Kísérteties játékterem

Tárgy: Re: Kísérteties játékterem 2013-04-10, 10:34 pm

// NRT: Zoé és Slash - 2013. 03. 10. //

*Érdekli Zoét a banda, én pedig nem vagyok hiányában a szavaknak, szóval szépen sorban elmondom, kik a bandatagok, s közben arcát is figyelem, hogy reagál a nevekre, és még mielőtt megszólalna, már levágom, hogy a dobosunkat ismeri.*
- Ja, vágom. Érdemes őket megismerni, mind jó arcok. *Állítom, bár ez személy függő, hogy ki kinek szimpatikus, én nyilván az én véleményemet osztom meg vele. Valahogy elkerülhetetlen a félreérthető szitu is, mire én még rá is játszok, ahogy elém lép, de ő ezt másképp veszi, úgymond visszalépésnek a részemről, mit én egyből helyesbítek is.*
- Kösz, asszem kelleni fog..*Mosolyodom el, mert azért van valóságalapja a dolognak, tényleg meg kell ezt szoknom a sok kicsapongás és hasonlók után. Valójában azt se tudom, meddig vagyok képes titkolni Mia előtt az üzleti dolgaimat, ugyanis ha kiderülne, nagyon ki lenne borulva a szöszke. De most nem ezen kéne járjon az agyam, hanem a játékon, hisz mindenképp meg kell nyernem, ha már olyan jól beharangoztam magam. Na meg a szerelmi téma sem maradhat el, így ezt is kitárgyaljuk.*
- Lehet, szerelemben nincs sok tapasztalatom még. *Belátom végül, mert ez van, nincs mit ezen titkolni szerintem. Viszont amikor Miával vagyok, akkor olyan érzés kerít magában, mint még soha más csajjal, szóval ez már bizonyára jelent valamit, de ezt már nem osztom meg vele, ennyire nem vagyok azért érzelmes. A másik ok, amiért nem beszélek erről többet, hogy terelődik a téma egy esetleges italmeghívásra, ami sajnos rögtön értékét is veszti, ugyanis nem sikerül bepöccinteni a feketét a helyére, szóval a játék folytatódik tovább.*
- Pöpec, akkor majd megdumáljuk.. Most mondanám, hogy ugorj majd el a Los Angeles-i bulira, de nem csak a te stílusodban lesz zene..*Célzok itt arra, hogy természetesen mi is nyomatnánk majd a zenét, ha összejön a buli, de ez még a jövő kérdése. Majd magamról is járatom a számat egy kicsit, csak úgy címszavakban, aztán rákérdez, amire szeretne, és így is alakul, szóval imprózok valami hülyeséget teljes hitelességgel.*
- Hangszórókban.. Tudod, értek hozzájuk valamennyire. Amúgy igen, megvannak a sajátos védjegyeim, mint láthatod, szóval ezekről bármikor fel lehet ismerni. *Magyarázok, lépve tovább a megjegyzésére. Ami az üzletet illeti, nem olyan témát mondtam, ami egy nőt nagyon érdekelhet, szóval kétlem, hogy rákérdez majd. Közben ő is elrakja az utolsó golyóját, így csak a fekete és a fehér marad az asztalon, ami végül is jó, mert akadálymentes. Nagy örömkitörése csak megmosolyogtat, aztán már kérdezek is én, hogy őt mik érdeklik.*
- Hát, ki nem néztem volna belőled, hogy zongorázol...*Adok is hangot a meglepődésemnek, a többi még úgy oké, az éneklés, buli, meg még a jóga is, mert a görögök ilyen furák, de végül is ebben az esetben zenésznek minősül, tehát rossz ember nem lehet.*
- Tőlem a futás távol áll, szóval még akkor sem, ha öten vesznek körbe.. A tanulás pedig.. hát az is megvan az életemben azért, mert nem azért jöttem ide, hogy lopjam a napot..Na de lökjünk! *Állok is be az asztalhoz, és mivel már megcsillogtattam a falazási képességeim, így előre félhet, mert bár nincs egy vonalban a fehér, fekete, és a lyuk, mégsem túl vészes a helyzet.*
- Ha bemegy, jössz egy itallal. Ha nem, akkor én! Mit szólsz? *Emelem fel a szemöldökeim, fejemmel felé fordulva, majd ha választ is kaptam, akkor célzok, és egy határozott mozdulattal lökök is. A fehér szépen nekicsapódik a feketének, és mivel elég energiát vittem bele, így az ütközik a fallal, és hála a megfelelő szögnek pár pillanat múlva landol is a középső lyukban.*
- Óóóóó, igen! Lásd be, ez a lökés azért ott volt a szeren. *Ugrok is fel magasba emelve a dákót, és hangot adva az örömömnek.* - Kösz a játékot, jó voltál! *Jelentem ki ezt is, majd az asztalra dobom a dákót, ahol már szegény fehér golyó árválkodik egyedül.*
- Na most mi legyen? Ráérsz, vagy dolgod van? *Kérdem meg, mert én még dumálnék, akár itt, akár máshol, nekem tök mindegy igazából.*

Tárgy: Re: Kísérteties játékterem 2013-04-19, 8:49 pm

// NRT: Zoé és Slash - 2013. 03. 10. //

* Nem ismerem a bandáját, nem is tudtam róla, mégis mikor megemlít egy nevet bizony azt felismerem mivel igen vonzó jelenség az a srác na de ezen hamar tovább lépek, így egészen a pontosan a srác elé majd egy kis huza vona után otthagyom, legyen hát hűséges mihez sok sikert kívánok, nem mintha most elakartam volna csábítani. A játék folytatódik tovább ahogy a beszélgetés is így cserélünk eszmét magáról a szerelemről, én hiszek a szerelem első látásra dologban mivel megtörtént már velem, de ez a fiúknál igen ritka.*
- Nem vagy lemaradva semmivel.* pillantok rá igen határozottan majd pedig azt is felvetem, hogy esetleg egyszer beteljesíthetjük azt a piálást így kapom meg az ajánlatot mi azért egy kicsit meglep, de ez nem igen látszik rajtam.*
- Egy buliban azért ez benne van... de okés, benne vagyok.* hogyne lennék? sosem jártam még Amerikában - maximum a Mysterio által egy órán - a napsütéses Los Angeles pedig igen csak vonzó város számomra tehát letisztázzuk majd, hogy mikor és hol. Beszélgetünk magunkról így kiderül számomra jó pár dolog a fiúról mi teljesen kinézhető belőle.*
- Aha.... hangszórókban?* nézek rá egy nagyot mert hát ez nekem teljesen fura.* - Ilyet se hallottam még...* húzom el a szám kissé kétkedőn, de nem firtatom tovább a dolgot, bár az is igaz, hogy utálom ha hülyének néznek most pedig teljesen így érzem magam. A játék már nem megy itt a végén annyira na meg unom is, így hát csak annyira koncentrálok már oda amennyire feltétlen szükséges, mivel pár hobbimat sorolom el fiúnak mire meg is lepődik kicsit.*
- Hát nem vagyok egy Mozart de tudok.* hagyom is annyiban mert bár én imádom, beszélni róla az más, át kell érezni és az itt és most bizony nem megy. ahogy a futásról ad hangot úgy mosolyodok el sejtelmesen,, bár osztom a véleményét de ebben a mai világban...*
- Tudom, hogy gáz a futás...de itt a Mysterioban néha hasznos. De majd meglátod.* vonom meg vállam, nem árulva el semmit se, gondoljon amit akar szavaimról. Figyelmem az asztalra irányul mivel egy tét hangzik el, így hát szemrevételezem azt, hogy bemehet e onnan neki avagy sem. Sóhajtok egyet mosolyogva és bólintok.*
- Oké, benne vagyok.... kettőt is kapsz ha sikerül.* vigyorodok el, elárulva ezzel azt, hogy én bizony nem bízok ebben. Na de láss csodát a fekete csak elgurul a helyére mire kissé elismerően nyúlik meg arcom és pislogok egy párat.*
- Ez szép volt...* nézek rá, nevetve figyelve miként ünnepli meg magát.* - Jaja, ott volt.* ujjongani nagyon nem tudok, mert vesztettem mi ugyan nem vág földhöz na de akkor is.... vissza is teszem a dákót a helyér,e ennyi mára elég is volt ebből s mikor megfordulok lépve párat az asztal felé elhangzik a kérdés min elgondolkodok egy kicsit.*
- Hm azt hiszem kicsit felnézek a hangszerek barlangjába... valahogy kedvet kaptam egy kis zenéléshez.* ha már szóba került, végtére is nincs dolgom így hát hódolhatok szenvedélyemnek.*
- Na de nem felejtem ám el a piát, jó az úgy neked ha majd jelentkezem?* döntöm kissé oldalra a fejem.* - Mindig rendezem a számlát.... szóval megkapod a két piádat. Hm?* tekintek rá várakozón s ha megkapom a választ akkor elsétálok az asztal mellett végighúzva rajta kezecském.*
- Akkor hát kössz a játékot Mr. ... Csácsá!* köszönök el tőle egy kisebb mosoly kíséretében majd pedig elhagyom a termet, hogy egy más jellegűt keressek fel, hogy kissé megtúráztassam ujjaim és hangszálaim.*

// Köszi szépen a jáccit, tetszett. ^^//

Tárgy: Re: Kísérteties játékterem 2013-04-20, 2:20 pm

// NRT: Zoé és Slash - 2013. 03. 10. //

*Túltesszük magunk a bandás témán, miről most tényleg nincs mit beszélni, majd a számomra még új téma, a hűség is szóba kerül egy érdekes, félreérthető szituációt követően, majd kíváncsiságomnak hála teszek fel kérdéseket az ő magánéletével kapcsolatban, amihez én csak véleményt tudok fűzni, tapasztalatot nem igazán.*
- Én sose vagyok lemaradva! *Húzom ki magam vigyorogva egyet, csakhogy nehogy feledésbe merüljön az önbecsülésem, de a nagylelkűségem is előkerül ám, így hívom meg a tervezett buliba, amire igent is mond hála a városnak, vagy nekem, vagy úgy mindennek összességében.*
- Zsír, akkor majd kereslek emiatt. *Bólintok végül, mert ha nem futunk addig össze, akkor majd küldök neki egy madarat a szükséges infókkal. Magamról is elárulok pár dolgot, de feláll az a helyzet, hogy ki kell mentenem magam a kellemetlen szituból, így kamuzok egyet, és határozottan ki is állok emellett.*
- Ja. Eléggé értek hozzájuk, meg is tudom javítani őket, meg tudom, hogy kitől kell megvenni, majd kinek kell eladni, hála a nagy ismeretségi körömnek. *Elég érvet hozok fel, hogy higgyen nekem, ha meg nem, akkor az ő problémája, engem nem fog földhöz vágni a dolog, de az, hogy zongorázik, annál inkább felkelti a figyelmem, így ezt ki is emelem.*
- Jó, hát én sem vagyok egy Hendrix..nem olyan állásúak a fogaim, hogy tudjak velük gitározni.. *Nevetem el magam, bár lehet, hogy ezt a poént csak én fogom érteni, de nem baj, nekem akkor is vicces, hogy a fazon olykor a fogával nyomatott le egy gitárszólót. Viszont hogy én fussak valaki, vagy valami elől? Na azt már nem bírná ki a büszkeségem.*
- Futhattam volna már párszor, de az nem az én műfajom. Túl nagy csorba lenne. *Csóválom meg a fejem a dologra, aztán rákészülök a következő lökésre, de előtte felajánlok egy fogadást, amire még rá is kontráz..Nocsak, ennyire nincs tisztában a képességeimmel?*
- Áll az alku! *Bólintok egy aprót, majd tényleg azt asztalnak dőlök, és egy bravúros lökés után a fekete a helyére kerül, minek hála én elkezdem magam ünnepelni, és Zoét is megdicsérem, aki azért egyet ért abban, hogy tudok..*
- Köszi, köszi..*Azért olyan sokáig nem fényezem magam, mégis csak egy sima játék volt, bár azért a végére már volt tét, és így jár nekem a két ital is, amit majd valamikor megejtünk, de ő menni készül, így én sem maradok itt egyedül.*
- Rendbe, megyek veled egy darabig. *A nagyterem a cél, így valószínűleg a lépcsőknél elválnak útjaink, de addig még dumálhatunk, így miután magamhoz veszem a cuccaim, indulásra készen állok.*
- Rendbe, Inflás vagyok, Ragnarock háló..izé, Ragnarock. *Ha máshol nem, itt majd megtalál egy bagoly által, de akárhol összefuthatunk, hisz elég kicsi a világ. Viszont ha már ott járunk, ahol útjain ketté válnak, intek egyet én is elköszönésképp.*
- Szintén kösz, csáó! *Aztán már rohanok is le a lépcsőn, hogy a nagyteremben megtömjem magam valami jó kajával, mert azért megéheztem a játék és beszélgetés közepette.*

//Én is köszönöm, aztán majd még összefutnak! Very Happy

//

Tárgy: Re: Kísérteties játékterem 2014-01-17, 1:16 pm

// NRT: Lillien - Gwynn 2014.01.17 //

*Szokásos elnyűtt, fekete kenguruzsebes, csuklyás pulcsimban és fekete, sokzsebes nadrágomban mutatkozom a folyosón, ahogy az már tőlem megszokott. Nincs sok ruhám, mert még mindig nem szántam rá magam, hogy újakat vegyek. Tartalékban van még néhány teljesen egyforma nadrágom és pólóm, ha netán valamelyik elszakadna annyira, hogy hordhatatlannak minősítsem, de akkor annak a szakadásnak jócskán kell igyekeznie. Ezüstös hajam kissé kócosan meredezik mindenfelé, jeleként annak, hogy ma még nem sikerült fésülködnöm. Nem mondanám magam ápolatlannak, csupán nem töltök órákat a tükör előtt különösen, hogy az emberek nem sűrűn szimpatizálnak velem,akkor meg minek törjem magam. Ezt jelzi az is, hogy egyedül igyekszem a játékterem felé, hátha találok valamit, amivel elszórakoztathatom magam, hogy kivételesen ennek egyetlen élőlény se lássa kárát. Kékes koptatású bakancsom hamarosan lefékez a kövekkel kirakott ajtó előtt. Bántja a szemem ez a színkavalkád, valahogy nem illik bele a kastély rideg falai közé. Talán kompenzációnak szánták ezt a giccsparádét, minden esetre nem sokat törődök vele, hamarosan már be is csukódik mögöttem az ajtó, hogy szétnézhessek a teremben. Várakozásomhoz híven rengeteg játék hever mindenfelé, nekem azonban a falakra szegelt fegyvereken akad meg a tekintetem.* ~ Mégis van itt valami használható. ~* indulok meg az egyik bárd felé, hogy végighúzzam rajta finoman ujjaimat. Csalódottan tapasztalom, hogy nem tudom elmozdítani a helyéről. Biztosan mágikusan biztosították, hogy a vesztes fél ne aprítsa fel az ellenfelét egy esetleges dühroham következtében. Nem én lennék, ha nem próbálnám meg mégis lefeszegetni tartójáról a fegyvert, de végül be kell látnom, hogy a megfelelő varázsszavak nélkül nem fogok boldogulni. Mivel ezeknek nem vagyok birtokában, beljebb sétálok, hogy szemügyre vegyem az állományt. Sajnos a legtöbb játékhoz ellenfél is kellene, csakhogy az én ellenfeleim rendre nem egy dobókocka utasításai szerint teszik meg a következő lépésüket, ezért aztán nem kell csodálkozni, hogy nem akad partnerem az efféle veszélytelen játékokhoz. Már épp elkönyvelném, hogy máshol kell felkutatnom a magamnak beígért szórakozási lehetőséget, mikor megakad a szemem a sarokban kifüggesztett táblán. Közelebb érve észreveszem, hogy ez valamiféle dartstábla, csakhogy különböző plakátok állnak rendelkezésre, melyek közül bátran lehet válogatni. Áttanulmányozva az állományt, végül egy csinos kis majdnem-semmibe öltözött lányt ábrázoló céltábla mellett döntök, akinek a testén különböző helyekre apró körök vannak rajzolva, különböző értékű találati pontokat jelölve ki ezzel. Csakhogy senki ne mondhassa, hogy nem áldozok a női szépség oltárán. Mivel a plakát csaknem akkora mint én, több tőrre is szükségem van, amíg ráncmentesen ki tudom feszíteni a kijelölt deszkalapra. A dartsban megszokott tűket markolat nélküli kések helyettesítik, csak hogy stílszerű legyen. Egy idő után úgyis unalmas egy sima kör alakú céltáblára dobálgatni a tűkkel, a késeknél meg legalább a helyes technikára is figyelni kell. Amint elkészülök a pálya kijelölésével, hátrébb sétálok, amíg már kihívást jelent a feladat. Jó néhány kört dobálok, hogy megszokjam a lány alakját és a kijelölt pontok helyét, majd ezután bekötöm a szememet, hogy emeljem a téteket. Az így született találataim nyilván rosszabbak, ezért sem hagyom abba az első pár próba után. Egyrészt élvezem, másrészt szeretnék csiszolgatni a technikámon, s most mindezt zavartalanul megtehetem.*

Tárgy: Re: Kísérteties játékterem 2014-02-01, 1:44 pm

/NRT: Laura - Gwynn 2014.01.17/

Nem túl sokszor tervezek ide visszajárni, hiszen a napokban már hamarosan egyetemistává érek, de most még jó pár cuccomat át kell cibálni a Campus területén lévő szakházamba, ami miatt természetesen a Déli Főtorony irányába kell haladnom, elég aktívan. Most térek csak vissza még Seolról, azt hiszem, talán egy kör cucc van még, de a pakolás az igazából a halálom, nem csodálom tehát, hogy még mindig ennyire nyúlik ez a szerencsétlen költözés, legalább úgy, mint a rétestészta. Balthazar persze nincs segítségemre, azt leszámítva, hogy hűen követ mindenhová, így természetes, hogy most is a nyomomban van, ahogy a Klubhelyiség felé vezető folyosóra befordulunk. Csendesen haladunk egymás mellett, hangtalanul, szinte már-már észrevétlenül, de a cica, mint valami jó szagló szerv állapodik meg a játékterem csukott ajtaja előtt.
- Nincs most ilyenekre időnk, tudod jól. Emlékszem, hogy marhára jól érezted itt magad legutóbb, de most nem megyünk be. - állapodom meg a gyönyörű orosz kék mellett, aki tekintetével felém pislog, akaratosan rakva le formás popóját a hideg márvány padlózatra, továbbra is tartva a szemkontaktust. Végül egy számomra is alig hallható nyávogást hallat, majd az ajtót kezdi szuggerálni, míg én hátrálok, nemlegesen csóválva fejem.
- Balthazar, kérlek. - állok meg végül, de mivel a macska, jelleméből kifolyólag esélytelen, hogy megadja magát, tapasztalom egy ideje, nekem kell öt percet szakítanom drága időmből, hogy ő jól szórakozhasson valamin. Egy halk sóhajjal adom meg magam, hosszúra nőtt, kék hajamba túrva helyezem vékony, fehér ujjaim a kilincsre, melyet szokásomból kifolyólag hangtalanul nyitok meg, az ajtóval egyetemben. A cirmos természetesen azonnal beslisszol a legkisebb résen, de pár lépést követően ő is lassít, hogy aztán elsurranva irdatlan sebességgel a bent lévő tag bokái között vesse bele magát játékosan egy dobozba. Fura, hiszen a ráruházott jellem nem engedné azt, hogy ilyen kis szabad lélek legyen, azon kívül, hogy öntörvényű, de mindegy, ha ettől megvan a lelki békéje, az enyém is kialakul.. sőt, az enyémnek talán még jobb is lehet.
Elképzelhetőnek tartom ugyanis, hogy a macskát észre vette a hátulról is jól láthatóan eltakart szemű tag, de belőlem sem hallani, sem látni nem láthat semmit, maximum neszeket a háta mögül, amelyek gyorsaságomból adódnak: fekete farmerom a féllábszárig érő bokacsizmámba tűrve, melyhez lehajolva vonom ki onnan gyönyörű tőrömet, s ahogy felemelkedem, máris lendítem azt, s dobom is a kiszemelt célpont felé. Ez nem más, mint a plakát, pontosabban a nő arcának közepe, de úgy, hogy kissé sem izgat az, talán pár centivel megy el a srác feje mellett az eszköz.
- Beszállhatok? - veszem fel máris a játék fonalát én magam is, s hiába nem túl kedves a kezdés, nekem mégis van merszem meglépni ilyesmiket. Veszélyérzetem továbbra is alig akad, ha pedig kifakadna cselekedetemen, miszerint akár meg is ölhetném, hát rendben, tegye csak. Lazán csukom be inkább hajszálpontos célzásom követően az ajtót, majd mélykék, nagyjából melleimig felcipzározott pulcsim, így pedig testem előtt fonom össze karjaimat, így slattyogok el a srácig. - Vakon még nem vagy az igazi. Memorizáld a képet. Lásd magad kívülről, és menni fog. - adok is neki egy tanácsot anélkül, hogy ismerném, vagy rá tekintenék, vagy eszemben lenne, hogy pár másodperccel ezelőtt még akár komoly sérülést is szenvedhetett volna miattam. Csak a képet fürkészem, semmi mást, kivételesen sminktelen pofimmal, majd egy gyors póló alatti vállvakarást követően lépek a plakáthoz, visszaszerezve tőröm, mégiscsak nálam van a legjobb helyen.

Tárgy: Re: Kísérteties játékterem 2014-02-01, 8:29 pm

/NRT: Laura - Gwynn 2014.01.17/

*Ráérősen dobálgatom az apró késeket, mígnem elfogy mind, s ekkor kénytelen vagyok visszaszerző körútra indulni. Közben konstatálom, hogy a főbb találati pontoknál - amit a férfiszem könnyen megjegyez ugye -, majdnem tökéletesek a találataim, ám a vékony lábakat elrejtő harisnya tartóját csak nem sikerül eltalálnom. Nyilván nem okoznék ezzel a találattal halálos sérülést valakinek, ezért aztán nem is olyan fényesek az eredményeim, ha nem a fő artériákra és belső szervekre koncentrálok. A másik kínzatása általában testközeli feladat, ám ha netán le szeretnék lassítani valakit, nem árt begyakorolnom a lábradobást. Ehhez mérten vissza is sétálok előbbi helyemre, a helyére illesztem kendőmet, és folytatom a gyakorlást. Két penge elhajítása után azonban mintha hangokat hallanék a folyosó felől, bár a vastag ajtó miatt ebben nem lehetek teljesen biztos. Mindez még nem követelne tőlem száz százalékos éberséget, ám hamarosan megérzem az árulkodó légmozgást arcomon, ami az ajtó nyílását jelzi számomra, majd nemsokára érzem, amint lábaim közt elsuhan egy apró test, finoman végigsimítva nadrágomon. Most már biztos vagyok abban, hogy az imént nem hallucináltam, tehát az is világos lesz számomra, hogy nem a dobozban landoló valami jelentheti számomra az igazi fenyegetést, hanem aki beengedte ide. Elvégre ami olyan pici, hogy belefér abba a bizonyos ládikóba, az nem jelenthet számomra komoly fenyegetést, nem? Legalábbis remélem, hogy így van. A másik érkező viszont feltűnően csendben mozog, alig hallok némi neszezést a hátam mögül, s azt is csak az adrenalinnak köszönhetően érzékelem. Mindez azalatt lejátszódik bennem, hogy balommal az arcomat takaró kendőért nyúlok, hogy lerántsam, s közben már fordulok is hátra, hogy láthassam, mivel van dolgom. A lapockáim közt érzett bizsergés rögtön értelmet nyer, amint meglátom az elővillanó pengét. Még épp idejében fordulok hátra ahhoz, hogy lássam, amint a lány meglendíti a pengét, mégsem teszek semmit, hogy megakadályozzam a dobásban. A zsigereimben érzem, hogy a fegyver el fog kerülni engem, ha csak nem bűvölte meg valamiképp, mert akkor nagy pácban vagyok. Sejtésem beigazolódni látszik, mikor a míves tőr elsuhan a fejem mellett, miközben hűvös szele megcirógatja arcomat, akár egy finom női érintés. Közben végig tekintetét fürkészem, bár valószínűleg a lány a mögöttem függő célt nézi inkább, de így is tetszik, amit látok. Ismerős az a hideg profizmus, ami szembenéz velem.*
- Épp az imént hívtad meg magad.* felelem habozás nélkül, arcomon sejtelmes mosollyal. Tapasztalataim szerint ritka a mágusok között az olyan, aki ért a mugli fegyverekhez, ezért is követem éber tekintettel minden mozdulatát. Miután becsukja maga mögött az ajtót, karba tett kézzel felém lépdel, mire erős késztetés támad bennem, hogy egy lépést hátrébb lépjek, elvégre ki tudja miféle játékszereket rejt még az öltözéke. Mégis megállom, mivel jól láthatóan nem foglalkozik velem, még csak rám sem néz, helyette az általam feltett célt tanulmányozza. Talán már az elkövetkező játékhoz memorizálja a feladatot, s miközben a táblához sétál, még egy jó tanácsot is elhint számomra. Milyen kedves.*
- Azon vagyok.* morgom félhangosan. Nincs ínyemre, ha kioktatnak. Pláne nem olyan valaki, aki még nem bizonyította, hogy jobb nálam. Mert igenis, elismerném, ha így lenne, azonban egy pontos találat a fejre még nem bizonyít számomra semmit. Talán egy kis részem még szeretné is, hogy a másik végül jobbnak bizonyuljon, hiszen így jelentene némi kihívást, amivel már egy ideje nem találkoztam.*
- Akarsz fogadni, ha már beszálltál?* kérdezem arra utalva, hogy emelhetnénk a téteket, némi izgalmat csempészve a játékba, na meg így tesztelni tudom, mennyire bevállalós a kicsike. Én a magam részéről szeretem, sőt keresem a kihívásokat, így sosem utasítanék vissza egy ilyen ajánlatot, de hát nem vagyunk egyformák. Közben elfoglalom iménti helyemet, figyelve arra, hogy tökéletes egyensúlyban legyek, majd amíg a válaszát várom, sorban elhajítom maradék késeimet, melyek függőleges mintát rajzolnak ki a képzeletbeli fő csakrapontokat követve. Ennek persze semmi jelentősége nincs, csak akartam dobni még egy kört a verseny előtt, már ha a másik hajlandó fogadni velem. Ha a lány épp nem dob, én is elsétálok a tábláig, hogy begyűjtsem a késeket, majd visszaindulva megakad a tekintetem a dobozban viháncoló macskán.*
- Hozzád vérmesebb cicust képzelnék el.* jegyzem meg, egy ideig figyelve a macsek mókázását a dobozban. Egyúttal jelzem azt is, hogy furcsállom a famulusválasztást, már ha valóban általa alkotott lényről van szó.*

Tárgy: Re: Kísérteties játékterem 2014-02-01, 10:53 pm

/NRT: Laura - Gwynn 2014.01.17./

Arról igazán nem tehetek, hogy a macskám akaratos teremtés, amennyiben neki úgy esik jól, már miért is ne tenné azt, amit akar? Macskából van. Kell ezen mit magyarázni? Nem igen hiszem, ennyi időm pedig nekem is van, elvégre nem sietek semerre. Már megjelenésünk is hagy némi kívánni valót maga után, mert az ajtónyitás egy dolog, de hogy a macska teljesen meggondolatlanul surranjon úgy, hogy szándékoltan, nem odafigyelve hívja fel magára a figyelmet.. na, az már egy picit sok.
De nem mintha annyira zavarna ez a tény, röviden leesik, mit is működik itt ez a srác előttem, én pedig egyszerűen kérés nélkül veszem meg a nem létező invitációt, s indoklom is meg egy jól irányzott dobással, miért is van nekem itt helyem. Látom, hogy feltűnünk neki, az én figyelmem sem kerüli el az, szembe fordul velem, s amilyen hidegvérrel állja ténykedésem, nem mondom, hogy becsülendő, de figyelemre méltó, ez egyszer biztos.
- Amúgy sem lett volna túl sok beleszólásod. - biztosítom az övéhez hasonlatos, magabiztos mosollyal, hisz tényleg nem törődöm mások gondolataival túlzottan sokat, s ahogyan érzékelheti, tényleg nem tekintek rá, csupán csak elsétálva mellett figyelgetem a táblát. A dobások nyomai nem korrelálnak túlzottan a látható képpel, felismerem ennyiből is a próbálkozásokat, bár mentségére legyen szólva, vakon igyekszik, mégsem eléggé. Pedig gyerekjáték mindez, számomra legalábbis annak tűnik. Egy kedves megjegyzés is elhangzik részemről irányába, mire egy morranás a válasz, érthető módon.
- De nem megy túlzottan. - teszek kedvességemre még egy lapáttal, majd miközben valamiféle fogadásról kezd hadoválni, magamévá is teszem saját kis tőrömet, melyhez nem egy jó, vagy akár rossz emlék fűz. De mégis csak az enyém, s végigkísérte eddig életem és sorsom, anyámnak hála. Különös kékségeim ellenben most mintha kérdőn indulnának meg a fura fiúval felvenni a szemkontaktust, s a tőrt testem mellé engedve lépek kettőt-hármat előre, nagyjából pont kartávolságra mellé, épp még nem sétálva bele intim szférájába.
- Fogadni? Ha nem nézel plázacicusnak, aki ha bukik, vetkőznie kell és meg is teszi, állok elébe. Értelmes fogadási tárgy jöhet. - kapom át bal kezembe a kicsikét, jobbomat pedig felé nyújtom, elvégre ezt így szokás. Az érintésektől továbbra is rosszul vagyok, ha nem én kezdeményezem, de Sideris segítségével, és azzal a löttyel, amit kevert nekem, sokkal jobban vagyok, mondhatni jó értelemben stagnál az állapotom, ami persze másoknak is hatalmas szerencse. Így tehát, ha megelégelte a hajigálást, s mond valami okosat, majd elfogadja jobbom, ezzel megpecsételve a fogadást, az orosz kék felé tekintek, majd oda is lépdelek, ki még mindig a dobozban rombol.
- Ne provokáld, ha csak nem szeretnéd, hogy megmutassa, mit tud. - reagálok ennyit fél vállról, miközben egy adag dobókés után kutatok, s találok is az egyik, valamilyen társasjátékos doboz alatt. Nem tűnnek túl kényelmesnek, de azt tanultam, minden eszközhöz alkalmazkodnom kell, ezekhez is fogok.
- Milyen pozitúrában gondoltad az első kört? Háttal, csukott vagy bekötött szemmel? Szemből, nyitva? Csukva? Esetleg virágmintát is lyuggassak rá, vagy az akupunktúrás pontokat támadjam? Állíts kihívás elé. - pillantok rá egy másodpercre valóban kihívó tekintettel, mit sem foglalkozva a cicával, vagy a bemelegítéssel. Csapjunk csak bele, nálam ez már csak így megy.

Tárgy: Re: Kísérteties játékterem 2014-02-03, 7:22 pm

/NRT: Laura - Gwynn 2014.01.17./

*Lehet, hogy a kisasszony szakképzett, legalábbis a járása és tőrkezelési ügyessége erre enged következtetni, azonban a kis házikedvence még bajba keverheti, ha nem vigyáz. Sosem engedném, hogy ilyen öntörvényű famulusom legyen, hiszen a követő feladata az, hogy kövessen, kérdés nélkül teljesítse a kapott parancsot és óvja meg a gazdáját. A cicus láthatólag minderről nem lett informálva. Ennek köszönhetően szerzek tudomást a páros megjelenéséről, na meg az apró légmozgásra is felfigyelek, ami az ajtónyitással együtt jár. A hátamban érzem, hogy az érkezőnél fegyver van, és nem a pálcára hívják fel ösztöneim a figyelmemet: még nem töltöttem ugyanis annyi időt mágusok között, hogy erre is kiterjedjenek megérzési képességeim. Villámgyorsan fordulok hát meg, hogy legalább szemtől szemben állhassak az érkezővel, aki ebben a pillanatban el is hajít felém egy tőrt. A másodperc törtrésze alatt ismerem fel a dobás ívét, és azt is, hogy el fog kerülni a penge, így a tőlem megszokott higgadtsággal kezelem a helyzetet. Nem egyszer a fűbe haraptam volna már, ha rögtön az első fegyvervillanás után elvesztettem volna a fejem, na meg profi ellenféllel szemben nem árt, ha legalább színlelt magabiztosságot mutat az ember. A legtöbben minimum egy elismerő pillantással megajándékoztak volna ezért az önfegyelemért, de az érkezőn érezni lehet, hogy látott ennél cifrábbat is, mint ahogy az én mestereim is az elvárható minimumnak tekintik az általam tanúsított önuralmat.*
- Ebben azért ne legyél olyan biztos.* vágok vissza Miss Cinikusnak, mert lehet, hogy a halandók 99%át szemrebbenés nélkül, könnyűszerrel likvidálhatná, azonban én nem tartozom ebbe a csoportba. Nem szeretem, ha kérdés nélkül leírnak. Talán túlteng bennem a bizonyítási vágy, ami nem is csoda, hiszen rövid idő alatt már a második csupaszív megjegyzéssel ajándékoz meg. Nem a szavak fájnak. Tudtommal a mi szintünkön azokkal még nem lehet ölni, vagy ha mégis, valaki sürgősen korrepetáljon. Engem az zavar, hogy igaza van. Kissé berozsdásodtam az itt töltött egy év alatt. Hiába, ha az ember nincs minden nap életveszélyben, ahogy korábban megszokta, könnyen ellustulhat.*
- Mindig van hova fejlődni.* vonom meg a vállam, mint akit nem érdekel, hogy akad még hiányossága, ennek ellenére pontosan tudom, hogy milyen végzetes lehet egy aprócska szürke folt. Azt azonban ne higgye a lány, hogy csak úgy hagyom, hogy sértegessen. Előbb a földbe kell döngölnie, utána igazoltan alázhat. Ezért aztán feldobom, hogy fogadhatnánk, hogy látszólagos tétje is legyen a játékunknak, nehogy megneszelje, hogy a büszkeségemen esett majdnem-csorbát szeretném helyre kalapálni.*
- Nem rossz ajánlat, de a sablonossága sokat ront rajta.* ingatom fejem, hogy lássa, nem gondolkodom ilyesmiben. Nem arról van szó, hogy nem dekoratív a kishölgy, és az én vadászszenvedélyem sem kopott semmit, azonban ritkán akad az utamba "szakmabeli", igyekszem hát méltán kezelni a helyzetet.*
- Mit szólsz ahhoz, hogy a vesztes testével védje a mi kis csinibabánkat egy körre?* kérdezem állammal a megnevezett céltábla felé bökve. Aztán ha szerencséje lesz a vesztesnek, akkor nem a fő artériákat jelöljük meg találati pontoknak.* - Legalább jól felfogott érdekemben áll majd, hogy bekötött szemmel is sikerüljön a dobás.* mosolyodom el nem titkolt célzással, hogy fejben már szégyenpadra, azazhogy céltábla elé állítottam a lánykát. Persze korántsem biztos, hogy így alakulnak majd a dolgok, legalábbis ebben egyre kevésbé reménykedhetek, mikor a lány jól látható szakértelemmel veti bele magát a felkészülésbe. In medias res szereti. Jó lesz megjegyezni.*
- Perpill jobban érdekel, hogy a gazdája mit tud.* fordulok is el a famulustól, hiszen nyilvánvaló számomra, hogy melyikük a veszélyesebb, rejtett képességek ide vagy oda. * - Bevallom, ez a kedvenc kérdésem egy lánytól.* jegyzem meg álnok pillantással méregetve a célt. Ha szemkontaktus nélkül szeretne verbális szkandert folytatni, ám legyen.*
- Legyen egy monogram a mellkasba. Legalább kapok néhány koordinátát a nevedhez.* döntök végül a feladat típusáról, összekötve a kellemeset a hasznossal. Nem igazán zavar, hogy nem tudom még a másik nevét, de csak azért sem a felsoroltak közül választok. Tudok én kreatív lenni, ha kell.*

Tárgy: Re: Kísérteties játékterem 2014-02-08, 3:21 pm

/NRT: Laura - Gwynn 2014.01.17./

Érdekesnek tűnik az, amit a srác művel idebent, nem véletlen tehát, hogy a nagy feltűnősködés ellenére egyszerűen hagyom a macskát, és saját magamat is kibontakozni. Végső soron mindketten jót fogunk játszani, ő is leereszt kicsit, én pedig pontot tehetek a napi kisujjtornám végére, ez is megteszi edzésnek, csak fizikumomra kell figyelmet fordítani még, de.. lustaságom úgyis felül fog kerekedni, mint általában. Rettenően gyorsan tisztázzuk ellenben, dobásomat követően, hogy kettecskén fogunk tovább hajigálni itt, nagy mellény itt, még nagyobb arc ott: szép kezdés, ami nem zárja ki azt, hogy a vége csúnyább legyen, bár viselkedésem ellenére tisztában vagyok én magam is azzal, akár méltó ellenfél is lehet a fiú, csak csiszolni kell rajta.
Nem tudhatom, hogy mióta és hogyan igyekszik ilyesmikben, csakis az a tiszta, én már pici koromtól ebbe lettem nevelve, s hiába teszem szóvá, volna még mit javítania technikáján, nincs szó lenézésről, egyszerűen csak saját magam képességeire hagyatkozhatom.
- Egy bizonyos ponttól már csak visszább lehet. - sóhajtok egy kisebbet a fejlődés említésére, a hanyagság ugyanis komoly visszaesésekkel jár, én már csak tudom. De mivel általában résen vagyok, most lehet mire arcolni, kizártnak tartom, hogy én maradjak alul, maximum valami csoda segítheti őt abban, fogadásunk végén ő kerüljön ki győztesen a "csatából", melynek tárgyát leredukálom normális dolgokra, s hála legyen a Sorsnak, hasonlóan gondolkodik erről, mint én. Egyetértően biccentve válaszára figyelem további szavait, mikre felvont szemöldökkel szélesítem ki szép, ám annál ádázabb mosolyomat, a visszaköszönő egoizmusra szemeim forgatásával jelzem unalmam.. még mindig nem az igazi, nem véletlenül vagyok képes kiforgatni mindazt, amit mond.
- Rendben, áll az alku. Mármint ugye arra a dobásra gondoltál, amit én követek el, amikor te állsz ott, ugye? Elkezdhetsz imádkozni, hogy ne legyen spontán idegrángásom. - bizony, számomra kétértelmű a mondóka, hiába magát igyekszik fényezni, gunyoros mosolyom közepette, ha elfogadja jobbom, megtörténhet a kézfogás, amelyet a tőrök kutatása követ, de Balthazar is téma marad, miért is ne maradna? szép cica, jó cica, halálosztó cica. Egy fonálgombolyaggal.. csodás remények, de nem nekem, mint inkább neki. Még jó, hogy nem tudja, mi a franc bajom van, milyen múlt az, ami idáig vezetett, különben maximum ha tényleg nincsen ép esze, vagy hozzám hasonszőrű, akkor nem kezdene fővesztve menekülni.
- Hidd el, vannak dolgok, amikről jobb, ha mások nem tudnak. - válaszolok szándékosan így, nem pedig kiakadva kétértelmű utalásán. Hangom továbbra is higgadt, vérmérsékletem mostanában komolyabb, érettebb, mint kezdetben, de hogy tereljek valós játszmánkra, el a szóbeli piszkálódásoktól, kérem, szinte már égnek porcikáim a kíváncsiságtól, mit talál ki feladatként, amire azért kap egy piros pontot, tetszik ugyanis.
- Hm. - jön ki belőlem ennyi, kezeimben gyorsan összeszámolom a tőröket, egy 'L' betűre éppen elegendőek lesznek. Nincs tehát semmi bemelegítés, csupán nagyjából megfelelő távolságba állok be a cél elé, s profin, egymás után kezdem dobni a tőröket, melyek az L függőleges száránál szépen, mm-re pontosan egyenes vonalat képeznek, szintén függőleges pengeállással, majd pedig jöhet az alsó, vízszintes szár, ahová egy másik technikával, oldalas csuklómozdulattal hajintom az éles tárgyakat, ugyanolyan precizitással, de most vízszintes pengeállásban hasítva át a papírt, s fúródva az a mögött lévő táblába.
- Szorozd fel hárommal, ha pedig nem hiszel a szemednek, akár szintezheted is. - döntöm meg kicsit fejem, művem nézegetve. Egyenes vonalak, szép kis L betű, tényleg kőkeményen vízszintes, és még a pengék távolságai, a táblába fúródott mélység is hasonlatos, na és pont ott helyezkedik el, ahová kérte. Gyerekjáték ez nekem, tényleg rutinfeladat. De azért kíváncsi vagyok reakciójára is, miként értékeli tehetségem, így kékségeim határozottan fordítom arca irányába: még mielőtt nem értékel, nem fogok szabad utat engedni neki a kések kikapkodásával.