A szükség szobája

Tárgy: Re: A szükség szobája 2012-10-19, 1:23 pm

//NRT: Daphne és Seth - 2012.10.15.//

*Csak megemelem a vállamat a szavakra, azt hiszem nincs mit hozzá fűzni, mindketten máshogy látjuk a dolgokat, bár az én nézeteim sokmindenben mások, talán kissé elrugaszkodottak is a valóságtól, amikor viszont a fejtegetésemről kiderül, hogy nem valós, és nincs igazam, csak pár percig nézem a másikat, pontosabban a szemeit, fürkészve, s bár arcom meg se rezzen belül azért érzek egy kis meglepettséget.*
-Rokonok, akik alig ismerik egymást, bár ez változhat...*mondom rezzenéstelen hangom, a könnyeket viszont mintha csak észre se venném, vagy nem érdekelne. Önkéntelen reakció volt számomról, amit vagy nem tudtam vagy nem is akartam vissza tartani, de azért a zokogástól mgé távol áll. Az ölelés viszont meglep, és bár mozdulatlanul ülök továbbra is, de belül valahol egy eldugott kis sarokban énem egy szilánkja hálás mindezért, az már megint más hogy kimutatni nehezebb dió.*
-Addig nem nyugszom úgyse, vagy ők vagy én..*mondom össze szorított ajkakkal, mintha egy ordítást szeretnék vissza tartani, méghozzá sikeresen. Nehéz bennem tartani ezt a rengeteg dühöt amit érzek, és néha úgy hiszem felemészt engem. De nem érdekel valamiért élni kell, nekem ez lesz a kapaszkodóm.*
-Hálás vagyok a szavaidért. De ezt egyedül fogom véghez vinni. Nem kell bele keveredned.*mondom kimérten, s mintha a dühöm is alábbhagyott volna, jólesik hogy bár ismeretlen vagyok számára, de mégis oly segítőkész, egyenlőre viszont úgy érzem nem tudom, vagy nem akarom közel engedni, és nem feltétlenül azért mert unszimpatikus lenne, éppen ellenkezője miatt. Végül azonban inkább Daphneről hallgatok meg pár dolgot, számomra kellemesebb téma mint az én tragédiám, bár tudom hogy neki éppen hogy fájdalmasabb.*
-Csak azt hiszed? Ez eléggé bizonytalan válasz..*szólok közbe, de mielőtt hallhatnám a válaszát intek egyet jelezve, hogy nem kell tovább folytatnia a témát, én se vagyok szadista, hogy olyan dolgokról faggassam amik neki nem kellemesek.*
-Hagyjuk, vedd úgy hogy meg se kérdeztem, amúgy sincs sok közöm hozzá.*teszem hozzá, hűvösebb hangon, mely nem a lány felé irányul inkább csak hangulatváltozás részemről. A következőhöz nem szólok hozzá, csak feszülten figyelem az előttem lévő pultot, a testvéres témára pedig csak bólintok.*
-Barátok... a szüleimet is a "barátaik" árulták el..*emelem fel az ujjamat, mikor a barát szót kimondom, szeretnék benne hinni, hogy van ilyen, régen talán hittem is, de most csappant ez az érzés bennem, mondhatni semmivé foszlott.*
-Akkor ne is keresd a célokat... Majd azok megtalálnak, két dolog biztos, az egyik a halál, a másik hogy mindig vannak célok csak észre kell venni őket..*fejezem, be a végén önkéntelenül is elnevetem magamat, de további szavakat már nem fűzök hozzá hogy miért, a kérdésre pedig csak szaporán rázom meg a fejemet.*
-Csak átutazóba.. de egyenlőre nem érzem szükségét hogy lemenjek, nincs kivel, és nem ismerem úgy a helyeket.*mondom, miközben egy mozdulattal le is ugrok a székemről, majd Daphne felé fordulva biccentek egyet.*
-De ha egyszer lesz kedved megmutathatnád... Már ha nem vagyok már most is púp a hátadon.. *mondom, nyugodt hangon , bár azt nem mondtam mikor, úgy gondolom azt a lány tudná megmondani, hiszen neki kell szakítani a szabad idejéből.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2012-10-22, 9:55 pm

//NRT: Daphne és Seth - 2012.10.15.//

*Bár eleinte nem örülök annak, hogy pont Seth-el sikerült összefutnom - mert belül féltem a találkozástól -, kezd átváltozni erről a véleményem és szavait hallva kissé el is gondolkodom.*
- Igen, még változhat, de ahhoz ketten kellünk, bár szerintem ezzel te is tisztában vagy. *mondom még halkan, egészen addig, amíg meg nem látom a könnyeket, melyek valamit megmozgatnak bennem. Nem akarok már bunkó lenni és ellenséges, mivel szüksége van valakire, így oda is lépek hozzá, hogy hátulról átölelve próbáljam meg egy kicsit legalább megnyugtatni a fiút. Nem tart sokáig mindez, hiszen tényleg nem ismerem, nem tudom, hogy fog reagálni, tehát ez után már a kanapéhoz is lépek és arra telepszem le, úgy hallgatva tovább bosszúszomjas szavait. Én is hasonlót éreztem Charles-nál, megpróbáltam mindent megtenni, de sajnos én kudarcot vallottam akkor, mégis, mostanra, hogy ő már halott, a bosszúm is eltűnt és a beletörődés vette át a helyét. Felajánlom viszont segítségemet, mivel elég jól tudok varázsolni, talán együtt egyszerűbb lenne, de visszautasít, ahogy azt sejtettem.*
- Ahogy szeretnéd, de ha úgy alakul, akkor belekeveredhetem. *jegyzem is meg és hogy mit értek szavaimban? Ha esetleg közelebb kerülünk egymáshoz és a barátom lesz, akkor meglehet, hogy megteszek érte ilyesmit is, kockáztatva akár a saját életemet. De ebbe még nem megyek bele jobban, mert nem tudom, hogy mit hoz számunkra a jövő, inkább magamról mesélek, ha már kérdezett.*
- Te semmit se értesz... *mondok csak ennyit, de érzékelem, hogy nem faggat tovább és jobb is ez most így, nem tudom, hogy mennyire is tudnék, akarnék őszinte lenni. * - Oké, lépjünk tovább, mert tényleg nem túl kellemes a téma. *sóhajtok is fel halkan, majd tovább terelődik a téma, rá arra, hogy milyen volt nekem Sirius elvesztése után, majd pedig Seth-re és a szüleire.*
- Vannak igaz barátok, majd egyszer megtudod. *keresem is tekintetét szép, zöld szemeimmel és végül tovább mesélek magamról, szóba hozva az egyetemet is és ezzel együtt a céljaimat is, melyek mostanra már oly távolinak tűnnek, mintha nem is lennének.*
- A halál se biztos Seth, ezt hidd el nekem. *nézek is most már el a tűz irányába, úgy bámulva azt, hiszen a halálból is vissza lehet térni, meg lehet változtatni akár az egész világot kellő hatalommal és talán én is ezt szeretném valahol mélyen, mindenkinél jobb lenni. Inkább témát váltok ismételten, hogy az itteni életet hozzam fel, Seol szigetét, a mászkálást, amelyek Seth-et is érdekelhetik és ahogy hallom, még új neki valóban ez az egész, ahogy azt sejtettem.*
- Nem, egész elviselhető vagy, szóval megbeszélhetjük, hogy valamikor lenézzünk, de én nekem mennem kell tovább járőrözni nemsokára, szóval már csak egy picit tudok maradni, remélem nem gond. De ha esetleg kellenék, az Onix hálóba küldd a baglyot és majd megbeszéljük. *mosolyodom is el, mivel most biztosan nem megyek le a szigetre, sajnos elég sok dolgom van. Talán tényleg indulnom is kéne, mivel ez a hangulat kezd rám is rossz hatással lenni és nem szeretném lelombozni magam egész napra. Fel is kelek tehát, nyújtózom egyet, majd Seth felé nézek.*
- Azért örültem, hogy összefutottunk és próbáld meg picit élvezni az életet és a Mysteriot is, hidd el, jó lesz. *kezemet a vállára teszem, picit megmarkolom azt, majd egy mosoly után eresztem csak el, hogy az ajtó felé indulhassak, hogy elhagyhassam a szükség szobáját.*
- Na szia és élvezd ki, hogy nem vagy sentinel. *vigyorodom el, utalva rá, hogy milyen unalmas és sok időt elvevő munka ez az embertől. Viszont tényleg megyek, tehát kinyitom az ajtót, majd már el is hagyom a termet, magára hagyva unokaöcsémet is és jöhetnek a további folyosók, ahol reményeim szerint minden rendben lesz.*

//Köszönöm a játékot! Smile

//

Tárgy: Re: A szükség szobája 2012-10-23, 10:45 pm

*Nem gondoltam volna, hogy egy rokonommal találkozok ma, főleg nem olyannal aki még él is, a beszélgetés, viszont eleinte nem a legfelhőtlenebb, bár rajtam egyáltalán nem látszik hogy megmozgatna e bennem valamilyen érzelmet is. A szavakra eleinte csak komolyan nézek magam elé, mintha nem is hallanám őket, végül aztán fél szememet a másikra emelve egy aprót bólintok is, miközben önkéntelenül megrándul egy arcizmom. *
-Igen változhat... Csak nehogy olyat ismerj meg, ami nem fog tetszeni.*mondom alig hallhatóan, hiszen fura avagy sem, tudom én is legbelül hogy valami megváltozott ide bent, az agyam máshogy gondolkodik, néha olyan mintha megszűnne a valóság és az egész világ körülöttem egy szürreális álomba bomlana át, ahol nincsenek korlátok. Vajon tényleg így lenne? A könnyeket észre se veszem, erre mondják hogy maximum az érző lelkem egyik kis része zokog oda lent, melyet az érzékszerveim és az agyam talán fel se fog. Az ölelés azonban egy pillanatra kiragad ebből az ingoványos gondolatból, így térek vissza a valóságba. Nem tudom mit mondhatnék, jó lenne valakit úgy szeretni mint a szüleimet de félek a jövőtől, így inkább nem mondok semmi olyat, inkább a bosszúmról kezdek beszélni , ami talán mégjobban emészt ahelyett hogy csillapodna, és átalakulna a beletörődés világába.*
-Ez esetben majd igyekszem hogy ne keveredj bele..*fordítom el a fejemet tőle, arcom pedig továbbra is komor, és sziklaszilárd, elég ha én kerülök veszélyes helyzetekbe, nem kéne másokat is magammal rántanom, a következőre azonban amikor róla lesz szó, pár dolgot még én is mondok, ám én is tudom hogy abba kéne hagyni szavaira viszont pár percig csak silabizálva nézem az arcát, mintha valami érdekeset látnék rajta, végül aztán szemeimet lehunyva egy fura mosollyal bólintok is.*
-Valóban nem értek semmit, és nem tudok semmit erről, és talán ez így van jól.*felelem, de hogy miért az had legyen csak az én titkom, a témát viszont nem feszegetem, hiszen tiszteletben tartom a lány kívánságát, amikor a halálról lesz szó azonban sejtelmesen elmosolyodom.*
-Az egyetlen biztos dolog a halál... Kaphatsz akár többször is lehetőséget az újra kezdésre, kaphatsz új életet, de egyszer mindenki meghal. Ez teremt rendet..*mondom halkan sóhajtva komoly tekintettel a másikra nézve, fura hogy egy inflás szájából ilyet hallhat , de én így érzem, ettől független én is kíváncsi vagyok, vajon valaha egy ember rá fog e jönni a halál megállításának nyitjára. Ahogy azonban váltunk témát, úgy kezd picit az én kedvem is derűsebb lenni, legalábbis hangomból erre ítélhet, a válasza pedig pozitív számomra.*
-Ó, pedig mostanság nem hinném, hogy bárki is kívánná a társaságomat, de megleptél..*mondom miközben szemeim is megvillannak és egy kisebb mosolyt is próbálok ejteni, ami valamiért nagyon félre sikerül, kevés valódiság van benne, pedig szemeimen látszik hogy próbálkozok amikor a keze a vállamat éri pedig csak egy pillanatig szótlanul hallgatom a szavait, majd felsóhajtok.*
-Majd igyekezni fogok.. neked pedig jó járőrözést, szia..*köszönök el egy pillanatra a kezéhez érve, végül aztán mikor elindul kifelé, megfordulok és az egyik kanapén össze kucorodva próbálok meg rendet tenni az agyamba, sok behatás ért most, és pozitív de valamiért mégis félek, még megbízni bárkiben is.*

//Köszönöm én is a játékot Smile

//

Tárgy: Re: A szükség szobája 2012-11-06, 9:00 pm

*Elkezdtem gondolkodni a jövőmmel kapcsolatban. Most, hogy az a veszély fenyegetett, hogy kijárom az iskolát kicsit megijedtem. Tudom, hogy még évek választanak el attól, hogy tényleg végezzek hála az egyetemnek, de lennie kell utána is életemnek és semmi elképzelésem. Sokáig gondolkodtam azon, hogy visszamegyek Svédországba, az árvaházba és majd idővel vezetni fogom a helyet, vagy nem is tudom. De ezt az ötletet elvetettem. Annyira azért a kölykökért sem vagyok oda és valószínűleg minden szabadidőmet lekötné, nekem pedig szükségem van térre.
Egyik nap a szobámban ücsörögtem, amikor megszállt az ihlet és régen nem használt vázlatfüzetemet előkotortam. Végig néztem az addig rajzolt ruhákat, de mindegyikből hiányzott egy kis új én ezért újak rajzolásába kezdtem. Mindegyikbe több csajosság költözött, nagyobb hangsúlyt kaptak a kiegészítők és a központba a párducminta került. Beleszerelmesedtem ebbe a formába. Aztán már nem volt elég, hogy csak papíron voltak meg. Átvágtattam rokonomhoz és ottani szobámat teljesen felforgatva varrni kezdtem. Van, amit varázslással oldottam meg, de rengeteg energiát öltem bele. Nincsen kész túl sok ruha, de azokat csomóféle módon tudom kombinálni.
Viszont mielőtt túlságosan belelendülnék megerősítésre van szükségem. Mindent becsomagoltam egy bőröndbe, majd írtam egy üzit pasimnak, hogy találkozzunk a szükségszobájában. Mivel kisebb bemutatót fogok tartani ezért a hely olyan, mint egy divatbemutató kifutója. Előtte egy fotel mögötte vállfák, asztalok, polcok, amire le tudok pakolni és kis lámpák a megvilágítás kedvéért. Gyorsan kiszórom a cuccokat, majd egy nagy tál Pop-cornnal az ölemben várom Macimat.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2012-11-06, 9:20 pm

*Egy kis erősítést végzek a szobámban, mikor kopogtatást hallok az ablak felől. Abbahagyom a fekvőtámaszozást, kicsit lerázom a karjaimat, majd beengedem a baglyot, elveszem tőle a levelet, de megcsíp a rohadék, mire én ingerülten megfogom két kézzel, és kihajítom az ablakon. Velem aztán ne szórakozzon, és visszacsukom az ablakot. Egy zsepivel letörlöm a vért, majd kezembe veszem a levelet, hogy megnézzem, ki írt. Átlagos napjaimban végre történik majd valami, hiszen Mona írt, hogy találkozzunk a Szükség szobájában. Nem tudom, mit szeretne, de mindenesetre lezuhanyozom, hisz kissé megizzadtam az edzés során, majd felveszek egy tiszta, szürke pólót, szintén szürke melegítőszettet, és a törölközővel megtörlöm a hajamat, mi most kissé hozzabb, le kéne vágatni, így tincseim kissé vizesek maradnak, de majd megszáradnak. Pálcát nem viszek, talán nem lesz rá szükség, majd hátrahagyva famulusomat elbaktatok a Szükség szobájához, hová mikor odaérek, be is megyek, de az ajtóban megtorpanok, nem erre számítottam egyáltalán.*
- Hűha mi ez a kifutó? Nem vagyok egy divatmajom, azt hittem, ismersz ennyire. *mosolygok rá a lányra, majd miután becsuktam az ajtót, odamegyek hozzá, és egy csókkal üdvözlöm, majd veszek egy marék popcornt.*
- Mi lesz a műsor? *kérdezem, és van már egy sanda gyanúm, mindjárt kiderül, hogy mit tervezett.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2012-11-06, 9:37 pm

*Hirtelen ötlettől vezérelve két hét alatt csoda rucikat alkotok. Természetesen nem mindegyik mester munka, lehet, hogy másik pillanatomba fel se venném, de most úgy határozok, hogy a jobbakat kiválogatva megmutatom őket Brunónak. Kerül be pár komolyabb darab, meg néhány sokat mutatós is, hogy élvezzen valamit az egészből. Tudom, hogy nem követi a divatot és etc, de kíváncsi vagyok mi a véleménye és szükségem van megerősítésre. Lehet, hogy az egész elképzelésem tévúton jár, én meg így nem akar felesleges energiát belefeccölni, amikor lehet, sokkal hasznosabb dologba tudnék belekezdeni.
Míg Brunót várom, addig elpakolászok, majd elkészülve a fotelba csüccsenve várom, hogy elkészüljön. Kicsit többet kell rá várnom, mint gondoltam, de biztos megint fürdik. A sok gyúrás miatt igen sokat pancsikol.*
- Cápának kellene hívnom nem Macinak. *Erősítem, meg félhangosan mielőtt kinyílna az ajtó. Villantok neki egy széles mosolyt, de nem állok fel megvárom, míg helyet foglal.*
- Az aminek látszik. Tudom, hogy nem szereted a felhajtást, de kíváncsi vagyok a véleményedre és akkor akár csinálhatnánk stílusosan is. *Válaszolok miközben közeledik, majd viszonzom a csókot. Kicsit talán hevesebben, mint kéne. Miután parancsoltam vérmérsékletemnek az ölébe nyomom a tálat és hátra sétálok.*
- Próbálok dögösen felöltözni neked. *Kacsintok rá huncutul, majd elveszek a fehér vászon mögött. Bekapcsolom a magnót, amiből Hip-hop szólal meg, elvileg ezt a stílust szereti a fiú. Ruha susog, cipő koppan, ékszerek csörrennek, pikk-pakk kész vagyok és már is egyik ruhakölteményemben flangálok végig a kifutón.*
- Hogy tetszik? *Fordulok körbe. Nem egy csicsás darab, egyszerű hétköznapi viseletnek szántam.*
- Szólj ám ha nem tetszik, vagy unod. Légy őszinte, jobban haragudnék, ha mást mondanál, mint a valóságot. *Fordulok meg előtte, hogy lássa a hátát is a ruhának.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2012-11-06, 10:16 pm

*Az edzésemet zavarja meg a bagoly, de ez nem zavar annyira, már úgyis a végén jártam. Kis nézeteltérés az állattal, nem igazán bírnak engem, de megoldom azzal, hogy kidobom az ablakon, majd a levél elolvasása után lezuhanyozok, felöltözök, majd irány a Szükség szobája, ahol Mona már vár rám. Ledöbbenek a kifutó láttán, rá is kérdezek, mi ez az egész és köszönök is a szöszinek.*
- Hát jó, amíg nem nekem kell parádéznom, állok elébe. *rántom meg a vállam, majd lehuppanok, és ölembe veszem a popcornt.*
- Ha nekem akarsz kedvezni, akkor ne vegyél fel ruhát. *kacsintok rá a leányzóra vigyorogva, majd várok, míg megjelenik, végigvonul a kifutón, miközben én végigmérem a ruháját. A zene tetszik, a hip-hopot bírom, ez egy jó stílus. Mona a véleményemet kéri, én pedig még egyszer végigfuttatom a szemem rajta.*
- Nem rossz, de lehetne jobb... és az a cipő szerintem katasztrófa... *mutatok le a párducmintás borzalomra, majd bekapok pár szem pattogatott kukoricát. Őszintén mondom meg a véleményemet, ahogy kérte, de egyébként se hazudnék csak azért, hogy ne bántódjon meg, nem vagyok én egy kegyes hazudozó, egyenes embernek tartom magam.*
- Had lássam a következőt. *mondom, és szívesen látnék valami szexisebb darabot, az illik inkább a szöszi stílusához.*

//fagy//

Tárgy: Re: A szükség szobája 2012-11-14, 11:25 pm

//NRT: Elisa-Patrick 2012.10.17. (Előzmény a Korcsolya pályán) //

*Jól elvagyunk Elisa-val a korcsolyapályán, először ő mutatja be mit tud, aztán én jövök, de mivel nem vagyok profi, ezért csak felkapom őt, úgy megyünk pár kört, aztán kicsi pihi, végül jön a verseny, amit egy kis fogadással dobunk fel, és én nyerek.*
- Ne nézz így rám, mert a végén még elárulom, amit még nem szeretnék, majd csak ha eljön az ideje. *mosolygok rá, és inkább elfordítom a tekintetemet az aranyos nézéséről, mert a végén még tényleg beadom a derekam. Na de hideg van, Elisa pedig nincs túl rétegesen felöltözve, így ha már úgyis beszéltünk róla, irány a Szükség szobája. Lovagiasan hagyom, had tervezze meg a leányzó, hogy hova érkezzünk.*
- Nem képzelnéd el olyanra, mert akkor tudnád, hogy nem maradnék ott veled. *kacsintok rá egy huncut mosoly kíséretében, majd nemsokára beléphetünk az ajtón. Megtorpanok a bejáratnál, nagyon jó a szoba berendezése, és a színek is.*
- Hűha, ez aztán nem semmi, ismét nem csalódtam az ízlésedben. *mondom, és közelebb húzom magamhoz a leányzót, hogy egy csókkal jutalmazzam a kreativitását.*
- Hm a forró csoki jól hangzik, kicsit átfagytam a korcsolya pályán. *válaszolok kis gondolkodás után, majd leülök a kanapéra, és ott várom a leányzót, ki meg is érkezik, és én elveszem tőle a poharat.*
- Köszönöm. *mosolygok rá, majd magamhoz intem, hogy így a kanapén ülve nekem dőljön, és ez esetben én átkarolom. Egy kis hangulatzene jól jönne, így el is képzelem ezt, így hamarosan már szól is a beépített hangfalakból nem túl hangosan, de épp elég hallhatóan a zene. Lassan kortyolom az italt, mert nevéből eredően forró, de aztán Elisa kérdezi, hogyan tovább, és nekem már meg is van az ötletem.*
- Itt az ideje, hogy megtudd, mi a kívánságom tőled, amit nyertem. Felkészültél? *kérdezem mosolyogva, majd szembefordulok vele, hogy face to face láthassam a reakcióját.*
- Szeretném, ha táncolnál nekem. Persze nem kacsatáncot, hanem tudod, bújjon elő a szexis éned. *kérem, de ha nagyon nem akaródzik neki, akkor persze nem erőltetem, mert azt szeretném, ha neki jó lenne, de szívesen fogadnék tőle egy táncot, ehhez olyan zenét választhat, amit ő akar, így csak maga a cselekvés van megszabva, a körítés az övé.*
- Nos, mit szólsz? Leszel ilyen merész, vagy találjak ki mást? *teszem fel a kérdést, miközben az üres poharat az asztalra teszem, és úgy várom a válaszát.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2012-11-15, 12:57 am

//NRT: Patrick - Elisa 2012.10.17.//

- Pontosan ez a célom!*nyújtja ki nyelvét vigyorogva, de végül megkegyelmez a fiúnak és megszünteti az aranyos tekintetet, s visszaveszi a már megszokott, vidám arckifejezést. Annyira amúgy se zavarja a titkolózás, szereti a meglepetéseket, s úgyis tudja, hogy még a mai nap folyamán ki fog derülni, hogy mégis mi az a kívánság, amit ennyire nem akar még elárulni.*
- Nagyon magabiztos vagy.*fordul meg és addig nyújtózkodik, míg egy apró puszit nem nyom a fiú arcára, na de utána már nem húzza tovább az időt, hanem megy, hogy megtervezze a szobát. Azt szeretné, hogy tökéletes legyen, így mielőtt elkezdene bármit is, centiről, centire végigveszi, hogy mit szeretne a szobába, na meg azt is, hogy a berendezések pontosan hol helyezkedjenek el.
Kicsit izgul, mikor kinyitja az ajtót, de ahogy meglátja, mit sikerült alkotnia elégedett mosoly ül ki arcára, s azonnal ki is kéri az utána érkező véleményét, s izgatottan várja a választ.*
- Örülök, hogy tetszik.*fújja ki a levegőt megnyugodva, a csóknál meg bújik amennyire csak lehet és lelkesen viszonozza. Ezután pedig még az eddiginél is vidámabban, már ha ez lehetséges, indul a konyha felé, hogy elkészítse mindkettőjük italát, s pár perc múlva két bögrével tér vissza és ül le a kanapéra.*
- Vigyázz, meleg.*jegyzi meg motyogva, majd az intést látva felhúzza lábait és addig helyezkedik, míg kényelmesen neki nem tud dőlni Patricknak és élvezve a kellemes meleget, ami a fiú testéből árad, békésen kortyolgatja italát, néha-néha megfújva azt. A zene hallatán pedig még jobban ellazul, így a kezét ölébe teszi és csukott szemmel pihenget.*
- Milyen kérdés ez? Persze, hogy kész vagyok, sőt tűkön ülök.*ülő helyzet tornázza magát és érdeklődve pislog a srác szép szemeibe. Már messziről süt róla a kíváncsiság és az izgalom, s csak remélni meri, hogy most már aztán tényleg megtudja. A következők hallatán viszont eléggé meglepődik, így egy pillanatra még a szava is eláll. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem akar táncolni, csupán nem hitte volna, hogy a srácnak ilyesmi kavarog a fejében. A kérdések hallatán viszont visszatér a valóságba és kuncogva megcsóválja a fejét.*
- Ez egy különleges alkalom, jól figyelj.*emelkedik meg egy kicsit, s ezúttal ő csókolja meg a fiút, majd feláll, poharát az asztalra helyezi és csípőjét riszálva távolodik pár lépést, s háttal a fiúnak megtorpan. Pár pillanatig nem történik semmi, mivel épp a zenére és a megfelelő fényerőre koncentrál, minek következtében a szobában csökken a világítás, persze csak annyira, hogy Patrick kiválóan láthassa a vörös leányzót. Ezután újabb rövidke várakozás következik, mielőtt megváltozna a zene, s egy szintén lassabb, de az előzőnél valamivel tempósabb dallam csendül fel, majd ahogy a kellemes férfihang megszólal ő is bekapcsolódik. Először csak csípőjét ringatja finoman, majd ahogy a dallam gyorsul picit, úgy egész testét is megmozdítja. Még mindig háttal, addig ringatózik, míg végül guggoló helyzetbe nem kerül, majd onnan ismét vissza. Végül pedig egész testét megcsavarva megfordul és lassú, kecses lépésekkel, résnyire behunyt szemmel megindul a kanapé felé. Egyszerre koncentrál a zenére és Patrick arckifejezésére, s halkan énekelni kezd, ezzel jelezve, hogy teljesen belefeledkezett a táncba.
Ahogy a kanapéhoz ér, fél lábbal feltérdel és a sráchoz hajol, orrával végigsimít a másik nyakán és rövid időre felhagyva az énekléssel kis puszit nyom a fülére, majd az arcára is, s bármennyire is szeretné megcsókolni, egyelőre nem teszi, hanem visszahúzódik, s az ülőalkalmatosságról felállva folytatja a megkezdett mutatványt. Néhányszor végigsimít oldala mentén és igyekszik minden porcikáját a lehető legjobban megmozgatni, ami véleménye szerint sikerül is neki. S ugyan ez az első eset, hogy ehhez hasonló táncot lejt, meglehetősen büszke magára az alakításért. Amikor pedig a zene elhal, karjait barátja nyaka köré fonja.*
- Remélem megfelelt a produkció.*mosolyog rá, majd ismételten feltápászkodik, de ezúttal Patrickot is húzza magával, s amennyiben a fiú hagyja magát, a szoba közepére tereli. Amikor pedig ismételten felharsan egy újabb zeneszám, rögtön mozdul is a ritmusra, szorosan a sráchoz simulva, aki remélhetőleg belemegy a dologba és vele együtt táncol majd egy kis ideig.*
- Őszintén, nagyon is élveztem az előző táncot.*suttogja elég hangosan ahhoz, hogy a közvetlenül előtte álló srác meghallhassa, s közben nyújtózkodik szépen, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy újabb csókot kapjon.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2012-11-17, 5:24 pm

//Olvad//

*Sok minden kavarog idén a fejemben, nem is tudom hova pakolni magamba a dolgokat. Egyszer ehhez van kedvem, máskor abba vágok bele. Az egész egy nagy kavarc, amit alkotásban élek ki. Mindig is terveztem magamnak ruhákat, amik ugyan nem feltétlen tértek el mindig az eredetitől, de szerettem saját mintáimmal feldobni ruhadarabjaimat. Jelenlegi mániám a párduc minta. Fogalmam sincs, honnan jött csak kell, hogy valahol mindig legyen.
El is készültem pár darabbal, azonban mielőtt a nagy lelkesedést túlzásba vinném, bemutatót rendezek. Ez egy igen zártkörű kis rendezvény, hiszen egyetlen egy meghívott van, aki nem más, mint Bruno.*
- Majd lesz olyan is. *Nyomok egy utolsó puszit a kis kéjenc arcára. Nem hazudtolta meg magát, de én ezért is szeretem, mindig őszinte. Most viszont előrukkolok az első darabbal, ami kellően visszafogott. Ez nem nyeri el Bruno tetszését, sőt ami azt illeti, elég őszintén válaszol, de nem sértődök meg rajta, bár szerintem ez a cipő koránt sem olyan csúnya, mint Ő gondolja.
Viszont mielőtt jobban belemerülnénk, a témába feldobom egy kicsit Macim kedvév, méghozzá egy csini piros darabbal. Az ilyen stílusú ruhákban én jobban érzem magam, de sajnálatomra nem túl sokan értékelik pozitívan, ha mindig ilyen szerelésben mászkálnék. Most azonban remélem, elnyeri a nagyfiú tetszését.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2012-11-17, 5:57 pm

*Különös meghívást kapok, egy kisebb divatbemutatót nézhetek meg, ami alapjáraton nem igazán érdekelne, de mivel Mona a modell, így a popcornnal az ölemben foglalok helyet. Nem titkolom el, hogy ruha nélkül sokkal érdekesebbnek tartanám a fel-le vonulását, mire megnyugtat, lesz olyan is, így hátradőlök, és élvezem a zenét, majd kicsivel később megérkezik a szöszi, de nem tetszik túzottan a ruha, amit visel, és ezt meg is mondom neki, de nem veszi a szívére, és hamarosan elő is áll a következővel, ami láttán már füttyentek egyet.*
- Hm, ez már sokkal jobban tetszik. *mondom, és többször is végigfuttatom rajta barna szemeimet, különösen nagy figyelmet fordítva a dekoltázsra, valamint a szoknya alsó vonalára, ami éppenhogy csak eltakarja formás fenekét.*
- Remélem ezek után már csak hasonló darabokkal jössz ki a kifutóra, ez illik hozzád. *nézek bele most a szemeibe, és nem hazudok, nagyon vadító benne. Bekapok pár falat popcornt, és kicsit feljebb ülök a fotelben, mert kényelmetlen volt így ebben a félig fekvő helyzetben.*
- Van még? *nézek rá, és talán van, két ruha miatt csak nem tervezett volna ekkora felhajtást, bár ki tudja, én kinézem belőle, hogy őszinte legyek.*

//Hiba miatt Fagy//

Tárgy: Re: A szükség szobája 2012-11-17, 6:35 pm

//NRT: Elisa-Patrick 2012.10.17.//
*A versenyt, és így a fogadást is megnyertem, de még nem árulom el, mi a kívánságom Elisa-tól, bármennyire aranyosan néz, és bármennyire szeretem, de még erre egy kicsit várnia kell. A helyiség megtervezése fantasztikus, nem túl giccses, pont tökéletes néhány kellemes óra eltöltéséhez. Elisa hallhatóan és láthatóan megkönnyebbült, hogy tetszik nekem a szoba, és ezt egy csókkal is bebizonyítom. Bent a lány mindkettőnknek forró csokit csinál, majd a kanapén kényelmebe helyezkedünk, és azt iszogatjuk, én pedig eközben hangulatzenét gondolok ki, és ez meg is szólal hamarosan. Egy ideig csak némán élvezem ezt a nyugodt pillanatot, aztán úgy gondolom, itt az ideje, hogy előrukkoljak a tervemmel, amit Elisa-nak találtam ki. Nagyon kis kíváncsi, és én nem is húzom már sokáig az időt, hanem kibököm, hogy azt szeretném, hogy táncoljon nekem. Nem szeretném, ha kényelmetlenül érezné magát emiatt a szokatlan kéréstől, de úgy tűnik, a meglepettségen kívül nincs problémája az ötletemmel.*
- Árgus szemekkel fogom lesni minden mozdulatod. *kacsintok rá, majd visszacsókolok, aztán hagyom, had készülődjön, addig én kényelmesen elhelyezkedem a kanapén, de csak miután a poharamat elraktam az asztalra. Nemsokára bele is kezd a táncba, és hogy őszinte legyek, le a kalappal, Elisa nagyon ügyesen táncol, ehhez remek alakja van, nagyon jól néz ki. Mikor közelebb sétál, és az orrával végigsimít a nyakamon, jóleső borzongás fut végig rajtam, aztán figyelem további tevékenységét, de a zenének hamar vége lesz, Elisa pedig átkarol.*
- Tökéletes volt, köszönöm. *mondom mosolyogva, majd megcsókolom, aztán a füléhez hajolok, hogy belesuttoghassak.*
- Szeretlek! *szólalok meg halkan, aztán hagyom, hogy felhúzzon, egyenesen a szoba közepére. Mikor megszólal a zene, és Elisa táncolni kezd, én is megmozdulok, kezeim Elisa derekán, de néha le-lecsúszik a leányzó fenekére is.*
- Akkor ezt még meg kell ismételni máskor is. *mosolyodom el, mikor azt mondja, élvezte az előző táncot. Sejtettem, hogy élvezni fogja, és örülök, hogy nem kellett tévednem. Engedek a kívánságának, és hosszan, szenvedélyesen csókolom meg, majd egyik kezemmel félresöpröm a haját, és a nyakát kezdem el finoman csókolgatni, kezeim pedig hol a hátát, hol fenekét, hol a lábát simogatják, és egy pimasz mozdulattal amúgy is rövid szoknyáját kicsit feljebb húzom. Remélem nem zavarja mindez, ha igen, úgyis szól, addig én visszatérek kívánatos ajkaihoz, majd nyelvem bebocsátást kér, hogy az övével egy érzéki táncot lejtsen.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2012-11-27, 3:18 pm

//Nrt: Bruno – Mona 2012. november 6.//

*Rám jött megint az öt perc, aminek köszönhetően jelenleg ruhagyártásba kezdtem bele. Mindig is varrogattam, ezért ez a tény annyira nem meglepő, de most egyszerre több ruhadarabbal is előálltam. Mielőtt azonban folytatnám a nagy szerveződést szükségem van valakinek a véleményére. Van ember, aki közül válogathatok, de Alinox helyett választásom Brunóra esik. Tudom, hogy barátnőm is őszintén megmondaná a véleményét, de a férfiak sokkal másabb dolgokat figyelnem meg a ruhákon és hát én terveztem pár pikáns darabot. Amúgy sem szeretem a hosszú, mindent takarós darabokat.
Tehát, egy ilyen kis divatbemutatóra invitálom Mackót, akinek az első darab egyáltalán nem tetszik, de a második falatnyi rucit egyből tudja értékelni. Tudat alatt megforgatom szememet, de azért elégedett vagyok, hogy sikerül lenyűgöznöm pasimat.*
- Miért pont ez? Milyen vagyok szerinted? *Fordulok vissza és nézek bele szemeibe. Egyetértek vele, az ilyen ruhákban érzem magam a legjobban, de ez egyfajta „ismerjük-meg-önmegunkat” játék is. Nem sétálok közelebb hozzá megtartom a pár lépés távolságot, de szemeimet nem veszem le róla. Érdekel a véleménye és remélem valami használható információval áll elő.
Miután válaszol kérdésére hatalmas vigyor terül szét az arcomon.*
- Hát, ami azt illeti akad még pár… bár most el kell gondolkodnom azon mit is vegyek fel. *Kacsintok rá huncutul, ugyan is én hoztam kevésbé kivágott darabokat, de ha ez tetszik neki és szerinte ez a kivágott, mutogatós stílus illik hozzám, akkor azt kapja.
Elsőnek egy fekete cicanacis kombót néztem ki, de Brunónak túl egyszerű lenne, ezért nem veszem fel az alá szánt pólót, csak kisétálok a ruhakölteményben.*
- Így gondoltad? *Vágom csípőre kezem, miközben kicsit előrébb nyomom cicijeimet. Mivel a ruha dekoltázsa ketté vágja a ruhát, így igen csak sokat enged mutatni. Miután végeztem a darab bemutatásával gyors, sietős átöltözés követően újabb extrém ruhaneműbe vágom magam.*
- Nekem ez a kedvencem. *Simítok végig hasamon. Ez a ruha számomra tökéletes. Megmutatja köldök Pc-m, tetoválásom, tökéletes alakom, hosszú lábaimat. Ugyan a nadrág igen rövid, így a közelebb levők kiszúrhatnak egy-két égési sérülést, amit az árvaházba szereztem. Általában úgy szoktam felöltözni, hogy ezek ne látszódjanak, de most már kezd egyre kevésbé érdekelni. Itt mindenkinek meg van a maga kis sötét múltja, én legalább nem tagadom le az enyémet.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2012-12-02, 5:16 pm

//NRT: Bruno-Mona - 2012.11.06.//

*Egy rögtönzött divatbemutató helyszínére csöppenek, mikor belépek a szükség szobájába, és természetesen Mona találta ki ezt az egészet, csak neki juthat ilyen az eszébe. Nem a mániám a divat, de mivel ő fog fel-alá masírozgatni a ruhákban, így azért jobban a kedvemre van az egész. Le is ülök popcornnal a kezemben, ám az első szett nem nyeri el a tetszésemet, ezt meg is mondom neki, de nem veszi a szívére. A második forduló már sokkal jobban tetszik, ennek hangot is adok, és egy kérdést kapok vissza.*
- Szexi. *mondom egy mosollyal az arcomon, és még egyszer végigfuttatom rajta a szememet, de aztán elvonul átöltözni, én addig pedig bekapok pár falat popcornt. Mikor megérkezik, elismerően füttyentek egyet.*
- Hm, alakul, tetszik, főleg a felső része. *kacsintok rá a szöszire, és tekintetem újra meg újra dekoltázsára siklik, mit tökéletesen kiemel ez a ruha, és sokat nem bíz a fantáziára, no nem mintha nem ismerném már a lány testét ruhák nélkül. Illegeti kicsit magát, majd elriszál egy újabb darabért, addig én eszek még egy kis pattogatott kukoricát, ám kis híján félrenyelem a falatot, mikor meglátom, milyen öltözetben jön ki. Kicsit köhögni kezdek, de aztán minden rendbe jön.*
- Wow. *esik le kicsit az állam, és le-fel tekintgetek a lányon. Iszonyat jól néz ki ebben a kis mini összeállításban. Látom az égési sérüléseit, de nem érdekelnek, szerintem tökéletesen néz ki ezzel együtt.*
- Fordulj megy egy kicsit! *kérem a lányt, és ha megfordul, akkor formás fenekét is megcsodálom.*
- Azt hiszem, nekem is ez a kedvencem. *mondom egy vigyorral az arcomon, majd félreteszem a tál popcornt, és kinyújtom a kezem a szöszi felé, hogy jöjjön közelebb, had lessem meg innen is, persze némi hátsó szándékom is van, de mindent csak sorjában.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2012-12-14, 4:12 pm

//Terramágia 10. házi 1. rész//

*Úgy határoz, hogy gyakorolni fog, mert nem elég az elmélet ahhoz, hogy tudjon is valamit. Ma a terramágiát veszi elő, azt akarja gyakorolni, és az utolsó varázslatot, mert az a legfrissebb, az olyan, amit legkevésbé ismer. Miután ezt így szépen kigondolja, elindul a második emeletre. Egyébként öltözéke csak a szokásos fekete, de azért olyanok, amik védenek a hideg ellen, télen nem lehet könnyelműsködni. A pálcája a zsebében van, direkt ellenőrizte is, pedig tudja, hogy mindig nála van. A jobb csuklóján az órája, meg egy piercing, és ennyi. Meg azért egy kabátot is visel, mert még Seolra is készül átmenni a nap folyamán, nem is olyan sok idő múlva. Készen áll mindenre, jelen esetben most a varázslásra. Pár perc alatt felér a másodikra, és odaáll az elé a bizonyos fal elé. Először is átgondolja, hogy mire lesz szüksége, majd a helyiségre gondol, ahol ezeket megszerezheti. A szoba munkálkodik pár másodpercet, és már meg is jelenik neki az ajtó. Belép a szobába, ami ezúttal egy mágusok számára fenntartott, minden eszközt tartalmazó boltot jelenít meg. Minek túlbonyolítani a dolgot, ha egyszer egy boltban minden megvan? Kell neki egy kis idő, míg kiismeri magát a polcok között, de végül nekilát összegyűjteni a hozzávalókat, és amit megtalál, azt odarakja az elől lévő kerek asztalra. Mikor megvan, még egyszer végigveszi magában, hogy mi kell, és ellenőrzi, hogy minden megvan-e. Az ellenőrzés alatt rájön, hogy valamije nincs. Nem nélkülözhetetlen dolog, de azért mégis csak jobb egy késsel elvágni a kezét, mint a pálcával, amivel túlzásba lehet esni. És végre minden készen áll a földelementál elkészítéséhez. Maga elé tesz egy tálat, majd az összegyűjtött összetevők felé nyúl. Először a fűrészporból rak bele egy, majd két marékkal, utána jön a sivatagi homok, a kőpor és a föld, mindből két marékkal. És már csak a vér van hátra. Kezébe veszi a kést, de még mielőtt megvágná magát, megnézi, hova vágjon, hogy ne kezdjen el folyni a vére, csak szépen lecsöpögtethesse a tálba. Végül úgy határoz, hogy a tenyerébe fog vágni, és majd az összeszorított ökléből folyó cseppek kerülnek a tálba. Hozzászokott már a fájdalomhoz, így mikor a kést végighúzza a tenyerén, szinte nem is érzi, csak tompa sajgás az egész, semmi több. És persze az, hogy vérezni kezd. Leteszi a kést az asztalra és ökölbe szorítja a kezét. Az öklét a tál felé tartja, így a csöpögő vér a tálba esik. Pontosan számolja, hogy hány csepp ment már bele, és amikor megvan a tizedik is, elveszi a tál felől a kezét. Meggyógyítani ráér később is, most azonban előveszi a pálcáját és a tálban lévő keverékre tartja.*
- Ortus elementum.*mondja ki az igét, mire az anyagok mozgolódni kezdenek és összekeverednek, egy nagyon „szép” keveréket hozva létre. Mindkét kezével megfogja a tálat és a tartalmát a földre önti. Az elementál elkezd formálódni, láb, test, karok, fej, kis idő múlva már teljes nagyságában magasodik a srác előtt. Ő elmosolyodik, hurrá, sikerült, most, hogy megvan, itt az ideje a gyakorlásnak, a tesztelésnek, hogy mire képes az elementál. De előtte…*
- Hippokrax.*a seb a tenyerén összehúzódik, majd teljese eltűnik, már csak a véres keze az emlékeztető arról, hogy itt egy perce még hosszú seb volt. Amint ezzel kész van, az elementálhoz fordul.*
~Kövess.~*parancsolja neki gondolati úton, és elindul az ajtó felé. Nem néz hátra, de hallja, hogy a lény jön utána és követi, eddig oké, engedelmeskedik. Reméli, hogy a továbbiakban is így marad ez, és nem szúrt el semmit a létrehozás közben. Bár ha engedelmeskedik, nagy gond biztos nem lehet. Most viszont Seol felé veszi az útját, nyomában az elementállal, mert ott sok a földes terület, és így megnézheti, mire képes a lény.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2012-12-21, 2:47 pm

//NRT: Alice és Zoárd - 2012.12.07. (Előzmény az édességek viharában)//

*Cseppet meglep válasza, mely szerint úgy értelmezte a szavaimat, ahogy, ugyanis én nem ilyennek szántam, de most már leesik, hogy valószínűleg neki nincs baja az ilyesmivel, sőt, még hasonlítunk is egymásra. Ez már tényleg hihetetlennek tűnik, de mégis felvillanyoz, nagyon is, így még inkább folytatom ezt a rámenős, aranyos utalgatást, próbálva kicsit közelebb kerülni hozzá, megtudni, hogy mire mit és hogyan is reagál. Tehát felvetem neki, hogy láthat engem étcsokoládéban és még le is rajzolhat, hogyha szeretne és amikor összegzi mindezt, már bólogatok is hozzá aprókat.*
- Akkor ezt megbeszéltük. *azért a meztelenséget szerintem nem vállalnám be, de a bikini bőven megteszi és szerintem úgy is már elég csábító a dolog, már ha egyáltalán én tetszem neki. Az egyirányú dolgok soha nem jók, de idővel bizonyára ki fog majd derülni a dolog, az ilyesmit nem lehet sokáig titokban tartani. *
- Amúgy én soha, semmit se kapok ám meg könnyen, szóval már hozzászoktam. *ismerem is be kissé halkabban, de ez nem szegi kedvemet, hogy ismét le ne csapjak egy labdát, amit feldob nekem, a válasza pedig most már egyértelmű: benne van mindebbe.*
- Nem csak te, de már most örülök, hogy beléd botlottam ma. *ismerem is be és végül jöhet a kölcsönös ajándéknézés, hogy vajon mi is illene a másikhoz, így kerítem elő a herceget és mesélek is arról, hogy nem hiszek én már az ilyen tündérmesékben. Soha nem volt komolyabb kapcsolatom, nem voltam még szerelmes, valahogy odáig nem juthattam el, pedig nagyon szívesen megérezném már ezt az érzést, biztosan csodálatos lehet.*
- Szerencsétlen vagyok a kapcsolatokban, valamiért senkinek se vagyok jó. Egy idő után meggondolják magukat, szóval így jártam, nincs miben reménykednem. De neked gondolom jobbak a tapasztalataid. *kíváncsiskodom egy picikét én is, most, hogy többet is elárultam magamról, mint kellene. Ő viszont elég tökéletesnek néz ki, bár utólag bármi megváltozhat, így nem írom őt még le ennek, hogy nincs benne rossz, mert lehet, hogy csak játszadozik velem, aztán ennyi volt, már el is vagyok felejtve. A kis figurák viszont befejezik a harcot, én pedig meg is veszem a herceget, már csak a mai nap emléke miatt is.*
- Megvuduzni? Én? Téged? Ezt most komolyan kérdezted? *pislogok rá nagy szemekkel, mert azért ez mégis csak túlzás. Ennyire tőlem aztán nem kell tartani, szerintem eddig se mutatkoztam valami veszélyesnek, ez után se áll szándékomban. Inkább témát váltunk, így jönnek szóba az ajándékok, majd ez után a család is, amellyel nem túl jó felé tapogatózom, így már bocsánatot is kérek és bólintok is arra, amit hallok, hogy még friss mindez. Bele se merek gondolni, hogy mi lenne velem, ha elveszíteném a szüleimet, szegény fiú... Fizetünk is, ideje távozni innen és magunk mögött hagyni ezt a témát, tehát miután mindketten végzünk, kint folytatjuk a beszélgetést és térünk rá arra, hogy vajon hova tovább... Amikor viszont meghallom a felhívást, belül azért elgondolkodok, hogy nem korai ez, de hát egyszer élünk.*
- Legyen! *bólintok is rá határozottan.* - Akkor menjünk oda, de aztán jó fiú legyél. *emelem fel ujjamat is fenyegetően, mivel nem hagyok ám bármit, ezt még jobb, ha most tudja. Szóval ha minden igaz, akkor már el is indulunk a Mysterio felé, ahol meg sem állunk a második emeletig, ott viszont én gondolkodom, így behunyom szemeimet és miután kész, már ajtót is tárok Zoárd előtt, ki ha belép, egy nem túl nagy, de mégis szép helyet láthat. A falak kellemes, lila színűek, az egyik falnál egy kanapé található, melyben ég a tűz, mellette pedig egy kényelmes kanapé, ahol majd valószínűleg Zoárd tartózkodik majd. A kanapé mellett egy kis asztalon van minden, ami szükséges lehet a rajzoláshoz és pont a fotel előtt pedig egy kis medence van, tele étcsokoládéval, nem messze tőle pedig egy pici fürdő, ahol majd lemoshatom magam. Néhány tájkép díszíti a falakat és egy kis bor is van ám az egyik sarokban lévő asztalon, két pohárral, de más nincs, legalábbis egyelőre. Ha szeretnénk, utólag amúgy is bármikor módosíthatunk a szoba elrendezésén.*
- Na, megfelel? *bikinire nincs szükségem, hiszen van rajtam fehérnemű, az szerintem elég lesz, annyira nem vagyok amúgy se szégyenlős, itt pedig kellemes meleg van, megfázni se fogok. Az ajándékokat egy kisebb asztalra pakolom, majd leveszem magamról a felesleges téli viseletet is, így nemsokára egy bő szárú, világoskék színű farmernadrágban maradok, melyről láncok lógnak le, felül pedig egy fehér pulóver van rajtam, kezeimen pedig steampunkos kütyük, mik kilátszanak a ruha alól. A pulóvert is lekapom, így az alatta lévő póló-összeválogatás is látszik, tehát több anyagból varrtam össze ezt a ruhát, mely kék-fehér-ezüst színű és nagyon is szép, hátam, dekoltázsom, kezeim és pocakom is kilátszik, de mégse kirívó, valahogy hozzám illő. A kezeimen lévő nehéz, fém karkötők miatt viszont könyökömig egy kézvédő anyag is található rajtam, mindkét kezemen, hogy véletlenül se karcoljam meg magam, tehát ilyen az összhatás, de ha rajzolni fog, minden bizonnyal leszedem magamról ezeket is.*
- Te hogy gondoltad a rajzolást? Én fehérneműben, ékszerek nélkül, de hallgatom az ötleteket. *kíváncsiskodom is és remélhetőleg az ajtót becsukjuk magunk mögött és most már csak ketten maradunk. Picit furcsa a helyzet, de egyelőre élvezem.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2012-12-21, 6:16 pm

//NRT - Wera és Raiden - 2012.12.09. - Az előzmények az Iskolai kikötőben olvashatóak!//

* Mintha valami őszinteségre épülő játékot játszanánk egymással, de főleg ő velem, hiszen neki van több közölni valója, ám végül én magam is terítékre kerülök. S most először, mert hogy többször szóba került már a jövőm mikor burkoltan, mikor kevésbé, nem vállam kezdem vonogatni, hanem egész egyszerűen mosoly kerül arcomra, s láthatóan izgatott magabiztossággal vágok bele a magyarázásba. *
- Szóval azt hiszem, pont te voltál az, aki rádöbbentett arra, talán most már élnem kellene azzal a képességgel, amim van.. * célzom itt burkoltan a varázserő birtoklására, amivel megáldott a sors, de csak pár másodpercnyi szünetet tartok, mivel van más közölni valóm is. * - És mivel jó vagyok metamorf mágiából, így terveztem egy házikót magamnak, és az öcsémnek. A külseje már megvan, de mivel máshoz nem igazán értek, ezért a víz, meg ilyenek azok szerelőkre vannak hagyva, de most is dolgoznak rajta, ha jól tudom. * mosolygom rá aranyosan, nagyon örülök ennek, de tényleg. Kezdem kevésbé elveszettnek érezni magam, és ez marha jó érzés. *
- Aztán meg az öcsémet is magamhoz vehetem, amint meglesz a ház, kerítek egy felvigyázót mellé, és kiveszem a nevelőotthonból. Nekem egyetem, neki iskola, aztán ha dolgozom, rendesen el is tudom majd látni.. meg az előtt is. * foglalom össze röviden, céltudatosabb vagyok, mint hónapokkal ezelőtt, hiszen van, mi motiváljon, amiről még csak beszélnem sem nehéz, és most ő is ide csöppent nekem, azért majdhogynem a semmiből, és olyasmikkel áll elém, amiknek legbelül iszonyatosan örülök, de érthető módon még is tartok picit. *
- Úgy legyen! * mosolyodom el pironkodva egy picinykét, végül engedek is a puszinak, mely hosszabb is lesz talán a tervezettnél, de nem hinném, hogy említenem kellene, én mennyire vágytam már erre, vele egyetemben. Az események persze tovább haladnak, így hallhatok egy rövid történetet a családjáról, melyről bizony véleményem is megvan, amit képtelen vagyok véka alá rejteni. *
- Persze, hogy tudom.. viszont szerintem édesapád akkor is büszke lenne rád. * Sainusról már nem is kérdezek, nem tudom, akar-e még erről beszélni, én pedig nem erőltetek semmit, inkább csak felkelek mellőle, s mindenféle hátsó szándék nélkül támaszkodom úgymond picit lábaira kezeimmel, s ölelem is végül magamhoz. Irtózatosan jól esik közel érezni magamhoz, és hát csak szeretgetni akarom, törődni vele, hátha negatív hangulata valamivel megenyhül, vagy legalább el tudna vonatkoztatni. Az ölelés persze idővel véget ér, de amit indítványoz, természetesen ínyemre van, így bólintok is, miközben kissé lehunyom szemeimet is érintésére. *
- Indulhatunk is felőlem. * mosolyodom el aranyosan, s bár vadóc vagyok, és számára most már bármire kapható, de mégsem értelmezem gyomorgörccsel kérését, hanem inkább szépen kezébe helyezem mancsomat, hogy ujjainkkal kapaszkodhassunk össze, majd pedig hamarosan már nem csak hogy beérünk az ódon falak közé, de felfelé is tartunk a szoba irányába. *
- Rendben, van is ötletem. * fogadom el így az ajánlatot, s ha felértünk, nem engedem el egyelőre kezét, viszont szemeimet lehunyva pár másodpercre el is képzelem, milyen belső fogadjon minket az ajtón túl. * - Kész is. * pillantok felé a csillogó zöldekkel, s ha ő nem, hát majd én betessékelem magunkat az ajtó kinyitásával. És hogy mit láthat bent? Egy egyszerű, nem túl csicsás szobácskát, melynek fala pasztell színű, velünk szemben egy fakeretes, plafonig érő, baldachinos, nagyobb ágy, emellett pedig a falon egy kandalló adja a meleget, a benne ropogó tűzzel. Fényt is tulajdonképpen csak a kandalló ad, valamint az a jó pár fáklya, melyek a falon, körben helyezkednek el. Este van, nem hiszem, hogy gond lenne a félhomály, valamikor pihennünk is kellene. Pluszban még egy kisebb asztal, és két fotel díszeleg az ágy felénk levő végénél, melyek közül az egyiket elérve eresztem el a srácot, s válok meg sapkámtól, valamint kabátomtól is igyekszem, tekintetét keresve közben. *
- Remélem tetszik, kint úgyis elég hideg volt. * siklik el tekintetem cseppet a kandalló irányába, melyhez oda is sétálok, ha már lemaradt rólam a kabát, na meg a sapka és sál is, tehát minden, ami nem szükséges, hogy kis ideig kezeimet melengethessem a tűznél. *

Tárgy: Re: A szükség szobája 2012-12-22, 11:38 pm

//NRT: Raiden és Wera - 2012.12.09.//

*Most, hogy kicsit többet megtudok Weráról, egyértelműen érdeklődni kezdek felőle, hogy mi is lesz vele a jövőben, mihez kezd majd, hogyan oldja meg a dolgait, ilyesmik. Kemény kis csaj és okos is, szóval szerintem mindenképpen van esélye egy normális jövőre, de mivel még csak most kezdünk normálisan közel kerülni egymáshoz, így inkább nem ajánlom fel neki a támogatásomat, szerintem semmi szükség nincs rá, nem hiszem, hogy örülne neki, amilyen kis makacs teremtés, talán majd később...*
- Ühüm, én. *bólintok is rá, de elhallgatok, hogy tovább folytassa, mi mindent tervez, de amikor meghallom, hogy a metamorf mágiával szeretne maguknak otthont építeni, bizony meglepetten pillantok rá, mivel ez nagyon sok időt és energiát vesz igénybe, de minden bizonnyal képes lesz rá, nem hiszem, hogy kapkodnia kell.*
- Hű, hát ez nem semmi. Vannak itt tervek és tudod, ha segítség kell, majd szólj. *mosolyodom is el kedvesen és ez után jön az utalásom is, mely szerint szeretném, ha komolyak lennének a dolgaink, hogyha végre nem csak két vonzódó tini lennénk, hanem egy pár, akiket már komolyan lehet venni, akik közös erővel mindenre képesek. Látom a szép szemeken, hogy mennyire örül is mindennek, ahogy én magam is és hát tudtam, hogy nem fog visszautasítani, szerencsére ez volt az egyetlen biztos dolog mostanában az életemben. Még azért kicsi időre visszakanyarodunk a szüleimhez is és aprót biccentek nemsokára a lány felé.*
- Köszönöm, de én nem hiszem, hogy az. *akármilyen keserű is a dolog, nem gondolom úgy, hogy túl sok büszkeséget jelentenék feketemágusként apámnak, aki auror volt. Na de megölelgetem még a lánykát és ez után el is hagyjuk a kikötőt, így térünk fel a második emeletre, ahol a szükség szobájába menve hagyom is kibontakozni a lány kreatívságát, de nem kell megerőltetnie magát, nekem mindegy, hogy hol pihenünk le. Amikor végez, már be is sétálok és körbe is nézek a kényelmes, kicsinyke, de annál otthonosabb helyen.*
- Csinos és nagyon kényelmesnek tűnik az az ágy. *mosolyodom is el most már jobb kedvűen, majd az ajtót becsukom magunk után, ez után pedig a fotelhez lépek, ahova lepakolom a felesleges ruhákat, tehát a téli kiegészítőket, majd pedig jöhetnek a cipők, a pulóver és a farmernadrág, hogy egy fekete boxerben és fekete színű, rövid ujjú pólóban bújjak be az ágyba, a puha takaró alá.*
- Ugye azért ide is jössz? Hidd el, én is fel tudlak melegíteni, nem csak a kandalló. *mosolygok is rá továbbra is, kezemet felé nyújtva és hogyha Wera is bebújik mellém, magamhoz ölelem csodálatos testét és egy csókot lehelek puha ajkára, most már nyelvemet is bevetve ám a cél érdekében és ha minden igaz, egy kis beszélgetés és további csókcsaták után már az álmok mezejére is térünk.*

//Köszi a játékot! Smile

//

Tárgy: Re: A szükség szobája 2012-12-23, 12:26 am

//NRT - Wera és Raiden - 2012.12.09.//

* Ha már így érdeklődik felőlem, ami egyébként nagyon is jól esik kicsinyke lelkemnek, evidens, hogy nem fogok hallgatni semmi felől. Az őszinteséget őszinteséggel kell meghálálni, ezt még én is tudom, különben nem épül a bizalom, ami kettőnk között éppen ideje lenne már, hogy erősödjön, és most úgy érzem, elérkezett talán ez az idő is. *
- Ühüm, te. * vigyorgom aranyosan reakciójára, mert hát igen, így volt, nem is tudom már, mikor és mit mondott, olyan nagyon régen volt, de hogy egy kisebb fajta fenékbe billentésként ért a dolog, az is biztos. Na de nem állnak meg a dolgok egy szimpla háznál, van itt más is, amit tudnia kellene, mint például öcsémről, ki nemsoká már teljesen hozzám fog tartozni, és nem is eresztem el most már soha többet. Jó lesz ez így nekünk kettőnknek, és most már Raiden is érzékelheti, határozottságom megrendíthetetlen, kedves szavai pedig igazán jól esnek, mindannak ellenére, hogy mosolyogva, de nemet intek buksimmal. *
- Köszönöm, de egyelőre meg kell állnom a saját lábamon, szóval igyekszem, amíg lehet. Viszont ha kész lesz minden, és az öcsi is otthon, eljöhetnél megnézni, mit is alkottam. * döntöm meg buksim cseppet, tényleg szeretném, hogy lássa idézőjelesen két kezem munkáját, és ez csak erősödik bennem, mikor is a tényleges lényegre tér azzal, hogy burkoltan közli, tartozzunk mi egymáshoz, én pedig hülye is lennék nemet mondani ennyi idő után. Szenvedtem azért érte rendesen, tehát ez már értékelendő, de érezhetően nem csak ezért kellek neki, ami helyre teszi gyomromat is. S ha túlestünk ezen, pár szót váltunk még a történtekről, én pedig már csak megölelni szeretném, ami szerencsére nem lesz meghiúsítva, ezt követően pedig a kastély, majd a második felé véve az irányt kapom a kérést, miszerint képzelegnem kellene valami szépséget a szükség szobájába. Nem is tart ez sokáig, a hely máris kész, így térünk is be oda, én pedig mosolyogva fogadom a dicséretet. *
- Majd kiderül, de én igyekeztem. * válok meg közben gönceimtől, s bár nem kezdek olyan nagy vetkőzésbe, mint ő, először a kandalló felé lépdelek, melengetve kicsit kezeimet, s tulajdonképpen csak fél szemmel nézem végig a vetkőzést, melyet produkál, s melytől cseppet még meg is borzongom. Ritka eset, de komolyan zavarban érzem magam, pedig nincs miért szégyenkeznem, egy picit sem. *
- Ühüm. * mosolyodom el nózim alatt, hogy aztán végül a másik fotelhez lépve kezdjek most én is megválni ruháimtól. Előbb a csizma, majd a pulóver, végül a nadrág is lekerül, hisz ez még semmit nem jelent. Lábikóimról is lekapom a zoknikat, melyek a ruhakupac tetején landolnak, így alul csak egy fekete csipkés tanga marad, felül pedig, pólóm alól ügyesen és gyorsan bújok ki melltartómból is, cseppet pironkodva. *
- Amúgy.. komolyan hihetetlen, hogy ezt mondtad nekem. Sosem mertem úgy igazán belegondolni, hogy idáig is eljuthatunk. * mosolygom rá, egy pillanatra leülve az ágy szélére, majd ha már kellőképp sikerült elpirulnom csak a gondolatra is, hogy hozzá bújhatok, és ez tökéletesen elég, szépen bemászom mellé az ágyba, engedve az ölelésnek, és bújok is én aranyosan, na meg a csókot sem vetem meg, sőt. Hihetetlen, hogy pár órával ezelőtt eszembe nem jutott volna ilyesmi, most pedig itt vagyok vele, kettesben, nyugiban, és őszintén. Ám de azért tényleg belefér még egy kis beszélgetés, na meg játszadozás, de végül csak elér az a fránya álommanó. Holnap is lesz nap, ő pedig nem szalad el, most már egészen biztosan tudom. *

//Én is köszi ^^//

Tárgy: Re: A szükség szobája 2012-12-29, 10:06 pm

//NRT: Alice és Zoárd - 2012.12.07.//

* Kicsit izgulok, hogy vajon leesik-e neki amit a tudtára szerettem volna hozni megjegyzésemmel. Pontosabban nem vagyok benne teljesen biztos, hogy szeretném, ha tudna róla, ezért az ő kezébe helyezem a döntést. Tehet úgy, mintha nem vette volna észre, már ha zavarja a dolog, bár azt hiszem, a legtöbben inkább elkerekedett szemmel kérdőre vonnának. Minthogy egyik sem történik, hiába várok összeszorított fogakkal, értetlenül pislogok a lányra, ám ő ugyan olyan vidáman folytatja sőt, azt is lefixáljuk, hogy majd egyszer lerajzolhatom csokiban. * ~ hm. A lányok furcsák. ~* állapítom meg, talán kezdő biszexként, bár már nem is merek semmit gondolni, mert úgyis csak összezavarna a sok önelemzés. Azt hiszem, jót tenne egy beszélgetés erről Alice-szel, ám még túl korainak ítélem a dolgot, meg a helyszín sem épp megfelelő, ezért jegelem a témát egyelőre. A lány szavait, amivel elkönyveli jövőbeli terveinket, egy kacsintással nyugtázom, de azért megjegyzem, hogy nem kaphat ám meg mindent egy csettintésre, mielőtt nagyon elkényeztetném. *
- Akkor ezért vagy olyan rámenős…* jegyzem meg alig hallhatóan, amit nem bántásnak szánok, szimplán csak piszkálódásnak, ám ahogy eddig Alicet megismertem, remélhetem, hogy nem veszi zokon szavaimat.*
- Részemről a szerencse.* bólintok a beismerésre, miszerint mindennek ellenére örül, hogy találkozott velem. Effélét nem sűrűn jelentenek ki rólam az emberek, úgyhogy ezt fel is írom gondolatban a dicsőségfalamra. Örömködésemet azonban beárnyékolja a lányka monológja, arról, hogy nem volt túlzottan szerencsés eddig a párkapcsolatok terén. *
- Reménykedni mindig van miért!* jelentem ki ellentmondást nem tűrően. Meg is torpanok, ujjamat az álla alá teszem, így kényszerítve arra, hogy acélszürke szemeimbe nézzen, melyek most komolyságot, és bizonyosságot sugároznak. Hogy honnan ez a magabiztosság, magam sem tudom, hisz én magam baltáztam el a lehetőséget, hogy Marcussal együtt lehessek, ezt pedig kár ráfogni bármi másra.* - A nőügyeimre vagy kíváncsi?* engedem is el, kiegyenesedve, kacér pillantást vetve rá, hisz a színészkedés nagyon megy, főleg ha egy hölgy van terítéken még akkor is, ha jobbára az asztal érintetlen dísze marad.*
- Mindeddig egyvalakihez kerültem közelebb, de azt is elszúrtam, tehát semmivel sem fényesebb a statisztikám mint neked.* nyugtatom is meg, bár tudom, hogy mindez nem pontra megy. A szomorú téma feledtetéseként jöhet egy kis kardvívás a kezünkben tartott figurákkal, majd meglepődve tapasztalom, hogy Alice meg akarja venni a hercegfigurát.*
- Nem egészen, de ki tudhatná, hogy mire képes egy kis boszorka?* mosolygok sejtelmesen rá, hogy értse, félig meddig viccnek szántam a kérdést, de azért tisztában vagyok azzal, hogy léteznek ilyen technikák, tehát érdekel, mennyire kell vigyáznom magamra, nehogy váratlan büntiben részesüljek. Ha ezt megbeszéljük, következhet egy sokkal kellemetlenebb téma, amit nagy vonalakban felvázolok előtte, de nem akarom, hogy eluralkodjon rajtam a letargia, amit a közelgő év végi hajrá gondolata csak felerősítene. Inkább indítványozom, hogy fizessük ki a kosarunk tartalmát, így jutunk is ki hamarosan a friss levegőre.*
- Ééén? Mindig!* biztosítom is azonnal, bár hangvételemből tudhatja, hogy ez az állítás nem olyan sziklaszilárd, mint az ő fenyegetése. Természetesen nem fogok rámászni, hiszen még csak ma ismertem meg, én pedig a fokozatosság híve vagyok. Miután tisztázzuk a játékszabályokat, el is indulunk vissza az iskolába, egészen pontosan a második emeletre, a szükség szobájába. A küszöb előtt megtorpanunk, amíg Alice kigondolja az elrendezést. Ezt a feladatot amúgy is szívesen hagyom most rá, hiszen a legkényesebb pontját, vagyis a csokis medencét jobb, ha ő álmodja meg, én utólag is tudok kisebb változtatásokat eszközölni ha szükséges. Amint Alice jelzi, hogy elkészült a belső tér, előre is engedem, és csak eztán csodálom meg az alkotását. Mindent összevetve hangulatos kis zugot hozott létre, ami nem túl nagy, a célnak pedig pont megfelel, kivéve, hogy…*
- Így egy fokkal jobb. Egyébként perfekto!* dicsérem meg a lányt kis körbeszemlélődés után, minek hatására megállapítom, hogy a fények nem túl előnyösek így. Ezért a medence szélére képzelek néhány narancssárga üvegű mécsest, valamint a világítást tompábbra veszem.* - Ne ijedj meg, nem egy kéjbarlangot akarok, csak ez a természetes fény jobban kiemeli majd a csoki színét, és nem leszel a kontraszttól túl sápadt sem.* magyarázom neki, mivel a kezdeti tervekkel ellentétben most már inkább egy festményre gondolnék, de a barna toll, szén vagy pasztell gondolata is csábító. Míg mindezt eldöntöm lassan körbejárom a medencét, így meg is jelenik az egyik sarkában egy aprócska csobogó, amolyan hegységről lefolyó vízesésszerű, hogy ne csak Alice legyen majd a képen. Persze ő lesz a fő attrakció, de szeretem a hátteret is kidolgozni, ha időm engedi. Művészet iránti szenvedélyem ismét magával ragad, ezért csak akkor kapok észbe, mikor Alice már leveti a melegebb holmijait, ami engem is pakolászásra késztet, miután megállapítom magamban, hogy igazán rafinált szabása van ennek a felsőnek. Képzeletem nyomán meg is jelenik egy pár fogas, amire felakaszthatom a kabátomat, ám sokat nem szöszölök mindezzel, még ha jól is esik egy kicsit húzni az időt. Amint visszafordulok a lányhoz, rajtam is már csak egy zöld ing és egy fekete naci látható. Bevallom, egy kicsit ideges vagyok, noha sokat segít Alice közvetlensége, aki egyből a tárgyra tér.*
- Ezeket én is levenném, mert nem hiszem, hogy a csoki túl jót tenne nekik. Végül is anélkül is lerajzolhatlak majd, de ha már itt vagyunk, szeretnélek egy kicsit összemaszatolni.* kuncogok huncut szemekkel, arra várva, hogy majd akkor készségesen vetkőzni kezd a modellem. Aztán jobb ötletem támad.* - Vagy segítsek?* döntöm oldalra a fejem, mert elnézve ezt a sok mindenfélét, még jövő héten is itt leszünk, ha mind le akarja szüretelni. Nekem legalábbis ennyi időbe kerülne körülbelül megszabadulni tőlük, de gondolom Alice gyakorlottabb e téren. Ha mindez sikerül, odalépek a medencéhez, majd kinyújtott kezembe képzelek egy pezsgőspoharat. Amint ujjaim rákulcsolódnak a hideg üvegre, belemártom a langyos csokoládéba, hogy telitöltsem a poharam, majd bal kézbe átvéve jobbomat nyújtom a lánynak.*
- Szabad lesz?* kérdezem, mintha fel szeretném kérni egy táncra, ami nem túlzás, mert pár lépésre még szükségem van ahhoz, hogy odasasszézzak a lánnyal a csokifürdőhőz. Az utat,ha minden igaz nem túl bonyolult tánclépésben tesszük meg, aminek a végén megpörgetem a lányt, majd szakszerűen be is döntöm.*
- Akkor egészségünkre!* mosolyodom el, mivel eddig kissé feszülten koncentráltam, nehogy idő előtt kilöttyintsem a pohár tartalmát, amit át is passzolok a másik kezembe mikor a pörgetés után a lányka a karomba érkezik. Sokat gyakoroltam ezt a mozdulatsort, de élesben még sosem volt alkalmam kipróbálni, egészen eddig. Ha mindezt Alice megengedi, akkor vékony csíkban rácsöpögtetem a csokoládét, ami a sajátos helyzetnek köszönhetően lassan lefolyik a bőrén. Csak ha a pohár félig kiürül, akkor segítem felegyenesedni, majd elégedetten kortyolok egy aprót az édességből figyelve a lányka reakcióját. Azt hiszem, hogy a hagyományos hercegek a lánykéréssel kezdik, mielőtt ilyesmire vetemednének. Még szerencse, hogy nem hisz bennük.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2013-01-02, 7:26 pm

//NRT: Alice és Zoárd - 2012.12.07.//

*Nem is értem, hogy honnan veszi Zoárd, hogy én mindent megkaphatok, amit csak szeretnék. Azért jobbnak látom ezt tisztázni vele, mert nem hiszem, hogy ilyen benyomást keltettem volna, a válasz viszont meglepő. Rámenősségemre hivatkozik, így csak elhallgatok, úgy nézegetem türelmesen az arcát, majd sütöm is le picit szemeimet.*
- Ha zavar, akkor visszavehetek. Én ilyen vagyok, megszoktam már. *ismerem is be, végül szemeibe is felnézve, mivel tényleg nem tudom, nem értem, hogy ezt most negatívan hozta-e felé, de valamiért úgy érzem, hogy igen. Beszélünk viszont még a kapcsolatokról is, először az enyémről, mely szerint nem vagyok túl szerencsés, tényleg, kezdem úgy érezni, hogy velem lehet valahol a baj, talán tényleg a rámenősségem az oka, de amikor állam alá nyúl ujjával, meglepetten nézek szemeibe és cseppet mintha el is pirulnék...*
- Igen! *bólintok miután elereszt és inkább próbálok nem tovább agyalni ezen a rövidke jeleneten, hanem engedek annak, hogy rátérjünk Zoárdra.* - Minden érdekel, szóval mesélj csak! *bíztatom is kedvesen, így tudom meg nemsokára azt is, hogy egyetlen egy valaki volt, akihez eddig közelebb került a fiú és hirtelen szólal meg bennem a vészcsengő, hogy lehet, hogy még mindig szereti, esetleg a szíve is őt kívánja, én pedig itt útban vagyok. Ajkamba harapok, alig észrevehetően, tényleg ideje lenne visszafognom magam és bár úgy kérdeznék, ezer egy dolgot, de nincs sok közöm hozzá, be kéne fognom, le kellene állni ténylegesen.*
- De még lehet, hogy van remény, ahogy te is mondtad. *próbálom bíztatni kedvesen, mert ha van valaki más, akkor nem leszek tovább rámenős, akkor visszafogottan fogok beszélgetni vele és viselkedni is. A kis figurák is előtérbe kerülnek, a herceg pedig nyer is, aki ezért a kosaramban landol, hogy egyelőre hazavihessem magamhoz és karácsonykor megajándékozhassak vele egy bizonyos herceget, de azért ezt egyelőre még titokban tartom. A vudus dolog viszont újabb érdekes felvetés.*
- Nem vagyok ilyen rosszindulatú, de látszik még, hogy nem ismersz. *csóválom is meg fejemet egy aprócska mosollyal ajkamnál, mivel tényleg nem vagyok egy gonosz lány, nem szoktam rosszat akarni senkinek sem, szóval ilyesmitől nem kell félnie, de erre majd Zoárd is rájön talán idővel. Még azért a csalásod téma is szóba jön, mely picit se kellemes, így hamar elhessegetjük azt, hogy ez után már fizethessünk és végül megállapodjunk a nap folytatásában, amelyre a szükség szobájában kerül sor. Festés, csokiban való fürdőzés, lesz itt minden, mi móka, kacagás. Így indulunk hát meg a révész felé, és meg sem állunk a második emeletig, ahol rajtam a sor, hogy gondoljak, tehát elképzeljem a szobát, mely csak egy keret, majd a fiú javít, alakít rajta, ha szeretne. Benyitunk hát és már meg is történik a formázás, így vonom fel szemöldökömet is a kevesebb fényre, majd felnevetek a kéjbarlangos megjegyzés hallatán.*
- Hát, nem is tűnsz olyan srácnak, de nyugodtan, kreatívkodj csak, elvégre te fogsz rajzolni. *hagyom is rá a dolgokat, miközben én már vetkőzni is kezdek és Zoárd elé tárom az elképzelésemet is, hogy miként gondolom a rajzolást. A csokis maszatolás számomra is egyértelmű, de azért a segítségre nem számítottam, így picit hezitálok, majd bólintok is egyet.*
- Ha szeretnél... *tehát pár ékszert levehet rólam, esetleg a felsőmet is, de a nacimtól magam szabadulok meg, így marad rajtam egy hófehér színű fehérnemű, csipkés kicsit átlátszó, de nagyon csinos és kiemeli szép testemet. Van ám kerek popó és formás mell, bár látszik, hogy még én is fogok nőiesedni, bár tény, hogy túl sokat nem kell. Miután viszont már csak így állok előtte, picit megigazítom hajamat is, majd a másik kezébe helyezem sajátomat, úgy lépek oda hozzá.*
- Picit kellemetlen még a helyzet, hiszen nem is ismerlek. Szeretném azért, ha tudnád, hogy nem mindenkivel vagyok ám ilyen. *nem is tudom, hogy miért mentem én most ebbe bele, de megtörtént, tehát perdülök is a fiú kezét követve, egészen addig, amíg el nem dőlök, bele a kezébe és már jöhet is rám a csokoládé. Fura érzés, főleg, hogy ez a játék igen csak erotikus, így nyelek egy aprót, miközben végignézem, ahogy mellemről lecsordogál pocimhoz és oldalamhoz is a csokoládé, de mivel a fiú kezében fekszem, ezért egyelőre nem tudok olyan könnyedén felkelni.*
- Te akarsz végig leöntögetni? *gondolom az, hogy boruljak bele a medencébe, az nem szexi és nem lesz művészi, így ha felenged egyenesedni, lassan belépkedem és mivel nagyjából bugyi alá ér a csoki a medencében, Zoárd még tud ügyeskedni.*
- De ne nézzek ám ki hülyén. *pislogok rá picit kételkedve, várva, hogy akkor megtörténjen a nagy csoki-öntés és utána elkezdhessük a képet.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2013-01-05, 11:26 pm

//NRT: Alice és Zoárd - 2012.12.07.//

*Alice meglehetősen közvetlenül viselkedett mindeddig velem, éppen ezért én is lazábbra veszem a figurát. Az alap udvariasság nem veszik ki belőlem, szerintem ha meghámoznának se sikerülne levetkőznöm, ennek ellenére úgy tűnik, mégis sikerül megbántanom a lányt, aki szemeit lesütve vesz vissza a lendületből.*
- Azt hiszem, ahogy a neved is mutatja, egyenesen Csodaországból érkeztél, ahol minden móka és kacagás. Úgyhogy kérlek ne hagyd abba, bármit is csinálsz!* váltok én is komolyabbra. Szavaimat veheti bóknak is, bár nem ez volt az elsődleges szándékom. Jól esik a vidámság ami belőle árad, hogy vele olyan könnyű beszélgetni szinte bármiről anélkül, hogy be kellene mutatnom az etikettkönyvben leírtakat. Az ő világa azonban annyira különbözik az enyémtől, hogy mindezt talán meg sem értené, ezért csak ennyit teszek még hozzá:* - Azt hiszem, jó hatással vagy rám.* mosolyodok el, ha végre a szemembe néz. Nem akarom túlzásba vinni az udvarlást, mert nem tudom, lehetne-e egyáltalán valami kettőnkből. Egyelőre nem akarom ezt eldönteni, csak kötöttségek nélkül élvezni a társaságát, amit beárnyékolhat az ő részéről ha vissza kell fognia magát, ezért igyekszem tudatni vele, hogy nem zavar a viselkedése, csak nemigen tudok vele mit kezdeni egyelőre. Főleg mikor eszembe juttatja Marcust is, legszívesebben tanácstalanul beletúrnék a hajamba egy nagy sóhajtással, de aztán legyűröm a késztetést. Valahogy nem lenne túl elegáns.*
- Remény? Lehet hogy sosem volt.* fordulok el egy pillanatra, míg kibámulok az ablakon. Igen, szeretnék mielőbb kimenni innét mert kezd egyre szűkösebb lenni nekem ez a bolt. Meglehetősen sötéten látom most a helyzetet, hiszen ha objektív akarok maradni, a melegek a legtöbb társaságban nemkívánatos személyek, tehát talán jobb is, hogy Marcus megmenekült az egész életen át tartó számkivetettségtől. Csak az a kérdés, hogy ezt vajon ő is így látja-e, mert a legutóbbi találkozásunkkor úgy éreztem, nehéz volt kitartania az álláspontja mellett.* - Most egy ideje nem találkoztunk, szóval fogalmam sincs mi van vele. Elég nagy ez a suli, szóval könnyen elkerülhet ha úgy tartja kedve.* vonom meg a vállam, mintha mindegy lenne. Nem akarom Alice-re zúdítani a párkapcsolati problémáimat annak ellenére sem, hogy állítása szerint minden érdekli ezzel kapcsolatban. Valahogy jobban szeretem ezt az apró hölgyet mosolygósnak látni, szóval igyekszem elhessegetni kétkedő gondolataimat és azon kezdek el agyalni, hogyan mászhatnánk ki ebből az érzelmi katyvaszból. Ezért szorgalmazom a távozást, így hamarosan már a szükség szobája előtt állunk, ahol Alice gondol is, minek következtében hamarosan egy kényelmes apró szoba válik láthatóvá, közepén egy csokis medencével, én pedig nekilátok tovább alakítgatni. Kéjbarlangos megjegyzésemen jót kacag, én pedig megjegyzem magamban, hogy jó ismét látni azokat a kis gödröcskéket a pofiján. Ezen felbátorodva fel is ajánlom szolgálataimat a vetkőztetés terén, de egyelőre megmaradok a karján lévő ékszereknél.*
- Érdekesek ezek aaa bizgentyűk.* kezdem el bogozni az egyik steampunkos csodát, majd ha sikerül leoldanom, jöhet a következő. Közben meg is nézegetem őket, bár egyik furcsább számomra mint a másik.* - Ezek működnek is? Vagy csak dísz?* kérdezem az egyik óraszerű kreálmánnyal foglalatoskodva. Persze a lányka sokkal gyakorlottabban lazítja meg a vékony szíjakat, de azért én is elhelyezek pár ékszert az asztalon. A felsőrész illetve a tényleges ruhadarabok levételét meghagyom a lánynak, már ennyi közelség is épp elégé zavarba ejtő számomra ahhoz, hogy a további műveleteket valamivel távolabbról szemléljem. Egyrészt mert így nem tud orrba vágni vetkőzés közben, na meg jobban szemre tudom vételezni. Noha eredetileg pusztán szakmai szemmel tekintek rá, figyelmemet nem tudja elkerülni tökéletes alakja az apró domborulatokkal, amiket a fehérnemű még jobban kihangsúlyoz. Szinte rettegve várom, hogy ismét megmoccan valami a pocimban ott lent, amit eddig még a meztelen nők látványa is hidegen hagyott, most azonban ismét belém hasít az a furcsa érzés, mire alig észrevehetően összerándulok.*
~Mi a fene van velem?!~* esem kissé kétségbe. Na nem mintha a látvány bármi kívánnivalót hagyna maga után, és azt hiszem pont ez az ami aggaszt. Ezt azonban nem mutatom ki, mert szeretném kideríteni, hogy ez most mit akar jelenteni. Még sosem voltam ilyen helyzetben egy nővel sem, így lehet, hogy ez voltaképpen teljesen normális reakció még tőlem is. *
- Szép bugyi.* dicsérem meg, hogy oldjam a zavaromat, egyszersmind próbálok lazábbnak tűnni, hogy neki is kényelmesebb legyen, majd fel is kérem, hogy odatáncoljak vele a medence széléhez és egy elegáns döntés után lecsorgatom csokoládéval. Figyelek rá, hogy ne legyen forró, tehát remélem nem kellemetlen neki, majd segítek neki felegyenesedni is. *
- Ha megengeded..* döntöm oldalra a fejem óvatosan míg belépked a medencébe, tehát félig majdnem ellepi a csoki. Közben leguggolok, és a poharamat ismét telitöltöm, majd várakozón nézek rá, hogy jöjjön egy picit közelebb, mert én már így is a szélén egyensúlyozom. Remélem nem akar belerántani, tehát ha mindenféle hátsó szándék nélkül odalibben mellém, akkor a válla fölé emelem a poharat és ismét végigöntöm csokoládéval. Kivételesen megállom, hogy ne legeltessem szemeimet illetlen helyen, csupán addig, amíg óvatosan végigöntöm a melltartó alsó részét. Ezáltal olyanná válik majd a rajzlapon, mintha egy szép virág száradásnak indult volna. Ezután a nyaka következik, ahol ügyelek rá, hogy a csoki által még inkább karakteressé váljon a lány kulcscsontja, majd belemerítem mutatóujjam az édességbe és óvatosan a szeme alá érintem néhányszor. Pár csepp a helyén marad, míg a többi természetes vonalat hagyva lefolynak, akárha könnyek lennének. Ezzel szemben a másik oldalon a csokival Alice ajkait hangsúlyozom, de csak félig, mintha az arca egyik fele sírna, a másik nevetne. Remélem nem bánja, hogyha az arcán hozzá érek, egyéb területeken úgysem kalandozok. Végezetül szőke hajára is kerül egy kevés, kissé összeborzolva az alját, ezáltal félig vizes, félig száraz hatást kelt, valamint így a szőke tincsek végei szinte feketében játszanak.*
- Igyekszem! Akkor most találj ki valami pózt, ami szerinted illik hozzád. De lehet hogy csak egy pohárral a kezedben félig felcsüccsensz a párkányra.*ötletelek hangosan is, mikor elkészülök a kidekorálással. Ha a lány megteszi amit kérek, kicsit változtatok a fényeken: a meleg színek maradnak, amik kihangsúlyozzák a fedetlen bőrfelületek természetes bársonyosságát, miközben a félhomálynak köszönhetően a csokicsíkok szinte feketének tetszenek. Ezekhez jön még két apró lámpácska, amik alulról egyenesen Alice szemébe világítanak, tehát nem zavarják őt, viszont ezeknek köszönhetően hirtelen felragyog a lány. Egyszerre démoni és játékos, ki milyennek szeretné látni.*
- Készen is vagyunk, próbálj nem nagyon mocorogni. Ígérem gyors leszek!* sétálok vissza a kanapéhoz, ahonnan elmozdítok egy állványt, közel húzva a lányhoz.* - Úgy döntöttem, hogy festmény lesz, nem csak egyszerű rajz.* kommentálom még, hiszen a vásznon tudom igazán kiélni magam, szénnel rajzolgatni bárki tud aki egy kis kézügyességgel megáldott. Továbbá a fény-árnyék játékok véleményem szerint épp meghemperegnének a palettámon, hogy aztán végérvényesen megdermedjenek a vásznon. Hamarosan mindez realizálódik is, amint ecsetemet a különféle árnyalatok kikeverésér buzdítom. Először a sötétebb hátteret festem meg, majd az egyre világosabb rétegek kerülnek rá. Az alapozással gyorsan elkészülök, a lányka alakjának kidolgozása viszont több időt vesz igénybe. Ez nem olyan mint a szénrajz, itt elég nehéz javítani ha valami félrecsúszik. Szerencsére elég nagy gyakorlatom van már benne, így amíg egy halovány bőrszínnel megfestem a végtagokat is, amint kecses ívben keretezi a karcsú testet kérdésekkel szórakoztatom, hogy ne unja a pózolást.*
- Milyen érzés? Vagy álltál már modellt ilyesmihez?* pillantok ki a készülő kép mögül, szakavatott szemekkel fogva fel a látványt, amit aztán továbbítok az ecset túloldalára. Többször is végigmérem, ha elfelejtek egy-egy részletet, majd indulok tovább. Mondhatni hogy lassan félidőhöz érkezem, bár csak ezután fog jönni az aprólékos munka, tehát egyelőre nem zavar be a képbe az, hogyha válaszol nekem. Különben is szeretek ilyenkor cseverészni, valahogy emeli a hangulatot, ha ez még lehetséges egyáltalán. Én legalábbis remekül érzem magam most, hogy ecsetet ragadhattam, remélem a lányka sem feszeng már annyira.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2013-01-13, 2:48 pm

//NRT: Alice és Zoárd - 2012.12.07.//

*Lehet, hogy fel kellene fognom végre, hogy akad olyan ember, aki számára túl sok ez a viselkedés, amit produkálok. Mindenki nem örülhet a vidámságomnak, így szemeimet is lesütöm szavai hallatán, de ez után olyan mondat hagyja el Zoárd száját, ami teljességgel meglep.*
- Csodaországból? Ezt se mondta még senki, de ha tényleg zavar, akkor visszaveszek. *nézek is fel a szemeibe, ismerve is be, hogy nem gond ám, tényleg. Már megszoktam, hogy az én személyiségem több embernek is sok, így egyáltalán nem probléma, hogyha vissza kell térnem egy olyan Alice-hez, aki talán nem lesz túlságosan fárasztó az embereknek.*
- Jó hatással? Még csak most találkoztunk először, hogy lehetek máris jó hatással rád? *teszem fel a nagy kérdést, úgy fürkészve szép szemeit, mivel ez igazán érdekelne. Senkitől se hallottam még ilyet, hogy pont én lennék valakire jó hatással, de kezd jó érzéssel eltölteni, igen, mintha ösztönösen húznám cseppet ki magam. Viszont amikor már a kapcsolatos dolgok jönnek szóba, a reményről kezd el nekem beszélni, amit vissza is kap tőlem azzal a bizonyos szerelemmel kapcsolatban, de most mintha teljesen meg is hazudtolná önmagát.*
- Zoárd, az előbb még te mondtad nekem a reményt, akkor neked miért ne lenne? *kérdezek is vissza kíváncsian, nem zavartatva magam, hogy ő más felé bámészkodik. Csak nyugodtan, ha így könnyebb. * - Tudod, én nem hiszem, hogy egy ilyen srácot, mint amilyen te vagy, bárki el akarna kerülni. Ha meg igen, akkor meg se érdemel Téged! *bököm is meg szépen oldalát, mivel a véleményem ez, nem fogok mást mondani, mint amit gondolok. Ideje viszont távoznunk, így magunk mögött hagyjuk az Édességek viharát, hogy ez után a Mysterioba térve meg se álljunk a szükség szobájáig, ahol megtörténik a szoba elképzelése is, így betérünk és már utat is engedek Zoárd alakítgatásának. Ő a művész, tehát csak nyugodtan. Ahogy kész, már fel is ajánlja a vetkőztetésemben való segítést, én pedig kis hezitálás után engedek is neki, tehát néhány ékszer le is kerül rólam, én rám pedig marad a maradék, illetve a ruháim, hogy fehérneműig vetkőzhessek.*
- Ugye? Van, amelyiket én csináltam, de akad olyan is, amit ajándékba kaptam vagy vettem. *magyarázom is a fiúnak, mivel nekem nagyon tetszenek ezek a dolgot, tényleg egyedivé tesznek. Itt, a suliban max Jackie-n láttam ilyesmit, vele pedig jóban vagyok. *
- Az ott működik, a többi pedig csak dísz. *mutatok is a fiú egyik kezében lévő kis órás dísz felé, mely tényleg ketyeg, tehát az valóban az időt mutatja, egy pedig elég ebből ugyebár. Amikor minden felesleges rongy lekerül rólam, már a másik felé is tekintek, így érzem meg szemeit testemen és apró pírfoltok jelennek meg pofimon is és ez után jön a dicséret.*
- Hát, ha tudom, hogy rajzolni fogsz, nem fehérbe jövök. Szóval ne hozz zavarba, légyszi. *pillantok is el másfelé először, de aztán engedek a kérésnek, így táncikálva már a medencéhez is kerülünk, hogy egy kis adag csokoládéval leszek leöntve. Persze megengedem, hogy a továbbiakban is ő cselekedjen, így lépek is be lassan a medencébe, majd állok is meg, de látva várakozását kapcsolok.*
- Oh, nem érsz el? Jövök már. *nevetek is fel jókedvűen, szépen Zoárd keze alá kerülve, hogy nyugodtan belephesse testemet a csokoládé. Érdekes érzés ez az egész, tényleg kíváncsi vagyok, hogy mit hoz majd ki belőlem. Nem vagyok egy modell alkat, tudom, hogy nálam ezerszer szebb lányok is vannak, de most így alakult, talán nem okozok csalódást. Ahogy viszont arcomhoz ér, meglepetten pillantok bele szemeibe.*
- Tényleg tisztára összemaszatolsz. *jegyzem is meg, de ez után hallgatok el, mivel ajkamhoz ér, így nyelek is egy aprót, annyira furcsa ez a szituáció, de meg nem mozdulnék ám, tehát hagyom, amit csak szeretne.*
- Öhm, nem tudom, nem gondolkodtam még rajta, de nekem megfelel az ötleted. *fogok is meg egy poharat, amit félig meg is töltök csokival, majd ez után már a medence szélére is csüccsenek, ha minden igaz, erre gondolt. A poharat felemelem, fejem is szépen tartom, egyik lábam átteszem a másikon, így talán jó lesz az összkép, szemeimmel pedig igyekszem Zoárd arcát figyelni a továbbiakban.*
- Így jó lesz? *a fények is idő közben alakulnak, tehát lassan mégis csak körbetekintek és mivel mozogni nem szabad, ezért jön a nyugton maradás. Nem tudom, hogy szabad-e beszélnem ilyenkor vagy sem, tehát egyelőre a csendet választom, hogy ne zavarjam meg a művész urat. *
~ Festmény, nekem jó. ~ *tényleg teljesen mindegy, hogy miféle képet alkot rólam a fiú, csak szép legyen és tényleg művészi, bár ilyen csokisan más nem igazán lehetne. A kérdése viszont meglep, de mivel hozzám szól, így úgy érzem, szabad egy picikét beszélnem.*
- Úgy volt, hogy egy srácnak majd fogok állni, de azóta se láttam. *gondolok is vissza itt Félixre, kivel egész jól elvoltunk, de ezek szerint csak egy kaland voltam a számára. Hát ez van, nem tudok mit csinálni.* - Egyébként fura, és picit fájdalmas, hogy így kell maradnom, de rajta vagyok az ügyön. Te sok embert lerajzoltál már a suliban? *érdeklődöm én is a másiktól, miközben kezem egy pillanatra megremeg, de igyekszem odafigyelni magamra, tehát torokköszörülés, majd kéz vissza ugyanabba a pozícióba, ahol az előbb is volt.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2013-01-17, 8:12 pm

//NRT: Rachel és Elton 2012.12.24. Előzmény a bálon//

*Komolyabb témák felé terelődik a téma. Az iskola és a vele járó macera most már kezd mindennapos lenni számomra. Mások is mondták már, hogy komolyan kéne vennem, anyám is rágja a fülemet minden egyet alkalommal és most Rachel is győzköd. Annak ellenére, hogy már hányszor hallottam ezt a kis történetet egész jól kezelem a témát. Bár az is lehet, hogy csak azért mert Rachellel beszélhetem meg. Vele nagyon sok minden könnyebb, annak ellenére, hogy ennyire makacs.*
- Rendben, majd lesz valahogy. Kitalálok valamit. *Értettem én eddig is, de unom ezt a témát, egyáltalán nincs kedvem most erről beszélni, sokkal szívesebben foglalkozom a mellettem álló szépséggel, aki már is egy pusziban részesül. Ezt már sokkal jobban élvezem, ez a nekem való elfoglaltság. Most viszont eljött a feltárulkozás ideje, nem szoktam magamról beszélni és ahogy tapasztaltam Rachel sem dicsekszik saját történetéről, most mégis szépen sorban haladva kérdésről kérdésre új és új információk derülnek napvilágra. Én a csaj ügyeimről Ő pedig a fiú ügyeiről mesél miközben mind a ketten poharat ragadunk, persze szigorúan Lightosan.
Ennek ellenére kicsit túlreagálom a bokatöréses történetet, főleg mikor kiderül, hogy az egész mögött Slash áll. Eddig bírtam a gyereket, de a véleményem gyorsan változhat. Azonban nem hagyom, hogy gondolataim ennél a témánál ragadjanak le, így máris a leányzó meséjére figyelek.*
- Megértem, a kórház nem egy szívderítő hely, én sem szerettem ott lenni, ők sem szerették ha ott vagyok. *Vigyorgok ravaszkásan és igen csak sokat sejtetően. Felemás tekintetem felcsillan, amikor elkezdek visszamerengni a kórházas kalandjaimra. Persze mindig valami bunyó vagy sérülés miatt kerültem be oda, de saját nyomorom sose izgatott különösebben. Szemeim azonban visszakalandoznak a jelenbe méghozzá a bájos szeplős pofira, amin koránt sem felhőtlen boldogság jelei vannak. Nem élhetett át túl sok pozitív dolgot a fehér falak között. Finoman végig simítok kezemmel arcán, mintha ezzel kitudnám söpörni az emléket, de nem. Ez pusztán látszat és illúzió.
Ha már bál, akkor andalgós, gusztustalan nyálas zene és tánc, aminek koránt sem vagyok nagy mestere, így a parketten produkált teljesítményem elég satnya, de valahogy ezt is túl éltük. Szerencsére nem kell sok időt a csatatéren töltenem, már is a kanapén csücsülünk, ahol tovább folytatjuk az őszinte beszélgetést. Kapok pár infót valami Nil gyerekről, de semmi konkrét, ami miatt egy kicsit megnyugszom. Ezt az érzést hirtelen nem tudom hova tenni, de most nem is foglalkozom vele, mert eljött az idő, hogy visszatérjünk az aulába.*
- Hát... hogyan képzeled ezt a tetszés dolgot? *Teszem fel a kérdést miközben ráncba szalad a homlokom. Chloe és az én kapcsolatom a kívülállók számára bonyolult, de ezt hogy magyarázzam meg Rachelnek? Meg akarom neki magyarázni egyáltalán? Nem, ebben biztos vagyok. Tartok attól, hogy megváltozna rólam a véleménye. Ugyanakkor ígértem neki valamit, amihez őszintének kell lennem.*
- Oké, elmondok mindent, utána mérlegelhetsz és dönthetsz, de nem itt. Gyere! *Fogom meg kezét, majd egy félmosolyt villantva rá el is indulok a második emelet felé.*
- Mivel külön házba tartozunk nincsen túl sok közös szoba ahova mehetnénk, szóval marad a szükség. *Kacsintok rá mielőtt kuncogni kezdenék.*
- Lehet, hogy nincs rá szükség, de megtehetem. *Az ajándék már meg is van vásárolva a kérdés már csak az, hogy történetem után hogyan dönt. Egyáltalán nem fogom befolyásolni, ideje engednem, hogy úgy ismerjen meg, amilyen igazából vagyok.
Miközben a szükségszobája felé tartunk pörgetem a helyszínt a fejemben. Egy nyaralás alkalmával volt ez a szobám, de hogy mikor is hol voltunk, arról már fogalmam sincsen. Minden esetre bejött nekem ez a kék szín és szerintem most is kellően megfelelő lesz. Udvariasan nyitom ki a gyönyörű leányzó előtt az ajtót, hogy nyugodtan helyet tudjon foglalni ott ahol szeretne.*
- Szóval Chloe és Én. *Sóhajtok mélyet miután becsuktam magam mögött az ajtót. Kigombolom magamon a mellényt, majd járkálni kezdek. Most nem tudok leülni. Kicsit összébb szedem gondolataimat mielőtt belekezdenék.*
- Chloe egy nagyon szexi és érzéki lány, és ezzel Ő is tisztában van. Gyönyörű testtel lett megáldva, amit ki is használ. Ért a csábításhoz, határozott, remekül incselkedik... egyfajta tökéletes szerető. Lelkileg, persze Ő sincs a toppon bosszúvágyó meg ilyesmi. *Pillantok fel most a leányzóra, hisz eddig a padlót bámultam magam előtt. Ez a föl-le járkálás segít, hogy mindent elmondjak Rachelnek.*
- Mind a ketten szeretünk... ágyba bújni egymással. *Keresem a szavakat kevés sikerrel.* - Egy nap találkoztunk és megállapítottuk, hogy ilyen szinten egymáshoz illünk és egyfajta egyezség született köztünk. Ha megkívánjuk a másikat, akkor megbeszélünk egy találkozót, megejtjük a kettyintést és utána távozunk. *Itt várok egy minimális szünetet, hogy megfigyelhessem a reakciókat, majd folytatom.*
- De érzelmi szinten nincs köztünk semmi. Egyikünk se vonzódik a másikhoz a testiségeken kívül. Így tökéletesen elférünk egymás mellett, más esetben nem is nagyon találkozunk, sőt december óta nem feküdtem le vele. *A végét talán nem kellett volna hozzátennem, ettől mentegetőzőnek tűnök. Bár jobban belegondolva talán azt is csinálom. Most már abbahagyom a járkálást és Rachelt figyelem, hogy megnézzem ez az egész milyen hatással van rá.*

//Bocsi, hogy közbe játszunk. Szoba: http://www.cubafiesta.net/upload/hotel_paradisus_varadero_2.kep.jpg //

Tárgy: Re: A szükség szobája 2013-01-18, 2:02 pm

//NRT: Rachel és Elton - 2012.12.24.//

*A bál a mi számunkra a vége felé közeledik, amit egy kicsit se bánok, elég volt most már ez, szeretnék Eltonnal kettesben maradni, hozzá bújni, megölelni hosszan, de úgy néz ki, hogy akadnak témák, amelyekről eddig még nem igazán meséltünk egymásnak, így nem tudom kiverni a fejemből azt a lányt, olyan furcsa érzésem van. Talán fáj az, hogy mással is ilyen lehet? Féltékenység? Nem is ismertem eddig ezt az érzés és ez a srác nem a párom, hanem a barátom, nem több annál és talán soha nem is lesz, főleg, mivel én kértem meg arra is, hogy feküdjön le velem. Hiú ábrándokba nem fogom kergetni magam, de úgy tűnik, hogy nem most fogom megtudni, hogy mi is történt közte és a lány között, mivel az aulába érve egy kis időt kér.*
- Úgy, ahogy mondtam, abba mindent belegondolhatsz, ami a tetszés fogalmába tartozik. *ismerem is be, aztán engedem is, hogy kezemet megfogva induljunk el felfelé, közben pedig már bólintok is arra, hogy később mindent elmond. Hát, kíváncsi leszek és nagyon remélem, hogy nem fogok olyan információkat megtudni, amelyek megmásíthatják nemrégi döntésemet. *
- Ott úgyse voltam túl sokszor. *gondolkodok is el a szükség szobája hallatán, majd nemsokára már a másodikra is kerülünk, ahol Elton megtervezi a szobát és ahogy az ajtó kinyílik, már be is sétálok. Igazán szép, így el is mosolyodom, majd végül le is ülök az ágy előtt lévő valamire és onnan pillantok a másik felé, aki már beszélni is kezd, láthatóan idegesen, én legalábbis akkor szoktam így járkálni. Elton végül bele is kezd, én pedig egy aprót nyelek, ahogy a másik szavait hallom a fejemben.*
~ Nagyon szexi és érzéki lány, gyönyörű test, tökéletes szerető... ~ *és a többi szó, amit még hallhatok. Nem is tudom, hogy mit gondoltam, de ezek szerint ők szexuálisan elég sűrűn vannak együtt, így kezdem el babrálni az ülőalkalmatosságot, miközben szépen a padlót fixírozom. Nagyon fájnak most ezek a szavak, mert tudom, hogy én nem vagyok egy ilyen gyönyörűség, tökéletes se lennék az ágyba, egyszerre hirtelen ismét egy vesztesnek érzem magam és a torkomban is gombóc nő ezek hallatán és bár hallom a magyarázatot, hogy már egy ideje nem volt vele, szerintem mindketten tudjuk, hogy ez csak egy időszak volt, ami kimaradt, de bármikor megismétlődhet. Lassan kelek fel, majd túrok bele barna tincseimbe.*
- Huhh, hát... nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Azt mindig is tudtam, hogy értesz a nők nyelvén, de azért ilyesmit nem gondoltam. *nem, most már nem akarok egy strigula lenni, Elton is picit csökkent a szememben és bár érzem, hogy nagyon fáj mindez, el kell engednem az érzést és csak barátként viselkedni, így végül felnevetek és szépen vállon is veregetem őt, mint egy havert.*
- Hát, nagy macsó vagy! De tudod mit? Az egyességet hagyjuk a fenébe, maradjunk csak barátok, jobban megvagyunk mi úgy és akkor egyikünknek se kavarunk be. Ez a szoba meg nagyon jól néz ki, de nincs rá szükségünk. *vonok is vállat, full lazán beszélve, mintha picit se esne rosszul az, amit mondok. De nem, itt és most biztosan nem fogok lefeküdni Eltonnal, ennél mégis csak többre tartom magam. Lehet, hogy tényleg nem kéne siettetni a dolgokat, majd ha egyszer lefekszem valakivel, akkor az spontán fog történni, nem úgy, hogy megbeszéljük.*
- Viszont én elég fáradt vagyok és mivel max piálást tudnék javasolni, inkább megkímélem magam tőle, manapság túl sok volt. *jegyzem is meg, bár ez részben hazugság. Mostanában igyekszem kerülni az alkoholt, mert félő, hogy visszatér belém az iszákos csaj, azt pedig el akarom üldözni, szóval az ajtó felé pislogok. Szívem szerint lelépnék és érzem, hogy egy picit sírhatnékom is van, de vagyok olyan kemény lány, hogy ki nem mutatnám fájdalmamat, szóval még maradok, így lesz a legokosabb a döntés, legalább pár percig. Viszont azt értékelem, hogy őszinte volt, sokat számít ez nekem.*

» Ian Branson szobája
» Nikolai szobája
» Victoria szobája
» Azrael szobája
» Naomi Teigneux szobája