Seol rejtelmes vízesése

//Olvad - Emerald.//

*Igazából sosem érdekelt mások sorsa. Nem volt rá alkalmam, hogy nagyfokú érzelmi intelligenciát fejlesszek ki magamban, mivel ez csak ártott volna a helyzetemnek, ami a munkámból adódott, így igazából mondhatni együttérzés képtelen vagyok. Többnyire. Viszont, mióta vámpír vagyok, még jobban pusztulnak bennem az emberi vonások, és talán érzelmeim egy utolsó fájdalmas sikollyal ellenkeznek a végső eltörlés ellen, így lehetséges ez a nagyfokú düh, ami egyébként nem jellemző rám. Ennek köszönhető, hogy szerencsétlen lány, aki pont belém akadt, most talán jobban járt volna bármelyik másik vámpírral... mivel igazából elsősorban nem a vérére fáj a fogam, hanem a kínjaira. Ezért hát, bár tudom, hogy nem úgy gondolkodik mint mások, sőt, még az énfajtám beteg világképén is túltesz valamelyest, nem érzem úgy, hogy kímélnem kéne... neki már úgyis mindegy alapon. Tehát elsőként meg is szégyenítem a félmeztelenséggel, majd azzal, hogy lábamat helyezem arca közelébe, aztán dédelgetett babáját teszem tönkre és végül pattanok csak fel, hogy ujjaival játsszak egy darabon. Fáj neki, ez kétségtelen, de én könnyeket akarok látni, sikítást akarok hallani, és abból csak utóbbi van meg, s nem is teljes mértékben. Hanyag mozdulattal engedem hát le a csuklóját, némiképp csalódottan, szinten tartott dühvel, ugyanis ami elszállt volna belőlem, azt egy hátraarccal visszatolta belém a lány.*
- Óh, ahhoz értek csak igazán. Mondhatni a hobbim. De gondolom te is belátod, hogy a rövidtávú kínzás csak a normális embereknél működik lélekben, a te fajtádnál nem. Nálad hosszabb távú kell, annyira pedig nem vagy érdekes, hogy néhány röpke óránál többet áldozzak rád. *felelem teljesen normálisan szurkálódására, kicsit talán fennhéjázóan is. Végigsimítok borostás államon, mivel ez nálam az elgondolkodás jele. kieszelem a következő lépést. Le is ülök most a lány mellé, kinyújtott lábbakkal, hátul megtámaszkodva két kezemmel.*
- De mondd csak kislány, miért akarod te megölni... azt akit meg akarsz ölni? *nem emlékszem már a nevére, mivel nem lényeges, de egy ilyen információ azért érdekelne, s bár nem tartom épnek a lányt, azt hiszem csak van valami értelmes magyarázata erre.*

//olvadás//

-Valóban, bár ha nagykabátban rohangálnál, akkor megjegyezném, hogy „így nem látok belőled túl sokat”, és az nem lenne jó. Jobban szeretem amikor nem öltözöl annyira nagyon fel. És valóban nem zavar.*De még mennyire hogy nem. Nem zavarja, hogy a szíve csak úgy ver, hogy hallja a saját szívverését, és minden sejtje azt kívánja, hogy a másik legyen közel hozzá. Mert úgy jó lenni.*
-Könnyű azt mondani, hogy ne aggódjak érted.*Aggódik, míg a másik nincs biztonságban, amíg nem karol újra vele, a mély vízben úszva, amíg nem érzi újra a másikat a közelében. Elhiszi, hogy jó szórakozás, de nem az ő idegeinek való!*
-Rendben, tehát amikor nyár lesz akkor itt töltünk egy éjszakát? Megígéred nekem, olyan romantikus éjszakát csapunk majd…oh, köszönöm hogy aludhatok nálad, már hiányzott az ágyad.*Valójában nem a srác ágya hiányzott, hanem a srác maga mellől. A tegnapi éjszakája maga a pokol volt, rá kellett jönnie, egyedül nem tud aludni, kutyával nem vicces, tehát a szőke kell estére maga mellé.*
-Ne, neee, eszedbe ne jusson egyedül hagyni. Nem tudom kirázott a hideg. Pedig tényleg nem vagyok annyira félős.*Lassan kiúsznak, és ül, csak ül a kövön és bámul maga elé, jobban mondva a csuklóját bámulja, és gondolkodik, bár elég gondterhelt arccal. Majd kényszerítik, hogy a másik szemébe nézzen, és lassan ellágyulnak a vonásai, lassan lenyugszik, majd Brian mondatára egy kis mosoly.*
-Csak nem…jobban szeretem, ha miattad kalapál annyira a szívem. Kellemesebb, ez nem eset jól. Pedig nem kéne félnem, ugye? Nem ismerne fel, nem…nem ismerne meg, és nem talál rám…*Újra a kezére néz majd fel, bele Brian szemeibe.*
-Kénytelen leszek tetováltatni. Hallgass meg, ez most fontos. Nem mert szép, mert jó, mert szeretem, ez nem arról szól. Ha rám talál, rám fogja aggatni a billogját, ezzel azt veszi el tőlem amiért küzdöttem, a szabad akaratomat és az életem. Muszáj beelőznöm, hogy ne tehesse…nem áltathatjuk magunkat Brian, meg fog találni, csak idő kérdése. Feltehetően az erdő óta figyel téged, és …sajnos nem hülye, idővel feltűnik neki, hogy Géb nincs a közeledben, hogy Gébet nem látja sehol, ellenben ÉN a közeledben vagyok…*A csuklóját a fiú felé fordítja, majd egy sóhaj.*
-Ha megmaradt volna a billogom egyszerűbb lenne, de nincs meg. A Perez családét nem óhajtom viselni, de védtelen sem maradhatok. Segítened kell, megalkotni a sajátomat…de…nem itt, be kell mennünk.*A szeme csillog, elszánt, és míg fél az elszántság elég nagy erővel ruházza fel. Saját családot kell alkotnia, saját jellel, a fiú segítségével. Lassan feláll, majd ha hagyják akkor megfogja a másik kezét. Remeg a keze, a tekintete meg folyamatosan a tájat pásztázza. Szeretne a torony biztonságában lenni.*

//Azrael//

*A megaláztatást, a ruhája letépését, a csuklója és ujjai eltörését is kiállja. Giselle elpusztítása már sokkal érzékenyebben érinti, de még mindig nem hajlandó bomlott, lázban égő elméje belenyugodni a vereségbe. Noha a teste ordít, hogy hagyják abba, s a torka ebben hangos szószóló, semmi nem állítja meg beteg elméjét, hogy még egy lapáttal tegyen az amúgy is tetéző bajra. A csuklója őrülten fáj, az ujjai egyenként forró, izzó késekre emlékeztetik, melyek ott forognak most a kéztörzs és az ujjtövek találkozásában. Iszonyatos fájdalmak késztetik arra, hogy mindjárt itt helyben elhányja magát, de egyelőre még tartja valami csoda folytán a szintet. Talán azért, mert az a beidegződés él benne, hogy az apjától ennél rosszabb bánásmódot is kapott, legalábbis az ő kis agya szerint. Pedig Karl sosem bántotta így, mint ahogy ez az alak teszi. A következőkben kineveti a tagot és piszkálni próbálja, vajon csak eddig terjed-e a kínzási tudása, avagy tartogat-e még izgalmasabb dolgokat is az ujjtörést leszámítva.*
-Hogy egyesek milyen zsugoriak... Uuuunalmaaaaas. *ugyan nyögések kísérik a kijelentést, mégis igyekszik tovább ütni a vasat, provokálni saját vadászát a végsőkig. Nem igazán lehet megállapítani egy laikus néző szemszögéből, hogy egyszerűen ennyire ostoba, vagy rájátszik valamire?*
-Miért fontos, hogy tudd? Mi hasznom belőle, ha elmondom? *elvégre nem parancsoltak rá, hogy konkrétan válaszoljon. Vagy igen? Ő pedig most már szent céljául tűzte ki, hogy idegesíteni próbálja ezt a felfuvalkodott hólyagot, aki szerinte túlságosan azt gondolja, hogy maradandó lelki traumát tud neki okozni. Nem szereti, ha valaki túl sokat hisz önmaga felől, már pedig itt mintha ez történne.*

//Emerald.//

*Bár most gyakorlatilag szó szerint a sz*rt is kiverhetném a lányból, nincs kedvem hozzá. Én inkább élvezem az apránkénti haladást a kínok mértéke között, ami nekem kisebb erőfeszítés, neki pedig nagyobb fájdalom, és tovább lehet játszani. Így abba is hagyom, míg a fejemben felsorakozó több száz praktika közül válogatok, s így annyira elmerülök a gondolataimba, hogy szinte meg sem hallom amit mond. De, hogy értelmesen teljen az idő, felteszek neki egy kérdést, miután feleszmélek, s válaszára csak egy lenéző pillantást kap.*
- Nem fontos. Semmi. Csupán gondoltam értelmesen kitölthetnénk az időt, de úgy látom nem vagy vevő rá. Nincs gond. *azzal fel is pattanok, karjánál fogva felrántva a lányt, feldobom őt a hátamra a vállamon át, és felszáguldok a vízesés tetejére. Lepillantok a mélybe, s mivel ismerem a helyet, még a vízbe is voltam már, így tudom, ha most innen leesik, nem lesz baja... csak ha megváltoztatunk egy-két kereket a fejében.*
- Nos... neve nincs leányzó. Íme a játékszabályok: amint a vízbe csobban a tested, a térdeidet mellkasodhoz húzod, és karjaiddal szorosan átkapcsolod. Egyéb mozgás nem engedélyezett. *hangzik még egy parancs tehát, amint azt el is mondtam. Így gyakorlatilag kizárt, hogy ki tud vergődni a vízből, mielőtt megfulladna, de a próbálkozást nem tiltottam számára, tehát olyan testhelyzetben vergődhet, ahogy azt én előírtam. A következő pillanatban egyszerűen levetem a hátamról, bele a vízbe, se szó se beszéd, csupán őt szemlélem a víz alatt. Nagyjából tudom, hogy mennyi idő alatt fullad meg egy ember, főleg ha sokkos, és kínzott állapotban van, így először csak nyugodtan álldogálok, de ha nem kecmereg ki - mert erre igen kicsi az esély -, még mielőtt vízbe fulladhatna beugrom a vízbe érte, és gyorsan a felszínre hozom. Hogy miért jó ez? Nos, egyrészt egy halálközeli állapotot szerettem volna elérni ezzel, másrészt... én nem igazán ölhetek diákot, így a fenyegetés, miszerint a feje majd a testétől külön, a földön landol: helytelen.*
- Kellemes a víz, kicsi lány? *kacarászom vidáman miközben fél kézzel vontatom a partra. Nem zavar, hogy vizes lettem, előfordul az ilyen, majd megszárad, nem ez lesz a legnagyobb gondom, főleg, hogy láthatatlan tudok lenni, ha akarok. Egy közeli fához viszem, és míg ő a földön van, addig én a fának támaszkodom, és onnan nézek le rá.*
- Szeretnél még fürdeni? *akármit is felel, én nem fogom még egyszer bedobni, mert unalmas lenne már többszöri játéknak, így csupán kíváncsian szemlélem, ezekre vajon milyen reakciót ad.*

//Emerald.//

*Nem kifejezetten állítanám, hogy eredetileg is a kínzás volt a tervem. Igaz, nem is elsőként a vérére gondoltam, de ilyesmi nem igazán fordult meg a fejemben, mikor először megszólítottam őt. Alapvetően nem lenne gondom azzal amit mondott, hiszen talán nem is érzékeli saját magát, de sajnos rátapintott valamire, ami nem érintett túl jól, és bepöccentem.*
- Nem vagy alkuhelyzetben. Semmi érdekessel nem tudsz szolgálni. Nem mellesleg, saját magadnak köszönd, hogy itt vagy. Máskor nem kell kijönni gyilkos növényt keresni, sem pedig feldühíteni egy vámpírt. *vonom meg a vállamat lazán, de hogy nyomatékot is adjak a szavaimnak, már fel is kapom, hogy a vízesés tetejére hurcolva rémisszem meg. Érzem ám az aurájában, hogy kezdek ráérezni, mi kell neki, no meg a kis nyelés sem kerüli el a figyelmem, köszönhetően érzékszerveimnek, ennek ellenére nemes egyszerűséggel egy parancsot adok ki neki, és úgy dobom be a vízbe. Természetesen figyelem, nehogy gond legyen, és fejem vegyék, ha megölöm... bár mondjuk akár bele is eshetett a vízbe magától. Nyilván... Így leugrom hozzá, még mielőtt komoly baj történhetne, és felszínre hozva húzom egy fához, s annak dőlve figyelgetem kíváncsian, s mikor rájön mi is vagyok, önelégült mosoly fut át arcomon.*
- Az. *bólintok neki, ám ahogy nézem, nem óhajt fürödni ami már előrelépés, sőt, még eltávozást is kér... Most beleköthetnék, hogy azt a bizonyos kis kést ami nálam van, nem is használtam, vagy esetleg, hogy szeretném hallani a kérem szót, úgy vélem ilyen rövid idő alatt, egy ilyen személyiségnél ez már nagy eredmény. Leguggolok hozzá, úgy nézek bele a szemébe felsóhajtva, mint aki gondolkodik, pedig már tudom mit fogok vele tenni.*
- Rendben. De legyél jó kislány, és ne rosszcsontkodj, ha elengedlek! *rázom is meg játékos dorgálással mutatóujjamat felé, majd tekintetem nyakára téved. Lassan hajolok közelebb hozzá, és tűhegyes fogaimat mélyesztem húsába, nagyokat kortyolva a véréből. Ha már egyszer vámpír vagyok, ez sem maradhat el... Azonnal érzem, hogy aranyvérű lányról van szó, hiszen azoknak finomabb a vérük, mint a másvérűeknek, ám nem fogható Aideen-hez, még így sem. Néhány nagyobb korty után, mikor már elegendő méreg jutott a szervezetébe, eltávolodom tőle, és vértől csöpögő ajkakkal pillantok rá.*
- Na, hogy tetszik az ajándékom? *úgy vélem, ha már így megtörtem egy kicsit a védelmét, megérdemel egy kis jutalmat, mert véleményem szerint nem lesz több dolgom vele, hamarosan el is engedem, illetve feloldva a parancsokat itt hagyom. Egyenlőre azonban kíváncsi vagyok, nála hogyan nyilvánul meg a méreg hatása.*

*Egyszerűen csodálatos a víz, és mindjárt érzem, hogy az én kedvem is fokozatosan kezd javulni. Jól esik ez a hideg hófehér bőrömnek és minden egyes porcikám csak úgy sugárzik örömömben. Ahogy így úszkálok, nem is tűnik fel, hogy odakint valaki egyfajta lopásban mesterkedik, így hát megindulok a zuhatag felé, majd oda is érve egy kisebb tömegű víz alá állok be, így mint egyfajta zuhanyt, úgy élvezem ezt az egészet, kezeimmel hátra is simítom szép, fekete tincseimet és ki is húzom magam, így tökéletes, teljesen nőies testem is látható, hiszen nagykorú vagyok már és mindenhol szépen formás, ahogy azt kell. Furcsa, nem hittem volna, hogy egyszer én is fel fogok nőni, belül még nem érzem igaz, de kívül azért látható a változás. Még jó pár percig élvezem a zuhogást, de aztán ismét a víz alá merülök, így úszom a part felé, majd jó fél óra múlva jutok arra a döntésre, hogy talán elég lesz mára az úszás... Vagy csak egyszerűen kiülök egy sziklára egy kicsit és nemsokára visszajövök, ezt ráérek még átgondolni. Így hát egy ideig a víz alatt haladok a part felé, majd az utolsó pár méterben kicsavarom fekete tincseimből a vizet, végül pedig ki is érek a partra, ahol hirtelen dermedek meg.*
~ A ruháim? ~ *kérdezem magamtól és kék szemeimmel már körbe is nézek, de az a legrosszabb az egészben, hogy sehol se látom, tehát bizonyára valaki megviccelt. Kis lábaim a puha fűvet érik, így lépek kijjebb, majd kissé hangosabban meg is szólalok.*
- Én értem a poént, de visszakaphatnám a ruháimat? *nézek is körbe ismét, keresve a tolvajt, ugyanis biztos vagyok benne, hogy valahol a közelemben lehet. Mi másért lopnák el a cuccaimat? Tehát csak kis mosollyal szép arcomon fürkészek minden fát és bokrot, próbálva elkapni egy kis hangot, hogy merre is induljak, de talán szerencsém lesz és a tolvaj maga jön el elém.*

*A víz teljesen felfrissít és végre ismét kellemesebb lesz a hangulatom. Nem is tervezek túl sok mindent mára, így sétálok csak ki nyugodtan a partra, ahol viszont a ruháimnak mintha lába kélt volna, úgy tűntek el előlem és sejtem, hogy nem egy álcázó bűbáj van rajtuk, így hát rögtön meg is szólalok, de a hang, amelyet a nevetés hordoz, majd végül a szavak, a hideg futkos a hátamon tőle.*
- Azrae... hát nem tanultál a tegnapi leckéből? *kérdezek rá halkan, de annál határozottabban, mivel sejtem ám, hogy azért lehet itt, mert tegnap nem tudta befejezni a művét, nem tudott igazán bántani, de nem fogom elfelejteni azt, hogy megalázott. Engem ne merészeljen még egyszer, viszont ahogy hirtelen elém kerül, csak összevont szemöldökkel figyelem, de nem, nem mozdulok és nem varázsolok, még egyelőre nem érzem szükségét.*
- Szőke hercegem? Még csak az kéne... *ciccenek fel, de ahogy beférkőzik az intim szférámba, szépen hátrébb is lépek tőle, kezeimmel pedig megfogom mellkasát, jelezve, hogy maradjon csak ott.*
- Tudok vigyázni magamra, tegnap is láthattad. *szólalok is meg kihívóan, kezeim is leeresztem, de már gúnyolódik is tovább. Igen, megtámadhatnám és szerintem simán le is győzném, még pálca nélkül is, de nem, nem teszem, inkább megpróbálom kideríteni, hogy mégis miért csinálja ezt. *
- A pálcám az nem a tiéd. *jelentem ki először, így nézve a zsebébe, amelyből kilóg az én kis pálcám, de aztán végül ismét a szemeibe tekintek.*
- Mégis mi a fene bajod van velem? Nem tehetek róla, hogy a szüleim nem tudnak varázsolni, de én magam is tudok annyit, mint mások a Mysterioban! Szóval, mit akarsz Azrael? A vérem nem kell, akkor meg? *lépek most én magam közelebb hozzá, de nem mászok bele az arcába, az nem rám vallana és bár belül félek, mert igen, félek tőle, mégse mutatom ki, csak jobb kezem remeg meg picit, amely még mindig ökölbe van szorítva.*
- És jobban tennéd, ha nem néznél így rám. *ezt még azért halkan hozzáteszem, ugyanis nagyon is zavar, hogy egy férfi - legyen az akár vámpír is -, így néz engem... *

*Még csak az kellene, hogy ezek után megharapjon... tényleg nem bírnám még azt is elviselni, így egyértelműen visszautasítom, ezt a számára oly kedves alkut, mert velem ilyet nem fog játszani, az is biztos.*
- Jutalmat? Max neked az, mivel lételemed, de engem nem fog vámpír még egyszer megharapni... elég volt belőled múltkor és bár tudom, hogy mérget rejtene, ha tovább innál belőlem, nem kérem! *próbálok finoman fogalmazni, hogy ne haragítsam ismét magamra, de aztán végül fel is kelek, így takarom el magam, ahogy tudom, majd szépen elő is állok a kérésemmel. Hogyha már megengedte, akkor már el is kérem a dolgaimat, így amikor odalép hozzám, majd államat is megfogja, fejemet el is kapom a kezétől, majd dühösen nézek vissza rá és mint hallom, nem támadhatom meg. A pálcám elveszem, majd végül körbe is nézek egy kisebb bokrot látva oda is megyek, nem is foglalkozva most a másikkal és szépen el is fekszem a bokor tövében, majd pálcámat a testemre irányítom, pontosabban a hasamon lévő sérülés közepére.*
- Sanguis suctio! *miközben én gyógyulok, a növény szépen el is pusztul, de még nem végeztem, még van sebesülésem és bár a kisebbeket majd későbbre hagyom, a csuklómat mégse szabad, így végül kezem fölé emelem, a halott bokorral pedig nem foglalkozom tovább. A magnetizáció segít, így a csuklóm ismét ép lesz, én pedig fellélegzem. Azért jó érzés ismét kevés fájdalommal lenni, de mivel akad még a nyakamon is seb, így azon is elvégzem ezt a fajta gyógyítást, majd végül a víz felé nézek és mivel nincs túl messze, így bele is mártózom, hogy leszedjem magamról a sok piszkot, de fél szemem Azraelt keresi, aki nemsokára már meg is jön, így dobva oda nekem a ruháimat is, amelyek láttán azonnal ki is megyek a vízből, továbbra is eltakarva bájaimat, majd végül fel is veszem a nadrágom és a blúzom, amit hiába gombolok le, sajnos átlátszik azért valamennyire, tehát fekete tincseim előre is kotrom és végül a sportcipőbe is belebújok.*
- Félsz, hogy valaki ezért még elbánik veled? *teszem fel a nagy kérdést picit bátrabban, de ekkor hozza szóba a kastélyt, amely hallatán el is húzom a számat.*
- Ismerem, de nem akarok veled találkozgatni. *fordítom is el a fejem, de ekkor már ismét ott van előttem, így nézek hát bele a szemeibe, de bizony el is pirulok, ahogy végignéz rajtam. Nem, nem érdeklem, csak idegesíteni akar, biztosan csak ez van a háttérben, de amikor végül felkap, hirtelen kezdek el kapálózni.*
- Hova viszel? Eressz már el. *kevernék is le neki egy pofont automatikusan, de aztán hirtelen állok meg, kezemet vissza is húzom és picit ijedtté válik tekintetem, mert sejtem, hogy ezt nem kellett volna, tehát igyekszem összehúzódni az ölében és csak reménykedek benne, hogy nem fog szétroppantani. Végülis, csak azért nem tudtam megütni, mert megparancsolta, hogy nem támadhatom meg, de a düh és a kezem is már jó irányban volt, egyszerűen megállt... de hát végülis nem lett baja.*