Járható utak- Az Ösvény

Tárgy: Re: Járható utak- Az Ösvény 2012-10-25, 9:45 pm

// NRT: Noel - Vixi 2012.10.25 //

* Amint megjelenik a távolban nem akarom elhinni, hogy mindez megtörténik így szótlanul, továbbra is dermedten figyelem miként szusszan pár perc erejéig mi úgy tűnik mintha még enyhe fájdalommal is járna. Hallom gondolatait s pár pillanat múlva be is következik az amit nagyon nem szeretnék, még csak most pillanthattam meg hosszú idő után, még egy kis ideig szeretnék betelni látványával így mikor megfordul arra kérem jól érthetően, hogy maradjon még. A sötétség sem rejti el előlem reakcióját mi várható volt s bár arcát nem látom, sem értelemtől csillogó szemeit tudom, hogy tudja ki szólította meg.*
- Én vagyok...* talán ez sokaknak nem mond semmit neki mégis igen, így mikor találkozik tekintetünk s belenézhetek zavarodott szemeibe teszek felé pár lépést, lassan, nem sietve el semmit, hisz tudom mi mindenre képes még velem szemben is annak ellenére, hogy tudja mi vagyok és mi mindenre vagyok képes. Talán ezért is a hátrálás minek felismerésekor megállok, nem igazán ezt vártam tőle, nem a félelmet mi szemeiben csillog, sokkal inkább haragot, indulatot sem mint ezt. Sem ez, sem a sportos ruházat nem rejti el csodálatos alakját és szépséges arcát melynek puhaságáról s forróságáról már megannyiszor megbizonyosodhattam, szinte már érzem jéghideg bőrömön testének melegét, de tudom, hogy elég botor dolog volna most így közelíteni hozzá akármennyire is ezt szeretném. Amit akarok idővel úgy is elérem vagy így vagy úgy, bár ismerve szerelmét nem tudom, hogy kívánnám e uralmam alá vonni, önző egy lépés lenne na de végtére is én ilyen voltam, vagyok és ilyen is maradok. Vívódás szaga leng minket körbe s ahogy a kérdés is kicsúszik ajkain enyhén tárom szét karjaim.*
- Mit akarhatnék? Csak pár percet ha már találkoztunk... pont itt.* ismeretségünk innen vette kezdetét, furcsa hogy megint itt találkozunk de talán ennek meg kellett történnie. Számítottam arra, hogy megkapom ezt a kérdést mi teljesen ésszerű, hisz egy párt alkottunk, amit én is szerettem volna, de aztán...*
- Azért mert itt álltam és te erre futottál. Ennyire egyszerű.* hangom bársonyos továbbra is olyan mint régen akár csak a külsőm, semmi sem változott látszólag csak belül találtam békére.*
- Nem untalak meg... csodás napokat, heteket töltöttünk együtt, lételemem legkedvesebb időszaka volt. De el kellett mennem. Önző módon azt hittem így lesz a legjobb...* látom az arcára kiülő érzelmeket s hallom szíve hangos dobbanását, repkedő gondolatait, mik oly beszédesek számomra mintha egy papírról olvasnám. Ismerem őt, hagyta hogy megismerjem így most ahogy itt áll előttem remegő térdeivel hátrálok két lépést.*
- Nem kell félned tőlem tudod jól... nem akarlak bántani csak eltölteni egy kis időt veled. Utána mehetsz tanulni.* ennyit kérek jelen pillanatban nem többet, eldöntheti, hogy megadja e ezt nekem s önmagának is ezt a kis idő avagy sem.* - Sajnálom Vixi, nem akartalak megbántani és a legkevésbé sem szerettem volna, hogy szenvedj.* tudhatta volna, hogy távozásom nem örökké szól hisz itt van ő, kit szeretek, de mindezt most magamban tartom mivel tisztában vagyok azzal, hogy dejavu érzést kelt a lányban felbukkanásom.*

Tárgy: Re: Járható utak- Az Ösvény 2012-10-25, 10:01 pm

//NRT: Vixi és Noel - 2012.10.25.//

*Képtelen vagyok elhinni azt, amit a szemem előtt látok, amit a fülemmel hallok, de mégis, belül tudom, hogy igaz. Nem szoktam én félreérteni semmit, így lassan nézek körbe, keresve tekintetemmel Noelt, akit hamarosan meg is láthatok és egyben hallhatom ismét hangját, ahogy biztosít arról, hogy nem más űz csúnya tréfát velem, bizony ő maga jelenik meg. Ezernyi érzés kerít hatalmába, képtelen vagyok normálisan gondolkodni és uralkodni cselekedeteimen, mivel nem akarok hülyeséget csinálni és bár ki kéne akadnom, utálnom kellene, nem tudom. Hiányzott, ő volt számomra a minden, az életem célja, hogy megfeleljek neki, de mostanra már elengedtem, mégis, bántani soha nem tudnám. Azt hiszem, hogy lassan én is kezdek felnőni, kezdenek kialakulni a teljes érzéseim és próbálkozom is helyesen dönteni, de most minden olyan bonyolult és félek, hogy idővel kicsúszhat a kezemből az irányítás. Viszont végre valahára sikerül megszólalnom, amikor már pár lépést elléptem tőle, de a szavak nekem nem elegek, annyira üresen csengenek, mintha nem is történt volna semmi.*
- Igazán kedves tőled, hogy ide jössz hozzám ennyi idő után és felkavarsz. *buknak ki belőlem a szavak, de ez után hallom meg azt, hogy el kellett mennie, mert valami dolga volt, valami, ami az ő dolga, neki volt fontos és nem érdekelte, hogy engem teljesen tönkretett, hogy a régi Vixi sok időre elveszett, teljesen magamba voltam zuhanva. Ez van, már kezdem megszokni, hogy mindig ezt érdemlem, talán ezért se merem Zainet se igazán közel engedni magamtól, most pedig, hogy itt van Noel, végképp nem tudok semmit. *
- Akkor, ha már így döntöttél, nem kellett volna most ide jönnöd hozzám, hanem hagynod kellett volna, hogy a múltba temesselek, mint egy régi csodálatos emléket, mely bár néha fájdalmas volt, én mégis így fogadtalak el. *tényleg voltak napok, amikor Noel uralt vagy bántott, de nem tudok rá haragudni ezért. Ő egy vámpír, ezzel pedig tisztában voltam már régen is, tehát egyértelmű, hogy nem olyan, mint egy élő ember, nem dobog a szíve és a teste is jéghideg, mégis... csodálatos volt. A félelem viszont továbbra is fennáll bennem, félek tőle, saját magamtól is, attól, hogy mit akar most ezek után velem tenni.*
- Eltölteni egy kis időt... együtt. Ne tudd meg, hogy mennyire vágytam erre, mennyire szerettem volna, ha ilyesmit hallok tőled, de nem akarok tovább szenvedni, hogy ismét ez legyen. *hullajtok is el egy könnycseppet, meggyengülve, kész, azt hiszem, hogy ennyit bírtam, mert kijönnek ám a bent rekedt érzések. Félek ismét vele lenni, tudom, hogy hatalmas hatással van rám és az ismét tönkretehet engem.*
- Mégis megtetted Noel! Lehet, hogy tényleg nem én voltam hozzád való, nem egy ember, hiszen nem tudom megadni ezek szerint azt, amit akarsz. *persze, a vérem az kellett, ahogy a testem is és néha az egész lényem, de nem érzem úgy, hogy valóban szeretett volna. Vajon képes igazi érzésekre? Mert ahogy most nézem, mintha csak játszott volna velem. Megtörlöm szép szemeimet, nem fogok itt tovább sírdogálni, majd a szobámban, ahol egyedül lehetek, inkább lassan, tétován indulok meg a másik felé, majd állok is meg közvetlen előtte, nézve fel szemeibe.*
- És hova szeretnél menni? *bizonyára nem pont az ösvényen akar beszélgetni, ez nem rá vallana, így adom meg magam, mert valahol belül sejtem, hogy nincs más választásom, ha velem akar tölteni egy kis időt, akkor velem is fog. Ez régen is így működött és meglehet, hogy örökké így is marad.*

Tárgy: Re: Járható utak- Az Ösvény 2012-10-27, 8:02 pm

// NRT: Vixi - Noel 2012.10.25 //

* Ez a lány még mindig képes arra, hogy meglepjen annak ellenére, hogy képességemnek köszönhetően általában egy lépéssel előrébb vagyok, de most nem, mivel arra számítottam, hogy indulatosan nekem esik, erre meg... Mintha félne, magához képes higgadt s lényegre törően kezd beszélgetésbe miközben hátrál is közeledésemre. Tehát nem akar magához közel tudni.*
- Nem örülsz annak, hogy látsz?* kérdezem enyhén oldalra döntött fejjel miközben kezeim is eldugom kabátom rejtekébe mi egy baromi felesleges mozdulat, az emberek szokták ha fázik a kezük de mivel erről nálam szó sincs, így egyértelműen másnak tudható be. Figyelve gondolatait döntöm át fejem a másik oldalamra s felek szavaira, igen, ismét felbukkantam azért hogy láthassam nem foglalkozva azzal, hogy Vixit ez egyáltalán miként érinti, ahogy mindig is a saját akaratom érvényesítését hajtom végre most is így szeretném ha vele lehetnék most egy kis időt.*
- Lehet hogy nem kellett volna én mégis így akartam. Nem akarok múltad része lenni... El kellett mennem, hogy rendbe tegyem magamban a dolgokat. Miért nem érted ezt meg? Darius halála után teljesen szétcsúsztam, a hovatartozás és a magány teljesen kifordított amúgy is labilis önmagamból...* nem is tudja mennyire, elmentem, hogy eltudjam fogadni Demetriust és az ő uradalmát, hogy enyhítsek azon az ürességen mi bennem lappangott de ezt az ürességet felváltotta egy másik, mit a lány hiánya ébresztett bennem. Ezért jöttem vissza, hogy újra az enyém lehessen, hogy megbékéltem e ez idő alatt az új úrral és kis seregével az kérdéses ahogy sok minden más is, de nem igazán érdekel. Lehet fölösleges volt, lehet nem.
Úgy látom sokat kérek a leányzótól, az a kis idő számára inkább már csak szenvedés lenne mire szemeim is beszűkülnek, nem akarom én így látni, főleg nem azt a dühítő könnycseppet így pillanatok alatt termek előtte és simítom el arcán fájdalmának szüleményét beszívva édes illatát, de ahogy már tincseihez simul jéghideg érintésem leeresztem kezem.*
- Szóval már csak szenvedést okozok neked... Ti emberek hamar túlteszitek magatok mindenen.* persze tudom, hogy ez nem így van, nem reális időkeretek között éljük életünket, neki hosszú volt ez a pár hónap nekem nem annyira.* - Van valakid?* szegezem rá borostyán tekintetem melyben a féltékenység hullámai keverednek enyhe ingerlékenységgel. Nem akartam én őt már bántani, eszembe se volt direkt módon fájdalmat okozni a távozásom előtti napokban, persze tény, hogy voltak olyan kéréseim és cselekedeteim melyekhez ez - sajnos avagy sem - hozzá tartozott, de ő így szeretett, így szinte természetes volt. Ahogy ellép tőlem úgy veszek egy mélyebb levegőt minek következtében még orrcimpáim is kitágulnak kissé, nem akarom bántani, csak vele lenni kicsit de amint meghallom szavait úgy keményedik meg tekintetem.*
- Most mit vársz mit tegyek? Hozzam le a csillagokat? Mondjam el ezerszer? Ezen már nem tudok változtatni még akkor sem, ha kétpercenként hánytorgatod fel. A magyarázatot megkaptad, ha ez nem elég akkor nem tudok mit tenni... maximum segíteni kissé, bár nem szívesen drogozlak be mert tudom, hogy kapatos vagy rá mire nem én, hanem saját magad szoktattad rá!* villannak meg szemeim mert úgy tűnik ő vérbankként gondolt magára kapcsolatunk alatt, holott jól emlékszem, hogy számtalanszor ő kínálta fel magát nem csak az én kedvemre hanem saját maga kedvére is. Letekintek szép szemeibe bár tekintetem ugyan olyan komoly mint eddig, mennyire könnyű lenne most felkapni és elrohanni vele a messzeségbe, de ezt nem játszuk el ki tudja hanyadjára.*
- Eszemben sincs rád erőltetni magam... azt hittem te is velem akarsz lenni, de látom ez nem így van. Megoldhatnám könnyedén, hogy velem akarj lenni, de nem akarok ezzel is plusz egy fájdalmat okozni. Jó volt így játszadozni eleinte, de most azt akarom tudni, hogy te Vixilien akarsz e önszántadból velem lenni? Szeretsz?* teszem fel pár pillanattal később az utolsó kérdést, melyhez még ujjaimmal is fogva tartom makacs kis állát így tartva tekintetét az enyém felé, hogy ne tudjon elfordulni. Nem akarok én rá hatni, csak szeretném ha nem fogná menekülőre, talán most és itt pontot tehetünk minden végére. A kérdés csak az, hogy elfogadom e szavait avagy sem, ismer már, tudja mit szeretnék hallani de most őszinte választ várok, a hazugság előbb vagy utóbb - inkább előbb - kiderül, azt pedig továbbra is nehezen viselem ha a képembe hazudnak és hülyének néznek.*

Tárgy: Re: Járható utak- Az Ösvény 2012-10-28, 1:23 pm

//NRT: Vixi és Noel - 2012.10.25.//

*Hónapokon át abban reménykedtem, hogy eljön majd az a nap, amikor újra láthatom Noelt, hogy megjelenik és minden olyan lesz, mint régen. De amióta lezártam magamban, mert úgy éreztem, hogy muszáj, nem tudom, hogy mit akarok, mit kéne tennem, de a kérdését meghallva bizony ösztönösen tudom a választ, amelyet szívem mond ki.*
~ Hogy ne örülnék? Hogy kérdezhetsz ilyet? ~ *mivel oly rég voltunk együtt, képtelen vagyok elrejteni gondolataimat előle, így sütöm le szép szemeimet is, mivel tudom, hogy lebuktam. Örülök neki, de mégse tudom, hogy mit akar tőlem, hogy miért tűnt el és jelent meg most oly hirtelen. Szavait hallva viszont csak halkan sóhajtok, nehéz ez a helyzet nekem.*
- De én itt voltam neked, segítettem, amit tudtam. Annyit megtehettél volna, hogy legalább szólsz, hogy elmész, nem egyik napról a másikba eltűnsz az életemből. *bánt nagyon ez az egész és ez egy könnycseppben is megnyilvánul, mely hamarosan megjelenik csinos arcomon és ennek hatására Noel is előttem. Hirtelen nézek fel rá, elém magasodó alakjára, majd ahogy hozzám ér, szemeim ösztönösen hunyom be. Jéghideg kéz, melyben már nem lüktet vér, de mégis, számomra mindennél többet jelentett egykor egy ilyen kedves kis gesztus tőle. *
- Hamar? Már megint engem akarsz hibáztatni mindenért, ahogy régen? Nem fogom ezt én vállalni Noel! Fiatal vagyok és elhagytál... *vágom rá ismételten, mivel túl sokat nem tudok mondani, ez van bennem és szeretném, hogyha végre felfogná. A következő kérdése viszont meglep, úgy dermedek le és jut is eszembe Zaine. Nem hazudhatok, és nem is akarok, de ő ki nekem? *
- Nem jöttem össze senkivel se, amióta te elhagytál, de van egy fiú, aki nagyon kedvel és én is kezdtem megnyílni felé, nemrég és most meg itt vagy. Én nem tudom már, hogy mi a helyes, hogy mit kéne tennem. *fogom is meg két kezemmel fejemet, túrok bele hajtincseim közé, mivel nem akarom Zainet megbántani, de félek Noelben ismét bízni, hogy elhagy újból és akkor ugyanúgy jön a szenvedés. Mit tegyek? Az élet olyan nehéz... Amikor viszont ismét megszólal, leeresztem kezeimet, úgy nézem azokat a szép szemeket és amikor a harapást említi, ajkamba harapok ösztönösen. Igen, tudom, ez az én bűnöm is, mivel kissé hiányzik az érzés, de belül nagyon is kívánom újból, hogy éles fogait belém mélyessze... de akkor nem tudnék tisztán gondolkodni.*
- De te tehettél róla, annyiszor ittál a véremből és mostanra se tudtam elfelejteni. *rázom is meg a fejem, elismerve a hiányát, de hogy mit kezd az információ tudtában, azt már csak ő tudhatja. Ez után hallom, hogy nem fog kényszeríteni, mert nem akar - amit azért becsülök benne, fájna, ha az uralma alá hajtaná akaratom -, de ekkor elhangzik két olyan kérdés, amelyekre még nem vagyok felkészülve, de ahogy államat megfogja, majd borostyán szemeibe kell néznem, pár másodpercig nem szólok semmit, de tudom, hogy most őszintének kell lennem. A legszomorúbb az egészben, hogy én magam sem tudom, miként állok Noelhez.*
- Én is szeretnék beszélni veled, csak félek... nem is tudom, hogy mitől. *ismerem is be, majd jön a nehezebb kérdés is.* - Még mindig nem tudtalak elfelejteni és nem tudom, hogy valaha sikerülne-e, de félnék ismét veled lenni. Nincs rá semmi bizonyíték, hogy velem maradsz és többé nem hagysz el, most láttalak először hosszú hónapok után, ne várd azt, hogy ismét minden a régi legyen, az embereknél ez nem ilyen egyszerű. *oly sok mindent kell még tisztáznom magamban. Ha Noel ismét magának akar, akkor tennie kell érte, ami nem egyszeri találkozás lesz. Kezemet lágyan a férfi kezére teszem, amelyikkel államat fogja és óvatosan lefelé tolom, kérve ezzel a tettel, hogy engedjen el, mert ez a szemkontaktus bizony zavarba hoz és ezt az arcomon lévő apró pírfoltok is mutatják.*
- Hova szeretnél menni? *kérdezek rá ismét, úgy, ahogy az előbb, de most már tudhatja, hogy vele tartok és nem csak a kényszer miatt.*

Tárgy: Re: Járható utak- Az Ösvény 2012-10-30, 5:47 pm

// NRT: Vixi - Noel 2012.10.25 //

* Gondolatai könnyen elérnek hozzám, minek hatására egy kis mosoly jelenik meg arcomon mi ütközik szarkazmustól átitatott szavaimon.*
- Nem látszik... úgy viselkedsz mintha szellemet látnál.* ha örül, akkor rosszul mutatja ki mivel láttam már párszor miként viselkedik ha valami jó éri. Eltűnésem okát röviden elmesélem, nem tudok mással szolgálni csak ezzel, így azzal sem, hogy miért nem szóltam neki, hogy időre van szükségem, nem miatta hanem magam miatt.*
- Tudom... és lehet igazad van, de mindig is a magam ura voltam, sosem kellett beszámolnom senkinek tetteimről. Lehet képtelen vagyok erre...* felelem hűvösen, továbbra is zsebre dugott kézzel, de amint megpillantom azt az aprócska könnycseppet gyönyörű arcán már előtte is termek és egy könnyed mozdulattal simítom el, bánt a szenvedése és ezt szóvá is teszem, ugyan akkor szerintem túlságosan is hamar lépett rajtam túl. Úgy látszik szavaim a lány elevenére találtak s ahogy leeresztem kezem úgy csóválom meg kicsit fejem.*
- De nem örökre... Nem is értem hogy gondolhattad, hogy csak ennyit jelentettél nekem.* nem játszadoztam vele - ezen a téren - de ha ő így gondolja akkor bizony felmerül bennem a kérdés hogy esetleg van e már valakije? Kinézem belőle, hisz nem először fordulna elő és amint hallom szavait jó úton is haladt a felé, hogy a történelem ismét megismétlődjön. Ez megmutatkozik vívódásán is s bár segíthetnék rajta mérgemmel erre most nem vagyok hajlandó, mint ahogy a sűrű bocsánatkérésre sem,nagy szó, hogy kétszer is megtettem.*
- Ezt neked kell eldöntened... nem segítek benne.* jelentem ki, de mindettől függetlenül vele töltenék egy kis időt mi talán mégis csak segíthet kicsit a lánynak, méreg nélkül és önszántából. Persze nem tagadom mennyire vágyom arra, hogy ismét magamhoz ölelve szívjam be bőrének illatát s tolakodjak oda tincseihez, hol egy könnyed mozdulattal félresimítanám barna zuhatagát s jéghideg ajkaimmal bőréhez tapadjak... Már a gondolattól is megmerevedek hisz élénken él elmémben a lány íze, de hogy némileg erőt vegyek magamon felteszek egy kérdést s szemeibe pillantok tartva makacs kis állát, belenézve szép szemeibe.*
- Engem nem tudtál elfelejteni vagy a mérget? Tudom, hogy velem jár de tudnom kell.... alig volt tiszta pillanatod.* hát igen, de akkoriban ez mindkettőnknek megfelelt - legalábbis én így hiszem - s bár örökkön örökké működhetne is ez tudom, hogy az nem lenne teljes egészében valódi. Talán jobb is hogy erre a pár hónapra leléptem, csak ezt még Vixi nem tudja. Ahogy megfogja kezem s tolni kezdi eleinte nem enged - elszoktam tőle- de aztán szép lassan lecsúszik hol ujjaim kettőnk között játékosan az ő ujjai köré fonódnak.*
- Még mindig csodálatos vagy emberi gyengeségeiddel.* célzok itt az árulkodó pírfoltokra egy gyengéd mosoly kíséretében, hiányzott, nem is tudja mennyire így természetesen oda mennék vele hova sok sok emlék fűz hozzá.*
- A romokhoz... már ha nem túl nagy kérés.* valószínűleg nem lesz az így ha el lett döntve úti célunk elállok útjából s megindulok a ház felé továbbra is fogva kis kezét már ha nem szavarja érintésem, nála sosem tudni. Egy ideig halkan lépdelek mellette az ő tempóját véve fel, de aztán elunva az erdő s állatok szülte hangokat pillantok rá enyhén csillogó szemekkel, már ha ő időközben nem szólalt meg.*
- Jó újra itt lenni... teljesen más egy nagyváros után ez a csend.* mosolyodok el kissé s pillantok előre, a kettő merőben más, de végül is egy kis változatosság jót tett nekem, nálunk vámpíroknál igen csak egyhangú és monoton tud lenni egy idő után sok minden.*
- És persze Téged is jó látni... sosem bocsájtottam volna meg magamnak ha ez idő alatt történik veled valami végzetes. De nem csalódtam benned.* nézek vissza rá derűsebben, tudom, hogy nem kell őt félteni de aztán ki tudja, ebben a mai világban igen sok a gonosz és a vérengzés, tisztában vagyok vele, hogy nem egy diák dobta fel itt a talpát az elmúlt években így örülhetek, hogy Vixi nem tartozik közéjük.*

Tárgy: Re: Járható utak- Az Ösvény 2012-11-29, 11:35 pm

//NRT játék Ashi-Connor. 2012.10.24//

*Most már bebizonyosodott, hogy elég sok embernek nem tetszik az én száraz humorom. Sajna Connor sem díjazza „beszólásomat”, ami a házunk ellenszólt -szerinte-. Magyarázatommal ne igazán sikerült meggyőznöm arról, hogy nem komolyan mondtam. Sóhajtok egyet majd inkább elkezdek vizekre evezni. Pechemre újból rosszul válaszolok az egyik kérdésére, mire kapok egy „jó tanácsot”, Bólintok egyet, hogy egyetértek és megértetem. Valamivel rendesebben próbálok beszélni és a vicceimet megtartom magamnak. Kicsit elmélázok a növényzeten, minek következményében hirtelen nem fogom fel a kérdést csak pár másodperc késéssel. A válaszomra miszerint elsős vagyok kapok egy megjegyzést mire csak felvonom a szemöldökömet.*
~Mostanában túl sokan mondják rám, hogy nem vagyok elég komoly. Hmm... lehet nem velük van a baj..~*gondolom, de inkább nem folyatom a gondolatmenetet. Szerencsére nem is kell, mert a kérdésemre válaszol, miszerint kétszer járta a másodikot. Bólintok egyet, majd felteszek egy egyszerű és kézenfekvő kérdést. A kérdésre egy igenlő választ kapok, mitől egyszéles mosoly terül szét az arcomon. Elmosolyodok a válaszán és csak megrázom a fejem. Jelezve, hogy nem állt szándékomba fogadni. *
-Akkor számolj Maistro!*mondom, és felkészülök a futásra. Vagyis bal lábamra előre teszem és kissé behajlítom, két kezemet térdemen teszem miközben a jobb lábam majdnem ki van teljesen nyújtva hátul. Előre dőlök, de ügyelek arra, hogy a testsúlyom az közében maradjon még mindig.*
- „Három”*csendül el a varázsszám. Elkezdek sprintelni, de nem eszeveszettül, mert az erőmet tartalékolom a pálya végére. Nem is veszem vérkomolyan a dolgot, hisz már rég óta nem mozogtam sokat vagyis kijöttem a gyakorlatból. Ügyesen cikázok a fák között, van mikor egy-egy fánál csak segítséggel tudok átmenni. Időközben rákel jönnöm, hogy nem csak előre kell figyelni, hanem a lábam elé is. Ez akkor tudatosul bennem a legjobban mikor egy termeszvárba lépek bele. Egy furcsa fintor jelenik meg az arcomon és elkezdek gyorsabban. A ballépéssel elérem azt, hogy figyeljek hová lépek továbbiakban. Egyszer-kétszer gátugrás is van mitől még dühösebben morog a fülembe Müzli. Félek attól, hogy végén nem marad bőr a bal vállamon a macskám karmai miatt. A vége felé elkezdek tempózni mint az állat. Valószínűleg nincs túl sok Connor és köztem, de mégis csak nem vagyok fitt mostanában futás közben így mikor beérek szerintem már ott lesz a háztársam. Lihegve a térdemre támaszkodok és gyűjtőm az erőt a beszédhez.*
~Régen miért ment ez sokkal könnyen?~*kérdezem magamtól és felállok. Szerencsére nem lett hányási ingerem és csak a tüdőmet akarom kiköpni, ergo sokkal jobb a várt eredménynél.*
-Uhh... Ez már kész. Gratulálok. De ha megbocsájtasz én inkább vissza sétálok a kastélyba és.. és... lesz valami.*mondom majd a vállamra pillantok. Felmordulok, mert elég véres a ruhám, pedig nem is pólóban voltam csak.*
- Jössz te is vagy még futkosol egy kicsit.*ha jön akkor együtt megyünk vissza, de ha nem akkor meg csak Müzlivel sétálok lassú tempóba a révész felé.*

Tárgy: Re: Járható utak- Az Ösvény 2012-12-03, 10:15 pm

//NRT játék Ashi-Connor. 2012.10.24//

*Általában szeretem a humort, sőt humoros embernek tartom magamat, de vannak dolgok, amit már én se sorolok a vicc kategóriájába, talán, tényleg azért mert számomra száraz, és semmit mondó, de hát kinek a pap, kinek a papné, találkoztam olyan emberrel, aki az én hülyeségeimet nem díjazta ilyen az élet. Szerencsétlenségére azonban úgy tűnik másodszorra is sikerül a lánynak olyat mondania, amit nem tartok viccesnek, nem tudom, talán velem van a baj, hogy túl sokat komolyodtam, és nem vagyok már vevő a gyerek viccekre, de nem érzem úgy azért, hogy minden humorérzékemet elvesztettem volna. Igazából nem tudom hova ment volna ki ez a beszélgetés, ha a lány nem ajánl fel egy ötletet, ami talán jobb, is mint hogy itt cseverészünk, láthatóan nem menne jó úton a dolog, inkább reménykedek benne, hogy majd ha lesz legközelebb valamelyest már én is jobb beszélgető társ leszek. És persze remélem addigra ez a csaj is komolyodik valamicskét. Nyugodtan számolok vissza, bár nem mondhatnám, hogy annyira fáradt vagyok, de azért egy kis táv már van mögöttem, hála annak, hogy ma már megvolt a napi futásom, de egy kis verseny, semmiféle tét nélkül nem tűnik rossz dolognak. Ahogy észlelem, mikor elkezdünk futni, a másik is próbál lépést tartani, néha-néha utol is ér, de nem igazán tűnik úgy, hogy megelőzne, és ahogy látom erre meg is vannak az "okai"*
~Ez a csaj egy szerencsétlenség. pont egy termesszel kell randiznia~*húzom el a számat, miközben lassabbra fogom a tempót, van egy olyan érzésem, hogy nem kell minden erőmet bevetnem, hogy lehagyjam, így aztán minek fecséreljek el plusz erőt? Így is eléggé fáradt vagyok már, na meg talán még ez a csaj segítségre is szorulhat, eddig elnézve nem csodálkoznék, ha valami zsombékos cuppogós mocsárba kötne ki, vagy hangyabolyba esne. Végül aztán rá kell jönnöm, hogy ilyen probléma nem fenyeget, és a másik is megúszta a dolgot valamelyest épp bőrrel.*
-Kösz. Te pedig figyelj a lábad elé, azt hittem már elakadsz a cél előtt.*mondom komolyabb hangon, nem bántásként mondom puszta jó tanácsként, de mivel búcsúzik, így én is viszonzom a dolgot.*
-Még maradok, de kösz a kérdést. Akkor további jó napot.*köszönök el tőle, és ha minden igaz ezután, kissé már lassítva a tempón, nyugodt sétálva, levezetve a mai nap fáradalmait, indulok meg az erdő belseje felé, természetesen csak addig, ameddig tudom, hogy nem fogok eltévedni. Már csak az kéne, hogy a napomat végleg rossznak titulálhassam.*

//köszi a játékot Smile

//

Tárgy: Re: Járható utak- Az Ösvény 2012-12-14, 4:14 pm

//Terramágia 10. házi 2. rész//

*Hamarosan már Seolon sétál, pontosabban az ösvényen, a nyomában a földelementál. Az egész úton végig a lény engedelmesen követte, tehát nincs vele baj, úgy tűnik, sikeres volt a létrehozás, meg minden. Az ösvény egy bizonyos pontjára érve hirtelen megáll, mire az elementál is ugyanezt teszi. A srác szembefordul a lénnyel, aki eddig a háta mögött jött, és azon kezd gondolkozni, mivel kezdje a gyakorlást. Végül aztán véletlenszerűen, ami eszébe jut, azt mondja.*
~Találd el azokat a fákat a földkarókkal.~*parancsolja neki gondolatban, miközben az említett fákra néz és mutat. Az elementál egy másodpercig csak áll, majd vízszintesbe emeli a kezét, és kilövi a földkarókat magából. A karók pár másodpercig hasítják a levegőt, majd mind tökéletes pontossággal beleáll a kb. 40 méter távolságban lévő fákba, és egy sem esik ki belőlük.*
- Ügyes.*bólint egyet elégedetten a srác, habár tudja, hogy az elementált hiába dícséri, annak nincs szüksége rá, meg nem is érti, úgyhogy felesleges. De nem emberi lényeket mindig is jobban szeretett dícsérni, mint emberieket. *
- Hmm… most…*gondolkozik el hangosan, hogy mi is legyen a következő lépés.*
~Csináld a…~*a gondolatot viszont félbeszakítja az érzés, hogy nincs egyedül. Ez a különös hatodik érzéknek is mondható megérzés igaznak bizonyul, mert a fák közül előlép egy mágus, pálcával a kezében. Nincs túl bizalomgerjesztő ábrázata, meg ugye a kivont pálca önmagában is gyanús, hát még az a sunyi mosoly…*
- Nahát, mit látnak szemeim. Egy földelementál. Ezt te csináltad?*kérdezi a harmincas évei közepén járható mágus mosolyogva, de úgy, mintha nem hinné el, hogy ő csinálta, ezért aztán a srác nem is válaszol neki, csak karba tett kézzel vár, hogy mit akar ez az alak, aztán ha szükség lenne rá, meg is támadhassa. Mert hogy harc nélkül nem ússza meg, abban egészen biztos.*
- Nem válaszolsz?*kérdi oldalra döntött fejjel, nagyon mézes-mázas és hamis mosollyal. Nincs a Földön olyan ember, aki bedőlne ennek.*
- Nem sok közöd van hozzá, úgyhogy…*lezáratlanul hagyja a mondatot, de lehet sejteni, hogy a folytatás a „tűnés.”*
- Jó. Eltűnök. De előbb hadd tegyek egy ajánlást, hogy kideríthesd, mit tud a szörnyed. Ha én győzök, akkor megszívtad, enyém lesz a hátra lévő életed fele.*teszi karba a kezeit a mágus, és várakozóan néz.*
- És ha én győzök?*kérdezi a srác, de ezzel csak nagy nevetést vált ki a fickóból.*
- Nem lehetséges opció.*csóválja meg a fejét lemondó mosollyal, amivel véglegesen ráveszi a srácot a harcra. Még hogy nem képes győzni! Na majd ő megmutatja ennek a pökhendi, nagyképű baromnak!*
~Nyársald fel egy sziklával.~*parancsolja az eddig mozdulatlanul várakozó elementálnak, de az amint meghallja a parancsot, villámgyors, szinte alig követhető mozdulatokkal a fiú elé áll, biztos, hogy védje, és a lábával a földre toppant. A föld megreped, pár méterrel odébb pedig kitör a földből egy hegyes szikla. A srác balszerencséjére a mágus még időben elugrott az útjából, így nem nyársalódott fel. Mikor földet ér a mágus, hátravetett fejjel felnevet.*
- Látom, benne vagy. Akkor rajta.*felemeli az eddig is kezében tartott pálcáját, és megrohamozza az elementált.*
~Indacsápok.~*jön gyorsan az újabb parancs, mire az elementál felemeli a kezét, és az út két oldalán lévő fák ágai megindulnak a mágus felé. Az leállítja az elementál elleni támadását, és inkább a csápokra koncentrál.*
- Sectumsempra!*kiáltja a varázsló a pálcáját a csápokra mutatva, először az egyik oldalon, majd a másikon, így azok darabokban lepotyognak a földre, ami meg megmaradt, az visszahúzódik a fába. A srác nem várja meg, míg újra összeszedi magát a támadásra, győzni akar, nem lovagiasnak lenni.*
~Földhullám.~*jön azonnal a következő parancs, amit az elementál megint nagyon gyorsan teljesít, gyorsan mozdul, így a földhullám nagy gyorsasággal megindul a varázsló felé. A srác elmosolyodik, hogy na, neked ennyi volt, amikor pedig a földhullám eléri a fickót, kárörvendő a mosolya. Amint elsimul a föld felülete, a fickót kezdi keresni a szemével, de nincs sehol.*
- Hova tűnt?*teszi fel magának csendesen a kérdést, és cseppet idegesen kutatja szemével az erdőt, maga előtt és mellett, de nincs sehol. Talán elhoppanált, merül fel ez a válasz is az agyában. De biztos benne, hogy visszajön, úgyhogy mielőbb intézkedéseket kell tennie.*
~Csinálj egy mocsári csapdát oda.~*mutatja a földelementálnak a helyet, ahova a csapdát akarja, az pedig meg is csinálja, majd visszasétál hozzá, hogy védelmezhesse. Újra keresni kezdi a mágust a szemével, amikor az a bizonyos érzék, vagy nevezhetnénk akár paranoiának is, megsúgja neki, hogy hol van. Amint megfordul, már látja is, hogy a fickó gonosz mosollyal és felemelt pálcával ront rá. Ugyanis beleolvadt a földbe, és most jött elő, a háta mögött! Még szerencse, hogy itt van neki az elementál, aki elétoppan, így a srácnak szánt ige rajta csattan. És mivel most egy kicsit lelassul a gondolkodása, és nem tud azonnal új parancsot adni, az elementál magától cselekszik, és földkarókat lőve ki a kezéből készteti hátrálásra az ellenfelet. A diák hamar összeszedi magát a meglepetésből, és már is tudja, mi lesz a következő lépés.*
~Tereld a csapda felé.~*parancsolja az elementálnak, aki ezután úgy lövi ki a kezéből a földkarókat, hogy a mágus abba az irányba menjen, ahol a csapda van. Amikor az elementál látja, hogy a mágus belelép a körbe, abbahagyja a lövöldözést és leereszti a karját. A mágus lépne előre, hogy visszatámadjon, de ekkor bugyborékoló hang hallatszik, ő pedig süllyedni kezd.*
- Mi… mi ez?*tekint le maga köré, és már látja is, hogy mi tartja fogva és mi miatt kezd süllyedni. Kétségbeesetten próbálna valamibe megkapaszkodni, de az út közepén aligha találhat bármilyen kapaszkodót, így egyre lejjebb süllyed. Még hallatszik egy utolsó kiáltás tőle, aztán végleg elmerül. A srác pedig végre igazából is kárörvendhet rajta.*
- Azt hiszem, ez jó gyakorlás volt. Mára elég.*odasétál az elementál mögé, és a pálcáját a tarkójára irányítja. Mivel a lény az övé, nem támad, így könnyű dolga van az elpusztítással.*
- Internus deprimo.*az első szónál az elementál tarkójába szúrja a pálcát, a koncentráció nagy segítségével, majd a második szónál az elementál feje szétrobban és elpusztul. Mivel nincs test, se a lényé se a mágusé, nem kell vele bajlódnia, indulhat vissza szépen a kastélyba egyedül.*

Tárgy: Re: Járható utak- Az Ösvény 2012-12-19, 4:29 pm

//Vérmágia 9. házi//

*Edzeni mindig szokott, csak hát van olyan, hogy nincs hozzá kedve, fáradt, vagy valami, és akkor nem akar. Ilyenkor viszont sétál, hogy meglegyen a napi mozgás, és általában ott sétál, ahol futni szokott, az ösvényen. Bár most, hogy már hivatalosan is tél van, mert itt a december, nem olyan jó ötlet hidegben odakint futkározni. Sétálni viszont igen, mert jó, friss a levegő. Most is épp sétál, jó melegen felöltözve kabátba, meg minden, de azért nem viszi túlzásba, nem az a fázós típus, a kabát is olyan, hogy lehessen benne rendesen mozogni. A pálcája a zsebében van, és az óra is a karján, hogy lássa, mikor kell visszaindulnia. Mostanában amúgy is korán sötétedik, úgyhogy nem akar soká maradni. Egyébként a famulusa is itt van valahol a szigeten, de azt nem tudja, hogy hol, ő másfelé szokott járkálni meg vadászni, szóval egyedül van. De az egyedüllét sosem okozott neki gondot, szeret egyedül lenni, ilyenkor mindig gondolkozik mindenfélén, ami épp eszébe jut, azon. Most épp a családja a soros, rajtuk töpreng, mikor a kanyar mögül furcsa hangokat hall. Megtorpan, és fülelni kezd, hogy ki tudja találni, mi folyik ott, mert talán jobb lenne elkerülni azt a valamit, ha olyan. Pár percig hallgatózik, a végére meg tudja állapítani, hogy itt bizony valakit kínoznak, és a hangjából ítélve az áldozat egy srác. Vagy diák, vagy normális mystrali lakos. Bár mondjuk ha abból indul ki, hogy a durva dolgok kilencven százaléka mindig diákkal történik, akkor talán az előbbi ötlet a jobb. Gyorsan és hangtalanul bemegy a fák közé, és elkezd halkan az esemény irányába lopakodni. Nem a durrbele típus, és nem is felelőtlen, hogy körülnézés nélkül megjelenjen és játssza a megmentőt, mert ki tudja, kit kínoznak és persze ki. A lassú, óvatos mozgás miatt pár perc múlva ér olyan közelségbe a fák között, hogy láthassa, mi történik. A fák közül kukucskál ki, így látja, hogy az út közepén egy fiú és egy köpenyes alak áll, ez utóbbi pedig épp kínozza a srácot, az ő hangját hallotta előbb az útról. Pár másodperc alatt végigfut az agyában több lehetséges verzió arra, hogy mit csináljon. Továbbmenjen, maradjon, segítsen, ilyesmik. Aztán kicsit jobban megnézi a srácot, és feltűnik neki, hogy mintha már látta volna valahol. Talán az iskolában, a folyosón, ebédlőben, vagy valahol, de már látta. Ez meggyőzi, hogy akkor döntsön a C verzió mellett, vagyis segít. Úgyis nála van a helyzeti előny, a köpenyes nem tudja, hogy itt van.*
- Crutio!*folytatja a kínzást a köpenyes, miközben a srác lassan előhúzza a pálcáját a zsebéből. Lassan és nesztelenül, hogy ne vegye észre őt a varázsló. Aztán felemeli a pálcát, a varázsló háta mögött lévő egyik fára irányítja, és…*
- Flagellum vincula.*az ágak egyből megelevenednek és rohamot indítanak a varázsló ellen. Az hallja, hogy valahonnan valaki varázsigét mondott, és tudja is, mi az, de annyira már nincs ideje, hogy védekezzen ellene, így az ágak elérik őt, és a srác utasítására rátekerednek, nem engedik mozdulni, gúzsba kötik. Mivel a köpenyes már nem tudja normálisan tartani a pálcáját, a kínzó-átok sem működik, így a földön fekvő srácnak van ideje összeszedni magát, legalább egy kicsit. Na de most, hogy már nem árthat a mágus, az inflás srác is előjön a fák közül. A pálcát még mindig a magasba tartja, hogy ne érjen véget a varázslat, és elégedetten néz a köpenyes férfira.*
- Te meg ki vagy? És minek avatkozol bele más dolgába?*kérdezi fogvicsorgatva a mágus, miközben próbálna szabadulni, de a fizikai ereje kevés ahhoz, hogy egy varázslattal mozgatott ágat lefejtsen magáról.*
- Az mindegy. Csak megtettem, és kész. Magának meg balszerencséje van.*közli vállat vonva a férfival a srác, miközben válla felett hátrapillant a másik fiúra, aki most épp azon küszködik, hogy felálljon. Nyilván nem akarja fekve megköszönni a segítséget.*
- Mi a helyzet?*kérdezi tőle, ez pedig az ő nyelvén valami olyasmit jelent, hogy „hogy vagy”, de ő így nem szokta kifejezni magát, főleg nem idegenek előtt, még ha párszor már látta is.*
- Semmi különös. Kösz a segítséget.*áll végre talpra a srác, és köszöni meg a közbeavatkozást, mire ő csak bólint, hogy semmiség. Már épp azon kezd gondolkozni, hogy mit csináljon a megkötözött emberrel, mikor a fiú kiáltását hallja a háta mögül.*
- Vigyázz!*a tekintetét egyből előrekapja, és mindjárt kiszúrja a dolgot, ami miatt vigyáznia kell. A faág szorítása nem volt olyan erős, hogy kiessen a pálca a mágus kezéből, így az még mindig nála van, a kezét pedig minimálisan tudja mozgatni.*
- Sectumsempra!*ennyire még megkötözve is képes, úgyhogy a srácnak nincs más választása. Leereszti a pálcát, miközben elugrik a kaszaboló átok útjából. Ennek köszönhetően a mágust gúzsba kötő ág egyből visszahúzódik, és újból mozdulatlan ággá változik. A mágus most, hogy újra szabad, bosszút akar állni, nem is hezitál sokat. De a srác sem tétlenkedik, maga előtt egy kicsivel dobbant egyet az egyik lábával, miközben kimondja az igét.*
- Silex hastarum.*a föld megreped, és a sziklanyárs készül elvégezni feladatát, de a köpenyes nem olyan béna, hogy bedőljön ennek és hagyja magát felnyársalni, ügyesen elkerüli a sziklát, és most ő készül valamire. A srác nem akarja megvárni, hogy megcsinálja, inkább gondoskodik a pajzsáról. A levegőbe egy vízszintes vonalat húz maga elé, aminek a végéből egy kör indul ki.*
- Ignis velius.*már létre is jön a pajzsa, ami jó egy percig védi a támadások elől. A következő pillanatban már hasznát is tudja venni, mert támadások garmadája indul meg ellene. Olyan hevesen és gyorsan jönnek egymás után, hogy hátrálni kezd, hátha majd a fák között jó menedéket talál egy kevés időre. Közben megpillantja a srácot, akit az imént mentett meg, egy fa mögé bújva.*
- Nem akarnál segíteni?*szól rá gorombán, de teljesen jogosan. Ha egyszer megmenti az életét, egy kicsit viszonozhatná azzal, hogy segít neki a harcban. Végül is miatta kell most is harcolnia!*
- Bocs, de elvesztettem a pálcám.*mondja a fiú, és még inkább behúzódik a fa mögé. Az inflás fiú most legszívesebben őt is kinyírná a köpenyeshez hasonlóan, de azért azt mégsem kéne, ne legyen baj belőle. Legfeljebb majd csak egy kicsit megleckézteti. Kevés idő maradt, amíg a pajzs védi, úgyhogy ideje kitalálni valamit. Van is egy terve, de ahhoz kellene az a gyáva srác is, aki még mindig a fa mögé van elbújva.*
- Hé, te! Egy pillanatra ne légy, gyáva, és segíts! Az árnyfegyverhez nem kell pálca. Dobd bele a fickóba!*utasítja a fiút, akinek a szemében felismerés villan, hogy jé, tényleg, ahhoz nem kell pálca. De utána egyből azon kezd morfondírozni, hogy ez mennyire veszélyes rá. Végül úgy dönt, hogy azért tenni kéne valamit a megmentőjéért, és végül is az árnyfegyvert elbújva is meg tudja csinálni. Úgyhogy nekilát. Közben a másik srác pajzsa már nagyon a végét járja, és ő épp abban a pillanatban ugrik be egy fa mögé, hogy az megszűnik, így az átok nem éri el. Egy kicsit kifújja magát, és nem jön elő. Arra vár, hogy a kis gyáva megtegye, amit mondott neki. Pár másodperc múlva előlép a fa mögül, egy tőrt formázó árnyfegyverrel. Látja, hogy a mágus még mindig nem figyel rá, úgyhogy felemeli a fegyvert, meglendíti a karját, a tőr pedig a következő pillanatban belefúródik a mágus vállába, aki egyből felüvölt. A srác egy pillanatra eltátja a száját, meglepi, hogy sikeres volt a célzása, de a következő pillanatban már iszkol is vissza a fák mögé.
Az inflás diák az üvöltést hallva előjön a fa mögül, mert gondolja, ez azt jelenti, hogy az árnyfegyver eltalálta a mágust.*
- Incarcerandus.*a pálcából előugró kötelek egyből rátekerednek a fickóra, most már rendesen gúzsba kötve, nem úgy, mint előbb a faág, és ezek miatt még a pálcáját sem kell folyton feltartania. Gyorsan odasétál a fickóhoz, és kiveszi a kezéből a pálcát, hogy ne tudjon még egyszer kiszabadulni és galibát csinálni.*
- Most már előjöhetsz.*szól hátra a válla felett a fák felé, ahova a srác bújt. Az előkukucskál az egyik mögül, és mikor látja, hogy a mágus meg lett kötözve, elősomfordál, és odaáll a második srác mellé.*
- Mit csinálsz vele? Megölöd?*kérdezi.*
- Nem tudom. Igazából azt terveztem, hogy megkérdezlek téged, ha már te voltál az áldozata, de aztán úgy döntöttem, hogy mégsem, amiért elbújtál.*gyávaságának említésére a srác mintha elszégyellné magát, de lehet, hogy rosszul látja, ki tudja. És mivel az ő tanácsát már nem kéri ki, magának kell kitalálnia, hogy mit akar vele csinálni. Pár percig gondolkozik, olyan varázslat után kutat az emlékezetében, amivel fájdalmat lehet okozni, és végül megölni az ellenfelet. Végigmegy az összes eddig tanult varázslaton, ez eltart pár percig, míg végül a vérmágiánál rálel a nem olyan régen tanult varázslatra, a testrothasztásra. Hmm, végül is még nem próbálta ki senkin, itt az ideje, hogy tesztelje, működik-e. Úgyhogy a pálcát máris a fickó kezére irányítja, és maga is arra koncentrál.*
- Venaliter.*mondja ki az igét, mire pár másodperc múlva a mágus elkezd először halkan nyöszörögni, majd utána hangosan üvölteni és ordibálni, és hamarosan már kívülről is meglátszik a varázslat eredménye.*
- Venaliter.*most a lábra céloz, azt rothasztja el, ami, ha lehet, még nagyobb kínokkal jár, a fájdalom csak fokozódik. Még jó, hogy nem ő a szenvedő fél. A kínzás közben fél szemmel maga mellé pillant, ahol még mindig ott áll a másik srác, szinte megkövülve nézi a mágus kínlódását. Megcsóválja a fejét, hogy lehet valaki ilyen kényes, majd folytatja. Viszont unja már ezt, és nagyon mehetnékje támad, ezért befejezi a dolgot.*
- Venaliter.*ezúttal a szívre céloz, hogy véget vessen neki. Pár perc múlva a varázslat hatására a fickó meghal, tönkretett szívvel már nem lehet élni. Ő pedig a srác felé fordul, aki egy kissé összerezzen, most, hogy vége lett a dolognak.*
- Takarítsd el, ha már miattad került ide. Na szevasz.*halálos nyugalommal int, mintha semmi nem történt volna az imént, amit láthatóan a fiú alig akar elhinni, majd megy tovább a dolgára. Mintha hallaná még a hátramaradt srác halk hangját, ahogy azt mondja, hogy „jó”, de ebben nem biztos, de ami azt illeti, nem is érdekli.*

Tárgy: Re: Járható utak- Az Ösvény 2013-01-03, 12:53 am

//NRT: Ginger és Demetrius - 2013.01.02.//

*A mai nap nagy részét mászkálással töltöttem és nemrég még Lexivel játszadoztunk a tóparton, de mivel drága famulusom úgy döntött, hogy ő az erdőben folytatja tovább az estét, méghozzá egy kis vadászattal foglalatoskodva, így hát egyedül kell visszatérnem a Mysterioba. Hát meg kell hagyni, nincs túl meleg, sőt, kicsinyke testem cseppet didereg is, miközben szépen összehúzom magam és sietős léptekkel haladok át az ösvényen, hogy a lehető leggyorsabban Mystralban teremjek és a révésznek hála visszajussak a kastélyba. A gyűrűmet nem hordom mindig magamnál, így most is a szobámban van, túl kényelmes lenne mindig azzal közeledni, nem hozzám való, hiszen a mágia bár hasznos, mégse kell mindig kihasználni, és bár fázok, mégis embernek érzem magam, normálisnak. Lábaimon hosszú szárú, fekete csizma van, mely halkan töri a gallyakat lépéseimnél, ezekbe a szárakba pedig egy világoskék színű farmernaci van betűrve. A derekamnál ott a pálcám, felül pedig a fehér pulóverem, melyre még egy fekete kis kabát is került, amit most nyakig becipzároztam. A nyakamban azért még egy szürke sál is megtalálható, hogy ne fagyjak meg, de kezeim zsebeimben vannak, mivel legnagyobb bénaságomra a szobámban hagytam a kesztyűmet, méghozzá a sapkámmal együtt. Vörös tincseim kibontva omlanak végig a hátamon és előre vállaimon, így melegítve valamennyire, szép, zöld szemeim körül pedig fekete smink díszeleg, mely csodálatosan kiemeli arcomat is. Tehát így lépkedem tovább, de még oly messze vannak a város fényei, én nekem pedig már a lábujjam is érzi a fagyhalált.*
~ Ahj, túl késő van már, nem kellett volna eddig itt maradnom. ~ *didergek is kissé, de talán majd jobb lesz, még az is lehet, hogy beugrom egy forralt borra a fogadóba, csak hogy ne fagyjak szét és igen, egyre jobban kívánom azt az italt, az ténylegesen felmelegítene.*

Tárgy: Re: Járható utak- Az Ösvény 2013-01-03, 1:48 am

//NRT: Ginger és Demetrius - 2013.01.02.//

*Elég későre jár már, legalábbis, ha az ember halandó. Ha viszont valaki vérszívó, mint ahogy Demetrius is, az épp csak nemrég kezdte meg a reggelt. Igaz, most, hogy tél van, korábban sötétedik, hamarabb kimerészkedhetnek a vámpírok is. Demetrius is most épp kint portyázik, lesben állva, hátha éppen az ösvényen jár ez ízletes járókelő, akit megszabadíthat némi vértől, esetleg még az életétől is. Fekete bőrnadrágban, ingben és hosszú bőrkabátban járja az éjszakát, a sötét erdőt, a fák és árnyak között megbújva. Na nem azért bújkál, mert félne valamitől, netán valakitől... épp ellenkezőleg, lesből szeret vadászni. Mivel igencsak hideg van odakint, sajnos jó ideje csak néhány állat zaját hallja a férfi, azonban miközben az ösvényhez közeledve sétál, először csak lassít, majd végül megáll, s fejét picit fejjebb emelve hallgatózik. Gallyropogás... szabályos időközönként hangzik fel, egyre közeledve. Egyértelmű, hogy halad valami az úton, s a léptekből ítélve hamar rájön a férfi, hogy ez most nem egy állat, hanem egy ember. Ajka önelégült, gonosz mosolyra húzódik.*
-Éppen ideje volt. *jegyzi meg halkan, majd közeledni kezd az ösvényhez. Ahogy ő is közelít, illetve az illető is közelebb ér, lassan egyértelműen hallatszik a ruhák suhogásából, hogy valóban egy emberről van szó.*
~Lássuk mi a mai menü.~ *a következő pillanatban denevérré alakul a férfi, majd kiront a fák közül, s a vörös hajú lány előtt száguld el, majd tesz pár kört a feje felett, hogy alaposan szemügyre vegye. Hallja szíve minden dobbanását, ahogy gyorsabban ver, mint kéne, minden bizonnyal a gyors tempó miatt, s talán még annak is köszönhető mindez, ahogy ő hirtelen megjelent. Még pár kört leír a lány körül, majd amilyen hirtelen jött, úgy tűnik el a fák között. Ginger útja ezután zökkenőmentesen telik egy ideig, de még mielőtt túlságosan az ösvény kijáratához érhetne, egy férfit láthat meg az úton, amint hosszú bőrkabátban elállja az utat. Már messziről úgy néz a zöld szemekbe, mintha a legapróbb titkokat is látná a lányról, s valami különös, cseppet sem kellemes érzést is érezhet a lányka. Demetrius viszont csak áll zsebretett kézzel, nem közelít, nem tesz még semmit, csak egy apró, gonosz félmosollyal áll és vár. Talán már a puszta jelenléte elég lesz ahhoz, hogy ez a kis vörös sikítva menekülni kezdjen, hisz valljuk be, nem épp az a fajta ember, akivel szívesen találkozunk egymagunk a sötét éjszakában.*

Tárgy: Re: Járható utak- Az Ösvény 2013-01-03, 8:00 pm

//NRT: Ginger és Demetrius - 2013.01.02.//

*Egyre jobban érzem, hogy át vagyok fagyva, tényleg nem vagyok normális, hogy eddig kint maradtam, amikor nem bírom a hideget. Bezzeg Tarkh most biztosan nem fázna, a nagy orosz ugyebár, de talán majd idővel én is jobban meg fogom szokni ezt a hőmérsékletet. Inkább csak még gyorsabbra veszem a tempót, mert tudom én, hogy közeledek, csak hát nem túl gyorsan a meleget adó városhoz, ahol már biztosan meg fogok állni egy italra, legalább annyi kell, hogy ne fagyjak meg. A denevér megjelenésére viszont nem számítok, így lassan torpanok meg, amikor bevág elém, majd a fejem fölött kezd el kőrözni.*
~ Csak bele ne akadjon a hajamba. ~ *elmosolyodva nyúlok fel hozzá kissé, hiszen szép állatnak tartom ezeket az igazából nem is vért szívó lényeket, így meg is próbálok hozzáérni egy pillanatra, de sajnos hamar tovább áll, így sóhajtok fel lemondóan. Kár, de majd talán legközelebb. Ismét tovább lépkedem, majd a percek is telnek szépen sorjában és hamarosan már biztos vagyok benne, hogy már nincs sok vissza az útból, amikor egy sötét ruhákban lévő férfit látok meg az út mellett. Nem torpanok meg, csak kíváncsian nézem így távolról alakját, egészen addig, amíg nem találkozik vele tekintetem és amíg meg nem érzem ezt a kellemetlen érzést vele kapcsolatban. Lassítok és pár másodperc után meg is állok, ahogy lassan összeáll a kép a fejemben: vagy egy erős mágus van itt velem szemben, aki kicsikét sem bizalomgerjesztő vagy pedig egy vámpír... egy olyan lény, mellyel már nagyon rég nem találkoztam és bár akkor érdekesen alakult az este, mégis, még mindig érdekelnek ezek a különös teremtmények.*
- Hello... *köszönök bizonytalanul, nem igazán tudom, hogy mit kéne tennem, de egyértelműen engem figyel, tehát elmenni mellette nem biztos, hogy tudok. Megrázkódom ismét, majd a pálcámon kezdek el agyalni, hogy megérné-e támadnom, de nem, akkor talán rosszul járnék, talán jobb lenne, hogyha nyugton maradnék és kivárnám, ami történni fog.*
- Izé... talán valami probléma van? *kérdezek is rá, mert ennél normális szöveg most nem jut eszembe és nagyon lassan veszem a bátorságot, hogy a másik felé lépkedjem. Ez az érzés még mindig iszonyatosan zavar, de azért megközelítem a másikat és úgy öt méterre tőle megállok, majd szemeibe nézek.*
- Én nem akarok bajt. *közlöm még most, tehát ha kell, meg fogom védeni magam, de talán tényleg jobb lenne, ha nem hívnánk ki magunk ellen a sorsot, így lassan elő is húzom a pálcámat derekamtól és azt a másik felé irányítom. Nem kéne ennyire megbabonázva néznem rideg szemeit, mégis, képtelen vagyok másképp cselekedni.*

Tárgy: Re: Járható utak- Az Ösvény 2013-01-05, 1:38 am

//NRT: Ginger és Demetrius - 2013.01.02.//

*Már jó ideje bolyong az erdőben, hiába várva egy kóbor járőkelőre, akit megcsapolhatna, ebben a hidegben csak az állatok mászkálnak itt. Demetrius viszont türelmes ember, legalábbis ilyen esetekben tud várni, ez is része a vadászatnak. Épp megindul az ösvény felé, mikor léptek zaja üti meg fülét, s némi hallgatózás után rá is jön, hogy ezek bizony végre egy embertől származnak. Szerencséjére a léptek egyre közelebbről hallatszanak, így ő is tovább közelít az ösvényhez, majd végül átváltozik, s denevér alakban nézi meg, ki is lesz a mai áldozata. Egy fiatal, csinos vörös hajú leányzót fújt most erre a szél, épp ideális tehát vacsorának. A fiatal emberek sokkal finomabbak, mint idősebb társaik, na meg valljuk be, mégiscsak élvezetesebb egy ilyen testet megcsapolni, mint egy ráncosabbat. Ki is röppen hát a fák közül a férfi, pár kört leírva a lányka feje fölött, aki hirtelen megtorpan meglepettségében, de nem kezd el sikonyálva kapálózni, mint a legtöbb nő ilyen helyzetben, inkább csak egy kis mosollyal az arcán felemeli kezét, hogy elérje a denevért. Demetrius viszont nem hagyja ezt, így az újabb kör végén csak visszarepül az erdőbe, előre a fák között, pár percnyi sétaidőt hagyva visszaalakulása helye és Ginger pillanatnyi helyzete között.*
~Hmm, finom falat lesz. Ha ilyen tempóban ver a szíve, elég hamar oltani fogja a szomjom.~ *türelmesen várakozik egy helyben, míg a lány közelebb ér, hisz ha már pár órája itt portyázik, ez az 1-2 perc már nem oszt-nem szoroz. Kiélezett hallásának hála minden egyes lépést jól hall, ahogy a kis vörös egyre közelebb ér hozzá, majd lassan alakja is kezd kirajzolódni a sötétben. Mereven figyeli a másikat, szemeit mélyen a másikéba fúrva, amint megpillantja a zöld íriszeket. Kisugárzása nem éppen megnyugtató, sőt, kifejezetten rossz érzést kelthet a leányzóban, aki megtartva egy bizonyos távolságot lassítani kezd, majd végül meg is áll, s bizonytalanul ráköszön.*
-Hello. *visszhangozza a szót a vámpír, de sokkal magabiztosabb, ám sötétebb hangon. Továbbra sem mozdul, csak mereven nézi a kis vöröst azzal az idegtépő félmosollyal az arcán, ami úgy tűnik, kezdi is megtenni a hatását, így a lányka ismét megszólal, mire a gonosz mosoly tovább szélesedik.*
-Az ég világon semmi. Sőt, hamarosan még jobb lesz minden. *feleli halálos nyugalommal Demetrius, majd csak kíváncsian figyeli a lányt, ahogy bátorságát összeszedve ismét megindul, s csak pár méterrel előtte áll meg, ekkor viszont már pálcáját is kivonja, s felé szegezi. Először arra pillant le a vámpír, majd a szavakat hallva visszanéz a zöld szemekbe.*
-Akkor azt javaslom tedd azt le. *szavai azonban nem csak javaslatok, hanem kényszeríti is erre Gingert, így a lány önkéntelenül is leereszti pálcáját, bár az eldobására egyelőre nem kérte a másik.*
-Én sem akarok bajt. Az imént te akartál megsimogatni, most csak viszonoznám a gesztust... *mosolyodik el, s kivillannak szemfogai is.*
-Csak én a fogaimmal. *lassan közelebb is indul a másikhoz, semmi jót nem sejtető pillantást vetve rá, miközben láthatóan a lány nyakát figyeli, még ha az pillanatnyilag takarva is van.*
-Remélem legalább olyan finom vagy, mint amilyen szép. *csillannak meg ismét fogai. Bár kényszeríthetné a lányt, hogy ne moccanjon, s hagyja neki, amit csak akar, de nem teszi ezt. A pálcát már kivonta a játékból pillanatnyilag, az pedig, hogy esetleg menekülőre fogja a kis vörös, csak izgalmasabbá teszi az étkezést.*

Tárgy: Re: Járható utak- Az Ösvény 2013-01-05, 1:59 am

//NRT: Ginger és Demetrius - 2013.01.02.//

*A hideg ellen sajnos még nem tudok semmit se tenni, csakis a gyorsaság segít, hogy minél előbb visszatérhessek a Mysterioba vagy esetleg a fogadóba, hogy ott igyak valami finomat, ami majd felmelegíti testem. Az ösvényen sétálva viszont először egy denevérbe botlok, aki láthatóan körülöttem legyeskedik, de azt már nem sikerül elérnem, hogy hozzá is érhessek, így szomorúan sóhajtok fel, ahogy távozik tőlem és inkább folytatom az utamat, mely akkor kezd el megváltozni, amikor zöld szemeim kiszúrják a sötétben a férfit. Még soha nem láttam, ebben biztos vagyok, de olyan szintű félelmet kelt bennem megjelenése, hogy képtelen vagyok normálisan reagálni. El kéne tűnnöm, de mégis, vonz ez az ismeretlen helyzet, így meg is szólalok, köszöntöm tehát az idegent, ki rideg hangján már meg is szólal. Tényleg nem szeretném, hogyha baj lenne, nem akarom, hogy bajom essen vagy akár neki, ha már itt tartunk, de a szavak, amelyeket felém intéz, nem engednek pozitívabban gondolkodni, nem fogok itt tovább menni addig, amíg nem enged és hogy ezt elérjem, még pálcámat is képes vagyok felhasználni, tehát elő is veszem, így irányítva azt a vámpírra, akinek szavai hallatán már le is engedem kezemet, magam mellé és testem meg is remeg.*
- Maga vámpír! *jutok el a felismerésig, hatalmasat nyelve és szívem is hevesebben kezd el dobogni. Ő nem tűnik olyannak, mint amilyennel találkoztam a múltban, így egyre inkább érzem, hogy nem kellene itt lennem, és már lépnék is hátra, amikor meghallom, hogy meg akartam simogatni...*
- Ezek szerint... maga képes denevérré változni? De hát... hogyan? *szép szemeim kikerekednek és csak utána jut el a tudatomig, hogy mit mondott, hogy fogait akarja belém mélyeszteni. Annyira sok mindent érzek és gondolok most egyszerre, nagyon lassan lépegetek csak hátra, pálcámat viszont nem tudom rá szegezni, képtelen vagyok megtámadni őt.*
- Nem, nem vagyok finom, tényleg nem. *rázom is meg fejemet, miközben zavartan körbe is nézek és a hideget se érzem már hirtelen úgy, ahogy kellene. Muszáj... muszáj megúsznom ezt a dolgot, de mégis, hova menekülhetnék? Úgyis elkap... Hátrálásom közben észre se veszem, hogy egy fa törzsének ütközöm, így hunyom le szemeimet is, majd lassan bal kezemet a vámpír felé nyújtom, tehát azt, amelyikben nincs pálca. Annak idején a kezemből ittak, valószínűleg neki is megfelel majd ez így.*
- Legyünk túl rajta, úgyse tudok elmenekülni, gyorsabb nálam. *fordítom is el fejemet a vámpírtól, de kezem remeg, amelyiket felé nyújtom, mégis, vérem csak úgy lüktet benne, a kíváncsiságom pedig nem engedi, hogy ne pillantsak lopva az idegen férfi felé, hogy vajon most mit tesz. Nem akarom, hogy bántson, így talán megúszhatom a dolgot, elvégre, meg nem ölhetnek minket... ha jól hallottam.*

Tárgy: Re: Járható utak- Az Ösvény 2013-01-06, 1:22 am

//NRT: Ginger és Demetrius - 2013.01.02.//

*Miután Demetrius szemrevételezte a prédát, előrébb repül az ösvényen, s ott várakozik a leányzóra, míg az szép lassan meg nem érkezik. Bár egy ideig még gond nélkül közeledik a lány, ahogy egyre többet látnak egymásból, így kezd lassítani a kis vörös, mígnem végül meg is áll. Erre persze rájátszik a kellemetlen érzés, amiről Demetrius tehet. Ginger zavartan köszönti a férfit, majd édesen megjegyzi, hogy ő bizony nem akar bajt. A kis naiv, mintha ez rajta állna. A férfi el is mosolyodik a szavakra, s bár naiv, de okos a leányzó, hamar rájön, mivel is áll szemben.*
-Eltaláltad. Hadd adjam át a nyereményed. *villantja meg szemfogait, majd azért még azt is elárulja, hogy az imént ő nézte meg magának denevér alakban a szépséget, s ha már ő meg akarta simogatni az imént, akkor viszonozza a gesztust, csak egy kicsit másként. Ó, az a heves szívdobogás milyen gyönyörű szimfóniaként zeng a férfi fülében, s a félelem, amit a felismerés szült... Ezekért a pillanatokért már megéri vámpírnak lenni. A lányka viszont úgy tűnik, még sosem hallott olyanról, hogy egy vámpír át tud alakulni denevérré, őszinte meglepettség látszik arcán, mire a férfi csak megcsóválja a fejét.*
-Most komolyan egy boszorkánynak kell elmagyarázni, mi az a varázslat? *kérdi cinikusan, hisz értelemszerűen ez nem természetes dolog, de hát a vámpírság sem teljesen. Persze a vérszívók nem bírnak olyan varázserővel, mint a mágusok, de nekik is megvannak a maguk kis trükkjei, Demetriusnak pedig ez az egyik. De elég volt a beszédből, már órák óta embervérre szomjazik, ideje csillapítani ezt az érzést. Mivel a lányka pálcáját hamar kivonta a forgalomból, így számára már csak a menekülés maradt. El is kezd hátrálni, miközben ellenkezik is picit, ami újabb gonosz mosolyt csal a vámpír arcára.*
-Azt majd én eldöntöm. Hidd el, van hozzá érzékem. *lassan lépdel közelebb, tekintetét továbbra is mélyen belefúrva a másik szemeibe. Már-már úgy tűnik Ginger nézelődéséből, hogy végre menekülőre fogja, de aztán mégsem... Csak nekihátrál egy fának, s behunyja szemeit, úgy tűnik, megadja magát a sorsának. Bár Demetrius jobb szereti, ha némi kihívás is vár rá étkezés előtt, de legfeljebb keres majd valaki mást is a lányka után, aki jobban félti életét. Már épp szélesebbre nyitja száját gonosz, elégedett fejjel, s hegyes fogai is kivillannak, mikor a kis vörös előrenyújtja bal kezét, felajánlva, hogy igyon belőle, mire Demetrius megtorpan, és döbbenten néz a másikra.*
-Mégis minek nézel te engem? Nem vagyok a kis házi kedvenced, hogy kézből etess. *csattan fel a férfi, majd ellöki a lány kezét, közelebb lép, s egy rántással letépi a nyakából a sálat.*
-Egy vámpír a nyakadat akarja, nem a kezedet megkérni. *morogja, majd már le is csap a csinos nyakra, mélyen belemélyesztve szemfogait, s szívni kezdi magába a vért. Nem tudja, melyik vámpír mutatott ilyen szánalmas példát fajukról ennek a lánynak, de szíve szerint kitekerné a nyakát. Még hogy őt, a vámpírok vezérét kézből etessék... Abszurdum.*

Tárgy: Re: Járható utak- Az Ösvény 2013-01-06, 1:43 am

//NRT: Ginger és Demetrius - 2013.01.02.//

*Nem tetszik ez a fellengzős típus, hogy így visszabeszél nekem és játszadozik, mintha valami kislány lennék vagy egy áldozat. Én nem fogom neki megadni azt az örömöt, hogy rám vadásszon, mivel tudom, hogy mit szeretnek ezek a lényeg, szóval már csak azért se. Szívem viszont szaporán ver, egyre jobban, mert az idegességet és a félelmet képtelen vagyok elrejteni magamban, és ez a felismerés, hogy denevérré tud alakulni, újabb meglepetést jelent a számomra.*
- Ilyenről még akkor se hallottam. *vallom is be halkan, majd végül jön is a távolodás. A pálcám hasztalan, tehát el is teszem gyorsan, még mielőtt baja lenne, hiszen úgy hozzám nőtt már és miközben tovább próbálok menekülni, de csak lassan, a másik tudtára is adom, hogy vérem nem olyan ízletes ám, mint amilyennek hiszi, szerintem nem kellene megkóstolnia, sárvérű vagyok, de mindez nem számít, azt hiszem, hogy itt már én lettem a célpont és ez a férfi nem fog tágítani. Amikor hátam egy fának ütközik, már érzem is a vesztem, így hát kezemet felé nyújtom, beleegyezek hát, hogy véremet vegye, inkább így történjen, sem mint fájdalmasan úgy, hogy közben össze is ver, azt nagyon nem akarom és mivel múltkor úgy jártam, így most megkímélem magam ettől. De kezem láthatóan nem tetszik neki, így nézek döbbenten a másik szemeibe.*
- De... ugyanaz, miért nem jó? *kérdezem is meglepetten, de hirtelen sikkantok fel, ahogy a sálam lekerül rólam és szépen a földre hull. Utána nézni sincs már időm, máris megérzem a férfi jéghideg közelségét, így dermedek meg és az ijedtségtől még egy halk kiáltásra futja tőlem, de ez után az éles fogak húsomba vájnak, én pedig két kezemmel próbálom meg eltolni a másikat. Nem, nem akarom én ezt.*
- Elég volt, nagyon fáááj... *nyöszörgöm sírós hangon és pár könnycsepp is megjelenik szép pofimon. Bár sárvérű vagyok, a muglikénál biztosan ízletesebb a vérem és a fájdalom is lassan megszűnni látszik, helyét átveszi valami egészen más, tehát a toló kezek gyengülnek, majd végül magam mellé engedem kezemet és testem a fának is dől vagy a férfiénak, ahogy azt ő szeretné, mivel most a kezében vagyok és szívem is már lassabban ver, halkan sóhajtok hát fel a mérge miatt.*
- Ez az érzés... *hirtelen Tarkh jut eszembe, ő okozott hasonló örömöket, de ez... ez még ahhoz se fogható. Lassan kezeim a vámpír derekára vándorolnak, úgy vonom magamhoz, szorítom meg kezeimmel, ezzel ösztönözve rá, hogy ne hagyja abba azt, amit csinál. Viszont sikolyomat más is meghallotta, így az erdőből iszonyatos sebességgel fut elő egy tűzes állat, méghozzá egy gyönyörű hiúz, kinek bundája tűzesen lobog és már rá is veti magát a hosszú hajú vámpírra, két mancsával elkapva annak vállát, így próbálja leszedni rólam, majd éles fogaival a férfi nyakába harap, hogy egyben szedje szét a másikat, letépve annak fejét, hogy ne bánthasson tovább engem és mivel ég, így nem csak a harapása okoz sebzést, hanem tűzes teste is, ha minden igaz. Én viszont kába vagyok, egyelőre fel se fogom az eseményeket, majd kiderül, hogy Lexi mekkora sikerrel jár, de ha ezen élve túl jutunk, büszke leszek rá.*

Tárgy: Re: Járható utak- Az Ösvény 2013-01-10, 3:07 am

//NRT: Ginger és Demetrius - 2013.01.02.//

*Mikor Ginger észreveszi a férfit lelassít, majd végül megáll. Bár hamar rájön, hogy egy vámpírba botlott, botor módon reménykedik benne, hogy gond nélkül megúszhatja ezt a találkozót, s ennek hangot is ad, mire a vámpír csak elvigyorodik. Az viszont már meglepetésként éri a kis vöröst, hogy egyes vámpírok denevérré tudnak alakulni, mint ahogy az imént Demetrius is tette, a szavakra pedig csak enyhén megcsóválja a fejét a férfi.*
-Nem kell mindenről mindenkinek tudnia. *jegyzi meg, majd végül kivillantja szemfogait, hisz már nagyon vágyik a vérre, ideje megcsapolni a kicsikét. Mivel a pálcát már kiiktatta, csak szépen lassan sétál egyre közelebb Gingerhez, miközben a kis vörös ugyanilyen tempóval hátrál, egészen addig, mígnem egy fának sétál. Bár nem mondhatni, hogy ezzel konkrétan zsákutcába került, úgy tűnik, inkább megadja magát a sorsának, tisztában van vele, hogy úgysem menekülhet. Igaz, próbálja még menteni magát azzal, hogy nem is olyan finom a vére, mint ahogy Demetrius gondolja, de a férfi inkább magára bízná ezt a döntést, így már nyitja is száját, hogy egy kis kóstolót vegyen, de ekkor Ginger a kezét nyújtja felé, hogy abból igyon. Döbbenten áll meg a vérszívó, hisz ilyesmivel nem szokott találkozni, vagy sikítva elfutnak, vagy hagyják a harapást, na de hogy kézből etetni. Felháborodottan mordul a lánykára, aki csak meglepetten pislog, majd érdeklődik, de választ már nem kap. Demetrius félrelöki a kezét, majd letépve a sálat a másik nyakára veti magát, s szemfogait mélyen a csinos nyakba mélyeszti, s szívni kezdi magába a vért. Pár korty után, mikor a lányka sipítozni kezd, egy pillanatra elemeli fejét, de szorosan tartja a fa mellett a másikat, így az hiába tolja őt, nem tud szabadulni.*
-Áh, igazad volt. Lehetne jobb is a véred. *de hát most ez van, ezzel kell beérnie. Így is rengeteget kellett várnia, míg egyáltalán erre tévedt ez a lány, nem fogja most azért elszalasztani a vérivást, mert nem aranyvérűről van szó. Ennyire azért nem válogatós mindig, így már újra harap, tovább kortyolgatva a kis vörös éltető vérét. Kis idő múlva a lányka is kezd enyhülni, előbb felsóhajt, majd végül kezei a férfi derekára csúsznak. Nem foglalkozik ezzel a vámpír, ez amolyan ösztönös dolognak is mondható, a méreg hatása. Neki is nagyon kellemes érzés mindez, az viszont már kevésbé, amikor hirtelen lángoló fájdalmat érez vállaiban. Fel is üvölt, abbahagyva a vérivást, de az igazi fájdalom csak ezután éri, amikor a támadója most őt harapja nyakon. Ez már önmagában is szörnyű fájdalommal jár, de mindaz csak tetézi Demetrius kínjait, hogy a hiúz közben lángol, s mint tudni lehet, a vámpírok nincsenek túl jóban a tűzzel. Egy pillanat alatt ereszti el a vámpír a lánykát, majd a hátán a hiúzzal arrébb suhan, igyekezve nekicsapni az állatot egy fának. Szemmel szinte alig láthatóak, olyan gyorsan mozognak, csak a lángoló szőrpamacsnak hála kivehető valami a sötét éjszakában. Amikor viszont sikerült leráznia magáról az állatot, mérhetetlen dühvel fordul meg a férfi, majd néz a tüzes lényre.*
-Mi a véres pokol ez? Takarodj! *acsarogja vérző nyakkal, miközben szájából is vér folyik, majd lök hatalmasat két kezével a famuluson, ami jó pár méter repül is arébb, s egy vastagabb fa törzse meg is reccsen, amikor nekicsapódik. Hatalmas erő lakozik a férfiben, de ettől függetlenül ismét hangosan felmordul, amikor tenyerei a lángoló bundához érnek. Nem tudja, mi a fene volt mindez, de az egész háta, vállai és nyaka izzik, így eltorzult arccal lép oda Gingerhez, s kapja el nyakát keményen, miközben dühösen a szemeibe néz.*
-Mi a fene volt ez és hogy csináltad, amikor megmondtam, hogy nem használhatod a pálcát? *elég sok vér folyik végig nyakán, s szájából is, ahogy beszél, a hiúznak sikerült igencsak mélyre harapnia, így mielőbb rendbe kell szednie magát a vámpírnak.*
-Reménykedj, hogy fog neked is maradni még a véredből. *acsarogja, majd vadul lecsap ismét a kis vörös nyakára, miközben testét egy fához szorítja, s ha esetleg újra ölelgetni támad kedve a leányzónak, hát majd tesz az ellen is, amilyen mérges jelenleg.*

Tárgy: Re: Járható utak- Az Ösvény 2013-01-13, 2:05 pm

//NRT: Ginger és Demetrius - 2013.01.02.//

*Azt hiszem, hogy most már biztos vagyok benne, hogy képtelen vagyok elszabadulni, akárhogy is szeretnék, és erre a vámpír is rájön, ezért se siet, hanem csak lassan sétál oda hozzám, ezzel dobogtatva meg még jobban szívemet. Na nem az örömtől vagy izgalomtól, inkább a félelem jár át, főleg akkor, amikor kezemet eltolva éles fogai nyakamba vájnak. Iszonyatos a fájdalom, kezeimmel próbálom eltolni őt, de nem megy, így csak sikolyom visszhangzik az éjszakába, egészen addig, amíg el nem ereszt kis időre, így bicsaklik le fejem és kissé fátyolos arccal emelem fel lassan, nézve bele a másik szemeibe.*
- Ne bántson, semmit se tettem ... *és már mondanám tovább, hogy a férfi ellen, de ez után ismét megérzem a húsomba mélyedő fogakat, így ismét megerednek könnyeim és hiába tolnám el a másikat, nincs bennem annyi erő, hogy egy vámpírral szembe szálljak. A fájdalom viszont lassan kezd elmúlni és valami kellemes veszi át a helyét, így húzom lassan magamhoz a másikat, élvezve most már vérem lecsapolását, egészen addig, amíg mindezt egy üvöltés nem szakítja félbe, ami az előttem magasodó férfitől származik. Ismét rátekintek, de ekkor már csak tűzet látok, amit még nem tudok igazán kivenni, hála szédülésemnek és vérveszteségemnek, tehát amikor el leszek engedve, csak a fa gyökeréhez csúszom, megállni képtelen vagyok a saját lábamon és ekkor tudatosul bennem...*
- Lexi... *motyogom halkan, de a hiúz nem figyel rám, hanem vadul, durván küzd a vámpír ellen és amikor az ledobja hátáról, kissé bár felnyüszít, mégis fejrázás után kezd el ismét a másik felé indulni, tehát láthatóan nem fog magamra hagyni, meg akar védeni, elvégre, ez a dolga. Már ugrana is, hogy egy újabb támadást idézzen a vámpír ellen, de ekkor éri az erős tolás, majd a fának repülve nyekken is, a tűz pedig kialszik és most már látható is a normális hiúz, aki egykor volt, jelen pillanatban elájulva. *
- Ne... *nyúlok ki remegő kézzel az állat felé, de ez után már nyakamat fogva leszek felemelve, így fogom meg a másik kezét, nézve bele szemeibe, halkan köhécselve. Ahogy most a vámpír kinéz, még ijesztőbb, a vér, ahogy belepi, így testem is megremeg.*
- Nem... kapok... levegőt... *nyüszögöm, de mivel érzem, hogy válaszolnom kell, úgy pillantok el a másik válla felett a hiúzomra.*
- Nem most... varázsoltam. Ő... hozzám tartozik, meg akart... védeni. *köhögök ismételten egy kicsit, de a baljós szavak nem teszik túl kellemessé az éjszakám további részét, így fehéredik el arcom és már jön is az újabb fájdalom, ami már nem hoz elő szavakat belőlem, csak szemeimet hunyom le, miközben a fához leszek préselve.*
- Nem akarok meghalni... *ezek a szavak még kibuknak belőlem és bár nyakam iszonyatos módon fáj, mégse tudok mit tenni ellene, agyam kikapcsol, vérem nagy része pedig a férfiba vándorol. Fel se tűnik, hogy kezeim ismét megfogják, most már nem igazán vagyok magamnál, azt hiszem, tehát majd eldől, hogy mit tesz most, hogy ismét részben magamhoz ölelem.*

Tárgy: Re: Járható utak- Az Ösvény 2013-01-20, 5:43 pm

//NRT: Ginger és Demetrius - 2013.01.02.//

*Ideje volt már, hogy valaki végre erre kószáljon, így Demetrius nem is húzza sokáig az időt, egyből lecsap a kis vörösre. A lányka ugyan próbál szavakkal védekezni -ha már pálcájával nem tud-, de mindez hasztalan, így mikor egy fának hátrál, a vámpír le is csap nyakára, s szívni kezdi a vérét. Sajnos most nem egy aranyvérűvel futott össze, ezt rögtön kiérzi vére ízéből Demetrius, de nem törődik már ezzel. Túlságosan szomjas ahhoz, hogy válogatós legyen, és amúgy is, még mindig finomabb Ginger vére, mint egy szimpla emberé.*
-De tettél. Rosszkor voltál rossz helyen. Legalábbis a te szemszögedből. *feleli az újbóli kérlelésre a férfi, majd ismét lecsap, tovább szívva az éltető vért, egészen addig, míg valami lángoló szörnyeteg a hátára nem veti magát, előbb csak vállaiba karmolva, majd nyakából is kiharapva egy darabot. Hatalmasat üvölt a vámpír, majd mivel tűzről van szó, az pedig egy magafajtának az egyik legfőbb ellensége, így ellöki magát áldozatától, hogy egy másik fa törzsén verje le magáról támadóját. Gyorsasága miatt sikerrel jár, a lángoló állat nyüszítve ér földet, de még nem adja fel. Demetrius dühösen, de meglepetten néz a furcsa szerzetre, hisz sose látott még ilyet, de mikor az újból rá akar támadni, egy erős lökéssel elintézi, hogy letegyen ezen szándékáról. A hiúz olyan erővel csapódik a fának, hogy még a törzse is megreccsen a növénynek, majd az állat elterül a földön, a lángok pedig kialszanak, így a férfi is felismerheti, mivel is állt szemben.*
-Miféle boszorkányság ez? *acsarogja maga elé, de ekkor hallja meg a kis vörös aggódó hangját. Eddig is sejtette, hogy köze van ehhez a lánynak, de így már biztos, így oda is lép elé, lenyúl, s a torkánál elkapva rántja fel, s szegezi a fának ismét a másikat. Azonnal kérdőre is vonja a diáklányt, hogy hogy volt erre képes, hisz a pálcáját már a találkozásukkor kivonta a forgalomból. Először csak fuldoklásának ad hangot a szépség, mivel azonban ez láthatóan cseppet sem érdekli a vámpírt, így végül a kérdésre is felel.*
-Meg akart védeni? Úgy tűnik nem jött össze. *morogja vérző szájjal Demetrius, majd még a leányzó tudtára adja, hogy bizony lehet, hogy ma itt meg fog halni. Elég nagy felületen sérült meg a teste, így jó adag vérre szüksége lesz, hogy rendbe szedje magát. Ismét lecsap tehát a már amúgy is véres nyakra, s vadul szívni kezdi a vért. Hallja még a lányka szavait, de ez most itt nem kívánságműsor. Ha nincs a hiúz, talán megúszta volna egy egyszerű vérszívással, kevesebb mennyiséggel, mint most, de így... inkább csak rosszat tett neki az állat, nem megmentette. Mikor Ginger kezei ismét a férfira vándorolnak, Demetrius erősen megszorítja őket, majd a fához vágja, s ott is tartja. Ezek után csak ne akarja őt ölelgetni a lány, főleg, hogy igencsak érzékeny a háta az égés miatt. Sebei viszont lassan egyre jobban begyógyulnak, ahogy egyre több vértől fosztja meg a leányzót, de végül, mielőtt végzetes mennyiséget inna elszakad tőle, s elkapja a csinos pofit.*
-Piszok nagy szerencséd van... *morogja neki, majd azzal a lendülettel a földre is taszítja a másikat. Nem öli meg, egyrészt a Siderissel kötött alku miatt, másrészt pedig azért, mert a maradék vére se gyógyítaná be teljesen a sérüléseit, úgy pedig fölöslegesen nem hoz bajt a saját fejére, hogy mégis megöli a kis vöröst. Igaz, így sem biztosítja semmi, hogy reggelig nem fog meghalni, mert hogy lábra nem fog egyhamar állni, az biztos. Még lepillant egyszer a lányra, de még mielőtt távozna, válla fölött hátrapillant a hiúzra, ami továbbra is a fa tövében fekszik. Lassan odasétál mellé, gyűlölettől izzó szemekkel, majd egy vastagabb faágat felvesz a földről.*
-Dögölj meg, te korcs! *morogja, azzal villámgyorsan lecsap, s átszúrja az állatot a hasánál. Elégedett mosoly jelenik meg arcán, majd még egyszer a két legyőzöttre pillant, s végül lassan megindul, majd elsuhan, hogy újabb áldozatok után nézzen, akikből táplálkozva teljesen helyrepofozhatja magát.*

Tárgy: Re: Járható utak- Az Ösvény 2013-01-20, 6:09 pm

//NRT: Ginger és Demetrius - 2013.01.02.//

*Lexi akármennyire is szeretne segíteni nekem, képtelen erre, ugyanis a vámpír sokkal erősebb nála, így amikor az a fához vágja, el is ájul a drágám, így tűzes bundája is eltűnik, ismét egy normális hiúzhoz lesz hasonlatos. Sajnálatos módon viszont én se lettem elfelejtve, így nyakamat erősen el is kapja a férfi és tudom már most, hogy ennek csúnya nyomai lesznek holnap - már ha túlélem -, nem csak a harapásoknak, hanem a fojtogatásnak is. A kérdésére is próbálok felelni, de ez a fojtás, e közben nehéz beszélni, mégis megteszem, de a visszaszólásra már nincs erőm szólni, csak szorítom kezeit, hogy eresszen el ez a szörnyeteg, aki most még ijesztőbben néz ki, de nem teszi, hanem már meg is harapja nyakamat ismét, elég nagy erővel, én pedig már csak kis ideig érzem a fájdalmat, nemsokára minden kezd elhomályosulni körülöttem. Átfognám testét, de nem engedi, csak erősen szorítja neki kezemet a fának, amely újabb fájdalmat szülne, ha érezném, de a horzsolások bizonyára láthatóak maradnak majd. Csak engedem, hogy testem tovább hulljon lefelé, de a férfi teste megtart, oly közel van hozzám és most már csak nagyon lassan lélegzem, szívem is alig dobog, miközben minden erő elszáll belőlem és csak akkor nézek fel ismét a másik dühös szemeibe, amikor az arcomat elkapva szól hozzám és végül már a földre is lök, így csapódom erőnek erejével arccal a földre, így ott is bizonyára lesz rajtam pár karcolás. Képtelen vagyok már védekezni, a körülöttem lévő hóban látom saját vérem, testem remeg a hidegtől, de mégis, a méreg miatt nem érzem már annyira a fájdalmat.*
- Ne... *nyúlnék Lexi felé, kinek testén úgy hatol át a fa, mint kés a vajon, szemeim pedig megtelnek könnyekkel. Ennél rosszabb napot még nem éltem át, nem hiszem, hogy beszélni tudnék róla, csak fejem lehajtom a hideg hópihékre, arcomra pedig szinte ráfagynak saját könnyeim, miközben lassan el is érek az ájulás küszöbére, képtelen vagyok ébren maradni. Ha nem talál meg valaki hamar, akkor minden bizonnyal meg fogok halni. *

//A játék folytatása már le lett beszélve, szóval senki se akarja megmenteni, csakis az, akivel ezt megbeszéltük. //

Tárgy: Re: Járható utak- Az Ösvény 2013-01-21, 12:47 am

//NRT: Ginger és Alexi - 2013.01.02.//

*A magányos járkálás mindig is hozzátartozott Alexihez. Még amikor a Mysterioban lakott, akkor is sűrűn járt ki sétálgatni valamerre, most pedig, hogy a Campus már Seol-on van, még inkább könnyebb lett a dolga. A ma esti sétájára Belial is vele tartott, így hát kettesben járják némán az útjukat, ami elég sokfelé vezet. Megfordulat már a tó mellett, elhaladtak a várromnál is, most pedig épp az erdőben sétálnak, mikor velőtráző sikoly hangzik fel. A srác rögtön fel is kapja a fejét, majd a hang irányába tekint.*
-Úgy hallom valaki bulizik. *jegyzi meg famulusának, mire az is a hang irányába fordul.*
-Benézhetnénk, hátha jó a hangulat. *fűzi még hozzá a srác. Fogalma sincs róla, kitől ered a sikoly és miért, de hajtja a kíváncsiság. Ahogy hallani lehetett, valaki egy lányt bánt éppen, legalábbis a sikoly igen nőies volt, de csak megsaccolni tudja a fiú, hogy merről ered. A hiúz viszont szimatolni kezd a levegőben, majd lassan megindul előre. Nem szól most semmit, csak halad, talpai alatt halkan ropog a hó, Alexi viszont sokkal hangosabban halad, hisz az ő bakancsa nem olyan puha, mint az állat lábai. Ezen kívül még egy fekete farmer, ugyanilyen pulcsi és kabát van rajta, aminek a cipzárja nyakig fel van húzva. Bírja a hideget, de ettől függetlenül nem akar megfázni.*
-Mit érzel? *kérdez rá végül a famulusnál, mikor egyre közelebb érnek az ösvényhez, mire Belial csak egy szót vág rá.*
-Vért! *morogja, mire Alexi kicsit elmosolyodik.*
-Nocsak, tényleg buli van. *megszaporázza lépteit a páros majd lassan elérnek egy igencsak véres helyszínre. Elsőre még Alexi is megáll döbbenetében, mivel igencsak véres sok helyen a hó. Továbbra sem tudja, ki az áldozat, mivel csak egy vörös hajú, arccal a hóban fekvő lányt lát, valamint egy hasánál átszúrt hiúzt.*
-Állattámadás? Ráadásul egy hiúz? Itt? *kérdi meglepetten, mire Belial csak felpillant rá, sokat mondó tekintettel, mint azt sugallná, hogy "ezt most komolyan gondolod?'. Alexi viszont lassan közelebb megy a lányhoz, majd bakancsával annak vállához ér, s lassan elkezdi átfordítani a hátára az illetőt. Ekkor éri csak az igazi meglepetés, hogy a vörös lány kicsoda.*
-Basszus, ez Ginger. *hajol le hozzá rögtön, miközben a hátára fordítja a másikat. Nem mindenkivel foglalkozna, de ez a lány tetszik neki, csak nem hagyja itt meghalni. Ujjait rögtön a másik véres nyakára helyezi, s kitapinta a pulzusát, ami van ugyan, de elég gyenge.*
-Hé kiscsaj. El ne patkolj nekem. *pofozgatja finoman a másik arcát, próbálva észhez téríteni, mert láthatóan eléggé ki van ütve. Ekkor nézi csak meg jobban a másik nyakát, s veszi észre a harapásnyomokat.*
-Ezt nem egy híúz csinálta. *néz fel famulusára, majd vissza a lányra. Belial közben a másik állathoz lépdel, végigpillant rajta, majd beleharap a faágba, s kihúzza azt a testből, majd visszamorog.*
-Persze, hogy nem. Ő olyan, mint én. *utal most a famulusságra az állat, mert úgy tűnik, ők ezt tudják egymás közt, vagy csak Belial érezte meg.*
-Hé, Ginger. Mi a fene történt veled? *próbálja továbbra is magához téríteni a srác a kis vöröst, de majd kiderül, mekkora sikerrel.*

Tárgy: Re: Járható utak- Az Ösvény 2013-01-21, 12:55 am

//NRT: Ginger és Alexi - 2013.01.02.//

*Fogalmam sincs, hogy mennyi idő telhetett el azóta, hogy a vámpír magunkra hagyott minket, de pár hópihe már pihen szép testemen... Szép, kinek mi a szép, hiszen ez a vértócsa, amely körül vesz, picit sem nevezhető bizalomgerjesztőnek. Testem már nem remeg, már rég nem vagyok ébren, tehát ahogy Alexi megmozdít, már fordulok is hátra, így látható arcomon is a kis horzsolás, illetve a piszok is, hiszen a földön heverek. Apró pofonok, mintha álmom is megváltozna, mintha túl életszerű lenne minden és nagyon lassan nyitom csak ki szép, zöld szemeimet, majd remegek is meg.*
- Hideg... *didergek és egyik kezemmel gyengén meg is fogom Alexi kezét, ha az még mindig valahol a közelben van, majd lassan a famulus felé nézek.* - Lexi... *lehelem halkan, majd próbálok mozdulni, de ez nem annyira egyszerű, így inkább másik kezemmel is elkapom a srácot, de persze oly gyengén, hogy bármikor lerázhat magáról.*
- Ne hagyj itt minket... kérlek. Nem akarok... nem akarok meghalni. *pár könnycsepp is végigfut szép pofimon, egyik kezem már el is ereszti a srácot, érezhetően nincs bennem túl sok erő, de muszáj ébren maradnom, ezt én is tudom, mert ki tudja, hogy legközelebb felébredek-e ismételten.*
- Egy vámpír... megtámadott és... *picit fel is köhögök, annyira át van már fagyva a testem, képtelen vagyok itt normálisan beszélgetni vagy bármit is tenni. Ilyen gyenge se voltam még soha, életemben és iszonyatosan kellemetlen is a számomra, hogy így kell látnia a fiúnak. Örülök, hogy rám talált és belül érzem, hogy nem fog itt hagyni, nem hagyja, hogy meghaljak, akármennyire is gonosznak tartják, ő nem olyan.*

Tárgy: Re: Járható utak- Az Ösvény 2013-01-21, 1:18 am

//NRT: Ginger és Alexi - 2013.01.02.//

*Az esti séta teljesen nyugalmasnak tűnik, egészen addig, míg egy hangos sikolyt meg nem hall a páros. Mondjuk ez sem zaklantja fel őket, viszont annál inkább felkelti a srác érdeklődését, s mivel Belial is vért érez, úgy döntenek, a végére járnak, megnézik, hogy mi is történt. Pár percbe azért beletelik, mire megérkeznek a megfelelő helyre, s ez is a hiúznak köszönhető, hisz Alexi nem tudná kiszagolni a helyszínt. Amikor viszont megérkeznek a véres helyre, a srác is némi döbbenettel méri fel a terepet. Első ránézésre az ember azt mondaná, hogy a lányt megtámadta egy hiúz, harcoltak, de mindketten elestek. De Alexi nem az a fajta, aki első ránézésre hisz a dolgoknak, így azt is megnézi, hogy ki ez a vörös, s hogy vajon él-e még. Ekkor derül ki, hogy nem akárkire talált rá, hanem Gingerrel bánt el valami vagy valaki. A pulzusa alapján még él a leányzó, de ez jelen körülmények között akár csak percek kérdése is lehet, így igyekszik magához téríteni a finn. Némi apró pofozgatás után meg is remeg Ginger szemhéja, majd egész teste, s lassan kinyitja szemeit, majd remegve fogja meg Alexi kezét. Teljesen jeges az érintése, egy ideje már a hóban heverhet, ráadásul ez a sok vér... ha a testében lenne, biztos jobban melegítené.*
-Nyugi, itt vagyok. *feleli a fiú, majd mikor Ginger egy nevet is kiprésel szájából, csak félmosolyra húzódik ajka.*
-Majdnem, Alexi. De most elnézem neked. *bizony az ő nevében az "A" nem egy személyes névmás, az viszont már más dolog, hogy a lányka nem rá gondolt, hanem famulusára, azért pillant felé. Közben Belial kezelésbe veszi a hiúzlányt, kihúzza belőle az ágat, Ginger pedig még jobban a srácba kapaszkodik, némileg össze is vérezve ruháját, bár mondjuk őt ez nem szokta zavarni.*
-Nyugi vörösbegy. Azt én sem hagynám. Nem hagylak itt meghalni. *feleli, majd letörli a könnyeket a csinos, ámbár most kissé piszkos és sebesült arcról, hogy legalább az ne fagyjon még rá. Mielőtt azonban még bármit tenne a fiú, nem ártana tudni, hogy mi a fene történt itt, hogy miként mozdítsa meg a másikat, hisz ki tudja, mi van vele. Ekkor viszont már hallja is a szavakat, mire elhúzza a száját.*
-Mocskos vérszívók. Mintha nem lenne elég sz@r így is a környéken. *morogja, majd letérdel a hóba, felhúzza Ginger lábait, alá csúsztatva bal kezét, míg a jobbal a másik háta alatt a hóba túr, így emelve fel őt a földről, s már fel is áll vele.*
-Elviszlek biztonságos helyre. Mindjárt visszajövök a famulusodért is. *jegyzi meg a lánynak, majd Belialra pillant.*
-Te addig maradj itt és vigyázz rá. *azzal már koncentrál is, majd hoppanál, egyenesen a szobájába, ahol egy bőrkanapéra fekteti a lánykát. Mennyivel jobb itt egy külön szoba, amit kényelmesebben berendezhet, mint a suliban a közös háló.*
-Mindjárt jövök, addig próbálj nem meghalni. *szól a lányhoz, majd ismét hoppanál, vissza az ösvényre, ahol aztán a két hiúz nyakát is elkapja, s immár velük tér vissza a szakházába.*

Tárgy: Re: Járható utak- Az Ösvény 2013-01-21, 1:26 am

//NRT: Ginger és Alexi - 2013.01.02.//

*Nem hittem volna, hogy rám találnak, de most, hogy megérzem az apró pofonokat, hamar rá is jövök, hogy mi történik. Összeáll a kép és már el is kapom finoman a srác kezét. Nem akarom, hogy elmenjen. Tudom, nem voltam vele mindig kedves, vissza is utasítottam, de talán nem hagyna itt meghalni, ezt nem teheti meg és amikor látom tekintetét, már tudom, hogy nem lesz gond és bár mosolyognék azon, hogy a nevét gondolta, hogy kimondom, de nem tudok.*
- Lexi a... famulusom. *próbálom is megmagyarázni a helyzetet, majd szépen másik kezemmel is kinyúlok felé, így kérem meg, hogy véletlenül se hagyjon itt. Nem is tudom, hogy mi lenne velem, még olyan fiatal vagyok, de teljesen össze vagyok zavarodva, a méreg még mindig hat, a fájdalom így kevesebb, de alig érzek valamit.*
- Akkor jó. *hunyom le egy pillanatra a szemeimet, engedve, hogy letörölje arcomról a könnyeket, majd amikor felkap az ölébe, kezeim lecsúsznak a saját ölembe, fejem pedig a fiú mellkasának döntöm.*
- Olyan... meleg vagy. *mosolyodom el kissé, mivel tényleg jól esik most a meleg közelsége, nem pedig ez a jéghideg, amit a hó nyújtott nekem. Megértem, amit mond, de reagálni most még képtelen vagyok rá, ugyanis a testem folyamatosan remeg a hideg miatt, de szerencsére pár másodperc múlva már egy ismeretlen helyen találom magam, egy bőrkanapén méghozzá, ahol össze is húzom magam, de annyival melegebb van itt, annyira jól esik. *
- Siess! *kérem is meg a másikat, nem szeretnék most egyedül maradni, viszont amíg még nem tér vissza, lassan körbe is fordítom a fejemet, hogy lássam, vajon hol is lehetek. Amikor viszont visszatérnek mind a hárman, csak Lexi felé kapom a fejem, de úgy sejtem, hogy ő rajta is segíteni fog a srác.*
- Hova hoztál? *kérdezek is rá, hiszen akár már máshol is lehetünk, mint Új-Zéland. Nem ismerem Alexit, semmit se tudok szinte róla, így arról sincs fogalmam, hogy hova jöttünk most, de az biztos, hogy ez a meleg most nagyon jól esik jéghideg testemnek.*

Tárgy: Re: Járható utak- Az Ösvény 2013-02-01, 11:50 pm

* Semmi másra nem vágyom ilyenkor este, ebben a kellemes időben, mint egy kiadós motorozásra.. s ezt is teszem most, méghozzá az erdő felé véve az irányt, Mystral felől. Eddig ugyanis a rokonoknál voltam, jó pár cuccot haza kell majd vinnem holnap anyáméknak, de ez teljességgel részletkérdés: a legfontosabb most a motor zúgása, a mellettem elhomályosuló fák képei, és egyre csak durvább ez az egész, a szokásosnál is durvább tempóban száguldom végig az ösvényen, melyet olyan jól ismerek, mint a tenyeremet, s akár vakon is végig tudnék igyekezni rajta.. de nem úgy, hogy jó pár üdvözlő feles pihen gyomromban, s érezhetően már szét is áradt egész testemben, azzal a néhány sörrel együtt, amit legurítottunk távoli bácsikámmal. Nem vagyok én egy felelőtlen alak, egyáltalán nem szokásom ilyesmit tenni, mint hogy ittasan üljek motorra, de azért, hogy ne csak eleje, de vége is legyen a látottaknak, egy félig elszívott cigi lóg még ki számból, melyből egy óvatlan pillanatban kipottyan a parázs, s egyik combom közepén landol. Na most ez eddig rendben van, ittas ember elméletben nem igen érez olyan mértékű fájdalmat, ám belőlem most mégis egy hangos, artikulálatlan ordítás röppen ki, nem enyhén cifra káromkodással körítve, mire az egész cigi lábamra kerül, még egy helyen átlyuggatva nem csak nadrágom, de bőrömet is.. és máris itt a baj. Egyszerre eresztem el az útra nem figyelve tovább mindkét kezemmel a kormányt, s bizony azt sem veszem észre, egy jókora kiálló kő kerül kerekem alá, mi szépen dobja meg alattam a motort. Na nem túl nagyon, de ahhoz éppen elegendően, hogy én jobbra röppenjek, a moci meg a másik irányba, s azt nem tudom, a döggel mi lesz, de hogy én arccal repülök tisztességes tempóban egy kidőlt fa elhajolt törzsének, és hogy még orrom is reccsen egy óriási nagyot.. az már egyszer biztos. *
- Hogy az a.. * nyöszörgöm kábán immár a földön, nem pici ütés érte most fejemet, sőt, végtagjaim is sajognak, fejem szédeleg, s némi melegséget érzek orromból szivárogni, ami minden bizonnyal nem más, mint friss vér. * - Te szerencsétlen.. marha. * nyúlok lassan bordáimhoz, végigtapogatva őket fekvő helyzetben, s némi fáziskésést követően el is kezdek feltápászkodni, jóformán kettőt látva mindenből, a cél pedig nem más, mint a motor megkeresése. Arcom már dagad, orromból ömlik a vér, így helyes képem, és szőke tincseim is kapnak a vörös nedűből egy adagot, melyet szépen el is törlök arcomon.. förtelmes látvány lehetek, és nagyjából két lépés megtétele után vissza is huppanok a földre, ez a szédelgés és a pia, na meg az ütközés okozta adrenalin nem túl jó párosítás. *
- Asszem pihenek egy kicsit.. * dőlök oldalamra, mint valami zsák, kábé azt se tudom, merre lehetek, tehát ha valaki most rám talál, netán egy vámpír.. jót fog belőlem lakmározni, az tuti. Ruházatom egyébként továbbra is a szokásos, bőrdzsekimen sötét foltok jelzik a vér odacsöppenését, farmerom totál koszos és szakadt, cipőimről nem is beszélve. A cuccok melyek kezemben voltak szétszóródva hevernek valahol, a motor a másik irányba, első kereke még forogni látszik, a motor rész pedig cseppet füstöl, én meg elég ocsmányul festek, és lassan eszméletem is vesztem. Éltem már rosszabbat is, annyi eszem még van, aludni akarok, a hideget picit sem érzem, szóval majd lesz valami, reméljük a legjobbakat. *