A szükség szobája

Tárgy: Re: A szükség szobája 2013-01-27, 10:01 pm

//NRT:Conrad-Ashi 2013.01.19 Előzmény a könyvtárból!//

*Ashi azok között van, akik ismerőseimnek mondhatóak. Őszintén szólva, hiába találkozom bizonyos emberekkel többször, valahogyan barátságra nem sikerül szert tennem, és úgy érzem, bár kedves lány Ashi, mi külön világ vagyunk. Persze ezen segíthet az együtt töltött idő, s mivel ígéretet tettem neki, ezért szólítom most meg, beszélgetésbe kezdve vele. Az viszont tetszik, hogy szeret olvasni, így kíváncsian vonom fel szemöldökömet.*
- Milyen más könyvet olvasol, ami nem tanulásra szolgál? *érdeklődöm stílusát illetőleg. Jó, ha az ember tudja, esetleg, ha ajándékot szánnék neki, tudom, merre kell keresgélni. Mosollyal fogadom biztatását, s hiába nem vagyok túl magabiztos, ettől függetlenül tudom magamról, hogy vág az eszem, és minden időmet tanulással töltöm, ezért reménykedem benne, hogy igaza lesz a lánynak. Nem húzom tovább az időt azonban, gyorsan vetek fel egy ötletet, s mivel látom, hogy tetszik a másiknak, már elégedetten görbül felfelé szám sarka, s bólintok neki. Érzékelem a zavart nála, ám nem teszem szóvá, egyszerűen ahogyan ő, én is tornyunkba sietek, majd pedig ruhát nem váltok, mivel kétlem, hogy konkrét és megerőltető harcra kerülne sor, egyszerűen famulusomhoz lépek.*
- Gyere, be akarlak mutatni valakinek. *simogatom meg fejét, majd mikor a vállamra reppen, azon mód sietek vissza, egyenesen a szükség szobája elé. Jártam már itt, tudom, hogy miképpen működik, hol található, s amíg a lány nem érkezik meg, addig gondolatban már formálom is a szobát. Lehetőség szerint nagyobb terem, a falak mentén az ajtó körül nagy könyvespolcokkal, mely nyilván az elsős anyagot tartalmazza, az alapokat. A gyakorló tér egy kör alakú pálya, szivacsos földdel, tehát ha bárki el is esik, nem üti majd meg magát. Van lehetőség a könyvek mellé ülni egy kis asztal köré, két karosszékben, a termet pedig fáklyák világítják meg gyéren, tehát félhomály uralkodik a gyakorló résznél, az olvasást pedig az asztalon helyezkedő lámpa segítené elő. Egyébként a fekete és vörös dominál a szobában, a bútorok pedig fából készültek. Szemem is kinyitom, mert a képzelgés alatt csukva van, s úgy várom a falnak dőlve, hogy Ashi érkezzen is meg, amint pedig ez megtörténik, az ajtó felé intek, és ki is nyitom, ahova ha belépünk, az általam képzelt szobát láthatja.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2013-01-28, 6:01 pm

//NRT: Alice - Zoárd 2012. 12. 07 //

*Sikerül olyat szólnom amivel talán megbántom Alicet, pedig nem ez volt a szándékom. A kimagyarázás valahogy sehogy sem akar összejönni, úgy látszik, ez egy érzékeny pont a lánykánál. Ezért utolsó próbálkozásképp megpróbálom a Csodaországos dolgot, hátha tetszene neki. Hiába gondolom komolyan szavaimat a lány nemigen érti.*
- Na látod, épp itt volt az ideje. Tudod, Alice Csodaországból. Nem ismered?* kérdezek vissza, pedig a válasz elég egyértelmű. Sóhaj. Az imént mondtam neki, hogy ne hagyja abba a vidámkodást, úgy látszik ez nem elég, ezért kifejtem hogy úgy érzem, jó hatással van rám, amit megint tovább forszíroz.*
- Ahogy egy szép zene, egy könnyű vacsora…Egyszerűen csak jókedvre derítesz.* próbálom neki megfogalmazni az érzéseimet, amit nem könnyű. Arról van szó, hogy kirángatott a trutyiból, de nem fogom magam sajnáltatni, ahhoz most túl jó kedvem van, így ennyivel be kell érnie. Társalgásunkat beárnyékolja a párkapcsolat téma, mire meglehetősen szkeptikus kijelentés hagyja el a számat, mert már nem tudok mire gondolni Marcussal kapcsolatban. Talán kicsit pihentetnem kellene a témát, hogy leülepedjen aztán tiszta fejjel elővenni megint.*
- Aranyos vagy, de magára hagytam amikor szüksége lett volna rám, nem is egyszer. Feladatom volt, d ez nem mentség.* kúszik fel egy fanyar mosoly ajkaimra, amit nem nagyon láthat, lévén másfele nézelődök éppen. Az oldalbabökésre aztán összerándulok, éppen csak nem ugrom odébb, mert az bizony érzékeny terület még így kabáton keresztül is és ismét felé fordulok.* - Milyen srácot? Mint említetted, még csak most találkoztunk, szóval te sem ismersz engem.* utalok vissza még szavaira némi kíváncsisággal a hangomban. Általában igyekszem jó benyomást kelteni az emberekben, viszont érdekelne, hogy konkrétan a szöszi mit gondol rólam. Míg eme nézeteit ismerteti velem visszabaktatunk a suliba, egyenesen a Szükség szobájába, ahol némi kreatívkodás után jöhet a vetkőztetés, hogy Alicet a képzeletemnek megfelelő formába hozzam.*
- Akkor nagyon türelmes lehetsz.* jegyzem meg, mikor hallom, hogy a keszekusza bizgentyűk egy részét ő maga csinálta. Még egy kicsit tudakozódok az órák felől, majd nekilátnék összecsokizni a másikat, mikor némi pironkodás kíséretében furcsa mondat hagyja el Alice száját.*
- Téged zavarba? Olyat is lehet?* tréfálok kedvesen, majd hozzáteszem:* - Egyébként meg nem sokáig lesz fehér, emiatt ne izgulj.* nyugtatom is meg amolyan zoárdosan, és ígéretemhez híven nekilátok művészien kidekorálni a medencében álldogáló csajszit, aki van olyan rendes és közelebb lépdel, hogy elérjem és ne kelljen nekem is megmártóznom.*
- Azért vagyunk itt.* mosolyodom el picit, de a koncentrálós fejem marad, mert nagyonigyekszem, hogy tökéletes összképet hozzak ki a lehetőségekből. Mikor késznek ítélem a csokizást, Alice elhelyezkedik pohárral a kezében, én pedig a vászon mögött és az ötletem jóváhagyása után neki is látok az alapozáshoz.*
- Tökéletes, ne mozogj ha lehet!* szűröm fogaim között, amivel kis időre megfogom az ecsetet, hogy fordítsak egy picit a vásznon az optimálisabb szög elérése végett. Ezután pár perces csönd telepedik ránk, csupán az ecset halk siklása hallatszik a papíron, majd hogy ne unja magát annyira a lány, érdeklődni kezdek.*
- Akkor enyém a megtiszteltetés, hogy először kettőzzem meg az arcodat.* hajtok futólag fejet, míg kinézek egyszer a vászon mögül, de tüstént vissza is térek a munkámhoz, hogy minél előbb befejezzem. Normális esetben órákig el tudnék maszatolni, de nem szeretném ha közben teljesen elzsibbadna a lányka.*
- Már félidőnél járunk, kitartás!* bíztatom, majd én is kapok egy kérdést.* - A suliban? Nem. Te vagy a második.* remeg is meg picit az ecset a kezemben, mikor eszembe jut, hogy régen ugyanitt kit is rajzoltam le és mi lett a következménye. Zavaró gondolataimat azonban gyorsan száműzöm, és kétszeres összpontosítással vágok bele ismét a munkába, ami ellehetetleníti, hogy bármi más felmerüljön bennem. Még Alice félmeztelen látványa sem rendíti meg többé az önuralmamat, kizárólag a színek, árnyékok és formák érdekelnek most, hogy 20 perccel később már csak az utolsó simítások vannak hátra. Ekkorra jó pár helyen maszatfoltok éktelenkednek rajtam is, karjaimtól egészen az orromig, amit az ecsettel sikerült egyszer megvakarnom. Az ecset másik végével rajzolom meg ugyanis a legvékonyabb vonalakat, illetve arra is ügyelek, hogy helyenként kidudorodjon a kép. Mivel egyúttal domború is lesz, vagyis annyi réteget hordok össze bizonyos helyeken, hogy Alice alakja szinte kilép a keretből. Ezen felül érdekesség még, hogy nem csak barna árnyalatokkal dolgozok, hanem mindenféle színt belekeverek, hogy élettel telibb legyen, mégis az összhatás egyértelműen barna, illetve mézszínű.*
- Huh, azt hiszem kész.* törlöm meg homlokomat, hogy az arcomba hulló apró tincsek ne csikizzenek tovább, mire ott is sikerül diszkréten összekennem magam.*
- Hogy tetszik?* emelem le a vásznat a helyéről, hogy odavigyem Alicenek, aki nyilvánvalóan nem tud egyből felpattanni.* - Ha szeretnél valami korrekciót, mondd nyugodtan. Ha így jónak találod..* pillantok végig rajta még egyszer, majd mivel nem nagyon találok benne kivetnivalót, visszafordulok modellemhez.* - Nos ez esetben hadd segítsek, biztos elgémberedtél már.* nyújtom felé a kezem együtt érző, ugyanakkor hálás arccal. Ha minden igaz, sikerül is lassan felsegítenem, majd ha leokézza a festményt, a jobb sarkába alig észrevehetően odamázolom a szignómat is. Ki tudja, egyszer lehet hogy még sokat ér, főleg ha a suliban nem jeleskedem majd, lehet hogy festésre adom a fejem. Ha nincs egyéb kívánság, akkor egyelőre visszateszem a vásznat a helyére. Valójában ez inkább időhúzás, mert nem tudom eldönteni, hogyan tovább. Ha bevonul a fürdőszobába, akkor természetesen nem zavarom, de ha úgy van, akár meg is masszírozhatom kicsit, ha annyira kikészültek a tagjai.*
- Gratulálok, sikeresen túlélted az első portrédat. És köszönöm, hogy modellt álltál nekem.* jegyzem még meg visszafordulva hozzá, majd nagyot nyújtózok, mert egészen eddig a kép fölé hajoltam, a görnyedés pedig nem tesz jót egy égimeszelőnek.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2013-02-01, 2:54 pm

//NRT: Alice és Zoárd - 2012.12.07.//

*Mivel aranyvérű vagyok, így nem ismerem a történetet, amellyel most Zoárd hozakodik elő, így nagyokat pislogok is arra, amit mond, majd végül fejemet is megrázom, ezzel intve nemet neki. Talán rájön arra, hogy mit miért mondok, aztán majd meglátjuk, hogy valaha megismerem-e ezt a történetet.*
- Még nem találkoztam vele, de ami késik, az nem múlik. *mosolyodom is el kissé, majd végül a jó hatásos dologba is cseppet belekötök. Nem rosszból, de most így alakul a kérdésem és mivel tisztázva lesz, már bólogatok is aprókat, jelezve, hogy értettem, tehát rá is térhetünk a párkapcsolatos kérdésre. Nem a legjobb téma, ezt mindketten érzékeltük, de ha már belemásztuk, hát viseljük is el. Nyugodtan hallgatom Zoárd szavait, de mivel nem voltam kedvese helyében, így nem tudom átérezni teljesen a dolgok súlyát, inkább csak halkan sóhajtok és próbálok is valami pozitívval előjönni, de igaza van.*
- Csak nekem szimpatikus vagy, ennyi. De igazad van, tényleg nem ismerlek. *bólintok is rá, hagyva ennyiben most ezt a dolgot és közben már meg is indulunk az iskola felé, és a további beszélgetésre már a Szükség szobájában kerül sor, ahol a vetkőzés azért cseppet zavarba ejt, főleg, hogy a fehérneműm is teljesen fehér. *
- Hidd el, lehet és neked sikerült is most. *ismerem is be, szépen a fiú szemeibe nézve, majd miután már minden remekül lekerült rólam, a medencébe is sétálok, ahol a maszatolás is kezdetét veszi, mely további apró zavarokkal jár nálam, de igyekszem levetkőzni mindezt és amikor kész vagyok, poharat fogva pózolni a fiúnak. A munka elkezdődik, és mivel Zoárdot egyelőre még nem zavarja, hogy beszélek, így szóba is jön a modell állás. Úgy volt, hogy fogok valakinek, de hát nem úgy alakultak a dolgok, pedig Félix is tetszett, de hát az már nagyon-nagyon régen volt.*
- Bizony, a tiéd. *bólintok is rá, majd én is kérdezek és miután megkapom a választ, ismét elcsendesedünk, méghozzá jó sokáig. Nem gond, érdeklődve figyelem a fiút a művészete közben és ajkam is néha mosolyra húzódik, amikor olyan helyen maszatolja össze magát, mint mondjuk az orra. De igyekszem visszafogni magam és jó kis modell lenni, egészen addig, amíg meg nem hallom, hogy kész van.*
- Tényleg? Huhh, szuper! *már pattannék is fel, de nem olyan egyszerű ez, így a pohár inkább a medence széléhez kerül, én pedig lassan oda is fordulok a festmény felé, amit meg is nézek elég alaposan.*
- Hűha, nagyon tuti lett és egészen szép vagyok rajta. Köszönöm szépen, Zoárd! *mivel tökéletesnek találom a művét, így nem akarok semmit se módosítani rajta, csak nyugodtan nyújtom felé kezemet, ahogy érzékelem, hogy segítene kiszállnom, és ha ez megtörténik, még egyszer azért átnézem a képet.*
- Tényleg nagyon jó, ügyes vagy. *bólogatok is hozzá és mivel sejtésem szerint az enyém a kép, örülhetek neki még később is.*
- Jaj már, én nekem van mit megköszönni, nem te neked. Viszont én most fürdök gyorsan, remélem, hogy nem zavar, csak már így is teljesen rám ragadt a csoki. *vigyorodom is el és bár a hátamat nehéz lesz lemosni, azért csak sikerül majd. Odalépek azért ruháimhoz is, amiket magamhoz veszek, majd így térek be a fürdő részlegbe, ahol egy jó negyed órát - húsz percet el is ügyködök, hiszen nem egyszerű mindent leszedni magamról és miután megtörölköztem és visszaöltöztem, már vissza is térek a másikhoz, nyújtózva is egy nagyot, most már tisztán.*
- Huhh, teljesen bekómáltam. Mit szólnál, ha visszamennénk a klubhelyiségünkbe? Én szerintem dobok egy szunyát. *pillantok is rá a másikra, majd az ékszereimet csak egy zacskóba teszem, ez után pedig a festményt fogom meg. Ha minden igaz, akkor Zoárddal együtt hagyjuk el ezt a termet és majd a keleti főtorony klubhelyiségében válunk el egymástól, ahol azért egy kis puszit is nyomok ám helyes pofijára.*
- Köszi ezt a napot, nagyon jól éreztem magam. Remélem, majd azért még találkozunk. *na de mást már nem mondok, hanem magára hagyom és a Mirtusz hálóig meg sem állok. Egy alvás következik, aztán majd eldől, hogyan is folytatódik tovább a nap.*

//Köszönöm a játékot! Very Happy

Nagyon élveztem! //

Tárgy: Re: A szükség szobája 2013-02-01, 11:33 pm

//NRT: Rachel és Elton 2012.12.24.//

*Rachelnek nincs kedve tovább bálozni, nekem meg amúgy sem fekszik ez a téma, így igen gyorsan rá tud venni, hogy távozzunk a helyszínről. Nagyon csini a ruhájában, amit a ma estére vett. Ezt jó sokszor az orra alá is dörgölöm, de úgy tűnik, a ruha kikerül természetes közegéből, hisz már is a szükségszobája felé igyekszünk, ami inkább néz ki egy tengerparti szobácskának.
A helyszín nagyon szép szerintem, sőt még hangulatos is, emlékeztet az otthonomra, kellemes itt lenni a témával ellentétben amiről szó volt. Nem tagadom le Chloe-t, teljesen felesleges lenne és sértő számára. Mind a ketten tudjuk, hogy ez köztünk csak szex volt, lehet, hogy lesz is, de ha már beleegyeztem a játékba, akkor nem tagadom le. Másnak nem mesélnék a történtekről, de Rachel kíváncsi, Ő akarja hallani a történetet, ezért idegesen, de mesélni kezdek. Részletekbe nem merülök bele inkább csak a kapcsolat milyenségéről beszélek. Mindig is nyílván valóan közöltem másokkal, hogy szeretem a női testet. A bennük lévő lélek vagy ki miben hisz nem érdekel csak a test maga. Élvezem, hogy reakciókat válthatok ki belőle pusztán érintéssel.
A beszélgetésnek is valahogy így kéne működnie. Azért beszélgetni emberekkel, hogy lássam a mondani valóm milyen reakciókat vált ki, de Rachel esetében nem élvezem ezt a játékot. Ami azt illeti félek tőle. Nem mindenki fogadja el az életstílusomat, sőt inkább megvetés számba megy.
Büszke vagyok arra, hogy sok nőt képes vagyok elcsábítani és eddig a pillanatig soha nem szégyelltem, de most, hogy ránézek arra a személyre, aki kezdett fontossá válni nekem. Úgy érzem egy világ hullik szét bennem. Legszívesebben eltűnnék, hogy ne lássam ezt a pillantást. Lehet, hogy beleszerettem? Még az is meglehet. A testéért szerettem bele? Biztos, hogy nem. Vonzó lánynak tartom Rachelt és az elején nagyon szívesen rávettem volna magam, de egyértelműen közölte, hogy neki ez nem tetszik. Így a magam módján, de leálltam vele. Most, viszont ez a teljes elutasítás megvisel. Szólásra nyitom a számat, hogy válaszoljak, de egyszerűen nem megy, így becsukom a számat. Tudom, hogy benne volt a pakliban, hogy visszautasít, hogy Őt is elborzasztja ez az egész, de átélni teljesen más, mint futólag rágondolni.*
- Értem. Macsó vagyok. *Dörmögöm az orrom alatt, lehorgasztott fejjel, de még úgy, hogy értse. Azt, viszont nem hagyom, hogy hozzám érjen, képtelen lennék elviselni ezt a lekezelő gesztust. Éltem már át hasonló helyzetet, de az negyed ennyire nem viselt meg. Nem számítottam rá, hogy pont ez a kis szeplős tünemény fog ennyire megalázni. Vérig lennék sértve? Nem, ez nem az az érzés. Egyáltalán nem zavar, hogy visszautasít, hisz ha nem kért volna fel, akkor én ezt az egészet nem erőltettem volna.*
~Miért kérdezte, ha nem akarja elfogadni a választ? Miért erőltette a témát? Miért ne tudta csak úgy csendben elfogadni a tényt, hogy számomra nem Ő lesz az első? Miért gondolja ennyire kevésnek magát Rachel?~ *Kezdem el magamban zongorázni a sok kérdést, amit legszívesebben a fejéhez vágnék. Fáj, hogy így bánik velem, fáj, hogy Ő sem akar elfogadni, fáj, hogy így megaláz. Összetör az, hogy Ő is csak egy kujonnak tart engem. Azonban nem tudom Őt vádolni, tudom, hogy az egész az én hibám, így önostorozásba kezdek.*
~Miért is beszéltem erről neki? Miért nem tudtam csak úgy elsiklani a téma felett? ... Miért kell nekem így élni? Miért élek így? Miért? ~ *És csak jött a többi egyre több és több sort töltve meg fejemben. Vannak kérdések, amikre tudom a választ. Azért élek így, mert élvezem, és mert most már nincs ki miatt megváltozni. Azért beszéltem neki, mert megkért rá és azért mondtam el, mert őszinte akartam lenni valakivel.*
- Persze menj csak, nem akarok kellemetlenséget okozni neked. *Jut el tudatomig, hogy mondott valamit. Nem tudom kiszűrni a keserűséget a hangomból és egy futó pillantásnál sem bírok ki többet. Valami elszorult a mellkasomban és érzem, hogy egyre feljebb kúszik a torkomhoz. A fejem továbbra is lehorgasztva, zsebem a kezembe, teljes a magamba süllyedés. Pár percig abbahagyom a kérdések feltételét és saját magam vádolását. Nem akarok bukó lenni a kis barnával, így inkább rá figyelek, míg nem távozik… ki tudja mennyi időre.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2013-02-02, 2:51 am

//NRT: Rachel és Elton - 2012.12.24.//

*Komolyan, én annyira hülye vagyok. Már azt hittem, hogy kezd alakulni valami közöttünk, főleg, hogy igazán tetszik nekem Elton, de erre ez az egész szöveg Chloe-ról... Félreértés ne essék, én értékelem az őszinte beszédet, de mégis nagyon nehezen tudom elviselni ezt, amit most hallok és szívem szerint sírva fakadnék most, rögtön. Nem érzem magam szemétnek a válaszom miatt, de így nem adhatom magam oda neki, mert igen, nekem ő talán fontosabb, mint egy barát, több, mint egy tetszés... nem ismerem a szerelem fogalmát, de talán hamar kialakult volna mindaz, oly fontos lett nekem, most mégis... kissé összetört. Ismét csak a második lehetek, mert ha most nekiadom magam, aztán egy hét múlva kiderült, hogy ismét mással volt, azt képtelen lennék elviselni. Nem kérhetem tőle, hogy csak velem legyen, tehát el kell engednem és visszatérnem a barátsághoz, mert a lényeg, hogy nem akarom őt elveszíteni és nem szabad, hogy ez rosszabb legyen mindkettőnknek. *
- Nem a macsósággal van a gondom Elton, hanem azzal, hogy nagyon fontos lettél, de nekem... ez most nem esett jól. Nem tudok mindenen csak úgy túllépni, a szűzesség pedig lehet, hogy igazad van és fontos dolog. Majd érezni fogom, ha meg kell történnie. *bólintok is rá és hát igen, távoznék, mert bár nem engedi, hogy hozzá érjek és kerüli tekintetemet is, mintha csak engem hibáztatna, mégse vagyok képes most ezt tovább magyarázni, szeretnék most már bőgni egyet, ahogy bármelyik másik lány is, mert nekem is van érző oldalam. Fáj, hogy ezt csinálja, hogy nem érzi, hogy nem fogja fel, milyen fontossá vált... Mindenesetre idők kérdése és meglátjuk, hogy miképp alakul majd a mi viszonyunk, tényleg túl szép volt minden ahhoz, hogy igaz legyen, de belül nem fogok hamar tovább lépni ezen, ez teljesen biztos. *
- Tudod, nem szép, hogy engem hibáztatsz, mert csak rád kell nézni és ez jön le. Én... nem akartam ezt, de lépek, az lesz a legjobb. Szia! *köszönök is el tőle, de egy kósza könnycseppet még észrevehet csinos pofimon, hogyha akar. Viszont nem hagyom, hogy megállítson, én most innen távozom, picit egyedül akarok lenni, szükségem van a magányra, hogy átrághassak magamban mindent. Bár félek, hogy most ez után mi lesz? Holnap vagy ma már megy is Chloehoz? Nem, inkább rá se merek gondolni, mert oly rossz, hogy én nem lennék elég neki... hogy én senkinek se vagyok elég, mindig csak a második vagy sokadik, aki csak pótlásként jó. Talán egyszer majd máshogy lesz...*

//Köszönöm a játékot! Hát nem így gondoltam a játékot, de érdekesen alakult. XD Majd kíváncsi leszek a kövire. //

Tárgy: Re: A szükség szobája 2013-02-04, 1:14 pm

//NRT: Alice és Zoárd - 2012.12.07.//

*Előbb utóbb leesik, hogy nem ismeri a lányka a történetet, ezért hirtelen nem tud mit kezdeni a megjegyzésemmel. Mondjuk én sem ismerem az egész történetet, csak halvány sejtéseim vannak, de a címe akkor is sokat sejtető és pont Alice-re illik, tehát nem habozok és megosztom vele a feltevésemet, valamit azt, hogy úgy érzem, jó hatással van rám. Ezen meg is lepődik, mire bővebben kifejtem mire gondolok. Az apró bólogatásokat követően rá is térünk a párkapcsolatos témára, amit igyekszem minél előbb lezárni, mert kicsit kellemetlen számomra. Ezt a lány is érzékeli, ezért megpróbál továbbra is pozitívan állni a dologhoz. Kétlem hogy máshogy menne neki, hát elmosolyodom.*
- Ennek örülök.* fűzöm hozzá rövid ideig fogva tartva tekintetét, mielőtt elindulnánk a suliba. A szükség szobájában aztán gyorsan megegyezünk a részleteket illetően és neki is kezd vetkőzni a lányka, mire a zavar pírjai is megjelennek pofiján.*
- Akkor most büszke vagyok magamra.* húzom is ki még jobban magam ha ez egyáltalán lehetséges, mivel tényleg nem gondoltam volna, hogy zavarba tudom hozni Alice-t, aki eddig mindent poénosan fogott fel. Nem ez volt a szándékom, de ha már így alakult, örülök neki, persze csak szép csendben ajkaim szegletében, nehogy megbántsam a másikat. a továbbiakban azonban igyekszem nem feszélyezni a művésznőt, mivel még szükségem van a domborítására, ami hamarosan meg is történik, mikor is poharat fogva pózolni kezd. Jómagam ecsetet és palettát ragadok, nekikezdve kikeverni a színeket, hiszen sosem dolgozok előre kikevert színekkel, csakis olyanokkal, amiket magam állítok elő, mivel ezeknek sokkal szebb és megismételhetetlen árnyalatai vannak, mint a bolti festékeknek. Ez kissé elnyújtja a folyamatot, de még így is rekordidő alatt végzek, hogy a modellem ne macskásodjon meg annyira. A hosszadalmas pingálás közben egy-egy szó erejéig érdeklődöm is, hogy vajon kihasználta-e már másik művészlélek a lányka adottságát. Az említett fiút nem ismerem, így annyiban is hagyom a dolgot és inkább a munkámra koncentrálok. Egy kicsit feszélyez mikor észrevesz6em, milyen érdeklődően vizsgálgat Alice, de néhány mély levegővétellel elkerülöm hogy végig gombócba gyűrt gyomorral görnyedjek a vászon fölé. Emlékeztetem magam, hogy még mindig jobb, ha engem néz, mintha a készülő munkát szemlélné. Nem tehetek róla, kissé lámpalázas leszek ha a vonalak alakulását figyelik. Szeretem ha csak a kész munkát értékelik, mert addig sok fázison esik át egy munka. Amint ezeket a bizonyos fázisokat magam mögött hagyom, egyszerre elkészül a kép, amivel oda is lépek Alicehez, hogy ne neki kelljen felpattannia, amire valószínűleg majd csak segítséggel lesz képes.*
- Ha csak egészen szép, az az én hibám. De örülök ha tetszik!* önti el ábrázatom egy fáradt mosoly. Most kezd felengedni a koncentrációm, ezért egy pár pillanatig még szórakozottan vizsgálgatom a képet, hogy nincs e egy utolsó utáni simítás amit még elvégezhetek, de mivel ilyet nem találok, hamar alászignózom és karomat nyújtom a csokicsajszinak hogy kisegíthessem a medencéből.*
- Köszönöm.* fogadom az újabb dicséretet egy hálás mosollyal, majd gyengéden a fürdő felé kormányzom Alicet, mivel minden bizonnyal szeretne megszabadulni a csokipakolástól. Bár tagadhatatlanul jól áll neki, azért odakint hideg van ehhez a fajta „öltözékhez”.*
- Menj csak, addig én is kimosakszom.* Gyorsan magam elé képzelek egy kisebb kézmosó fülkét, ahol kimosom az ecsetet, valamint eltüntettem nózimról, homlokomról és a kezemről a munkálatok nyomait. Még arra is van időm, hogy levágjam a merevítőről a vásznat és egy igazi kép módjára helyes kis barna keretbe foglaljam. Így nyújtom át a lánynak, amint kilép a fürdőből, immár csokimentesen.*
- Jó ötlet, azt hiszem én is nyújtózom egyet.* támogatom a felvetést, majd ha a lányka összeszedegeti a bizgentyűit el is indulunk a klubhelyiségünk felé, ahol búcsút veszünk egymástól.*
- Én is köszi, már ideje volt kiszakadni a hétköznapok egyhangúságából.* bólintok szavaira, értve ezalatt a tanulás, leckeírás örök körforgását, de nem részletezem tovább a dolgokat, hagyom, hadd menjen.* - Rajtam nem fog múlni. Jó pihenést!* fűzöm még hozzá ha megkapom a jutalmamat, vagyis a puszit, aminél kissé lehajolok, hogy kényelmesen elérhessen. Most nem viszonzom a gesztust, valahogy úgy érzem, tőlem nem lenne ilyen aranyos húzás, ezért csak hálásan elmosolyodok és nézek utána, míg el nem tűnik a lányok hálói felé vezető ajtó mögött. Ekkor lecsüccsenek egy fotelba és az asztalon heverő magazin után nyúlok, hogy a délután hátralevő részét jó eséllyel olvasgatással töltsem.*

// Köszi a játszit, nagyon élveztük! //

Tárgy: Re: A szükség szobája 2013-02-05, 12:50 am

//NRT:Conrad-Ashi 2013.01.19//

-Krimi minden mennyiségben! Amúgy amit érdekesnek találok, minden evő vagyok jó formán és ilyen téren veled mi van?*kérdezek vissza és lelkesen mivel jobban szeretem a Krimi Királynő könyveit bújni mint a tankönyvet, de ami kötelező az kötelező. Egy jó ötlete miatt egy kis időre elválnak az útjaink, hogy felszedjük cuccainkat és a szükség szobájánál találkozunk. Igen szép és jó terv csak az az apró bökkenő van, hogy azt sem tudom hol keresem a szobát vagyis tudom melyik emeleten van. Emiatt is csipkedem magamat, mert nem szeretném ha rám kelljen sokat várni, de Müzli nem könnyebbíti meg az életemet. Így egy kis késsel érkezek meg. Nagy mázlim van, hogy Conrad meg várt kint, de immáron nem egyedül van hanem egy tollas jószággal.*
-Bocsánat csak Müzli... hagyjuk amúgy ki az ott?*kérdezem meg és közelebb sétálok a fiúhoz, hogy megnézem a sast magamnak. Ha engedi megsimogatom a buksiját. Majd benyitok az ajtón és elképedve látom mi van bent. Pislogok egyet kettőt hogy felébredjek, ez egy csodás hely.*
-És mindig így néz ki vagy csak most? Bocsi nem vagyok itt túl gyakori vendég.*mondom és a legközelebbi könyves polchoz sétálok. Majd, mielőtt rám szólna visszavonulót fújok. Mint egy jó kutya odasétálok hozzá és kíváncsian nézek rá.*
-Na és mester van valami ötlete? Jelentést kér?*kérdezem illedelmesen és vigyáz állásba vágom magam. Hülyeséget félre téve tényleg figyelek rá és ez a szemen is látszik.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2013-02-05, 7:33 pm

//NRT:Conrad-Ashi 2013.01.19//

*Amint hallom, s aminek nagyon örülök, hogy Ashi szeret olvasni. Ezek szerint hiába furcsa lány, azért van esze, és tudja, hogy mi a jó, képes értékelni azt, amit én szeretek, ez pedig jól esik, mivel a barátságok így kezdődnek. Meg is lep, hogy miket olvas, s engem is érdekel a műfaj, ezért vetek rá elismerő pillantást.*
- Nahát... tudsz ajánlani valamilyen könyvet, nem vagyok szakértő ilyen témában, de kíváncsivá tettél. A magam részéről inkább a tudományos könyveket, a kalandregényeket és tankönyveket szeretem. *kérdezek, kérek és válaszolok is egyszerre. Azonban egy másik ötlet is felvetésre kerül, melynek során már távozunk is, és míg én a famulusomért indulok, de különösebb készülődést nem igénylek, addig a lány is ezt teszi, így várom hát őt a helyen, melyben megegyezünk, közben képzelve azt el, s amint ide is ér, melegen rá is mosolygom, famulusommal együtt, aki kimérten, de kíváncsian méregeti őt.*
- Semmi baj. Van időnk, nem csak egyszer találkozunk. *nyugtatom, de mint látom a sas is felkelti figyelmét, ezért cirógatom meg állatom fejét, melyet a lány is megtehet, nem esik bántódása, mert szeretem nevelni ami az enyém, jó úton tartani...* - Ő az én famulusom. *mondom, s majd kérdez, ha szeretne, magamtól többet nem mondok, tehát irány a szoba, mely már fel is tárul teljes valójában a lány előtt. Kérdésére a fejét rázom meg, addig pedig a madár az egyik polc tetejére reppen hirtelen, így kezem magam mögé kerül, ott kulcsolom össze. Hagyom, had ismerkedjen a környezettel, jó magam is azt teszem, körbe járok, de még nem szólalok meg, csak mikor elém toppan, akkor veszem elő a pálcámat.*
- Mit szeretnél gyakorolni? Én arra gondoltam, hogy esetleg kezdhetnénk az alapvető varázslatokkal... támadhatsz! *jelentem ki, majd hátrálok is, és előre szegezem a pálcámat, így várom, hogy a megbeszélt módon, alapvető varázslattal támadjon. Aztán ki tudja, lehet, hogy huncutul lesz cseles, és jobban kell majd magamra figyelni, hiszen bár évet ismételt, tudhat egy-két magasabb szintű varázslatot az elsőből.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2013-02-10, 4:49 pm

//NRT: Rachel és Elton - 2012.12.24.//

*Mivel Rachel megkér, ezért mesélni kezdek. Tisztában van azzal, hogy én napról-napra új nővel vagyok, de van egy lány Chloe, akivel decemberig rendszeresen összefutottunk, de mostanában ez a kapocs megszakadt, egyértelműen miattam. Talán túlságosan is belelendülök a mesélésébe, de magával ragad a lendület. Nem az, hogy disznó dolgokat mesélhetek, hanem az, hogy ennyire nyíltan lehetek őszinte, viszont túlzásba vittem, méghozzá nagyon. Nem vártam azt, hogy tapsikolva fogja fogadni a hírt és mindent megbocsát nekem, vagy is inkább elnéz. Számítottam rá, hogy Ő is távolságtartó lesz velem szemben, de szembesülni ezzel a ténnyel… borzalmas. Nagyon fáj. Nem tudom mi ez az egész köztünk Rachellel, de ezzel a tettével úgy érzem eltört bennem valami. Olyan hihetetlen ez az egész, nem tudom hova pakolni. Még soha semmi nem bántott ennyire. Gyerekként éreztem magam utoljára ennyire gyengének és hasztalannak.
Először őt kezdem el hibáztatni, de ez mindössze pár perc lehet, utána minden önostorozásba csap át. Tudom, hogy ez az egész az én hibám. Azért történik ez, mert olyan vagyok amilyen, mert úgy élek, ahogy, de ezt nehéz elfogadni. Miért nem vagyok úgy jó, ahogy vagyok?*
- Rachel. *Suttogom nagyon halkan a nevét. Nem tudom mit mondjak neki. Kicsit megkönnyebbültem, hogy még sem engem választott, hisz tudom, hogy nem vagyok neki elég jó, sőt, a lehető legrosszabb vagyok, ami történhetett vele. Sokkal jobbat érdemel nálam. Mindenki jó valaminek, én elrettentő példának. Talán emiatt az egész miatt végre komolyabban gondol magára, hisz Ő egy igazi kincs.*
- Nem hibáztalak téged. *Pillantok fel zavartan. Miért hibáztatnám őt? De már késő. Az ajtó felé megy és nem tudom megállítani.*
- Várj! Rachel! *Próbálom szavaimmal megállítani, de képtelen vagyok rá. Teszek egy lépést, de már is kint van az ajtón.*
~Miért hiszi azt, hogy Őt hibáztatom? Ez őrültség!~ *Teljesen összezavart a mondata. Magamat korholom tovább belül. Ez az érzés belülről emészt fel és egyszerűen képtelen vagyok vele mit kezdeni. Szomorúan és összetörten rogyok le a nem messze lévő székre. Könyökömet letámasztom térdemre, majd tenyerembe hajtom a fejem. Próbálom végig gondolni, ezt az egészet, de olyan zavaros. Küzdök a torkomban lévő csomó ellen, ami fojtogat, de ez az érzés is legyőz. Életemben először elkezdenek csurogni a könnyeim.*

//Köszönöm a játékot! Én sem ilyen zárlatra számítottam, sőt bevallom őszintén az ellentettjére, de ez most így sikerült Smile

Várom a folytatást Very Happy

//

Tárgy: Re: A szükség szobája 2013-02-11, 1:36 am

//NRT:Conrad-Ashi 2013.01.19//

*A fiú kérdésem meglep egy kicsit, de ezt csak egy mosollyal jelzem. Elgondolkozok a kérdésén majd az egyik kedvenc könyvemmel kezdek.*
-Ezüstuszony, Charlie Hingson írta, nem az igazi krimi, de nagyon szeretem. James Bond gyerekkorát dolgozza fel. Ezen kívül ajánlani tudom Agatha Christie összes művét. Ha jól emlékszem Az eperszedő is krimi, de ebben nem vagyok biztos lehet, hogy thriller, bár az lányosabb könyv az is igaz... de jelenleg ennyit tudok fejből.*tárom szét a karom mosolyogva, rég beszéltem valakivel a könyvekről és most jól esik. Apropó valahogy Fruzsinak is vissza kéne juttatni azt a könyvet ami már a szekrénybe fogja a port.*
-És nem tudnál egy jó kaland regényt mondani?*kérlelem én is egy kicsit mivel ismerek egyet kettőt amit olvastam is. Conradban felmerül egy remek ötlet, minek hála egy időre elválnak útjaink. Mikor megszerzem a szobámban a szükséges cuccaimat már rohanok is le a fiúhoz és a madarához. Pofátlanul elkezdem simogatni a madárkát ki hagyja magát és közben szavatkozok a gazdájának. Megnyugtat, hogy még lesz ilyen kedves és fog segíteni nekem.*
-Köszönöm.*mondom és meg is ölelem. Szeretem, ha valaki nem szúr ki velem és betartja amit ígér. Közben simogatom tovább a gyönyörű sast.*
-Hogy hívják? Nem réti sas az már tuti. Hmm ilyet fajta madarat egyszer láttam egy lovagi tornán. Valamilyen vitézsas, vagy nem.*kérdezem meg kétségbe eseten. Akkor vagyok jó madarak felismerésében mikor előttem van három vagy négy név és csak ki kell választani melyik a helyes. A beszélgetés közbe betérünk a Szükség szobájába ahol kis híján tátva marad a szám. Tetszetős hely, jó pár napot el tudnék itt tölteni. Egy kérdés is felmerül bennem mire csak egy fejrázás a válasz. Fintort vágok de már rögtön megyek és körbe nézek. De hamarosan a srác elé toppanok, mert nem akarok udvariatlan lenni és fúrja az oldalamat a kíváncsiság miszerint van-e valami épkézláb ötlete. Az ötlete kicsit meglep. Nekem alapjáraton nincs semmi bajom a bárbajozás szóval csak soha nem voltam jó belőle.*
-Rendben, és köszönöm.*mondom, de halvány lila gőzöm sincs mit köszönök meg, lehet azt hogy nem támadott orvul, lehet azt hogy átadta a kezdés jogot. Na mindegy minden esetre ledobom a cuccaimat és előveszem a pálcámat. Kifújom a levegőt majd kezdek is.*
-Piroinito.*mondom és a pálcám végéből tűz tör előre. Kicsit meglep, hogy ilyet is tudok, de készen állok az ellentámadásra.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2013-02-11, 10:29 pm

//NRT - Mia és Slash a farsangi bálról jövet - 2013.02.09.//

* Kissé fura ez a párbeszéd, ami lezajlik most kettőnk között, ugyanakkor kezdem egyre kevésbé zavarban érezni magam a közelében. De ez a megjegyzés, némi érdeklődést vet fel agyamban tényleges jelentését illetően. *
- Nocsak.. majd mesélhetnél róla. * harapom be picit ajkamat aranyosan, két lépést előre, egyet hátra, kettőt előre, egyet ismét hátra.. ezt játszom most én, saját, egyelőre ismeretlen határaimat is feszegetve ezzel, ahogyan a csók is ennek a része, nem igen tudom sokáig visszatartani vágyaimat iránta, hiába nem vagyok egy nagy vadász, vagy ilyesmi.. ugyanakkor mégis meg kell mozdulnom ilyen téren olykor, s most ennyire tellett. Főleg azért is, mert ez a tapizós kis jelent már cseppet visszaránt a valóságba, bármennyire is el akarnék szakadni tőle belül, nem lesz ám minden úgy, ahogyan azt ő gondolja. *
- Igen, én is így gondoltam. * lesek rá meglepetten egy darabig, hihetetlen, ez most komolyan annak a jele lenne, hogy ennyire hallgat rám, sikeresen az ujjaim köré csavartam őt? Csak tudnám hogyan, és mivel.. fogalmam sincs, de nagyon úgy érzem, a kedvemre akar tenni, még ezzel is, hogy türelmes, s mintha jól sülne el efféle tudatlanságom és félősségem is, vagy csak én vagyok naiv? Nem tudom, de jelenleg tökéletesen érzem magam így, hogy azután már a táncparketten folytassuk a mocorgást. Kevésbé dobom be magam most, mint ezelőtt, ugyanakkor idővel mégis hozzá szokik lábikóm a táncikáláshoz, hogy aztán ismét merészebben reagáljon testem egy-egy ritmusra. S ha közelebb akar húzni, hát tegye, de azzal talán számolnia kéne, formás popóm sem fog tőle így távol maradni, sőt, olykor-olykor érzékenyebb pontját is eltalálom, mely számomra kissé zavarba ejtő ugyan, de ennyi közelséget talán mégis engedhetek.. na meg amúgy is, eltársalgunk mi eközben, így gyomrom bizsergése is múlik. *
- Rendben, akkor tudom is, hová megyünk. * válaszolok csak ennyit, egyelőre nem akarom feszegetni a témát komolyabban, vagy legalábbis nem itt. Most táncoljunk, kapcsolódjunk ki, s ha úgy érezzük elég, bizony a távozás híres mezejére is lehet lépni. Bólintok is szavaira jó pár számot követően, s ha mindenünk megvan, én részemről a Mysteriora gondolva jelenek meg ott, gondolom az aulában, remélhetőleg vele együtt. S ha megérkezik, nem távolodom el tőle túlságosan, de ezekben a sarkakban kész csoda lesz feljutni arra a bizonyos emeletre, ahová igyekszünk, tehát a másodikra. *
- Voltál már a szükség szobájában? * pillantok felé érdeklődve, kezemben fejdíszemmel persze, így masírozom felfelé egy igen csak snassz ajtóig, mely előtt le is lassítok, s szemeim hunyom le pár másodperc erejéig. Ha nem ismeri a szoba titkát, most lehet, kicsit bután pislog felém, de hamarosan már kinyílnak a látószervek, s ilyen ütemben a szobácska ajtaja is. És hogy milyen kép tárul szemeink elé? Egyszer voltam tengerparton, melynek képe elevenen él elmémben: az ajtótól lábaink alatt némi füves területre sétálunk, amely fokozatosan megy át finom homokos részbe, előttünk pedig ott a csendesen hullámzó víz. Az idő kellemes, egyébként éjszaka van, a fekete égen csillagok százezrei pislákolnak, s maga a Hold is magasan jár, bevilágítva elegendően a helyet. A langyos víz mellett egy pokróc van kiterítve a homokban, addig sétálok én magam, miközben csodálom az általam létre hozott tájat is. *
- Csupa nyugalom. A legjobb! * nézek azért felé is, kíváncsi vagyok, tetszeni fog-e neki, amit most lát, talán nem fog csalódni.. de ha nem megfelelő, könnyedén tud ő is változtatni ezen, nem tart túl sokáig újra képzelni a helységet. *

Tárgy: Re: A szükség szobája 2013-02-11, 11:07 pm

//NRT - Mia és Slash - 2013.02.09.//

*Ismét ledobok egy réteget előtte, így tudhatja, hogy mire számíthat a jövőben, de erről nem kívánok többet mondani, és nem is nagyon tudnék, mert az úgy nem hiteles.*
- Majd megtapasztalod idővel, hidd el, úgy sokkal jobb. *Fejezem be a gondolatmenetét, nem szabad mindent egyszerre elárulni, akkor mi marad következőre? Közben csókok, puszik is elcsattannak mindkettőnk részéről, majd egy kicsit feldobom a helyzetet az érdeklődésemmel, amit hamar le is tisztáz előttem. Tudomásul veszem, hogy ő milyen, és azt is, hogy most egy változás kezdetén van, legalábbis én ezt veszem észre rajta, és nem kell semmit elsietni. Azt már sikerült elérnie, hogy felnézzek rá, úgyhogy ezentúl tudom, mire számíthatok. Szeretett volna táncolni, úgyhogy miért ne, van bennem most elég pörgés ahhoz, hogy jól érezzem magam tánc közben, és erre rásegít az is, amit Mia művel közben. Egyre jobban belelendül ő is, és a kis közelség sincs ellenére. Formás hátsójával -melyre csak azért nem tévednek rá a kezeim, mert a helyén tartja őket - is hozzám simul, és bizony, ez izgatóan hat rám, de szerintem normális dolog.*
- Kíváncsi vagyok mindenre..*Jelentem ki, mert ahogy érzékelem, nem kíván beszélni még arról, hogy mik történnek a Belenusban, de én úgyis kiderítem. A helyszín pedig maradjon meglepetés, egészen addig, amíg kitáncoljuk magunkat, és cuccainkat összeszedve gondolunk együtt az iskolára, hogy az aulában kössünk ki.*
- Mintha már említette volna valaki.. De semmit sem tudok róla. Mi az a hely? *Kérdezem, miközben már a második emelet folyosóján sétálunk, de egyszer csak megáll, amit én abszolút nem értek, talán meggondolta magát, vagy telepátiát használva kommunikál valakivel..*
- Mi az? *Kérdem meg furcsán, miközben vékony derekát érintem, de aztán történik egy furcsa dolog, megjelenik egy ajtó, amin először ő, majd én lépek be, és csodálkozásomat a tudtára is adom.*
- Azta...*Ámuldozok el a "szobán", de ez inkább tűnik valami hallucinátor szerkezetnek... Az éjszaka stimmel, de homok, és a végtelen tenger egy szobában, durva.. Én persze egy pillanatra megfeledkezve magamról járom körbe nagy léptekkel a helyet, miközben cilinderemet és ideiglenes hajamat, majd köpenyemet is a homokba hajítom, így Mia nagyjából az átlagos Slasht láthatja végre. Cipőimet is lerúgom a lábamról, Ez a hely tényleg nyugis kettőnknek, éppen ezért fogom magam, és felpörgetem az eseményeket, a szöszkéhez lépek, majd egy határozott mozdulattal kapom fel a karjaimba, hogy a pokróchoz vigyem. Közben szájára is nyomok egy puszit, majd rákérdezek erre a furcsaságra.*
- Ez..ez hogy működik? *Pillantok zöld szemeibe, majd ha a pokróchoz értünk, én térdre dobom magam, de vigyázva arra, hogy neki ne legyen baja, és csak ez után fektetem őt is le.*
- Ha jól emlékszem, akkor még jövök neked egy masszázzsal, nem? *Pillantok rá, miközben leheveredek mellé, majd kezem végig siklik a hasán, és végül a derekán köt ki.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2013-02-11, 11:29 pm

//NRT - Mia és Slash - 2013.02.09.//

* Pironkodva mosolyodom el végül csak szavaira, nem, erre most így hirtelen nem tudnék mit mondani.. legyen igaza, bár ez elég erőteljesen a jövő zenéje még, úgy hiszem. Na de nem tervezek semmit, így inkább csak hagyom magam sodródni kis ideig, hogy azután a táncolók között kössünk ki végül, s egy jó ideig még ott is tartózkodjunk, együtt. Érezheti azért rajtam, nyoma sincs a piának, ez a kis mozgás meg még jobban elősegíti, hogy ne érezzem annyira se, mint eddig, tehát semmit sem azért teszek, mert némileg befolyásolt állapotban lennék, vagy ilyesmi. Bár alakulnak fura szituk, mégis igyekszem normálisan kezelni, nem megijedni, sem pedig semmi ilyesmi, mondjuk nem tudom, meddig fog tartani ekkora mértékű magabiztosságom.. idővel elválik. S ha már elillanunk innen, akad is egy igen csak jó ötletem, mert hogy itt nem fogok mesélni neki, az biztos, de szerintem érthető, vagy ha eddig nem is lett volna az, majd ha megtudja, mi zajlott le köztem, és ikrem között, addig pedig csak bólintok kíváncsiskodására, türelem rózsát terem alapon pár percet még kibír. És így is tesz, amiért igen hálás lehetek neki, tehát a megadott módon hamarosan már vissza is térhetünk a suliba, ahol míg felérünk a szükségig, egy kérdést intézek felé, de érdeklődésére csak egy titokzatos kis mosollyal válaszolok. *
- Mindjárt megtudod, akkor maradjon meglepetés. * nézek végig helyes képén, na de vissza is fordul tekintetem a lépcsők felé, tényleg nem a legkényelmesebb ezekben a sarkakban a mozgás, de már mindjárt fent is vagyunk. S ha így történik, bár hallom kérdését, mégsem válaszolok semmit, csak továbbra is lehunyva tartom zöld szemeimet, hiába az érintés, annyira koncentrálok, még csak fel sem fogom, mit tesz. Ám ha megvagyok, az ajtó nyílik előttünk, ujjaim segítségével, és már el s juthat fülemig ámuló hangja, mely reakció cseppnyi mosolyt kerít vonásaimra. *
- Bizony. Ez a szükség szobája.. mindig olyan, amilyennek elképzeled, amire éppen szükséged van. Nekem most erre volt. * magyarázom is meg a látottakat, s indulok is el afelé a bizonyos pokróc felé, s míg ő részleges vetkőzésbe kezd, én magam is megválok ügyesen csizmáimtól, így nyerve vissza eredeti magasságom. De nem élvezhetem ám oly sokáig tappancsaim alatt a finom szemű homokot, hisz hirtelen kap karjaiba, mit én egy halk sikkantással reagálok le, kezeim pedig körbe is fonják nyakát azonnal, úgy kapaszkodom meg benne. *
- Hé, ne ijesztgess! * mosolygom felé édesen, de azt hiszem, kérdésére némileg már megadtam a választ, ami persze kiegészítésre szorul, amit meg is teszek, mihelyst a pokrócra kerülök. * - Csak gondolnod kell, és megváltozik. Tehetsz hozzá, vehetsz el belőle.. ami itt megelevenedik, itt is meg fog. * érintem meg halántékát egy pillanatra, kezem pedig egy simítással arcán kerül vissza testem mellé, melyen az ő keze is kalandozni kezd, de csak rövid időre, ahogy eldől mellettem. Libabőr szalad végig puha bőrömön, s még nyelek is egy kicsit kérdésére, így nézve szemeibe egy darabig, s bólintok is némán, de.. *
- És már nem is vagy kíváncsi arra, amit mesélni akartam? * hogy megijedtem volna? Meglehet, sőt.. egészen biztos, hiszen picit még fészkelődni is kezdek, s inkább feltornázom magam ülő helyzetbe, lábaimat is felhúzva, átölelve azokat karjaimmal, hogy elmerenghessek a tenger irányába. A végtelensége valahogy rendbe teszi gyomromat is, egyszerűen olyan nyugodt, és csodálatos, főleg, hogy az égen lévő kis pöttyök oda is levetülnek, így alig tudnám megkülönböztetni a tengert az égtől. *

Tárgy: Re: A szükség szobája 2013-02-12, 12:05 am

//NRT - Mia és Slash - 2013.02.09.//

*Válaszom sejtető lehet, de egyelőre ennyit bőven elég tudnia, így inkább egy kis játszadozás után a táncparketten kötünk ki, ahol egy kis élvezetes mozgás után bogarat ültet a fülembe, valami gondja van. De ez egyelőre nem derül ki, úgyhogy egy kis idő után amikor mindketten megunjuk a bulit, lelépünk, hogy egy nyugisabb helyet keressünk, bár ahogy hallom, ő ezt eldöntötte már magában, csak én nem ismerem azt a bizonyos szükség szobáját.Tetszik ez a titokzatosság az arcán, jól áll neki...*
- Hát jó, szeretem a meglepetéseket, de csak ha kellemes. *Mondjuk ki szereti a kellemetlen meglepetéseket.. Azok még belőlem is hoznak ki furcsaságokat, na de most ezzel nem foglalkozok, hisz egyelőre kellemes az estém, és úgy érzem, hogy neki is. Azért furcsa ez a hirtelen megállás, az is átfut a fejemen, hogy rosszul van, de nem szól semmit, mintha itt se lenne se ő, se én. Viszont amikor kinyílik az ajtó, én csak elámulok, és még mindig nem értem a dolgot. Ő persze elmagyarázza, de nekem ezt fel kell fogni, úgyhogy válasza most kicsit elsuhan a fülem mellett. Közben megszabadulok pár felesleges dologtól, és ezzel ő is így van, bár rajta azért jóval kevesebb ruha van mint rajtam. Mondjuk nem ellenkeznék azért, ha mennyiségben ő is megszabadulna három ruhadarabtól. Viszont én is meglepem, karjaimba kapom fel, minek meg is lesz az eredménye, de hát nem szántam én ezt ijesztésnek.*
- Nocsak, rossz a lelkiismereted, Mia, hogy megijedsz? *Pillantok rá amolyan huncut nézéssel, de hamar elérjük a pokrócot, le is heveredek mellé, figyelve a válaszára.*
- Értem..*Válaszolok csak röviden, majd hamarosan két pohár koktél is megjelenik előttünk, egy neki, egy nekem. Ha kezembe ér a pohár, akkor én koccintásra emelem, majd ha ez is megtörténik, felajánlok neki egy masszázst, amivel még lógok a múltkori este miatt.*
- Hát szerintem a kettő egyszerre is belefér, de te tudod..*Válaszolok a kérdésére, és ha nem gondolja meg magát, akkor én is felülök mellé arccal a tenger felé. Hagyom, hogy pár pillanatig csodálja a vizet, de én inkább őt csodálom, aztán csak megszólalok.*
- Szóval, mi a baj? Csak nem a nővéred? Kicsit felhúztam az óra előtt, azt hiszem...*Kérdezek rá végül türelmetlenül, és majd őt követve beavatom én is abba, hogy mi történt az óra előtt, bár számomra inkább vicces jelenet volt, nem úgy, mint Freyának, aki nekem egyébként cseppet sem szimpatikus.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2013-02-15, 7:14 pm

//NRT:Conrad-Ashi 2013.01.19//

*Érdekes módon a könyv és olvasmány lesz témánk, amiben Ashi igen járatos, nem hazudik, látszik rajta, hogy szeret olvasni, ez pedig jó tulajdonság. Őszintén szólva, neki talán ilyen irányban kéne tovább mennie, ahol nem feltétlen harcol az ember, hanem inkább olvas, tanulmányoz... bár az még messze van, hiszen elsős.*
- Rendben, akkor majd nézek egy pár ilyen könyvet. *bólintok, de ekkor már felőlem érdeklődik, az én kedvenc olvasmányaimról, ezért kezdek el gondolkodni. Vajon mi tetszene neki? Esetleg egy klasszikus? Nincs kedvem sokat mesélni, de csak azért, hogy ő fedezze fel a könyvek ezen világát, ezért mondok egyszerűen egy nevet, mely szerintem érdekelni fogja.*
- Vadölő. Nem lövöm le a poént, majd legközelebbi találkozásunkkor meséld el, hogy milyen volt. *mosolyodom el, de nem ez az igazi célunk, nem csak a beszélgetés, azt más, hasznos tevékenység között is lehet gyakorolni, tehát már a szükség szobájába érünk egy kis kitérő után, így ismerheti meg famulusomat, aki nem ellenkezik, viszont meg is lep, hogy ismeri az állat fajtáját, ezért bólintok némán, de elismerően, valóban sikerül eltalálnia. Ellenben én meg is rázom a fejemet a köszönetére mosolyogva, de mikor meg akar ölelni, pironkodva lépek hátra.*
- Ashi, nem kell köszönni, nincs rá szükség, alapvetően segítek. *jelentem ki. Miért nem hagyom, hogy megöleljen? Bár nagyon hirtelen az egész, és karjai az elején még érhetnek engem, nekem ez új, a testiség és közelség, én nem szoktam ehhez hozzá, nem is így neveltek, nem szeretnék ebből problémát, inkább lassan haladnék, így bontakozom ki karjai közül. Ezek után szerencsére a harc lesz a téma, ahol már ismét szerényen mosolygok zavarára a felesleges köszönet miatt, majd már koncentrálni is kezdek. Csak a lányt figyelem, most a gondolataimat próbálom ki is zárni, ahogy az érzelmeket is, az izgalmat, kizárólag a harci ösztönt, komolyságot tartva meg, észben a célt, hogy gyakorlunk, fejlődnie kell.*
- Protego! *védekezek azonnal, amint látom is támadását, ami igen egyszerű, alapvető varázslat, majd ezzel a mozdulattal ugrok még hátra, a biztonság kedvéért. Közben természetesen nem a könyvek mentén, hanem az erre való részen hadakozunk, de egyelőre még nem teszek semmit, csak rá szegezem a pálcámat, úgy sétálok egy képzeletbeli kör mentén.*
- Gondolkodtál rajta, hogy milyen irányban szeretnél tovább tanulni? Mi érdekel? *kíváncsiskodom, viszont amint látom, a tüzet képes használni. Miért ne támadnék rá valamivel, amit már ismer, én is, szeretem is, és láthatóan képes ellene védekezni? Ez talán sikerélmény lehetne számára, tehát pálcámat hirtelen veszem át másik kezembe és emelem fel, amiből rá is jöhet, mit tervezek ellene, majd az energiát szabad kezemre koncentrálom.*
- Umbra vincula! *harsogom, a második "U"-t nyomva meg, így jön létre csak kettő árnycsáp, az egyik rögtön a lány bokáját veszi célba, s ha az enged, és nem tesz ellene semmit, akkor a földre rántja, majd ott körbe-körbe forgatja, a másik pedig a pálcát szeretné kicsavarni kezéből, persze mind ezt finoman, nem durvulok.*
- Hajrá, tudod ellene a védekezést, menni fog! *biztatom kicsit, s remélem, hogy nem fog ijedten hátrálni, mert bízom benne, szerintem sikerülni fog neki, ha koncentrál, és esetleg még vissza is támad majd. Nem adok bele mindent, de itt nem ez a lényeg, hanem hogy gyakoroljunk és ő fejlődjön.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2013-02-24, 11:32 pm

//NRT: Lucius-Sophie 2013.02.24.//

*A gyakorlásra minden jó nap és a legjobb helyiség pedig a szükség szobája, legalábbis ezt tapasztaltam. Napi rendszerességgel fordulok meg itt szinte, de csakis egy céllal, hogy gyakoroljak. Jobbára semmi világi hívságra nem használom a termet (bár volt már rá példa) szinte csak a gyakorlásra, illetve az elmúlt időszakban száz százalékig. Ennek két oka van: egyrészt ideálisabb hely nem létezik, másrészt a terem bűvkörébe se akarok kerülni, mert ha az ember rászokik, komoly problémái lehetnek belőle, ezt pedig el akarom kerülni, így kizárólagosan erre a célra alkalmazom. A harc és a vívás nálam szenvedély, ezt pedig máshol nem lehetne hatékonyabban gyakorolnom. Itt bármilyen fegyver a rendelkezésemre áll, de céltáblák, vagy épp kreált mozgó gyakorló ellenfelek. Nem is meglepő, hogy most is itt vagyok és szorgoskodok: javarészt az esti órákban kerítek erre sort, amikor már végeztem az úszással,a futással,a kondizással, már megvolt az első vacsora, de még ezután is ellépek persze enni.
A szoba jelenleg világos, de "természetes" fény, tűz világítja be. A padló kő, de nem csúszik, a falak is egy várra hasonlítanak, a hosszanti részen két ember alakú céltábla van, a falon pedig gerelyek, polcokon csatacsillagok, körbe pedig kardok, szablyák, na meg egy-két szálfegyver, például két alabárd. Van bent még egy mozgó bábú is, ami ellen küzdelmemet folytatom jelenleg. A bábú alabárdot forgat, míg én azt a zweihandert, amit farsangkor is viseltem. Nem volt még kedvem hazavinni a kardot, tértágított bőröndben elfér, gyakorolni meg jó vele. Szeretem ezt a brutális küllemű eszközt: látszatra nélkülöz minden eleganciát és a nyers erő szimbóluma lehet, ám jól tudom, hogy ha forgatom, sokkal több könnyedség, kontroll, finomság és elegancia kell a kezeléséhez, mert a markolat fogása és súlyozása tökéletes, a 165 centi hosszú kard négy kilóját meg sem érzi az ember és könnyen mennek túl a mozdulatai a szándékoltnál. Koncentrálnom kell, hogy kordában tartsam. Ellenfelemmel lazán vehetem így fel a küzdelmet: elég hosszú a kard és ügyességemnek köszönhetően újra és újra megkötöm az alabárdot, hogy több esetben találatot is vigyek be. Most épp a fejemre kapnék vízszintes csapást, de én reagálok: eddig a kardot a csípőm mellett tartottam, mintegy testem meghosszabításaként hátra hatvan fokban, de most könnyeden suhan felfelé, hogy vízszintesbe csúszva megállítsa az alabárdot, majd jobb felé átlósan lefelé csúsztatom a pengét, közben jobbom átfog a tüskék alá, ami az alabárdot is megakasztott,így amikor a másik fegyverét a föld felé nyomtam, én ballal belépve a kard markolatgombjával adok a bábúnak találatot állcsúcsra, ami feldől.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2013-03-01, 8:35 pm

//NRT: Lucius-Sophie 2013.02.24.//

* Már este van, de én még nem szeretnék nyugovóra térni. Sokan már visszavonultak szobáikba, páran már lehet, hogy alszanak is, de én még a klubhelyiségben ücsörgök. Szeretek itt lenni, főleg a kandalló előtt, annyira otthonos ez a hely. Nem érdekel, hogy mások mit gondolnak rólam, de szerintem itt a legjobb olvasni. Már csak egy oldal van a könyvből, amit gyorsan el is olvasok. A könyvvel a kezemben indulok fel szobám felé, ott azt csak ledobom az ágyra. Öltözékem egyébként egy fekete bokacsizmából, egy fekete farmerből és egy fehér kámzsás nyakú topból áll. A hajam laza kontyban, szemeim körül a megszokott fekete smink látható. Nyakamban családi címeres medálom látható. Felkapok egy fekete kardigánt és már indulok is sétálni. Számomra ez a legmegfelelőbb idő a sétához, nem szeretnék senkivel sem találkozni, és este nagyon kicsi az esélye annak, hogy más is sétálni indult. Az egész kastély csendes, csak a cipőm kopogását hallani. A második emeleten járok, amikor furcsa hangokat hallok. Nem tudom pontosan megmondani, hogy mi ez, de olyan mintha kardok csattogását hallanám, de ennek nem látom nagy valószínűségét. Elvégre ki lenne képes ilyenkor edzeni? Főleg karddal. Ez annyira abszurdnak tűnik. Kíváncsian indulok meg a hang forrása felé, egy számomra ismeretlen ajtó felé. Nem tudom, hogy mi lehet mögötte, de kezem ösztönösen a kilincs felé nyúl, melyet lenyomok és be is sétálok a terembe.*
~ Hol vagyok? ~ *teszem fel magamban a kérdést, itt még sosem jártam. Olyan mintha egy várban lennék, teljesen eltérő a stílusa, mint a kastélyé. A szoba világos, de természetes fényforrás, tűz is bevilágítja. Kíváncsian sétálok befelé a kőpadlón, ami meglepetésemre nem csúszik. A teremben különböző fegyverek találhatóak, mint például a gerelyek, vagy a kardok, de pár csatacsillagot is látok a polcokon. Nagyon sokféle fegyver van itt, de minek? Megint azt a furcsa hangot hallom. Kíváncsian keresem a hang forrását, egyre beljebb indulok a teremben. Nem tudom, hogy ki van itt rajtam kívül, azt sem tudom, hogy mit csinál, de nagy érdekel. Hirtelen zörgést hallok, mintha valami feldőlt volna. Végre megtaláltam a hang forrását. Egy fiú edz ebben a teremben, de miért épp karddal?*
- Csak nem esti edzés? *kérdezem tőle érdeklődve, miközben végignézek a termen, majd tekintetemet a fiúra emelem. Nagyon furcsa fegyver van a kezében, még életemben nem láttam ilyet.*
- Amúgy Sophie Black vagyok. *nem feledkeztem el a bemutatkozásról sem, lassan elindulok az ismeretlen felé, majd ha elég közel értem hozzá, már nyújtom is a kezemet.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2013-03-03, 1:32 pm

//NRT - Mia és Slash - 2013.02.09.//

* Esténk eddigi együtt töltött része igen csak jól telik, fergeteges volt ez a koncert, most pedig a tánc is az, de nem soká már vége is szakad a bulizásnak, hisz beszélni valóm van vele, amit ha nem muszáj, nem itt, a nagy zajban ejtenék meg, nem ide való a téma, egyáltalán. Idővel tehát ismét a kastélyba kerülünk, azon belül pedig a szükség szobájába, mely számára még rejtély egy hely, de talán most már, hogy ismeri a titkát, gyakrabban fogja látogatni elméje ezen szegletét. Igen, ez a hely nekem egyértelműen az, mikor itt vagyok, nyilván az én egy részem válik valóra benne, ahogyan most is, és hát kétlem, hogy rosszul érintenék az ide benti körülmények, melyek oly változatosak, akár az időjárás, csupán csak megfelelően kell rendelkezni felettük elménkkel. Azért némi magyarázás szükségeltetik, ezek szerint tényleg fogalma sincs, hol vagyunk, vagy pusztán udvariasságból nem árulja el magát, de mindez lényegtelen számomra, bent vagyunk, egész szuper ez a hely, innentől pedig már csak egymásra figyelhetünk, nem zavar meg senki, és így tovább, és így tovább.. csakis egymást vihetjük ki az észből, amivel ő szépen meg is próbálkozik, így kerülök hirtelen karjaiba, felé nyújtva nyelvem feltételezésére, melyben cseppnyi igazság alap sincs, ugyanakkor.. *
- Ó persze, nekem mindig. * veszem fel egy darabig ismét a hecc fonalát, s talán belül még tovább is gondolom a dolgot, de a pokrócra kerülve egy újabb adag használati utasítást kap a szobához, s elfigyelve őt és a történteket, máris gyakorolni kezdi azt. *
- Hmm, nyamm. Jól néz ki. * húzom is magamhoz egy halvány mosollyal a koktélos poharat, és ha már ő koccintana, természetesen meg is történik részemről is a dolog, hogy egy kortyot követően a finomságból máris magam mellé fúrjam a homokba a pohár talpát, véletlenül se borítsam ki, vagy ilyesmi. A masszázs gondolata viszont kissé megijeszt, tehát csak nemre rázva buksim tiltakozom még egy darabig és kecmergek is fel ülő helyzetbe, szóba hozva ismét Freyát, majd zöld szemeim idővel kékségeit kutatják, így bólintok párat. *
- Azt nem tudom, veletek mi történt, de én nagyon csúnyán össze kaptam vele. Én úgy érzem, féltékeny rád.. mintha féltené a helyét, ha veled esetleg jobbra fordulnak a dolgok, akkor őt el is fogom hanyagolni. És nem értem.. mintha nem fogadná el, hogy van saját életem, képes vagyok önálló döntéseket hozni, és azt sem, hogy kitartok melletted. Nagyon nem kedvel téged. * kúszik vissza pillantásom egy darabig a víz felszínére, s elfojtott hangom is kétségekről árulkodik, de végül csak megtalálom ismét arcát, hát kiböktem, mi van. * - Én megvédtelek vele szemben, nem is értem, miért ítél el ennyire, pedig még csak nem is ismer. Már csak miattam is, ha én tényleg olyan fontos lennék neki, akkor tehetne egy próbát, de nem úgy tűnik, mint aki akarna. * rázom meg szőkeségem, kérdő tekintetem ellenben valami magyarázatot várna, vagy támogatást, vagy egyszerűen csak némi véleményt.. fogalmam sincs, majd ő tudja, miként szólal fel a dolog irányába, és hát kíváncsi lennék erre az óra előtti eseményre is, nem hallottam ugyanis róla egy szót se. *

Tárgy: Re: A szükség szobája 2013-03-04, 7:22 pm

//NRT - Mia és Slash - 2013.02.09.//

*Kellemes a bál, meg minden, bár én még eléggé pörgök a koncert hatására, de ez is kezd alább hagyni. Hiába, hogyha ilyen helyzetbe kerülök, nem tudok megállni, megülni nyugton, teljesen elkap az őrület, és még sorolhatnám. Azért a beszélgetés és a tánc mégis segít a helyzeten, ahogyan az is, ami most fog következni, ugyanis elhagyjuk a bált, és a szükség szobája felé vesszük az irányt, ami számomra eddig ismeretlen helyiség, de Mia hamar megismerteti velem annak rejtelmeit. Így hoz össze ő egy klassz tengerparti helyszínt, ahol mintha egy kicsit otthon is érezném magam, hisz azért Los Angelesben is loptam a napot néha a parton. Én gyorsan meg is lepem, még hozzá úgy, hogy karjaimban viszem a pokróchoz, majd ki is használom a terem adottságait, ha már itt van, akkor miért ne? Az megérkezett koktélokkal koccintunk is egyet, és persze meg is kóstoljuk az italt, majd magunk mellé helyezzük, hogy tovább folytassuk a beszélgetést. Én felajánlok egy kis masszázst, de sajnos nem él vele, bár ezen még lehet változtatni az este folyamán. Inkább beszélünk kicsit a nővéréről, és a kis stréber nincs hallhatóan kibékülve se velem, se a helyzettel.*
- Láttam néhány órán a nővéred, és azt kell mondanom, nem csak én nem csípem. Nem ismerem, de órákon mindig nyal a tanároknak, és felsőbbrendűnek érzi magát hozzánk képest. De vágod, mire? Azért, mert másképp alakult az élete, mint nekem, vagy egy-két haveromnak? Lefogadom, hogy nagyobb ember lesz belőlem, mint belőle. *Mondok el néhány információt, majd jelentem is ki a véleményem, amit eddig sikerült nekem, és a többieknek megállapítani róla. Szerintem Mia tudja, de legalábbis sejtheti, hogy ha valaki belém köt, azt nem vagyok hajlandó tétlenül nézni, és jelenesetben ez is annak számít. Utolsó mondatára közelebb kúszok hozzá, átölelem, nyomok a homlokára egy puszit, és csak utána folytatom.*
- Köszönöm, hogy kiálltál mellettem, de nem akarom kettőtök közt rontani a viszonyt. Tudod mit? Hagyjuk Freyát a francba, és bízzuk az időre a dolgot. Az majd megoldja, nem kell mindent túlbonyolítani. *Ölelem kicsit szorosabban magamhoz, míg végig a szemébe nézek. Nem hiányzik, hogy közénk álljon, mert az lényegében annyit jelent, hogy elém áll, én pedig az olyanokat átlépem, rosszabb esetben pedig nem jön ki a lépés, és "véletlenül" rájuk lépek.*
- Amúgy ha néha panaszkodna az órák miatt, azt csak engedd el a füled mögött, jó? *Válaszolom ilyen tettetett ártatlan hangon, mint aki nem tehet majd semmiről, de gondolhatja, hogy én azért nem fogom annyiban hagyni a dolgot, legalábbis egy darabig biztos nem. Nem szeretek én behódolni másnak, és ezt jobb, ha Freya is tudomásul veszi, ha kell, tapasztalatok árán is.*
- Na fel a fejjel édes, inkább foglalkozzunk magunkkal, úgyis érdekesebbek vagyunk, nem? *Biztatom most már mosolyogva, jobban is áll ez nekem, mint a komoly arc, ami elég szokatlan tőlem. Én ma este nem szeretnék többet Freyáról beszélni, így is tuti csuklik most az ágyában, szóval most az egyszer békén kéne hagyni.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2013-03-04, 11:13 pm

//NRT: Lucius-Sophie 2013.02.24.//

*Az este szerintem legalább oly produktív napszak, mint a nappal. Persze más tekintetben: olyankor több kreatív energiám szokott fölszabadulni, sokkal könnyebben tudok olyankor írni, vagy a zenélés is jobb. Főleg akkor, amikor már alig bírom a szemem nyitva tartani és éberség és álom között lebegve dolgozok. Olyankor jönnek zseniális dolgok sokszor. Különleges és varázzsal bíró állapot, erről meg vagyok győződve. Az elmúlt hetek estéinek kapcsán azonban erről szó sincs: szinte végig éber vagyok és energiáim nem kreatív dolgokra fordítom, ha a zenélést leszámítom. Mos is inkább vívok, mint hogy írjak. Az írás gondolkodással, az emlékekkel, az pedig melankóliával, depresszióval, önsajnálattal és elkeseredéssel kísértene. Pont azzal, amit kirekesztettem s amivel a sötétben minduntalan egyedül maradok. Azért hajszolom magam addig, hogy lépni se bírjak, s amikor ágyba kerülök, mély, álom nélküli alvásba merüljek. Az est folyamán már több fegyvert is végigvettem: hajítottam gerelyt és csatacsillagot meg kést, valamint ugráltam is el előlük, sőt, a gerelyeket, amiket rám dobott a terem, még el is kaptam. Jó reflex gyakorlat és testi épségem miatt a legkevésbé sem aggódom. Senkit nem érdekel. Akit érdekelt, azon átgyalogoltam... Ez persze mindig ott motoszkál hátul az agyamban és arra ösztönöz, hogy terheljem még magam, ússzak gyorsabban, több súlyt emeljek, -vagy mint most-, erősebben és keményebben küzdjek. A bábút is brutálisan győzöm le többször is, ugyanakkor nyers elegancia is van a mozdulatokban, amik mind pontosak, kimértek. Nincs bennük semmi fölösleges, precízek és kegyetlenek, pont a mai fegyveremhez illőek. Úgy verekszem vele, mintha én is egy landsknecht lennék. A bábú a földre kerül immár sokadszor, ám most valami más. Egy női hangot hallok, mire elnézek a megfelelő irányba, de sok időm nincs, mert ellenfelem fogná alabárdját, hogy elkaszálja lábam a földön fekve, amit szemem sarkából szúr ki perifériás látásom.*
-Igen! *vetem oda gyorsan lakonikusan, kicsit foghegyről, de most a szituáció nem enged mást. Én nemes egyszerűséggel tejes erőmből a bábú torkába nyomom a kard hegyet, mire az veszteg marad. Megszokásból megcsavarva húzom ki. A mágikus gyakorlótársba ugyan nem szorulna be a penge, de fő a megszokás.*
-Tudom, emlékszem rád toxicológiáról. Én pedig Lucius Rudinus. *hajtom meg magam kicsit a lány előtt. A gigászinak tűnő penge pedig könnyű spanyolos tisztelgésre röppen oldalra, szép ívet leírva, ahogy meghajtom magam kicsit. Viszont a tekintetem nem a föld felé irányul, az Sophie szemét vizslatja, majd felegyenesedem, a kardot pedig oldalt támasztom heggyel a földnek.*
-Te pedig gondolom éjszakai felfedező útra indultál. Jó is az, én is szertettem a folyosókat járni és megismerni. *tudom, hogy a másik elsős, ergo nem rég lehet az iskola diákja. Én ellenben már itt vagyok egy ideje, még ha a kihagyást nem is veszem.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2013-03-05, 9:22 pm

//NRT - Mia és Slash - 2013.02.09.//

* Immáron a szükség szobájában folytatódik az esténk, melynek még korán sincs vége, és úgy érzem, egy darabig nem is lesz. Kell ez a kis nyugi, jól is esik itt lenni vele, és bizony a koktél is igen finom, ami már az ő része a képzelgésből. Szeretem ezt a helységet.. pontosan én vagyok, teljességgel nekem való. Ám de lassan rá is térünk itt, a pokrócon, ezen a szuper helyen Freyára, mert igen, belül azért bánt mindaz, ami kettőnk között történt, és el is mesélem neki burkoltan, dióhéjban a múltkori eset lényegét, már ami rá vonatkozik, a többi az én dolgom, nem neki kell megoldást találni rá. De ahogy reagál, s amiket mond róla.. azért mégis csak a testvéremről van szó, a saját véremről, s bár tisztában vagyok azzal, ez a lány nem egy tündér, és nem lehet mindenkinek a szíve csücske, nekem mégis csak az marad, bármi történjék is. *
- Annyira rossz ezt hallani.. rosszul esik. Nagyon. * rázom meg szöszke buksimat, minden szava késként hatol belém, és elszomorít, de tényleg. Oké, Slashnek is van egy véleménye, és egy stílusa, nem ez a gond, hanem az, hogy rajtam kívül nem állna mellé senki? De hát megéri így élni? * - A testvérem, és nagyon szeretem, és.. és áh, ez nagyon nem jó így. * hajtogatom halkan egyre csak ezt, elszontyolodtam most rendesen, de abba is beavatom, én mellette szavaltam akkor ott, a szobában, mire már közelebb kerül hozzám, én pedig beledőlök az ölelésbe, így buksim vállára kerül, s azt hiszem, szemeim is egyre könnyesebbek, nem túl szuper ez a helyzet. Csak némán bólogatok aprókat szavaira, rendes tőle, hogy így gondolja, és bújok is aranyosan karjaiba, ezzel nincs is gond, ellenben.. én se ma jöttem le a falvédőről, szóval pár másodpercnyi gondolkodás után kékségeim az övéire találnak újra. *
- Azt nem várhatod, hogy vakon menjek utánad.. ne haragudj, de ő az én vérem, az ikrem, szóval.. áh nem tudom. Mi történt veletek? Ő a legjobb barátom, ezt neked is el kell fogadni. A legjobb lenne, ha egész egyszerűen nem vennétek tudomást egymásról, és kész. * emelkedem el tőle, arcom fordítva felé teljesen, hangom pedig annak ellenére, a sírás kerülget, igen csak határozottan cseng. Egyikük se szórakozzon az érzéseimmel, és bármennyire is kedvelem ezt a fiút, a Freyával történtek érdekelnek, és egyértelműen ő a fontosabb nekem, ha sorrendet kell felállítani, efelől semmi kétségem. *
- Lehet, hogy igazad van, de nem is tudom, már csak pihennék, használhatatlannak érzem magam. * szipogok egy aprót, s a szemeimből kibuggyanó cseppeket vékony ujjaimmal igyekszem letörölni. Tényleg megvisel ez az egész, nem tehetek róla, és most kijött szépen, tehát nem tudnék úgy igazán elvonatkoztatni.. ez van. *

Tárgy: Re: A szükség szobája 2013-03-06, 8:24 pm

//NRT - Mia és Slash - 2013.02.09.//

*Hamar sikerül felfognom a történteket, már ami a szükség szobáját illeti, pedig ez elég új dolog nekem, de Mia elmagyarázza, és már a saját előnyünkre is variálhatom a dolgokat. Sajnos a kellemes pillanatokat nem élvezhetjük sokáig, mert hát szó esik a nővéréről, mint minden egyes találkozásunk alkalmával, és ha tetszik neki, ha nem, nem vagyok hajlandó elhallgatni a véleményem. Szóval elárulok neki egyet s mást Freya népszerűségéről, ami konkrétan a porban hever, és ennek az okát is elmondom neki, bár lehet, hogy tévedek, de én így gondolom a dolgokat.*
- Nézd, remélem nem bántottalak meg, de én nem azt szoktam mondani, amit szeretnének hallani az emberek, hanem amit gondolok, szóval... *Húzom el a számat, közölve vele egy apró igazságot rólam, ami eléggé megosztó tud lenni, mert sokan nem szeretik az éles szavakat, de én nem riadok vissza a reakcióiktól. Erre a tulajdonságomra büszke vagyok, és ezen senki se tud változtatni.*
- Ez teljesen érthető, Mia. De idővel csak megbékél, nem gondolod? Téged biztos nem bántana, és engem sem fog, szóval ha folytatódik kettőnk közt ez a dolog, akkor csak észreveszi, hogy nem vagyok olyan tahó, mint ahogyan ő gondolja. *Felelem neki halkan, miközben közelebb férkőzöm hozzá, hogy kicsit megvigasztalhassam. Én fullra megértem, hogy szereti a nővérét, az lenne fura, ha nem így lenne, de én nem akarom, hogy közénk álljon. Nem bántani akarom, de ne szóljon bele a dolgomba, törődjön csak bele, és foglalkozzon valamennyit a saját életével is.*
- Álljunk meg egy szóra. Én sosem kértem, hogy vakon gyere utánam. Nem kényszerítettelek semmire, és ez nem is fog megváltozni. Egyébként Spiriten volt egy érdekesebb összezördülés, nekem akarta megmondani, hogy mit szabad, és mit nem. Vágod, pont nekem, ahhoz azért már arc kell. Aztán kiakadt, hogy tudtam a nevét, és hogy megvédtem magam...mert szokásom! *Nem is tudom, honnan szedi ezt Mia, hogy én elvárom tőle azt, hogy vakon kövessen. Szemeim még egy pillanatra ki is kerekednek, amikor a szemembe néz, és ezt kimondja, mert nincs szó ilyesmiről. Viszont nem úszom meg a részleteket, szóval kicsit agyalnom kell, hogy mik is voltak az órákon, de azért sikerül előbányászni pár információt kettőnkről. Ha Mia kéri, hogy ne cigizzek, az oké, de hogy Freya? Hogy jön ő ahhoz? És hogy ne vegyek róla tudomást...ahhoz mutasson alap tiszteletet, és akkor belefér a közömbösség szerintem. Viszont hamar terelnem kéne a témát, mert látom a szép arcán, hogy a sírás szélén áll.*
- Naa, ne sírj! *Uhm, azért annyira nem vagyok jó a vigasztalásban, de azért könnyei letörlésében segítek, és ez nekem is elég fájó azért. Szépen el lett szúrva ez az este, szóval az fix, hogy én nem fogom többé felhozni Freyát témának.*
- Na gyere ide egy kicsit. *Dőlök hátra, fekvő pozícióba, hogy bámuljuk kicsit a csillagokat, hátha megnyugtatja őt, ugyanis én nem vagyok ideges, csak engem is rosszul érint ez az egész. Remélhetőleg ő is lefekszik mellém, esetleg szöszke fejét a mellkasomra is hajtja, hogy átölelhessem, szóval talán megnyugszik egy picit ez után a beszélgetés után, mert a feszkó az, amire nincsen szükségem most, és neki se.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2013-03-07, 10:06 pm

//NRT - Mia és Slash - 2013.02.09.//

* Annyira borzasztó ez a helyzet, de tényleg. Én elég érzelmes egy teremtés vagyok, és így, hogy egy számomra rettenetesen fontos emberről van szó.. még fájóbb, mintha engem szidna valaki. Fejem persze lassan rázom meg, nem erről van szó egyáltalán, csak.. áh. Nehéz. *
- Én nem is azt mondtam, hogy mondd, amit hallani akarok. Nem az a baj, hogy elmondod a véleményed, hanem.. hanem egyszerűen ez az egész így egyben. Annyira makacs, és nem enged közel senkit, és képtelen levetkőzni a jellemét, a kis burkát.. pedig most már igazán ráférne. * magyarázom is meg szavaimat, de nem tehetek arról, milyen érzelmeket vált ez most ki belőlem. Szerintem éppen elegendő az indoknak, hogy mi egymásból vagyunk, egymás részei, így nekem se leányálom ezeket hallani. Slash persze máris magyarázza a dolgot, de én nekem már fogalmam sincs, ahogy ismerem őt, kimondani sose fogja, hogy elfogad valamit, maximum megpróbál idővel a kedvemben járni. De ki tudja? Ehhez én is kellek, mindketten kellünk, vagyis mindhárman, ez az igazság. *
- Hát egyszer majd talán, de ez nem csak rajta múlik, ez az igazság. * pislogok szomorkásan arcára, s bújok is hozzá egy időre, hogy könnyeimmel küszködve egy darabig távolodjam el végül, talán most picit sikerült félreértenünk egymást, szerintem. *
- Nem, én nem így értettem.. csak úgy, hogy érted, most minden magyarázat nélkül kérsz tőlem valamit, amit nem teljesíthetek. Én nagyon kedvellek, de te sem vagy egy szent, ahogy senki sem. * találhatja most szemben magát az én őszinte és kemény szavaimmal. * - Én tudom, hogy iszonyúan nehéz a természete.. ahj, én ne tudnám. De nem szeretném, hogy add még te is alá a lovat, azzal nem fog javulni a helyzet. * nézek felé nyugodtan, és sorakoztatom is fel saját érveimet, na meg hát úgy gondolom, picit hallgatnia kellene rám, elvégre mégis csak én vagyok az, aki jobban ismeri ezt a leányzót. És talán meg is érti, meg lehet ezt beszélni szerintem, de nekem mára elég ebből, nem volt szóban sokáig, de annál inkább lehúzta az agyam most ez. Ki akarok kapcsolni, és talán összeveszés se lesz ebből, de a sós kis cseppeknek, melyek szemeimből távozni óhajtanak, már nem tudok nemet mondani. A helyzetre való reakciója teljesen normális, hosszú pilláim lehunyva hagyom megfosztani pofim a könnyektől, s dőlök hozzá ismét, majd borulok is el vele, teljesen hozzá bújva, nyakába fúrva arcomat, talán még így is képes lesz megölelgetni, mert hogy nem vagyok valami távol, ott szipogok füle mellett. Zöld szemeim egyre inkább megduzzadva figyelnek mindenfelé, kacsóm pedig mellkasán pihentetem, ajkam pedig félősen találja meg nyaka puha bőrét, egy másodpercre. Magam sem értem miért, de igen is, cseppet összetörtem, és vágyom a törődésre tőle.. lehet, hogy túlságosan naiv vagyok, vagy fene se tudja, de annyira már nem merész, hogy egyből egy csókot követeljek. Ennyire futja. *

Tárgy: Re: A szükség szobája 2013-03-07, 10:44 pm

//NRT - Mia és Slash - 2013.02.09.//

*Nem pont így képzeltem el az estét, hanem sokkal kellemesebbnek, és bár jól indult, de most mintha mégiscsak zsákutcába futnánk, amiből hamar ki kell futni, na de nem olyan egyszerű az... Véleményem sem tetszik neki, de sajnos ez van, nem tehetek Freya természetéről, ahogy a stílusomon sem vagyok hajlandó változtatni, ezáltal valószínűleg megmarad a véleménye.*
- Igen, én is makacs vagyunk, csak a makacsságunk nem épp kompatibilis. Neki van egy kis világa, amiben el van, nekem meg egy óriási világom van. Annyi a különbség, hogy az én világomon az ajtó is nagy, az övén pedig csak egy kis egérlyuk van, és azon sem enged be mindenkit. Valahogy így, nem? *Meg is tudom érteni Miát, és nem is, hisz nekem nem hogy ikertesóm, de még rendes tesóm sincs, vagy csak nem tudok róla. De lényegtelen ez most, az volna a nemes cél, hogy tisztázzuk ezt a Freyás helyzetet minél hamarabb, szóval még felajánlok pár lehetőséget, hogyan lehetne ezt kiküszöbölni.*
- De tudod, hogy hiába próbálnék meg vele normális lenni, ugye? Tuti jönne valami lenéző dumával, én pedig azokat képtelen vagyok elviselni. *Igen, büszkeségem van, ezt mindenki tudhatja, szóval nem igazán szeretem én az olyasmit, amikor valaki megpróbál megalázni. Freya nagyon a szavak emberének hiszi magát, de világos, hogyha engem próbálna beoltani, akkor nagyon magasra teszi a mércét, hisz azzal nem sokra megy. Azt viszont talán kibírnám, hogy levegőnek nézzem...talán.*
- Hajaj, de még mennyire, hogy nem...De neki is korlátoznia kéne kicsit magát, és csiszolnia a modorán. *Rázom meg először a fejem, én és a szent..két külön dolog, és Mia még nem is ismeri az ilyen-olyan ügyleteimet, és ez jobb is így szerintem. Akkor lenne igazán kiakadás. Freya pedig..ha emberien hajlandó viszonyulni hozzám, és a haverokhoz, akkor én is szóba állok vele normálisan. Viszont ezt az egészet nem itt, és most kéne megbeszélnünk, mert így is eléggé elrontottuk a pillanatot ezzel a kényes témával, szóval javaslom, hogy foglalkozzunk magunkkal, ha már itt vagyunk. Pláne azért, mert nekem is nagyon rossz őt sírni látni, és éppen ezért törlöm le a könnyeit zöld szemei alól. Hátra is dőlünk, ahol én még pár pillanatig nézem a csillagokat, aztán Miát is, akit végül magamhoz ölelek, de azért hagyom, hogy kényelmesen elhelyezkedjen. A puszi nem marad viszonzatlanul, csak annyi különbséggel, hogy ő a feje búbjára kap egyet, de...ez a csönd..ez nekem kezd kínos lenni. Én nem szeretem a csöndet, az mindig veszélyes, sosem a legjobb. De valamit csinálnom kéne. Kicsit elengedem, amíg oldalra fordulok, bal karomat a feje fölött nyújtom el, tehát ha szeretné, akkor használhatja mondjuk párnaként, másik kezemmel viszont magam felé irányítom az arcát, de csak finoman, hogy mélyen a szemeibe nézhessek. Úgy tűnik, mégsem lesz ez a szavak pillanata, úgyhogy ujjammal végigsimítok a puha nyakától egészen az álla hegyéig, majd végül egy puszit is kap az ajkaira, ami akár csókként is végződhet, de ekkor már vékony derekánál fogva húzom közelebb magamhoz.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2013-03-11, 12:04 am

//NRT:Conrad-Ashi 2013.01.19//

*Végre valahára újból beszélhetek a könyvekről egy embernek. Aki beszélgető partnerem nem tudom, hol tengeti az idejét. Na de nem is ez a lényeg. Mindketten más stílusú könyvek érdekelnek, így tudunk is egymásnak ajánlani egy-egy könyvet. Bólintok egyet a könyv címére. Még nem hallottam a Vadölőről így természetesen megjegyzem a címet. Nem sokára már a szükség szobája előtt vagyunk és társalgunk. Egy boldogság hullám tör rám és meg szeretném ölelni a mesteremet, aki szép udvariasan hátrál. Gyorsan átváltok nyújtózkodásba és a hirtelen mozgásnak köszönhetően egy jó nagyot robban a hátam. Nyelek egy nagyot és bal kezemmel elkezdem dörzsölni a hátamat. Nem fáj csak jól esik. Kicsit kipirul az arcom, ezért nem is említem meg neki, hogy elfelejtet az egyik kérdésemre válaszolni. Gyorsan besietek a terembe inkább ahol tátva marad a szám. Soha nem jártam még itt és már el is bűvölt a hely. Mint egy kölyökkutya elkezdek körül szimatolni, de azért időben észbe kapok és visszatérek Conradhoz. Küzdelem hallatán egy csöppet meglepődök, de tény, hogy ebből és lehet tanulni sokat. Gyér kezdetnek rossz vége is van általában. Bárminek lehet mondani a kezdésemre csak azt nem hogy jó. De Rómát sem egy nap alatt építették. Bár ki tudja, hogy nem-e használtak mágiát. Nem tudok túl sokat gondolkozni rajta, mert most Conrad indít egy támadást. Mikor felemeli a jobb kezét az már rég gyanús nekem és elégé húzom a számat. Nyelek egy nagyot és feltartom a pálcámat és kb várom a támadását. Tavaly próbáltam elsajátítani ezt a varázslatot csak nem jártam túl nagy sikerrel. Zöld szemű kimondja a varázslatot és csápok már nyúlnak felém.*
-Piroinito!*kiáltok kicsit reszket a hangom, meg úgy az kezeim is. Szerencsémre az egyik árnyat eltalálom, mely a kezemet támadja meg. Az árny megijed valószínűleg és nem kell vele többet foglalkoznom. De a másikról teljesen elfelejtkezek. Nagy hiba mivel a földön kötök ki. *
-Francba!*kiáltok fel és elszégyellem magam, amiért ilyen figyelmetlen voltam. Ismét tűzzel próbálkozok remélem, hogy sikerül.*
-Piroinito*szólok és az árny felé tartom a tűzet, s ha megijed az árny feltápászkodok. Csak az a baj, hogy a hirtelen szint különbség megzavarja a buksimat és elkezdek szédülni. A fejemre teszem a kezem és várom, hogy elmúljon. Jelzek is Conradnak, hogy várjon. Egypár perc el is múlik, de a szédülés nem, sőt még fejfájás és hányinger is társul hozzá.*
~Ha maradok tuti nem lesz szép vége...~*gondolom végig a dolgot majd veszek egy nagy levegőt és kicsit remegő hangon megszólalok.*
-Most ha megutálsz bocsánat, de nem vagyok valami jól, és így nem merek tovább gyakorolni...Bocsánat, de..*muszáj nyelnem egyet hogy ne láson ismét nap világot a már meg emésztet ételem.*-Én megyek szia. Mindent köszönök.*Jelentem ki és amilyen gyorsan csak tudok a mosdóba.*

//Köszi a játékot , bocsánat, hogy ennyire elhúzódott //

» Victoria szobája
» Azrael szobája
» Ian Branson szobája
» Nikolai szobája
» Theodore Morderston szobája