ember voltam, hogy történt az átváltozásom s milyen érzelmek fűztek mesteremhez, milyen volt az első időszak számomra, egyszóval mindent elmondok neki, nem marad rejtve előtte semmi, még az sem hogy azon a bizonyos estén emberléti szerelmemtől tartottam haza. Pár kérdés felmerül a lányban miket igyekszem megválaszolni, létünket szabályok korlátozzák a rend fenntartása végett, így annó ennek eleget téve nem változtathattam át azt a lányt s ezt Darius sem tette meg minek okát szemléltetem is a lánnyal. Nem gondoltam volna, hogy ennyi kérdést szül benne ez a téma de érthető is, megpróbálván eloszlatni ezen kétségeit felelek rájuk, jó lehet részben van a szavaiban valami.*
- Vixi, Vixi!* hangon nyugodtságot sugárzó nem teljesen úgy van az ahogy mondja.* - Nem lennél a bábom, nem félnél tőlem... A te eseted más lenne, hisz te elvileg akarnád ezt a létet, elfogadnád a változást, nem lenne szükség erőszakra és túlzott fegyelemre. Nem sokban változna kapcsolatunk csak a szerelem mellett egy hasonló erős szál alakulna ki irányomban. Ezért nem engedhetem, hogy más tegye ezt meg helyettem, remélem megérted.* sosem tudnám elfogadni ha máshoz kötődne még akkor sem ha ez nem szerelemből van, na meg nekem is megvan a józan eszem, ellenem fordíthatná s ki tudja, hogy idővel szerelme nem e enyhül irányomba? Ha minden kérdésére átmenetileg válaszoltam és megnyugodott akkor szárazon közlöm vele mit tettem a lánnyal, akkor is és most is úgy gondolom, hogy ez helyes lépés volt az én felfogásom szerint.*
- Inkább a halál mint hogy másé legyen.* ez volt az a bizonyos ok s talán ez még ma is él csak másra irányul de eszemben sincs ezzel riogatni, tökéletes köztünk minden, egymásnak vagyunk teremtve, nem hiszem, hogy erre valaha is sor kerülne. Vixilien is megnyílik előttem s egy régi momentumot idéz fel emlékeiből melyekről ez idáig nem tudtam, jelentősen megváltoztatták a lányt és az élethez való hozzáállása is más lett, de én ennek csak örülök, mivel ez a harcias amazon viselkedése láncolt magához talán örökre. A múlttól félnie már nem kell, itt vagyok s itt is leszek, magam felé fordítva fogom közre arcát s mondom el ezt neki, szavaira pedig elmosolyodva felelek.*
- Tudom, nem is szabad lenniük.* zárom szavaim egy hosszú, gyengéd csókkal i az idő múlásával feléleszti lappangó vágyaink így zsibbadásig becézzük egymás ajkát el is feledve minden veszedelmet mi a lányra leselkedhet a jövőben. Ahogy elválunk egymástól s kipirosodott ajkai még inkább vonzóak a számomra, szavai közben mindvégig rajtuk legeltetem borostyán tekintetem körülbelül úgy mint aki meg van babonázva így csak egy morgásszerű reakció futja tőlem, mert gondolatban én már teljesen másutt vagyok.*
- Attól nem félek, hogy ott elbuknál...* mástól inkább de erre már nem pazarlok több szót mivel kellően kiveséztük nem is olyan rég, nagy nehezen veszem el ajkairól tekintetem s pillantok bele szemeibe hogy aztán egy hosszú puszit nyomjak homlokára s átölelve őt sétáljunk még egy darabig a kertben, de a felkelő nap beűz minket a kastélyba azon is belül a lakosztályom falai közé mit cseppet sem bánok...*

// Én is köszönöm, igen, most kicsit más jellegű volt ez a jácci de rájuk fért. Smile

//

» Belső kert